/>

Jaj, szegény Bayer

E-one 2009.02.10. 21:57

Régóta érett már a Gyurcsány-Bayer meccs, és valljuk be, a tegnapi Bayer-cikk csak tökéletes ürügy volt a Magyar Hírlaptól való totális, végleges elhatárolódásra. Nem mintha ez a legkevesebbet is változtatna a jogosságán, nagyon kellett már. Azt mondják, ez a sajtószabadság megsértése. Már bocs, de a sajtószabadság megsértése például azt mondani lenne, hogy bezúzzuk a Hírlapot. Az, hogy az állam kit támogat, egyszerű pénzügyi, itt most szimbolikus kérdés.

Bayer Zsoltot csak azért nem tudom a szakma szégyenének tekinteni, mert Bayer Zsolt nem újságíró. Már a fiatalon a Népszabadságba, a Narancsba és a 168 Órába írt cikkei (megélhetési újságírás, hogy van ez?) is az elborulás kezdeti stádiumának csalhatatlan jeleit mutatták, de az igazi mélyrepülés időszakában tényleg nem szól semmi másról egyetlen cikke sem, mint a benne lévő mérhetetlen, sűrű gyűlölet kiköpködéséről. A közepesen gyenge egykori zsurnaliszta szép lassan leküzdötte magát a hetedik feles után politizálni próbáló kocsmatöltelékig, de ez az ő baja. Az, hogy Magyarország egykor legjobb újságja alkalmazza, vele hirdeti magát, és mára régi olvasottságának körülbelül tizedét produkálja, az meg az MH baja, nem szólunk bele, ki mire költi a pénzét, akkor sem, ha éppen Bayer Zsolt váladékdarabkáinak művészietlen prezentálásáért fizet. Az viszont szintén természetes, hogy az államnak nem nagyon kéne egy fillérrel sem támogatnia a nettó nácizmust.

Szögezzük le: nem konkrétan Bayer friss cikkével van a baj. Hanem azzal, hogy mondjuk a veszprémi szörnyűségek előtti számban is úgy találta jónak, ha éppen a - minő véletlen - cigányok által elkövetett bűnözésről ír. Meg azzal, hogy láthatóan semmi más nem jár a fejében, mint hogy mocskos cigányok, mocskos zsidók. (Esetleg hogy mocskos MSZP, mocskos SZDSZ, de ők ugye meghatározó elvbarátai szerint szorosan kötődnek előbbi rétegekhez.) Ha valaki újságírónak gondolja magát, akkor egy ekkora perspektíva még a rovatvezetőséghez is nagyon kevés, és ha valakinek civilként ez minden gondolata, akkor arra nyugodtan kimondhatjuk, hogy náci. A de én ismerek normális cigányokat is félmondatot most hagyjuk, annyira unalmas, átlátható és elcsépelt újnyilas alapvetés, hogy sok szót nem is érdemes pazarolni rá. Írogassa ezt, ha jólesik, senki nem akarja megtiltani neki. Az viszont, hogy egy kormányfő ezután azt mondja, hogy ezeket nem támogatjuk államilag, nem a sajtószabadság lábbal tiprása, hanem a demokratikus minimum.

Igazán azért szomorú az egész helyzet, mert Veszprém után mintha sikerülne széttörni a tabukat, megindítani a párbeszédet, és nem fröcsögve beszélni a cigányok bűnözéséről, hanem közösen megoldandó problémaként. Pont a BZS-féle elborultság tesz ennek leginkább keresztbe. Mert ez egy olyan ügy, amit nem indulatból, hanem szigorúan csakis ésszel kell elintézni. Okosan, higgadtan. Hiszünk abban egy páran, hogy építkezésre van szükség, és hogy az nem működik, ha dühből akarjuk csinálni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr41935758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.10. 22:15:19

Azt írod, 'nem szól semmi másról egyetlen cikke sem, mint a benne lévő mérhetetlen, sűrű gyűlölet kiköpködéséről." Ezért nem olvastam eddig a cikkeit, s a távirányítón is gyorsan megnyomtam egy másik csatorna számát, ha ő tűnt fel a képernyőn. Azonban most szerencséje volt, mert gyűlölete találkozott sokak, nagyon sokak gyűlöletéről. A tragédia, hogy egyetértek veled, és mégis egyetértek a Bayer által leírtakkal is. Ez még nem jelenti azt, hogy egy oldalra kerültünk. Ha vannak egyáltalán oldalak. Bayer lehet, hogy egyes emberek szemében most egy undorító féreg, de azokéban eddig is az volt. Mások azonban most is majd piadesztálra emelik, isszák minden szavát. S vannak azok, mint én is, akik kicsit, nagyon bolondnak tartják, de néha bolond szájából is jöhet ki igazság.

