/>

Megsértettek?

E-one 2011.01.19. 13:37

Orbán Viktor szerint az EP-ben megsértették a magyar népet, amikor a kormányt diktatorikus hajlamokkal vádolták. Nem tudom, megkérdezte-e erről az egész magyar népet, én személy szerint mint a fent nevezett csoport egytízmilliomoda, a következő klasszikus politikai idézetet fűzném ehhez hozzá:

"Lószart, mama."


(Gyurcsány Ferenc, Balatonőszöd, 2006)

Engem aztán nem sértettek meg semmivel. Azt mondják, hogy a kormány diktatúrát épít? Bánja ezt a kormány. Ezzel aztán nem mondtak rosszat egyetlen magyar emberre sem, legfeljebb arra a néhány ezerre, aki a kormány tényleges kiszolgálója, netán tagja. Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni.

Például azt, hogy a kritikát el kell tudni viselni. Nem kezet nyújtani a zöld frakcióvezetőnek, csak mert ő csúnyákat mondott rá, ez nagyon nem divatos a világ intelligensebb vezetői közt. Vagy azt hinni, hogy a kormányt kritizálni egyenlő a nép megsértésével. Pedig nagyon nem az. A vita többi részében pedig nem történt más, mint hogy Orbán megszokott és itthon jól hasznosuló pökhendisége végre nem a hazai ellenzék harmatgyenge szónokocskáival találkozott, hanem belefutott egy Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak. És kihozták Orbánból azt, ami ő valójában: egy átlagos, normál körülmények közt sokakat nem érdeklő közép-, de egyre inkább kelet-európai ország vezetője, aki otthon biztos fontos ember, de ha a nagyfiúk közé kerül, csak egy kicsi kis miniszterelnököcske, és ezt a tudatot nem képes elviselni. (és csak egy beszúrás: mi az, hogy a Fidesz a facebookon nyerte meg a választást? melyik országban? ezt eddig nem tudtuk, a sajtószabadságot meg perpill többen lájkolják, mint OV-t)

Szóval aki azt mondja, hogy a médiatörvény borzalmas és a kormány hajlamos a diktatorikusságra, az nem megsérti a magyar népet, hanem a magyar nép köszönettel tartozik neki. Bármennyire csúnya is legyen az egész ügy.

Cohn-Bendit azzal zárta a válaszát: "Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam."

Igaza van.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr692595731

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hamis hang 2011.01.20. 21:56:44

„Les verts et moi personellement, nous aimons la Hongrie.” Azaz: „A Zöldek és jómagam is szeretjük Magyarországot.” Ezt mondta Cohn-Bendit. És vagyunk még pár millióan, aki hasonlóan érzünk. Vagyunk még, akik szeretjük...

Trackback: Orbán az EP-ben: az erő vele volt 2011.01.20. 09:04:46

A beszéd arról szólt, hogy idehaza úgy adja el a Strasbourgban kötött kompromisszumot, mintha valójában semmiféle engedményt nem tett volna. Mert Orbán itthon nem bölcsnek, hanem erősnek akar látszani. (Fotó: Index) Ahogyan az várható volt, tegnap...

Trackback: Egy sértetlen disznó nyílt levele 2011.01.19. 23:14:02

Miniszterelnök úr!Feltételezem, hogy Ön ma az Európai Parlamentben egész Magyarországot óhajtotta képviselni, ahogy hazánk választott kormányfőjeként ez illendő volna. Ennek ellenére meg kell kérnem, hogy ne nyilatkozzon a nevemben!Gondolok itt arra, h...

Trackback: Fülke forradalomtól a facebook forradalomig, avagy a Orbán Viktor és a web2.0 2011.01.19. 19:07:02

Örömmel hallottam miniszterelnökünktől az Európai Parlamentben az alábbi kijelentést: Ki gondolhatja, hogy az internet korszakában lehet a vélemények szabad áramlását korlátozni? Meg vagyok döbbenve, önök mennyire a múltban élnek. Mi a Facebook-on nyer...

Trackback: Attól függ honnan nézzük! Demokrácia 1. 2011.01.19. 18:54:17

 A kétharmad diszkrét és demokratikus bája.

Trackback: Tárgyi tévedések 2011.01.19. 18:45:53

A miniszterelnök az Európai Parlamentben a magyar elnökségi program vitájában elhangzott, a Médiatörvényt illető kritikákra adott válaszában két figyelemreméltó megállapítást tett, amelyek megfelelően konkrétak ahhoz, hogy érdemes legyen részletesen me...

Trackback: Mondj egy vektort Viktor 2011.01.19. 18:44:23

Választópógárok száma összesen: 8 034 394, FIDESZ-KDNP 2 666 727 szavazatViktor, légy szíves, viselkedjél férfi módra. Légy szíves, ne hazudozz, mint a rossz tanuló a táblánál, mert bár tudjuk, politikus vagy, ezt választottad életed hivatásául, és a p...

Trackback: EU népesség 2011.01.19. 17:44:31

Magyarország soros EU-elnökségével kapcsolatban sokféle véleményt leírtak már. Saját vélemény helyett álljon itt egy animált térkép arról, hogyan viszonyul hazánk népessége az EU össznépességéhez.  

Trackback: Béna kacsa? 2011.01.19. 17:36:24

Zajos és érzelmi kirohanásokban bővelkedő ülés zajlik éppen az Európai Parlamentben, ahol ma kezdődött az új elnökséget adó Magyarország regnálása.(via)Orbánt támadja szinte mindenki, a médiatörvény, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, az a...

Trackback: A dícséret az övé, a sértés a miénk 2011.01.19. 17:29:11

Miért tűnik nekem úgy, hogy a kormány csak a dícséretet veszi magára? Mert ha valaki dícsérné a felelős, hosszú távon gondolkodó gazdaságpolitikájukat, tuti nem állnának elénk, hogy megdícsérték a nemzetet. Az a saját bölcsességük igazolása lenne. ...

Trackback: Bepöccenve 2011.01.19. 17:07:36

Legutóbb Hruscsov elvtársat láttam ennyire bepöccenve felszólalni, mint szerdán a mi szeretett miniszterelnökünket az Európai Parlamentben. Hruscsov akkor, 1960. október 12-én az ENSZ-ben a legendáriumok szerint miután egy vitában bírálni merték, magáb...

Trackback: Az európai csicskalángos 2011.01.19. 16:55:15

Orbán első felszólalása a 6 hónapos elnökség terveiről.A válaszok finoman szólva is elkerülték a meghirdetett cselekvéstervet.  Mindenki elmondta, hogy mennyire támogatja Orbán terveit, ellenben...Ja, a médiatörvény. Az ellenzői azért beszéltek ró...

Trackback: Áprilisi fülkeizé: Forradalom vagy ellenforradalom? 2011.01.19. 16:51:33

Lehet, hogy mégis forradalom kezdődött tavaly áprilisban? Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz, ha nem is fegyverrel, de mégiscsak gyökeresen felforgatja Magyarország nagy nehezen kivívott többpárti demokratikus társadalmi berendezkedését. Ha viszont ...

Trackback: Kövér megerősítette Semjén lázálmát 2011.01.19. 16:51:00

Kövér László házelnök egyértelművé tette a Fidesz szándékát: a következő választások számukra kedvező eredményét a határon túli magyarok szavazataival kívánja bebiztosítani magának. Amit tehát Semjén Zsolt lázálmának hittünk, eszerint a Fidesz–KD...

Trackback: Egy fülke forradalom margójára 2011.01.19. 13:49:33

 Forradalomak jönnek-mennek, de mi változik tartósan?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Waldi! 2011.01.19. 14:09:50

Exportaljuk a kulturat kulfoldre, gratulalok.
Annyi ertelme azert van a dolognak, hogy ez a makimajom elassa magat Europa szemeben orokre.
Koszonjuk EU, hogy kialltok ertunk. Megsertettek a magyar nepet. Az allam en vagyok.

Rive 2011.01.19. 15:04:34

:vállvonás:

Van egy Biszkunk, aki élete végéig nem fogja érteni, mi a baj azzal, amit anno tett.

Van mellé egy rakat ember jobbról-balról, aki a kádári rendszeren szocializálódott és élete végéig nem fogja megérteni, mi azzal a rendszerrel a baj.

Van egy Orbánunk, aki szerint a demokrácia az szimplán a választott parlamenti többség diktatúrája, és nem érti: valószinű élete végéig se fogja érteni, mi ezzel a baj.

Van mellé egy rakás ember, aki csak tapsol neki, és nem érti, mi ezzel a baj.

Van az EU intézményrendszer, ami a maga szép komótos módján nekiindulva akkorát bemos majd ide, hogy ajjajj, és életük végéig nem fogják érteni, Mo. miért nem számitott rá, miért követelte ki.

Kalta 2011.01.19. 16:37:36

Ez vicc... :DDD Látszik, hogy ezek az Európa Parlamenti politikusok mennyire vannak képben a médiatörvény és a hazai média viszonyokat illetően. Pont a Magyar Nemzet újságra írják, hogy "censored"? :D Amely ugyebár Fidesz-párti újság... Ekkora baklövést. Látszik, hogy lövésük sincs az egészről. Semmi baj nincs a médiatörvénnyel, ócska, lejárató kampány az egész. Orbán jól megmondta nekik. Végre egy igazi vezetője van az országnak.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.19. 16:37:50

Nem elég demokratának lenni, annak is kell látszani.

Vitéz Kőbányai Világos 2011.01.19. 16:40:10

@Kalta: Ezért fizetnek, vagy ingyen röhögteted ki magadat?

egri Fehér 2011.01.19. 16:41:20

Ezt a frusztrációktól terhelt européer-legendát el kéne már felejteni.. Ilyen egyszerűen nem létezik. Orbánnak ez a stílusa, nekem pl. sokkal szimpatikusabb, mint pl. Berlusconié (de persze nem jön be annyira, mint Farage-é).

DillingerEscapePlan 2011.01.19. 16:41:30

KOMMUNISTA! TI AZTÁN TUDTÁTOK HOGY KELL EURÓPAINAK LENNI MIKOR KÉT MÉTERRŐL LŐTTÉTEK (SZEMEN) A TÜNTETŐKET!

AndrewBoy 2011.01.19. 16:42:38

@Kalta: :))) Szerinted egy pártújságban szabad rosszat mondani? Ezt vedd át még egyszer! :)

JohnHenry 2011.01.19. 16:44:23

@Kalta: erre a melóra hol lehet jelentkezni, jó lenne egy kis mellékes nekem is :-/

fallen 2011.01.19. 16:44:35

@Kalta: nem tudom eldönteni, hogy te most egyszerűen hülye vagy, fizetnek a hörgésért, vagy csak úgy szórakozásból provokálsz. Nem azért volt a Censored felirat ott, de ezt úgysem értenéd meg, szóval nem is magyarázom. Mint ahogy a Manneken Pis szobron sem azért volt a Censored mert nem szabad pisilni, te agyalágyult.

Nymus 2011.01.19. 16:45:00

@Dillinger: ne kiabalj, mert kapsz meg egyet!

Kun András 2011.01.19. 16:46:30

Kohn Bandinak üzenem, hogy nekem már a pofájától elment az étvágyam.
Nem mellesleg az ő hazája a Közel-Kelet, nem Európa, én sem megyek oda óbégatni, hogy a fajtársai ferdén rázzák a lülefet, ő se pofázzon arról, hogy milyen egy "európai".

Alf (törölt) 2011.01.19. 16:46:42

"Bokros Lajos azt kérdezi a konzervatívok nevében, hogy a magyar kormány európai-e"

medve2 2011.01.19. 16:46:45

Nem értek veletek egyet. Szídják a kormányt, szídjkák a törvényt, ha akarják. De ahhoz tényéleg nincs joguk, hogy diktatúrát emélgessenek és megkérdőjelezzék a Fidesz mögött álló szavazók demokratikus jellegét vagy a szabadon választott kormány alkalmasságát ilyen alapon az EU elnökség levezetéséhez.

Bobby Baccala 2011.01.19. 16:47:39

szerintem meg ilyen a politika. hogy kinek mirol van fogalma?
a posztiro talan elobb a sajat portaja elott soprogessen.

DillingerEscapePlan 2011.01.19. 16:47:39

@Nymus: ne fenyegetőzz maszoposmajom.

kennimekkormikk 2011.01.19. 16:47:41

@Kalta: Én jobbakat tudnék írni, mint te, feleannyiért. Nagyon gyenge ez a lejárató kampány duma.

Kalta 2011.01.19. 16:47:43

Igen, fizetnek, sőt moszad ügynök, náci, zsidó, kommunista vagyok.

Viccet félretéve, tetszett, hogy végre volt egy magyar vezető, aki nem meghunyászkodott, hanem fel merte vállalni a vitát, és elmondta a véleményét, és nem hagyta, hogy Magyarországot sértegessék. Ugyanis, valóban sértegették (a médiatörvényen kívül), már megint trianonnal, meg Nagy-Magyarországgal, meg diktatúrával, fasizmussal riogattak. Nem csodálom, hogy Orbán kiakadt ezektől.

A médiatörvényt nem tudom mennyien olvasták, de túlzás amit állítanak róla, és állítom, hogy az ellenzők 99%-nak fogalma sincs, mit tartalmaz, pláne ha az Európai Parlamenti képviselőkről beszélünk... :D

Lehet persze kritizálni, de a sajtószabadságot semmiben nem veszélyezteti, erkölcsi és gyermekvédelmi szempontból pedig én még puhának is érzem.

sorokinV 2011.01.19. 16:47:44

(ásít)

Az a Schulz az etalon, aki ostobább, mint Nyakó? Vagy a pedofil? Zorbán ilyeneket reggelizik. :D

ビンセント・ベガ 2011.01.19. 16:48:19

@Dillinger: Tényleg belegondolni is rossz mit kaptak volna azok a szerencsétlen rossz helyre vetődött emberek, ha a francia vagy az olasz rendőrséggel kerültek volna szembe. Még jó hogy nem vagyunk Európában.

Kalta 2011.01.19. 16:49:00

@fallen: Akkor miért volt censored felirat? Magyarázd el kérlek. :)))

Molenaar 2011.01.19. 16:49:41

Ha egyszer elmondananátok, hogy mi a baj és hogy mit kellene a magyar miniszterelnöknek tenni helyette (konstruktivitás)akkor talán egy picit becsülnélek titeket. Az ovis szintű nyafi már fáj...

hunyuan 2011.01.19. 16:49:57

harmatgyenge volt a grazi ápolt, és még meg is sértődött a drága me' bántották
kezet nem nyújtani pedig..
igazi tajparaszt félművelt viselkedés
mondjuk a disznóól takarító kondástól mást nem is nagyon várhatunk

ビンセント・ベガ 2011.01.19. 16:50:03

@Kalta: Ki sértegette pontosan Magyarországot? Hát leginkább lófasz sem; maximum Orbán terel így.

Kalta 2011.01.19. 16:50:37

@ビンセント・ベガ: Nézd meg a vitát, én végignéztem.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.19. 16:51:46

Viktor alaposan helyretette a csoportosan támadó bicskás EU-parasztokat. Ha már mindenki pofonokról meg gyomrosokról beszél, akkor ez most egy pörgőrúgás volt.

Teljesen jogos persze a felháborodás, hiszen a Benes-dekrétumokat meg a szlovák nyelvtörvényt ugyanilyen össztűz érte.

Figyeljük meg a ballib érvrendszert: aki nem orbángyűlölő kommenteket hagy itt, az fizetett ÉS hülye.

Na de ez is a sajtószabadság halálát jelenti, hogy ilyen cikkekkel van tele a net, írjatok csak még sok-sok évig ellenzékből. Mert ez lesz 8))

egri Fehér 2011.01.19. 16:52:35

@Vitéz Kőbányai Világos: jujj :P
(amúgy nem azt mondtam, hogy a példaképem lenne, a nácizást pedig nemigazán értem)

Kalta 2011.01.19. 16:53:28

@egri Fehér: Ja, Farrage nagyon nagy arc... :D Bírom. Most is jókat mondott. :)

Amelie11 2011.01.19. 16:53:30

Személy szerint engem, és néhány millió józan embert nem sértett meg senki. Örülünk, hogy végre kimondják, amit az itthoni sajtóban nem lehet. Mert bizony valóban úgy tünik, most kövezik a diktatúra útját.

jozicsenko 2011.01.19. 16:54:07

Kohn: na igen: Kun Béla óta számomra nem lehet európéer senki, ilyen névvel...

akkor nyüszögjön, ha gumilövedékkel szemen lövik és csak annyi kap a liberálisoktól: minek ment oda?

igényes 2011.01.19. 16:54:12

Vajon ki a főnök? Hol kell lemondani a világi vezetőnek?

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleményben jelentette be, Mayer Mihály lemondott a pécsi egyházmegye vezetéséről. Lemondását a pápa elfogadta.

puffatag 2011.01.19. 16:54:29

@Dillinger: tehát akik orbánt bírálják, azok lőtték szemen a tüntetőket

Kalta 2011.01.19. 16:54:40

@Jolie1: Igen, valóban nem lehet az itthoni sajtóban kimondani. Csak már több hete erről szól minden hír. Te tényleg ebben az országban élsz? :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.19. 16:55:58

@Dillinger: te hulye pocs

ha nem lett volna demokracia es jogallam azert amit most ide leirtal te szajba lennel love es olommal..

es ornbanek is mar reg el lennenek kaparva.

kapj mar a fejedhez, hogy mi is esik ki azon a budos szadon...

kennimekkormikk 2011.01.19. 16:56:14

Mit lehet leszűrni az eddigi kommentekből? Egy dolgot sikerült az eddigi demokratikusan választott vezetőinknek elérni (én egyformán utálom mindegyiket Antalltól Orbánig) ebben a szerencsétlen országban: Lassan mindenki gyűlöl mindenkit...

igényes 2011.01.19. 16:56:23

@hunyuan:
1. Orbán beszéde a magyarokat alázta!
2.Vajon ki a főnök? Hol kell lemondani a világi vezetőnek?

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága közleményben jelentette be, Mayer Mihály lemondott a pécsi egyházmegye vezetéséről. Lemondását a pápa elfogadta.
3. Elfogadom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Alf (törölt) 2011.01.19. 16:56:48

Lehet hogy sokan megvetnek de jobb volt szerintem Gyurcsány, aki tudta, hogy hol a helye, nem égete magát mindenki szeme láttára Europában.

És legalább nem nekünk kelet megfizetni az országos politikusok hibájáért hanem ki tudta harcolni a hiteleket aki gazdasági szagmában van az tudja hogy hitelek nélkül nem lehet üzletet csinálni vagy fejlödni ezért is vagyunk most joban gazdaságilag mig orbán el nem játca amit a szocialisták kiharcoltak.

Nem jo szélel szembe pisilni ahogy mondják, azt kellen csinálni amit az eu meg íemef mond, ők joban képbe vannak gazdaságilag.

sirwalter 2011.01.19. 16:56:52

Majd ha a posztoló lesz a miniszterelnök, akkor majd ő mondhatja el a személyes véleményét az EP-ben. Addig csak itt. Kb. ennyit is ér: 1/10 millió. Hogy kiket idéz, az pedig mindennél fényesebben megvilágítja, honnan fúj a(z a rossz) szél...

zsebatya 2011.01.19. 16:56:56

@medve2: A "mögött álló szavazók demokratikus jellegét" nem kérdőjelezte meg senki. A vitában többen jelezték, hogy éppen ilyen tiszta többséggel a háta mögött illene megmutatnia Orbánnak, hogy valóban demokrata és nem valami más. A kapkodva, célirányosan összetákolt médiatörvény pedig ez utóbbi variációról árulkodik a felszólalók szerint. És ezért kritizáltak élesen, mert szerintük ezzel Orbán eltér a szerintük létező európai értékrendtől. És e szempontból igaza van a Blogírónak: a bírálattal nem a nemzetünket, hanem egy akarnok ká-európai kiskakas önérzetét izélgették.

Wrex 2011.01.19. 16:57:02

@Molenaar: Hogy mi a baj, azt többször és többen elmondták. Hogy mit kellene tenni helyette? Oldja meg ő, az ő dolga, kétharmada van b+. A kritizálásról meg annyit: bár tojást tojni nem tudok, de azt érzem ha büdös.

Irgumburgum 2011.01.19. 16:57:23

Elképesztő, hogy néhányan tényleg elhiszik, hogy most aztán diktatúra jön, van, lesz...
Szánalmas!
Végre valaki úgy képviseli az országot ahogy azt kell.
Akinek van félnivalója az féljen is!

Kieseritzky 2011.01.19. 16:58:11

Jól látom? Tényleg Cohn-Benditre hivatkoztok AZ egész EP legundorítóbb figurájára???? Gratulálok! Egyes.

Nézzétek meg a teljes vitát, elérhető a hivatalos weblapon magyar tolmácsolásban is. Orbán nagyon kemény volt.

Publius Decius Mus 2011.01.19. 16:58:33

Paródia volt ez az EU parlamenti "vita". Semmilyen konkrétum nem hangzott el, de azért felháborodtak. Ami konkrétum elhangzott, az meg nem volt igaz.

Már látom, hogy a magyar parlament is teljesen európai, ha a strasszburgi is az.

Táskás Tóni 2011.01.19. 16:59:49

@medve2: Nem a szavazók, hanem Orbán demokratikus "jellegét" kérdőjelezték meg és teljesen jogosan.

puffatag 2011.01.19. 17:00:27

@jozicsenko: nyugaton éleslőszerrel lövik a magadfajta csőcseléket... a fidesztag wittner mária-féléket pedig megvádolják államcsínykísérlet miatt... ugye aszondta, ő benn volt a székházban az ostrom után a békés tüntetőkkel, szendvicseket fogyasztottak

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:01:50

sok mindent lehet mondani, minden igaz is, a legszomorúbb ma mégis az volt hogy orbán balkáni szintre rohasztotta az európai parlamentet....
meg azt is meg kellene hogy mondja valaki ennek a baromnak hogy csak a magyarok diktátora lehet, európáé nehéz lesz...mert sajna akkora szereptévesztésben van hogy azt hiszi ott is kapott 2/3-ot?

ja és még valami, általában a diktátorok szoktak önazonosulni saját népükkel, meg az egész nép nevében pofázni.hitlerről is éppen ezt állították kutató pszichomókusok, hogy egyik legjellemzőbb tulajdonsága az volt hogy túlzott önazonosulásban volt a német néppel.

szánalom hogy ideág jutottunk emiatta sok barom buta szavazó miatt aki erre a féreg bagázsra szavazott.

nowy 2011.01.19. 17:03:33

Mert Cohn-Bendit olyan kurvára európai volt,mikor üvöltözve minősítgetett (teljesen mindegy,hogy igaza volt e),főleg a 2. felszólalásában,miután megvonták tőle a szót...

puffatag 2011.01.19. 17:03:47

@igényes: mayer nem akarta leszopni a kis pedofil semjént, ezért menesztették.... ja, meg kiderült, hogy szétlopta az agyát

Nymus 2011.01.19. 17:04:03

@Dillinger: nem vagyok en maszopos. de olyan idiota sem mint egyesek...

manager2008 2011.01.19. 17:04:14

@Kalta: "Nem csodálom, hogy Orbán kiakadt ezektől."

Kedves Kalta, én végignéztem a szóűrbajt. Ha alkalmad van tedd meg, mert tanulságos.

A felek kommunikációját, mimikáját figyeld meg.

Tanulni kell ilyen helyzetből jól kijönni ez tény. Iskolában ezt nem tanítják, csak ellesni lehet annak akinek alkalma van rá. Ez ritka.
Orbán úr jó szónoki képességekkel rendelkezik, de rossz pókeres lenne, mert minden látszik az arcán.
ez hiba.
Az érvei pedig sajnos, őszintén sajnálom hidd el, nem tudtak megfelelő színvonalat elérni. Ha fogfájásra panaszkodva kimegy jobb lett volna. A teremben lemosták.
Viszont az újságírókkal szemben hozta a szokott formáját, ott már magához tért.
Legyünk tárgyilagosak, ezt a helyzetet csak kevesen tudták volna kihozni döntetlenre.
Nem kell ilyenbe belemászni, mert mondja már el valaki a titkot, mi a jó francnak kellett ezt e törvényt meghozni?

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:04:47

@Kieseritzky: Orbán nagyon kemény volt. Milyen jól fog ez még jönni , ha a kancsival közös ámokfutásukkal bedöntik a gazdaságot. Akkor majd nem vízió lesz a görög válság.

bigfater · http://bigfater.blog.hu 2011.01.19. 17:04:57

Ne bántsd a magyart!!!
Igenis engem sértettek meg, és hála köszönet a nemzetmentő Orbán Viktor miniszterelnök védelméért! Mellesleg azért nem nyújtott kezet, mert nem akarta megfertőzni influenzával az ellenségünket, különben holnap már biológiai fegyvert bevetésével is megvádolnák a magyart!!

James T. Kirk (törölt) 2011.01.19. 17:05:03

szerencsétlen, megint mehet a Csernushoz vagy Ausztriába tuningra idegileg, és ráadásul még az apeh-et sem tudja ráküldeni a genyákra... pedig teleírta a kockás füzetét nevekkel, akiket behívatna egy vagyonosodásira :-)

pernahajder Campbell 2011.01.19. 17:05:13

@Dillinger: Ugye, te most arra az esetre gondolsz, amikor valakik szándékosan két saroknyira szervezték a saját rendezvényüket egy előre láthatóan erőszakos zavargástól?

Kieseritzky 2011.01.19. 17:05:23

Orbán ma végre kimondta azt, amit már én is régóta gondolok. Egy német újságíró diktatúrázós-fasisztázós-rasszistázós kérdésére azt felelte, hogy ezek a vádak egy német szájából meglehetősen furcsák. Megnéztem volna a német fejét abban a pillanatban...

DillingerEscapePlan 2011.01.19. 17:05:37

@Nymus: dehogynem. a maszoposok mindig letagadják hogy azok. énse merném felvállalni, sose merték.

DillingerEscapePlan 2011.01.19. 17:06:53

@pernahajder Campbell: még ha ez igaz is lenne, az felmentést ad arra hogy embereket 2méterről lövöldöztek fejbe gumilövedékkel igaz?

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:07:07

@Kalta: Ismétlem nem Mo-ot ,hanem a bunkó focistát sértegették, teljes joggal.

kissiú 2011.01.19. 17:08:06

@Kalta:
Azért "pont" a Magyar Nemzet-et választották, mert ha véletlenül egy "nemzetellenes" lapra teszik rá, akkor amiatt hőbörögnének egyesek, hogy persze, ezt az a nemzetellenes lap (vagy az MSZP, vagy a nemzetközi multicégek, stb.) rendelte meg az adott EP képviselőtöl.

Atisz 2011.01.19. 17:08:11

Kár ilyen buta blogbejegyzéseket írni úgy, ha nem láttuk az ominózus EP ülést.

Schulz össztüzében volt minden (demokráciát nem ismerő poszt-kommunista előélet, sértő nagy-Magyarország szőnyeg, véleménynyilvánítást korlátozó médiatörvény, stb.) amiről az analfabétákon kívül mindenki számára egyértelmű, hogy itt bizony a magyar népet szidták, nem csak a kormányt. Az, hogy utána milyen szánalmas magyarázkodással próbálkozott Schulz és Cohn-Bendit (mindenki szereti a magyarokat, csak a kormánnyal van gond) - amit az EP-ben egyébként nagy fújolás kísért - már más dolog.

Cohn-Bendit egyébként kétségbe vonta a demokratikus parlamenti választások létjogosultságát is: "Nem mindig a többségnek van igaza."

Na de mit is várhat az ember egy zöld köpönyegbe bújt anarchistától? :)

gauche caviar 2011.01.19. 17:09:03

orbi azért sértődött meg mert már teljesen elhitte, hogy a kormány=népakarat, és ha a kormányról mondanak rosszat, akkor a népről mondanak rosszat...

nagy fenéket. ez egy szimpla szalmabáb-érvelés volt, shadowboxing; úgy tenni mintha a komplett népet fikáznák, aztán erre a mesterségesen generált vonalra ráülni, a lényegi rész helyett. bullshit.

orbi stílusa meg kb tényleg valami kültelki kocsmába passzolt volna ezzel a mivan-mivan-mivan, nekem szótá-be', hö? stílussal. "miről beszélünk akkor?" széttárt karokkal, mint joli néni a közértben, egy kiadós hörgős futam után érzett diadalban.

(milyen érdekes, hogy bizonyára csak a bírálók nem értették meg a nagy és szép médiatörvényt, a támogatók meg nyilván 100%-ig megértették. ha jót mond, akkor igaz, ha bírál, akkor hazudik. pfff)

persze, az EP-ben Orbánnál már nagyobb görények is beszéltek...

c72 2011.01.19. 17:09:06

De tényleg mi a jó francnak kellett ez a törvény most? Ha valóban annyira ártalmatlan, akkor milyen országos érdek fűződött hozzá? Miért kell minden betűjéhez igazodni egy összedobált fércmunkának?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:09:21

@Kieseritzky: mert itt nem is volt se diktátor se nyilas mi?
ORBÁN EGY ROHADÉK FASISZTOID DIKTÁTOR!
LE VELE!

egyébként meg figyelgessétek csak ennek az állatnak a készülő törvényeit, háromszor fizeti itt mindenki vissza majd a néhány ezer-tízezer forintos adócsökkenést (már ha volt, mert ugye az átlagnak semmise)

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:09:43

@sorokinV: Sőt Orbán pedofil papok kezeit csókolgatja, amióta "megtért" a népe és a kedves családja érdekében.

Micocicó 2011.01.19. 17:09:58

Égtem a net (azon néztem ) előtt mit Magyar állampolgár.
Ez a kis buz... mit pökhendiskedett egy olyan ügyben ami eleve bukó! És a csodálatos jobbik meg még rá tett egy lapáttal! Barvó fiúk-lányok.

gauche caviar 2011.01.19. 17:10:54

@Atisz: "Cohn-Bendit egyébként kétségbe vonta a demokratikus parlamenti választások létjogosultságát is: "Nem mindig a többségnek van igaza."

Mert ebben hol is vonta kétségbe a választások létjogosultságát?
Szimplán azt jelezte, hogy a többségnek nem biztos, hogy igaza van. Mert ez ugye igaz, ebben talán nincs vita.
Mert akkor ugye együnk szart, hiszen legyek milliárdjai...

Link Elek 2011.01.19. 17:11:12

a mi hibank.
mi valasztottuk ezeket az orszag kepviseletere.
azt kapjuk amit erdemlunk.

pernahajder Campbell 2011.01.19. 17:11:51

@Dillinger:
"még ha igaz is lenne"
Talán nem igaz?

KG2000 2011.01.19. 17:12:05

Na ebben biztosan körülbelül (nem ismerjük a magyar állampolgárok pontos számát) igaza van a blogosnak:

"a fent nevezett csoport egytízmilliomoda"

Én mondjuk örülök, hogy nekem nem Gyurcsány, Martin Schulz, Cohn-Bendit az etalon. Ha már német, akkor ezerszer inkább Angela Merkel, Helmut Kohl például.

Martin Schulz, Cohn-Bendit, mint a "világ legjobbjai". Ilyen faviccet régen olvastam, szerintem ez már olyan magasságokba emelkedik, hogy méltó lenne a Népszava, a Népszabadság vagy a HVG címlapjára is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:12:17

@Kieseritzky: inkább kommunista nem?
az legyek már ha merem szidni a nagy vezért...
hülye fideszdroid!remélem lógni fogtok nemsokára.

gauche caviar 2011.01.19. 17:12:23

@Dillinger: "még ha ez igaz is lenne, az felmentést ad arra hogy embereket 2méterről lövöldöztek fejbe gumilövedékkel igaz?"
és a kétharmad felmentést ad arra, hogy embereket maró lúgos vörösiszappal árasszák el? Na, hülyeségeket nem olyan bonyolult hőbörögni...

kicsike viktorka 2011.01.19. 17:12:46

@OrangeOrder: erre azért ne vegyél mérget:)

zsebatya 2011.01.19. 17:13:04

@manager2008: Igen, abban a lehetetlen lila nyakkendőben (mögötte tökugyanlyan szerelésben Matolcsyval) szánalmas volt, ahogy emelgette a nemesen domboruló szemöldökét, meg ahogy fejcsóválva jegyzetelt. Még akkor is, ha én azért egy higgadt, tételes bírálat-sorozatot az EP-képviselőktől jobban elfgadtam volna, mint ezt mutogatós-kiabálós változatot. De persze, ahol egy Morvay K. örökmosolya villoghat, ott már semmi sem disszonáns.

iBKV 2011.01.19. 17:13:11

Nem foglalok állást, de engem nagyon zavart, hogy azok a mindent tudók ordibáltak, habzó szájjal szajkózták az ooohban-t és még bele is pofáztak a mondandójába. Leveszik a hangot, de üvölt továbbra is. Ez inkább szánalmas, mint jó vitapartner. Európai mi? egy francot.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.19. 17:13:37

@Dillinger: ad 1. nem vagyok maszopos
ad 2. azertm mert te retardalt vagy es nem fogod fel mit jelent a demokracia es jogallamisag, az nem az en problemam..

azaz valamennyire az enyem is, mert sajnos ilyen pocsok miatt kenytelen leszek megtagadni, hogy barmifele kozom van ugy a mostani kormanyunkhoz es a proli rajongoihoz..

isapi 2011.01.19. 17:13:55

Mi az,hogy európai?Megmondja valaki?Soha nem fogadtak be bennünket őszintén! Mindenki meg van sértődve hála az Istennek nálunk vannak zsidók cigányok! A szomszédoknál nincs ilyen gond!Főleg ami a zsidóságot illeti!Ránk haragszanak mi nem haragudhatunk egy kicsit?

manager2008 2011.01.19. 17:13:56

@gauche caviar:
"orbi stílusa meg kb tényleg valami kültelki kocsmába passzolt volna ezzel a mivan-mivan-mivan, nekem szótá-be', hö? stílussal. "miről beszélünk akkor?" széttárt karokkal, mint joli néni a közértben, egy kiadós hörgős futam után érzett diadalban."

Ez volt az érzésem nekem is. Bizonyos pozícióban azért kell egy stílus. Jópofa volt a vita, de kicsit kocsmaízű lett, és ez furcsa.

Kieseritzky 2011.01.19. 17:14:24

Nem kell szeretni Orbánt, de azt el kell ismerni, hogy a mai szereplésével odacsapott. Martin Schulz nem is tudta kezelni a helyzetet...

Alf (törölt) 2011.01.19. 17:14:54

Engem nem sértettek meg, nagyon jól tudom, hogy a nyugat-európaiak lenéznek, semmibe vesznek, kihasználnak minket a lelkiismeretfurdalás legkisebb jele nélkül.

Atisz 2011.01.19. 17:14:56

@gauche caviar: Egy 68,14%-os választási győzelmet azért nem ilyen könnyű elbagatellizálni :)

Azonkívül azért nem jött ez ki olyan jól, mivel ez volt Cohn-Bendit utolsó "érve".

igényes 2011.01.19. 17:15:00

Orbán barátja Semjén társa miért mondott le?
40 rendbeli feljelentés a pécsi püspök ellen

Olyan szép fotók vannak!

www.google.hu/images?hl=hu&rlz=1T4ADRA_huHU401HU401&q=schmitt%20P%C3%A1l%2C%20Mayer%20Mih%C3%A1ly&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&tab=wi&biw=1345&bih=500

gauche caviar 2011.01.19. 17:16:04

@KG2000: végül is, Cohn-Bendit csak egy 68-as párizsi hepajban volt főkolompos. Tudod, amikről most a töri könyvekben lehet olvasni.
Jó volt amit ott csinált? Kit érdekel? Lényeg, hogy fényévekkel nagyobb játékos, mint Orbán "két választást bebuktam" Vittorio.
Ettől még lehet oltári nagy seggfej, veri a nejét. Lényeg, hogy rutinosabb, elegánsabb és jobban érti, hogy miről szól az eu meg az ep, mint az aki jelenleg épp a soros elnökségben játsza a karmestert.

iBKV 2011.01.19. 17:16:04

@Kieseritzky: Schulz kb úgy reagált, mintha megtudta volna, hogy Orbán meghúzta a nejét. :)

regress 2011.01.19. 17:16:41

most olyanok a politikusaink ,mint a részeg tahók,belekötnek mindenkibe,csak az a baj hogy nekünk fog fájni.mert visszaadják,fehérember nem felejt!amúgy viktor mögött nem dem.tömeg áll,hanem birkák

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:17:32

@Táskás Tóni: egyébként még valami...nemtom ki látta a legutóbbi panorámában a belorusz Lukasenko-val készül interjút.
szinte teljesen ugyanilyen hangnemben állította a külföldi ujságíróknak hogy demokrácia van, meg a nyugat hazudik, meg az ellenzéke bűnöző..blabla, meg oktatta ki őket mint orbán...
még a hangsúlyozása, kifejezésmódja, stílusa mindenben ugyanez volt.

MAGYAROK!EZ ÚJRA NAGYON ELKÚRTUK....
nekünk sosem lesz normális országunk és normális politikusaink?

Kieseritzky 2011.01.19. 17:17:40

@iBKV:
Öröm volt nézni. Herr Schulz előre kikiáltotta magát Orbán ellenfelének, hogy majd ő rendre parancsolja. Ma már nem akkora az arca..

Archenemy 2011.01.19. 17:17:41

Igen, szerintem is sokkal jobb lett volna, ha Orbán ruháját megszaggatva letérdel az eu képviselők elé, és egyesével leszopja őket. Akkor végre büszkék lehetnénk, hogy ennyire jól együtt tudunk működni ajrópával, mennyire szeretnek minket. Hiszen ez a lényeg, hogy elégedettek legyenek velünk, mi legyünk a legvidámabb barakk, a legjobban túlteljesítő munkacsoport. Ha egy másik ország ne adj isten összehúzza a szemöldökét, akkor a legjobb megoldás, ha a farkunkat behúzva magunk alá pisilünk, és nyüszítve a lábához törleszkedünk.

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:17:50

@Atisz: Engem nem sértettek meg ,Orbán és a te fajtád viszont igen. Nagy hazafi köntösbe bújva károkat okozni az országnak azt tudja a fidesz és a mögötte álló támogatók. Meg a bunkó focista.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 17:19:08

@pernahajder Campbell:

Ugye te most egy icipicit se csúsztatsz szándékosan? :-))

jucus88 2011.01.19. 17:19:20

@gauche caviar: Cohn-Bendit nyíltan vállalta anarchista gondolatait, lévén, hogy több ilyen csoportosulásnak is a tagja, vezetője volt. Másrészt egy frakciótársa, nem valami szörnyű néppárti, vádolta meg azzal, CB visszaemlékezéseit olvasva nem alaptalanul, hogy pedofil. Ennyit róla, ha már így istenítitek.

Amelie11 2011.01.19. 17:19:24

Én úgy tanultam, hogy annak idején mi is a németek oldalán voltunk, úgyhogy a magyar szájából is furcsa a németezés.. kb annyi köze van a mostani német generációnak a múlt század eleji eseményekhez, mint a mai magyar generációnak... szóval elég gyenge és ostoba megnyilvánilás volt.. pontosan a "nagy vezér" az, aki szégyent hoz a magyarokra ezekkel az "intelligens" beszólásaival

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:19:34

@Archenemy: Nem kellett volna Orbánnak mindet leszopni. Szíjgyártó, Matolcsi, Martonyi is segíthettek volna. Hamarabb végeznek.

gauche caviar 2011.01.19. 17:19:45

@iBKV: a mikrofon kikapcsolás utáni pofázás eu parlamenti legfőbb képviselője a morvai kittike...

@Atisz: mennyinek a 64%-a... de még ha 99999999999 ember is szavazott volna rájuk a 10 millióból, az feljogosítaná őket annak az egynek a semmibevételére? na, ilyesmiről szól az európaiság. (mielőtt belekezdenél: ez nem azt jleneti, hogy akkor annak az egynek automatikusan igaza van a többiekkel szemben...)

Publius Decius Mus 2011.01.19. 17:20:03

Mellesleg aki figyelt, kiderült, hogy ugyanez a cirkusz volt már a Szlovén és a Cseh elnökségnél is, csak akkor még nem figyeltünk. Senkinek nem tetszik, hogy a kis posztkomcsi kelet-európaiak osztják az észt az EU-ban, mert egyenlőek vagyunk, csak annyira azért mégsem.

Melee 2011.01.19. 17:20:05

@Kieseritzky: Orbán jól megmondta a kekeckedő firkásznak! Kemény csávó volt!
A baj ott van, hogy keménynek a grundon kell lenni, és nem a parlamentben, különösen nem az EP-ben, ami nem a honi Parlament színvonala. Ott ésszel kell(ene) alkotni, mert a keménykedőket lenézik, mint a felsőfokúak a 8 osztályok hvcs-ket.
A mai Németország és az 1944-es Németország között nagyobb a különbség mint, a mai Magyarország és az 1944-es Magyarország között.

Kieseritzky 2011.01.19. 17:20:21

@Jolie1:
Mire gondolsz most? Hol németezett?

Atisz 2011.01.19. 17:20:40

@Táskás Tóni: A fajtám? Honnan tudod milyen "fajtájú" vagyok? :)

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:20:45

@Jolie1: Nem európai, nem intelligens. Bunkó focista.

gauche caviar 2011.01.19. 17:21:47

@Archenemy: ja, nyilván csak ez a két verzió létezik.
na, pont arról szól az "európaiság" hogy mindig meg kell találni a konszenzust. (analfabétáknak: nem kompromisszumot, hanem konszenzust.)

Alf (törölt) 2011.01.19. 17:22:13

@manager2008: nézz meg egy vitát az angol parlamentből.

Annyira gyűlölöm már ezt a meghunyászkodási kényszert, a politika nem az úriemberségről szól, hanem az erőről és az érdekeidért való kiállásról.

a meghunyászkodó férgek eddig csak rosszat hoztak az országnak.

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:23:43

@Schaf: Nem csúsztat,mindenki tudja, hogy Orbán áll a szélsőjobb mögött. Ezt még az is bizonyítja, hogy a jobbik programját valósítja meg.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 17:23:43

Hé kommunisták....

A demokrácia lényege a választott vezetőkön keresztül gyakorolt többségi hatalom, vagy az, hogy minden döntéshez ki kell kérni a kommunisták véleményét?

...jahh és nem utolsó érv, hogy természetesen törvény csak akkor lehet demokratikus, pláne jogszerű, ha kommunista jóváhagyta?

Nem tévesztettetek ti kort és országot???

gauche caviar 2011.01.19. 17:23:53

@Publius Decius Mus: tökre nem ez a cirkusz volt, de ha a magyar nemzeten meg az echo tévéken kívül máshol is nézelődsz, egészen jó összefoglalók vannak, hogy miben más ez a mostani ripityom, mint az említett két másik.
mindkét másik szituban annyi volt a kifogás, hogy szlovénia túl kicsi-e hogy az egész eu-t irányítsa, valamitn, hogy a cseheknél éppen bomlott a koalíció és hogy a belpolitika miatt nem lesz-e cink a vezetőség.
ez azért nagyon nem ugyanaz, mint a mostani cécó.

Archenemy 2011.01.19. 17:24:20

@gauche caviar: nyilván nem csak ez a két verzió létezik, de mégis nekem gyakran tűnik úgy, mintha egyesek leginkább ennek örülnének.

Molenaar 2011.01.19. 17:24:25

@Wrex: "Oldja meg ő az ő dolga"

Erről beszéltem.. addig szerintem mindenki kussoljon mostmár befele amég ki nem talál valami értelmesebbet az Orbánhitlernél meg a cenzúrásánál, meg egymás baszogatásánál.

Nem az ő dolga hanem a mienk! Vagy diktatúra van? Ha meg az ő dolga mégis, akkor meg senki ne szóljon bele!! Milyen jogon?:DDD

Amelie11 2011.01.19. 17:24:54

azért nem feltétlen kommunista, aki nem szereti Viktor atyát :))

Muad\\\'Dib 2011.01.19. 17:24:57

Ehhez kb. ennyit lehet hozzáfűzni:

Az Európai Unió összlakossága:

501,064,211

Ebből tiltakozik a magyar médiatörvény ellen:

hozzávetőlegesen mindenkivel együtt
5,0000

zsebatya 2011.01.19. 17:24:58

@igényes: Hadd mán azt a püspököt! Bűnözők mindenhol akadnak, még a papok között is. Most is így van, régen is így volt, holnap is lesz. "Valójában az ember bűnözik, még ha történetesen pap is, és jól tudjuk, hogy soha nem jutunk el addig, hogy megszüntessünk minden bűnözést." Ezt egy Druon nevű történetíró szerint XXII. János pápa mondotta 1324-ben. Azóta pedig a lényeg nem változott.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:25:24

@Archenemy: drága öregem, ezzel az a baj hogy fel kell mérni az erőviszonyokat...
még az oroszok és kínaiak is szerényebbek, pedig azok helyből leszarhatnák a világot akár...
szóval kb. olybá tánik nekem orbán keménykedése mint amikor hadatüzentünk a szovjetuniónak meg amerikának.....

szóval nehogy már egy törpe szóljon be egy óriás csapatnak.kicsit röhejes.
és itt nem is a politikáról van szó, mert legfeljebb kiröhögik, de ha gazdaságilag kihátrálnak emögül a nyomorult kis szarkupac magyarország mögül akkor itt bizony éhendöglünk.
mert orbántól és csicskahadától az egyszerű ember ne várjon kenyeret....ezek csak maguknak lopnak.

Atisz 2011.01.19. 17:25:26

@gauche caviar: Szerintem sem, de tudod azért van a parlamentben lehetőség a 2/3-os törvények megszavazására, hogy ha valamelyik párt eme cseppet sem egyszerűen elérhető kritériumnak (mármint a parlamenti helyek 2/3-ának birtokában van) eleget tesz, akkor élhessen is vele.

És ma Magyarországon ez a helyzet, akár tetszik, akár nem.

Kieseritzky 2011.01.19. 17:25:28

Orbán nem németezett, csak a helyére tette germán barátainkat. Nem mi gyújtottuk fel a világot kétszer egymás után, nem mi szálltuk meg saját magunkat 44-ben, nem mi hajtottuk végre hidegvérrel a világtörténelem legnagyobb népirtását. A németek voltak. Békén lehet minket hagyni.

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:25:34

@Alf: Verekedni kell a parlamentben, mint Ukrajnában . Úgyis ott van Orbán mintaképe.

lüke 2011.01.19. 17:25:44

@hunyuan:
graci?
nem elírás
mi van ott Grazban?
@Táskás Tóni:
jó a hajad, hol focizol?

"Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait."

manager2008 2011.01.19. 17:25:45

@Kieseritzky: persze hogy odacsapott, de még mekkorát. Én már azt vártam hogy odamegy a Cohn-Bendit-hez és lenyom neki kettőt a box szabályai szerint és esetleg kis túlreagálással ami ilyen esetben érthető, még a földön fekvő rossz arcúba bele is rúg párat, de csak finoma, hogy 8 napon belül gyógyuljon.
Vártam, de hiába, ez kimaradt, pedig nagyon elment volna és a világsajtónak is lett volna mit írogatni pár hétig.
Viszont van olyan "odacsapás" is amikor az ember a saját kezére csap a kalapáccsal ha eggyel több sört iszik, és az szokott fájni, ha már történt veled ilyen.

gauche caviar 2011.01.19. 17:25:49

@Schaf: "A demokrácia lényege a választott vezetőkön keresztül gyakorolt többségi hatalom, vagy az, hogy minden döntéshez ki kell kérni a kommunisták véleményét?"
igen, aza demokrácia, hogy ha vannak abban az országban komcsikra szavazó állampolgárok, akkor az ő véleményüket is ki kell kérni. aztán a parlamenti létszám alapján szavazni.
na, hát itt még a véleménykikérés gondolata sem merült fel.
mert ha kikérik, akkor talán nem az ep-ben meg y a szennyes teregetés, hanem csak a hazai parlamentben. ezért kínos ez a stílus.

Táskás Tóni 2011.01.19. 17:26:15

@Atisz: Fideszes undorító "hazafi"

pernahajder Campbell 2011.01.19. 17:26:40

@Schaf: De :-)

Viszont én nem szervezném, mondjuk az esküvői menetemet a Megyeri útra Újpest-Fradi meccs napjára, hacsak nem akarnám kinyíratni a rokonságot. Mit gondolsz?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.19. 17:26:56

Orbánnak igaza van.

Amikor Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát sértegetik, a magyar népet sértegetik.

Önkritikusan megjegyzem: ez Gyurcsány alatt is így volt. :(

gauche caviar 2011.01.19. 17:27:11

@Atisz: ja, emlékszem anno amikor a maszopnak volt kétharmada, akkor aztán a fidesz ott állt és mondta, hogy igen kérem, ez tök demokratikus, ez így korrekt, tessék csak nyugodtan alkotmányt módosítani, meg alkotmánybíróságot kiherélni és államosítani. meg a médiának is fogják be a pofáját.

Alf (törölt) 2011.01.19. 17:27:11

remélem nem azért kell a sajtószabadság, hogy mindent beszopjunk, amit a sajtó terjeszt.

apropó, h1n1 oltás megvan, a sajtó szerint nagyon fonos beoltatni magunkat tavaly, míg ki nem derült, hogy átverés az egész, persze erről kevéssé ír már a sajtó, most kuss van.

amit bizonyos érdekkörök felkapnak, azt biztos le tudják nyomni a stupid mob torkán.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:27:13

@Muad\\\'Dib: nyilvánvaló hogy az eu parlamentben tiltakoznka, szerinted hol nem szarja le a nyomorult magyarokat egy olasz, francia vagy spanyol átlagember?

a gond tudod az hogy míg külföldiek ezrei tiltakoznak, a barom magyar meg béget a diktatúra építéséhez.
de majd ha nyílnak a koncentrációs táborok és dunába lövik az embereket rájönnek a nagy igazságokra asszem

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2011.01.19. 17:27:40

Az a baj, hogy Orbán nem érti, amit hall - nem jut el az agyáig. A felfogásával vannak problémák, mint ennek a szegény "egriFehérnek" és társainak. Velem már 2milliomodot sért vérig a miniszterelnökötök.
Amúgy szeretném tudni, hanyas volt matekból Orbán, mert az szokott nehezen menni, hogy mikor mit tekintünk egésznek, és minek a törtrészéről van éppen szó?
Hát most kizárólag a saját egész(ségtelenség)éről nyilatkozott - már megint. Ti trollok meg vegyétek már tudomásul, hogy parancsra és trollkodásra sem lehet szeretni valakit, aki nem érdemli ki, hogy vonzódni lehessen hozzá... nem! Nem szerethető, nem tisztelhető, és nem lehet rá felnézni... ennyi. Érezze sértve magát Orbán, de higgye már azt, hogy 10 milliót ért sérelem, mert érdekes módon még egyszer nem kapott 10millió magyar annyi fizetést a kasszájába, mint amennyit ő felvesz minden hónapban. Akkor legyen megsértve, amikor a munkanélküliek, hajléktalanok, minimálbérüket meg nem kapott munkások, magánnyugdíjpénztár tagok alapvető jogait látja sérülni a kormányintézkedések által. ! Akkor megsértődhet a nép nevében - addig NEM!
Az igazság fáj neki - sírjon, azt szabad, de ne minket ríkasson meg a saját tahóságai miatt.Ne!

kubatov_kommunista 2011.01.19. 17:28:05

Szerintem az EU részéről annyi lesz, hogy OV bemutatkozott, látták nem kultúrember, populizmusban jó - mi van most január - jó akkor még 5 hónapig nem nagyon találkozom ezzel az emberrel - csak a minimálisat.

Bizottságokban eldolgozgatnak.

Az EU-s félév végére OVI-t viszik nagygenerálra Ausztriába

Itthon majd megy a mantra, hogy erős érdekérvényesítés, fényes (kül)politikai siker, blablabla

@Dillinger: Akik autókat gyújtogatnak, barikádoznak, dobálóznak - európai módon - azokat európai módon lefújják, meglövik gumival. Főnök nem mondta? csak hogy elég a feszkót meg káoszt kelteni?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 17:28:23

@Táskás Tóni:

Ha nem csúsztat akkor wazze vegyél elő egy térképet és számold ki hány sarok a két helyszín.

Bár a szociktól megszokhattuk volna, hogy a nagy sajtószabadság és demokrácia náluk azt jelenti, hogy majd ők megmondják mit gondolunk, majd ők megmondják hogyan volt, és majd ők megmondják Európának is, hogy milyen remek gazdasági mutatóink vannak.

Ha utólag kiderül, hogy hazudtak éjjel és nappal, akkor még mártírok is lesznek, hogy de hát bevallották!!

A NAGY LÓFASZT! KIDERÜLT ELVTÁRSAK! KIDERÜLT!

Nagy a különbség...

KG2000 2011.01.19. 17:28:31

@ORBÁNHITLER!:

Egyetlenegy szerencséje van az országnak: hogy te normális vagy:)))))))))

Kalmár 2011.01.19. 17:28:56

Jópofa látni, hogy felnéztek olyan politikusokra akik leszarják a saját fajtátok elnyomását, de az őket szponzorálókon esett sérelemért az égre kiáltanak.
Ugyan kérem...médiatörvény?
Hol van arról itt már szó?
Ha a francia miniszterelnök egyszemélyben nevezi ki a médiatestület tagjait az jó.
Ha európa legnagyobb legitimációjú parlamenti többsége, az diktatúra....mentek ti a fenébe.
A legocsmányabb, hogy a rasszizmust ki merik ejteni a szájukon. Főleg azok akik éppen indítják a deportáló repülőjáratokat a cigányokkal. Kussolnak miközben irtják a keresztényeket afrikában. Nem lépi át az inger küszöbüket, hogy magyar srácokat vernek szét a vajdaságban, majd eltusolják a rendőrök. Nem gond, hogy háborús bűnös minden magyar a Benes dekrétum szerint. Ez a szégyen.
Nem európai-balkáni itt a kérdés, sima pártpolitika. Jól mutatja, hogy a néppárt védi a szoclibanarchisták támadják.

Nagyon gyönge csúsztatás a blog szerzőjétől ez az
"fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni" duma.
A néppárti védelmezők sem tudják??
Ja persze, kiesett a cici a szátokból és most megy a hiszti.
Nem baj.
Bömböljééél.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 17:29:04

@medve2: nem azt kérdőjelezik meg. Hanem az lehet gyanús, ha éppen valaki bekezd egy nyilatkozattal, amit kötelező kifüggeszteni - amiben a forradalom szó szerepel, majd alkotmánybíróság jogkörének csorbítása után, belehúz a sztrájktörvény módosításába, új alkotmányt kezd készíteni, gyakorlatilag elegánsan zsarolja az embereket a saját pénzükkel(nyugdíj) majd 9 évre megválaszt egy egypárti médiatanács vezetőjének egy kormánypárti nem szakértő vezetőt, miközben elkészül egy törvény, aminek gumimegfogalmazásain keresztül nem nehéz óriásbüntetéseket kiszabni,akkor azért minden demokratikusan érző embernek felmerül hirtelen hogy WTF????????
TE MIT GONDOLSZ? NEKED ERRŐL MI A VÉLEMÉNYED?

lüke 2011.01.19. 17:29:14

@kubatov_kommunista:
az volt a Cohn Bendit 68-ban, talált, süllyedt

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:29:15

@Jolie1: orbán és a fideszesek felfogásában két féle EMBER létezhet:
a jó ember aki szereti viktort...és a kommunista rohadék akit irtani kell.
(belföldön, külföldön igaz, pl. luxemburgi, német, francia, amerikai..stb politikusokra, ujságírókra is)

Khayness 2011.01.19. 17:29:22

Nem a külföldnek van 2/3-a, nem kell komolyan venni a kritikát.

porquenotecallas · http://antiblog.blog.hu 2011.01.19. 17:29:52

Na, megint béget a nyáj...
Orbánozás, fideszezés, médiatörvényezés...

Amikor egy újságíró azt írja Magyarországról, hogy "büdös kis hely", azzal igenis megsért engem is, nem csak a kormányt. Amikor egy politikus hasonlóan viselkedik, méginkább felháborít.
Amit Cohn-Bandita Úr fröcsögött, az annyira gusztustalan, hogy kezet fogni max. szaros kézzel szabad vele.
Persze vannak elvakult bloggerek (alig van másmilyen sajna), akiknél úgy kezdődik mindig a verekedés, hogy a Jimmy visszarúgott. Tehát amit a Bandita mondott, az mintha nem is létezne, de amit Orbán erre reagált (nem fogott kezet - teljes joggal, hozzáteszem), azt felháborítónak tartja.
Ja, és persze a kötelező kifejezés, az "európai" most sem marad el.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.19. 17:30:24

Felháborító! Viktor visszaszólt! Amikor megtanulhatta volna, hogy magyarként örüljünk, hogy beengedtek minket ebbe a zárt elitklubba. Nem vittünk magunkkal semmit, csak a csupasz seggünket, most is segélyesek vagyunk az EU-ban 8((

Úgyhogy mindennap rebegjünk el egy halk köszönömöt Európának, üljünk le, kezeket hátra, és figyeljünk. Tanuljunk. Sokat!

8)))

KG2000 2011.01.19. 17:31:09

@Schaf: Mondjuk arra még mindig várok, ki is szivárogtatta ki a nagy Gy. beszédét. Azt hiszem, azért nem tudjuk még, mert ugyan Gyurcsányék szivárogtatták ki, de csak azért, mert attól tartottak (vagy tudták), hogy Orbánéknak megvan.

