/>

A legfrissebb közvélemény-kutatások szépsége: ha ma valaki alapítana ezzel a névvel egy pártot, 2014-ben ő lenne a miniszterelnök. Jó, ez így persze csúsztatás, de ettől még rögvalóság: az nt/nv oszlop erősebb a Fidesznél.

A helyzet röhejesebb, mint bármi, amit valaha is várhattunk. Vagy nevezzük inkább siralmasnak - ízlés dolga. Az tény, hogy lehetne sokkal rosszabb is, például a szélsőségek csendben, lassan, de kikopni látszanak. Az a forgatókönyv, hogy majd a Jobbik a Fidesz váltópártjává válna, szerencsére szép lassan soha meg nem valósuló rémálommá zsugorodott. De ettől még nem rózsás az állapot.

Az igazán súlyos kérdés azonban nem is csak az, mi van most. Vagy hogy mi lesz 2014-ben. Sokkal inkább az: mihez kezdünk húsz év múlva? Az MSZP-ről évek óta terjengenek a jóslatok, hogy szép lassan kihal a szavazótábora, és ezt most épp realizálódni is látjuk. De egyre inkább itt az új helyzet: hogy ugyanezt hamarosan a Fideszről is elmondhatjuk. A kormánypárt még nem tisztán az öregeké, de öregszik, és ami számukra ennél is nagyobb baj lehet, egy ötlet csírája sem látszik, hogy érhetnék el, hogy a fiatalok közt ne váljanak végzetesen cikivé.

Na de Jobbik? LMP? Valahogy egyik sem lett eddig az igazi. Nem láthattuk tőlük azt az igazán átütő erőt, amit egy új párt hozhatna. Pedig a negyven százalék nt/nv mellett sincs apolitikusság. Sőt. Jó nézni, ahogy a civil társadalmat végre nem álcivil politikusok próbálják felülről megszervezni, hanem lelkes amatőrök. Fiatalok. Olyanok, akik már a demokráciában nőttek fel, és már csak emiatt is alapjaiban máshogy állnak hozzá a politika nagy kérdéseihez, mint a korábbi generációk.

De ez önmagában nem dönt el egy választást. Abból a negyven százalékból viszont, aki most senkit nem választana, nem kevesen el fognak menni szavazni 2014-ben. Ha csak minden tizedik közülük, már azzal is képesek bejuttatni egy pártot a Parlamentbe. Az igény megvan. És egyre erősebb.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr862618296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.27. 15:25:34

no és ha elegünk van a pártokból? örökre...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.27. 17:05:02

A fidesz egyre inkább a nyugdíjasok pártja, ezért most van lehetőség egy olyan új pártnak felfejlődni, amelyik elsősorban a fiatalok és az aktívak érdekeinek képviseletét vállalja fel.

Ianas 2011.01.27. 17:12:47

"Nem láthattuk tőlük azt az igazán átütő erőt, amit egy új párt hozhatna"

Ez valóban igaz, csak az a kérdés, miért az "erő" kell, hogy a fő erény legyen...

Én pl. teljes mértékben meg tudnék barátkozni azzal, ha az emberek képesek lennének a racionalitást és józanságot tisztelni és becsülni, nem pedig vérgőzös tömegmozgató szónokok után loholnának nyálcsorgatva...

Ianas 2011.01.27. 17:13:27

@nexialista: Jelenleg nincs jobb koncepció...

a-kis-herceg 2011.01.27. 17:14:27

ez az én viccem volt egy féléve TG blogon.

hogy alapítsuk meg a NINCS PÁRTJA nevű pártot...

