/>

Nagyon Buta Emberek

E-one 2010.06.28. 22:59

A Parlament mai döntése értelmében ezek után az önkormányzatok kinevezhetnek alpolgármestereket csak úgy is, olyan emberek közül is válogatva, akik nem tagjai a testületnek. Szóval akiket nem választott meg senki. És ez így van jól.

Már tudniillik mert az emberek buták. És a végén még politikai alapon döntenének az önkormányzati választásokon. Akkor pedig kénytelenek lennének az alpolgármesterek is politizálni, és hát akkor mit kezdene magával az a rengeteg névtelen önkormányzati zseni, aki ezer örömmel dolgozna a városáért az alpolgármesteri székben ülve, de az a mocskos pártpolitika nem engedi őket? Mert annyira mélységesen tiszta emberek ők, hogy tényleg nem megy nekik az a mocskos politizálás. Szegények, szegények.

Csak szerintem a döntés még így is enyhe. Meg hát tovább kéne lépni. Például a magyar emberek annyira, de komolyan annyira buták, hogy több, mint 46 százalékuk még mindig nem szavazott a Fideszre, és a Parlament majdnem egyharmadába olyan képviselőket küldtek, akik csak beszélni tudnak a kormány ellen, de bezzeg alkotni, azt már nem. Szóval ezek a sajnálatos tévedésből odakerült képviselők csak visszafogják a kormányt a munkájában, csak a baj van velük, viszont nyilvánvaló, hogy ténylegesen nem tudnak megakadályozni egyetlen kormánydöntést sem, vagyis semmi értelme a létezésüknek. Az ilyenek beszavazására mi szükség?

Úgyhogy azt hiszem, ahhoz, hogy az emberek természetes butaságát kompenzáljuk, világos, milyen új törvényre van szükség. Aki nyeri a választást, az ne csak az önkormányzati alpolgármestereket választhassa ki, hanem az egész Parlamentet. Akkor lesz csak igazán jó a munka! Nem tudom, más hogy van vele, de én már alig várom.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr572117317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy 2010.06.29. 00:36:33

Azert ez a cikk eleg demagog...
Nem mintha tul boldog lenne barki abbol a bizonyos egy harmadbol, latva hogy mi folyik most jelenleg, de azert azt hozza kell tenni, hogy 20 eve lehet ugy miniszternek lenni, hogy nem kell erte valasztott kepviselonek lenni. Ez a miniszterelnokre is igaz. Ha kozpontilag nem kell valasztva lenni "elvileg" vegrehajto tisztseghez, es nem kellett eddig sem, helyben miert kellene ennek maskepp lennie? Az mar mas kerdes, hogy magyar viszonyok kozott, ezzel csak a jobbos korrupcionak agyaznak meg.
4-8 ev mulva lesz itt siras-rivas, meg diktatura felelem a Hir TV-ben, mikor a masik oldal fogja, es beleul ebbe a vegtelen hatalomkoncetracioba, ami fele most megyunk egy majd akkor megnyert valasztas utan...

tcom 2010.06.29. 00:45:54

1. Szerencsére itt az internet. Orbénék ezt nem tudják cenzúrázni.
2. A nagy fidesz hengeresdi visszafelé is elindulhat. Ha a nép nagyon elégedetlen lesz velük, akkor az egyéni képviselők protezsálása visszaüthet. A kis pártok, civil szervezetek elnyomása visszaüthet, ha azok összefognak. Gyurcsány óta tudjuk, hogy előbb utóbb büntetés jár, ha hazudnak, vagy csak a görcsös hatalom a cél.

