/>

Az e heti háromnapos parlamenti ülés legszomorúbb tanulsága, hogy Magyarországon ma mennyire nincs ellenzék. Beterjesztett pedig a kormány jó sok javaslatot, amik iszonyatosan nagy vitákat generálnak a médiában és a közbeszédben egyaránt, jönnek az érvek pro és kontra, egyedül az ellenzék...az ellenzék, az csöndben van.

A Jobbik azt mondja, azért nem jó a kormány politikája, mert legyen még radikálisabb (még balosabb, hogy visszacsatoljak a hétfői postra). Az LMP szerint alapvetően a tempó a rossz, meg több társadalmi egyeztetésre van szükség, de sokmindenben támogatásra méltó, amit terveznek. Az MSZP meg elvan, és teljesen meglepetésszerűen még mond is értelmes dolgokat néha, ami persze az elmúlt nyolc évük után tökéletesen hiteltelen tőlük, legalábbis képzeljünk el egy extraadóvitát, ahol a legfelkészültebb hozzászóló Baja Ferenc. Vicces, nem?

És egyébként is: nézzünk csak végig az ellenzéken. A szociknak, úgy tűnik, lazán fontosabbak a belső harcok, mint az, hogy kicsit kontruktívellenzékieskedjenek, vagy hogy legalább erősen odacsapjanak a kormánynak. A Jobbikról kábé semmit nem tudni, amióta a Parlamentben érdemi munkát is kell végezni, azt a pofont, ahogy a Fidesz kikapta a kezükből a szimbolikus nagymagyar témákat, azóta sem tudták kiheverni. Az LMP meg úgy van, elvan, de igazán semmi egységes összkép nincs arról, mit akarnak, és ott van náluk is a Jobbik problémája: valaki a leglelkesebb támogatókon kívül fel tud sorolni kapásból mondjuk három komoly dolgot, amit az LMP csinált május óta?

Pedig a kormány adja a lehetőséget, hol lehet megfogni őket. És az igény meg is van rá, csak nincs hol előjönnie. Elég csak megnézni az őszi választási eredményeket: a Fideszre szavaznak messze a legtöbben, a nem szavazók aránya pedig botrányosan magas. Nincs kinek hinni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr932388685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

belekotty 2010.10.21. 19:13:09

Üdvözlet 2/3 Magyarországon!
Államforma: kétharmad

tlvajferi 2010.10.21. 19:14:33

mi az, hogyn incs ellenzékÍ?
hát a buzik?
és a szocionisták?
és a szájentológusok?
a biciklisek?
és a pidzafutárok?
és a sok idióta?

mréveiller 2010.10.21. 19:31:28

amikor az ellenzék Novák Elődökből meg 120 éves Kovács Lászlókból áll akkor nem lehet min csodálkozni.

bierkamp 2010.10.21. 19:47:09

AZ ELLENZÉK KICSI,..... DE A NÉP ELÉGEDETLENSÉGE NAGY, PÁRTTÓL FÜGGETLENÜL...A DIKTATURA ELLENESégének TÁBORA NŐ----és lőporszagot éreznek.!!!!!!!! jÓ LESZ VIGYÁZNI , KIS GONOSZ TÖRPE!!!!!!

bierkamp 2010.10.21. 19:48:18

Jön az igazi forradalom, mert több millió embernek hamarosan MINDEN MINDEGY LESZ!!!!!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.10.21. 19:51:16

Lassan kezdenek a FIDESZ szavazók is rájönni, hogy nem ilyen lovat akartak. Jó lesz, ha nagyon vigyáz a mi kis cigány miniszterelnökünk, mert lesz még tüntetés a parlament előtt, de akkor nem ő fogja bontani a kerítést!

Várúr 2010.10.21. 19:55:28

@butus:
Megyek, megnézem, ha majd személyesen te bontod a kerítést. Ami nincs. Kordon volt Furcsány alatt. Úgyhogy bontsd a semmit.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.21. 20:11:37

Az ellenzék legfőképpen azért kicsi, mert nincs hitele.

