Néma gyereknek...
2011.01.06. 21:54
Még a kampány alatt írtam arról, mennyire borzalmasan képtelen a Fidesz-kommunikáció a hirtelen meglepő helyzetek gyors és hatékony lereagálására. Az akkori megállapítás kormányon sokszorosára felerősödve él tovább. Mert ami itt az elmúlt hetekben történik a médiatörvény irgalmatlan nemzetközi kritikája kapcsán, az pontosan ennek a lehető legdurvább következménye.
Nincs felelős, ők annyit mondanak, szokatlan helyzet volt. Igen, ezt hívják úgy, hogy kommunikáció. Reagálni a szokatlan helyzetekre, ez annak a szakmának az egyik legnagyobb szépsége. És naná, egyben a legnagyobb kihívása is, de aki nem bírja ezt, az menjen autószerelőnek.
Megint ugyanaz történik, amit már sokszor láthattunk, csak most minden eddiginél súlyosabb kiadásban. Elterveznek valamit, hogy ők most úgy fognak kommunikálni, aztán a világ nem arra megy, amerre ők. És ezzel a helyzettel képtelenek mit kezdeni. Ezért jönnek elő az itthon jól bejáratott szlogenek. A luxemburgi külügyminiszter csak egy szocialista, a média meg átveszi a hazai baloldal félelmeit. Meg persze sértettségből csinálják csak a nyugatiak, amit, és egyébként is, csak nem tudnak mit kezdeni a kétharmad tényével. Ez itthon megy. De most, amikor már két kontinens kultúrállamai pofozzák a magyar kormányt, akkor sem látják be, hogy ez nem ugyanaz a nagyságrend.
Úgyhogy a Fidesz-vezérkar következő belső megbeszélésein tessék szépen nagybetűkkel felírni egy táblára a felcsúti lankákon: a kommunikáció olyan, mint a vadnyugat. Aki nem tud gyorsan reagálni, az halott ember. Kétharmad ide vagy oda.
· 4 trackback 89 komment
Címkék: média politika kommunikáció fidesz magyarország
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kormányzati körforgalom 2011.01.07. 09:02:25
Trackback: Vitaposzt - Az IH és az országimázs 2011.01.07. 00:46:01
Trackback: Országos politikai operettbál 2011.01.06. 23:15:15
Trackback: Hová tűnt Orbán Viktor? 2011.01.06. 22:37:43
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JohnHenry 2011.01.06. 22:19:53
az ugyanis az alapgond, hogy a kommunikációhoz értők halmaza és az illetékesek spanjainak halmaza nem fedi egymást.
pkrisko 2011.01.06. 22:32:01
A kormányzati kommunikáció hullája már fél éve oszlásnak indult, de valamiért csak most kezdjük érezni a bűzét.
makacs szennyeződés 2011.01.06. 22:55:33
Erre a burzsoázia hitvány bérence is csak kétségbeesetten tud kapálózni:
index.hu/belfold/2011/01/06/darabokra_szedte_a_hirteves_vadakat_az_economist/
Hejj, nem lennék most az imperialisták helyében!
Büszkeség a Nemzetnek!
fakopács 2011.01.06. 23:12:14
A nettó hülyeség amit a Fidesz csinál, a bruttó amit még hozzá kommunikálnak, főképp Szíjjártó.
Katasztrófa. Senki nem fogta fel hogy a külföldi sajtónak nekimenni a létező legnagyobb ostobaság? Ő rájuk nem lehet nyomást gyakorolni és őket nem fogja vissza a diplomáciai udvariasság. A nyugat európai újságírás elkönyvelte Orbánt diktátornak és ezt soha nem mossa le már magáról. A nyugati politikusok, pedig a saját országuk sajtójára tekintettel távolság tartók lesznek innentől. Akkor öngólt lőttek, hogy az hihetetlen.
Exminden 2011.01.06. 23:17:32
Fercsikétől 2011.01.06. 23:18:18
a blogírónak! Sajnos!
