/>

Minimális bizalom

E-one 2011.02.01. 15:22

Ezek most nem szép dolgok.

Növekvő, méla undorral figyeli az ember a híreket, hallgatja a véleményeket, olvassa a kommentárokat, és zúdulnak, csőstül zúdulnak rá a bolondabbnál bolondabb magyarázatok a világ és a drága kis ország nagy dolgairól. Az elmúlt hónapokban megtudhattuk például, hogy a médiatörvény és a nyugdíjügyek körüli felhajtásban a hazai baloldal irányítja a teljes külföldet, hogy minden ellenzéki létének értelme a nemzetre való rátámadás, hogy valójában majdnem minden magyar kormánypárti, csak fizetett bértollnokok szidják a hatalmon lévőket, meg persze azt is, hogy Kósa és Szijjártó direkt döntötte be majdnem a forintot, hogy itt észak-koreai szintű diktatúra készülődik, és hogy ha a Fidesz elvesztené a 2014-es választást, hatalomátadás helyett a tömegbe lőne. És egy darabig szórakoztatóak ezek a történetecskék, csak egy idő után besokkal az ember, és annyit mond: elég.

Általában tényleg vicces, ahogy az emberek két ügyben, a politikában és a csajokéspasik témában képtelenek feltételezni, hogy nem csak háborús logikával lehet gondolkozni, de néha nagyon kiakasztó tud lenni. És néha kimondottan ijesztő mindkettőben, milyen lehet komolyan azt hinni, hogy minden csak egymás átveréséről szól, őszinteség és bizalom nélkül.

Ne legyünk persze naivak. De a legvadabb kombinálások helyett tényleg nem volna néha kifizetődőbb azt gondolni, hogy szó lehet minimális normalitásról is? Tényleg csak egy kicsiről. Nem mondom, kritizáljuk a kormányt nyugodtan, de azt azért mégse gondoljuk már, hogy Orbán éjszakánként a koronát próbálgatja a Parlamentben a saját fejére. Vagy mondjuk bátran azt, hogy nem tetszik az ellenzék, de azért mégis öntsünk egy pohát hideg vizet a csuklónkra, mielőtt olyat kigondolnánk, hogy Brüsszel, Washington és Tel-Aviv legbefolyásosabb nagyemberei csak azért fogtak össze, hogy Gyurcsányt visszasegítsék a hatalomba. Csak egy kicsit higgyünk egymásnak. És akkor talán képesek leszünk normálisan egymáshoz is szólni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr932630798

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Visszavonulás (?) 2011.02.01. 19:43:34

Három téma, három hír, aminek elsőre semmi köze egymáshoz, mégis, így együtt szerintem olyan tendencia rajzolódik ki belőlük, ami reménykedésre ad okot. Felvillan annak a lehetősége, hogy ha a szavak szintjén nem is, de a háttérben végre véget ér a kar...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.02.01. 22:19:59

A szomszéd kutyája állandóan átjárt hozzánk, és széttaposta a virágainkat. Egy ideig tűrtük, majd szóltunk (ő kerítése, jobb oldal az utcáról), majd már az anyagköltséget is felajánlottam a kerítésre, és úgy sem történt semmi.

Most csúzliból gumidarálékkal lövöldözöm a kutyát (nem akarom, hogy baja legyen), és bízom benne, hogy nem kell drasztikusabb eszközökhöz nyúlnom.

A szomszéd szerint, miért nem szóltam a kutya miatt, még mielőtt hazahozta, mert most már késő.

Az, hogy meg sem kérdezte, mit szólnék egy olyan kutyához, ami a mi virágainkat tapossa, mellékes. Szerinte.

Már azt is javasolta, tartsunk mi is kutyát, és akkor az majd az övét elzavarja. De lehet a mienk is irtani fogja a virágokat.

Bazmeg, ha nem akarnánk virágot, magunk tépkednénk ki a töveket.

Fentieket végigolvasva a szomszédomnak a kurva anyját!

---------------------------
Fenti helyzet fiktív, a fantázia szüleménye. Mind a három szomszédommal jóban vagyok.

Ipari-antidepresszió 2011.02.01. 23:19:38

Szerinted Orbán van annyira gonosz, hogy nem ad nekem állami nyugdíjat, csak mert a magánban maradtam?

reccs 2011.02.01. 23:27:11

Tudod, kedves posztoló, a bizalom fogyóeszköz. Nekem volt, de elfogyott, legkésőbb akkor, amikor 2002-ben megtudtam, hogy ha nem vagyok hithű fideszes, akkor hazaárulő vagyok, majd kiderült, hogy magyar se vagyok, aztán kiderült, hogy gonosz is vagyok ugyanezért.
Bizalom visszatöltődni nem nagyon szokott, főleg, ha a nullát is bőszen fogyasztani akarják azóta is folyamatosan.

