/>

Katasztrófa előtt

E-one 2010.11.24. 23:16

Gyakran poénkodtunk azon, hogy ha igazán népszerű akar lenni egy kormány, akkor más dolga sem lenne, mint helikopterről pénzt szórni az országra, a világon bármit elnéznének nekik. Őszintén szólva soha az életben nem gondoltam volna, hogy ez a pillanat a szó közel lehető legszorosabb értelmében eljön, hiszen már tényleg csak a helikopter hiányzik. Mindenki ki van most azon bukva, hogy hárommilliónktól szedne védelmi pénzt a kormány, de eközben ott van egy még ennél is fenyegetőbb katasztrófaveszély. És a súlyos szavak itt nem jelentenek túlzást.

Merthogy a kormány kápét fog osztogatni azoknak, akik visszalépnek az állami nyugdíjkasszába.

Ez pedig konkrétan tragédiához vezethet. Mert az ugye alap, hogy a kormány nem ad semmit, ezek az emberek a saját pénzüket fogják visszakapni, amit éveken át vontak le tőlük apró részletekben, és amiből normál esetben majd nyugdíjasként eléldegélnének. És ezen a ponton gondoljunk bele, mi fog történni ezzel a pénzzel, ha egy összegben odaadják a jónépnek. Vajon félreteszik maguknak a nyugdíjas éveikre? Gondolnak egy kicsit is arra, akkor majd mi lesz velük? Ismerve az átlagmagyar pénzügyi felkészültségét, megpróbáljuk ép ésszel elképzelni a következményeket, vagy inkább ne?

És ami a legszomorúbb: hogy Orbánék még mindig nem csináltak semmit, és így is túl fognak élni. Pedig a strukturális problémák ettől nem tűnnek el, az állami nyugdíjrendszer ettől még ugyanúgy össze fog omlani, ahogy egyébként tenné, legfeljebb nem 2015-ben, hanem 2020-ban, és még csúnyábban. Egyszerűen vannak lépések, amiket elodázni bűn, és már most is túl sokáig halogattuk őket. Pedig most egy kétharmados támogatottsággal tényleg megvolna hozzá a háttér. Valakinek ehhez majd hozzá kell nyúlnia. De ők most pénzt osztanak, és megvan a vágókép a közösen legyártott MTI-hírekhez. Népszerűek lesznek vele, mert a pénzosztás könnyebben megérthető, mint az évtizedes időtávú összefüggések magyarázata. És a legrosszabb azt elképzelni, hogy majd amikor a harmadik Gyurcsány-kormány (én kérek elnézést) valamikor az évtized vége felé elkezdi megmenteni a nyugdíjrendszert a totális csődtől a magánnyugdíjpénztárak visszavezetésével, akkor majd a Fidesz azzal fog jönni, hogy de bezzeg ők, és akkor mennyivel jobb volt. És nem fogja látni a csomó idióta, hogy épp emiatt omlunk össze.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr572471597

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A pofonokat mi, az állampolgárok kapjuk, de sűrűen! 2010.11.29. 20:16:21

Ahogy a mai napi híreket olvasom, csak kapkodom a fejelemet, mert már nem igazán értem az egészet. Főleg azt, hogy egyáltalán ki, mit akar. A Beatrice együttes egyik régi száma jutott eszembe: „mire megy itt a játék, mire megy itt a játék –...

Trackback: A pofonokat mi, az állampolgárok kapjuk, de sűrűen! 2010.11.29. 20:16:04

Ahogy a mai napi híreket olvasom, csak kapkodom a fejelemet, mert már nem igazán értem az egészet. Főleg azt, hogy egyáltalán ki, mit akar. A Beatrice együttes egyik régi száma jutott eszembe: „mire megy itt a játék, mire megy itt a játék –...

Trackback: Nesze neked adócsökkentés... 2010.11.26. 12:41:03

Tegnap kiderült, a Nyugisz ismételten segget csinált a szájából, a nagyarányú adócsökkentés helyett januártól bevezet 24%(!) jövedelemadó emelést. Persze, csak akinek van jövedelme...Nem lehet másképpen értelmezni Matolcsi elvtárs tegnapi bejelentését,...

Trackback: Nyudesz udvözölte ... én meg őket... 2010.11.26. 12:17:02

 A Fidesz nyugdíjas tagozata üdvözölte a kormány nyugdíjstratégiáját, a nyugelleátásokkal kapcsolatos döntéseit. Ez áll egy tegnapi MTI közleményben. Én meg csókútatom őket.Valahogyan nem is értem, mi az a Fidesz nyugdíjas tagozata, hiszen, ha vég...

Trackback: Út a háromharmadhoz... 2010.11.25. 12:35:14

 A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítását a véleményformálók többsége egyszerű lopásként értékeli. Nos ez az ország az, ahol ez a fajta cselekmény bocsánatos bűn. A Whiskys rablóból gyakorlatilag nemzeti hőst avanzsált a honi bulvársajt...

Trackback: Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb! 2010.11.25. 12:20:14

Stúdiónk mai vendége Matt Kirby, akit hallgatóink a Bűnvadászok című filmből ismerhetnek.   KR: Mr. Kirby, mi a véleménye arról, hogy a magyar kormány a magánnyugdíj-pénztárak tagjait vissza akarja kényszeríteni az állami rendszerbe, ezáltal...

Trackback: Zeng a sajtó, de a nép hangja sehol 2010.11.25. 11:37:02

Igaz, még csak egy nap telt el Matolcsi Elvtárs ominózus bejelentése után, miszerint büntetik azt, aki nem lép át az állami nyugdíjrendszerbe, hanem megmarad a magánba, illetve Júdáspénzt fizetnek azoknak, akik mégis átlépnek (végülis azt is az átlépő ...

Trackback: A narancsszemű juhász 2010.11.25. 11:29:43

politikai mese Atyafiak, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy országnyi nyáj. Ennek a nyájnak voltak jobb, rosszabb juhászai, a nyáj idönként sokasodott, volt mikor tömött volt a gyapja, volt mikor ritkább, de megvoltak. Egyszer aztán érkezett ...

Trackback: Még Vágási Feritől is elvesz a kormány (videó) 2010.11.25. 11:21:08

Elég sokan fizették tisztességgel a nyugdíjjárulékot, hogy annak egy része biztosan a saját jövőbeli nyugdíjuk alapja lesz. Ez jövőre félretett megtakarítás a bér 8 százaléka. Azonban hiába gondoltak sokan arra, hogy ezt megtakarítják, most úgy járnak,...

Trackback: Tolvajbanda! 2010.11.25. 10:26:51

Magyarország diktatórikus kormánya 3 millió rendbeli sikkasztást és zsarolást követett el a magyar nép ellen.Le kell ezt írnunk, ameddig még leírhatjuk. Csakúgy mint az orbáni csürhe által az emberektől ellopott százmilliárdok, a szabad véleménynyilván...

Trackback: Üres címlap 2010.11.25. 09:46:50

Indoklás a belső oldalon: A sajtószabadság felszámolása               

Trackback: Magánnyugdíj 2010.11.25. 09:39:44

Az utóbbi 20 év legnagyobb adócsökkentése? 97-ben tulajdonképpen csökkent az adónk azzal, hogy jövedelmünk 8 %-át félrerakhattuk saját célra. Az kötelező elvonás ugyan megmaradt, de óriási különbség, hogy onnantól kezdve az a pénz nem az állami kö...

Trackback: Tolvajok 2 0007 2010.11.25. 09:17:50

Már kezdtem megunni ezt a blogot, de most új értelmet nyert :D

Trackback: A keleti szél szárnyán; keletre 2010.11.25. 08:56:07

Matolcsy tizennégy hónapra megszüntette a magánnyugdíjpénztári befizetéseket. Mert gondok vannak. Aztán közölte, hogy megnyitják a visszalépés lehetőségét. Hogy ne legyenek gondok.        Eddig mondjuk rendben. Nehéz időket élünk....

Trackback: A nagy hátraarc 2010.11.25. 08:40:47

 Egy régi emlék idéződött fel bennem. Egy-két évvel a rendszerváltás előtt történt, még boldog általános iskolás koromban, hogy az iskola közölte a szülőkkel és persze velünk is, hogy mostantól nem kötelező úttörőnek lenni, nem kell nyakkendőt hor...

Trackback: A nagy hátraarc 2010.11.25. 08:39:31

 Egy régi emlék idéződött fel bennem. Egy-két évvel a rendszerváltás előtt történt, még boldog általános iskolás koromban, hogy az iskola közölte a szülőkkel és persze velünk is, hogy mostantól nem kötelező úttörőnek lenni, nem kell nyakkendőt hor...

Trackback: El a kezekkel a nyugdíjamtól! 2010.11.25. 08:07:44

Kezdjük azzal, hogy kinek is jó a magánnyugdíjpénztár? A tisztességeseknek, akik rendesen fizetik a jövedelmük után a járulékokat.Akik feketén dolgoznak, vagy minimálbérre vannak bejelentve persze, hogy prüszkölnek. Ez utóbbi két csoportba nagyjából 1,...

Trackback: Tanácsköztársaság 2. 2010.11.25. 07:01:46

Nem a negyedik köztársaság, hanem a második tanácsköztársaság építésének vagyunk elszenvedői, úgy tűnik. Kommunista módszerekkel, szigorúan a zemberek nevében.Barátaim, komolyan, nosztalgikus érzéseim vannak, hogy milyen jól elviccelődtünk a NENYI köte...

