/>

Pokorni Zoltán nem hülye. Azok közé az emberek közé tartozik, akik még viszonylag összetett kérdésekre is okos választ tudnak adni.

Az egyik legutóbbi, FigyelőNetnek adott interjúja vége mondjuk éppen nem ezt támasztja alá.

Nyilván fel kell tenni a kérdést: kinek az érdeke teret adni, finanszírozni, adott esetben akciókhoz, médiajelenléthez segíteni a szélsőségeseket, mint például a Magyar Gárdát? Azt gondolom, egyértelmű a válasz: ez csakis a szocialista párt érdeke lehet.

Először is válasszuk ketté a "kinek az érdeke?" és a "ki olyan hülye, hogy megcsinálja?" kérdéseket. Ha ez megvan, akkor képzeljük el, hogy igen, nem csak a balon, de még a jobboldalon is vannak hülye, erőszakos és a logikától határozottan elzárkózó emberek. Néhány olyan kivételes egyéniség is akad, aki ezen kritériumoknak egyszerre felel meg. Tudomásul kellene ezt venni, végre.

Kérdezem én Pokorni Zoltánt: Kövér Lászlót, Mikola Pista bátyánkat vagy például a határozottan Fidesz-ellenes hatást elérő "rosszabbul élünk"-kampányt is az MSZP finanszírozta? Merthogy az eredmény alapján az ő érdekük lehetett volna.

Ha Zoltán erre is igent válaszol, akkor a bejegyzésem első két mondatát kéretik törölni. Ha nemet, akkor meg ő töröltesse az interjúja utolsó két mondatát.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr39836946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

surayana 2008.12.22. 20:48:07

és ez a pasas volt annó a PDSZ elnöke... Mi lett belőle? Na igen, és mi lett a PDSZ-ből...

E-one 2008.12.22. 23:10:11

Olyasmi a helyzet, mint amikor Miss Universe Bácsfi Dia ugrándozott, a többi szélsőjobbos meg nagyban védekezett, hogy de őt a Zemeszpé küldte oda. Ami jó, az tőlünk van, ami nagyon gáz, azok ők voltak, csúnyagonoszok, bántani akarnak minket, igaz Magyar hazafiakat.

Cliff 2008.12.29. 23:41:08

tsabeeka: te meg gondolom nagyon okos vagy?nem?

INkvizitor 2008.12.30. 12:00:06

Ez az egész a fidesz szavazat maximalizáló paranoiájára vezethető vissza. A gárda egyik toborzó bázisa a fidesz jobb szárnya, ezt nem akarják elveszíteni, abból a téves orbáni koncepcióból, hogy "tőlem jobbra csak a fal lehet" ('80-as évek CDU szervezési elve) ugyanakkor képtelenek megfelelni a jobb szél elvárásainak, ráadásul, azt nem is tudják lekommunikálni, hogy miért is ragszkodnak hozzájuk ennyire.
Pokorni pedig mindíg a fidesz liberális szárnyát képviselte (ha volt ilyen), tehát őt igazán idegesítik a gárdák. (má' egyébként ezért megérte sztem létrehozni :))
Azt hiszik a le "szocibérencezik" őket akkor majd kevésbé lesz szimpatikus a saját jobb szárnynak... pedig csak jól összekevernek mindenkiben mindent :))
Azt azért szeretem a hazai jobboldalban, hogy a legnagyobb sértés amit elő tudnak húzni a tarsolyból, az a másik "kormánypárti szekértolónak" való nevezése.
Mondom ezeket úgy, hogy világ életemben szívből, és zsigerből utáltam (valszeg halálomig utálni is fogom) a jelenleg kormányzó pártokat.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.30. 19:01:09

@INkvizitor: szerintem is téves a politika, az szdsz-ből kiábrándult liberális szavazókat és a miépből kiábrándult szélsőjobbosokat (illetve a kb ugyanilyen elv mentén felosztható, fideszen kívüli mszp-utálókat) egyszerűen nem lehet egy tető alá hozni. ciklus közben persze még részleges sikereket is el lehet érni, de olyan kampány márpedig nincs, amivel egyaránt szólítható meg a két tábor úgy, hogy ezt a kártyát ne tudná bármelyik másik párt a fidesz ellen fordítani. szerintem (és ez persze csak egy vélemény, számokkal esélyem sincs igazolni), ha a fidesz lemondana a szélsőségekről (világosan, határozottan és rendszeresen), akkor simán vitte volna már 2006-ban is a pálmát, illetve simán (/simábban) vihetné 2010-ben is.

egyébként (nem annyira tartozik ide, de erről jut eszembe), 2006-ban is vitáztam pár erősen párttag ismerősömmel arról, hogy mikola pista bácsi árt vagy használ a fidesz kampányának. ők váltig állították, hogy használ - egészen addig, míg el nem bukták a választást. és - cliffel ellentétben - nem állítom magamról, hogy okos vagyok, egyszerűen csak teljesen egyértelmű helyzet volt mindenkinek, aki kicsit is képes kívülről szemlélni egy kampányt. na mindegy is, csak azt akartam kihozni belőle, hogy ott is az volt azokkal az ismerősökkel, hogy biztos csak azért mondom, hogy nem kéne nyomni mikolát, mert a fidesz vesztét akarom. utána meg mondtam nekik, h akkor most tegyük fel újra a kérdést: melyikünk is szurkolt olyan emberért, aki végül csak muníciókat adott az mszp és az szdsz kampányaihoz?
süti beállítások módosítása