Még több pénzt kormánykommunikációra!
2012.11.22. 15:31
Azon a gyönyörű napon, amikor Matolcsy György a Heti Válaszban Amerika hanyatlását elemzi, beleszőve a magyar kormány világmegváltó álmait, csak hogy még jobban egy csehszlovák film statisztái közt érezzük magunkat, kiderült, hogy a Miniszterelnökség 2013-as kommunikációs pénzeihez hozzácsaptak csak úgy hétszázmilliót, mert "új igény merült fel". Igen, ez az indoklás.
Nem akarok ordas demagóg lenni és azt kérdezni, hogy hány lélegeztetőgépet lehet ebből venni, de még csak azt sem mondom, hogy ha már úgyis van fölös hétszázmilla, adják nekem, sokkal értelmesebb dolgokra tudnám elkölteni. Nem, a kormánynak most valóban szüksége van erre a pluszpénzre a sikereik bemutatásához, ez szerintem teljesen logikus.
Itt vannak például az én barátaim, a családom, meg úgy általában majdnem mindenki, akivel a köszönésnél kicsit közelebbi kapcsolatba kerülök. Ezek az emberek általában értelmesek, jól látják, hogy mi történik az országban, és nem, szegények nem értik, hogy mi is az a siker, amit a kormány fel tud mutatni. Nem tudok segíteni én sem, pedig politikailag elég naprakésznek tartom magam, de azokat az istenverte eredményeket, azokat valahogy csak nem vagyok képes észrevenni én sem. Hát nem logikus gondolat, hogy meggyőzzenek minket, és csakazértis megmutassák, micsoda sikereket ért el a kormány? Ez nem lehet egyszerű, két és fél év alatt nem sikerült nekik egy picit se, nyilvánvaló, hogy még sokkal többet kell költeni rá.
Persze, lehet, csak arról van szó, hogy akikkel beszélek, azok nagy többségben a hagyományosan a gazdasági perifériára szorult Budapesten élnek, és ezért nem látják meg annyira könnyen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének totális győzelmét. Elképzelhető, hogy Szabolcs megyében már valóban ragyog az ország, az ózdi kistérség pedig Berlin belvárosát is lekörözte gazdasági teljesítőképességben, de akkor is, ezt mi itt Pesten nem vehetjük észre csak úgy magunktól, kell a pénz megmutatni. (Pontosabban nem mi, hanem csak ők, nekem itt Zuglóban természetesen eszembe sem jutna olyat leírni, hogy valami nem tökéletes, a végén még beperel Papcsák.) Ne sajnáljuk a pénzt a tájékoztatásra!
Szerencsére a napokban már egyértelmű a haladás. A szomszéd utcát például már tele is plakátolták a kormány eddigi két és fél éves teljesítményének bemutatását célzó reklámokkal, nevezetesen hogy Gyurcsány és Bajnai régen már dolgoztak együtt. Ez egy rendkívül lényeges információ, enélkül ugyanis tényleg nehezen érthetnénk meg a kormány aktuális megszorító terveit a sikertelen szabadságharc sokadik vesztes csatájának sikerjelentései után is. Bár valószínűleg sokkal hatásosabb volna a plakát, ha azt mutatnák, ahogy ők ketten épp fiatal lányok vérét isszák közösen a magyar-izraeli határ melletti titkos atombunkerben, de bízom Kerényi Imre határtalan kreativitásában, hogy ez a pillanat megörökítése is eljön még valamikor 2014 tavasza előtt.
Amúgy a kormányváltás utáni hetekben nagyon kíváncsi voltam arra, meddig tart ki az elmúltnyolcévezés lendülete, és mikor kezdi belátni azt a Fidesz, hogy a szoci időkre visszamutogatás önmagában elég lehet valós saját teljesítmény felmutatása nélkül. 2011 őszére, talán ha 2012 tavaszára tippeltem. Be kell látnom, tévedtem.
· 3 trackback 61 komment
Címkék: politika kommunikáció mszp fidesz magyarország gyurcsány ferenc bajnai gordon matolcsy györgy együtt2014
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Mostantól semmi sem bűzlik 2012.11.23. 08:26:51
Trackback: újabb településen cserélik fideszes politikusok arcaira az óvodai jeleket 2012.11.22. 23:07:08
Trackback: Még több pénzt kormánykommunikációra! 2012.11.22. 15:51:01
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.11.22. 22:23:30
Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.11.22. 22:28:51
Köszi!
Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.11.22. 22:49:12
Poszthoz meg:Áhh..(legyint)
Ha a csúnya szavakat ki kell hagynom ,nem tudok mondani semmit.
dr. Balta$ár 2012.11.22. 22:54:49
drorvbűn fasiszta feudális kommenyizmusa marad az ajján...
Kerek négyszög 2012.11.22. 22:58:20
dr. Balta$ár 2012.11.22. 23:01:51
ez MAFIAKORMÁNYZÁS...
egy csoportnyi BŰNSZERVEZET megszálta, túszul ejtette az országot...
intézményesítette álami szintre emelte a korrupciót, bűnözést...
soha nem volt mértékű hitványság (alkalmatlanság és gerinctelenség)
Netuddki. 2012.11.22. 23:16:43
when he’s calling for you
listen to your mind
there’s nothing else you can do
I don’t know where you’re going
and I don’t know why
listen to your mind
before you tell to orban goodbye
dr kíváncsivagyok 2012.11.22. 23:16:56
Ha megfeszülnek se tudnak felmutatni semmit ,...és minél kevesebb a kormányzásuk eredménye - haszna,...annál több pénz kell propagandára !!
dr kíváncsivagyok 2012.11.22. 23:18:09
"Ez a tetű banda a szemünket is kilopja. "
Kiváncsi vagy hogy hány milliárd forint van svájci bankszámlákon , Én is ...
Netuddki. 2012.11.22. 23:23:09
SPYD3RM4N 2012.11.22. 23:34:51
béla a görög (törölt) 2012.11.23. 00:24:37
Lehet, hogy nem bizom a kormányomban :) ó jaj! Egy választópolgár.
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.11.23. 00:27:13
My Name is Nick 2012.11.23. 00:28:21
Kedves Blogger, úgy látom nem vagy "naprakész":
Kedves Vezetőnk jobb keze mondta: A siker láthatatlan.
És ez bizony még egy jó darabig így is lesz, ha jól emlékszem Kedves Vezetőnk egyik kinyilatkoztatására min 6-8 évig...
És különben is, hogy jössz Te ahhoz, hogy jobban higgy a saját szemednek, mint Kedves Vezetőnk jobb kezének.
My Name is Nick 2012.11.23. 00:33:15
Ezt én inkább szocializmusnak nevezném, és mivel nálunk minden "nemzeti", ezért ami itt épül az "nemzeti szocializmus".
Úgy rémlik, mintha ilyennel már próbálkoztak volna valahol...
bögöbö 2012.11.23. 00:46:50
A cikk persze, ismét: jó.
KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.11.23. 05:40:11
Géza, Vidéki, Stefánia: ebből bünti lesz!
Tessék sorolni az eredményeket, várjuk a Karinthy idézeteket, és jöhet a Gyurcsányozás is.
nu pagagyí 2012.11.23. 06:03:26
felcsutisuttyo 2012.11.23. 06:47:26
Be vannak tojva a Nemzeti Fidesz Banditák!!!!
TBone 2012.11.23. 06:47:27
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.11.23. 07:22:41
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.23. 07:42:21
Látunk mi még olyan képet is összefotosoppolva, ahol Bajnai a 'Kónbendittel sétál kézenfogva.
Egyébként szerintem ezekkel az ordenáré kampányokkal a fidesz több szavazót vadít el magától, mint amennyit nyer, dehát ők a szakemberek. A baj csak az, hogy üvegzseb kéne. Én például a saját adómból nem ilyen képeket szeretnék nézegetni közterületeken.
Gandalf(helyett) 2012.11.23. 07:43:03
Az ember, ha már más nincs legalább a saját nyomorán jól tud viccelődni manapság.
Vagyis sajnos nekünk mostanság csak ennyi jut.
Végül megint legvidámabb barakk leszünk? Remélem nem végleg.
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.23. 07:43:26
papugaja 2012.11.23. 07:47:04
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.23. 07:59:36
gnme 2012.11.23. 08:12:45
...az orvosok meg csak mennek,, mennek,, mennek,, mennek,, mennek,, mennek
és egyszer elfogynak.
700M az meg van csikkzsebből, a pofám leszakad ba*átok meg
Adják oda Humalog és Lantus támogatásra!