Trackback: Hülye libsik: nem kell a modern költségvetés 2010.11.25. 02:58:23

Elindult az össznépi verseny: melyik szarfejű liberális tud hangosabban óbégatni a nyugdíjrendszer szerkezetének egyszerűsítése miatt, rablást, és kommunista államosítást vizionálva. Pedig ha jobban belegondolunk, a hárompilléres rendszer kétpilléressé re…

Trackback: Hezitátorok 2010.11.25. 02:14:06

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: Rablás 2010.11.25. 01:09:33

(Forrás: Wikipédia) A rablás a vagyon elleni bűncselekmény csoportjába tartozó bűncselekmény. A rablásnak három elkövetési formája van:    * Személy elleni erőszak, vagy élet és testi épség elleni fenyegetés alkalmazása a lopás ...

Trackback: Pályázat 2010.11.25. 01:09:03

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása (a műfaj szabadon választott), melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük b...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bierkamp 2010.11.25. 08:56:38

AKKOR is KELL MAJD A JÓ NAGY BALHÉKAT, TÜNTETÉSEKET ÉS ORBÁN TAKARODJO-KAT SZERVEZNI AMIKOR ITT VANNAK JANUÁRTÓL AZ EU-SOK
had lássák, hogy milyen sokan "felébredtek":) a Viktatúrában!

csoko20 2010.11.25. 09:09:09

@stratez: Ha már az én járulékom -ahogy te is mondtad-, akkor nekem is kellene dönteni felőle. Nem?

Inkább bizom a pénzemet egy bankárra, mint olyan valakire, aki tavaly még a mnyp-rendszert védte az államtól.
Vagy 14 havi nyugdíjjal kampányol, de csak 0,5 %-os emelést csinál.
Vagy aki adócsökkentést ígér, de mégis többet húz le rólam.
Vagy aki szolidaritásról, együttműködésről papol, de kizár az állami nyugdíjrendszerből, holott azt én 24%-kal gyarapítom.

Most nem csak a megtakarításaimat veszik el, hanem az önálló döntéshez való jogomat is.
Mi lesz a következő?
A hosszú lejáratú megtakarítások?
Miért nincs az új alkotmánytervezetben a MAGÁNTULAJDON VÉDELME?

Powerklein 2010.11.25. 09:28:05

Félreértés ne essék, az szdsz és mszp-n kívül kevés nagyobb kártevő dolgot ismerek Mo-on, illetve a Fletot akkor is leköpném ha nem lett volna minelnök-bohóc-idióta-hazug-tolvaj-stb de a fideszre szavaztam de elmehet az anyjába ezzel az államosítással úgy ahogy van! Nem akarok visszalépni a kommunizmusba! De ha nem lépek akkor ugrik (bár szerintem így is) a nyugdíjamba befizetett összeg 3/4-e. Értem hogy pénz kell mert nem tudják a mostani nyugdíjakat kifizetni de a urva anyjukat ha magamról akarok öngondokodni azt a kommunista államosított rendszerükben nem tudom megtenni! Mondják be hogy srácok fizesstek kétszer ennyi Nyjárulékot mert nem tudjuk a nagymuter nyugdíját kifizetni és kész. Ezt a békát lenyelném (mindkét szülőm nyugdíjas) de basszák meg a magán vagyonomat viszik most el... nem érdekel hogy alkotmányt így úgy módosítanak, az sem érdekel ha katolikus iskolába kell járatni a gyerekem (hasznosabb is lenne) de a magán pénzemet!! Basszák meg, azt ne vigyék már el. Vagy mondják azt, öcsi akkor minden pénz megy egy szla-ra, a járulékod, a cég által befizetett járulék, minden és old meg 100%-ában magadnak! Ez lenne a legkorrektebb! Mert megoldanám! Simán! (+az önkéntes pénztár) és nem kéne az államtól egy huncut ft sem. Csókolom.

Dracon 2010.11.25. 09:34:36

Szebb reggelt mint ez!

No akkor néhány gondolat.
Azoknak akik szerint itt az idő hogy a manyupok visszafizessék a pénzt a tagoknak így kvázi elszabotálva a törvényt:

Elméleti lehetősége megvan, lehetne vis maior-ra hivatkozni. Miért nem lesz így?
Emlékszik valaki itt a Postabank balhéra?
Amikor egy nap alatt bedőlt a bank mert a zemberek kivették a pénzüket?
A MANYUP-okban sincs benne a 3000mrd forint. A likvid (viszonylag könnyen mozdítható tőke, a kormány szerint valahol 500mrd körül van, amit ők jól be is terveztek a költségvetésbe)

Tehát még ha akarnák se tudnák kifizetni azonnal (1-2 hónap alatt) a pénzt.
DE HA megpróbálnák annak szinte biztos államcsőd lenne a vége. Miért?
Mert ahhoz a kb 80%-i államkötvényt piacra kellene dobni plusz a a szegény tőzsdei céges papírokban lévő 20%-ot is. Ha gyorsan kell a pénz akkor viszont csak nyomott áron lehet eladni, az államkötvények a WC papír bóvli kategóriába kerülnek, erre a tőzsde beindul mindenki elad => a forint és az állam bedől vele együtt a tőzsdén szereplő cégek is.

Ezért nem lesz a vagyon kiosztva.
És ez ami miatt a Pártunk és Kormányunk (abcug pfujjj!) hazaárulóvá lett. Mivel neki is pont ez az út áll rendelkezésre hogy a pénzt megszerezze.
El kell adnia a papírokat. Most azt éri el hogy a saját hitelezőit kivégzi (manyup) elveszi tőlük a saját állampapírjait és itt válaszút elé kerül. Vagy megpróbálja még egyszer eladni ha lesz olyan hülye aki megveszi, vagy pedig a majdan fizetendő adóságszolgálatra félretett pénzből annyit csíp le amit ezekre a papírokra fizetnie kellett volna. Ehhez meg működő gazdaság kell, ezt a pénz meg kell termelni, ergo a hülye kormány CSAK a kamatterheket spórolja meg a tőkét a TI adótokból kell beletolni a rendszerbe. Az a baj a magyar államkötvénnyel hogy azon mindenki jól jár kivéve a kibocsátót mert az állam a saját papírjait csak eladni tudja azon saját magának fizetni nem.

Annak a néhány fideszdroidnak aki ehez tapsol:

Lehet morogni hogy az állam visszaveszi azt ami az ővé, de ez HAZUGSÁG!!!
Ez a pénz sose volt az övé.
13 évvel ezelőtt létre jött egy szerződés az állam és a munkavállalók között, ami szerint az állam engedi hogy a nyugdíjjárulék 25%-a (amit a TI befizetéseidből vonnak el) saját számlára kerüljön és piaci körülmények között fialjon egy kis hozamot. Ennek az ára az hogy mikor nyugdíjba mégy pont 25%-al kevesebb állami nyugdíjat kapsz mint azok akik ezt nem tették.
Tehát amit ad azt el is veszi a túloldalon!!!!

Most az állam ezt a szerződést rúgja fel DE nem ott hogy államosít, hanem ott hogy az eddigi 75%-os állami nyugdíjadat megtagadja. És fenyeget hogy add oda a pénzedet.

Javaslom hogy a 40 év alatt emberek semmiképpen se adják vissza a pénzt, hanem várják meg míg a törvénysértő kormányt a törvényeivel együtt elküldik a picsába és a helyükre lépő ellenzék visszaállítja a jogállamot.

Akik 1-5 éven belül nyugdíjba mennek azoknak csak egy kis része rendelkezik MANYUP tagsággal és számukra igazából mindegy mi fog történni tehát ők tegyenek úgy ahogy pártfelekezeti érzésük ezt diktálja.

Nekem 11 éve van MANYUP tagságom, ezalatt a 11 év alatt a befizetéseim megduplázódtak. 3 milla ment be az egyenlegem hozamokkal együtt 6 milla. ÉS ebben volt egy év válság.
Ki hazudik?

A narancsvörös kommunista kormány!

A KORMÁNY A JAVATOKAT AKARJA NE ADJÁTOK ODA NEKI!!!!!!

serenic2 2010.11.25. 09:40:02

@bandos: A francért tanulsz, ha sötéten jössz ki!

bátor nyúl 2010.11.25. 09:41:58

@okostojgli: és még hány ilyennel lehetne szembesíteni a kormányt...
Gyurcsányt utálta az egész ország annak idején, mert - úgymond - hazudott. Most dettó ugyanez a helyzet: a kormányra került párt előre megfontolt szándékkal, hogy hatalomhoz jusson, hazudott a kampányában és már akkor tudta, hogy esze ágában sincs betartani.
Szégyellem a politikusainkat.

Mária 2010.11.25. 09:44:33

Alapvetően a posztolónak is és a vele egyetértő kommentelőknek is igaza van...

DE:

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a mai nyugdíjasok, és a következő 20-30 évben nyugdíjba menő emberek nagyjából 90%-a nem jól szituált középosztálybeli, akinek most "államosítják" a vagyonát, hanem nincstelen, a legalapvetőbproblémáiban is a mindenkori államnak kiszolgáltatott nyomorult, fillérekért gürcölő pária...

Ezért mielőtt bárki is nekimenne a mindenkori kormánynak amiatt, hogy miért éppen így, és miért nem másképpen, először próbáljon meg nem a saját anyagi helyzetéből, hanem az erre az országra alapvetően jellemző munkaügyi, foglalkoztatási, vagyoni helyzetből kiindulni...

