/>

Nem tudom, van-e olyan olvasó itt, aki most hülyének érzi magát, amiatt, hogy ha íratnának vele egy összegzést, ő mit tenne be az alkotmányba a közpénzügyek szabályozásáról, nem jutna hirtelen eszébe semmi értelmes. De ha van, akkor nagyon gyorsan meg szeretném nyugtatni: nincs egyedül. Az ÁSZ-elnöknek se sikerült.

A közpénzügyek szabályozása az alkotmányban
 

(...)
a preambulumban egyebek mellett utalni szükséges


- a Magyar Szent Koronára, mint kiemelkedő történelmi ereklyére,


- a kereszténység hatására a nemzet erkölcsi tartásának kialakulásában, megszilárdításában

Nem vitatható el persze sem Domokos Lászlótól, sem a számvevőszék egyetlen vezetőjétől vagy dolgozójától sem a jog, hogy fontosnak érezzék mindezt. Ő dolguk, még ha valószínűleg nem pontosan az ilyen kérdésekben adott vélemény miatt fontos az ÁSZ Magyarországnak. De legalább a címre figyelhettek volna, mert ebből most megint csak az jött ki, hogy a véresen komoly szándék ellenére is csak saját maguk kinevettetését érték el.

De egy vitás kérdést mégis sikerült tisztázni. Senki nem érti, miért nem képes a kormány végre benyújtani a költségvetés tervezetét, legalább a minisztériumoknak. Hát most már tudjuk. Nyilván kétségbeesetten gondolkoznak, a táblázatok melyik sorába lehet betenni pár idézetet a történelemről és a kereszténységről...


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr532351212

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ÁSZ szakértők alkotmányoznak 2010.10.12. 11:21:23

Huh. Sok mindenre gondoltam, amikor az ÁSZ (Állami Számvevőszék) élére egy pártkatonát neveztek ki, de töredelmesen bevallom: álmomban sem merült fel bennem, hogy ők fognak javaslatot tenni az új alkotmány tartalmára.Azt még el tudtam volna képzel...

Trackback: alkotmányozok, alkotmányozol, alkotmányozik 2010.10.07. 22:18:28

BádogiparJavasoljuk, hogy az új alkotmányba kerüljön bele a bádogfedésű tetőszerkezetek védelmének, illetve a bádogosszakma támogatásának deklarása - jelentette ki a Magyar Bádogosok és Bádogipari Munkavállalók Országos Demokratikus Koalíciójának orszá...

Trackback: Koronát az Alkotmányba! 2010.10.06. 21:18:24

Nem értem, miért tetszettek ilyen sokan fennakadni azon, hogy az Állami Számvevőszék elnöke és munkatársai a koronát is látni szeretnék az Alkotmányban, és hogy erre Domokos László hivatalosan javaslatot is tett. Ez a dolga!Igazából én Simor András jeg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2010.10.06. 21:14:10

Ez arra utal, hogy ellenőrzés hiányában már csak Isten látja a közpénzek útját a FIDESZ kormány elkövetkezendő évei alatt.

kisa 2010.10.06. 22:31:14

Nem szívesem mondok ellent, de a a korona és tsai szerepeltetésének vágyát általánosságban fogalmazza meg, és a prerambulumban kívánja elhelyezni - természetesen a pártiroda és a Főnök - elvárásai szerint, hiszen most minden pártkatonának erősen kell óhajtania a korona és a kereszténység alkotmányban való szerepeltetését.
A közpénzekről, mint kínzó alkotmányossági hiányosságról, konkrétan a második fejezetben van szó.
Bár szerintem egy JÓ törvénnyel bőven lehetne szabályozni.

legeslegujabbkor 2010.10.07. 14:11:43

@kisa: Arra gondoltam, hogy a kereszténység hatására kialakult nemzeti erkölcsöt (beleértve, hogy ne lopj) senki más nem kérheti most már számon. Nem árt bevágódni az Úrnál már a preambulumban.

cyberlolita400001 2010.10.07. 14:34:39

Tudjátok nagyon nehéz azt kommunikálni (de csak itthon), hogy az a mocskos, fránya szoci-diktatúra ha nem is mindig, de utolsó évében tényleg dolgozott, sőt, eredményes is volt: 3,8% a hiány idén. nem 4,4 és nem 5 egész mittudoménmennyi, hanem 3,8%. Emlékezzünk mikor Kósa után Szijjártó 'Szócső' Petike ezt kétségbe vonta, Varga pedig rácsontvázazott. Jó hír, hogy ma már (kormányzati kommunikációból kiindulva) nincsenek csontvázak, vagy meg lettek találva, csak kiderült, hogy a csontváz medencéje Fideszes volt... Jövőre, ha tetszik, ha nem, 3,0%-nak kell lennie. Amennyiben akarunk eurót, márpedig akarunk. Ha benn van a "Szent Korona" az Alkotmányban, ha nincs. Szerintem vannak ennél fontosabb kérdések. Domokosról, aki 12 évig vezette a Fidesz Békés megyei szervezetét, annyit, hogy nagy örömömre szolgált, hogy a kinevezése másnapján, ő már nem is Fideszes... Még szerencse, hogy független. Ezek után ki lesz a legfőbb ügyész? A legidősebb Bárándy??? :)

legeslegujabbkor 2010.10.07. 15:31:52

@cyberlolita400001: Ne haragudj, de úgy néz ki, hogy ez a legfontosabb módosítani való van az alkotmányban, mert ezt emeli ki mindenki, aki csak megszólal. (Néhány alkotmányozó érdekes ötletein kívül)

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2010.10.18. 17:04:23

Hogyhogy kereszténység?! A magyarság pogány gyökerei mélyebbek! Földanyát és Napapát az alkotmányba!

szabadter.wordpress.com/2010/10/18/alkotmanyosan-aldozunk-most-elottetek/
süti beállítások módosítása