Eino81 2012.11.23. 08:16:19
Jelen állapotában utálom ezt az orbánmatolcszgyőzikenávai-országot... Amit szét lehet lopni, szétlopják. És az egyszerű emberrel akarják megfizettetni, hát egy nagy ***t. Annyit pattogtak Viktorkáék, hogy jön majd az elszámoltatás... Aha, jön, de titeket is elszámoltatunk egyszer, ne feledd.
biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.23. 08:20:46
Kellene valami olyan plakát is az agitprop osztálytól, ahol B.G. esetleg ártatlan békemenetelők gyerekeinek vérét issza ;-) . A rossz reklám sok esetben visszaüt, és 2002-ben is ezt szopta be a Fizess.
Másik: nyugalom emberek, ha MatolCsimpánz lesz a nemzeti bank élén, olyan kampány lesz, annyi tenger lóvéból, hogy tanítani fogják külföldön, mint a politikai demagógia iskolapéldáját egyetemi kurzusokon.
biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.23. 08:24:43
Még annyit, hogy a várható pénzöntés -tartalékfelélés-, meg a totális kontroll alatt lévő média ellenére nem győzne a Fizess, Orkbán alighanem megőrülne. De jó lenne!
biturbo s - félázsiai bunkó állat · http://oldfordworks.blog.hu 2012.11.23. 08:31:53
Ebben az értelemben legjobb lenne Simlicskát nemzetgazd miniszterként, Nyergest meg min. elnökként elhelyezni, az volna az igazi statecapture, nem is tudom, hogy miért finomkodnak egy pocakos lerittyent politikussal.
pajzsgenerátor 2012.11.23. 08:35:24
veracity 2012.11.23. 08:38:36
Ugyan, ugyan! Nyilvános helyen maszturbálsz és csodálkozol, ha rádszólnak!
Azt akarom mondani, hogy ne hazudozz összevissza! Volt kitől tanulnod, az tény.
Olyan adósságheggyel a hátán a kormány mit kellett volna hogy felmutasson? Világos, hogy a szociálliberálisok legalább egy évtizedre nyomorba préselték az országunkat. Hiába vagy politikailag naprakész, nem látod az eredményeket. Lehet, hogy MSZP vezetőségi tag vagy, akkor meg mire számítasz? Te akarsz eredményt?!
Ha dolgoznál, örülnél, hogy csak 16 % az adód. Örülsz is, lehet! De azért a hatalom jobb lenne, abban több a zsuzska. Ismerős a Hagyó-mányos módszeretek.
Nem szopatja a kormány a közembereket. Az lenne az eredmény, számotokra, ha nem a bankok, a multik viselnék a terhek egy részét, hanem gebednének az emberek. Ja, a komprádor burzsoázia diszkrét bája.
Nincs eredmény! Nincs, mert az MSZP vezetősége nem képes -hatalom híján- kipumpálni a nemzeti vagyont az idegen tőke számára. Így nincs részesedésetek sem az elsíbolandó vagyonból.
Nincs eredmény, nincs bizony. És mi, milliók, teszünk róla, hogy ne is legyen!
Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.11.23. 08:39:45
Utána már nem is írt...
veracity 2012.11.23. 08:46:43
Számolgatjátok, hogy már megint milyen sokan mentek ki Németorszába. Hüledeztek, hogy így exodus, meg úgy tántorgás!
Nem kéne elfelejteni, szivárványos gatyások, hogy van olyan szám is, ami azt mutatja meg, hogy hányan tértek vissza már megint Németországból!
bekker 2012.11.23. 08:48:23
Annyit adózni, amennyit tényleg muszáj, nem költeni semmire, nem autózni feleslegesen, megszüntetni a bankszámlákat, nem tartani rajta pénzt hogy hátha kamatozik, mert ugye azt is valaki mástól veszik el, nem a fán terem!
APImásik 2012.11.23. 08:52:57
Az a baj, hogy már a nesönel dzseográfikon is ott figyel két zebra evés között (oroszlánok által) a nagy kék molinó a nem engedünk az imf-nek szöveggel... hol van az a zug ebben a kiba országban, ahová el lehet menekülni előlük?...:S
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.11.23. 08:55:45
veracity 2012.11.23. 08:57:04
Sivárványos gatya fütyölős takonyakkal! Még, még, még, még ennyi nem elég!
Vár a hadsereg benneteket, miért nem keltek ti is útra, mint pirosfestékes ügyvédetek?
becike4 2012.11.23. 09:02:07
Bretschneider detektív 2012.11.23. 09:10:07
www.mirrorstudio.hu/weakly/plakat.jpg
kzoltana 2012.11.23. 09:18:42
Orbán elvtárs! A nép boldog, és egyetért azzal, hogy szerintünk neki jó!
