/>

Ugyan rossz nyelvek szerint Schmitt Pál csupán versenyezni akar Szalai Annamáriával, hogy kinek a nevére ad ki több találatot a Google a ciklusuk befejeztével, valódi gondolkodó ember számára már első ránézésre is világos, hogy nem erről van szó, Schmitt Pálnak már megint igaza van. Ez egyébként teljesen természetes, Schmitt Pálnak mindig igaza van, de az őt érő csomó becstelen rágalom miatt most külön el kell magyarázni, miért is jó az Magyarországnak, ha az elnök előbb egy olyan újévi köszöntőt ír, amivel egy magyarérettségin biztos nem menne át, majd egy olyan bocsánatkérő helyreigazítást, amivel szintén nem. Nem logikus?

Egyrészt olyan nagy baj is ez? Gondoljunk csak bele! A Földön kétszázhárom ország van, ebből kétszázkettőnek az államfője még csak megközelítőleg sem tud olyan jól magyarul, mint Schmitt Pál! Megközelítőleg sem! Igenis kicsinyesség a részletkérdésekben elveszni, és nem örülni annak, hogy ha Schmitt külföldi lenne, csont nélkül meg tudná szerezni a magyar nyelvvizsga szóbeli részét, és csak az írásbelin bukna meg. Hát mi ehhez képest egy II. Erzsébet vagy egy Obama? Belepusztulnának a nyelvtanunk kínjaiba, mielőtt annyit tudnának mondani, hogy Szijjártó!

Aztán. Schmitt a beiktatásakor megígérte, hogy mindent el fog követni, hogy minden magyar sokat foglalkozzon a nyelvműveléssel. Tessék, megtörtént. Ugyan hogyan máshogy eshetne meg, hogy aki csak kicsit is törődik a nettel, azok egytől egyig néhány pofonegyszerű (már aki számára az...) helyesírási kérdéssel legyenek elfoglalva?

Vagy nézzünk még mélyebbre. Az alkotmányban is benne van, hogy az elnök megtestesíti a nemzet egységét, még ha az az alkotmány éppen sztálinista is szerintük, na de mindegy. Szóval mi más kéne még a nemzet egységéhez? A teljes magyarság egységesen azon röhög, ahogy az elnökünk bohócot csinál magából, el lehet képzelni akármi mást, ami egy kiadós közös hahotánál jobban egységbe kovácsolja ezt a történelemtől annyiszor megsebzett lelkű nemzetet? Szerintem nem.

És a legfontosabbról akkor még nem is volt szó. A Fidesz a hatalomra kerülése előtt gyakran hangoztatta, hogy őket csak rosszindulatból mossák össze a szélsőjobbal, valójában szó sem lesz itt radikáliskodásról, nem élnek meg Magyarországon a nácik. Hát bebizonyították. Azt legalábbis, hogy a nyelvtannáciknak semmi helye nincs az elnöki hivatalnak még csak a közelében sem, mindenképp. Úgyhogy legyünk hálásak nekik.

(Mellesleg ez volt a médiatörvény megjelenése utáni első post. Így jó volt, Annamária?)


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr122558262

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az információ privilegizálása 2011.01.06. 21:07:33

A hatalom hivatalos letéteményesei manapság nem engednek túl nagy teret a bloggereknek: önmaguk paródiájává váltak hosszú évek alatt Medgyessy D209 Pétertől Draskovics Terrorelhárító Tiboron át Hoffmann Erkölcsábécés Rózsáig. Tevékenysé...

Trackback: Welease Bwian 2011.01.03. 23:43:46

Dübörög a fidesz, de még hogyan dübörög! Az embernek beleborsódzik a háta, úgy. A párt cenzorai nem pihennek, egy véres székláb miatt ma vizsgálatot indínak az RTL ellen, tennap egy meglehetősen perverz, mocskos szájú saját költemény miatt a Tilos ell...

Trackback: Skiccpál tízszer sikeresebb, mint Sólyom 2011.01.03. 21:35:09

Schmitt Pali, Szalai Annamária és Hoffman Rózsa még sok örömet fognak okozni idén, a verseny szoros, de ne gondoljuk, hogy az NMHH január 1-i sajtóközleményét nem lehet lekörözni. Kiss Norbert a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivata...