Aki nem ment el szavazni, az az ellenzékre sem szavazott, nem kell mindent elhinni Lendvaiéknak.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.21. 20:14:10

@butus: Kerítés csak a demokratáknál volt. Ahogy megbuktak és győzött a diktatúra, rögtön el is bontották.

menj ki és ellenőrízd.

belekotty 2010.10.21. 20:19:43

A gond az hogy az ellenzék teljesen hiteltelen. Mondom én az örök ballib szavazó. Eddig azt hittem a töketlen szoci bandánál Viki kiskirálykodása is jobb lesz, de hát ez már nem kiskirálykodás, ez már személyi kultuszos diktatúra kezd lenni.

Walter Melone (törölt) 2010.10.21. 20:35:07

@Anti Anyag:

no és eltűnt a béketábor is a parlament elől.

véletlen, mi?

biztos nem a jelenlegi kormánypárt szította a feszültséget 8 éven át ugye?

k-zoltan 2010.10.21. 20:39:37

És ugyan mit tehet az ellenzék a 30%-kal?
Eleve széthuz, tehát a legnagyobb erő max 10-15%. Tehát teljes mind1, nyaralnak. Ha meg vmit elcsesz a fidesz felemelt kézzel jönnek ki, hogy ők semmit nem tehettek...

Anti Anyag (törölt) 2010.10.21. 20:50:35

@Walter Melone: Neked a választásokon nem tűnt fel, hogy rengeteg embernek tele volt a töke az akkori kormánnyal?

Ezt nem a Fidesz szította, hanem Gyurcsányék.

ave 2010.10.21. 21:34:09

Nekem az tunik fel, hogy az elmult 4 evben milyen hangos volt az ellenzek, ahhoz kepest most iszonyu kuss van.
Persze nem nezem a parlamenti kozvetitest, csak olvasok, tv-zek annyit es azt, amennyit azelott. Erdekes.

Szputya 2010.10.21. 21:54:35

@belekotty: az, és majd felkeni a nép királynak, az új alkotmány jogán...

Szputya 2010.10.21. 21:56:14

@ave: Ja, hangos, az volt, de konstruktív ötlettel akkor sem álltak elő... 8 évig azt gondolták, hogy az ellenzék azt jelenti, mindent ellenezni kell...

mikénehavóna 2010.10.21. 22:30:16

LMP a nyugdíjpénztárakról: "http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/7941/a-kormany-kapkodva-tomkodi-a-maga-utotte-lyukakat/"

"Az LMP ezért felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az egykulcsos szja és a tíz százalékos társasági adó tervét, és koncentráljon a valós gazdasági problémák kezelésére, elsősorban a foglalkoztatás növelésére, az oktatásra és a fenntartható vidékfejlesztésre. Ha pedig új adóbevételekre lenne szüksége, növelje a környezethasználatot terhelő adókat (útdíj, széndioxid-adó, bányajáradék, földjáradék, termékdíjak, stb.), amelyek a bevétel mellett a gazdaságot is fenntarthatóbb irányba terelik."

Krujs 2010.10.21. 22:34:28

@mikénehavóna: az LMP mindig is cuki volt

Balt 2010.10.21. 22:40:50

@bierkamp: "A DIKTATURA ELLENESégének TÁBORA NŐ"

Esküszöm, hogy "tábori nő"-nek olvastam. :)) Éljenek a tábori nők! - csak hogy kedveskedjek a vidám úttörőpajtásoknak... :)))

Balt 2010.10.21. 22:42:27

@bierkamp: "A DIKTATURA ELLENESégének TÁBORA NŐ"

Esküszöm, "tábori nő"-nek olvastam. :) Éljenek a tábori nők! - csak hogy kedvezzek a vidám úttörőpajtásoknak... :)))

Balt 2010.10.21. 22:43:31

@butus: Isten hozta a legfrissebb antirasszista ellenzékit! :)))

Balt 2010.10.21. 22:46:16

@Anti Anyag: :))) Itt adekvát a Rolls-szám:
"- Szabad vagyok - mondta a majom a rácsnak.
- Én nem - mondta a rács -, engem majmok köré zártak." :))

Amúgy az a seggfej Lali kiráj írta, ki hitte volna?