úgy hogy nekem teccik a poszt:)

tök hülye · http://faek.blog.hu 2011.01.27. 17:16:17

Jaja: kéne alapítani egy Európai értelemben vett liberális/konzervatív pártot.

tök hülye · http://faek.blog.hu 2011.01.27. 17:17:01

@tök hülye: az a durva, hogy itt a blogokon simán meg is lehetne alapítani... :)

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2011.01.27. 17:21:55

Nem gondolom, hogy a Fidesz az öregek pártja, a nyugdíjasok jó része nem szavaz rájuk, 20 év múlva még bőven lesz szavazótáboruk. Feltéve, hogy lesz még addig Viktor. Mert addig van fidesz is :)

is 2011.01.27. 17:26:51

@nexialista: azert valasztottak a FIDESZt, ez a 2010-es tortenet, raszavaztak "kormanyzokepessegre", azaz a kiralysagra. de mar abbol is eleguk van.

@poszt: gratulalunk a hulyeknek. volt 6 part, aztan csak sikerult a FIDESZre szavazni, mi? es aztan mi lenne az a hetedik? ne legyen Bokros, ne legyen Civil Osszefgogas, az LMP sem kell, a Jobbik sem, MSZP sose, FIDESZ soha az eletben tobbet. nojon nagyra a KDNP? mu-hahahaha. tudnal karaktert adni annak a partnak? a kozepjobbos kilove, az volt Bokros, es 2,6%-ig jutott. ha lenne 2014-ben megint, raszavaznal? hat Bajnai? ha visszajonne, akkor vagy az MSZP, vagy egy Gyurcsany-part jelolné. na, raszavaznal? vagy csak a pofad nagy, de nem is tudod, hogy mit akarsz? hisztis 3 eves vagy a csokoladepult elott?

VoLk&StRoY 2011.01.27. 17:46:50

Hát, momentán a mai hatalmat nem támogatók között valóban a "messiás várás" a jellemző! Sajnos ez oviéknak kedvez, de azért ők se lopják a napot: serényen vágják maguk alatt a fát, folyamatosan a "kar és láb nélküli lovagot" az mszp-t akarják párbajra hívni!
De nem baj, megvan a következő néhány hónapra a legújabb figyelemelterelő VV show: Biszku Bécit rángassuk csak meg (hiszen már húsz éve keressük, hogy jól megbüntessük, de eddig jól elbújt a vén kommer nyugger)! Ha jól sül el a dolog, akkor még biztos fellelhető egy két vén kommunista! Addig is marad a zsidózás, cigányozás, azt büntetlenül lehet!

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2011.01.27. 17:47:56

Evidencia, hogy szükség lenne új pártokra, sokan vágynak valamilyen jobb választásra. Persze sok pártra is lenne szükség, mert a frusztrált tömegeknek borzasztóan eltérőek az igényeik. Mindazonáltal hiba lenne bármelyik jelenlegi parlamenti pártot leírni - a jelenleg frusztrált szavazópolgárok egy részét nem csak új pártok tudják meghódítani, hanem eltérő mértékben ugyan, de a régiek is képesek erre-legalább egyes választói szegmenseket meg tudnak potenciálisan szólítani.

Biztos nem írnám le a Fideszt - ha jön egy nemzetközi gazdasági fellendülés 2013-ban, amely a magyar növekedésnek is löketet ad - és azt mondjuk megsegíti, vagy legalább nem hátráltatja a jelenleginél némileg okosabb gazdaságpolitika - akkor a kormánypártból kiábrándult szavazók egy része visszatérhet még. Hasonlóan lehetne érvelni amellett is, hogy megfelelő körülmények között és a jelenleginél ügyesebb politizálással megerősödhet akár a Jobbik, akár az MSZP, akár az LMP. 1998-2006 között nagyon stabil volt a magyar pártrendszer, pontosan lehetett tudni, hogy kik az esélyesek a győzelemre. Most egy picit jobban hasonlít a helyzet a rendszerváltás utáni instabil időszakra,leginkább 1994-re: nem lehet tudni, hogy ki lesznek a jövő erős szereplői. 1994-ben annyit tudtunk, hogy melyik lesz a meghatározó erő a baloldalon, most pedig azt tudjuk, hogy a Fidesz nagypárti pozíciója megdönthetetlen. A többi mind kérdés, és sokféle válasz elképzelhető.

volutx (törölt) 2011.01.27. 17:56:12

@is: Kedvesem MIRŐŐŐL BESZÉLSZ TEEE???

