/>

A HVG portré rovatában ezúttal Torgyán Józseffel készült interjú.

"– Aláírnák kérem ezt a nyilatkozatot, hogy a jóváhagyásom nélkül semmit nem közölnek? Túl sokat hazudoztak rólam, meglepődnék, ha pont a HVG maradna ki ebből.

– Zavarba hoz. Most, hogy aláírtunk, gratulálunk a születésnapjához. Elárulja, hogy ünnepelt?

– Munkával, ahogy szoktam. Magamat ugyanis soha nem ünnepeltem, ünnepeltettem, csak a hazug média terjesztette az ellenkezőjét.

– Ma sem lankad: tévéshow-kban lép fel, könyveket ír, előad. Hogy bírja szuflával?

– Favágással biztosítom az erőnlétemet, a legnagyobb tönköket is könnyedén felaprítom, már ha nem törnek szét a baltáim. De sokat csákányozom is, mert itt a Tállya utcában különösen rossz a talaj. Több követ bányásztam ki, mint az Orbán család a bányáiból.

– Jut eszünkbe: visszafogadták ügyvéd kollégái a Fidesz–kisgazda kormány bukása után?

– Természetesen, de ez már a múlt, mert egy éve újra felfüggesztettem az ügyvédi működésemet. Be akarom vinni az új pártomat az Országgyűlésbe, ami a józan ész szerint lehetetlen, de én mégis megkísérlem a lehetetlent valóra váltani.

– Minek önnek megint a sárdobálás, amikor az elmúlt években a tudományok szentélyében békés otthonra talált: vaskos vallástörténeti-teológiai kötettel lepte meg az utókort?

– Mintha csak a feleségemet hallanám. De nem hagyhatom cserben azokat, akik korábban kiálltak mellettem, és most kérnek, hogy segítsek. Felelős vagyok velük szemben azért is, mert annak idején érdemtelenül segítettem a Fidesznek. Bűnöm, hogy a volt szövetségesemmel ellentétben én képtelen vagyok bárkit is hátba szúrni. Talán a politikában nem kellett volna ennyire ragaszkodnom az erkölcsökhöz.

– Ki tudja, ha a papi pályát választja, ma talán ön ülne Erdő Péter bíboros helyén...

– A bíboros úr szent ember. Én azonban gyarló vagyok. Ezért kérem, ne hasonlítsanak össze, mert az méltatlan lenne rá és az egyházra nézve is. Igaz, hogy az édesanyám papnak szánt, de én különbséget teszek a papok és egyes püspökök között! Az a gazdagság és főúri gőg, ami a püspöki kar egy részére jellemző, nem egyeztethető össze a krisztusi elvekkel, ahogyan az sem, hogy egyes vezetőik Orbánék és a fideszes pogányok mellé álltak, magukra hagyván azokat a keresztényeket, akik a szükség óráiban is mellettük álltak.

– Ön is megkapta, hogy rózsadombi parasztvezér. Pedig azt nyilatkozta, viszolyog a hatalomtól. Hogy tudta személyiségtorzulás nélkül kibekkelni a pártelnökséget és a miniszterséget?

– Először is: én nem a Rózsadombon, hanem Szabolcs-Szatmár megyében születtem. Nem rózsadombi, hanem újpesti ügyvéd voltam. Apai ágon jobbágycsaládból származom. Tehát paraszt vagyok a javából. Másrészt a hatalom általában 99 százalékban negatív hatást vált ki az emberből, ám van egy százalék, amelynél ez fordított. Mások szerint én ebbe a ritka egy százalékba tartozom. Le tudtam mondani a köztársasági elnöki pozícióról is, noha egészen bizonyosan megválasztottak volna. Ezért hatalommániásnak beállítani több mint túlzás.

– A korábban ön által is ostorozott kalmármédia kedvence, szinte szétszakítják: főzési, öltözködési, szexuális tanácsokat oszt, Zámbó Jimmyt ad elő. Elnézőbb lett, vagy így építi újra magát?