Balt 2010.10.21. 22:47:40

@Walter Melone: Nosza, rajta, menjetek ki tüntetni okt. 23-án! Vagy inkább nov. 4-én...

futura 2010.10.21. 23:05:00

Csak magam és ismerőseim nevében szólnék.
Kikérem magamnak, hogy most amikor először húsz év után nem mentem el szavazni, ezt a tényt bármelyik párt is saját támogatásának tudja be.
Nem, nem és ezerszer nem. Értse meg mindenki, nem volt választék, sőt még legkissebbik rossz sem!

Halál Bika 2010.10.21. 23:35:39

@tlvajferi:

Kihagytad a tesiből felmentetteket meg akiket a radiátorhoz szorítottak a suliban. Ja, hogy most azok vannak kormánypárton...

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.21. 23:40:33

Kicsi országban nagy az ellenállás a politikusokkal szemben. A parlamentben pedig semmit nem látnak belőle... nem is ott ül az igazi ellenzék :)! Viszont épeszű ember mind látja, hogy szaporodik a fidesznek ellenállók tábora - nagyon gyorsan méghozzá. Az tény, hogy nem csürheként fog viselkedni - azt már megtették azok, akik most hiányolják a balhékat. Ez viszont valódi felháborodás lesz és szerintem elsöprő, ha egyszer elindul ez a tömeg. (mondom még egyszer, hogy a fidesznyik mellett a jobber is értse - minden elcseszett intézkedéssel nő az ellenállás a kormánnyal szemben. No és minden politikussal szemben)

belekotty 2010.10.21. 23:45:34

@Szputya: A Duna jegén majd királlyá választják. Ha nem fagyna be a Duna, majd I. Viktor leváltja a Jóistent és a Télapót teszi helyébe.
Államforma : kétharmad lesz.

gitáros 2010.10.21. 23:53:09

@térfél:
Azért erre a "nem fog csürheként"-re még kíváncsi leszek... Az átvertek egy része bizony abból a csürhéből fog kikerülni.

Táskás Tóni 2010.10.22. 00:18:15

@Várúr: Először a fidesz kerítette el a parlament környékét 1998-2002 között. és a képviselők ott parkoltak. Neked is rossz a memóriád ,hát akkor bilobil ,vagy cavinton

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.22. 00:42:03

Csökken a Fidesz támogatottsága. Egyenlőre hibahatáron belül. Ellenzékiként most kussban kell lenni.

Esetleg kellene beadni egy törvényjavaslatot minden egyes törvényjavaslatához a fiúknak, mint a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozathoz beadták a NEMESZ (Nemzeti Együttműködést Megtestesítő Személy) tiszteletéről szóló törvényt.

szita szita péntek 2010.10.22. 01:01:00

Az MSZP okosan kussol, felismerték, hogy bármit is mondanak, akkor az "okos" választzópolgár reflexből az ellenfelüknek ad igazat. (Most még.)

Az LMP az gyújtógyertya, vagy légitársaság? Olyan ismerősen hangzik, de ha agyonvertek sem jut az eszembe...

A Jobbik már teljesítette történelmi, politikai kötelezettségét: A politika korábbi tabu témáit beemelte a parlament falai közé. A Fidesz most szépen átemeli az ígéreteiket és ezzel kifogja a szelet a vitorlájukból. Jól van ez így.

