/>

Érezzük, ugye, a finom iróniát abban, hogy a Fidesz egyik kampányarca olyan ember - Dzsudzsák Balázs - lehet, aki nem Magyarországon él?

Mert őt nem érdekli a politika. Nem. Itt a szomszédot sem érdekli, ő valahogy mégse lesz a Fidesz kampányarca, de más, kisebb pártoké sem. Dzsudzsák - aki egyébként, mint emlékezetes, annyira nem is régen egyszer már kifejtette, hogy aki szerint jogosan kaptunk ki a svédektől, az nem magyar -, azt mondja, őt csak az érdekli, hogy épülhessen stadion, játszhasson a Debrecen vagy a válogatott európai körülmények közt.

Nos, kedves Dzsudzsi, ha nem éppen Hollandiában élnél, az ittenihez képest nagyságrendekkel komolyabb jólétben, akkor lehetne valami halvány sejtésed arról, hogy Magyarországnak momentán csöppet nem az a legnagyobb problémája, hogy milyen stadionjaink vannak. Épp rohad le az ország, a gazdaságunk padlón, lövésünk nincs, mikor lehet eurónk, a nyugdíjrendszer egy évtizeden belül összeomlik, ha minden úgy marad, ahogy a két nagy pártunk akarja, idő kérdése, mikor esnek egymásnak a magyarok és a cigányok, satöbbi, satöbbi, és akkor igen, legyen stadion.

Amúgy a Debrecen legutóbbi hazai tétmeccsére ezer néző volt kíváncsi. Annyian beférnek egy színvonalasabb tornaterembe is. Valószínűleg olcsóbban kijönne.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr911703319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.26. 13:42:59

Hát most mé'?
Eddig mindig azt szidta a progresszív értelmiség, aki vakon ideológia alapján szavaz.
Dzsudzsákot csak a program érdekli! Most meg az a baj!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.26. 13:52:36

Lehet, hogy csak én vagyok a sznob, de - hogy fogalmazzak finoman - a köreimben a "focista" nem az "értelmes" szinonimája :-)

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.01.26. 15:56:40

@Fedor: Az én köreimben meg már rég rájöttek az emberek ,hogy a diplomától se lesz különb ember egyik,mint a másik...Arról nem is beszélve ,hogy épp most bélyegeztél meg egy embercsoportot.

Igazi liberális-értelmiségi hozzáállás.
Elitista,kirekesztő:Buta focista,vidéki paraszt,újnáci proli,ugye?

Tehát egy focista nem lehet értelmes ember,nagyon szép magvas gondolat.

xboxer 2010.01.26. 16:14:57

BLAS: van focista ismerősöd? Nekem van több is. Sőt Dzsudzsit is hallottam már beszélni, hát....
Egyébként igaz: nem szabad általánosítani.
A hír nem meglepő. Adott egy populista párt egy demagóg, focirajongó duce-vel az élen. Adott egy ország, ahol valamiért még mindíg a foci a legnépszerűbb sport. Tehát logikus egy ilyen arccal kiállni, hiszen Mikola, Semjén, Kövér nem igazán nyerő arcok egy kampányban - mint azt már láthattuk.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.26. 16:41:32

A focidrukkerekre kampányt alapozni? Hát nem is tudom, Egerszegi, mint sportoló támogató jobb húzás volt, a Fidesz is enged a mércéből..

Mitya Ivanov 2010.01.26. 17:54:27

erre azt mondom, hogy hülyeség. Hülye az ötlet, akinek a fejében kipattant az ötlet, és hülye dzsudzsák, hogy ilyenbe belemegy. Stadion persze. Az állam, de főleg egy párt takarodjon a klubfoci közeléből.
Egy pozitívum azért van. Végre nem a nyugdijasok vannak a középpontban

Avatar 2010.01.26. 17:57:53

@latte: Lehet, hogy a futballhuligánokat és a köréjük szerveződött csoportokat próbálja a Fidesz ezzel a kampánnyal visszahódítani a Jobbiktól... :)

Mitya Ivanov 2010.01.26. 17:59:19

@Avatar: ha te ezt igy gondolod, akkor nem ismered a szélsőjobbos fociszurkolót:)

Mitya Ivanov 2010.01.26. 18:05:08

ja még annyi, de ezt már a posztot szerzőnek üzenem, hogy a debrecennek sok meccsen pedig azért van 8 ezer nézője, mert több nem fér be és azért játszott a puskásban BL meccset, mert neki szar stadionja van.
Csak a korrektség kedvéért.