Mindenesetre, ha már oknyomozó újságírásról beszélünk, ezt igazán kideríthetné a sok nagyokos újságíró!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:31:11

@TaTa86.: nekem orbán léte és hatalma nagyobb sértés.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 17:31:17

@Schaf: hagyjuk már a szocikat, komolyan. Egy 15%-os párt. Ki a lófaszt érdekelnek? Arról beszélgessünk amiről a cikk szól. Láttam a sajtótájékoztatót, és szégyelltem hogy ez az ember az ország miniszterelnöke. Pökhendi, és nemhogy nem európai, hanem remegő szájszélű, megsértődött kis...nem akarok személyeskedni inkább..

zsebatya 2011.01.19. 17:31:19

@manager2008: Nem lehet, a Cohn-Bendit van egy mázsa, a mi fiunk pedig nincs. Rossz box lett volna hiába drukkoltunk volna e csatában a Viktornak. De a médiatörvény akkor is értelmetlen és fölösleges emberkedés, ha az anarchista C-B támadja.

lolperec 2011.01.19. 17:31:34

ne sajnáljuk, majd hazajön és kiéli magát rajtunk.. meg a pénzünkön.. ^^

Atisz 2011.01.19. 17:31:41

Azt azért megkérdezném, hogy akik Schulzot és Cohn-Bendit látták, mint "győztest" az ülés során, azok melyik összeállítást látták?

Komolyan kérdezem, mert ha csak azon roppant egyszerű tényt nézzük, hogy Orbán tapsot kapott, a két említett úr pedig igen erőteljes fújolást magyarázkodásuk előtt - nos akkor is tisztán látszik minden.

2011.01.19. 17:32:09

Na már megint a régi nóta, a marginális vörös kisebbség meg szeretné mondani, hogy ki az európai meg ki nem. Majd egyszer rájöttök, hogy az európai nem a ballibbant szinonimája.

AnnaKarenina 2011.01.19. 17:33:22

@Kieseritzky: "Egy német újságíró diktatúrázós-fasisztázós-rasszistázós kérdésére azt felelte, hogy ezek a vádak egy német szájából meglehetősen furcsák. Megnéztem volna a német fejét abban a pillanatban... "

Hát ha csak ennyit tudott OV mondani, az nem sok. A németek tették meg a legnagyobb utat a múltjuktól és nagyon erősen vigyáznak is arra, hogy még véletlenül se lehessen őket azokkal összekeverni. Szóval ez egy butaság volt.

manager2008 2011.01.19. 17:33:32

@Alf: Persze. Csak egy szenvedélyes kiabálás az nem jelenti az úriemberség feladását. Kérdés az hogy mit kiabál, milyen a szókincse.
Egy úriember pofán is vághat valakit, de mondjuk nőt nem üt meg, esetleg belerúg, mert azt lehet.
Rommá égetni lehet valakit a legudvariasabb módon is, erre való az irónia.

A dolog egyszerű, szerezz be egy ánglius parlamenti szópárbajt és nézzük meg. Van rá egy söröm hogy egy bizonyos szint alá nem mennek, még a prolik képviselői sem..

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:33:41

@KG2000: egy zártosztályon kezelt közveszélyes pszichopata is normálisabb mint azok akik erre a féreg orbán csürhére szavaztak.

gyilkos fűegér 2011.01.19. 17:33:42

@Kieseritzky: "Egy német újságíró diktatúrázós-fasisztázós-rasszistázós kérdésére azt felelte, hogy ezek a vádak egy német szájából meglehetősen furcsák."

Hát már ne haragudj, de szerintem meg ez színtiszta prosztóság, semmi más, Orbán egyszerűen nem tudja hol van.

Atisz 2011.01.19. 17:33:44

@gauche caviar: Éltek is vele rendesen, már ami a privatizációs ügyeket illeti.

No de ebbe ne menjünk bele, foglalkozzunk a mai EP üléssel :)

BlahBlah 2011.01.19. 17:34:04

@Atisz: kár, hogy nem lehet itt like-olni a hozzászólásokat :)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 17:34:41

@Legelő Őse:

Jaaa.... ha valaki egy nagy rakat szart hord a lakásodba, mire holnap hazamész, akkor ne azt firtassuk ki tette tönkre a lakásod, hanem inkább azt, hogy mire használjuk fel a sok szart?

Röhögtetsz?

Kieseritzky 2011.01.19. 17:35:04

@AnnaKarenina: Igen, olyannyira óvatosak, hogy állandóan leantiszemitáznak minket (pl.:Budapest az antiszemitizmus fővárosa).

AnnaKarenina 2011.01.19. 17:35:07

@porquenotecallas: Cohn-Bendit nem afféle fülkeforradalmár ám, hanem 1968-as igaziféle. A büdösre meg mondhatjuk nyugodtan, hogy fejétől bűzlik...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:35:09

@porquenotecallas: orbántól és mocskától bűzlik...a cikk erről szólt.

medve2 2011.01.19. 17:35:09

@Legelő Őse: Én nekem a médiatörvény nem tetszik. De ugyanakkor senkinek nincs joga megkérdőjelezni hazám demokratikus voltát, mert lehet, hogy hülye a kormányunk, lehet, hogy hülye a médiatörvényünk, de demokrácia vagyunk, mint ahogyan én nem venném a bátorságot a fideszre szavazók demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelezni. Már pedig ez is megtörtént. És utálom a médiatörvényt, de egyre kevésbé szídom, mert nem akarok egy platformra kerülni azokkal, akik szándékosan a fent vázolt vonalat akarják erősíteni külföldön, mert egy levitézlett elitről van szó, melytől hányingert kapok. Ha egy kormány szar, akkor majd leváltjuk, ha a többség is így gondolja. Ennyi.

Melee 2011.01.19. 17:35:59

@Archenemy: Nyilván nem, de egy dakota közmondás szerint, ha egy ló döglött, akkor szállj le róla. Ezt egy miniszterelnök mondta, a mostaninak hallgatnia kellene erre a bölcsességre, és hibái felemlegetése esetén ne az legyen az egyetlen válasz, hogy nekiugrik ellenfelének és annak vélt vagy valós hibáit kezdi el emlegetni.

Elftárs 2011.01.19. 17:36:14

@puffatag: És mi van akkor Cohn-Bendit fiatalkori látadásával, Őt is le kellett volna akkor lőni?

Lasombra 2011.01.19. 17:36:15

hallgattam én is onlány a EP-s beszédet, és azon én is felkaptam a fejem, hogy a Fidesz az FB-n nyerte a választást.
muhahaha.
mondja ezt a szuper tech-savvy Viktor!!

1. nem a fészbukon, hanem kb az utcán
2. nem a fidesz nyerte meg, hanem az mszp-szdsz bukta el. (tudom, jobbosoknak ez puszta szemantika, pedig többletjelentése van.)

amúgy minden stimmel.
hozta a formáját. mozgott a szája, tehát hazudott.

nem tudom az ilyen fekete öves populisták ellen mennyire vannak odakint felvértezve, de simán belefojthatták volna a saját hülyeségeibe.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:36:24

@zsebatya: istenem de boldog lennék ha leütütte volna ezt a féreg senkiházi rohadék orbánt....pezsgőt bontanák az örömre!!!!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 17:36:28

A zöld-anarchista zsidrák KOHN-Benditnek nem jön be Orbán? Annál inkább be kéne jönni minden embernek Mo-n!

Emlékezzetek Kohn Bélára!

Atisz 2011.01.19. 17:36:37

@TaTa86.: Én is így éreztem.

Nekem sem tetszett, amikor összesúgtak Gy. F. háta mögött Brüsszelben, vagy amikor Fico feltörölte vele a padlót.

A belpolitikát és a külpolitikát külön kell tudni választani.

KG2000 2011.01.19. 17:36:42

@ORBÁNHITLER!: most miért mondasz ilyet? Mi szeretünk téged:)))))))

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 17:37:10

1.
>>Cohn-Bendit azzal zárta a válaszát: "Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam."<<

Nem ezt a bácsit illették annak idején pedofil vádakkal ( és részben el is ismerte őket ). Mertugye a pedifilia olyan étvégygerjesztő ...

2. Az, hogy Orbán nem nyújtott kezet, valóban bunkóság volt.

3. A médiatörvény néhány része esetleg problematikus lehet. ( főleg ha a jobboldal kerül majd ellenzékbe, ugye :D )

Én sokkal nagyobb gondnak és fenyegetésnek érzem azt, hogy az mszp visszajön. ( Már Szanyi fenyegetőzött, hogy az mszp az SZJAt fel fogja emelni. na persze, a nokiás dobozok után ŐK idáig sem adóztak ... )
Ha a médiatörvénnyel elejét lehet annak venni, hogy egy sajtóuszitás eredményeként hatalomra kerüljenek, akkor én minden szigoritást pártolok. A megszorítások ( főleg az mszp bázisának vett nyugdíjasokon ( ingyenes utazás, gyógyszer ) és a pestieken ( tömegközlekedés, metró ) ) elkerülhetetlenek. Az mszp közeli sajtó alig várja, hogy ennek kapcsán uszithasson. ( Erre volt már példa : 1993, 2OO1, 2OO2 )

( Az mszp hatalomra kerülése igenis tragédia : 8 év alatt elkúrtak, elloptak mindent és eladósították az országot, a "gazdagokat" érintő SzJAt megemelték, a multik közben rekordnyereséget értek el. Semmi fejlesztés nem volt, hiányzott az országstratégia. Még egy szó : Gyurcsány. Még egyszer mondom : TRAGÉDIA lenne, ha visszajönnének. )

ja, abszolut nem vagyok fidesz párti. Csak az elkurást, a lopást, a "mi kutyánk kölykeit", nameg az 52%os SzJAt utálom. Sajnos, a fidesz még igy is sokkal hatékonyabb, mint az mszp a legjobb formájában.

AnnaKarenina 2011.01.19. 17:37:14

@Kieseritzky: Mintha nem lenne rá okuk... Pont ezt próbáltam leírni, hogy ők nem fogják véka alá rejteni a véleményüket ezekben az ügyekben, mert tisztában vannak azzal, hogy egy kis hajtásból mi terebélyesedhet ki. És mi se csináljunk úgy, mintha nem tudnánk.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.01.19. 17:38:43

@Atisz: Nekem tetszett, de nem volt igazam.

"belpolitikát és a külpolitikát külön kell tudni választani. "
Bezony.

zsebatya 2011.01.19. 17:40:06

@AnnaKarenina: Igazad van. Én a németeket ezért a hosszú útért, amit a háború óta megtettek, nagyon tisztelem. Éltem kint, tanúsíthatom, hogy ez az elemelkedés a múlttól betölti a mindennapokat is. Irigylem is egy kicsit ezt a kollektív bölcsességet.

c72 2011.01.19. 17:40:07

Hát ez a FB-dolog engem is hazavágott :D
OV oldalán nagy élet van, néhány elszánt híve teljesít szolgálatot. Ha valaki oda mer írni, hogy kezicsókolom, fideszre szavaztam, hawai van, miért emelkednek mégis az árak? miért nem törődnek jobban a mezőgazdasággal, akkor a nénik azonnal ráugranak, hogy most a FONTOSABB DOLGOK vannak soron, tessék azonnal felhagyni a provokációval...

jucus88 2011.01.19. 17:40:32

@AnnaKarenina: Anarchista. Ennyi. 1968-ban, ahogy máskor sem, volt homogén a tüntetők, aktivisták összetétele. Akkor és ott egy platformra tudtak kerülni. Cohn-Bendit 68 előtt és után is "alkotott". Annak is érdemes utána nézni, nem csípőből isteníteni mindenkit, akinek nem tetszik OV.

skovalsky 2011.01.19. 17:40:49

Nagy tisztelettel kérdezem azon idiótáktól akik szerint megszűnt a sajtószabadság mivel magyarázzák azt a nem kis ellentmondást, hogy értékes hozzászólásaik az index címlap hasonlóan értékes blogjain jelennek meg?

Tidal Wave 2011.01.19. 17:41:18

Nekem az egészben az tetszett nagyon, amikor két német képviselő egymásnak esett a Rajna-Vesztfáliaia tartományi médiatörvénnyel kapcsolatban, az egyik Orbán mellett, a másik ellene. Erre az alelnök asszony leállította az egészet.

Ott volt még Nigel Farage (lekommunistázta Barrosot), aztén Cohn-Bendit (aki tulajdonképpen a Zöldek vezérszónokaként az egész magyar elnökségi program helyett csak a médiatörvénnyel foglalkozott), meg a mi Szegedi "Ugabuga" Csanádunk, aki a cigánybűnözéssel, meg a délividéki sírrongálásokkal jött.

Szóval meglehetősen nagy "harmónia" uralkodott, tényleg Orbán első mondata találó volt, miszerint olyan, mintha otthon lenne. Érdekes volt angolul, németül és franciául végigkövetni a hozzászálásokat, különösen tetszett, mikor Cohn-Bendit üvöltött, mint a sakál, mintha csak '68-ban a barikádokon szónokolna.

Orbán kicsit tényleg idegesebben reagált a kelleténél, de számomra a mai napnak mégiscsak egy tanulsága van: Ezek az EP képviselők is csak olyanok, mint idehaza (pláne számításba véve azt, hogy főleg kiszuperált politikusokkal töltik fel az EP listákat).

Ezért nem kéne tehát a nyugat seggét nyalni, meg az ottani politikusokat ajnározni, Orbánt meg lealázni. Mert mondjuk ki őszintén, Cohn-Bendit, Schulz, Farage, vagy mások kvalitásaikban semmiben sem különbek Orbánnál, vagy más magyar politikusnál. Nem kell hasraesni előttük.

Az meg várható, hogy a következő napokban a ballib sajtót a jelenlegi poszthoz hasonló kommentek fogják elönteni, várom már Gréczy, Debreceni, Avar, Aczél urak hasonló szösszeneteit, Paul Lendvai besúgó elvtárs már úgy is megtette a magáét.

Szóval lehet törpézni, provinciálisozni, diktátorozni,elvitatni az européerséget, meg emlegetni a "Szent Nyugatot", de ez rövid távon semmit sem fog megváltoztatni, legfeljebb a posztíróknak lesz meg a kötelező tiszteletkör, meg a napi betevő falat, amiért az egészet csinálják...

sivatagi n. 2011.01.19. 17:41:51

@Atisz:

A vörös szemellenző komoly agykárosodást okoz, valószínűleg ezért látja úgy a posztíró, hogy a kifújolt pimasz zsidók (kohn és schulz) valamiféle sikert arattak :))

csillagkutya seven 2011.01.19. 17:42:26

amúgy milyen európainak lenni? és milyen afrikainak, amerikainak, ázsiainak, ausztrálnak...?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:43:25

@jucus88: jó lenne nem terelni tulajdonképpen szinte az egész EU parlament kritizálta orbánhitler viktort.
tapsolni meg akkor tapsoltak , nyilvánvalóan mivel kultúremberek, amikor európáról meg a hozzá kapcsolódó témákról mondott fene nagy dolgokat.
bárki mondhatta volna hogy meg kell védeni az eurót, meg így meg úgy az erős európa ésatöbbi.üres maszlag .

KG2000 2011.01.19. 17:44:28

@Lasombra: Még szerencse, hogy Martin Schulzba vagy Cohn-Bendit egy iciripicirit sem demagóg, meg populista.

Például:
Szerinted ez a röffenet spontán volt, vagy pedig Cohn-Bendit már eleve eldöntötte, hogy bármit is mond Orbán, ő elsüti ezt:
"Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam."
?????????????????????

Ne haragudjatok (drága blogos, te sem), de az a blogos, aki egy ilyen hülyeséggel fejezi be a mondandóját, az kizárólag magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.

csocsocsókolom 2011.01.19. 17:44:29

Nem a fideszre szavaztam, de Orbán ma tényleg fasza volt, néztem a közvetítést. A sok kis európai liberálbolsi meg kapja be a faszomat!

jucus88 2011.01.19. 17:44:52

@ORBÁNHITLER!: Ez nem terelés, csak ha istenítenek valakit, akkor érdemes többet tudni róla, minthogy nem szereti OV-t.

Kalmár 2011.01.19. 17:45:26

@AnnaKarenina: És nem érzed úgy hogy a saját házuk táján hegyekkel több a baj ezügyben??
Nem olvasol újságot?
Jópofa, hogy a felgyújtott zsinagógák fényénél írják az elítélő nyilatkozatot.
Rólunk.....
pl. 2010. máj. 18.A németországi Worms városában gyújtóbombás támadással akartak felégetni egy zsinagógát.
Olyan jó, hogy ők a szuper szenzoraikkal már a kis pofonra is lesújtanak. nem kellene a németekkel beszélni???

NewWay 2011.01.19. 17:45:43

@Micocicó:
"Égtem a net (azon néztem ) előtt mit Magyar állampolgár."

Te miért égtél?

Valami rosszat tettél? Miért gondolod, hogy mások cselekedeteiért neked kell felelned?

M&Ms (törölt) 2011.01.19. 17:46:05

Korrekt és tárgyilagos elemzés. Orbán tényleg azt képzeli, hogy ő egyenlő a magyar nemzettel, ha folyton erre fog hivatkozni, ebből a később még baja lehet. De ez se rossz:
Ugyanis valaki megkérdezte, hogy miért csak fideszes pártkatonákból áll a médiatanács, amit a legtöbben kifogásoltak (amellett hogy bármikor behajthatják a 25 millás bírságot akárkin), és erre annyit tudott nyögni:

"A Médiahatóság ugyan kormányzati szerv, a Médiatanácsba viszont a parlament választotta a tagokat. Igaz, ott pedig a pártomnak kétharmados többsége van."

Én kérek elnézést!

Napkutya 2011.01.19. 17:46:28

Az Orbán hívőknek: OK. Tényleg nem kell mindenkivel egyetérteni.

Az azonban már kicsit sánta dolog, hogy aki csúnyát mer mondani a vezérnek, az hülye, kommunista, a nagytőke bérence, de legalábbis csúnya, vagy büdös a szája...

Gondolkodjunk már el azon, hogy azokat az embereket ODA VÁLASZTOTTÁK! Nem egy esetben TÖBBEN, mint az itthoni fülke-kétharmad létszámának a kétszerese.

Le lehet fikázni őket, de ne felejtsük, ez ebben az esetben azt is jelenti, hogy, mondjuk francia képviselőnél az ott létükhöz kellett minimum 8-10.000.000 szavazó. (60 milliós ország!)Afelől se legyenek kétségeink, hogy olyat mond-e, amit elvárnak tőle a saját szavazói. Nyilván ő sem hülye, hogy kockáztassa a következő megválasztását.

Közelítsük meg így a problémát...

Kieseritzky 2011.01.19. 17:47:04

@zsidóbodza = magyar film:
Én is ezt mondom. Nem kell szeretni OV-t, de a mai teljesítményét el kell ismerni. Határozott, kemény, felkészült. A hiénák arra vágytak, hogy majd jól széttépik, de a végén még Orbán jön ki erősebben ebből az egészből.

Martian (törölt) 2011.01.19. 17:47:08

Alapkérdés, hogy a brüsszeli Eurosoviniszta Gengszterszindikátus valójában "európai"-e?
A sajtószabadság vonatkozásában akár igazuk is lehet a kritizálónak... de sok vonatkozásban először nézzenek körül a saját házuk táján.

Balangó 2011.01.19. 17:47:15

Ez egy nagyon gyenge, szánalmasan erőltetett poszt.

Mi történt: páran beszóltak Orbánnak, ő meg visszaszólt nekik. Elég keményen.

Akik pedig már Cohn-Benditben bíznak, azok nagyon mélyen vannak...

Izo 2011.01.19. 17:47:21

Az vajon mennyire európai, hogy miután megkérte a képviselőket Orbán az elején - teljesen normális stílusban -, hogy ha lehet, akkor koncentráljanak az eu-s ügyekre, utána mégis mindenki a médiatörvényről beszélt? Itt látszik, hogy mennyire nem szól semmiről az EU. A közös ügyek nem érdekeltek senkit.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:47:23

@jucus88: jó csak az egész blog meg a net azzal terel hogy csak Schulz meg benedit kritizálta orbánhitlert, pedig valójában az egész EU parlament, még saját néppárti frakciója is....meg az ujságírók is.

persze gondolom mind komcsi.

Balangó 2011.01.19. 17:49:14

@Napkutya:
"Afelől se legyenek kétségeink, hogy olyat mond-e, amit elvárnak tőle a saját szavazói. Nyilván ő sem hülye, hogy kockáztassa a következő megválasztását."

Szinte látom magam előtt a francia polgárt, amint otthon a levesestányért az asszony fejéhez vágja a magyar médiatörvény miatt...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 17:49:14

@Schaf: nem értem a példát. Jelenleg a Fidesz az aki masszírozza az általad említett sz*rt. Pedig azt ígérte, hogy ha ő majd másképpen csinálja. Ehhez képest még a tetejébe is fo*ott... már bocs, de ha ilyen példát hoztál , csak így tudok válaszolni...

Kürüsüly 2011.01.19. 17:50:51

Nem vagyok egy nagy Orbán rajongó, de nekem tetszett, hogy erőt mutatott.Kb. olyan hangnemben oktattak(volna) minket mint egy taknyos gyereket.Igen is helyénvaló volt megmutatni, hogy hol a határ, amint nem kell átlépni.

A tájékozottságukat jól mutatja hogy a Magyar Nemzetet lobogtatták cenzúrázva felirattal.Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy mindenkinek joga van a kritikára, de egyrészt készüljön fel, másrészt meg nem tudom mit akarnak.Ki lett mondva hetekkel ezelőtt, hogy amennyiben az EB talál hibát kijavítják.
Akkor?
Már megint egy 7,7 %-os kisebbség mondja meg a frankót mert ők a leghangosabbak.Magyar nemzettel a kézben.
Engem, megsértettek meg mindenkit aki elment szavazni mert ők már megint mindent jobban tudnak.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:51:09

@Kalmár: kapjátok már össze magatokat németezők!
csak nem elfelejtettétek hoyg éppen a magyarok voltak hitler legfőbb és leghőbb szövetségesei???

ORBÁN PEDIG EGY FASISZTA DIKTÁTOR!

Sütemény1975 2011.01.19. 17:51:48

gusztustalan, undorító, szar magyarellenes poszt.

kéne egy nick 2011.01.19. 17:52:43

@Kalta:
Hát egész más az elképzelésünk egy igazi vezetőről. Szerintem most egy agyatlan, hatalommániás diktátora van az országnak.

És Orbánnal most felmosták az EU-ban a padlót.

Ott ugyanis nem tudja/nem tudta eladni azt a nagyképű hülyeséget meg a pökhendiséget, amit a magyar parlamentben, mert ott az ellenzék is felkészült.

kirsten 2011.01.19. 17:52:46

@Kieseritzky: Meg mondanád, hogy hova csapott orbán ? Talán a lecsóba. Őt ott már egy jó ideje nem veszik emberszámba.
Egyébként a magyar népet senki sem sértette meg csak orbán és talpnyalói.
Akkor amikor elvették 3 millió ember magánnyugdíj megtakarítását, amikor megkurtították az Alkotmány Bíróság hatáskörét, a sztrájkjogot, kerülik magánindítványaikkal az érdekvédelemmel való egyeztetést, a Médiatanács tagjai mind fideszesek, mindenhova saját és barátaik családtagjait ültetik zsíros pozíciókba. A Médiatörvény már csak hab a tortán. Ez az emberek semmibevétele és nem az EU-ban őt ért kritika, mert az nagyon jogos volt.

gyilkos fűegér 2011.01.19. 17:52:47

@zsebatya: Én akkor kedveltem meg végképp a németeket, amikor egy prospektusban megpillantottam a Ruhr-vidék ipartelepeit.

Teljes éjszakai díszkivilágításban.

Piros, zöld, kék és lila színekben izzó raktárak, daruk, gáztározók és víztornyok.
És az egész semmi másért, mint: "Gyerekek csináljuk meg, kurva jól fog kinézni!"
És tényleg ott van.

Ehhez képest nézd meg a Várat.

Kalmár 2011.01.19. 17:52:58

@ORBÁNHITLER!: Aki hetente változtat nevet kedves nestrot az hallgasson.
Remélem módosítanak a médiatörvényen és az ilyen gyilkosságra uszító kis hőscincéreket megkeresik és beteszik Lakatos Brendon vállalkozó és Rézműves Ronaldó megélhetési bűnöző közé a sittre.
Szűk lesz a hely, mert a táncoló bohócot is megforgatják majd a törzsszavazói. Mi az hogy? Nagyon is!

Ianas 2011.01.19. 17:53:48

@c72: Hogy elterelje a figyelmet a nyugdíjügyről. Ezt onnan lehet tudni, hogy meg fogják változtatni a törvényt.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 17:54:03

@Kieseritzky: Ti tényleg ezt láttátok?
De hát olyan dolgokat mosott össze, amit felnőtt emberek nem mernek egy komoly beszélgetésben. Azt hogy kétharmad, legalább 10x elmondta, de nem értették, és értem én sem, hogy ez miért jogosítaná fel a kormányt arra hogy ez EU alaptörvényeivel harmonizáló törvényeket hozzanak. Senki sem bírálta Magyarországot, az ő kormányát bírálták, és nagyon nagyon szánalmas és visszataszító a sértődött nacionalistát játszani, ahelyett, hogy Európai törvényeket hoznak, nem pedig képviselői indítványokon keresztül ilyenek mint ez a förmedvény.
Az érv hogy az előző törvény még az előző rendszerben született? Milyen populizmus erre hivatkozni? Mit mentesít ez a jelenlegi törvényen?
Összefoglalva, nem az országot támadták, hanem őt és a kormányát, és ő velünk takarózott. Ez nem erős és kemény dolog, hanem pont az ellenkezője. SZÁNALMAS

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 17:54:47

@Legelő Őse: ..arra hogy ez EU alaptörvényeivel NEM harmonizáló törvényeket hozzanak." sorry

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:55:30

@Kalmár: köszi, már látjuk a szólásszabadság fideszdroidi értelmezését.
persze nem is várható más.igaz mondjuk sehol nem uszítottam semmire.azt meg kijelentem hogy szerintem. ORBÁN EGY FASISZTA DIKTÁTOR!

Kürüsüly 2011.01.19. 17:56:38

@Kürüsüly:

Ja igen és Kóhn úr elfogulatlanságának bizonyítéka 2002ből:
www.origo.hu/nagyvilag/20020408cohnbendit.html

Bundili 2011.01.19. 17:57:26

Orbán nagyon jól szerepelt, a Cohn pedig egy bunkó volt, tipikus volt anarchista, no meg pedofil, hát ennek a véleményére ki ad??? Szégyellheti magát a nagy európa!!!! Ilyen senkiházikat küld ki, mint ez a Cohn Bendi. Ő minden, csak nem kúltúrember.Hát ezek nem arattak sikert, az biztos, Orbán viszont keményen kiosztotta őket, amiben teljesen igaza volt, ne nézzenek bennünket nyuszi alattvalóknak!

hisika 2011.01.19. 17:57:41

Nekem tényleg senkivel semmi bajom, de iszonyúan szomorúan néztem, ahogy miniszterelnökünk az itthoni hívei számára talán elfogadható, de európai formátumú politikustól elképzelhetetlen, hihetetlenül arrogáns, gúnyos, pökhendi, lekezelő, beképzelt stílusában próbált védekezni, magyarázkodni. Szégyelltem magam helyette...

Take-it-Easy 2011.01.19. 17:57:44

Nekem az a bajom a jelenleg kialakult átlagpolitikai szituációval, hogy amíg mi és Európa marakodunk a médiatörvényen, addig a jóval szemetebb nyugdíjtörvényre senki nem figyel. Szinte mintha azért alkották volna meg a médiatv.-t, hogy legyen egy konc, amíg lejár a nyugdíjtv. által előírt határidő. Aztán majd február elején OrbánViki szépen sóhajt egyet és kinyilatkoztatik, hogy "hejjhh, ha már annyira akarjátok, akkor engedek abból a fránya médiatörvényből...". Fogadjunk? Téteket kérem!!

Napkutya 2011.01.19. 17:57:49

@Balangó: Ez most hogy jön ide? De kibontom...

Politikusokról beszéltem! A médiatörvénnyel kapcsolatos támadások a demokráciát védik, csak ugye ez így nem nagyon jön le a HTV-ből.

Nem fog érte repülni a tányér. Mindössze, amikor azon gondolkodik,majd az átlag francia hogy miért támogassa ezt kedves Magyar államot a befizetett adójából, nos, akkor hamar eljut majd "az elmennek ezek a picsába"-ig.

Na EZT, viszont észre fogja venni az őt képviselő politikus. Ha nem az egyik oldalról -akkor a másikról...

Kalmár 2011.01.19. 17:58:01

@ORBÁNHITLER!: De és a barlangrajzokon is sok gyanús momentum van.
Ez hogy függ össze azzal ,hogy jelenleg hol van rasszizmus és ki kinek ugathat erről??
Nem sokat értesz ebből az egészből igaz?
Meccsre jársz ugyan bunyózni, de a csapatok neve már nincs meg, és a szabályok is homályosak kissé.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 17:58:25

@Kürüsüly: sajnos ki kell jelenteni hogy Bendit többet tesz a magyar szabadságjogokért és demokráciáért mint a magar nép saját maga, meg a magyar ep és parlamenti képviselők....
ez nem zavar senkit?

hülye barom 2011.01.19. 17:59:05

@Kieseritzky: maradjunk annyiban, hogy ez ritka nagy tuskóság volt a részéről.

Martian (törölt) 2011.01.19. 17:59:13

@ORBÁNHITLER!: ...de ha lecserélnék Berlusconi duce-re, lehet hogy még visszakönyörögnétek Orbánt... :))

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:00:34

Mondjuk tény, hogy

OV kormánya csökkentette először az államadósságot(anno 98-02)

Megoldotta a magyar kisebbségiekhez való viszonyt

Megcsinálta az első családbarát adórendszert

februárban bejelenti, hogy hozzányúlnak a ktgvetés kiadási oldalához(szintén először)

Csak így tovább, huhogók huhogni fognak úgyis!

Kotkodus 2011.01.19. 18:01:11

@Kürüsüly: kisebbségid van?
@Kieseritzky: érdekes, én azt hallottam, hogy próbálja elterelni a szót arról hogy kakis a gatya...
előjött a "mindenki félre van tájékoztatva" dumával, anélkül, hogy ezt kifejtette volna... terelt... ha ezt te nagy szónoklatnak tartod, hát legyen...
@Balangó: attól, hogy egy kiskutya hangosan csahol, még nem fogják hagyni baszni a nagy kutyák... persze a többi kiskutyának lehet, hogy imponál...

gmower (törölt) 2011.01.19. 18:01:21

Hát az kiderült, hogy a zöldek mindenhol ugyanolyan idióták, a kis ötlettelen performanszaik kiagyalásán kívül az égvilágon semmilyen produktomot nem képesek letenni az asztalra. Az EU parlament többi része meg pont olyan, mint a magyar, egy cirkusz.

Gyurcsánytól idézni meg drága posztoló, elég beteges, bár mondjuk nagyban segíti eldönteni, hogy hány pillanatig kell komolyan venni a posztot :D

zsebatya 2011.01.19. 18:01:26

@gyilkos fűegér: Ja. Vagy sétáljunk egyet Berlinben és csak azt a megmagyarázhatatlanul más levegőt szívjuk be - és irigykedjünk, b@ssza meg. Mi itt évek óta egymást marjuk a egy nagy rakász szar tetjén, ők meg simán túljutottak egy nálunkénál azért jóval nagyobb stresszen és élnek, mint Helmuth, hevesen.

Pistie 2011.01.19. 18:01:44

Számomra a mai nap tanulsága az volt, hogy jó EU tagnak lenni. Mert legyen bármilyen gyenge is a hazai ellenzék, azért az EU nem fogja engedni, hogy a 2/3-al bármit megtegyenek. ( médiatv-t pártolóknak: Akkor is így pártolnátok, hogy milyen európai, és miylen jó, ha most 9 évre mszp tagok lennének kinevezve kizárólag? Na ugye.)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:02:31

@Kalmár: miért, orbán a magyarok nevében nem kérhet ki semmit, mert a német és a magyar nép ugyanolyan náci volt a háborúban.
akkor miért is volt korrekt beszólás a részéről, ezt nem értem...
ha mondjuk egy brit vagy amcsi politikusnal szól be egy német akkor lett volna jogos, bár azok annál kultúráltabbak....

orbánhitler ma kb. olyan szinten védte igazát mint amikor KIm Jong Il fejtegeti hogy észak korea a népek paradicsoma és demokratikus ország.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:02:31

@ORBÁNHITLER!: Ezúton szeretném megköszönni Kun Bélának, Rákosinak, Kón-Benditnek, Lendvainak és más zsidóinknak áldozatos munkájukat! taps!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.19. 18:02:42

Az a szép a magyar ballibsi oldalban, hogy még azon is megtudnak sértődni, hogy ők nem sértődtek meg.

mréveiller 2011.01.19. 18:03:26

néztem a közvetítést, konklúziók: az európai baloldalról is az a véleményem mint a magyarról. egy kalap szar. a Lengyel konzervatívok jófejek de ezt tudtam eddig is. Bokros meg lemondhatna a mandátumáról mert MDF már nincs mit üdülget kinn?

Archenemy 2011.01.19. 18:03:41

Allegations of paedophilia

Cohn-Bendit worked in the Karl-Marx-Buchhandlung bookshop and ran a kindergarten (of children between five and eight years' old). Later in 2001 he was accused of paedophilia. This accusation was grounded on the following citation from his 1975 book Le Grand Bazar,[1]: "On several occasions certain kids would open my fly and start to stroke me. I reacted differently according to circumstances, but their desire posed a problem for me. I asked them: 'Why don't you play together? Why have you chosen me, and not the other kids?' But if they insisted, I caressed them still.[2][3]"

On the 31 January 2001 in the Berlin newspaper [4] published open letter to Cohn-Bendit from the former German Foreign Minister, Klaus Kinkel, demanding Cohn-Bendit clarify whether there was actual physical contact with the children. The Berliner Zeitung published Cohn-Bendit's response. He said that he was "not aware of the problem" (“das Problem nicht bewusst”). "We tried," ..."a collective discourse of a new sexual morality yet to be defined"( “in einem kollektiven Diskurs eine neue Sexualmoral zu definieren”). The reported sex scenes, were a "me-oriented self-reflection" (“ich-bezogene Selbstreflexion”). Cohn-Bendit, did not say there was no sexual contact with children. When interviewed on the 28 January 2001 by The Observer[5] Cohn-Bendit told the journalist, “I admit that what I wrote is unacceptable nowadays”.

jucus88 2011.01.19. 18:03:44

@ORBÁNHITLER!: Én végignéztem a közvetítést, és messze nem kritizálta mindenki. A kritikák és dicséretek pedig onnan jöttek, ahonnan várni lehetett, tehát pártállástól függően. És ezen csak az csodálkozik, aki nem ismerte az EP-t, vagy csípőből szeret orbánozni egyet bármi történik. Cohn-Bendit szereplése után, aki látta, az érti miért írom, még akkor is ha itt sokan nem ismerték a múltját, őt beállítani az európaiság mintájának minimum különös. Másrészt, ha már olyan lelkesen kommentálunk egy ember európaiságát megkérdőjelező blogon, az lenne talán a minimum, hogy a nevén szólítjuk, és ha már saját európaiságunkról tanúságot tettünk, érvekkel lehet a másiknak nekimenni.

Take-it-Easy 2011.01.19. 18:03:54

@Kieseritzky: mi végül csak a legszorgosabb nép voltunk, aki segített Hitlernek a népirtásban... De végül is ez sem probléma.

Tidal Wave 2011.01.19. 18:04:03

@Tidal Wave:

Ja, még Bokrost kifelejtettem, aki a Guy Verhofstadt által felemlített "elefánt porcelánboltban" hasonlatra (médiatörvény) úgy reagált, hogy nem csak egy elefánt van, hanem több is, pl. a közalkalmazottak indoklás nélküli elbocsátása, valamint a tehetősebbeknek kedvező adópolitika.

Azt hittem, itt leszakad az ég: a Neoliberalizmus hazai szentje, aki nemrégiben még az egyetemek és főiskolák felének a bezárását, valamint közalkalmazotti leépítéseket szorgalmazott, valamint pártolta az egykulcsos adót, most azért sír, mert végre lehetővá válik a rugalmasabb foglalakoztatás a közszférában, meg csökken a marginális adókulcs...

Eszem megáll.

Egyébként, ha már pozitív dolgokat kellene említenem, a néppárti Josep Daul mellett a liberális Guy Verhofstadt hozzászólása is viszonylag tűrhető volt. Egy osztrák képviselő pedig ezt az egész hisztériát a 2000-es Ausztria elleni szankciókhoz hasonlította.

TELJESEN JOGOSAN!!!

kirsten 2011.01.19. 18:04:11

@zsidóbodza = magyar film: @sivatagi n.:
A narancssárga meg már teljes elbutulást eredményezett. Erre te vagy a legjobb példák egyike, habár van még itt egy pár belőletek. És ha ezt az orbán szereplést bárki győzelemnek könyveli el, az mind hülye.

Publius Decius Mus 2011.01.19. 18:04:15

Hát, Orbán tényleg leosztotta őket. Azt hittem felkészültebbek lesznek, legalább valami konkrétumot tudnak mondani. Ez volt az EU elnökség témáinak vitája?

Kürüsüly 2011.01.19. 18:04:15

@ORBÁNHITLER!:

Elmondod, hogy miért nem elég neked az, hogy ha ez Európa Bizottságnak nem teszik valami akkor megváltoztatja a törvényt?
Nyertek a bírálók, ennyi.
Mire való ez a tiltakozás?akar valamit, vagy csak jó alkalom volt belerugni egyet orbánba? mondom 2002 : www.origo.hu/nagyvilag/20020408cohnbendit.html

jucus88 2011.01.19. 18:04:31

@jucus88: Blogon=blogbejegyzésen

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:07:13

@Easyke: Ha mi lettünk volna a legszorgosabb, akkor hogy lehet hogy van 300e zsidónk? Szlovákiában 3000 maradt...

mizrolist 2011.01.19. 18:07:17

@Atisz: pl. a live streamet az egészről, és nem egy tetszés szerint vágott valamit? :P

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:07:35

@jucus88: ne fárassz már, nyilvánvalóan hangosabbak a kritikák az ellenfelek padsoraiból, de maga az európai néppárt meg a fidesz szövetségesei is kritizálták...vagy ezt elhazudjátok fideszdroidok?
nem is véletlen hogy megígérte a változtatást a diktátor, biztos hogy a néppárti szövetségesei miatt...
kicsit gáz lett volna ha kizárják a fideszt a frakcióból.

Gáborom 2011.01.19. 18:08:25

Most nem azért de van egyáltalán európai politikai erő európainak legfeljebb csak Ugandából nevezhető szerény honunkban?
És valóban: mit is jelent európainak lenni?
Csak nem a képmutatást?

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:08:54

GYEREKEK!

Nem tudjátok, hogy európában az a demokrata, européer és úriember, aki:

Hamis indokkal megtámad és elfoglal ártatlan országokat, tétlenül nézi, hogy k-európaiakat rabszolgasorban dolgoztatnak a földjén: (GB)

Aki megtiltja kultúrákhoz kötődő ruhadarabok viselését, népcsoportokat faji megkülönböztetés alapján kiutasít és deportál az országból. (Fr)

Aki pénzbüntetéssel sújtja, ha valaki megszólal a saját anyanyelvén egy hivatalban (sk)

DE

Aki szembemegy a nemzetközi pénzintézetek befolyásával, és elsöprő többséget szerez egy szabad népszavazáson, az világraszóló despota.

Nem véletlen, a sajtó, amely törvényileg szabad, igen nagy mértékben van olyan pénzügyi körök befolyása alatt, amelyek nem nézik jó szemmel az önállósodási és függetlenedési törekvéseket, akik számára a kiszolgáltatott helyzetben lévő K-Európa a csak a legközelebbi kiaknázandó hitelfelvevő terület.

GYEREKEK!

Szedjétek már össze magatokat, az úriemberség nem egyenlő a meghunyászkodással.

Gyáli úr 2011.01.19. 18:09:06

E-one, ma te vagy a legbénább blogger nálam. :)

Szerintem az Akadémia feje nem gondolta, amikor tudásalapú társadalmat vizionált, hogy ilyen áldozatai lesznek, mint te.

Szánalmas, ahogy te meg néhány hasonszőrű internetbe tévedt szomorú ember futószalagon gyártja Orbánról meg a Fideszről a szemellenzős tévképzeteit.

Orbán ma nagyon jó volt az EP-ben, végignéztem, és úgy írom le: fröcsögő szemellenzős vagy. Hihetetlen, hogy amikor az előző kormány majdnem keresztülszarta a szájkosártörvényt, mind hallgattatok. Hihetetlen, hogy amikor x magánnyugdíjpénztár lenyúlta a befizetések egyharmadát !!! akkor mind hallgattatok. Aztán most meg megy a blogba ripulás. Grat.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:09:14

@Bathory: fejezd már be a zsidózást, de komolyan. Ki kíváncsi erre a mérhetetlen butaságra? De tényleg? A rossz törvény a zsidók hibája? Mi a fene bajod van neked?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:09:25

@Kürüsüly: én orbánt persona non-gratanak nyilváníttatnám...remélem nemsokára megteszik.

Kotkodus 2011.01.19. 18:09:39

@Kürüsüly: nekem természetesen van!
mint a legtöbb embernek...

ebben az országban csak neked, fletónak és viktornak nincs...:)

emellett érdekes, hogy én nem érzem magam megsértve, ha gyurcsányt v. orbánt szídják külföldön...
te miért érzed magadat megsértve, ha:
- nincs kisebbségid és
- nem sértett meg téged senki...?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:09:40

@Kürüsüly: Az európai bizottság nem hozhat vagy változtathat meg törvényeket. Ez most nem a Moszkva-Bp tengely...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:11:29

@Legelő Őse: tipikus fideszes fasiszta fogás ez a zsidó-komcsi anyázás.
az nem zavarja hogy a magyar történelemben több kár származott az ilyen nagyképű magyarnemzetezők miatt.

hogy mást ne mondjak. TRIANON-t is az orbán féle nagypofájú dzsentrik cseszték el...azaz a magyarok, nem a zsidók vagy komcsik.

Kotkodus 2011.01.19. 18:11:58

@Bathory: persze, minden a zsidók (meg a cigányok) hibája ami csak rossz és veled történik...

az is az ő hibájuk, hogy nincs elég önbizalmad, hogy felelősséget vállaljál...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:11:59

@Legelő Őse: Nem zsidózok, csak megállapítottam, hogy KunBéla, Rákosi, Kón-Bandi, Lendvai zsidó. A kínai az kínai, a zsidó meg zsidó.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.01.19. 18:12:02

@jucus88: Ha továbbra is ilyen szépen érvelsz 22 évesen, akkor kezdek hinni abban, hogy létezik még gondolkodó nő.

lac666 2011.01.19. 18:12:33

"Orbán Viktor szerint az EP-ben megsértették a magyar népet, amikor a kormányt diktatorikus hajlamokkal vádolták."

Te takony orbán, nem a népet sértették meg, hanem a szellemi fogyatékos kormányodat, de legfőképp téged! Ne menekülj, te gyáva! Felesleges a kritikát sértésként kezelni, inkább tanulj demokráciát! Az egyetemen kegyelem kettessel engedtek át?
barom

eventus 2011.01.19. 18:12:50

Végigolvastam a tudósításokat több híroldalon. Nem vagyok Orbán fan, de szerintem inkább jobb volt mint rossz. Persze a kiélezett vitában hibázott is.
A program jó szerintem, főleg a romastratégiára gondolva ("azadótfizetek" a roma rétegnél csak kapok. Sokba kerül ez nekünk, hát az EU is vegye ki a részét főleg sok-sok lóvéval és "támogatással")

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:12:51

@ORBÁNHITLER!: ilyen nicknévvel vagy egy pártdroid vagy, vagy egy monomániás beteg.

Sajnos a hozzád hasonló arcokból sok van minden párt zászlaja alatt, ők nem igazán tudnak problémaközpontúan gondolkodni, kiválasztanak maguknak egy bábut, és napi 18 órában püfölik görnyed háttal a neten.

Te is szedd össze magad, ember.

Archenemy 2011.01.19. 18:13:10

en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Cohn-Bendit#Allegations_of_paedophilia

Tehát jól értem, ez a Cohn ember ötévesekkel verette a faszát, majd így nyilatkozott, "nem tudtam, hogy ez probléma"?

Rwindx 2011.01.19. 18:13:20

Csak ennyiot mondtak volna, a kormány diktatúrát épít?
Vajon te is lehoztad le ezt a képet? hvg.hu/image.aspx?id=1fad0b42-cbd0-4f34-bc01-4eb581a66618&view=0fc69b48-142b-451f-a104-52942517ed67

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:14:23

@Alf: ki kellene menni Strassburgba vagy Brüsszelbe tüntetni az orbádiktatúra ellen.
itthon agyonlőnek pintér emberei tehát nem lehet, meg a birkamagyart nem is érdekli az egész...
odakinn viszont el lehet érni valamit.
már elviselhetetlen ez a diktatúra.
és egyre rosszabb lesz.

jucus88 2011.01.19. 18:14:45

@ORBÁNHITLER!: Nem fárasztalak tovább, mert trollokkal nem foglalkozom. Szívesen vitatkozom más nézetet vallókkal, de Önnek halvány fogalma sincs az EU-ról, vagy az európai politikáról, és képtelen elfogadni, ha valaki másképp gondolkozik. Az nem érv, hogy egy hozzászólásban leírja a fideszdroid, diktátor, Hitler, vagy náci. További szép napot.

Kotkodus 2011.01.19. 18:15:18

@Gyáli úr: az az eszedbe sem jut, hogy van aki az előző kormányt ugyanígy kritizálta?

valószínűleg azért nem, mert te csak fekete-fehérben látod a világot...

képzeld el, vannak olyanok akik egyes színárnyalatokat is képesek látni...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:15:22

@Kotkodus: Velem nem történik semmi rossz. Tehetséges korm. vezeti az országot. Bukott rezsim vinnyog, de kit izgat?

Kürüsüly 2011.01.19. 18:15:43

@ORBÁNHITLER!:

hát persze:) Ahogy azt a bal oldalon elképzelik:)
@Kotkodus:

Miért gondolod hogy az komplexusra utal, ha nem tetszik, hogy az EP egyik legkisebb frakciójának vezetője aki bevallottan kommunista, és többször pedofíliával vádolták kioktatja az ország miniszterelnökét ráadásul úgy hogy ez a kurva nagy demonstráció régen okafogyott. Nekem nem tetszik, és nem is fogadom el egy olyan embertől, aki a párizsi kommunista diáklázadásokat vezette.
Ennyi.

terrer 2011.01.19. 18:16:43

Persze, hogy fáj a külföldiek egy részének, mégpedig lerablóinknak, hogy a bábkormányuk, saját embereik, Gyurcsánnyal az élen megbukott!
Persze, hogy rablóink megtalálják azokat az árulókat, akik magyar fórumokon az ő jajongásaikat szócsövezik, mint ez az Orbánhitler-nevű, aki szinte már toporzékolva sír, annyira túl akarja teljesíteni pénzes megbízói utasításait.
De okos ember nem eszi meg. Már a tatárjáráskor vettek maguk mellé, vagy hoztak a tatárok magyarul és tatárul is tudó árulókat, akik azt nyomták, hogy az a nép tulképpen jót akar nekünk, és ha átadjuk nekik értékeinket, azzal csak a barátságot erősítjük.

Azért ez milyen már, hogy a fórumok min. negyedrésze mindenhol bértollnok?:( Már az internet se a régi...

Táskás Tóni 2011.01.19. 18:16:56

@Atisz: Orbán nem él a 2/3-al, hanem visszaél.

Gyáli úr 2011.01.19. 18:18:37

@Kotkodus: Ne fárassz már. :D

Kis hal vagy ezzel a gyenge retorikával.

Na léptem, több izére nem válaszolok.

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:19:04

@Archenemy: hú basszus, ez komoly:

"On several occasions certain kids would open my fly and start to stroke me. I reacted differently according to circumstances, but their desire posed a problem for me. I asked them: 'Why don't you play together? Why have you chosen me, and not the other kids?' But if they insisted, I caressed them still."

On the 31 January 2001 in the Berlin newspaper published open letter to Cohn-Bendit from the former German Foreign Minister, Klaus Kinkel, demanding Cohn-Bendit clarify whether there was actual physical contact with the children. He said that he was "not aware of the problem" (“das Problem nicht bewusst”). Cohn-Bendit, did not say there was no sexual contact with children. “I admit that what I wrote is unacceptable nowadays”.

És szabadlábon van?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:20:23

@jucus88: röhejes vagy.kb olyan mint orbán.az ne is zavarjon hogy egész európa kritizálja ...tehát nem én.gondolom azoknak sincs közük az EU-hoz akik az EU parlamentben ülnek, meg akik európa vezető médiáiban dolgoznak.
mint ahogy azoknak sem a demokráciához akik 200 éve abban élnek ugye...csak orbánnak, ő tudja a tutit...ő aki az életben nem volt demokrata és ez látszik minden törvényéből.
ORBÁN EGY FASISZTA DIKTÁTOR!
nézz szembe ezzel időben akkor nem ér csalódás.

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:20:43

@jucus88: ez a nicknév sem valami előnyös.

:/

Kotkodus 2011.01.19. 18:20:56

@Kürüsüly: az utalhat komplexusra, hogy te ezt személyes támadásnak éled meg...

a többi - elvileg - része a demokratikus vitának...

megint érdekes, hogy a zöldek EP frakcióját a méretével jellemzed, miközben ha magyarországot másodrendűként kezelik háborogsz...

most akkor számít a méret vagy nem?
- szerintem számít...:)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:20:59

@jucus88: jucus88....tudod mi a 88 a náciknál ugye.
ennyit rólad.

töreki 2011.01.19. 18:21:45

Ha azt amit a média akar európainak beállítani az harmadik világban is kiveri a biztosítékot! ha ember akar maradni akkor ezeknek a tetveknek nem szabad behódolnia!

Kotkodus 2011.01.19. 18:22:25

@Gyáli úr: lehengerlő választ adtál!
érveid előtt megadom magam...:)

belekotty 2011.01.19. 18:22:35

@Bathory: Neked mi a keresztneved? Erzsébet?

Archenemy 2011.01.19. 18:23:49

@ORBÁNHITLER!: Hitler... Tudod, ki volt Hitler... ennyit rólad.

jucus88 2011.01.19. 18:23:55

@Alf: Majd reklamálok a szüleimnek, hogy miért nem tudtak várni egy kicsit velem. Lehet, hogy '88 januárjában túl hideg volt a tél :D

Lajos ghr 2011.01.19. 18:24:16

@ORBÁNHITLER!: 88 a szüli idő nem?:)) akkor minden érthetővé válik:)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:25:06

@Archenemy: na ezt benézted, mert én éppenhogy nagyon sok komoly könyvet olvastam hitlerről meg őgy általában a világ diktátorairól....és sajnos azt kell mondjam orbán belepasszol a sorba a maga kisstílű módján persze mert ez nem az a történelmi helyzet ahol nagyra nőhet szerencsére.

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:25:34

@jucus88: jaja, gondoltam, hogy születési dátum, de netes körökben, főleg politikával kapcs sajnos:

en.wikipedia.org/wiki/88_%28number%29#As_a_Neo-Nazi_symbol

Walter Melone (törölt) 2011.01.19. 18:26:20

mindig mondom, hogy 80 komment felett a többi már csak szájkarate... :-D

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:26:22

@ORBÁNHITLER!: dehát neked konkrétan Hitler van a nevedben, akkor meg mi a probléma?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:26:49

@Lajos &gt;: ha az akkor is freudi egybeesés...náci a csaj ez látszik.jó kis fidesznáci.
megkérdezném azért tőle hogy -hacsak nem orbán vagy rogán vagy szíjgyártó..stb- a családi neve akkor ugyan mondja már meg miért jobb neki az orbánrezsimben.....mert gyaníthatóan semmi előnye nincs csak hátránya.

SashaBraun 2011.01.19. 18:26:55

No nem azért, de egyelőre a jobbosok vannak többségben, ergó senki ne hivatkozzon itt milliókra. Másfelől meg majd pont egy ilyen Kohn-Bendit féle tróger véleményére adunk? Még egy Bajnait is megvédenék, ha egy ilyen lezüllött anarchista acsarkodna vele szemben, pedig Isten látja lelkemet, viszolygok mindentől és mindenkitől, aki és ami szocialista.

Orbán pedig egyszerűen csak nem volt puhapöcs, az elmúlt 8 év fényében ez egyelőre új, de majd hozzászokunk. Csak azt kell észrevenni, hogy a behódolás és meghunyászkodás nem mindig vezet jóra, néha fel kell vállalni a konfliktusokat, akkor is, ha utána elmarad a buksi-simogatás. Attól, mert valaki nyugat-európai politikus, még lehet pont annyira idióta pöcs.

Archenemy 2011.01.19. 18:26:58

@ORBÁNHITLER!: na de hát egy náci szimbólum van a nevedben!

Ebből következik, hogy te is náci vagy, mint azt már korábban okosan bebizonyítottad másnál!

M&Ms (törölt) 2011.01.19. 18:27:13

@ORBÁNHITLER!: mindenki szocialista és kommunista, aki a Zorbánra rosszat mer mondani. :)

Egyénként múltkor a tetű orbánszopó papcsáktól (tudjátok a volt kormánybiztos) megkérdezte az Index újságírója, hogy mit gondol a médiatörvényről, és annyit válaszolt, hogy ő a frakciófegyelemben hisz. Tehát a férgeknek még önálló gondolata sincs, ezért is van, hogy a Fityisz bármit át tud vinni a parlamenten.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:27:33

Kérdezem a médiatv-t, kormányt kritizálókat, hogy kit látnak alternatívának?

Kinek kéne kormányozni? Demszkynek v. Hagyónak?

jucus88 2011.01.19. 18:28:17

@Alf: Igen, ismerem a hátteret, ha jól emlékszem szegény Tőzsér Dánielt is a 88-as mezszáma miatt szekálták Belgiumban.

Átvitel honvéd 2011.01.19. 18:28:20

Tényleg érdekes volt figyelni az eseményeket.

Orbán szavait szerintem a tavaly év végén életbe lépett francia internet-szabályozás tükrében érdemes megítélni. A franciák tavaly átvittek egy törvényt, mely szerint a szolgáltatók kötelesek kiépíteni a francia internet-forgalom szűrésére alkalmas infrastruktúrát, illetve jogot adtak a kormánynak arra, hogy tetszőleges netes forrást blokkolhasson. Magunk közt szólva, ez elég komoly ügy; a kormánynak innentől _lehetősége van_ azt cenzúrázni, amit akar. Most jön a kérdés. Ha tavaly Decemberben a francia államot és -kormányt az ügy kapcsán holmi diktatúrával hozták volna összefüggésbe, szerintetek Sárközy mit mondott volna az EP-ben? Azt, hogy rúgjatok belénk nyugodtan? Vagy azt, hogy ezt a diktatúra-szöveget egész Franciaország nevében (amely ezt a kormányt demokratikusan, ergo szabad akaratából választotta, ergo legitim) itt- és most kikérjük magunknak, és nagyon gyorsan felejtsétek el, hogy ilyen baromságot beszéltetek?...

Orbán - demokratikusan, szabad választásokon megválasztott miniszterelnökként; aki kíváncsi a különbségre, az menjen Fehéroroszországba - teljes mellszélességgel, és konkrétan Magyarországot képviselve kikérhette magának, hogy az országot holmi diktatúra kapcsán emlegetik. Ez a dolga. A balosok, pláne az ún. liberálisok túl messze mentek. Aki nem hiszi, gondolkozzon el, hogy mi lett volna, ha valaki hasonló stílusban a franciáknak szól be.

Cohn-Bendit szövegét hallgatva, egyébként egy másik dolog jutott eszembe: az, hogy C-B stílusa, és a magyar sajtó egy jól körülhatárolható szegmensének stílusa, hogy is fogalmazzak: erősen "korrelál". ...Ezt a stílust azonban az EU-ban, Cohn-Bendit "zöld" társaságának súlyát tekintve, hmmm... minek is nevezhetném? ...Mondjuk: marginálisnak?...

Átvitel honvéd 2011.01.19. 18:29:17

Tényleg érdekes volt figyelni az eseményeket.

Orbán szavait szerintem a tavaly év végén életbe lépett francia internet-szabályozás tükrében érdemes megítélni. A franciák tavaly átvittek egy törvényt, mely szerint a szolgáltatók kötelesek kiépíteni a francia internet-forgalom szűrésére alkalmas infrastruktúrát, illetve jogot adtak a kormánynak arra, hogy tetszőleges netes forrást blokkolhasson. Magunk közt szólva, ez elég komoly ügy; a kormánynak innentől _lehetősége van_ azt cenzúrázni, amit akar. Most jön a kérdés. Ha tavaly Decemberben a francia államot és -kormányt az ügy kapcsán holmi diktatúrával hozták volna összefüggésbe, szerintetek Sárközy mit mondott volna az EP-ben? Azt, hogy rúgjatok belénk nyugodtan? Vagy azt, hogy ezt a diktatúra-szöveget egész Franciaország nevében (amely ezt a kormányt demokratikusan, ergo szabad akaratából választotta, ergo legitim) itt- és most kikérjük magunknak, és nagyon gyorsan felejtsétek el, hogy ilyen baromságot beszéltetek?...

Orbán - demokratikusan, szabad választásokon megválasztott miniszterelnökként; aki kíváncsi a különbségre, az menjen Fehéroroszországba - teljes mellszélességgel, és konkrétan Magyarországot képviselve kikérhette magának, hogy az országot holmi diktatúra kapcsán emlegetik. Ez a dolga. A balosok, pláne az ún. liberálisok túl messze mentek. Aki nem hiszi, gondolkozzon el, hogy mi lett volna, ha valaki hasonló stílusban a franciáknak szól be.

