Magyarország ma visszaszerezte a fővárosát - mondta Orbán Viktor, és ez volt az a pillanat, amikor az addig visszafogottan nézett miniszterelnöki beszédre már csak oda kellett figyelni. Mert normális ország normális miniszterelnöke ilyet nem mond. Budapest eddig nem fideszes volt, tehát Budapest nem volt Magyarország része. Köszi.

Oké. Tisztáztuk. Amelyik város nem a Fideszre szavaz, az nem magyar. Igaz, hogy minimum undorító dolog kétmillió embert húsz évre utólagosan kizárni az országból, de ha már ilyet játszunk, akkor muszáj átgondolni néhány lényeges kérdést. Csak hogy tudjuk, hányadán állunk. Szóval kedves Viktor!

Szeged most nem Magyarország? (ez nekem fontos, csak megérthető, mégis a szülővárosomról van szó)

A hagyományosan jobboldali, de Meggyest most közel kétharmados fülkeforradalommal elzavaró Esztergom mától szintén nem tartozik Magyarországhoz? Már csak a történelmi emlékek miatt sem volna szép dolog.

A kerületekkel hogy állunk? Arra gondolok csak, hogy ha a fideszes Erzsébetvároson és Zuglón keresztül át akarok ugrani húgomékhoz Angyalföldre, akkor készítsek be útlevelet, vagy egyedül a főpolgármester pártállása számít?

Na de ami a legfontosabb. Ne felejtsük el, hogy van egy kicsi falu Fejér megyében, ahol most szintén kikapott a Fidesz. Úgyhogy a miniszterelnöki dörgedelem után teljesen logikusan adódik a kérdés:

Kedves Viktor! Felcsút tényleg nem Magyarország része?

Fél hatos állás szerint az egész országban a legalacsonyabb részvételi arány Budapesten van. Ez leginkább azért érdekes, mert szinte mindig itt szoktak a legtöbben szavazni, úgyhogy valamit nagyon jelent ez a borzalmasan alacsony részvétel. És nem, nem azt, hogy a budapestiek hatvan százalékát nem érdekelné, mi történik a városban.

Három megfejtési lehetőség.

- Undorító dolog, hogy pártlogó alapján kell szavazni. A pártok példát vehetnének a kis falvaktól: arról akarunk szavazni, melyik jelölt ért legjobban a városhoz, nem arról, melyik párt indítja.

- Nem vagyunk konzervatív város, de még csak simán fideszes sem. Amin nem változtat az a tény sem, hogy fideszes polgármester lesz, több pesti figyeli szkepszissel Tarlós megválasztását és a jobbos hatalomátvételt, mint amennyien támogatnák.

- Itt, ahol politizálunk az önkormányzati választáson, és nem a városról szól a döntés, látszik leginkább, mennyire durván nincs ellenzék. Az LMP szimpatikus, de színtelen-szagtalan, a Jobbik nem, mert demokrata nem választja őket, az MSZP meg szintén nem, mert egy okot mondjanak Budapest elmúlt négy évét megnézve, hogy a szocikat válasszuk. Így hát nyer a Fidesz, de totális érdektelenségbe fulladva.

A megoldás pedig valahol a három között félúton.

Feltűnt egyébként valakinek, hogy mostanában minden választás előtt Fradi-MTK van?

Nem is ez a furcsa igazán, hanem az, hogy a meccs izgalmasabb, mint a vasárnap esti eredmény. Már tavasszal is az volt, de az idei választáson olyan brutális Fidesz-győzelem fog születni, mint még soha. Ha igazán megerőlteti magát az ember, beugorhat néhány hely, amit érdemes lehet figyelni, mert még nyílt a küzdelem - fővárosi önkormányzat, Szeged, Gödöllő, talán Vác, és ennyi. Itt vége is van. De pont emiatt is lehet különösen fontos alaposan figyelni a politikára akkor is, amikor befejezték a győzelmi beszédeket a Fidesznél, lesöpörték az asztalokról az utolsó szórólapokat, és a csepeli nyugdíjasotthonban magányosan zokogó Jani bácsinak is elmagyarázták, hogy nem, a keresztény kurzus ellenére sem támad fel Kádár.