Majd ha észrevette, hogy ezt az országot nem jól szituált középosztálybeli polgárok, hanem napi szinten filléres gondokkal küszködő, a saját jövőjükről gondoskodni ÖNHIBÁJUKON KÍVÜL képtelen páriák lakják, akkor kezdjék el verni az asztalt...

Mégpedig amiatt, hogy ki és milyen szinten vonható felelősségre az ország jelenlegi gazdasági helyzete és a lakosság elszegényedése miatt.

Majd ugyanezek a háborgók álljanak oda a tükör elé, és... veregessék meg a saját vállukat, ha ők maguk eddig is mindent megtettek, nem sak a saját egyéni boldogulásukért, hanem az ország jólétéért is.

Vagy legalábbis felemelték a szavukat, akkor, amikor fel kellett volna emelni azért, hogy most ne ott tartsunk, ahol tartunk.

excopp 2010.11.25. 09:47:04

@Dracon:
- majdnem
- a 25 %-ot a munkáltató fizeti - a TB nyugdíjkasszának
- a 9,5%-ot (januártól 10,0 %-t) a munkavállaló, melyből 8 % ment a MNYP-be
- ezért van, hogy a teljes nyugdíj 75 %-át az állami, 25 %-át a MNYP-től kaptad - volna...

csoko20 2010.11.25. 09:50:39

Nem tudom, hogy ezek után lesz-e olyan külföldi befektető, pénzintézet aki egy fillért is mer kockáztatni.

Egy nagy sötét folt leszünk a térképen félúton Albánia és Belorusz között.

Dracon 2010.11.25. 09:50:54

@excopp:
Most akkor én hol tévedtem?

Ezt mondom én is.
Kapsz 75% állami nyugdíjat plusz annyit ami a MANYUP-ból jön neked. Ezért cserébe az utánad járó járulékok 75%-a megy a közösbe, 25%-a pedig megy a MANYUP számládra.

Murderface 2010.11.25. 09:53:41

@bandos: Elmagyarázom.
Politikusok, tehát lopnak, csalnak, hazudnak, pártállástól függetlenül. Érthető? :)

Uva 2010.11.25. 09:57:02

Azt nem értem, hogy a picsába nő a Fidesznek még mindig a népszerűsége?!? Hogy képes a Medián a biztos pártválasztók között 66%-ot mérni, mikor a választásokon 53%-ot kaptak?
Azóta meg csak szemétségeket csináltak...

Az_igazi_Trebitsch 2010.11.25. 09:58:35

A fent leírt forgatókönyv teljesen reális. Sajnos. A nyilatkozatokban nyugdíjtőzsde, felelőtlen üzletemberek szerepelnek, akik eltékozolják a zemberek pénzét. Innen már csak egy lépés a kommunikációban,hogy izreli üzletembereknek adtuk a nyugdíjpénzt, és akkor biztos van 15-20% támogató. De akár tovább is mehetünk. Mi van, ha elfogy ez a nyugdíjpénz is? Ugyanígy demagógizálják a bankbetéteket, valamint a tőzsdét is? És - a Nemzeti Eggyüttműködés Nyilatkozatának szellemében - a Magyar Zembereknek Magyar Állampapírban kell tartaniuk a megtakarításaikat?

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.25. 10:00:05

Eddig 2,5 milliárdos a CIG vesztesége

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2,5 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 2010. első három negyedévében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Ez a fidesz által kivételezett Járai eltárs cége. Jól beszopatta a népet a kibocsájtási árral meg a reklámmal.

Majd megtámogatják rendesen mint eddig!

Készülj a nagy tüntetésekre, bár csak tavasszal indulnak a nagyok állítólag!

Attis62 2010.11.25. 10:00:20

@wmiki:
"...csak megszűnik az eddigi rendszer igazságtalansága, mely szerint a magánnyugdíjpénztári tag 1-et fizet 1-et kap, az állami tag pedig 2-t fizet 1-et kap."
Mikikém te meg szaladj neki újra ennek a gondoloatnak! Mi az apám f..ért fizet 2 egységet aki az állami nyugdíjba fizet, és miért kap csak 1-et!
Te már majdnem olyan okos vagy mint a gazdád és annak jobbkeze!

Mária 2010.11.25. 10:16:52

"Értem hogy pénz kell mert nem tudják a mostani nyugdíjakat kifizetni de a urva anyjukat ha magamról akarok öngondokodni azt a kommunista államosított rendszerükben nem tudom megtenni!"

Amiről írsz, az nagyjából azt jelenti, hogy akinek van miből, az spájzoljon magának, mint a hörcsög, akinek meg nincs miből, az vessen magára és dögöljön éhen.

Az a baj ezzel, hogy ez nem európai, hanem dél-amerikai tempó...

Európában nincs olyan ország, ahol a 10% vagyonos réteg fegyveres őrséggel biztosított lakóparkokban él, a maradék 90% meg úgy éljen túl, ahogy tud.

És nem is lenne jó, ha Magyarország lenne erre itt az első példa.

Valóban arról van szó, hogy a jelenlegi rendszer szerint, és ha ez, és ha így marad, akkor nincs és nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat. De remélem, az a te számodra sem kérdés, hogy nyugdíjat fizetni KELL, és a pénzt elő KELL teremteni rá, még akkor is, ha ezzel egyes, egoista, hörcsögként csak magukra gondoló rétegek könnyen manipulálhatóvá válnak.

Hosszú távon persze éljen az öngondoskodás.

De most mindannyian rövid távot futunk.

Eddie 2010.11.25. 10:23:27

@Uva: Meg kell nézni milyen közvélemény kutatoknál jön ki ez az eredmény! Az internet mást mutat! A hirszerzőn tegnap majdnem 60% MNYP-t akart!

csoko20 2010.11.25. 10:26:23

@Uva: Alkotmányilag van szabályozva, hogy egy narancs emblémás párt népszerűsége nem eshet 66% alá.

A 2/3-dal csak két dolgot nem lehet elérni:
1. Orbán Viktor valóban megtanuljon focizni.
2. kijussunk a foci eb-re, vagy vb-re.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.25. 10:40:57

@okostojgli: nem tudod, hogy csak az a hazugság, amit Gyurcsány mondd! Amit a FIDESZ, és Orbán, az nem hazugság, még akkor sem, ha az ellenkezőjét hajtják végre!

pazola 2010.11.25. 10:41:37

@bandos 2010.11.25. 02:13:16

Elolvastam a hozzaszolasaidat, bandos. Reszben tudok csak egyet erteni veled: nem vagy te sem harmadeves, sem elitegyetemista, viszont egy dologban igazat mondtal: egy kis pocs vagy.

Tina0611 2010.11.25. 10:56:49

@Mária: Nos, a hörcsögként csak magukra gondoló rétegek azok, akik a legtöbbet fizetik az állami nyugdíjkasszába. Hiszen ezek az emberek azok, akik az átlagnál többet keresnek, és az utánuk fizetendő járulék 75%-át az államnak fizették. A 25%-ot szerintem teljesen jogosan szeretnék maguknak megtartani.

Uzi 2010.11.25. 11:02:09

@Mária: Aki 20-30 év múlva megy nyugdíjba, az miért önhibáján kívül egyik napról a másikra tengődő? Aki 20-30 év alatt azért sokat lehet tenni. Tücsök és a hangya mesét olvastad?

excopp 2010.11.25. 11:08:16

@Mária:
- a helyzet az, hogy korátnsem evidencia a nyugdíj fizetése vagy folyósítása (mondhatnám, ez történelmileg Európában így alakult ki)

- tkp. három, jól kitapintható megközelítés észlelhető nyugdíjügyben:
1) a könyörületesség ( a te szóhasználatoddal szolidaritás),hogy ne maradjanak ellátatlanul emberek idős korukra, akkor sem, ha korábban nem volt rendszeres munkájuk

2)hiszen, ha mindenkinek, mindig lenne munkája, az öngondoskodás lenne az egyetlen megoldás, ám mivel ez nem így van

3)a realitásokhoz való alkalmazkodás tűnik most járható útnak

milyen realitás?
- csökkenő gyermeklétszám,
-növekvő idős, vagyis ellátandó létszám (a kitolódó életkor miatt),
-ez utóbbi spirál pedig örvénnyé fajulhat (idősek már nem tudnak gyermeket vállalni)
- végeredmény az egyensúly megbomlása

- az, hogy a nyugdíj (értsd, az általános, állami nyugdíj, amely valamilyen minimum összeget MINDENKINEK juttat) nem evidencia, jól mutatja az amerikai konzervatív középosztály lázadása, Obama szociális programja miatt

- és ezután sem mondom, hogy semmiben nem értek egyet veled...

Paradoxon88 2010.11.25. 11:09:48

@Henci: Szerinted eddig a magáncégek a te kis egyéni nyugdíjforintjaidat egy pácélszekrényben őrizték? Egy fenét. Ők is felhasználták "folyó kiadásokra". Befektették, azt a pénzt adták ki kölcsönbe másoknak, stb. Arra szerződtél velük, hogy majd ugyanannyi pénzt amennyit betettél (+ esetleg kamatok) visszakapod nyugdíjas korodban. Az állam most pont ugyanezt ígéri. Most felhasználja a pénzed (pl. csinál belőle gazdasági növekedést) és majd amikor nyugdíjas leszel, visszaad ugyanannyit (+ ugyanúgy kamatokat), mondjuk a gazdasági növekedés által generált pénzből. ennyi.