E-one 2009.02.10. 22:29:44

@nanena: Hát persze! Teljesen természetes, hogy nem feketében és fehérben gondolkozunk, nincs abszolút igazság, ahogy abszolút tévedés sem. Csak nem mindegy, hogy hogyan, mikor, hányszor. Ha pl. valaki közli, hogy nem szereti a KDNP-t, akkor ez nem több egyszerű véleménynél, aztán lesz, aki egyetért vele, meg lesz, aki nem. De ha minden megnyilvánulása arról szólna, hogy ő mennyire gyűlöli a KDNP-t, akkor nyugodt szívvel nevezhetné betegesnek bárki.

Arkhimédész 2009.02.10. 22:47:11

Kedves Sz. I. vagy R. S. (?)

Bayer Zsolt munkásságát csak nyomokban ismerem, de az ominózus "betelt a pohár" cikket olvastam. Még azt sem mondom véletlenül tettem, hiszen módszeresen érdekelt, melyik közszereplő, vagy újság hogyan nyilatkozik meg az ügyben.
B. Zs. cikke megdöbbentő volt. Valóban.
Azonban fele annyira sem volt az, mint az a fekete perspektíva, amit a mai magyarországi közállapotok mutatnak Bayer Zsolttól teljesen függetlenül.

Ebben a cikkben óriási adag felháborodás van, harag és indulat.
Gyűlölködésből és acsarkodásból én nem sokat éreztem benne. Amit és ahogyan ír (állatok) a cigány társadalom véreskezű bűnözőiről, és a móri mészárosokról, az mindkét esetben abszolút helytálló.

Az a követelés, hogy a becsületes cigánytársadalom vesse ki maga közül a rájuk is rossz fényt vető bűnöző elemeit, szerintem teljesen jogos követelés.
Az pedig, hogy a jelenlegi helyzetért a gyakorlatilag bűnpártoló liberális jogvédők és a mai uralkodó politikai elit a felelős, szintén megállja a helyét. Más kérdés, hogy ezzel a (szerintem jogos) indulattal és nehezen emészthető erősségű stílussal semmilyen módon nem lehet párbeszédet kezdeményezni még a másik oldal jóérzésű tagjaival sem, nemhogy a hazugsággal választást nyerő uralkodó politikai társasággal. Azonban azt gondolom, hogy B. Zs.ezen már túl van.

Én még nem tartok itt. Én még bízom a reálisan látni képes jóérzésű emberekben
jobb és baloldalon egyaránt, én még bízom abban, hogy azonos, vagy hasonló alapértékek mentén lesznek olyanok, a másik oldalon is, akikkel kölcsönösen elismerve egymást a súlyos nézetkülönbségek ellenére is értelmes, egymást kölcsönösen formáló, beszélgetéseket lehet folytatni. Olyan eszmecseréket, amit egy-egy Sztojka, vagy Rafael persze könnyedén szétzúzhat, de egy Bayer, azért még nem...

Bayer Zsolt ezt a hitét már elvesztette.
Radikálisan és megalkuvás nélkül képviseli a nevezett cikkében indulatos de ártatalanok ellen nem uszító cikkében véleményét. És szemmel láthatóan (már) nem igénye a másik oldal meggyőzése. Ezért párbeszédre valóban csak negatív felhangok révén alkalmas.

Mint ahogy tesszük azt ezen a helyen mi is egymással. Pedig látom ez sem neked, és hidd el, sem nekem nem célom.

Üdvözöllek.

