/>

Nagyjából 90% a valószínűsége annak, hogy a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget a Parlamentben. Korlátlan hatalma még egyetlen magyar pártnak sem volt 1989 óta, nem csoda, hogy a legjellemzőbb hozzáállás a hírhez pártállástól függetlenül a kíváncsi várakozás.

Sokan hivatkoznak máris a demokrácia védelmére, de azt azért nagyon gyorsan szögezzük le, hogy a Fidesz vagy bármelyik másik párt kétharmada nem fenyegeti automatikusan a demokráciát. Az ország berendezkedésének alapelveihez hozzátartozik az az ötlet is, hogy ha egy pártnak nagyon nagy támogatottsága van, akkor annak kormányon több cselekvési lehetősége legyen, mint annak, amelyik éppcsak megnyeri a választást. Ez alapvetően nem baj. A Fidesz át fogja alakítani Magyarországot - de a magyarok súlyos többsége döntött így (illetve fog valószínűleg jövő vasárnap így dönteni). Sok lépésük valószínűleg sokaknak nem fog tetszeni, de ez önmagában nem antidemokratikus dolog, amíg ott a háttérben a tudat, hogy ha majd nagyon sokaknak nem tetszik, 2014-ben leválthatjuk őket is. És a demokráciaféltés lényegi kérdései itt kezdődnek.

Most három esetet tudok elképzelni a következő évekre nézve, amiknél joggal mondhatnánk, hogy baj van. Az egyik a hatalmi ágak összemosása. Nyilván itt a kulcskérdés a demokratikus kontroll és az annyit emlegetett számonkérés. Amíg a Fidesz nem próbál beleszólni a bíróságok dolgába, legyen szó akár a szocik büntetéséről, akár az esetleges leendő fideszes ügyek elkenéséről, tegyék, amit akarnak. Egyszerűbben: nyugodtan vegyék el a mentelmi jogot bárkitől, de az ítéletet hagyják a bíróságra. A másik fontos pont a parlamentáris játékszabályok betartása. Azaz maradjanak meg a heti ülésezésnél, és a fontos kérdések ottani szavazással dőljenek el, ne rendeletekkel, mint az előző Orbán-kormány alatt; erre elvileg adott is OV egy ígéretet. És ami talán a legfontosabb: ne változtassák meg a választási rendszert a saját előnyükre. A kisebb Parlament rendben van, de ha ennek örve alatt mondjuk behoznak egy angol, tisztán evk-s rendszert, ahol meg sem adnák az ellenzéküknek az esélyt a 2014-es sikerre, akkor majd tényleg kiabálhatunk, hogy veszélyben a demokrácia. És a baj az, hogy ismerve őket, a három veszélyforrásból egyet sem nevehetünk most elképzelhetetlennek.

A Fidesznek azonban mégis erős kontrollja lesz. Nem az ellenzék - az a kétharmaddal ki lesz iktatva. A morális kontroll lesz minden eddiginél erősebb. Hatalmas adag bizalmat kaptak, és most ezzel nem lesz szabad visszaélniük, mert az rájuk üt vissza. A hatalmuk korlátlan - de épp emiatt fokozott figyelemmel fogja minden rezdülésüket követni itthonról és külföldről is mindenki, aki csak nem fanatikus Fidesz-hívő. A nem fanatikusok pedig sokan vannak, és azt a Fidesznek is tudnia kell (ahogy valószínűleg tudják is), hogy a most rájuk adott szavazatok egy nagyon komoly része nem nekik szólt, hanem az MSZP ellen. Ha pedig egy pillanatig is kételkednének abban, mennyire illékony a bizalom, csak hasonlítsák össze a szocik 2006. áprilisi és októberi választási eredményeit.

Nem véletlen, hogy a fideszes vezetők mosolya visszafogott. Most már látják, hogy dolgozni kell. És azt is, hogy ha ők elkúrják, akkor egyedül kúrják el. Kénytelenek lesznek jól kormányozni, különben csúnyábban fognak megbukni, mint az MSZP most.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr881924068

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy szavazat - egy tanulságos rövidfilm 2010.04.15. 23:09:22

Egy 18 perces videó Edit néniről, aki élete utolsó percében még hozzászólhatott nemzetünk jövőjlhez. Nagyon tanulságos magyar rövidfilm, angol felirattal.

Trackback: Szavazás választás nélkül - Ennél egy királyság demokratikusabb 2010.04.15. 22:37:59

Éltünk demokratikus, alkotmány adta és garantálta elidegeníthetetlen és érinthetetlen szent jogunkkal. Tájékozódtunk, mérlegeltünk, összehasonlítottunk, hittünk és lelepleztünk, meggyőződtünk és kiábrándultunk, majd döntöttünk és szavaztunk. Felhatalm...

Trackback: Kérdések az új miniszterelnökhöz 2010.04.15. 21:58:15

No, hát hamarosan elkezdődik a szép új világ, csak az a baj, hogy még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mi is fog pontosan történni, miképp fogja Orbán áthidalni azt a szakadékot, ami a korábbi ígéretek és a realitások között állnak. Csöpögtetések ...

Trackback: Kik szavaztak az egyes pártokra? 2010.04.15. 20:09:37

Sokféle találgatás látott napvilágot a választások óta arról, hogy kik szavazhattak az egyes pártokra. Néhányan sorakoztatták az érveket pro és kontra, de a jellemző inkább az, hogy az emberek súlyos egyszerűsítések után kategorizálták, és egyszerűen l...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.04.15. 19:45:56

Finoman szólva is bebaszna, ha nem lenne meg a 2/3! Megint mit hallgatnék 4 éven kersztül Bayeréktól az Ecsó tévén? A baloldalnak már csak egy reális célja és feladata lehet: megszerezni egy vagy két presztízs-győzelmet (Tóth J., esetleg Szanyi), aztán átaalakulás! Rögtön a párt nevének a megváltoztatásával kell kezdeni, különben a kurva anyjukat, ha nem!

is 2010.04.15. 19:47:19

"az esetleges leendő fideszes ügyek elkenéséről,"

vége a feltételes módnak: Kubatov-ügy, nyomozásmegtagadás. itt van Polt Péter ismét. a választójogi törvényről azt mondták, hogy megvan, az pedig csak a tavalyi, evk-s lehet. ha nem is kettő, de 1,8. a házszabályt majd meglátjuk, elég legyen intő jelnek annyi, hogy 1998-2002-ben vezette be a FIDESZ a kormánypárti interpellációt, és az ellenzéki vizsgálóbizottságok nem-felállítását. ezt félnek véve, 2,3-nál járunk a 3-ból.

jó gondolkodást kívánunk minden szavazónak. nem kétharmadról, az már elúszott, hanem hogy mit tettek múlt vasárnap.

Kivlov 2010.04.15. 19:48:02

muszáj meglennie...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.15. 19:50:21

A poszt jórészével egyetértek.

A Fideszre szavaztam ugyan, de a politika nem foci. Nem csapatok vannak akiknek szurkolni kell.