FIDESZ 4EVER!!!

1 év sem telt bele, és kezd az ország kikecmeregni a xarból TE IDIÓTA !!!!!!

Lassan nem leszünk a mocskos zsidó IMF gyarmata, mert kifizetjük az a tengernyi adósságainkat, a gyerekeink jövőjét nem infláljuk el, és 1 év alatt kvázi helyrehozzuk amit 8 év alatt lqrtak!!! Ennél hovA kell jobb alternatíva modjad már meg szépöcsém???

Az álrokkantak meg SEGÍLYES sokgyerekes G..K szépen mennek melózni, vagy éhendöglenek.
Úgy hogy Te gondolgodol gyerekesen!!!

PS: remélem ezek után meg jön az ERMII és az EUR.

sültkolbász 2011.01.27. 17:57:59

@tök hülye:
Akkor lehetne megalapítani, ha senkinek semmit nem kellene tenni ennek az érdekében, viszont a méz szépen csurogna neki.
Ébredjetek már fel! A világban fizikálisan is részt kell venni. A gép előtt mindenki nagyon tudja, hogy mit kellene csinálni, megvalósítani viszont nincs ereje.

sültkolbász 2011.01.27. 17:58:41

Túl sok itt a filozófus.

VoLk&StRoY 2011.01.27. 17:59:45

@ulloiut: "most pedig azt tudjuk, hogy a Fidesz nagypárti pozíciója megdönthetetlen"

Azért erre még ne vegyél mérget! Vagy ha arra gondolsz "nagypárti pozíció" alatt mint mondjuk mszmp, akkor ahhoz kell még egy szunió, vagy némi fosszilis energia hordozó.:)

Dr Milton 2011.01.27. 18:03:50

Hé! Ilyen névvel pártot alapítani az én ötltem volt! :D De alelnök még lehetsz:D

dean23 2011.01.27. 18:04:16

Magamat is a csalódott fiatal generációhoz sorolom. Eddig elmentem a 2 OGY választásra, de ha most lennének a választások fogalmam sincs kire szavaznék. Lehet otthon vakarásznám a tökömet és sz...rnék az egészbe!

shorty 2011.01.27. 18:07:23

@volutx: LOL, íme egy igazi agymosott

ROZ 2011.01.27. 18:31:49

Két megjegyzés:

1.) voltux nagyon beteg!

2.) Nemrég ezt olvastam a témában:
progressziv.blog.hu/2011/01/03/talalkoznak_e_a_parhuzamosok

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.27. 18:32:52

@Ianas: szerintem leszerepelt a pártrendszer, nem is csak országosan, az EP-ben ugyanezt eljátsszák...
és ez milyen?: www.facebook.com/pages/Earths-Citizen-Fold-polgara/102973139776976?v=wall

Illumination 2011.01.27. 18:37:44

A Fideszre sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy ne lenne több százezer fiatalja. A fideszes családokból szó nélkül fiatal fideszesek nőnek, hatalmas flottája van, mindig is jó volt a fiatalok mozgósításában, a kampányban is nélkülük nem tudom hol lennének. Úgyhogy ez egy ordas nagy baromság.

Legalább ekkora baromság, hogy a Jobbik kikopna. Épp most emelkedett 2%-ot a mutatójuk, ami különösen nagy szó olyan "közvélemény" kutató intézeteknél, amik ennél a pártnál hajlamosak a valósnak a felére belőni a támogatottságot.

Végezetül nem tudom mit vár a kedves posztoló a Jobbiktól és az LMP-tól, ilyen úthengerként épülő Fidesz birodalom mellett, erőteljesen korlátozottak a lehetőségeik. De még van 3 év...

