/>

Szavazz érvényesen!

E-one 2010.02.10. 16:54

Érvénytelenül kell szavazni, mert ezzel lehet kifejezni az undort mindentől, ami a politikában van - mondják egyre többen. Helyesen felvetett problémákra adott helytelen válasz. Nem tudom, kire, de menj csak el, és szavazz érvényesen.

Értem az érveket. Nekem sem tetszik az, ami most van. De megmutatni a pártoknak, és úgy kell nekik? Hát, próbálkozni lehet. Csak őket nem fogja érdekelni. Legfeljebb ha érvénytelen lenne a választás pár körzetben - de erre azért annyira nem nagy az esély.

Nem szeretnék a felelősséggel előjönni; aki úgy dönt, hogy érvénytelenül szavaz, nyilván már nem egyszer végiggondolta, hogy szavazni (persze érvényesen, hiszen csak az számít) íratlan állampolgári kötelesség, és kapásból vágja is rá a teljesen elfogadható választ, hogy normálisan politizálni meg a pártok kötelessége volna, aztán mégse teszik. Nem, ez kegyetlen, száraz matematika. Az érvénytelen szavazat elvész, nem számít a végeredménynél, így azzal az egy szavazattal is csak nagyobb lesz a bejutó pártok támogatottsága százalékban. Magyarul, mivel a két bizonytalan mellett jelenleg három párt van, ami biztos bejut a Parlamentbe, az eredmény igencsak szomorú.

Aki érvénytelenül szavaz, az egyszerre támogatja a Fideszt, az MSZP-t és a Jobbikot.

Ez persze egy legitim álláspont, tehát ha valakinek az a preferenciája, hogy Fidesz jó, MSZP jó, Jobbik jó, MDF rossz, LMP rossz, és a három szerinte jó közt nem tud dönteni, az egyikük random kiválasztása után a második legjobb lehetősége valóban a nem szavazás. De azért ismerjük el, a legtöbb érvénytelenül szavazni akarónak nem éppen ilyesmi népszerűségi sorrendje van. Aki pedig azt akarja, hogy legalább a statisztikákban kisebb legyen a nagy és közepes pártok aránya, akkor lép okosan, ha elmegy, és választ egy kicsit. Ez a választás nagyon nem lesz egyszerű. Sokan vagyunk komoly kétségek közt, ki lehet a legkisebb rossz. Sok mindent megadnánk érte, ha láthatnánk, nem bánjuk-e meg a döntésünket 2014 tavaszára. De aki nem akarja a nagyokat tovább erősíteni, annak meg kell hoznia ezt a döntést. És akkor nem kell előjönni az utolsó érvvel, hogy a szavazati jogért az elmúlt több, mint kétszázhúsz évben emberek haltak meg - nem illene visszaélni az ő áldozatukkal.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr621746880

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Apa, kezdődik! 2010.02.10. 22:50:57

Ó igen, kezdődik. Ismét eltelt négy év, és bármennyire is szeretnénk, ezt a 4. évet sem fogjuk megúszni: könyököt ki, kettesbe be, indul az idei kampányidőszak. Mondhatjuk, hogy ez a szükséges rossz, hisz a demokrácia egyik alapja, hogy lehessen válasz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Humanoptera 2010.02.10. 23:54:02

szali legutóbbi megjegyzése nagyon találó.
mellesleg van lehetőség olyanokra adni a voksotkat, akik mindeddig nem sározódtak be, mint a parlamenti pártok, úgyhogy nem értem a nyavalygásotokat. akinek nem tetszenek a tolvaj politikusok, de nem szereti a melldöngető "majdmirendetcsinálunkittenten"-féle fazonokat sem, ajánlom a következő lehetőséget: LMP. olyan emberek, mint mi, magyarul civilek, és nekik is nagyon elegük van az eddigi lenyúlásból....
ha többet akarsz tudni:
www.lehetmas.hu/176

butcher511 (törölt) 2010.02.10. 23:58:47

@Humanoptera: Úgy érted olyan emberek akik eddig mszp-be és fidesz-be loptak és most más néven akarnak lopni? Nem kell a kábítás...

stratez 2010.02.11. 00:02:50

Kicsikre. És aztán melyikre? Mert ugye kettő van. Az LMP-ről ezen a három betűn kívül semmit nem lehet tudni. Az MDF-ről sajnos meg mindent. Legfőképpen, hogy aki rájuk szavaz, az egy politikai hulladéktárolóban kukázik. Amíg ez az alternatíva, addig maradok a nagyoknál.

szemet 2010.02.11. 00:03:32

Az "egyik jelöltet sem támogatom" egy értelmes/értelmezhető felelőségteljes szavazat.

NYILVÁN azért nincs ilyen a magyar szavazólapon, mert ez REDUNDÁNS lenne az érvénytelen szavazattal, és ez megosztaná a kiábrándultakat! ;)

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.11. 00:15:07

Ha már érvénytelenül akartok szavazni, akkor miért nem maradtok inkább otthon?
Csak az időtök megy el vele, és nagyobb sor lesz az urnáknál.
Pihenjetek, szórakozzatok inkább.
12 évig én is ezt csináltam, mert nem volt kire szavaznom. Semmiféle lelkiismeret furdalásom nem volt, hogy nem szavaztam és teljesen nyugodt voltam, hogy egyik genny bandát sem segítettem hatalomra. Visszatekintve, bárkire szavaztam volna, hibáztattam volna magam.

szemet 2010.02.11. 00:21:09

"miért nem maradtok inkább otthon?"

(Lewis Carrol/Tótfalusi István) sok energiát spórolt volna ha (nem írja meg/fordítja le) ezt az értelmetlenséget. Mekkora hülyék voltak, hogy mégis megtették. ;)

A GRUFFACSÓR

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

"Kerüld a Gruffacsórt, fiam,
a foga tép, a karma metsz!
Ne járj, hol grémmadár csuhan
s a bőszhedt Gyilkanyessz!"

Kapta döfke kardját a smorc,
rég csűszte már a nyúf vadat -
megállt a vén plakány tövén
a tamtam-lomb alatt.

Állt felhergült eszmék között,
s ím Gruffacsór - a szeme láng -
hussongva és mortyogva jött
a kuszmadt fák iránt.

Egy! Kettő! Egy! Kettő! - csihant
a döfke penge nyisz-nyasza!
Metélte szét, kapta fejét
s diadalgott haza.

