/>

Megy a kormánypárti bréjnsztorming, oda meg vissza röpködnek a normális és a teljesen elmebeteg ötletek a határon túli magyarok szavazati jogáról. Látszik, hogy valamilyen módon szeretnék megadni nekik, de az is, hogy tartanak az ezzel járó ellenvéleményektől. Mert azt meglepő módon sok mérsékelt jobboldali is elismeri: nem biztos, hogy a legjobb ötlet lenne teljes szavazati jogot adni minden nem itteni magyarnak. Egyszerűen mert aki nem a saját bőrén érzi a kormány minden egyes döntését, az ne is szavazzon róluk, másrészt mert olyan indulatokat képes szülni egy ilyen szabályozás magyar és magyar közt, amiért nem biztos, hogy megéri az egész hepaj.

A megoldás pedig ott van előttük, épp csak ki nem szúrja a szemüket. Egy olyan szabályozási lehetőség, ami teljesen meglepő, hogy nem jutott még egy komoly véleményformálónak sem eszébe, pedig aki magyar, mindenki jól járna vele. Pontosabban egyetlen magyart kivéve mindenki.

Van nekünk egy olyanunk, hogy köztársasági elnök. Róla elsősorban azt kell tudni, hogy nem csinál semmit, a presztízse nagy, de aktuálpolitikailag totálisan súlytalan. Nem tudja jelentősen gátolni a mindenkori kormány munkáját, cserébe legalább mindenki odafigyel, ha megszólal. És ahogy az alkotmány fogalmaz, kifejezi a nemzet egységét. Figyelem, nem az országét, a nemzetét! Miért ne mondhatnánk azt, hogy az országgyűlési választáson csak az szavazhasson, aki a Magyar Köztársaság területén él, de az elnököt válasszuk a Parlament helyett közösen, határon inneni és túli magyarok?

Egy ilyen megoldással jól járnának a határon túli magyarok, mert elmondhatnák magukról, hogy beleszólhatnak az anyaország politikájába - ha valakit ez a tudat boldoggá tesz, miért ne? Jól járnánk mi, itteniek, mert azzal, hogy egy politikailag súlytalan, de nagy presztízsű kérdésben megadnák a lehetőséget a külhoniaknak, azzal nekünk nem ártanak, az igazán fontos kérdésekben meg a mienk maradna a döntési jog, és ráadásul megszabadulnánk egy borzasztó undorító Ki a magyarabb? verseny veszélyétől is. Jól járna az ellenzék, mert nem kapnának a kormánypártok egy csomó határon túli szavazatot a parlamenti választáson - de bármilyen paradox, jól járna a Fidesz is, mert az egyik legkomolyabb támadási pontot tenné elérhetetlenné magán. Egyes-egyedül Schmitt Pál nem járna jól, mert egy olyan strómant, mint amilyen ő, még az összes külföldre szakadt magyar szavazataival sem választanának újra.

De ő meg kit érdekel?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr262608862

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választójog a politika szolgálatában 2011.02.03. 16:58:00

Ténytár Egyes országoknak sok olyan állampolgára van, akik a határain túl élnek. Ezen országok különböző megoldásokat dolgo

Trackback: A világ nem elég? 2011.01.24. 12:58:25

Lakóhelytől függetlenül minden magyar állampolgár megkaphatja a választójogot a kormánytöbbség elképzelései szerint, jelentette be Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán.Végre! Azt hittem már sohasem jön el a tiszta beszéd ideje. Me...

Trackback: Azért is alkotmányoznak 2011.01.24. 11:39:07

Forradalom van. Kétharmados, fülke- és ellenforradalom. Már csak az Alkotmány – kétharmados többséggel szemben gyönge – korlátai gátolják a tobzódó többség kiteljesülését.A társadalompolitikai tendenciák egyértelműek. És katasztrofálisak. A...

Trackback: Agglomerációs képviselőket a fővárosi önkormányzatba! 2011.01.24. 09:59:05

Egy kitalált hír, és egy igazi: Tarlós István kezdeményezi az önkormányzati törvény módosítását. Tervei szerint mindenki, aki a fővárosi agglomeráció hat szektorához tartozó nyolcvanegy település valamelyikén él, szavazati jogot kapna a budapesti önkor...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.01.24. 07:12:10

A köztársasági elnököt Orbán jelöli, nem ?

Az utolsó hármat biztosan.

Eddig ezért képviselték a Nemzet egységét.
Orbán csont nélkül - maga a nemzet.

adflexum 2011.01.24. 07:36:47

Persze ezt még a fidesz sem tudja.
Minden azon múlik, milyen lesz a támogatottságuk 2014-re.
Aztán, ha kell,nagyon gyorsan megoldják.
A sokféle nyilatkozat azt mutatja, felkészülnek mindenre.
És bárhogy is döntenek, a kommunikáció az lesz "mi ezt már évekkel ezelőtt megmondtuk, miért csodálkoznak?"

kormányzó 2011.01.24. 08:58:59

Érdekes elgondolás.Megfontoljuk.Elvetjük.

Der Beste 2011.01.24. 09:48:51

Támogatom!
Pozsgay Alkotmányozó Imrének is jár már köztársasági elnöki ciklus!

:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.01.24. 09:56:32

A közvetlen választás és a gyenge elnöki státus üti egymást. A közjogi rendszer megalkotásakor, amikor kialakult, hogy a miniszterelnök legyen az erős ember, egyenesen következett az, hogy akkor viszont közt. elnököt a parlament válassza, hisz a közvetlen választás olyan személyes legitimitást adna, amihez rősebb jogosítványok járnak.

"k" (törölt) 2011.01.24. 10:27:29

kikérem magamnak a mérsékeltet, viszont egyetértek.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.24. 10:44:36

ORBÁN TAKARODJ -EZ MÁR KEVÉS...DÖGÖLJ MEG!

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.01.24. 11:31:13

Felesleges itt ilyeneken ötletelni, el van már döntve, hogy szavazati jogot kapnak a határon túliak. Csak megvárják az EU elnökség végét.

Igen, szoros választási eredmény esetén a határon túli magyarok lesznek a mérleg nyelve. Igen, ez magyar-magyar ellentéthez fog vezetni.
Érdekli ez a Fiedszt? Nem hiszem. A határon túli magyaroknak meg nem nagyon esik le, hogy nem a két szép szemükért pucsít nekik a Fidesz.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2011.01.24. 11:32:46

Ez azért nem lesz jó, mert a Fidesz leszarja a nemzet egységét, ők megint választást akarnak nyerni - és érzik, hogy plusz 3 millió hozzájuk kötődő szavazó nélkül nem fog menni :)

sárkányfő 2011.01.24. 11:36:17

Jó szándékú, naiv ötlet.

2014-ben olyan választási rendszer lesz, ami a lehető legjobban szolgálja Orbán Viktor érdekét, azaz a lehető legjobban maximalizálja a Fideszre adott szavazatok számát.

Ennyi.

Senkit nem érdekel, ki mit mond, vagy hogy milyen elvek alapján döntsük el kinek jár szavazati jog. Annak jár, aki nagyobb arányban a fideszre szavaz. és pont.

Azért azt majd megnézem, amikor - a jövőben bármikor - belföldön mondjuk "A" párt nyer, de a határon túliak szavazataival mégis "B" párt kerül többsége és alakít kormányt.
Így kell összeugrasztani, egymás ellen hangolni magyart a magyarral, belföldi magyart a határon túlival.

AnnaKarenina 2011.01.24. 11:40:08

Még azt sem tudhatjuk, hogy az alkotmányozásban nem mennek el (jutnak el) az elnöki rendszer megerősítéséhez. Sokkal valószínűbb kimenetel a magyarok teljes megosztása és az EU-val való még jelentősebb konfrontáció. Már az EU-Néppárt frakcióvezetője is kimondta, hogy ezt egyenesen revíziós törekvésnek tekintené Európa, persze ezt a nyilatkozatot egy nappal később vissza is vonatták vele.

schwalbe 2011.01.24. 11:44:57

Magyarországról elszármazott, külföldön élô kettôs állapolgárként a fenti elmélet szerint én már nem szavazhatnék többet a magyar országgyûlési választásokon. Gondolom vagyunk eg ezzel így egy páran és biztos lenne valaki, aki emiatt perelne is.

redriot77 2011.01.24. 11:45:00

@sárkányfő: "2014-ben olyan választási rendszer lesz, ami a lehető legjobban szolgálja Orbán Viktor érdekét, azaz a lehető legjobban maximalizálja a Fideszre adott szavazatok számát."

Pontosan. Érdekükben áll egy ilyen választási rendszer létrehozása? Igen. Van rá lehetőségük hogy létrehozzanak egy ilyet? Igen. Ezért meg is csinálják.

A médiatörvénnyel meg más hasonló eszközökkel pedig azt akadályozzák meg hogy vmi ütős ellenzék kialakuljon. Orbánizmus lesz itt még legalább 15 évig.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 11:45:22

LE AZ ORBÁNDIKTATÚRÁVAL, LÓF***T KÖVÉR MEG A HATÁRON TÚLIAK SEGGÉBE, NE VÁLASZTÓJOGOT!
BÖRTÖNBE ORBÁNÉKKAL!

Link Elek 2011.01.24. 11:49:46

a fidesznek szuksege van olyan szavazokra akiktol nem lopott, es nem is fog.
ez csak hataron tuliakkal lehetseges.
vannak 4 millioan.
meg akkor is a fidesz nyerne "demokratikusan" , ha a Mo-n lakok kozul alig szavazna rajuk valaki.

Molenaar 2011.01.24. 11:50:00

A magyarok megosztottak, nem kell őket megosztani. De ez

1. minden nemzetnél így van
2. a határon túli magyaroknál is így van
3. egyáltalán nem baj

Ha ezt elfogadjuk, egész más lesz a világképünk. Az EU-val is kell néha konfrontálódni, többször meg együttműködni. Ilyen az élet, a politika. Felejtsük el a mesevilágot, kedves barátaim!

Réti fiú 2011.01.24. 11:53:09

A feneket ugrasztja ossze ...
sot, en azt mondom, hogy inkabb rendet tesz a nemzetpolitikaban.

eddig is mi volt?
a nemi kisebbseg tagja arra a partra szavazott, amelyik tobb jogot adott neki.
a cigany etnikum, amelyik emeli a segelyeket.
a nyugdijasok, amelyik emeli a nyugdijakat.
etc, etc.

es ezert senki sem kiabalt, hogy osszeugrasztja a tarsadalmi, etnikai, vallasi csoportokat.

ezentul nem lesznek, nem lehetnek ekkora elteresek a nemzetpolitikaban a magyarorszagi partok kozott. a alasztasi programjuk 5 sorral hosszabb lesz, picit reszletesebben erintve a HT magyarok kerdeskoret, az oket kozvetlenul erinto dolgokat ... persze aki direktben ellenzi a kettos allampolgarsagot Mikulas napjan, az ne csodalkozzon, ha elbukik ... a tobbi kerdesben, ugyanugy megvan a hatarontuliak sajatos velemenye is, mint egy echte Mo-inak, olvasnak ujsagot, neznek tevet, dolgoznak Magyarorszagon, stb, stb.

A KE kozos megvalasztasa eleg jo otlet, kompromisszumnak sem rossz ...

ver@s kan-tár 2011.01.24. 11:54:08

Ügyes felvetés, ésszerű, de nem életszerű, mert ebben a témában nem erre megy ki a játék. Ötletként viszont elsőrangú, nem kevés kínlódásnak elejét venné.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 11:59:13

ha aktuális lesz elindítom a "KÖPJ SZEMBE EGY FIDESZRE SZAVAZÓ HATÁRON TÚLIT" mozgalmat a fészbukon:-)

csoko20 2011.01.24. 12:00:21

Mit tudna adni Orbán a határon túliaknak?
Ugyanazt amit nekünk: üres ígéreteket!

Kassian 2011.01.24. 12:00:23

Aki nem magyar állampolgár, nem ide fizeti be az adóját, az SEMMILYEN magyar belpolitikai kérdésben ne szavazzon. Akár súlytalan az az ügy, akár nem.

Egyáltalán nem értem, hogy milyen alapon akarnak a kinti - nem magyar állampolgár - magyaroknak választójogot adni??? Mirefel?

Pávor Jál 2011.01.24. 12:00:39

Semmi értelmét nem látom a határon túliak szavazati jogának. Mindenki oda szavazzon, ahol él.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.24. 12:01:52

@ORBÁNHITLER!: máris melléd állok!! Indíthatod ! Szembe fogok köpni minden határon túli szavazót-----sőt pofán is vágom!-mert az csak a seggnyaló Fidesz szavazó lehet. HA NEM ITT ADÓZIK AKKOR TAKARODJON HAZA A SZŐRŐSTALPÚ!(főleg Romániából fogbak jönni a rohadtak, akik nem itt adüznak)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:03:01

@Pávor Jál: egyébként most is szavaznak olyanok akiknek közük nincs az országhoz..nevezetesen a kivándorolt, külföldön letelepedett magyar állampolgárok.
más kérdés hogy ők kevesen vannak.
de nekik sem értem mi közük az egészhez?