E-one 2009.02.10. 22:56:58

@Arkhimédész: Pedig most tényleg nem működik máshogy, csak párbeszéddel. És ehhez kell mindenki. Akár csak szűk körben is, szépen üljünk le, itt van más nagyobb rendpártisága, az én liberalizmusom, megint valaki más szociális érzékenysége, és egy csomó olyan dolog, amit valahogy meg kell próbálni összerakni, mert - ahogy az a témáról szóló első postomban is meg lett írva - külön-külön senki nem kezelte tökéletesen a helyzetet eddig.

nanena · http://nanena.blog.hu 2009.02.10. 23:03:22

@E-one:
Ha mindent megpróbálunk összerakni, akkor sem lesz semmi. Mindenkinek van egy kialakult véleménye, azt képviseli megalkuvás nélkül. Az összerakáson csak kompromisszumot tudok érteni, s abból még sosem sült ki semmi jó. De itt nem is lehet kompromisszum. Olyan megoldást kell kitalálni, amivel mindenki nyer. Vagy a hatalomnak kell eldönteni milyen utat választ, s azt kompromisszumok nélkül kell megvalósítania. Ha megint ilyen összerakóst játszunk, akkor megint nem történik semmi.

Arkhimédész 2009.02.10. 23:09:12

A párbeszéd fontosságát abszolút elismerem.
Elismerem azt is, hogy Bayer cikke erre teljesen alkalmatlan, alkalmatlan még akkor is, ha tényszerű igazságokat és jogos társadalmi igényt fogalmazott meg.

És elimerlek Téged is.

Viszont kérek Tőled valamit:

Olvasd el még egyszer B. Zs. cikkét.
Előítélet nélkül ezúttal. Keresd meg benne azokat a pontokat, és csak azokat keresd, amivel Te, (aki B. Zs-nél, és valszeg nálam is jóval higgadtabb vagy) egyet tudsz érteni. Írd le nekem - nekünk - azokat egy válaszban. Higgadtan és tárgyilagosan. Ahogy azt a párbeszéd megkívánja, ahogyan előző hozzászólásodat is fogalmaztad.

Mutasd meg, mik azok a közös pontok amiket Te el tudsz fogadni. Annak érdekében, hogy a párbeszéd megindulhasson. Nem Bayer Zsolttal természetesen, hanem velem, vagy a hozzám hasonlókkal, akik egyáltalán nem akarják kiirtani a cigányokat, de az össze tökük tele van már a népük által védelmezett bűnözőik rémségeivel, és azzal, hogy a hivatalos politika a baj zsigeri tagadásával folyamatosan tetézi azt...

E-one 2009.02.10. 23:19:08

@Arkhimédész: BZs cikkében nem tudok sajnos olyan dolgot találni, amiből ki lehetne indulni, mivel olyan szinten süt belőle a zsigeri gyűlölet, hogy az alkalmatlanná teszi az együttműködésre.
De. Bát távol áll tőlem a szigorú rendpártiság, ha egy jobboldali ezzel jön elő, akkor az olyan dolog, amiről már érdemes beszélgetni. Elismerem, hogy a liberális oldal túl sokáig élt abban a téves hitben, hogy a problémák majd megoldódnak maguktól, és nincs szükség a rendőrség beavatkozásánál többre. Ez egy olyan pont, amin lehet értelmes beszélgetéseket indítani a jobboldaliakkal. Cserébe szívesen fogadnék egy olyan megoldást, ami azért lehetővé teszi, hogy úgy is kimenjek sötétedés után az utcára, hogy nem áll kétméterenként egy rendőrautó. Azt hiszem, ha a jobb- és a liberális oldal okos emberei összedugnák a fejüket, értelmes, értékes dolgokat lehetne kihozni ebből.
A baloldallal ott tudnék szép vitákat elképzelni, mit kezdjünk a segélyezési rendszerrel. Az én liberális világképem erre egyértelmű választ ad: annyit kell adni, hogy éhen ne haljon senki, de egyébként ki kéne dolgozni valami olyan rendszert, ami nem a megélhetési, hanem a rendes nagycsaládokat támogatja. Egy baloldali erre persze azt mondaná, hogy na de mégis rossz a társadalmi szétszakadás. Amire persze rögtön felelhetnénk, hogy a veszprémi gyilkosok láthatóan nem a létminimumon tengődő putris cigányok voltak, és így tovább. Én szeretném, ha erről kialakulna egy normális közbeszéd, és mintha meg is indulna valami ilyesmi, de ehhez tényleg higgadtság kell.