A cikk kérdésfelvetése, a "hol az ellenzék"? témakör köré épül. Nos, per pillanat olyan nincs, de legyünk őszinték - most még nem is kell nekünk olyan. A Fidesz a 2/3 birtokában egy arogns úthengerként épít működik, eléfeküdni per most még fölösleges - meg sem döccenne a puklitól a masina. Hagyni kell egy kis kifutást, amikor már a tömegek is érzik, hogy nem jött ám el a kánaán, sőt! No akkor vmelyik politikai erőnek fel kell tápászkodia. Ki is lehetne az?
- MSZP: Nehézség, hogy a Fidesztől való elfordulás sem teszi az embert MSZP-ssé, a politikai emlékezet azért még őrzi az öszödi fiaskót, illetve a rendfenntartó erők politikai célú dilettantizmusát/erőszakát. Az MSZP olyan mértékben elvesztette az tekintélyét, hogy onnan felállni egy ciklus alatt szerintem lehetetlen.
- LMP: Az mi a lóf*sz? Vidéken olyan nincs. Hallottam a szomszédomtól, hogy beszélt már olyannal, akinek a keresztöccse sörözgetett egy ilyen lámával. Azt mondta jól eldiskurálgattak, ha esetleg majd valamikor utópiát akar írni megint megkeresi az arcot, hogy ihletet merítsen.
- Jobbik: Hoppáhoppá - itt kérem lenne potenciál, csak hát ugye a képesség, az bezony nagyon úgy tűnik, hogy hiányzik... A Jobbik azzal kerülhetett a parlamentbe, hogy a terítékre vett pár olyan kérdést, amivel nagyon foglalkozni kellene, csak a politikai szemérmesség (avagy éppen a szavazatmaximalizálás biztonsági játéka) miatt a szőnyeg alá lettek söpörve. (Az EU nem okvetlen akar nekünk jót, harcosabb érdekérvényesítés kell, van cigánybűnözés, az élősködő társadalmo nagy száma viszi romba a gazdaságot, egészséges nemzeti érdekvédelem kell a külhoni tőke térhódítása ellen.) Ehhez ugye csatolni kellett egy nagy lapát olyan jelszót is, amit a tömegek megértenek, ugyanakkor a "nagy" pártok nem merik kitűzni a zászlóra. (Cigányozás, zsidózás, aranykoronás, turulos agymenés.) No a helyzet az, hogy ezen jelszavak javát (logikusan) a Fidesz szépen értelmetlenné fogja tenni azáltal, hogy azokat jól, rosszul, de megvalósítja. (Pld. a multiellenesség jól kijön a mostani extraadókkal, ami szerintem kimondottan káros lépés, de az biztos, hogy egy darabig ebből jelszó nem lesz.) No a Jobbiknak most újra kéne fogalmaznia magát, akkor esetleg lehetne esélye, de így nincs. Most épp a helyüket keresik, de nem nagyon találják meg. Az, hogy a szélsőséges állami intézkedéseknél még szélsőségesebbeket szeretnének látni, az vesztes pozíció. A parlamentbe új szereplőként bekerülni igazából csak szélről lehet (hisz ott vannak "szabad", "lefedetlen" választók, de választást nyerni csak középről sikerülhet! (ott vannak a legtöbben, na) Szal a jobbiknak lassacskán át kéne vennie (tudom hülyén hangzik, de akkor is) a BAL közép szerepét. Sikerülhet, hisz a Fidesznek is sikerült oldalt váltania - csak ezt tudatosan, már most el kellene kezdeni.. Ehhez képest nekem az jön le, hogy a parlamenti mandátumuk megszerzésétől kótyagosan beleragadtak abba a szerepbe, ami zsákutca. Szerintem ha ezen nem változtatnak, akkor a következő ciklusban már be sem fognak kerülni.
- Adva van a lehetőség arra is, hogy új szereplő jelenjen meg a porondon: A magam részéről üdvözöltem volna a kétfarkúékat a palettán. Maradjunk annyiban, hogy ennek az esélye azért minimális.

Canis Lupus Libertas (törölt) 2010.10.22. 05:41:35

Hát, nem könnyű a mai parlamenti összetétel mellett ellenzékinek lenni. Úgy különösen, hogy a 3 ellenzéki párt egymást is rühelli... Viszont, ahogy a parlamenti közvetítéseket nézem a legnagyobb egyetértés - 3 párti - abban van, hogy az üléstermet naponta az MSzP-vel kell feltörölni. Mindenkinek van hozzájuk pár jó szava...
De a kommenteket olvasva, az álomgyár is melózik ezerrel!
Azért a most először nem szavazónak üzenem, hogy a választék éppen olyan volt mint eddig. Úh. kissé izzadtságszagú a magyarázkodás, hogy kit, meg kit nem akart támogatni. Tulképpen mindegy is, csak tessék most szépen csendben tűrni, hogy hol innen, hol onnan magukénak érzik a közönyét a pártok.