2011.01.24. 12:06:46

@Kassian: ööö... itt magyar állampolgárokról beszélünk. Kicsit eltévedtél.
@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: El kell keserítselek, nem csak a romániaiak nem itt adóznak. Pl az angliaiak sem, ott is szép számban élnek magyarok. Csak a pontosság kedvéért, te Jószívű Óriás.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2011.01.24. 12:07:20

@Kassian: Ilyen alapon a határon belül se szavazhatnának "páran".Vagy akkor aki megkapja az állampolgárságot,átjön vesz egy csokit(adózott :) ) az már oké? :)))

sárkányfő 2011.01.24. 12:10:53

Csak 2 kérdés:

1. Legitim lesz-e, politikai(!) értelemben Magyarország kormányzására Orbán Viktor 2014-2018 között, ha a belföldi szavazatokkal veszítene, de a határon túliakkal még is nyer?

2. És ha a határon túliak egy olyan kormányt szavaznak a nyakunkba, amit mi itt többségében nem akarnánk, akkor milyen érzelmeket fog ez kiváltani az itteniekből a határon túliak felé?
Kit fognak majd szidni az akkori kormány hibái miatt? Mi ez, ha nem magyar hangolása magyar ellen?

Mielőtt elöntené a hülyeség és a politikai manipulációra szánt píár a közéletet, mindenki válaszolja meg ezt a két kérdést magának, ha akarja.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:11:25

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: egyébként én a hazai fidesz szavazókat is szembeköpöm....kivétel ha nem kérnek elnézést tévedésükért amiért a nyakunkra hozták ezt az elnyomó féreg orbáncsürhét.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.24. 12:11:32

Aki választ, választható is. (Gondolom, ezen nem fognak tudni változtatni, sértené az egyenlő elbánás elvét.) E szerint lehet nekünk még olyan képviselőnk, aki nem is itt él. Érdekes lesz.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.24. 12:13:43

Most tényleg, akkor nekem is lehetne néger anyám, ha megszavazom?

MazdásPali 2011.01.24. 12:14:11

A megoldás viszont nem ez lesz.

Az egyéni listákra csak magyarországi lakóhellyel rendelkező személy szavazhat, míg az országosra minden magyar állampolgár, lakjon akárhol.

Ez azért logikus (szavazatmaximalizálás szempontjából), mert az országos listán általában az ellenfelek jobban szoktak szerepelni, mint az egyéni listákon

walter77 2011.01.24. 12:14:37

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: @ORBÁNHITLER!:

Nos, kissé találva érzem magam. Határontúliként és egyúttal magyar állampolgárként azt mondom nem kell szavazti jogot adni, de reakciótok messzemenően valami mélyengyökerező paranoiából és szimpla butaság keveredéséből fakad.

A "határontúli", így általánosságban NEN EGYENLŐ a fideszessel. Ezt kéretik tiszteletben tartani.

@hüjehalyó:
Szerintem éppen annyira esik le nekik most, mint az itt élőeknek.

rgqjx 2011.01.24. 12:17:54

Szerintem az kapjon szavazati jogot, aki idehaza tisztességesen adózik. (persze az adócsalók kiszűrése után) Ha ez megvan, akkor kapjon szavazás előtt egy 5 kérdésből álló kérdőívet, amelyből ha minimum 4-re hibátlanul válaszol, akkor mehet szavazni. Az 5 kérdés pedig alapszintű kérdéseket takarna. (pl.: sorolja fel a jelenlegi parlamenti pártokat, valami nagyon egyszerű matek példa stb)

Steve31 (törölt) 2011.01.24. 12:18:35

Orbán csont nélkül - maga a nemzet

Ez így igaz.
Faszban még nem találtak csontot.
Szarban sem.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:18:59

@walter77: én kihangsúlyoztam hogy a FIDESZRE SZAVAZÓkat fogom utálni.

egyébként semmi bajom a magyar állampolgárság megadásával, meg nekem is vannak ismerőseim odaát..stb.
aki idejön, és itt letelepedik azt meg kell becsülni, és az tudni fogja miért szaqvaz, de bebasznak ha egy hargitai magyar döntene arról hogy a pesti adózó dolgozó polgárnak melyik kormány a jó...

nyilvánvaló hogy a féreg fidesz részéről meg oda könnyebb ígérgetni, alig kerül valamibe, szívni meg csakis a határon belüliek fognak..

De nagyon remélem hogy mindenkinek lejön hogy mire megy ki az egész...hogy ezek a gusztustalan narancsférgek minnél tovább bebetonozzák a hatalmukat.

Szelid sunmalac 2011.01.24. 12:19:24

Nem erdekel ki kire szavaz. Aki itt el es itt fizet adot, az szavazhasson, aki nem, az nem.

walter77 2011.01.24. 12:21:43

@ORBÁNHITLER!:
Szerintem ha mindenkinek nem is, de sokaknak lejön. Szerintem erre nem fog sor kerülni, ez inkább csak elterelő hadművelet

2011.01.24. 12:23:36

"Nem tudja jelentősen gátolni a mindenkori kormány munkáját"

Ne keverjük a tudja és az akarja fogalmakat, kéremszépen. Egy nem-aláírógép komolyan tudná szívatni őket (legalább is alkotmánymódosításig).

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.01.24. 12:23:59

@walter77: "de reakciótok messzemenően valami mélyengyökerező paranoiából és szimpla butaság keveredéséből fakad. "

talan nem kellett volna a "nemzet orvosanak", mikolanak azt (meg)nyilatkoznia 2006ban, hogy a ht magyarokkal 20 evre bebetonozza magat a fidesz a hatalomba..;-)

Szelid sunmalac 2011.01.24. 12:24:43

Sok kulfoldon elo magyar ismerosom van, sot az elettarsam is erdelyben szuletett es csak felnottkent koltozott ide. De azt egyertelmuen latom, hogy a kulfoldon eloknek lehetosegeikbol fakadoan teljesen mas kep el a fejukben az itteni eletrol, es hogy pontosan mi is a helyzet, ergo olyan donteseket hoznanak, ami nekunk eszunkbe sem jutnanak. Van olyan ismerosom, aki kemenyen szelsojobboldali nacionalista es az alapjan szavanza, hogy itt rend es fegyelem kell legyen, hogy eljussunk az amerikai szintre. Tehat barmennyire is sajnalom a tortenelmi tenyeket es tamogatom a kulhoni magyarokat, SEMMILYEN szavazati jogot ne kapjanak! Ez nem paranoia, hanem egyszeru jozan paraszti esz. Nekem akkor lennenek szimpatikusak a kintiek, ha ezellen ok is boszen tiltakoznanak. Igy csak utalni fogom oket, barmit is szavaznak majd, hiszen ok kertek, hogy barmifele kotelezettseg nelkul meghatarozzak az eletem es olyan jogokat gyakoroljanak felettem, amihez nincs kozuk.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:24:46

@walter77: az átlag határon túlival nincs is gond, gyanítom azok szavazni el sem mennének...viszont van néhány fidesz seggnyaló politikai párt (pl. tőkésék..stb) akik bizony megkeverhetik a kárunkra a szart.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.01.24. 12:25:33

Schiff András világhírű magyar zongoraművész nem jót szólt, válogatott szidalmakat kapott cserébe. Megmondták- ő mit szól bele a magyar ügyekbe?
Szóljon bele inkább a csángó Mari néni egy x erejéig, a megfelelő sorba.
Ennyi.
Orbán elintézte a megosztottságot itthon, most már az EU-ban is, és végül a magyarságon belül is.

Suum Cuique · http://magyarkodo.blog.hu 2011.01.24. 12:27:39

Oké, felőlem úgy is lehet, hogy csak az szavazhat, aki jelenleg is adózik. Na, akkor kapásból ki is estek az államon élősködő here rétegek (a segélyből élők) és a nyugdíjasok a választójogból. Alighanem ezen a szisztéma alapján sem jön el egyhamar az itteni orbánfóbiások álma, a Böszme-restauráció.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:30:10

@d-evike: ja.
gyanítom maga a határon túli szavazás olyan nagyon fidesz féle demokratikus lenne...mint tavaly pl. néhány idősotthonban megkérdezték szerencsétlen öregeket hogy kire szavaznak, és ha nem a fideszre akkor megfélemlítették őket és alig engedték szavazni.

na szerintem ilyen lesz ez a nagykövetségeken sőt lehet hogy állampolgárságot is az kap aki a fideszre szavaz, aki nem attól elveszik!!!

rulettes 2011.01.24. 12:37:12

Arra gondolt e valaki, ha teljesjogú állampolgárokká válnak a kinti magyarok, akkor biza alap nyugellátás, méltányossági alapon nekik is jár.
Másrészt a fidesz eddig nagyon védte a termőföldet hogy ne vehessen külföldi. Tehát innentől a burgerlandi magyar máris vásárolhat mégis. Ugyebár...
És persze a sokat emlegetett lényeg, amiben mind egyetértünk, ha nem itt adózik ne itt szavazzon mert abból csak ellentétek lesznek... jól írtátok, hisz nekem elég "közeli" kapcsolatom van kintiekkel.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.01.24. 12:41:43

@ORBÁNHITLER!: @randomgenerator: Teljesen egyetértek!
Én öt éve élek "kint",itt adózok,itt van TB.-m,otthon pedig nincs már semmim-haza sem járok.Éppen ezért ugy érzem,semmi jogom belpofázni az otthoniak dolgába és nem is teszem.

mqqq 2011.01.24. 12:43:33

Az a baj, hogy a tény, miszerint a Köztársasági Elnököt a Parlament választja annyira ősi és alkotmányos dolog, hogy óriási hiba lenne egy ilyen faszság miatt megváltoztatni.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:47:33

@HK417: ahogy ismerem a határon túli pl.erdélyi ismerősöket, ők is vannak azért ennyire normálisak, sőt tulképp még korrektebben is állnak az ilyen dolgokhoz, nem is ettől félek.

a gond az hogy ugye ez a féreg fidesz kormány majd vagy megzsarolja vagy lefizeti őket nagy ígéretekkel...
és akkor lehet hogy már kénytelenek lesznek szavazni a fideszre.
itt igazán nem is az EU-n belüli hanem a kívüli országok problémásabbak, az pl. mindenféle EU törvénnyel is ellentétes.

DE.a legszebb dolog az lenne ha így megszavaznák a fideszmocskokat, aztán az önkormi választásokon meg (ahol ugye lakhelyért jár a szavazati jog) pedig csúfosan bebukna a fidesz.
mi lenne akkor?

a gond hogy orbánéknak köze nincs a demokráciához, úgy csalnak hazudnak meg változtatnak törvényt ahogy nekik jó sajnos.....félek lesz itt még véres felkelés ezek ellen a banditák ellen.

moncayo 2011.01.24. 12:53:24

Mindegy, ki mit javasol. Jelentkezzen, aki el tudja képzelni, hogy O.V. belemegy egy olyan választási rendbe, ahol egyáltalán felmerülhet, hogy ő lesz (életében már harmadszor) a vesztes.

Ez kizárt. Tehát min. 8 évig (de én inkább 12-re saccolom) választással leválthatatlan. Jobb ezzel a gondolattal együtt élni. (Persze a 12 lehet akár 18, de ez már inkább rendészeti kérdés)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.01.24. 12:54:05

@az igazi Sipi:

"talan nem kellett volna a "nemzet orvosanak", mikolanak azt (meg)nyilatkoznia 2006ban, hogy a ht magyarokkal 20 evre bebetonozza magat a fidesz a hatalomba..;-) "

Milyen igaz, bár erre a tényre (a Mikola elszólásra) nem nagyon szoktak a zemberek emlékezni.
Mint ahogy itt sem, de szerencsére vannak, akik figyelnek.
Kösz.:-)

bebe tv 2011.01.24. 12:56:09

@walter77: de sajnos erre spekulálnak. A taktikájuk része, hogy a határon túliak többsége hálából rájuk szavaz majd. Más-
képp talán már nem is olyan biztos a 2014-es választási győzelem, nem is beszélve a hosszú távra történő berendezkedés szándékáról.A taktika része továbbá az is, hogy a Semjén kezdte el először mondogatni. Ehhez most a kövér is csatlakozott. Az Orbántól ezt nem fogod hallani, mert ő mindig mindenből tisztán akar kijönni.
Sajnos én borítékolom, hogy megkapják a szavazati jogot is. Mi pedig szívunk? Leszarják.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 12:57:18

@moncayo: ebben én nem vagyok biztos.
akkor igaz lesz ha tényleg teremt 1 millió új munkahelyet...ugyanis ez a kulcsa mindennek nem az ab meg a média..stb törvény.

de mivel minden eddigi orbánintézkedés csak a szociális összeomlást vetíti előre ezért asszem nagyon hamar éhséglázadások meg brutális tüntetések lesznek....onnan egy lépés a forradalom, és akkor nem leváltják hanem felakasztják a férgeket.

guga 2011.01.24. 12:58:01

A saját bőrükön érezhetik, mert megkaphatják a magyar állampolgárságot :)

bebe tv 2011.01.24. 13:02:17

@sárkányfő: Tipikus kommunista módszer. Oszd meg és uralkodj, és lehetőleg nagyon sokáig. Mint Kim Ir Szen elvtárs, most meg a fia Kim Dzsongil, akinek a fia is már ki van jelölve utódnak.
Demokraták? Röhögnöm kellene, de inkább elkeserít, hogy 2011-ben Európában ilyesmi előfordulhat még.