Nyers Fa 2011.01.06. 23:23:10
Hogy fog ez mutatni a történelemkönyvekben?
ostván 2011.01.06. 23:34:51
Más szakmákban a válságstáboknak nincs Karácsony, vagy hasonló pihenőidők (jól is néznénk ki, ha pl. az árvizesek is így gondolkodnának). A kormánynak szervezésből 1-es.
fitball 2011.01.06. 23:47:41
Nyers Fa 2011.01.06. 23:53:48
Margit bácsi 2011.01.06. 23:54:18
amíg az a törvény lesz, addig ez lesz, nap mint nap, hétről hétre. és az ostobák ezt nem fogják föl.
szamarhegy 2011.01.07. 00:01:46
Wallstreetbull 2011.01.07. 00:03:30
Wallstreetbull 2011.01.07. 00:07:26
tetley 2011.01.07. 00:07:47
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2011/01/picture_orb%C3%A1n
az egész kérdésről pedig néhány szóban: ebből jól már nem jövünk ki... mármint magyarként
Bergeroth 2011.01.07. 00:15:56
index.hu/kulfold/eu/2011/01/06/ard_magyarorszagnak_meg_sokat_kell_tanulnia/
Erre mondtam régebben, hogy MO sajnos még nagyon messze van Európától.
Mike36 2011.01.07. 00:23:51
tetley 2011.01.07. 00:25:19
picit sarkításnak érzem...
bár szerintem sokan érezzük, tudjuk, milyen európainak lenni... utazunk, beszélgetünk ezalatt és szerintem nem érezzük annyira "kívülállóságunkat"... bocsánat, de itt most nem a "nyaraltunk ....ba'-ba" honfitársainkról beszélek...
nem vagyunk mi ettől olyannyira messze, csak el kellene fogadnunk a helyünket a mostani a Európában...
tetley 2011.01.07. 00:42:08
tetley 2011.01.07. 00:46:41
tetley 2011.01.07. 00:58:22
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.01.07. 01:05:54
1. vagy a nép vasvillával halálra döfi,
2. vagy bilincsben elvezetik életfogytiglanra.
de bármilyen egyéb verzió szabadon kitalálható. :)
kubatov_kommunista 2011.01.07. 01:40:14
Ezzel idehaza a szimpatizánsokat ki lehet elégíteni, de egy európai szabályrendszerbe már nem fér bele.
Az, hogy én vagy más nem szimpatizánsnak mi erről a véleménye lényegtelen.
(vélemény megvan akár számokban is kifejezhetően - lásd magánnyugdíjpénztár államosítás)
De hála az égnek az EU-t már nem lehet keresztbe lenyelni.
bandos 2011.01.07. 02:50:48
Punktum 2011.01.07. 03:56:43
Arra pedig, hogy nagy hirtelen ilyen színvonalú érveléssel bepróbálkoztak, az gondolom nem lep meg senkit, a Schindler Pistája (lásd fenn) típusú jobb oldali értelmiségi bázist alapul véve.
A kulcsmondat pedig ez :
"vajon Magyarország felfogta-e, mitől Európa Európa".
Punktum 2011.01.07. 03:57:36
Arra pedig, hogy nagy hirtelen ilyen színvonalú érveléssel bepróbálkoztak, az gondolom nem lep meg senkit, a Schindler Pistája (lásd fenn) típusú jobb oldali értelmiségi bázist alapul véve.
A kulcsmondat pedig ez :
"vajon Magyarország felfogta-e, mitől Európa Európa".
Punktum 2011.01.07. 04:02:07
Az, hogy nagy hirtelen ilyen színvonalú érveléssel bepróbálkoztak, gondolom nem lep meg senkit, a Schindler Pistája (lásd fenn) típusú jobb oldali értelmiségi bázist alapul véve.
A kulcsmondat pedig ma ez volt:
"vajon Magyarország felfogta-e, mitől Európa Európa".
Punktum 2011.01.07. 04:04:52
Az, hogy nagy hirtelen ilyen színvonalú érveléssel bepróbálkoztak, gondolom nem lep meg senkit, a Schindler Pistája (lásd fenn) típusú jobb oldali értelmiségi bázist alapul véve.