bierkamp 2010.10.22. 06:39:08

@futura: ENNÉL ROSSZABBAT NEM VÁLASZTHATTÁL VOLNA....2/3 ból DIKTATÚRA!!! Ha elmentél volna szavazni akkor is ezt választod..? Ezt az Egyfarkú Kutyákat?????

bierkamp 2010.10.22. 06:41:18

jön először a N.E.M. A NEMZETI ELLENÁLLÁS--
majd a NEMZETI IGAZI FORRADALOM..
és a NEMZETI Tolvaj, Rabló, Vitatúrát ELZAVARJÁK--ki az ORSZÁGBÓL! --

kisa 2010.10.22. 08:16:23

@Balt: A tüntetők, városfelgyújtók, tévészékházelfoglalók, kosuthteretösszehugyozók valamint ezek uszítói a másik oldalon vannak.
Kordon: ne keverjük össze az okot az okozattal.

Seregbontó 2010.10.22. 08:32:20

@Walter Melone: Rajta, fiúk, mejetek tüntetni. Ha meglesz a 200+1 fő, kalapot emelek!

Seregbontó 2010.10.22. 08:39:40

@térfél: Furcsa, hogy a nagy összenépi ellenállásból nem érezni semmit. Az önkormányzati választásokon a Fidesz konkrétan ledózerolta az ellenfeleit. Jobbára azok morognak, akik sem eddig nem szavaztak, sem ezután nem szavaznának a jobboldalra.

Id. Lencsés István 2010.10.22. 09:07:58

Magyarországon van ellenzék! A FIDESZ normálisok nem egyenlőek a KOLESZ-el.

Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere szerint az államtitkár most sem értesítette az érintett települések elöljáróit a látogatásáról. "Nem vagyunk mi macskajancsik, hogy így bánjon velünk, és megkérdezésünk nélkül, a beruházást ellenzőkkel futkározzon itt a hektárokon" - fogalmazott indulatosan.

A munka nem áll le – jelentette ki – hiszen az államtitkárnak sem hatásköre, sem jogköre nincs ehhez, a beruházás leállításához kormánydöntésre lenne szükség. Hozzátette, attól, hogy valaki egy filctollal utat rajzol egy térképre, az a nyomvonal még nem létezik, a beruházás leállításának pedig komoly költségvonzata lenne, amit valakinek állnia kell.

Késmárki Tibor, Balatonendréd független polgármestere elmondta, amikor megtudta, hogy ismét a helyszínen tartózkodik az államtitkár, odasietett, bemutatkozott, és kérte, hogy hallgassa meg. Illés Zoltán erre azt mondta neki, tudja jól, hogy ki ő, és mit akar, továbbá azt is tudja, hogy vidéken az lesz polgármester, akinek több a rokona. Késmárki Tibor közölte, kikéri magának a legitimitását megkérdőjelező kijelentést, hiszen négyötödös többséggel, és ötödször választották meg egy 1400 lakosú településen. A polgármester beszámolója szerint az államtitkár többek előtt kijelentette, hogy ahol ő áll, arra nem mehet az út. Tudomása szerint Illés Zoltán az egész

Id. Lencsés István 2010.10.22. 09:10:03

@bierkamp:

Olvastad?

Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere szerint az államtitkár most sem értesítette az érintett települések elöljáróit a látogatásáról. "Nem vagyunk mi macskajancsik, hogy így bánjon velünk, és megkérdezésünk nélkül, a beruházást ellenzőkkel futkározzon itt a hektárokon" - fogalmazott indulatosan.

A munka nem áll le – jelentette ki – hiszen az államtitkárnak sem hatásköre, sem jogköre nincs ehhez, a beruházás leállításához kormánydöntésre lenne szükség. Hozzátette, attól, hogy valaki egy filctollal utat rajzol egy térképre, az a nyomvonal még nem létezik, a beruházás leállításának pedig komoly költségvonzata lenne, amit valakinek állnia kell.