tcom 2010.06.29. 00:51:30

A post jó. Sugallja az abszurditást, hogy a kormány a parlament el van ellenzék nélkül is. Hogy az ellenzék csak gátolja a szent és tévedhetetlen kormányt.
A szomorú az, hogy a magyar társadalom politikailag aktívabb részének erre van szüksége. Arra hogy kádár apánk újra megmondhassa, hogy mit együnk, hol dolgozzunk, mennyibe kerüljön a kenyér. A magyar nép elvesztette a fonalat. A környező országok görcsösen, összeszorított fogakkal próbálnak alkalmazkodni az új világhoz, a magyar meg visszavárja a vezíreket, csak hogy ne kellejen gondolkodnia, és ha lehet dolgoznia sem.

sleepy 2010.06.29. 01:00:34

az istenadta nep a kezukbe adta a lehetoseget aprilisban, most negy evig amelkodhat, hogy mit is jelent az az X...

sleepy 2010.06.29. 01:01:09

vajon mi leszunk a kovetkezo Oroszorszag? es itt most nem a Gazpromra gondolok :)

hitomi 2010.06.29. 01:04:27

@tcom:
"1. Szerencsére itt az internet. Orbénék ezt nem tudják cenzúrázni."

várd ki a végét....

stratez 2010.06.29. 01:09:48

Dolgoznak a balfiúk keményen, hátha 1 hónap alatt elfelejtjük a 8 évet, megjegyzem, bár a logikai bukfenced láthatóan nem zavar, azok, akik kiválasztják azt az ominózusa alpolgit, a választók által választott tisztségviselők. Ezt úgy hívják még a baloldalon is, hogy közvetett demokrácia. Így választják például a köztársasági elnököt is. A gyengébbek kedvéért.

shm 2010.06.29. 01:21:31

Vajon szerző picsogott-e demokráciáról és az ellenzék hasznáról az elmúlt nyolc évben? Valahogy nem hiszem, ehelyett szorgosan nyalta a megfelelő posztkomcsi seggeket.

De nagyon pártolandó ez a stíl, ezzel mennek a szocik a parlamenti küszöb alá is (már amelyik még szabadlábon lesz).

Zsola777 2010.06.29. 01:31:22

Végülis a Köztársasági Elnök is megvan már, nem is olyan hülye ötlet!

gauche caviar 2010.06.29. 03:02:03

@stratez: leírnád, hogy Schmitt Pál kifogástalan választás volt köztársasági elnöknek?
lécci lécci, szeretném látni ahogy ezt egy jobbos be meri vállalni...

gauche caviar 2010.06.29. 03:03:23

@shm: hehe, kivetítesz valami fixaciót a post írójára, önmagadnak teszel fel kérdést, megválaszolod, és utána már azt veszed valóságnak. shadowboxing meg szalmabáb érvelés.
ösztönösen szokott jönni, nem kell hozzá rosszindulatúnak lenni.
elég csak butának.
rólad szól a post.

Töklámpás 2010.06.29. 04:09:51

Mondjunk le az aug 20-i tüzijátékról, a pénzből irtsanak szúnyogot.

http://www.facebook.com/home.php?#!/pages/Mondjunk-le-az-aug-20-i-tuzijatek-elmenyerol-irtsanak-belole-szunyogot/128430360528706?v=info

gareet 2010.06.29. 05:20:40

Mondjunk le a 4 év múlva esedékes választásokról és abból rendezzünk tüzijátékot :)
Bár lehet addigra már alapból királyság leszünk

Rod 2010.06.29. 06:03:06

szeretném elhinni, hogy a Nép Tagjai, a Zemberek nem csak azzal tudnak bármire is reagálni, hogy "DE A ZELMÚLT NYOL CÉV!!!!"
de sajnos illő lesz megalkotni a tételt, miszerint

"politikai vitában a Zemberek egyetlen 'érve' (?) mindig a DE A ZELMÚLT NYOLCÉV"

bizonyítani nem nehéz, indirekt módon feltenném, hogy NEM ez az érv, aztán megnézni a kommenteket, és világosan kijönne, hogy DE. :D

kár, hogy ez nem visz előrébb semmit. fél év múlva is ezzel jöttök? mert eltelt 2 hónap, és eddig többre nem futotta. MÁR most unalmas, mi lesz itt később?

