LMP, MLM és a civilek
2010.04.03. 23:55
Van egy komoly problémám az LMP-vel. A politikai-közéleti témák iránt érdeklődő, az átlagnál több hírt fogyasztó, ráadásul ilyen baráti körrel is rendelkező embernek tartom magam. Ez nem erény, csak azért írtam le, hogy érthető legyen a problémám: nem ugrik be elsőre, ki az LMP elnöke. [Nincs.] A helyzet pedig az, hogy ha eddig csak ennyire tudtam meg, jobban már nem is érdekel.
Felsorolnám, hogy miket tudok az LMP-ről. Először is régóta hallom, hogy LMP LMP LMP. Tudom, hogy Lehet más a politika a nevük, ebből következően pedig nyilván valami mást akarnak. Itt már majdnem be is zárult a kör. Amit még tudok - és ami szimpatikus -, hogy szívesen és profi módon használják a webet.
Ennyi.
Nem sok, sőt kifejezetten kevés. Talán. Ami viszont biztos: az átlagember (avagy a szavazópolgár) az utolsó ponttal nincs tisztában. Ő csak annyit tud, hogy az LMP mást akar.
Bár látszik, hogy remekül használják a kampányeszközöket, de egyelőre mindez kissé öncélúnak tűnik. Mint az online MLM-nél: leginkább akkor lehet hasznod a blogodból, ha te is arról blogolsz, hogy hogyan kellene másoknak blogolni. A végén meg majd mindenki arról blogol, hogyan kell blogolni. Köszi.
Fentebb nem bontottam ki az igazság minden szeletét, tudok még valamit. Többször is hallottam, miért is más a lehet más. Attól, hogy az elkopott politikusok helyett friss civilek csinálják.
Az nem baj, ha valaki még nem volt politikus, attól még lehet jó. De aki választásokon indul, ne ragaszkodjon az ilyen környezetben idétlenül hangzó "civil" megnevezéshez. Nagyon utálnám, ha "civil" orvos műtene meg, de az sem esne túl jól, ha "civil" vezetné a repülőgépet, amin ülök. Lehet, hogy én vagyok más (új pártnév, LHÉVM), de úgy gondolom: egy orvos legyen orvos, egy pilóta legyen pilóta, egy politikus pedig legyen politikus.
· 1 trackback 11 komment
Címkék: politika lmp
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Lehet, hogy Túl Más ez a Politika? 2010.04.04. 00:07:42
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2010.04.04. 00:03:24
Hamu és gyémánt...
2010.04.04. 00:45:46
Arról pedig nem az LMP tehet, hogy nem ismerik a törekvéseiket, amennyire lehet, megtették, amit lehetett. Aki kíváncsi volt rájuk, megtalálta őket. Nekik nincs újságuk, tévéjük, rádiójuk, hogy lenyomják a nép torkán magukat.
Igen, nincs egyszemélyi megjelenítőjük, nincs elnökük. Ez hátrány, de bizonyos szempontból "selling point" is.
tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2010.04.04. 01:47:59
Vidéki 2010.04.04. 09:01:42
" Nagyon utálnám, ha "civil" orvos műtene meg, de az sem esne túl jól, ha "civil" vezetné a repülőgépet, amin ülök."
A "civilek" körüli homályt növeli, hogy akár egy gengszterbanda is elkeresztelheti magát "civilszervezetnek".
Ha "civilszervezet", akkor essünk hasra előttük?
Vidéki 2010.04.04. 09:10:11
Az LMP programjáról egy tartalmas összefoglaló jelent meg a Hírszerzőn.
Ha elolvasod, nem hiányolhatod a tartalmat, mert rengeteg ésszerű célkitűzés van benne.
Kérdés, hogy komolyan veszik e programjukat, ha bejutnak a parlamentebe?
Némileg kiábrándító lehet, hogy a Political Capital nyilvánosságra hozta, hogy egy nagyon tőkeerős amerikai ingatlanbefektető pénzeli őket.
Nem lehetséges, hogy nem azért, mert égeti a befektető zsebét a pénz, hanem mert mint a mesében, "jótett helyébe jót vár"?
stranger_than_fiction 2010.04.04. 14:44:57
"Nagyon utálnám, ha "civil" orvos műtene meg, de az sem esne túl jól, ha "civil" vezetné a repülőgépet, amin ülök. Lehet, hogy én vagyok más (új pártnév, LHÉVM), de úgy gondolom: egy orvos legyen orvos, egy pilóta legyen pilóta, egy politikus pedig legyen politikus."