E-one 2009.02.10. 23:22:14

@nanena: Viszont annyira háború volt a politikában, hogy a politikusoknak a jelen helyzetben már nem hisz senki. Ezért lehet előrevivő minden beszélgetés, ami akár átlagemberek, akár szakértők, akár politikusok közt zajlik. Ez egy nagyon súlyos kérdés, amivel meg kell birkóznunk, és csináljon a politika akármit, ha az átlag gondolkozó emberek szintjén kialakulnak normálisnak mondható, nem elvakultan gyűlölködő vélemények, akkor az hatni fog felülre is. Már csak azért is, mert ha azok ott fent megérzik, hogy a társadalom akar valamit, megpróbálják majd kicsit ezt is figyelembe venni, hátha a végén még rájuk szavazunk.

Stoney Hill Billy 2009.02.11. 09:17:46

Bayer jól ír, jókat. Messze nem csak a zsidókról, cigányokról, komcsikról, stb.
Általában igaza is van.
Te, aki meg másfelé vagy szélsőségesen elfogult, nem írsz olyan nagyon jól.
A gyurcsány haverodnak meg télleg nincs jobb dolga mostanába, mint hogy ellehetetleni próbáljon egy újságot?
És te írtál már a hunvald haverodról?

E-one 2009.02.11. 09:44:44

@Stoney Hill Billy: Aha, Bayer jól ír, nyilván ugyanígy gondolkozik az a maradék ötezer ember is, aki még olvassa az MH-t a régi ötvenezres olvasótáboruk helyett.

Arkhimédész 2009.02.11. 09:58:40

@E-one:

Tudod, ahhoz, hogy a jobb és baloldali emberek között előremutató párbeszéd tudjon kialakulni, ahhoz először is közös pontok kellenek. Ilyen lehet egymás személyes megbecsülése, a kiérdemelten nemes ellenfél gesztusának megadása. Ez azonban még édeskevés. Ugyanis a magyar társadalmi közélet oly gyorsan radikalizálódik, hogy amit építünk ma estig, azt reggelre abszolút biztos, hogy széthordják, sőt ismeretlenek még az őrt is megkéselik...

Erre aztán azonnal kiújul a hangos vita arról hogy ki volt, hogy mi indította erre, hogy meg lehet-e teljes névvel nevezni az elkövetőt személyiségi jogai megsértése nélkül?
Hogy vajon az összes cigányt ki kéne irtani emiatt, ha igen milyen válogatott módszerekkel, vagy pedig a többségi társadalmon kívül egyedül az a rendkívül nehéz szociális körülmények között nevelkedő egyébként bőrszín nélküli személy felelős, aki a kést fogta éppen...

S hogy számít-e vajon, hogy a többiek közben bontották a hidat,hisz egyenként csak 20000Ft-nál kisebb értékben vittek el ezt-azt, aki pedig az őr nyakláncát akasztotta le, az egyébként sem érte el még a 14 életévét...

Hát valahogy így néz ez ki jelenleg ez a kis magyar hídépítés

Mitya Ivanov 2009.02.11. 10:15:46

a /gyilkoshoz hasonló nevű/ posztírónak teljesen igaza van: ennek az embernek minden közéleti megynilatkozását a teljes gyűlölet vezérli. Nagyon nemj vagyok baloldali, és szdsz-es liberális, de így nem lehet felelősen olyan jobboldali megmondóember szerepet vállalni, amit Bayer akar magára erőlteni ennek a sajnos nagyon is létező probléma kapcsán.
Lehet hogy otthon teljesen normális ember, lehet hogy más témában nem így nyilatkoziuk meg, de ezzel tényleg a megoldást veszélyezteti.
Amit ő le akar írni, azzal egyel egyet tudok érteni, csak gondolom írás közben bekattan neki valami régi emlék, és rátesz egy lapáttal, amit nem kéne. SWajnos ez az ember a normális jobboldal számára felvállalhatatlanná kezd válni.