Cohn-Bendit szövegét hallgatva, egyébként egy másik dolog jutott eszembe: az, hogy C-B stílusa, és a magyar sajtó egy jól körülhatárolható szegmensének stílusa, hogy is fogalmazzak: erősen "korrelál". ...Ezt a stílust azonban az EU-ban, Cohn-Bendit "zöld" társaságának súlyát tekintve, hmmm... minek is nevezhetném? ...Mondjuk: marginálisnak?...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:29:32

@MMs drazsé: aki a nagy orbánvezérre vagy komcsi vagy zsidó, ne felejtsük el.
@Archenemy: részeg vagy..túl sok narancslevet ittál?

Átvitel honvéd 2011.01.19. 18:29:55

(Basszus... Blogmotor rulz. Bocsánat a dupla komment miatt.)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:30:27

@Bathory: az antiszemita szélsőséges, meg buta, korlátolt ember. Ennek van értelme. Mi értelme a származást belekeverni egy politikai vitába? De tényleg? Honnan tudod hogy ki zsidó és ki nem? Kérdezem? Tényleg itt tartunk? Semmiről sem lehet nyugodtan vitatkozni, érvelni, mert mindig ezt a szélsőséges mocskolódást kell olvasnom minden blogon? Annyira nagyon szánalmas!

torró 2011.01.19. 18:31:03

"ORBÁNHITLER" Huhú, ne röhögtess már,pont majd ők tesznek valamit értünk.Hol a faszomba voltak az oroszok alatt he?Ez a sajtó dolog egy jó ürügy hogy élvezkedhessenek. Egyébként az biztos nem így kellett volna bevezetni,de legyünk őszinték ,azért nincs még itt a világvége. Az nem érv hogy én úgy érzem hogy félnem kell.Ha olyasmit írok le amit eddig is büntettek volna egy ejnye- bejnyével.Csak most esetleg többe kerül. Az meg enyhén szólva történelmi defekt hogy mi voltunk a leghőbb szövetségesei Hitlernek. Amúgy meg teljesen hidegen hagy hogy mi lesz a médiával. Mindig nyaltak valahová, össze vissza hazudoztak a legtöbbször vagyis olyanok mint a politikusok.Ők emelik fel őket, majd ők is taszítják le. Tehát legyenek el egymással.Én szarok rájuk!!!!!

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:31:23

@ORBÁNHITLER!: Nekem pl több a fizetésem, és nem érzem magam nyugat-európa felmosórongyának. Látom, hogy megvan a szándék az államadóság csökkentésére. Ennyi egyelőre elég. A médiatörvény nem jön be, de kicsit nagy a hiszti körülötte.

Zozi79 2011.01.19. 18:33:03

Szar poszt. Írója vagy nem látta a közvetítést, vagy csak simán gyűlölködő ballibbant. Cohn-Bendit mint a világ legjobb szónoka, muhahahaha! Aki polikus létére ennyire nem tud uralkodni az érzelmein, mint ez a féregnek látszó senkiházi féreg, az csak nevetségessé válik egy ilyen felszólalás alkalmával. Na meg a tárgyi tévedésekkel "érvelő" Schultz...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:33:08

ÉLJEN COHN BENDIT!Aki kimondta az igazságot a szörnyűséges fasiszta orbánrezsimről!
Lehet írok neki egy levelet hogy legalább az EU parlamentben cvédje a magyarok jogait az elnyomó zsarnok fidesszel szemben és emelje fel a szavát a fidesz miatt rabságban és nyomorban szenvedő , jogaitól megfosztott népünkért!!!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:33:34

@Tidal Wave:

Nézd, mondjuk én pont leszarom, ha "provinciális", amennyiben az adósság csökken, és az SzJA is csökken.

mert mik is az európai értékek ? Ahogy az Eu egyszer megfogalmazta : a szabad piac közös érdek, a szociálpolitikáért viszont a tagállamok felelősek :D

" valamint a tehetősebbeknek kedvező adópolitika."

nahát pont ez az. A kommerek kőgazdagra lopták magukat, de ugye, a nokiás dobozok tartalma után nem lehet SzJAt fizetni :D
Undorító banda. A Bokrost különösen rühellem. na ő az átalakulás költségeit a középosztállyal fizettette meg és átcsatornázta tőlük a jövedelmet az "elithez" meg a multikhoz. Hát gratulálok.

@Napkutya: "miért támogassa ezt kedves Magyar államot a befizetett adójából"

például azért, mert a GdF EdF innen is keresi a profitját :D

@Legelő Őse:

Az való igaz. Arról meg mi a véleményed, amikor 2OO6ban a Schultz meg a Rasmussen urak aktív részt vállaltak a Gyurcsán mosdatásában ( hogy t.i. okés, ha 3 méterről egy engedelyezett gyülésről eltávozottat gumipuskával pofánlövünk, meg ha megbilincseltek ujjait szórakozásból eltörjük ). Nem is beszélve arról, hogy az Almunia a mérleghamisító mszpsekkel fújt egy követ.

@kirsten:
Miért, mi a "vereség" ? Szerintem az, ha olyan érveket hoznak fel, amelyekre O. nem tud válaszolni, vagy ha logikai hibába ( ellentmondásba ) keveredik. erről szó sem volt.
Jellemző, hogy az eurokomcsik nem hozták fel azt a ziccert, hogy miért demokratikusabb az, ha egy kétharmados parlament választja a médiatanácsot, mintha egy miniszterelnök tenné azt.

Megjegyzem, a magyar elnökség proiritásait ( közös gazdaságpolitika és adópolitika, energiapolitika, cigánypolitika ) kifejezetten jónak találták.
Szigorúan véve, a médiatörvény nem is tartozik a témához. Nem a magyar elnökség EU proiritásainak a része. Nem is értem, hogy hogy foglalkozhat z EP ilyen offtopicokkal. Egy jobb fórumból rég kipicsázták volna őket ezért.

@lac666:

Hát igen, ez nem volt szép megmozdulása. Azonban EU szinten senkinek sem volt egy büdös szava a Gyurcsán ellen, amikor azt mondta, hogy ha valakinek nem tetsszik, az el is mehet innen. Mert ugye, így beszél egy demokrata. ( Ez azonban nem mentesiti Orbánt, csak relativizálja. )

pástétom 2011.01.19. 18:34:07

Látom gyülekeznek az agyatlan fideszdroidok rendesen.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:34:17

@Legelő Őse:

Mi az hogy antiszemita?

Megállapítottam az úriemberekről hogy zsidók. Kis utánaolvasással megtudhatod te is.

Új infó-Koltai(tolvaj) Gábor filmrendező, Sas(adócsaló) Józsi haknikirály zsidó

skovalsky 2011.01.19. 18:34:18

Mindenesetre megnyugvással nyugtázom, hogy melyik oldal kommunikál kultúráltabban. :)

Táskás Tóni 2011.01.19. 18:35:26

@jucus88: Nekem nem tetszett a hozzászólásod. Nagyképű, tudálékos és kioktató.Ehhez semmi jogod nincs, hiába bujsz a bunkó focista seggébe.

pástétom 2011.01.19. 18:35:29

@Zozi79: féreg vagy Te is, meg az Orbánod is.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:35:59

@ORBÁNHITLER!:
"Lehet írok neki egy levelet "

Szerintem jobban örülne neki, ha a gyerekedet az ölébe ültetnéd :D .

Táskás Tóni 2011.01.19. 18:36:23

@skovalsky: Hidegvérrel gúnyosan zsidózni, az nagyon kulturált.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 18:36:40

@kirsten:

NA CSAK KIBÚJT A SZÖG A ZSÁKBÓL!!

Akkor ezek szerint mégsem a törvénnyel van baj, hanem hogy az aktuális kormány nem az előző emberit ülteti a kulcspozíciókba.... meg hogy nem kérik ki azok véleményét, akik hazudtak éjjel és nappal 8 évig.

Értem én.. csak akkor ezt kéne harsogni, nem mondvacsinált indokokkal lejártó kampányt nyitni az EU-ban, az AKTUÁLIS MEGVÁLASZTOTT magyar kormány ellen.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:37:27

@Scaramella va alla guerra: de nem csak neki, hanem az EU parlamentnek egy nyílt levelet, hogy ítéljék el az orbándiktatúrát!

pástétom 2011.01.19. 18:38:20

@namizu: "No nem azért, de egyelőre a jobbosok vannak többségben, ergó senki ne hivatkozzon itt milliókra."

Már akkor sem voltatok többségben, mikor a Fidesz tavaly megnyerte a választásokat.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:38:27

@József István: jogos lenne amit mondasz, azonban, a politika egy folyamat. Azt érzik az EU-ban sokan, hogy ami itt történik nálunk, az nem egészséges. Ezt nehéz a diplomáciában kimondani, és kézzelfogható dolgokat kell keresni.
Ezekbe nem lehetett, vagy nehéz volt belekötni, de hidd el a vélemény megvolt az EU-n belül:
- Nenyi kötelező kifüggesztése- erős kezdés volt
- Viták és szakmai politizálás helyet a törvényalkotás egyéni képviselői indítványok alapján! nincs olyan ország ahol emiatt nem lenne utcán a fél ország!!
- Szijj ártó Kósa shortolás kétszer!!
- Magánynyugdíj zsarolás, majd a megtakarítások aktuálpolitikai eltapsolása - örömteli olyan országban élni ahol így kommunikálnak az emberrel!
- Sajtótörvény - ez is képviselői indítványból (!!!!)
- Ad hoc alkotmányozás, alkotmánybíróság jogainak felülvizsgálata!
- Sztrájktörvény - a minimális szolgáltatás relativizálása!
- Oktatásügyi reform - most áll neki Rózsa újra...
- Határon túli magyarok szavazati jogának terve ...WTF!
- Ami a legfájóbb, semmilyen terv, gazdasági stratégia! Az országot többször leminősítik, és a kilátások is ezek sajnos!

Lehet itt összehasonlítgatni a Franciákkal, de a nemzetközi politikában Sarközy is egy csomó bírálatot kapott. A különbség, hogy ő nem takarózott a Francia néppel! Nem mondta azt , de hét engem megválasztottak, ergó én vagyok a nép. HA engem, vagy a kormányomat bírálod, azzal a népet bírálod! Ezért én a magyar emberek nevében ezt kikérem magamnak, hiszen kétharmados felhatalmazásom van erre... Ez színtiszta populizmus, Csak a hazai belpolitikának szólt. Ettől az EU demokratáinak megvan a véleménye Orbánról, és az nem jobb mit ami Ficóról volt. Ez meg SZÁNALOM!

Táskás Tóni 2011.01.19. 18:39:04

@Zozi79: Orbán tudott uralkodni az érzelmein, csak kicsit lesápadt. De úgyis nemsokára megy megint kezelésre, majd ott rendbe teszik 1-2 hétre.

2011.01.19. 18:39:23

Látszott, hogy a magyarországi haverjaikhoz hasonlóan az ún. európai vöröslibbantak sincsenek hozzászokva ahhoz, hogy nem az ő véleményük az egyetlen és mérvadó. Szerencsére Európa nem a libsibolsikból áll. Itt már sikerült eltakarítani őket.

jucus88 2011.01.19. 18:40:39

@Táskás Tóni: Bocsánat, de hol van előírva, hogy mihez van jogom? Vagy te miért próbálod megszabni, hogy mihez lehet jogom? Ha jól tudom szólásszabadság van. Ha nem értek egyet veletek, és érveket hozok fel, az nagyképűség? Egyébként szíved joga, ha nem tetszik, amit írok. Ez nem is zavar. Ez is a demokrácia része, tudod, amit annyira védtek OV-től.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:40:51

@Schaf: hiába érvelsz ezzel, nem valami képzeletbeli magyar ellenzék csinált kampányt az EU-ban. Gyakorlatilag magyar ellenzék nem létezik. Ha lenne, akkor a sorban jövő pofonokat úgy használná ki, hogy a Fidesz csak kapkodná a fejét.
A mostani pofonok azonban a valóságból jönnek. Onnan, ahol valódi kérdéseket tesznek fel. Bár az igaz, a sajtótájékoztatón az egyik kérdést a HÍRTV tette fel. SZÁNALMASSSSSS

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:41:38

@József István: Így van, az biztos, hogy az orbáni stílus szokatlannak tűnhet, de valójában ilyen az európai politikai stílus.

Mi viszont azzal vagyunk megszokva, hogy milyen (volt) a másodrendű eu-tagállamok politikusainak stílusa nemzetközi megszólalásokban.

Az alábbi két (amúgy autós témájú cikk elég jól, leíróan szemlélteti a konfliktust)

belsoseg.blog.hu/2009/02/07/magyar_firkasz_eg_a_rolls_bemutaton

és

belsoseg.blog.hu/2010/05/28/miert_keszitett_cs_zs_15_darab_viaszbabut

Az európaiság nem az, hogy féregként tekergünk az előre rohanó lábak között, hanem az, hogy kiállunk az érdekeinkért, betartva bizonyos szabályokat. Ezeket magyarország messze nem lépte túl, de a kiállásban nagy a lemaradásunk.

skovalsky 2011.01.19. 18:42:49

@Táskás Tóni: Én nagyon szeretlek Tóni így ismeretlenül is, különösen a részletek iránti figyelmed csodálom benned! :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:44:39

Egyébként Orbán valóban provinciális.

Erre a legjobb példa az, hogy
1. a szegedi lézert sokáig szabotálta, mert Szegeden kommer a polgmest.
2. bezzeg a debreceni stadionra kidob 16 milliárdot.

Külföldön a bunkó jobboldal ( konkrétan Geert Widers ) pont ezt csinálja : a koncertek ÁFÁját 13%kal megemeli, míg a focimeccsek ÁFÁja a 13%kal alacsonyabb szinten marad.

NADE:
1. vannak erényei is. P.l. képes stratégiát alkotni ( olyat, amilyent ). Az mszp stratégiája kimerül abban, hogy épitsünk minél több autópályát, a piaci ár duplájáért, mert abból sokat lehet lopni.
2. Sajnos a nép nagy része nem képes árnyaltan és absztrakt módon ( de legalább józan belátással és paraszti ésszel ) gondolkodni.
Ide egy baloldali, jogokat hangsúlyozó kormány ( amelyik pénzsórással vesz szavazatot ) ÉLETVESZÉLYES lenne.
3. Sajnos mindaddig kénytelen vagyok ( súlyos fentartásaim ellenére ) teljes mellszélességgel támogatni O.t, amíg a legkisebb veszély is fenáll, hogy a posztkomcsik vagy csatolt részeik újra kormányra kerülnek, hatalmat kapnak.
Nem hiányzik ugyanis az újabb elkúrás, az 52%os SzJa ( és igen, csipné a szememet, hogy ők a milliárdos lopásaik után nem adóznak, mert ugye, a lopott pénzt nem lehet megadóztatni ).

Sajnos a rendszerváltás hibás kompromisszuma hozta ezt a helyzetet és az elmult 2O évet létre. 9Oben kellett volna elszámoltatni és nem pedig most.

Archenemy 2011.01.19. 18:45:30

@Táskás Tóni: jaj de szánalmas a hangnemet kritizálni...

férgezés, agyatlan fideszdroidozás, söpredékezés az rendben van...

de ha valaki szerinted kioktató, OMG RUN TO TEH HILLZ!!!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:45:45

@Táskás Tóni: remélem nemsokára a hágai bíróság cellájában pihentetik ezt a férget

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:45:56

@Alf: féregként tekergünk? ejha,,
A kérdés hogy miért áll ki valaki! Jelenleg egy olyan törvényért, ami igazából nem is fontos - Orbán maga mondta. Nem kell tekeregni, de ha nincsenek más érvei, akkor nem a magyar társadalommal kell takarózni. Ha kérdéseket tesznek fel, akkor arra válaszolni kell, mert a társadalom pont arra hatalmazta fel - ezt ő mondta el többször!

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:47:52

@Legelő Őse: az a baj, hogy ezek nem pofonok, hanem részei a politikának.

Nézd, van adott számú ország egy parlamentben, mindegyik ország "képviselőket" delegál.

A képviselők feladata a lakosság képviselete, érdekképviselet. Ez a feladat.

Eddig magyarországot kevés "pofon" érte, és ez azért volt, mert nem állt ki az érdekeiért, hanem simulékonyan meghajolt, mielőtt elérte volna a pofon.

Ugyanekkor és ennek egyenes következményeként a magyar gazdaság totálisan kiszolgáltatottá vált azok gazdaságával szemben, akik a saját érdeküket képviselték.

Ez annyira világosan látszik, nagyon nagy tévedés félreérteni a szerepünket egy európai közösségben, és azon ügyködni, hogy ne kapjunk támadásokat, azaz mindig úgy haladjunk, hogy másoknak jó legyen.

Ha ezt megértjük, akkor leszünk európaiak, ha tiszteljük magunkat is annyira, mint szomszédainkat. Addig csak meghunyászkodni vagy vagdalkozni tudunk, egyik sem európai.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:48:03

@Schindler Pistája: teljesen értelmetlen vitatkozni veletek, mert a téma mindig csak ugyanaz marad. Két oldal létezik. Az egyik a jobboldal, egy a zászló. Mindenki más különböző sorrendben: zsidó, judeobolsevik, libbancs, liberális, pimasz vörösök, stb.
Gratulálok nektek mind! Ilyen országra vágytok igazán? Ebben akartok élni? Ahol más a véleményed, ott ez vár rád? Holnap lehet hogy Te nem értesz egyet valamivel, akkor rátok is ez vár! Gratulálok!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:48:38

@Legelő Őse: nem biztos hogy jobb most féregként orbánék előtt tekeregnünk...

manipul 2011.01.19. 18:49:40

Azon sekélymagyaroknak, akik eljátsszák az álnaivat:

"Alex Kuli, a Political Capital elemzője a lapnak azt mondta, hogy egy elrontott uniós elnökség ajándék lenne a szocialista ellenzék számára."

Dolgozik rajta Cohn Bendit, Bokros stb. akik igen ajándékozó kedvükben vannak.
nol.hu/kulfold/_orban_nekiment_mindennek_magyarorszagon_
Van még kérdés?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:49:43

@ORBÁNHITLER!: Újra kérdezem, kinek kellene kormányozni Magyarországon? Joáv Blumnak?

Kürüsüly 2011.01.19. 18:50:03

@Kotkodus: Hol olvastál olyat, hogy személyes támadásnak élem meg?
A zöldek EP frakciójának méretét kizárólag azért említettem, mert már megint egy kicsiny kisebbség a leghangosabb.
A zöldek frakcióját hívhatjuk ökokommunista frakciónak is.

Magyarország még mindig a közepes országok közé tartozik. nem értem a méretbeli problémádat, ráadásul kevered a szezont a fazonnal.

Napkutya 2011.01.19. 18:50:40

@Scaramella va alla guerra: "például azért, mert a GdF EdF innen is keresi a profitját :D "

Igen egy bizonyos kockázati szintig... Azért, ebben nem lehet nagy véleménykülönbség köztünk :)

terrer 2011.01.19. 18:51:06

@ORBÁNHITLER!: te feltűnően kaparsz most, Új bértollnok vagy még, igaz? Nemrégóta fizethetnek a jajveszékelésért.
Igaz, sürögnöd is kell. Mennyit is vesztettek, akik téged fizetnek, a bankadókkal és egyéb különadókkal? Mennyit vesztettek, hogy nem a bábkormányuk maradt hatalmon, és elestek az autópálya-megrendelésektől? Tízezer-milliárdot? És mennyit fizetnek neked egy-egy ilyen sikoltozó köpködésért, tíz forintot?
Ja, igazságtalan az élet. Azért csak told a szekerüket tovább.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 18:52:02

@Legelő Őse:

Látszik is, hiszen alapvető hülyeségeket hoztak fel a T.képviselők, ahogy erre a Miniszterelnök rá is mutatott. :-))

Csak azt nem értem továbbra is, hogy ha nincs ellenzék, akkor vajon hová sorolod az EU parlamentben ülők szoclib magyar képviselőket?

vélhetően az ő agyatlanságuk a "M.N. censored" mert ennyire hülyék, pedig ez még jó poén is lehetett volna, de csak itthon értenénk, angolul semmi jelentése nincs a magyar szövegnek. Ergo Egy magyar szöveg alá tenni egy angolt ez csak pár idióta magyarnak juthat eszébe. Egy német pl. ha már azzal van baja (hiszen ezt is hallhattuk a tájékozott képviselőktől), hogy a külföldi médiát is cenzúrázzák, talán a saját nemzetének országos lapját lobogtatta volna (pl. Bild?).

Bokros "bukott" Lajos felszólalásán csak halálra röhögtem magam. Nem ő az, akinek mindegy milyen párt, melyik oldal, csak funkció legyen?

Zozi79 2011.01.19. 18:52:13

Ez a Cohn-Bendit a Magyar Nemzet átrajzolt címlapját tartotta magasra tiltakozásul az állítólagos magyarországi cenzúra miatt. A Magyar Nemzetét... Miért üvöltözik valaki állat módjára, ha ennyire tájékozatlan??

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 18:52:35

@manipul: Tehát a népszavi alex kulit idézi a PC-től, és neki nem tetszik amit OV csinál.

Meglepődtem de nem kicsit.

Te hol élsz, Mo-n vagy PC-landen?

kerdezoe 2011.01.19. 18:52:48

Aha, igen. és kinek van fogalma arról, milyen európainak lenni? TGM-nek, Megyónak, Lendvainak? Menjetek már a picsába. Végre egy miniszterelnök, akinek nem az az első szava, hogy jaj elnézést. Én éppen azt hiányolom belőle, hogy túl "korrekt".

felfújta a szél 2011.01.19. 18:53:10

Egészen meg vagyok döbbenve, bár ritka nálam.

Írtam délután néhány kommentet a Süddeutsche Zeitung fórumára az EP ülésről készült cikkük mellé, és az összes olyat elnyelték (hármat), amiben bíráltam a német sajtó egyoldalú tájlkoztatási gyakorlatát.

Bameg, ilyen cenzúrától már elszoktam teljesen. Hol tartanak ezek?

www.sueddeutsche.de/politik/viktor-orbn-vor-dem-eu-parlament-ich-bin-zum-kampf-bereit-1.1048322

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:53:15

@terrer: szerintem én csak az orbánrendszert kritizáltam, és nem toltam senki más szekerét sem...de ha a fideszdroidok jobban tudják..

@manipul: van!
egy francia konzervatív napilap az mióta komcsi?köszi.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.19. 18:53:15

@Alf: de figyelj már - ez politika. Ha mi az egyik legkisebb ország vagyunk, akkor nem reális ha nem a súlyunknak megfelelően politizálunk. Jelenleg a nagy országok finanszírozzák keményen az EU-t. Én is azt mondom hogy ki kell állnunk magunkért, de a realitások talaján. A politika nem az erőről szól szerencsére, mert akkor nem sok esélyünk van. Kicsik vagyunk, és instabilak, A politika a jó érdekérvényesítésről szól, a megfelelő lobbiról, a helyesen megválasztott időzítésről, és a helyezkedésről. Lehet keménykedni, mert verni a mellünket, de mindenki csak hülyének néz, hogy nincs mi ellen harcolni. Ha amikor beléptünk az EU-ba és aláírtunk egy szerződést, és sokan úgy vélik hogy a médiatörvény nem felel meg azoknak a normáknak, akkor annak megvan a politikai módja. Ehhez képest a Fidesz elkezdett keménykedni, még szép hogy diktatórikusnak bélyegzik. Máshol, ahol megszokták a vitát, és a párbeszédet, nem értik azt ami itt van nálunk, ezt most egészen komolyan mondom. Utána már lehet azt mondani sértetten a társadalomra hivatkozva hogy jó, akkor széttárjuk a kezünket, és ha baj van vele, akkor megváltoztatjuk, de mindenki érezze magát rosszul.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:53:18

@Legelő Őse:
Sztráktörvényben, orbán pontyaiban, oktatásügyben egyetértek.

Mnyp : nézd, ez az ára az adócsökkentésnek. Magyarul annak, hogy a szegényebbek magánnyugdiját a tehetősebbek megadóztatásával finanszirozzák. Nem örömteljes, de szerintem te személy szerint évente legalább másfél milliót nyersz az ügyön.

Sajtótörvény nem igazán érdekel. Álprobléma.
A szavazati jog megadása is necces. Szerintem azonban sokkal fontosabb, hogy az mszp SOHA TÖBBET ne jöhessen vissza ( és ne emeljen adókat, lopjon és kúrjon el mindent ) mint ez. ha ez az ára az mszp kiherélésének, akkor ez az ára.

Itt felmerül egy érdekes kérdés. Egy ésszerűtlen, rossz kompromisszum 199Oben ide vezetett. És ennek a helyzetnek az egyetlen megoldása, ha felettébb kétes módszereket alkalmazunk.
Ergo : minden kompromisszumot a józan paraszti ész itéletének kell alávetni. ( Mert szerintem abszolút nem trivi, hogy akik 4O évig elkúrtak és az oroszokkal együttműködtek, egy repressziv rezsimet működtettek, egy demokratikus rendszer részei lehessenek. Ez a kompromisszum vezetett ide. A pontyokhoz, a furcsa törvénykezéshez és a kissé provinciális jobboldalhoz. )

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 18:54:28

@Scaramella va alla guerra:

Lájkolom a hozzászólásodat. :-))

teljes mértékben egyetértek. De ezzel a hozzászólással te is FIDESZ droid lettél, mint mindenki más, aki emlékszik arra, hogy MI AZ AMIBŐL INKÁBB NEM KÉR TÖBBET. :-))

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:55:16

@Napkutya:

mondjuk nekem idáig legjobban a szegedi lézer ügye tett be. ha nincs termtud, akkor tényleg lehúzhatjuk magunkat. nade mindegy is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 18:55:31

@Bathory: Fekete Pákónak vazz.
Orbánnál még az is jobb lenne.

skovalsky 2011.01.19. 18:56:16

Mai szájkarateposzt kipipálva valakinek, komoly szakma ez az ujságírás megértem, hogy féltik a szabadságuk. :)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 18:56:30

@Schaf:
"FIDESZ droid lettél"

logikus, mivel anDROIDra fejlesztek :D

Chicano 2011.01.19. 18:56:55

Kohn Bendit azt is mondta hogy hiába nyert kétharmaddal a FIDESZ, a többségnek nem mindig van igaza. A demokrácia az nem a többség akaratának érvényesítése? Kohn Bendit úr szerint nem az, a tömeg az hülye, a tutit az ő tudja meg a zöld-liberális haverjai. Tehát védjük meg a demokráciát antidemokratikusan. Hihetetlen képmutatás...

hakos2 2011.01.19. 18:57:00

"végre nem a hazai ellenzék harmatgyenge szónokocskáival találkozott, hanem belefutott egy Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak."
Hát elejétől végig megnéztem a vitát. Orbán simán zsebrerakta "a világ legjobbjait".:))))

2011.01.19. 18:57:29

@manipul:

A demokráciaféltő posztkomcsik hogy profitálnak ebből? Hadrendbe állítják biszkut és a 300 nyugdíjasukat? :)

vomita 2011.01.19. 18:58:04

Mielőtt bárki Kohn-Bendit szavára adna, nézzen utána ki is ez a ócska kis szélsőséges pojáca. Mit művelt a múltban és mi volt a véleménye valaha és mit művel most.

Alf (törölt) 2011.01.19. 18:58:13

@Legelő Őse: Hm, nem mondanám, hogy nem fontos a törvény, ha ekkora nemzetközi visszhangja van.

Az, hogy lehet-e burkát viselni vagy nem, jóval jelentéktelenebb, de jól szemlélteti az européer viselkedést, hogy Sarko-ék 100%ban kiálltak a szabályozás mellett. Pedig sokan ellenezték, kaptak is, de ők így látják jónak.

Ilyen szempontból akkor is támogatom a határozott fellépést, ha magával a törvénnyel részben nem értek egyet!

Egyébként nem tudom, olvastad e a Guardianban Nick Cohen cikkét ( * Comment is free

Who will confront the hatred in Hungary?) ahol konkrétan a magyar társadalomból szivárgó bűzről ír, és ezzel nincs egyedül, a jelenlegi post állításával ellentétben Martin Schulz képvselő azt mondta, "Hungary was not worthy of the EU presidency" erre hiba lett volna nem reagálni.

Archenemy 2011.01.19. 18:58:18

@Legelő Őse: azért azt is vegyük már észre, hogy nem valami gázügyben vagy hadüzenetben vagy egyéb hasonló fajsúlyú helyzetben verjük magunkat, ahol tényleg nagy érdekek mozognak a fejünk felett... ha már a reálpolitizálásnál tartunk...

midnight coder 2011.01.19. 18:58:41

Ha valaki vörösnáci, persze hogy nem érzi sértve magát. Neki csak az esne rosszul, ha valaki szegény Lenin elvtársat vádolná azzal hogy diktátor volt.

hakos2 2011.01.19. 18:58:52

@Táskás Tóni: Ha magyarozni lehet, akkor bizony zsidózni is lehet.....

skovalsky 2011.01.19. 18:59:01

@imperial: Kilóra mérik a negatív komm(jujj)entot. :)

Archenemy 2011.01.19. 19:00:17

@vomita: arra célzol, mikor ötévesekkel verette a faszát, s később lenyilatkozta: "nem tudtam, hogy ez probléma" ?

en.wikipedia.org/wiki/Daniel_Cohn-Bendit#Allegations_of_paedophilia

Chicano 2011.01.19. 19:01:04

@hakos2: Ja, így van. Kohn Bendit, ez a kiöregedett anarchista, zavaros fejű idióta mint a világ egyik legjobb szónoka. He he he...

Napkutya 2011.01.19. 19:01:18

@Scaramella va alla guerra: Igen, úgy tűnik Szeged "büntetésben" van.

Apropó, hány európai kutatóközpont van Magyarországon?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:01:22

Igen ez a színvonalatok, hogy akár Fekete Pákó, csak Orbán ne!

Nekem mindegy ki lesz, de a lehető legjobbat akarom, aki most OV.

exlex 2011.01.19. 19:02:51

@e-one: Raknám a faszom a szádba és a kurva anyádba. Vörös geci.

eloi 2011.01.19. 19:03:00

Nincs olyan, hogy Európa ezt mondja, meg Európának ilyen-olyan értékei vannak, stb.! Ugyanis Európa nem egy rajtunk - és a többi Kelet-európai országon - kívüli, elvont dolog! Európa MI IS VAGYUNK! Tehát, amit egy demokratikus választáson hatalmas felhatalmazást kapott ország kormányfője mond - teszem azt az EP-ben, amely a MI PARLAMENTÜNK IS!!! - akkor azt egy európai kormányfő mondja.
Európa velünk együtt Európa, vagy nem az. A többi európai ország képviselőinek azt kell eldönteniük, hogy együtt próbálunk jutni ötről a hatra, vagy hagyjuk az EU-t a fenébe.
OV bizony nem EU alattvalóként lépett fel, hanem TELJES JOGÚ tagjaként az EU-nak, és teljes jogú polgáraként az EU-nak. Az ő szava pontosan annyit ér, mint bármely más EU-s "államférfié", politikusé.

torró 2011.01.19. 19:03:22

Ne vegyétek komolyan"ORBÁNHITLER"-t.Csak szívat benneteket.
Cohn Bendit az 1968-s párizsi diák lázadások vezetője vagyis anarchista! Az ő szava mérvadó? Na ne!! A többit ismerve fogadni mernék a felét se olvasta el a törvénynek. Egyébként Schulz úr meg foglalkozzon a mérgezett húsaikkal!

2011.01.19. 19:03:28

@Scaramella va alla guerra: "sokkal fontosabb, hogy az mszp SOHA TÖBBET ne jöhessen vissza"

Egy részük biztos nem fog. Az amelyik a sitten egyezkedik majd Kolompárékkal, hogy ki legyen aznap a "menyasszony" :))

exlex 2011.01.19. 19:03:52

@e-one: Öszöd rövid ö, te fasszopó aberrált.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:04:08

@Bathory: hehe...na hát egyes orosz vélemények szerint annakidején meg sztálin.mert erőskezű volt és világhatalommá tette a szovjetuniót.
így is lehet.
nameg anno hitlert is éltette a népének butábbik fele mint ahogy most orbánt ti.

nincs új a nap alatt.
a lényeg annyi hogy az értelmesek felismerik a veszélyes elemeket.áés ez ma orbán.
életveszélyes rosszindulatú zsebhitler.

Átvitel honvéd 2011.01.19. 19:04:38

@Legelő Őse: bocs, de én tényszerűen nem emlékszem, hogy a franciák kapcsán bárki diktatúrát emlegetett volna - némi bírálatot biztosan kaptak, de az az egyesített támadás, ami Magyarországgal kapcsolatban létrejött, "nincs", nem volt. (...Érdekesnek tartottam volna, ha összejön - megért volna egy misét, ha valaki komolyan elemezgeti a döntés sajtószabadságra, alapszintű szabadságjogokra vonatkozó következményeit -, de ezekre tudomásom szerint nem került sor; néhány szórványos külföldi bírálaton kívül a franciák teljes egészében otthon focizták le a törvénnyel kapcsolatos meccset). Azaz... miről is beszélünk?... Mikor volt az EU-parlamentben műsoron a francia államrend potenciális sajtószabadság-ellenessége, a kormány demokrácia-ellenessége, az államrend diktatúrává alakulásának látható folyamata?... Egy kérdésbe sűrítve: Sárközy-nek az EP-ben mikor is "támadt alkalma" a választói mögé bújnia a kérdés kapcsán?...

Ha eltávolodunk a kérdéstől - azok a pontok, amelyeket felsorolsz -, ezek közül szerintem sokban igazad van. A minimum, ami fennáll, hogy sok kérdéshez dilettáns, hozzá nem értő módon fogtak, és néhol érezhető az arrogancia is (...bár ez utóbbit, ismerve, hogy az ellenfél "független" sajtójában Orbán- és általában véve minden nem-ballib kormány "univerzális hülye", univerzális hülyerendőr, némileg igazolva érzem, ha nem is gondolom helyénvalónak). A konkrét ügyek közül némelyiket ezzel együtt igazolhatónak érzem (manyup-megszüntetések ügye - feltéve, ha az ennek nyomán felszabaduló összeg kizárólag államadósság-csökkentésre megy), másokat pedig valós, gyakorlati hatásukat tekintve nem látok veszélyesnek. (Pl. az oktatási tv tervezete esetében nem helyes, hogy pofára estek vele, de nagyon helyes, hogy volt "képük" nulláról újra nekiugrani; vagy AB korlátozása: a gyakorlatban nem látom, hogy az ügy hol fog komoly gondokat okozni (miközben az ügyet magát ocsmánynak érzem magam is); a média-törvény esetében pedig úgy vélem, hogy a felhördülést nem a tv. vélt- vagy valós hibái (amelyek szerintem léteznek), hanem a sajtó jelenlegi feltételeivel elégedett, a tv. hatályba lépése nyomán következményekkel szembenézni kénytelen csoportok ellenérdekeltsége okozza. ...Beszédes, hogy mióta a botrány kitört, mennyivel nagyobb balhé övezi, mint a (szerintem) sokkal súlyosabb nagyságrendű mnyp-megszüntetés ügyét, ami csak egyszerű "lehetőség", alkalom, volt ezen sajtó számára a kormányba rúgni; ha van fontosabb - és ezek szerint van -, akkor azt a vasat ütik).

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:05:28

@torró: nemcsak ő kritizálta orbánhitler viktort, ezt értsétek már és ne kohnozzatok fideszcsicskák!

Alf (törölt) 2011.01.19. 19:06:01

@Legelő Őse: Sajnos ez is elmond elég sokat arról, hogy milyen a mai magyar önértékelés:

"Ha mi az egyik legkisebb ország vagyunk, akkor nem reális ha nem a súlyunknak megfelelően politizálunk. "

Nézd:

27 tagja van az EU nak
ebből Magyarország terület és népesség szerint is 12. azaz a középmezőny első felében vagyunk.

Eddig valóban úgy politizáltunk, mint a legkisebbek. Talán ideje kipróbálni valami mást is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:06:12

@torró: szívatni meg orbán fogja az országot.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 19:06:34

@hakos2:

Várjál.. van aki nem nézte az élő műsort, csak a szoclib postok alapján kommentel. :-))

Nekem tetszett a miniszterelnök és nem csak azért, amit mondott, hanem azért is AHOGYAN mondta.

nyilvánvalóvá tette, hogy CSAK AZÉRT, mert egy német, vagy egy francia, pláne egy luxemburgi mond valamit az még nem válik szentírássá

Jamesboci 2011.01.19. 19:06:59

@torró: az hát. egy sz@r.
ez a hülye meg hadd zsebhitlerezzen, ő már csak megismeri, ki a fasiszta.
le is vette a tükröt afalról.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:08:09

@ORBÁNHITLER!: Orbán tényleg veszélyes mindazokra, akik abban érdekeltek, hogy olcsón megvehessék a magyar kormányt, aki ezek után nem a választóknak, hanem a befektetőknek tartozik lojalitással.

Magyarországon ezt hívják baloldalnak.

Parajpuding 2011.01.19. 19:08:14

Súlyos elmebeteg, az elmúlt évek alatt teljesen elhatalmasodott rajta. Ja, nem a posztolóra gondoltam.

maxwell murder 2011.01.19. 19:08:56

ez e a post egy baromság. más európai országokban sem kulturáltabb a vita a parlamentben. Orbán meg az Európai Néppárt egyik alelnöke, nem véletlenül. nekem tetszett hogy leosztotta ezeket a kis nyafogó ballibsiket.

Chicano 2011.01.19. 19:09:03

@ORBÁNHITLER!: Ki ne Kohnozzon? Kohn Benditnek ez a neve, te nagyon korlátolt. :)

eloi 2011.01.19. 19:09:13

Eleve érdekes és visszás, hogy azt támadják, aki "a demokrácia ünnepeként" mondott szabad választásokon kapott az ország vezetésére felhatalmazást! ???
A sajtó és mindenek előtt a mögötte álló tulajdonosi és hatalmi körök ugyan kitől kapták a felhatalmazást arra, hogy a demokratikusan megválasztott Parlamentünk és a kormány avatott és "demokratikus" ??? ellensúlya legyen? Ki szavazott Rupert Murdock-ra, a Springer családra, az RTL tulajdonosi körére....???
Milyen demokratikus felhatalmazás alapján lehetnek ők az "ellenőrző ellensúlyok"???

Alf (törölt) 2011.01.19. 19:11:12

@eloi: na ez egy másik jó kérdés...és teljesen igazad van, elvileg ugye pl a blogszféra független, de vajon a kommentelők hogyan találták meg ezt a blogot, az index nyitólapjáról talán?

a sajtó sohasem volt szabad, egy harc folyik, egyik oldalon a pénz, másik oldalon...nem is tudom.

terrer 2011.01.19. 19:11:18

@torró: Orbánhitler nem szivat. Csak a munkáját végzi, kelti a hullámokat, folytatja Kohn úr köpködését.
Ezért fizetik.
Csak majd nehogy túlsikoltozza az öregebb ügynököket, meg többet orbánozzon náluk, akik már évek óta bértollnokoskodnak itt, aztán kirántsák alóla a szőnyeget. Néha annyira túllihegi még saját magát is, hogy az ember kezdi megsajnálni. Azért milyen nehéz lehet bérfórumozni úgy, hogyha nem lesznek elégedettek a megbízók, akkor holnap megint nem lesz vacsora:(
Nem irigylem. Rohadt egy szakma lehet ez. Egy idő után, amikor Orbánt már minden gusztustalan állathoz hasonlította, mikor elmondta rá mind az öt káromkodást, amit ismer, és még mindig hátra van a munkaidejéből 5 óra, akkor mi a fenét tud majd mondani? Folyamatosan sikoltozik, vagy mit?

exlex 2011.01.19. 19:11:23

Heller Ágnes és Konrád György cionista zsidók akiknek családját kiirtották a Holocaust idején. Gyűlölik Magyarországot és a magyar népet a holokauszt miatt.
Cohn-Bendit ugyancsak egy szélsőséges cionista zsidó.
Magyarország ellen összefogtak a metszetfarkúak.

Chicano 2011.01.19. 19:11:35

@Schaf: Egyetértek. Néztem végig a közvetítést és valahogy nekem nem az jött le amit a ballib hírportálok nyomnak. Például Orbán a válasza után igen nagy tapsot kapott. Egyáltalán nem úgy nézett ki hogy akárcsak zavarban is lett volna. Rendesen kiosztotta a képmutatókat. Ehhez képest a hírszerző meg az index azt írja hogy nagyon kiosztották Orbánt. Ugyan arról a közvetítésről beszélünk?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:11:38

@Chicano: értem én, csak a magadgfajta fideszdroidok úgy akarják felüntetni hogy csak Kohn kritizálta orbánhitler viktort, és éppenezért nem is történt semmi..
miközben tulajdonképpen az egész EU parlament kritizálta orbánhitlert a gonosz diktátor törpét...természetes hogy az ellenzék hangosabban, de a néppárti frakció is nemtetszését fejezte ki...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 19:12:02

@ORBÁNHITLER!:

Egyelőre az országot nem, csak benneteket szívat... értem én, hogy szar a bráner rosszabbik végén állni, de 8 évig ti élveztetek. :-))

..és egyelőre engem még nem szivat, pedig:

1. Van KMNYP-am (nem is kevés)
2. Van bankbetétem
3. NINCS 200.000-et meghaladó fizetésem
4. NINCS 3 gyerekem
5. Sváci frank alapon van lakáshitelem, amit 150Ft körüli árfolyamon vettem fel.
6. Írok blogot és szakújságíróként belülről is látom a médiát. (és hányok is tőle)
7. Beszélek angolul és németül, mégsem gondolkodtam sosem abban, hogy elmegyek ebből a "qrva országból".

...nem is értem, hogy mindezek ellenére én mi a lófaszért nem érzem ezt a rettenetes romlást az utóbbi közel 1 évben és hogy mi a fenéért nem az előtte lévő 8 évet sírom vissza.

exlex 2011.01.19. 19:12:55

Ezeknek a magyargyűlölőknek csak az ademokrácia ha az őő fajtájuk vezeti az országot vagy családtagjaik. Lásd Horn pufajkás terrorista Gyulát és az öszödi lángelmét Gyurcsány fasiszta Ferenc, akinek a felesége bolgár zsidó.

Qqriq 2011.01.19. 19:13:23

index.hu/kulfold/2011/01/19/kemenyen_biraltak_orban_mediatorvenyet/

Ezek mosták le Orbánt? Magyar Nemzet, mint cenzúrázott sajtótermék?! Na ne röhögtess már! Ez Cohn-Bendit szerinted helyes választ adna arra a kérdésre: M.o. Brazília és Argentína vagy Ausztria és Románia között található? Kétlem...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:13:31

@terrer: részeg vagy, sok narancslevet ittál...összevissza beszélsz.

terrer 2011.01.19. 19:14:00

@ORBÁNHITLER!: tudod attól, hogy te droidozol le másokat, még feltűnően látszik az ötlettelen erőlködésedből, hogy ezeket te nem meggyőződésből mondod, hanem fizetségért.

Lucernaböde 2011.01.19. 19:14:12

Nagyon hülye a blogoló. Ma Orbán Viktor megmutatta, hogy kel viselkedni egy magyar miniszterelnöknek amikor a szarházi banda támadást indít ellene.

Viktor túlzás nélkül nagyszerűen viselkedett és beszélt. Minden megmozdulásával igazolja, hogy MO-on ő az EGYETLEN aki komolyan képes MO-t prezentálni az Unióban és esetleg kihúzni a szarból ahová olyan gyalázatos nyomorult senkik juttatták mint gyurcsány, kóka, medgyessy, stb.

Hajrá Viktor ! Ma is büszkék voltunk rád !

Aláírás:

Angol felsőfok, diploma, 130-as IQ, többszöri cégvezetés multinál
(aki le akarna sajnálni, hogy milyen balta vagyok... :)

Lucernaböde 2011.01.19. 19:15:03

Kóhn Bandita egy mocsok, zavaraodott barom, olyan mint itthon Kóka volt.

eloi 2011.01.19. 19:15:17

@Alf: Igen, mertünk kicsik lenni, mert akkor voltunk kint jó fiúk. Akkor simogatták a buksinkat. Most ütnek, mert van saját akaratunk.
Egyik multi és anyaországa sem sikoltozott, amikor a multik olyan egyenlőtlen kedvezményeket kaptak, amit a magyar vállalkozók soha! Amelyek olyan versenyelőnybe hozták őket, hogy a magyarok húzhatták le a rolót. Ki futkosott akkor haza, meg Brüsszelbe panaszkodni???
Ugyan már!....

Chicano 2011.01.19. 19:15:18

@ORBÁNHITLER!: "a gonosz diktátor törpét". Az a baj hogy ezekkel a sablonos szófordulatokkal mindíg lebuksz. Nyilván van vagy egy tucat nicked, bármibe fogadnék hogy te voltál Nestrot meg a többi kommancs troll nick. Hihetetlenül unalmas vagy.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:15:20

@Schaf: már megbocsáss, de ha igaz amit a helyzetedről leírtál akkor te simán hülye vagy.
és ez most nem vicc.
a magadfajta azt is megtapsolja ha fejbelövik a gyerekét?mert nekem ez jön le...BÉGESS BIRKA!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:16:03

@exlex: Nem először.

Gondoljuk meg, hogy KunBéla és a vörös sleppje mit müvelt Magyarországon.

Ő is a holocaust miatt gyűlöli a magyarokat? 1919-ben? Lehet hogy nem véletlen a 'bosszú népe' jelző.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:16:08

@Chicano: nem voltam egyik sem de ne zavarjon.a gonosz törpe szavakat mindenki használja a gonosz törpére.

Archenemy 2011.01.19. 19:16:21

@Schaf: ne gondolkozz, megmondta már mindenki, hogy diktatúra van, ehhez tartsd magad!

eloi 2011.01.19. 19:16:50

@Alf: Mertünk kisebbek lenni, mert ez tetszett a kinti "nagykutyáknak"!
Ez dicsőség?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2011.01.19. 19:16:51

Jól van iván ügyes vagy ,leülhetsz,kohn bandival együtt.

exlex 2011.01.19. 19:16:59

AHOGYAN AZ ÖSZÖDI VÖRÖSGECI MONDTA: "El lehet menni innen kéremszépen!"

Lucernaböde 2011.01.19. 19:17:01

Viktor szerintem az EU-t is rendbe fogja szedni. Hatalma stehetség ez az ember, hihetetlen milyen karizmával beszélt ma is.

eloi 2011.01.19. 19:17:46

@Schaf: És ez a magatartás helyes volt! Elég a behúzott nyakból!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 19:18:08

@Archenemy:

:-))) Bocs.. mindig elfelejtem ezt észrevenni.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:18:57

@eloi: drága barátaim..mekkorát fogtok ti koppannni....valamikor a szovjetek meg észak-koreaiak meg akár a németek is elhitték hogy a diktátoruk értük teszi amit tesz....
majd rájöttök.

exlex 2011.01.19. 19:19:29

Ezek az elvetemült cionista véglények a második világháború előtt is ezt művelték. Gyalázták Magyarországot a külföldi újságokban, amíg az ország megunta.

Éhesló 2011.01.19. 19:19:40

Téged nem, de engem megsértett a sok visítozó és 2006 őszén, slota nyelvtörvényén, benes dekrétumain mélyen kussoló, de buzikért bármikor, bárhol demonstrálni kész barom ballibbant csürhe. Többször is az elmúlt évek során.
Böszme bandája helyett szavazott buktorra a többség. Demokratikus felhatalmazást kaptak buktorék, olyat, ami a hazai rendcsináláshoz szükséges.
Éljenek vele.
A ballib sikongatók pedig keresgessenek némi morális alapot az elmúlt évek után. Mire megtalálják, kiderül mire jut buktor és csapata...

eloi 2011.01.19. 19:20:27

@Chicano: A média arra van, hogy formálja a valóságról alkotott képet! Ők erre formálják, mert ilyen a világnézetük! Ez erről szól.

Chicano 2011.01.19. 19:20:35

No, látom a hozzászólók nagy része is nézte az adást. Azért nem lehet az embereket teljesen hülyének nézni. Ma Orbán rendesen kiosztotta a képmutatókat, aki látta az egyhamar nem fogja elfelejteni. És még annyit hogy igaz hogy a szocik, a libsik és a zöldek valóban fikázták a média törvényt, de a vitában legalább annyian támogatták is. És nem csak néppártiak. Tetszett az is hogy a szlovák képviselő szóvá tette a szőnyeget, de azért mert nem a falra tették és így híres emberek képén kell átgyalogolni. Nem nagy-magyarországozott meg revizionistázott, mondott valami okosat. Korrekt, igaza is van, ez tetszett.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:20:46

@Lucernaböde: majdnem be is rekedt... a gyűlülettől már a végén alig tudott ordítozni az őrült orbán a gonosz felcsúti törpe aki saját népét tapossa el.
mert gyanítom európa nem hagyja magát csak a birka magyar

terrer 2011.01.19. 19:21:01

@ORBÁNHITLER!: ezek nem érvek, ne haragudj. A szánalmas, hisztis, habzószájú sikoltozás se az, amiben állandóan kitörsz.
Vajon téged kik fizethetnek? A német bankok? A francia kereskedők, az amerikai erőművesek, az osztrák útépítők? Kinek fájt jobban, hogy nem a zsebükben lévő szocik nyertek?
Persze tudom, te csak egy magyarul beszélő emberrel találkozol mindig. Kiadja a munkabeosztást, és kezedbe teszi a heti zsét. Kicsi porszem vagy te ebben a lerablásban, amit velünk folytatnak.
Persze, neked ez jelenti a mindent. Ezután már telik zsömlére a gyerekeknek, és kerül mellé kakaóra. Igazad van, nyomasd csak. Úgyse hisszük el. Te meg legalább, ha nem is hajtasz sok hasznot, de megbízóid külföldi pénzét mégiscsak itthon, a péknél meg az ABC-ben költöd el.
Lám, valamit azért a 3200 milliárdból, amit évente kivisznek tőlünk, visszaszereztél! Őszintén, komolyan gratulálok!:)

Archenemy 2011.01.19. 19:21:32

@eloi: igen ez a dicsőség! sőt ha orbán letolt gatyával és egy kiló vazelinnel ment volna be, hogy az baszhassa meg, aki akarja, most extázisban lenne a baloldal, hogy mecsoda européerek vagyunk, és ennek következtében... hogy européerek vagyunk... ennek következtében valahogyan valami titokzatos módon jó nekünk, hiszen igazodhatunk a kinti elvtársak elvárásaihoz!

Ezek ebben szocializálódtak, hogy a külföld szava a döntő, a külföldi elvtársak mondják meg, merre hány lépés, mi a helyes. Csak régen moszkva volt, ma brüsszel, de ugyanaz a suttyó, feljelentgetős, gyűlölködő slepp visítoz, hazafele mutogatva, hogy nézze kérem azok micsoda nácik, nem szopnak parancsra.

Lucernaböde 2011.01.19. 19:21:55

Ma Viktor megint öndbizalmat öntött belénk ! Jól tette, így kell beszélni !

Hajrá Viktor !!!!!!!!!!!! :))))))

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:22:12

@Éhesló: 2006-7 ben én csak a tv székházat meg körutat gyujtogató orbánhitler viktor által kézivezérelt focihuligán csürhét láttam...

exlex 2011.01.19. 19:22:23

Nagy Imrét is egy cionista vérbíró ítélte halálra, egy metszettfarkú zsidó: Vida Ferenc.

Chicano 2011.01.19. 19:22:41

@ORBÁNHITLER!: De leginkább te, Nestrot. :) Szerintem lehetsz vagy 150 centi, mert tapasztalatból tudom hogy a magasságuk miatt frusztrált emberek szoktak más magasságával viccelődni. Ezért nem tudod abbahagyni ezt a gonosz törpézést. Szomorú...

skovalsky 2011.01.19. 19:24:31

@ORBÁNHITLER!: Barátom te vagy az igazi "vörösiszap" nem a devecseri, írok neked egy keveset én is hadd fröcsögjél még egy ideig. :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:25:18

@terrer: fideszdroidok, nálatok csak 2 lehetőség létezik: a hű orbántalpnyaló vagy a gonosz maszopos komcsi?
3. út nincs?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:25:41

@exlex: Ennek ellenére én nem tartom magamat antiszemitának. De ha vki gaztettet követ el és zsidó, akkor nevezzük már a nevén.

exlex 2011.01.19. 19:26:21

Kárpotlást követelünk a cionista véglényektől a következő zsidók károkozása miatt:

Kun Béla
Rákosi Mátyás
Gerő Ernő
Apró Antal
Lukács György
Dobrev Klára
Eörsi Mátyás
Kuncze Gábor
Konrád György
Heller Ágnes

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:26:33

@Chicano:az tuti...orbánhitler viktornak is ezért van kisebbségi komplexusa mert törpe...ilyen volt a legtöbb diktátor.

eloi 2011.01.19. 19:26:44

@ORBÁNHITLER!: Nem lenne jobb neked is meg nekünk is, ha a múlt század húszas, harmincas éveinek (elképzelt) miliőjéből át transzportálnád magad 2011-be?
Európa közepébe, az EU-tag Magyarországra? Mindjárt másként látnád az esélyét egy diktatúrának ma Magyarországon!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:27:25

@ORBÁNHITLER!: mint a SZADESZ? Az volt a 3. út?

Na ne szivass!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:27:28

@skovalsky: orbán az igazi katasztrófája az országnak.

Lucernaböde 2011.01.19. 19:28:58

Megszokta a magyar, hogy a baloldala, ahogy valaki nagyon találóan írta, "bevazelinozott seggel", valami borzasztóan félreértelmezett attitűddel exponálta magát külföldön. Ezek a marhák, gyurcsány, kóka, veres, medgyessy, bajnai azt hitték, hogy állandóan segget kell nyalni odakinn és ezzel együtt teljesen megfeledkeztek arról, hogy sajét érdekeinket büszkén és okosan és határozottan képviseljék.

No, ma erre mutatott nagyszerű példát Orbán Viktor !!!

Igen, a jelző többszörösen is kijár neki: NAGYSZERŰ.

Hajrá Viktor !!!

Alf (törölt) 2011.01.19. 19:29:03

@exlex: hagyjuk már ezt máskorra, meg máshova, ha lehet.

exlex 2011.01.19. 19:29:13

Ezek oktatnak ki minket demokráciából.
Íme dicső tetteik:
-apartheid fal
-fehér foszfor bevetése a civil lakosság ellen
-tömegpusztító fegyverek birtoklása
-MOSAD dubaji gyilkossága
-ENSZ határozatok be nem tartása
-etnikai tisztogatás Palesztinában
...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 19:29:42

@ORBÁNHITLER!:

Pedig igaz, csak veled és a szoclib barátadidal ellentétben nekem nem az a hitvallásom, hogy "Nekem legyen jó, a többi meg le van szarva!"

...és ha látom (cégvezetőként, embereknek munkát adva, családapaként) hogy végre valami jó irányba mozdul, akkor hajlandó vagyok áldozatot hozni érte.

Sőt... kedves szoclib barátom, a következő kérdéseket is fel tudom magamnak tenni:

1. A KMNYP-i megtakarításom kevesebb hozamot hozott, mint egy sima bankbetét hozott volna.

2. Azok az ÁLLAMPOLGÁROK, akik hozzám hasonlóan UGYANANNYIT fizettek be az államnak, de nem voltak KMNYP tagok, mennyi hozamot kapnak most? Ha az én befizetésem az enyém, akkor az övék az közös? Rendben van ez így?

3. Ha csak 1 gyerekem lesz, vagy egy sem, ki fog majd számomra nem csak nyugdíjat, hanem kórházi ellátást, tömegközlekedést, stb. biztosítani? A TESCO?

4. A svájci frankban történő eladósodásom annak a ballib kormánynak köszönhető, aki az akkori fészekrakó programot úgy módosította, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG deviza alapú hitelhez adtak állami kamattámogatást.

..a többi része irreleváns számodra.

Szal kösz, nem kérek a gyurcsányi-kóka féle tolvajokból, akik ráadásul szartak a SAJÁT országukra is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:29:48

@eloi: jó ez persze igaz, írtam is több helyen hogy most nincs meg ugyanaz a helyzet.
de azért belarusz , türkmenisztán..stb jól elvannak.
meg észak korea ill. a fekete afrikai gyönyörök is.
legfeljebb majd orbán visszaépíti a vasfüggönyt és kiírja magát európából?na és.neki nem kár.a lényeg hogy ő legyen a király.

skovalsky 2011.01.19. 19:30:25

@ORBÁNHITLER!: Látod testvérem ezért ne ronts te is szörnyű kínunkon.

exlex 2011.01.19. 19:30:33

Ha ennyire rosszul érzik magukat ezek a metszettfarkúak, akkor miért nem ALIJÁZNAK????

Kalmár 2011.01.19. 19:30:35

@terrer: Ne viccelj! Ezt a félkegyelműt a német bankok fizetnék? :)))))
Ez ingyen ilyen hülye. Kapott egy laptopot a rehabon. Amíg gépel addig sem dobálja kővel a repülőket.
Szerintem aranyos, mint egy hülye kiskutya aki kergeti a farkát.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:31:30

@exlex: Nem azért hogy antiszemita vk, de véletlenül nem a világ minden vörös forradalmában főhelyen tisztelhetjük a kampósorrú barátainkat?

Ugye a forradalmaik semmi összefüggésben nincsenek a tradicionális nemzeti elitek kiiktatásával? Ugye a kisvörösökért csinálták?

Lucernaböde 2011.01.19. 19:31:35

@ORBÁNHITLER!:
Az volt a jó ugye amikor Medgyessyt KIRÖHÖGTÉK:

www.youtube.com/watch?v=hqKuL9dZXOc

S közben megkét és félszereződött az államadósság. Neked ez volt a jó, mi, gyökér!

Hajrá Viktor !!! Kösz, hogy ma kiálltál értünk, az országért, úgy ahogyan egy államférfinek kell !!!!

belekotty 2011.01.19. 19:31:51

@exlex: Egy kis zsidózás nélkül nem bírtad ki?