JohnHenry 2011.01.27. 18:48:11

ahogy beindult a poszt, vége is lett. kár, még olvastam volna, mert érdekes volt.

fiatalok mindegyik pártnál vannak, rengetegen remélik, hogy ha aktivistaként segítik a pártot, akkor esetleg később nekik is lehullik valami az asztalról. a nagy többség számára ez persze álom marad, ők aztán kikopnak adott párt alól vagy/és keresnek egy radikálisabbat, hátha onnan csurran-cseppen valami.

viszont ha a nem ilyen-olyan okból pártaktivista fiatalokat kivesszük a halmazból, még mindig ott van a többség, akik lexarják, hogy mi van az országban.

vajon hányan vannak most a westendben és hányan a kossuth téren?

[Törölt nick] (törölt) 2011.01.27. 18:51:52

Jó hír! Minél magasabb a pártválasztásukban bizonytalanoknak nevezettek aránya, annál közelebb a pártrendszer bukása, és jó esetben az igazi (azaz közvetlen) demokrácia eljövetele.

JohnHenry 2011.01.27. 18:54:12

@Illumination: "Végezetül nem tudom mit vár a kedves posztoló a Jobbiktól és az LMP-tól, ilyen úthengerként épülő Fidesz birodalom mellett, erőteljesen korlátozottak a lehetőségeik."

rejtélyes okokból megkapom a jobbik sajtóközleményeit, nem emlékszem, hogy bármelyikben egy szó is lett volna a fidesz balhéiról. lmp meg mintha nem is lenne. ehhez a fidesznek kivételesen és egyelőre nem sok köze van.

mirrmurrkandúr 2011.01.27. 18:59:56

Én is azt érzem, hogy az a párt, aki majdan letaszítja -mert senkinek ne legyen kétsége ezt a pártot nem lesz elég egy kicsit megverni, hanem le kell majd taszítani!- a Fideszt a trónról, még nem létezik. Az MSZP lassan teljesen eltűnik hál' Istennek, a Jobbik varázsa a parlamenti jelenlét óta teljesen megtört, (ami nem is meglepő egy tulajdonképpeni gerillapárt esetében)az LMP pedig annyira szervezetlen és gyengécske, hogy jelen formájában esélye sincs arra, hogy legalább egy középpárti méretet elérjen, nemhogy a Fideszt megverje.

Arra, hogy a Fidesznek vége, ha Viktor végleg megkopik: ezzel azért nem értenék egyet, a Fidesz magasan a legjobban szervezett és legjobban felépített párt Magyarországon. Annyival a többiek előtt jár minden szempontból, hogy egész egyszerűen nem tartom reálisnak, hogy hosszútávon ne tudná O.V.-t nélkülözni. Az, hogy vérezni fog, és majd azt se tudja, hogy merre az előre és a hátra, nagyon valószínű, mint ahogy az is, hogy azért előbb utóbb talál vezetőt magának, nem lesz mágus, meg néptribun, meg nem lesz Viktor! Viktor!, lesz helyette valaki más, aki majd olyanná teszi a Fideszt, mint bármelyik Nyugat-Európai konzervatív-ker.dem pártot. Szerintem ennyi.

@volutx: Arra, amit írtál: szerintem ez is túlzás. A Fidesz sok mindent csinált, sok mindet jól, és sok mindent kevésbé jól. Hopgy jelenleg nincs alternatívája, az evidens, de az ország még most is nagy bajban van, de mindenesetre a lehetőséget magában hordozza a helyzet, hogy talán majd kimászunk ebből valahogy. Összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a szocik, de azért csodát egyelőre ők sem csináltak... Meglátjuk.

Ianas 2011.01.27. 19:00:10

@nexialista: Tudod, mi a vicc? Hogy teljes mértékben egyet tudok érteni. A problémák globálisak, én már egyáltalán nem hiszek a nemzetállam koncepciójában.

Csak sajnos a beidegződések nehezen halnak ki.

Pedig Kardasov I, vagy halál :)

Illumination 2011.01.27. 19:01:56

@JohnHenry: Én sem balhét mondtam, arra céloztam hogy tudatosan - de végül is legálisan - épülget a fidesz birodalom, melyben a holdudvar tagjai magas pozíciókba kerülhetnek. Illetve a másik amire még célozni szerettem volna, hogy 2/3-ad mellett nem sok esély van rá, hogy az ellenzék törvényjavaslatai vagy módosító indítványai közül elfogadjanak valami átütő erejűt, amire felkapja az ember a fejét.