A Csodálatos 29 Pontos Akciótervre Mit Mondtok? DEA ZELMÚLT NYOLCÉV? Meg Amúgy Is Az Úgy Jó, Ahogy Van? Senkit Se Érdekel, Hogy Legalább A Fele Mekkora Faszság És Törvényekbe, Jogszabályokba Ütközik? Pedig gyurcsány ferencnek (figyelitek, kisbetű, nem keverem össze a Nagy Magyar Népi Nyelvtannal!!! Még Nem Tudnátok Elolvasni..) Semmi Köze Hozzá.

nemecsek ernő áruló 2010.06.29. 06:04:22

@sleepy: Nem, nem teljesen. Olvass egy kicsit vissza a történelemben. Antall, Boross és Horn úgy lettek miniszterelnökök, hogy pártelnökök voltak, ergo egyértelmű volt, hogy ők lesznek a miniszterelnökök. Az erre irányuló szabályozást a fidesz változtatta meg 1998 körül.

nemecsek ernő áruló 2010.06.29. 06:05:45

@stratez: Igaz! Minek is az az önkormányzati választás. Tényleg. :)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.06.29. 06:24:51

amellett, hogy a külső alpolgármester baromság, értelmetlen és szemétség vlsz. alkotmánysértő is, hiszen egy népképviseleti szervben szavazati, esetenként döntési jogot ad (ad?) egy olyan személynek, akit a nép nem kívánt ilyennel felruházni, talán el kellene olvasni majd a tv. indokolását is. hm?
kíváncsi leszek rá.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.29. 06:36:46

"választhassa ki, hanem az egész Parlamentet. Akkor lesz csak igazán jó a munka! "
Legalább komcsik nem lesznek benne.

Amúgy ennek a hírnek a tükrében mi a vélemény a szadeszos polgárjenőkről BP-n, és a BKV-összefonódásróll...? Az is jó vót úgy?

Na nem mintha egyetértenék, csak látom az okokat azon túl is, hogy a saját embereik legyenek ott.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.29. 06:38:27

Ja, a szavazók azok %-ával mi van, aki még mindig a maszopra szavazott?
Azok se épek az tuti.
Meg azok se, akik kiállnak Elqr Ferenc mellett...

sleepy 2010.06.29. 06:39:20

@GerzSonka: oket akkor is a parlament valasztotta meg, ugyhogy semmivel tobb legitimitasuk nem volt miniszterelnoknek lenni, mint akar Gyurcsanynak is 2004-ben. ez midig igy volt. lenyeg a lenyeg lehet ugy miniszternek, miniszterelnoknek lenni, hogy nem vagy tagja a parlamentnek, azaz onmagaban nem ordogtol valo ez az alpolgarmesterseg, kozvetlenul megvalasztottsag nelkul.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.29. 06:50:33

@shm: És arra is kíváncsi lennék, hogy ő benne van-e az 54%-ban :D

nestrot10 2010.06.29. 06:54:35

A Választások második fordulójában figyelmeztették a buta magyar népe, hogy a 2/3 harmad mennyire veszélyes, ha ilyen galád hataloméhes banda kaparinthatja meg. Nem hittek a buta magyarok, most lassan észreveszik, hogy egy Diktatúrát támogattak. ...de ezt is lassan !!! A marhák...Fidesz ÁVÓ a munkahelyeken és semmit nem tudnak majd csinálni csak a Fegyveres forradalmat!!!!!!!!

nestrot10 2010.06.29. 06:56:55

A Választások második fordulójában figyelmeztették a buta magyar népet, hogy a 2/3 harmad mennyire veszélyes, ha ilyen galád hataloméhes banda kaparinthatja meg. Nem hittek a buta magyarok, most lassan észreveszik, hogy egy Diktatúrát támogattak. ...de ezt is lassan !!! A marhák...Fidesz ÁVÓ a munkahelyeken és semmit nem tudnak majd csinálni csak a Fegyveres forradalmat!!!!!!!!