Kotkodus 2011.01.19. 19:32:28

@Kürüsüly:"Hol olvastál olyat, hogy személyes támadásnak élem meg?"
"Kb. olyan hangnemben oktattak(volna) minket mint egy taknyos gyereket.Igen is helyénvaló volt megmutatni, hogy hol a határ, amint nem kell átlépni."...
"Engem, megsértettek meg mindenkit aki elment szavazni mert ők már megint mindent jobban tudnak."

kell ehhez valamit nekem is hozzáfűznöm?

nem zavar, ha sértve érzed magad, csak nem értem... szerintem te nem adtál felhatalmazást viktornak erre a médiatörvényre, úgyhogy nincs miért szégyenkezned...

én pl. még viktort sem szégyellem (persze dicsekedni sem fogok vele külföldön)...:)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:32:29

@Schaf: ha cégvezetőként 200-at keresel az már alapból kamu valahol...
a svájci frank eladósodásod meg a saját butaságodnak köszönhető mert nem gondolkoztál hogy az árfolyamok változnak a valutapiacon.

ennyi.

egyébként én semmit nem látok hogy jobb irányba menne, csak a pénz folyik orbánék zsebébe és egyre durvul a diktatúra ....miközben az átlagembernek egyre rosszabb nem beszélve a kifejezetten szegényekről.

Chicano 2011.01.19. 19:32:33

@ORBÁNHITLER!: Hát ahogy ma elnéztem nem nagyon volt komplexusos, rendesen kiosztotta a bírálóit. Régen volt ilyen tökös performansza.

terrer 2011.01.19. 19:32:34

@Chicano: nem meggyőződésből mondja ORBÁNHITLER ezeket.
Előre megírják neki.
Ugye nem gondoljátok, hogy a nyugat-európai cégek a választások miatt lecsúsztak évi többezer milliárdos megrendelésekről, de nem próbálják meg minden kommunikációs eszközzel a bábkormányukat visszaültetni? Kommentelők, újságírók, szóvivők ezreit fizethetik, teljes újságokat és tv-csatornákat szerezhetnek meg ilyen célra, teljes erővel próbálnak a habostorta közepébe visszakerülni! Azon aggódom, nehogy kormányfőnk is úgy járjon, mint a Kennedy-testvérek:( Azok is ráléptek a pénzvilág t.kére, de meg is lett a következménye.

belekotty 2011.01.19. 19:33:14

@Bathory: Például 1917-ben hol voltak te elmebeteg?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.19. 19:34:54

@terrer: persze, egyenesen Gyurcsány meg Kohn Bendit hozza a szöveget házhoz..

Kotkodus 2011.01.19. 19:35:11

@Bathory: szerintem téged izgat... különben nem írogatnál itt...

ja, és gratulálok a tehetséges kormányodhoz! jó neked! :)

Lucernaböde 2011.01.19. 19:35:26

@Bathory:

De, igen. 95 %-ban zsidók voltak.
Hogy véletlen-e vagy sem, nem tudom.

Nem is tartom különösnek, hogy Kohn Bandit is egy liberális zsidó. Ki más harsogna ekkora torokkal az állítólagos szabadságért, mint egy liberális zsidó ??

Bezzeg, az, hogy a szintén liberális zsidó Heller-féle filozófusklikk félmilliárdot seper be indokolatlan pályázatokkal, az nem zavarja, az tuti. Orbán azért zavarja őket, mert SOKKAL OKOSABB ÉS EMBERILEG ERŐSEBB mint ők és féltik azt a zsidó-hegemóniát amelyet a "bűnös" európában a holokausztbiznisz segítségével kialakítottak.

:)

eloi 2011.01.19. 19:35:29

@ORBÁNHITLER!: Tudod, hogy nem teheti és nem is teszi meg! Ezért sajnálom, hogy egy elképzelt szalmabábbal hadakoztok, akinek nincs sok köze a valódi emberhez, élethez. Sima bűnbak-képzés, ráakasztotok minde keservet, félelmet, bűnt, amit csak lehet, és aztán gyerünk üssük (agyon).
Kár, hogy így van. :-(

Táskás Tóni 2011.01.19. 19:35:35

@eloi: Orbán egyszerűen "kicsi", nem is kell mernie. És akkor még nem, is a magasságáról beszéltem. Kicsi, primitív bunkó focista.Maradhatott volna kiskondás, nem kellene miatta égni.

salamander 2011.01.19. 19:36:00

Ó magadat magasra helyező NeoLiberálisZöld Elvtárs!

Te azonban biztosan tudod mi az "európainak lenni".

Esetleg kifejtenéd pontosan, mit is értesz te európaiság alatt?

"Orbán megszokott és itthon jól hasznosuló pökhendisége végre nem a hazai ellenzék harmatgyenge szónokocskáival találkozott, hanem belefutott egy Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak."
Na ez szép kijelentés... Martin Schulz és Cohn-Bendit kiváló szónok lenne erősen vitatom.
Két olyan figura akiket soha nem hallottam pofázni a szlovák tényleg vitatható nyelvtörvény kapcsán.
Esetleg a most is folyó 2006-os rendőrterror ügyében sem láttam hogy megjelentek volna Magyarországon.

Miről írogatsz Te itt NeoLiberálisZöld Elvtárs??
Ti akik az aisthesis rabjai vagytok már kifordítottátok magatokat a hatalomból.
Ordítozva habzó szájjal nem lehet a megtörténteket visszafordítani! És ez lenne a kimagasló rétori teljesítmény?

Lucernaböde 2011.01.19. 19:36:31

@belekotty:

Te vagy elmebeteg és BAROMIRA TANULATLAN ÉS KÖCSÖG:

A lenini központi bizottság 90%-a is zsidókból állt.

TÖRTÉNELMI TÉNY, NÉZZ UTÁNA.

Chicano 2011.01.19. 19:36:46

@terrer: Szerintem meg amatőr. Ugyanis egy profi bértollnokot már jól letoltak volna a főnökei hogy ne legyen ennyire primitív mert ez már kontra produktív. Olvasva az ő sorait eszébe jut az embernek hogy miért kellett elzavarni a szocilistákat. Igazából csak árt annak az oldalnak ahová tartozik.

exlex 2011.01.19. 19:36:52

@belekotty: Az a helyzet, hogy zsidók írták a peticiót Magyarország ellen (Konrád György, Heller Ágnes,...)
és zsidó Cohn-Bendit.
Amúgy magyarozni szabad? Hetek óta megy a magyarozás.

VoLk&StRoY 2011.01.19. 19:37:36

@Lucernaböde: oszt ilyenkor meddig tart ki az "öndbizalom"? Ez olyan duracell nyuszis dolog?(:)

Táskás Tóni 2011.01.19. 19:37:52

@Lucernaböde: ..és milyen intelligens Orbán. Azért a kapa nyelét néha kivehetné a szájából.

exlex 2011.01.19. 19:38:24

Mást sem csinálnak ezek a biboldók csak magyaroznak, újjal mutogatnak az országra.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:38:30

@belekotty: Hát ebbe beletrafáltál, ha az orosz forradalomra gondolsz, tele volt velük a bolsevik párt, mint ezt minden olyan történelemismerő tudja, aki nem csak az állami tankönyvkiadótól gereblyézte össze a müveltségét!

10 pont, gratula

VoLk&StRoY 2011.01.19. 19:38:46

@Lucernaböde: oszt ilyenkor meddig tart ki az "öndbizalom"? Ez olyan duracell nyuszis dolog?(:)

Lucernaböde 2011.01.19. 19:39:14

@Táskás Tóni:

Aki Orbánt leprimitívezi az pontosan tudja, hogy MAGÁNAK IS HAZUDIK.

Te is pontosan tudod, te senkiházi hélóta gyökér, hogy Orbán nem primitív, hanem - szerencsékre és sajnos hosszú távon a TE SZERNCSÉDRE IS TE MAJOM - kifejezetten OKOS.

A primitív emberek tételezik Orbánt primitívnek, mert nem bírják elviselni, hogy náluknál fényévekkel tehetségesebb embert kell látniuk mindennap.

Hajrá Viktor !!!!!

Lucernaböde 2011.01.19. 19:40:13

@exlex:

Úgy tudom, csak félig volt Lenin zsidó.

Pistie 2011.01.19. 19:40:37

Engem továbbra is érdekelne, hogy akik szerint jó a médiatv: Akkor is jó lenne, ha 9 évre mondjuk mszp tagokkal lenne feltöltve? Vagy csak jobbik tagokkal? Esetleg only lmp tagok döntenék el, hogy mi a jó nekem és mi nem?
Szóval ha nekem más az értékrendem, mint a diktátorunknak?

Noda10 2011.01.19. 19:40:39

nyaljad csak Cohn-nak a picsáját te majom

Alf (törölt) 2011.01.19. 19:40:57

@ORBÁNHITLER!: nem, a svájci frankban eladósodás gyurcsánynak köszönhető, aki eltörölte a forinthitelek kedvezményét...

Lucernaböde 2011.01.19. 19:41:12

@VoLk&StRoY:

Nem tudom meddig tart ki, de fontos, hogy határozottan kiállt értünk, az országért. Nagyon jó bezsélt, akkor is ha eltekintünk attól, hogy amúgy is bírom a Viktort.

eloi 2011.01.19. 19:41:14

@Lucernaböde: Pedig csak annyi kéne, hogy felhívják telefonon a pesti főrabbit, hogy ugyan mondja már meg, hogy van-e itt zsidóüldözés? Hány zsidó hajszál görbült itt meg a II. VH óta? Hány zsinagóga égett? Ja, hogy egy sem!!!....
Na ezért nem hívják fel a főrabbit!
Shiff van helyette...

Kotkodus 2011.01.19. 19:41:24

@Kürüsüly: "Hol olvastál olyat, hogy személyes támadásnak élem meg?"

"...Kb. olyan hangnemben oktattak(volna) minket mint egy taknyos gyereket.Igen is helyénvaló volt megmutatni, hogy hol a határ, amint nem kell átlépni...Engem, megsértettek meg mindenkit aki elment szavazni mert ők már megint mindent jobban tudnak."

valamit félreértettem volna?

Lucernaböde 2011.01.19. 19:43:10

@Alf:

Orbánhitler nickű büdös senki erről nem vesz tudomást szerintem, ugyanis ha tudomást venne róla, akkor képtelenség lenne számára is tovább orbánozni.

exlex 2011.01.19. 19:43:11

Kárpótlást kellene kérni ezektől a cion-bolsevistáktól a kommunizmus terjesztéséért Kelet-Europában.

torró 2011.01.19. 19:43:17

"ORBÁNHITLER" Figyuzz, gyorsan add meg a címedet hogy ki tudjam küldeni hozzád a rohamkocsit.Nem félsz magadtól?:))))).Lehet a többiek komolyan vesznek de én nem.Ne mutasd már a gyengeségedet! Na mindegy! De azért az láttad hogy nem csak támadták Orbánt, mert legalább annyian szóltak mellette is.
Ha komolyan gondolod amiket leírsz, akkor számolj el az elmúlt évek veszteségeivel is.Tudod! Mennyivel nyúltak le bennünket!Ha ezt megteszed akkor vagy korrekt!

salamander 2011.01.19. 19:43:38

@Lucernaböde:

Kicsit pontosabban látod a helyzetet mint a posztíró.
Nyilván, hogy egy média és pénzbirodalom szépen kiépült gyilkos rendszerének védelmében ordibálnak a LiberálisZöld meg anyám tyúkjának nevező csoportok.
A lényeget azonban nem mondják soha hogy a diaszpórákban élő zsidóság hagyományait tekintve komolyan szervezett és pénzel ellátott kommandósai ők öltönyben.

Kant már a XIX. században megírta az Örök békéhez c. művében:
-------------
4. "Nem szabad államadósságot csinálni a külső államüzletek vonatkozásában."
A nemzetgazdaság céljaira (útjavításra, új telepítésekre, raktárakat szerezni várható rossz esztendők elé s így tovább) aki az államon kívül vagy belül segítséget keres: ez a segélyforrás nem esik gyanúba. De más a mai hitelrendszer (egy kereskedőnép elmés találmánya ebben a században), ahol az adósságok a beláthatatlanba növekednek, s mégis a jelen követelésre mindig biztosítva vannak - mert hisz az sosem történik minden hitelező részéről egyszerre. Ilyen rendszer - mint a hatalmaknak egymás ellen működő gépezete - veszélyes pénzerő.
--------------
no comment.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:44:12

Lenin tudomásom szerint félzsidó. Gyurcsány nem zsidó, neki az asszonykája az. Így is lehet befolyáshoz jutni.

eloi 2011.01.19. 19:44:27

@Táskás Tóni: Mennyivel jobb volt a választásokat - utólag beismerten! - hazudozással, félrevezetéssel, adatok meghamisításával és kőkemény lejárató kampánnyal megnyert, magas és jóképű, europeer államférfiúnk GY.F. Ugye?

VoLk&StRoY 2011.01.19. 19:44:45

@Lucernaböde: Dajcs Fürj Tamástól is így fel szoktál töltődni?

Kürüsüly 2011.01.19. 19:45:06

@Kotkodus:

te nem érzed, hogy beletartoznál egy olyan csoportba mint a magyarság?

belekotty 2011.01.19. 19:45:26

@Bathory: Például ki volt zsidó? Hülyegyerek! Neveket! Lenin orosz ortodox keresztény volt.

belekotty 2011.01.19. 19:46:09

@Lucernaböde: Hülye köcsög! Na! Név szerint ki volt zsidó!

Lucernaböde 2011.01.19. 19:46:14

Aki nem tudná:

Büdös gyurcsányhitler és bajnaihitler, meg medgyessymajom meg két és félszerezték az államadósságot 8 év alatt.
A 2002-ban meglévő kb 8 000 millárd adósságból - ami 40 év hozadéka volt - sikerült 20 000 milliárdot csinálniuk, miközben 2007-re - MÉG KONJUNKTÚRÁBAN - lepadlózták a gazdaságot. tehát hitelt vettek fel és mégis lepadlózták a gazdaságot úgy, hogy a környező országokban 6-11 %-os volrt a növekedés.

exlex 2011.01.19. 19:46:48

Az elvtársak szerint '56-ban nem forradalom volt, hanem egy antiszemita pogrom.

VoLk&StRoY 2011.01.19. 19:47:17

Egyébként most, hogy így megsértettek minket ideje lenne kilépni az EU-ból!

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 19:47:24

@Lucernaböde: az iq-dat inkább az írásképed alapján saccolnánk meg, ha nem gond :)

Lucernaböde 2011.01.19. 19:47:58

Gyurcsányhitlerről:

Gyurcsányhitler sokáig azt hazudta, hogy a felvett hitelek benne vannak az autópályák aszfaltjában.

Nos hazudott: az autópályákat egytől-egyig PPP konstrukcióban, magánpénzekből építették és amikor elkészült az állam bérli vissza 30 évig rahedli drágán és csak a 30 éves futamidő végén lesz az állam birtokában.

Gyurcsányhitlert CSAK EZÉRT FEL KELLENE AKASZTANI.

eloi 2011.01.19. 19:48:35

@Alf: Plusz beígérték, hogy legkésőbb 2012-től euróban kapjuk a fizetésünket!

fakopács 2011.01.19. 19:48:45

Orbán látványosan meghátrált Brüsszelben. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? Ennyire nagy formátumu politikus hogy képtelen volt ezt előtte felmérni?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:49:06

@belekotty: Ja, Gyurcsány felesége meg katolikus! Olvasgass már Leninről aztán gyere bégetni. Ne a magyar népköztársaság tankönyvkiadójának gondozásában megjelent általános isk. tk-tól várd a megvilágosodást!

Lucernaböde 2011.01.19. 19:50:19

@milyen szép a Vértes, ó:

Azt leszarom, hogy te miért saccolsz, megszoktam már, hogy primitív emberek nagyon okosnak képzelik magukat miközben semmit sem tudnak, nyelveket nem beszélnek, nem tanultak eleget.

Az ilyenekből kerülnek ki a legnagyobb orbánozó senkik, akiknek minden mindegy, csak egy szerfelett kimagasló képességű emberbe vájják az irigységtől extra méretűre nőtt gennyes körmeiket.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 19:52:34

@Lucernaböde: ugye csak paródia, hogy egy elsős gimnazista szókincsével, és 'hármas alá' helyesírással hízelegsz a Vezérnek?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:53:09

@Lucernaböde: Nehogy már felvedd, mivel értelmeset nem tud írni, köpköd és provokál.

Lucernaböde 2011.01.19. 19:53:57

@salamander:

Kösz. No comment, így van...

belekotty 2011.01.19. 19:54:02

@Bathory: Hülyegyerek!
hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Iljics_Lenin

"Mint sok más orosznak, Leninnek is kevert etnikai és vallási öröksége volt. Kalmük és orosz felmenői voltak apja révén, anyai ágon ugyanakkor evangélikus vallási örökséget kapott. (Lenin anyai nagyapja az evangélikus vallásra áttért zsidó volt, anyai nagyanyja pedig félig volgai német, félig svéd.) Lenint magát az Orosz Ortodox Egyház szerint keresztelték."

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 19:54:49

@fakopács: legalább akkor nem kéne szidni, amikor "megjön az esze" ;-)

Lucernaböde 2011.01.19. 19:55:09

@Bathory:

Oks, igazad van. Nem tudom jól kezelni azt a fajta indulatot amit csak és kizárólag ez ilyen liberálnyik felkegyelműek képesek nálam előidézni.

:(

Phátyol Ferenc 2011.01.19. 19:55:33

"Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni." - politikától mentesen kedves posztoló: Magyarország is az Eu tagja, tehát te is, meg én i s európaiak vagyunk. ez nem jár semmiféle felvett pózzal.

exlex 2011.01.19. 19:55:38

Ezek a metszettfarkúak már Svájcot is térgyre kényszerítették, kizsarolták a kárpótlást. Magyarországnak semmi esélye a cionistákkal szemben.

Lucernaböde 2011.01.19. 19:56:54

Gyurcsány felesége zsidó:

"Dobrev Klára a bolgár Petar Dobrev és Apró Piroska gyermekeként született Szófiában. Anyai nagyapja Apró Antal kommunista politikus volt. Zsidó származású, ahogy azt már több interjúban is nyilatkozta, illetve férje, Gyurcsány Ferenc is e szellemben tett utalást többször is.[1][2]"

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 19:57:40

@belekotty: Ugye tudod hogy a Wiki cikkei hogyan készülnek?

Ha most beleszerkeztek hogy örmény zsidó volt akkor az lesz holnaptól.

Mondom olvasgassál! Wikipediát lehet szakdolgozat forrásaként használni? Szerintem nem.

Aztek68 2011.01.19. 19:57:54

Orbán nagyon jó volt. Csak röhögök az áskálódókon:-)))))

exlex 2011.01.19. 19:58:03

Mutogatnak az iszlámistákra, hogy megcsonkítják a nők nemi szervét.

Mindeközben ugyanazt művelik, megcsonkítják gyerekeik péniszét.

VoLk&StRoY 2011.01.19. 19:58:13

@Lucernaböde: "Gyurcsányhitler sokáig azt hazudta, hogy a felvett hitelek benne vannak az autópályák aszfaltjában."

Most már bevallhatom: valójában én bontottam meg az aszfaltot több helyen, de tényleg nem volt ott a lóvé!

Lucernaböde 2011.01.19. 19:58:58

Viszont: egyáltalán nem az a baj, hogy zsidók, hanem az amit az országgal tettek.

regress 2011.01.19. 19:59:37

lcernabidé!neked csak aza lényeg ,hogy nyelvedet,a "kimagasló ember seggébe"melegítsd!!

belekotty 2011.01.19. 19:59:44

@Bathory: Semmi gond, akkor keress hiteles forrás ami szerint zsidó volt!

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 19:59:47

@Bathory:

Idiótákatcsak szivatni érdemes, ha nincsenek gyógypedagógusi hajlamai az embernek, pusztán azért meg nem felejtek el helyesírni, meg nem állok neki zsidózni, hogy szeressetek ;-)

Kalmár 2011.01.19. 20:00:10

@fakopács: "Orbán látványosan meghátrált Brüsszelben."

Bakker, te melyik filmet nézted?
Ha Stallone is benne volt, akkor tuti, hogy nem az Ep közvetítés volt. :)))

chipshop (törölt) 2011.01.19. 20:00:28

bernieland-
bernieland.blogspot.com/

A Orban ugyhoz csak annyi hozzafuznivalom van(fuggetlenul attol,hogy egyetertek e vele vagy sem),hogy megannyi kompromisszumra torekvo,karizma nelkuli,minden mas orszag elott meghajlo,gyava miniszterelnok utan,vegre valaki,aki elsorban a hazaja erdekeit nezi.Persze,mivel ez magyarorsag mikroblogja itt vagy orbanista vagy,vagy mszp-s.Ha valami jot tudsz mondani a jelenlegi kormanyrol,akkor nyilas vagy,fasista,rasszista es zsidogyulolo,de mindenekelott: nem ertelmisegi LOL.Egyszeru vilag ez,ugyhogy szeliden erdeklodve varom hogy vegre "lenyilasozzanak".Nemreg beselgettem egy Svedorszagban elo idosebb baratommal,aki azt mondta,hogy azok a magyarok akik kulfoldon elnek,sok szempontbol nyitottabbak a vilag dolgaira es kevesbe vegletesek a politikaban.Nyilvan nem mindenki,de en is rohejesnek tartom,hogyha a jelenlegi kormanyra teszel barmifele jo kijelentestt,akkor egyertelmuen naci vagy.

exlex 2011.01.19. 20:01:09

Ez Cohn-Bendit zsidó résztvett Budapesten az LMP kampányában. Az LMP az új ZSIDÓ PÁRT.

regress 2011.01.19. 20:01:31

exlex ,neked melyik agytekervényedet metszették meg?

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:01:48

@Schaf: Ezek szerint nálad ez már szerelem. Az ellen pedig nincs mit tenni.

belekotty 2011.01.19. 20:02:39

@exlex: Mekkora barom vagy te! A női nemi szervek csonkolása fekete-afrikai szokás, nem iszlám. A fityma eltávolításának pedig egészségügyi okai vannak.

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:02:45

@regress: Miből gondolod, hogy van agytekervénye?

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:03:03

@chipshop:
"Svedorszagban elo idosebb baratommal,aki azt mondta,hogy azok a magyarok akik kulfoldon elnek,sok szempontbol nyitottabbak a vilag dolgaira es kevesbe vegletesek a politikaban."

Ik ben volkomen mee eens.
maximálisan egyetértek.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:03:15

@Lucernaböde:

Várj, kitalálom, abból, hogy beszólok egy magadfajta mélyprimitívnek, következik, hogy balibcsikomcsizsidócsigány vagyok. Értem én. Azért ez nagyon mellément, királyfi. :)))

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.01.19. 20:03:46

Annyira nem értem, miért kellett házhoz menni a seggberúgásért. Világos volt, hogy túl nagy a nemzetközi tiltakozás. Orbánnak szokatlan, hogy a mindent egy lapra feltévő politikájával koppanni is lehet. Megalázó módon szopatták ronggyá.

Nem a nemzetet - őt.

Hefe 2011.01.19. 20:04:40

Igy jar egy felkeszuletlenul odaallito luzer, aki sorba all, hogy kapjon par pofont.

Nyilvan a Cohn-Bendit fele dorzsolt rokakkal Nepunk Bolcs Vezere nincs egy sulycsoportban. Eppen ezert Cohn-Bendit nem akart itt reszletekbe menni, csak bohocot akart csinalni orbanbol. Ez olyannyira sikerult neki, hogy meg orban is lelkesen segitette ebben.
Azzal visszavagni a szemelyet es kormanyat ert tamadasokra, hogy azert mondanak neki ilyen csunyat mert en bloc a magyarokkal van bajuk, ez volt a legnagyobb bakloves. Ebbol is latszott, hogy fogalma nincs hogyan kell szalonkepesen vitazni. Erre mondjuk a Habony Arpi felek nem is tudjak felkesziteni.

Szoval, egy part/nemzet/Unio vezetonek nem lehet olyat valaszolni hogy azert mondanak neki ilyeneket, mert a magyarokkal van bajuk, mert ez feltetelezi, hogy a vitapartner diszkriminalna a magyarokat, Ez meg eleg sulyos kijelentes a politikai korrektseg iranyaba huzo Unio ellen.

Raadasul egy Allamferfitol ugye azt varjak el, hogy sulyos helyzetekben is nyugodt maradjon, igy higgadta hozza meg a fontos donteseket. Na mar most, ha valakit egy ilyen csip-csup kis bemutatkozason igy ki lehet zokkenteni a nyugalmabol, az azt jelenti, hogy az illeto alkalmatlan arra, hogy barmit iranyitson. Egy orszagot, ne adj Isten az Uniot fel evig, az meg mar vicc.
Szoval Cohn-Benditek igencsak behuztak a csobe vityankat.

A sminkesenek igencsak kemeny lesz majd ez a felev, mert ugy nez ki, hogy bele fog figyelni par balegyenesbe, amiknek egy reszet sajat maga inditotta...

fakopács 2011.01.19. 20:05:23

@Kalmár: "Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."

index.hu/belfold/2011/01/19/orban_engedett_europanak/

Olvasgass!

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:05:25

@exlex:

azért megkérdezhetnél valakit, hátha akad kellően türelmes ember a környezetedben, magyarázza el, mi a különbség a kettő között :)

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 20:05:50

poszter: "Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni."

Sajnos, azt sem tudja, hogy mi az magyarnak lenni...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:05:51

@Lucernaböde:
tartalmilag egyetértek ( az adósság 84oo milliárd volt )
De áruld el, hogy muszáj itten zsidózni és ezzel támadási felületet adni ? Vadász, vadász ... :D

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:06:30

@chipshop: A magyarok érdekeit nézi? Ehhez képest 400 milliárd ft-al kerül többe az országnak a piacról történő finanszírozás, az egekben a benzin ára leminősítették Mo-ot... Tudod mit, inkább ne nézze Orbán a magyarok érdekeit akkor Mo biztosan jobban jár.

Aztek68 2011.01.19. 20:06:38

Sajnos az úgynevezett "európai" képviselők se jobbak a "balkániaktól".

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:07:16

@RAMBO: szerintem túlzás, hogy 'ronggyá szopatták', legfeljebb az eddigi 'kussoljatok, nem változtatunk semmin' után tűnhet annak a mostani hozzáállása, önmagában rendben van

fakopács 2011.01.19. 20:07:22

@Kalmár: "Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."
- Te ezt minek nevezed? Diadalnak? A pszichiátered nevelte ezt beléd hogy mindent sikernek kell beállítanod sekélyes életedben? :-))

HuzillA 2011.01.19. 20:07:41

@chipshop: Marhára nem szavaznék soha a Fideszre (már mióta valahogy liberálisból konzervatívvá avanzsáltak), de ettől függetlenül szoktam róluk jókat mondani. A politikai tehetségüket mindig elismerem, azt is, hogy képesek értelmes intézkedésekre, törvénykezésre, stb.
De amikor ilyen exlex-féle beírásokat olvasok, mindig kijön belőlem a zsidó (tudtommal minden felmenőm tudta bizonyítani árja származását). Ez nem jelenti azt, hogy mondjuk Orbanhitler beírásaival egyet tudok érteni. A zsigeri gyűlölettel nem tudok mit kezdeni, és nem tudok mit kezdeni azzal, hogy sokan képtelenek szürke árnyalatokban a véleményalkotásra.
Ez a kormány csinál hülyeségeket is, és hoz jó döntéseket is. És ez igaz a Bajnai kormányra is, de még Gyurcsányra is.

exlex 2011.01.19. 20:08:06

@belekotty: A magyar törvények szerint tilos a fitya eltávolítás. Csonkításnak minősül. Olvass utána.

VoLk&StRoY 2011.01.19. 20:08:18

@chipshop: kiscsillag te júeszéjben lakni, vagy közelkelet, esetleg inglend, hogy ilyen jól ráérezni az itteni mink vadmagyarparasztok az helyzetére?

Martian (törölt) 2011.01.19. 20:09:23

@Táskás Tóni: "az egekben a benzin ára"

Valóban, lehet Orbánt hibáztatni, hogy eddig még miért nem gyarmatosított egy olajállamot... :)

fakopács 2011.01.19. 20:09:41

@Scaramella va alla guerra: Csak azt ne feledd el hogy a növekményből 9000 milliárd tisztán jóléti intézkedésekre ment el!

exlex 2011.01.19. 20:09:47

@belekotty: Az undorító az egészben az , hogy bizonyos rabbik a szájukkal távolítják el a fitymát.

fakopács 2011.01.19. 20:10:13

@Martian: Ellenzékben még a jövedéki adó csökkentését követelte.

Kürüsüly 2011.01.19. 20:10:18

@Táskás Tóni:

bezzeg 2010 előtt:)) akkor minden jobb volt:)

Martian (törölt) 2011.01.19. 20:10:25

Megnéztem az EP vitát, nem volt több, mint a szokásos színházasdi...

Kalmár 2011.01.19. 20:10:49

@fakopács: Kicsit hosszú. Mivel sértegtsz és ostoba vagy, így hagylak a tudatlanság sötétségében te köcsög.
Remélem nem érzed úgy, hogy adósod maradtam.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:10:57

@Scaramella va alla guerra:

Azért tartalmilag se túl pontos, Gyurcsányék alatt nagyjából ugyanannyival nőtt az adósság évente, mint az első Orbán-kormány idején, csak a válság okozott némi megugrást, de abból Bajnaiék lefaragtak. Tavaly, a választások után kezdett újra a régi ütemben nőni.
Zsidózni meg szeret. :)

fakopács 2011.01.19. 20:11:34

@exlex: Te tényleg ennyire elmebeteg vagy? Mindenki hány már a zsidózásodtól már! Te pedofil vagy hogy gyerek fitymák körül forognak a gondolataid?

Martian (törölt) 2011.01.19. 20:12:03

@fakopács: valóban jó lenne a jövedéki adót csökkenteni, de mindez a nemzetközi tendenciákon sajnos nem sokat változtat.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:12:12

@Hefe:
Szerintem az egyedüli hiba az volt, hogy nem fogott a pedofillal kezet.

Egyébként szerintem a pedofil járatta le magát :
1. fejhangon sipitozott, ami eléggé komikus
2. nem tudott semmilyen érvet felhozni, hogy miért is rossz a törvény. az hogy "nem demokratikus", az marhaság. Tessék megjelölni, hogy miben nem az.
3. A dolog érdemi részéhez ( t.i. költségvetési politika, energiapolitika ) lövése sem volt.
Mit mondott helyette ? Hogy Orbán inkább az algériai forradalomra figyeljen.
Hát igen. Az hogy az euro 1.1 USDre gyengül, az smafu. Sokkal fontosabb, hogy 68 szellemében hol és milyen forradalom játszódik éppen.

Hát gratulálok.

Szerintem az egész EP en bloc majmot csinált magából. Nem a kérdésről ( a magyar elnökség súlyponti témái ) vitatkoztak. Ne akarják már velem elhitetni, hogy az energiaellátás biztonságánál, vagy az euroövezet stabilitásánál fontosabb a Paul Lendvaik kárálása.
ha a gazdaság rendben van, akkor az ilyen luxusdolgok sorra kerülhetnek. Ahogy Martin Schultz mondaná : Ihre Sorgen möchte ich haben :D

VoLk&StRoY 2011.01.19. 20:12:41

@chipshop: ja, majd elfelejteni te kapni nemsokára szavazati jog és segíteni nekünk jobb lenni az élet(:)
Én most menni, mert ápoló mondani nekem takarodás!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:12:57

Igazából nem a zsidókkal van a legnagyobb baj.

Azokkal a gójokkal van baj, akik minden történelmi tapasztalat ellenére benyalják, hogy ami jó a zsidóknak, az jó a magyaroknak(ide bármelyik nyugati nemzet behelyettesíthető)

Érdemes pl. Henry Ford nézeteit tanulmányozni az amerikai zsidókérdésről. Ő köztudottan egy komplexusos, megélhetési gondokkal küszködő lúzer volt.

fakopács 2011.01.19. 20:13:28

@Kalmár: "Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog." - Azon tényleg hosszan kell magyarázkodni, ha te ezt nem meghátrálásnak akarod beállítani. :-))

HuzillA 2011.01.19. 20:13:38

@exlex: Húbaze, orvosok százait kellene feljelenteni. Gyorsangyorsan!

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 20:13:57

@exlex: "Cohn-Bendit zsidó"

Egészségére. Ezen fülkeforradalmi megállapításodon kívül meg tudnál fogalmazni egy értelmes mondatot is, takony?

fakopács 2011.01.19. 20:14:57

@exlex: Anyucikád így köszönt el a kuncsaftoktól ha nem fizettek? :-))
Az ágy alá bújtattak addig és így szedted fel ezt a szép modort?

exlex 2011.01.19. 20:14:59

@hazug fidesznyik: Igen. Leszophatsz, vörösgeci.

HuzillA 2011.01.19. 20:15:07

@hazug fidesznyik: már valakinek a kurva anyjáig is eljutott, tehát levonta a konzekvenciákat is.

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:16:07

@Martian: 2002-2010 között ezért már a parlamentet is felgyútotta volna az egységes jobboldal.@Kürüsüly: Most osztogatnak a válságadókból és a mnyp-i pénzből. Ez a pénz viszont 1-2 év alatt elfogy.Matolcsitól mit remélsz?

exlex 2011.01.19. 20:16:09

@fakopács: Nem. Én köszönök el így tőled. Na menj a kurva anyádba.

fakopács 2011.01.19. 20:16:18

@Bathory: Te honnan vetted hogy Lenin zsidó volt? Lenint ortodox szertartás szerint keresztelték.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:16:44

@milyen szép a Vértes, ó:

A zsidózás legalább olyan offtopic itt, mint az EPben az euroövezet stabilitása helyett a magyar médiatörvényről vitatkozni. Nem ez (az) a téma.

Adósságügyben : 2OO1 végén az adósságállomány 84oo milliárd (gdp %an 53% ) volt.
Gyurcsányék 2OO8 elejére feltornázták GDP arányosan 71%ra. Az IMF kölcsön 8O%ra vitte, számszerűen 2o.ooo milliárdra.

@fakopács: Na ez a hiba, a jóléti intézkedések. Ezt nem szabad.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:16:50

@hazug fidesznyik: Mindegy, Kón-Bandita pedofil is, szóval van bőr a képén...

Miért nem olvasod el a korábbi hozzászólásokat, hogy ki is ez a szaktekintély?

exlex 2011.01.19. 20:16:54

Minden vörösgeci leszophat. Na pá.

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:18:11

@exlex: Te akartad az EU képviselőket is Orbánnal leszopatni? Dugás nálad már szóba sem jöhet, az nem erkölcsös?

fakopács 2011.01.19. 20:18:48

@exlex: Látom a szeméttelepen szocializálódtál. Biztos vitt már oda is magával anyád téged lábtörlőbe csomagolva, hátha előzékenyebben odaengedik őt így a friss kuka kiöntésekhez. :-))

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:19:33

@fakopács: jobban kedveli a 'Lenin cigány volt'-ot, de valahogy rájött, hogy azzal még jobban kinevetik

HuzillA 2011.01.19. 20:20:18

@fakopács: Szerintem nem bonyolult. Elterjedt népi hiedelmek szerint a kommunisták=zsidók. Ahogyan a szociáldemokrácia=liberalizmus, akik ugye mind zsidók. És magyarellenesek is. Meg pedofilok. Most más nem jut eszembe, ma még nem olvastam a kurucot és hasonló szuper oldalakat.

fakopács 2011.01.19. 20:20:22

@Scaramella va alla guerra: Pontosan. A kedvezményes lakáshitel, gázártámogatás, nyugdíj emelés, 13. havi, közalkalmazotti béremelés, stb. Az is igaz hogy kb 1000 milliárdot el is loptak.

Csak Norris 2011.01.19. 20:20:22

"fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni."

Mert a sok marha kommentelő között annyira van mindenkinek fogalma, mit jelent európainak lenni.

Európainak lenni Magyarországon:
Ingyen bevinni a szemetet Magyarországra, a telkek felvásárlásánál nincs határ, de ha mi akarunk kimenni dolgozni akkor természetesen van határ.

Vannak bizonyos emberek akiknek nyalható segg kell. Ők régen a szovejtekét, most az EU segget nyalják vakon...

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:20:27

Én két dolgot nem értek :

1. Egy pedofil ügyekben érintett ember hogy lehet EP képviselő ? Ha valakinek az erkölcsi bizonyítványán ilyen áll, az nem lehet banki alkalmazott.

2. A Kón Bandi miért nem hőbörgött akkor, 2OO6ban, amikor az EP a Gyurcsány féle szemkilövöldözést tárgyalta meg ? Az teljesen demokratikus volt, na persze.

3. CSak úgy kérdezem, hogy az Almunia is ott volt a környéken ? Aki a kommerekkel összejátszott, hogy a költségvetési számokat a Gyurcsány meghamisithassa.

Hát gratulálok. Ujfent és melegen.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:20:40

@fakopács: Lenin anyai ágon köztudottan zsidó származású, hogy jön ide, hogy minek keresztelték?

Lényeget tekintve a '17-es komcsi puccs zsidó akció volt, a komisszárok cca. 90%-a volt jordán-pozitív. Gondolom tud még neked újat mondani a töri, ha erről nem hallottál.

Balt 2011.01.19. 20:21:07

Cohn-Bendit nagyágyú a Chavezezéssel?! Megalol! Egy kivénhedt diákanarchista kockakőhajigáló - immár csak verbálisan. :)

Kotkodus 2011.01.19. 20:21:40

@Kürüsüly: de, magyarnak érzem magam és büszke vagyok magyarságomra.

azonban szerintem csak viktor manipulál ezzel a "megsértettétek a magyarokat" dumával...

senki nem kritizálta a magyarokat mint népet, sőt 1-2 kedves (szokásos diplomáciai ömlengés) szóban is részesítettek...

kritika kizárólag a kormányt érte, amiért megalkotott és véd egy vállalhatatlan törvényt.

ezért, én nem szégyellem magam. én magam is vállalhatatlannak tartom.

tlvajferi 2011.01.19. 20:21:41

Orbán nem európai, na de bezzeg a szemkilövető gyurcsány!!
az milyen igazi európai volt...

a médiatörvény sem európai!!!
na de bezzeg a tótok nyelvtörvénye, az milyen európai volt...

a magyarok csúnya irredenták és rasszisták, antiszemiták és imperialisták!!!
de bezzeg a szomszédos országok ahol manapság is pofonvágnak ha magyarul szólalsz meg, ők nagyon nagyon ezrópaiak...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.01.19. 20:22:55

@chipshop: Ez egy nagyon fontos meglátás! Az egyik legjobb HSZ itt! Grat.

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:23:00

@Scaramella va alla guerra: Orbánék leszavazták a vagyonadót a vizitdíjat az önkormányzati reformot. Most pedig államosítanak és osztogatnak és válságadóznak.Mo pedig ilyen intézkedések közepette várja a fellendülést. Na azt várhatja,majd a kis és középvállalkozások megoldják! Nevetséges.

fakopács 2011.01.19. 20:23:07

@HuzillA: Látod itt valaki hozta a wikit hogy Lenin nem volt zsidó. Akkor az rögtön nem hiteles forrás nekik, de bezzeg őt nem mutatnak olyat ami hiteles és Lenint zsidónak mondja.
Effektív elmebetegek ezek.

HuzillA 2011.01.19. 20:23:15

@Bathory: És mi a helyzet Sztálinnal? Csak mert a nagy vörös Oroszországban azért volt néhány pogrom is.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:23:29

@Scaramella va alla guerra: igen, GDP-arányosan nézve elég szépen megszaladt, de 'maga az összeg' nagyjából ugyanannyival évente (1-1.5 milliárd), mint korábban

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:23:40

@HuzillA: E népi hiedelmeknek nincs sok alapja, ha csak az nem, hogy pl. Marx Károly zsidó. És fogadok hogy protestáns is, mert német földön született.

orvian 2011.01.19. 20:24:25

@Kalta: Te barommm.
Nem ismered a történelmünket?
Hányszor emberkedtünk?
Hányszor b@sztak pofán minket(mások helyett,mellett is).
Hányszor dicsértek minket?
Akkor most ez a nagy mellény pont jókor jön?

szamarhegy 2011.01.19. 20:24:26

Ez a magyar nép megsértése hivatkozás azért erős volt, pláne, hogy nemrég korlátozták a népszavazás intézményét is.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:24:34

@fakopács:

Nézd, a kedvezményes lakáshitel felfogható a baromi magas marginális adókulcs csökkeentésének is. És mint ilyen, így egyetértek vele.

Gázár ügyben : mi külön támogatást nem kapunk, de azért bele kell gondolni, hogy miért kell támogatás.
Az ármozgások miatt történő áremelés O.K.
Az nem O.K., hogy
1. a szolgáltatóknak 8% os eszközarányos profitot GARANTÁLTAK 1997ben
2. egy posztkomcsi ( tehát oroszbarát ) kormány nem bírta elérni, hogy az oroszok ne Magyarországnak adják a legdrágábban a gázt Európában.

És ami nagyon nem O.K., az az, hogy az előző kormány semmit nem tett, hogy olyan termelés jöjjön ide, amely a jövedelmeket jelentősen emeli.
Mert gumigyárból meg haveri tésztaüzemekből nem fogunk meggazdagodni.
És ha az átlagkereset javul, akkor a kompenzációk értelmüket vesztik.
napersze, ehhez koncepció meg iparpolitika kellett volna.

fakopács 2011.01.19. 20:25:12

@Bathory: Leninnek csak a nagyapja volt evangélikus hitre áttért zsidó. Lenint megkeresztelték. Mit nem értettél ebből? LAS-SAN ÍR-JAM? LE-NIN NEM VOLT ZSI-DÓ!

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:26:01

@Kürüsüly: Nem volt rosszabb. Te miért szavaztál a fideszre? Hogy jobb legyen. Hát nem lett az.

szamarhegy 2011.01.19. 20:26:58

Na, meg szerintem a 3 millió aktív munkavállaló hülyének, manipulálhatónak kezelése és kényszerítése volt az igazi sértés, nem a brüsszeli fiúkkal való szócsata, elszokott már Orbán a parlamenti politizálástól.

Kürüsüly 2011.01.19. 20:27:05

@Táskás Tóni:

látom követed a híreket:))
@Kotkodus:

Szerintem neked fogalmad sincs milyen az amikor tiporják a demokráciát:))

papaci 2011.01.19. 20:27:36

hány miniszterelnökkel mostak fel így eddig Strasbourg-ban? asszem eggyel se...Magyarország, én így szeretlek!

Kalmár 2011.01.19. 20:27:37

@orvian: Kedves ismeretlen !
Barom az anyád. Látom nem tudtok máshogy böfögni ezért ígérem nem maradok az adósotok.
Látom te szeretsz kicsi és büdös lenni.
Fogd hát be a pofádat és csendben krémezd be a fenekedet, hátha nem fog túlkorosnak nyilvánítani az a pedofil Chon.

Átvitel honvéd 2011.01.19. 20:27:42

@fakopács: nézd meg a közvetítést, enyhén más következtetésre fogsz jutni.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:27:59

@Bathory: Mivel Kun Béla, Rákosi Mátyás is zsidó, gondolom nehéz megérteni, hogy van képük egyeseknek összefüggésbe hozni a zsidókat és a kommunizmust. Rosa Luxemburgról hallottál-e?

fakopács 2011.01.19. 20:29:06

@József István: "Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."

- Te meg olvasd el ezt!

"akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog" :-))

HuzillA 2011.01.19. 20:29:29

@fakopács: Nem, nem elmebetegek. Csak kizárólag fekete-fehérben gondolkodnak. Érzelmektől fűtve, pedig a politika emocionális töltetekkel nem működik. Fontosnak tartunk jelképeket, szólamokat, pedig a politika kurvára nem arról szól. Akármilyen szar politikusaink is lehetnek, ha van mit ennie a gyereknek, és be tudjuk fizetni kedvenc síutunkat.
Büszkék lehetünk Orbánra - olvastam itt föntebb egy kommentben -, mert nem úgy beszélt, mint egy kis ország vezetője. Végre büszke lehetek a magyarságomra!
Egyébként nem vagyunk kis ország? De. Én is büszke vagyok a magyarságomra, de nem a miniszterelnök mai beszéde miatt. (Jók a kaják, imádom a nyelvet, a népzenét, az irodalmat.)
Mellékesen:
MRI-vizsgálatok kimutatták, hogy a liberális és a konzervatív gondolkodású emberek agya más másként működik (ez tökre független attól, hogy ki melyik pártra szavaz, mert az is szavazhat egy jobbos pártra, aki liberális mintával gondolkodik).

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:29:48

@Scaramella va alla guerra:

2. kis mértékben közrejátszhat, hogy egy Molotov-koktélozó csürhét pl. Olaszországban, vagy Franciaországban sokkal durvábban oszlatnak szét, nemritkán bele is halnak, lehet, ezért nem figyeltek fel arra, hogy Gyurcsány személyesen kilőtt vagy 100 szemet (tényleg, a legújabb mítoszokban hány szerepel?)

fakopács 2011.01.19. 20:29:53

@Bathory: Különben honnan vetted hogy Lenin zsidó volt?

fakopács 2011.01.19. 20:30:57

@HuzillA: "akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog" - na jó de ezek ezt is sikernek hiszik el!

tlvajferi 2011.01.19. 20:32:10

az orbán nem is európai/
de bezzeg a szemkilövető gyurcsány, milyen nagyon európai volt...

a médiatörvény sem európai"
de bezzeg a tót nyelvtörvény, amely "csak "a magyar nyelv használatát tiltja és bünteti, az milyewn nagyon európai ....

a magyarok gonoszok, csúnya rasszisták, irredenták és antiszemiták!
de bezzeg a szomszádos országok, ahol ma is pofonvágnak ha magyarul beszélsz, ők milyen toleráns európaik...

Ma Baker 2011.01.19. 20:33:06

Én élőben néztem az EP közvetítést szinkrontolmáccsal.
Azt veszem észre, hogy arról valahogy elfelejt tudósítani a drága pártatlan index és a még pártatlanabb mikroblogjai, hogy a médiatörvény ügy teljesen megosztotta az EP-t.
Kiabáltak vörös fejjel Orbán ellen is és Orbán mellett is, kb pont ugyan annyian. De megemlíteni csak az üvöltöző Kohn urat méltóztatik a legtöbb indexes "hírforrás".
Az már csak részlet kérdés, hogy ott is a szocik támadták a törvényt és ott is ők vannak kevesebben.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:33:56

@HuzillA:

Ez utóbbi nem véletlen, ugyanis a jobbos nem feleltethető meg a konzervatívnak, a balos sem a liberálisnak, csak épp jelen pillanatban nem nagyon van Magyarországon jobbliberális párt (se balkonzervatív). Bár abba is bele lehetne menni, hogy ha eltekintünk a nemzeti paraszt(-)vakítástól, mitől jobboldali a Fidesz (vagy akár a Jobbik), mert sem társadalom-, sem gazdaságpolitikájuk nem igazán az.

HuzillA 2011.01.19. 20:34:12

@fakopács: Tagadásról hallottál már, mint a rossz feldolgozásának egyik fázisáról?
A napokban követtem a fészbúkon a szombati három halálesettel kapcsolatos kommenteket. Ott is eljutott a vita a zsidókig, persze a cigányokon át, és hiába mondott, írt bármit a rendőrség, a mentők, sokan nem hittek nekik.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:34:17

@fakopács: Mint te is írod, még a wiki szerint is zsidó nagyapja volt.

Én úgy tudom, anyai ágon volt zsidó.

Hogy jön ehhez, hogy minek keresztelték? A zsidó nem egy vallás.

De igazad van, a puccs komisszárjainak 10%-a nem volt zsidó(KohnBéla az volt), amiből te nyilván azt a következtetést vonod le, hogy Lenin náci volt. Én ellenkezőleg.

fakopács 2011.01.19. 20:35:51

@Ma Baker: "Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."
- No és ezt hogy értelmezed?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:36:15

@HuzillA: Mindent elhiszünk a rendőrségnek 2006 óta. Ők biztosan nem hazudnának nekünk semmi pénzért.

HuzillA 2011.01.19. 20:36:23

@milyen szép a Vértes, ó: Bingó!.-)Éppen ezért írtam oda a zárójeles részt, mivel én szimplán agyi tevékenységről beszéltem.
Évek óta röhögök a balliberális jelzőn, ami úgy megragadt a köztudatban, mint a bikicsunáj.

fakopács 2011.01.19. 20:36:39

@Bathory: Ajaj, komoly műveltségi problémáid vannak. A zsidóság egy vallás.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:37:18

@HuzillA: volt ott "drogosok", meg "a libsik miatt volt" is...

fakopács 2011.01.19. 20:37:31

@Bathory: Komoly sötétség van az agyadban. A zsidóság vallás.

szamarhegy 2011.01.19. 20:37:50

@tlvajferi: A konkrét ügyben, amiről a poszt is szól, a szlovák kormány azt nyilatkozta, hogy szomszéd országként nem mondanak véleményt a média törvényről, megteszik azt mások, ők a kapcsolat jobbítására törekednek.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:38:28

@Táskás Tóni:

1. Orbánék első közelitésben megszavazták a vagyonadót, 2oo8 XI. valamikor.
Logikus, mert övék voltak a polgármesterségek.
Csak amikor a támogatóik ( a középosztály ) tiltakoztak, akkor tértek jó belátásra.
Egyébként a XII. kerületben van vagyonadó.

A vizitdíj leszavazásával egyet érrtek. Mégpedig azért, mert ha az állam beszedi a TBt, akkor pofátlanság vizitdijat szedni. Így ez egy adóemelés lett volna, amit elvből ellenzek. ( ha a TB csökkentéssel kompenzálták volna, az más dolog. )

A MAL államosításával is egyetértek. Pofátlanság, hogy
1. exkommunisták
2. olyan feltétellel, hogy majd a biztonságot fejlesztik
bagóért megkaptak egy több tizmilliárdot érő gyárat. Ahol a környezeti normákra szartak nagy ivben, és ezért tudnak nyereségesen termelni.
ÉS ráadásul a szokásos arrogáns csinovnyik stilusban reagálják le a dolgot.

Az mnyp államositása már neccesebb. De
1. az államadósságot megnövelte a dolog. És az államadósság a legfőbb oka, ha nem lehet adót csökkenteni
2. cserébe csökkentette az adót és gyerekkedvezményt vezetett be.
A jelen feltételek és intézkedések között ha nem is éertek vele egyet, de ésszerű kompromisszumnak tartom.

A válságadóval maximálisan egyetértek.
Ha a sivatag közepén, ahol csak mérgeskigyo terem, a nagy szegénységben az állam a népet nyomorgatja, az O.K, mert nincs pénz.
De itt van pénz, a multiknál. Ráadásul nem magas hozzáadott éertéku termelés miatt jutottak hozzá, hanem monopóliumokból.
A bankok kirivóan közösségellenes magatartása csak olaj a tűzre.
maximálisan megérdemelték az extra adókat. Nézd meg a NyEu banki feltételeket, dijakat és kamatmarzsokat és a magyarokat. Felháborritó.

A KKV most tényleg nem fog sokat hozni ( és a magyar vezetők sokkal gecibbek, mint a multi ). De valahol el kell kezdeni.

Nekem az nem tetszik, hogy a kutatás és a fejlesztés nem kap abszolut prioritást. A kissé konfúz és inkoherens intézkeedéseknek sem tudok mindig örulni és foleg keresztenydemokrata oldalon a szakértelem is hiányzik soxor.

Ezért a kormány úgy 65 usque 7O% ot kap nálam.

Pistie 2011.01.19. 20:38:49

@chipshop: És ugyanilyen röhejes, hogyha a jelenlegi kormányra teszel bármilyen rossz kijelentést, akkor libsi + zsidó + kommunista + cionista vagy. Ez szerintem nem nagyjából, hanem mm-re pontosan ugyanakkora értelmetlenség, mint a másik oldalról. És az internetes fórumokon és blogokon böngészve ebből több is van, mint a te verziódból.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:38:58

@HuzillA:

Nem értem, mi a gond a 'balliberális'-sal? Van olyan, balos és liberális (bármit jelentsenek is ezek, a lényeg, hogy nem ugyanazt). Vagy nem?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 20:39:16

@tlvajferi: még szerencse, hogy nem te mondod meg, mi minősül európainak

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:39:22

@fakopács: Olvasgassál Talmudot, aztán meséld el hogy mi a zsidóság.

Átvitel honvéd 2011.01.19. 20:39:54

@fakopács: nem tisztem találgatni, hogy pontosan mivel kapcsolatban tette ezt a kommentet. Mivel az EB eddig konkrétan három pontban találta a tv.-t problémásnak, és a három pont közül egy sem vetett fel sajtószabadsággal, demokráciával, általában véve szabadságjogokkal kapcsolatos problémákat - ti.: az EB eddigi "vizsgálódása" _abszolút_semmiben_ nem támasztotta alá a tv.-nyel kapcsolatos médiahisztit - (...tényleg, ha már itt tartunk, hétfő óta, erről az apróságról miért kussol olyan bőszen az Index?), úgy hiszem, Orbántól ez a kijelentés legfeljebb nagyvonalú gesztusnak tekinthető (afféle "rendben, zárjuk már le ezt a hülyeséget, és mindenki menjen a dolgára"-típusú javaslatnak). Ellenben: a délelőtt folyamán az EP-ben történtekkel kapcsolatban, mi a helyzet? Orbánt kikészítették? ...Én enyhén szólva nem így láttam. ...Cohn-Bendit már a Magyar Nemzet-logó magasba nyújtásával megadta az ügy kellő alaphangját...

HuzillA 2011.01.19. 20:41:31

@Bathory: Aha, a kormány változik, a rendőrség nem?

Elengedhetetlen minden országban, hogy létezzenek olyan intézmények, amiket elfogad mindenki. Ami nincs alapjaiban átpolitizálva, aminél a szavaknak súlya van.

Ha ilyenek nincsenek (márpedig Mo-n nem nagyon vannak) akkor atomjaiban hullik szét minden.

Bibo fogalmazta meg valahol, hogy a demokrata nem fél. Én nem félek a rendőrségtől, és igenis, az adott tárgyban hiszek nekik.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:42:14

@Pistie: Ez jogos, de ha nem vagy se libsi, se zsidó, se kommunista, akkor áruld már el hogy kit látnál szívesen a miniszterelnöki székben!

Kalmár 2011.01.19. 20:43:05

@Scaramella va alla guerra: A kutatás fejlesztés sajnos lassabban termeli ki a ráfordított péntzt. Most vészhelyzet van. Nincs rá idő.
Egyébként több jut rá máris, de egyetértek, hogy középtávon is kitörés lehet a gazdaságnak.

Bambulka 2011.01.19. 20:43:17

Szörnyülködve néztem mit művel Strassbourgban. Hazudozás majd hisztizés, hihetetlen.

HuzillA 2011.01.19. 20:43:29

@milyen szép a Vértes, ó: Nálam a politikai palettán a liberalizmus jobb oldalon van (meg a politológia tankönyveimben is), és a jobboldal sem csak a konzervativizmust jelöli.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:43:49

@milyen szép a Vértes, ó:

"2. kis mértékben közrejátszhat, hogy egy Molotov-koktélozó csürhét pl. Olaszországban, vagy Franciaországban sokkal durvábban oszlatnak szét, nemritkán bele is halnak"

Csak azt tartom furcsának, hogy
1. Amikor Orbán azon érvét, hogy az inkriminált passzusok más médiatörvényekben benne vannak, azzal oltják, hogy "az egészet együtt kell nézni"
2. pont ők nem foglalkoznak " az egésszel" ( t.i. engedélyezett tüntetésről távozókat, akiknél nem volt fegyver, és akik nem emeltek a rendőrre kezet, megnyomorítják ).

Nem volt szó kocsigyujtogatásról és ködobálásról.

De tudtommal országgyűlési képviselőt és papot sem Olaszban sem Franciában nem szokás nyomorékké verni.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:44:43

@Kalmár:
"A kutatás fejlesztés sajnos lassabban termeli ki a ráfordított péntzt. Most vészhelyzet van. Nincs rá idő."

Szerinted egy focistadion mennyi idő alatt termeli ki a pénzt ?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:45:20

@HuzillA: Lehet hogy igazat mondanak, de ki kell várni a vizsgálatot.

Nyilván ott akkor abban a pillanatban az egyetlen rendőri érdek hogy ne legyen cigányozás meg semmi hiszti, és akkor ebben a szellemben kell nyilatkozni.

HuzillA 2011.01.19. 20:47:43

@Bathory: Bathory 2011.01.19. 20:45:20
@HuzillA: Lehet hogy igazat mondanak, de ki kell várni a vizsgálatot.

Pontosan.

Alf (törölt) 2011.01.19. 20:47:50

@fakopács: nem, az izraelita az vallás, a zsidóság az származás, ami öröklődik, méghozzá anyai ágon (bocs).

tudod, vannak vallásos zsidók, meg nem vallásos zsidók.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:47:53

@Bathory:
"Nyilván ott akkor abban a pillanatban az egyetlen rendőri érdek hogy ne legyen cigányozás meg semmi hiszti, és akkor ebben a szellemben kell nyilatkozni. "

Érdekes dilemma lenne, ha kiderülne, hogy mégis a cigányok a ludasok.
Ugye, akkor a "sajtószabadságért" az EPben uszitó baloldali média erről is teljes terjedelemben beszémol ? Merthát a sajtószabadség az igazság elmondását is ( a hagymázas, uszitó véleményeken kivül ) jelenti :D

Alf (törölt) 2011.01.19. 20:48:30

@Alf: mondjuk nem értem, hogy jönnek megin és megint és megint ide a zsidók.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:48:31

@HuzillA:

Tudtommal (szerintem, nekem azt mondták stb., amelyik tetszik:) az egyik tengelyen a konzervativizmus és a liberalizmus van, a másikon a jobb-, illetve a baloldal, és nekem ez így logikusnak és értelmesnek is tűnik... Fenesetuggya.