Amidazophen 2011.02.01. 23:32:06

@reccs: A bizalom nagyon erősen fogyóeszköz. Jön a januári fizetés, á, csak elszámolták - gondolják majd sokan. Márciusban a februári: a nagy felébredés ideje lesz. És közben még megérkezik Matolcsy "remek" és "humánus" gazdasági programja is...

Hé fiúk, ott fenn a Parlamentben: nem kellene egy kicsit elgondolkodni azon, hogy mikor szakad el a cérna?

Leonard Zelig 2011.02.01. 23:35:42

Azért rendesen nőttek az "új földesurak" földbirtokai, lásd pl. Szíjjártó uram szép, zsíros gyarapodását. Tehát az a forintdöntési pici akciócska nem biztos, hogy csupán urban legend.

kubatov_kommunista 2011.02.02. 00:05:27

A nyugdíjpénztárak államosítása óta nem adok és nem is fogok adni semmilyen bizalmat a kormánynak.

Normál esetben elbohóckodtak volna nemzeti színezetben - az ember fogta volna a fejét, legyintett volna és nem érdekelte volna különösebben az egész.
Az lett volna minimális bizalom. Jól van, hagy bohóckodjon, politikus.

Most csak egyet szeretnék látni... (önmoderálás)

Link Elek 2011.02.02. 00:17:39

>Orbán éjszakánként a koronát próbálgatja a Parlamentben a saját fejére.

tuti felprobalta. en is felprbaltam volna ha annyira barmit megtehetnek Mo-val mint OV

veny 2011.02.02. 01:04:43

Egy darabig bíztam mindenféle alakokban.

Aztán abban bíztam, hogy rosszabb már nem lehet.

Most abban bízok, hogy nem érem meg az öregkort.

Minimális bizalom, Magyarország, 2011.

gitáros 2011.02.02. 01:08:25

Bizalom?

Ezeknek?

Ezek után?

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2011.02.02. 01:21:20

Mindig hangosan nyihogok, amikor az óvodásokat a nagyi odaengedi a számítóbék elé, de kisfijam a politika ilyen színtér, sokkal rosszabb, mint a való világ :))

www.hologramember.hu/news.php?extend.680.13

suhanyc 2011.02.02. 03:30:19

bizakodni? igen. bízni? nem. megunni. na azt igen.

ROBERTO 2011.02.02. 05:44:33

@kubatov_kommunista: "A nyugdíjpénztárak államosítása óta nem adok és nem is fogok adni semmilyen bizalmat a kormánynak."

Te inkább hiszel az ártatlan manyupos bandának? Azoknak, akik a kormány szerint eltőzsdézték a Te pénzedet? Mert szerinted állami monopólium a lopás?

Szerintem nem állami monopólium, és szerintem nem csak eccerüen eltőzsdézték a pénzedet, hanem inkább eltapsolták a lét. Valami miatt nem igazán publikusak a manyup vezetőinek és FB tagjainak nyújtott kifizetések és egyéb extra szolgáltatások.

Ezeken az ismeretlen kifizetéseken felül valahogyan, valamilyen cégek folyamatosan kaptak zsíros megrendeléseket reklámra, marketingre, erre-arra stb... miért pont azok? Téged megkérdeztek? Ez szerinted valóban szükséges volt?

Ezer hasonló kérdést lehet még feltenni a manyup működésével kapcsolatban, és a végén kiderül, hogy nagyobb lopás zajlott ott, mint az államnál, csak épp ezt a kutya nem piszkálta, mert nem volt a szem előtt, nem volt "állami". Százával voltak "jó káderek" manyupos állásokkal, megrendelésekkel kifizetve....

Csak annyit szeretnék keresni, amennyi jutalékot kaptak a brókerek 2010-ben a manyupos pénzmozgatásokért cserébe, ugyanis azt is ki kellett valakinek fizetnie, merthogy ingyé azok sem "dolgoznak".... Gondolj bele micsoda panama zajlott ott tavaly ősszel! Valakik vastagon, tőkeáttéttel megfogadták, hogy esni fog a tőzsde (monnyuk az OTP), aztán a manyuposok "hirtelen" eladtak vagy párszázezer részvényt, amitől valóban leesett az árfolyam.... Hasonló tevékenységért költöznek most sokan a "ámerikában" a villájukból a sittre, de itt ez nem fog megtörténni, itt az ilyen szájtépőknek ez eszébe sem jut, csak az, amit szajkóznak, belerágnak a szájába, hogy "ELLOPTÁK A PÉNZEMET"... De az, hogy valójában a lopás mikor történt, arról fogalma sincs ennek a sok gyalognak ezen a sakktáblán.