Trackback: Tovább izmozik az NMHH 2011.01.03. 21:34:41

Komoly lemaradást kell estére behoznia az NMHH-nak (NMHH-Skiccpali 2:2), akiket úgy tűnik nem tudott eléggé lefoglalni az a vicces kedvű tumbász, aki elhappolta a szalaiannamaria.net domaint. A külföldi regisztrátor jobbnak látta átadni a domaint cenz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hefe 2011.01.03. 21:38:57

irtam mar ma mashol: 2/3 birtokaban miert nem valtoztatjak meg a helyesiras szabalyait? Sokkal hasznosabb lenne, mint ez az "igy irtok ti (hejesen)"...

titantoma 2011.01.03. 21:41:31

Pali bá' biztos Wordpad-et használ, abban nincs helyesírás ellenőrzés.

Gratulálok Pali! Nem hittem, hogy ennél van lentebb, de olimpiai bajnok (NEM, CSAK TARTALÉKOS) ezt megoldja.

Schmitt Pál, olimpiai bajnok, a LEGHÜLYÉBB EMBER versenyszámban.

Gratulálok! Na húzz innen a faszba!

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.03. 21:59:44

Miért fáj nektek, hogy végre van egy tisztességes médiatörvény ?

nemstatikus 2011.01.03. 22:31:16

@LEG X: Hogy mennyire egy állat leszek most...
Miért fáj nektek, hogy végre van egy tisztességes médiatörvény?
Így helyes. A ? előtt nem kell space.

tulok ex betonputtó · http://href.hu/x/5i07 2011.01.03. 22:34:04

@P.mester: _jó kedéjű_ Még az álláshirdetést is Gašparovič írja?

Pajtás 2011.01.03. 22:37:10

lol, és ma büszkén lenyilatkozzák a híradóban, hogy mennyivel megnőtt mostanában hivatal honlapja:D

P.mester 2011.01.03. 22:43:34

@Pajtás:

Persze, mert az lett az új Gátvéder.

adflexum 2011.01.03. 22:45:51

@Hefe: De csak gumiszabályok kerülhetnének be.
Vagy minden közlemény után szabálymódosítás!

Pan Modry 2011.01.03. 22:53:47

"Egyrészt olyan nagy baj is ez? Gondoljunk csak bele! A Földön kétszázhárom ország van, ebből kétszázkettőnek az államfője még csak megközelítőleg sem tud olyan jól magyarul, mint Schmitt Pál!"

Ezt nem tudhatot, lehet valójában Ivan Gasparovic valójában Gáspár Iván és csupán elhallgatja a tényt hogy ő tökéletesen beszél magyarul, ez esetben viszont Schmitt Pál csupán a második legjobban magyarul beszélő államfő :)))

Bár még ez sem biztos, ugyanis Vaclav Klaus, született Klausz ?Vaclac? is több, mint gyanús :)))

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.03. 22:54:13

Nem baj, ti majd mennyivel jobbak lesztek mindenben mindenkinél, meg okosabbak. Kitartás, 2014-re talán feljöhet 20%-ra az MSZP :)

sárkányfő 2011.01.03. 23:08:13

Az Acél Györgyike nem fogja megbüntetni a Schmitt Pált?
18-as karikát kéne kitenni az elnöki hivatalból származó minden magyar nyelvű szöveg elé, hogy ne azok befolyásolják károsan a fiatalok szellemi-nyelvi fejlődését.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.01.03. 23:09:28

Húúú, az az apróhirdetés odavág. Hoszan, kedéjű, komplekszum, szin-vonalú

Tényleg komoly szükség van hejesirokra, ha még egy aprót sem tudnak megírni.

Vagy legalább valakire, aki be tudja kapcsolni a Wordben meg a Firefoxban a hejjesirás-elenörzö funkciót. :-)

Bár ki az a szegedi Imosoft kft, akié a hivatal.hu?

Lehet, hogy kamu a hirdetés?

P.mester 2011.01.03. 23:17:09

@Kiszámoló:

Persze, hogy kamu!

Bár - most, hogy mondod - Abszurdisztánban minden előfordulhat. Azok után meg pláne, ha Erdős Péterné asszonyék szerint az RTL-híradóban egy fakerítés bemutatása "a nyugalom megzavarására alkalmas".