JohnHenry 2011.01.19. 20:49:20

hogy a büdös francba jutottak el a kommentek viktor! viktor!tól addíg, hogy lenin zsidó volt-e vagy sem???

luis5 2011.01.19. 20:50:37

Cohn Bendit egy agresszív paraszt. legalább láttam élőben

Táskás Tóni 2011.01.19. 20:51:21

@Scaramella va alla guerra: A nyugdíjjárulék 5%-os emelése nem zavar?
A válságadók ilyen mértékű kivetése sajnos vissza fog ütni.A 16%-os szja-tól vált fogyasztásnövekedés pedig nem a belső termelést , hanem az importot fogja növelni.
A kormány intézkedései pontosan olyan, mint a stílusuk. Nekem nem teccik. Matolcsival csak ámokfutás lehet, többre nem futja. szakértők pedig eltüntek.Kár.

A szerelő 2011.01.19. 20:51:40

engem nem sértettek meg, sőt. mélységes tiszteletem az övék.
jó lenne, ha a nevemben ilyeneken nem mondana az Orbán úr!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:52:05

Ez a retardált zsidózás.
Mindenkinek meg lehet a véleménye, de ez sehova sem vezet.
CSak a baloldalnak jó, mert a jobboldal ezzel diszkreditálja magát.

Ujfent gratula.

Netuddki. 2011.01.19. 20:52:26

@bigfater: "Ne bántsd a magyart!!!
Igenis engem sértettek meg, és hála köszönet a nemzetmentő Orbán Viktor miniszterelnök védelméért! Mellesleg azért nem nyújtott kezet, mert nem akarta megfertőzni influenzával az ellenségünket, különben holnap már biológiai fegyvert bevetésével is megvádolnák a magyart!!"

Bammeg, ti tényleg ilyen hülyék vagytok vagy csak megjátsszátok. Ne vedd személyeskedésnek, komolyan aggódom. ;)

szamarhegy 2011.01.19. 20:52:54

@Ma Baker: De, nem a médiatörvényt védték a néppártiak, hanem hogy, mivel Orbán megígérte, hogy módosítják, ezért felesleges és méltánytalan Orbán diktatúrával való támadása.

Kalmár 2011.01.19. 20:53:45

@Scaramella va alla guerra: Először is a debreceni foci rossz példa. Évek óta önellátó a Loki. Nézd a Dózsát, MTK, Fradi mennyi pénzt emészt fel évente. Az a csapat nem visz pénzt.
Egyébként az építő ipari beruházások hamar jótékony hatásúak a gazdaságra, ha nem túlköltött szétlopott, rossz koncepciót takarnak. (Metro, M6, Völgyhíd stb) Mukát adnak és segítenek az Uniós pénzek felhasználásában.
Hosszabbtávon szintén jótékony hatása van.
Egyébként nem egy olyan helyen épül, ahol már van két stadion ezek meg rongyrázásból építenek egy harmadikat.
Évek óta élvonalbeli és nemzetközi meccsekre kell bérelni sok pénzért stadiont, mert nincs az ország 2. legnagyobb városának foci stadionja.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 20:54:07

@Scaramella va alla guerra:

Így van. Amikor Földesi Szabó meglépett a bíróságról, vagy újabban Koltai Gábor ügye, ilyenkor nem része a sajtószabadságnak és a részrehajlásmentes tájékoztatásnak, hogy zsidó mind2. Földesi 2s állampolgár, gondolom már rég kinn van és Abraham Schwarznak hívják, aki osztrák üzletember.

-d(-_-)b- 2011.01.19. 20:54:40

Íme egy igazi européer mondat egy igazi européertől:

"Ön ma meghívott ebédelni, de elvette az étvágyam."

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 20:56:47

@Scaramella va alla guerra:

Ez így azért csak részben alapszik tényeken, és jó része már a mítoszokból származik. A rendőrattakot a gyújtogató és törő-zúzó csőcselék viselkedése provokálta ki, az ún. 'tüntetésről távozó ártatlanok' nagy része meg nyugodtan hazamehetett volna, csak ottmaradt drukkolni az előbbieknek (legalábbis a Hír TV-s tudósítás alapján, amit láttam), és nem távozott az 5. felszólítás után sem. Az más kérdés, hogy a nekilódult rendőrök egy idő után már mindenkit ütöttek gondolkodás nélkül, akit értek - és ezt büntetni kellene, csak elég macerás kivizsgálni az ügyet, mert ugye hirtelen minden hős Molotov-koktélos szabadságharcos átváltozott gyermekét sétáltató terhes anyukává, akit a gonosz rendőrök megtámadtak csak úgy.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 20:57:11

@Táskás Tóni:
Nekem ez az egész nyugdijrendszer nem tetszik. Kurva sokba kerül, és én már nem fogok belőle részesedni.

Való igaz, hogy nem fog a kisebb SzJA uj állásokat generálni, de nem is ez a cél. A cél az ujraleosztás csökkentése.

A válságadó a keresleti rugalmasságnak megfelelően kerül a zEmberekre átháritásra. Szerintem nem fog visszaütni, mert főleg hagyományos iparágban dolgozó, nem innováló, de monopoliumot élvező cégek fizetik.

Ugyan már, egy E.ON mikor csinál plusz állásokat a profitjából ?
A bankok pedig már tavaly és az év első felében is ( amikor nyoma sem volt adónak ) visszafogták a hitelezésüket. Tehát ez csak annyira gátolja meg őket a plusz hitelezésben, mint eddig :D .

Azzal mindenképpen egyetértek, hogy az SzJA csökkentést a vállalati ( főleg nem innováló ) cégek adójából kell kompenzálni ( de a legjobb a kiadáscsökkentés ).

registraal 2011.01.19. 20:58:32

Az egéészről annyi jutott eszembe, főleg a fejlemények tudatában:

Eszt kell csinálni csaje, he? Produkcijó-e?

Az egészet nem értem, hogy az Orbán kormánynak ez ennyire sürgős és fontos volt? Magyarországon bárki bírálta, csak falakba és hülyézésbe ütközött. Majd kint, Brüszelben mégis csak behúzták a farkukat egy izommutogatás után.

HuzillA 2011.01.19. 20:59:07

Ig@milyen szép a Vértes, ó: Nem pártipológiát emlegettem, csupá a magyar köztudatot, amelyben a vörös=liberális (azzal, hogy a liberálisok természetesen zsidók is, stb.).

vomita 2011.01.19. 21:00:00

@Archenemy: nem pont erre, hanem még az úgynevezett diáklázadások idején üvöltöző szélsőbaloldali félterroristára gondolok

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 21:00:09

@milyen szép a Vértes, ó:

1. " 'tüntetésről távozó ártatlanok' nagy része meg nyugodtan hazamehetett volna, csak ottmaradt drukkolni az előbbieknek"

Ez nem igaz. Az Astorián levő gyűlés résztvevői nem kapták meg az infot, hogy ne a Deák tér felé menjenek.

2. "csak elég macerás kivizsgálni az ügyet,"

Kutyakozmetikától kaszinóig mindenre volt pénz, pont egy vizsgálóbizottságra ne lett volna ?
Ugyan, ugyan.

3. "hős Molotov-koktélos szabadságharcos átváltozott gyermekét sétáltató terhes anyukává ... "

... esetleg országgyűlési képviselővé, vagy római katolikus pappá.

Bambulka 2011.01.19. 21:00:28

@tlvajferi: Én Szlovákiában dolgozom, annyira üldözik a magyar nyelvet, hogyha meghallja a rendőr vagy a banki alkalmazott stb. és tud akkor magyarul válaszol. Senkinek semmi problémája nincs vele, csomó magyar nyelvű műsor van a TV-ben, sorolhatnám. A nyelvtörvény csak az előző kormány ballépése, már nem használják igazán.

Kalmár 2011.01.19. 21:02:16

@milyen szép a Vértes, ó:
Nem volt tüntetés.
Te még mindig kevered?
Okt 23.ai ünnep volt. Megemlékezés.
Hátha megjegyzed.
Nem tudom ki változott át, de amikor bementek egy kocsmába és mindenkit kiterelve megverték őket az tuti az ő hibájuk volt.
Az öreg pap is tuti karatézott.
A fehér botos vak fiú aki 9!! lövést kapott szerintem veszélyesnek tűnhetett.
A parlamneti képviselő aki igazolta magát majd eszméletlenre verték valószínű provokált 150 fegyveres elmebeteget.
Stbstb.
Jó lenne meggyógyulni az amnéziából.

HuzillA 2011.01.19. 21:03:59

@Kalmár: Szerintem senki nem írta, hogy a rendőri intézkedés teljes mértékben kóser (jó kis szó, mi?) volt.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:06:01

@Scaramella va alla guerra: A bankokat visszafogja a hitelezésben a válságadó?

Pár hónapja még azt hazudták hogy elmennek!

Ébredjetek már fel, nem szívességből adnak kölcsön a bankok! Ha tényleg elmennének, más bankok ugranának rá a piacra!

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 21:08:24

@Kalmár:
"Mukát adnak és segítenek az Uniós pénzek felhasználásában.
Hosszabbtávon szintén jótékony hatása van.
Egyébként nem egy olyan helyen épül, ahol már van két stadion ezek meg rongyrázásból építenek egy harmadikat."

Nézd, erről a következőket gondolom.

Ha választani kell, akkor mindig a magasabb kulturát választom a focimeccsel, stbvel szemben. Egyszerűen azért, mert az emberi gondolkodásnak, absztrahálóképességnek jobbat tesz egy Vivaldi koncert vagy a nagyenergiáju fizika, mint az, ha egy focimeccsen óbégat valaki 9O percig szotyit köpködve.

16 milliárdból pedig úgy 2O igen jó eszközigényes tudományos prokektet lehet beinditani.
Ezekhez is van EUs támogatás, csak önrész kell hozzá.

Hollandiában a bunkó Geert Wilders csinálja ugyanezt pepitában : a koncertek és kiállitások ÁFÁját növeli, a focimeccsek kedvezményes ÁFÁt élveznek.

Idáig Orbán focimániáját egy jópofa dolognak tartottam. De az, hogy
1. focimeccsre jár, ahelyett hogy IMFfel tárgyalna ( mondjuk az IMF kirugását helyeslem )
2. lézerre nem ad pénzt, de stadionra igen

igen káros szinben tünteti fel ezt a bogarat.
Focimeccsből még egy ország sem gazdagodott meg, technológiából már igen. ( A művészet kedvelése pedig bizonyos szint fölött magától jön. Éppen elég baj ez az Sport Géza államtitkár ).

ja igen : Matolcsit lassa anyira utálom, mint a kommunistákat. Mert olyan, mint a kommerek : tudatlan, ostoba és arrogáns.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2011.01.19. 21:10:58

@Bathory:

Mondjuk tényleg van olyan, hogy tőketartalék.
Minden hitelügylet után tartalékot kell képezni.
ha nincs pénz, nincs tartalék, és nincs hitel sem.
A multiplikátorhatás miatt sokkat több hitel esik el, mint amennyi pénzt kihiteleznek.

De valóban, a bankok nem fognak elmenni. ha el akarnának, nem fenyegetőznének, hanem elmennének.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:11:38

@Scaramella va alla guerra:

Nem nyújtom feleslegesen:

1. Ha nem kérünk az IMF-től semmit miről kéne tárgyalni??? Hehh??

2. Adott már pénzt stadionra? ..és a lézerre?

Kalmár 2011.01.19. 21:13:05

@HuzillA: Nektek ez a kóser, zsidó kérdés nem kerülhető ki?
Miért teszitek fel ti az asztalra olyan témában is, ahol a fafejű szélsőjobbosok véletlenül nem teszik meg?
Nem értem. Tényleg.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:15:16

@Scaramella va alla guerra:

1. A résztvevők több, mint 90%-a hazament, de jelenlévők is írták, hogy aki akart, meg tudta oldani - a Hír TV élő műsorából is az derült ki, hogy a 4. rendőri figyelmeztetés előtt a helyszínen már nem nagyon volt elfelé irányuló mozgás, hanem voltak a koktélozók, meg mögöttük 50-100 méterrel a 'kurvagyurcsányadjatoknekik'-drukkerek.

2. és 3. macerássá az teszi, hogy így, hogy mindenki hirtelen Hófehérkévé változott (akárcsak a székházostrom idején, illetve után), nehéz megállapítani mit és mikor reagáltak túl a rendőrök.
Pap nem rémlik, ja, de, volt valaki, aki előbb elküldte a rendőröket a kurvanyjukba, erre (egy jelenlévő tudósító leírása alapján) az egyik rendőr bokánrúgta, és félrelökdösték, majd békénhagyták, elsántikált, később meg körbejárt, és mindenkinek elmondta, hogy őt agyonverték - rá gondolsz? (Bár mintha egy lelkész lett volna, nem pap.)
De mondom, egy szóval sem állítom, hogy nem tettek a rendőrök büntetendőt, mert dehogynem, de azért a Fidesz-mitológiának az a története, hogy a véresszájú rendőröket Gyurcsány sajátkezűleg ráküldte a békésen virágszedő Fideszes tüntetőkre... Hát izé, komolytalanabb a megszokottnál is.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:15:55

@Scaramella va alla guerra: A bankok hálózatként müködnek.

Ha tényleg nem tudnak nyereséget elérni egy országban, kérhetnek máshonnan, nekik a piaci jelenlét stratégiai okokból így is megéri.

Mellesleg az elmúlt években nagyobb haszonnal dolgoztak, mint a körny. országokban, szóval nincs miről beszélni.

szamarhegy 2011.01.19. 21:16:24

@Alf: Ezt én se értettem, amikor a filozófus blogot telenyomtátok zsidózással.

Mesterlövész 2011.01.19. 21:17:23

@Dillinger: Nem lőttek szemen senkit. Avagy: mutass egy képet. És igen, Orbán(c) egy diktatórikus, gyenge vezető, aki nem tudja elviselni azt, hogy nem nyalja mindenki a barna hátsóját.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:18:13

@Kalmár:

Én tudom, mi volt, nem én találtam ki, hogy a rendőrséget ráküldték a békés tüntetőkre, egyeztetni kellene, ki mit terjeszt - és igen, az érintett rendőröket meg kell büntetni a felsoroltakért, amennyiben azok igazak, sosem írtam mást.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:18:33

@Scaramella va alla guerra:

Ezekről a bankokról beszélünk?

index.hu/gazdasag/vilag/2011/01/19/bankarok_zsebeben_kutakodik_brusszel/

Az meg különösen érdekelne, hogy ez a cikk miért nem lényeges annyira, hogy este már megtalálni is alig lehessen, más baromságok mellett? (amik persze fontosabbak... lásd Index főoldal, vagy Gazdasági aloldalak)

Kalmár 2011.01.19. 21:19:29

@milyen szép a Vértes, ó: Biztos azért gondoljuk, mi Fideszesek és még sokan mások is, hogy Gyurcsány személyesen irányíotta a rendőrök munkáját, mert Gyurcsány azt nyilatkozta, hogy
Ő SZEMÉLYESEN VOLT TELEFONKAPCSOLATBAN A RENDŐRI VEZETŐKKEL AZ ÉJSZAKA FOLYAMÁN ÉS UTASÍTÁSOKAT ADOTT.
Na ez zavart meg minket.

fakopács 2011.01.19. 21:19:49

@JohnHenry: Úgy hogy a sok zsidózó barom nekiállt kommunistázni és kifejtették hogy a bolsevikok 90 százaléka zsidó volt.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:20:14

@Mesterlövész: Lehet, hogy szerinted diktatórikus és gyenge, de eddig eredményesebb a többinél.

Nem nagy kunszt hitelből kormányozni, ahhoz meg igazi antiitalentum kell, hogy az ország így is lemaradjon.

Kalmár 2011.01.19. 21:21:08

@milyen szép a Vértes, ó: Ha megint a békés ünnepségen résztvevőkre gondolsz és nem azokra a tüntetőkre akiket áttereltek, hogy megverhessék az ünneplőket, akkor értelek.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:23:01

@Mesterlövész:

Te hol voltál akkoriban? Netán a Parlement büféjében?

Híradót néztél? Esetleg a youtube kezelése megy? vagy egy keresőoldalé?

...próbáld ki. lehet találsz még HIVATALOS jelentéseket is a sérültek számáról, arról, hogy hány ebert vittek szem sérüléssel kórházba és ezek közül hány vakult meg. (Segítek: 2 ember vakult meg, a szemsérültek számát megtalálod, ha utánakeresel)

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:23:03

@Kalmár:

Nem én találtam ki, hogy 'Gyurcsány ráküldte a rendőröket a békés tüntetőkre', én tudom, hogy megemlékezés volt. Pontosabban Fidesz-gyűlés, ami nem az, csak névleg, de mindegy.

És pl. az említettekért (ha igazak) felelősségre kell vonni az érintett rendőröket, igen.

fakopács 2011.01.19. 21:24:44

@Bathory: Látom Talmudból jó vagy! Kiugrott zsidónak tetszik lenni? Megértem hogy vannak beteg emberek akik valamiért szégyellik a gyökereiket. Kiközösítettek a primitívséged miatt? :-))

Dr.Bio74 2011.01.19. 21:25:03

Ennyi komment!
Ennyire nincs is időm, sajna.
De előrébb elhangzott, hogy a Németek így meg úgy, mert nem mi borítottuk lángba kétszer a világot meg stb. Nem, de ha akkorák lettünk volna, mint akkor a németek valószínűleg mi kezdtük volna elsőnek, ha mást nem akkor a szent korona nevében ledarálva valamelyik kis szomszédos népet aki esetlegesen kinyögi, hogy ő valójában nem is magyar.
A nép harcos védelmezőiről meg akik annak idején az utcán élték aktív életüket, kérdem én hol vannak most? Miért nem ég semmi, miért nem foglalnak agresszív kismalacok hidakat? Miért kísértetiesen hasonló a helyzet 1997-98 -as helyzethez? Vagy nekem azt kell elhinnem, hogy ha a béke szerető fidesz kerül hatalomra, akkor már senkinek nincs kedve öklöt rázni a megszorítások ellen, vagy robbantgatni autókat?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:25:42

@fakopács: Ami köztudomású.

A kommunizmus nemzetek felett álló idea, egyházellenes és internacionális.

Na, micsoda internacionális még? Igen, a zsidóság. Miért? Mivel ők csak más népek közt elszórva, parazitaként tudnak élni, a nemzeteket gyengíteniük kell. Internacionalizmussal.

Azon kívül, hogy Marx zsidó-meg a fentebb említettek-sok bizonyíték kell még?

fakopács 2011.01.19. 21:26:25

"Legutóbb Hruscsov elvtársat láttam annyira bepöccenve felszólalni, mint a mi szeretett miniszterelnökünket az Európai Parlamentben." - csak a cipőjével nem verte a pulpitust. :-))

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:27:29

@Kalmár: hát igen, a fránya magyar nyelv elég bonyolult, ugye...

fakopács 2011.01.19. 21:28:58

@Bathory: "A kommunizmus nemzetek felett álló idea, egyházellenes és internacionális.

Na, micsoda internacionális még? Igen, a zsidóság. "

- Ebben a logikában a multinacionális vállalatok is zsidók. A keresztény vallás is nemzetek felett áll tehát azok is zsidók. Gratulálok! Ennyire primitiv emberrel mint te 16 weben eltöltött évem alatt kevéssel találkoztam. :-))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:29:13

@milyen szép a Vértes, ó:

A "meg kell büntetni őket" kifejezéssel azokra az azonosító nélküli fekete ruhás kigyúrt emberekre gondolsz, akik a rendőrségnél nem rendszeresített eszközzel ütötték-vágták aki az útjukba került?

Vagy azokra a rendőrökre gondolsz akik hirtelen elfelejtették a parancsnokukkal együtt, hogy 5-ük közül ki is alkalmazott kényszerintézkedést, ki volt brutális és akik hirtelen azt is elfelejtették mikor mit és hol láttak?

Esetleg azokra a rendőri vezetőkre, akik előbb nem tudnak semmiről, utána közlik mutassanak bizonyítékot, majd mikor mutatnak el sem mennek meghallgatásokra-bíróságokra?

Melyikekre?

fakopács 2011.01.19. 21:29:30

@Bathory: "A kommunizmus nemzetek felett álló idea, egyházellenes és internacionális.

Na, micsoda internacionális még? Igen, a zsidóság. "

- Ebben a logikában a multinacionális vállalatok is zsidók. A keresztény vallás is nemzetek felett áll tehát azok is zsidók. Gratulálok! Ennyire primitiv emberrel mint te 16 weben eltöltött évem alatt kevéssel találkoztam. :-))

Kalmár 2011.01.19. 21:29:39

@Schaf: Bizony megérjük lassan, bár nehezen hiszi el a szenvedő baloldal, hogy olyan lépéseket teszünk meg, amiket utánunk csinálnak, mert új, eredményes, ötletes.
Nem beszélve róla, hogy elsőként meglépni azért kell vér a....
Kicsit szánalmas az önmérsékletre felszólítás.
Viktor lerendezte.
Csak fizessetek még pár milliárd bónuszt. Legalább jövőre tudjuk mennyit kell beszedni.

Waldorf Rolandó 2011.01.19. 21:32:04

van valahol videó, vagy el kell hinnem a fröcsögéseket?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:32:32

@fakopács: Attól hogy kétszer teszed be, attól butaság és tagadhatatlan a komcsik és zsidók összefonódása.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:35:25

@fakopács:

Gondolom az sem érdekel, hogy a büdöskomcsi zsidó Apró Antal lány Gyurcsány felesége, ő egy szocialista párt politikusa, ami fennállása alatt minden erővel támogatta a nemzetközi vállalatokat és a bankokat!

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:37:04

@fakopács: ugyan, nagyon sok ilyen van, hol netezel te? (és figyeled a röhejes logikai levezetéseket? kicsit olyan, mint amit 'női logika'-nak nevezünk:)

gerj 2011.01.19. 21:39:45

Szerintem Európa butaság.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:40:12

@Kalmár:

Látod? Én is ebben bízom... hogy amíg az IMF, a bankárok, a nagytőke és a Média akarja megmondani Viktornak, hogy mit csináljon, addig minden évben újra és újra kitalálja hogy lehet még egyet baszni a hátukra.

Aztán meglátjuk a forint tart-e ki tovább, vagy azoknak a vállalatbirodalmaknak az erre szánható tőkéje, akik spekulálni-irányítani akarnak.

(Megjegyzem érdekes mostanság az EUR és a CHF árfolyam... főként ahhoz képest, hogy nemrégiben még világvégét vizionált a sok libsi.)

Egyébként pedig szerintem a kommentelők DÖNTŐ TÖBBSÉGE nem látta sem a vitát sem a választ. Különben nem szajkózná a média baromságait, hogy "lemosták", meg "meghátrált"...

A NAGY LÓFASZT MAMA!
Miután O.V, is és a levezető elnökök is kérték, hogy a témával foglalkozzanak a libsi képviselők, továbbra is nyomták a süket dumát, amiben ráadásul ALAPVETŐ tárgyi tévedések is voltak. .-))
Ezek UTÁN(!!!) a beszédek végén udvariasan megpróbálta nyilvánvalóvá tenni, hogy nem tetszik neki, ha egeseknek csak az a belügy, ami a saját országukban van.
Ezek után, mivel többször is félbeszakították bekiabálásokkal, elküldte a picsába a képviselő Urakat-Hölgyeket, akik ezen elsőre meglepődtek, majd ilyen-olyan ügymeneti hivatkozással (amit az angolok a végén megjegyeztek, hogy nem is volt jogos) nekiláttak személyeskedni.

Na ERRE ŐKET SZEMÉLYESEN is elküldte a picsába a Magyar Kormány Miniszterelnöke!

Aki nem hiszi, az ha siet még az ismétlést elcsípheti az egyik magyar média online adásában.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:40:25

@Schaf: bárkire, aki túllépte hatáskörét ilyen irányban

de elnézést, egy Molotov-koktélozó félállat pofánvágása akkor is pozitív cselekedet szememben, ha nem hord azonosítót, és azt sem tudom sajnálni, aki azért kapott a könnygázból, mert a 4. figyemeztetés után is ottmaradt mantrázni a 'köcsögrendőrökrohadtgyurcsány'-t

fakopács 2011.01.19. 21:40:43

@Bathory: Sajnos a net ördöge hogy kétszer megy be. Na szóval, a Vatikán ami nemzetek feletti, az is zsidó? Össze van fonódva a kapitalizmussal amivel Orbán éppen harcol? Orvos kellene neked! Egy jó pszichitáter, jó sok haloperidollal felszerelkezve!

Beren 2011.01.19. 21:41:35

Egy picikét próbáljunk meg hátrébb lépni az aktuális politikusoktól, az országaiktól és törzsi (párt) színeiktől. Én így fordítottam le a mondanivalódat:

Én egy átlagos, normál körülmények közt sokakat nem érdeklő közép-, de egyre inkább kelet-európai ország közönséges lakója vagyok aki, ha a nagyfiúk (más országok lakói, lehetőleg tőlünk nyugatabbra) közé kerül, csak egy kicsi kis szürke senki. És bocsánat, hogy élek. És még egyszer elnézést, hogy rontom itt a levegőt. Tudom, hogy butább, gyengébb, ügyefogyottabb vagyok mindenkinél.

Ha tényleg így érzed magad, az nagyon kellemetlen lehet.

kerdezoe 2011.01.19. 21:42:50

@JohnHenry: az hát, mint az elvtársak 90%-a.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:44:54

@milyen szép a Vértes, ó:

Ebben egyetértünk... szerintem is simán fel kell lépni ezekkel az emberekkel szemben!

Csakhogy én VOLTAM BM kötelékben és PONTOSAN ismerem a szabályzatot. Az AZT IS tartalmazza, hogy csak olyan mértékű kényszerintézkedést alkalmazhatok, amely arányos. Ráadásul csak addig amíg a fenyegetés-ellenállás fennáll.

Na most ebbe nálam nehezen fér bele a földön fekvő emberbe rúgás, a szemmagasságban szándékosan leadott lövés és a magát igazoló Országgyűlési képviselő agyonverése sem.

Viszont ha nem szelektív a memóriád ferkó és utána a libás sem akart annyira igazságot tenni ezekben az ügyekben (sem) tenni...

Mesterlövész 2011.01.19. 21:46:47

@Schaf: Képet szeretnék látni! Egyébként meg legszívesebben én lőttem volna ki a csürhe szemét, mit képzeltek ezek magukról mégis.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:47:26

@JohnHenry: van a magukat jobbosnak mondók között sok olyan, aki szerint automatikus győzelmet jelent bármilyen vitában, ha belekeverik azt, hogy 'mert a zsidók' (de fontos megjegyezni, hogy ők nem antiszemiták, mert valahol hallották, hogy azt le kell tagadni bátran)

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 21:47:58

@fakopács: A vatikán nem zsidó. A kommunizmus viszont az, minden vagyont államosítottak azoktól,akik megszerezték a munkájukkal, ahol a hozzád hasonló zsellérek dolgozhattak és hihettek a kommunizmusban, Rákosi zsidó meg a főnök volt. Rendszerváltásnál a tulajdonelosztás csak részben változott.

Gondolom tőlem hallod először, hogy a nürnbergi bíróság dolgozóinak több mint 90%-a volt zsidó 1947-ben. Tudod, ez a Nürnberg Németországban van. Mivel ez is köztudott tény, nézz utána.

Mesterlövész 2011.01.19. 21:48:18

@Bathory: Ahhoz már tényleg művésznek kell lenni, de hidd el, menni fog ez még lejjebb is.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 21:48:34

@Kalmár: "Biztos azért gondoljuk, mi Fideszesek és még sokan mások is, hogy Gyurcsány személyesen irányíotta a rendőrök munkáját, mert Gyurcsány azt nyilatkozta, hogy "

Azt, hogy mi fideszesek, kisbetűvel írják, te észlény. Nem vagytok ti akkora nagy szám, hogy nagybetűvel írjátok magatokat, főleg amióta kétharmadot adtatok a nemzetrontó narancsos bolsevikoknak.
Szóval, megbántották (seggbe rúgták)a Kedves Vezírt, jááááj.... és te még mindig ott tartasz a komcsi haverjaiddal, hogy Gyurcsány azt nyilatkozta... bla-bla...
Nem gondoltam, hogy annyira gyengeelméjű híve vagy Orbánnak, hogy közben hittél Gyurcsánynak (nem tudtad, hogy hazudott)...
Lenne egy kérdésem a fidesz bolsikhoz: ki hazudta azt, hogy megvédik a magánnyugdíjpénztárakat?

Táskás Tóni 2011.01.19. 21:51:36

@Beren: Az viszont nevetséges és ordenáré, ha valaki nyúl létére akarja vinni a puskát. A nyúl alatt pedig a cinizmust és a felesleges pökhendiséget értem. Nem kell mindenhol eljátszani a laza focistát, főképp nem , ha a harmad vagy negyed osztályban játszik az illető.
Ráér akkor kérkedni , ha az államosítások és a válságadók nélkül is megy majd Mo. szekere.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:52:03

@Schaf:

Ez jogos. Viszont szerintem te is tudod, hogy a hétköznapokban nemritkán előfordulnak rendőri hatáskör-túllépések sokkal kisebb dolgok miatt is, szóval engem nem lep meg, hogy az órák óta mocskolt, dobált rendőrök között volt sok olyan, akinek elborult az agya. Ez nem menti egyiket sem, de azért nagyon nem kellene meglepődni.

Az, ahogy a kormány kezelte utána az ügyet, szerintem is rossz volt, főleg a közvetlen reakciókat, de azt érthetőnek tartom, hogy Bajnai (gondolom az ötletes 'libás' rá akart utalni) nem nagyon feszegettet a dolgot.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:52:06

@Mesterlövész:

Wooow. kész vagyok tőled. :-)))

www.youtube.com/watch?v=ggT1nkd7FZ0

Ízlelgesd, bár tudom neked ez sem fog tetszeni, mert a rohadék FIDESZ-es TV vóóót aki csinálta az összeállítást.

fakopács 2011.01.19. 21:52:55

@Bathory: De nemzetek feletti. Már nem emléxel mit írtál? :-)) Altzheimer bácsikád hogy van?

Spanish VVax 2011.01.19. 21:53:48

1 éve azt sem tudta orbán kimondani hogy fészbúk, Mmst meg már ott nyerte meg a választást. Maga sem tudja MENNYIRE messze van attól... Mindenesetre a HAZUGSÁG méretre -mint olyan-, epic volt !

Kalmár 2011.01.19. 21:54:20

@hazug fidesznyik:
Kedves ismeretlen!
Ha nyomatékosítani akarok egy szót, akkor nagybetűvel írom.
Ez akkor is így van, ha Önnek ez nem tetszik.
Cserében pedig udvariatlan, sértő szavaiért azt kívánom, hogy:
Rohadj meg a neved napján te féreg!
Mindehez még ostobaságokat is firkálsz.
Tudod kis csicska, amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:54:57

@Bathory:

Hol lelhető fel a nürnbergi bíróság dolgozóinak nemzetiségi megoszlását tárgyaló tanulmány?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:55:15

@milyen szép a Vértes, ó:

Nem! NEM TUDOM! Ugyanis a fegyveres szervezeteknél KIFEJEZETTEN ODA KELL figyelni arra, hogy arra alkalmatlan személy nem kerülhet fegyver közelébe!
pláne nem intézkedhet.

Egy rendőrnek 8de más fegyveres testület tagjának sem) nem borulhat el az agya, nem tehet akármit, amit gondol!!

Képzeld el, ha a következő igazoltatáskor a rendőr agyonlőné a mögötted érkezőt, mondván szar napja van ma, meg különben is felbaszták az agyát már reggel.

Viccelünk ugye?

fakopács 2011.01.19. 21:55:15

@Bathory: "Gondolom tőlem hallod először, hogy a nürnbergi bíróság dolgozóinak több mint 90%-a volt zsidó 1947-ben. " - Név szerint? Megint egy legenda? Forrás? Vagy csak a beteg elmédből pattant ki hogy minden rossz 90 százaléka zsidó?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 21:56:42

@Spanish VVax:
a FIDESZ mindenhol MEGNYERTE a választás... "nem kicsit... nagyon!" :-))

Akinek pedig nem tetszik, annak "..el lehet menni ebből a qrva országból!"

:-)))

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 21:58:37

@Kalmár: Ne dumálj mellé, hanem válaszolj a kérdésre, köcsög fidesz komcsi!

Dr.Bio74 2011.01.19. 21:58:53

"Aztán meglátjuk a forint tart-e ki tovább, vagy azoknak a vállalatbirodalmaknak az erre szánható tőkéje, akik spekulálni-irányítani akarnak."

Nos, erre a legkönnyebb válaszolni. Annyira könnyű, hogy nem is teszem.

Másrészt, hol tart a forint? Ahová a nemzetközi folyamatok vezetik, és ha erősödik akkor azért fog mert Viktorka meglépi azokat a lépéseket amiket ellenzékből simán gáncsolt, mert az emberek ellen van. De jelentem baromira nehéz lesz pozíciót nyerni, főleg akkor amikor a béka segge alá vagyunk minősítve, és olyan szintű a bizalmatlanság irányunkban, hogy bármely Orbán csahos idióta beszólása elküldi a devizások összes pénzét a külföldi bankokba.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 21:59:34

@Schaf:

Ez teljesen jogos, és egy ideális világban így is lenne. De nincs így...

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:01:47

@fakopács: ezzel nem tudom, mit próbált kihozni, mert ahhoz azért kell egy kis ugrás, hogy kiderüljön, hogy a nürnbergi bíróság rossz volt - bár ahogy nézem, valószínűleg az összes példaképét elítélték ott...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 22:02:53

Gondolom az sem tünt fel egyik agymosott trollnak sem, hogy ha valaki kielenti, hogy a Wall Street és Hollywood 100%ban zsidó, annak azonnal le kell mondania(ez most őszi eset a CNN-nél)...

Azt nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Bp-i főtt tészta kimérés 100%ban kínai, ez nem fáj senkinek...

Persze merész ebből arra következtetni, hogy a média zsidó befolyással bír, de szerencsére akad aki gondolkodik a fejével.

Miért gondolná

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:05:30

@Bathory: a néni funkcionális analfabéta, ugye?

venszivar 2011.01.19. 22:05:42

Ez a nevetséges törpe azt állította,hogy az internet világába NEM lehet a véleményt elnyomni.....Akkor Pl.: Kínára miért pofáznak?Szarok én Kínára.Kedden a belügyérről lehetett VOLNA ! véleményt írni,de "lefagyott nem jelent meg s leállt".Ma ugyan ott a törpével kapcsolatba volt blog,de MILYEN ÉRDEKES! ugyan úgy szintén,törlés,lefagyás,a leközölt vélemények leközlése időrendileg is össze vissza....GRATULÁLOK ,működik a demokrácia,legalább is orbán szerint!

kaszakő 2011.01.19. 22:06:43

Kedves E-one!
Megértm, hogy személy szerint Téged nem sértettek meg, hiszen a sértés felfogásához működő tudat szükséges.
Kónnak meg csak annyit, ha elment az étvágya a magyar konyhától, keressen magának kóser kaját! Kón-Bendit 1968-ban vad kommunnista volt, (egyesek szerint KGB-ügynök)és bakkor még bátran lefetyelt bármilyen vályúból, amiben kicsit rohadt a moslék.
Én azóta hírét nem hallottam ennek a kiváló szónoknak, sem itthon, sem külföldön. Bár nekem úgy tűnt, nem szónokolt, hanem ordítozott. Talán túlette magát macesszel...

apanna 2011.01.19. 22:08:06

@venszivar: "Kedden a belügyérről lehetett VOLNA ! véleményt írni,de "lefagyott nem jelent meg s leállt".

Na hallod, már az elégtelen szolgáltatásról is Orbán tehet..

Táskás Tóni 2011.01.19. 22:08:14

@Scaramella va alla guerra: A 16 %-os szja a belső fogyasztás növelésére "lett kitalálva".
A mnyp-i rendszert pedig a csehek most foják létrehozni, a horvátoknál szárnyal és Fico sem tudta ellehetetleníteni a mnyp-akat Szlovákiában.1-2 év és a pénzeknek vége. A piacról történő finanszírozás pedig , a magasabb kamatok miatt 400-500 milliárd ft-ba kerül az országnak évente.Nem forradalom, hanem jó szakemberek és hiteles gazdaság politika kellene. A hitelminősítők a trükköknek , ahogy a 12 év felhalmozott megtakarítását betolják a ktgvetésbe, nem dőlnek be. Lehet erre mondani hogy ki nem szarja le a hitelminősítőket, de sajnos a befektetők hallgatnak rájuk, sőt törvényben szabályozott, hogy bóvli országba nem lehet befektetni. Azért lásd be a mnyp-i vagyon államosításához nem kell egyetem, ezt még Matolcsi és Orbán is ki tudta találni, mivel a magasabb ktgvetési hiánycélt Barroso nem engedte.

Várúr 2011.01.19. 22:08:39

Orbánnak fogalma sincs, mi az európainak lenni..." Az EU legnagyobb frakciójának, a néppártnak jó alelnökként a "nem európai" Orbán. Ma nyilván a "nem európai Orbán" kapott vastapsot, a "nem európai Orbánt" ölelgette Daul frakcióvezető, stb.
Ez a szép a neten, hogy egy ilyen nagyarcú fasz, mint Gulyásdemokrácia is belekotor a levesbe.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:09:06

@kaszakő: úgysem fogja megérteni, hogy a Vezér és a Párt a Magyar Nép Képviselője, és aki őket kritizálja, az az összes magyarral teszi ezt - hiába próbálkozol

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:09:12

Mivel sokan lemaradtak róla:

www.youtube.com/watch?v=QXvBSTO_1Ms

Aztán beszélgethetünk arról, hogy ki kit hova küldött, ki mennyire volt kulturált.

Szerintem Viktor minimum 9-est kaphatna egy 10-es skálán. Tagoltan, a tolmácsokra figyelve (hogy mindenkinek le tudják fordítani!!) elmondta a véleményét.

Majd a bekiabálások (hú de európai mi?) és személyeskedések után is normális hangnemben, de faszán odamondva mindenkinek befejezte a beszédét.

lemosták mi??? pff....

apanna 2011.01.19. 22:09:35

@venszivar: Hát már a szerver lefagyásáról is csak Orbán tehet...

szánalom a köbön....

Táskás Tóni 2011.01.19. 22:10:09

@apanna: 0.5%-os emelés . 9.5 %-ról 10%-ra..

fakopács 2011.01.19. 22:10:43

@milyen szép a Vértes, ó: Már nem akar semmit kihozni, már csak zsidózik erőből. Elmebeteg.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:12:13

@Bathory: "Gondolom tőlem hallod először, hogy a nürnbergi bíróság dolgozóinak több mint 90%-a volt zsidó 1947-ben."

Biztosan igazad van, mert akkor te voltál ott a személyzeti osztály vezetője (humán erőforrás manager)... hehe...
Különben mi a gondod a zsidókkal? Nem ők gyilkoltak le 6 millió nácit, hanem a nácik gyilkoltak meg 6 millió zsidót. Nem tudtad? A magyar Nobel-díjakat is ők szerezték (talán egy kivétel volt). Ezt sem tudtad? Eléggé gyenge vagy baszod.

Várúr 2011.01.19. 22:12:39

@hazug fidesznyik:
Senki nem rúgta seggbe Orbánt, ezzel szemben ma Brüsszelben vastapsot kapott. Téged rugdalnak seggbe (nem elég sűrűn) kiskoma.

fakopács 2011.01.19. 22:13:13

@Schaf: "Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."

- Hát, szerintem viszont ez a lényeg.

levvente 2011.01.19. 22:13:32

@Schaf: ezeknek mondhatod..... ha jót írnának Orbánról, nem lenne címlapblog...

de nem baj. inkább itt legyünk 1/3-ban mint ott ahol ők vannak:)))))

a Jobbikkal együtt:)))))))))))))))))

fakopács 2011.01.19. 22:14:08

@Várúr: megint itt vagy hülyegyerek? Lassan ébredtél! nem jött meg a levél az instrukciókkal a pártközpontból időben?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:14:48

@Táskás Tóni:

libsikém.. jobban tetszett volna a seggednek, ha kapsz a nyakadba plusz 20% adót?

Vagy 30% ÁFA-t? idióta...

Viktor megmondta: Onnan vesz el, ahol a legtöbb van Lásd bankok-multik-stb

Akinek nem tetszik mehet haza.... de valahogy egyik se akar menni. Szerinted mért nem?

Táskás Tóni 2011.01.19. 22:15:38

@kaszakő: Mennyi ügynök van az EU-ban. Még jó, hogy mi is vittünk egy párat pl. III/II-es Matolcsit. Legalább nekünk is van mivel dicsekedni.

Kerek négyszög 2011.01.19. 22:16:28

@hazug fidesznyik:
"Különben mi a gondod a zsidókkal?"

A pénzükre fáj a foga a lusta népségnek. A kirablásukhoz évezredek óta ideológiai alapokat gyártanak. Ma is.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:17:18

@Schaf: azt hiszem, már írták, de ez már tényleg szerelem ;-)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:17:43

@fakopács:

Olvasás-szövegértés?

"...Ha a bizottság módosítani akar ..."

..érted? HA!.. HA és amennyiben!

..de ugye ott még nem tartunk. No nyomás te is hallgasd meg a belinkelt beszédet a youtube-on.

Kerek négyszög 2011.01.19. 22:18:23

@Schaf: "Viktor megmondta: Onnan vesz el, ahol a legtöbb van"

De szép hamisítatlan kommunista idea.

Táskás Tóni 2011.01.19. 22:19:39

@Schaf: Szívesen megfizettem volna a vagyonadót és a 300 ft-os vizitdíjat és a gyerekeimnek a tandíjat. Az igazságos közteherviselés azonban nem tetszik a fidesz kádereinek. Azok inkább Szlovákiába mennek autót venni és céget alapítani.Pl. Bayer Zsolt is, a nagy magyar.Lófasz lesz itt ,nem pedig fellendülés.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:19:51

@milyen szép a Vértes, ó:

Na ez ám az érv.... :-))) van olyan jó, mint amikor egy német EU képviselő csapkodva hisztizik az EU parlamentben. (Viktort én nem láttam csapkodni viszont a beszéde alatt többeket is. :-)) )

fakopács 2011.01.19. 22:19:56

@Schaf: Összefüggések felfogása? Orbánt megtanították kesztyűbe dudálni, azt csinálja amit az EP akar. Kapis?

Kalmár 2011.01.19. 22:20:24

@hazug fidesznyik: A köcsög és a komcsi kifejezetten a te fajtád hobbija:))
Van erre valamilyen orvosi kifejezés, amikor a saját hibáidat kivetíted.

Kerek négyszög 2011.01.19. 22:21:12

@Várúr: "Senki nem rúgta seggbe Orbánt"

Ellenben már egy hónapja akkora pofonokat kap a demokratikus nyugat vezetőitől, hogy a fal adja a másikat. Ekkora szégyent még a kommunisták sem hoztak erre az országra.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:22:16

@Schaf: nem érvnek szántam, a belinkelt Orbán-beszédnek viszont csak az első 3 percét bírtam megnézni, annyira kínos, zavaros és demagóg volt, de ha megtapsolták, ügyesen csinálta, sebaj

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:22:49

@Táskás Tóni:

Meg se próbálom neked leírni, hogy a 300Ft-os vizitdíj (amit ugye maximum 6/év alkalommal kellett volna fizetni és kb. az orvoshoz járól 50%-ka mentesült volna alóla) bevezetése milyen költségekkel járt volna.

Inkább mondok egy hasonló remek szoclib kezdeményezést: kórházak-széf

Beszélgessünk, ha gondolod...

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:23:56

@Schaf:

Őőő, a vizitdíjat be is vezették, nem?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:24:07

@milyen szép a Vértes, ó:

Óóóó... most akkor lemosták, vagy ügyes volt???

A 7:40 körül hallható vastaps a lemosott beszélőnek szólt? :-))

Hagyjuk már...

fakopács 2011.01.19. 22:24:28

@Schaf: Látom fogalmad sincs arról hogy a 300 forintos vizitdijban a kőrházak TB csalásának megakadályozása volt a lényeg. Le is esett a TB finanszírozás jócskán amíg volt.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:26:34

@Schaf:

A beszéd kínos volt erősen, de ha megtapsolták, azt jelenti, hogy ügyesen 'terelt'. És valószínűleg nem a saját beszédével mosták le, ha egyáltalán.

Kerek négyszög 2011.01.19. 22:26:49

A vizitdíj azokkal szemben lett volna igazságos, akik fizetnek közterhet. Magyarországon a munkaképes populáció fele semmit nem fizet.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:28:27

@fakopács:

Látom neked meg alapvető költségvetési tételekről nincs fogalmad...

Szerintem sokkal nagyobb spórolás lett volna, a közalkalmazottak felének maximum 2 hónapos végkielégítéssel történő szélnek eresztése és ha kevesebbet lopnak nokiás dobozban az elvtársaid. ;-)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2011.01.19. 22:29:16

@fakopács:

Látom neked meg alapvető költségvetési tételekről nincs fogalmad...

Szerintem sokkal nagyobb spórolás lett volna, a közalkalmazottak felének maximum 2 hónapos végkielégítéssel történő szélnek eresztése és ha kevesebbet lopnak nokiás dobozban az elvtársaid. ;-)

venszivar 2011.01.19. 22:29:34

@apanna: Miért írod ugyan azt kétszer?Miért vagy ennyire értetlen?10-12 blogot "figyelek"naponta s mint írom hosszú ideje nem tapasztaltam ilyet.Milyen "VÉLETLEN"!Éppen e két "figyelemre méltó" tetű esetében fordul csak elő.Úgy ahogy írod! SZÁNALMAS!Éljen a demokrácia,kenyéren s vízen ?

fakopács 2011.01.19. 22:30:51

@Schaf: Tudod mennyivel csökkent a TB finanszírozás a vizitdíj alatt? Fogadjunk nem tudod!

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:34:27

@Schaf: "Viktor megmondta: Onnan vesz el, ahol a legtöbb van Lásd bankok-multik-stb
"

Ezt a kommunisták szokták csinálni, legutóbb Rákosi elvtárs-pajtás. A nyugdíjpénzek ellopása is bolsevik módszer. Ezekkel egyetértesz?
Szerintem te egy fidesz bolsevik vagy, más szóval kommunista.

levvente 2011.01.19. 22:36:34

@hazug fidesznyik:
a fidesz a kommunista...
szánalom...

Táskás Tóni 2011.01.19. 22:37:27

@Schaf: A te elvtársaid meg táskákban és bőröndökben vitték és viszik a pénzt, nekik kicsi a nokiás doboz. Csak nézz az oligarcháitokra. Csányi, Demján , Széles ,Simicska...Ráadásul Csányi eltőzsdézte a mnyp-ban az emberek pénzét. Orbán mondta, mikor fogják számon kérni?

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.19. 22:38:21

@hazug fidesznyik: nem, a kommunisták rosszak, tehát aki nincs velük, az kommunista, akkor is, ha a kommunizmus semmilyen ismérve nincs meg benne, és ők akkor sem kommunisták, ha cselekedeteik nagy része tökéletesen rímel a kommunizmus hozzáállásával

levvente 2011.01.19. 22:39:14

@Táskás Tóni: a SPAR és az ÖMV elmaradó profitjáért mikor fogtok tüntetni??

Pajszer Művek 2011.01.19. 22:40:42

Ostoba a posztoló. Nem véletlen, hogy blogot ír. Általában a legostobább a legharsányabb. :))

Amikor azt írják, hogy a kormány diktatórikus hajlamokkal rendelkezik, akkor az olyan, mintha azt írnák, hogy a magyar emberek ELNÉZIK azt, hogy diktatórikus kormánnyal rendelkeznek. És ez nem igaz, ilyen-olyan eszközzel, de a magyarok mindig ledobták magukról a diktatúrát.

Gyurcsány és a komcsik is ezért lettek elhajtva a vérbe.

És aki azt feltételezi, hogy Orbánékkal szemben ezt nem tenné meg a magyar nép, hogy elnézné a diktatúrát, az sértő. Nem olyan bonyolult logikai levezetés ez, ha a kedves posztoló kihúzná a fejét Gyurcsány úr ánuszából, vagy az oktatása többe került volna mint az új ingem, maga is felfedezhette volna.

De mivel nem sikerült, Orbánfóbiájával telefosta a netet, bár persze sajtószabadság nincs, de neki ez mégis sikerült. Csoda történt, elvtársak.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:41:33

@Kalmár: Meddig fogsz félrebeszélni, komcsi? Vagy nem értetted a kérdésemet? Lehet, hogy hülye vagy?

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 22:42:32

Consider these Sept. 25, 1945, observations from Tom Dodd, who would emerge as second in command on the American prosecution team:

“You know how I have despised anti-Semitism. You know how strongly I feel toward those who preach intolerance of any kind. With that knowledge — you will understand when I tell you that this staff is about seventy-five percent Jewish. Now my point is that the Jews should stay away from this trial — for their own sake. For — mark this well — the charge ‘a war for the Jews’ is still being made and in the post-war years it will be made again and again. The too large percentage of Jewish men and women here will be cited as proof of this charge. Sometimes it seems that the Jews will never learn about these things. They seem intent on bringing new difficulties down on their own heads. I do not like to write about this matter —it is distasteful to me — but I am disturbed about it. They are pushing and crowding and competing with each other and with everyone else.”

levvente 2011.01.19. 22:43:37

@hazug fidesznyik: Lendvai Ildikó MSZMP - KB..
Apró/Klein Antal MDP és nyilván MSZMP

Gyurcsány Feri MSZMP, KISZ

jól értjük, kiket bolsevikozol.
Ők mind Fidesz, igaz???

Te ne kérdezd meg hogy ki a hülye.

Dr.Bio74 2011.01.19. 22:45:41

@Pajszer Művek:
A legbiztosabb emberek esnek mindig a gödör legaljára.
És tényleg a magyar nép nem nézné el a diktatúrát maximum 50-100-150 évig a diktatúra erejétől, és magukban és vezérükben feltétlenül hívő magyar emberek számától és elvakultságától függően.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:47:11

@levvente: "a fidesz a kommunista...
szánalom... "

ahogy mondod

levvente 2011.01.19. 22:47:19

Ezeket folyton üldözik.

Egyszer utol is érhetnék.

nu pagagyí 2011.01.19. 22:48:55

@Pajszer Művek: Ennek is ez lesz a vége. Nagyobb a terror, ezért kicsit lassabb lesz. Magasról lehet kibaszott nagyot esni.

Pajszer Művek 2011.01.19. 22:49:20

@Bio74: Még szerencse, hogy ott van Nyugat-európa, amely soha nem kímélt áldozatot, hogy diktárotorok ellen bennünket megsegítsen...ahogy most is őszintén teszik, ugye? :))

levvente 2011.01.19. 22:49:26

@hazug fidesznyik:
igen, pontosan így érveltek.
ami tetszik, kiollózva, mindegy ha már más az értelme, mindezt idézőjellel hogy hihetőbb legyen.
Köszi, hogy bemutatkozol.
Ennyire igaz a többi ajvééé is.....

Micocicó 2011.01.19. 22:49:56

Még az a jó hogy a FIDESZ-ben csak jó kummunisták ülnek. Bár lehet Ők nem is voltak azok.És a fok fideszvaknak mondanám, hogy az itt Viktorka ellen kommentelők nem Fletóékat szeretné újra látni! De ezt a köcsög OV sincs semmi szükség. Mert hogy nem nagyon sikerült a szekeret ELŐRE tolni az biztos. Állunk bent a sz...ban, azt lassan ellep minket.Pedig elelnzékben kurva okosak voltak ám. Pl. jövedéki adó csökkentés 300 ft benzinnél, hogy ne a zemberke fizessék, most 370-nél nem számít??????

kartunboj · http://kartundoboz.blogspot.com 2011.01.19. 22:50:29

Sértett az a néhány viktoriánus ki nedvesen tartja a viktori ánuszt.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 22:51:28

@nu pagagyí: Áááá

Gyurcsányék talán magasról estek? Aligalig nyertek, de nem bukott akkorát senki.

Soha, soha többet a komancsokat!

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:51:39

@levvente: Majd te mondod meg nekem, hogy ki a kommunista... olvasd el még egyszer, amit írtam, takony. Keveset láttál még az életből.

Pajszer Művek 2011.01.19. 22:53:15

@nu pagagyí: Lófaszt lesz ez a vége. Ez sima aljas,politikai, pénzszerzési célból elkövetett félelemkeltés aminek semmi alapja nincs.

Klasszikus recept: veszélyt vizionálnak és egyből ajánlják is magukat, mint megoldást. Persze a megoldásnak Nokiás dobozokban mérhető ára van, de hát nincs diktatúra meg fasizmus elvtársak, hát az már semmi?

Nagy kommunista átbaszás ez az egész és remélhetőleg azért sokan átlátnak ezen a színházon.

Nekem bejött Orbán kiállása, végre nem egy ilyen semmilyen, zavart bohócunk van, hanem egy karakán politikusunk.

levvente 2011.01.19. 22:54:19

Igen, ha ekkora balfácán vagy, szívesen kiigazítalak bármikor, hogy ki a komcsi.
Nem vagyok takony...
De ezek szerint te pedig nem vagy fiatal.

Nem baj, már nem sokáig szavazol.

Micocicó 2011.01.19. 22:55:56

Ja és van egy közmondás. Mindig az erősebb kutya ba....szik! Na most mi sajnos a leggyöngébb kiskutyák vagyunk. Ezt Viktornak is kéne látni, és nem beleállni 1-2 k. nagy pofonba!

Dr.Bio74 2011.01.19. 22:56:21

@Pajszer Művek:
Nyugat-Európa nagy ívben leszar minket,egyvalami érdekli őket a saját maguk jóléte. Viktor pedig okosabban játszathatna a lapokkal, hogy mi is jól éljünk, már ha ezt szeretné..
A diktatúra pedig nagyon hirtelen ott van ahol megteremtődnek a feltételei és csak könny és vér árán lehet megszabadulni tőle. Úgyhogy szerintem százszor kiabáljunk inkább óvást a fiatal demokráciánk érdekében, mint egyszer lehetőséget kapjon a kialakulása.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.01.19. 22:57:15

@levvente: "Ennyire igaz a többi ajvééé is....."

Nem a maszop lopja a nyugdíjpénzeket, kiskancsó, hanem az igazi bolsik. Figyelj már oda egy kicsit...

vinyi 2011.01.19. 22:57:31

Schulz és Cohn-Bendit a nagyfiúk? Nagyfiús dolog magukból kikelve baromságokat ordítozni (lásd Bendit) az EU parlamentben? Grat a posztolónak a pártatlanságáért.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 22:57:46

@levvente: Én is abban reménykedem egyszer csak elfogynak!

nu pagagyí 2011.01.19. 22:57:58

@Pajszer Művek: Most lopják el a pénzedet. A többiről kommunista húzásról most nem beszélnék.

levvente 2011.01.19. 22:58:18

@Bio74: a diktatúra az, amit ti annak neveztek.

Tudod van 1 mondás, ami ilyenkor mindig eszembe jut.
Régen az volt az antiszemita, aki nem szerette zsidó honfitársait.
Ma az az antiszemita, akit nem szeretnek eme honfitársak.

Betelgeuse-2 2011.01.19. 22:59:22

@Lucernaböde:
Jó nagy marhaságot írtál, angol felsőfok ide vagy oda.
Nekem is van angol felsőfok, 156-os IQ, két diploma, posztgrad képzés, phD, DMA, multinál vezérigazgató beosztás. És mégsem vagyok elvakult agymosott fideszes. By the way hogy is van ez? Egy szaros multinál dolgozol/dolgoztál? Ezért ki fogsz kapni Viktortól, a macska rúgja meg!

nemkretén 2011.01.19. 23:00:34

"Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak."
Legjobbjai????
A Bendit kifejezetten nem európai módon prezentált és vitatkozott.Nálunk egy két jobbikos meg annál valamivel több baloldali beállítottságú képviselőnk szokott ebben a hangnemben értekezni.Ha ez az európai norma akkor szánalmas az egész EP!

Amennyi rosszat és negatív dolgot összehordtak az érdekes módon baloldali vagy balliberális EP képviselők, (itt hadd "dicsérjem meg" Kovács László volt EU kiskirályunkat és népes kis csapatát, hogy rajtuk nem múlt hogy megpróbálják országunk miniszterelnökét az EP előtt kellemetlen helyzetbe hozni!
Persze nyilván ennek keserű előzménye, hogy sajnos az itthoni parlamentben és közéletben egy bűnöző emberekkel teli párt és politikailag inkorrekt párt, (mint ahogy ebből is látszik, de legalább következetesek ..:) ) pártnak esélye sincs a 2/3-os többséggel!
Nem vagyok Orbán fan mielőtt bárki rám sütné ezt a bélyeget, de abszolut respect miniszterelnökünknek aki azt gondolom ízelítőt adott hogyan kell elegánsan és időnként fanyar humorral helyre rakni emberi gondolatokat és viselkedéseket!
Azt hogy nem fogott kezet Cohn-Bendittel kezet, teljesen érthető...Miért is kellett volna azok után?
Igazából azzal hogy Orbán a teljes együttműködésről biztosította az EP-t a média törvénnyel kapcsolatban, teljes mértékig kifogta a szelet a bírálói vitorlájából!
Felszólalásaik és performanszuk kissé színháziasnak, és megrendezettnek tűnt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.01.19. 23:02:33

@Betelgeuse-2: hát ja, lehet hogy nem vagy fideszes, de
vagy hazug vagy, vagy egy nagyképű majom.