Kivancsi 2010.11.25. 11:12:47

Itt a vilag legegyszerubb nyugdij reformja!

megkell hatarozni, hogy ki mennyi egysegre jogosult a nyugdijbol...

- hany evet dolgozott?
- mennyit fizetett be?
- mit dolgozott? (rendor, tuzolto)
- hany gyereket nevelt fel?
- roki?
stb stb..

a vegen van egy szam pl 77 egyseg.... ami fixen megkap mindenki mikor nyugdijba vonul CSOK..

osszeadni a 3.xx milla jogosult egysegeit aztan a befolyo lovit elosztani az egysegekkel..

minden honapban lesz egy szam az 1 egyseg pl: 2.534ft..

annyitkap amennyit kiad az egysege x 2.534ft..

szaporodnak a nyudijasok, kevesebb a befizeto?

- tobb gyereket kellett volna csinalni!!
- tobb munkahelyet(befizetot) kene az allamnak csinalni..

ennyi.. itt a nyugdijreform...

excopp 2010.11.25. 11:14:12

@Uzi:
- remélem, Lafontaine meséjére, és nem a neten kerengő magyar mutációra gondolsz...
- mert az közismert, hogy az átkosban, amikor nem(csak) jog, hanem büntetőjogilag is szankcionált kötelezettség volt a munka, a cigányemberek (férfiak), uo. arányban voltak foglalkoztatva, mint a nem cigányok

- és még valamit: szted, melyiket könnyebb kivitelezni: a megbomlott demográfiai egyensúly helyreállítása olymódon, hogy adókedvezménnyel serkentem a középosztály gyermekvállalását, vagy becsatornázom a munkaerő (így adó- és járulékfizető) piacra azokat, akiknek természetes szaporulata magas?

Uzi 2010.11.25. 11:18:14

@Paradoxon88: A magáncégek hitelkihelyezése (akár részvényvásárlás/akár államkötvény formájában) is a gazdaságot élénkíti. Gazdálkodásukat pedig vizsgálták, tevékenységük szabályozva van. Ha eltűnt volna a fedezet, most azt lobogtatná a kormány (de nem tűnt el, sőt még bónuszt is kaphatnak belőle a visszalépők).
Az állam gazdálkodását ki fogja vizsgálni? A Költségvetési Tanács LOL?
A támogatásokkal és állami beruházásokkal generált gazdasági növekedés csak ideiglenes és torzítja a piacot (én növeli a korrupciót).

excopp 2010.11.25. 11:21:14

@Kivancsi: "...az allamnak csinalni..."
- ugye ezt nem gondolod teljesen komolyan

- ez az osztás szorzás majdnem oké, caakhogy, egy nyugdíjrendszer negyven év szolgálati időre + öt-tíz esztendős (nőknél több) folyósításra számolva félévszázados előrejelzéseken kellene, hogy alapuljon (az átállásról nem is beszélve), továbbá

- ha mindenki - különösen az állam, most rögtön hozzákezdene a befizetők nagyipari előállításához, az adó- és járulékfizető piacra legkorábban 17-18 év múlva léphetnek be...
- van itt bibi rendesen

Don Bolesz 2010.11.25. 11:23:30

@Mária: a rövid táv nem alternatíva. a kezdetektől gyűlik a megtakarításom a pénztárban. nem tartozom az úgynevezet középosztályba. de gondoskodom magamról ahogy tudok. és valahogy nem érdekelnek a cigányok és egyéb naplopók gondjai úgy is elég sokat melózom rájuk. ők nem fizetnek semmit e mégis kapják a pénzt.

Mária 2010.11.25. 11:24:28

@Tina0611:

A hörcsögként csak magukra gondoló rétegek megtakarításai, amire annyira büszkék, még mindig vicces kis összegek ahhoz képest, mint amit átlagos megtakarítási hajlandósággal egy átlagos európai polgár az ott átlagos jövedelméből félre tud tenni magának.

Pontosan ezért szánalmas ez az egész rugózás...

A probléma ugyanis nem az, hogy ki garantálja az ellátást az ember idős korában, hanem az, hogy miért csak annyi az annyi, más európai államokkal összehasonlítva, akár bérekről, jövedelemről, akár az ezzel összefüggő időskori járadékokról van szó. Meg hogy lesz-e valamennyi egyáltalán...

Vagy szerinted nem szánalmas, hogy míg az ország gyakorlatilag éppen becsődölni készül, a hörcsögöknek eszébe sem jut, hogy a jelenlegi egzisztenciájukat féltsék? Hogy azt kérjék számon, kik juttatták idáig az országot?

Szerinted normális, hogy bármikor hergelni lehet őket az "ÉN", az "ENYÉM" meg a "MAGAMNAK" hívószavakkal?

Kuruttya 2010.11.25. 11:26:50

@bandos: én csak egy pöcs frissen BME-t végzett mérnök vagyok, és így is értem. Lehet, hogy mégis igaz amit nálunk a corvinusról pletykáltak? ;P

Amúgy a kispál jó, de gazdasági kérdésekben nem túl releváns :D

Mária 2010.11.25. 11:28:03

@bolesz:

Abból a pénzből, amit jelenleg ebben az országban, az itt elérhető jövedelmedből átlagemberként félre tudsz rakni, SEHOGYAN sem tudsz gondoskodni magadról.

Ez csak egy illúzió.

Van jópár független pénzügyi tanácsadói weboldal, online meegtakarítási kalkulátorral. Menj fel az egyikre, számolgass és csodálkozz...

Kivancsi 2010.11.25. 11:28:55

@excopp: igen igen..

"az allamnak csinalni"
olyen gazdasagi kornyezetet, hogy a magyar/kulfoldi cegek, vallakozok munkahelyeket teremtsenek-jarulekbefizetoket a ...

Mi a faszt nem ertesz ezen??

A mindenkori befolyopenzt kell a mindenkori jogosultak kozott az erdemek elismerese mellett szetosztani...

Ez kulonben a SVED modell....

Be kell latnunk az nem megy, hogy az allam HITELbol tesz a befolyo X milliard melle meg Y milliardot..

ENNEK VEGET KELL VETNI...

Uzi 2010.11.25. 11:33:03

@excopp:
-Igen, a standard verzióra gondolok. Arra akartam vele utalni, "önhiba" indokkal felmentést adni a saját életük alakulása miatt az emberek többségének nem állja meg a helyét és nem motiváló hatású. Ha nem is a végtelen lehetőségek országa vagyunk, elsősorban az egyénen múlik mit ér el (persze vannak betegek, tényleg nagyon pechesek, stb)
-Demográfiai szempontból minkét réteget fontos bevonni jobban, arról melyik könnyebb sajnos fogalmam sincs, de a második megvalósításához mindenképpen több idő szükséges. Az első réteg meg úgysem fog 2 gyereknél átlagban többet vállalni, akármennyi pénze is van.
-De sajnos a fogyás nem fog megállni, optimista esetben is pár évet kap még az állami nyugdíj aztán összeomlik, öngondoskodás nélkül 40 alatti generációknak esélye sincs a túlélésre.

Magóg 2010.11.25. 11:34:06

Kövezzetek meg, de akkor sem értem min pánikoltok a nyugdíjak miatt? (Harminc évesen a kiindulópontom amúgy is az, hogy úgysem érem meg.)
Aki átlép államiba, az viszi az eddigi teljes megtakarítását (nem veszít egy fillért sem belől) és a teljes összeg saját számlán lesz nyilvántartva (az, hogy időközben elköltik, egy dolog, az mnyp is elköltötte/használta).
Aki marad magánba, az szintén megtartja az eddigi teljes megtakarítását és ezután is hozzáíródik a havonta befizetett 10%-nyi nyugdíj (a munkaadó által fizetett 24% eddig sem íródott a nevemre, ha jól tudom az eddig is a közösbe ment).
Nekem most tök mindegy, hogy az állam költi-e el a pénzemet és azért lesz szar a nyugdíjam (ha megérem), vagy a magánnyugdíjpénztár dől be még néhányszor (vagy remeg meg a gyűrűző válságok miatt) a hátralévő kb. 30 évben).

zZz 2010.11.25. 11:36:11

@bandos: én ugyanott végeztem, ahol te, az évfolyamon a top3-ban, bár lehet, első is voltam.
Szerintem is egy vadbarom vagy.
Gazdaságilag is aggályos, ami most történik, de ez egy dolog.
Morálisan viszont katasztrófa ez az egész és ha ezt nem látod, akkor most kérlek szépen, hogy lehetőleg olyan területen dolgozz majd, ahol nem kell emberekkel foglalkoznod.

scorpioscorpio 2010.11.25. 11:36:38

nem olvastam el a kommenteket, de azt gondolom h ma legalább 5 millió embernek sos kp-re van szükége h ne fagyjon meg v ne haljon éhen...v ne az utcán töltse a tele, és a gyerekeiknek legyen cipője télre!!! ez ennyire egyszerű és most nem az az idő van amikor a következő 20-30 évünkre tudunk gondolni, hanem a következő 1-2-3 hónapot kéne fizikailag is túlélni!!Ha elkerültük az államcsődöt és az éhséglázadást és azt h nem lesz miből a jogos nyugdíjat kifizetni aktuálisan...majd ráérünk úgy tavasz felé elkezdeni a jövőn gondolkodni!!

excopp 2010.11.25. 11:37:40

@Kivancsi:
- ha a dolog ilyen egyszerű (befolyó lóvé felosztása egy mérőszám nyomán a fizetők között) mi szükség a (kötelező)MNYP-ra?