2011.01.24. 13:03:17

A választások közvetve arról szólnak, hogy ki diszponáljon a következő 4 évben az adóforintjaink felett.
Ergo, az szavazzon, aki ezeket összedobja.
Én nemhogy kiterjeszteném a szavazati jogot, de még azoktól is elvenném, akik nem adóznak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 13:05:10

No ez szep lesz... MAr ram is csunyan neztek, hogy ideigelensen kulfoldon tartozkodokent "volt pofam" szavazni (meg adoztam akkor haza) .

Szoval most ez szep lesz, aki hataron tul elo magyar, az majd szavazhat is, aki meg kitelepult, az meg megszivta, minek ment el?

"A külföldön történõ letelepedési szándék bejelentésekor a magyar állampolgárnak le kell adnia a külképviseleten a személyazonosító igazolványát és a személyi azonosítójáról és a lakcímérõl szóló hatósági igazolványát (ennek következtében megszûnik szavazójoga is)"

bebe tv 2011.01.24. 13:08:44

@ORBÁNHITLER!: a gond hogy orbánéknak köze nincs a demokráciához, úgy csalnak hazudnak meg változtatnak törvényt ahogy nekik jó sajnos.....félek lesz itt még véres felkelés ezek ellen a banditák ellen.

Ezért hoztak ősszel egy olyan törvényt,
hogy természeti katasztrófa és előre nem látható később meghatározandó esetekben a jogok felfüggeszthetőek.
A másik törvény pedig aszt mondja ki, hogy a kormány külső rendfenntartó erőket hívhat az országba. Hogy kit, és honnan arról egy büdös szó nincs a törvényben.
Tehát számolnak a tüntetésekkel, esetleg lázadásokkal is.

Khayness 2011.01.24. 13:10:23

Nem lesz itt közvetlen államfő választás soha, majd pont a nagyvonalúságáról híres Fidesz fog lemondani egy politikai zsákmánynak számító pozícióról.

adflexum 2011.01.24. 13:10:33

@bebe tv: Csak akkor mi van, ha addigra ők is kiismerik a fideszt, és jobb híján mondjuk a jobbikra szavaznak!?

bebe tv 2011.01.24. 13:12:08

@rulettes: Megoldják. A járulékfizetők nyugdíját lecsökkentik, hogy azok odaát is megkaphassák a minimál nyugdíjat. Na azok után kire fognak szavazni?? Egyet találhatsz.

csoko20 2011.01.24. 13:14:38

@moncayo: Legyen 12 évig Orbán a köztársasági elnök, és abban a 12 évben legyen mondjuk nem fideszes kormány:))

FIGHT!!! :)

MazdásPali 2011.01.24. 13:14:41

Mindenki az általa befizetett személyi jövedelemadója arányában élhessen a szavazati jogával!!!

MazdásPali 2011.01.24. 13:15:23

Ezt minden évben megtehesse az általa kitöltendő adóbevallásban!!!

harcsaparcsa 2011.01.24. 13:16:09

@ORBÁNHITLER!: nekem, mint romániai magyarnak ugyanaz az álláspontom mint neked, nem érzem jogosnak, hogy én onnan dönthessek, hogy itt mi legyen. De basszus, neked nem sül ki a szemed így írni rólunk, eszem megáll, leszőröstalpuzol, románnak nevezel... egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire gusztustalan emberek vannak

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:18:30

@bebe tv: ja, ahogy azt orbánmóricka elképzeli.
ez nem észak-korea szerencsére.
vajon milyen külső rendfenntartó erők jöhetnek ide, és mit szól ahhoz pl. az EU?
jó esetben valami szerb vagy ukrán zsoldosok jöhetnek, de az sem nézne ki túl jól.

a világról egy dolgot kell tudni: sosem a nagy eszmék hanem az üres has csinálja a forradalmakat.
az eszme csak max katalizátor.
ha megnézed , bizony még ezévben meg 2012-ben brutális csapást szenvednek el a szegények.
ráadásul egy dolog a segély...stb megvonás, de már beindult az is hogy bárkinek néhány hónap tartozás után elszedik a lakását.
az ilyen dolgoknak mindíg van egy robbanási határa...és itt nem ám a cigókról van szó!
márcsak azért sem mert azok már régen nem gázzal meg távhővel fűtenek.
a minap hallottam micsoda brutál elmaradások vannak már most is rezsifizetések terén szerte az országban.
most szabad az út,szeptembertől senki sem kap támogatást sem, csak akiknek 4 gyereke van...(mégegyszer: a cigók már régen nem ez a támogatott kategória, ez a szegénységi szinten vegetáló magyar családok szintje) 2-3 hónap tartozás után véged. ezt nem lehet ám addig feszíteni amíg 1-2 millió ember az utcára nem kerül, miközben ugye orbánék már úgy élnek mint XIV. lajos és udvartartása.

korántsem véletlen hogy a szocik azért a segélyezéssel mindíg óvatosan bántak...

én merek fogadni hogy ez lesz a robbanáspont, a médiatörvényt leszarja az átlagember.(főleg amíg megvan a napi VV meg ezek megőrültek adagja)...
56-ban jöttek a szovjet tankok, most ki fogja megmenteni orbánt?Én személy szerint pezsgőt bontok majd amikor felkötik ezt a féget!

Rogerius 2011.01.24. 13:19:00

Erdélyben élek...nem tartom tiszteségesnek sem normálisnak hogy egy polgár úgy szavazzon hogy azután NE viselje választásának jó vagy rossz következményét.
Ezért nem tartom normálisnak a szavazati jog kiterjesztését a határon-túliakra.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:19:36

@harcsaparcsa: én a büdös életben nem románoztam le egyetlen erdélyit sem, az már volt, nézz utána.
Én kizárólag a fidesz szimpatizánsokat utálom határon innen és túl.

bebe tv 2011.01.24. 13:21:27

@adflexum: Akkor meg csöbörből vödörbe.
Pszihológiailag bebizonyították nekik, hogy a hála egy jó darabig eltart. Na meg az sem kutya, hogy 8 képviselői helyet terveznek a határon túliaknak adni a parlamentben. Fasza. Négy évig a román vagy a szlovák parlamentben, ha meg onnan kiestél mint a Csáky akkor jöhetsz a magyarba.Ez a nem semmi.Mi meg húzhatunk a picsába ha nem tetszik.
Antal alatt a Jeszenszki Géza már egyszer kimondta, ha valakinek nem tetszik itthon az ő rendszerük, akkor elintézi hogy ki lehessen vándorolni Kolumbiába, vagy akár Peruba is.

P.Guszti 2011.01.24. 13:21:56

2004 őszén a népszavazás előtt lett volna mód egy olyan megállapodásra, hogy az elszakított magyarság egyéni kérelemre megkaphassa az állampolgárságot, és ezzel együtt a nemzeti oldal nyilvánosan is vállalhatta volna, hogy semmilyen körülmények támogatja a választójog megadását annak, aki nem Magyarországon lakik.

Azonban Gyurcsány és az MSZP azt választotta, hogy pillanatnyi népszerűségi előnyökért az elszakított magyarság kirekesztésére buzdítson. Ezzel az aljas húzással évtizedekre megszűnt a lehetősége bármilyen együttműködésnek a nemzeti és nemzetellenes oldal között.

Úgyhogy késő a bánat, a hajó elment. Együttműködés nem lesz, a nemzeti oldal fog dönteni és nem érdekli a nemzetellenesnek bizonyult baloldal véleménye.

ábrán 2011.01.24. 13:22:32

Sajnos egyértelmű a Fidesz -KDNP szándéka és az is eléggé világosnak tűnik, hogy a határon túliak azon része, amelyik a Fidesz által támogatott határon túli párt szimpatizánsai (pl: MKP -Felvidéken), szavazati joghoz állampolgársághoz jutva - a narancsosok szekerét fogja tolni. Ezt bő 15 éves tapasztalat mondatja velem. Sajnos nagyon nehéz velük kommunikálni és legalább annyira OV- fanok , mint az itthoniak. Nyilván vannak tárgyilagosabban gondolkodók is, de ők nem nyomulnak mindenáron. Ezért tényleg valami hatékony receptet kéne kitalálni erre a helyzetre. Mondjuk elnyomott anyaországi kisebbségként mehetünk az ENSZ-be is.

Grigorij Pantyelejevics 2011.01.24. 13:27:21

Mivel a médiatörvény csak "technikai kérdés", ím legyen az a szavazósdi is az!

A vonalon belüli jónép ahogy világra jön, regisztrálja az állam és szépen haláláig nyilvántartja. Történik mindez a jó adóforintjainkból. Ez természetes is, hisz valahogy azért számolgatnunk, rendszerezgetnünk kell magunkat.

Ezzel eddig el is voltunk. A 10millióból mindig szépen elő tudtuk venni, ki az, aki épp jogosult adott voksolásra.

Ezután? ... hány új szavazó lesz? 1 millió? 5 millió? Ingyen senki nem számolja. Ingyen senki nem tartja nyilván. Bár 10milliónál vélhetően kevesebb, de mivel nulláról indul és területileg ennyire szórt, költsége valószínű versenybe kell azzal a bürokratikus költséggel, amit a 10millió számolgatására költünk. (Az külön téma lenne, hogy ki számolja.)

Nem kell itt elmenni a szociális juttatásokig (a tb kasszát pl. pillanatok alatt csaphatja agyon). Már maga a bürokratikus költség olyan eszementen horribilis, hogy már ott meg lehet(ne) állni gondolkodni. Mert erről úgy lenne tisztességes egyezkedni, hogy előbb a 10milliót kérdezzük meg, hogy ennyiért és annyiért nektek megéri-e. mert bármi is lesz, bármilyen technikák, bármilyen részletek. Egy, azaz egy dolog már most biztos. Az egész költségét fizetni csak mi 'belüliek' fogjuk.

bebe tv 2011.01.24. 13:27:26

@ORBÁNHITLER!:Már arra az időre készül fel a törvényekkel, miután kirúgtak az EU-ból.Hiszen addig ha kéne rendfenntartás arra meg itt a NATO, ahol szintén tagok vagyunk.
Tehát egyáltalán nem véletlen, hogy már előre meghozza rá a törvényt. A parlamenti vitán az ellenzék rá is kérdezett, hogy kikre gondol, és milyen esetre, hogy kiktől kéne tartanunk.
Nem volt rá válasz, csak a szokásos mellébeszélés.

CyberPunK 2011.01.24. 13:29:13

@tildy:): Ha valaki külföldön letelepszik, akkor mi a faszt akar hazafelé szavazgatni?

Amúgy én támogatom ezt, ahogy azt is, hogy a szomszédos társasházakban is legyen szavazati jogom, ne csak az enyémben. Sőt, budapestiként, én kifejezetten szeretnék megszopatni egy dunaújvárosi panelházat is. Orbán ezt nem oldaná meg nekem?

2,4-2,7 2011.01.24. 13:29:14

nagyon jó az elgondolás, nagyon

bájgúnár 2011.01.24. 13:33:43

Még döntés sem születet demáris tépitek a szátokat.Ha lesz választási joguk akkor csak pártokra szavazhatnak.Ilyen meg más államoknál is létezik.Menjetek igyatok egy kávét vagy vegyetek be egy nyugtatót.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:34:59

@bebe tv: nem értem mit mondasz, de a NATO sosem fog itt belpolitikai tüntetéseket leverni.
főleg mivel mire erre sor kerül már orbán régen persona non-grata lesz az EU-ban meg a civilizált világban, tehát éppenhogy rá fognak vadászni majd a hágai törvényszék bírái emberiség ellenes bűneiért(ezt szokta segíteni az ensz, nato....stb)

igen az megeshet hogy orbánék miatt felfüggesztik az ország EU tagságát sajnos...nagyon is valószínű...de ez egyenlő orbánék végével is, senki nem jön nekik segíteni, szerinted addigra ki fogja jó szemmel nézni ha külföldi zsoldosok élessel lövik a magyar népet?
szerintem a magyar rendőr, katona sem...

nem olyan egyszerű ez!
emlékezz csak 56-ra.itt is seperc átáll majd mindenki és harcol a gyilkos orbáncsürhe ellen.

ábrán 2011.01.24. 13:35:25

Olvasok itt több normális hozzászólást határon túliaktól. Az lehetne egy jó és etikus megoldás (nem okozna kárt az anyaországiaknak sem), -ha jogosan meg is kapják a választójogot- nem kívánnak élni vele. Csak sajna, ma nem az ilyen normális megoldásokról szól a történet. De lehetne olyan "civil megállapodást" is kötni, hogy anyaországi és határon túli magyar nem hagyja, hogy a politika egymás ellen kijátssza őket, és nem fognak egymásnak semmilyen kárt okozni semelyik politikai párt érdekei miatt. Ez korrekt lenne, -nem?

elemer50 2011.01.24. 13:36:55

Mostanában találtam egy nagyon- nagyon jó gondolatot:" Amikor a kultúra napja lehanyatlik, megnő a TÖRPÉK árnyéka " ! Nagyon igaz, ld.ov. Másik: a szavazati jogot kapó külhoniak az adójukat, nyugdíjjárulékukat, Tb.- jüket is itt fizetik be ugye !Költői kérdés !