Betelgeuse-2 2011.01.19. 23:03:50

@Schaf:
Egyetértek Táskás Tónival, és azért megpróbálhatnád leírni, mekkora ktg-gel is járt volna a 300 Ft-os vizitdíj.
Amúgy meg egyáltalán nem azzal érveltek a vizitdíj ellen, hogy mekkora ktg a bevezetése-fenntartása. Csak a demagóg szólamokat pufogtatták. És röhej, hogy szaros 300 Ft-ról lehet népszavazni, de 3000 milliárd forint ellopásáról (MNYP) meg nem...

Bergeroth 2011.01.19. 23:03:55

"Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni."

Innentől nem is olvastam tovább. Ebben az egy mondatban minden benne van.
orbánnak először tiszteletet kellene tanulnia, elsősorban mifelénk, másodsorban az európai parlament felé.

Betelgeuse-2 2011.01.19. 23:04:46

@FILTOL:
Öregem, csak egy nagyképű fideszes agymosottnak válaszoltam az ő stílusában, de sajnos ezt nem vetted észre a kis agyaddal és a kisagyaddal...

nu pagagyí 2011.01.19. 23:06:40

@nemkretén:
Mindenki elmondta a véleményét. Ezt így szokták máshol. Majd Orbán is megszokja, remélem itthon is.

levvente 2011.01.19. 23:07:15

@Bergeroth: én például nem nagyon tisztelem azokat, akik már akkor is a médiatörvényről cikkeztek külföldön, amikor még a magyar nyelvű írásos verzió sem készült el.Te csak tiszteld őket, merj kicsi lenni, keresd az aktuális gazdit, és csaholj tovább...

nemkretén 2011.01.19. 23:07:26

Ja! És én szégyellem magam,amiatt a Bokros Lajos miatt akit régebben egyébként nagyra tartottam az EP mai nap során megtartott beszédéért!
Láttam gondosan leírta vagy leírták neki kissé kusza és szétszórt beszédét..
Remélem majd holnap mikor beáll a tükör elé rőt szakállán igazítani egyet...:) érezni fogja hogy valami nincs rendbe a fejbe!
Mert pár hónapja még nemzeti összefogásért kampányolt..Most meg zülleszt, és kommunikációjával sajnos az országot hozza rossz hírbe, bármennyire kormányunkat szeretné ezzel megtisztelni! Nem gondoltam volna róla hogy ő is ennyire szánalmas.

nemkretén 2011.01.19. 23:08:43

@nu pagagyí: Ezzel nincs is baj.
De a cikkíró vagy nem nézte a közvetítést, vagy csak meséltek neki erről. Tök mindegy, mert a nélkúl meg ne írjon a SZABAD médiába cikket!

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:10:26

@levvente:
A diktatúra az bezony nem attól diktatúra, hogy valaki annak nevezi, hanem mert adott hatalom gyakorlás valósul meg.
Az aktuális hatalmon lévő bebetonozza magát a hatalomba, melyhez felhasználja a meglévő, majd gátlástalan módszerei hatására folyamatosan növekvő erejét. stb stb.
De, baromira örülnék, ha a fiatal demokraták szövetségét támogatók közül sokan végre kimondanák, hogy a kommancs néven azonosított ellenvéleménnyel rendelkező egyének szabadságjogainak egyértelmű megvonását sőt ezen megvonás törvénybe iktatását érzik üdvösnek, és azt hogy a többség bármit megtehet főleg ha ők vannak éppen többségben. Örvendenék, mert jó lenne ha végre előkerülnének a demokraták, nem baj ha már nem is annyira fiatalok, de ezzel a fenti deklarációval legalább meglehetne látni őket.

HgGina 2011.01.19. 23:11:15

"Orbánnak bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni."

A zsidóknak meg arról, mit jelent embernek lenni. Kommunistáknak pedig, mit jelent becsületesnek lenni.

Amen.

nu pagagyí 2011.01.19. 23:12:49

@nemkretén:
Látom, azonosítottad magad a néppel, országgal. Áruld már el, hogy a nép hogyan szokott pl. nagydolgozni. Úgy mint egy normális ember?

ephudd 2011.01.19. 23:12:54

Egyetértek a poszttal. Én nagyon élveztem ezt a délelőttöt, volt időm végignézni. Milyen kellemetlen lehetett Viktornak szembetalálkozni azzal, hogy kis szemétdombon nagyon kicsi kakas ő, s hiába pipiskedik, magasról tesznek rá. S hiába megy a macsó szöveg otthon, amikor megijesztenek, bizony tele a narancssárga gatya... Rögtön a nép háta mögé állt, csak hát nekünk, kedves Viktor, ehhez semmi közünk. Nem minket d*gtak s*ggbe ma csúnyán, hanem téged. FIDESZ szavazóként mondom, nagyon kellett ez: gondolkodni még azért a jobboldalon sem árt. Remélem, tanulni fogsz a leckéből, s itthon is értelmesebben állsz főként hozzánk...Tőlünk kaptad a felhatalmazást-csak nem minderre...
Ajánlom olvasásra: trabantkombi.blogspot.com/2011/01/aktualis-tortenet.html

Archenemy 2011.01.19. 23:13:03

@Betelgeuse-2: nekem hatszázas az íkúm, tizennégy helyen vagyok vezérigazgató, de van negyven saját vezérigazgatóm is, és a világ összes nyelvén perfekt vagyok, plusz alienül és pszíül is tudok.

HgGina 2011.01.19. 23:14:05

@Bergeroth: az európai parlamentnek pedig tiszteletet kéne tanusítania a tagországok polgáraival szemben. Különösen, ha halvány lila fingjuk nincs az itteni tényekről.

nemkretén 2011.01.19. 23:14:13

"Orbán Viktor szerint az EP-ben megsértették a magyar népet, amikor a kormányt diktatorikus hajlamokkal vádolták. Nem tudom, megkérdezte-e erről az egész magyar népet,"

Kedves cikkíró!
Megkérdezték a népet, lehet Te akkor beteg lehettél, vagy hiányozhattál az óráról!
Úgy hívták hogy parlamenti választások!
Valószínű hogy azok a z emberek akik a Te gondolkodás módodat követték, vagy nem mentek el az urnákhoz, vagy az a peches 1/3-ba lehetsz aki most pár évig nem ülhetsz a húsosfazék mellé!
Tehát úgy tűnik itt ma Magyarországon a szavazóképes lakosság 2/3-a szereti a diktatórizmust! :D
Szar ügy! :)

levvente 2011.01.19. 23:15:22

@Bio74: általános dolgokról beszélsz.
Például mi is ez a bebetonozás? Melyik intézkedés vonta meg bárkinek a jogát arra, hogy 2014-ben ő is kétharmaddal nyerjen?
Itt gazdasági érdekek sérültek, és a gazdik sok hangos sajtómunkást fizetnek.
Ezt ne keverjük össze a diktatúrával.

nemkretén 2011.01.19. 23:15:24

@ephudd: Szerintem Te egész más műsort élveztél! :D

venszivar 2011.01.19. 23:17:14

@Archenemy: Aztán fociztál-e a törpével egy glóbuszon ?

nemkretén 2011.01.19. 23:17:34

@nu pagagyí: ..:) szerintem saját kérdésed sem érted! Próbálj meg tisztán és érthetően kérdezni és fogalmazni, ha vannak értelmes kérdéseid!

nemkretén 2011.01.19. 23:18:22

@nu pagagyí: :) szerintem Te a saját kérdésedet sem érted! Ha kérdezni szeretnél azt Tedd meg világosan és érthetően!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.19. 23:18:44

Orbán sokgyerekes, tisztességes családapa. A gyermekei ebben az országban élnek, ide szána őket.

Kón-Bendit szánalmas, pedofil vén szatír. Senkit sem érdekel a vélemény, itthon sem meg kint sem. Legfeljebb a hasonló betegeket.

nu pagagyí 2011.01.19. 23:19:38

Az Index szerint a traccsparti előtt Orbán már beígérte az Európai Bizottságnak a médiatörvény(ek) módosítását.
Azért szomorú vagyok, hogy nem magától tette meg.

nemkretén 2011.01.19. 23:19:44

@nu pagagyí: ..hát valószínű Te a saját kérdésed sem érted! Ha van értelmes kérdésed azt érthetően és tisztán tedd fel! :)

levvente 2011.01.19. 23:20:31

@Bathory: Kón-Benditet nem zavarta az, amikor szemeket lőttek ki.
igaz, akkor még biztonságban volt a profit.

hogy is van ez a dolog a "nomen est omen"-nel?

nemkretén 2011.01.19. 23:20:39

valóban nem szabad a média..Nem enged írni!!!!! :D
Gulyásblog!! Miért tiltasz le???

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:21:04

@nemkretén:
Nem lehetsz ekkora demagóg, bannyek!
Hogy ki hova és miért szavazott az több száz másik poszt tárgya.
De! Ha a te gondolatmenetedből nézzük akkor a maszop győzelem hazaárulás, csalás és a BIRKA NÉP eredménye, a fityesz győzelem az igazság és a MAGYAR NEMZET vívmánya. Uh.
Másrészről én sem erre a fideszre szavaztam, de törjön is le a kezem tőből ha ezek után még egyszer megteszem.

HgGina 2011.01.19. 23:21:58

@Bio74: nem vagyok se fiatal, se demokrata. Azt viszont támogatom, hogy a sok, még lélegző komcsit ólombányába deportálják. Ott pedig nézegessenek a falon Recsk tájképet, legyen a barkkjukra felírva, hogy Andrássy út 60, és minden nap 2 órán keresztül kötelezően kelljen román himnuszt énekelniük, kajálni meg kapjanak napi 15 deka kenyeret és 1 liter sima vizet.

nemkretén 2011.01.19. 23:22:36

@nu pagagyí:
Próbálj meg értelmesen kérdezni!
Hidd el nekem, ha így teszel, lehet hogy fogok tudni rá válaszolni! De amíg Te magad sem tudod mit akarsz kérdezni....:)

nemkretén 2011.01.19. 23:26:00

@Bio74: demagóg????
Miért kire kellett volna szavazni?
Na egy pártot mondjál!
A program nélküli zöldekre? A sikkasztós bűnöző hajlamú szocikra meg szabad demokratákra? Vagy a jobbikra hogy napi szinten legyen bakancs csattogás az országban?
Nézzük csak hogy milyen alternatív lehetőségek maradtak még...
Az amit most csinál a szocialista párt, az egy kifogott hal szánalmas csapkodása a szákban!

levvente 2011.01.19. 23:27:01

@nemkretén: de az legalább megdöglik...

mármint, a hal...

rockjano_ 2011.01.19. 23:29:01

Én imádtam hogy így alázzák ezt a kis pökhendi demagóg faszfejet. Végre a nagyfiúk közt játszik és nem itt a mi kis homokozónkban.

És igen egyfajta diktatúrát épít és ha ezt külföldről valaki kifogásolja az engem nem hogy nem aláz meg hanem kifejezett örömmel tölt el.

És akármi mi is lesz ez az elnökség már nagyrészt erről fog szólni meg a készülő diktatórikus alkotmányunkról stb...

Eszetlen politikai hiba volt ezzel a törvénnyel most előjönni.

Ezt nagyon elcseszték...hálistennek :-)))))))

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:29:36

@levvente:
A bebetonozás nem egy félév eredménye szokott lenni, és a diktatórikus lépések ha nem is eredményeznek diktatúrát, de azonnal sértik sok ember demokratikus jogát. Hogy mi lesz 2014 -ben nem igazán tudom megmondani, de félek, hogy addig még igen sok lépést tesznek meg erőből, melyek ezen az úton mutatnak tovább, melyre felléptek az alkotmány bírósággal, a nyugdíjpénztárakkal, és a médiatörvénnyel egyetemben, ja és a schmittpaliról ne is beszéljünk.

nu pagagyí 2011.01.19. 23:30:22

@nemkretén: Igazad visszavonom a végét, nem szolgáltál rá, meg nem is jó helyre címeztem.

A kérdésem: miért természetes Neked az, hogy a kormány intézkedéseinek kritikáját a nép elleni sértésnek veszi egy politikus? Tudhatná, hogy nem képviseli az egész népet, ő csak egy többséget kapott politikus.

A nép egységét a KE hivatott képviselni (látjuk hogyan).

nemkretén 2011.01.19. 23:31:05

@HgGina: Ez azért durva.Pont ebbe az irányba nem kellene elmenni! De azt mindenképpen el kell érni, hogy a politikától távol maradjanak ezek a z emberek!
Bizonyítottak 8 év alatt!
Kormányozni nem tudnak.
Lopni tudnak de azt sem jól.
Gőgősek és szarkeverők!
A helyett hogy csendben lapítanának, uszító politikát folytatnak mely nem az ország érdekeit képviselik!
Sajnos még ez a pár szavazat is sok amit kaptak a választásokon!

fingerbangs 2011.01.19. 23:32:23

kezd nagyon kínossá válni amit a kormány csinál, szerintem viktornak is
ennyi bénázást!

levvente 2011.01.19. 23:32:26

@Bio74: a schmittpalikat a parlament választja, és ez akkor is így volt, amikor 95-ben kétharmaddal kormányozták az országot.Tehát, ha igaz a logikád, akkor a szociktól "tanultuk".
A többi mondatodban a diktatúra egyből leszűkült egy jövőbeli lehetőségre
(korrektül, teszem hozzá).

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:36:54

@HgGina:
Egyetértek, azonosított személyeket azonnal felelősségre kellett volna vonni. De a politikai ellenfeleket nem kellene folyamatosan lekomcsizni, mert adott esetben már én is voltam adott blogon rohadt komcsi, pedig elvileg baromira lehetetlen. De ha már valaki rám süti az utcán, hogy komcsi, mert nem a viktor vektorát fogadtam el, akkor ezen gondolkodás alapján mehetek Recskre? Annak idején ez nem így volt?
Vagy csak a fasisztázás idegesítő?

nemkretén 2011.01.19. 23:37:32

@nu pagagyí: A napnál világosabb hogy gyakorlatilag az egész EP-nek az szúrja a szemét, hogy Magyarországon egy párt 2/3-os többséggel nyert meg egy választást!
A szocik és balliberálisoknak a borzalmasan nagy fenyegetettség, hogy mi lesz ha egyszer az ő országukba is ez lesz..
A másik oldal meg szinte irigykedhet hogy gyakorlatilag mint kés a vajban úgy mehetnek a dolgok az országban.
Mert 8 év impotenskedés után ezt a pártat hatalmazta fel az ország hogy irányítsa az országot!És nem mindent csinálnak jól! De a bosszantó az, hogy nagy része ezeknek a "vitáknak" a szocik részéról gerjesztett hangulatkeltés, mellyel az országunkat is nem megérdemelt helyre pozicionálják!
Én arra emlékszem hogy az egyik hozzászólás borította a bilit Orbánra, a másik felszólalás meg kiállt mellette!
Ez kábítása az embereknek hogy az egész világ elítéli ezt az egész dolgot!
Mesterségesen gerjesztett hiszti!
Szocik dobálták a szart, a Néppártosok meg mellé álltak!
A végén meg kapott egy baszott nagy tapsot!
Mi a probléma?

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:38:07

@nu pagagyí: Sajátos ez a magyar diktatúra, ahol mindenki azt ír amit akar, meg azért tüntet amiért akar, meg négyévente választást is tartanak... :)

Meg logikailag is stimmel, hiszen egy olyan pártnak, amelyik demokráciában(!) röhögve szerzett kétharmadot, annak aztán szüksége van diktatúrára tényleg. :) Hiszen jogállami keretek között is azt csinálhat, amit akar, de nem a szocik megálmodták, hogy ők ezt diktatúrában akarják csinálni. Bazi logikus. :)) HA HA HA :)

Archenemy 2011.01.19. 23:38:59

@Bio74: értem tehát elismered hogy egyelőre még nem épült ki a diktatúra, de attól félsz, hogy esetleg ki fog, és ez zavar téged

erre jó módszer az, hogy ezentúl nem félsz ettől, hanem majd csak akkor kezdesz el félni, amikor konkrétan elkezd kiépülni a diktatúra

levvente 2011.01.19. 23:41:09

@Bio74: ez tipikus tyúk-tojás probléma.
És tudod ma nem lehet címlapos egy blog sem, ahol nem "bolsevik" meg "kommunista" a Fidesz.
És ennél vérlázítóbb aljasságot ritkán olvasok ezután a 40, majd 20 év után.
És egyetlen olyan kommentet sem olvasok, ahol úgy támadják Viktort, hogy előtte korrektül helyretennének mindenkit, aki bolsevikozik.
így hát néha sajnos összemosódunk jelzőkkel, akkor is ha nem jellemeznek minket.

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:41:32

A magyar baloldal aljas kis szar félelemkeltők kupaca, akik haszonlesésből, a választók félelmét meglovagolva akarják ugyanezeket a választókat kifoszatni. Nem kérjük, köszönjük.

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:42:25

@Archenemy: Persze, csinálhatná ezt is, de ez üzletileg nem kifizetődő. :) Marad a megélhetési rettegés. :)

nemkretén 2011.01.19. 23:43:22

@nu pagagyí: Ja! És ha egy külföldi állítólagosan nagyon a topon lévő politikus anélkül hogy a dolgok mélyére ásna azt mondja egy kormányfőnek hogy diktatúra felé megy az országa, azzal nem kifejezetten a kormány munkáját minősíti!
Hanem azokét az emberekét akik ezt a pártot megszavazták hogy kormányt alapítson!
Mindenképpen sértő, és számomra nem európai standard-et követ!
Onnan is látszott hogy színház az egész, hogy amikor az elnök már huszadjára kérte a felszólalókat hogy ne a médiatörvényről vitatkozzanak, mint a bukott nebulók, vagy az elmebetegek..:) folytatták a színi előadásukat és ismételgették önmagukat!
Színház az egész!
Ja és amúgy nem vagyok benne biztos hogy a hisztis csóka a Cohn-Bendit (kicsit fura neve van..:) ) nem ebédelt egy nagyot Viktorral utána! :)

nu pagagyí 2011.01.19. 23:43:39

@Pajszer Művek: Már nem jogállamban élünk. Hogy mennyire nem azt akkor fogjátok érezni, amikor a bukta után a svájcisapkával megspékelt vadiúj alkotmány és a túlhatalmú parlament jogosítványaival, a következő kormány 5 évre visszamenőleg 99,99%-os adót vet ki, a Fidesz által kinevezett csinovnyikok ez idő alatt megszerzett jövedelmeire.

nemkretén 2011.01.19. 23:44:07

@levvente: jó jó de nem akartam ezt írni....:D

VIKUNYA 2011.01.19. 23:45:06

cohn-bendit azért nem sokat vacakolt, nem ment a szomszédba egy kis mocskolódásért....

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:45:19

@nemkretén:
Nahát, nahát, ezért mondtam hogy demegógia azt mondani, hogy minden ember azért szavazott a fideszre, mert a fidesz volt neki szimpatikus.
Sokan azért szavaztak a fideszre, hogy ne a gyűlölt köcsög mszp nyerjen, mert mindig könnyebb valami ellen harcolni, mint valamiért ( pláne, ha a valamiért nagyon nem is létezik). Elmondták akkor is, hogy nagyon sok szavazó az mszp-szdsz előző munkálkodása ellen szavazott, nem pedig úgymond a fideszre, de valami ellen egy országos választáson csak úgy lehet ha az ellenfelére szavazunk.Megtörtént, ezek közül sokan ezt a hozzáállást folytatják 1990 óta, mert minden kormány vérig sértette őket, és nagyon sokan most gondolkodnak el rajta, hogy inkább otthon kellett volna maradni.

potyus 2011.01.19. 23:45:53

@Schaf: (22 óra 14)
Igen seggnyalókám, Orbán onnan vesz el ahol van mit. De a bankok már is megemelték a díjaikat, olyan 12 - 15%-al.
Ahogy hallom a gáz is, a villany is, és persze a víz - csatorna is drágább lett ebben az évben. A nagyon olcsónak tűnő és egymással konkuráló multi. üzletláncok érdekes módon enyhén emelték az (olcsó) áraikat. Úgy mint ALDI, TESCO, AUCHAN, LIDLI. Vedd már észre te szerencsétlen, hogy minden extra adót velünk fizettet meg a hőn imádott Orbán miniszterelnök úr.
Te meg a többi két harmadot adó, ÁT vagytok KÚRVA!!!!!! Én azért nem, mert tudtam, hogy ez az ember milyen galád diktátor.

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:46:06

@nu pagagyí: Tőlem kivethet, nekem egyik sem rokonom. :)

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:48:01

@potyus: Ez hülyeség, nem emeltek a bankok 12-15%-kal, honnan veszed? Van olyan bank, amelyik emelt és van amelyik nem. De a bankok amúgy is rendszeresen emelnek inflációkövetően, miről beszélsz?

Az infláció meg nem emelés...jézusom még egy balos közgazdász zseni. Az ilyenek miatt lett majdnem államcsőd Gyurcsány alatt....

dtk74 2011.01.19. 23:48:02

@Schaf: A bank kamatot emel a hitelnél, csökkent a betétnél, módosítja a szerződéseket, erre joga van, aláírta aki kötötte.
A multi emelte az árait, statisztikám erre nézve stabil, tavaly őszi árakkal vetettem össze tisztítószereknél például.
Ezeket a pluszokat Te, én és a többi Magyarországon hitelt felvevő, számlát tartó, bevásárló ember fizeti.
Onnan veszik el, ahol a legtöbb van. Ez igaz. Csak éppen végső soron az embereket adóztatják, mindössze nem személyenként szedik be.
egyébként jól csinálják, én mondom. A sok hülye nemcsak hogy fizet, hanem méghozzá örömmel teszi ezt! Örül hogy kicsesztek a multikkal bankokkal, miközben az üres államkasszába áramlik a pénz.
Ez profizmus, le a kalappal. Így kell csinálni.

Táskás Tóni 2011.01.19. 23:48:37

@nemkretén: Mindezt a fideszről röviden. Köszönjük a remek összefoglalást.

nu pagagyí 2011.01.19. 23:49:50

@nemkretén: Engem nem különösebben érdekel, hogy kint mit gondolnak. Én itt és most látom a diktatórikus lépéseket. És nem tölt el örömmel, hogy ilyen könnyen lemondanak egyes emberek a szabadságjogaikról.
Te is vigyázhatsz, mert körülményeid változásakor könnyen szívóágra kerülhetsz, a törvény már nem fog megvédeni.
Ezt most még nem kell értened, de lehet hogy később megérted.

Táskás Tóni 2011.01.19. 23:51:41

@levvente: A MOL és az OTP vajon nem akar külföldön nyereséges lenni, mert ha karítatív tevékenységet folytat, akkor kár kimenni. Eltőzsdézni a mnyp-i pénzeket Csányi itthon is képes. Ezzel vádolta őt Orbán, ha jól emlékszem.

Archenemy 2011.01.19. 23:52:06

@flash1094: köszönjük ezt a megalapozott vitaindítást

nemkretén 2011.01.19. 23:52:37

@Bio74: Hát valamit nem jól értesz ebben a dologban! A részvétek nem 20%-os volt!
Az emberek akik elmentek szavazni, azok le akarták váltani a szocikormányt!
Én pont a az Ő felelősségüket firtatom! Ha nem lopkodják el 8 év alatt az országot és érdemi munkát végeznek, akkor nem lett volna 2/3..Vagy nem így van?
Lehet itt mindent mondani hogy káromkodva, nyögve, rosszkedvűen, kilátástalan helyzetben húzták be a FIDESZ javára az ikszet, de csak rájuk húzták be! Tehát bennük bíznak a legjobban! Még mindig nem értem mit szeretnél mondani!

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:52:45

@dtk74: A betétnél azért csökkentett a bank, mert csökkent a referenciakamat (forintnál a jegybanki alapkamat). Hitelnél meg azért növelt, mert nőtt a forrásköltsége...maga Csányi nyilatkozta, hogy nem emelnek 2010-ben az adó miatt..de ezek szerint te ezt is jobban tudod. :)

A multik mindig emelnek, infláció van emberek, ráadásul az egész világban nőttek az élelmiszer árak és nőni is fognak még, ez a világpiaci trend...

Minimális áthárítás történt eddig, elég kemény a piaci verseny, kevés az emberek pénze (hála a Flepnis fletónak) nagyon nem lehet emelgetni semmit.

Ne az MSZP székházból szerezd az értesüléseid néha nyiss ki egy-egy gazdasági szaklapot...

Dr.Bio74 2011.01.19. 23:55:12

@Archenemy:
Hol is kezdődik a demokrácia leépítése, milyen lépésekkel?Csak azért kérdem, mert látom profi vagy a kérdésben.Én sajnos nem, lehet azért mert megélhetési rettegő vagyok, bár nekem azt mondták jobb félni, mint megijedni. Ez van. Lehet diktatúrában is élni, csak ott is a farok jó oldalán kell lenni.

dtk74 2011.01.19. 23:55:15

@Schaf: a bakok és a multik is belerakják az áraikba az extra adót. A multiknál a saját elszámolásaimnál ellenőriztem az áremeléseket múlt év őszéhez mérten, nem a levegőbe beszélek. Te fizetsz, meg én fizetek extra adót a kasszánál, a multik és többiek csak átutalják az államnak amit tőlünk beszednek.
A legszebb az, hogy a sok ökör nemcsak önszántából, hanem örömmel fizeti az újabb sarcot. :-)
Ez profizmus, el kell ismernem. Így kell ezt csinálni, nem 300 Ft.-okkal szórakozni.

nemkretén 2011.01.19. 23:55:40

@Bio74: Dehogy azért! Sok sok ember mögött ott állt egy Fidesz kommandós hogy ot helyben lelője ha nem jó helyre ikszel!
:D
Nem gondolod hogy ez kicsit nevetséges?
Több száz ezer ember döntését megkérdőjelezni?
Amúgy meg mindegy! Valaki vinnyogva, valaki, nyögve, van aki sírva és van aki lehet röhögve húzta be az ikszet!
De ami a kényeg hogy nem az Mszp-re és nem más pártra. És innentől kezdve a tények megkérdőjelezése merő baromság!

Martian (törölt) 2011.01.19. 23:57:12

@potyus: az infláció miatt is mindig van némi emelés.
Ha közvetlenül az emberek zsebéből veszik ki a pénzt, az ellen nem igazán lehet tenni.
De az áthárított terhek esetében még mindig mondhatja azt a fogyasztó, hogy kevesebbet veszek igénybe a megemelt árú termékekből, szolgáltatásokból... a forgalomcsökkenés viszont a cégeknek sem jó, így valamennyit be kell nyelniük a terhekből.
(ahogy az sem mindegy, hogy közvetlenül csapódik-e valaki a betonfalnak, vagy van köztük egy gyűrődést felfogó karosszéria)

nemkretén 2011.01.19. 23:57:19

@nu pagagyí: Te most megkérdőjelezed a demokráciát?

Bergeroth 2011.01.19. 23:57:46

@levvente:
@HgGina:

A külföldi országoknak a sajtószabadság legalább annyira fontos, mint a demokrácia, így nem kellene csodálkozni ezeken a külföldi támadásokon. Az, hogy nálunk ez nem így van és a sok agymosott birka tapsol a cenzúrának, az inkább szánalmas látvány, mintsem dicséretes. Ez szimpla emberi butaság. A butaság pedig nagyon veszélyes tud lenni, főleg ha rátelepszik az emberek agyára, és a végtelenségig ismételve, "igazzá válik". Aki a cenzúrának tapsol, az ennek a butaságnak tapsol.

2011.01.19. 23:58:59

@HgGina: ezt én is támogatnám.

Pajszer Művek 2011.01.19. 23:59:58

Rinyálnak a balosok, mert elmaradnak a nokiás dobozok, Heller Ágika sem kapja az 50 milliót, Koltai Robika fia sem pakolgathatja off shore cégelbe a milliárdokat...a szoci politikusok jelentős része előzetesben van, fogyóban a pénz....

Mi más lenne ez elvtársak, mint diktatúra? :) Ahol nem keresnek pénzt a szocik, ott csak fasizmus lehet. :)

dtk74 2011.01.20. 00:00:52

@Pajszer Művek: sajnos megismételtem magam, mert először nem jelent meg a hozzászólásom.
A válaszom pedig az, hogy közhelyeket puffogtatsz. Tényleg azt hiszed hogy egy vállalkozás szó nélkül benyel egy extra adót, és nem hárítja tovább ha teheti?! Puszta jószívűségből? Sajnos amit látsz az az, ami. Az extra adókat mi fizetjük, bármennyire is fáj. Egyébként én támogatom a Fidesz politikáját, jól csinláják. Minimális adminisztráció, és belopolitikai hőbörgésfaktor, maximális haszon.
Csak eközben jól szórakozom azon, hogy ez emberek (hozzád hasonlóan) megmagyarázzák maguknak, hogy velük nem csesztek ki, ez a világ a lehető világok legjobbika.
"Minimális áthárítás történt eddig" :-) - Te hol tájékozódsz ilyenekről?

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:01:13

@nu pagagyí: Szégyen ,hogy külföldi országoknak kell megvédeni ezt a süket magyar népet.9év a Poltnak és 9 Szalai nak . 6 év nem lett volna elég , az is kormányokon átívelő időszak.Az AB pedig úgy meg lett baszva,hogy Kósa pár évvel ezelőtti Debrecen határában kurvaszopatása ehhez képest egy kis semmiség volt, egy bájos tini kaland.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:01:29

@Bergeroth: Ez nagyon szép,logikusan levont következtetés volt, sajnálatos, hogy az alapfeltevése hamis, ugyanis itthon nincsen cenzúra.

nu pagagyí 2011.01.20. 00:01:35

@nemkretén: A mostani fajtáját. És amit Neked nem kívánnák, azt is mostanira értettem.

Archenemy 2011.01.20. 00:02:16

@Bio74: diktatúra valós lehetősége szerintem kb. ott kezdődik, ha kitesznek minket/kilépünk az eu-ból, plusz tömegeket érintő óriási válságba kerülünk - háború, ilyesmi

ameddig ez nem történik meg, sőt erre nem hogy semmiféle jel nem utal, én nem nagyon rettegek a diktatúrától

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:03:41

@Pajszer Művek: Azért ennyire nem lehetnek kiéhezve a fidesz politikusok, ellenzékben is pakoltak ők is bőven.Pl MVM buli, a fideszes önkormányzatokról nem is beszélve.

2011.01.20. 00:04:17

@Pajszer Művek:

Az egy dolog hogy nincs cenzúra, de ha jól emlékszem a Jobbik közmédiabeli diszkriminálásának és a holokauszt-szájkosár törvénynek pont a baloldali vörös birkák tapsikoltak. Röhej, hogy most pont ezek szónokolnak cenzúráról :)

nu pagagyí 2011.01.20. 00:05:21

@Táskás Tóni: Alaposan felkészültek, a következő kormány blokkolására. Nyilván a bukta előtt még a kasszát is kiürítik, mint az előző ciklusukban.
Azért remélem, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni.
Aktualizálva: egyszer kell bukniuk, de akkor nagyot.

dtk74 2011.01.20. 00:05:24

A kemény piaci verseny pedig marhaság. Ha minden nagyot megadóztatnak, akkor egyformán nőnek a kiadásaik, tehát egyformán emelnek árat a haszon szinten tartásának érdekében.
A multiknak például a kisboltokhoz képest még mindig marad előnyük a logisztika, saját gyártás, nagy összegű vásárlás, reklámértékesítés és az adókedvezmények miatt.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:05:27

@dtk74: Minden évben vannak áremelések január elsejétől, mióta az eszemet tudom. Infláció van minden évben. Ha bebizonyítod számításokkal( a tej ára nem az. :) ), hogy most jelentősen nagyobbat emeltek, mint korábban, akkor elhiszem.

Mert nekem a UPC számlám ugyanakkora (telekom adó) a törlesztésem ugyanakkora (csak árfolyamveszteségem volt de az más tészta,a bankszámlám olcsóbb lett! (bankadó).

A boltban minimális árváltozás érzékelhető, szokásos év eleji váltás, de nagyon sok az akció is. (multiadó).

Összességében alig költök többet, mint korábban, olyannyira nem, hogy észre sem veszem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:05:27

Orbánhoz egy párhuzam:

Munkaadóm egy kicsit kényes, amit mond, azt úgy kell csinálni. Ezt mi betartjuk. Ezt a munkaadó egy átlag feletti bérrel javadalmazza.

Jött egy új gyerek, aki meg akarta váltani a céget, reformokról beszélt, és a főnöknek is beszólt, hogy a garázsban (ahol szűkek a helyek, és a főnök Lexusa nem fér el két Suzukira tervezett helyen) ne foglaljon el két helyet.

Mondtuk az új gyereknek, hogy lehet a főnök elviselhetetlen, nehéz vele szót érteni, de
1 Ő adja a fizetést
2 Az van amit mond

Őneki ez a két alapszabály nem tetszett. Már Január 4. szabad, és szegény ember. Korlátlanul szabad, holott ha bizonyos korlátozásokat lenyelt volna, akkor hamar egy szabad és gazdag ember lehetett volna.

nemkretén 2011.01.20. 00:06:17

És végszóra részemről: egy idézet melyet most találtam az egyik weboldalon

"úgy tűnik beleolvastak, és rájöttek, hogy lehet ugyan a kákán csomót keresni, csak éppen hiábavaló elfoglaltság

ilyen össztűz után szar lehet ráébredni, hogy megvezették őket, most megpróbálnak méltósággal visszavonulni - eddig minden média azzal volt elfoglalva, hogy hú, most az eu bevizsgál és odavág az autokrata magyaroknak, a schulz kemény, mint a vídia, és ki van köszörülve a magyar médiatörvényre (faz.net)

kiderült, nem sok mindent találtak, amit kifogásolhatnának, és minden részletben van olyan uniós tagállam, akinek keményebb a büntetési feltétele, vagy éppen náluk a kormány nevezi ki a közmédia vezetőit, a médiafelügyelet tagjait, nem pedig a parlament,

mi több, nálunk a parlament által megválasztott kuratórium választ közmédia vezetőt, és ezzel vége is a személyi kérdéseknek a részéről, ellentétben olyan szabadabb helyekkel, mint ausztria, ahol a kancellár még a közmédia főszerkesztői szintjén is hozhat döntést - akkor most ki az autokrata? hol van közvetlen hatása a médiára a politikai vezetőnek?

"A liberálisok és a zöldek az elmúlt napokban azt szorgalmazták, hogy az Európai Parlament határozatban fejezze ki elmarasztaló véleményét a magyar médiatörvényről. Javaslatukat nem csupán a néppártiak utasították el, hanem a szocialisták is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a jogszabály minősítésével meg kell várni az Európai Bizottság elemzésének eredményét."

igazán kínos, hogy az európai szocialisták is bedobták a türcsit, a visszavonatástól való elállásuk felér egy beismeréssel - úgy tűnik, a maszopnak a nemzetközi porondon is megingott a támogatottsága és a szavahihetősége ezzel az üggyel

most lesz némi görcsölés, utóvédharc, pár jelentéktelen dologban nyilván megállapodás születik, de hogy veszélyben volna a sajtószabadság és diktatúra épülne ki, már senki sem gondolja komolyan"

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:07:37

@Archenemy: Az Neked nem elég, ha tavasszal leminősítenek? Hol van itt szerkezeti átalakítás, államosítás van és válságadók. Ez pedig 1-2 évnél tovább nem
lesz elég elfogy a pénz.7000 milliárd a KKV-s haveroknak. Úgy fog eltünni a pénz mint1998-2002 között. Megyünk a bóvliba

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:07:57

@Archenemy:

Csak ha demokratikusan jut valaki hatalomra, akkor milyen forradalom zajlott?

nu pagagyí 2011.01.20. 00:08:40

@Pajszer Művek: Úgy tűnik az extra adótól csökkennek az árak. Akkor gyorsan ki kéne még vetni néhány százmilliárdot.

nemkretén 2011.01.20. 00:08:56

Ja...és még ezt sem szívesen hagynám ki, csak hogy ki a demagóg!!! :)

"Cohn Bendit: eredetileg balos anarchista, majd zöld, később pedofil ügyben elmarasztalják. Párttársai szerint is tipikus demagóg, labilis személyiség. Az EU szocialista frakcióvezetés többször nyilatkozza, hogy Cohnnal nem szívesen közösködik.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:09:04

Az a vicc, hogy senki nem hiszi, hogy itt diktatúra lenne még a balosok sem... Ha az lenne, gondoljátok, hogy a sok takony itt merne írogatni? Otthon kussolnának vagy kinyalnák a diktáror valagát, ahogy apjuk-anyjuk is kinyalta Kádárét...Francokat van itt diktatúra.

nemkretén 2011.01.20. 00:09:36

@nemkretén: ..:)valszeg ő a szocik kinevezett pitbullja!

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:09:40

@nu pagagyí: 8 hónapig csak ezzel foglalkoztak, ezért és képesség híján csak az államosításra futotta a primitív agyukkal a gazdasági területen.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:10:28

@dtk74:
Minimális áthárítás?

SPAR Tejföl 189-ről 214-re
ALDI Étolaj 299-ről 379-re

Dr.Bio74 2011.01.20. 00:10:33

@nemkretén:
Egyszerű, attól, hogy beszavazok egy pártot a kétharmados hatalomba, az nem jelenti azt, hogy minden lépésével egyetértek,sőt ezen esetekben engem nem képvisel. Ergo, én nem szavaztam a hatalomba egy diktatórikus hajlamokkal bíró pártot, csak választottam a palettáról az akkor leginkább jónak tűnőt és reménykedtem. Vagyis ezen esetben a viktor ne mondja hogy engem is megsértettek, mert nem tették. Azt az országot sértették volna meg, ahol mindenki egyöntetűen kiáll orbán úr minden szava mellett, ez nem az az ország. A szavazók a választásokkor, még mit sem tudtak a médiatörvényről, nyugdíjpénztárról, és nagyon sok előttünk álló dologról, csak egyvalamiről, hogy a maszop nem kerülhet hatalomra. Jelen esetben viszont úgy törölték képen a viktort egy politikai vitába és olyanért amiért sok választója is elégedetten bólint, és nem érzi sértve magát.
Számomra a viktor ne bújjon a miniszterelnöki, országot képviselő misztikum mögé egy olyan ügyben, melyet diktatórikusan, a legszélesebb társadalmi támogatottság nélkül kívánt lenyomni mindenki torkán.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:11:00

@nu pagagyí: Versenyről hallottál már?
Szűkülő piacon kereslet diktálta versenyről?

nemkretén 2011.01.20. 00:11:13

@Pajszer Művek: Dehogyisnem!Már keresik a cikkírót!!!!
Úgyhogy szökjön gyorsan az országból!!!
keressen olyan helyet ahol szabadon irkálhat mindenfélét büntetlenül!

Archenemy 2011.01.20. 00:11:47

@Táskás Tóni: nekem úgy tűnik, hogy az apokaliptikus víziók mindig három hónap-2 év közötti beteljesüléssel dolgoznak, és ez már húsz éve így van oldalfüggetlenül

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:11:50

@Pajszer Művek:
Én se lőttelek le téged, lehet nem is foglak. Mégis, ha nekem lenne a lelövésedre törvényes felhatalmazásom, akkor tudnál nyugodtan élni?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:12:32

@Archenemy:
"tömegeket érintő óriási válságba kerülünk" - Benzin 400 Ft felett?

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:13:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha minden üzletben drágult, akkor lehet valami globálisan az élelmiszer árakkal, amiről írtam nem? Vagy gondolod, hogy a kis boltok is áthárították azt a multiadót, amit nem rájuk vetettek ki? :)

Ha meg csak itt, akkor menj másik üzletbe. Nem kötelező drágán vásárolni.

Vicces gyerek vagy te.

dtk74 2011.01.20. 00:13:35

@Pajszer Művek: Így van. észre sem veszed. Pontosan ezt mondtam.
Végre valaki kézbe veszi a nyájat, és nem beszélget vele, hanem irányba állítja, és munkára fogja. Úgy, hogy közben nem tüntetnek, nem rinyálnak, észre sem veszik.
Még egyszer hangsúlyozom, nekem ez tetszik, pláne hogy az új rendszer nekem kedvez, lehetőségek sorát nyitja meg, mert dolgozok, vállalkozok, és bár észreveszem az extra kiadásokat, de nem okoznak gondot. Az út nagyjából tetszik, csak még a célt nem látom. Bízunk a szép jövőben.

dtk74 2011.01.20. 00:14:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: idéztem az előttem szólót, jómagam nem beszéltem minimális áthárításról...

nemkretén 2011.01.20. 00:14:15

@Bio74: Hát valszeg akkor rosszul ikszeltél. Úgy tűnik ez pár évig pedig így marad.
Viszont írásod második részét nem értettem.Ki törölt kit pofán?
mert én csak annyit láttam az egész közvetítés alatt hogy Orbán kb. 10 perc alaltt felmosta a padlót az egész bezöldült balliberális szocialista frakcióval!
Ha te nem ezt láttad, akkor nézegess Minimaxot ,mert az valszeg megérted! :)

dtk74 2011.01.20. 00:15:51

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ja, és mindezt a Pajszer Művek észre sem veszi... Hiába, ha megy a bolt, bírja a kassza.. :-)

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:16:08

@dtk74: Magyarországon az emberek árérzékenyek, ha nem vesznek észre egy "áremelést", akkor az jó eséllyel nincs.

Amúgy meg ha a UPC számlám ugyanannyi, a banki költségem csökkent, akkor mi lett áthárítva hova?

2011.01.20. 00:16:15

@nemkretén:

Ez van, itt a vége :)
A maszop hiába próbált politikai tőkét kovácsolni a hisztériakeltésből, párszáz nyugdíjasra nincs mit építeni :)
Annyit sikerült elérniük, hogy néhány zsidó "művész" el lett elkönyvelve hungarofób féregnek.

Archenemy 2011.01.20. 00:17:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

eredeti állításod: volt már olyan, hogy diktátor demokratikus módon került hatalomra

ezzel azt sugalltad, hogy orbán, csak azért, mert demokratikusan került hatalomra, még lehet diktátor

ez logikailag ugyan igaz, de a sugallás miatt mégsem tisztességes, hiszen a demokratikus úton hatalomra került emberek túlnyomó többsége demokrata, nem despota

tehát az, hogy orbán demokratikus úton került hatalomra, sokkal erősebb érv az ő demokratikussága mellett, mint ellene

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:19:14

@Pajszer Művek:
Még mindig olcsóbb mint a kisboltban! Ergo továbbra is leszarom a kisboltot, mert hazafele megveszem olcsóbban, egy helyen mindent. Ergo a kisbolt ugyanúgy tönkremegy.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:19:48

Amúgy vicces, hogy a 750 taggal rendelkező EP-ben lázongó kb. 25 főről szól minden (kb. 3-4%) akiket egy pedofil ügyben elmarasztalt balliberális vezet. :)

Miért kéne hogy nekem Kovács 2 Jánosnak egy multiérdekekt képviselő, Gyurcsányékkal spanoló pedofil véleménye számítson?

És nemzetközivéééé lesz, holnapra a világ. Hát lófaszt.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:20:43

@Pajszer Művek:
"Szar az analógia, keress másikat."

Láss mögé! Ha nem megy, akkor sajna nem érted a 'bérrettegőket'.

nemkretén 2011.01.20. 00:20:45

@Pajszer Művek: Valszeg nem élt még abban a világban!
de inkább azt magyarázná meg a sok okos, hogy a szocik mikor szarba volt az ország miért nem tették ugyanazt a multikkal mint most a Fidesz!
feri bátyánk az olyan szépen behódolt az Audinak is hogy a röhögőgörcs kerülgetett!
Óriási adókedvezményeket vágtak sebre ezek a cégek, a magyar vállalkozóktól meg beszednek minden szart!
Kimutatták hogy az adókedvezmények közel 90%-át a külföldi multik vitték el...Magyarországon!
Most meg mennek haza sírni Merkel asszonynak..Mikor évekig mindent ingyen kaptak, a munkaerőért szart se kellett fizetniük, a nyereséget meg szépen visszavitték az anyaországba! Multinál dolgoztam jó pár évet key account-ként..teljesen képbe vagyok..:)
Basszus..

Takács Bálint 2011.01.20. 00:21:06

@Bio74: Nem engedélyezett gumilövedékek használata, megbilincselt ellenzéki tüntetők ujjainak szándékos eltörése, fogvatartottak megalázása, szemkilövés, lovasroham a tüntetők közé a Kossuth tér "műveleti területté nyilvánítása évekig, az ellenzéki párt nagyobb rendezvényei előtt a terrortámadás veszélyének rendszeres lebegtetése, államháztartási adatok eltitkolása a választás előtt és még sorolhatnám.

Például ezek azok az események, melyek demokrácia deficitnek és egy diktatúrának a jelei lehetnek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:21:39

@dtk74: Tudom, hogy idézted, neked (is) szólt, mert érv neked. Az igazi címzett meg megkapta.

dtk74 2011.01.20. 00:21:50

@Pajszer Művek: én a UPC-t nem tudom sajnos, de a banki költségem nőtt, a hitelem költsége nőtt, a beszerzéseknél 10-15%-os erősödést látok a háztartási cikkeknél, és 5-10% informatikai eszközöknél.
A banki költség csökkenése pedig azt is jelentheti, hogy a piaci verseny, és egyéb okok által lehetővé tett 15%-os csökkenés helyett
csak 5-öt kaptál, mert a többit elvitte az adó. A lényeg hogy ne aggódj, csak szemét bolsevikok hiszik azt, hogy neked kell megfizetni amit a bevételükből az államnak adnak a nagyok, akiket Te tartasz el.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:22:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na, hát olcsóbb mint a kisboltban, akkor a kisbolt is emelt? Azért szép a kisboltoktól, hogy sorompóba állnak és áthárítják ők is a multikra kivetett adót. :))))

Általánosságban drágul az élelmiszer és mondom ez TREND. Jobb ha hozzászokik mindenki, semmi köze a multiadóhoz. Világpiacon növekő kereslethez van köze.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:23:00

@dtk74: Tudom, hogy idézted, neked (is) szólt, mert érv neked. Az igazi címzett meg megkapta.

nemkretén 2011.01.20. 00:24:42

@imperial: Néhány művész aki eddig kiszolgálta a rendszert, és az meg a tenyerén hordozta..
Schiff András...Évek óta nem hallottam róla semmit, pedig művészi kvalitásait elismerem! Miért kell belekeverednie egy ilyen maszatos ügybe.Szegény szerintem azt sem tudta mit ír a kongresszusnak a nagy házba. Megírták neki ő meg aláfirkantotta!
kedves András4 Majd ha megint hatalmon leszünk meghálájuk! :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:25:46

@Pajszer Művek:
A UPC számlád valószínű azért ugyanannyi, mert
- Esetleg termfix a szerződésed, és amíg a hűség nem jár le, ők sem emelhetnek, csak ÁFA változás esetén.
- Ha emelnének, akkor vennél esetleg tányért meg beltérit, és kb 18 havi előfizetésnyi beruházásból több csatornád lenne, mint most.
- Ha mát lejárt a két éved és tányéros vagy, akkor csak 10 havi előfizetést kell befektetni, mert a tányér akkor már a tied.

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:26:01

@Archenemy: Az biztos Mo nincs elkényeztetve a szakemberek számosságában.

dtk74 2011.01.20. 00:26:51

@nemkretén: látod, a szocik hülyék voltak. Demokrácia meg egyéb baromságok. Egyeztettek, magyarázkodtak, mentegetőztek, átgondoltak, vacakoltak, és nem mozdult semmi. Ezt így nem lehet. Kemény kéz, korbács, és a rendszer működik. Én sem hittem volna, de úgy látszik ez kell a népnek.

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:26:53

@dtk74: A banki költséget leírtam, az import áru ára meg persze hogy nőtt ilyen forintgyengülés mellett. :( Abenzin is ezért nőtt..

Nem érted, hogy nem tudják diretkben átterhelni? Ha lenne közgazdasági ismereted tudnád, hogy az áremeléssel csökken a kínálat és szummában csökkenhet a cég bevétele, mert sokan lemondják a szolgáltatást, vagy átpártolnak a konkurenciához. Ezért a Marshall kereszten az optimális bevételi ponthoz közel tartják az árazást.

Szűkülő keresleti piacon, erős versenyben ez extra igaz. Egyszerűsítve: az áremelés bevételcsökkenéssel járhat,hiszen egy cégnek sincs monopolhelyzete,verseny van.

De nem fogok itt képzést tartani, hidd el csak az MSZP-nek, hogy húha mekkora emelések voltak...

2011.01.20. 00:26:59

Nincs ez így jól !
Kétharmad meg izéééé
Ez nem demokratikus. Meg hogy a zENEMHÁban csak fideszesek vannak.
Hűhadediktatúravan!

Jó, jó, kijötta kétharmad eredemény a választáson, de ez nem demokratikus.

A fidesz adjon át vagy nyolc-tizenkét képviselői helyet az ellenzéknek mert az úgy demokratikus.

Meg a média-testületben is.
Addig amíg nem, addig kommunisták!

Csak azt a pilanatot bánom nagyon.
Merthogy elmulasztottam.
Pedig épp csak egyet pislogtam.

Néztem a viktort, évekig csak néztem, és fasiszta volt.

Egyet pislantottam, és nézd már hopp, mánmeg komcsi.

Pont lemaradtam az átváltozásról.

TI LÁTTÁTOK ?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:27:00

@Pajszer Művek:
A UPC számlád valószínű azért ugyanannyi, mert
- Esetleg termfix a szerződésed, és amíg a hűség nem jár le, ők sem emelhetnek, csak ÁFA változás esetén.
- Ha emelnének, akkor vennél esetleg tányért meg beltérit, és kb 18 havi előfizetésnyi beruházásból több csatornád lenne, mint most.
- Ha mát lejárt a két éved és tányéros vagy, akkor csak 10 havi előfizetést kell befektetni, mert a tányér akkor már a tied.

nu pagagyí 2011.01.20. 00:27:34

@Pajszer Művek: Az a baj, hogy a kínálat fogy és nem a kereslet: a bankok nem szívesen adnak hitelt, mert csak növeli az extra adó alapját. A Tesco-nak sem biztos, hogy veszteséggel érdemes erősíteni eladásait. A kedvezményezett kereskedő cégek (CBA, Coop) meg végre árat emelhet, mert még így is a Tesco költségei alatt tud maradni. Indoknak meg itt van a Fidesz kormányok egyik emblémája, a katasztrófák sora: árvíz, belvíz, tűzvész, tömegszerencsétlenség. Van mire fogni, miért emelkedik pl. az élelmiszer ár.

Nem tudom, de az előző 8 évben összesen volt annyi katasztrófa, mint ebben a 8 hónapban.

Az, hogy most esetleg még nem nőttek látványosan az árak, nem jelent semmit. Várnak még egy picit, amikor az agyadban már nem áll össze ok-okozati összefüggésként (gondolom informálisan, nyomatékosan megkérték őket).
Mellesleg az UPC-s számlád a hűségidő miatt nem változott?

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:28:02

@nu pagagyí: Ha most nagyot buknak az Mo-nak is nagyon szar lesz és fájni fog.

nemkretén 2011.01.20. 00:28:51

@Takács Bálint: Áááá
Szerintem rosszul tudod!
Ezt a Benedit is mint öreg diáktüntető megcáfolná!
A rendteremtés még ha szemkilövéssel is jár, abszolut megengedhető egy demokráciában!
Jót mosolyogtam délelőtt mikor valaki azt mondta a felszólalók közül hogy külön örül annak hogy olyan kormánya van Magyarországnak akinek nem kell hazatelefonálnia két űlés közt hogy még ők vannak e hatalmon...:)
Na erre varjatok gombot, kedves baloldali érzelmű barátaim!

agyamputáltak 2011.01.20. 00:29:55

nemkretén 2011.01.20. 00:28:51

:D és akkor mivan? ez mire érv? muhahaha

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 00:30:28

dtk74: Már bocs, de a forint erősebb, mint LiBajnai alatt. Te miről beszélsz?

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:30:52

@Spiritualiqus: Soroljam tovább, hogy mi volt még Orbán? Ateista ,most keresztény.Liberális most konzervatívnak vallott. Bizony Orbánnak sok arca van és egyik nagyobb,mint a másik.

Dr.Bio74 2011.01.20. 00:31:05

@nemkretén:
Nos, én nem vagyok fideszes, sem maszopos, sem más, skatulyázza be magát az akinek az kell az életéhez. Én ikszeltem és reménykedem, mert az élet realitásai a jelenlegi kormányt sem kerülik el, és várok olyan lépéseket, melyek végre előre mutatóak lesznek a gazdaságban, vagy elsüllyedünk, együtt.Úgyhogy majd eldől, hogy jól ikszeltem e, és véleményemet nem a pártszimpátiám fogja eldönteni.
A közvetítés bohócparádéja pedig annyiban érdekel, hogy orbán papa feladta hajthatatlan pozícióját és elfogadta a törvény módosítását követelő hangokat, méghozzá hirtelen igen kompromisszumképesen ( ez pofán törlés, amiért nem kellett volna olyan messzire menni), másrészről a reakciója dicséretes, mármint, hogy nem csinált végleg hülyét magából, hanem kompromisszumot kötött.

nu pagagyí 2011.01.20. 00:31:47

@Spiritualiqus: Menj vissza a pártközpontba és kérj valami háttéranyagot, mert ez így kicsit sovány.
A hosszú litánia egy db minősítést tartalmaz: a Fidesz jó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:31:52

@Archenemy:

"tehát az, hogy orbán demokratikus úton került hatalomra, sokkal erősebb érv az ő demokratikussága mellett, mint ellene"

Így van, viszont az, hogy demokratikusan került hatalomra, még nem zárja ki a diktátor voltát.

Amióta a wiki kiszivárogtatta, hogy a minél kissebb válsztási részvételben reménykedik, azóta én személy szerint nem tartom őt demokratának.

Volt alkalmam többször német nyelvterületen élő kampányvitát látni, ahol a jelöltek zárszóként szinte mindig azt kértéka nézőktől/hallgatóktól, idézem, nem szó szerint:
"Menjenek és vegyenek részt a választáson, akkor is ha nem engem kívánnak támogatni, mert a XY-kori választás akkor lesz mindannyiunk számára siker, ha azon mindannyian részt veszünk."

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:32:22

@nu pagagyí: UPC-t nem vágom, szerintem már rég lejárt a hűségem, elég rég kötöttem.

Nem igaz, hogy nem adnak a bankok hitelt, dehogynem adnak. Csak nem akárkinek, mint régen.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:32:40

@Bathory:
válság előtt meg volt 235 is és akkor ez mire bizonyíték? semmire :)

Archenemy 2011.01.20. 00:32:51

@Táskás Tóni: valamint volt húsz éves, aztán meg ötven. Meg volt szingli, most meg sokgyerekes családapa.
Ássztamindenit. A kaméleon.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:33:21

@Pajszer Művek: így van, és ez egyáltalán nem baj

2011.01.20. 00:33:26

Nekem tetszett Orbán !

Azért tetszett, mert végre egy olyan magyar politikust láttam, aki valóban autonóm, magabiztos, független. Nem valakinek a bábja, és nem holmi gengszterek pojácája.

Azokon is mulatok akik a termetével gúnyolódnak. Nem ismerik a régi mondást:

MENNÉL MAGASABB A TERMET, A FEJBEN ANNÁL KEVESEBB ÉSZ TERMETT.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:34:07

@Archenemy:
hát ez gyenge riposzt volt leülhetsz egyes :)

Pajszer Művek 2011.01.20. 00:34:17

Azért ismerjük el annak a humorát, amikor egy pedofil diktatúrázik. :)

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 00:34:54

@nu pagagyí: Komoly szaktekintély lehetsz

a bankok nem szívesen adnak hitelt, mert csak növeli az extra adó alapját.-szerinted a bank hülye? Ha az adóalapod nő, akkor az is nő, ami náluk marad belőle.

A többit nem kommentelem de járj továbbra is Tescoba ha félsz hogy most tönkremegy.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:35:07

@Spiritualiqus:
igen igazad van. önmagában is egy pojáca ez akkor érdem? :D

2011.01.20. 00:35:15

@nu pagagyí:

ÁÁÁÁÁÁ!

Te értesz engem ?

nemkretén 2011.01.20. 00:36:26

@Bio74: Ez így nem teljesen korrekt! Orbán Viktor miniszterelnök Úr.. :)
Abba ment bele, hogy az Európai Unió erre szakosodott vizsgálóbizottsága megvizsgálja a média törvényt, és ha talál benne az Európai normáktól és a demokratizmus normáit sértő rendelkezéseket, akkor azt korrigálják!
Nem mindegy hogy ezt idd ki vagy ezt vidd ki!
Te is azok közé tartozol akik hiányos ismeretanyaggal, mélyen elkötelezted magad azon demokrácia mellett, ami most is van de Te mégis meg akarsz érte küzdeni! Csak ahogy dörömbölsz az ajtón be ne essél az ajtóval együtt a szobába!

dtk74 2011.01.20. 00:36:55

@Pajszer Művek: Kereskedő vagyok, nem kis forgalommal. Hidd el, szűkül a kereslet, mi érezzük.
A konkurenciához nem megy át az ember, ha ugyanúgy emel mert ugyanúgy adóz.
A bankok és a multik esetében milyen szolgáltatást mondanak le? Leszoknak az evésről?
Adott termék vagy szolgáltatás árát számos dolog (beszerzés, raktározás, reklám, logisztika, adók -összefoglaló néven ELÁBÉ, és az árrés) határozzák meg, és ebben most egy olyan tétel jelent meg az extra adókkal, amit minden nagy egyformán fizet. Szummázva tehát, egyformán nő a költségük, tehát az áraik is, a versenyhelyzet ebbe nem szól bele. Hacsak le nem mondanak a hasznukról, vagy tudnak csökkenteni más kiadási oldalon - ami az eddig is erős versenyhelyzet miatt nem valószínű. ha tudtak volna, korábban megteszik.
Ha nem hit hanem az ész vezérel, akkor ez világos mint a nap.