NforceR 2011.01.27. 19:21:06

Amíg az emberek bedőlnek a nagy szónoklatoknak meg majd mi megmutatjuk kamuknak addig nem elhet racionalitásra épülő pártot csinálni. Lásd Bokros példája. anno a szakam megmondta: az ővé a legjobb gazdasági program... és hol van most? a süllyesztőbe... ennyi. Az eberek beszopták a vizitdíjas maszlagot, a tandíjsas szart is.... pedig nem egy fejlettebb országban mindezekért fizetni kell keményen....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.27. 19:43:41

@Ianas: szerintem is lejárt a nemzetállamok ideje...
aggódóknak: ettől még nyugodtan folytathatók a nemzeti hagyományok

Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2011.01.27. 20:48:36

"Az tény, hogy lehetne sokkal rosszabb is, például a szélsőségek csendben, lassan, de kikopni látszanak."

Megnyitottad a linket, amit beillesztettél? Én ott úgy látom, hogy azonosak a kis oszlopok, de sebaj, csúsztassál csak, de szerintem nem kéne a vágyaidat tényként tálalni...

tök hülye · http://faek.blog.hu 2011.01.27. 21:25:35

@sültkolbász: bocsánat, hogy későn reagálok, csak tüntetésen voltam. :)

A lényegre: amíg nincs 12 ember, aki pártot alapítana, kár találkozni, elég a netes szervezés. Ha megvan a 12 ember, szívesen leszek (alapító)tag, fizikai, valós emberként.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.01.28. 07:24:32

En megalapitom a Kinai Kommunista Partot Magyaroszagon. Fogadjunk, hogy en leszek a legsikeresebb uj part :DDD

Kicsit konzervativ, kicsit jobboldali, kicsit bal, kicsit (se) liberalis. Rend lenne. Hja, a partba csak a genetikailag Belso-Azsiabol szarmazo keverek magyarok iranyithanak, Kozel-Keletrol szarmazo genek kizarast jelentenek barmilyen tisztsegbol. Ahogy itt Kinaban is szokas. Nincs is AKKORA korrupcio mint otthon. (%-os aranyban) Szoval sikeresek leszunk :) Tagfelvétel itt'

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.28. 07:58:13

@Ianas: utópia. Egyébként szeretlek, de ez akor is az. :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.28. 07:58:59

Mondom: "akkor", nem "akor". Mér mindig az entergom megnyomása után veszem ezeket észre. Bocs.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.28. 08:01:45

@is: igen, Bajnai. Szervezkedik az önállóan. Nem kell neki a sok szoci.

egyébkétn beszéld meg Ianas-szal, utópiában ő az erős :) de viccen kívül: Bajnai vagy nem bajnai, valami ilyen utopisztikus fos a kiút. Meglátjuk.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.28. 08:08:43

@ulloiut: szóval megvan a centrális erőtér? És aki ebbe beleszarik mocskosmód, az kit szeressen? Mert hogy erről szól a poszt.

Kit érdekel, hogy ha több az ingyenszotyola, akkor több a fideszszavazó is. Attól nekünk, értelmes embereknek még nem lesz jobb. Mert a jelenlegi pártok alkalmatlanok arra is, hogy értelmes gazdaság- és társadalompolitikát alakítsanak ki. Van helyette a szemkilövős gyurcsány meg a patásorbán, illetve mocskoscigányok verzus ökomassza. Nincs olyan párt, akinek nemhogy hitelt nem adnék, de akitől autót vennék. Ez a baj.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.28. 10:14:12

Felesleges eszmefuttatás.

2014-re csak A PÁRT fog létezni. 1990-ig visszamenőleg.

Ianas 2011.01.28. 15:37:33

@Humperdickk: Őőő... Azért ne kérd meg a kezem. :)

Én inkább a modell szót használnám amúgy.
süti beállítások módosítása