- ugyanezt a számlát a kiépített TB rendszer is kezelheti, nem?
- BTW: a kirovó-felosztó rendszer nem pontosan azt teszi, amit te javasoltál?

- a mostani befizetéseket egy szisztéma szerint szétosztja + a fegyelmezett szavazóréteg magához láncolása végett erő felett finanszíroz nyugdíjasokat (hitelből, illetve kv-i befizetésekből, ami azért érdekes, mert adót is azok fizetnek, akik az MNYP-be fizetnek, tehát ők kétszer...)

- ha ez utóbbira gondolsz, köztünk nincs vita (és a svájci index fennállása alatt a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben jobban jártak, mint a nekik nyugdíjat megkeresők -
mintha egy omnibuszon nyolcan ülnének és mind ütnék az elől befogott egyetlen öszvérkét...)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.25. 11:39:04

ha osztanak, akkor karácsony előtt kell megtenni, januári pénzosztásnak nincs sok értelme :))

Kivancsi 2010.11.25. 11:43:08

Igen igen eleg lenne 1+1 piller..
- allami
- onkentes

sajna ma a nyugdijrendszer nem ezt csinalja..

mert a kifizetett jarulekok fixek (+evenkenti emelesek)!
nem kovetik a befolyo osszegeket!
Azaz megahatarozott osszeget kap mindenki annal kevesebb NEM lehet kapni..

Ha nincs meg ra a fedezet az allam hozzatesz.....

zZz 2010.11.25. 11:43:08

@röhögő: te tüntettél a napvilág ellen? :D
(bocs, kihagyhatatlan volt :))

bierkamp 2010.11.25. 11:45:55

Esik a forint!!!!!!!!!!!!!!!!!Nesze szaros Nemzeti Törpe és bandája!!!!!!!!!!!Ezért még ki lesztek csinálva!!!!

bierkamp 2010.11.25. 11:47:20

Na figyeljetek a forintra...(barom Járai.).elkerülhetetlen a kamatemelés!!!!!!!!!!

Mária 2010.11.25. 11:51:27

@Uzi:

Nézz szét vidéken, mekkora a szegénység, a munkanélküliség.

Aki 20-30 év múlva megy nyugdíjba, az most 35-45 éves ember. Ritkán keres vidéken bruttó 150 felett, sokkal gyakrabban van tényleges minimálbéren, esetleg zsebbe mellé, vagy feketén dolgoztatva.

Ráadásul, ha családot is alapított, nyögi a horror részleteket legalább egy kis családi házra, miközben nevel egy-két gyereket, mellé 1-2 idős szülőt is támogat.

A te kalkulációdban az a hiba, hogy feltételezed, hogy mindenki fiatal, mindenki fővárosi és mindenkinek van korrekt bérrel bejelentett állása.

Nem baj, ha tudsz róla, hogy az ország lakosságának 80%-a vidéken él, ahol HIHETETLEN mértékű a szegénység és a jelenlegi gazdasági és munkaerőpiaci helyzetben lehetetlen bármilyen szintű hosszú távra tervezhető öngondoskodás.

Ehhez legalább 2 generációváltásnyi időre lenne szükség, hozzá az ország folyamatos gazdasági fejlődésével, európai bérekkel és szemléletváltással.

Jelenleg egy átlagos magyar ember nem tud idős korára gondoskodni magáról. Egyrészt nincs hozzá megfelelő jövedelme, másrészt a körülmények sem kiszámíthatók.

Mindenképpen az államra van utalva, és a magam részéről nem vetem az állam szemére, ha nem hagyja ezeket az embereket éhen pusztulni, gyógyszerek és egyéb szociális ellátás nélkül, vagy éppen megfagyni a saját lakásukban.

Öngondoskodásról akkor lenne értelme országos szinten beszélni, ha a jövedelmi viszonyok is lehetővé tennék az öngondoskodást, nem csak a szerencsés helyzetben lévők, hanem minden, magáról gondoskodni akaró ember számára.

Addig marad az a verzió, hogy nem hagyjuk éhen halni egymást. Ha már annyira balfaxok voltunk, hogy csak egy ilyen koldusországot tudtunk összehozni magunknak.

NewWay 2010.11.25. 11:52:26

"ezek az emberek a saját pénzüket fogják visszakapni, amit éveken át vontak le tőlük apró részletekben, és amiből normál esetben majd nyugdíjasként eléldegélnének. És ezen a ponton gondoljunk bele, mi fog történni ezzel a pénzzel, ha egy összegben odaadják a jónépnek."

Nagyon szép ez a csúsztatás, de a kormány nem erről beszélt.

De nyilván az igazságot nem lehetne így megírni erre a blogra!

A cikkekben azt lehetett olvasni, hogy csak azt a részt adják oda kp-ben, ami azt átlag hozam feletti rész.

NewWay 2010.11.25. 11:54:48

@Kivancsi:
"ennyi.. itt a nyugdijreform... "

Pontosan ez a Svéd nyugdíjrendszer, ami ellen annyi balliberális fúj!

És nincs 4,5% kezelési költség sem!

NewWay 2010.11.25. 11:55:48

@bierkamp:
"had lássák, hogy milyen sokan "felébredtek":) a Viktatúrában! "

Hadd ébredjenek! Majd tüntetnek, és majd megunják, és hazamennek.

NewWay 2010.11.25. 11:56:34

@Tüntetés, szombat 11, B S csarnok a demokráciáért!:

"Készülj a nagy tüntetésekre, bár csak tavasszal indulnak a nagyok állítólag! "

Lószar lesz itt, nem tüntetés.

Álmodj királylány!

Tina0611 2010.11.25. 12:03:38

@Mária: Ez nem büszkeség kérdése. Hanem a hosszútávú előregondolkodás. Amíg utánam a cég évi 1 millát fizet az állami nyugdíjkasszába, addig úgy gondolom, elég szolidáris vagyok. És szeretném a mindenkori kormánytól és a demográfiai mutatóktól függetlenül biztosítani magamnak az anyagilag biztonságos nyugdíjas éveket. Én megdolgozom érte!

Tina0611 2010.11.25. 12:06:47

@Tina0611: Ja, és nem mellesleg szültem 4 gyereket, bár sajnos csak kettő él. Ezzel gondoskodtam a leendő dolgozókról, akik a járulékaikat még véletlenül sem fordíthatják az én nyugdíjamra, ha nem adom oda a megtakarításomat az államnak.

bierkamp 2010.11.25. 12:13:59

November 27-re d. e. 11 re... a budapesti Aréna megtelt. A tegnap óta felfokozott hangulat okán az MSZP vezérkara úgy döntött, hogy a gyűlést kiterjesztjük kültérre is. Aki nem fér be, az külső kivetítő segítségével lehet a rendezvény részese. Párttól független Demokratikus szervezetek is jönnek..és párttól független Orbán és bandája ellenesek.
Gyertek szombaton 11-re az Arénához! Itt a helyed!
jelszó:ORBÁN TAKARODJ!!!!!

Mária 2010.11.25. 12:17:07

@Tina0611:

Mi lesz veled, ha januártól kirúgnak?

Miért gondolod, hogy veled ez nem történhet meg a következő 20-30 évben? Többmillió ember van jelenleg munka nélkül az országban, százával dőlnek be a vállalkozások, miért gondolod, hogy a te megélhetésed be van betonozva?

Mihez kezdesz, ha olyan életkorban tesznek az utcára, amikor már nem illesz bele egyik cég fiatalos csapatába sem?

Mi lesz, ha emiatt, vagy bármi más miatt, súlyos betegség miatt, például, borul a nagyszerűen felépített egyéni gondoskodási stratégiád?

Bizosan hallottad már, hogy az emerek mind azt gondolják, hogy tragédiák velük soha nem történnek, mindig csak másokkal... az egzisztenciájukat, a megélhetésüket, netán az életüket is mindig mások szokták elveszíteni, ők maguk soha...

AKKOR, amikor majd benne leszel abban, ami iránt jelenleg érzéketlen vagy, akkor már késő lesz majd sírni azért, hogy mások legyenek veled szolidárisak.

Uzi 2010.11.25. 12:19:38

@Mária: Azt mondod ne hagyjuk éhenhalni a mostani és nemsokára nyugdíjba vonuló nyugdíjasokat, de látni kell ezzel saját magunkat ítéljük éhhalálra nyugdíjas korunkra (ha nem 100% öngondoskodára rendezkedtünk be, amelyet a nettó jövedelmünkből tehetünk csak meg vagy a saját gyerekeinre számítunk) Sarkítva morálisan miért jobb az, ha más nem hal éhen most, mintha én halok éhen később? Pont ezért volt jó a 75-25% megosztás, aki kicsit hozzátesz az idősebbekből megél, de ad esélyt a fiatalabbaknak is.
A gazdasági helyzet a fiatalokat is érinti, nekik sem könnyebb öngondoskodásra átállni.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.11.25. 12:24:17

Nekem ez a "kápét fog osztogatni" dolog nem így tűnik. A hírek szerint amit befizettem, az megy a közösbe, amivel most kitudjamimindent fognak csinálni, és ELVILEG számontartják, mennyi az enyém. De én ebből most nem kapok, igaz? Vagy mégis? Mennyit?