A kulcsmondat pedig ma ez volt:
"vajon Magyarország felfogta-e, mitől Európa Európa".
gpetersz 2011.01.07. 05:12:45
Mert amit te böfögsz itten bunkókám az nem panel mi? Hű de unom már a te paneled is...
potyus 2011.01.07. 05:53:20
Ezért kár is vitába szállni vele.
potyus 2011.01.07. 06:04:04
Ráadásul ügyetlen is, mert nem tudta megválasztani a munkatársait. Ennyi hozzá nemértő mint aki a Közt.E. hivatalban dolgozik.... vagy talán értenek is a dolgukhoz, de köti őket a fegyelem, és a hűség, Orbánhoz való feltétlen hűség, különben megrostálnák őket.
tamatomi 2011.01.07. 06:05:27
fakopács 2011.01.07. 06:56:00
Aszongyagya módosítják a média törvényt, de csak akkor, ha a többi ország is ezt teszi a hasonló passzusokkal.
Nem jönnek rá hogy a média törvény egy egység? Ha szólnak hogy ne legyen csípős paprika a bejglimben, eléggé nevetséges azzal védekeznem hogy addig nem amíg a halászlevekből is ki nem veszik.
Baromságot beszélnek. A tipikus dacos hülye gyerek stílust adják elő, egyre jobban elásva magukat.
csoko20 2011.01.07. 07:30:51
Mert eddig így tekintettek a saját érveléseikre....
öcsi55 2011.01.07. 07:36:11
Ha a fejed tetejére állsz,és lekvárral eszed a parikás csirkét! Akkor is marad a médiatörvény.2/3 az 2/3, tetszettek vona választásokat nyerni!
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.01.07. 07:48:08
nu pagagyí 2011.01.07. 07:59:30
A Fidesz nem meri felvállalni, hogy nem akar sem demokráciát, sem jogállamot. Miközben az EU felé bizonygatja elkötelezettségét, itthon forradalomról, az előző (demokratikus és jogállami) időszak eltörléséről, a fél ország megbüntetéséről szónokol. És nem áll meg a dumánál, módszeresen rombolja mindkét értéket.
A Fidesz nem méltatja arra a magyar társadalmat, hogy meghallgassa az itthoni ellenérveket, pedig valamiféle nemzeti együttműködésről is hazudott egy jót. Csak erőből értenek, meg kell nekik mutatni, hogy elfogyott a kétharmad.
csoko20 2011.01.07. 08:03:33
Oszt, jó napot! :)
durcás 2011.01.07. 08:03:33
Senkifia 2011.01.07. 08:32:08
Statisztikai tény,hogy azok az államok, amelyek csődközelbe jutottak,és az IMF megsegítette őket, annyit értek el,hogy picit többet nyögtek, pár évvel tovább szartak oda,hogy az adóságaikat törlesszék, majd szinte ugyanarra a pontra értek vissza,ahol az IMF előtt voltak, csak már sokmilliárddal és munkaidővel szegényebben. Pl Argentínát is megsegítette az államcsődje előtt az IMF...Hogy csak egyet említsek.
A románoknak van egy közmondásuk, ami kb úgy szól,szabad fordításban,hogy " ha egy f.sz van a s..gedbe, a lelked nem fog mennybe menni". Vagyis egyszerre mindkettő(ti. adósságcsökkentés+ folyamatos újabb IMF hitel felvétele) együtt nem megy.
fakopács 2011.01.07. 08:33:01
- Ja látom, te is a toppantós, dacos, "csakazértis" hülye kisóvodás stílusban nyomod. Nem nőttél még ki belőle?
fakopács 2011.01.07. 08:35:27
Senkifia 2011.01.07. 08:37:56
szóval nem mondom,hogy nem érheti kritika a mostani vezetést...Emelje fel a kezét,aki tökéletes:) De hogy velük párhuzamba az előző év eket felhozni ellenpéldának,mint "jogállami" és demokratikus", ez legalábbis nevetséges.
Senkifia 2011.01.07. 08:40:37
Annyira ne legyél elszállva az IMF-től :)
régészbúvár · http://buvarregesz.blog.hu 2011.01.07. 08:43:25
Kommunikációs dömping ide, vagy oda, ha bíztatóak leszenk az eredmények mondjuk fél év múlva, akkor a kritikusok jól az arcukra esnek. Amennyiben nem sikerül az előrelépés, akkor meg a komminikáció sem képes segíteni a kormányon.