Kész, b+!!!

Kis ember 2011.01.03. 23:20:19

@OrangeOrder:

Azért ebbe a szövegbe belekeverni az MSZP-t több, mint perverzió. :)

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.01.03. 23:21:50

@P.mester: Ezeknél tényleg elgurult a gyógyszer. Amikor a hülyeség ambícióval párosul, az ritka nagy szívás.

fingerbangs 2011.01.03. 23:33:40

felfogta már a fidesz hogy szénné égeti magát ezekkel az emberekkel?

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.03. 23:35:54

Néha jövök röhögni,hogy dühöng a kisebbség. :)

Amidazophen 2011.01.04. 00:12:35

@Andrejko: Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gasparovics nem Gáspár, ámbár beszél magyarul. Kicsit rosszul és akcentussal, keresi a szavakat, de mindent megért.

Majd 10 évig voltunk szomszédok, közömbösnél valamivel jobb, de nem haveri viszonyban.

Kata78 2011.01.04. 00:28:48

@OrangeOrder: Ne haragudj, hogy megkérdem, de te, mint feltehetően kormánypárti erre az emberre, meg amit és ahogy csinál, büszke vagy?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.04. 00:35:53

@Kata78: van miért tisztelni a sikerei és a tudása alapján, diplomataként is helytállt, több nyelven beszél.

Amit és ahogy most a kormány el akar érni, ahhoz ő is hozzátartozik. Köztársasági elnökként is jó lesz, nem féltem. Ahogy mostanában minden, ez is túl van lihegve.

Hibát persze mindenkiben találhatunk / vagy kreálhatunk.

Netuddki. 2011.01.04. 00:46:42

@titantoma: "Pali bá' biztos Wordpad-et használ, abban nincs helyesírás ellenőrzés."

Pali bá' golyóstollat és pritt hibajavítót használ nem számítógépet.
A számítógéphez ugyanis nem ért. Azt sem tudja hol kell bekapcsolni.

Akarom mondani ahhoz sem...

Kata78 2011.01.04. 00:47:17

@OrangeOrder: Amiben egyetértünk: "Amit és ahogy most a kormány el akar érni, ahhoz ő is hozzátartozik."

Amiben nem vagy nem feltétlen: ha és amennyiben Nemzeti együttműködés és a magyar nyelv védelme, akkor ez több, mint vállalhatatlan. Szerintem.

És ahelyett, hogy Józsika vagy Zsuzsi feláll és azt mondja, elszúrtuk, elnézést, mea culpa, ehelyett megmagyarázzák, hogy mindenki hüle, ők az okosok.

Netuddki. 2011.01.04. 00:49:03

@OrangeOrder: Ya! Istváns rájgt hend.

Sajnos a becsületet megszerezni nehéz, de annál könnyebben el lehet veszíteni...

Kata78 2011.01.04. 00:50:10

@Kata78: "És ahelyett, hogy Józsika vagy Zsuzsi feláll és azt mondja, elszúrtuk, elnézést, mea culpa, ehelyett megmagyarázzák, hogy mindenki hüle, ők az okosok."

Arra meg csak halkan emlékszem, hogy amikor 8 éven át a másik oldal viselkedett így, a mostani kormánypárt és tábora volt a legjobban felháborodva és "lihegte túl" az eseményeket.

Netuddki. 2011.01.04. 00:51:28

@fingerbangs: Ez a tudatos politika része. Addig is a zemberek elfoglalják magukat ezekkel a hülyeségekkel és nem azt kérdezik hol van a munkahely, a pénz és a nagyarányú adócsökkentés.

dr. orter 2011.01.04. 01:13:35

Sárközy is tudja, hogy jonapot meg koszonom, úgyhogy Schmitt kösse fel a gatyát, szoros a verseny!