Gáborom 2011.01.20. 00:37:27

Lehet utálni Orbánt, de pillanatnyilag nincs jobb.

Valakinek kéne már az ország érdekeit is képviselni, nemcsak a nagytőkét isteníteni.

Egyébként meg az európaiság számomra egyre inkább a képmutatás szinonimája.

nemkretén 2011.01.20. 00:38:56

@Spiritualiqus: teljes szívemből szóltál!
nem vagyok egy Orbán kedvelő, de a mai napi teljesítménye előtt a legnagyobb elismerés!
Udvariasan, humorosan, és európai módon válaszolt, és hárított el minden hisztis és agresszív felszólalót!
Nekem ma nagyon szimpatikus volt! Sok ilyet!

2011.01.20. 00:39:21

@dtk74: menj mán innen a tejfölöddel wazze!

Itten most világot váltunk megfele !

Archenemy 2011.01.20. 00:41:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "hogy demokratikusan került hatalomra, még nem zárja ki a diktátor voltát"

pontosan ezt a "nem zárja ki"-t kifogásolom, mert sugallásnak érzem

ez igaz minden valaha is demokratikus módon hatalomba jutott emberre, akik túlnyomó többsége demokrata

tehát hogy orbán demokratikusan került hatalomba, az sokkal erősebb érv az ő demokratikussága mellett, mint ellene

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:42:18

@Pajszer Művek:
" ilyen forintgyengülés mellett. "
Euro, Deviza vételi, zárók:

2010.05.20 279,18 Kormányalakítás

2010.07.20 286,61 Kósa-Szíjjártó

2010.09.20 278,39

2010.11.20 271,26 Itt már volt válságadó a multikra!

2010.12. hó folyamán emelkedett a tejföl és az étolaj is. (Sok minden más is, de ennél a kettőnél maradjunk most, mert ezeket konkrétan tudom, a többiért vissza kellene néznem a blokkokat és az újságokat)

2010.12.20 273,51

2011.01.20 269,68

HOL GYENGÜLT A FORINT?

2011.01.20. 00:42:44

@nemkretén:

Én néha nagyon ideges vagyok tőle.

De most azt láttam, hogy van egy SAJÁT politikusunk. Aki nem orosz bábu, nem multi bábu, nem egy megzsarolt színész, és nem egy saját zsebre országot vezető senkiházi.

Szerintem perfekt volt !!!!

agyamputáltak 2011.01.20. 00:42:45

@Pajszer Művek:
ez sajnos így van, és ez óriási problémát fog jelenteni az szja csökkentésből kimaradóknak, valamint ha megsarcolják a kisnyugdíjasokat, a munkanélkülieket stb. függetlenül attól, hogy indokolt-e vagy sem

agyamputáltak 2011.01.20. 00:44:19

@Spiritualiqus:
az utolsó mondatod sajnos tévedés :D de majd felszáll a narancsfüst :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:45:39

@Pajszer Művek:
Ismerősömtől 6 millára 15 millás ingatlanfedezetet kértek. És mellesleg olyan opciókat ajánlottak, amik mellett épeszű ember nem vesz fel hitelt.

Archenemy 2011.01.20. 00:46:21

@agyamputáltak: ez nem "riposzt" volt, mert ez nem vívás meg harc, hanem vita, ez a leülhetsz egyes meg szánalom már, minden idióta, aki nem tud érvelni, ezzel jön

arra céloztam ezzel, hogy az emberek változnak, és aki húsz évesen liberális, az ötven éves családapaként már könnyen lehet konzervatív

ez szerintem se nem szégyen, se nem megalkuvás, hanem az élet rendje

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 00:46:22

@Pajszer Művek:
Ismerősömtől 6 millára 15 millás ingatlanfedezetet kértek. És mellesleg olyan opciókat ajánlottak, amik mellett épeszű ember nem vesz fel hitelt.

dtk74 2011.01.20. 00:46:23

@Bathory: 2009 végén 265-nél is járt az Euró, nézz utána ha nem hiszed. Ez kevesebb mint 270, bár nem lényegesen.
Egyébként csak baloldali politikusok nevével vagy bajban, vagy jobbos vezetők, és saját családtagok megszólítása is gondot okoz?
Talán nekem túl erősek az elvárásaim, de zavar, ha nem tudja Bajnai, Orbán, vagy akár Gyurcsány nevét valaki leírni anélkül, hogy primitív szurkálódást toldjon hozzá. Ez önbizalomhiányra, és komplexusokra utal.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:46:48

hova lett egy rakat hozzászólás ???

agyamputáltak 2011.01.20. 00:48:07

@Gáborom:
és ki dönti el mi az ország érdeke? szembehugyozni egész európát pl. az? nem tudom de nem vagyok róla meggyőződve :D

Táskás Tóni 2011.01.20. 00:50:12

@Archenemy: Jól érvelsz, jelentkezz Szíjgyártó helyére.

dtk74 2011.01.20. 00:51:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: . Nekem 16 millió van a lakásomon. A vállalkozásomhoz kellett volna 1.6 millió Ft.-os bankgarancia (nem hitel, csak igérvény), de nem adtak, pedig 28,5-re értékelték fel az ingatlant.
Most viszont, ha a Széchenyi terv komolyan beindul, és nem csak szöveg mint a tavaly augusztusban meghirdetett beruházási és forgóeszköz hitel (ami a mai napig nem lehet felvenni), akkor tényleg lesz fejlődés, és új munkahelyek.

agyamputáltak 2011.01.20. 00:51:51

@Archenemy:
szerinted. szerintem meg pártpolitikában nem így működik és indoknak továbbra is gyenge volt a reagálásod, egyáltalán nem jobb mint a leülhetsz egyes :). pláne vitában létezik a riposzt fogalma :)

"2. tágabb értelemben: gyors, csattanós viszontválasz"

Archenemy 2011.01.20. 00:52:58

@Táskás Tóni: Tehát ez ugye egy ilyen "semmi nem jut eszembe bazdmeg" hozzászólás, amit úgy értelmezek, hogy elfogadod azt az alapfeltevést, hogy az életkor ill. tapasztalatok hatására megváltozhat az ember világnézete, és hogy ez nem negatív vagy elítélendő

SnowDog 2011.01.20. 00:54:40

Buta ország buta vezetővel! Kellett nektek a 2/3!:D
Most akkor az egész ország issza négy évig a narancslevet!:D
Gratulálok!

dtk74 2011.01.20. 00:55:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: remélem én is. Széchenyi kártyát használom pár éve, most a többivel nagyot ugorhatunk, minimum 10-20 munkahelyet teremtek még ebben az évben, ha hagyják. Rövidesen kiderül, van-e szándék :-)

agyamputáltak 2011.01.20. 00:55:59

@dtk74:
legyen igazad, de kétlem, hogy több tejfölt tudsz majd akkor eladni :) mivel erősen az új magyaroszág fejlesztési terv folytatása források tekintetében és az se húzta ki a szarból az országot, gyaníthatóan ez se fogja..

Archenemy 2011.01.20. 00:56:21

@agyamputáltak: igen, szóval nyilvánvalóan ez valahogy úgy működik, hogy magyarországon nagy csomó ember mondjuk 90-es fidesz plakátok alapján szavaz, és ez mekkora megtévesztés már, hiszen ez a nagy csomó ember most azt hiszi, hogy liberálisokra szavazott

szóval ezért nem jó, ha egy párt így húsz év alatt megérlelődik, nekik örökre ugyanolyannak kellene maradniuk, mert az úgy szép és igaz

agyamputáltak 2011.01.20. 00:58:23

@Archenemy:
aha így van :DDDDD látom annyira narancs vagy hogy nem érdemes ezt a szálat folytatni :)

agyamputáltak 2011.01.20. 00:59:05

@Spiritualiqus:
aha mindet megvették! igazad van!
:DDDDDDDDDD

nu pagagyí 2011.01.20. 00:59:35

@Táskás Tóni:
A legjobb lenne, ha hirtelen demokraták lennének, de azt hiszem erre várhatunk.
Onnantól lehet itt jobb világ, ha az emberek saját maguk vívják ki a szabadságukat és nem az ölükbe pottyan, mint a rendszerváltáskor. Az Orbán-féle rendszer pont alkalmas ennek az igénynek a kiváltására.

A Fidesz gazdaságpolitikája viszont elég érdekes:
A személyeket érintő adópolitika abszolút liberális, annak is szélsőséges verziója. A piac viszont protekcióval terhelt, nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy egy titkos lista szereplői számára lett megmachinálva. A szabad versenyhez szükséges gazdasági függetlenség és jogbiztonság sem a szívügynük, itt elég a tulajdon elleni támadásokra, a sutyiban történő állami megrendelések szaporodására gondolni.

Az oktatás sem az önálló gondolkodás kibontakoztatását célozta meg, bár Pokorni még belekavarhat.

A gazdasági környezet kialakítása pont olyan elvek mentén halad, mint azt a médiatörvény esetében láthattuk.
Itt is minden olyasmi, mint máshol, de összességében mégis pont ellenkező hatásokat válthat ki.

Dr.Bio74 2011.01.20. 01:00:20

@nemkretén:
Én sem mondtam mást.
Megváltozott az álláspont a majd meglátjuk, hogy jó e a törvény és változtatunk rajta felfogásról arra, hogy az EU megfelelő bizottsága szerinti kifogásokat javítják, és biztos lehetsz benne, hogy találnak, és óriási ostobaság lesz a viktortól ha az ígérete ellenére, nem változtat a jogszabályon.
Más, lehet, hogy hiányos az ismeretanyagom, és igen védem a demokráciát, mert fontosnak érzem, és mert tudom, hogy nem mindenki ugyanazt érti egy adott fogalom alatt, de nem dörömbölök, kopogni szoktam, szépen nyugodtan, mert alapból ez így megy, mert a környezet ezt teszi lehetővé, és ez jó. De ha a környezet változik, és túl kell élni, akkor előfordulhat, hogy nem a demokrácia nevében, és nem is önszántamból rúgom be azt az ajtót, lehet éppen rád.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 01:00:41

@dtk74:
Egyébként autóm javítására kellett volna 250 ezer (lendkerék), de mivel kölcsönöztem a hugomnak (szül), ezért hirtelen szabad eszköz nem volt csak 160.

Mondom veszek fel 100-at, elvégre oda megy a fizum, látják, hogy jó adós vagyok, és kb 10 nap múlva visszapengetem, mikor megjön a fizu.
Vigyek két kezest! Mindkettőnek a havi nettója legyen legalább 180! És nem lehetnek velem egy lakcímen bejelentve, és lehetőléeg ne legyenek a rokonaim. Bizalmasan megsúgta a kislány, hogy az a jó, ha legalább az egyik kezes rendelkezik ingatlannal. És a házunkról is vigyek tulajdoni lapot!
Itt kijöttem, felhívtam a szerelőt, vázoltam a helyzetet, és megkérdeztem baj lenne-e ha csak 10 nap múlva vinném a pénzt.
A hugom kisfiának jó egészséget kívánt, és persze majd akkor tizedikén kifizetem, nem gond, menjek a kocsiért készen van és siessek a kórházba.

Ez lett volna az első, hogy hitelt veszek fel. És ez volt az utolsó is.

Azóta nem kötök le, sőt! Van amit kivettem és elvittem a régvolt sorompó másik oldalára.

Táskás Tóni 2011.01.20. 01:02:58

@Archenemy: Orbán simlis. Térdre csuhások pár év múlva meg hithű keresztény . Ez nekem nem jön össze.De a lényeg, hogy Neki összejött. Na ,csá alvás lesz.Fáradt vagyok,nem baj ha ma nem olvasom el elalvás előtt a NENYI-t?

Táskás Tóni 2011.01.20. 01:09:10

@nu pagagyí: Nekem a fidesz gazdaságpolitikája egy nagy katyvasz. Matolcsira rábízni egy országot még akkor is felelőtlenség, ha kézivezérelt az istenadta. Megyek aludni, remélem nem lesz lidérces álmom, mert megnéztem Orbán beszédét.

Archenemy 2011.01.20. 01:12:18

@Táskás Tóni: tehát az alapfeltevést, miszerint az életkor/tapasztalatok hatására megváltozhat a világnézet, továbbra is elfogadod, csak az a bajod, hogy szerinted itt túl hirtelen történt ez, és ezért nem hiteles.

nos ez már olyannyira szubjektív vélemény szint, amivel nyilván nem szállok vitába

nu pagagyí 2011.01.20. 01:12:58

@Bathory: Drágább hitelhez több biztosíték kell, kisebb a merítés. Ha meg olcsón adják a hitelt, akkor a nyereséget elviszi az extra adó (mérlegfőösszegre fizetik). Így hát inkább kevesebbet adnak drágábban.

Amúgy én a Kaisert szeretem.

bigthereal 2011.01.20. 01:16:43

cohn-bendit meg martin schulz nagyágyú?

ugyan miben? szánalmas baloldali figurák, akik azt szeretnék, ha kk-európában még mindig kommunizmus lenne.

fogalmuk sincs arról, hogy mi volt itt, mit éltek át a magyarok, milyen előzmények vezettek ide, csak dumálnak a 10 ezer eurós fizetésükkel...

úgy könnyű demokratának, meg európainak lenni. ózdon próbálnák meg, minimálbérből...

Dr.Bio74 2011.01.20. 01:20:48

Jó éjt mindenkinek!

agyamputáltak 2011.01.20. 01:22:53

@Táskás Tóni:
nem olvasod eeel? akkor máris kiírtad magad mindenhonnan! :D

titanova 2011.01.20. 01:39:59

Cohn-Bendit, mint a világ legjobbjai közé tartozó szónok és vitapartner.

Ráadásul egy miniszterelnököcskével szemben.

Na, ennyit az írásocska valóságtartalmáról.

Piha!

ezanicknevem 2011.01.20. 04:11:49

Ha Orbánt felidegesítették, csak azt kapta, ami jár. 8 évig ott tettek keresztbe ellenzékként az akkor demokratikusan választott többségnek, ahol tudtak. Pontosabban Viktor maga be se járt a parlamentbe, ezt és az utcai hőzöngéseket másokra bízta.

Hogy a magyar politika ledarálása után most fél évig kénytelen elviselni, hogy be kell járni egy olyan parlamentbe, ahol ő csak marginális erőt képvisel, és nem esnek hasra tőle? Nem tudom sajnálni.

ezanicknevem 2011.01.20. 04:12:36

Ha Orbánt felidegesítették, csak azt kapta, ami jár. 8 évig ott tettek keresztbe ellenzékként az akkor demokratikusan választott többségnek, ahol tudtak. Pontosabban Viktor maga be se járt a parlamentbe, ezt és az utcai hőzöngéseket másokra bízta.

Hogy a magyar politika ledarálása után most fél évig kénytelen elviselni, hogy be kell járni egy olyan parlamentbe, ahol ő csak marginális erőt képvisel, és nem esnek hasra tőle? Nem tudom sajnálni.

ezanicknevem 2011.01.20. 04:14:50

Ha Orbánt felidegesítették, csak azt kapta, ami jár. 8 évig ott tettek keresztbe ellenzékként az akkor demokratikusan választott többségnek, ahol tudtak. Pontosabban Viktor maga be se járt a parlamentbe, ezt és az utcai hőzöngéseket másokra bízta.

Hogy a magyar politika ledarálása után most fél évig kénytelen elviselni, hogy be kell járni egy olyan parlamentbe, ahol ő csak marginális erőt képvisel, és nem esnek hasra tőle? Nem tudom sajnálni.

Lajos bacsi 2011.01.20. 04:56:28

Bizony, bizony, keményen, határozottan végül kompromisszumot kötni csak Ő tud.

ezanicknevem 2011.01.20. 05:08:05

Bocs a triplázásért. Blogmotor...

ezanicknevem 2011.01.20. 05:20:52

@Spiritualiqus:
"Én néha nagyon ideges vagyok tőle.

De most azt láttam, hogy van egy SAJÁT politikusunk. Aki nem orosz bábu, nem multi bábu, nem egy megzsarolt színész, és nem egy saját zsebre országot vezető senkiházi."

Annyira saját, hogy pár ciklusig tőle és a pártjától nemigen szabadulunk, hála a törvényeken és kulcsszemélyeken keresztül rögzített hatalmuknak.

Egyébként ez a "SAJÁT" politikus nekem elég sokba kerül, amennyiben lenyúlja a nyugdíjamat és növeli az adóm. Munkahelyteremtésre alapozott gazdasági növekedést hirdet, miközben nem látom az oktatásban a jelét, hogy olyan gondolkodásmódra akarnának nevelni, amivel versenyképes termelésünk lehet. Szóval lehetne kérni egy másik politikust? Nem kell saját, jó lesz lízingbe is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 05:27:03

JÓ REGGELT LEBUTÍTOTT FÜLKEFORRADALMÁROK!!!

A JELSZÓ A MAI NAPRA IS:
LE A VÉRGŐZÖS ELNYOMÓ HAZUG ORBÁNREZSIMMEL!

TIN modell (törölt) 2011.01.20. 06:23:17

A magatokféle alakokat valóban nem sérthették meg, hiszen nem is vagytok magyarok. :(

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.01.20. 06:33:52

Ha már demokráciáról meg ojrópaiságról irogattok ide rendelésre akkor lehet hogy nem pont egy Gyurcsány idézettel köllene kezdeni.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.20. 07:15:19

ORBÁN AZ ORSZÁG TUMOR BETEGSÉGE--gyorsan ki kell vágni mielőtt a beteg ( Magyarország) gyógyíthatatlanná válik és belehal.
ORBÁN ÉS BANDÁJA TAKARODJ!

KÁDÁR IS JOBB VOLT NÁLAD!- te kis pökhendi, hataloméhes, suttyó NEMZETI SZAR!

Magyarország SZÉGYENE!!!

ÉBRESZTŐ!!!!! EMBEREK KI AZ UTCÁRA!!!!!!!!MINDEN NAPOS TÜNTETÉS A DIKTATÚRA ELLEN!!!! ORBÁN ELLEN!!!

Nati Walter 2011.01.20. 07:21:12

Az embereknek elegüklett a baloldalbol meg az öket támogato liberális bandábol....be kellene ezt már látni..volt 60 évetek a probálkozásra

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 07:32:55

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: remélem március 15-én lesz valami.
addigra már jól pofáraesik az átlagmagyar is amikor megkapja az ezévi fizetését....és rájön hogy AZ ADÓCSÖKKENTÉS EGY NAGY HAZUGSÁG VOLT ÉS CSAKIS ORBÁNÉKNAK JÓ!!!

2011.01.20. 07:44:11

Végre van az országnak egy olyan miniszterelnöke, aki nem szarja össze magát attól, hogy Moszkvából/Washingtonból/Brüsszelből (nem kívánt törlendő) beszólnak neki.

Világosan kifejezte, hogy amennyiben valóban érdemi kifogás merül fel a Bizottság részéről a médiatörvénnyel kapcsolatban, akkor változtatnak rajta.

Ezek után feláll az a Cohn Bendit, aki 68-ban Che Guevara pólóban borogatta a kukákat, és lediktátorozza azt az embert, aki tevőlegesen részt vett Magyarországon a diktatúra lebontásában.

Ez gondolom igazi ejrópéjer dolog volt, mi libsikéim?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 07:49:11

@zulu: HURRÁ!
felsorolnék néhány férfiút akik szintén tettek a világ véleményére: Hitler, Lenin, Sztálin, Napoleon, Ceausescu, Kim Ir Szen, Mao Ce Tung,PolPot vagy manapság Lukasenko, Kim Jong Il...stb

hát tiszta öröm lesz ha ezekhez becsatlakozik orbán is.
ugyanis Cohn Bendit jól elvan a hazájában, viszont orbán itthon okozza a legnagyobb gondot az ostobaságával és a diktátor hajlamával.NEKED ÉS NEKEM, NEKÜNK! nem Conhnak!
Mi fogunk megdögleni miatta!

Péter51 2011.01.20. 07:50:33

Legyen neked Cohn-Bendit a miniszterelnököd,te barom blogiró.Az,aki ÜVÖLTVE csak annyit tudott kisziszegni,hogy "nem mindig a többségnek van igaza",valamint "nacionalista,populista"
Miért fogjon kezed egy ilyen barommal,aki performanszt játszik ahelyett hogy egy árva szóval foglalkozott volna az unió előtt álló fél évvel?

Pipas 2011.01.20. 07:50:41

@ORBÁNHITLER!: Én már figyellek egy ideje ahogyan ezen és a többi nick-eden írogatsz. Szerintem ne szégyelj segítséget kérni.

Hidd el a modern gyógyszerek sok olyasmit is gyógyítanak, amit pár évtizede (amikor ez a sajnálatos állapotod kialakult) még gyógyíthatatlannak bizonyultak. Ne félj orvoshoz fordulni, a betegség nem szégyen és bizalmasan kezelik majd a kóréletedet.

párnalárva 2011.01.20. 07:54:09

"Orbánnak pedig, bármilyen szomorú is ez, fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni."

Ez lehet hogy igy van, de sajnos az EP-ben tobb tizezer Euros fizetesekert poffeszkedo ekesszoloknak pedig fogalma sincs mit jelent kelet-europainak lenni egy posztkomunista orszagban ahol az elmult 20 evben fillerekert kiarusitottak az orszag vagyonat es a media 90 %-a gyarmatositok iranyitasa alatt az o tovabbi haszonszerzesuket szolgalja ki. Nehez mondjuk egy svednek mindezt megertenie ahol 2 evszazada demokracia van. Minden eremnek ket oldala van ezt sose felejtsuk el.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 07:57:16

@Pipas: inkább mond már azt hogy komcsi zsidó vagyok.
manapság divatosabb.....

röhögő 2011.01.20. 07:57:40

@zulu: Szerintem összeszarta magát.

"Mint a magyar elnökségről szóló vita utáni sajtótájékoztatóján elmondta, nem várja meg, hogy eljárást indítson a bizottság Magyarország ellen. Ha a bizottság módosítani akar a médiatörvényen, akkor a magyar kormány fenntartások nélkül, gyorsan engedelmeskedni fog."

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.20. 08:24:47

....még szerencse, hogy nektek értelmiségi mszp/szdsz szavazóknak van fogalmatok... :x

Dubito 2011.01.20. 08:35:01

A kétharmadról egy röpke párhuzam: Romániában a magyar kisebbség évek óta kb 8%-ot ér el a parlamenti választásokon. Vagyis a román többség nem kétharmados, hanem 9/10-es fölényben van. És ma már mégsem dörgölik nap mint nap a magyarok orra alá, hogy nekik kuss, joguk nulla. A többség hatalma nem vezethet oda, hogy eltiporja a kisebbséget.
Igen, oda jutottunk, hogy már Románia is európaibb. Nemhiába már a román EP képviselő is demokráciáról oktatta Orbánt - joggal.

röhögő 2011.01.20. 08:35:29

@wmiki: Nálad fél kilenckor kezdődik a munkaidő? Elkényeztetett fideszes bérblogoló! Nekem hajnalban kell kelnem, hogy a friss hírek elolvasása után kezdjek munkálkodni. Persze neked könnyű, te a tegnap kiadott panelekből dolgozol!

röhögő 2011.01.20. 08:36:44

@Dubito: Az ott egy demokrácia.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 08:36:58

bugris miniszterelnöknek akkora arca van, hogy még az EU-ban is elismerést vívott ki magának.

- hogy lehet egy ilyen kis jelentéktelen ország vezetőjének ekkora pofája?! ez igen, ez már valami! tapsot neki.

amikor a Chavez, vagy az Ahmadinejad elmennek az ENSZ-be botrányt csinálni és sokkolni a világot a demagógiájukkal és a gyűlöletbeszédükkel, akkor azért akármekkora tirpákok is ők, azt mindenki tudja, hogy náluk legalább van olaj.

vagy Berlusconi, az EU bohóca negatív értelemben (volt eddig - most már nem ő az).. azért ő mégiscsak egy 60 milliós ország vezetője..

de Magyarország? az mit tud? pofázni? hetvenkedni? nagyarcúskodni? konfrontálódni?

"you have to earn respect - or, at least, you gotta have some leverage"

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 08:38:36

@Dubito: magyarországnál lassan albánia is európaibb sajnos...
még talán észak-koreát verjük, de nem sokáig...igaz az nem is európa.

bájgúnár 2011.01.20. 08:39:05

Ahoz hogy valaki behuzza fülét ,farkát és kussoljon nem kell bátorság!Ahoz hogy az uniósparlamentbe europa pofájába vágja hogy ELÉGVOLT magyarország gyalázásából ehez kell kurázsi .Orbán megtette azt amit elvár tőle egy önérzetes nemzetMegvédte nemzetét!
A birkák meg csak bégessenek tovább!Belőlük sosem lesznek oroszlánok!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.20. 08:39:42

@röhögő: neked még könnyebb, akinek az a "munkája", hogy hivatalban melegítse a széket :((

inebhedj - szerintem 2011.01.20. 08:40:10

A "(...) fogalma sincs arról, mit jelent európainak lenni" kifejezés megütötte azt a mércét, amely a blőd aranyköpés gyűjteményünk kapuja, így most elfoglalta méltó helyét az ezo.tv "Dupla pénzenergia", és Lendvai Ildikó "Matematikai értelemben átmentünk a tű fokán" örökzöldje között.

Köszönjük a közreműködést!

bájgúnár 2011.01.20. 08:41:25

@compound interest:
"- hogy lehet egy ilyen kis jelentéktelen ország vezetőjének ekkora pofája?!"
Jelentéktelen ország? Nó pont az ilyenek pofájába mászott bele és jóltette!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 08:43:07

@bájgúnár: végülis érdekes módon éppen egy francia meg egy német kririzálta legjobban orbánt...ó hát hozzánk képest azok jelentéktelenek!
majd ha egy máltai teszi, akkor megszeppen orbánhitler viktor...

whiterose 2011.01.20. 08:43:42

@ORBÁNHITLER!: Te tésztafejű! Még mindig itt vagy! Hány nicked van????Bát teljesen mindegy. A stílusod úgy is elárul..

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 08:44:57

@whiterose: tésztafejű???????:-O
egy nickem van, elég ez.

whiterose 2011.01.20. 08:45:25

@ORBÁNHITLER!: Cohn-Bandita pont neked való példa! Pedo, balos anarchista, dührohamos! :))))

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 08:46:43

@whiterose: agyadra ment a narancsevés vagy mi?próbálj ki más gyümölcsöt is...vagy nem engedi a nagy vezéred?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 08:51:27

@whiterose: a te narancsgőzös hülyeségeid alapból értelmezhetetlenek...

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 09:03:16

@bájgúnár: "Jelentéktelen ország?"

miért, nem az? és ezt te is el is hiszed? :)

maximum az 1 négyzetkilométerre eső pornóskurvák számában vagyunk világelsők, de még ez is csak egy olyan természeti erőforrás, amit igazából bárhonnan be lehet szerezni, és bármelyik ország akár önellátó tud lenni belőle.

neked nem furcsa az, hogy a világ legszélsőségesebb, legmegosztóbb provokátorai (Chavez, Ahmadinejad, Berlusconi) mind olyan országokat képviselnek, ahol azért mégiscsak akad valami, ami érdekli a többieket? még a szerencsétlen Észak-Koreának is van legalább atomja (vagy legalábbis úgy tesz, és emiatt óvatosnak kell lenni vele, mert mi van, ha tényleg).

nekik úgy van nagy pofájuk, hogy nem is lehet őket ignorálni, mert van súlyuk a világban, vagy legalábbis valamilyen fenyegetést / kockázatot jelenthetnek.

olaj, pénz, hadsereg, ritka-földfémek, arany, nagy belső piac, vagy szuperolcsó munkaerő - általában ilyen dolgok számítanak a világban. az, hogy itt 2/3-al nyert valami tahó, ezt nem igazán tudjuk devizatartalékra váltani..

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 09:07:55

itt nem arról van szó, hogy ne legyünk büszkék a hazánkra, és a miniszterelnök ne álljon ki a hazájáért. arról van szó, hogy egy ilyen kis pici _ és igen, JELENTÉKTELEN _ országnak ésszel, okosan, ravaszsággal, diplomatikusan kell érdeket érvényesíteni, nem pedig erőből. erőt az fitogtasson, aki erős. aki nem erős, de nagy a pofája, azt majd jól pofánvágják. persze a pofánvágás elszenvedését is be lehet állítani hőstettként, még akkor is, ha szándékosan ki lett provokálva. magyar választók ezt kajálják, úgy látszik..

Brukk 2011.01.20. 09:08:44

Ezekre a népszava-szintű támadásokra ezen a szinten kell reagálni. Ennyi történt.
Martin Schulz meg saját magát égette be, bizonyítva, hogy fingja nincs a magyar médiatörvényről.
Akkor is igaza volt Orbánnak, amikor azt mondta, hogy ezt egy média bármikor szabadon leírhatja, de egy választott politikus ilyet nem mondhat.
Az európai parlamentben sem szent tehenek ülnek, hanem ugyanolyan töketlenek, mint itthon, ugyanazt szajkózzák vissza, amit ilyen-olyan újságokban olvastak.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 09:10:27

kicsik vagyunk, nincsen olajunk meg semmink? sebaj, van megoldás: atombombát kell kifejleszteni. akkor már a miniszterelnökünk is abszolút megalapozottan provokálhat és jártathatja a pofáját.

hülye barom 2011.01.20. 09:14:56

Valamelyik orbánista hozzászóló írta még régebben, hogy az elnök úr beszólt egy német újságírónak, miszerint furcsa egy német szájából a rasszizmus/fasizálódás/diktatúra vádjait hallani, és hogy milyen helyesen tette.
Nos, ha valaki belefutna az ebből generálóditt vitába: ilyen nem volt, csupán a német médiatörvényre hivatkozva utasította vissza Schulz kritikáját. Ha lett volna a náci Németországra célozgatás, most akkora botrány lenne, mint amikor Gy. Ferenc leterroristázott egy komplett arab focicsapatot.
Ellenben az elnök úr "önök a múltban élnek" és "a kontrollálatlan interneten nyertük meg a választást" érvei mintha enyhén ellentmondásban lennének kedvenc médiaudvaroncainak véleményével: vastagbor.blog.hu/2011/01/19/bayer_nem_szereti_a_blogokat

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 09:16:37

@Alf: de Alf, ezt nem mondhatod komolyan? Terület és népesség? Az EU-ban a két legnagyobb a leggazdagabb, és a legkisebbek szintén. Kit érdekel hogy ki mekkora? Ennyi erővel Lengyelek fújnák a passzátszelet, és a Románok adnák alá a ritmust. Vegyük már ezt komolyan, és komolyan gondoltam.

xycd 2011.01.20. 09:24:48

Sajnos az látszik,hogy a komcsi és zsidó csöcselék mindent megtesz Magyarország lejáratására.

bájgúnár 2011.01.20. 09:30:09

@compound interest:
Demokrácia igazi veszélye az amikor valaki több ezer kilóméterről megállapitja egy nemzetről hogy szarúl élnek és nincs náluk demokrácia.Aztán ürügyként mivel erős és nagyon "védi" a demokráciát és az emberi jogokat hadsereggel bevonúl és móresra tanitja a népet.Amikor innentől elitélsz egy országot akkor márcsak egy lépés hogy jó ügyként odamenj embereket öldösni .Attól hogy azt hallod valakiről hogy rossz a házassága még nem lettél jogosúlt arra hogy odamenj és szétdúld!
Amúgy ajánlom figyelmedbe a magyar történelmet!Nemvéletlenűl vették el Trianonban hazánk területének kétharmadát.Azóta lettünk "jelentéktelen" ország és behúzott farku,levett sapkával álló nép!
Trianon

A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent) lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 09:36:03

@xycd: sajnos látszok hogy ez a népnemzeti fasiszta fidesz csürhe mindent megtesz az emberek elnyomására, a demokrácia és szabadság eltiprására és saját maguk isteni vezérlő elitté tételére.

Muad\\\'Dib 2011.01.20. 09:36:44

"...hanem belefutott egy Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, olyan szónokokba és vitapartnerekbe, akik a világ legjobbjai közé tartoznak..."
Hát igen, az biztos, hogy az igazi européer a pedofil Cohn-B. Rá érdemes figyelni.

nemkretén 2011.01.20. 09:37:18

@Bio74: azért ne fenyegess! :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 09:37:24

@bájgúnár: ez a legjobb példa.
csak azt ne felejtsük hogy trianont éppen az ilyen nagypofájú magyarkodó dzsentri gyökerek bénázták el mint orbán és csürhéje....
(és nem a zsidók meg a komcsik de nem ám)

nemkretén 2011.01.20. 09:40:11

@Bio74: ..ne fenyegess, pont Te aki a demokrácia elszánt harcosa vagy..:)

nemkretén 2011.01.20. 09:45:57

@compound interest: Lehetnél kicsit büszkébb az országodra ha már itt élsz!
Ez a kis ország 10 millió magyar ember otthona! Azért mert nem vagyunk 60 milliós ország, még kaphatunk megbecsülést és elismerést a világban!
Sajnos pont az a "nagyra becsült" politikai kör aki eddig is a rohadt nagy összefogásról beszélt meg beszél, mételyezi meg az országot!
Nem csodálkoznék ha Te egy közkatonája lennél ezeknek...

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 09:49:19

@bájgúnár: mindenki tudja, hogy "Nagy-Magyarország" össz-lakosságának 50%-ánál kevesebb volt a magyar. Trianonban nem az volt a geciség, hogy leválasztottak rólunk országrészeket (azok előbb-utóbb úgyis leszakadtak volna), hanem, hogy direkt úgy választották le ezeket az országrészeket, hogy nem csak a szerbek/románok/szlovákok/ukránok stb lakta területeket választották le az etnikai határok alapján, hanem direkt magyarlakta területeket csatoltak el, csak azért, hogy megkeserítsék a magyarok életét azokon a vidékeken.

az más kérdés, hogy akkor pontosan annyira voltunk jó diplomaták, mint most. akkor is izomból politizáltunk, nem IQ-ból. akkor is biztos ilyen profi diplomaták képviselték a haza érdekeit, mint ez a bugris. és itt még tapsolnak neki.. hát meg is érdemeljük, amit kapunk, az biztos.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 09:50:43

@Muad\\\'Dib: Á, hagyjad!

Tegnap egész délután ugyanezek az érvek pörögtek! A komcsivédők azóta trollkodnak, mióta a címlapon a blog! Gondolom fizetnek ezért, a jobboldal nem szorul rá a reklámra, nekik viszont kell, mint a falat kenyér!

Rájöhettek volna, hogy a negatív kampány csak a saját nyomoroncaikra hat.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 09:50:55

@nemkretén: "..Lehetnél kicsit büszkébb az országodra ha már itt élsz!
Ez a kis ország 10 millió magyar ember otthona! Azért mert nem vagyunk 60 milliós ország, még kaphatunk megbecsülést és elismerést a világban! .."

persze, de nem így..

válaszként bemásolom az egyik korábbi kommentemet:

itt nem arról van szó, hogy ne legyünk büszkék a hazánkra, és a miniszterelnök ne álljon ki a hazájáért. arról van szó, hogy egy ilyen kis pici _ és igen, JELENTÉKTELEN _ országnak ésszel, okosan, ravaszsággal, diplomatikusan kell érdeket érvényesíteni, nem pedig izomból. erőt az fitogtasson, aki erős. aki nem erős, de nagy a pofája, azt majd jól pofánvágják. persze a pofánvágás elszenvedését is be lehet állítani hőstettként, még akkor is, ha szándékosan ki lett provokálva. magyar választók ezt kajálják, úgy látszik..

nemkretén 2011.01.20. 09:51:25

@zulu: ..:) sőt a blog írója még ki is emeli Bendit úr kivételes tárgyalótechnikáját, és szónoki képességeit! pedig szimplán egy idegbeteg üvöltöző embert látta az EP-ben akit inkább el tudnék képzelni az orosz parlamentben, mint az EP-ben!
Bár itt a kukaborogatásról, meg a pedofil vádakról melybe belekerült nem ír!
Vagy tudatlanságból ,vagy mert nem ezért fizetik a blog íróját!

nemkretén 2011.01.20. 09:52:45

@compound interest: Azt mondod az országunkra hogy JELENTÉKTELEN????
Erre tényleg nem tudok mit mondani!
Ez tényleg téged minősít!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 09:53:17

@compound interest: A diplomáciának semmi köze sem volt trianonhoz. Annak sokkal inkább, hogy a hadsereget leszerelték a libsik. Pont mint most nemrég. Kretén.

Betelgeuse-2 2011.01.20. 09:55:16

@Archenemy:
Te akkor egy szuperman vagy! A helyed ott van Viktor mellett, légy te a balkeze. Azért nem a jobb, mert az már foglalt, a veled majdnem egy szinten lévő Matolcsyé...
Meghajtom a fejem nagyságod előtt!
De vigyázz, mert ha a rengeteg állásod között véletlenül egy multinál is vezér vagy, akkor kapsz a fejedre Viktortól!
Menj el Szíjjártó meg Rogán helyettesének. Kellenek a szupermenek, akik 3 nap alatt megírnak egy 170 oldalas törvényt, és egyéni képviselői indítványként benyújtják... Ha-ha-ha. De vigyázz, mert ha sok kritika éri az általad írt törvényt, akkor azzal fognak takarózni, hogy hát egyéni képviselői indítvány volt, nem tudta minden jogászunk-szakértőnk megnézni... (De ne félj, a nyilvános kritika után fájdalomdíjul majd kapsz egy következő vezérigazgatói posztot.)

bájgúnár 2011.01.20. 09:56:16

@compound interest:
Kezd el temetni magad mert rövidesen más etnikai csoportok fognak fölénk kerekedni.Akiknek nemlesz ezeréves történelmi múltja,országa.KOSZOVÓ ezzé fog vállni az ország mert a nagy beletörődésünk ezzé teszi!Majd ezthagyod fiadra unokádra!

párnalárva 2011.01.20. 09:59:07

"Orbanhitler" es a hozza hasonlo hivatalos elmebetegeket is megszegyenito retardaltak meg azt az alapveto tenyt sem veszik eszre hogy az altaluk nagyra tartott Martin Schulzok es Cohn-Benditek nem a demokraciat kepviselik hanem azokat a vallalatokat (ill. mogottuk allo gazdasagi erdekkoroket) amiknek Orban belekopott a levesebe magyarorszagon. Az viszont tiszteletremelto hogy valaki aki ennyire dobbenetesen ostoba legalabb irni tud es gyakorolja is. Csak igy tovabb!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 09:59:08

@compound interest: A jelentéktelenség miatt nem akarták a komcsilibsik a státusztörvényt, a htm. kedvezményes honosítását, riogattak akkor 23 millió románnal. Riogatták a nyomorult rokkantnyugger szavazóbázist.

Kösz, bolsilibsik, de inkább az anyátok picsájába húzzatok el!

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 10:01:00

@bájgúnár: Az ilyennek nem lesz gyereke.Szerintem tangában riszál az Andrássyn.

nyafnyaff 2011.01.20. 10:01:15

@dtk74:"2009 végén 265-nél is járt az Euró", de akkor még nem törlesztettük az IMF kölcsönt, és svájci frankosok hitelét...
& @ORBÁNHITLER! hadisarcról hallottál-e már? Az a csürhe akinek köszönhető az akik a náció oldalra állította a hadsereget...

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:01:19

@nemkretén: ".. Azt mondod az országunkra hogy JELENTÉKTELEN????
Erre tényleg nem tudok mit mondani!
Ez tényleg téged minősít! .."

:))) ÚRISTEN mit mondtam!!! nehogy elsírd magad.

persze relatíve értettem. az itt élőknek nem jelentéktelen, de a világ hatalmi folyamataiban igenis jelentéktelen.

olaj, pénz, hadsereg, ritka-földfémek, arany, nagy belső piac, vagy szuperolcsó munkaerő; vagy, ha nincs semmi ilyesmi, legalább egy atombomba, amivel lehet fenyegetni - általában ilyen dolgok számítanak a világban. az, hogy itt 2/3-al nyert valami tahó, ezt nem igazán tudjuk devizatartalékra váltani.. meg a hetvenkedést sem.

komolyan, az a hőstett, hogy mindenkinek beszól a miniszterelnökünk?! ahelyett, hogy a gazdasággal foglalkozna.. a médiatörvény miatt meg teljesen jogosan baszogatják. ja, és Magyarország demokratikus elkötelezettségét SENKI nem kérdőjelezte meg, ezt csak ő úgy akarta érteni. itt őt kérdőjelezték meg.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 10:01:20

@parnalarva: ez hülyeség úgy ahogy van,
az viszont igaz hogy orbánhitler viktor NEM a magyar népet képviseli hanem csakis a saját gazdagodó hazudozó elitjét.
ez itthon nagyon szépen le is jön az új adórendszerból meg a többi aljas átlag és szegény ember ellenes törvényéből!!!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:02:51

@parnalarva: Orbánhitler egyáltalán nem ostoba hanem ez a munkája. Elég sok ideje van, valszeg a Vörös Október Traktorgyárban éjjeliőr, ezt meg muszáj csinálnia. Napi 5 blogot teleszennyez.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 10:03:03

@ORBÁNHITLER!: ja és erre a saját szavazótábora is kezd lassan rájönni...szerencsére.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:03:19

@Bathory: ez szerintem félrement, nem nekem akartad címezni.. nekem semmi közöm a "bolsilibsikhez", kikérem magamnak.

miért, talán nem kritizálni a kormányt? vagy mi van?

*azta* 2011.01.20. 10:05:00

szólt már valaki, hogy az eredeti idézet Hofitól van és nem a gyurcsánytól?
azért erre az ebédmeghívásos-lemondásos dologra hogy készülhetett a faszi! szerintem még izgult is, nehogy dadogós legyen a vége, hanem kemény ;) jajj! édes Istenem! :D

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:06:28

Ohitler szerint rossz az adórendszer is, ezekszerint ő családtalan büdösproletár. Na ilyenek nem fogják belendíteni a gazdaságot, már csak a szocsegélyt kell elvenni.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:08:57

@compound interest: Ki mondta hogy bolsilibsi vagy?

Kritizálni lehet, de akkor tessék mondani hogy hogyan kéne jobban csinálni...

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:10:28

@bájgúnár: "Kezd el temetni magad mert rövidesen más etnikai csoportok fognak fölénk kerekedni.Akiknek nemlesz ezeréves történelmi múltja,országa.KOSZOVÓ ezzé fog vállni az ország mert a nagy beletörődésünk ezzé teszi!Majd ezthagyod fiadra unokádra! "

hm..

"kezd el" ez bizony nem elütés. ez bizony súlyos helyesírási hiba.

"kezdd el" - így van helyesen.

"vállni" - válni.

tanulj meg írni, te nagy magyar. hogy fog így fennmaradni a magyar kultúra?!

amúgy meg, hogy a kommented érdemi részére is reagáljak:

" (...) más etnikai csoportok fognak fölénk kerekedni.Akiknek nemlesz ezeréves történelmi múltja,országa"

nekünk van, és? ez mire jogosít fel minket, hogy nekünk 1000 éves történelmünk van? érdekel ez rajtunk kívül valakit? van ennek jelentősége azon kívül, hogy igen, ez _gazdagságot_ jelent, kulturális örökség szempontjából - de bármilyen más szempontból, ki a faszt érdekli a mi 1000 éves történelmünk? mi többet érünk, mint más nemzetek, akiknek nincs 1000 éves történelmük?!

ha a származásunkat, múltunkat akarjuk értékként feltüntetni, megmagyarázni, az leginkább a sikertelenségünk tünete.

nemkretén 2011.01.20. 10:10:51

@compound interest: Egészen szűk a látótered!Abban bízom hogy még fiatal vagy és később kibővűl majd!
Miniszterelnökünk nem szólogatott be senkinek.Reagált az ott elhangzó állításokra, valamint párhuzamokat vont országokban elfogadott és működő törvényekről és a most meghozni kívánt magyar törvényről..Ha nem lenne világos.
Amúgy ha láttad a közvetítést nem igazán tudott mit mondani Schulcz Úr sem miniszterelnökünk válaszára, melyben elmondja hogy a mi készülő törvényeink lényegesen lazábbak mint a német törvények!
Ha láttad a közvetítést akkor ott le kellett világosan csengened, hogy csak és kizárólag azok a zöldek, szocialisták, és ballibsi képviselők feszegettél ezt a médiatörvényes ügyet, akit a magyar szociknak sikerült felbérelni hogy járassák le kormányunkat és vele együtt országunkat!
Rohadt nagy színház volt...
És ráadásul értelmetlen is, mert OV világosan megmondta hogy a törvény ileszkedni fog az EU normáihoz, és ha találnak benne olyan részt ami nem felel meg a demokrácia szabályainak azt nyilván módosítani fogják!
Kijelentette és kijelenthette mert nincs benne olyan rész!
Tájékozódj mielőtt írsz! :)

kaanm 2011.01.20. 10:10:56

Orbán nagyszerűen szerepelt tegnap.

Hál' Istennek már nem Gyurcsányék lopják szét az országot és keltik rossz hírünket.
Ez a mostani cirkusz meg hamar le fog csengeni.....

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:12:34

@Bathory: "Kritizálni lehet, de akkor tessék mondani hogy hogyan kéne jobban csinálni... "

leírtam, ha tényleg érdekel, olvass vissza, bár nem annyira érdekes. általában gazdasági témákhoz szoktam hozzászólni, és le szoktam írni, hogy szerintem hogyan kéne.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 10:13:12

@Bathory: benézted.
sokszor sok helyen kiszámolták már hogy ezzel csakis a nagyon sokat kereső 3+gyerekes családok járnak jól.
az meg kb a politikai-gazdasági elit.

legalább 1 millát kell keresni hogy magán az szja-n érezhetően pluszba legyél, ill emellett 3 gyerek kell hogy jó sokat nyerj a családi adókedvezménnyel.

a gond ott van hogy stat kimutatható hogy aki sokat keres annak ritkán van sok gyereke, ill. nem is jellemző az ilyen magas kereset, az átlag 200 vagy az alatt kap ott meg semmi az adókedvezmény.400-500, ahol szintúgy alig érezhető ez mondjuk már jobb keresetű 1 millát ahol érezhető meg csakis orbán és csicskahada kap.

a másik fele az hogy a nagycsaládosok általában szegények vagy legalábbis igen szerény jövedelmáek, úgyhogy hakni ez is, senki sem tudja kihasználni a kedvezményt.-

még valami...annak az illúziónak meg ne dőlj be hogy néhány ezer forinttal többet kapsz ha kapsz.
nemtom észrevetted-e hogy orbánék miatt igen szépen emelkednek az árak, nameg lesz egykét új adó, meg lenyúlják a vagyonodat....szóval visszaveszik azt tőled triplán.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 10:14:22

@Bathory: momcsivédők? Te nyíltan zsidózol, akikről meg beszélsz, érvekkel próbálkoznak vitatkozni.., az eszem megáll..

manipul 2011.01.20. 10:14:53

Sekélymagyarok savanyú a Cohn Bendit. Ebből nem lett édes ajándék.

"Alex Kuli, a Political Capital elemzője a lapnak azt mondta, hogy egy elrontott uniós elnökség ajándék lenne a szocialista ellenzék számára."

nol.hu/kulfold/_orban_nekiment_mindennek_magyarorszagon_

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:16:15

@compound interest: A nicked miatt kérdezem, hogy nem találod furcsának, hogy Mo. mostani előtti 3 szocialista miniszterelnöke közül 1 bankár és 2 milliárdos volt?

Amúgy nem rossz a compound interest, de határt kell szabni neki.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 10:18:11

@Legelő Őse: Nem szokásom védeni senkit,de ha orbánhitlerezni lehet,akkor zsidózni is szabad. Vagy erre nem vonatkozik a szabad internet?

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:19:02

@nemkretén: láttam.

".. Schulcz Úr sem miniszterelnökünk válaszára, melyben elmondja hogy a mi készülő törvényeink lényegesen lazábbak mint a német törvények!"

persze, hogy nem tudta jól lereagálni.

tudod, azt szokták mondani, hogy a hatékony hazugság féligazságra épül. viszont a mi miniszterelnökünk más taktikát folytat (a magyar választókon fejlesztette ki)

- akkorát hazudik, hogy teljesen ellentétes az igazsággal, amit mond, és annyira arcátlanul teszi ezt, hogy ellenfeleit ledöbbenti, és nem tudják lereagálni jól. (ezt egyébként zseniálisan csinálja.) ennyire cinikus hazudozáshoz nincsenek hozzászokva egyszerűen.

ha valaki lejáratja az országot, ez az ember azt teszi, és még büszke is rá.. és ti még hőstettnek állítjátok be.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:19:11

@Legelő Őse: Aha, az egyetlen érved hogy zsidózom?

Ha jólesik, románozok, ha meg az, akkor zsidózom.

dtk74 2011.01.20. 10:19:24

@nyafnyaff: az IMF-et valóban nem, de a svájcifrankosokét... Azt minden hónapban törlesztjük a részletekkel. Sokak mellett én is.

Dr.Bio74 2011.01.20. 10:20:58

@kaanm: Ne most más lopja, ez jobb, sokkal...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:22:08

@compound interest: Aha, akkor gondolom van javaslatod hogy kinek kellene helyette a miniszterelnöki székben ülni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 10:22:14

@nemkretén: végül is ha Orbán kijelentette, akkor tényleg úgy lehet...:-)
De kérlek azért a helyén kezeljük a dolgokat, nem feledve hogy ez csak egy eredmény, korábban a Francia kormány és a Német kormány is aggályait fejezet ki a diplomatáin keresztül a törvénnyel kapcsolatba, és több komoly konzervatív lap is foglalkozott a törvénnyel, és aggályokat fogalmaztak meg. Ezt kiegészítve hogy érezzük hogyan működik ez, a saját EU pártjának frakcióvezetője pedig a választójoggal kapcsolatban fejezte ki nemtetszését. index.hu/kulfold/2011/01/12/beintett_orbannak_neppart_brusszeli_frakciovezetoje

Szerintem az egészre azt kellett volna mondani már egy hónappal ezelőtt, hogy újra megvizsgáljuk, még akkor izmozni is lehetett volna, de így hogy ráadásul képviselői indítványból aztán meg újév napján aláírja Palibácsi, így beszaladtunk az EU-ba egy szuper pofonfát rázni.
Hát persze hogy ott is politikusok vannak, ha már itthon nincs ellenzék, örülök hogy Európa figyel, és nem lehet mindent csak úgy megcsinálni!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 10:24:00

@dtk74: az is tiszta röhej hogy gyurcsányra fogjátok a svájci frank hitel szívást miközben éppen orbán miatt zuhant be a forint, és szerintem ez még csak a kezdet, mert ha így folytatják lesz a frank 400-500 Ft is.
ha nem több.

bár ehhez a témához alapvetően hozzá kell tenni hogy a leghülyébb mégis az volt aki felvette a hitelt, azt hitte tán hogy be vannak betonozva az árfolyamok????megérdemli a sorsát.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 10:24:17

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: mikor orbánhitlereztem? Soha. Sosem írtam jelzőt rá. Ugyanolyan kínosnak tartom!
@Bathory: nem, itt sokaknak vannak érveik, a tieid ezek, ha valakinek más a véleménye, akkor az zsidó, liberális, kommunista stb. Miért? És leginkább honnan tudod?

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:24:23

@Bathory: "Mo. mostani előtti 3 szocialista miniszterelnöke közül 1 bankár és 2 milliárdos volt?"

ez az információ, vagy tény, önmagában véve se nem jó, se nem rossz. az, hogy konkrétan mit csináltak ezek, az már egy más kérdés. de azért volt gáz a kormányzás, mert ők milliárdosok/bankárok? ok-okozati összefüggés van?

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:25:19

@Bathory: hogyne! Bajnai Gordon miniszterelnöknek, Oszkó pénzügyminiszternek, természetesen az MSzP nélkül.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:25:40

@ORBÁNHITLER!: Mondjuk aki keres csak 320 bruttót, az már nyer. És a gyerekesek mind. Lehet, az eddigiekkel szemben az a cél hogy szülessenek gyerekek, és legyen kinek összedobni a nyugdíjra valót!

Aki idős és nincs gyereke, örüljön hogy nyugdíj helyett nem büntetőadót fizet, vazz!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:27:37

@ORBÁNHITLER!: Orbán miatt zuhant be a forint.....

Megint hazudsz, a frankhoz és az euróhoz is erősebben áll a forint, mint mikor Bajnai eltakarodott.

Dr.Bio74 2011.01.20. 10:27:50

@ORBÁNHITLER!:
A hatások összetettek, így van is igazság, meg nincs is a Gyurcsányozásban, de az igazságtartalmat nem kellene nullázni 400-500 forintos frank víziójával.

palacklakó 2011.01.20. 10:29:08

Személy szerint, én, örülök, hogy Cohn Bandit-nek nincs étvágya...

Dr.Bio74 2011.01.20. 10:29:25

@Bathory:
Relatíve a számértéket nézni, nem mond semmit, sem a bajnairól, sem az orbánról.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:30:10

@compound interest: Nem, azért volt rossz a kormányzás, mert az agyamputált balos nyugdíjas mob elhitte, hogy egy milliárdost érdekel a prolik problémája.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 10:31:13

@Bathory: el vagytok ti tévedve jóember.
évi 5 millióig 17% volt az adókulcs, ergo havi kb 410 ezerig nem nyersz csak 1%-ot, amit elvisznek a megemelkedett áraK, NEM BESZÉLVE ARRÓL HOGY NEM IS TUDOM NEM-E TÖRÖLTÉK EL AZ ADÓJÓVÁÍRÁST...

gyerekeknél 1-2 gyerekre kapsz havi 10-20 ezer vagy mennyi adóalap csökkentést!!!
HÚHA! lesz az vagy 4-5 ezer ft plusz se..elviszik az orbán miatt keletkezett áremelések, nem beszélve a hitelekről.

mondjuk amit írtam 3 vagy több gyereknél kb 500.000 bruttótól már néhány tízezer tisztán a zsebedben marad, de ahol százezrekkel több marad az az 1-2 millás fizuk.

de szerinted mennyi család van az országban ahol min 500.000-1-2 milláig keresnek és 3 kiskorú gyerekük van????

elárulom nem sok.jó ha néhány tucat!
(már csak azért is mert az sem jellemző hogy 3 vagy több gyerek mellett az anya dolgozik, tehát ez a két fizetés összeadódik is parasztvakítás)

nyugodj bele hogy ez érezhetően csakis orbánéknak jó!

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:32:59

profi, technokrata szakemberek, akik a szakadék széléről helyrebillentették Magyarország rövidtávú hitelképességét (2 év távlatából nem tűnik olyan nagy kunsztnak, de azért 2009 áprilisban ezt elvállalni, az bátorság volt).

2009 márciusban 317 Ft volt egy euró, az állampapírhozamok 11-12%-on, a CDS-ünk 600 bázispont felett. így vették az országot.

és hogy adták át? 270 Ft/EUR, 6%-os állampapír-hozamok, 300 bázispontos CDS.

a forintárfolyam rövidtávú ingadozásait, és főleg a svájci frank drágulását forintban nyilvánvalóan NEM lehet az Orbán-kormány számlájára írni. viszont az állampapírok elvárt hozamának 2%-os emelkedése április óta, valamint ugyanezen időszak alatt a régiónkban egyedülálló módon több, mint 20%-ot emelkedő CDS-ünk, totális hiteltelenség külföldön, leminősítés, befektetők elriasztása, stb. - na ezek már az O./Matolcsy féle politikai "érdemei"..

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:34:08

valami lemaradt, szóval Bajnairól és Oszkóról írtam a "profi, technokrata szakembert", még véletlenül sem a Matolcsyról..

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:34:15

@Bio74: Rövid távon nem, de már nem először jönnek itt-és a nyomtatott libsi sajtóban-azzal, hogy mekkorát gyengült a forint.

Kevesen néznek utána hogy tavaly ilyenkor lejjebb voltunk.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 10:35:41

@ORBÁNHITLER!: Ki vette föl a sok hitelt? Kérdezd meg az elvtársaidat. Nézd meg az államadósságot.
Szent sötétség...

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:39:26

@compound interest: Lényegileg tehát az elmúlt 8 évben az történt, hogy szart lapátoltak 8 évig a küszöbre, majd az utolsó évben a negyedét eltakarították.

Szeressem őket, adósságunk a duplája, mindenki megelőzött minket a régióban.

Sújtsa őket az emberek megvetése-örökkön örökké Amen

palacklakó 2011.01.20. 10:42:43

...több marad nekünk:)

Dr.Bio74 2011.01.20. 10:43:13

@Bathory:
Mikor hol és miért.
Orbánéknál látványos visszaeséseket produkáltak a gazdasági folyamatokat semmibe vevő politikai (idióta) kinyilatkoztatások, melyek értelmetlenül rontottak az akkor amúgy sem kedvező környezeten.
Jelenleg pedig egy egyértelműen pozitívabb nemzetközi helyzethez végre hozzácsurgatott orbánka is valamit ami határozottan olyan út megkezdésének jeleit hordozza, melyet a külső gazdasági erők vártak.
Tehát alapból nem orbán korm. érdeme a jelenlegi helyzet, viszont érdeme, hogy végre hozzátett, és nem rontott rajta.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:46:28

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK:

"Ki vette föl a sok hitelt?"

nagyon jó kérdés, érdemes beszélni róla. ki vette fel a hitelt? az állam. nyugdíjakat, segélyeket, egészségügyi ellátórendszert, TB-kassza hiányt, lenyúlható pénzeket stb. finanszírozni. a szocialista kormányok vették fel ezt a rengeteg hitelt az állam nevében. felhatalmazta őket arra valaki, hogy felelőtlen módon eladósítsák az országot?

nem. természetesen nem!

de másrészről meg: ha éppenséggel akartak (volna) kiadást csökkenteni, azt meg tudták tenni? nem. nem, mert a Fidesz már azonnal vitte utcára az embereket, és szervezte az 5 milliárd forintos népszavazásokat arról, hogy az embereknek ne kelljen 300 forintot fizetnie.

lehet, hogy senki nem hatalmazta fel a szocialistákat az államadósság növelésére, sőt, még a büntetőjogi felelősség is felmerülhetne. de valóban tőlünk, a néptől teljesen függetlenül történt ez? nem arra szavaztak az emberek, aki 13. meg 14. havi nyugdíjt ígért nekik? amikor a Gyurcsány lebukott, hogy valójában megszorításokat akar csinálni, és zárt körben bevallotta, hogy fenntarthatatlan az eladósodási ütemünk, az emberek hónapokig hugyozták a Kossuth teret, hogy ez az ember takarodjon már innen! hajlandóak voltak szembenézni az emberek a valósággal? nem. pénzt adjon az állam, kész. ha nem, akkor mondjon le.

ez az adósságnövelés valahol politikai kényszerpálya is volt.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 10:47:19

@Bio74: Mivel az OV kormány 98-02ben sem olyan szarfészket hagyott maga után, mint ez a kormány, csökkent pl az adósság, megyó az üres kincstárból csinálta az 50% béremelést azoknak, akik örüljenek, hogy nem rúgják ki őket, ne is nyissunk vitát a ballib gazdasági potenciáljáról.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 10:50:38

@Bathory: de nem kell őket szeretni, és főleg foglalkozni sem kell velük. Kit érdekelnek? Pont erről beszélgettem egy barátommal a választások előtt, hogy vajon lehet annál rosszabbul kormányozni? De ki gondolta volna hogy lehet? Mert úgy tűnik, igen.