Senkifia 2011.01.07. 08:48:55
Görögökön mit segített az IMF hitel? hogy épp nem mentek csődbe. Amúgy meg pont ugyanott vannak,mint az IMF előtt, csak a külső,rövid lejáratú, tartozásaik nőttek triplájára. És csak azért nem hallasz sokat róluk mostanság,mert már a nagyobbak is kezdenek bajba lenni,és inkább róluk bezél európa... Spanyol,olasz,Ír,mittomén...És a vicces az egészben az,hogy az IMF le se szarja,mi történik pl Magyarországgal . Ő "kihúz" minket a szarból, leszedi a maga 5%át 2 év után(nem hagyja a piacnak,20 évre, aztán mossa kezeit. És ha a végén csődbe mész,hát az a te hibád,nem az övé...ő segített,ugye. Ja és picit gazdagabb is lett ezáltal. Hogy ő nem 20 évre adta a kölcsönt? jaaa,hát ez nem egy szociális intézmény.Ha 20 év kell,miért nem a piacról vetted fel a pénzt 7%ért?? hát te vagy a hülye, erről ő nem tehet :)
Senkifia 2011.01.07. 08:50:24
kormányzó 2011.01.07. 08:52:32
Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.07. 08:52:38
csoko20 2011.01.07. 09:06:36
Aki meg ragaszkodik a magánnyugdíjpénztári rendszerhez, az bukja az állami nyugdíjat, függetlenül attól, hogy az állam a bruttó fizetésem után még 24%-kal gazdagodik.
A következő kiváló adósságcsökkentő lépés lehetne pl.: a hosszú lejáratú befektetések, takarékbetétet, életbiztosítások, lakástakarákpénztári megtakarítások "időleges" bevonása. Mivel ezeket, ha nem is 30, de csak 5-10-15 év múlva venném fel.
Környezetvédelmi indokokra hivatkozva elég családonkét 1 kocsi is, a másodikat már el lehet kobozni, ugyis 3 szoba, 3 gyerek, 4 kerék kel a magyarnak...
A 3 szobából kiindulva elég egy lakás is, tehát államosítani kell a nyaralókat, második lakásokat is...
DE, ha nics átfogó koncepció gazdaságélénkítésre, költségcsökkentésre, akkor megint csak hitelért kell kuncsorogni. És lássuk be nem nagyon van ilyen koncepció, mert az 1.000.000 új munkhelyből csak a Loppert Dániel és Pettykó Adrienn féléknek jutott és naná, hogy ők is többe kerülnek mint ígérték!
Ezek után a piac majd visszaél a helyzetével, mivel a kedvezményes IMF hitelt visszadobtuk, majd kapunk jóval nagyobb kamatra; ha lesz olyan hülye, aki ezek után korrekt üzleti partnert lát bennük....
öcsi55 2011.01.07. 09:07:33
spinat 2011.01.07. 09:16:31
Szerinted ki akarja csökkenteni, illetve növelni Mo. eladósodottságát?
Senkifia 2011.01.07. 09:24:24
érdekes ez a MNyP mese. Kollégák elmentek,hogy kapják meg a "hozamot",vagy mit, 13 év befizetés után. Mondták,hogy az összes hozam az valami pár tízezer forint, de ennek csak egy töredékét kapják meg,valami 1-2-5 ezer forintot.
Egyik itteni hozzászóló írta ennek kapcsán,hogy milyen fasza a MNyP,mert befizetett 5 év alatt 3 milliót, és kivette 5 év után,és 4milliót kapott vissza. Mondtam,hogy azért az az éves 6% nem akkora hozam,hogy attól be kéne szarjak, ennél ,az elmúlt 5 évben, bankok fizettek sima kamatra 4-5%kal többet egy-egy rosszabb évben.És a MNyP ugye tőzsdézett. Ha meg brókernek adod a pénzt, akkor nem 6% ad,hanem 15öt,mondjuk. De lehet,hogy többet.
