/>

Gyorstüzelés

E-one 2010.04.07. 23:22

Este tizenegy óra van, amikor ezt a cikket írom, azaz kicsit több, mint hat óra telt el a Kubatov-beszéd nyilvánosságra kerülése óta. Hat óra pedig két nappal a kampány vége előtt borzasztó sok idő. A Fidesz nem túl rég adott ki egy rettentő szűkszavú közleményt; késő délután, amikor már a teljes net Kubatovon csámcsogott, a párt hivatalos álláspontja az volt, hogy letették a telefont.

Próbáljuk meg elképzelni ugyanezt egy amerikai kampány hajrájában - ugye, hogy nonszensz? Adott egy párt, ami története egyik legfontosabb választása előtt áll, adott egy helyzet, ahol nagyon gyorsan kéne reagálni, és bármi normális megszólalás helyett nem csinálnak semmit. De a probléma nem Fidesz-centrikus: ha jól megnézzük azokat a szituációkat, amikor egy magyar pártnak nagyon gyorsan kellett teljesen váratlan ütésre mondani valamit, azt látjuk, hogy egyetlen alkalommal, az őszödi beszédnél sikerült jól reagálni. Akkor a szocik azonnal nyilatkoztak, nem tagadták le a letagadhatatlant, és így is buktak vele persze, de legalább csak hazudósnak tűntek, nem hazudósnak ÉS baleknak.

Nyilván az ügy elkenése is lehet egy reakció. De aki nem beszél, az hagyja, hogy az ellenfele irányítsa a kommunikációt. Ebből ki lehet jönni jól is, de mindenképp kockázatvállalást jelent. A Fidesz kampánystábjának gyengeségét demonstrálta ez az azonnali némaság. Azt, hogy képtelenek tudomásul venni, hogy nem az 1998-as kampányban vagyunk, amikor meg lehetett várni az esti híradók előtti félórát, hogy kitaláljanak valami jól hangzó nyilatkozatot. A webkettő korában a lapzárta fogalma eltűnőben van, mindenre azonnal kell lépni. Nincs idő a mérlegelésre, itt aki jól rögtönöz, az a valaki.

Ez mutatja meg igazán, miért van szükség egy erős kezű kampányfőnökre. Aki adott esetben akár teljhatalmú is; két és fél nappal a kampánycsend kezdete előtt például biztosan. És hogy ebben benne van a nagy hiba lehetősége is? Hát igen. De ez a szakma ettől is szép. És aki csak mosolyogni tud, előre kigondolt szövegeket kézbe adni és adatokat gyűjteni, de gyorsan reagálni nem, az - egyéb érdemei elismerése mellett - ne foglalkozzon a kommunikációval.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr911903091

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fidesz Exkluzív! 2010.04.10. 00:46:12

Az Egyenlítő TV birtokába került a Kubatov-féle adatbázis egy része - "Megszereztük a Fidesz adatbázisát, ilyet csak a Rákosi-rendszerben láthattak" - valamint a rendszer használati utasítása. Az OVB a Kubatov-felvételt hitelesnek fogadta el,...

Trackback: Beszéljen személyesen Ön is Kubatov Gáborral! 2010.04.09. 00:46:05

„…Tehát meg tudom mondani a városban, hogy kik azok a komcsik akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát és nem a Fideszt támogatták. Infrastruktúrában nagyon nagyon sokat fejlődtünk…” – Kubatov GáborMivel az Egyen...

Trackback: A Jobbikos videó 2010.04.08. 11:34:10

Gondolkoztam rajta egy fél órát…megosszam, ne osszam? Végül is voltak annyira elborultak a készítők, hogy ekkorát már rég nevettem (pedig a filmet kétszer láttam) szóval szerintem megérdemli a videó azt a 3 és fél percet.:) Lássuk hát!:) Üzenem...

Trackback: A Fidesz hivalalos "álláspontja" a Kubatov-ügyben (látni kell videó) 2010.04.08. 11:33:54

Előzmény: Kiszivárgott hangfelvétel - Fidesz diktatúra Frissítés, napi poén: "Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy Borsod megye lakossági fórumon arra kérte hallgatóságát, hogy mondják el mindenkinek: Ne hagyják magukat megvezetni, ...

