Két perc múlva kampánycsend. Aztán választás, aztán kicsit újabb kampány, aztán második forduló, aztán vége az izgalmaknak.

És nem lesz sehol egy újabb helóta.

Sehol egy leszbipornós gárdista.

Sehol egy újabb kiszivárgott vérciki Kubatov-beszéd.

Nem fog Bokros újra táncolni.

És a következő Gyurcsány-performanszig is meg kell várnunk az első parlamenti ülést.

Vigasztalhatatlanok leszünk.

Hát vége a kampánynak, legalábbis az első felének, holnapután újra megkérdeznek minket, mit szeretnénk kezdeni ezzel a drága kis országgal a következő négy évben. A lényegi kérdés, hogy ki fog nyerni, eldőlt, valószínűleg az is, meglesz-e a kétharmad, de az igazi izgalmak ezek után jönnek. Nem tudjuk még, ki lesz a második, mekkora előnnyel, sem azt, hogy három, négy, vagy öt párt jut-e be. Várhatjuk persze erre a hétvégére az ősi ellenségek összecsapását, a legendás küzdelem újabb fejezetét, az igazi, kemény, férfias harcot, csak nem vasárnap estére, hanem szombat délutánra. És úgy fogják hívni, hogy MTK-Ferencváros.

Annyi biztos: az elmúlt két évtized legunalmasabb kampányán vagyunk túl. Üres szólamok, semmitmondás - és még abból sem túl sok. Leendő kormánypártunk terveiről nem tudni semmit, és túl sokat a leendő ellenzékünkről sem. És sajnos az ország jelentős része továbbra sem valamiért, hanem valami ellen szavaz. Persze úgy tényleg nehéz valamiért szavazni, ha nem mondták el, mi lehet az.

Nem véletlen, hogy az eddigieknél sokkal alacsonyabb részvételre számítanak. Sokan csalódottak mindenben és mindenkiben, sokaknak van elegük az egész politikából. Pedig nincs többről szó, mint hogy a szabadságnak ára van. Magyarország huszonegy éve szabad, és ennek most épp az az ára, hogy hat olyan párt közül kell választanunk, amik közt a legtöbbek szerint nincs nemhogy tökéletes, de még csak egyszerűen jó sem.

Mégis, el kell menni szavazni. Nem azért, mintha a választási lehetőségek annyira jók volnának. És még csak sugalmazni sem szeretném, kire. Már csak azért sem, mert - és itt most súlyosan személyes vallomás következik - e pillanatban még én sem tudom, kire fogok szavazni. De abban az egyben biztos vagyok, hogy elmegyek. Egyszerűen azért, mert tisztelem annyira Magyarországot, hogy véleményt mondjak a következő négy évéről, és mert még Magyarországnál is jobban tisztelem a demokráciát. Minden hibája ellenére a történelem eddigi legjobb rendszere ez. Amivel szemben egyszerűen kötelességünk, hogy néha keresztbe húzzunk egymáson kétszer két vonalat.

Az LMP egyszerre több és kevesebb, mint egy párt. Kicsit protestmozgalom, kicsit divat, sokaknak szimpatikusak, lelkesek, fiatalok, a céljaikról nem tudunk semmit, olyanok, mint az 1990-es Fidesz és a 2002-es Centrum Párt összegyúrva. Nem is annyira párt, inkább egy nagyon érdekes jelenség.

Ez a jelenség ma négy felmérés szerint is átlépte az öt százalékot.

Mi az ok, ami miatt több százezer ember szavaz olyan pártra, amiről senki nem tud semmit? Az már régóta nyilvánvaló, hogy ha volna a szavazólapon olyan választási lehetőség, hogy a fentiek közül egyik sem, akkor az bejutna a Parlamentbe. Az LMP-re szavazni most egyenértékű azzal, hogy bárki, csak ezek ne. És ez nagyon nagy erő, hatalmas igény van valami újra, nem csak a szélsőjobbon, annyira, hogy egyre inkább úgy tűnik, ez még a totális információhiányt is ellensúlyozza.