"Hát megölted a Gruffacsórt?
Keblemre, fürgeteg fiam!
Dicshedj soká! Hujhé, hurrá!"
s csuklantott boldogan.

Nézsonra járt, nyalkás brigyók
turboltak, purrtak a zepén,
nyamlongott mind a pirityók,
bröftyent a mamsi plény.

Siphersh 2010.02.11. 00:28:42

"Nem szeretnék a felelősséggel előjönni; aki úgy dönt, hogy érvénytelenül szavaz, nyilván már nem egyszer végiggondolta, hogy szavazni (persze érvényesen, hiszen csak az számít) íratlan állampolgári kötelesség, és kapásból vágja is rá a teljesen elfogadható választ, hogy normálisan politizálni meg a pártok kötelessége volna, aztán mégse teszik."

Ez nem így van. A választási jog nem államolgári kötelesség, hanem állampolgári jog.

Nagyonis felelősség, az igaz. Nagy felelősség élni ezzel a szabadsággal, amibe a nem szavazás és az érvénytelen szavazat leadása ugyanúgy beletartozik, mint az érvényes szavazat. Az érvénytelen szavazat is számít, és az is számít, ha otthon maradsz.

Gondolj bele, mi lenne, ha mindenki érvénytelenül szavazna. Az is a Fidesznek, MSZP-nek, Jobbik-nak kedvezne?

Cionista Pista 2010.02.11. 00:28:44

@is: be vagy fosva mocskos MDF-es?:D

hallom már lengyel zoli és helmeczy féle bűnözők is indulnak nálatok..

dávid ebola, aki legalább akkora kurva, mint kedves édesanyád, meg herényi káró nem elég?

mizrolist 2010.02.11. 00:38:12

@Gera: pedig egyszerű a válasz: megbuktatták az átlátható pártfinanszírozásra benyújtott összes javaslatot :D

kalapocska 2010.02.11. 00:41:12

Haha ez az szavazztok mind ervenytelenul annal tobbet fog erni a szavazatom !

órarugógerincű felpattanó 2010.02.11. 00:56:38

Azért mindig meg tudok lepődni, hogy mennyire nem fogták fel az embereke az általános iskolai tananyagot, és mennyire bejött az összemosás kampány. Majd, ha leadtátok az érvénytelen szavazatot, utána toppantsatok is egyet a lábikótokkal.

prezzey · http://www.prezzey.net 2010.02.11. 01:47:43

Szerintem az érvénytelen szavazatnak népszavazásokon több értelme van, mint országgyűlési választásokon. Kifejezed, hogy nem értesz egyet már magával a kérdésfeltevéssel sem.

A "senkire sem szavazok" rubrikáról érdekes összeállítás van az angol Wikipédián - en.wikipedia.org/wiki/None_of_the_above
(elég masszív: vannak emberek, akik megváltoztatják a nevüket, hogy megtestesíthessék ezt az opciót a szavazólapon :O )

Pinczés Bálint 2010.02.11. 02:14:43

Ha volna olyan párt, amely meghirdetné, hogy hatalomra kerülve a következő választásig bevezetné az "egyik sem" opciót, akkor érvénytelenül szavaznál, vagy inkább erre a pártra?

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.02.11. 04:20:13

A demokráciában szabadság van. Szóval ne parancsolja meg senki senkinek, hogyan szavazzon! Még egy blogger se. Nem létezik elveszett szavazat, mert mindegyik egy véleményt fejez ki. Az érdektelenség is ugyanúgy befolyásoló tényező, mint az elutasítás is. Ezek választása is alkotmányos jogaink közé tartozik.
Ne félelemből szavazzunk, hogy jaj elveszik a szavazatom, ha nem X-re vagy Y-ra szavazok!
Fej vagy gyomor? (Hova üssek?) Kell ezek közül választani? De akinek akar, választhat ezek közül is.

nehülyéskedj 2010.02.11. 04:44:13

Látom, rengeteg itt a maszopos. Ha már rájuk nem lehet szavazni, mert értelmes ember ennyi elkúrás után nem szavazhat rájuk (emellett nehéz is lenne érvelni), akkor hozzuk velük egy szintre a fideszt is. Mindenki szar, felkiáltással. Csak aza a "baj", hogy a gazdasági eredmények (a két párt kormányzása alatt elért, pedig a fidesz idejében is volt egy nemzetközi válság) mást mutatnak.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.02.11. 06:42:24

Nem értem miért nem lehetne szavazni kis pártra tényleg. Azok érvelése akik azt mondják inkább érvénytelenül szavaznak csak a nagyokat erősítik. Így passzívan, de őket támogatnák. Igenis adj érvényes szavazatot!

Én kicsi pártra szavazok igaz így is elvész a szavazatom, de legalább nem a nagyok malmára hajtom a vizet mert azokat még jobban útálom!

Olyan rublika nincs, hogy egyik parlamenti párt se???

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.02.11. 06:49:08

Ja és csak azért is szavazok, hogy minél kevesebb százaléka legyen a FIDESZ-KDNP, JOBBIK hármasnak. Mivel fent leírták ők most a divatosak ezért az ő szavazótáboruk egységes és biztos érvényesen szavaz. Viszont én az ő politikájukkal se értek egyet.

De úgyis mindenki belátása szerint tesz és ez így helyes.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.02.11. 06:52:11

@stratez: Több kicsi van mint gondolnád és hát nem ártana rákeresni a gúglin pár pártra és akkor tudnád melyik mit ígér.
A kicsik pont nem fognak becsengetni hozzád és nem fognak felhívni viszont annyi fáradtságot megérne, hogy tájékozódj róluk.

nehülyéskedj 2010.02.11. 06:56:57

@BRandom: Szerinted hány ember szavaz programok, ígéretek mentén? Arra meg főleg nulla az esély, hogy egy ilyen "kis párt" (mondjuk a kommunisták, vagy az LMP, a szocdemek, vagy még az MDF is), hatalomra kerül és be is válthatja az ígéreteit? Szerintem nulla. Akkor meg mondhatnak amit akarnak, érdektelen és messzse nem ügydöntő, hogy elolvasod vagy sem.

bastian 2010.02.11. 07:07:21

Azért ez a poszt egy elég gyenge próbálkozás szavazatokat szerezni az LMP-nek. Nem fog bejutni. Még a kopogtatócédulákat sem fogja tudni összeszedni (hacsak a fidesz nem ad nekik).

