/>

Időzavar

E-one 2010.07.29. 01:44

Szép lassan elkezdenek menekülni a tévék Magyarországról az új médiatörvény hatására, hát juhé. Tulajdonképp nem is érthető, hogy számíthatott valaki egyáltalán bármi másra, már feltéve, ha olyanról van szó, aki minimálisan is ismeri a világ működését, például nincs bezárkózva a szobájába 1995 óta. Ez annyira azért nem kemény kritérium, szerintem sokan eleget tudunk tenni neki.

Az új médiaszabályozás politikailag vitatható, de ez nem számít. Van, akinek tetszenek a céljai és elvei, van, akinek nem - teljesen mindegy, mert objektív alapon rossz. Nem lehet betartatni. Innentől pedig lehet a világ legjobb törvénye, akkor is nulla értékű.

Miért, mit hittek? Hogy majd befenyítik a médiát, és az meg nem vonul ki röhögve a határon kívülre sugározni? Hogy a huszonegyedik században, különösen ennek az EU-nak nevezett tündibündi romhalmazban léteznek még olyanok, hogy országhatárok? Tíz éve várják, hogy az ír gázolót kiadják Magyarországnak, miért pont a média ne tudna meglógni? És ez nem csak a tévékre áll. Blogok? Online sajtó? Amit annyiszor mondtunk, hogy hatástalan lesz egy tizenöt évvel ezelőtti helyzetre tervezett médiatörvény, most beigazolódhat.

És ez valahol félelmetes. Mert az nagyon a baj jele, ha egy ország irányítói nem képesek a mában élni. Tegyék a dolgukat, de közben lássák a realitásokat. Ez az, ami most nagyon hiányzik.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr162183915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Móg 2010.07.29. 08:51:32

szép lassan elmenekűl Magyarországból,aki megteheti

Giraffa 2010.07.29. 09:51:21

"Tíz éve várják, hogy az ír gázolót kiadják Magyarországnak, miért pont a média ne tudna meglógni? "

Bingó! :)

lamed 2010.07.29. 09:58:05

Szánalmasan primitív és ostoba az, aki még mindig nemzetállamokban és nemzetekben gondolkodva próbál bármit is szabályozni, nem csak a médiát. Ez a vonat elment, a helyi kiskirályok ideje lejárt, bármennyire is szeretnék egyesek visszaforgatni az idő kerekét. Ma már kizárólag a nemzetközi (EU vagy még szélesebb körű) szabályozásnak van értelme, másként nem lehetséges.

Alvarez 2010.07.29. 10:12:49

Épül az egymillió új munkahely.

Picurigor 2010.07.29. 10:22:26

Ne csodálkozzunk.
Ebben a kormányban helyet kaphat egy Semjén Zsolt.
Egy Schmitt Pálból pedig köztársasági elnök lehet...

Willy 2010.07.29. 10:30:00

Okos a postíró. A célja az NHH és a ORTT összevonásának pont az, hogy ha nem lehet megfogni a tv-t akkor megfogja a szolgáltatót (nem reklámoznék itt egyet sem). Akit meg el fog érni, még akkor is ha nem magyar.
Azaz, tökmindegy, hogy timbuktuba költözik vagy se, olyat fog sugározni ami után utolérhető lesz.

nestrot10 2010.07.29. 10:35:55

ROHADJON MEG RÁKOSI VIKTOR OTT AHOL VAN Majd jön az igazi FORRADALOM és jól seggbelövik!

nestrot10 2010.07.29. 10:36:31

ÉBRESZTŐ EMBEREK, NEM ELTŰRNI A VIKTATÚRÁT! TENNI KELL VALMIT!!!!!!

nestrot10 2010.07.29. 10:39:52

Mindegyik blogban csak tépik a szájukat és eltűrik a Putyin féle Diktatúráról beszélnek...elégedetlenkednek, a választási törvény megváltoztatását, az egypártrendszert, a viktatúrát , alkotmánymódosítást, szemályi kultuszt,..taglalják,...de mindenki csak beszél és eltűr..és várja hogy igába hajthassa a fejét mint a barom,.. és nyalhasson seggeket .....hogy megéljen!
NEM jut eszébe senkine4k, hogy tenni kell valamiT!!!!!!!!!

thehandsomest (törölt) 2010.07.29. 11:17:34

@Willy: Olvass mielőtt beszélsz!

"A törvénytervezet ötödik paragrafusának, harmadik bekezdése ugyanis kimondja, hogy a törvény és így a médiahatósg hatálya kiterjed olyan más országból nyújtott tartalomszolgáltatásra is, amely jelentős részben vagy teljes egészében a Magyar Köztársaság területére irányul. Egy magyar nyelvű adás meg mi más is lehetne.