Az MSZP és az SZDSZ összeomlásával egyszerre tűnt el a progresszív baloldaliság és a liberalizmus a politikából, nem véletlen, hogy az LMP most épp e kettő határvidékén halászgat. Ez a következő ciklus alatt is óriási változásokat hozhat a pártrendszerben. Egyelőre nem tudni, hogy a protestpártok örök végzete, a bejutás utáni érdektelenné válás elérné-e az LMP-t, vagy sikerülne-e olyan pártot csinálni belőle, amilyenek mondjuk a német zöldek. Ez nagyrészt azon is fog múlni, össze tudja-e szedni magát az MSZP. Ha nem, akkor még a mostaninál is nagyobb szabad tér lesz a Fidesztől balra, és lehet az LMP-é is a pálya.

És mától még egy okot kell nagyon komolyan figyelembe venni: az önbeteljesítő jóslatok erejét. Nagyon sok, az SZDSZ-ben, az MSZP-ben és egyáltalán mindenkiben csalódott liberális szavazó van úgy azzal, hogy akár LMP, akár MDF, de nehogy hárompárti parlament legyen. Sokan hezitálnak az LMP és az MDF közt, és akár döntő érv is lehet az, hogy az LMP-nek van esélye bejutni, az MDF-nek pedig nem annyira. Nem szabad kijelenteni persze, hogy ez így is lesz. De mostantól már csak emiatt is érdemes lesz az eddigieknél is jobban odafigyelni a közvélemény-kutatásokra.

Este tizenegy óra van, amikor ezt a cikket írom, azaz kicsit több, mint hat óra telt el a Kubatov-beszéd nyilvánosságra kerülése óta. Hat óra pedig két nappal a kampány vége előtt borzasztó sok idő. A Fidesz nem túl rég adott ki egy rettentő szűkszavú közleményt; késő délután, amikor már a teljes net Kubatovon csámcsogott, a párt hivatalos álláspontja az volt, hogy letették a telefont.

Próbáljuk meg elképzelni ugyanezt egy amerikai kampány hajrájában - ugye, hogy nonszensz? Adott egy párt, ami története egyik legfontosabb választása előtt áll, adott egy helyzet, ahol nagyon gyorsan kéne reagálni, és bármi normális megszólalás helyett nem csinálnak semmit. De a probléma nem Fidesz-centrikus: ha jól megnézzük azokat a szituációkat, amikor egy magyar pártnak nagyon gyorsan kellett teljesen váratlan ütésre mondani valamit, azt látjuk, hogy egyetlen alkalommal, az őszödi beszédnél sikerült jól reagálni. Akkor a szocik azonnal nyilatkoztak, nem tagadták le a letagadhatatlant, és így is buktak vele persze, de legalább csak hazudósnak tűntek, nem hazudósnak ÉS baleknak.

Nyilván az ügy elkenése is lehet egy reakció. De aki nem beszél, az hagyja, hogy az ellenfele irányítsa a kommunikációt. Ebből ki lehet jönni jól is, de mindenképp kockázatvállalást jelent. A Fidesz kampánystábjának gyengeségét demonstrálta ez az azonnali némaság. Azt, hogy képtelenek tudomásul venni, hogy nem az 1998-as kampányban vagyunk, amikor meg lehetett várni az esti híradók előtti félórát, hogy kitaláljanak valami jól hangzó nyilatkozatot. A webkettő korában a lapzárta fogalma eltűnőben van, mindenre azonnal kell lépni. Nincs idő a mérlegelésre, itt aki jól rögtönöz, az a valaki.

Ez mutatja meg igazán, miért van szükség egy erős kezű kampányfőnökre. Aki adott esetben akár teljhatalmú is; két és fél nappal a kampánycsend kezdete előtt például biztosan. És hogy ebben benne van a nagy hiba lehetősége is? Hát igen. De ez a szakma ettől is szép. És aki csak mosolyogni tud, előre kigondolt szövegeket kézbe adni és adatokat gyűjteni, de gyorsan reagálni nem, az - egyéb érdemei elismerése mellett - ne foglalkozzon a kommunikációval.

Van egy komoly problémám az LMP-vel. A politikai-közéleti témák iránt érdeklődő, az átlagnál több hírt fogyasztó, ráadásul ilyen baráti körrel is rendelkező embernek tartom magam. Ez nem erény, csak azért írtam le, hogy érthető legyen a problémám: nem ugrik be elsőre, ki az LMP elnöke. [Nincs.] A helyzet pedig az, hogy ha eddig csak ennyire tudtam meg, jobban már nem is érdekel.