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2010.02.11. 07:10:14

@nehülyéskedj: Na jó, de ez nem nyereményjáték, hogy ha olyan pártot tippelek aki bejut és kormányoz akkor vihetem a hangszórót.
Nem azt kell eltalálni ki lesz kormányon hanem azt, hogy kit szeretnél ott látni. Ha mégse jut be akkor is érzi, hogy kapott támogatottságot és az erőt adhat neki további 4 évig parlameneten kívülről.

Én eddig az LMP-t látom legideálisabbnak és, hogy miért. Egyrészt még nem játszottak a nagy homokozóban ez is a gyengeségük mert nincs tapasztalatuk. A másik, hogy nem szélsőségesek. Persze csábító pár jobbikos programpont is, de azért nagy egészében nem támogatnám őket.
Arra nem látok garanciát, hogy a FIDESZ-KDNP ha kap 2/3-ot akkor bármi ésszerű és helyénvaló alapjaiban döntő fontosságú reformot elindítana. Pedig az egészségügy és a nyugdíjrendszer haldoklik sajnos.

Kiderül mit hoz a kampány az a bajom, hogy nagyon nehezen tudok hinni bármelyik politikusnak és nagyon undorító amit a nyugdíjasok szavazatainak megnyerése érdekében tesznek.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.11. 07:37:51

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Aki érvényelenül szavaz alsó hangon is pazarolja az állam pénzét és hozzásjárul az erdők kiírtásához (papírt pocsékol)

@BRandom: Szintén LMP. Fidesz+KDNP önkormányzati szinten simán van 2/3-ad mégsem változott semmi

nestrot10 2010.02.11. 07:47:52

Szavazz bárkire, csak a gonosz Orbánra ne!! ORBÁN TAKARODJ!!!!!-ez az új jelszó! Majd megtanuljátok pár hónap múlva hülye magyarok ha elbasszátok a szavazást!

a_tom 2010.02.11. 07:49:44

El kéne már felejteni a kisebbik rossz választását meg az elveszett szavazat hülyeséget!
Jót akarunk vagy rosszat? Ha jót, akkor ne a rosszra szavazzunk, ilyen egyszerű. Tudom hogy nem változik meg ettől hirtelen a rendszer, lehet hogy nem jut be most azonnal az a párt akire szavazol, de ha el sem kezdjük, SOSEM FOG MEGVÁLTOZNI EZ A SZAR AMI MOST VAN!
Hajrá kicsik!

Darkcomet 2010.02.11. 07:51:11

Az ervenytelen szavazat nem tolja egyik part szekeret sem, csak az, ha nem megy el szavazni. Kis reszveteli aranynal ugyanis amelyik part tudja hozni a kotelezo bazisat, az nagyobb szeletet tud kihasitani a parlamenti tortabol. Viszont ha ervenytelen szavazatot adok le, akkor szamszeruleg hozzaadom magamat a voksolok mennyisegehez, viszont mindegyik aranyszamat gyengitem, mivel nem lehet a voksomat egyik parthoz sem hozzaadni, meg toredekszavazat szintjen sem.

gumimacsek 2010.02.11. 07:52:06

el kell menni, persze, de kicsi a választék :-((
mondjon már valaki egy kimondottan szekuláris pártot, és frankón arra fogok savazni
a sok ájatatos dörgölőzéstől már felfordul a gyomrom

nehülyéskedj 2010.02.11. 07:52:36

@BRandom:"Nem azt kell eltalálni ki lesz kormányon hanem azt, hogy kit szeretnél ott látni. Ha mégse jut be akkor is érzi, hogy kapott támogatottságot és az erőt adhat neki további 4 évig parlameneten kívülről."

Okos. Tahát arra szavazol, amiről tudod, hogy úgy sem megvelósítható (magyarul, minha semmire nem szavaztál volna), meg arra, hogy azt gondolod, négy év múlva ugynezt akarják, mint ma. És ha mégsem lesz ugynaz a programnjuk és ha feloszlanak? És ha mégis ugynaz lesz a programjuk (kizárt), de négy év múlva se jutnak be, akkor ujra a végtelenségig?

Nem jó ez sem nekik, sem neked. Már, ha komolyan veszed magad. Ha szeretsz igen különösnek látszó figura lenni, aki elüt a buta plebstől, akkor persze, hajrá! De az nem a szavazáson dől el, hogy ki az okosabb.

nehülyéskedj 2010.02.11. 07:54:45

@nestrot10: Meg fogjuk tanulni, okosmagyar!

dylan73 2010.02.11. 07:57:06

Azt kell csinálni, hogy indítani egy pártot/jelöltet, amelyik a "nem szavazok egyikre sem"-et képvieseli,és arra szavazni :))

Aztán meg, ha nyer, arra is ki kell találni valamit, hogy akkor mit tegyen (lemond, feloszlik, törvényt hoz arról, hogy lehet olyan rubrika, hogy "nem szavazok egyikre sem", stb)

Terézágyú 2010.02.11. 08:11:55

@nehülyéskedj:
"Látom, rengeteg itt a maszopos. Ha már rájuk nem lehet szavazni ... akkor hozzuk velük egy szintre a fideszt is. Mindenki szar, felkiáltással."

Aha.
Tehát szerinted
- ha valaki a maszopra szavaz, akkor komcsi (őket erősíti tulajdonképpen stb.)
- ha valaki az szdszre szavaz, akkor komcsi.
- ha valaki az mdfre szavaz, akkor komcsi.
- ha valaki az lmpre szavaz, akkor komcsi.
- ha valaki szándékosan érvénytelenül szavaz, akkor komcsi.
- ha valaki nem megy el szavazni, mert tele a t*ke, akkor komcsi.

Akkor marad két lehetőség ugyebár.
Kösz nem.