A tegnapi Orbán beszédben mégiscsak az egyik legkeményebb rész, amin felment a pumpa bennem, az a bond market-el kapcsolatos rész, ahol azt a félelmét fejezte ki Orbán, hogy nem lehet megspórolni a strukturális reformokat. Hát azt hittem elszáll az agyam! A Fidesz mikor KEZDI EL A STRUKTURÁLIS REFORMOKAT? Mert erre vért mindenki, és a én nagyon féltem a kétharmadtól, de egyedül emiatt voltam kicsit nyugodtabb, mert most aztán meg lehet csinálni szinte az összes fontosabb terület reformját, és még EU források is állnak rendelkezésre 2013-ig. Ehelyett eltelt fél év, és még szép hogy a piacok leárazták az országot!

A médiatörvényhez és a beszédhez. Akárhogy is sokan értékelik keménynek és erősnek tegnap - és tény hogy a vitaindító beszéd jól sikerült és tetszett is mindenkinek - de alapvetően szabad kezet adott az EU-nak egy ország saját belügyébe tartozó törvénnyel kapcsolatban. Lehet hogy közben hazafelé azt üzente hogy ezt figyeljétek mekkora a bicepszem, de közben a kezei csuriban voltak, és integetett, hogy bocs fiúk, de a választóim azt hiszik ez a menő..

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 10:51:07

@Bathory: "Lényegileg tehát az elmúlt 8 évben az történt, hogy szart lapátoltak 8 évig a küszöbre, majd az utolsó évben a negyedét eltakarították."

így van. de ha az utolsó 1 év két főszereplője (B & O) több lehetőséget kapott volna korábban, vagy kapna most, akkor nem itt lennénk.

amúgy a korábbi 7-8 év tragikus gazdaságpolitikája NEM mentség a mostani ámokfutásra.

abban szerintem senki nem vitatkozna velem, ha azt mondom, hogy a szocialista kormányok minden előzetes várakozásnál, a legpesszimistább jóslatoknál is rosszabbak voltak. azt hinni azonban, hogy "ennél már csak jobb lehet", vagy "innen már nincs lejjebb", na ez óriási tévedés. van lejjebb. bőven. a Fideszre is igaz lehet ugyanaz: minden előzetes várakozásnál rosszabbak a gazdaság területén. persze 4 év után kell ítéletet mondani minimum, de az eddigi munkájuk finoman szólva is aggodalomra ad okot.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 10:51:50

@compound interest: Ez röviden a felelőtlen,rossz gazdálkodás (hűtlen kezelés,lopás,sikkasztás). Korrekt lett volna az őszödi beszéd után választásokat kiírni,nem még tovább mélyíteni a szakadékot szegény inkompetens vezetőinknek.
Mindegy,most viszont várom a jogos megbüntetésüket.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 11:00:26

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: valóban, az inkompetens vezetőknek le kellett volna mondani.

de Gyurcsánynak - szerintem - nem azért kellett volna lemondania, mert "hazudott" (melyik politikus nem hazudott a 2006-os kampányban, vagy bármelyikben?). azért kellett volna lemondania, mert a 2006-os őszi események után megsemmisült a politikai tőkéje, a hitelessége még a saját pártján belül is. minek maradt miniszterelnök, ha látta, hogy semmilyen komolyabb döntést nem fog tudni átvinni?! mert ezt látnia kellett már akkor. azt kellett volna csinálnia, hogy következetesen benyújt reform-terveket a parlamentnek, és ha nem szavazzák meg, lemond, és még azt is hozzátehetné, hogy "én legalább megpróbáltam". nem, ehelyett gyorsan elfelejtette a reformokat, populista mellébeszélésre váltott, és 2-3 évig vergődött béna kacsaként, és egy olyan pillanatban mondott csak le végül, amikor annyira közel volt az ország (és a világ) egy pénzügyi katasztrófához, amit legfőképpen azok tudnak megítélni, akik pénzpiacokon dolgoznak..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 11:02:18

de hogy a strukturális reformok hiányán merengésemet kiegészítsem, az is érdekes, hogy elvagyunk a médiatörvénnyel, addig finoman lezajlik a mnyp téma, nem sokat kell aludni, és kezdődik az új alkotmány "vitája" a parlamentben, sztrájktörvány lecsúszott, Simort kicsinálják, költségvetési tanács nincs, csupa kis falat... szóval akár azt is mondhatnánk, nem is rosszak a fiúk ebben a mismásolásban...
De hol az ellenzék? Most nem a parlamentben ülőkre gondolok, hanem arra, hogy most időszerű lenne hogy kinőjön egy két olyan középre hajazó igazi demokratikus eszmerendszerű akár konzervatív, akár szociáldemokrata, akár liberális kezdeményezés, aminek eddig az esély e a nullához konvergált. Ha most lenne pár hiteles nem elhasznált ember, még figyelmet is kaphatna. Jót tenne a magyar politikának, és bizakodhatnánk a jövőt illetően!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 11:02:41

@compound interest: Szerintem is lehet és kell kritizálni minden fennálló kormányt, hiszen mindig mindent lehet jobban is csinálni.

Az ún. liberális értelmiségnek viszont(aminek pl. az index az egyik szócsöve) erre semmiféle erkölcsi alapja nincs. Kohn-Benditnek sem.

Ezek az emberek telesírják a magyar és külföldi sajtót pl a Magyar Gárda miatt, de nem tartják fontosnak, hogy a Mazsihiszt vezető Zoltai Gusztáv nem határolódott el pl. Hunvald Hyörgytől.

Erről nincs napi 3 fikázó poszt, ez kóser.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 11:14:12

@compound interest: utolsó hozzászólásoddal teljesen egyetértek, le kellett volna mondania, és még jól is jöhetett volna ki belőle, nem amortizálta volna le magát még jobban. Akik elfogultak akár egyik, akár másik oldallal szemben, nehezen tudnak erre rálátni, hiszen, számukra egy "ellenséges" politikus, minimum megsemmisítésre vár. Nekem nem volt szimpatikus Gyurcsány, és azonnal csalódtam, amikor ő is csak töketlenkedett a reformokkal kapcsolatban. Onnantól kezdve nem érdekelt, csak vártam hogy hamar vége legyen. A Bajnai Osszkó párosnál felcsillant a szemem, mert azt hittem nem nagyon van a magyar szakpolitikában ilyen jó páros, akiket elfogadnak külföldön, belföldön sem annyira leamortizáltak, és még konkrét stratégiai elképzeléseik is vannak. Persze a politikai realitás azt mondatta, hogy csak a helyzet mentése lehetséges annyi időben, és azt jól csinálták, hiába nem szeretem az MSZP-t, az ment, még ha magának a pártnak nem is volt sok köze hozzá. Azonban Matolcsyn nagyon meglepődtem. Hogy milyen megfontolásból sikerült azt az embert helyzetbe hozni, az valami őrület. Még a közvetlen környezetében dolgozók is pontosan tudják hogy sajnos nem egy felkészült szakpolitikus... ez nagyon nagy baj. Mert én elfogadnám a lózungokat, még ha nem is értek velük egyet, ha közben azt látnám hogy jó irányba halad, vagy egyáltalán halad az ország. De hogy egyedül most történt valami, (ezek is gyakorlatilag Osszkó ötletek egyébként)sajnos még nem nyugtat meg. Ezek csak szavak, kíváncsi leszek a tettekre. Engem már csak azok érdekelnek!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 11:15:45

Most attól hogy kinek mi a véleménye TGM-ről, még sajnos színigaz amit itt mond:

TGM: az Orbán-rezsim békésen nem váltható le
Megjelent: 2011.01.20. 09:26
Frissítve: 2011.01.20. 09:25
A filozófus szerint a médiatörvénynél sokkal súlyosabb dolgok történnek.
© mti

Tamás Gáspár Miklós szerint az "új rezsim" olyan helyzetet alakít ki, amelyben nem lehet demokratikusan, békésen és törvényesen módosítani azt, amit most létrehoznak. A filozófus a Klubrádió reggeli műsorában rendkívüli következetesnek nevezte az Orbán-kormányt.

Szerinte "azok a jogszabályok, amelyeket megfogalmaznak, ugyanis nem átgondolatlanok, ügyetlenek, vagy újak". Az egyes politikai húzások, lépések, kinevezések, az intézmények kiépítése, a jogi háttér - ezek mind összefüggnek és szisztematikus jelleget öltenek - mondta.

Nemcsak fékeket és ellensúlyokat iktatnak ki, hanem átépítik a jogrendszert, ami eddig úgy ahogy, de azért mégiscsak használhatott a társadalom arra, hogy beavatkozzon az állam életébe - tette hozzá.

Tamás Gáspár Miklós szerint az a kérdés az, hogy ha elfogadják ennek megkoronázásaként az új alkotmányt, és valaki megakarja ezt változtatni, hogyan akarja ezt majd legálisan megtenni erőszak nélkül. Az Orbán-kormány olyan konfliktus alapjait teremti meg, amelybe belegondolni is rettenetes - fogalmazott a filozófus.

AJÁNLOTT LINK:

TGM: új rezsim épül (Klubrádió)

BKV reszelő 2011.01.20. 11:18:21

"Martin Schulzba, egy Cohn-Benditbe, "

Miért? Kik ezek, hogy beleszóljanak a magyar belügyekbe? Hány magyar szólt bele kónék belügyeibe, hányszor hallotta valaki, hogy magyar képviselő kurjongatna nácizmust a francia bevándorlókkal történtek miatt? Egysem. Ezzel szemben kón benettoni vagy ki a vér itt indignálódik? Mi köze van hozzá? Semmi.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 11:22:36

@BKV reszelő: nem szólnak bele, csak véleményt formálnak...és addig jó, mert ha nem foglalkoznak vele akkor itt nagyon hamar észak-korea lesz!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 11:23:17

@ORBÁNHITLER!: Orbánék ezt az eddig is fennálló rendszert kihasználva, alkotmányosan teszik.

Bár aki ismeri TGM múltját, azt nem nagyon érdekli, hogy mit beszél, amint látható a sajtószabadság teljes: bármilyen degenerált böföghet az éterbe, hála Istennek már nem közpénzen.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.20. 11:25:56

@Bathory: naja, végülis Hitler is választáson nyert anno ugye?köszi.

nemkretén 2011.01.20. 11:26:37

@Legelő Őse: No! Látom hű vagy a nick nevedhez! :)
Olvasd el rendesen még egyszer azt a fránya cikket ebben a borzalmasan csúnya világban!!
De azért segítek ebben Neked hogy ne csak olvass hanem értelmezzél is!
idézek a cikkből!
"Beszólt Orbánnak a Néppárt brüsszeli frakcióvezetője"
Na ez a cikk címe..ebben a nem demokratikus ország médiájában! ?))

"Elfogadhatatlan a határon túli magyarok választójoga – mondja az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője."

Ez az első mondat!

És a harmadik.....:D

"Joseph Daul szóvivője később korrigálta a kijelentést." :D

Ez pedig a kulcsmondat!
"Antoine Ripoll, a frakcióelnök szóvivője később úgy pontosított, hogy Joseph Daul valójában a határon túl élő és magyar állampolgársággal nem rendelkező, de magyar származású személyek esetleges magyarországi szavazati jogára utalt elutasító értelemben. "A kettős állampolgárokkal kapcsolatban Joseph Daul nem kívánt véleményt nyilvánítani" - mondta
Ripoll."

Nos akkor szedjük csak össze..
Ha valaki kettős állampolgár akkor miért is ne lenne demokratikus joga szavazni ugye..
Ahogy egyik nagyon jó barátom is München mellett él, és megtartotta a magyar állampolgárságát a német mellett mert magyar embernek vallja magát.De életvitelszerűen ott él mert oda nősült...:)
Ha valami nem tiszta kérdezz inkább, minthogy kellemetlen napod legyen! :)

Egyet értek Veled abban hogy jó hogy az EU figyel minket, mert így nem követhetnek jogsértéseket a kormányok!
Kár hogy az Eu, annak idején amikor a szlovákok Sólyom köztársasági elnökünket nem enedték be Komarnoba felavatni egy szobrot kussba maradt..
Na vajon miért...
És az is kicsit érthetetlen ebben a fene nagy demokratikus európában hogy a szlovákok nemzetiségi jogtipró nyelvtörvényüknél nem balhézgattak eléggé..pedig az tényleg nem egy belügyet érintő kérdés volt, hanem egy nemzetiséget érintő kényes szituáció!
Úgy hogy azt gondolom amit már korábban is írtam, hogy az egész médiatörvénnyel kapcsolatos hiszti, a magyar szocik, izareliták, és balliberálisok jól megtervezett "kampánya" volt melyet volt EU-s "kiválóságunk" aki elsőre nem ment át az EU vizsgán, Kovács László is véletlen beismert...:))

nemkretén 2011.01.20. 11:29:32

@compound interest: Fogalmazd meg tényszerűen mire gondolsz mert ez így ködös, és mellette vicces is.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 11:34:46

@nemkretén: Nincs is ezeknek semmi bajuk a médiatv-el, egyszerüen nem szeretik Orbánt, ami szívük joga.

OV-tól tart minden európai még regnáló balos kormány, mert ha a reformjai sikeresek lesznek, akkor az európai konzervatív kormányok hasonló programokkal fognak indulni és nyerni. Orbán lemosása nekik élet-halál kérdése, agyhalott prolikat meg mindenhol találni. Bízom benne, hogy a többség gondolkodik azért.

nemkretén 2011.01.20. 11:36:30

@ORBÁNHITLER!: TGM a Klubrádióban sem máshol sem fog más érzületet képviselni mint amit eddig! Ő egy széles látókörű volt szdsz-es, akit egyébként tudása miatt nagyra becsülök, de újabban kicsit túl lő politikai nyilatkozataival.
Ne felejtsük el, hogy a kormány demokratikus úton került hatalomra, és a 2/3-os többség meg sok mindenre adott nekik felhatalmazást!
Ha a választópolgárok nem akartak volna adni nekik ekkora mozgásteret, akkor nem szavaztak volna rájuk!
Ebben viszont a legnagyobb felelősség pont a szociké és a baloldalé. Ők tehettek volna azért hogy ez ne így legyen, de hát sosem bírtak megtelni a zsebek ugyebár...Most meg rohadtul fáj nekik hogy messze került a húsos fazék..:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 11:41:26

@nemkretén: az általad kulcsmondatnak tartott résznél sérül mindaz amiről beszélgetünk. A kettős állampolgárság és a szavazati jog nem ugyanaz, és korántsem automatikusan jár együtt a kettő. A külföldön élők szavazati joga csak akkor érvényes, ha itt van bejelentett lakcímük, illetve, A választás előtt egyszer Magyarországra kell utaznia a határon túl élő kettős állampolgárnak, és valamelyik önkormányzatnál úgynevezett településszintű lakóhelyet kell létesíteniük. (ez még a hajléktalanok miatt hozott törvény, a kilencvenes évek végéről...)
Azért jó ha egyről beszélünk... a kritika például ezeker a hangokra vonatkozott, Semjén úr nyilatkozatai például: hvg.hu/itthon/20100508_kettos_allampolgarsag

nemkretén 2011.01.20. 11:43:00

@Bathory: Na végre valaki látja a lényeget is! :)
Félnek OV-től mint a tűztől! Elképzelem a szocikat ahogy riogatják egymást az EU-s országokban! Hogy jó lesz vigyázni mert ha olyan lesz mint Magyarországon akkor tényleg nagy gáz lesz..
Másrészről meg megy az irigység hogy ezzel a többséggel gyakorlatilag könnyen lehet kormányozni!
És persze hogy be vannak szarva a szocik és próbálnak hátulról támadgatni!
Tudják, hogy ezekkel a feltételekkel nagyon is sikeres tud lenni az ország! És ezt a Fidesz ki fogja használni!
Emberek naivan azt gondolták hogy majd ha a Fidesz kormányra kerül akkor itt pár hónap is kánaán lesz!
Gusztustalan az is, mikor a magyar parlamentben pont a szocik kérnek számon olyan dolgokat amiket ők baltáztak el..:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 11:48:42

@nemkretén: "Másrészről meg megy az irigység hogy ezzel a többséggel gyakorlatilag könnyen lehet kormányozni!
És persze hogy be vannak szarva a szocik és próbálnak hátulról támadgatni!
Tudják, hogy ezekkel a feltételekkel nagyon is sikeres tud lenni az ország! És ezt a Fidesz ki fogja használni!"

Az a baj, hogy ennek nem nagyon látom a jelét. Nagy várakozásokkal voltam a kormány iránt, azt mondtam, sok mindenben nem értek egyet, de ez nem volt újdonság, mert az MSZP-vel sem értettem egyet, szóval ez már megszokott volt. De mondj már légyszíves egy olyan intézkedést, amire azt lehet mondani, hogy igen, a kormány kihasználta a lehetőséget amit kapott! Egyet!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 11:50:06

@Legelő Őse: Azért azt gondolom elismered, hogy tegnap a kretén képviselő úr az EP-ben nem azért gondolta, hogy a határon túliaknak adnak kettős állampolgárságot, mert OV ezt mondta neki!

A dezinformáció és hisztériakeltés a szocik létérdeke.

23 millió román

megadják a kettős állampolgárságot(nem adnak meg semmit, lehetővé teszik egyéni kérelemre a könnyített honosítást)

Ki mondta neked, hogy érvényes állandó lakcím nélkül lesz bárkinek is választójoga? Eddig sem volt, ezután sem lesz.

Inkább az fáj, hogy az a párezer ember soha nem lesz se szoci, se libsi szavazó, de ez sem véletlen...

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 11:50:23

@nemkretén: konkrétan: "mi nem romboljuk a jogállamot, hanem éppen, hogy építjük" - ez elhangzott tegnap. ez 100% hazugság. minden, amit csináltak 8 hónap alatt, az rombolja a jogállamot. az, hogy minden törvényt átírnak még a legrövidtávúbb helyzeti előny miatt is akár.

"Magyarország demokratikus elkötelezettségét kérdőjelezték meg, és én ezt nem hagyhatom" - 100% hazugság. az ő kormányának lett megkérdőjelezve a dem. elköt.-e, nem az országnak, ezt külön hangsúlyozták a kritikus felszólalók.

"mi a Facebook-on nyertük meg a választást" - ez valami vicc? A FB-nak nem sok köze volt hozzá, inkább a 7-8 év töketlen tolvaj kormányzásának.

"Magyarországon a médiatörvény hatályban van, és bárki bármit leírhat" - ezt is mondta, ez pedig azért hazugság, mert még nincs _teljesen_ hatályban. a büntető/szankcionáló rendelkezések csak fél év múlva lépnek életbe. majd akkor elkezdik basztatni a bloggereket is. ami késik, nem múlik.

és nehogy valaki azt mondja, hogy "lehet, hogy a törvény szövege, ha rosszhiszeműen nézzük, visszaélésre adhat lehetőséget a mindenkori hatalomnak, de még NEM TUDHATJUK, hogy vissza fognak-e élni vele" - Istenem, ettől az érveléstől a falra mászok. mivel NEM éltek vissza eddig?!

"a médiatanács összetétele a parlament erőviszonyait tükrözi" - 100% hazugság, a médiatanácsban csak fideszesek vannak, a parlamentben van 1/3-ad nem fideszes is. (persze 1/3-ad ellenzéki nem sokra menne a médiatanácsban nyilván, de ebből is látszik, hogy olyan pofátlanul hazudnak, hogy még a látszatra sem adnak.

folytassam még? unom. lehet, hogy tökös gyerek ez a min.elnök, de ha mondatonként fülön lehet csípni a szemenszedett hazugságait, akkor azért külföldön nem lesz jó az imázs annyira. persze, itthon, nektek ez kell, még el is várjátok, hogy hülyének legyetek nézve teljesen. kint ez nem működik sajnos.

nemkretén 2011.01.20. 11:51:47

@Legelő Őse: Nem bontottam ki, mert semmilyen megfogalmazott konkrétum nem áll ezzel kapcsolatban rendelkezésemre.
Arra próbáltam csak reflektálni, hogy például az EU területén vannak olyan országok ahol rendesen vannak különböző nációk az állampolgárok közt, és ugye a fent említett úr is azért vonta vissza kijelentését mert náluk is vannak ebből adódóan nemzetiségi villongások, sőt nem tudom mert nem ismerem a törvénykezésüket de az sem kizárt hogy náluk is vannak hasonló szavazati jogok..

nemkretén 2011.01.20. 11:54:45

@Legelő Őse: Minden épülőben van és ez az idő bőven kevés ahhoz hogy látványosan nagy dolgokat lehessen felmutatni! Ha egy év múlva sem lehet majd változást látni, akkor jogos lesz a kérdésed!

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 11:55:47

@nemkretén: "Na végre valaki látja a lényeget is! :)
Félnek OV-től mint a tűztől! Elképzelem a szocikat ahogy riogatják egymást az EU-s országokban! Hogy jó lesz vigyázni mert ha olyan lesz mint Magyarországon akkor tényleg nagy gáz lesz..
Másrészről meg megy az irigység hogy ezzel a többséggel gyakorlatilag könnyen lehet kormányozni!
És persze hogy be vannak szarva a szocik és próbálnak hátulról támadgatni!
Tudják, hogy ezekkel a feltételekkel nagyon is sikeres tud lenni az ország!"

te rajongó vagy.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 11:58:14

@Bathory: ki mondta? Mi vitatkoztunk egy cikkel kapcsolatban. Ezt vedd figyelembe, különben nehéz lesz vitatkozni.

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 12:00:18

@nemkretén: Én is úgy gondolom hogy ki fogja használni.

Sima többséggel is eredményes gazdaságpolitika ment az ezredfordulón, most 2/3-al elvileg könnyebb a dolguk, igaz, a szarkupac is nagyobb és egyelőre nincs nemzetközi konjunktúra. Mindenesetre drukkolok, mert 4 év múlva sem szeretnék Mszp-t látni, 8 év alatt pedig megújulhat az ellenzék, a régi káderek kihalnak lassacskán, a padsorokból is meg a választók közül is.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:03:27

@nemkretén: minden épülőben van? De hát komoly, a nagy ellátórendszereket érintő reformokra lenne szükség, a kiadási oldal hatékony, ésszerű, kiszámítható visszafogására, hosszú távú tervezésre! Mi gátolja meg őket abban hogy elkezdjék? Elmondom, mert a legnagyobb csalódásom ez volt nekem. Hogy semmilyen ésszerű és komolyan tesztelt tervük sincsen. Jók voltak ellenzékben, de valljuk be, komolyan meglepte őket a kormányzás! Egy év múlva mit fogok látni, ha hamarosan a parlamentben az alkotmány vitája kezdődik, aztán meg nyári szünet körülbelül. A legkomolyabban kellene ezt venni!

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 12:09:55

@Legelő Őse: "Jók voltak ellenzékben, de valljuk be, komolyan meglepte őket a kormányzás!"

annyira nem volt nehéz dolguk. másrészt, mást sem mondtak ellenzékként, csak, hogy:

"neee a zemberekkel fizettessék meg!" - ennyi volt az üzenet, működött. persze, akinek az IQ-ja meghaladja a szobahőmérsékletet, és elgondolkozott ezen az üzeneten, az rájöhetett, hogy végső soron MINDENT az emberek fizetnek meg. adófizetőként, fogyasztóként, vagy megtakarítóként. ezt plántálni az emberekbe, hogy létezik olyan dolog, amiért nem ők fogják állni a számlát a végén, ez az egyik legaljasabb hazugság, amit politikus mondhat. és ez a mentalitás, közvetve hozzájárult az eladósodáshoz is.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:20:51

@compound interest: igaz, az ellenzéki szerepben voltak jók, hiszen az akkori kormányt hatékonyan amortizálták, és abban sajnos igazad van, hogy ezt nem az ország érdekeinek figyelembevételével tették. Valóban komoly a felelősségük abban, hogy az emberek gondolkodásmódja ma ennyire kifordult. Ami a legbüntetőbb az egészben, hogy az MSZP ezek nélkül is tönkre lehetett volna verni, és egy Európai országot építeni mostantól. Kár hogy ne így van.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:24:02

@nemkretén: egy kis kiegészítés:

"A törvényhozási többség szándéka, hogy "diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot", jelentette ki Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szerdai ülésén." MTI

Szerintem innen vannak az aggályok!

bájgúnár 2011.01.20. 12:33:36

@compound interest:
Azt már megfigyeltem aki izomból a saját véleményének fogjaként vitázik és nemtetsző választ kap kapásból kötekedni és nem érvelni kezd.Nos ha majd a helyesírási oldalramegyek fel akkor próbálok odafigyelni.Az ilyen komentelős oldalakon viszont nemigazán a szabályok lebegnem szemem előtt hanem a mondanivalóm.Ha mindezt szóban elmondom neked qurvára bajba lennél mert sosem tudnál belekötni a kezd szóba!Mint tudjuk az apró örömök is örömök!
"nekünk van, és? ez mire jogosít fel minket, hogy nekünk 1000 éves történelmünk van? "
Arra hogy büszkelégy és önérzetes.Hogy Tisztelheted mindazokat akik ezért a hazáért életüket adták sokszor még rossz ügyért is.Azért hogy van egy hely ebben a qurva világban aholnem idegennek érezheted megad.Ahol nem jöttmentként ferde szemmel néznek rád.Mert ennek a hazának és ennek a nemzetnek sokat köszönhet európa.Mert ezeréves kultúrával rendelkezünk.Mert nekünk már akkor is volt írásunk amikor más nemzeteknek még nem.Vajon hol lenne és ilyen lenne e európa ha Dobó,Zrinyi,Hunyadi meglátva a túlerőt tojt volna mindenre hazaszeretetre,hazára,nemzetre és vidáman átadja a várat,átengedi az ellenséget?Mikor és hol segitett nekünk nyugat?Mindíg elvett tőlünk és szarba hagyott!Tőled elveszik a fényképezőgépet még az unokádnak is aztfogod mesélni.Amikor az országod jórészét elveszik abba beletörődsz.Sőt igazságos volt mondják sokan!A lopás ,rablás sosem igazságos bármilyen érveket gyártanak hozzá!Melyik európai ország népét darabolták még igy fel?Mitől igazságos hogy én mondom meg mekkora legyen ezután a kerted?
Nemvagyunk egy nézőponton és nemis akarlak meggyőzni.
Nefáradj a helyesírási hibáim javításával.
Neked ez az ország nem hazád te csak itt élsz!

Lucky Larry Silverstein 2011.01.20. 12:38:47

@Legelő Őse: Nem kiollózott nyilatkozatokkal kellene foglalkozni, szimplán olvasd el a tv szövegét. Ehhez ugyan kell némi szövegértési jártasság, de bízom benne, hogy elboldogulsz.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 12:41:10

@bájgúnár: ne haragudj, mindjárt végigolvasom a kommentedet, de az első mondatod szívenütött:

".. aki izomból a saját véleményének fogjaként vitázik .."

FOGJAKÉNT?! bazmeg. bazmeg, bazmeg.

FOGOLY. világos?! a kurvaéletbe.

már olvasom az érdemi részt..

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:46:35

@bájgúnár: ejha.. ügyes és populáris meglátás a kommented, csak éppen szerintem olyan dolgokat magyarázol vele, amik nem függnek össze. Attól hogy valakinek más a véleménye mint a tiéd, még ugyanúgy hazája ez az ország, mint neked! Ez nagyon fontos. Senki sem örül Trianonnak, de finoman szólva sem ennyire leegyszerűsíthető a dolgok, hogy a nyugat ezt tette velünk stb.
Az hogy valaki a hazája történelmét tiszteletben tartva, abból tanulva pedig inkább a jelenre és a jövőre koncentrál, különösen fontos szerintem. Amit tanulni lehet a történelemből, az pedig az, hogy nem érdemes bezárkóznunk, sem izmoznunk, sem pedig ott harcolnunk, ahol nincs harc. Érdemes lenne tettekkel bizonyítani a hazaszeretetünket, melyek segítenek hogy jobb legyen ez az ország, és annak is látszódjon kívülről.
Ha Te másoktól el akarod venni a hazát, vagy az egész nyugati társadalmat leegyszerűsítő módon összemosod és elítéled, akkor nem hogy előre nem tudunk lépni, de még a közös nevezőt sem találjuk meg egy vita elindításához.
Az 1000 éves történelem tehet büszkévé és önérzetessé ebben egyetértek, de a jelenben a tettek számítanak. Olyanok, melyek használnak ennek az országnak, és nem a megosztottságot és a kirekesztést szolgálják!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 12:49:48

@Bathory: lehet személyeskedni, de nem értem egy nyilatkozattal kapcsolatban, illetve egy a jövőben meghozandó törvénnyel kapcsolatban milyen törvény elolvasását követeled tőlem? Te elolvasod egyáltalán miről vitatkozunk, vagy csak vannak a "jók" meg a "rosszak" én meg a nem jó kategóriában vagyok? Vagy mi?

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 12:57:04

@bájgúnár: én abszolút respektálom, amit írsz, és azt gondolom, hogy a felfogásod rendben van!

de hogy jön ez ide?! hogy jön a mi ezeréves történelmünk ahhoz, hogy nekünk aktuálisan milyen súlyunk van a világgazdaságban, az EU-ban, a világ politikai porondján?

én azt mondom, hogy az érdekérvényesítési módszerünket, stratégiánkat a helyzetünknek, a helyi értékünknek megfelelő módon kell megválasztani. a múltunk az csak nekünk érdekes, és a múltbeli sérelmeink is. senki mást nem érdekel. kívülről csak az látszik, hogy egy pici ország, nulla erőforrásokkal, nagyon gyenge teljesítménnyel, teljesen eladósodva egy olyan pökhendi és akkora arcú miniszterelnököt küldött az unióba, hogy egyértelműen és azonnal a nemzetközi közvélemény besorolta őt a botrányos, provokátorként számontartott nemzetközi politikusok kategóriájába, ahova Chavezt, Evo Moralest, Berlusconit, Ahmadinejadot, meg ilyen arcokat sorolnak. annyi különbség viszont van a nagyon sok olajjal, nagy belső piaccal vagy esetleg atommal rendelkező országok vezetőihez képest, hogy nekünk se olajunk, se atomunk, _csak_ a nagy arcunk van, és más nem - kívülről ez így látszik, hidd el nekem. nem az járt tegnap az EP-képviselők agyában, hogy "ezeknek 1000 éves történelmük van, sőt", nem. az járt a fejükben, hogy WTF?!

"Neked ez az ország nem hazád te csak itt élsz!"

ez ilyen lózung. nincs értelme. a helyesírásom is sokkal jobb, mint a legtöbb "nagymagyarnak". taníthatnám őket magyarul :)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 13:10:28

@compound interest: ejha, másodszor is egyetértek veled, ilyen nagyon nagyon ritkán van, mióta blogolok, pedig már túl vagyok az ezrediken:-) azért nincs barátkozás, csak mondom:-)

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 13:15:13

az 1000 éves történelemre való hivatkozás kicsit olyan, mint az 50-60 évvel ezelőtti focisikereken nosztalgiázni.

igen, volt idő, amikor Magyarország Európában nagyhatalom volt. az is igaz, hogy kevesen dicsekedhetnek ilyen hosszú, ilyen kalandos, és ilyen súlyos történelemmel, mint mi.

de a történelmünk csak minket érdekel, a státuszunk pedig nagyon más, mint régen. a nagyhatalomtól nagyon messze kerültünk. most ez van, és kész.

ez ugyanolyan, mint a futball. jelenleg a magyarok nemzetközi szinten mérve a világ legszarabb futballistái között vannak. ez tény. ha egy világbajnokságra csak egy kör erejéig eljutnánk (ahol 6:0-ra elkalapálnak minket), már az is maga lenne a csoda kb. de mi mindig azt emlegetjük, hogy 50 éve milyen jók voltunk.

ez a felfogás előre nem visz, az biztos.

bájgúnár 2011.01.20. 13:45:37

@compound interest:
kívülről csak az látszik, hogy egy pici ország, nulla erőforrásokkal, nagyon gyenge teljesítménnyel, teljesen eladósodva egy olyan pökhendi és akkora arcú miniszterelnököt küldött az unióba, hogy egyértelműen és azonnal a nemzetközi közvélemény besorolta őt a botrányos, provokátorként számontartott nemzetközi politikusok kategóriájába, ahova Chavezt, Evo Moralest, Berlusconit, Ahmadinejadot, meg ilyen arcokat sorolnak.
Tehát merjünk kicsik lenni!!
Levett kalapban még europai unióban sem akarok élni!
Amúgy nagy önteltségre vall ha innentől megállapítod hogy a nevezett politikusok közutálatnak örvendenek saját népük álltal.Tudtommal többször lettek megválasztva.Tudom az nemvolt demokratikus választás.Mert csak az a demokratikus amit a balosok meg a liberálisok annak tartanak.Mert az uniós országok zöme fél attól hogy jobbra tolódik a politikai erő.Hát kell ijesztgetni a népet hogy jön a diktatúra!Pedig annál nagyobb mint amit ma a világra erőszakol a pénzvilág ....
Ki védte a magyar érdekeket eddig?Gyurcsány és népverető csapata?Kordonok közt mertek csak élni!Érdekes miért nincsenek ma kordonok?Lehetett tizezer embernek tüntetni a médiatörvény ellen úgy hogy senkinek nemtörtént baja és nemvolt Sün kordon.Legalább ezt vegyétek észre !Nagyobb ma a biztonságod egy tüntetésen mint a komcsik idején!Úgy vitázunk a médiatörvényről hogy elsem olvastuk.Ez a politikai nézetek,hovatartozások vitája.Csak ürügy a médiatörvény.Nemtudjátok lenyelni hogy Tovaris Konec!

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 13:59:53

@compound interest: Már megbocsáss,de nagyon halkan megkérdem:
tudják ezt az 50-60 év dolgot a megélhetési holokauszt túlélők és hivatkozók szerinted?
Mert nekem nem úgy tűnik a folyamatos gajdolásukkal.

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 14:11:49

@bájgúnár: már megint a 2006-ra térünk vissza, Istenem, de unalmas.

"Érdekes miért nincsenek ma kordonok?Lehetett tizezer embernek tüntetni a médiatörvény ellen úgy hogy senkinek nemtörtént baja és nemvolt Sün kordon.Legalább ezt vegyétek észre !"

azért nincsenek kordonok, mert akik ma mennek tüntetni, nem gyújtják fel a belvárost, nem támadnak rá a rendőrökre, és nem hugyozzák össze a Kossuth teret.

felejtsük már el ezt a 2006-ot, komolyan. tudom, nagyon sok ártatlan embert pofánvertek a rendőrök, és 1 embernek a szemét is kilőtték. igen, így volt! de miért mindig csak ezt az oldalt halljuk?

az, hogy 400 rendőr megsérült, meg, hogy egy rendőrnő egész életre szóló, maradandó sérüléseket szerzett a Molotov-koktéltól, erről miért nem beszél senki?

arról, hogy amikor már állt a bál az utcákon október 23-án, és a békésen (!) tüntető tömegnek könyörögtek a rendőrök, hogy induljanak már el, fejezzék be a tüntetést, menjenek arrébb, menjenek haza, pontosan azért, hogy _ne_ keveredjenek össze a balhés elemekkel, és az emberek nem mentek arrébb!! hát persze, hogy ott maradtak, aztán csodálkoztak, amikor tényleg olyan dolgok történtek, amire nem számítottak!!

ez nem azt jelenti, hogy az akkori miniszterelnöknek nincs felelőssége, de lássuk már kicsit árnyaltabban a dolgokat! komolyan elhiszi valaki azt, hogy Gyurcsány parancsot ad a rendőröknek, hogy "lőjétek ki ártatlanok szemét!"?!

ha a mostani miniszterelnök akkor nem küldi az embereket az utcára, és nem hergeli őket a rendőrség ellen, akkor nem lett volna semmi probléma. a rendőrökre rátámadtak valakik, ezzel kezdődött, ez biztosan így volt..

ha a "mélymagyarok" ("akik a szarból jönnek", mint tudjuk) még a 4 évvel ezelőtti eseményekre sem tudnak pontosan emlékezni (vagy szándékosan hazudnak róla), akkor ezek az elemek milyen alapon okoskodnak pl. Trianonról?! előbb a 4 évvel ezelőtt történtekkel legyél tisztában, nem Nagy-Magyarországgal, meg ilyen dolgokkal.. kioktatnak történelemről, meg magyarságról.. ego, önbecsülés, arcoskodás, sértődött paranoia az megvan. más nincs.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 14:51:58

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: konkrétan az mit jelent hogy megélhetési holokauszt túlélő, ki az? hogy lehet abból megélni hogy valaki, aki minimum 70 éves, túlélte a világ egyik legszörnyűbb háborúját, miközben őt származása miatt üldözték?

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/84/Rows_of_bodies_of_dead_inmates_fill_the_yard_of_Lager_Nordhausen,_a_Gestapo_concentration_camp.jpg

Komolyan mondom, a gyomrom felfordul! Hogy jön ez ide? Tényleg??

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 14:52:31

@compound interest: "az 1000 éves történelemre való hivatkozás kicsit olyan, mint az 50-60 évvel ezelőtti focisikereken nosztalgiázni.

igen, volt idő, amikor Magyarország Európában nagyhatalom"

Már megbocsáss,de nagyon halkan megkérdem:
tudják ezt az 50-60 év dolgot a megélhetési holokauszt túlélők és hivatkozók szerinted?
Mert nekem nem úgy tűnik a folyamatos gajdolásukkal.

Elegem van már a nosztalgiázásból.Mert a vízcsapból is az folyik. Úgy jön ide.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 14:56:35

@Legelő Őse: Te mit relativizálsz? Tényleg felfordul minden gyomor!
Mennyivel különb az a zsidó aki elpusztult egy világháborúban,mint az a magyar aki ugyanakkor elesett? Vajon miért nem a pétergáborok bosszúhadjáratáról,a gulagról,Recskről emlékezik a média,a magyar diák,miért a fos holokausztról minden nap? Valóban okádék.

manipul 2011.01.20. 14:57:21

@compound interest: Hát ahhoz képest, hogy unalmas a 4 év előtti tüntetés elég sokat foglalkozik vele.
A szokásos alibi szöveg:
"ha a mostani miniszterelnök akkor nem küldi az embereket az utcára, és nem hergeli őket a rendőrség ellen, akkor nem lett volna semmi probléma. a rendőrökre rátámadtak valakik, ezzel kezdődött, ez biztosan így volt.."

Tévedni tetszik, ha a volt miniszterelnök beszéde nem "derül ki" akkor semmi sincs. És mivel a mostani miniszterelnök beszéde nem "derült ki", nincs miért lenni valaminek.

ha a "sekélymagyarok" ("akik a szarba mennek", mint tudjuk) még a 4 évvel ezelőtti eseményekre sem tudnak pontosan emlékezni (vagy szándékosan hazudnak róla), akkor ezek az elemek milyen alapon okoskodnak pl. Trianon emléknapról, a kettős állampolgárságról.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.20. 15:01:50

@SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK: de könyörgöm ki hozta fel ezt a témát? Ne őrüljünk már meg? Olvass már vissza! Mi Orbán EU parlamenti vitájáról beszélgettünk, vitatkoztunk. Egyszer csak bejött egy komment az elmúlt 1000 évről, erre volt egy reakció, erre TE magad hoztad ide hogy:
"tudják ezt az 50-60 év dolgot a megélhetési holokauszt túlélők és hivatkozók szerinted?
Mert nekem nem úgy tűnik a folyamatos gajdolásukkal."
Akkor miről beszélgetünk? Ki relativizál? Eszembe sem jutott eddig, de azt azért engedd meg, hogy kikérjem magamnak hogy ilyeneket írj. Azt meg pláne nem értem hogy miért gondolod hogy én különbséget teszek bármiben elpusztult emberek között? Ez nem valami beteg verseny hogy melyik diktatúra, vagy történelmi esemény követelt több áldozatot. Nem is értem, komolyan mondom.

SAJNOS KIOPERÁLTÁK AZ AGYAMAT,EZÉRT TÜNTETNI JÁROK 2011.01.20. 15:16:45

@Legelő Őse: Ez az,hogy nem is érted.
Akkor miről beszélsz?

Leírom,hogy jön ez ide:
Felhoztátok,hogy elég volt a régi 50-60 évekkel ezelötti dolgokra hivatkozásból.
Erre írtam,hogy nekem is.

Dereng?

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 15:35:05

@manipul: "Tévedni tetszik, ha a volt miniszterelnök beszéde nem "derül ki" akkor semmi sincs. És mivel a mostani miniszterelnök beszéde nem "derült ki", nincs miért lenni valaminek."

hát tényleg felháborító, hogy egy politikus egyszer zárt körben elmondta, hogy az, ami megy ebben az országban politizálás címén (az emberek kábítása kampányígéretekkel, jóléti osztogatás hitelből), az nem fenntartható, változtatni kellene rajta, és ez a helyzet az egész magyar politikai elit közös felelőssége, amelynek ő maga is tagja..

ez tényleg botrány ilyet mondani, gondolom te is egyből mentél Molotov-koktéllal a városba..

persze amikor Orbán megígérte neked, hogy mindig ingyenes lesz az orvosi ellátás, nem kell visszafizetned a hiteledet, és még a nyugdíjadat is megvédik, akkor persze tapsoltál, mi?! te szarmagyar, te..

collateral collector (törölt) 2011.01.20. 15:38:33

@Legelő Őse: hagyjad. most komolyan, miért vitatkozunk olyan emberekkel, akik a médiatörvényre, meg tulajdonképpen bármire csak azzal tudnak reagálni, hogy "gyurcsány lelövette a családomat, és egyébként meg a zsidók miatt van minden"?!

manipul 2011.01.20. 15:57:07

@compound interest: Annyira zárt köt volt, hogy választott képviselők ültek ebben a zárt körben. Sunyin hallgattak a hallottakról, sőt utána még megszavaztak egy fals költségvetést.

Hát compound interest, ez meg micsoda indulat "te szarmagyar, te.." Hová lett a mértékadók előkelő modora, hunánuma stb. stb. Compound ez így nem lesz jó...
Borogasson!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.20. 18:43:15

@wmiki:

Tőled ennél jobbat vártam....

Értelmezhető ez csendes hallgatésként is?

bájgúnár 2011.01.21. 00:23:50

@compound interest:
Megtapsoltalak!Az agymosás tipikus esetével állunk szembe.Ezt szajkózták a komcsik, hogy a "szarból" jöttek okozták a bajt!A rendőrség csak tette a dolgát de az a mocsok csőcselék felfordulást okozott!Fletókám makulátlan!Majd megunják és hazamennek!Ám nemunták meg és itt kezdődött a baj!Nemtudta kezelni pártja a tömegeket.Ennek az elitnek az apáik lövettek bele a tömegekbe 1956 ban.
Volt honnan példát venni!Azmeg felsem tünt hogy akkorát bukott a Fletó és pártja hogy ezután már talpra sem fog tudni állni?Bizony a fej befuccsolt és most sorra dölnek be a kiszolgáló egységei!Városi ,megyei erős emberkéi,talpnyaló újságírói,oda a Tv,rádió népbutító hazugságai.És mára már a szűk bólogató Jánosaikon kívűl nincs is bázisuk!Még egy kicsit televisítják a világot a diktatúra veszéjeivel de már elvbarátaikon kívűl tojnak rájuk.Szépen kímúlnak mint az SZDSZ,MDF,Kisgazdák,MIÉP!Márcsak szánalmas bohócként vergődnek a politika játékterén!

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 06:55:29

@bájgúnár: figyelj bájgúnár, én leszarom a Gyurcsányt meg az Mszp-t, nem szavaztam rájuk, szerintem az egyetlen jó dolog, amit tehetnének, hogy feloszlatják saját magukat, a magánvagyonukat jótékony célra ajánlják fel, és eltűnnek. áprilisban csak azért mentem el szavazni, hogy őket lebüntessem, és őket okolom a mostani 2/3-ért, és azért, mert egy ámokfutó kb. megerőszakolhatja az országunkat.

bármilyen anti-fideszes politikát csak hitelteleníteni tud az Mszp azzal, hogy odaáll mellé, pont azért, mert muníciót ad a hozzád hasonló szarmagyaroknak* a pártoskodó vagdalkozásra. az általad felsorolt kimúlt pártok senkinek sem hiányoznak, és ugyanígy az mszp sem fog hiányozni, már rég ráléptek az szdsz-mdf útjára, ami azt jelenti, hogy aki még egyáltalán szavaz rájuk, az csak megszokásból, dacból teszi ezt (és 55 év feletti), de új szavazókat egy teljesen hiteltelen párt ilyen arcokkal, mint Mesterházy, Lendvai, Szanyi stb. már soha nem fog bevonzani (vagy ha mégis, akkor nagyon meg fogok lepődni). ez már a lassú rothadás útja, vegetáció, amortizáció.

szóval, nekem mondhatod, én leszarom, semmi közöm hozzá. nálam az anti-fidesz nem azt jelenti, hogy = Gyurcsány, mszp stb.

*szarmagyar definíció: olyan személy, akinek az életében semmilyen sikerélmény nincsen azon kívül, hogy ő valaminek született, konkrétan magyarnak. ha lenne más sikerélménye, akkor nem lenne fanatikus, gyűlölettől elvakult, és nem ragaszkodna görcsösen olyan témákhoz, mint a zsidók, Trianon, és az, hogy "Gyurcsány kiirtotta a családomat és az egész rokonságomat 2006-ban".

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.21. 07:12:58

@bájgúnár:

Amúgy ha minden párt kimúlik és csak a Fidesz marad meg, akkor az egypártrendszer, vagy csak kedvező csillagzat?

(Istenem)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.21. 07:13:54

@compound interest:

"és őket okolom a mostani 2/3-ért,"

Én azokat, akik a második fordulóban is droid módra ikszeltek.

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 07:40:18

@bájgúnár: ezt az előbb észre sem vettem:

".. Még egy kicsit televisítják a világot a diktatúra veszéjeivel .."

VESZÉJ?! ez komoly?

kedves bájgúnár!

szívesen megtanítalak magyarul, 100 EUR /óra. :))))

(azért a magyarkodás elég hiteltelen, ha nem ismered a nyelvet)

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 07:47:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: én nem hibáztatom azokat, akik a fideszre szavaztak. én taktikai okokból az LMP-re szavaztam (nem fidesz, nem mszp, mind a kettő ellen), mert tudtam, hogy a fidesz 2/3-al gond lesz, de ahhoz képest, amit művelnek most, ahhoz képest még én is jóhiszemű voltam velük. én számítottam az ideológiai szarságra, a magyarkodásra stb., számítottam a diktatórikus hajlamaikra, de azt hittem, hogy legalább a gazdaságot jól fogják csinálni, és tovább viszik azt a hitelességet, amit a Bajnai-Oszkó páros kiérdemelt a nemzetközi porondon.

az, hogy az emberek 2010 áprilisában optimisták voltak, és reménykedtek egy jobb kormányzásban, és abban, hogy 2/3-al vége lehet a béna, terméketlen vergődésnek, ami a korábbi, 50% körüli kormányokat jellemezte, ezért én nem hibáztatok senkit.

viszont, aki még most sem látja tisztán, ami megy, és képes még most is görcsösen védeni bármit, amit ez a kormány csinál, na azok a szarmagyarok.

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 08:12:16

index.hu/bulvar/2011/01/21/a_west_balkan-i_keseles_legendaja/

baromi érdekes. hogyan alakul ki egy rögeszme az arra fogékony emberekben, és hogyan működik az igazán paranoid és ostoba emberek lelkivilága. sokban emlékeztet azokra, akik itt gyurcsányoznak meg zsidóznak.

bájgúnár 2011.01.21. 08:45:38

@compound interest:
Ha "báncsa" a szemed a beírásom hát ne olvasd.Te egy magadtól eldőlt öntelt fószer lehetsz.Addig bírod a vitátkat míg neked adnak igazat.Mindíg gyöztesként akarod elhagyni a vitateret mert ez az egódnak jót tesz.Valójában egy kis
stilű okoskodó,kevés reális élettapasztalattal rendelkező valaki vagy.
Aki ha kell érvek helyett valami másba belekötve akarja fényezni magát.Még annyi modorsincs benned kisfiam hogy: A vitapartneremet nemsértegetem.
"mert muníciót ad a hozzád hasonló szarmagyaroknak*"
A szar definicióját próbáld megkeresni majd megérteni és rájössz hogy csomagolhatod te azt bármilyen szép csomagolópapírba attól még szar marad!

Ha vitázol legyen önmérsékleted és tiszteld vitapartneredet.Mégha Maóónika shón nöttél is fel azért némi inteligenciával rendelkezned kellene.
Én sem meggyőzni sem legyőzni nem akarlak.Egyszerüen véleményemet írtam le még akkor is ha ez a tieddel nem egyezik.Vagy vitatkozni akarsz vagy bólogatókat keresel.Ahogy elnézem azokat is találsz itt szép számmal.Remélem az ő hozzászólásukat is lelkesen kijavítod.
Az dícséretes hogy legalább a magyar nyelvet jól érted.Márcsak a szavak jelentőségét kellene ismerned.Példáúl a szar szóét!

bájgúnár 2011.01.21. 08:49:37

@compound interest:
Megint egy nyelvtanárral vitázom?

bájgúnár 2011.01.21. 08:56:05

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Amúgy ha egy demokratikus szavazáson tegyük fel egy induló párt 100% ban megnyeri a választást akkor azmár nemis demokrácia?Ez a lehetőség szerinted nincs benne a demokratikus választásban?
Amig négy évente választhatsz pártok és programjaik között addig ne ess kétségbe!
Talán még nyerhetnek egy távoli jövőben liberális elvbarátaid!
De addig biztosan diktatúraként éled meg ezeket az időket.Mitől rettegsz?

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 09:11:23

@bájgúnár: "Ha vitázol legyen önmérsékleted és tiszteld vitapartneredet"

OK. igazad van! a stílusom részben minősíthetetlen volt. bocsánatot kérek a nem megfelelő kifejezések használatáért! ezeket el is felejtem, és nem fogom többet használni. valószínűleg sok nemzeti érzelmű szavazót vérig sértettem, ráadásul fél év múlva a bejegyzéseim már lehet, hogy államellenes uszító bűncselekménynek fognak számítani (az EU-elnökség után szerintem be fog keményíteni a kormány), úgyhogy inkább abba is hagyom.

"Vagy vitatkozni akarsz vagy bólogatókat keresel"

végülis igen, erről szól a blog.hu :) de amúgy sok értelme tényleg nincsen, ha belegondolsz. adrenalin miatt vagyunk itt, de meggyőzni úgysem tudunk senkit.

"Remélem az ő hozzászólásukat is lelkesen kijavítod"

a te hozzászólásaidban azért javítottam ki a hibákat, mert ezek nem elütések, hanem iszonyatosan durva hibák voltak! "fogoj", "veszéj", "példáúl" stb. ha ilyen hibásan írsz magyarul, az kb. olyan, mintha in-real-life büdös lennél, ápolatlan. ráadásul pont az oktat ki engem magyarságtudatból, aki olyan hibásan ír, hogy nincs nyelvtantanár az országban, aki ne buktatná meg?? én büszke vagyok rá, hogy a magyar helyesírásom gyakorlatilag perfekt. nem tudsz megfogni. ez például egy érték, aminek nagyon is sok köze van a magyarságtudathoz!

de nem ezen húztam fel magam. nem is rajtad. önmagában azzal semmi gond nincsen, ha valakinek fejlett magyarságtudata van, és tisztában van a magyar kultúrával, hagyománnyal, értékekkel.

de az, hogy egy EP-ülésről szóló bejegyzés kommentjei között felbukkannak emberek, akik azzal "érvelnek" a vitában, hogy "elegük van a megélhetési holokauszt-túlélőkből" (WTF?!), meg, hogy "Gyurcsány kilövette az egész családom szemét 2006-ban", és mindig erre lyukadunk ki, bármiről van szó, és csak a pártoskodás van, senki nem kritizálhatja a kormányt anélkül, hogy ne kapna egy jó kis zsidózást vagy komcsizást (még akkor sem, ha az mszp legalább annyira távol áll tőle, mint a Fidesz), ez tényleg kurvára idegesítő. ezen fel tudja húzni magát az ember, az biztos. a 2006-os események túlzottan leegyszerűsítő és egyoldalú ábrázolása pedig egyszerűen butaság. olvasni kell sokat a témában (én mellesleg ismerek készenléti rendőröket, 2-őt, akik az ő szempontjukból, árnyaltan elmesélték nekem, hogy ők hogyan látták, hogyan élték meg), és rájössz, hogy ez azért messze nem olyan egyszerű történet, hogy "Gyurcsány kilövette az emberek szemét". és nem őt akarom védeni, de nevetséges, ami itt megy, pont. a jelenlegi miniszterelnök legalább annyira felelős az akkor történtekért, és áprilisban egyszer el is szólta magát egy sajtótájékoztatón: "nem tudtuk, meddig fajulhatnak a dolgok", vagy valami ilyesmi. tehát tudatosan, tervszerűen uszította az embereket, szította a feszültséget, miközben saját bevallása szerint sem tudta, hogy mekkora mértékben kockáztatja ezzel a magyar állam stabilitását.

collateral collector (törölt) 2011.01.21. 09:12:12

@bájgúnár: "Megint egy nyelvtanárral vitázom? "

nem nyert. nagyon nem. a számokhoz több közöm van, legyen elég ennyi.

bájgúnár 2011.01.21. 09:26:12

@compound interest:
Nagyon sokmindenben találkozik a véleményünk példáúl a mostani válaszodban is.Én arra reagálok amitől eltér a véleményem.Ezekben a dolgokban szoktam vitatkozni.Én egy egyszerű ember vagyok és megvan a korom is.Ez nem mentesít attól hogy a magyar helyesírást ne ísmerjem.De sosem volt erősségem a j és az ly szavak használata.Viszont azt gondolom és olvasva a hozzászólásokat nemcsak én vagyok ezzel így.Ettől még lealázni nemkell az illetőt.Fontos a helyesírás betartása de a vitaoldalakon elsősorban a vélemények ütköznek és nem a helyesírás.Ahogy elnézem sokkal durvább szabályokat is vétenek sokan mégis a véleményüket nézem.Mint láthatod ha emberi hangon közelítünk egymáshoz a vélemények ha eltérőek is nem fordítanak egymás ellen minket.Legyen szép napod!Remélem ezután is nyugodtan kifejtheted véleményedet mindenféle retorzió nélkűl.
További jó blogolást!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.21. 19:36:15

@bájgúnár:

Amíg vannak pártok, és valaki 100%-ban nyer, az demokrácia, még ha Fehérorosz is.

Ahol valaki ujjong azon, hogy az ellenzéki pártok felmorzsolódnak, és csak egy párt marad a porondon, ott előbb utóbb annyira erős lesz a demokrácia, hogy a fehér elefántból lehet választani.

bájgúnár 2011.01.21. 20:25:08

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
De ha a pártok felmorzsolódnak akkor a pártokkal van a baj és sosem a választókkal.Végűlis aztis elkell fogadni ha mindenki a fehér elefántot szereti!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.21. 21:20:59

@bájgúnár:
"De ha a pártok felmorzsolódnak akkor a pártokkal van a baj "
- Ez igaz!

"Végűlis aztis elkell fogadni ha mindenki a fehér elefántot szereti!"
- Addig, amíg nem CSAK a fehér elefánt közül lehet választani.

nemkretén 2011.01.21. 21:39:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Amíg vannak pártok, és valaki 100%-ban nyer, az demokrácia!
Ez így helyes és eddig!
Ha demokratikus választásokkor csak egy pártot választanak nagy többséggel, az is demokrácia.Ebben az esetben maximum a nem támogatott irányzatok érzik úgy, hogy nem az.
Na ezt érzi most az mszp és társai.
Amíg ők voltak többségben és kormányt alakítottak addig elmondták a 8 év alatt párszor hogy őket egy legitim kormány.
Most akkor mi bajuk van?! Demokratikus választás volt? Igen.
Támogatták őket az emberek? Nem.
Kit támogattak leginkább?! A FIDESZT!
Akkor miről megy a vita?
Ha ez a kormány szarul fogja végezni a dolgát, és az emberek elégedetlenek lesznek, nincs az a törvény vagy alkotmány ami meggátolná az embereket hogy lecseréljék őket!
Addig meg lehet fehér elefántozni...

marosy 2018.05.20. 11:13:37

2018-ban ismét pofára esett a gennybaloldal és a fasiszta ellenzék.
süti beállítások módosítása