Trackback: Kubatov köteles beszéde 2010.04.08. 11:21:14

Ennek a történetnek a segítségével valószínűleg több emberrel lehet elhitetni, hogy a Fidesztől félni kell, mint anno a sokkal elvontabb fenyegetésként bemutatott köteles beszéddel. (Fotó: szegedma.hu) Itt a Fidesz idei köteles beszéde. Egy hangfelvé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stranger_than_fiction 2010.04.08. 00:47:06

Láttam magam két hete egy kerületi excel listán mint nem fidesz szavazó, a nevem mellett a lakcímemmel. Ez szerintem durva. Mindenki komcsi, aki nem fideszes? A fiúknak elmentek otthonról.

lombardia67 2010.04.08. 06:53:45

hát ez már mindennek a teteje, úgylátszik ebben az országban már semmi sem szent! ne az ember szine, faja, neme, és politikai hovatartozása legyen a mérv adó, hanem, hogy magyar, és életét itt éli le, és minden nap tesz egy-egy kicsit az országa javítása érdekében.nem nagy szavak, hanem a tettek számítanak, végsősoron, mindenki az átkosból vedlett át úgymond: HAZAFI-vá.

Bummer 2010.04.08. 11:12:10

@stranger_than_fiction:
Az MSZP szimpatizáns-listáján láttad magad?

Ők szerinted hobbiból vették meg a 8 millió választó személyes adatait?

Demotivation postah · http://www.demotivalo.com 2010.04.08. 11:22:25

De jó, azt nem tudják mikor megyek szarni?
Kulatov.

NGA 2010.04.08. 11:29:34

Én nem értem. Itt lakok pécsett. Voltam szavazni a polgármester választáson. Valakire ikszeltem, nevemet nem kellett ráirni, és bedobtam az urnába. Ezen titkos szavazás alapján ha bárki meg tudja mondani, hogy kire szavaztam, azt orálisan kielégítem a Széchenyi téren (mondjuk csak nőket) :-)

Mese ez az egész, és van sok hülye idióta, aki el is hiszi. Fidesznél meg jót röhögnek :-)

Szánalmas!

2010.04.08. 11:29:43

Én azt tartom szomorúnak, hogy egy Fidesz rendezvényen tényleg lehet komcsizni és ez tényleg tapsot kap, ahogy azt hallottuk. Ezek tényleg azt gondolják, hogy ők megmondhatják, hogy ki a komcsi.

Stoney Hill Billy 2010.04.08. 11:30:14

1. Mért pont ez lenne története egyik legfontosabb választása?
2. Az öszödi kiszivárgásáról tudtak, tehát a nyilvánosság elé kerülése nem lehetett váratlan, készültek rá.
3. Szerintem szándékosan húzzák az időt, egyrészt, hogy lássák, mi a többiek reakciója, hová fejlődhet az ügy, másrészt csak holnap délutánig kell valahogy eltussolnia a dolgot, utánna nem fog számítani.Egy hirtelen válasz rosszabb lett volna, mint egy jól átgondolt, a fejleményekre is reflektáló álláspont.

sdaaa 2010.04.08. 11:38:42

Szerintem meg reagáltak. Tudtommal egy tv, rádió sem hozta le a hangfelvételt, legalábbis eddig. Ennyi bőven elég. Hiába az internet, sokan tv-ből, rádióból, esetleg újságból tájékozódnak.

CsárliFirpó 2010.04.08. 11:41:35

Hány Jobbik-mszp koprodukciós cikk születik még ebben a biliben tomboló viharról?
Kutya nem foglalkozik vele senki, médiumokat és meg lehet nézni, meg sem találni mint hírt, mert az értékén kell kezelni a híreket. Csak mszp-s és jobbikos pártkatonák itt próbálják kompresszorral felfújni, hogy ne a saját szélsőséges pártjaik szolgáltatta botrányoktól legyen hangos a média. szánalom.hu

M1rage 2010.04.08. 11:44:00

@Zoltanius: És ugyan MIÉRT NE mondhatnák meg?

Ez az egész sztori egy nagy nulla, kedves posztolónak meg erőlködésből EGYES. Köztudott tény, hogy minden szervezet, párt vagy alapítvány stbstb listát vezet a támogatókról et cetera. Kubatovnak nagy az arca, és hülyeséget beszél a "pontosan tudom" tartalmú mondataival, két füles kijárna neki.

De itt néhány hőbörgőnek is. A Fidesz minek kommentáljon minden baromságot, ami a sajtóban felmerül?