latte · http://midterms.blog.hu 2010.01.26. 18:34:47

@Avatar: Lehet, de tekintetbe véve, hogy egy átlagos NB1-es forduló össznézőszáma 50000 ember, nem hiszem, hogy nagyon megéri nekik.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 14:22:56

@blas: "Tehát egy focista nem lehet értelmes ember,nagyon szép magvas gondolat."

hat nem nagyon...

jellemzoen a focistak a sportolok legalja.

es jo lenne, ha nem keverned a szarmazas alapjan diszkriminaciot azzal, amikro valaki a sajat dontese alapjan vezeti az eletet es azert eir kritika.

dzsudzsakot sneki nem kenyszertitette arra, hogy bunko focista legyen. nem is labdaval szuletett. a sajat dontese volt.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 14:24:59

egyebkent mielott nekiallunk milliardokat elgbaszni kozpenzbol a stadionokra nem kellene legalabb egy vb-re kijutni a fijjuknak..?:-)

szoval en eloszor magyar focit szeretnek, aztan ha teljesitettek, kapnak stadiont...

akkor majd megerdemlik. most kurvara nem.

E-one 2010.01.27. 15:36:52

@Mitya Ivanov: helyes, győzött a normalitás

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 15:57:00

@E-one: ez azert erdekes resz..

"A Fidesz múlt héten valóban felvette a kapcsolatot menedzseremmel, Vörösbaranyi Józseffel, de szó sem volt arról, hogy bármilyen szerepet is vállalnék a kampányban, azaz ilyen irányú megkeresés nem történt. Azt kérdezték, hogy egy kiadványban megjelenhetne-e, hogy azt szeretném, ha Magyarországnak olyan kormánya lenne, amely a sportot, és azon belül a labdarúgást kiemelten támogatja."

az, hogy egy politikai part kiadvanyaban azt mondom, hogy az adott partot szeretnem kormanyon latni, mert akarmi, az nem kampanyszereples veletlen..?:-DDD

E-one 2010.01.27. 16:01:10

@az igazi Sipi: ááá, még csak véletlen se:)
nyilván az, de úgy értelmezem, amit írt, hogy még semmi nem biztos. addig meg az sem, hogy elvállalja. ha igen, akkor természetesen újra áll minden, amit a postban írtam

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.27. 16:39:36

@E-one: de o azt irta sajat kis kezevel - ezt mondjuk nem hiszem el, de mind1.. - hogy "szó sem volt arról, hogy bármilyen szerepet is vállalnék a kampányban" csak annyi, hogy "egy kiadványban megjelenhetne-e, hogy azt szeretném, ha Magyarországnak olyan kormánya lenne, amely a sportot, és azon belül a labdarúgást kiemelten támogatja"

tehat a fidesz nem kampanycellal kereste meg, hanem kampanycellal..;-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.27. 19:10:03

@blas:

"Az én köreimben meg már rég rájöttek az emberek ,hogy a diplomától se lesz különb ember egyik,mint a másik..."

Mondtam én egy szóval is, hogy csak a diplomás az ember? Van nekem is elég tapasztalatom arról, hogy a diplomás is lehet tuskó,de hogy jön ez ide? Én értelmest írtam, az meg nem iskolai végzettség függő...

"Arról nem is beszélve ,hogy épp most bélyegeztél meg egy embercsoportot.

Igazi liberális-értelmiségi hozzáállás.
Elitista,kirekesztő:Buta focista,vidéki paraszt,újnáci proli,ugye?"

Hú, de messzire eljutottál egy mondatomból? :-) Szóval a tapasztalat az, hogy ismerek volt focistát, aki diplomás, intelligens ember, meg olyat is, aki logós, buta, sosincs munkája (mindkettő rokonom egyébként). Sajnos a többi focista, akit ismerek, inkább a második hajaz. Persze általánosítani nem szép dolog, ez igaz, de azért megbélyegzésnek nem nevezném.

"Tehát egy focista nem lehet értelmes ember,nagyon szép magvas gondolat. "

Nem azt mondtam, hogy nem lehet (van személyes ellenpéldám is, mint írtam fentebb), de valahogy inkább a vízilabdásokra jellemző, hogy szereznek egy-két diplomát a sportpályafutások alatt, és nem a focistákra.

Surko 2010.02.01. 00:05:41

Szia E-One!

Ezer éve nem jártam felétek. (kb. mióta a blogterről átváltottatok gulyásdemokráciára. Na mindegy, lényegtelen.

Mi a véleményed az LMP-ről? Én mostanában ott sertepertéltem, de sajnos nekem túlságosan balosak...

Marad Bokros. :)
süti beállítások módosítása