Táskás Tóni 2011.01.04. 01:44:02

@kovi1970: Ráadásul elterelik az emberek figyelmét a 13 év alatt összegyűlt 3000 milliárd mnyp-i vagyon államosításáról és 1-2 év alatti feléléséről. Ilyen gusztustalan zsarolós államosítás után , annyi tartás sincs az emberekben, hogy nyilatkoznának a mnyp-i tagság fenntartásáról. Undorító és segghülye a magyar ember, hogy nem tud kiállni a saját jogai és érdekei mellett. A szlovákokat Ficó nem tudta megfélemlíteni, 1.5 millió emberből 150 ezer hagyta ott a mnyp-i rendszert.Mondjuk ilyen aljas módszert még Ficó sem használt.

tardyl 2011.01.04. 02:58:47

"az elnökünk bohócot csinál magából" - ez, szerintem, tévedés: gyárilag pojáca és bugris volt (van)

Közbiztonság Szilárd? 2011.01.04. 05:05:47

@Hefe:
Na igen: Így írtok ti - így irtunk mi - hogy a klasszikust idézzem (Karinthy - a Frici, a csalában az ész & mérvadó - is vetemedett reklámszövegekre olykor a mocskor anyagiakért, bár szerintem közel sem volt olyan zseniális a csávó, mint amilyennek mostanában gondolni illik).

@LEG X:
Hát nekünk, akik tudunk olvasni, egész más a véleményünk a tisztességes szó jelentéséről.
Csak ennyi lehet a véleménykülönbség oka.

@P.mester:
Hát öcsém, ha ez vicc, akkor az évtized (aminek még csak a 4. napja kezdődött az imént) legjobbja, bárki követte is el. :-)

Ha komoly, akkor nagy a baj, de nagyon.

Van olyan program, ami hagyományos korrektúrajeleket használ? El vagyok ájulva (még ha nem minden javítás jogos is). Boldogult ifjúkorom, amikor ezeket kézzel firkáltuk a margóra....

@nemstatikus:
Lehetek én is állat, ha már magyarról van szó?
Space magyar neve (itt) szóköz (máshol tér, térköz, (világ)űr stb.).

@Andrejko:
Gondolod, hogy ő a kis Klausz Vencel a hétkerbű?

@OrangeOrder:
Hú, de szar dolog lehet, ha az ember pupillájába beleég a narancsszínű kontaktlencse a közepén a Nagy-Magyarország-térképbe gravírozott Orbán Viktor-arcképpel....
Sajnállak, szerencsétlen honfitársam.
Azért külön, hogy mérhetetlenül hülye is vagy.

Több nyelven beszél? Te milyen nyelven hallottad? Én angolul meg spanyolul igen, hát azt nem mondanám, hogy beszél. Gagyog. Jóindulattal.
Olimpiai bajnok meg úgy lett, hogy egyszer sem lépett pástra (tartalék volt), magyarul bármelyik nagyanyád is ugyanúgy olimpiai bajnok lehetett volna a helyében. Az is, akik a tolószéket is csak segítséggel bírja mozgatni.

RDiplomataként? Mire gondolsz, amit a komcsik alatt ért el?
(Merthogy a komcsik (Kádár apánk - hú, de sokan fogják szeretni 2014-re, ha Viktor és rablóbandája így megy tovább...) alatt volt államtitkár, meg Horn Gyulák (tudod, a fogkirúgós pufajkás) alatt spanyol nagykövet.)
Sportdiplomataként meg akkorát égett Athénban, hogy a helyiek azt hitték, bekapcsolták a görögtüzet.
Ahelyett, hogy kiállt volna a magyarok mellett (ahogy minden nemzet sportdiplomatája tette), ő támadta leginkább Annusékat. Magyarul olyan paraszt volt, amilyennek azóta is látszik.
Ja, és azt mondta, hogy ha valakit doppinghasználaton kapnak, akkor lemond a MOB/NOB tisztségeiről. Hát valahogy nem tette, mindkettő túl jól fizet.
Ugye, ha a kurva anyját emlegetem ezek után, akkor még nem sértem az új sajtótörvényt?

@Kiszámoló:
Telepítéskor be van kapcsolva. :-)

@fingerbangs:
Olyanokkal, mint Orbán Viktor?
Szerinted?

@Kata78:
A másik oldal sosem viselkedett így. Sosem zsarolta meg pl. az ország 1/3-át (mnyp). Stb. Őket sem szerettük, de azért elég rémálom volt elképzelni, hogy jöhet még rosszab is. És ezekenek sikerült bebizonyítani fél év (bocs, 2 hét) alatt, hogy de, jöhet.