Ha a Fidesz elkúrja, akkor nem fogok sokat habozni és át fogok szavazni valamelyik másik pártra. A kétharmad és a bizalom megelőlegezve lett, nem pedig visszavonhatatlanul odaítélve.

Vidéki 2010.04.15. 19:52:18

A szerző elkezdi a rettegtetést:

„És a baj az, hogy ismerve őket (mármint a Fideszt), a három veszélyforrásból egyet sem nevezhetünk most elképzelhetetlennek.”

A Horn kormánynak 78 %-os többsége volt a parlamentben, mégsem szakadt le az ég.

Mennyivel rosszabb a Fidesz, mint a Horn kormány alatt az MSZP?

Akkor miért nem rettegtettek?

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.15. 19:53:35

@is: Nem akarsz esetleg ezüsthajózni is egy picit, hogy friss és korrekt maradj?

Érdekes ez az elefántcsonttoronyból induló gőg, hogy azok a Zemberek, már megint rossz helyre szavaztak...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.15. 19:57:05

@Vidéki: Ez így van. Hornék anno tudták és most Orbánék is tudják hogy a 2/3 nem biankó felhatalmazás a bevadulásra, ott a társadalom megítélése mint fék.

Amúgy a társadalmi megítélést "felejtették" (szarták le) most a szocik az utóbbi 8 évben és ennek most érett be a gyümölcse. A társadalommal szemben nem lehet sokáig menetelni, ahhoz kell 100e szovjet katona...

1116001 2010.04.15. 19:57:09

@Vidéki: Mert akkor még nem volt blog:)

Komolyra fordítva 98-02 között sima többségben volt néhány érdekes dolog, ami most 2/3adnál aggodalomra adhat okot.

De ahogy a bejegyzés végén olvasható egyúttal ez a 2/3ad egyben egyfajta garanciát is jelenthet az önmegtartóztatásra.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.04.15. 19:57:37

@is: senkit nem érdekel a "Kubatov -ügy"
kár ezen rugózni.Kit érdekel ha tudják hogy Fideszes vagyok ???Bármikor bárhol el merem mondani.MSZP re szavazni meg szégyen euztán a 8 év után.

eml 2010.04.15. 19:58:53

94-ben Horn Gyula leckét adott demokráciából az akkori ellenzéknek, köztük a Fidesznek. Minden bizottságban megkapta az ellenzék az 1/3 plusz 1 szavazatot. Ezáltal a 72%-os Horn kormány nem tudott az ellenzék egy minimális része nélkül 2/3-os törvényt módosítani. Akkor a Fidesz azt szajkózta, hogy 2/3 helyett inkább 4/5 kéne, mert az sokkal demokratikusabb.

Szíjjártó Peti azt nyilatkozta, nem szó szerint 'ha megkapjuk a felhatalmazást, élni is fogunk vele'.

Szerintem arra gondolt, hogy a 2/3-os törvényekről szóló törvényt átírják, és a jövőben 2/3 helyett 4/5 kell, mert az sokkal demokratikusabb. Ha ezt meglépik, utána a Fidesznek azt is elhiszem, hogy Gyurcsány lopta el a Karácsonyt, Lendvai kiette a Macisajtból a brummogást, és Selmeci Gabriella személyesen a fogtündér.

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/adoreform/lista

Elvégre a Fidesz, és annak vezetője mindig hű az elveihez.

vakapad 2010.04.15. 19:59:52

Igaz. A bíróságokra kell hagyni.

1./ Egy év, nyolc hónap letöltendő szabadságvesztést kapott az a férfi, aki megdobott egy FIDESZ aktivista táskát, plusz szitkok kíséretében pofonvágta a táska gazdáját.

2./ 8 évet kapott Zuschlag.

3./ A Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az OVB határozatot, mivel szerinte a Kubatov videó nem bizonyít semmit.

Hiába, no, helyezkedni tudni köll.

Vidéki 2010.04.15. 19:59:55

@is:
Téveszméidben a bűnüldöző és igazságszolgáltatási intézmények gonosz összeesküvést szőnek szegény ártatlan MSZP lejáratására és a gonosz Fidesz tisztára mosására.

Összeesküvés elméletre van szükséged, hogy a tényeket kimagyarázzad.

bunkó · http://bunko.blog.hu 2010.04.15. 20:01:30

@is: Kubatov-ügy nem létezik. Pontosabban létezik, de mesterségesen kreált/felfújt. Amivel ő azon a hangfelvételen dicsekedett, annak egy része nem ütközik törvénybe, a másik része meg sima nagyotmondás.
A laikusok persze pártállásuk szerint hűháznak illetve bagatellizálnak, de akinek van némi fogalma arról, hogy miképpen lehetne megvalósítani az olyan szintű adatgyűjtést amivel ő ott dicsekedett, az már az elejétől kezdve csak mosolyog a dolgon.
Valószínűleg a bíróság most meghallgatott egy valóban hozzáértőt is (nem szokásuk).

wip 2010.04.15. 20:06:57

Érdekesnek találom, hogy arról ír a poszt, hogy a bíróságok munkájába bele fog szólni a fidesz. hol éltek?A bíróságok 1998 óta úgy ítélkeznek, ahogy Polt Péter fütyül.Vegyük már észre, hogy NEM Magyarország érdeke számít, hanem egy szomszédos ország, Románia érdeke tönkretenni Magyarországot egy olyan összeesküvéssel, ami már 1989 óta rág bennünket belülről.Ne legyen igazam,ebbe még az is beletartozik, kik pénzelik a "Jobbik"-ot?Az arab orvosok túlságosan belemélyedtek a zsidózásba, arról ne is beszéljünk, milyen "alapból" lett hirtelen a "Jobbikos" párttámogatásra több százmillió ft. Nem furcsa? Visszatérve az új kormányra, egyértelmű, hogy az utóbbi fél év kivételével nagyon elqrta az MSZP, de szerintem a Fidesz fél a legjobban a kétharmadtól, mert utána nem tudnak kire mutogatni...

tlvajferi 2010.04.15. 20:14:19

VALAMI NINCS RENDBEN:

1. AZ MSZP VISSZALÉP AZ LMP ÉS JOBBIK JAVÁRA
2. A JOBBIK AAZ MSZP SZEKERÉT TOLJA : KÖZÖS ELLENSÉG AZ ORBÁN, CSAK 2/3-AD NE LEGYEN !!!
3. BOLGÁR ÚR A RÁDIÓBAN A JOBBIKOT DÍCSÉRI ÉS AZ MSZP ELKÖVETETT HIBÁIRÓL BESZÉL.

KIRE KELL SZAVAZNI?

Psyman 2010.04.15. 20:19:43

A tisztánlátás kedvéért: Az, hogy bevezetnek egy új választási rendszert, még nem biztosítja semelyik párt győzelmét. Kiváló példa erre a legutóbbi francia választási rendszer-változtatás. Az akkori uralkodó párt 2/3 közeli előnyt szerzett egy nekik elvileg nem fekvő rendszerben, majd leváltották egy nekik kedvezőre (bocsi, már kicsit régen tanultam ezt, nem akarok hülyeséget írni...), és a következő választásokon akkorát buktak, hogy öröm volt nézni.
A választási rendszerek csak teoretikusan kedveznek egyik, vagy másik politikának, a gyakorlat ezt eddig nem igazolta.

