/>

Szavazz!

E-one 2010.04.09. 16:01

Hát vége a kampánynak, legalábbis az első felének, holnapután újra megkérdeznek minket, mit szeretnénk kezdeni ezzel a drága kis országgal a következő négy évben. A lényegi kérdés, hogy ki fog nyerni, eldőlt, valószínűleg az is, meglesz-e a kétharmad, de az igazi izgalmak ezek után jönnek. Nem tudjuk még, ki lesz a második, mekkora előnnyel, sem azt, hogy három, négy, vagy öt párt jut-e be. Várhatjuk persze erre a hétvégére az ősi ellenségek összecsapását, a legendás küzdelem újabb fejezetét, az igazi, kemény, férfias harcot, csak nem vasárnap estére, hanem szombat délutánra. És úgy fogják hívni, hogy MTK-Ferencváros.

Annyi biztos: az elmúlt két évtized legunalmasabb kampányán vagyunk túl. Üres szólamok, semmitmondás - és még abból sem túl sok. Leendő kormánypártunk terveiről nem tudni semmit, és túl sokat a leendő ellenzékünkről sem. És sajnos az ország jelentős része továbbra sem valamiért, hanem valami ellen szavaz. Persze úgy tényleg nehéz valamiért szavazni, ha nem mondták el, mi lehet az.

Nem véletlen, hogy az eddigieknél sokkal alacsonyabb részvételre számítanak. Sokan csalódottak mindenben és mindenkiben, sokaknak van elegük az egész politikából. Pedig nincs többről szó, mint hogy a szabadságnak ára van. Magyarország huszonegy éve szabad, és ennek most épp az az ára, hogy hat olyan párt közül kell választanunk, amik közt a legtöbbek szerint nincs nemhogy tökéletes, de még csak egyszerűen jó sem.

Mégis, el kell menni szavazni. Nem azért, mintha a választási lehetőségek annyira jók volnának. És még csak sugalmazni sem szeretném, kire. Már csak azért sem, mert - és itt most súlyosan személyes vallomás következik - e pillanatban még én sem tudom, kire fogok szavazni. De abban az egyben biztos vagyok, hogy elmegyek. Egyszerűen azért, mert tisztelem annyira Magyarországot, hogy véleményt mondjak a következő négy évéről, és mert még Magyarországnál is jobban tisztelem a demokráciát. Minden hibája ellenére a történelem eddigi legjobb rendszere ez. Amivel szemben egyszerűen kötelességünk, hogy néha keresztbe húzzunk egymáson kétszer két vonalat.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr561907554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2010.04.09. 16:28:49

Nekem már az is elég lenne, ha valamelyik párt tudná, hogy Magyarország Európában van.(és államformája köztársaság)

Mitya Ivanov 2010.04.10. 09:20:11

lesz férfi kézilabda magyar kupa döntő és persze MTK Fradi.
Mindkettőt a helyszínen nézem:)
Meg persze el clásicó, azt a TV-ből

Mitya Ivanov 2010.04.10. 09:32:31

bazz:(
az örökrangadó ugrott, 17.30 kor kezdődik, nem 19. kor

E-one 2010.04.10. 12:29:50

@Mitya Ivanov: Ezt így hogy? Ennél a meccsnél a bajnokavató óta nem volt fontosabb, komolyan ki lehet hagyni?

Mitya Ivanov 2010.04.10. 18:40:52

@E-one: ezt így úgy, hogy megvolt a kézimeccsre a jegyem elővételben.
süti beállítások módosítása