Uzi 2010.11.25. 12:25:44

@Mária: "Mi lesz, ha emiatt, vagy bármi más miatt, súlyos betegség miatt, például, borul a nagyszerűen felépített egyéni gondoskodási stratégiád?"
Pontosan ezért kínálnak pl. No-ban súlyos betegségekre, munkaképtelenség esetére, TB fedezeti, stb. kiegészítő biztosításokat. Mindenki maga dönti el, él-e vele. Bizonyos jövedelem felett, ha akarja, nem is tesz félre semmit vagy tetszőleges összeget fizet a magán nyugdíjpénztárába (bruttó jövedelméből, adóalapot csökkentően)

bierkamp 2010.11.25. 12:25:51

Megteremtődik hamarosan a Nemzeti Egység Orbán ellen--hehehhe..gonosz törpe, most baszol rá!
Ma is lesz tüntetés este 8- kor a kossuth téren..Facebook szervezés!!!!!!!!!!
Holnap is lesz ...és Szombatod délelőtt 11.kor ...az hatalmas lesz--vidékről is jönnek.....

Mária 2010.11.25. 12:30:01

@bierkamp:

Ha nem osztogatnak ingyen cédét az őszödi beszéddel, akkor nem megyek :)

bierkamp 2010.11.25. 12:31:47

Ha 3 millió ember nem lépne vissza az államiba, akkor a 2011-es költségvetés többszörösen borulna, mert a szuper bruttóból is több száz milliárd jön be.
Tehát ha lenne polgári engedetlenség, meg civil kurázsi, akkor nem csinálhatnák azt az emberekkel, mint a birkákkal.
Az emberek kezében van az igazi adu Orbán ellen.Orbánt meg lehetne buktatni gyorsan!!!!!!!!!!

Nelson Muntz (törölt) 2010.11.25. 12:32:03

Maria: akkor most johet hogy te hogy csinalnad?!! mert eddig csak dumaltal hogy ez nem jo, meg az nem jo. ami mellett most kampanyolsz (az idiota matolcsifele szarsag) az a leheto legrosszabb alternativa.
a 3 piller dekralaltan azert szuletett, mert egy olyan megoldast kellett talalni, ami a jelenlegi rendszerbol valo atmenet terheit megprobalja a 2 reteg(befizetok es "csak penzfelvevok") kozott egyforman elosztani.

Ethar 2010.11.25. 12:34:57

@Mária: Mária-Mária, ne ferdíts. Nincs több millió munkanélküli. Több százezer esetleg (de az sem), de nem több millió. Ehhez vegyük hozzá, hogy ebből igen sok a válság előtt is munkanélküli volt és sok nem csak nem tudott, de nem is igen akart hozzátenni a közöshöz.

Tudod, megértem azt az oldalt is, amit Te képviselsz, én is látok sok-sok olyan embert, aki a legkisebb segítségnek is örül. Ugyannakor speciel én nem a Vörös Kereszt vagyok, hogy lassan a teljes fizetésemmel másokat segítsek. Bőven szolidarítok azzal, hogy fizetek adót, TB, egyéb járulékokat, amiből aztán mások mehetnek orvoshoz, vehetik fel a nyugdíjukat, stb.
Jelen pillanatban itt arról van szó, hogy az a kis 8%, amit a mnyp-amnak fizettem, azt is elveszik tőlem. Ha pedig nemet mondok, akkor nem kapok állami nyugdíjat?!? Ez nonszensz.

bierkamp 2010.11.25. 12:35:07

Mihályi Péter most mondta:

Minden esetre, aki most 50 éves, az az eddigi befizetéseit nem vesztené el, csak az ezutánit. Viszont megtarthatná a 12 év megtakarítását, ami ezután is még kamatozna, és bízhatna egy jogorvoslatban, meg persze egy kormányváltásban. Ezen kívül, ha nem lépne vissza a 3 millió, akkor Orbánt meg tudnák buktatni.
Hatalmon maradásának alapja, a 3 millió ember nyugdíjpénze.
Ja még azt is mondta, hogy ha valaki a magánban marad, és nem tarthat igényt a 24%-ra, amit a munkáltató fizet utána, akkor annak a szuperbruttót is el kell törölni, mert az után, ami nem az ő jövedelme, nem lehet jövedelem adót szedni.
Ha tehát 3 millió ember nem lépne vissza az államiba, akkor a 2011-es költségvetés többszörösen borulna, mert a szuper bruttóból is több száz milliárd jön be.
Tehát ha lenne polgári engedetlenség, meg civil kurázsi, akkor nem csinálhatnák azt az emberekkel, mint a birkákkal.
Az emberek kezében van az igazi adu Orbán ellen.Meg lehetne buktatni 2014 előtt az Orbán bandát!

Mária 2010.11.25. 12:36:47

@Uzi:

Németországban például. Miért is jössz német példával? Mert ott van olyan átlagjövedelem, amiből meg lehet kötni ezeket a kiegészítő biztosításokat.

Nálunk az átlagember, ha a kifizetett nettó béreket és a feketén zsebbe dugott pénzeket csak a keresők számával osztod, akkor sem jutsz nettó 80 fölé országos átlagban.

Ha pedig ugyanezt a bértömeget a keresőképes lakosság számával osztod, belevéve a segélyezetteket és a semmiféle ellátásban sem részesülő aktívakat, akik szintén a család bevételeiből élnek, akkor nettó 50-60 körül lehet az a pénz, ami egy, valamilyen formában bevételhez jutó felnőtt, keresőképes ember markát üti ma Magyarországon egy hónapban átlagosan.

Persze, kinek több, kinek kevesebb, de vicces dolog ilyen anyagi háttérrel öngondoskodásra bíztatni az átlagembert Magyarországon.

Mária 2010.11.25. 12:40:42

@Ethar:

Több millió munkaképes, ám bejelentett munkával nem rendelkező ember van ma az országban.

A statisztikákból persze mindig kihagyják azokat, akik olyan régen vannak munka nélkül, hogy semmilyen ellátásra nem jogosultak, vagy akiket ilyen-olyan uniós, mutyizós kamuprogramokban "foglalkoztatnak" meg növelik a "kompetenciájukat".

Uzi 2010.11.25. 12:47:55

@Mária: Azért a német példa, mert az általad felvetett kérdéseket ott úgy oldották meg.
A jövedelemkülönbségek nem játszanak szerepet most, hiszen az állam is a megtermelt GDP-t oszthatja fel hosszú távon. Öngondoskosás felé haladva a későbbiekben lekerül az állam válláról a teher, a lakosságnál maradó pénz mehet öngondoskodásra. Azért mert az állam adja a nyugdíjat, összességében nem lesz több pénz semmire, csak a felosztás változik. Azt sugallod a kommentben, hogy átlagban egy nem nyugdíjas kevesebbet keres, mint az átlag nyugdíj - felosztó-kirovó rendszerben ez azt jelentené 24%-os nyugdíjjárulék kulccsal, 1-eltartott 1 nyugdíjas arányban később, hogy 15 ezret fizet az állam egy nyugdíjasnak. A TB-ről nem is beszéltünk még...

Mária 2010.11.25. 12:50:03

@Ethar:

"Ugyannakor speciel én nem a Vörös Kereszt vagyok, hogy lassan a teljes fizetésemmel másokat segítsek."

Azt megteheted, hogy elvárod az éppen kormányzóktól azt, hogy mindent tegyenek meg a munkahelyteremtés ösztönzése és az Európában harmadik legmagasabbnak számító adó- és járulékterhek csökkentése érdekében.

Azt nem várhatod el, hogy az "öngondoskodás" maszlaggal egymás ellen hangolva a most éppen elfogadható anyagi helyzetben lévőket és a támogatásra szorulókat, sorsukra hagyja azokat, akik a mindenkori ostoba kormányzás miatt kerültek abba a helyzetbe, amiben vannak.

Ha a második variáció mellett döntesz, ne csodálkozz, ha hetven-nyolcvanévesen majd a saját gyerekeid raknak ki a kukába, azzal, hogy Papa, miért nem gondoskodik magáról... Feltételezve persze, hogy a saját gyerekeidet is egoizmusra neveled.

bierkamp 2010.11.25. 12:53:07

ORBÁN az ország TUMOR-(rák)ja...gyógyíthatatlan...ezt egyszerűen ki kell "vágni"...mielőtt a beteg (Magyarország) belehal!!!!!!

freagle 2010.11.25. 12:59:32

@Mária: A probléma az, hogy kinek és milyen alapon van pofája elvenni a más tulajdonát.

Ha már európai értékekről beszélsz, eszedbe juthatna, hogy a magántulajdon védelme minden európai államban alapérték.

A szolidaritás szép és fontos dolog, de annak alapvető feltétele az emberek részvételi szándéka. Az, hogy elveszem a másét, hogy szétosszam, nem szolidaritás, hanem kommunizmus.
Az országban rengeteg szegény és rászoruló ember él. A többség el sem tudja képzelni, hogy mások milyen körülményeket kénytelenek elviselni. Vannak, akik havi 20-30.000 Ft-ból tengődnek, egyedül, rokkantként, betegen.
Ez tény.
Erre alapozva, a szolidaritás jegyében elfogadható megoldás lenne mondjuk a felső 10.000 vagyonelkobzása, és a javaik szétosztása a rászorulók között?
Ez is baromi népszerű lépés lenne, és PONTOSAN annyira jogszerű és méltányos, mint a MNYP megtakarítások lenyúlása.