Dr Kangörény 2010.06.29. 06:57:45

Nem értitek a lényeget:
a fidesz teszi: tökéletes
nem a fidesz teszi: mocskos komcsi összeesküvés

És amúgy is AZ ELŐZŐ 8 ÉVBEN IS SZÓLTATOK?

A vicc tényleg az, ha 4 év múlva rájönnek a választók, hogy megint átbaszták őket, ti, kedves fidesz rajongók itt fogtok vinnyogni a jobbikos, lmp-s, vagy szoci túlhatalom miatt.

nestrot10 2010.06.29. 07:02:03

SZEGÉNY VARJÚ LÁSZLÓ , MÁR HIÁBA KÁROG !!!! a Fidesz jó kommunista Palikája kiénekelte, és "kilefetyelte" a sajtot a szájából:)))

dr.kakaósbögre 2010.06.29. 07:11:13

engem ne szidjatok.én nem rájuk szavaztam.

kisa 2010.06.29. 07:12:49

@ColT: "Legalább komcsik nem lesznek benne."

Csak azok lesznek benne, kádár viktor első titkárral a NÖF-FIDESZ-MPSZ-KDN élén.
Éljen és virágozzék hazánk, éljen soká kádár viktor!

funfun 2010.06.29. 07:22:17

@ColT: Azért nézd már meg, hány volt MSZMP tag, illetve funkcionárius (párt, KISZ) csücsül a Fidesz képviselők, kormánytagok, egyéb fontos pozícióban lévők között. És ez szerintem a Fidesz szégyene, ha már annyira írtani akarja a múltat, és a fújj komcsik elv alapján ítélkezik, ne csak a balos komcsik legyenek számára büdösek, hanem a soraikban lévők is. Vagy van jó komcsi és rossz komcsi? Vitya mondja meg, mint ahogy Balónénál is tervezték, ő mondja meg a tutit?

yafet 2010.06.29. 07:22:34

Ha megígérik, hogy Hagyó Miklós nem lesz alpolgármester, akkor csinálhatják!!!! :)

Lúdtalp 2010.06.29. 07:30:46

Ez mondvacsinált probléma, eddig is egy választott testület mondta meg hogy ki lesz az alpolgi, meg most is. Alpolgármestert nem választottunk soha közvetlenül.

nestrot10 2010.06.29. 07:32:34

@kisa: Nem Kádár Viktor hanem RÁKOSI VIKTOR!!! A Fityisz Személyi kultusz Diktatúra megalkotója, az ország hímvesszeje!

hááááát 2010.06.29. 07:43:55

Na most mondjátok, hogy rendörállam meg diktatúra.Lehet, ti se fogtok sokáig itt írogatni legfeljebb csak azt amit szabad.:(

Komolyan csak nekem tünik fel, hogy totális központositás folyik.
A legdurvább, lehet Viktor nagyot fog szívni, ha a következő választáson nem nyer, akkor kinek adja ezt a hatalmat.(Már ha lesz választás)

nestrot10 2010.06.29. 07:59:15

@hááááát: az Alkotmányt és a választási törvényt úgy megváltoztaja Rákosi Viktor, hogy demokratikus úton nem lehet majd leváltani a Fityisz bandát! Mi marad? a,...mit kell tenni , a Diktatúra megdöntéséhez?......igen az IGAZI FORRADALMAT!!!!!

exepszzed (törölt) 2010.06.29. 08:00:58

ÉLJEN Ő-FÉNYESSÉGESSÉGE ISTENCSÁSZÁR ORBÁN VIKTOR, MINDENMAGYAROK URA, PARANCSOLÓJA NAGY VEZÉRE!
KÉREM MINDENKIT A DUNÁBA LŐNI AKI NEM SZERETI ŐT!