Vidéki 2010.04.15. 20:21:13

@wip:
"Forduljon kezelőorvosához, vagy gyógyszerészéhez."

Psyman 2010.04.15. 20:21:54

@Vidéki: Lehetőleg elmeorvost keressen először :P

Straight 2010.04.15. 20:27:24

Én is megelőlegeztem a fidesznek a bizalmat és a 2/3 ot is nekik ítélném mégpedig azért hogy használják is. Leszarom hogy teszik ezt csak rakják össze ezt az országot. 4 évük van az első nagyobb eredmények produkálására. Ha pedig ők is elkurják nem értetek veletek egyet hogy abból "csak" választási bukás lessz. Akkor az egész rohadt politikát elsöpri a népharag és jöhetnek az olyan borzalmak mint a jobbik és társai. Nagy lehetőséget kaptak de én úgy látom hogy nekünk is ők az utolsó lehetőségünk. Ha ők elkurják minden borul.

Phxmike 2010.04.15. 20:27:30

@Vidéki: meg egyszerubet mondok
gyurcsanynak meg tobbsege sem volt magaban mivel kellett neki az szdsz koalicios partnernek
aztan megis az emberek koze lovetett! meg lovasrohamot vezenyeltetett
meg vizagyukat vetett be

szoval nem a 2/3-dal kezdodik a demokracia vege hanem sokkal hamarabb ha ugy akarjak

ugyan mar lari-fari hagyjuk ezt a hulye 2/3 rettegest
ekkora felhatalmazast kaptak es kesz ez is a demokraciahoz tartotzik pont ugy mint hogy egy 20 eves part siman kiesik anelkul hogy akar egy konnycseppet is hullatnank erte
szdszre gondolok
vagy akkor most itt is kezdjunk el aggodni a demokracia miatt hogy huha hat azt nem hagyhatjuk hogy egy ilyen regi part kiessen
dehogynem
a demokracia a mennybe is repithet meg a picsaba is...

madmanic78 2010.04.15. 20:42:37

Nem kötözködés, csak nagyon bassza a szemem:

"a magyarok súlyos többsége döntött így (illetve fog valószínűleg jövő vasárnap így dönteni)."

Választásra jogosultak: 7 millió pár százezer

Fideszre szavazott: 2 millió 600 valahányezer.

Azért a többség vagy nem szavazott ( köztük én), vagy másra szavazott..

Tehát helyesen: sokkal több szavazatot kapott mint más pártok..

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.04.15. 20:46:25

@madmanic78:
pedig kötözködés, abból is a rosszabb fajta. aki nem szavazott, azzal mi alapján számolnál akár pro, akár kontra? aki választani akart, az megtehette és azok "súlyos többsége" idén a fideszre voksolt. ennyi.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.15. 20:48:34

@madmanic78: Aki nem szavaz az nem is nyer :)

Aki nem szavazott az se valaki mellett, se valaki ellen nem foglal állást. Az az ember nem kívánt véleményt nyílvánítani.

Ha nem akartál véleményt nyílvánítani, akkor ne is legyen véleményed mostmár, hogy héhó, te nem ezt vagy azt támogattad.

Lehet ugye érvénytelenül is szavazni.

Az jogos kritika lehet, hogy a listás 52.7% nem kétharmad. De akkor mondd azt.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.04.15. 20:55:25

Amúgy itt egy lista földcsuszamlásszerű választási győzelmekről:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_landslide_victories

Jól látszik, hogy ahol listás szavazás van ott a szavazatok abszolút többségének elérése bőven ebbe a kategóriába tartozik.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.15. 20:56:19

Gratulálok a posztírónak és magam is egy teljesen hasonló tartalmú nyílt levelet tervezek írni Orbán Viktor polgáelvtárs pajtásnak és az FMPSZ-nek.

Hiszen ők is elkurták már egyszer az esélyeiket, nem csak Viktorka és a volt kormányuk régi KISZ és pártelvtársai tehát Gyurcsányék.

Kaptak most még egy esélyt, de ez az esély egyben az utolsó is.

madmanic78 2010.04.15. 21:01:43

Ez hülyeség...

Sokaknak (sokunknak) ez a vélemény nyilvánításunk a "politikusaink" teljesítményéről...

Értsd: nincs olyan politikai erő ma Magyarországon amelyik megérdemelte volna, hogy feltápászkodjak és megtiszteljem azzal hogy rá szavazok..

madmanic78 2010.04.15. 21:02:41

@br: Bocs, az előző is neked ment..

fluxation 2010.04.15. 21:12:23

@triumphator: te a szavazók "súlyos többségéről" beszélsz, madmanic78 meg a magyarok "súlyos többségéről".

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 21:18:25

Nem a Fideszre szavaztam, de szeretném ha akár 2/3 - dal, akár anélkül sikerülne az országot konszolidálni. A 2/3 engem arra emlékeztet, mikor a fogyasztófelügyelőségen pár éve bejelentettem hogy gyanús a gáz fűtőértéke, szeretném ha kivizsgálnák (azóta többen több fórumon próbáltuk , de lehetetlen elérni !)- válasz - Jelezzük a Gázműveknek a problémát ! Érted ?

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 21:21:42

@eml: Én a CM - ra szavaztam volna - de nálunk nem lehetett. Lehet hogy Ők a szűzlányok a kuplerájban - csak idő kérdése és elkurvulnak ?! Na meg akkor hol lenne a csordaszellem ?

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 21:24:48

@triumphator: Nagyon nem mindegy , hogy a magyarok döntő többsége, vagy a szavazók döntő többsége. Ugyanis jogállamban a nem szavazónak is ugyanolyan jogai vannak , mint a szavazónak.

Soványka 2010.04.15. 21:29:18

@is: te 1 jós vagysz?

vagy?

Kubatov? mit mondott a lefelső? hogy 3 nap alatt nem lehet bizonyítani semmit.

Olvasni tudol-e? vagy csak írol?

pluto111 2010.04.15. 21:29:28

@eml: legtöbb ember nem is hallott róluk (média hallgat róluk), pedig elég tisztességes programjuk van

eml 2010.04.15. 21:35:53

@kíváncsivagyok:
A CM-t annyiban tartottam hitelesnek, hogy Seres Mária mindig logikus érvekkel próbál meggyőzni.

