/>

Drága exminiszterelnökünk ismét szervezkedik, és ami még fontosabb: ez érdekli az ellenfeleit is. Nem mindig volt ez így. 1994, az MDF bukása után Borossal senki nem foglalkozott, az egyetlen személyi kérdés az volt, Orbán vagy Torgyán fogja össze a jobboldalt. 1998 után Horn ha a pártján belül bukott ember nem is lett, mégis háttérbe szorult, egyértelműen Kovács vette át az MSZP vezetését. Bajnai vállaltan nem is akar visszatérni a politikába, arra pedig a fiatalabbak talán már nem is emlékeznek, hogy ki az az ember, akit úgy hívnak, hogy Medgyessy Péter. Két ember volt a magyar politikában, aki bukott miniszterelnökként is kikerülhetetlen tényező maradt: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.

De a 2002-2003-as Orbán esetében ez még érthető is volt. Egy erősen centralizált párt vezetője volt, és ahelyett, hogy visszalépett volna, csak még erősebben maga alá gyűrte a Fideszt. Ráadásul az volt az az időszak, amikor a magyar jobboldal először és talán utoljára egységes volt: a kisgazdák eltűntek, a MIÉP szintúgy, Vona Gábor még egy polgári körben volt Orbánnal, az MDF pedig akkor még épp szövetséges volt. Egyszerűen ha valaki jobboldali volt, más választása nem maradt, mint OV. A mostani baloldalon azért lényegesen más a helyzet, nincs sehol sem megírva, hogy Gyurcsánynak erős embernek kéne lennie. És mégis az. Látszólag logikátlan.

Tény azonban az: az ellenzék ma vezetőhiányban szenved. S ez nem feltétlen az orbánihoz hasonló egyszemélyi irányítás szükségességét jelenti, hanem azt, hogy minden sikeres szervezetnek kell egy arc. Egy ember, aki mögé oda lehet állni. Lehetőleg egy nagyon erős személyiség. Gyurcsány ezt ismerte fel nagyon helyesen 2004-ben, és ezért is tudott nyerni 2006-ban, nem azért, mert miniszterelnöknek annyira zseniális lett volna. Sőt, inkább a miniszterelnöki teljesítménye ellenére választották újra.

És az igény megvan egy erős baloldali vezetőre valamennyire már most is, 2014-ben pedig ez még hangsúlyosabb lesz, mert akkor már négy éve nem ők kormányoznak majd, nem lehet majd mindenért visszamutogatni rájuk. A mostani baloldalon viszont igazán karizmatikus, erős ember nincs. Mesterházy? Horváth Csaba? Ne vicceljünk már. Esetleg valaki az LMP-ből? Szimpatikusak, de teljesen elképzelhetetlen, hogy mondjuk Schiffer kiálljon Orbánnal szemtől szembe vitázni, és Orbán ne mossa le a pályáról. Nem jelenthető ki, hogy Gyurcsány lesz az az ember, aki 2014-ben Orbán kihívójaként megjelenik. Felküzdheti magát más is a két baloldali párt valamelyikében, sok idő van még addig, a Gyurcsány márkanév pedig már van annyira lejáratott, hogy nehéz lehessen újra felépíteni. De a nehéz nem egyenlő a lehetetlennel, és ezt tudják a jobboldalon is. Ezért tartanak tőle még mindig.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr632407561

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A politikus róka és holló meséje 2010.10.30. 14:13:15

Atyámfiai, ti tudjátok, vannak örökérvényű mesék és vannak olyan fabulák, melyek némi fantáziával gyakran megújulnak. Alaptörténetünk ismert, rókánk ravasz, hollónk szótlan, ám mindketten ugyanarra vágynak, a kövér sajtra. Végül vörös barátunk a h...

Trackback: Kelj fel Palcsi meséje 2010.10.30. 14:13:01

 Atyafiak, már éppen úgy terveztem, hogy nincs több mese mára, ám nem bírtam ki, csak leszen egy mai utolsó! Már vártam mikor szóla hozzánk Viktorunk egyik jelentős játszópajtása, kit nevezzünk Palcsinak, Kelj fel Palcsinak.Nem nehéz kitalálnotok ...

Trackback: Gyurcsány, az Alkotmány őre 2010.10.30. 12:07:45

 Folytatjuk sorozatunkat, melyben az AB jogkörét érintő javaslat verte hullámok hatásairól értekezünk. Szóltunk már a Fidesz kommunikációs baklövéséről; feltettük a kérdést, fontosabb-e az egyébként is változtatásra ítélt Alkotmány védelme, mint a...

Trackback: Kolonc 2010.10.29. 19:38:16

A pénteken zászlót bontott sokadik Gyurcsány-platform az ex-SZDSZ és ex-MDF neokonjainak gyűjtőhelye kíván lenni. Hogy ez mennyire vonzza majd a célcsoportot, kétséges. - írja a Hírszerző publicistája. És valóban. Én, liberálisként, aki hisz a piacg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.10.29. 17:31:41

Meglássuk, hogy Gyurcsány Ferenc képes lesz-e ismét visszatérni mint vezér, vagy hogy a jelenlegi MSZP vezetésből ki lesz a húzónév.
De szerintem a közeljövőben nem "jobb" és "baloldal" között fog húzódni a fő frontvonal, hanem "jobboldal" és "szélsőjobboldal" között.

UI: Érdekes anakronizmus, hogy pont Medgyessy-nél hozod fel az "idősek már nem is emlékeznek" dolgot, mikor az ő időszámítása előttről is idézel :)

E-one 2010.10.29. 17:45:57

@bulvármédiás =>: szerintem pont a fiatalabbak már nem is emlékezneket hoztam fel nála:) amúgy pedig gondolj bele, aki előtte miniszterelnök volt, persze Antallt kivéve, az mind képviselő volt még az előző ciklus legalább egy részében is

MNOP 2010.10.29. 23:15:57

gyurcsány helyezkedik? ugyan már, kit érdekel???

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.31. 01:55:09

Mesterházy - Ildikó kutyája
Lendvai - Majd lemondok jövő hónap 32-én
Szili - Pécsen bukott előszőr, új pártjával fog másodszor
Kovács - Öreg Laci Bá
Meggyesi - Ööööööööööööööö
Horváth - Ingyen Csaba
Gyurcsány - www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

megmondomdom 2010.10.31. 23:39:00

Gyurcsány Fletó egy agyhalott, ha azt hiszi, hogy ő még visszajöhet ide tényezőnek. Kezdem azt hinni, hogy ugyanolyan elmebeteg, mint a cigány Szaddam. Inkább párbajt kellene nekik kiírni, életre-halálra.A vesztest kimérnénk az állatmenhelyek kutyáinak, a győztest pedig hibernálnánk addig, amíg a tudomány már kezelni tudja a caesaromaniát.
süti beállítások módosítása