belekotty 2010.06.29. 08:14:45

@stratez: "Ezt úgy hívják még a baloldalon is, hogy közvetett demokrácia. Így választják például a köztársasági elnököt is. A gyengébbek kedvéért. " - Aha, meg is látszik, egy volt, a 80-as évekbeli MOB tagot, a Kádár rendszer hűséges vazallusát választják köztársasági elnöknek. Titeket, fidesz hívőket ez nem zavar, hogy a Nagy Forradalmár egy volt MSZMP kádert tesz meg a köztársaság elnökének?

belekotty 2010.06.29. 08:16:59

@Lúdtalp: Én sem látok benne problémát elvileg, nem árt ha a városmenedzseléshez értő ember lehet a város második embere és nem politikus. Csak tudjuk hogy ez nem erre megy ki.

Lúdtalp 2010.06.29. 08:20:47

@belekotty: eddig se erre ment ki. Hagyó Miklósról tetszettek hallani? "városmenedzseléshez értő ember"... Demszkájt ne is mondjam, pedig őt közvetlenül...

kuciber 2010.06.29. 08:21:25

@ColT: "Legalább komcsik nem lesznek benne."

Igazad van!
Az sem az, akit éppen ma választanak meg KöztElnöknek!

gareet 2010.06.29. 08:21:26

Amúgy az igazi probláma, hogy amin itt és most jót viccelődünk élcelődünka az a kőkemény valóság, ráadásul a sok birka még csak nem látja be.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2010.06.29. 08:22:38

@Lúdtalp: Két ragyogó szakember. Mi a bajod velük? Náci vagy? Persze, nem akarsz bicajjal járni melóba Bp.-en, mi? Erre megy ki a mocskos kis játékod?!

Void Bunkoid 2010.06.29. 08:29:34

Szerintem ez így jó, ahogy van.

Igen, nem demokratikus, szarik az ellenzékre, megvan nélküle, de így van jól.

Bőven eljött az ideje egy kis diktatúrának.

Az elmúlt húsz év "demokráciájában" ha megfigyelnétek, nemcsak a politikusok loptak, hanem mindenki. Te is. A nemkellszámlával, a nem is ADOK számlával, a "megódjuk okosba'" módszerekkel, a németbőlhozott occsó harmincéves béemvéddel, mindennel. Mert itten szabadság volt, és mindenkinek minden szabad volt.

Legfőbb ideje, hogy valaki igenis odaüljön az egész tetejére, és megmondja ennek a sok nyomoronc tolvaj semmirekellőnek, hogy mit csináljon. Akkor is, ha az nekik nem tetszik. Ha nagyon nem tetszik, el lehet menni, vagy esetleg ki lehet menni az utcára pampogni, esetleg kirakatokat beverni, akkor majd meglátjátok, Viktor rendőrei sem fognak spórolni a gumilövedékkel.

Mars dolgozni, és ne nyafogjatok.

nestrot10 2010.06.29. 08:32:54

@kuciber: Már nem komcsi ...hanem egy köpönyegforgató, szélkakas a hatalomért.
..mint a gonosz törpe....akinek csak a szavazatok kellettek aztán le vannak szarva a bebutított szavazok.

Rob67 2010.06.29. 08:35:05

@ColT: Olyan komcsikra gondolsz mint a leendő köztársasági elnök...?
Azért vicces ahogyan meg lehet különböztetni a 'büdöskomcsi' és a fideszes komcsi kategóriát.
A második bocsánatos bűn.
Legyél már következetes ha komcsizol.

@belekotty: Erről van szó. neki a vezér megbocsátott. Vajon miért?

Rob67 2010.06.29. 08:37:11

@Void Bunkoid: Te normális vagy Szíjjártó?
Bravó, a Fideszt ezennel be is állítottad a lehető legszarabb antidemokratikus intézménynek?
Megkérdezném egyébiránt hogy merre dolgozol? Jobbra vagy balra?