Az más kérdés, hogy az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokról szólo írányelve ezt a pontot olyan jelentős mértékben korlátozza, hogy szinte lehetetlen, hogy a nemsokára felállítandó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa bármilyen ügyben eljárjon a Magyarországról távozó adók ellen."

sas70 2010.07.29. 11:26:32

Voltak, vannak itt a világ másik végén lévő szolgáltatóknál bejegyzett honlapok, gyanítom, hogy nagy ívben tesznek a médiatörvényünkre. Ismételten a hozzánemértés torát lehet megülni. Az internetet több diktatúra is próbálja korlátozni inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egy EU-ban bejegyzett, nem nálunk lévő szolgáltatóval meg mit akarnak csinálni, mikor már renyega-alsón is gond nélkül lehet 50-100 tv adást fogni egy tányérral.

sas70 2010.07.29. 11:30:19

Megint csináltak egy nagy lózungot, hogy bemutassák mekkora ászok, aztán majd még pár műsorszolgáltató kivonul, osztjónapot!

hááááát 2010.07.29. 11:34:35

@thehandsomest: Értem.Én meg ha Londonból sugárzok magyar nyelven akkor nem az ott élő magyaroknak szolgáltatok müsort, hanem Magyarországnak.
Mi több Viktor beleugathat mit sugárzok.

Csak az adott ország és az EU rendeletei szabályoznak nem pedig egy törpe és képmutató bandája.

fvipera 2010.07.29. 11:54:25

@hááááát: gagarin igazolvány a határig terjed. hasonlóan a 2/3-hoz. szerencsétlen külföldiek mit sem sejtve élik a szaros életüket, nem is sejtik, mekkora bazi nagy hatalma van viktornak. ha pl. barroso vagy merkel tudná, akkor nem tarkópacsival köszöntenék és nem adnának neki 72 órás ultimátumot:)))

thehandsomest (törölt) 2010.07.29. 11:58:04

@hááááát: látom sikerült 3 mondatba foglalni ami a posztíró által belinkelt cikken van. Nice:D

lepojka 2010.07.29. 12:46:38

Hajrá vissza a turul madárhoz!!!
Elég a magyarnak egy csatorna.
Marad a hír tv:
Reggel torna
délelőtt ima
délben magyar ételek főző leckéje
délután Orbán imádat mise
este szekszuálís népesség növelő oktatás
Na én lassan pakolok.

Avatar 2010.07.29. 14:02:37

@Willy: A Kuruc.info ügyeire emlékszel még? Hiába sérti meg rendszeresen a magyar törvényeket pl. személyes adatok nyilvánosságra hozásával, amióta külföldről szolgáltat sokat nem tudnak tenni ellene a hazai hatóságok. Hacsak be nem vezetik a cenzúrát, és törvénybe nem foglalják, hogy minden hazai ISP-nek kötelessége letiltani azt az IPt...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.07.29. 15:39:40

@nestrot10: azert te sem vagy am szazas, de imho ezt mondtam mar...

belegondoltal, hogy az ilyen forradalmasdiba hany baratod, rokonod, szeretted halhat bele?

legeslegujabbkor 2010.07.29. 16:27:49

@nestrot10: Későn ébredtél. Már megint hajnalig nyomtattad a röplapokat az illegális nyomdádban?

Willy 2010.07.29. 18:49:45

@thehandsomest:
Én veled ellentétben pontosan tudom mit beszélek, oda van írva. Nem a tartalom szolgáltatót fogja vegzálni.

Willy 2010.07.29. 18:53:10

@Avatar: Nem kell törvénybe iktatni semmi speciálist, a tartalom szolgáltatás teljesen más dolog mint a műsorelosztás/hozzáférés szolgáltatás.
Nem a renitens tv-t fogja csesztetni (azaz a tartalom szolgáltatóját, hanem a műsorelosztót)
Az utóbbi nemzeti erőforrásokon alapszik, elég könnyű visszacsapni.

nyerőbenő 2010.07.30. 09:23:28

@Picurigor: a válasz olyan egyszerű, le kell mondani minden olyan tv csatorna dijat amit az új rendszerben a politikai agitprop irányit, nulla bevétel, azon a hirdetések is elmaradnak, játszhatják saját maguknak az agitpropon zárt körben, és egy hónap alatt tönkre is megy, a másik megoldás az online vétel HD-ben külföldről, annak kell fizetni akinek a műsorát nézem amelyiket nem azért egy fityinget sem

nyerőbenő 2010.07.30. 09:27:19

@lepojka: nem kell megvenni, az előfizető az úr, ha nem tetszik nem fizet elő bezárhatják az agitprop bulit és imádhatják a pártközpontban a fősámánt

egy-fo-epitesz 2010.07.30. 23:59:23

elképesztő. mijen renitens népség. ennek vége lesz. a pintérsanyi mindent intéz. a kínai cenzúra-mechanizmust vesszük át... akkor legyen nagyszátok. aszta a nép demokratikus döntését, a forradalmat eláruljátok. mi lesz így a nemzettel? van aki még ellenforadalmat is hirdet. hm szólok a sanyinak, hogy még kell pár izraeli vízágyú, csak nehogy megint tankokat küldjenek. azok olyan hangosak, és a nyugdíjasokat felzavarná.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.07.31. 01:39:49

Régen az NDK-ban fogható volt az NSZK tv, de nem volt szabad nézni. Ennek ellenére mindenki nézte.

Ezt a mostani dolgot is úgy képzelem, hogy elmegyek, veszek egy beltéri egységet, egy tányért, és tévézek.

Ha Honecker nem tudta elérni, hogy őt nézzék, pedig neki nagyon jó titkosszolgálata volt (Stasi), akkor Viktor mit akar?
süti beállítások módosítása