Kalmár 2010.02.11. 08:22:57

Az elmúlt 20 évben azért volt olyan időszak ami tetszett nekem. Legalábbis azt éreztem, hogy a dolgozó, gyermeket nevelő családokat segítik, nem a segélyeket és a családi pótlékot tolják ész nélkül. Persze akkor is voltak korrupt politikusok, bár azzal ami ma van, talán csak egy afrikai banánköztársaság versenghet.
Szóval, szerintem van ésszerű választás még akkor is ha nincs tuti garancia a sikerre.

bastian 2010.02.11. 08:27:50

@Terézágyú:

Ez szó szerint így van. Magadra veheted. De szégyellni nem kell.

dzsaszper 2010.02.11. 08:28:53

Jogos az észrevétel, a száraz matematika.
Az érvénytelen szavazat egyetlen dologban számít: megnehezíti a kispártok dolgát az 5% elérésében. Tehát az érvénytelen szavazat jelentése a mai környezetben: mindent, csak az mdf-et és az lmp-t ne...

rezo_O 2010.02.11. 08:33:52

"Sok mindent megadnánk érte, ha láthatnánk, nem bánjuk-e meg a döntésünket 2014 tavaszára."

Vicces. Matekrol beszelsz meg racionalitasrol es kozben azt hiszed nem fogsz kokemenyen szopni. Olvasol hireket?

shua55 2010.02.11. 08:40:17

Nagyon sok a buta ember errefelé.

"Nem szavazok senkire, mert mindegyik szar!"

Kérlek, ha nem tudod eldönteni, hogy melyik a kisebbik szar, akkor mi garantálja, hogy adott esetben el tudnád dönteni, hogy melyik a nagyobb jobb?
Az a baj, hogy a demokrácia alapvető működésével sem vagytok tisztában, vártok a csodára, de a demokrácia nem a csodák rendszere. Apró, kis lépésekben változik csak, azzal, hogy a választásra jogosultak elmennek, és bizony minden esetben a legkisebb rosszra szavaznak, hogy legközelebb a többi indulónak egy fokkal jobbnak kelljen lennie ennél a szintnél...

Nem tetszik a rendszer? Hja kérem, teccetek volna forradalmat csinálni, ugye...

Kalmár 2010.02.11. 08:41:54

@dzsaszper: Nem vagyok benne biztos, de nem úgy van, hogy az érvénytelen szavazatok nem számítanak bele az összeredménybe? Szerintem az nem segít senkinek. Olyan, mintha el sem mentél volna. Egyébként jelentéktelen mennyiségű érénytelen szavazat szokott lenni és egy ilyen "protest performance" sem növelné észlelhető mértékben.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.02.11. 08:47:44

Ahogy nyilvánvalóan választani kell egy tányér kutyaszar, meg egy tányér párolt genny között is, ha éppen azt kínálják neked ebédre.

Egyébként szavazni nem kötelesség, hanem jog.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.02.11. 08:51:03

@Terézágyú: próbálsz itt ironizálni, közben meg tényleg van olyan politikai erő, amelyik ezt szó szerint elhiteti a híveivel.. Az emberi butaság sajnos meglepő néha, ezért nem is érdemes ironizálni, mert nem tudsz akkorát sarkítani, amit valaki ne venne komolyan.

II.Briandrew 2010.02.11. 08:51:51

mindig kitalálnak ilyen hülyeségeket, hogy aki nem megy el szavazni, az x-et támogatja, aki elmegy, az tuti y-szavazó, de ilyen hülyeséget, hogy aki elmegy, érvénytelenül szavaz, az pont ezt a 3 pártot segíti...komolyan kérdezem, hogy valaki osztja ezt az emeletes baromságot???
menjen mindenki szavazni, szavazzon normálisan arra, akit érdemesnek talál rá. ennyi, nem kell itt belemagyarázni semmit!

Kivlov 2010.02.11. 08:52:00

Az érvénytelen szavazás egy vicc. Semmi értelme.
Akkor maradjon otthon, ne költse az adófizetők pénzét feleslegesen.

I-brahi 2010.02.11. 08:53:02

Csak egy megjegyzés:

2006-ban szavazatszámláló voltam az egyik akkor induló párt színeiben. Érdekes módon nagyon sok volt az utolsó pillanatban regisztráló szavazó, ennek az lett az eredménye, hogy a választókerületünkben egy csomóan nem szavazhattak volna, akik szavaztak. És mit mond erről a választási szabályzat? A legnagyobb baromságot: Mivel nem lehet tudni, hogy az illető hova voksolt, mindenkitől le kell vonni egy szavazatot. Gondolom látszik, hogy ez igencsak aránytalan a kis pártok hátrányára, és több ezer szavazatot kellett így megsemmisíteni. Megállt bennünk az ütő, amikor az MDF az 5% határán táncolt. Tudtuk, hogy országos botrány lesz, ha éppen lemaradnak...

Na ezért nem szabad érvénytelenül szavazni!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.02.11. 08:55:36

a szándékosan érvénytelen szavazat egy lehetséges választás akkor, ha kiírnak egy népszavazást értelmetlen kérdésben, de az, hogy ki kormányozzon, az egy értelmesen feltett, viszonylag fontos kérdés. Nekem ez a véleményem.

lüke 2010.02.11. 08:58:39

igen,igen
és a református egyházat:)
meg KR-t
www.youtube.com/watch?v=ZZVVamm7g30

jet set 2010.02.11. 09:01:05

Ez a demokrácia. 4 évente ikszelhetsz. Utána meg 4 évig szívhatsz.

Seregbontó 2010.02.11. 09:01:24

Enyhén szólva naívak azok az érvénytelenül szavazók, akik azt hiszik, hogy a "statisztikai arányuk" majd elgondolkoztatja a pártokat. Ha a választás érvényes (elegen járulnak a szavazóurnákhoz) mégis ki a nyavaját érdekelnek az érvénytelen szavazatok? Ezekre a tipikus "Kiábrándult Magyarok"-ra mindenki xarik nagy ívben, mert sem pro sem kontra nem tesznek hozzá semmit a végeredményhez. Viszont előnyös tulajdonságuk, hogy érvényessé teszik az adott fordulót.
Csak így tovább fiúk!

nick: 2010.02.11. 09:05:49

...a matek meg látom, nem megy, de azért posztolsz :-S

de minek?!