Miért nem volt országos listájuk, állítólag a Fidesz miatt, de aki jól tudja írja már meg. Előre is köszi.

eml 2010.04.15. 21:38:54

@kíváncsivagyok:
Neked a fűtőértéke, nálunk már a színe is Fidesz. (Tigáz)

nemkretén 2010.04.15. 21:40:29

@tlvajferi:
Előszeretettel hallgatom a komcsi rádiót én is!
Már csak azért is, hogy igazán jókat röhögjek azokon az eszetlen, vagy a rádió által delegált, vagy "megvett" embereken,akik dicsérik Bolgár Urat és azt a rendszert és pártot, melynek "áldásos" működésébe kis hijján belepusztult az ország!
Sokszor tényleg az az érzésem, hogy az a rádió tényleg egy kis klub! Azzal a pár előre leegyeztetett betelefonálóval aki még mindíg baromi igazságtalannak tartja a dolgok ilyen irányú elmozdulását!
A legviccesebb az az, amikor a nagy tudású Bolgár György kijelenti, hogy amit a Fidesz akar,az tulajdonképpen az egypárt rendszer visszaterelgetése napjainkba..
Csak egy dolgot felejt el!
Hogy amikor egy párt rendszer volt, akkor az akkori hatalom politikai berendezkedése miatt volt, most meg ha a Fidesz 2/3-os többséget szerez, akkor azt a választópolgárok akarata miatt szerzi meg! Megkérdőjelezi sok esetben a többség akaratát és mintha nem is demokratikus pártként aposztrofálná a Fidesz-t...
Ebben az országban tökéletes a demokrácia, mert ha ilyen emberek is műsort kaphatnak egy rádió adásában az azt jelenti hogy a szólásszabadság az korlátlan módon működhet!
Amúgy a Fidesznek óriási a felelőssége ezzel az esetlegesen megszerzett hatalommal, mellyel remélem élni és nem visszaélni fog!
4 év múlva meglátjuk, de ha visszaélne vele, akkor nagy valószínűség szerint ugyan arra a sorsra kerülne mint ma az Mszp!
Az emberek teljes elpártolása, és hosszú időre történő kiiktatása a politikai szerepvállalásból!

old_field 2010.04.15. 21:41:35

@is: Te hol voltál 8 évig...?
jó gondolkodást kívánunk !

Rebegő ajkak 2010.04.15. 21:42:15

Jó cikk. Én is amondó vagyok: rakják össze ezt az országot. Ha nem, akkor tényleg repülni fognak. Sajnos tényleg utolsó reménysugár...

old_field 2010.04.15. 21:45:53

@nemkretén: Megkérdőjelezi sok esetben a többség akaratát és mintha nem is demokratikus pártként aposztrofálná a Fidesz-t...
Ebben az országban tökéletes a demokrácia, mert ha ilyen emberek is műsort kaphatnak egy rádió adásában az azt jelenti hogy a szólásszabadság az korlátlan módon működhet!
Amúgy a Fidesznek óriási a felelőssége ezzel az esetlegesen megszerzett hatalommal, mellyel remélem élni és nem visszaélni fog!
4 év múlva meglátjuk, de ha visszaélne vele, akkor nagy valószínűség szerint ugyan arra a sorsra kerülne mint ma az Mszp!
Az emberek teljes elpártolása, és hosszú időre történő kiiktatása a politikai szerepvállalásból!

Egyetértek...korrekt, logikus gondolatok ! :)

Unommáazegészet 2010.04.15. 21:48:08

Mindent elkövet a maszop, hogy megakadályozza. Visszaléptet, lop, csal, hamisít. Ha nem igaz, megdugom a Misit.

eml 2010.04.15. 21:53:56

@Unommáazegészet: Ha csak az első kettő, akkor oboa?

Fideszman 2010.04.15. 21:54:57

Pintér "jóarcú" Sándor -> Önkormányzatok, Rendőrség, Titkosszolgálat, Nemzetbiztonság. EGY EMBER KEZÉBEN, GRATULÁLOK! Nem lennék az "ellensége".

Sadist 2010.04.15. 21:56:24

"Nem véletlen, hogy a fideszes vezetők mosolya visszafogott. Most már látják, hogy dolgozni kell. És azt is, hogy ha ők elkúrják, akkor egyedül kúrják el. Kénytelenek lesznek jól kormányozni, különben csúnyábban fognak megbukni, mint az MSZP most."

E-e, az előző nyolc évre mutogatás még simán játszik. Nagyon naiv, aki azt gondolja, hogy nem próbálnak majd meg mindent az előző 8 év szoci kormányzására áthárítani.

cogito..sum 2010.04.15. 22:02:19

2/3 ide,vagy oda.Én senkire nem biznám egyedül a spajzkulcsot.Mert rendes fiuk, jó fiuk, becsületes fiuk.De láttatok e már a hatalomtól elgözölt embereket a saját köreitekben.MERT NEM VOLT KONTROL.HA NEM hiszed javasolj bármit az asszonynak.Ö majd kontrolál UGYE?

divatar 2010.04.15. 22:04:45

@triumphator: ja, csak akkor nem úgy kell fogalmazni, hogy " a magyarok" , hanem úgy hogy a választók vagy a választáson megjelentek. Nekem is kinyílik a bicska a zsebembe, amikor a 8 milla választópolgárból 30 valahány százalék " a magyarok". Aki nem rájuk szavazott vagy otthon maradt az mi? Bantu?

G. Wolf 2010.04.15. 22:05:22

@Gaudi Nagy Lajos: Nem véletlen van kitalálva hogy a szakszolgálatok, és a rendőrség külön főnök alatt van...

@Sadist: Túl sokáig úgyse lehet mindent az "előzőekre" fogni. De én is biztos vagyok benne hogy menni fog - sőt már most kezdik (pl nem ismerik a költségvetést... ez is baromság ugyanis a költségvetési bizottság elnöke egy bizonyos Varga Mihály).

Valóban minden szinten komoly kíváncsiság övezi a következő négy évet. Amúgy ha nem is mindegy miképp alakítanák át az evk-kat, de ha hasonló mélységekbe kerülnek mint a szocik most akkor mindeggyé válik. Ezek az átalakítások ott játszanak szerepet ahol kissebb a különbség.

De amúgy is a 22/2005. (VI. 17.) AB határozat szerint eleve át kellett volna már 5 éve alakítani az evk-kat, itt az ideje ezt a pár éves mulasztást pótolni...