Felsorolnám, hogy miket tudok az LMP-ről. Először is régóta hallom, hogy LMP LMP LMP. Tudom, hogy Lehet más a politika a nevük, ebből következően pedig nyilván valami mást akarnak. Itt már majdnem be is zárult a kör. Amit még tudok - és ami szimpatikus -, hogy szívesen és profi módon használják a webet.

Ennyi.

Nem sok, sőt kifejezetten kevés. Talán. Ami viszont biztos: az átlagember (avagy a szavazópolgár) az utolsó ponttal nincs tisztában. Ő csak annyit tud, hogy az LMP mást akar.

Bár látszik, hogy remekül használják a kampányeszközöket, de egyelőre mindez kissé öncélúnak tűnik. Mint az online MLM-nél: leginkább akkor lehet hasznod a blogodból, ha te is arról blogolsz, hogy hogyan kellene másoknak blogolni. A végén meg majd mindenki arról blogol, hogyan kell blogolni. Köszi.

Fentebb nem bontottam ki az igazság minden szeletét, tudok még valamit. Többször is hallottam, miért is más a lehet más. Attól, hogy az elkopott politikusok helyett friss civilek csinálják.

Az nem baj, ha valaki még nem volt politikus, attól még lehet jó. De aki választásokon indul, ne ragaszkodjon az ilyen környezetben idétlenül hangzó "civil" megnevezéshez. Nagyon utálnám, ha "civil" orvos műtene meg, de az sem esne túl jól, ha "civil" vezetné a repülőgépet, amin ülök. Lehet, hogy én vagyok más (új pártnév, LHÉVM), de úgy gondolom: egy orvos legyen orvos, egy pilóta legyen pilóta, egy politikus pedig legyen politikus.

(az gyönyörű, milyen szép szakítósblogos címet sikerült találnom. de nem, nem lesz szó benne nőkről, pedig ők tényleg érdekesebbek, mint a politika)

Azt, hogy a kampányban nem illik nemet mondani, már lassan huszonegy éve pontosan tudjuk. Itthon legelőször 1989 végén, a négyigenes népszavazásnál sikerült az SZDSZ-nek és a Fidesznek addig csavargatniuk a kérdéseket, amíg az nem jött ki teljesen extrém módon, hogy az első kérdés is úgy legyen feltéve, hogy az övék legyen az igen válasz. Az igen szép, az igen jó, de ezt valahogy 2006-ig utána mégsem próbálta kihasználni senki sem. Majd jött az előző választás, utána a 2008-as népszavazás, és persze a tengerentúlról is láthattuk, milyen az, amikor az Igen a legfontosabb kampányjelszavak egyike. Ennek a kimondottan egyszerű, de mindenképp jól hangzó szavacskának a használata az egyetlen olyan pont, aminél értelmetlen a kérdés, hogy Gyurcsány-Orbán-Obama, melyik a kakukktojás.

Ezzel szemben most, 2010 tavaszán az van, hogy nem.

A Fidesz megmondta, hogy szavazzunk rájuk, mert akkor NEM lesz korrupció, NEM lesznek nagy adók, NEM vásárolhatnak a külföldiek magyar földet, egyáltalán, NEM lesz elkúrás. A Jobbik ugyanezeket a nemeket szintén elmondja, csak ők hozzáteszik, hogy NEM lesz cigánybűnözés sem, NEM lesz barátkozás a zsidókkal és a multikkal, és hogy a szocik mellett NEM kaphatnak kegyelmet a fideszes nemzetárulók sem. Az MSZP ezzel a kettővel szemben meghatározva magát azzal kampányol, hogy NEM lehet Magyarországon erős fasiszta párt, és NEM lehet kétharmados Fidesz sem. Az MDF, amikor épp mással van elfoglalva, mint saját maga szétesésével, inkább a gazdaságpolitikára alapoz: büszkén hirdetik, hogy a többi párttal ellentétben ők NEM nézik hülyének a választókat. A legelviselhetőbb első ránézésre az LMP-nél a helyzet, náluk ugyanis már megjelent nemcsak a névben, hanem kampányszlogenként is a lehet, de azért a központi üzenetük még mindig az, hogy ők NEM olyanok, mint a többi párt. Vagyis eljutottunk oda, hogy két perc alatt leírtam a kampány legfontosabb üzeneteit öt mondatban tizenegy nemmel, és meg sem kellett állnom közben gondolkozni.