2011.01.24. 13:36:55

"Fontosabb az hogy mi lesz az SZDSZ-el annál, hogy mi lesz ezzel az országgal." /Horn Gábor, SZDSZ)

Sajnos a Horn-típusú hazátlan szarzsákoknak is jár választójog. Az "öljétek meg a magyart"-típusú zitákról nem is beszélve. Akkor már inkább a határon túli magyarok szavazzanak. Ők legalább magyarok...

guga 2011.01.24. 13:38:02

@ORBÁNHITLER!:

Vajon milyen külső rendfenetartó erők jöhetnek ide?

European Gendamarie Force/Europäische Polizeitruppe

Gyors reagálású, bárhol bevethető, nem a hazai politikusoké a felelősség.

S, hogy miért?
Az aktív adóbefizetők száma fokozatosan csökken. Közszférában dolgozók nem számítanak adóbefizetőnek, s a közmunkások sem. 3 év múlva elözönli a ratkó korszak a nyugdíjkasszát. Segélyezettek száma nő, benzin ára csak több lesz, élelmiszerek ára nő. Ha marad az időjárás ilyen, akkor brutálisan megnő az élelmiszer ára.

Mi következik ebből? Minden szociális kiadást lefaragnak, amellett, hogy nőnek az árak.

Erre találták ki az eu hadseregét.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:38:26

@ábrán: de mi lesz ezzel az elmélettel ha az orbánrezsim megzsarolja a határon túliakat?(pl. az állampolgárságért kötelező szavazni....és ezzel párhuzamosan csendben megoldják hogy csakis a fideszre)

adflexum 2011.01.24. 13:38:36

Arról nem is szólva, hogy egy határon túli választási kampánnyal, jókora ziccert adnánk az ottani nacionalistáknak.(Tüntetések,provokációk,stb.)
Na és kik szívnának emiatt megint?

Warlimont 2011.01.24. 13:39:19

És akkor most teljesértékű kampányolás lesz a határon túlra is?? :) Oda is kell iskolát avatni, utat felújítani, meg a többi szokásos dolog, nagy pénzekért a magyar-magyar adófizetőkből?
Ott is le kell játszani a kopogtatócédulás, I-II fordulós bulit, ami így is baromi drága, de akkor ezután szorozzuk meg öttel?

Egyébként meg az egész kettős állampolgárság nem legitim, 2004-ben ez le lett szavazva. Csak azután kiderült, hogy meg voltunk tévesztve, buták voltunk, az a népszavazás nem is úgy volt, bla-bla... Én nem voltam megtévesztve, pontosan ettől a naptól tartottam akkor is, ami most jönni látszik, hogy x millió "határontúli" rászabadul az országra, cserébe örökös hatalmat ad a fidesznek.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:39:54

@guga: az igaz!
csakhogy szerinted ideküldi az EU az általuk persona non grata-nak nyilvánított orbán védelmére?????
igencsak kétlem.

elemer50 2011.01.24. 13:40:05

@ábrán: Nagyon igazad van, csak sajnos a mai helyzetben ez csak egy utópisztikus álom !SAJNOS !

CyberPunK 2011.01.24. 13:40:19

@bájgúnár: Sőt, más államokban meg legálisan vehetsz fegyvert is, megint más államokban a nőknek nincs szavazati joguk. :)

2011.01.24. 13:41:57

Azért az megvan, hogy a 2-300 ezernek, aki állampolgárságot kér olyan kb 10%-a fogja egyáltalán venni a fáradságot, hogy szavazzon is?
Nem tudom megérteni, miért ill. hogy lehet ekkora tömegeket így manipulálni, itt is rengeteg ugyanolyan gyűlölködő kommentet lehet olvasni mint pl. amit a minap néztem a fideszes facebook csoport alatt.
A dolog elviekben nem fair, persze az is túlzás, hogy a politika csak pénzről szól. Ami elsősorban érinti a határon túli magyarságot, abban illendő, hogy joguk legyen véleményt nyilvánítani. De az, hogy most majd jön x millió droid a fideszre szavazni évtizedekig, orbitális baromság.

@CyberPunK: gondolom ez csak amolyan nerdrage és az azért megvan ugye, hogy a Dunaújvárosiakkal nem alkotsz egy közösséget?

KopaszMercis 2011.01.24. 13:42:27

gecijo tamogatom!
doglegy for preziendt!

guga 2011.01.24. 13:43:17

@ORBÁNHITLER!:

Az eu szabályozása egységes, teljesen mindegy, hogy kivel szimpatizálnak.
Az eu hadserege bevethető az egész eu területén.
Orbán ellen nem politikailag fognak nagyszabású tüntetések lenni, hanem azért mert az emberek elszegényednek tömegesen, és kiszolgáltatottá válnak.

moncayo 2011.01.24. 13:44:22

@ORBÁNHITLER!: Abban igazad van, hogy ha lesz gazdasági felemelkedés, jólét, töménytelen állás, minimális, könnyen kezelhető adósság, s ha úgy fogunk élni mint (no nem Ausztria), csak mint Szlovénia vagy Spanyolország, akkor menybe megy. Itt az a kérdés, hogy Európában, ezzel a rebellis, de az önállóságról 40 év komcsi uralom alatt leszoktatott, (kényszerből) kicsinyesen ügyeskedő néppel) ezt az átállást, eladósodva fülig, egy multik által vezérelt világban demokratikusan (!!) végre tudja-e hajtani. Ha igen, Nobel díjat érdemel. Ha nem, a hatalomrajongása miatt (s főleg az, hogy nem önálló egyéniségek, hanem szakmailag idióta zombik vannak körülötte, zéro visszacsatolással csúnya dolgok is lehetnek.

Amúgy szerintem Orbán nem Hitler, aki ilyet állít fogalma sincs Hitlerről, a III. Birodalomról, talán kellene venni egy tankönyvet. S az akasztásos szöveg meg alpári, lehet nem szeretni, de ha akasztózól, olyan leszel, mint a jobbikus diszpéniszek. S nem követelheted mástól se a demokráciát, ha Te meg adod meg neki.

ábrán 2011.01.24. 13:45:08

@ORBÁNHITLER!: Sajnos ez benne van a pakliban. De a fülke magányában sok minden lehetséges. Egy biztos, a megtévesztés , a zsarolás bevett stratégia a FIDESZ-nél. De nagyon gyorsan ki kéne találni valamit.

Warlimont 2011.01.24. 13:46:16

@ORBÁNHITLER!:

"de mi lesz ezzel az elmélettel ha az orbánrezsim megzsarolja a határon túliakat?(pl. az állampolgárságért kötelező szavazni...."

Nem kell őket megzsarolni, tudják ezt ők maguktól is. Az állampolgársággal járó dolgokból egyoldalúan csak az előnyöket kapni igen jó. Én is örömmel fogadnám el, ha Románia, Szlovákia, stb állampolgárságot ajánlana fel nekem, felújíttatná az iskolát, ha akarnék és jobban tetszene, járhatnék oda is egyetemre, meg a többi, és mindez semmimbe nem kerülne. Ha meg nem akarnék oda járni, akkor marad a hazai. Cserébe néha hőbörögni kéne, hogy itthon mennyire el vagyok nyomva, és segítsenek már még többet. Megy majd a nyomás rendesen Tőkés László és társai részéről.

Az egésznek az lesz a vége, hogy a magyar adófizető még azt a minimálisat sem fogja számítani, amit eddig esetleg... :(

Amúgy 1933. január 30-án Hitler is szabad, demokratikus választáson jutott hatalomra, csak azután ott is maradt.

bájgúnár 2011.01.24. 13:47:42

@CyberPunK:
Kiváncsi lennék megtagadnád nagyapád és leszármazottaitól is azért mert épp egy elszakított területre vetette őket a politika vihara?Mi kitagadjuk őket megtagadva azt a földe is mely egykor hazánk volt.Ott nemfogadják be őket holott saját szülőföldjükön élnek!
Demagóg vagyok tudom!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:48:42

@guga: ezt mondtam én is, mármint hogy az éhes has viszi majd az embereket az utcára nem a megfoghatatlan ab, média meg fene tudja milyen elvek.

viszont azt kétlem hogy orbánnak fog segíteni bármilyen európai haderő csak hogy fennmaradjon diktatórikus rendszere.

nyugaton nem voltak ratkó gyerekek meg nincs ilyen nyomor, teljesen máshogy kezelik le a demográfiai és szociális problémákat (más kérdés hogy az is elég veszélyes, lásd bevándorolt muszlimok)...mondjuk talán a csóró cigók kérdése lehet összeurópai dolog, de az akkor nem egy kiválasztott országra vonatkozik, és főleg nem egy az EU által elítélt elnyomó rezsimre.

nyafnyaff 2011.01.24. 13:49:00

"Aki nem a saját bőrén érzi a kormány minden egyes döntését, az ne is szavazzon róluk." Romániában más a jogrendszer. Egy székelynek 2 napot kell magyarázd mit jelent, hogy önkormányzat.
Óda szavaz aki többet ígér neki( lásd a tavalyi szavazatukat), rövid látó gondolkodású és minden felett önimádó faj.
Ha jártok feléjük a szemedbe mondja, hogy milyen szar ember a magyar, és csak maradjon kussban mert a székely szarta a magyart.
És ezek tavaly karácsony körül szerzett személyes tapasztalatok alapján szó szerint írom.

Warlimont 2011.01.24. 13:49:15

@randomgenerator:

"De az, hogy most majd jön x millió droid a fideszre szavazni évtizedekig, orbitális baromság."

Akkor szerinted miért ennyire fontos ez a választójog kérdése? Valamiért csak nagyon akarják nekik adni, ez látszik. És miért volt szükség legelső intézkedésként a kettős állampolgárságot megadni nekik? Az volt ez első lépés, majd fél év pihentetés után most kezdődik a második.

Warlimont 2011.01.24. 13:53:21

@bájgúnár:

"Kiváncsi lennék megtagadnád nagyapád és leszármazottaitól is azért mert épp egy elszakított területre vetette őket a politika vihara?Mi kitagadjuk őket megtagadva azt a földe is mely egykor hazánk volt.Ott nemfogadják be őket holott saját szülőföldjükön élnek!"

Hagyd már ezt a nyálas szöveget. Jöjjön haza, fizessen adót és kész. Ma már nincs vasfüggöny, nincs elszakítás, EU van, szabad átjárás. Ha fontos neki az anyaország, költözzön haza. Ha nem tud már, de a magyar föld illata kell neki, akkor jöhet minden héten kétszer is ide magyar illatot szagolni. DE ha szavazni akar, és a markát tartani ingyenes oktatásért és a többi, akkor viselje a terheket is.

Te örülnél neki, ha én mondanám meg neked odaátról, hogy mit főzzél ma vacsorára?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:53:22

@moncayo: az OrbánHitler nyilvánvalóan csak költői túlzás, de a zsebhitler kategóriában már szerintem belefér a felcsúti kobold.

de, sokan elfelejtik hogy Chavez csurig van olajjal, vagy a Türkmének is, meg a belarusz gazdaság is egész jól működik.ott nincs munkanélküliség és éhezés.
ahol van ott csakis fegyverrel lehet rendet tartani.ez lehet magyarország sorsa, de akkor meg simán számíthat kötélre a diktátor, sokkal véresebb rendszereket, tradicionálisan diktatúrát "jól" tűrő népeknél is söpörtek már el.

hogy mást ne mondjak, tunéziában az árak emelkedése miatt bukott a kormány!!!!!itt is ez lesz.
megindulnak a szociális leépülések és már kapja is a kötelet a felcsúti féreg.

blah 2011.01.24. 13:55:29

@randomgenerator: itt nem az a kérdés, hogy kire szavaznak hanem, hogy milyen alapon. Évente befizetek pár millát adó formájában amit ugye a határon túliak nem ide fizetnek. Szóval miért is döntsön arról a pénzről valaki aki egy fillért sem tett bele az itteni közös kasszába...?

walter77 2011.01.24. 13:56:15

@az igazi Sipi:

Hát igen, Mikola elmehet a sunyi p#csiába. Meg persze a fidesz is emiatt a megosztó, hataloméhes politikájuk miatt.

@ORBÁNHITLER!:
Igen, sajnos néha többet ártanak a pártok, mint használnak.
Félreértés ne essék nagyon nem értek egyet a szavazati joggal. Az a bajom, ezzel a kérdéssel, hogy éppen egy olyan torz diskurzus alakul ki a határontúli vs. itteni magyarok viszonyáról aminek nem kellett volna soha megtörténnie. Nem hinném, hogy akárki igazán rühellné a határontúliakat (nyilván ilyen is van, de ez nem általános), de ennek ellenére nem lehet nem indulatok nélkül erről beszélni és nem lehet -akár észrevétlenül - megsérteni a másik felet. Te magad írtad, hogy az "átlag határontúli"; ez olyan, mintha azt montad volna "a zabrakok olyanok, hogy..." vagy mintha éppen egy szomszédos ország nacionalistái úgy beszélnének, ahogy volt "szerencsém" nem egyszer tapasztalni, "azok a magyarok" mint valami tárgyak. Éppen ezért a fidesz is elmehet a sunyi p#csába.