Celtic 2010.02.11. 09:09:51

Ha jol szamolom, ez az 5. valasztasom. Vagy hatodik? Az elsot kiveve (amikor remennyel szavaztam), azota igyekeztem a legkevesbe rosszra. Elegem lett belole, nem vagyok hajlando csak azert valakire szavazni, mert nem annyira szornyu, mint a tobbi. Ervenytelenul, szepen.

fingerbangs 2010.02.11. 09:13:39

én is érvénytelenül fogok szavazni és leszarom kinek jó ez
ráírom nagy betűkkel a lapra hosszában hogy "dögöljetek meg" és ennyi lesz a szavazatom
osszák be
rohadt politikusok

mindenkinek érvénytelenül kellene szavaznia, arra nincs forgatókönyv, a káoszból új rend születhet

szemet 2010.02.11. 09:15:18

Érdekes, hogy egyeseket hogy felháborít az érvénytelen szavazás, miközben azt hogy valaki otthon marad képesek magukban érzelmileg feldolgozni.

Mégis ezzel együtt azt mondják a kettő között nincs is különbség.

Ha tényleg ugyanolyanok, akkor miért nem lehet ugyanolyan könnyedén venni az érvénytelen mint az otthonmaradó választókat?

(Tudom ám a választ:), aki itt hőzöng, hogy tök ugyanolyan a kettő, valójában ők is különböző módon értékelik magukban a eljárást (akár tudat alatt), azért hőzöngenek...;)

Terézágyú 2010.02.11. 09:16:10

@Kivlov:
"Az érvénytelen szavazás egy vicc. Semmi értelme.
Akkor maradjon otthon, ne költse az adófizetők pénzét feleslegesen. "

Ez butaság. A szavazás ugyanannyiba kerül akkor is ha mindenki elmegy, és akkor is ha senki nem megy el.
Az egyetlen különbség, hogy az előbbi esetben könnyebb dolguk van a szavazatszámlálóknak, nekik nem kell ott ülniük éjfélig...

@flugi_:
"próbálsz itt ironizálni, közben meg tényleg van olyan politikai erő, amelyik ezt szó szerint elhiteti a híveivel.. "

Hát ez az, hogy én nem ironizáltam, hanem éppen arra céloztam, hogy vannnak ilyenek... pl. amire reagáltam...

Terézágyú 2010.02.11. 09:16:58

@Terézágyú:
Mármint az UTÓBBI esetben van könnyebb dolguk... :)

II.Briandrew 2010.02.11. 09:17:08

@fingerbangs:

a káoszból általában csak rossz rendszer születik, diktatúrák sora például...lelked rajta, hogy te így fejezed ki a véleményed, de mást ne biztass ilyen marhaságra!

Accordion 2010.02.11. 09:17:35

A társadalom visszatükröződése a politika maga.
Az elmúlt nyolc év társadalmi visszatükröződése a nemszavazokság maga.
A nemszavazokság az mszp kampányszövegének visszatükröződése.

Ha a társadalom kiábrándult a politikából, akkor a társadalom magából ábrándult ki. Senki nem kényszerítette az embereket az elmúlt két alkalommal a maszopra szavazni. A társadalom döntött úgy, hogy az álszentség, hazudozás, mutyizás tetszetős dolog, ezért a legilyenebb csoportot előtérbe tolta vezetni.
Kész, demokrácia van, a tetteknek súlya van.
Pénzben, elszegényedő családok darabszámában mérhető súlya. Ha hülyék vezetik az országot, az ország hülye lesz.
Jónapot!

lifelike 2010.02.11. 09:20:07

fideszre szavazzatok és minden rendbe jön, duplájára fogják emelni a fizetéseket, meg a nyugdíjakat, ez lesz az első lépés, utána a többi, kórházak, orvosok, minden
1 év múlva kis luxemburg leszünk, a keleti svájc

Madarsky 2010.02.11. 09:20:08

@hapsi: Nem is szavazókorúak, lol? Hol élsz ember, szerinted egy 15-17 éves politikai blogokat olvasgat, érdekli a sok eszetlen komment, és nekiáll tolni az okosságot? Nem vagy elvarázsolva kissé? A választókorú lakosság is leszarja az egész komédiát, nem hogy a kölykök...

fingerbangs 2010.02.11. 09:22:20

@II.Briandrew: olvasd el ezt és megérted miért kell érvénytelenül szavazni
www.kibulizottorszag.net

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.02.11. 09:26:52

KOPOGTATÓCÉDULA

Megint jönnek, kopogtatnak!
Jártak itt már hárman, négyen,
Máris hatnak hatvanhatnak…
Kopogtatóm, most mi légyen?

Kinek jusson eme cetli?
Mit szeretne szorgos népem?
Ha a voksom bukott betli,
Rúgjam tenmagamat képen?

Kérem, – szólok s hangom bágyadt –
Általam ön nem lesz jelölt.
Jelöltállítási vágyat
Elmúlt húsz év bennem elölt.

Szavazni, ígérem, megyek!
Mobil leszek, mint a t-com,
S hull, akár az őszi legyek,
Urnába majd borítékom…

fradyendre.blogspot.com/2010/02/kopogtatocedula.html

II.Briandrew 2010.02.11. 09:29:00

@lifelike:

"lehet, hogy ez egy vicc, de akkor hol a poén? aki nevet az nem pont én"

@fingerbangs:

ha az akadémia elnöke írta volna, sem érdekel egy ilyen emeletes baromság, ne haragudj. tudod azért kaptuk az eszünket, hogy használjuk és van egy határa a hülyeségnek, amit nem akarok átlépni...

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.11. 09:33:20

Kár ezen az egészen vitatkozni, mert úgysem lesz statisztika az érvénytelen szavazatokról és úgyis azt fogják nyilatkozni, hogy számuk elenyésző volt.

II.Briandrew 2010.02.11. 09:35:56

@Accordion:

pont fordítva: ha hülye az ország, vagy éppen pillanatnyi áramszünete van, akkor hülye lesz a vezetés...de ez a vita hasonló a tyúk és a tojás mítoszához.

fingerbangs 2010.02.11. 09:45:29

Hamis az az unos-untalan ismételgetett állítás, mely szerint a demokráciát leginkább a választáson való részvétellel lehet támogatni. Ez – így – nem igaz. A demokrácia lényege az önrendelkezés joga, illetve annak gyakorlása. Ha olyan körülmények állnak elő, hogy szavazás ezt nem tudja szolgálni, akkor a NEM szavazás marad az eszköz mellyel e jogot érvényesíteni lehet.