Dr Kangörény 2010.04.08. 11:47:00

1. Hazudik egy fideszes.
2. Törvénytelenül listázzák a pártszimpátiát és ez alapján törvénytelenül osztogatják majd az állásokat, pénzt, paripát, fegyvert.

A fidesz reakciója: lendvai ildikó és vona gábor hazudik.

A fideszesek reakciója:
1. hülye komcsik
2. jó ez így, ahogyan kubatov mondja
3. jó az, hogy kubatov hazudik

Amit még nem értek: miért sértődik meg bármelyik fideszes, ha valaki lenácizza őket, ha szerintük vagy fideszes valaki, vagy komcsi?

kyanzes (törölt) 2010.04.08. 11:48:26

Az sem érdekel, ha kiszögelik a falra a neveket. Bármikor vállalom hogy mikor kire szavaztam. Engem nem furdal a lelkiismeret. Akit igen, az magára vessen.

Nem szavazok extrém szélsőségre vagy kisebbségre. Nem szavazok a régi rendszerhez legközelebb állókra.

Bizony, így csak a FIDESZ marad.

smidgen 2010.04.08. 11:50:25

mégha Kubatov arról beszélt volna, h bepoloskázták az egész mszp székházat, akkor is a legjobb válasza az lett volna a fidesznek amit tett. ez politika, egy harc, legfontosabb most ,h 72-96 óráig állandosítsa a fidesz az adott körülményeket. Kubatov sztorit, szimplán visszaverték csak, nem semmisítik még meg, most más a cél.
nem értem miért gondolja mindenki, h ha valakitől kérdeznek vmit akkor az köteles válaszolni, ez demokrácia nem iskolai feleltetés

gabóvitéz 2010.04.08. 11:51:25

Várható volt, hogy találnak vmit az összehangolt támadásba lendült MSZP és Jobbik kampányguruk. Ez legyen életük legnagyobb dobása. Szánalmas próbálkozás, tényleg nehogy má' az ország tönkretételéről szóljon a kampány. Amúgy Kubatov mi a rákot keres a Fidesz-vezetőségben? Sajnos hülyék mindenhol előfordulnak.

M1rage 2010.04.08. 11:52:02

@Kangörény_: Bizony hazudik a fideszes. De a lényeges tény, hogy Te most is - mint mindig - kimaradsz az osztogatásból. Ugyan ez nem baj, az észt továbbra is Te oszthatod majd;)

csekk 2010.04.08. 11:56:09

Ez egy akkora médiaheck, hogy csak na!
Ez kellett ahhoz, hogy a szoci tábor azon mélységeibe is eljusson információ a fidesztől, akik csak a szoci politikusokra hallgatnak.
S mit hallanak most tőlük? Na mit?
Hát azt, hogy ha nem a fideszre szavaznak akkor bajuk eshet a jövőben. :)))
Kibaszott nagy ötlet!
A maszop ezzel az egyszerű trükkel, méldiaheckkel pedig szépen besétált a 10% alatti pártok közé. :)

bruhahahaha

DarthVader 2010.04.08. 12:01:52

@NGA: Te pajtás, ezt a hozzászólást már a 8-9-ik blogon olvasom szó szerint. Legalább cifrázd egy kicsit a copy-paste után, mert már unom :)

rugarigo 2010.04.08. 12:01:58

@smidgen: "nem értem miért gondolja mindenki, h ha valakitől kérdeznek vmit akkor az köteles válaszolni, ez demokrácia nem iskolai feleltetés"

talán mert (elméletileg) minket képviselnek a mi szavazatinknak köszönhetően?

lepermessiah 2010.04.08. 12:02:37

muhahaha... előjöttek a "demokrata zombik" és kapaszkodnak
az utolsó fűszálba, hátha 2 nap alatt megfordíthatják a választás
kimenetelét úgy, hogy mértékadó mankóvá minősítik
az eddig gyűlölt kuruczinfót.
...aztán vasárnap elfújja öket egy tavaszi fuvallat (a Fidesz fingja)
és nem halljuk öket 10-15 évig. :-))))

Phxmike 2010.04.08. 12:13:08

"De aki nem beszél, az hagyja, hogy az ellenfele irányítsa a kommunikációt."

az egesz iras amugy tele van logikai hibakkal de ezt kulon szeretnem kiemelni

igen igy van, a fidesz hagyta hogy lendvai "kommunikalja" a dolgot
es milyen jol tette
most a teljes netes kozonseg azon rohog hogy lendvai hiteles forrasnak fogadott el egy olyan kuruc.infot amit korabban tuzzel vassal uldoztek

ennel nagyobb ongolt nem is rughattak volna a hulye komcsik... hajra
csak igy tovabb remelem veszitenek meg par szazalekot vasarnapig