Szóval lehet,hogy én döltem be az államinyugdíj-propagandának, de az biztos,hogy nekem az önkéntes ny.p.-ról egy pénzügyi tanácsadó(aki elvileg el kéne adjon nekem mindent,amit tud),mondta,hogy qrvanagy kamu, és örülhetsz majd,ha a végén legalább a befizetett pénzedet megkapod, de valszeg nem kapod meg. Mert ugye az kockázati befekteté, és ha a pénztár elbukja a pénzt a tőzsdén, akkor így jártál.
Kérdés: mi lett volna,ha a tőzsdei vérengzés 2008-2009ben nem 3-4 hónapig tart,hanem 2-3 évig? a 3-4-5 hónap alatt a pénztárak elbukták a vagyonu(n)k 40(!)%át. Két év alatt simán ment volna az egész a levesbe. És ugye nem képzeled,hogy majd a biztosító kifizeti az egész pénzedet.. Lószart,mama:)
Szóval szvsz egy állam sokkal tovább bírja a pénzügyi gyűrődést hosszú távon bármilyen pénztárnál. És ne akarja nekem bemagyarázni senki,hogy a MNyP az jótékonykodik. Főleg,hogy a nagy választási szabadságban simán kötelező volt tagság.Ez a másik, amin hőbörög a nép,hogy fúúúj elveszett a demokrácia,mert kötelező az állami nyugdíj,és eddig lehetett választani,és jézusmária... Közben meg lószart. Eddig a MNyP volt kötelező. Ennyi.
Aztán persze benne van a pakliban,hogy az állami nyugdíjat nem lesz ki fizesse,mert nem lesz gyerek. Az meg a mostani keménykedő szinglik,liberálisok, stb, szara lesz,akik most tele pofával hőbörögnek,hogy mi az,hogy a suttyó állam kivételez a nagycsaládossal,és adókedvezményt ad neki,meg stb... Ezen is érdemes elgondolkozni. Ez is megérne egy misét...
Kotkodus 2011.01.07. 09:25:23
Nekik ez nem ciki?
Én érzem magam kényelmetlenül helyettük...
betojok... kot
Gurney Halleck 2011.01.07. 09:27:20
Senkifia 2011.01.07. 09:28:47
Statisztikai adat,nézz utána,van egy egész lista, hogy azok az államok, amelyket az IMF a létezése óta "megsegített", utána szinte mind vagy ugyanúgy csődbe mentek,vagy legalábbis 4-5 év kettészakadásos munka és megszorítás után pont ugyanoda értek vissza,ahol az IMF előtt voltak. Lehet itt hozamokkal,meg százalékokkal dobálózni,meg a fidesz vagy más szándékain filózni. Ezek megtörtént dolgok, és matematikai ill. statisztikai tények. Ezek fényében mindenki döntse el, mennyire jó vagy sem IMF hitelt felvenni,a többi szar mellé.
Kotkodus 2011.01.07. 09:30:47
nekem pozitív a reálkamat mutatóm a mnyp-amba.
téged miért zavar, hogy én szeretném ezt ott tartani?
miért bukom el a befizetésem 70%-át ha ott maradok? szerinted ez igazságos (demokratikus)?
Senkifia 2011.01.07. 09:31:29
Senkifia 2011.01.07. 09:33:05
Kotkodus 2011.01.07. 09:36:14
(kivéve nálunk)
légy szíves ne a véleményedet közöld a tényekkel kapcsolatban, hanem linkelj be forrásokat is (ha lehet ne hír tv-t...) :)
Kotkodus 2011.01.07. 09:39:55
róla (rólunk) szól minden ny-európai lap...
gratulálok viktor, remélem most büszke vagy!
Kotkodus 2011.01.07. 09:47:51
igen barátom, ezt hívják összeesküvés elméletnek...
mit kell tennie viktornak, hogy egy hozzád hasonló azt mondja, ez talán azért mégis sok(k)???
komolyan kérdezem!!!
mire mondanád azt, hogy ez sok (és nem valami világ-összeesküvéssel magyaráznád)?
csoko20 2011.01.07. 09:55:02
"Az meg a mostani keménykedő szinglik,liberálisok, stb, szara lesz,akik most tele pofával hőbörögnek,hogy mi az,hogy a suttyó állam kivételez a nagycsaládossal,és adókedvezményt ad neki,meg stb..."