Azt mindannyian tudjuk, hogy vasárnap beteljesül a folyamat: soha Magyarországon senkinek nem volt akkora demokratikus úton szerzett hatalma, mint Orbán Viktornak. Minden a Fideszé lesz, tényleg minden - és pont ettől lesz igazán izgalmas a politika október negyedikétől is. Eddig ugyanis ahhoz lehettünk hozzászokva, hogy a kormány válogat a kedvenc városai közt, meglöki kicsit a kormánypártiakat, visszahúzza az ellenzékieket, aztán kormányváltás után ugyanez fordítva, közben pedig úgy, ahogy, de ténylegesen működik egy politikai döntéshozatali folyamat. Parlamenti viták, kompromisszumok, akár a pártok közt is, egyszóval történt, ami történt, de a végső döntések mégis itt születtek a szemünk előtt. És ez nem a szoci kormányok kegye volt a nyilvánosság felé, ezt csinálta '98 és 2002 között a Fidesz is, egyszerűen mert nem volt más választásuk. Na, mostantól ez végképp nem így lesz.

A döntéshozatal áttevődik a Fidesz belső köreibe. Olyat pedig végképp nem lehet ezek után eljátszani, hogy ha gondolkozni kell azon, melyik városokat támogassák melyik kárára, akkor a kormánypárti legyen jobb helyzetben, mert minden kormánypárti lesz. Ez egy iszonyúan érdekes új helyzet lesz - már csak azért is, mert új szitu lesz a fideszesek számára is, nekik is ugyanúgy most kell megtanulniuk, mit kezdenek az abszolút hatalommal, ahogy nekünk azt, hol és hogy kell őket figyelni. Minden a kormányé, miközben mindenre nyilvánvalóan nem tudnak pénzt adni. Hogy kezelik ezeket az érdekellentéteket? És hétfőtől végleg nem marad kire mutogatni. A teljhatalom teljes felelősséggel is jár, és egy darabig el lehet még szórakozni Simorral és az IMF-fel, de végső soron nem marad kit hibáztani. Nem mondhatják, amit Gyurcsány mondott, hogy jaj, az ellenzék nem engedi a munkát, mert nincs ellenzék. Ha Orbán elkúrja, ő kúrja el. Nincsenek mentségek. És ezt pontosan tudja ő is. Borzasztóan izgalmas hónapok jönnek.

Azt nyilatkozta Tarlós, hogy ő bizony újra magyar kézbe adná a Fradit. Hogy hogyan, arról nem mondott semmit, és már csak azért is érdekesek ezek a szavak, mert a főpolgármesteri posztnak nincs sok köze a Ferencvároshoz, de mindegy. Megteheti, úgyhogy miért ne tegye?

Persze elég undorító dolog, ahogy a politika belefolyik a sportba, de úgy tűnik, nincs mit tennünk ellene. Érdekes lenne a játék egyébként is, vidéken ez már nagyon megy, a Fidesz legnagyobb arcai már üzletelgetnek a focival. Mondjuk nem igazán tudni, hogy ha eddig piaci alapon nem kellett magyaroknak a Fradi, akkor most leendő főpolgármesteri utasításra miért kéne. Na de nem is ez a lényeg, hanem egy személyes ígéret.

Pontosan emlékezhetünk, mi történt a Fradival, amikor legutóbb magyar kézben volt. Óriási sikkasztásgyanúk, előbb csak elmaradozó sikerek, aztán később vállalhatatlan, a klub történetéhez teljesen méltatlan eredménytelenség, totális szakmai és morális szétesés, csődközeli helyzet, végül NB 2, három évig, a félelmetes Nyíregyháza, Kecskemét, Szolnok trió mögött. Aztán jöttek a gusztustalan külföldiek, elvették a szegény, ártatlan, jó szándékú magyaroktól a klubot, és belenyúltak a lassú, de biztos pusztulási folyamatba. Most már külföldi segítséggel újra stabil NB 1-es középcsapatról van szó, pedig ha bejött volna, amit Tarlós szeretne, hogy tisztán magyar kézben legyen, semmi nem mentette volna meg a teljes összeomlástól.

Úgyhogy most megígérem: ha Tarlós visszavezeti őket arra az útra, ahol a külföldi befektetők érkezése előtt voltak, 2014-ben gondolkodás nélkül rá fogok szavazni.