@Táskás Tóni:
Én már nyilatkoztam, kb. 4000 társammal együtt.
Ha elvesztem, elvesztem, de hogy ez a szar alak (Orbán Viktor) tegye rá a mocskos mancsát, azt már nem.
(A 65-70 évet - addigra biztos lesz annyi a korhatár - meg úgysem érem meg, szóval tök mindegy. De EZEKNEK NEM!!! A cigány (elnézést a cigányoktól, csak általános szitokszóként van) kurva anyjukat zsarolják, Orbán is meg Lázár is (mindkettő cigány egyébként)!)

gagauzz kalauzz 2011.01.04. 05:45:17

Azt hittem,hogy Paja kap karira egy magyar helyesírási szótárt Viktor dedikált fényképe helyett.:-)

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 06:50:12

Talaji Kannamária INKÁBB MEGBÜNTETHETNÉ AZT A CSATORNÁT, AMELYIK A SICC PALKÓ--blabla szövegét nyomta szilveszterkor, mert képi megjelenésben, egy csúnya vén részeg embert jelenített meg, aki betévedt valami múzeumba éjjel és ott tántorgott... és értelmetlen összefüggéstelenül beszélt...ezt fiatalkoruak is nézték szilveszter révén és ez elrettendő példa a fiataloknak

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 06:58:45

Csak figyelmeztetésképen az itt röfögő eltévedt Fidesz Disznóknak
Nehogymá' elfelejtsük szar Nemzeti Banda pl.:
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Nyilván óriási lehetne a lista!
Nemm beszélve a rengeteg mutyiról...
A mindenkori ellenzéknek ez az egyik alapvető feladata is!-az emlékeztetés...
rákai filip egyébként buzi :-))))

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:07:09

A Sok rohadt Szőrőstalpú magyar-Romániában már ott toporog a követségeken az ÁLLAMPOLGÁRSÁGÉRT!!!!!!!---utána egyből mehet KINYALNI EGY NEMZETI GONOSZ TÖRPE FOTÓ SEGGÉT!!!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:28:31

Schiff ANDRÁS igenis véleményt mondhat és kifogásolhat, sőt Ő VÁLASZTHAT egy választáson!!!!!!!!!Mert nemcsak magyarul beszél, hanem Magyarországon született és itt adózott és adózik! és Magyarországnak világ hírnevet szerzett!!!

AKIK meg a határon túl magyarul beszélnek és most " térdepelnek" magyar állampolgárságért AZOKNAK KUSS!!!!!!!!! a szavazáskor és véleményszabadságkor, mert NEM ITT ÉLNEK ÉS NEM ITT ADÓZNAK!!!!!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.04. 07:34:42

Az, hogy a Pali nem tud helyesen írni az is a kommunisták hibája, akik kitanítttattták, kivakarták a mocsokból, de igazi minőségi oktatást nem kapott, csak az államit... Az meg ilyen érecccségit ad csak.

csoko20 2011.01.04. 07:40:48

Fogadjunk, hogy a következő 5 évben lesz olyan, hogy a saját nevét is elbassza????

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 07:47:32

@Hari R. Seldon: Te aztán tényleg hugyagyú Fidesz papagáj vagy...takarodj! segget nyalni! Huss!

Jerky_Master 2011.01.04. 07:50:59

nem vagyok Fidesz-fan, de Schmittel semmi bajom. kicsit buta, kicsit mameluk, de nem rossz ember.

pasinda 2011.01.04. 07:54:50

@Kata78: "Amiben nem vagy nem feltétlen: ha és amennyiben Nemzeti együttműködés és a magyar nyelv védelme, akkor ez több, mint vállalhatatlan. Szerintem."
...Vagy "ha", vagy "amennyiben" - a kettő együtt egy "deazonban"-nal egyenértékű...Szerintem.