Bonbon 2010.04.08. 12:14:08

Egyszerű: jöttek a kopogtató céduláért, becsengettek, mondtam, hogy nem a Fidesznek szeretném adni - láthatta a nevem, címem. Ez például lehet módszer egy "ellenlista" létrehozására.

antitaxis 2010.04.08. 12:17:00

@gabóvitéz: Nem előfordulnak. Rájuk épül. Azért Szíjjártó Audis Péter azonnal visszavágott és hosszú gondolkodás után kiizzadta magából a Jobbik+MSZP szöveget.
Ügyes, jár az Audi. A kézilabdázók meg járjanak gyalog, úgyis sportemberek.

antitaxis 2010.04.08. 12:18:52

@lepermessiah: Nem. Ezzel semmit sem fordítanak meg. Egyrészt a népet nem zavarja, másrészt köztudott volt eddig is, harmadrészt erősen rövid az idő ehhez.
De nem árt tudni, kibe is vannak beleájulva.
Zombizz le nyugodtan engem is, az egy erős érv.

Bougheau Tschichka 2010.04.08. 12:21:55

Tóta W. Áprádsávost miért nem lehet kommentelni? Már megint gyáva? Csak ő beszélhet, másnak meg kuss?

Micsoda egy demokrácia. És ezt félti ???

NGA 2010.04.08. 12:23:14

@DarthVader: Ez a 8-9 olyan lehet, mint a 23 millió román ugye? Számolj, mielött mást fikázol.

gabóvitéz 2010.04.08. 12:32:42

antitaxis: kicsit populista a szöveged. Én inkább taxisnak hívlak :)

lepermessiah 2010.04.08. 12:38:34

@antitaxis: hé taxiszombi be ne sértődj már!
féljen az, akinek van félnivalója!

scr 2010.04.08. 12:43:29

A nem velük szimpatizálókról hogyan készít listát??? A technikája érdekelne.
Szerintem Kubatov csak fényezni akarta magát a hallgatóság előtt, hogy ő mekkora király, most meg nagyot égett vele.

blitzkrieg 2010.04.08. 12:43:41

Tévedsz, volt nyilatkozat este.

A felvétel állítólagos, az adataik pedig törvényesek.

Nincs is kétségem efelől, amikor zsebben az egész rendőrség+ügyészet.

én"a"polgár 2010.04.08. 12:48:22

eleve akkora naivitás volt azt feltételezni, hogy a választás után a pártok megsemmisitik a drága pénzen vett listákat... :-((( de akármennyi szavazata lesz a maszopnak, én azt fogom kérdezni, hogyan kaphatott ennyi marslakó szavazati jogot??? mert aki ebben az országban élte le az elmúlt 8 évet (nem beszélve a '80s években kiskirály párttitkár/TSZelnök/tanácselnök) korszakról, az azt sem hiheti el nekik amit kérdeznek! nem amit mondanak! ráadásul a mostaniak joggal félnek. félnek a zsiros poziciók elvesztésétől, az esetleges (remélhető) rácsos ablakú kilátástól.

Circus 2010.04.08. 12:48:27

@Phxmike:
"...most a teljes netes kozonseg azon rohog hogy lendvai hiteles forrasnak fogadott el egy olyan kuruc.infot amit korabban tuzzel vassal uldoztek..."

Egyetértve azzal, hogy ez így tényleg viccesen kínos, azért az se semmi, hogy Neked is az egészből ez a lényeg... valahogy öszöd esetében nem ez volt a gond...

@Bougheau Tschichka:
ne olvasd a blogját, vagy ne kommentelj, hm? Egyszerű... :)

gabóvitéz 2010.04.08. 12:56:12

@Circus: Lassan írom én is, hátha megérted: NEM LEHET KOMMENTELNI A TÓTW BLOGON Egyszerű:)

Hírbuzi 2010.04.08. 12:57:03

És pláne mi lesz akkor, ha kiderült, hogy IZSDB-jük is van ...

hircsarda.hu/politika/5267-izsdb-je-is-van-a-fidesznek/

lepermessiah 2010.04.08. 12:57:42

@Circus: öszöd is erről szólt? biztos ez?