De hát hajrá... igazából lassan már elkezdődik a jövő viszont már három napja esik az eső :)

nabu 2010.04.15. 22:07:31

@madmanic78: Mire számítasz, ha nem mész szavazni? Akkor ez lesz: 2 és fél millió ember elég a kétharmadhoz, mert tudomisén hány millió lusta szavazni. Ha a részvétel nem 60% lenne, akkor valóban a többség nyerne. Egyébként meg nem tudom milyen utópiában élnek az emberek, hogy azt hiszik valaha lesz olyan makulátlan, tökéletes politikai elit, amire öröm lesz szavazni. A legkissebb rosszat kell választani, ez van, de ha nem mész el akkor csak növeled az esélyét a legnagyobb rossznak, ahogy az már megtörtént kétszer.

l3v1 2010.04.15. 22:12:19

"A hatalmuk korlátlan"

Előbb amellett érvelsz, hogy a parlamenti kétharmados többség nem fenyegeti automatikusan a demokráciát, aztán mégis azzal "riogatsz", hogy korlátlan lehet a hatalmuk, ami viszont egy demokráciában nem igaz, csak olyan demokráciában amilyet az MSZP mutatott be nekünk. Egy demokratikus politikának az is része kell legyen, hogy ha a nép kifejezi ellenszenvét töntetésekkel, petíciókkal, népszavazásokkal - márpedig ezt bármikor megheteti - akkor azt a kormánynak figyelembe kell vennie és azerint kell cselekednie. Az MSZP megmutatta, hogy mindenkit lesz*va is lehet kormányozni, meg is lett az eredménye. De egy demokráciának az is része, hogy ha az emberek azt akarják, hogy lelépjen egy kormány, akkor az lelép, nem marad csak azért is hatalmon, egyre másra váltogatva a miniszterelnököket és anyázva, hogy mindent az ellenzék hátráltat, ill. azért sírva, hogy jót akarunk az országnak, de az emberek nem értenek meg, de mi akkor is jót teszönk velük. Sikerült, gratulálunk.

bryan 2010.04.15. 22:12:57

orulunkvincent.blog.hu/2010/04/14/apa_kezdodik_103#comments
A kommentekkel együtt érdemes elolvasni, nem vagyok egészen optimista.

Yorktown 2010.04.15. 22:32:13

"fokozott figyelemmel fogja minden rezdülésüket követni itthonról és külföldről is mindenki, aki csak nem fanatikus Fidesz-hívő"

Én az vagyok: sok-sok éve fanatikus elkötelezett, aktivista - mellesleg tag is 1994 óta. De én is így fogok figyelni, és az én bizalmam is elveszíthető - annál is inkább, mert ez most igen nagy. Gondolom, sok más társam is így lehet vele. De megvan a bizalmam, és jót szeretnék az országomnak. Ezt várom az ellentábortól is, bevallom: szerintem egy adott szintű bizalmat tőlük is, tőletek is megkaphatnának - még ha fenn is tartva persze csalódás lehetőségét. Legyünk már kicsit pozitívabbak, kérem!

...Amúgy a kétharmados dolog meg szerintem kissé túl lett dimenzionálva: az országnak rengeteg nemzetközi kötelezettsége van, amik eleve erős korlátok közé szorítják az esetleges csapongó gondolatokat. Azokat kikerülni vagy érvénytelennek tekinteni igen határozott radikalitást feltételez: még a Jobbik-nál is erősebbet szerintem.
És ha meglesz a kétharmad, az egy demokratikus döntés eredménye lesz. Az meg mindenkit kötelez - ahogy pl. engem is kötelezett nyolc (számomra nyomorult) éven át. Mégsem hagytam el a hazámat (pedig biztattak is rá!), és a Dunának sem mentem neki.

Mindenkinek négy boldog évet kívánok! Utána meg még többet. :-)

eml 2010.04.15. 22:40:29

@Yorktown:
Állítólag Kövér egy nyilatkozatban azt mondta "Sajnos nincs együttműködés a Jobbikkal"

Ha ez igaz, mi róla a véleményed?

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 22:43:37

@eml: Kövér eddigi nyilatkozatait figyelembe véve nem is kell együttműködés a Jobbikkal , Ő maga a Jobbik .

más hülyesége miatt (törölt) 2010.04.15. 22:44:25

@nemkreten: "Ebben az országban tökéletes a demokrácia, mert ha ilyen emberek is műsort kaphatnak egy rádió adásában az azt jelenti hogy a szólásszabadság az korlátlan módon működhet!"

Hát ezaz, 8 évig működött (tudod, MSzP), de mi lesz most?!

@Gyurma73: "@is: senkit nem érdekel a "Kubatov -ügy"

Pedig - ismerve az ügyészséget és a nem merem még a nevét sem leírni leendő belügyi főnököt - előrevetíti a valódi demokrácia teljes hiányát...lsd feljebb.

Amúgy a szavazásra jogosultak közül 5 millió nem a Fideszre szavazott (s ebbe beleértve a senkire_semet is), a maradék 2 millió gyereket számolva kb ez másfélmillió család a 2,5 millióból. Vagy mondjatok pontosabbat, lécci!

bryan 2010.04.15. 22:47:38

@Yorktown:
Én igyekeznék, el is határoztam, hogy megkapják tőlem azt a türelmi időt, amit a Gyurcsány kormány, de valahogy túl sok minden derül ki róluk már most. Pintér kinevezését már nem tudom pl. hogy tudnám türelmesen fogadni.

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 22:50:35

@eml: Szintén Tigáz ! Teljesen külön , több ismerősöm , szinte véletlenül szóba kerülve kezdte pedzegetni a "fűtőérték " kérdését. Egybehangzó vélemény : ugyanolyan átlaghőmérsékletű előző évi hónapokat figyelve , érdekes módon minden évben több és több az elfogyasztott m3 , ami csak úgy lehetséges, ha adott mennyiség mellett csökken a "fűtőérték" ! Még nem sikerült FÜGGETLEN szakértőt találni a vizsgálatra, valahogy mindig visszakerülünk a Tigázhoz ! Bocs az offért.

más hülyesége miatt (törölt) 2010.04.15. 22:51:43

@phxmike: "meg egyszerubet mondok
gyurcsanynak meg tobbsege sem volt magaban mivel kellett neki az szdsz koalicios partnernek aztan megis az emberek koze lovetett! meg lovasrohamot vezenyeltetett
meg vizagyukat vetett be"

Azért neked is elmondom, hátha nem voltál ott: nem az "emberek" közé, stb, hanem a fegyverrel támadó neonáci huligánok közé/re/rá. Merhogy én meg ott voltam, s láttam. S nem Fletó, hanem akinek ez a feladata, érted, a Te életed és vagyonod védelme a csőcselék ellenében.

dr kíváncsivagyok 2010.04.15. 22:53:08

@eml: ( Kurvára megérdemelték volna legalább az 1 % -ot , hogy ne saját pénzen maradjanak fent !Valahogy tőlük nem annyira sajnáltam volna !)

FGSuperman 2010.04.15. 22:56:32

@bunkó: mivel lehetne megvalósítani?

-azzal a töménytelen mennyiségű szimpatizánssal amiről Kósa beszélt
-meg kell egy kinyomtatott lista az adott kerületről és egy toll amivel ikszelsz

qrva bonyolult ám

FGSuperman 2010.04.15. 23:00:25

@Phxmike: "meg egyszerubet mondok
gyurcsanynak meg tobbsege sem volt magaban mivel kellett neki az szdsz koalicios partnernek
aztan megis az emberek koze lovetett! meg lovasrohamot vezenyeltetett
meg vizagyukat vetett be"

te azt hiszed, hogy egy ilyen rendőri akciónál a miniszterelnök telefonál oda
hülye

ne alakuljon ki hasonló szituáció a FIDESZ kormányzása alatt, de vajon akkor a rendőrség hagyni fogja felgyújtani és szétbaszni a várost?
agyatlan phasz

combo 2010.04.15. 23:21:53

"A Fidesz át fogja alakítani Magyarországot - de a magyarok súlyos többsége döntött így (illetve fog valószínűleg jövő vasárnap így dönteni)."