A választástól való nagyarányú távolmaradás eközben egy csapásra számolná föl a mostani megosztottságot. Amint nyilvánosságra kerülne, hogy a lakosság (mondjuk) kilencven százaléka nem szavazott, elkezdenének másképpen nézni egymásra az emberek. Az összetartozásnak a pszichikai válaszfalak leomlásával együttjáró fölismerése várhatóan katartikusan hatna, és a nép önbecsülésre ébredését hozná. A zsákutcából csak ez jelenthet kiutat.

részlet a kibulizott országból

2010.02.11. 09:47:21

Tovabbra sem tudok majd szavazni, mert kulfoldon leszek 11-en, viszont 4-en meg itthon.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.02.11. 09:54:38

@fingerbangs: "Az összetartozásnak a pszichikai válaszfalak leomlásával együttjáró fölismerése várhatóan katartikusan hatna, és a nép önbecsülésre ébredését hozná."

Szép mondat. Szovjet filmekben voltak ilyen jelenetek :-(

kukatr 2010.02.11. 10:06:59

majd ha kötött mandátum lesz, szavazok érvényesen. addig meg mkkp.

Mikola56 2010.02.11. 10:07:48

Miért jobb a legrosszabb szocialista kormány a legjobb fideszesnél?
Válaszolj a kérdésekre – csak úgy magadnak:

Vannak-e a Fidesznek gazdasági háttéremberei?
Háttérben vannak-e ezek 7 éve?
Nagyon éhesek már?
Tudják, hogy csak négy évük lenne kisded játékaikra?
Ezek nem fognák vissza magukat?
Meg tudja/akarja-e állítani mindezt a Vezér?
Egyáltalán ki is ez a Vezér? Netán csak egy báránybőrbe öltözött hiéna?
(pld.: aki néhány éve még „cápalátogatás”-ként minősítette II. János Pál pápa
magyarországi látogatását, mostanában pedig az első sorban űl augusztus 20-án a Bazilika előtt)
Sor kerülhetett volna-e az össze botrányos ügyre (BKV, MÁV, Vízművek, stb.) az állítólagos ellenzék hallgatása nélkül?

Mindezek alapján a narancshorda:
1, Soha nem látott rablást valósítanának meg – mindent az elődre fogva.
vagy
2, Hirtelen megvilágosodva erkölcsösen és puritánul viselkednének.

ÉBREDJ MAGYARORSZÁG…!!!

spinat 2010.02.11. 10:11:40

Hát szerintem sokan kicsit mást látnak bele a szavazócédulába, mint ami reajta van. Ugyanis nem arról kell szavazni, hogy szerintem ki milyen arányban jusson be, illetve ki érdemli meg és ki nem. Akkor százalékot k'ene odaírni és nem ikszet. és nem is arról kel szavzni, hogy szerintem ki kormányozzon, illetve hogy szerintem ki az akinek legkevérsbé nem kéne kormányoznia. Mert erröl meg majd az összeállt Országgyülésnek kell szavazni.

A szavazáskor arról kell dönteni, hogy mivel az OGY-ben én nemmondhatok véleményt és nem dönthetek, akkor ki az aki szerintem érdemes erre. Megnézem ki van a listán, és kiválasztom azok közül, aki szerintem az én személyemet, véleményemet képviselje.Ha nincs olyan köztük, akkor nem szavazok egyikre sem. Az mennyire felelös döntés, ha azt mondom, hogy szerintem X képviseljen, bár közel sem áll az én véleménymehez az, amit csinálni akar. Ha viszont számomra a következö 4 év legfontosabb problémája, hogy a sör áfája legyen 0 % és a magyar sörpárt ezt képviseli, és semmi mást ami nem egyezik az én véleményemmel, akkor rájuk szavazok. Akkor is, ha nem jutnak be. Az esélytelen kispártokra adott (van vagy 25 belölük) és az érvénytelen szavazatoknak is ugyanakkora az értéke a szavazók szempontjából, mint a nagy pártokra leadottaknak. A többi számolgatás csak a pártfunkcikat érdekelheti.

A legkisebb rosszról még annyit, hogy nemrég még úgy volt, hogy szüleim az MSZMP meg a Hazafias népfront közül választhattak. nA akkor is azt mondtátok volna, hogy akkor szavazz a kisebbik rosszra és ha nem tudsz választani, akkor nem érdemled meg hogy szavazhass?

klondike 2010.02.11. 10:29:58

Ami a politikát illeti, talán azt hiszem mindent (Fidesz, MSZP, Centrum párt, Nemszavazok)kipróbáltam az eltelt időszak alatt.
Tudom ez egy ilyen"játék", bazzeg itt nem én tologatok, hanem engem tologatnak.
Kérdezem, hol is tartunk most?
Hol is tart ez az ország?
Kire is szavazzak?
Van ennek egyáltalán értelme?
Köszönöm minden egyes politikai résztvevőnek, hogy elvette a kedvemet.

Egy olyan párt fog hatalomra kerülni, aki ellenzékiségben az országért egy nyúlfarknyi összefogásra (sem) volt képes.

Tessenek lelkesíteni, hogy ezek után menjek szavazni!!
(Talán, ha a gyerekemre gondolok elmegyek, de mi lesz ha 20 év múlva felelősségre von?)

ionsrác 2010.02.11. 10:39:21

@spinat: hajszál pontos hozzászólás, épp nekiálltam volna, hogy a magam módján ugyanezt leírjam, kösz.

ki vagy? ki akar téged képviselni? ki az, akiről 20 év után lehet tudni, hogy biztosan nem fog? ki az, aki új, és van olyan hívószava, ami hozzád szól?

nekem nincs ilyen, és szeretném, ha ez a véleményem, ami ugyanúgy 1 szavazat, megjelenjen. leszarom, hogy ez melyik mutyibűnőzőgecit hogyan erősíti/gyengíti.

ezért fogok érvénytelenül szavazni, mert ez az én saját véleményemnek az egyetlen megjeleníthető formája.

greybull 2010.02.11. 11:03:09

@szemet: ez király!!!!!!!!!!!!!!!!!!

greybull 2010.02.11. 11:03:42

@Frady Endre: ez is király!!!!!!!!!!!!!!!!!!

greybull 2010.02.11. 11:05:20

nem szavazni? olyan mint inkább guminőt ölelgetni, vagy makkolni öt ujjal, miközben ott van melletted egy élő bombázócsaj, aki csak rád vár!

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 11:14:18

Szavazni a magyar rendszerben hülyeség, événytelenül szavazni majdnem akkora hülyeség.