Egy átlagkeresetű pár, vagy akik az alatt keresnek, annyi adókedveznényt kap, hogy vehetnek havonta 2 csomag pelenkát. Ennyi erővel a koton árát is megemelhették volna! Ez lehet jobban hatott volna a gyermekszületések alakulására:)
Aki bruttó 400 E felett keres, az meg így se úgy se fog 5 gyerekkel otthon kínlódni, de adózni azért kevesebb fog már ha nem miniszterelnök....
Kotkodus 2011.01.07. 09:57:59
2 kérdésem lenne ehhez:
- elmondta a fidesz ELŐRE (választási programban), hogy mit tervez (mnyp, alkotmány, média...)?
- szerinted lett volna 2/3, ha elmondja?
:)))... vicces fiú vagy egyébként...
Kotkodus 2011.01.07. 10:01:30
a ballibes választóknak elegük lett a sok lopás, csalás, hazudásból, amelyet a média a felszínre hozott...
nem véletlen, hogy nagy vezéred megpróbálja ugyanennek a médiának a száját befogni...
szerinted véletlen az összefüggés?
Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.07. 10:01:37
"ja, ne vegyünk fel IMF hitelt 20miliárd eurót, 5%ra, 2éves lejáratra,hanem bocsássunk ki államkötvényt 7%ra, 10 évre,vagy max 5re. de esetleg 15-20ra.
Annyira ne legyél elszállva az IMF-től :) "
De. Legyünk elszállva. 20mrd 5%-os kamata két évre 2,05 mrd. Ugyanez a hitel 7%-ra és 5 (nem 10! Nem 15!!!) évre 8,05103461 mrd. (Ha csak 5%-os lenne, akkor is 5,52563125 mrd lenne.) Ha viszont 10 évre vesszük fel és 7%-ra, az 19,34302715 mrd, azaz 10 év alatt megduplázódik.
Azaz: elég csak 10 év múlva fizetned, de akkor leszel szíves a dupláját visszaadni. Ez olyan 8%-os gazdasági növekedés mellett sem lenne rentábilis.
Figyi, szerintem te ne foglalkozz pénzügyekkel. Annyi szép hobbi van. Bélyeggyűjtésre gondoltál már?
bioLarzen 2011.01.07. 10:13:32
1.) A hatalommal (pláne az erős hatalommal) lehet élni és lehet visszaélni - mindenki döntse el, hogy szerinte a mostani kormány melyiket teszi.
2.) azt ne hagyja figyelmen kívül senki, hogy a felmérések szerint a szavazó korú magyar lakosságnak még mindig jóval nagyobb része a tévéből/rádióból és a nyomtatott sajtóból tájékozódik - vagyis azokból a forrásokból, amelyeket viszonylag könnyen lehet "hajlítani". Nézzétek meg a közvéleménykutatásokat, és meglátjátok ennek eredményét. A következőben nyilván megint lesz kis esés - mármint a kormánypártok megítélését illetően - de még mindig toronymagasan vezetni fognak. Persze, mint ahogy azt minden politológus, elemző és közvéleménykutató kiemeli, nem a pillanatnyi állapot a lényeges, hanem a tendenciák, de azok sem mutatnak olyan méretű eróziót, amilyen az internetes kép alapján feltételezni lehetne. Vagyis, a rájuk szavazók többsége valószínűleg továbbra is kitart a Fidesz mellett - részint, mert meggyőződésből szavazott oda, részint, mert egyszerűen nem jutnak el hozzá azok az infók, amik miatt ezt meggondolná - illetve, ha el is jutnak, tompított, szűrt formában.
Persze, nyilván vannak olyanok is, akik a tények birtokában is úgy gondolják, hogy a kormány jól teszi a dolgát - de szerintem ezzel a szelettel nem nyernének választásokat.