Nem egészen. 53% szavazott a Fideszre. Csak mivel nem volt igazi ellenfél, az egyéni körzetekben taroltak, és így 2/3 felé repülnek.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.04.15. 23:35:22

orbán elég sokat tanult a 98-02 kormányzás során elkövetett hibákból.

két apróság
1. volt már 72% parlamenti többsége a ballibnek 94-98 között. át is rendeztek pár kétharmados törvényt -- ami nekik kényelmes volt.

2. az EU és NATO tagság miatt még ahhoz képest is egy csomó nemzetközi kötelezettség korlátozza a parlamentet, tehát a kétharmad korántsem jelent korlátlan hatalmat, erről írt a konzervatórium.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.04.15. 23:38:05

@combo:

persze, de az MSZP mondjuk 33%-ot kapott 94-ben. ilyen a parlamentáris demokrácia, nem hiszem, hogy érdemes szarszálat hasogtni.

eml 2010.04.15. 23:45:13

@Mészáros Laci:
94-ben Horn Gyula leckét adott demokráciából az akkori ellenzéknek, köztük a Fidesznek. Minden bizottságban megkapta az ellenzék az 1/3 plusz 1 szavazatot. Ezáltal a 72%-os Horn kormány nem tudott az ellenzék egy minimális része nélkül 2/3-os törvényt módosítani. Akkor a Fidesz azt szajkózta, hogy 2/3 helyett inkább 4/5 kéne, mert az sokkal demokratikusabb.

Szíjjártó Peti azt nyilatkozta, nem szó szerint 'ha megkapjuk a felhatalmazást, élni is fogunk vele'.

Szerintem arra gondolt, hogy a 2/3-os törvényekről szóló törvényt átírják, és a jövőben 2/3 helyett 4/5 kell, mert az sokkal demokratikusabb. Ha ezt meglépik, utána a Fidesznek azt is elhiszem, hogy Gyurcsány lopta el a Karácsonyt, Lendvai kiette a Macisajtból a brummogást, és Selmeci Gabriella személyesen a fogtündér.

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/adoreform/lista

Elvégre a Fidesz, és annak vezetője mindig hű az elveihez.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.15. 23:48:40

@is: Ejróóópaaaaa segííííííííts!

Dr Milton 2010.04.16. 00:11:42

Szerintem egy tisztán egyéni választókerültei rendszer nagyon jó, biztosan jobb mitn a mostani bonyolult borzadály. Amúgy meg ha rosszul kormányoznak, mindegy hogy tologatják a rendszert, úgyis megbuknak. Az, hogy most minden evk-ban ők nyertek, ne tévesszen meg senkit, ez egy kivételes választás volt. Bár Britanniaban szervesen fejlődtek az egyes választókerületek, és így pártállásuk is, de ha ott ilyen kormány lett volna, a saját körzetükben is bebukták volna. Szóval sztem az egyéni vk nem ördögtől való, hanem tiszta, egyszerű és erős kormányt adó systema.

Bobdobalnia · http://youtube.com/bobdobalnia 2010.04.16. 00:30:48

Fidesz és morális kontroll? Úristen, hol voltál te 98-tól 2002-ig?

bozoa 2010.04.16. 00:58:21

@más hülyesége miatt: Akkor is, ha már alszol, agyatlan barom! Akit te neonáci csőcseléknek neveztél, az száz egységnyi ember. Abból kb. öt egység az újságíró, kilencvennégy egység a különböző hangerejű , de ugyanannyira elégedetlen tömeg, aki nem folyamodna erőszakhoz, és csupán egy (1) egység a nagypofájú, randalírozó B-közepes! S még valami: még a B-közepesek sem kötnek bele egy ilyen tüntetésen ok nélkül senkibe! Képzeld, ott voltam, amikor a gyurcsányi karhatalom azonosító nélkül jogtalanul szétverte a békés tüntetőket az Oktogonnál. Sőt, képzeld, én is kaptam, mert a "műveleti terület" ügyesen körbe volt kerítve, elszaladni nem lehetett, fényképezőket összetörték. Nagyon érdekelne, te vajon milyen személyes tapasztalattal rendelkezel 2006 őszéről? Mert a későbbiekben, mikor már divat lett a nemzeti ünnepeken balhét csinálni, akkor volt is. Miért? Talán mert egyeseknek ez volt az érdeke? 1. az újra és újra tüntetők ismét reflektorfényben balhézhatnak (max 120-150 fiatal) 2. eközben választott vezetőink és kedves rokonságuk több ezren szarrá lopják országunkat, és még egy életre el is adósítják! Megélhetési bűnözőket és gyerekgyárosokat csinálnak szegény dolgozni vágyó cigányságunkból!

Utóbbi nagyobb bűn, és már megérte a Fideszt megszavazni, ha a vérbe fojtott tüntetések helyett visszatérnek inkább mondjuk az árvizek, amiket a megboldogult Orbán-Torgyán polgár kormány idején megszokhattunk.

Ditti82 2010.04.16. 00:58:57

Ti fizikai fájdalmat is éreztek, amikor azt halljátok/olvassátok, hogy Fidesz?

t a m á s 2010.04.16. 01:07:24

Valahol egy ember, egy szórólapot akarata ellenére bedobó FIDESZ aktivistát egy kővel megdobott.(hát bizony ez nem szép dolog) Nem találta el csak a táskáját. Azonnal a rögtönítélő bíróság ma 1 év 8 hónap letöltendő börtön büntetésre ítélte.
Na még nem is jött össze a 2/3, de az igazságszolgáltatás már "igazodik". Mondanám, ilyen világ lesz...de már van.

eml 2010.04.16. 01:07:56

@Ditti82:

Ha a fülembe ordítják akkor néha felkapom a fejem és beverem a könyvespolc aljába.

mgmt 2010.04.16. 01:13:02

Aki a Fidesz 2/3-os többségétől fél, az az MSZP-re vagy a Jobbik-ra bízná a Fidesz "felügyeletét" ?????

(szerintem kézzel lábbal ellenkeznének minden értelmes javaslat hallatán)

bozoa 2010.04.16. 01:17:53

Majd meglátjuk, hogy ismét a "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk" fog-e érvényesülni. Lesz rá pár millió tanú, jóccakát!

más hülyesége miatt (törölt) 2010.04.16. 01:27:51

@bozoa: "Akkor is, ha már alszol, agyatlan barom! Akit te neonáci csőcseléknek neveztél, az száz egységnyi ember."