Ugyanis a nem szavazás értelme az áldemokratikus rendszer legitimációjának megvonása. Az érvénytelenül szavazás ezt annyiban nem szolgálja, hogy megosztja a rendszerrel szembefordulók, vagy msért részt nem vevő százalékokban sokkal impozánsabb egységét. Egészen msként hat,. ha az derül ki, hogy (pl.) 70% nem szavazott, mint az, hogy 51% nem szavazott és 20% érvényteéenül szavazott. Elvész a hatás. Semmivel sem meggyőzőbb az érvénytelenül szavazs, mint a távolmaradás. Ennek a variációnak az erőltetése fájdalmas, önmegverő hibás elkpzelés, butaság.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 11:17:31

@greybull:

Ho látod te azt a csajt? Ha látod ide vele! A probléma az, hogy sehol sincs. Csak az látja aki beszedett valamit, vagy leitta magát és a lepcses ribancot is vozónak találja.

De aki tényleg lát ilyet, az valóban jól teszi ha szavaz. CSAk az! Aki nem lát és szavaz, az ostoba, mert maga ellen szavaz.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 11:26:54

@E-one:

MAR-HA-SÁG!

Nem menekülés hanem az egyetlen olyan ételmes döntés, aminek a választást még nem vették el.

Ha valakinek egyik induló sem tetszik és mégis szavaz, mert beveszi, hogy az valamiféle kötelesség (micsoda ostobaság!), az önsorsrontó, öncsonkító, mazochista hülye.

Az menekülés, méghozzá a valóség tudomásulvétele elől, illuziókba menekülés, hogy valaki kényszeresen szavazgat, hol ide hol oda, de mindig önmaga ellen. Ilyenkor aki szavaz, az egy illúzió áldozata. Azé, hogy az amit ő akar, az valahogyan számít.

ionsrác 2010.02.11. 11:31:22

@A Nép Te vagy:
"Semmivel sem meggyőzőbb az érvénytelenül szavazs, mint a távolmaradás. Ennek a variációnak az erőltetése fájdalmas, önmegverő hibás elkpzelés, butaság."

nem ugyanazt akarja jelenteni.

szerintem ostoba vagy, nem indoklom, ahogy te sem tetted.

ionsrác 2010.02.11. 11:42:19

@A Nép Te vagy:
"Az menekülés, méghozzá a valóség tudomásulvétele elől, illuziókba menekülés, hogy valaki kényszeresen szavazgat, hol ide hol oda, de mindig önmaga ellen. Ilyenkor aki szavaz, az egy illúzió áldozata. Azé, hogy az amit ő akar, az valahogyan számít."

ez biztos jele a betegségnek vagy valami hallucinogénnek.

ne csináld, pláne ne politikára szedd, "odaát" maradhatsz.

inkább olvasd el, ha kipihented magad, hogy mivel indokolják az érvénytelen szavazatukat, akik úgy szavaznak.

spinat 2010.02.11. 11:46:14

Javítson ki valaki ha tévedek, de a végén nem szokták megadni azt is, hogy a leadott szavazatok száma x, ebböl érvénytelen y,a leadott érvényes szavazatok megoszlása a következö: a,b,c,d?

Aztán ha lesz mondjuk 40% távolmaradó, meg 20% érvénytelen, akkor senki sem mondhatja, hogy mi képviseljük az emberek többségét. mert ugye 8 milla *0,6*0,8*0,6 az csak kb 2 milla 300ezer. Az meg a szavazásra jogosultaknak nincs még 30 %-a se. De még a szavazóknak sincs meg a fele.

ionsrác 2010.02.11. 11:52:35

@spinat:
korábban sem mondhatta senki, hogy ő képviseli a többséget, mégis megtették az érvényes, leadott szavazatok alapján.

egyik "nyertes" sem azt mondta, hogy a szavazók 1/3-a minket választott, hanem hogy több, mint a fele. bájos csúsztatás, 20 éve él is vele mindenki.

spinat 2010.02.11. 11:56:26

@ionsrác: Ok, ha csak a szavazókat nézik, még részben jogos is. Viszont ha a szavazók között nagy az érvénytelenek aránya, akkor már feltünöbb, hogy mégse annyi az az annyi. Tehát ezért van több értelme az érvénytelennek, mint az otthonmaradásnak. Feltéve ha nagy az érvénytelenek aránya. Mert olyan 2-5% mindig érvénytelen.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2010.02.11. 11:58:52

@A Nép Te vagy:

Nem olyan rossz érvelés ez, hogy ledrogosozzanak miatta, és talán még igaz is. Csak szerintem meggyőzőbb az érvénytelenül szavazás, mert kinyilvánítod, hogy van véleményed. Az otthonmaradásnak meg az is az oka lehet, hogy annyira másnapos vagy, hogy nincs kedved felkelni sem.

ionsrác 2010.02.11. 12:00:06

@ionsrác: úgy tekintették, mint egy közvélemény-kutatást, azaz hogy a nemszavazók is "biztos így szavaztak volna", ha szavaznak.

pedig ez hazugság, és ebben egyébként a sajtó is tevékenyen részt vett, amikor soha (máig) nem tette fel a kérdést valami nagyfejű balfasz elemzőnek, hogy vajon jelenthet el valamit, hogy a választók FELE nem szavazott?

egyszerűen hülyének nézik ezeket, pedig a választók arányaiban pont olyan hülyék, mint a nemválasztók.

ezért is jobb szerintem érvénytelenül szavazni, mint nemszavazni, ha nem találsz magadnak megfelelő jelöltet.

ionsrác 2010.02.11. 12:00:51

@spinat: na, párhuzamosan ugyanazt írtuk.
;)

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 12:39:26

@Vérszegény éjszakai dúvad:

Nem az számít, hogy mit gondolnak róla. Az számít, hogy mit lehet ezzel elérni. Az egész magyar helyzetben az egyik alap probléma a széttagoltság. Semmi értelme széttagolni a nem szavazást. A tudatosan nem (vagy érvénytelenül) szavazóknak az az érdeke, hogy a kideríthetlen okból nem szavazókat magukkal egy táborban állónak tudják föltüntetni, nem az, hogy leválasszák őket magukról, kizárják. Ez mind katasztrofálisan értelmetlen, önmegverő széttagolás. Az egységet kell keresni mindenben ahhoz, hogy valami el lehessen az orszáég javára érni és akér annak a látszat is csak segít. Teljesen fölösleges és értelmetlenül mazochista az a szempont, hogy jaj, csak az ellenségeink majd ne magyarázhassák úgy. Megnyugtatlak az ilyesmi nem kivédhető. Így is úgy is fogják magyarázni. Nem kell ezzel foglalkozni, nem ez számít. Majd MI magyarázzuk, ha az kell.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 12:44:53

@ionsrác:

Azt hiszem én rettentő részletesen indokoltam. Mindenki láthatja, akkor is ha lehazudnád.