Void Bunkoid 2010.06.29. 08:44:10

@Rob67: én nem mondtam egy szóval sem, hogy a Fidesz szar. Sőt, inkább azt, hogy ez nagyon is jó dolog :)

Aki meg emiatt nyafog, az azért nyafog, mert nem a szocik intézkedtek diktatorikusan. Sajnálom. Nem volt elég vér a pucájukban, akkor nem is érdemlik meg a hatalmat.

belekotty 2010.06.29. 08:49:10

@Rob67: A nyelvének hossza miatt...

belekotty 2010.06.29. 08:51:41

@Void Bunkoid: "Bőven eljött az ideje egy kis diktatúrának."

"Mars dolgozni, és ne nyafogjatok."

- Ebben viszont sok igazság van... Csak ez nem egy határozott kormányzás, kis diktatúra, hanem kicsit többnek látszik.

belekotty 2010.06.29. 08:52:53

@Lúdtalp: "eddig se erre ment ki. Hagyó Miklósról tetszettek hallani? "városmenedzseléshez értő ember"... Demszkájt ne is mondjam, pedig őt közvetlenül... "

- Ebben tökéletesen igazad van.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.29. 08:53:03

Jó ez a rugózás, meg minden, csak egy kissé - mint rendesen - képmutató. Mert akkoriban, amikor még demokrácia volt, 2-szer lett nem választott képviselőből miniszterelnök...

belekotty 2010.06.29. 08:53:50

demszkit, hagyót, hunvaldot egy cellába!

Kakula Zé 2010.06.29. 08:55:07

@Rob67:
Kövér szerint mindenkinek a másik kommunistája büdös.
A Fidesznek Pozsgay, Szűrös, Bihari, Schmitt nem büdös.

kalozka 2010.06.29. 09:10:29

Érdekes módon a kormánytagokat se kell országgyűlési képviselőkből válogatni és ez eddig mindig is így volt. Ez mért nem bántja a poszt írót? Éljen a demagógia, és éljenek a nagyon buta blogerek...

borovi 2010.06.29. 09:11:59

@sleepy: Csakhogy orbán úr éppen most szervezi, hogy 30 év múlva se lehessen az ellenzéknek esélye. Ez a gond.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.29. 09:21:02

@borovi: Ezt azért nem Orbán fogja eldönteni. Mert ugyebár a jelenlegi ellenzék impotenciájáért sem ő felelős. Orbán ugyanúgy seggbe lehet majd rúgni, ahogy az előző társaságot - ez nem fog megváltozni, bármennyire is ezirányba tolódott a hisztikeltés fősodra...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.29. 09:32:44

nem kell sokáig várnod, egy-két év alatt megvalósul.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.29. 09:33:30

@kalozka: "Éljen a demagógia, és éljenek a nagyon buta blogerek... "

viszont nagyon buta kommentelőből még náluk is több van, éljenek ők is! ;-)

nestrot10 2010.06.29. 09:35:30

@Canis Lupus Libertas: kis naiv:)

az Alkotmányt és a választási törvényt úgy megváltoztatja Rákosi Viktor, hogy demokratikus úton nem lehet majd leváltani a Fityisz bandát! Mi marad? ...mit kell tenni , a Diktatúra megdöntéséhez?......igen.... IGAZI FORRADALOM az egyetlen lehetőség. !!!!!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.29. 09:35:56

@Void Bunkoid: "Bőven eljött az ideje egy kis diktatúrának."

mondták ezt már a világtörténelemben elég sokan, egészen addig, amíg az ő tyúkszaros életükbe is be nem lépett a diktatúra, akkor már nem tetszett nekik annyira.