E-one 2009.02.11. 10:28:06

@Arkhimédész: Nézd, amikor a rendőrség beavatkozik, pontosabban amikor a rendőrségnek be kell(ene) avatkoznia, akkor ott nincs szükség olyan apróságokra, mint liberalizmus, konzervativizmus vagy hasonlók, ott ütni kell. De ez nem baj, a rendőrséget azért tartjuk, hogy amikor muszáj, akkor ők üssenek, ne tízmillió másik ember.

asmodean 2009.02.11. 11:08:58

Ha meglátom Bayer őszintén szólva engem kiráz a hideg, a publikációinak jelentős részében a feléig sem jutottam, aztán többnyire már el sem olvastam őket. Ezt a cikket valaki linkelte nekem, az első ellenérzés után azért elolvastam. Leszámítva a szokásos szemforgató stílust, egyet tudok kivételesen érteni vele.
Mondjuk nem fogok könnyeket hullajtani a Magyar Nemzetért, tulajdonképpen magasról nem érdekel, hogy van-e vagy nincs.
Azt viszont erősen furcsállom, hogy a veszprémi ügy kapcsán lényegében ez az egyetlen "intézkedés" ami kapcsán történik is valami. Jobban örültem volna, ha esetleg górcső alá veszik a rendőrkapitányt, aki szerint nincsenek bűnbandák, ne adj isten el is fognak valakit, a körözöttek közül. Bár lehet, hogy rendszám alapján járművet megállítani a mai magyar rendőrség képességeit erősen felülmúlja. Még jó, hogy az osztrákoknál ez benne van a rendőri képzésbe. Ilyen esetekben természetszerű, hogy a tömegek széleskörű megnyugtatására a legalkalmasabb eszköz, érdemben nem foglalkozni a problémával, a "különvélemények" felszámolásával együtt.
Szóval az állam lépései alapján a következő konzekvenciákat vonom le magamnak:
Lapulj, kussolj vagy szarul jársz!

torró 2009.02.11. 16:11:37

Már szarul is jártunk! Az a jó ebben az egészben hogy milyen szerencse hogy a Bayer írogat hol ezt hol azt.Amire azután rá lehet vetődni, oldalakat elemezni.
De hogy a mi nagyra becsült vezetői társulatunk milyen gazdasági mélységbe taszított bennünket, hány milliárdot loptak el tőlünk adóssá téve még az ük unokáinkat is. Na erről miért nem mertek írni semmit mi?
Megmondom én! Mert beszari alakok vagytok!!! Kész.

Blau t 2009.02.11. 19:11:22

Bayer fröcsög, ahogy szokott. Nem jobban nem kevésbé. Náci? Ez nem újdonság. De miért pont most jutott Gyurcsány eszébe letiltani a hirdetéseket? Most sem indokoltabb, mint eddig.
Amúgy hagy kérdezzem meg, mi indokolhatja - politikai okoktól függetlenül - hogy egy cég egy 5000 példányban megjelenő lapban politikai napilapban hirdessen?

Pincehelyi 2009.02.21. 17:33:21

@Arkhimédész: Bocsi, de a becsületes nem cigány társadalom hogyan és miként veti ki magából az "állatokat"? Milyen képmutató dumát nyomsz má'? Felderítési mutatók? Mivel igazolod elvárásodat a "becsületes cigány társadalommal" szemben?

És a beteg azt írja: "Miképpen vadállatok a móri mészárosok is, persze. Csak az ő tettükre soha nem próbált meg semmilyen felmentést keresni a liberális értelmiség, és nem foglalkoztak családi hátterükkel meg a nehéz sorsukkal..."

Tehát nem egészen azt írta a móri gyilkosokról, amire te utalasz.... Ha nem volna világos: egyből relativizálta őket egy párthoz képest. Ez szerinted helyes? Mi köze egy pártnak mint olyannak egy többszörös gyilkossághoz? Vágod?

Szóval, mi ebben a szerinted "abszolút helytálló"?

talánegyszer 2009.02.24. 20:55:04

B.Zs....Javaslom neked ne kritizálj!Megbuktatátok a szocializmust,most már élhető kapitalizmust csináljatok mert most már nem igazán hisznek neked sem!!
süti beállítások módosítása