Átlag-magyar (sajnos) öngyilkos lelkű, magának ártó, de azt nagyon görcsösen, eszetlen barom vagy, ha ez a nyelv és stílus az amit igényelsz te rohadék. Most jó?

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 12:47:01

@spinat:

Én úgy emlékszek, hogy pontosan így szokták megadni, de utána kellene nézni, hogy tényleg jól emlékszek-e.

ionsrác 2010.02.11. 13:58:42

@A Nép Te vagy:

"Ha valakinek egyik induló sem tetszik és mégis szavaz, mert beveszi, hogy az valamiféle kötelesség (micsoda ostobaság!), az önsorsrontó, öncsonkító, mazochista hülye."

ezek a részletes érvek?
hogy lehülyézel?
erre reagáltam úgy, ahogy.

"Átlag-magyar (sajnos) öngyilkos lelkű, magának ártó, de azt nagyon görcsösen, eszetlen barom vagy, ha ez a nyelv és stílus az amit igényelsz te rohadék. Most jó?"

sajnállak.
eszetlen barom, öngyilkos lelkű, magának ártó rohadék, meggyőztél, jól érvelsz. :)

fenntartom, hogy nem vagy magadnál, ha ilyen indulattal, gyűlölettel hülyézel mindenkit vitaképpen. mit szedsz? :D

Kolompár Sztárszki 2010.02.11. 13:59:57

@A Nép Te vagy: Bocsesz, de te hoztad ide ezt a stílust, bunkókám.

Kolompár Sztárszki 2010.02.11. 14:04:09

Én egyébként rég eldöntöttem, hogy nem megyek szavazni, de talán mégis, egy fasz a szavazólapon lehet, hogy jobban tükrözi az öngyilkos, magamnak ártó, eszetlen barom mivoltom, aminek köszönhetően nem akarózik bűnözők közül legjobbat választanom, ilyen beteg vagyok én is.

spinat 2010.02.11. 14:10:09

Eszembe jutott egy klasszikus a Neoprimitivtöl:

szavazzatok miránk, nemi igérünk semmit sem
de azt mind megtartjuk, hogy magamat idézzem.
De ha beidéznek, csak a testem engedem!

csikósnindzsa 2010.02.11. 14:13:00

@A Nép Te vagy:

"A tudatosan nem (vagy érvénytelenül) szavazóknak az az érdeke, hogy a kideríthetlen okból nem szavazókat magukkal egy táborban állónak tudják föltüntetni, nem az, hogy leválasszák őket magukról, kizárják. Ez mind katasztrofálisan értelmetlen, önmegverő széttagolás. "

Ember, ne vedd rossz néven, ne rohadékozz le, de te tényleg nem vagy magadnál... :D
Olvasd már el, hogy ki miért szavaz érvénytelenül, könyörgöm! :D

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 14:35:48

@csikósnindzsa:

Teljesen igazad van, hogy nem a bejegyzések végigolvasása érdekelt. A dolgok értelmét nézem és ebben a megközelítésben kommentálok.

(Nem rohadékozok én senkit, csak aki durván hazudik. Aki azt próbálja rám fogni, hogy nem indoklok az durván hazudik. Persze lehet, hogy csak olyan hülye, hogy egyéltalán nem képes értelmezni semmit, mely esetben tényleg nem rohadék, ezt – ha így áll a dolog – visszavonhatom, csak buta barom.)

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.02.11. 14:39:02

@csikósnindzsa:

Tedd meg légyszív, hogy ráirányítod a figyelmem azokra a bejegyzésekre amiket szerinted figyelembe illene vennem az általad említett szempontból. Te tudod miről van szó, nekem meg bevallom, nincs időm a teljes bejegyzésözönt végigolvasni.

nehülyéskedj 2010.02.11. 16:40:43

@Terézágyú: "ha valaki a maszopra szavaz, akkor komcsi (őket erősíti tulajdonképpen stb.)"

Te mondtad ember, bár én a "bolsi" kifejezést jobban szeretem.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.02.12. 06:04:18

@lamed: Tévedsz. A szavazólapok nagyon szigorú szabályok szerint vannak elbírálva. Ha bármit ráírsz, ha nem a helyére teszed az ikszet, hanem mellé stb. máris érvénytelen.
Minden választáson téma, hogy vannak, akik a másik oldal gyűlölt jelöltjét áthúzzák, kisatírozzák, s ezzel érvénytelenítik a saját szavazatukat. Szerencsénkre.
A választási rendszerünk ezen a módon tehát szűri a választásra jogosult, de arra alkalmatlan egyedeket ;>). Ez is egyfajta intelligencia teszt.
De ha aggódsz és biztosra akarsz menni, hát húzd át mindet és aztán Kisvakond...

lamed 2010.02.15. 14:05:01

@csongorbela: Nem egészen ugyanarról beszélünk.
" Érvényesen szavazni csak egy jelöltre és egy listára lehet, a jelölt neve mellett, illetőleg a lista neve felett elhelyezett körbe tollal írt x vagy + jellel! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe."

Vagyis ha nem teszel egy körbe sem x-et, illetve HELYETTE (!!!) bármit is rajzolsz a lapra, akkor az nem érvényes szavazat. Tehát nem érvényes az a szavazat, ahol az x helyett mondjuk bekarikázta a jelölt nevét. De ha egy körbe teszel egy x-et, és ezzel együtt a lapra rajzolsz is még valamit (de a rajz nem jóg bele az x-nek való körök egyikébe sem) attól még érvényes a szavazat!!! Nem számít, hogy mit rajzolgatsz, a lap csakis attól lesz érvényes vagy érvénytelen, hogy 1 db x-et betettél-e a körbe vagy sem.
süti beállítások módosítása