És ha ezt a bankbetétek államosítása követné, szintén a szolidaritás, meg a magasabb, közösségi érdek nevében, ahhoz is tapsolnál?

Ideje lenne felébredni...

igényes 2010.11.25. 13:07:55

Most kellett volna felfutnia a gadaságnak! Mi történt? Stadion és TeK, Fénykép, és utazások. Tolvajlások.

A Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) novemberben 0,06 százalékkal csökkent, ez május óta a leggyengébb havi mutató a felülvizsgált adatok szerint, és azt jelzi, hogy a magyar gazdaság nem tudott kitörni a stagnálásközeli helyzetből.

Tina0611 2010.11.25. 13:08:28

@Mária: Ezért fizeti a cég a 24%-ot az állami rendszerbe, én pedig csak a 8,5%-ot. Ha az történik, amit Te írtál, akkor csak az állami 75%-os nyugdíjat fogom kapni (legalábbis az eddigi szabályok szerint), meg az eddigi mnypt befizetéseim hozammal növelt értéke után járadékot. Nyilván, ha nem tudom tovább fizetni a magánt, csak kis összegeket kapok vissza. De ha munkanélküli vagyok, akkor az állami nyugdíjam is kicsi lesz, hisz a megállapítás jövedelem alapú.
De ha nem változik jelentősen a helyzetem, akkor miért ne élvezhessem a jól megérdemelt magasabb, és szerintem sokkal biztosabb magánnyugdíjamat?

Mária 2010.11.25. 13:09:42

@Uzi:

"Öngondoskosás felé haladva a későbbiekben lekerül az állam válláról a teher, a lakosságnál maradó pénz mehet öngondoskodásra."

Ez így igaz. Én sem ezt vitatom.

A gond ott van, hogy per pillanat üres a kassza, amikor azoknak kell fizetni, akik most nyugdíjasak, miközben a leendő nyugdíjasoktól befolyó pénznek az a része, ami évtizedekig nagy részben fedezte az aktuális kifizetéseket, ennek a pénznek egy komoly hányada nem az államkasszában, hanem a bankoknál van és csak huszonév múlva folyósítják majd, az akkori nyugdíjasoknak.

Arról nem is beszélve, persze, ne legyen igazam, de roppantul kíváncsi lennék arra, mit ér majd az a pénz, amit a jelenlegi öngondoskodás-pártiak harminc év múlva havi részletekben a kezükbe kapnak...

Nehogy majd szociális segélyért álljanak sorba az egykori öngondoskodók, a társadalmi szolidaritást követelő, papundeklire festett jelszavakkal.

Mindezt arra alapozom, amit már fentebb is írtam: a mai magyar helyzetet és a tendenciákat ismerve SEM az állami nyugdíj, SEM a magánnyugdíj, SEM pedig a kettő együtt nem fogja biztosítani 20-30 év múlva az akkori nyugdíjas megélhetését.

Még ha szélsebesen hozzáfognánk valamilyen nyugdíjreformhoz, akkor sem lenne ilyen rövid idő alatt érezhető hatása anélkül, hogy az átmeneti kor nyugdíjasai nagyon durván rosszul ne járnának. Nem azért, mert nem volt meg bennük a hajlandóság az öngondoskodásra, hanem azért, mert nem volt lehetőségük rá. Lásd: gyalázatos jövedelmek, egekbe szökött munkanélkülség.

Aki azt képzeli, hogy öreg korában majd jól megél a mostani hazai bére után befizetett járulékaiból, meg a kamatokból, az nagyon csúnyán csalódni fog, még akkor is, ha a következő 30 évben folyamatosan lesz állása, ami azért nem túl valószínű ebben az országban...

Ezért sajnálatos az az egoizmus, ami az alapvetően támogatandó öngondoskodást pártolók soraiból a jelenlegi nagy magyar valóságon átszűrve tapasztalható.

csoko20 2010.11.25. 13:10:39

@freagle: Az alkotmány tervezetükből vajon miért maradt ki a magántulajdon védelme?!

Mária 2010.11.25. 13:23:03

@Tina0611:

"Ezért fizeti a cég a 24%-ot az állami rendszerbe, én pedig csak a 8,5%-ot. Ha az történik, amit Te írtál, akkor csak az állami 75%-os nyugdíjat fogom kapni (legalábbis az eddigi szabályok szerint), meg az eddigi mnypt befizetéseim hozammal növelt értéke után járadékot. Nyilván, ha nem tudom tovább fizetni a magánt, csak kis összegeket kapok vissza."

Jelenleg a cég fizet 24%-ot, te pedig magad után 9,5%-ot, januártól 10%-ot.

Ha az állami rendszerben maradsz, akkor a céged 24%-a és a saját 10%-od is az államhoz megy, a magánpénztárba pedig semmi. Cserébe azt ígérik, hogy ha jogosult leszel, az államtól kapsz majd, az addigi befizetéseidért cserébe, állami nyugdíjat.

Ha viszont a bankod mellett döntesz, akkor nem a 24 + 10% után, hanem csak a 10% után számolják ki a nyugdíjadat és nem kapsz rá garanciát, hogy ha a bankod időközben csődbe megy, pl, neked akkor is lesz nyugdíjad.

Még egyszer mondom: hosszú távon persze bátorítani és támogatni kell az öngondoskodást.

A mai magyar helyzetben azonban egy átlag aktív magyar nem tud teljes mértékben öngondoskodni magáról.

Ahhoz, hogy erre képes legyen, nem csak a nyugdíjrendszert kellene piszkálgatni, hanem mind a bérek tekintetében, mind pedig az adók és járulékok mértékét tekintve példát kellene venni az átlag európai országok gyakorlatáról.

Jimbo75 2010.11.25. 13:26:20

@buddha:

Javítalak, ha most vagy 30, akkor még 40-t rászámolhatsz, Te már csak 70 évesen fogsz nyugdíjba menni....

Uzi 2010.11.25. 13:27:17

@Mária: "Mindezt arra alapozom, amit már fentebb is írtam: a mai magyar helyzetet és a tendenciákat ismerve SEM az állami nyugdíj, SEM a magánnyugdíj, SEM pedig a kettő együtt nem fogja biztosítani 20-30 év múlva az akkori nyugdíjas megélhetését."
Állami nyugdíj - A
Kötelező magán - M
Önkéntes magán - Ö

A tart 0
M és Ö - tegyük fel +0,5 évi reál %

Tegyük fel X összeget akarok reálértékben nyugdíjnak, állami esetben Ö = X összeggel kell öngondoskodnom, magánpilléres esetben Ö = X-M
Állami semmire sem lesz jó, M legalább valami, kevesebbel kell kipótolnom, hogy megéljek. Ha valaki csak az állami nyugdíjra számít, ugy egyetértünk, nem él meg belőle. Akkor miért jobb a csak állami?
Egyik esetben kaptam valamit a pénzemért, a másikban meg semmit.
Aki öngondoskodást támogatja, szerintem nem egoista, hanem realista, nem akarja a saját gyerekeit kihasználni öreg korában.
A nyugdíjreform felénél tartunk, fussunk vissza a kiindulópontra? Miben lenne az jobb?

milyen szép a Vértes, ó 2010.11.25. 13:31:38

@bierkamp: ha jól tudom, az átlépés automatikus, el tudod képzelni, mi lenne itt, ha csak egymillió ember bejelentené az 1 ember/óra átfutási idővel működő hivatalban, hogy nem lép át?

Amúgy is, ha túl sokan maradnak a magánnyugdíjpénztárnál minden zsarolás ellenére, egyszerűen csak be kell jelenteni, hogy mégis elveszik tőlük is, de működhet a 'véletlenül átléptettük őket, a hiba kivizsgálása folyamatban'-módszer is.

Bambulka 2010.11.25. 13:33:21

Én nem szavaztam a Fideszre - akkor most a baromságaik rám nem vonatkoznak ugye ?

Ez a játékszabály hogy tedd vissza a saját félretett pénzedet a lukas közös kalapba...persze megjelöljük, hogy mennyi a tiéd...meg kapsz cukorkát...nem sokkal később pedig Matolcsy úr majd bejelenti, hogy az állami pillér logikájával ellentétes az egyéni számlák vezetése...simlis, hazug banda.

milyen szép a Vértes, ó 2010.11.25. 13:35:13

@Mária: á, értem, szóval a 'nem adom oda a megtakarításaim a Fidesznek, hogy elköltse őket egy hónap alatt a szemfényvesztéseire' ma már 'egoizmus' - lassan hazaárulás is lesz, meg idegenszívűség, eltaláltam? :)))

Caprica99 2010.11.25. 13:42:13

@buddha: legyél is nyugodt!
Mire te "pihennél", már 75 év lesz a korhatár és ha ezt megéred egyáltalán, nyugdíjat egyáltalán nem fogsz kapni, mert nem lesz miből. :D

Caprica99 2010.11.25. 13:45:52

@Mária: öszödi beszéd emlegetése már nem menő!
Most már Matolcsy és Szíjártó-beszéd van!

Caprica99 2010.11.25. 13:48:20

@Mária:
"Többmillió ember van jelenleg munka nélkül az országban,..."

Na ne már!
Vagy beleszámoltad a gyerekeket és nyugdíjasokat is?

graboczjulia 2010.11.25. 13:50:01

@Mária: Értem. Szoval, akkor inkabb az adótörvenyekről beszélgessünk? Amivel szintén a páriáktól vesznek el?