Ez pedig csak az érem egyik oldala, a másik pedig az, hogy ezek a faszacsávók, akiket most vastagon sirattok, akik bebeszélik nektek ezt az "énpénzem ellopták" ideológiát, valahogy kibaszottul elhallgatják, hogy ezt a pénzt más forrásokból fedezik a költségvetésben, pl hitelből, amit ugyanúgy te fizetsz, azaz kurvára az történik, hogy az egyik zsebedből átteszed a másikba, csak ezen felül még egy csomó kamatot is meg kell fizetned annak, aki a hitelt nyújtja!

Tehát ezzel a magánnyugdíjas kánaánnal két kiadást vettünk magunkra: Kifizettünk egy rakás tolvajtetűléhűttőpártkatonát (és észre se vettük, hogy jobban élnek mint mi), valamint sok-sok-sok kamatot annak, aki ezt örömmel meghitelezte, és pontosan tudtuk, hogy jobban élnek mint mi.
Ez az igazi luxus! Pénzelni a jövőnk nevében tolvajokat és vadidegeneket. Ezt siratjátok vazze!

dbeata 2011.02.02. 07:15:42

Általában tényleg vicces, ahogy az emberek két ügyben, a politikában és a csajokéspasik témában képtelenek feltételezni, hogy nem csak háborús logikával lehet gondolkozni, de néha nagyon kiakasztó tud lenni.

Teljesen igazad van! De ezt szerintem a Fideszesek szították az elmúlt 8 évben (mivel nem voltak hatalmon és ettől nagyon frusztráltak lettek, és behülyítették a népet). Mivel ezt is csak maszopos mantrának fogod tartani, ezért saját személyes példámat szeretném felhozni:
2006-ban a választások után a családunk egyik tagja azt írta az iwiw-en, hogy aki nem jobbra szavazott (értsd Fidesz), az törölje magát az ismerősei közül... No komment barátom.

adflexum 2011.02.02. 07:26:09

Tegnap Gulyás Geregely azt mondta Kálmán Olgának, várhatóan az új alkotmány miatt is nemzetközi tiltakozás lesz, de majd azt is az MSZP fogja generálni.

Éhesló 2011.02.02. 12:38:28

@ryecscs: bizalom dolgában van 8 év előnyöd. Nekem d209, böszme és libajnai csökkentette a bizalomszintemet, a reálbéremet és növelte a rám és utódaimra jutó államadósságot.
Hogy kvittek lehessünk legalább mi ketten, kérlek bírj még ki vagy 7 év 3 hónapot, cserébe nem lövik ki a szemedet és nem vernek agyon a sünök, ha tüntetsz buktor ellen. Sőt a tüntetést sem tiltják be.
Szóval még 7 év nyugi.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.02.02. 15:37:34

Érdekes felvetés ez, a bizalommal, normálisan egymáshoz szólással. Annyira érdekes, hogy máris megjöttek rá az éhesló-féle trollok. Na, ez az egyetlen, amiben bízhatsz. Hogy ezek jönnek.

Éhesló 2011.02.02. 16:37:23

@Humperdickk: talán ha olvasnál előzményt is, mire mertem válaszolni, holmi bizalom kapcsán...
Bár ez nehezebb, mint trollozni... :)

kormányzó 2011.02.05. 08:33:25

@Éhesló: Bocsánat! Önt "kielégíti"hogy még 7év 3 hónapig a fidesz fog lopni?Ezért szavazott rájuk?Érdekes,arra gondoltam,a "tisztakezűség" igénye vezette az Ön tollát.Nem lövik ki a szemem,ha nem gyújtom fel a nagyfalut?Ez igazán megnyugtató.Tessék mondani,melyik "békés" tüntetést verték szét, a mocsok ávós sünök?Önnek az a nyugalom hogy a keresztapa vezeti a mocsok ávós sünöket?Ön ígazí,elkötelezett hazafi! Kevéssel is beéri,de jól tejel!

Éhesló 2011.02.05. 15:00:46

@kormányzó: nem egy kommentet olvasunk, vagy a szövegértelmezéseddel van gond, ha arra a következtetésre jutottál, hogy buktorra szavaztam.
Arra sem emlékezek, hogy bárhol azt írtam volna, kielégít a politikusok lopása, vagy ha a sünök élére kipróbált maffiafőnököt neveznek ki. Ha olvastál ilyesmit valahol akkor adj rá hivatkozást!
A gyújtogatás és szemkilővés között is csak a hozzád hasonló szövegértéssel megvertek látnak bármilyen összefüggést.
Javasolom, hogy tájékozódj, vegyél igénybe segítséget, ha nem érted amit olvasol.
Előlegként: a bizalomról szólt a post és a bizalommal kapcsolatban válaszoltam egy kommentre.
süti beállítások módosítása