@bebe tv:
Igen erre játszanak, de szerintem nem fogják megadni, mert ez nagyon necces, óriási ellenérzést váltana ki a környező országokból is és szerintem belföldön is nagyon megosztaná, még a fidesz szavazókat is...

LTamás 2011.01.24. 13:56:39

Bocsánatot kérek a posztolótól, de ez egy buta felvetés. A köztársasági elnök közvetlen választása - akármilyen széles kör által - feloldhatatlan poltikai jellegű feszültségeket okozna a jelenlegi parlamentáris demokráciánkban. A közvetlenül megválasztott elnök (hacsak nem egy Csitt Puli jellegű figura, az ilyeneket viszont kizárná a közvetlen választás) ugyanis rögtön plusz hatalmat akarna, mutogatva a saját támogatottságára, ám erre nincs jogkör. Felesleges.

Én a határon túliak számára a majdani 200 fős Országgyűlésben elkülönítenék egy azaz egy darab képviselői helyet, amire a határon túliak szavazhatnának, listáról. Ez az itthoni politikát nem befolyásolná különösebben, és a szimbólumértéke is rendben van. Ez lenne egy jó megoldás, mindenki megnyugodhatna tőle.

nyafnyaff 2011.01.24. 13:56:58

@ORBÁNHITLER!: "talán a csóró cigók kérdése lehet összeurópai dolog,"
Miért kéne legyen?
Az útleveled az állampolgárságodat igazoló okirat. Tehát nemzeti és nem EU-s probléma.
Hol olvastad, hogy egyáltalán van EU-ban elnyomó rezsim, a te para-naci fejedben, mert 2006 októberében is ép olyan jogállam voltunk mind most az EU-ban.

2011.01.24. 13:57:00

az még valahol elfogadható, hogy valamilyen szinten adjanak valamilyen "státuszt" azoknak, akik felett átment a történelem...

na de az, hogy valaki kintről (függetlenül, hogy milyen pártpreferenciájú) rólam szavazzon úgy ráadásul, hogy se nem adózik se nem fizeti a tb-t, járulékokat, nyugdíjat :) no azt már nem, konkrétabban LÓFASZT!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 13:59:28

@nyafnyaff: Giga felvetette az összeurópai rendőrség témáját.

erre írtam én hogy azt nem fogják bevetni itt az orbánellenes tüntetések leverésére, mint ahogy az ensz békefenntartóit sem küldik ki véreskezű afrikai diktátorok védelmére , hanem csak egyes konfliktusok békés rendezésére.

páldának okáért ilyen lehet a cigók kezelése, de az nem csak itt hanem egész európában.
már ha komoly veszélyt jelentenek.
de az nem orbánért lesz.

orbánt senki nem fogja megvédeni!!!!!

Roy 2011.01.24. 13:59:45

@Pávor Jál: Ezzel egyet is értek. Aki nem itt lakik, nem itt adózik annak ne legyen választójoga. Ez egyedül a Fidesznek kedvezhet, mert kb. hárommillió határontúli magyar minden további nélkül átszavazhat a fejünk felett, és dönthet az itt élők sorsáról.

guga 2011.01.24. 14:00:43

@ORBÁNHITLER!:

Meg fogsz lepődni. Az eu hadserege nem azért jön, hogy OV hatalmát megvédje. Magyarország az eu hadsereg számára szociális lázongás esetén kiváló gyakorlóterep + egyben elrettentik az eu polgárait, hogy hasonló eszközökhöz folyamodjanak.

Márpedig az eu-ban a szociális válsághoz mi állunk a legközelebb.

tintamin 2011.01.24. 14:02:12

Hát ennek csúnya vége lesz.

Nem beszélve egy igen cizellált határon túli választási kampányról.
Amikor a Havasok lejtőin ekézik egymást a politikusaink olyan témákban, amik aztán a kutyát nem érdeklit ott, de azért összeugranak külhoni nemzettestvéreink pont úgy, ahogy ezt mi tesszük itthon.

Magyar magyarnak farkasa.

Az látszik az egészből, hogy Semjénnek ki kellett találni valami ütősebbet, mert túl könnyen átment a kettős állampolgárság, ennél ő több marketingre/médiaszereplésre/magyarozásra vágyott. Na majd most..

2011.01.24. 14:03:05

@Warlimont: az állampolgárság visszaadása az korrekt dolog volt, a kettőt nem keverném.
A szavazójog vagy valamiféle idealista marhaság (kisebb mértékben) vagy persze a szavazatok megszerzése (nagyobb mértékben). Szerintem nem lesz akkora nagyságrendű az új kinti szavazatok aránya, hogy megváltoztassa az erőviszonyokat. Hogy a fidesz mire számít, azt nem tudom. De már néztek ki hülyének nem egyszer, lehet, most is csak azok.

@blah: érdekes hogy most jutott ez eszedbe miközben csomóan rég ezt csinálják.

bájgúnár 2011.01.24. 14:03:11

@Warlimont:
Miért ő költözzön hiszen ő nemköltözött el csak ellopták a hazáját,magyar állampolgárságát,szavazatát stb!.Költözz te ha neked nemtetszik hogy nem széthuzni akar ez a nemzet hanem együvé tartozni!Minden párt azon legyen hogy elnyerje választópolgárainak bizalmát!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:03:41

@guga: ez meg már fikció.
a kelet-szlovák romákat leverni sem mentek, pedig ott volt balhé.

max polgárháború esetén jöhetnek ide, vagy már egy forradalom utáni kaotikus helyzet rendezésére....de hogy az EU által is elítélt orbánt nem jönnek megvédeni erre fogadok!

Starlark 2011.01.24. 14:06:09

Aki nem itt él életvitelszerűen, és nem rajta csattan az ostor az csak ne szavazgasson itt össze-vissza.
Az sem aki a szebb élet reményében kitántorgott nyugatra. Szavazzon ott, az itten politikát pedig bizza azokra akik itt is élnek. Ha elcsesszük, csesszük el magunknak.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:06:25

@ORBÁNHITLER!: egyébként guga, gondolj már abba bele miért lenne jó az EU-nak ha itt maradna egy diktatórikus nyomortelep amit csak éles fegyverekkel lehet nyugalomban tartani.....
ez nem a szovjet éra ember.

tintamin 2011.01.24. 14:07:46

Mondjuk a másik oldalon ez a "hárommillió" áll. Ez olyan, mint a "25millió román vendégmunkás".

A hárommillióból hány lesz magyar állampolgár? És abból hány választókorú?

Én simán belemennék. Abban az esetben, ha végre szerepelne az országgyűlési választásokon egy olyan karika, hogy "Egyik sem". Vagy egy irdatlan nagy lófasz. Amibe lehet ikszelni. Bár ez utóbbi kis túlzás, de hűen ábrázolná az oda szavazók véleményét.
De ezt a politikusok nem merik, mert gyáva pöcs mind egytől egyig.

guga 2011.01.24. 14:09:03

@ORBÁNHITLER!:

Most még fikció, de valós.
Egyrészt nem véletlenül hozták létre az eu hadsereget, másrészt, amiket leírtam, hogy finanszírozhatatlanná válnak a nyugdíjasok, s segélyezettek, közalkalmazottak + dráguló benzin, élelmiszer. 5-10 éven belül hatalmas tömegek szegényednek el.

Jelenleg közel egymillió bedőlt hitel van. Lakás, autó, fogyasztási.
Ezt szorozd be, hogy hány embert érint, ha mindegyik bedőlt hitel egy család.
Hallottál te olyanról, hogy munkahelyek jöttek létre?
Max. közmunka, de az rosszabb, mint a minimálbér.

Orbánék még egy darabig trükközhetnek a számokkal, de ratkóék rájuk borítják az asztalt. Ha elkezdik csökkenteni a nyugdíjak összegét, úgy hogy az árak növekednek, akkor elfordulnak tőlük a szavazók.

Ezért van szükségük a határon túli szavazatokra.

Warlimont 2011.01.24. 14:10:09

@bájgúnár:

Ha ennyire a magasztos elvek embere vagy, és láthatóan nem izgat az adóban levett pénzed sorsa, akkor utald már át most két kommentelés között a bankszámlád felét mondjuk valamelyik düledező magyar kórház javára, mert ők is nagyon rászorulnak ám.

Vagy a határon túlról írsz? :) Mindegy, utald át akkor is.

CyberPunK 2011.01.24. 14:10:30

@randomgenerator: Miért is nem? Magyarok vagyunk mindannyian, nem?

@bájgúnár: Eléggé, ilyen alapon az egész világ lassan a rokonunk, Etelközben is tuti elhagytunk pár fattyat. Jó hogy nem már a nigériaiak is Orbánra akarnak szavazni, azon elv apropójából, hogy onnan származik az emberiség. Amúgymeg kurvára nem kéne összekeverni a magyarságot a közigazgatással. A kettőnek semmi köze egymáshoz.

tintamin 2011.01.24. 14:10:48

@Starlark: Ha kimész dolgozni fél(1-3, akármennyi) évre, és pont akkorra esnek a választások, akkor elvesztenéd a választójogodat?

Most mihez van kötve a választójog? Állampolgársághoz és lakcímkártyához? Ez most hogy van szabályozva?

blah 2011.01.24. 14:11:40

@randomgenerator: ez nem most jutott eszembe... régóta jogosnak tartanám, hogy csak adóigazolás után tudjon valaki szavazni. Ha valaki keresőképes és 4 évre visszamenőleg nem fizetett adót annak smafu. (Egyébként az itthoni nem fizetők legalább az ÁFA miatt fizetnek valamennyit...)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:13:38

@guga: én ezt értem guga, csak te azt nem hogy magyarország miatt nem hoztak létre EU hadsereget.

igen, gyaníthatóan azért hozták létre hogy bizonyos európai problémákat majdan lekezeljenek, de ebbe nem hinném hogy beletartozik EGYETLEN TAGÁLLAM elnyomó rezsimjének védelme.

guga 2011.01.24. 14:14:06

@ORBÁNHITLER!:

Most csak idézem, mert hosszú:

"Különleges-bevetési-egység, nevének nyelvtörö rövidítése Euro-Gend-For (European Gendamarie Force/Europäische Polizeitruppe). A Parancsnoksága az Észak-italiai Vicenzaban van messze az EU-központtól.

Az egység életre hívásának a kezdeményezője a korábbi francia védelmi-miniszternő Michelle Alliot-Marie volt, hogy ezzel olyan a lakosság részéről újra és újra kiszélesedő nyugtalanságok, mint pl. a francia városokban, a jövőben könnyebben leverhetőek legyenek.

A hatalmas probléma a dologban, hogy: Eurogendfor a jövőben európaszerte az EU-tagállamokban kiiktatja (hatályon kívül helyezi) a nemzeti jogot és nemzeti souverinitást! Egy az EU-tagállamokban történő bevetésről egy Haditanács dönt, ami az Eurogendforban résztvevő és az érintett állam védelmi- és biztonsági(Belügyi)minisztereiből áll - így van ez az új EU-Rendőrségi Alapító-Okmányában melyet a Velseni(NL) szerződés tisztán és egyértelműen szabályoz.

Megfigyelők számára ez nem más mint egy tiszta EU-megszálásijog. Ugyanis ha egy bevetést az egyik baráti EU-államban már eldöntötték, akkor azon épületek és területek melyeket az Eurofond-Egységek elfoglaltak immunná válnak és az adott országban a hivatali testületek részéről is hozzáférhetetlenné válnak. Tehát ténylegesen az EU-megszálásijog uralkodik.

De a helyzet még sokkal rosszabb: Eurogendfor az adott esetben nem csak rendőrségi jogokkal van felruházva hanem szintén titkosszolgálati jogokkal is és az adott ország katonaságával szorosan együttműködve kell a rendet és nyugalmat helyreállítania. Szükség esetén, Eurogendfor minden szükséges eszközt és jogot megkaphat, amire csak szüksége van, hogy feladatát teljesítse.

Az európai kormányok, Eurogendfornak köszönhetően, kibújhatnak minden felelősség alól. A jövőben egy szociális nyugtalanság vagy hosszantartó nagydemonstraciók esetén lövethetnek a tömegre, területeket katonai karantén alá helyezhetnek, a hangadókat kiemelhetik anélkül, hogy saját katonaságukkal vagy rendőrségükkel tennék azt, melyek esetleg a lakossággal szimpatizálhatnának. Ugyanígy Eurogendfort sem lehet az ö civil-katonai felhatalmazásuk miatt felelősségre vonni."