Tyl3r 2010.11.25. 13:52:48

@Mária:

"Ahhoz, hogy erre képes legyen, nem csak a nyugdíjrendszert kellene piszkálgatni, hanem mind a bérek tekintetében, mind pedig az adók és járulékok mértékét tekintve példát kellene venni az átlag európai országok gyakorlatáról."

Nyilván arra gondolsz, hogy nem öntjük fenntarthatatlan, lófasz rendszerekbe a pénzt, visszanyessük az államot kissé kompaktabbra, mindenre rátesszük az árcédulát, hogy igénybevétel szerint tudjunk fizetni érte, és az alanyi jogokat szabóollóval felületkezeljük.

De persze azt is el lehet játszani, hogy finanszírozunk egy rézfaszúbagoly-gyárat a Mátrában, foglalkoztatunk vele háromszázezer embert, a Derűs Honpolgárok pedig puszta szolidaritásból talicskaszám fogják felvásárolni azokat. Nice plan, freeway to Europe. Azzal, amit javasolsz, pont ezt az utóbbi modellt támogatod.

Caprica99 2010.11.25. 13:54:58

@Uva: ez is csak egy hazugság!
Képzeld, mi lenne itt, ha a valóságos helyzetet ismertetnék - Gyurcsány még a végén feltámadna hamvaiból! Brrrr..
A közvéleménykutatások egyetlen betűjét sem szanad elhinni, kormánymegrendelésre készülnek!

Mária 2010.11.25. 14:00:04

@milyen szép a Vértes, ó:

Ha azt látod, hogy szemfényvesztésekre költi a pénzt, mi tart vissza attól, hogy blogot írj róla, FB csoportot indíts ellene, flashmobot szervezz a halálra cikizésére, aláírást gyűjts, tüntess, vagy bármilyen más törvényes módon kérd számon és bírd jobb belátásra?

Továbbra is azt gondolom, hogy a kötelező magánnyugdíjpénztárat, ma, ebben az országban, a bevallott és lejárulékozott jövedelmek összegét figyelembe véve az öngondoskodás szuperlatívuszának beállítani több, mint muhaha...

Caprica99 2010.11.25. 14:04:23

@Uzi:
Nem tudom ,te melyik országban élsz, dolgozol és mennyit keresel, mondd?
Itt Mo-on nem mindenki van vezető beosztásban, nem mindenki él Pesten (ahol az átlagfizu a duplája a legtöbb megyében levőnél).
Az emberek jórésze hiteleken nyűglődik, örül hogy van mit ennie!
Aztán - ilyen törvényi (vagy inkább törvénytelen) szabályozás mellett még ha lenne is megtakarítás, ezekután ki fogja betenni a bankba, hogy bármikor lenyúlhassák azt is?
Ébredj fel ember!

Mária 2010.11.25. 14:12:29

@freagle:

Szerintem hiba volt a KÖTELEZŐ nyugdíjcélú járulékfizetés által képezett banki betétet "magántulajdonnak" nevezni. Egyfajta kedvcsináló reklámszlogen volt egykor, azokat célozták vele, akiknek nem volt kötelező ezt a formát választaniuk.

Miféle magántulajdon az, aminek sem az összegéről, sem a futamidejéről, sem a felhasználásáról, sem pedig a befektetés módjáról nem rendelkezhetsz szabadon? Ráadásul kötelezően kell fizetni, sem többet, sem pedig kevesebbet nem fizethetsz az előírtnál és idő előtt hozzá sem nyúlhatsz semmilyen körülmények között, még veszteséggel sem, és át sem ruházhatod?

Magántulajdonnak legfeljebb az önkéntes nyugdíjpénztárban gyűjtött pénzt nevezném, amire valóban igaz az, hogy szabadon rendelkezhetsz vele, mint tulajdonoddal.

Uzi 2010.11.25. 14:20:16

@Caprica99: A fiatalok a világon mindenhol nettó adósok, az idősebbek általános esetben nettó megtakarítók (középosztálytól mindenképpen igaz). Ha 45-50 évet dolgozol, nem kell olyan hatalmas havi összegeket megtakarítani, hogy valami látható összeg összejöjjön. Bankszámlát/előtakarékossági számlát meg ott kell nyitni, ahol megvan a bizalom. (Ennek az intézkedésnek pontosan ez a hozadéka lesz, elveszik a bizalom Mo iránt. Lényegében mindenki, akivel találkozom azt kérdezi melyik országba vigye ki az akármennyi pénzét - bérből fizetésből élőkről beszélünk)

milyen szép a Vértes, ó 2010.11.25. 14:22:47

@Mária:

Igen, a felsoroltak valóban sokat érnek, a mostani kormányt főleg arról lehet felismerni, hogy sokat ad az ellenvéleményekre (legyen szó kisemberek, vagy akár szakemberek tiltakozásáról), hogy is volt, 'aki szerint rossz, amit teszünk, komcsi'? :)

Amúgy az általad úgy kedvelt 'újbeszél'-ről volt szó, de mindegy...:)

Az a hazuőőőcsúsztatás meg, hogy arról lenne szó, hogy a magánnyugdíj-rendszer az öngondoskodás szuperlatívusza, szórakoztató, és pont annyira hamis, amennyire kell.

Mc69 2010.11.25. 14:26:54

Mélységesen fel vagyok háborodva.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.11.25. 14:30:55

Sok kommentet végigolvastam.

Az nem szerepelt még, hogy megint az a réteg járt jól, amelyik létminimumra van bejelentve (alkalmazott, vagy vállalkozó) és közben tíz-ötvenszeresét kapja borítékba, majd ha nyugdíjba kerül és kap 30ezret akkor meg sír és extrákat követel. Lásd ünnepelt színészeink, hogy konkrét példát adjak. De írhattam volna ügynökönet, építőiparban, kereskedelemben dolgozókat (tisztelet a kivételnek).

Valahogy mindig ők járnak jól és a leghangosabbak ha pénzosztásról van szó. Ja, és az magányugdíjba egyénileg befizetett összegeiket (már amint nem a vállalkozásiba rakott) akkor adóból visszakapta, most meg szintén..

Uzi 2010.11.25. 14:39:47

"Miféle magántulajdon az, aminek sem az összegéről, sem a futamidejéről, sem a felhasználásáról, sem pedig a befektetés módjáról nem rendelkezhetsz szabadon?"
- felhasználása rögzített
- portfoliót válthatsz, nyugdíjpénztárat válthatsz
-futamideje rögzített
-összeget valóban nem, de többet fizethettél máshova, ha akartál

-Külföldi példákon annyi különbség, hogy az összeget rugalmasan változtathatod
-futamidő előtt kiveheted, de akkor meg kell fizetned rá az adót kamatostul, amit megspóroltál az adókedvezménnyel
-és ott magántulajdon

Mária 2010.11.25. 14:42:05

@milyen szép a Vértes, ó:

A KÖTELEZŐ magánynyugdíj-pénztárról beszéltem. Nem az önkéntesről.

Mr.Treeger 2010.11.25. 14:48:04

A vonat elment, MNYP-knek végük. 2/2 tapsikoljon, az 1/3 meg inkább nevessen rajta, sírni kár.

1. Én még mindig ott tartok hogy:
ki fogja pénzre váltani az MNYP-k kötvényeit részvényeit? Ez aggasztóbb mint, a lóvé állami lenyúlása. Ugyanis ennyi papírt nem lehet egy nap alatt a piacra dobni, mert bedől a pénzpiacunk.

2. Mikor mondják meg, hogy az nyugdíjszámítás milyen lesz. Mert ugye ezek után senki ne várjon rózsaszín világot.

Uzi 2010.11.25. 15:00:04

@Mr.Treeger:
1. Nem kell piacra dobni a papírokat a tulajdonoscseréhez, névátírás és kész. Attól még az aggodalmad valós, hiszen a felhasználáshoz él kell lassacskán adniuk a részvényeket (vagy államkötvény esetén bevonni), de arra kicsit több idejük van.
2. Megmondom neked: munkával töltött évek száma * utolsó 5 év bér átlaga * ZERO :)

freagle 2010.11.26. 08:28:36

@Mária: Látom, azért komoly értelmezési problémáid vannak.
A magántulajdon nem attól magántulajdon, hogy szabadon azt csinálsz vele, amit akarsz, hanem attól, hogy a TIÉD.
Egy lakáson is lehet használati jog (élhet benne más, akit nem tehetsz ki), mégis a tiéd. A kocsidat sem használhatod akárhogyan, csak rendeltetésszerűen.
Ha kutyád van, azzal sem bánhatsz akárhogy.
Minden tulajdonnál megvannak a kötött formák, hogy milyen keretek között élhetsz velük.
Ugyanez a helyzet a kötelező megtakarításnál is. Azért ennyire szigorúak a formák, mert másképp nem lehet rávenni az embereket arra, hogy valóban takarékoskodjanak és ne verjék el azonnal a pénzt.
Ez azonban egyetlen pillanatig sem befolyásolja azt a NYILVÁNVALÓ TÉNYT, hogy az a pénz, amit az én béremből, az én tulajdonomból különítenek el az én számlámra, az bizony az ENYÉM!!!!
És ha ezt lenyúlja valaki, az LOPÁS. Akkor is, ha az állam csinálja, sőt, alár Orbán Viktor személyesen a maga felszentelt kezeivel.
süti beállítások módosítása