1. Agyatlan barom nem vagyok, legfeljebb egy antirasszista értelmiségi.
2. Nem alszom.
3. Én neonáci csőcseléknek mondok többszáz (lehet 1000), magát álarcba rejtő, fahusángokkal és ki tudja még mivel felfegyverkezett, nyilas jelképeket viselő, cipelő és kiabáló, '56-os megemlékező kulturális műsort megtámadó csürhe-csapatot.
4. Te hívd békés, szegény, elégedetlen NagyonNagyMagyarnak. Biztos a Gyurcsány hívta őket, vagy cukorkát kaptak, attól égették a zászlót. Nem szopom ám be...

adom 2010.04.16. 02:02:31

Szerintem a postbol kimaradt egy pont. Kicsit ugy erzem a demokraciaban valo erdekervenyesitesem serulhat, ha bevezetik a kettos allampolgarsagot. Es nem a Gyurcsany baromsagara gondolok, hanem, hogy kevesebbet fog jelenteni a szavazatom. Tudom, hogy kell, hozza bejelentett lakcim, de eleg azokra gondolni, akik csak egyetemre jarnak ide. Magyarorszagon a lakcim csak a hontalanok egy reszenek akadaly. Most is kb15-20 haverom el kulfoldon, ennek a negyede azt allitja, hogy nem is jon haza soha, de szavazni megis elmegy. Majd o megmondja, mi hogy eljunk itthon.
Ha emelett bevezetnek egy evk-s rendszert maris egy valasztas eredmenyet donthetik el. Teszem azt az itt tanulo diakok leszavaznak egy keruletben akar ezren is ezzel elbillentve a serpenyot maris, bevittek egy kepviselot (lasd Szanyi siras-rivasa). 200-nal pedig konnyen lehet, hogy nem mindegy: 101-99 vagy 99-101.

pruntyike 2010.04.16. 03:14:41

Cikk arról (nem lehet kommentelni) hogy a 13. ker. Tóth egy 10 nm WC-t 8 millióért újíttatott fel, és túlszámláztak. Ez a szitu tökéletes nem ismeretére utal. A helyzet a következő: Hétfő: építőbrigád kivonul, szó szerint szétveri a klotyót (itt valóban ajtó letépve, csempe leverve stb.), szerszámok szanaszét, itt építkezés folyik. Kedd: építőbrigád átvonul Tóth vagy csókosának házához, majd kedd, szerda.... 4 hétig ott gürizik látástól mikulásig. 4 hét múlva (pénteken) vissza a klotyóhoz, újracsempéz, kifest. Munka, feladat befejezve, 8 millió forint. Hol itt a túlszámlázás?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.04.16. 05:41:17

@eml: biztosan nagy gesztus volt a parlamenti bizottságokban megadni az 1/3 plusz 1 pozíciót az ellenzéknek -- majd a parlamentben hamar módosítani azokat a kétharmados törvényeket, amelyek HASZNOSAK és KÉNYELMESEK voltak a szocik számára.

Horn demokráciafelfogása megtestesült a "na és?"-ben.

Parajpuding 2010.04.16. 08:19:36

Ha egyes dolgokat tevőlegesen nem is fognak megváltoztatni a saját érdekeiknek megfelelően (bár inkább több ilyen lesz), akkor is sajnos nagyon erős az "igazodási kényszer", aminek már most láthatjuk kézzelfogtaó jeleit. Nekem nincsenek illúzióim, mint nagyon sok (láthattuk mennyien vannak) végtelenül naív, vagy megvezetett embernek. És mielőtt valaki elkezdene köpködni (mert a sajnos jellemző egy bizonyos oldalra, hogy "aki nem nyal, az ellenség" szemléletben leledzik) a másik oldal megérdemelte, hogy elolvadt, sőt be sem kellett volna kerülni a parlamentbe. Mint ahogy seninek sem, aki az elmúlt húsz évben tette ott a semmit, vagy inkább kárt okozott.

Parajpuding 2010.04.16. 08:22:06

@pruntyike: és ilyen nem lesz az elkövetkező években? Sajnállak. Nehéz lehet ilyen korlátokkal gondolkodni.

Naumov 2010.04.16. 08:27:42

@is: "jó gondolkodást kívánunk minden szavazónak. nem kétharmadról, az már elúszott, hanem hogy mit tettek múlt vasárnap."

Ez - Horn Gábor után szabadon - viszonylag röviden összefoglalható: elhajtották hozzád hasonlókat a p.cs.b.

Isaac Clarke 2010.04.16. 09:08:50

Csak a tisztánlátás kedvéért, ezekből csemegézhet majd a fidesz.

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9tharmados_t%C3%B6rv%C3%A9nyek

eml 2010.04.16. 09:14:43

@Mészáros Laci:
A bizottság után megy a t. Ház elé.

eml 2010.04.16. 09:18:26

@Mészáros Laci:
OV demokráciafelfogása tényleg jobb volt.

Ha neki kínos kérdést kapott, mondott egy dakota mondást. Meg TV-ket fenyegetett meg, hogy bezáratja őket, ha rajta röhögnek.

Mindenkinek tisztelem a hitét, a politikai érzelmeit, de a Fidesz szavazók között is van annyi és olyan elvakult, mint a szoci szavazók.

Mindegyik szánalmas.

Naumov 2010.04.16. 09:20:19

@eml: Igen, és éjszakánként a koronát próbálgatta a fejére a parlamentben, és a Dunába lövöldözte az ellenzéket, ezt én is hallottam..

AutosVilli 2010.04.16. 09:22:11

Elfognak bukni,ugyanaz a rabló banda került most hatalomra,mint korábban,csak más a neve a pártnak.Lesznek látszat intézkedések,meg pár évig felelőség háritás,most majd elöszedik hogy válság van,volt, mert idáig egy fideszestől se hallottam,csak azt hogy az mszp-el cseszte.Egyben igazuk van,a munka nélküliség magasabb mint amit a kormány bevall.Már csak azért is,mert nincsenek benne azok a mnkanélküliek,akik kikerültek a rendszerből,és nincsenek benne azok a vállalkozások akik a vállalkozásban betöltött szerepük miatt nem fesznek fel munkanélkülire.

AnnaKarenina 2010.04.16. 09:37:05

Török Gábor blogját ajánlanám arra nézve, hogy milyen meglepetések is lehetnének:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/15/139_elorehozott_valasztas_johet , vagyis bármi megtörténhet.

öcsi55 2010.04.16. 09:44:07

Fidesznek kell a 2/3!
Magyarország még egyszer nem eshet abba
csapdába.Mint a szoc-lib kormány idején,
hogy heteket vitatkoztak egymással egy
törvény javaslaton és végül nem lett
semmi!Mostani helyzetben erre nincs
idö.

pg2 2010.04.16. 09:49:35

Volna itt egy-két általános tévedés.

"a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget"

Nem a Fidesz, hanem a Fidesz-KDNP választási pártszövetség. Persze erről mindenki Fideszként emlékszik meg, Semlyén rászolgált erre. Ettől függetlenül nem egy párt nyeri a 2/3-ot, hanem kettő közösen. Felszínesség.