Gyönyörű véletlen egybeesés, hogy pont azon a héten, amikor néhány szűklátókörű Szabó Ervin betiltásáért kardoskodik, szinte teljesen elsikkad a magyar irodalom egy valódi ünnepe. Mert van kit köszöntenünk: ezen a héten lett volna száz éves Faludy. Pontosabban rosszul fogalmazok, ezen a héten lett százéves - annál, aki túléli a fasisztákat, túléli Recsket, és ezek után képes még boldog életet is élni, egy olyan hülyeség, mint hogy négy éve nem ver a szíve, nem jelent automatikusan halált. Nem mondom, egy átlagembernél esetleg. De ő azért nagyon messze van az átlagosságtól.

Tavaly ilyenkor az ő verseinek betiltását akarták. Jellemző. Sajnos nagyon is jellemző. Ennyit tudnak jobboldalon? Tiltani és üldözni? Saját értéket hozzátenni már nem megy, de legalább töröljenek el mindent, ami nem száz százalékig jobboldali mélymagyar?

Itt annyi a lényeg: bárkire, csak lehessen ellene lenni. Pedig elég végignézni Faludy életútján, és látszik a nagy különbség. Egy ember, aki túlélte jobb- és baloldali diktatúra minden borzalmát, és ezek után - sőt, ezek közben! - képes volt igent mondani az életre. Annak minden szépségére. Ha a liberális métely ez az életöröm, akkor tessék, csak mételyezzék a magyarságot. Pedig ennek nincs köze a politikához: ha Faludy történetesen éppen konzervatív vagy szocdem gondolkodású lett volna, akkor is ugyanúgy szerette volna a világot, így viszont adott egy könnyű támadási felületet mindenkinek, aki nem úgy gondolkozik, mint ő. Akik mindig csak azt tanulták, jobbról és balról egyaránt, hogyan kell valami ellen lenni. Sírdogálni Trianonon vagy rettegni az előretörő széljobbtól, és közben nem értik azt, hogy képes egy ember úgy gondolkozni, hogy bár sok minden rossz, mégis megvan az életnek a maga mindennél mélyebbről jövő szépsége.

És gyűlölik, mert féltékenyek rá, amiért úgy volt képes boldog lenni, ahogy ők soha nem.

Ez az egész Szabó Ervin-balhé az MSZP terelése. Gyurcsány és barátai ráirányítják a figyelmet szegény néhai könyvtárigazgatóra, és közben az igazi kommunistát megtartják a dicsfényben. Na igen. Undorító dolog, pedig természetes lenne ugye, hogy attól, hogy valaki baloldali, máris nincs helye a nemzet nagyjai közt. De még a nemzet kicsijei közt sem. Oda és vissza ki lett tárgyalva, miért is ciki, ha olyan mocskosundorítókommunistákról neveznek el könyvtárat, mint Szabó Ervin, aki olyan aljas, igazi bolsevista módon próbálta eltitkolni pozitív hozzáállását a komcsik magyarországi rémtetteihez, hogy a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt fél évvel meghalt. Nem is ez itt a lényeg. Hanem az, hogy eközben milyen kommunista maradt még Magyarországon, akiről gyurcsányi nyomásra szemét módon utcákat, tereket neveznek el, megemlékeznek meggyilkolása évfordulójáról, és rákényszerítik minden jóérzésű magyar emberre, hogy tisztelje őt?

Hát nézzük.

1917-ben belépett a Vörös Hadseregbe és az orosz bolsevik pártba, 1921-től Magyarországon folytatta a baloldali szervezkedést.

1925-től tagja volt a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak.

1921 és 1927 közt három évet ült börtönben politikai okok miatt. 1927-ben Bécsbe emigrált, onnan írt magyar kommunista újságokba.

1930-tól tizennégy évet élt és dolgozott Moszkvában. 1940-től a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztőjeként segítette az itthoni kommunista ellenállást.

1945-től a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja volt.

1950-től a legsötétebb Rákosi-korszakban élelmezésügyi, majd begyűjtési miniszter volt. 1952-ben agrárügyekért felelős miniszterelnök-helyettes lett belőle.

Aztán történt, ami történt.

Tíccsák be Nagy Imrét is!