AnnaKarenina 2010.04.08. 12:57:52

Azért mindenkinek szeretném ajánlani elgondolkodásra, hogy ez csak egy újabb adalék a fidesz-módihoz és szép aláfestés a "Csak a Fidesz" plakát-jelszóhoz, és mondhatjuk, hogy ez őszinte, mert ők tényleg csak a pártjukat akarják elsöprőleg. Hogy az országgal mi van, az mellékes.
Ugyanakkor be kellene látni, hogy milyen kicsinyes és nem célra vezető ez a taktika, hiába, hogy az mszp odavan (s hát maguk is tettek érte jócskán), itt van most nekik és nekünk a jobbik. Tehát a játszmáik folyamatosan rosszabbra fordulnak.

lepermessiah 2010.04.08. 13:00:36

@gabóvitéz: múltkor 3 óra múlva jelent meg a komment. szal lehet, csak késlelteti.
addig is csak az Ö véleményét olvashatják.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.08. 13:02:11

@scr:
pl. Beszélgetés közben megkérdezi az adatgyüjtő, az emeleten hova érdemes még becsengetni?
Nemtudja a szomszéd itthon van?
Az emberek imádnak pofázni, mindent elkotyognak az adatgyüjtő meg pontozza egy skálán a begyüjtött adatokat.
A páciens meg 10 perc mulva nem is emlékszik mit dumált ki.
Az egészet feldolgozzák és már kész is vannak a listák.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2010.04.08. 13:04:51

Én sokkal durvább vagyok, mert én nekem nem kell lista, ránézésre megmondom ki a kommancs és ki nem.

gabóvitéz 2010.04.08. 13:07:28

@AnnaKarenina: Mielőtt mindenkit gondolkodásra buzdítasz, nem ártana kipróbálnod milyen is az... Ha ezen túljutottál, akkor talán világossá válik számodra, hogy a mostani helyzetben csak egy erős támogatással rendelkező párt húzhatja ki a grabancunkat a sz*rból. Tehát:Nem az a párt amelyik ezt a káoszt előidézte (MSZP), és nem azok, akik a parlamentet kocsmának nézik (JOBBIK)

Erdőtársulás 2010.04.08. 13:09:44

Miért nem reagál a fidesz olyan módon, amit érdemes közölni? Mert erre legjobb nem reagálni, hanem csendben kihúzni a küszöb alatt a választás napjáig. Aztán majd a második fordulóra való fegyverkezésben lehet vele foglalkozni. Utolsó állomása pedig az lesz, hogy Kubatov repül. De csak ha túl vagyunk a választáson, mert ez is egyenlő a beismeréssel. Már túl késő egy Mádi féle vezéráldozatot hozni.

gabóvitéz 2010.04.08. 13:11:04

@lepermessiah: hát ezaz... TÓTAW csak egy beteg bértollnok. Messzire kerülnünk kellene a blogját, aztán lassan csak eltűnik a jó fenébe.

AnnaKarenina 2010.04.08. 13:11:58

@gabóvitéz:
Azért ne vedd rossz néven, ha bárki is gondolkodásra buzdít:) Szerintem a cél nem szentesíti az eszközt. Ilyen egyszerű.
(Nem gondolom, hogy a fidesznek az elmúlt 8 év után attól kellene tartania, hogy elveszti a választást + a két millió körüli bázisa szinte biztos, s ehhez biztosan kap még a bizonytalanokból és a korábban más pártra szavazókból.)

lepermessiah 2010.04.08. 13:15:09

E@gabóvitéz: hetek óta csak a Fideszről ír. Lophatnak csalhatnak a haverjai, az nála nem sajtótéma. Elég régóta csak a címeit olvasom, a fröcsögését nem.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.04.08. 13:15:22

@scr:

pl. Felhív az automata, hogy x.y. a Z párttol lakossági gyűlést fog tartani a városodban itt és itt, óra perc , szeretettel várnak , kedvenc polgármestered is ott lesz, stb...stb. , és közben nézik hogy hanyadik másodpercben basztad le a telefont...

gabóvitéz 2010.04.08. 13:16:39

@AnnaKarenina: nem bántani akartalak :) csak a jobbik idegesít, de nagyon. Miért ilyen blőd hírekkel foglalkozunk, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnánk.
Ki a parlamentből a korrupcióval és a radikalizmussal!

Erdőtársulás 2010.04.08. 13:23:44

@gabóvitéz: "Ki a parlamentből a korrupcióval és a radikalizmussal!"