Számomra döbbenetes, hogy az interneten a kormányoldalt hevesen védők között milyen kevesen vannak, akik nem izomból/dühből/arroganciából védik az oldalukat, hanem érvekkel, tényekkel. Vannak ilyenek is persze, és ezért néha egész építő vitákat is ki lehet fogni, de többnyire az ilyen Schindler Pistája-színvonalba botlik az ember. Félreértés ne essék a "másik" oldal sem marad le, de onnan mintha több érvet, tényt látnék... Szerintem az a kormánypárti szavazóréteg, akik átlátják és értelmezni tudják azt, ami az elmúlt fél évben történt, most inkább hallgatnak, mert tudják, hogy az érveik - bár vannak, ez kétségtelen - nem elég fajsúlyosak ahhoz, hogy védjék azt, amit és ahogy a kormány pl. a nyugdíj-ügyben, vagy most a sajtótörvénnyel kapcsolatban tett/tesz.
Én legalábbis így látom.
bio
spinat 2011.01.07. 10:17:10
Ez persze döntés kérdése, meg hogy kinek milyen lehetöségei vannak. Vehetek autót 3 évre 5% kamattal, vagy 15 évre 7-8% kamattal, de akkor vállalom, hogy másfél autó helyett két autó árát fizetem ki. Viszont azt tudom, hogy ha a második esetben csak két év múlva kell is kezdenem a törlesztést, akkor is nekem kell kifizetnem.
De ha egy kormány azt mondja, hogy ök az olyan hitelt jobban szeretik, aminek magasabb a kamata, de nem nekik kell kitalálni hogyan fizessék, mert esetleg az ö idejükben még nem kell kezdeni a törlesztést, az a csalán és a hímtag tipikus esete.
Bergeroth 2011.01.07. 10:25:45
Tévedés.
Az, hogy valaki Európai színvonalon él, az valami olyasmit jelent, hogy nem beleharapunk abba akitől függünk, hanem együttműködünk vele.
orbán egyelőre csak vagdalkozik, de hogy mire fel, arról valószínű neki sincsen fogalma. Én azt látom, hogy ezáltal akar tetszelegni a hívei előtt, mert egy magát megadó és megalázkodó vezető, rosszul venné ki magát. Az már egy másik kérdés, hogy semmit nem fog elérni ezzel a vagdalkozással. A nyugat és úgy uszkve egész Európa, nem úgy fog táncolni ahogy orbán fütyül. Ezt jó lenne már észrevenni és nem tágra nyílt szemekkel csodálkozni rajta.
A magyar népből pedig egyetlen dolog hiányzik szerintem, hogy európai értékrendünk legyen. Ez pedig a tolerancia.
Tisztelet a kivételnek.
bioLarzen 2011.01.07. 10:33:44
nem én mondom (csak egyetértek vele), egy hosszabb ideje nálunk élő amerikai tag véleménye.
bio
De hová tűnt Columbo felesége? 2011.01.07. 10:39:57
Nos igen, valahogy így. (Régen olvastam, már hiányoltam.)
Témához szólva:
Amit a Fidesz művel itt, az nem sok jót vetít előre (örülni fogok majd, ha azt mondhatom néhány év múlva, hogy tévedtem).
Valaki szólhatna már Orpheusnak, hogy írja ki Viktort a Mátrixból...
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.01.07. 11:15:11
de ha bármelyik változatra, amit említettem feljebb azt mondod, hogy ez Neked nem fér bele a normális életviteledbe (vagyis az uszított hulladéknép ne gyújtsa fel a kocsidat, ne verje be az ablakodat, ne veszélyzetesse a családod, gyerekeid testi épségét), akkor erősen hallgass.
az én szememet nem lőtték ki a rendőrők, engem nem vertek viperákkal, azt is kitalálhatod miért: nem voltam ott a lázadó-romboló tömegben.
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.01.07. 11:34:06
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.07. 15:34:12
Jelenleg a hazai ellenzék a külföldi ujságírókból és az EU kormányokból áll.
Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.07. 20:46:08
Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.07. 20:58:13
bioLarzen 2011.01.07. 23:47:46
bio
Mitya Ivanov 2011.01.08. 16:03:36
Senkifia 2011.01.09. 22:32:21
Szóval magyarázhatod,a lényeg attól még megmarad. A dolgok egy része(randalírozó megfékezése,fellépés, stb) magyarázható,és demokratikus jogállammal összefér. A dolgok másik(valószínűleg nagyobb)része, a"minek volt ott?" állampolgárok, esetenként turisták(ilyen is volt) hátrakötözött kézzel hason sorba rugdosása, viperázás, fejmagasságban, arcon lövés, és a sor nagyon hosszú, egy utolsó surmó rendőrállamra jellemző. Olyan diktatúrára,amilyennek most akarják beállítani azt,ami van...Illetve ami nincs.
Végül, de nem utolsósorban, a te-ti,hozzád hasonló hozzászólók stílusa,miszerint"engem se lőttek szemen,mert nem voltam ott" ennek a fent említett rendőrállamnak a tipikus alattvalói megnyilvánulása,miszerint ami ott történt,az mind igazságos, és a demokráciával összeegyeztethető volt. Gratulálok a meglátásotokhoz.
Senkifia 2011.01.09. 22:45:10
De persze én vagyok a buta.
Senkifia 2011.01.09. 22:50:27
Nagyon szép.Miközben meg mindenki azt rója fel legfőbb bűnömül,mint állam,hogy qrvanagy az államadósságom, és épp el kezdtem törleszteni az előző qrvanagy kölcsönt, akkor,biztos,ami biztos,vegyek fel még egy qrvanagy összeget,nehogy már mire lejárna az előző,ne legyen mit visszafizessek..... Ja és a válságnak még mindig nincs vége,ugye. De hurrá,én már a kölcsön törlesztése közbeni kölcsön törlesztését is el kell kezdjem... Igaz, csak röpke 5% fejébe.
Hát logikus hozzáállás...
Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.10. 21:43:00
Az meg nem mindegy, hogy a munkanélküli csórótól kérik a hitel 10%-át, vagy az (esetleg addig meggtollasodó) dolgozótól a 200%-át. Van persze értelme hosszú távra is felvenni hitelt drágábban, de csak akkor, ha tudom, milyen esélyeim vannak arra, hogy addig legyen pénzem fizetni.
De nem ez a poén: te amiatt haragszol, mert az imf ADOTT pénzt. A helyzet viszont az, hogy nem volt pénzünk kifizetni a számlákat (pl. a rendőrök fizuját), más meg nem akart adni, vagy ha mégis, csak csillióbillió kamatra. És innen tökmindegy, hány évre szólt volna. Az eddigi kormányzatok (az összes) sok-sok hitelt vettek fel AHELYETT, hogy ne kelljen felvenni. Költöttek, akármire. (A zorbán is, ne aggódj, legfeljebb nem annyit...)
Ezt kell belátnod: hogy lehetne más pénze nélkül is ellenni. Ez az, amit elvár tőlünk a nyugat: hogy lehetnénk el az ő fostos pénze nélkül. Azt akarja, hogy ne nála kuncsorogjunk lóvéért. De mi szarunk reá. Ez van. Ennyit érünk
holex · http://fred-basset.blogspot.com 2011.01.12. 13:42:15
...ami meg külön érdekes, hogy most nem látom a tüntető tömeget sehol... ez ugye nem azt jelentené, hogy most meg minden a lehető legnagyobb rendben zajlik?
mert a legkisebb igenlő fejbiccentésre is azt tudom mondani, hogy kőkemény sajnálatot érzek az iránt, aki erre azt mondja, hogy ez így rendben van. és bocsánatot is kérek, mert egy agymosott zombinak tirpáknak tartom az olyat, aki most erre bólogat helyeslően.
és emellett eltekintek attól protokollválasztól, hogy: "legalább rendben lesz az ország", mert semmi sincs rendben, semmi nem lesz így rendben, hogy szétcicálják az ostoba, ámde rém határozott politikusnak álcázott öltönyös dilettánsok... az előző rendszer is szar volt, de amit most a kaptunk közel egy év alatt, amellett eltörpülően vicces és jópofa sztorizgatás csak az elmúlt 8 évet emlegetni.
amiről szó van