"Legfőbb ideje, hogy valaki igenis odaüljön az egész tetejére, és megmondja ennek a sok nyomoronc tolvaj semmirekellőnek, hogy mit csináljon. Akkor is, ha az nekik nem tetszik. "

aha, és te éppen a fideszes tolvajoktól várod, hogy rendre utasítsák a sok nyomoronc tolvajt. érdekesen vagy idióta.

Samuzia 2010.06.29. 09:36:33

@borovi: És kinek? Sok embernek nem. Végre irányítják ezt az országot. És én a szocikat meg az új szdszt (LMP) nem szeretném kormányon látni. Az egyik bukott és vele az ország. Az LMP pedig szcientológusok, genderesek, füvesek gyülekezete.

Samuzia 2010.06.29. 09:37:41

@nestrot10: Várod már a Lipót újra nyitását? Ott lehet nem lesz interneted.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.06.29. 09:39:02

@Canis Lupus Libertas: "Orbán ugyanúgy seggbe lehet majd rúgni, ahogy az előző társaságot - ez nem fog megváltozni, bármennyire is ezirányba tolódott a hisztikeltés fősodra... "

van igazságod, először mindenképpen egy ütőképes ellenzéket kellene összehozni, bár már ez sem könnyű feladat önmagában.

és ráadásul rengeteg adminisztratív akadályt lehet gördíteni az erős ellenzék útjába is.

nestrot10 2010.06.29. 09:40:39

@Samuzia: a Fityiszes betegségből, fertőzéstől eltunyult kommented a hörcsögtosznádi falugyűlésre elegendő...ide nem. Nyalj nyalókát ne a kis cigó gonosz törpe seggét!!!

nestrot10 2010.06.29. 09:44:54

Fidesz kommunizmus: csak a párt seggnyalói éljenek..a többi illegalitásban. Rákosi Viktort éltetni kell, éljenezni, különben kenyér se lesz csak cirkusz! A Diktatúra kellett a seggnyalóknak, hátha leeseik valami alamizsna a Fidesz lopásból:)

moncayo 2010.06.29. 09:45:40

Nem értem miért panaszkodtok. Én pl. a választások óta sokkal jobban élek. Pl. a közeli sarkon a lányok máris 10%-ot engedtek a numera árából, így az embereknek (mint én) a szex olcsóbb lett. Május óta még a gázóra is szinte leállt, az a bolsi multik által működtetett masina is érzi, hogy eljött az Emberek Országa. Éljen a Kormány, éljen a Párt! S Isten éltesse külön sokáig Semjén hittársat!

Hümüzhümümüz 2010.06.29. 09:46:09

Tegyetek félre zsét, hogy meg tudjatok pattanni, ha Orbán elszabadul. :D

Én egyébként nem vagyok a találgatások híve, de ez a Viktoros centralizáció kicsit ba***a a csőröm. :S
Van egy olyan érzésem, hogy 1-2 évig bármit tehet Viktor, az elvakult nép követni fogja még a kútba is. :(
Jobbik, LMP, MSZP pedig ott fog majd állni és - jobbhíján - csak nézi.

kalozka 2010.06.29. 09:48:26

Én még mindig nem értem mi ebben az anti-demokratikus. Egy demokratikusan megválasztott önkormányzati testület megválaszt egy alpolgármestert a demokratikusan megválasztott polgármester mellé. Ráadásul semmi se tiltja meg, hogy önkormányzati képviselőt választanak meg mint eddig. A változás csak annyi, hogy nő a demokratikus jogkörük és mást is megválaszthatnak, ha úgy látják jónak. A törvényt nem olvastam, de a posztból erre következtetek, szóljon valaki ha nem így van
@idelle:
és vannak persze a buta bloger kommentelők, szép kis ország...

Hümüzhümümüz 2010.06.29. 09:49:33

Peter Griffinre kellett volna szavazni, de hiába mondtam nektek. :( :( :( Brian lehetne most a köztársasági elnök.

kalozka 2010.06.29. 09:56:36

Ja amúgy érdekes módon a köztársasági elnököt is úgy választják, hogy olyan emberek között is válogathatnak akire nem szavazott senki. Milyen anti-demokratikus...