Miért az jut erről a mondásról eszembe, hogy "a múlt héten megettük az utolsó kannibált is"?

AnnaKarenina 2010.04.08. 13:38:44

@gabóvitéz:
A jobbik mindenkit idegesít, hacsak nem jobbikos. A blődséghez annyit: ne listázzanak, Tóta W. is azért fáj annyira egyeseknek, mert leírja, hogy a listák alapján bőven meg tudják mondani szerintük ki a "jó" és ki a "rossz" állampolgár. (És ehhez csak annyit, hogy olvass még hozzá az ötvenes évek listáiról.) Ugyanakkor arra szerződnek, hogy az országot kormányozzák, és az ország = valamennyi állampolgára.

gabóvitéz 2010.04.08. 13:48:01

@AnnaKarenina: Először is TÓTAW átlátszó, és túl sokat okoskodik. Lehet hogy inkább a szépirodalommal kellene foglalkoznia.
Másodszor: az ötvenes évek proli-világa az MSZP, és hívei szívéhez áll közel.
Nem kellene a Fideszt összemosni a Rákosi-Kádár korszak gyilkosaival!!!

nem nemsiker_s 2010.04.08. 14:25:57

Nem értem honnan a f...szból tudják hogy én kire szavazok. Pl. a kopogtató cetlit még egyszer se adtam le.

Viharzóna 2010.04.08. 14:42:50

“A józan ész azon előítéletek összessége, melyeket 18 éves korunkra szerzünk.”
(Albert Einstein)

Csak tiszta forrásból:

„Itt az idő! Változtassunk!”

Felelős kiadó: Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Központi Hivatal
14. oldal:

„A nyolc év szocialista kormányzás nem szólt másról,visszaélésekről, korrupciós ügyletekről.
A szocialisták visszaéltek a hatalmukkal, és hátat fordítottak az embereknek.
Ma szinte naponta újabb és újabb szocialista politikusok kerülnek börtönbe vagy indul ellenük eljárás.
A kormány mérlege szégyenteljes.
Magyarország változást akar!
Uo.: 15. oldal:
Itt az idő!

Itt az idő, hogy véget vessünk a botrányok sorozatának, és megtaláljuk a visszaélések felelőseit.

A Fidesz ragaszkodik az elszámoltatáshoz. Ragaszkodik ahhoz, hogy minden korrupciós ügy kerüljön kivizsgálásra, a felelősök nyerjék el büntetésüket.

Itt az idő, hogy új fejezetet nyissunk az ország életében.
Egy olyan korszakot, amely az ország összes polgára számára tartós biztonságot,
új reményt és biztos jövőt jelent.”

Tisztelt FIDESZ – KDNP, az idézet magáért beszél. A nyilvánosságra került hanganyag szintén magáért beszél, és szomorú tényekre utal, amik a napvilágra kerültek, a nyilvánosságra hozott hangfelvételből.

Egy kérdésem van csupán: A hanganyagban megjelent dolgok jelentik a polgárok számára a tartós biztonságot, az új reményt és a biztos jövőt?!.

Köszönjük szépen, de mi, akik nem úgy gondolkodunk mint a Fidesz, ilyen változtatásokra nincs szükségünk. Még el sem kezdődött a szavazás de már most hazugság lengi körül az ígéreteiket. Azért, mert nem vagyunk az Önök pártjának a hívei, még „ komcsik sem vagyunk” , akik önök szerint ennek az országnak a másodrendű állampolgárai.

Mi a másképpen gondolkozók is a Magyar Köztársaság becsületes, egyenrangú állampolgárai vagyunk, akik nem kérünk és várunk Önöktől változtatást! Reméljük, hogy a fentiek fényében a választásokig sokan elgondolkodnak,hogy kikre is szavazzanak!

Mitya Ivanov 2010.04.08. 17:27:53

a ma nyilvánosságra került részletek alapján már nekem is kezd sok leni ez a Kubatov cucc

Circus 2010.04.09. 14:34:39

@lepermessiah:
nem erre és így értettem, ezt Te is tudod :)

@gabóvitéz: lassan válaszolok (egy nap múlva...), hogy megértsd: ne akarj mindenáron válaszolni, sőt, szard le, ha nem tetszik, én is ezt szoktam, ha nem lehet értelmesen 'beszélgetni' valahol :)

@Erdőtársulás:
lásd még: "akasszuk fel a szélsőségeseket!"
:)
süti beállítások módosítása