Forrás:

www.zeit-fragen.ch/ausgaben/2010/nr5-vom-122010/was-versteckt-sich-hinter-eurogendfor-mit-eu-besetzungsrecht/

loláb 2011.01.24. 14:14:20

Ahol közvetlenül választott köztársasági elnök van, ott a magyarhoz képest lényegesen komolyabb közjogi szerepe van a KE-nek.

Egy magyar típusú KE megválasztása miatt teljesen értelmetlen 4-5 évente 3-4 milliárdért népszagvaztatni az embereket (és valszeg nem is túl sokan mennének el).

Ha viszont átalakítjuk a jogköröket, és a KE-nek a megválasztási körülményekhez, a népfelségez idomuló jogköröket adunk (azaz prezidenciális demokráciát hozunk létre), az a közjogi rendszer gyökeres átalakítása.
Amit persze lehet, kérdés, hogy akarjuk-e? Én nem.

guga 2011.01.24. 14:16:43

@ORBÁNHITLER!:

Nagyon rá akarod szorítani a problémát elnyomó rezsimre.
Egyelőre még demokratikus állam vagyunk, demokratikus jogszabályokkal, ha nem így lenne még eu elnökséget sem vállalhattunk volna.

Az eu hadsereget nem miattunk hozták létre, de nagy valószínűséggel mi leszünk az elsők, akiken kipróbálják. S ehhez vajmi kevés köze lesz Orbánnak.

bájgúnár 2011.01.24. 14:23:04

@CyberPunK:
Te ellenzed és egyetértek.Mi ebben a probléma?Véleményemet írom le és távol áll tőlem hogy meggyőzzelek.
Csak ráutaltam hogy ha valamit ellopnak tőlem akkor az lopás bármilyen indokot is találnak hozzá!Te családod valószínű nem érintett ebben ezért hidegen hagy.A mi családunkat érintette és az egész életünre kihatott.De ez az én gondom.Talán ezért látjuk másként a dolgokat.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:24:02

@guga: hát én azért erre nem fogadnék..

na de amit konkrétan mondani akarok, az az csak hogy tisztán értsd, hogy nyilvánvaló egy ilyen bevetést ott indítanak el ahol mondjuk az Eu normák azt megengedik.
tehát hogy bevándorlók felgyujtják fél párizst az jogalap , főleg mivel a francia kormányt nem tartják elnyomó rezsimnek.(csak példaként)

de ott ahol egy AZ EU ÁLTAL elnyomónak tartott diktatúrában forradalom zajlik, ott nem fogják bevetni őket, max csak az események utáni kaotikus helyzet rendezésére.
de majd meglátjuk.

mindenesetre még világosabb legyen: szerintem előbb lesz orbán persona non-grata és kizárva az eu-ból mint ahogy itt forradalom lesz.

amit meg még említettem hogy az nagyon okés hogy szétlőnek mindenkit, csak éppen nem hiszem hogy az eu célja bárhol is az lenne hogy létrehozzon egy országnyi nyomorgót koncentrációs tábori körülmények között.
márpedig de ezt vizionálod szerintem.

bájgúnár 2011.01.24. 14:27:02

@Warlimont:
Az állambácsi dolga hogy jól gazdálkodjon a levett adóforintommal.Azértis nemjó az érvelésed mert ma magyarországon sokkal kevesebb az adófizető mint akik az állami szolgáltatásokat igénybe veszik!Nem a kinti magyarok fogják tönkretenni azt ami amúgyis szar!Oszt egy fekete pákó szavazata mennyiből értékesebb mint az elszakított magyarjainké?Demint mondottam én demagóg vagyok!

guga 2011.01.24. 14:29:37

@ORBÁNHITLER!:

Van már példa országnyi nyomorgóra koncentrációs tábori körülmények között, lásd palesztínok.

Akkor mondd meg te, ha a regnáló kormánynak nincs bevétele, de háromszor annyi a kiadása, mi a megoldás?
A végtelenségig nem fognak hitelt adni.

Marad a nyomortelep, ha kell karhatalommal. Az, hogy ez az eu-n belül van éppen, nem sok embert fog meghatni. Magyarország így is az eu szemétdombja. A németek idehordják a bálázott hulladékot illegálisan, az emberi fogyasztásra alkalmatlan húst párizsinak. Soroljam még?

Kisruszki 2011.01.24. 14:32:03

1. Bárki bármit mond a határon túliak is magyarok. Itt volt az ideje, hogy megkapják a magyar állampolgárságot.
2.Bármennyire is elképzelhetetlen számotokra, hogy a kint élők ne látnák át mire megy ki ez az egész.
3. Itt lenne az ideje, hogy végre rájuk is magyarként tekintsünk és ne románozzuk meg szlovákozzuk azokat akiknek anyanyelve magyar és mindennél jobban vágytak arra, hogy újra ők is magyarok lehessenek.
4.Szavazati jog. Viktorunk nagyra törő terveket dédelget minden téren. Mi történik ha szavazati jogot kapnak. Szerintetek oda fogják rakni az x-et mert szerintem nem. Megosztó politikára nem fognak szavazni el sem mennek. Ha valakik ők tudják mi az összetartás, tisztában vannak minden nemű következményével ha oda szavaznak.
5. Szerintetek mekkora külpolitikai visszhangot fog generálni ez az egész?A mostani médiatörvény mizéria ahhoz képest hangyafasznyi lesz.Szógyártó Pétert meg a többi nagyágyút keresztben fogják lenyelni, sőt meg sem fognak tudni szólalni hetekig, mert akkora lesz a bénultság a nem várt reakciók miatt. Olyan szintű álomvilágban élnek amit két zsák fű napiszintű elszívása okoz.
6. Orbánunk és kormánya az elmúlt időszakban megmutatta, hogyan nem kell csinálni. Vannak felvetések amik jók de konkrét részletek semmi. A népet sem lehet a végtelenségig hülyíteni. Ha így halad a ciklus végére mehet a diliházba égész életére.
7. Kapjanak szavazati jogot a határon túliak, de akkor vegyék el attól az 1 milla ingyenélőtől aki csak szoc. segélyen él, nem hajlandó és nem tud beilleszkedni a társadalomba.

bebe tv 2011.01.24. 14:33:08

@walter77: Még a francia eu-s képviselő Daul is szóvá tette, hogy ez a fennálló határok el nem ismerése lenne.
Én tartok tőle, hogy ugyanúgy mint a médiatörvénynél elmennek az EU-nál a végső konfliktusig. Ha azok leállítják, akkor ok. de ha nem akkor szívhatunk 1-2 évtizedet velük.

Chastar 2011.01.24. 14:33:38

Véleményem szerint az a HT magyarok végzete lesz, ha választó jogot kapnak. Ha egy választáson esetleg ők döntenek a "belföldiek" ellenében, az nagyon nem fog tetszeni a vesztes belföldinek. A biztos szavazatért valamit ígérni kell. Mit? Ingyenes orvosi ellátás, ingyenes tanulás, ingyenes utazás stb. amit természetesen nekünk kell kifizetni, akik itt adózunk. Ez sokaknak nem fog tetszeni. És szép lassan elkezdjük nemszeretni sőt... a HT magyarokat. Én ezt nem szeretném. Én szeretném továbbra is szeretni őket, meg azt, hogy ott szavazzanak ahol élnek.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:34:01

@guga: palesztína más történet...
európában meg az a helyzet hogy nincs nagy vezér (sztálin, hitler) az élen hanem egy sokszínű..éppenezért nem lehet csak úgy ilyen döntéseket hozni...meg letaposni komplett eu tagállamokat, úgyhogy szerintem túldimenzionálod a dolgot.

persze, biztos van célja a szervezetnek, pl. az eu egészére nézve kezelni egyes veszélyhelyzeteket.
de kötve hiszem hogy az lenne hogy helyi éhséglázadásokban éles lőszerrel gyakorolgassanak a fiúk....

na mindegy, szerintem ezt majd meglátjuk én a pintér csicskáktól egyenlőre jobban tartok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 14:36:32

@CyberPunK: Es ha csak ideigelenesen el kulfoldon ? Es hazamenne ha olyan a helyzet?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:39:21

@ORBÁNHITLER!: és még valami guga.

szerintem ez az EU rendőrség nem afféle terrorkommandó, akiknek az a célja hogy irtsák az elégedetlenkedőket....sokkal inkább az ensz békefenntartókhoz hasonlítható szervezet...szóval kételkedem abban hogy ide jönnének élessel gyakorolni orbánék hívó szavára:-))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 14:39:24

@CyberPunK: Amugy nekem ( evig ) BP-en elokent volt egy faluba szavazati jogom. Mivel ott volt videken az allando lakhelyem.

De lenyegtelen, csak arra akartam celozni, hogy erdekes lesz, ha kettos merce lesz alkalmazva azokra a magyarokra akik kulfoldon elnek. Aki onszantabol ment el az nem szavazhat, akit meg elcsatoltak az igen.

mindenesetre tipikus mentalitas, hogy elmentel? Pofa be, ne szolj bele az eletunkbe. Akkor se, ha evekig odahaza adoztal, ha a csaladod ott van, ha esetleg visszamennel, minden.

guga 2011.01.24. 14:40:41

@ORBÁNHITLER!:

Arra válaszolj inkább, hogy mi a teendő abban az esetben ha az állam bevétele nem elegendő a kiadásokra?

Jó, ok, erre a szocik sem találták a megoldást, ezért térdeltek le az imf-nek.
De az imf nem fogja finanszírozni, ha nem látja a végét, vagy a fordulatot. Márpedig fordulat, gazdasági fellendülés nálunk addig nem lesz, amíg a franciáknál, vagy a németeknél nem indul be. Ez eddig ott sem sikerült.

Minden eu tagállam azzal a problémával küszködik, hogy elöregedik a népesség és csökken a bevétel, növekszik a szociális kiadás.

Nálunk a szociális nyomor ratkóék miatt fog hamarabb bekövetkezni, háromszor annyian fognak nyugdíjba menni, mint máskor.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:43:27

@guga: jó de ezért még nem jön ide EU terrorkommandó irtani a népet:-)

na amúgy meg ez a helyzet tulajdonképpen néhány tucat országon kívül mindenhol így van a világon, és nincs rá túl sok megoldás, csak majd egy bazi nagy világégés:-)
de ez nem egyedi magyar eset, pl. az usa a világ legeladósodottabb országa.
kína, japán meg az olajországokon kívül szinte minden ország így vagy úgy el van adósodva, ki jobban ki kevésbé....
majd jön válság, világforradalom, világháború...stb.ha nem tudják gazdaságilag kezelni a dolgot.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:50:18

@ORBÁNHITLER!: egyébként makrogazdasági szinten megvan a körforgás: és ez egyértelmű, a folyamat elkezdődött, olvasd el ezt:

tagokvagyunk.blog.hu/2011/01/24/dol_a_kinai_penz_europaba

bebe tv 2011.01.24. 14:50:25

@guga: Látom te is belelátsz a veséjükbe.
Sajnos én megtanultam ettől a politikusi fajtától,hogy ha kérdez valamit, vajon hol akarhat átverni. Az élet megtanított rá, mert majd 10 évig egy ilyen típusú polgármester volt a településünk élén. Nem Esztergomra gondolok. Máshol is van belőlük bőven.
A legnagyobb vicc az, hogy gyakorlatilag
több mint 5 millió szlovák + fene tudja mennyi román,szerb+ukrán is kérheti a magyar állampolgárságot, mert a monarchia idején magyar fennhatóság alatt éltek mint magyar állampolgárok.
Qrva érdekes, hogy az a 1,5 millió elzászi német miért nem kéri a francia mellé a német állampolgárságot is.
Meg annak a 22 településnek a németjei amit 45 után Belgiumhoz csatoltak, de a dánoknál is van egy szép kis terület ahol németek élnek.
Úgy látszik, ott nincs demokrácia, mert a hülyék nem akarnak egy második
állampolgárságot is.

guga 2011.01.24. 14:51:05

@ORBÁNHITLER!:

Elbagatellizáltad kissé.
Az eu hadsereget nem emberölésre vezénylik ki, hanem rendfenntartásra.
Ne legyen igazam, de egy Magyarországon kirobbanó polgárháborúnak szociális alapon nagyobb az esélye, mint annak, hogy gazdasági fellendülés jön.

A kérdés inkább az, hogy mennyi idő múlva.