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.06.29. 09:56:59

@nestrot10: Az azért óriási szerencse, hogy az ország vászontarisznyája nem a hozzád hasonló elmebetegek vállára van akasztva...

@idelle: Hát, erős ellenzéket nehéz összekalapálni - jelenleg - 3 olan egyesületből akik egymást éppen annyira nem bírják, mint Orbánékat. De talán, ha az embereket elkezdené érdekelni a saját sorsuk, meg az országuk, akkor nem is olyan nagy dolog az orrára koppintani bárkinek...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.06.29. 10:01:29

@Lúdtalp:
a szokásjog alapján illett az egyik alpolgármestert az ellenzékből választani.
A Fidesz most ezt a szokásjogot is fel akarja rúgni, behozva egy fidesznyik vállakozót/könyvtár-büfé szakos menedzsert/apuci fiacskáját.

mohaa 2010.06.29. 10:08:13

Az a sok hülye idióta, aki itt (vagy máshol) diktatúrát éltet, mi a faszért nem költözik mondjuk É-Koreába? Most volt nemrég egy nagyon meghitt beszámoló az Indexen. Olyan honvágyam is lett hirtelen.
A nem kérek számlát, megoldjuk okosba meg a többi szarnak mégis mi köze van a diktatúrához? Azt hiszed, ezután nem fog menni minden ugyanúgy tovább?
A kurva nagy diktatúrában is ment az okos ugyanúgy, csak mondjuk még kapni sem lehetett semmit bazmeg.
Ez ellen nem diktatúrát kell szervezni, hanem hatékony adóhatóságot. Mondjuk szakmailag és nem politikai alapon kiválasztott emberekből.
Abban igazad van, hogy a társadalommal van baj. Ezért viszont nem kell azokat is leszopatni, akiknek maguktól is van annyi eszük, hogy számlával vásároljanak pl.
Lehet keménykedni de azért a kontrollt meg kéne hagyni.

nestrot10 2010.06.29. 10:10:23

welcome back to 1998. elobukkant a kizarolagossag. a FIDESZ minden koalicios partneret vagy felfalta, vagy kinyirta. tamogatoi is csak ezen a szinten mozognak. aki nem veluk van, az csak rossz ember, rossz gondolat, rossz árt, rossz ideologia lehet. de nem ugy rossz, hogy az enyemet jobbnak gondolom, hanem ugy rossz mint a betegseg, a lepra, irtando tuzzel-vassal.

bolsevizmus van kerem szepen.

nestrot10 2010.06.29. 10:13:02

Sztálin is kinyírta az ellenkezőket, még a koalicios pertnereket is...Rákosi Viktor is ezt tette és teszi!
(A KDMP az nem koaliciós partner, az nem párt...az egy Fidesz csökevény, hogy minél több pénzt kaszáljanak az adófizetők pénzéből.... és minél többen papagájkodjanak és szajkózzák a Rákosi Viktor eszméit!

Vidéki 2010.06.29. 10:33:25

1. „A Parlament mai döntése értelmében ezek után az önkormányzatok kinevezhetnek alpolgármestereket csak úgy is, olyan emberek közül is válogatva, akik nem tagjai a testületnek. Szóval akiket nem választott meg senki.”

Viszont a választott önkormányzatok nevezhetik ki őket. Ezt a szerző elvtárs homályban hagyja.

2. „Már tudniillik mert az emberek buták.”

A szerző szerint, aki magát okosnak képzeli.

3. A szerző egyoldalú gondolkodása képes a hírből egy ilyen téveszme irányába elmenni:

„Aki nyeri a választást, az ne csak az önkormányzati alpolgármestereket választhassa ki, hanem az egész Parlamentet.”
süti beállítások módosítása