Osszátok, magyarok!
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3358_baratok_kozt
preddy 2012.11.23. 09:18:45
Szűtté mamá? Szűjjé! 2012.11.23. 09:19:44
Cinkes 2012.11.23. 09:36:39
batorfya 2012.11.23. 09:40:05
Én igazán nem tudom védeni a Miniszterelnökséget, de ez most konkrétan egy éves nyílt közbeszerzés, amit alighanem hamarosan meghirdetnek a KÉ-ben és a TED-en is, ugyanis az IMG-vel kötött egyéves keretszerződés hatálya az eredményhirdetés/új szerződéskötés időpontjáig várhatóan lejár. Tehát a Miniszterelnökség azt teszi, amit korábban is tett (korábban a KIM tette, azelőtt meg a Miniszterelnöki Hivatal), keretösszeg +90% erejéig most két éves időtartamra ír ki kommunikációs közbeszerzést, amin bármelyik ügynökség elindulhat, mivel nyílt lesz a közbeszerzési terv szerint. Más kérdés, hogy kik indulnak majd és ki nyeri meg. Ez a 700 millió nem "hozzácsapás" a 2013-as (és 2014-es) kerethez, hanem maga a keret, amiből a kormányzat kommunikációjának kreatívjait és médiavásárlását végzik majd külső cégek. Ebben nincs benne a rendezvény, a pr-, a belső kommunikáció és a kommunikációs államtitkárság sem, tehát ez majd még egy külön másik keret lesz.
preddy 2012.11.23. 09:53:36
Pályázatot kiírni tudni kell!
Példa erre a gépkocsiparknál csak egy típus műszaki paramétereinek megkövetelése, vagy nálunk egy munkakörre a bolgár nyelvvizsga megkövetelése, hogy bolgár kollégánk posztján maradhasson...
ivan_the_terrible 2012.11.23. 10:16:12
Igazából nem gondolom, h érdemes lenne leállni veled vitatkozni... Jól csinálod, így tovább!
mmunkás 2012.11.23. 10:49:08
Az ilyennel tényleg fölösleges szóba állni... Biztos, hogy nem "közember", sőt, ezexerint fogalma sincs arról, hogy a kormány mit művel a "közember"-ekkel.
clegane 2012.11.23. 10:58:58
ennek a kampánynak a kapcsán csak az zavar már leginkább, hogy biztos akad csomó birka barom, akiket sikerül megszólítani vele, és ez valamiért jobban felbasz, hiszen egy egyszerű töketlen pártot le lehet váltani kis türelemmel, de ha az ostoba nép továbbra is rájuk szavaz, na akkor nehéz.
kissiú 2012.11.23. 11:16:24
Akkor talán hiba volt a 300 Ft-os népszvazás kiíratása a vezéredtől? Tényleg, te hogyan szavaztál anno?
Ja, és akkor miért kellett 500 Mrd-ért erőltetni az egykulcsost?
kissiú 2012.11.23. 11:21:10
Nézted már a telefonszámládat? És a bankod tarifatáblázatát? Na, így nem szívat minket a vezéred!
kissiú 2012.11.23. 11:26:01
Na ezért nem fogja békés eszközökkel átadni a Mikrodúcse-Simlicska páros.
'Nincs eredmény, nincs bizony. És mi, milliók, teszünk róla, hogy ne is legyen!'
Na, ez a legnagyobb igazság az írásodban. De ha meggondolnátok magatokat, akkor is késő lenne. Már rég nincs hatásotok a vezéretekre.
I_Isti 2012.11.23. 11:50:40
Felcsúti futballstadiont!
felcsutisuttyo 2012.11.23. 12:00:36
Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.11.23. 12:01:51
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2012/11/lassatok-az-igazsagot.html
Ianas 2012.11.23. 12:32:03
xaverta 2012.11.23. 12:49:17
"Olyan adósságheggyel a hátán a kormány mit kellett volna hogy felmutasson?"
Orbán Dzsugasvikinek volt az a szlogenje, ha nem emlékeznél, hogyaszndja: " tudjuk, merjük, tesszük". Na, ebből a tudjuk alapból nem igaz. Hogy a hülyeséget csinálja, az pedig nagy szívás a nemzetnek.
Amúgy meg olyan országrontó volt az emútnyócév, hogy milliárdossá szegényedett le zsugás vitya. Azért ezt is tedd hozzá.
Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.24. 01:15:43
Kussolni, és alázattal szolgálni.
amiről szó van