"Korlátlan hatalma"

Demokráciában nincs korlátlan hatalom. Pont az ilyen esetekre van a hatalommegosztás, a hatalmi ágak szétválasztása, nevezzük bárminek. A törvények (s köztük az alkotmány) megváltoztatásáig az előzőek vannak érvényben, azok viszont többé-kevésbé szabályozzák, hogy mit, mikor és hogyan lehet megváltoztatni. Továbbá a 21. sz. elején már bizonyos nemzetközi normává vált dolgokat egyszerűen nem lehet "elkövetni", nemzetközi szerződések hatásáról nem is beszélve. Stb. Stupiditás.

"még egyetlen magyar pártnak sem volt 1989 óta"

Most sem lesz, lásd fentebb. Viszont hasonló helyzet már volt, 1994-ben az MSZP-SZDSZ koalíció 278 képviselővel 72%-os parlamenti többséget szerzett. Tájékozatlanság.

"a legjellemzőbb hozzáállás a hírhez pártállástól függetlenül a kíváncsi várakozás"

Azért a demokráciaféltés (nem függetlenül pártállástól) nem annyira kiványcsiság...

"...az az ötlet ha egy pártnak nagyon nagy támogatottsága van, akkor annak kormányon több cselekvési lehetősége legyen"

Nem ötlet, hanem következmény. Egyébként meg minden kormánynak ugyanakkora "cselekvési lehetősége" van (törvényi keretek), a palamenti (jogalkotói) támogatottsága nagyobb. Szimpla butaság.

"a magyarok súlyos többsége döntött így"

Khm. Nem a magyarok, hanem a választásra jogosultak közül azok, akik elmentek. És nem súlyos a többség, egyéniben egyszerő többség (50%+1) kell. A 2/3-ad a parlamenti helyek, nem a szavazói támogatottság arányszáma.

Ennyit a megközelítés megalapozottságáról. A következtetések, na majd azt is mindjárt.

Jetstream 2010.04.16. 10:00:45

Egy vezető nem teheti meg hogy átveszi a vezetést és az előző vezetőt hibáztatja.

Kell lennie egy tervnek amit végrehajt és sikerre visz. Ellenkező esetben inkompetens vezető.

Így járhat a Fidesz is, ha a szocikra mutogat a megrekedt szekér mellett, ahelyett hogy ügyesen kihúzná a szarból.

pg2 2010.04.16. 10:47:47

1. "a hatalmi ágak összemosása"

A parlamenti többség nem tejhatalom, és főleg nem parancsuralmi helyzet. A hatalmi ágak szétválasztását az alkotmány biztosítja, a vonatkozókat már csak egynehány nemzetközi szerződés (minimum az eu-tagság) miatt nem is lehet jelentősen megváltoztatni.

"a kulcskérdés a demokratikus kontroll és az annyit emlegetett számonkérés"

Sokkal inkább a hatalmi ágak önvédelmi képessége. A valóban független hatalmi ágak jelentik a demokratikus kontrollt. A számonkéréshez ennek semmi köze.

"nyugodtan vegyék el a mentelmi jogot bárkitől"

Azt nem a Fidesz vagy ellenzék vagy akárki, henam a mentelmi bizottság veszi el. A bizottságok összetételét törvény szabályozza. Nézz utána!

"de az ítéletet hagyják a bíróságra"

Szerinted mi lehetne még? Normális ez a mondat? Ázsiában lenne esélye egy ilyen mondatnak az értelmezhetők körében.

2. "a parlamentáris játékszabályok betartása"

Eddig sem tartották be, illetve a törvényt ugyan nem sértettek, de a józan ész, a jóízlés, az elvárható minden egyéb gyakran hiányzott (pl. demonstratív kivonulgatás).

"maradjanak meg a heti ülésezésnél"

Ez egy varázsszám, vagy miért? Nem feltétele az eredményes működésnek; a munka nem az időbeliségben, hanem hatékonyságában érdekes.

"a fontos kérdések ottani szavazással dőljenek el, ne rendeletekkel"

Az egyértelműen parlamenti szavazáshoz kötött dolgokban nem lehet rendeletet hozni, illetve ilyen irányú törekvések megfékezésére ott az alkotmánybíróság. Másrészt, ugyan ki dönti el, mi a fontos kérdés?

3. "ne változtassák meg a választási rendszert a saját előnyükre"

Általános baromság. Nem lehet. Szerinted lehet olyan törvény, hogy a Fideszre adott szavazat kettőt ér? "Saját előnyre" hogyan másként? A választási törvény egy sémát ad. Arról szól, ki szavazhat, kire lehet szavazni, mikor és hogyan kell begyűjteni a szavazatokat, azokat hogyan kell érvényesíteni (számolni) és mandátumra váltani, illetve mindezt kik és hogyan kezelhetik (felügyelet). Elég nyilvánvaló, hogy ezek egyike sem fogalmazható meg pártfüggően. Egyszer.
Másodszor: Egy bármilyen rendszer előnyei bárkinek azok, aki kihasználja, tud élni vele. A Fidesznek semmi olyan időtlen sajátsága, behozhatatlan előnye nincs, amire törvényt lehetne írni. Az elmúlt 20 év gyönyörűen megmutatta az előnyök időlegességét, a pártszerencse és támogatottság forgandóságát.
A bármilyen, bárhonnan jövő ellenzéktől hosszútávon egyetlen módon lehet elvenni az esélyt: tisztességes munkával.

"erős kontrollja lesz. Nem az ellenzék - az a kétharmaddal ki lesz iktatva"

Totális baromság. A 2/3-ad nem iktatja ki az ellenzéket. Az ellenzéknek nem az a dolga, hogy obstruálja a parlamenti munkát és a kormányzást (miként a Fidesz tette); hanem hogy kötözködjön, odafigyeljen a hatalmi folyamatok tisztaságára, törvényességére, föltárja és számonkérje az esetleges anomáliákat. Teljesen mindegy, ki hozza a törvényeket, ha azok az előírt módon születnek meg és összhangban állnak a már meglévőkkel.

"A morális kontroll"

pedig egy romantikus ködkép. A politika nem ismer ilyet, amúgy is nehezen értelmezhető. Nem mellesleg, ha létezne egy erős, mert koherens, konzisztens és konzekvens morál, nem lenne szükség jogalkotásra.

Stb...

bryan 2010.04.16. 11:03:02

@pg2:
""ne változtassák meg a választási rendszert a saját előnyükre"
Általános baromság. Nem lehet."
Dehogynem. Vannak körzetek, ahol a a balos párt szinte biztosan nyer. Ezeket át lehet úgy alakítani, hogy belecsípnek egy biztosan jobbos körzetbe, ezzel ez a körzet is ingadozóvá válik. Esetleg egy biztos balos körzetet több részre bontanak úgy, hogy nagyobb jobbos körzethez kerüljön egy-egy rész.Rengeteg ilyen trükk van, mióta működik a demokrácia, azóta játszanak ezzel.

eml 2010.04.16. 15:29:01

@Naumov:
"Igen, és éjszakánként a koronát próbálgatta a fejére a parlamentben,"

Ezt én is hallottam.
süti beállítások módosítása