Szívemből szóltál.
Nagyon sok ismerősömmel beszélek és mindenki azt mondja, hogy valami baj van az LMP-vel és különösképpen Schifferrel.
Schiffer a legutóbbi rádió interjújában már úgy beszél mint egy "profi" politikus. Hadar, mellébeszél ha nem tudja a választ, lenyomja a rádióriportert. Arról beszél, hogy a 13 tagú választmány irányítja a pártot, pedig mindenki tudja, hogy Schiffer irányítja a választmányt belülről, a választmánynak pedig esze ágában sincs egyeztetni a tagsággal. Márcsak az hiányzik ha ezt rávetítik az egész országra. Amikor azt kérdezi tőle a riporter, hogy miért jöttek ki ennyire későn a programmal, azt mondja, hogy meg akarták várni, hogy felálljanak az evk jelöltek. Ezt belül mindenki tudja, hogy nem igaz, a programot belül csak kevesekkel egyeztették és ez nagy konfliktust okozott mert sokan nem értettek egyet a tartalmával, amikor kész tények elé állították őket. Attól nem más a politika, mert azt szajkózzák, hogy lehet más.
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.04.04. 16:31:07
Ezek az őskövületek helyett kellene új arcokat, pártokat beszavazni a Parlamentbe.
Ezek jót, akarnak ,nem csaptak be nem hazudtak.
Hajrá LMP!
www.lehetmas.hu
2010.04.04. 17:10:42
A programírás valóban lóhalálában készült, nyilván vehettek volna benne rész többen is, nyilván volt, aki ezt kritizálta és ez így van jól. Azért elég sokan dolgoztak benne, de a jó programhoz az is kell, hogy ne essen szét a sok akarattól. Nem úgy készült valóban, mint Sereséknél, ahol saját bevallásuk szerint is az emailben beküldözgetett ötletekből tákolta össze egy írástudó a programot.
@tsabeeka: Plakátokon nem lehet igazából szakmai üzenetet közvetíteni, voltak szórólapok, de még azon se igazán. Aki csak egyszer is benéz a honlapjukra vagy a számtalan csatornájuk egyikére, az rengeteg szakmai üzenettel találkozik, fel nem tudom fogni, miért mondod ezt.
Persze, aki csak otthon üldögél az RTL híradó előtt, annak kevés fogalma van róla, mit is akar az LMP, ezt aláírom. És sajnos ez az ország többsége. Nekik ott vannak a plakátok: legyen más.
marós 2010.04.05. 05:37:12
zlogent, hogy "kalandorok kiméljenek".
greybull 2010.04.05. 11:54:11
stranger_than_fiction 2010.04.05. 15:52:39
Mindig találtok rá pardont miért nem működik a bázisdemokrácia, amit egyébként helytelenül fordítottak. (Az eredetije cooperative democraty vagyis helyesen együttműködésre épülő demokrácia.) Az LMP választmánya nem csak a választókat, hanem a saját tagságát és egyéni jelöltjeit is hülyére veszi. Ahogyan sokan az LMP tagok közül fogalmaztak, Schiffer az "év manipulátora". Negédes hangon gügyög a nagyközönségnek, ordenáré módon üvölt azokkal belül, akiknek ellenvéleménye van. Ez lenne a bázisdemokrácia? Ugyan dehogy, ez csak hívószó volt a beetetésre, most a "kuss legyen, harcban állunk, majd ha listán bejutottunk a frakcióba, akkor beszéljünk, bár akkor már érinthetetlenek leszünk és 4 évig kuss van újra" a menő szlogen. Miben más ez a politika? Abban, hogy sokkal manipulatívabb, mint az eddigi többi szintén pocsékul menő.
Ez a pártpolitikus rendszer, ahogy van szívás. Ki közül lehet választani? Mesterházy "buta vagyok mint a tök", Orbán "drágaszágom a hatalom", Bokros "legyünk őszinték, gazdaságot életemben nem láttam még csak tankönyvben", Schiffer "vigyázz a szádra mert beperellek" vagy Vona "aki ne lép egyszerre" között. Mindenki a "nép nevében" vagy a társadalom nevében beszél, de minket a népet, a társadalmat megkérdeztek már róla, mi mit szeretnénk? Ugyan dehogy. Minek...?
amiről szó van