És a jobb esetben csak szkeptikus, rosszabb helyzetnél mindenben és mindenkiben csalódott átlagszavazó csak néz. És nem tudja elég hangosan mondani: drága pártok, azt már nagyon jól tudjuk, milyen Magyarországon nem akarunk élni. Ugyan végre hadd szavazzunk már arról, milyenben igen!

Lejárató kampány Magyarországon olyan vicces, mint a mostani, Jobbik elleni, még nem volt. Az első indulatokat - akár a nevetést, akár a védekezést - persze az érzelmek adják, de van a helyzetnek pár tanulsága, ami hosszabb távra szól, és nem poén, hanem kőkemény politika, a legdurvább fajtából. Érdemes jól megnézni őket.

Új erő, új támadások. Felnőtt, és megérkezett a politikába egy generáció, ami nem korrumpálódhatott a régi rendszerrel. Találni kell ellenük más támadási felületet, és találnak is. (Igen, egyik ügyet sem valamelyik párt vagy pártlap szellőztette meg, de olyan lelkesedéssel vetették rá magukat rögtön a témára, hogy ők tartják napirenden.)  És ez a támadás hatásos, a Jobbik ezen a héten gyakorlatilag csakis ezekkel a témákkal szerepelt a médiában. És hogy szerepelt! A hét legkomolyabb botránya ez volt, mellette pedig senkit nem foglalkoztatott olyasmi, mint az MSZP korrupciós ügyei vagy az, hogy a Fidesz még mindig nem adott ki programszerűséget sem. Pedig szétlopni az országot valóban cikibb, mint leszbipornózni.

Nincsenek titkok. Abban igazuk van a jobbikosoknak, hogy senki nem szent, és hogy mindenki csinálhat fiatalon olyan hülyeségeket, amiket politikusként megbánna, ha nyilvánosságra kerülnének. Mégis, olyan kép soha nem lesz a neten, ahogy 1985-ben a koliszobában Orbán türelmetlenül várja, hogy Fodor végre készítse el neki az első füves cigijét, a fiatal politikusoknak viszont már egy alsó kategóriás mobil fényképezője is kettévághatja a karrierjét. Ezen lehet vitázni, hogy jó-e, de a tény ettől még tény marad, aki ezek után politikusnak áll, akármilyen alacsony szinten is, oda kell figyelnie minden pillanatára. Persze csak ha ezt hirdeti kötelező erejű útként. Mert azt azért az előző bekezdés végéhez mindenképp tegyük hozzá nagyon gyorsan: az ügy azért borzasztóan vicces, mert ha egy párt hangosan megköveteli bizonyos életmód követését, akkor kövesse is azt. Nyilván ha egy LMP-sről derülne ki hasonló, nem azon csámcsogna a közvélemény napokig.

Középpártok átka? Magyarországon eddig minden pártnak, amikor elért egy 10 százalék körüli támogatottságot, meg kellett küzdenie azzal, hogy túl sokan vannak. Jöttek a belső ellentétek (a Jobbikban ez még nem súlyos, legalábbis a nyilvánosság előtt), és előkerültek a vállalhatatlan tagok. Ezzel megszenvedett először az MDF és az SZDSZ, utánuk a Fidesz, később a kisgazdák bele is haltak, de Thürmerék és barátaik révén még az MSZP sem tudta kikerülni, pedig ők nem úgy indítottak, hogy kis pártból közepes lettek, hanem hogy nagyból kicsi. Nagyon úgy tűnik, hogy a trend folytatódik, a Jobbiknak is küzdenie kell azzal a teherrel, hogy több tagja van, mint akiket egy belvárosi kocsmából kontrollálni lehet.

Egy mindenki ellen, mindenki egy ellen. Mostanra nyilvánvaló, hogy a Fidesz is ellenfélként tekint a Jobbikra, szó sincs már hallgatólagos támogatásról, vagy olyasmi kettős beszédről, mint amilyen még az EP-választás estéjén is volt. Ezzel pedig megtörtént az, amit a baloldal több, mint egy évtizede követelt már. A Fidesz elhatárolódott a radikáljobbtól, a Jobbik politikai karanténba került. Ha pedig a Fidesz majd kormányon is ezt a hozzáállást viszi tovább, és nem nyitnak újra a jobboldal szélei felé az első nagyobb népszerűségvesztésüknél, akkor ezzel kihúzzák a baloldal egyik legkomolyabb méregfogát. Még nem tudni, mennyire lesz a második Orbán-kormány Jobbik-ellenes, de ha ennyire, akkor az nem a magát egyébként is a Fidesszel szemben meghatározó Jobbiknak, hanem az antifasizmus utolsó bástyájaként kampányoló MSZP-nek fog rettenetesen sok álmatlan éjszakát okozni.