TiZ 2011.01.04. 07:58:01

Ennyi erővel Fülig Jimmy is lehetne a köztársasági elnök. Ráadásul őt kedvelné is a nép.

nu pagagyí 2011.01.04. 08:00:11

Most még mosolygunk a nyelvtani hibákon. Ha végre megszületik a törvény a magyar nyelvtanról, akkor már nem fogunk.

nu pagagyí 2011.01.04. 08:01:40

@Jerky_Master: Pont köztársasági elnöknek való.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.04. 08:07:18

Arról nem is beszélve, hogy a magyarok 99%-ának fingja nincs a helyesírásról. Tehát ezzelis megtestesíto a nemzet egységét smitpali.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 08:10:59

Talaji Kannamária INKÁBB MEGBÜNTETHETNÉ AZT A CSATORNÁT, AMELYIK A SICC PALKÓ--blabla szövegét nyomta szilveszterkor, mert képi megjelenésben, egy csúnya vén részeg embert jelenített meg, aki betévedt valami múzeumba éjjel és ott tántorgott... és értelmetlen összefüggéstelenül beszélt...ezt fiatalkoruak is nézték szilveszter révén és ez elrettendő példa a fiataloknak

Vállfás Gyuszi 2011.01.04. 08:33:37

Alapvetően egyetértek, csak azon csodálkozom, miért teszünk úgy, mintha az iskolában buktattak volna a vesszőhibákért. "mivel egy magyarérettségin biztos nem menne át..." jó, ez itt nyilván retorikai fogás, de azért ne tegyünk úgy, mintha mindenki a Szent Inkvizíciónál tanult volna nyelvművelés szakon.

nu pagagyí 2011.01.04. 08:33:50

@Nemzeti Gonosz Törpe: Ez jó! A hülyeségre is kéne valami figyelmeztető karika.

Kata78 2011.01.04. 08:43:15

@Közbiztonság Szilárd?: Egyetértek a leírtakkal. Ugyanakkor attól tartok, kicsit félreértettél. Nyilván nem az AB jogairól, MANYUP pénzekről, stb beszéltem. Hanem arról, hogy amikor a MSZP stáb magyarázta a saját hülyeségét, akkor a FIDESZ és tábora volt az első a hőzöngésben és követeltek fejeket. @pasinda: Köszöntem a javítást, legközelebb figyelek rá. A lényeg azért, remélem, érthető volt.

Dr. Trebitsch 2011.01.04. 08:52:29

@TiZ: Fülig Jimmy 4 president!!!@P.mester: Ez nagyon, de nagyon állat!!!
Kár, hogy nyilvánvaló paródia, de akár igaz is lehetne: a Hivatal már a hirdetés nyelvezetével jelzi, hogy tényleg nagy szüksége van a korrektorra...

:)

Dr. Trebitsch 2011.01.04. 09:04:45

@Nemzeti Gonosz Törpe: Olvasd már el mégeccer, lécci. Nem figyeltél, csak fröcsögsz.

Nem vagyok @Hari R. Seldon ügyvédje, de azt gondolom, ez ún. irónia...

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.04. 09:08:31

Pali jó gyerek,ti meg ne lázadozzatok,mert jön a könnygáz meg a gumilövedék,pernahajderek!

P.mester 2011.01.04. 10:25:57

@igazitrebitsch:

Nem én követtem el a hirdetést, irigykedem is emiatt.

Különösen találó a következő feltétel:

"Idegen nyelvtudás egyéb: Magyar"

@Közbiztonság Szilárd?:

Abszurd, de a hejesírási hibákat elismerő levélben ejtett hejesírási hibák valódiak.

Sprick 2011.01.04. 15:48:30

A Fidesz-tagság alapfeltétele, hogy retardált legyen az illető?

Szalai Annamária 2011.01.04. 21:52:54

Kedves buksi fiam, E-one, ez így rendben one.

ökörpöröly 2011.01.07. 20:28:08

@Sprick: Senki nem lehet okosabb a Bölcs Vezérnél, azaz a felcsúti cigány vajdánál! Ez erősen behatárolja azok körét, akik munkát, jogkört, feladatot kapnak!:)
Ez egy halott ország, aki teheti, mentse külföldre a vagyonát, aztán meg magát!
Majd a sok büdös bolsevik ellesz a Bölcs Vezérrel és házi rablógyilkosaival!:)

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.07. 21:24:51

Így van,takarodó.Itt semmi szükség fasisztákra,lehet szépen hazamenni izraelbe gyerekeket és nőket gyilkolni.
süti beállítások módosítása