Elstron 2011.01.24. 14:54:50

@tildy:): Azt választottad, hogy egy másik országban élsz, dolgozol, adózol. Rengeteg ember meg azt, hogy itthon teszi ugyanezt. Te megfutamodtál, ők küzdenek. Mégis mit vársz akkor?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 14:57:26

@guga: pedig nagyjából egyetértünk...abban mindenképpen hogy itt szociális balhé várható nem is túl sokára szerintem.

a vita talán ott van hogy itt szerintem nem lesz semmiféle gyakorlótelep, meg a békefenntartást sem szokták errefelé éles emberirtással csinálni.

az lehet egyfajta forgatókönyv hogy ha egy esetleges kormányellenes tüntetés után nagyon kaotikus helyzet alakul ki ami elhúzódik és az veszélyessé válik a térségre , akkor jöhetnek rendet tenni és békefenntartónak.
DE, ÉS EZ A LÉNYEGE a mondanivalómnak! nem orbán kérésére és őt megvédeni!
akkor már orbán nem lesz sehol, általában afrikába is forradalom vagy kormánybuktatás utáni helyzetbe mennek rendet tenni, és nem a diktátort menteni!!!na ennyit.

bebe tv 2011.01.24. 14:58:58

@guga: Németország 2010-ben 89 milliárd €-val egészítette ki a nyugdíjakat.
Becslések szerint 2011-ben ez 90 milliárd lesz, 2012-ben pedig már 91,2 milliárd €.
A fiatal generációnál gyakorlatilag már 3 pilléres a nyugdíjrendszer. Van az állami amiről már most mondja a német állam, hogy 2030-35 táján már csak a felét kapják a mostanival szemben.
Van a Riester Rente, ami ua. mint nálunk az önkéntes. A harmadik pillér pedig az munkáltatói nyugdíjkassza amibe a cégek fizetnek be a dolgozóik után.
Nagybátyámnak Kanadában 3 helyről utalnak nyugdíjat. Kapja az állami apanázst ami nem sok, de jár minden állampolgárnak ha dolgozott ha nem.
Kapja a 2. államit amit levontak neki és kapja a munkáltatói nyugdíjat.

guga 2011.01.24. 14:59:45

@bebe tv:

Kicsi az esélye annak, hogy Orbánékat nemes gesztusok vezérlik.
Jó dolognak tartom azt, hogy valamilyen módon megpróbálják kompenzálni a határon túli magyarokat. Főleg a 2004. december 5-i. kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményei tükrében.

Csak, hogy a fidesz nem nemzeti érzelmek alapján adja meg, hanem hideg és számító érdekek mentén.

A magyar állampolgárság megadása eleve egy feloldhatatlan helyzetet helyez egy másik dimenzióba, ugyanis mit kezdenek vele, ha mint állampolgáraink nincsenek meg ugyanazok a jogaik, mint nekem :)

misiapu71 2011.01.24. 15:01:05

lécci valaki magyarázza el hogy tud szavazni pld erdélybe kettő konzulátuson két millio szavazó lécci lécci

guga 2011.01.24. 15:01:38

@ORBÁNHITLER!:

Már írtam, hogy Orbánnak ehhez nem lesz semmi köze. Ez eu hadserege nem OV miatt jön, vagy éppen nem jön, hanem az eu tagságunknak köszönhetően.

guga 2011.01.24. 15:04:25

@bebe tv:

Hja, köszi.
Ahhoz, hogy itt ez működjön, utazzunk vissza az időben 50-60 évet és kezdjük el létrehozni :)

Nálunk a probléma az, hogy nemsokára nem a 13. havi nyugdíjat vonják meg, hanem az 5.-et :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.24. 15:05:28

13.07-es hozzászólásom szépen ki lett moderálva.
MIÉRT?

bebe tv 2011.01.24. 15:06:37

@tildy:): A nyugaton élő magyarok többsége tojna a fideszre. De a legvalószínűbb, hogy ha szavazhatnának akkor sem mennének el mondjuk 3-400 km
messzire hogy szavazhassanak. Tehát erre a rétegre nem számíthat a Viktor. Ennyi.
Ismerek kitelepített svábokat akik többsége 1946 óta egyszer nem volt még a német választásokon sem szavazni, de még az önk. választásokon sem. Ez a réteg nekik érdektelen.Él kinn egy csomó rokonom akiknek a gyerekei épp úgy felvehetnék a magyar állampolgárságot, de egy sem akarja.

Pa.macska 2011.01.24. 15:07:33

A korábbi kommenteket nincs időm elolvasni (plusz tartok is tőle, hogy külhoniak ócsárlása is van, és most rosszul esne..), így csak a posztra vonatkozik: szerintem teljesen jogos a meglátásod, és azt gondolom, hogy ezt azok a "6árontúliak" is így gondolják, akik nem szívvel, hanem aggyal gondolkodnak. Nálunk a család fele itt, fele meg ott, és az ottani fél nem szeretne szavazni (ahogy Románia se örül a moldáv szavazóknak). De nem esik nekik rosszul, hogy van állampolgárság. Simi a szívnek, de a szavazatot sztem x éve bejelentett lakcímhez kellene kötni egész Európában. Pl. ha egy uniós állampolgár 2 éve másik országban lakik, ne már "haza" szavazzon, ahol nem él, hanem oda, ahol a szavazata a saját életét érinti. elvileg.

guga 2011.01.24. 15:07:59

@misiapu71:

Úgy, ahogy nálunk a mozgássérültek, házhoz mennek az urnáért :)
Hidd el, a fidesznek kellenek a külhoni szavazatok.

Milyen jól néz ki majd a tablón meg a történelem könyvekben, hogy 2010-ben narancsszínű lett Magyarország & 2/3-ad. 2014-ben meg a nagy Magyarország lett narancszínű & 4/5-öd :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:08:50

@guga: rendebn, de akkor még mindíg nem érted hogy az elején én miről beszéltem.

adott lesz a helyzet amiben orbánék elhibázott politikája (és ezzel tisztában lesz az eu is, sőtgyanítom már most is sejtik) miatt lesz egy nagy balhé.
pintér jól szétvereti a tüntetőket, a balhé egyre erősödik, már a parlamentet támadják a tüntetők..etc.etc.

szerinted egy ilyen helyzetre idejön majd az EP felhatalmazásával az EU rendőrsereg és élessel szétlövi a népet csak hogy megmentse vikti hatalmát?
ó nem hinném.

amikor viktot elzavarták, és hetek-hónapok óta káosz lesz meg nem lesz működőképes kormány és ez már konkrétan hatással lesz a kelet-európai biztonságra is, na akkor igen, akkor bevonulnak és békét teremtenek,....
én erről beszélek.

de hogy majd amikor orbán úgy látja hogy veszélyesek a tüntetők és behívja az EU kommandót mint anno 56-ban a szovjet tankokat????
na ezt nem hinném.

bebe tv 2011.01.24. 15:10:10

@guga: erre találták ki 1998-ban a manyup-ot nem ? Csak hát onnan már 2013-tól nyugdíjakat kellet volna utalni és akkor már nem tudták volna megvédetni a kiflis Selmeczivel.

Pa.macska 2011.01.24. 15:10:28

ja, vagy ahol adót fizet.

misiapu71 2011.01.24. 15:12:38

@guga: nem hiszem hogy komolyan gondolod kb 700000 háztartásba kell menni és szerinted a románok még segitteni is fognak ne ez vicc ja és mennyibe fog ez kerülni

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 15:16:12

@Elstron: Mondjuk azt, hogy addig amig adozok haza is -mert pl. tavmunkaban dolgoztam magyar cegnek, tb jarulekot, es mnypt is odahaza fizetve- akkor ne jojjon valami forumtroll es mondja meg, hogy mit szolok bele, mi van odahaza , es ne szolja le, hogy mertem szavazni.

Amit en mondok jelen esetben az csak annyi, hogy ha a hataron tul elok is kaphatnak szavazati jogot, akkor a ugy lenne fair, ha kivandoroltaknak is ugyanaz jarna.

Szrintem egyebkent eloszor odahaza erdemes sertepertelni, azok kozt, akik nem fizetnek (szem. jovedelem) adot, megis szavazhatnak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 15:18:59

@tildy:): Viszont mashol is van kulfoldon elo adott allampolgarkent szavazas.

Pl. Nagy-Brittania, Franciaorszag -Olaszorszag.

Nekem a kettos allampolgarsaggal nincs problemam .

guga 2011.01.24. 15:19:23

@ORBÁNHITLER!:

A szociális gyújtóbomba nem Orbánék sara, 20 éve ülünk rajta. Van kb. kétmilla munkanélküli roma, akiket soha nem fog alkalmazni senki. Nem Orbánék elhibázott politikája ez, ráadásul ugye az elmúlt 8 évben sem ment minden rendben.
Ezzel nem Orbánékat szeretném védeni, de tény, hogy a romák nem dolgozni készülnek, hanem családi pótlékra és egyéb szociális juttatásokra hajtanak, mert megszokták, hogy így is lehet élni.

Na most ehhez vedd hozzá 3 év múlva ratkóékat, akikkel közlik, hogy vazze túl sokan vagytok, nem kaptok annyi nyugdíjat, sőt másokét is csökkentenünk kell miattatok.

De vegyük az aktív munkaképes, ám munkához nem jutó, otthon lassikán megőrülő tömeget.

Nemrég hallottam a Kossuthon egy riportot, hogy mostanában a honi megnövekedett bankrablások száma az elkeseredettség miatt van, a kilátástalanság miatt.

Hja, és vedd hozzá azt is, hogy tv van mindenkinél, a reklám hat. Gyönyörű házakat, autókat, nyaralást reklámoznak, ami az átlagnak elérhetetlen.
Adj hozzá egy kis politikai nyilatkozatot, hogy ezt miért nem kapják meg.

Már is kész a tomboló erőszak.
Ez így elég utópisztikus, de mint írtam nem a gazdasági fellendülés áll előttünk.

Hja, és a polgárháború szociális alapon nem arról híres, hogy a parlament elé vonulnak és elzavarják Orbánt.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:21:10

@guga: ezzel mind tökéletesen egyetértek, de ettől még nem jön az EU kommandó orbánékat menteni!

guga 2011.01.24. 15:22:19

@misiapu71:

Az a vicc, hogy mennyibe fog ez kerülni.
Pénzt arra, hogy a szavazóbázisát növelje, még az elbutult szocialisták is találtak, csak szavazatot nem kaptak.

Ideológiát gyártani a mellé, hogy megnyitnak külhoni szavazóhelyiségeket könnyebb, mint elveszteni egy választást :)

Természetesen viccnek szántam, hogy házhoz mennek, de ez a fidesz számára csekély probléma.

guga 2011.01.24. 15:23:50

@ORBÁNHITLER!:

Mondom, hogy nagyon próbálod Orbánékra rátolni a problémád :)
Nem Orbánékat menteni, hanem az egységes eu szabályozásnak megfelelően rend fenntartani :)

Regnáló kormánytól függetlenül.

bebe tv 2011.01.24. 15:25:00

@guga: De azért az is óriási ellentmondás lenne, hogy szavazhat de a szavazatából fakadó következmények terhei őt nem érintik.
A rádióban volt egy riport ahol egy határon túli fiatal már arról érdeklődött, hogy ha magyar állampolgár lesz akkor ugyanúgy ingyen tanulhat magyar felsőoktatási intézményekben mint a magyarországiak? Tehát már beindult a variálás. Az oktatásra a mi adónkból költ az állam és majd olyas valaki tanul ingyen a te vagy az én gyermekem helyett aki 1 buznyákot nem fizetett az államkasszába. Érted a fonák helyzetet?
Már így is tudok olyan estekről, hogy legálisan be vannak jelentkezve rokonokhoz, barátokhoz, és csak a szoc.támogatás átvétele idejére jönnek át.
Pl.nejem unokatestvérével semmi bajom, mert már 8-10 éve a Suzuki-nál dolgozik és ide is adózik. Neki ugyanis vannak szerzett jogai. A Duna túlsó oldaláról
egy csomóan dolgoznak egészen Győrik magyar cégeknél, de pl. mint egy szlovák alvállalkozó cég alkalmazottai.
Itt dolgoznak és oda adóznak.Egyből több adóbevétel lenne, ha limitálnák a szlovák alvállalkozó cégek számát.

Elstron 2011.01.24. 15:26:31

@tildy:): Abban igazad van, hogy ha ők kapnak, akkor a kivándoroltaknak is jár.

Egyébként ez felvet egy újabb problémát: hogyan állapítod meg, hogy egy adott ember még az anyaországához tartozik, vagy már új, "választott" otthonához? Nagyon nehéz kérdés, és itt az adózás téma rossz út, mivel az itt élők nagy része sem fizet SZJA-t, mégis van választójoguk (lásd nyugdíjasok, akik korábban adóztak).

Szerintem a mostani szabályozást kéne megtartani: az szavazhat, akinek MO-n van a bejelentett lakcíme, ennyi.

guga 2011.01.24. 15:27:31

@bebe tv:

A manyup-ot is az állam finanszírozza, ezért nem okés.
A magánnyugdíjpénztár attól magán, hogy az állami költségvetéshez semmi köze.