Késmárki Tibor, Balatonendréd független polgármestere elmondta, amikor megtudta, hogy ismét a helyszínen tartózkodik az államtitkár, odasietett, bemutatkozott, és kérte, hogy hallgassa meg. Illés Zoltán erre azt mondta neki, tudja jól, hogy ki ő, és mit akar, továbbá azt is tudja, hogy vidéken az lesz polgármester, akinek több a rokona. Késmárki Tibor közölte, kikéri magának a legitimitását megkérdőjelező kijelentést, hiszen négyötödös többséggel, és ötödször választották meg egy 1400 lakosú településen. A polgármester beszámolója szerint az államtitkár többek előtt kijelentette, hogy ahol ő áll, arra nem mehet az út. Tudomása szerint Illés Zoltán az egész

red shield rapresentative 2010.10.22. 09:14:01

@hunocska: Igen itt is látszik, hogy a KOLESZ vezetésével szemben van ellenállás. A FIDESZ-KDNP polgármestere igenis képviselni szeretné a helyi normális érdekeket. A KOLESZ pedig nem engedi.

Szerintem van a bejegyzett FIDESZ-KDNP és ezen belül a csúcs vezetést a KOLESZ látja el.

hááááát 2010.10.22. 09:16:03

Csak azoknak szól akik ellenezték a kordont!!!!!!!!!!!!!
Hazafi e az aki odaszarik a parlament elé?Aki kukákat gyújtogat vagy együtt vonul a randalirózókkal?aki telefonjával felveszi és röhög ezen az egészen.Az a képviselő akiszembemegy a törvénnyel, hogy választást nyerjen(hozzáteszem Viktor nagyon elbukta a maga kis forradalmát, hisz 3 évig maradt az a korrupt és erkölcstelen kormány).
Kiváncsi vagyok ha Fletó nyúlt volna igy hozzá a magánnyugdíj pénztárhoz, mekkora balhé lett volna.
Ha a szocik ilyen szinten bebiztositották volna magukat 10 évre már diktatúrát ordibálna az ellenzék is.
Ami ellen küzdöttek a normális tüntetők, na az következik most.

A nünbergi per után mondta egy amerikai ügyvéd:-"A háború után a győztesek hozzák az ítéletet, nem a vesztesek"

Ja és hozzá teszem 2.5 millió ember szavazott a FIDESZ-re ami az orzság 1/4-eés a választók 33%-a.A parlamentben van 2/3 nem az országban.

red shield rapresentative 2010.10.22. 09:25:42

@hááááát: Ez így van!

Nem tudom voltál-e kollégiumban? Nem tudom van-e ismereted a kollégiumi életről?

A KOLESZ nagyon, nagyon nagy kötődéseket eredményez és egyben nagyon nagyon titkos élmények tárháza, melyre önmagában büszke, vagy nem büszke a formálódó fiatal.

Vannak ott viták, de a viták után rendkívüli élmények is. A rendkivűli élményeket nem fontos közzétenni! Nem is ajánlatos. A kollégiumban tudunk kijátszani, kollégiumi szabályokat. A szabályokat elfogadjuk, ezért költözhetünk be, utána a szabályokat sikeresen kijátszhatjuk a fenegyerekek ötletességével.

ca2 2010.10.22. 09:29:43

Komikus,hogy az index blog tele van "mennyire kiábrándult a nép", meg "mennyire retteg a nép demokrácia felszámolásától" típusú posztokkal.
Az önkorm. választásokon valahogy nem ez látszott...!
Arra hívatkozni, hogy "de a fideszre meg csak x-en szavaztak" a legnagyobb ostobaság.
A választást azok döntik el akik részt vesznek rajta, ez gondolom eddig is így volt...
Azon agyalni, hogy aki nem ment el kire szavazott volna, vagy miért nem ment el ostobaság.
Állíthatom ennyi erővel azt is, hogy minden távol maradó a kisgazdákra szavazott volna így most torgyán józsinak kéne kormányoznia, meg azt is, hogy akik nem mentek el azok azért nem mentek el mert annyira elégedettek a hazai politikával, hogy nekik mindegy ki kormányoz...
Ezek pont annyira valós állítások mint az összes többi spekuláció.