– A rendszerváltoztatás után a baloldali kisembert éppúgy becsapták, mint a jobboldalit. Muszáj kimutatnom: magyarnak tartom azokat is, akik nem teljesen úgy gondolkodnak, mint én. Ha kell, nem szégyellem például csinos lányok popsiját dedikálni a Szigeten.

– Melyik szerep a testhezállóbb: a megosztó politikusi vagy a körülrajongott médiacelebé?

– Lelkem mélyéig politikus vagyok. Soha nem voltam megosztó személyiség, csak a hazug média állított be ekként. Tudomásul kell vennem, hogy a legtöbb, amit jelenleg megengednek nekem, hogy a humoros oldalamat mutassam, mert politikai vitaműsorba nem engednek be, ugyanis a jelenlegi hatalmi elit fél attól, hogy leleplezem őket.

– Többször olajba is öntötték: arcképe, fényképei ott díszelegtek a tárcánál, a kisgazdák irodáiban. A személyi kultusz ilyesfajta megnyilvánulásait is keresztényi alázattal tűrte?

– Nem teremtettem magam körül személyi kultuszt. Valótlan, hogy a minisztériumban a fényképeim ki lettek volna téve. Ez hazugság. A kisgazdáknak azonban mindig kellett egy erős vezér. Ha akartam, ha nem, a rólam készült képeket a szentek szentjébe tették; kérték, áldjam meg a gyermekeket, s még a minap is lovas bandériummal vártak. De nem hinném, hogy ezért haragudnom kellene rájuk. Józsi bácsinak hívtak, joggal közéjük tartozónak ítéltek.

– Csodáljuk az alázatát. Van még valami, amit nem tudni Torgyán Józsefről: netán a személyiségének egy titkos rekesze, amit eddig rejtegetett? Vagy már teljesen kiismertük volna?

– Lényegesen szélesebb körű és tartalmasabb életet éltem, mint ami rólam eddig napvilágot látott. Én viszont soha nem törekedtem arra, hogy exhibicionista módon mutogassam magam, és ezen már nem is fogok változtatni. Azonban az életem, a köz érdekében végzett bel- és külföldi tevékenységem messze meghaladják a HVG által megengedett terjedelmet. Így e cikk sem más, mint burkolt lejáratás, amely már a kérdések feltevésével is kétségeket igyekszik támasztani, és az eredményeimet elhallgatja. De remélem, a média világában is eljön egyszer az igazság órája!"


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr68841180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2008.12.26. 17:50:05

Megint lesz kabaré? Jobb volt a stílusa mint Kunczeé, és olyan eszmefuttatásai voltak, hogy a végén már maga sem tudta hol tart.

molaris 2008.12.26. 17:50:37

Megint lesz kabaré? Jobb volt a stílusa mint Kunczeé, és olyan eszmefuttatásai voltak, hogy a végén már maga sem tudta hol tart.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.27. 20:23:30

Az volt a legjobb, mikor azt nyilatkozta, hogy ő a Horn Gyulát mindig is jobban bírta, mint a Viktort, de hiába, mivel Horn a másik oldalon ült, így támadni kellett. :)

Vidéki 2008.12.28. 17:47:40

Azért volt annyi politikai hozadéka a cikknek, hogy Torgyánt Orbánoztatták.
Kinek áll ez érdekében?!

dr.C · http://www.ingatlanjog.hu 2008.12.28. 22:00:10

vicces ember, tragikomikus helyzet

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2008.12.28. 22:23:10

@Vidéki: na, neked is mindenről ugyanaz jut eszedbe :)

puccos 2008.12.29. 08:47:03

Józsibácsi későn tudta meg, hogy Orbánék pogányok. A hitem, vagy a hiszem nem mindegy.
süti beállítások módosítása