Bárki megteheti most is, hogy magáncélra a saját nyugdíja védelmében megtakarít. Az egy dolog, hogy nincs miből :)

Elstron 2011.01.24. 15:28:34

@bebe tv: ehhez nem kell magyar állampolgárnak lenni, a határon túli Magyarok most is ingyen tanulnak a hazai egyetemeken...

misiapu71 2011.01.24. 15:32:55

@guga: figyi nem komálom a vityát de ha akarja sem tudja ki vitelezni ezt, nekünk kell őt leváltani és ahogy elnézem össze fog jönni csak ki legyen helyette

guga 2011.01.24. 15:33:33

@bebe tv:

Orbánék így is úgy is saját magukat rúgták tökön a kettős állampolgársággal.
Ha nem adják meg azért, ha megadják, akkor meg azért, mert az jogokkal is jár, amit a külhoniaknak meg kell nyirbálni. Előírni, hogy ugyanolyan magyar állampolgárként mire nem jogosultak, mint én :)

Hertelendi 2011.01.24. 15:35:08

Már bocsánat, de ezt a kis görényt nem a határon túliak választották királlyá! Mindentől függetlenül én is hányok attól, hogy a románok szavazatával lesz bebetonozva a fidesz.
Csatlakozok ORBÁNHITLER!

bebe tv 2011.01.24. 15:35:39

@guga: Nem egészen. A 24% ment az államiba a te 8 %-d pedig a magánba.
Valakik akkoriban kiszámolták, hogy mondjuk a 24%-od után te majd kapsz 2025 ben mai értéken mondjuk 50 ezer Ft-t, a magánból meg pl. 112 ezret. Tehát az államnak akkor már csak a 24% arányában kéne a nyugdíjakat támogatni, nem pedig a
a jelenleg már 34% után. Mert ugyebár a magánnak van nettó hozadéka is.

guga 2011.01.24. 15:36:23

@misiapu71:

Egyelőre senki sincs vityáék helyett.
Az mszp-n belül ketyeg a kinek a nagyobb farka bomba, gondolom 2014 előtt eldurran. Más meg nincs.

Egyelőre hosszú időre vityáék lesznek, esetleges kirobbanó szociális válság esetén pedig az eu rendfenntartói.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.01.24. 15:36:49

@Elstron: Ez igaz. Viszont rengeteg olyan ember van, aki evek ota kulfoldon el, megis Magyarorszagon van az allando lakcime.

Erdekes dolgokat vet fel ez a szituacio . Mert ugye ha csak azt jelenti be az ember, hogy ideiglenesen kulfoldon tartozkodik, akkor marad a magyar allando lakcime.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:36:59

@guga: jó, de akkor viszont 2 különböző dologról beszélünk, én az oránrezsimről dumálok, meg mi lesz ha fellázad ellenük a nép.

te meg valami fiktív még soha nem bevetett EU rendőrség lehetőségeit boncolgatod.

az viszont biztos hogy ide nem jönnek gyakorolni éles fegyverrel idegen csapatok.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:40:24

@Hertelendi: igen, nagyrészt az orbáni hazugságokkal ígéretekkel megvezetett nép választotta meg ezt a csürhét, csakhogy az már kezd kiábrándulni, és hol van a vége...
éppen ezért kell 2014-re bebiztosítani a szavazótábort.erről szól az egész.
nameg ha olyanokkal biztosítja akik az intézkedésekből semmit se éreznek csak kapnak: állampolgárságot, utazási, tanulási, letelepedési, ingyen tb alapellátást.stb kedvezményeket akkor igen furcsa világ jöhet ha nem vigyázunk

misiapu71 2011.01.24. 15:40:26

van itt emberek egy csomó brobléma amit magyarország maga előtt görget húsz éve ,nem hogy megoldanánk inkább még többet generálunk ki van találva sok jó megoldás nyugaton miért nem jó az nekünk megy a vakíttás most is ,volt hat kormányunk de a broblémák itt vannak

guga 2011.01.24. 15:42:41

@bebe tv:

Akkor sarkítom. Az állam manyup előtt megkapta a 24+8 százalékot.

Ha igazán magánnyugdíjpénztárat akartak volna létrehozni, akkor nem az államnak addig folyósított 8%-ot irányítják át, hanem máshonnan vonnak el.

De mivel az állam látta kárát, így egyre nagyobb terhet jelentett.

A szocik, amikor létrehozták a manyupot, akkor jártak volna el korrekten, ha az állam 32 százalékához nem nyúlnak, hanem kötelezték volna a cégeket, hogy fizessenek + 8 százalékot manyupba.

Majd lehetett volna csökkenteni a nyugdíjjárulékot később, apránként. Így a manyup valóban manyup lehetett volna, teljesen független, mert nem az államnak fizeti be, majd az folyósítja. Így a fidesz nem tudta volna megszüntetni.

Hja, hogy az állami fejőstehén még egy szocinak is fejőstehén :)

Már nem az.

Elstron 2011.01.24. 15:44:38

@tildy:): Ez 22-es csapdája, amit adminisztratív eszközökkel nem tudsz kezelni. Az ezekből az esetekből eredő pontatlanságot le kell nyelnie a rendszernek.

guga 2011.01.24. 15:46:02

@ORBÁNHITLER!:

Az is fikció, hogy Orbánék ellen fellázad a nép :)
Max. szociális alapon, mert az, hogy a charta kimegy Orbántakaroggyozni, még nem a nép, csak egy-két kiherélt balliberális.

Ahogy az eu hadseregét még nem vetették be sehol, úgy az eu szempontjából a fidesz sem rezsim, mert az eu és a fidesz is, ha vannak problémák jogi úton kommunikálnak, nem fegyverekkel.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:48:34

@guga: meglássuk maradjunk ennyiben.

án mindenesetre nemsokára megkapom a friss útlevelemet aztán izzítom a kanadai vízumot:-)biztos ami biztos.
gyanítom balhé nélkül is megyek nemsokára.

guga 2011.01.24. 15:51:19

@ORBÁNHITLER!:

Én sajnos már nem tehetem, max. ha lőnek :)
Akkor gondolkodás nélkül.
Család, ingatlan, stb, stabil vállalkozás.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 15:53:43

@guga: én már rég leléptem volna csak családi okok miatt nem ment, voltam kinn többször de haza kellett jönni, viszont már én sem 20 éves vagyok, és ez az ország annyira reménytelen....és egyre inkább az lesz.ja, hacsak nem vagy orbán van demján és hasonlók haverja vagy talpnyalója....

masenyka 2011.01.24. 16:18:32

Úgy látom, már most tisztába van ez a patkány banda, hogy 4 év múlva(ha nem korábban)nem igen fog labdába rúgni,ezért
kapaszkodik a külhoni(gyanútlan)magyarokhoz ez a nyomorék hadvezér a seggnyaló ALvezírével
együtt.De,hogy biztosabb legyen a dolgába,
jobb lenne ha a saját fajtájához menne sza
vazat gyüjtésér, mondjuk INDIÁBA! Még jobb lenne,ha ott is maradna!Onnét legalább nem tudná össze ugrasztani az itthoni magyarokat a külhoni magyarokkal.Mert hát most pontosan ezt csinálják.

2011.01.24. 16:30:26

@bebe tv: lehet most el fogsz kenődni de szerintem te sem abból a pénzből végeztél iskolát amit előzőleg leadóztál az államnak. Ez egy megelőlegezett dolog. Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy valaki itt végez magyar nyelven egyetemet majd elmegy Kijevbe vagy Bukarestbe dolgozni a magyar diplomájával és tudásával? Téglavetőnek csak-csak, de ahol kell 2 szót szólni ott esélye sem lenne.

A lakcím az azért rossz, mert jelenleg is nagyon sokan visszaélnek vele. Amíg lakcím nélkül nem létezik az ember addig ez nem is lesz másként. Minden baromsághoz kérik, olyasmihez is amihez nem kéne, főleg EUban. HA EU-n belül megoldanák az 1 állandó lakhelyet akkor lenne értelme, mert akkor nem lehetne kamuzni, egyszerre csak 1 helyen lenne az ember. Persze még mindig ott az EU-n kívüli.

Az az igazság, hogy nem tudok jó megoldást, olyat főleg nem, ami nem degradálna valami csoportot másodrendűvé. Az korrekt lenne, hogy mindenkinek egyforma jogai legyenek, csak ennek még nem látjuk a következményét. Kétlem, hogy fidesz uralmat okozna, de lehetnek potenciálisan más káros hatásai...

A legjobb talán az lenne, ha az ember döntene, hogy hol akar szavazni, és csak 1 helyen tehetné meg. Ezzel kifejezne egyfajta hovatartozást is - pl ha ideiglenesen tartózkodom más országban akkor nem érdekel a politikájuk...

A világ globalizáció fele halad és ezzel semmi bajom... a határok egyre kevesebbet jelentenek. Hát így a nemzetiségi, kulturális hovatartozás egyre nagyobb szerepet kap, és ez - koncepcionálisan - így van jól. A részleteken lehet vitázni. :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.24. 16:40:07

@masenyka: pontosan.
egyébként orbán után semjén és kövérlászló a két leggusztustalanabb féreg.

Rob67 2011.01.24. 16:47:07

@Elstron: Ecsém te mekkora gyökér vagy...
Aki igyekszik máshol többre jutni, az a te agyadban elmenekült, aki maradt az meg harcol...
Mond te orbánimádó barom, nektek minden csak a harc jut eszetekbe?
Sokat olvastátok a Mein Kapfot vagy nem nőttetek még ki a gyerekkori jétszótéri indiánosdiból?
Nem kell nagymagyar legyél elég ha Magadért küzdj te baromarc, és akkor talán a sok szájtépés és lozung nélkül is mehetne előre az ország.
Ez a pártgyűléseken összeollózótt maszlag tisztára olyan mint a rákosi/kádár éra folyamatos bűnbak és szabotőr keresése.
Orbán és a megbántott ország...
Ahogy Hofi mondta: nekem egy illetékes sértődjön, tegye a dolgát.
Mér ha kinőtt a mogorva gyerekkorából.
Ha meg nem tudja feldolgozni, akkor huzzon vissza a picsába a grazi szanatóriumba.
Egy illetékes

Elstron 2011.01.24. 16:55:42

@Rob67: Elég lett volna továbbolvasnod, és megértenéd a dolgot, ehelyett az első hsz-re reagáltál. Gratulálok, tudod, a stílus maga az ember... ;)

bebe tv 2011.01.24. 17:37:46

@randomgenerator: nem azt mondtam, hanem hogy a mi adóinkból finanszírozzák az oktatást is, meg sok más egyebet. Tehát
az én adómból ne tanuljon ingyen senki fia borja akinek a szülei más országban adóznak, miközben a hazai továbbtanulók felét csak tandíjas iskolába veszik fel.Az tanuljon a saját országában.
Németországban sem tanulhat ingyen a cseh, lengyelországi vagy netán más országbeli német. Ezt úgy lehetne egyszerűen kiszűrni, ha volna tandíj és az
itt élő adófizetők a legnagyobb részét visszaigényelhetnék az adójukból.

bebe tv 2011.01.24. 17:48:47

@Elstron: Na látod ez a gond, miközben kb.50-60 ezer hazai gyereket meg csak fizetősre vesznek fel.Akkor arról még nem is beszéltem, mivel magyar egyetemen tanult nem is biztos, hogy az illető ország nyelvét ahol él rendesen beszéli-e.
Ebből az következik majdnem hogy elvárja,
hogy állást is kapjon nálunk,hiszen diplomás és sajnos szlovákul vagy ukránul meg nem tud rendesen.
Egyébként is akkor mi a fenének finanszírozza a magyar állam a Bólyai egyetemet Romániában.
Ráadásul levesszük a szomszédos országok válláról az oktatási költségeik egy jó részét is. Így nekik még az oktatási költségek finanszírozása is kevesebbe kerül mint nekünk.
Majd még azt is meg kell élnünk, hogy mi fizetjük a tb-t, mások meg ingyen gyógyulhatnának?

weirds 2011.01.24. 20:48:21

abba a szcenárióba érdekes belegondolni, hogy 2 párt nagyon közel áll egymáshoz a szavazás előtti felméréseken, és a szavazáson az egyik mégis keményen nyerne (a határontúliak szavazatai miatt). lényegtelen, hogy ez melyik párt, mennyire éreznék az itthoniak becsapva magukat? szerintem botrány lenne!

hakos2 2011.01.24. 21:34:58

@guga: Nem, majd jönnek a szocik Elqúróval az élen, oszt az Ájemef segítségével elhozzák a főldi paradicsomot,ahol az exeszdéseszes írók és filozófusok fognak naponta hálaimát előénekelni a népnek. Hihetetlen micsoda sötétség tombol itt ebben a balliberális szubkultúrában....:)))

agyamputáltak 2011.01.24. 23:12:05

@hakos2:
jó mikor narancsködös sötétezik :DDDDD

masenyka 2011.01.25. 11:15:54

@hakos2: Komolyan érdekelne,le tudod-e
irni helyesen a három keresztet mint
neved karakterét,ami megegyezik a hozzád oly közelálló nyomorék banda által betanított összműveltségedet kimerítő tudás halmazával?

masenyka 2011.01.26. 12:10:36

@ORBÁNHITLER!: Hát igen! Én is őrájuk
gondoltam, na meg a debreceni langelósra
szíjjártóval egyetembe.Egy pár kiló szap
pan majd ki fog főni belőlük a következő
56-kor.Remélem!(Mellékesen)!Nem vagyok
szoci,soha nem is voltam.Sőt,a múlt rendszerbe a munkahelyí párttitkár még
el is akart vitetni mint reakciós köz
ellenséget.De amit ezek csinálnak,az már
vérforraló.De remélem nem sokáig rontják
itt a levegőt!Nem tudom mi lenne a megoldás,talán a legmegfelelőbb a Habsburg család lenne.Ők legalább értelmesen és reálisan látják a világot.
süti beállítások módosítása