És persze Jobbik-kampány, ahogy eddig még nem ismertük. A Jobbik 2003 óta egy fajta kommunikációt alkalmazott, igaz, azt kitűnően: az agresszív támadást. Történetük folyamán most először kényszerültek védekezésre, és csúnyán megégtek. Király András azonnali lemondása még okos lépés volt, de később egy interjúban már elkezdte igencsak gyengén kimosdatni magát, Morvai mentegetőzését a legfanatikusabbakon kívül senki nem hitte el, a pornós gárdista lány nevében pedig valaki kommentelt a Velvet cikkére (nyilván lehetett ő, lehetett más), ahol elmagyarázta, hogy "100-ból 80 magyar nő ezt csinálja". Semmi tudatosság, semmi koncepció. Márpedig ha a Jobbik jól kommunikáló párt akar maradni, fel kell készülniük arra, hogy őket is keményen támadni fogják, mással is, mint hogy fujj, nácik.

Az MSZP, a Fidesz és a Jobbik delegáltjai úgy döntöttek, hogy az MDF nem indíthat budapesti listát. Ez választási matekra lefordítva annyit jelent, hogy ha jogerőre emelkedik a döntés, az MDF-nek a mostani 5 és fél helyett 6 és 7 százalék közti eredményt kéne elérnie a bejutáshoz.

Nem vagyok jogász. Ismerem ugyan az ide vonatkozó rendelkezéseket, de nem tudnék szakmai szinten beleszólni, jogos volt-e a három párt delegáltjainak kizáró döntése. Túlélem azt is, ha az MDF nem indíthat budapesti listát, abban pedig végképp nem vagyok biztos, hogy lenne-e bármi esélyük a bejutásra attól, ha szavazhatnánk rájuk Pesten. De egy biztos. Hogy ez így, ebben a szabályozási formában, teljesen függetlenül attól, melyik pártok állnak melyik oldalon, undorító és antidemokratikus.

Vonatkoztassunk el tényleg a pártnevektől! A, B, C, D és E párt összegyűjt annyi kopogtatót, hogy listát állíthassanak, és ettől a ponttól az érvényes szabályok szerint ők döntik el, hogy F párt indulhat-e. F párt az előző ötnek riválisa. Mégpedig közvetlen riválisa; nem számít, hogy mondjuk B párt kicsi vagy nagy, hogy melyik nevét helyettesítjük ide be, ha F is indulhat, valamennyi szavazatot biztos elvesz tőlük, ha pedig országosan 5% fölé kerülne F, mandátumokat is. Nem teljesen nyilvánvaló a kísértés, hogy csakazértis megpróbálják elgáncsolni őket? A joguk megvan hozzá. És nevetséges, hogy ott tartunk, hogy lassan köszönetet kéne mondani annak a két delegáltnak, aki nemmel szavazott, a pártérdekkel szemben a demokratikusságot védve, miközben csak azt tették, amire a megbízatásuk szól.

Ez most egész konkrétan ugyanaz a helyzet, mint ha fociban azt mondanánk, hogy aki az első gólt lövi, az adja a bírót. Így nem lehet játszani. Alapvetően az a kész csoda, hogy eddig nem éltek ezzel vissza nagyüzemi szinten. És ennek semmi köze az MDF-hez vagy hogy a többi párt fél-e Bokros Lajostól, ahogy Somogyi Zoltán rögtön kitwittelte. Nem, itt a demokratikus értékek fenntartása a tét. Mert ha az MDF indulhatna Budapesten, de a többiek nem engedik, az nem demokrácia. Ha pedig jogos az elutasítás és tényleg nem volna szabad indulniuk, akkor ennek a hírértéke elvész amögött, hogy a döntést a többi párt hozta - és újra csak az eredendően demokratikus szervezetnek szánt választási bizottágba vetett bizalom csökken tovább, egészen a nulla felé.