Seregbontó 2010.10.22. 09:33:45

@hááááát: "Ja és hozzá teszem 2.5 millió ember szavazott a FIDESZ-re ami az orzság 1/4-eés a választók 33%-a.A parlamentben van 2/3 nem az országban."

Ez az érvelés már kezd nagyon unalmas lenni. Egyrészt aki otthon marad voksoláskor, az minden demokráciában levegőnek tekinthető. Másrészt a Fideszre 53% voksolt, ami a már 20 éve életben lévő választási matematika miatt 2/3-ot eredményezett. Furcsamód ezeddig semmi probléma nem volt a rendszer működésével, csak akkor, amikor az egyik párt végre kétharmadot szerez és erre támaszkodva megpróbál hatékonyan kormányozni és él a felhatalmazásával.

szépmező 2010.10.22. 09:36:41

Csak halkan jegyzem meg a posztírónak, hogy a Jobbik egész ügyesen dolgozik a parlamentben, sőt: felkészülten MUNKÁT VÉGEZ, ámde, nem erről híresül el, hanem a hülyeségeiről, lsd. Zagyva Gyula vagy a gárdbotrányok, mivel pozitív szenzációval nem tudnak előállni (ez náluk szinte fogalmilag kizárt+csendben végzik a parlamenti melót) viszont negatívval annál inkább.
Ez a médiademokrácia...

red shield rapresentative 2010.10.22. 09:38:41

@ca2: Kedves CA2!

Tény, hogy szavaztak rá!
Tény, hogy mennyien!
Nem komikus, mert nem komikus, szerinted viszont komikus, ez a valóság és a jelen, de a jövő? A jövő komikus, mert most, neked semmilyen sikerélményed nem lehet, nem lehet, mert az eredmény eddig csak és kizárólag, hogy pálinkát főzhetsz.

ca2 2010.10.22. 09:43:30

@egy derék katona: Az valahogy nem megy be a demokráciáért aggódó mszp-s fejekbe,hogy a választási rendszer torzítása egy természetes és szükséges dolog (annál jobban torzít minél szorosabb az eredmény, tehát olyan szavazati arányoknál mint a mostani már kevésbé)
Ez azért van így, mert egy többpárti rendszerben a legritkább esetben alakulnak ki olyan szavazati arányok mint nálunk az idei választásokon és mondjuk egy 4-5 párti parlamentben 43%:42% választási aránynál gyakorlatilag nem lehetne kormány alakítani vagy a néhány százalékos kis pártok határoznák meg a kormány összetételét.

ca2 2010.10.22. 09:44:27

@egy derék katona: Az valahogy nem megy be a demokráciáért aggódó mszp-s fejekbe,hogy a választási rendszer torzítása egy természetes és szükséges dolog (annál jobban torzít minél szorosabb az eredmény, tehát olyan szavazati arányoknál mint a mostani már kevésbé)
Ez azért van így, mert egy többpárti rendszerben a legritkább esetben alakulnak ki olyan szavazati arányok mint nálunk az idei választásokon és mondjuk egy 4-5 párti parlamentben 43%:42% választási aránynál gyakorlatilag nem lehetne kormány alakítani vagy a néhány százalékos kis pártok határoznák meg a kormány összetételét.

pstone 2010.10.22. 09:48:02

A királyság hatékonyabb mint a széthúzó demokrácia. Inkább egy hatékony királyság, mint a marakodó, mindent lenyúló bankdemokrácia.

ca2 2010.10.22. 09:50:03

@MAGYAR KATONA: Tetszettek volna kormányozni, vagy amikor látszott, hogy ez nem megy akkor az "elkúrás" folytatása helyett vállalni az előre hozott választásokat és nem a végletekig ragaszkodni olyan hiteltelen, alkalmatlan emberekhez (na meg persze a hatalomhoz!!!) mint gyurcsány meg bajnai!
Akkor most nem kéne sírni a 2/3 miatt.
Ezt csak és kizárólag magatoknak köszönhetitek "kedves kommunista barátaim!"

red shield rapresentative 2010.10.22. 09:54:28

@ca2: Itt már régen nem az Mszp, Fidesz, lmp-ről van szó, hanem az emberekről, akik itt élnek! Sajnos itt viszont nem lehet élni, mert nem árkok, hanem szakadékok vannak. Még az a jó, hogy Te is itt vagy! Magyarország ma olyan, mint egy hülye alkoholista család, akinek a gyermekei szenvedik el a családi problémákat, ráadásul a szomszédok csak szánakoznak, röhögnek a családon. Kellemetlen a családfő, de a felesége is.

red shield rapresentative 2010.10.22. 09:58:11

@ca2: Most ezt miért írtad nekem, nem vagyok kommunista? Nekem az sem probléma, hogy neked kommunista barátaid vannak, azokat szólítod meg!

Szerinted vannak:
1. kommunista barátaid,
2, nacionalista barátaid,
3, meleg barátaid,

Vannak?

ca2 2010.10.22. 10:03:07

@MAGYAR KATONA: Még ha felteszem is, hogy igazad van, akkor ebből most mi következik?
Hogy senki se menjen el szavazni, mert "ezek nem érdemlik meg", vagy mi?
Érdekes módon az index bloggerek most rendkívül kiábrándultak lettek 4-5 hónap fidesz kormányzás után (ugye azt még a legelvakultabb gyurcsány fan sem állíthatja, hogy június óta jutottunk oda ahol most tartunk!)
eddig meg marha bizakodóak voltak, nagyon jó irányba haladtunk csak egy valami keserítette az életüket, hogy rettegni kellet a fidesz 2/3-tól...

red shield rapresentative 2010.10.22. 10:07:07

@ca2: Most például nagyon szépen válaszoltál, Te erre képes vagy, és Te valószínűleg jobbító szándékkal vagy itt, mert van véleményed, meggyőzhető vagy, kritikus vagy. Veled semmi probléma nincs, ha a segítőszándék és nem a nyerészkedés a célod. És neked nem a nyerészkedés a célod.

ca2 2010.10.22. 10:10:24

@MAGYAR KATONA: Nem feltétlenül neked címeztem, hanem általában a "fideszben rettenetesen csalódott mszp- fanoknak" (mert hogy leginkább azok beszélnek itt csalódásról akik már előre is riogattak ugyan ezekkel az érvekkel, de most megpróbálják úgy beállítani a véleményüket mint ha az egy össznépi csalódás lenne...)
A jelenlegi helyzethez a nacionalistáknak meg a melegeknek nem túl sok köze van, de ha az előző ciklusban a nacionalisták vagy a melegek kormányoztak volna és most "rendkívül csalódottak lennének a nép nevében" akkor őket is megszólítanám.

red shield rapresentative 2010.10.22. 10:11:15

@ca2: Szeretném megismerni a véleményed, hogy a kolontáriak részére alakult sok-sok gyűjtési akció hová vezet. Engem keresnek mobilon, TV-n keresztül, rádión keresztül, sms-bsn, Schmitt és orbán leveleken kersztül. Mennyi bőrt tudnak lehúzni rólad, rólam?

red shield rapresentative 2010.10.22. 10:12:39

@ca2: Értelek, és köszönöm, majd egyszer iszunk egy sört, vagy Siót!

igényes 2010.10.22. 10:24:52

@MAGYAR KATONA: Igazad van! Megalázzák a Magyarokat, mondhatnám koldul a kormány. Nem tudunk semmit biztosítani a kárt elszenvedőknek, mert a kormány nem képes rá! Nem kell itt félni a kivüről érkező terrortól, mert ki is okozza azt? FÉK, FÉK!

szajberjoe 2010.10.28. 08:15:44

@belekotty:

Remélem győzni fog az emberek igazságérzete és szabadságtudata!

Túl sok már ez a mostani alkotmámymódosítási terv.

Maximum 4 évig tarthat, ha lesznek még négy év múlva választások!

Én is elmennék tűntetni, bár azt hiszem semmit sem ér! Különben sem elemem a székházfoglalás és az utcai randarírozás.
süti beállítások módosítása