/>

A bulvár vacsorája

E-one 2009.02.04. 22:43

Hír: eljárás indult G. Győző magyar médiaipari bohóc ellen, miután egy filmbemutatón egymástól függetlenül két riportert is megtámadott, ráadásul egyébként mind a kettő nő volt. A méltán nem túl híres Tabu tv riportere például azzal a nem mindennapi gorombasággal provokálta, hogy megkínálta egy pohár pezsgővel; hogy a másik bulvárhölgy mit vétett ellene, nem tudjuk, de biztos súlyosabb volt, mert őt konkrétan fojtogatta.

Másik hír, a szintúgy nem épp a hazai média csúcspontján álló Bors magazintól: F. Attila magyar futballistatanonc megsértődött a sajtóra, hogy őt negatívan állítják be, és most nem hajlandó nyilatkozni. Erről az egyébként tehetséges, de túlértékelt gyerekről annyit érdemes tudni, hogy 16 évesen volt pár jobban sikerült ifimeccse, ami után Olaszországba szerződött, és az Inter B-csapatában kezdett játszani. Hála innen jövő hírnevének, bekerült a válogatottba, és a média segítségével ideiglenes sztárt csinált magából. Ennek talán csúcspontján sikerült azt nyilatkoznia egy egyoldalas interjújában, hogy ő bizony Aranylabdát akar. Most éppen az olasz másodosztályban focizgat, és a jelek szerint igencsak zokon veszi, hogy ezt megemlíti a média. Az aranylabdás esetre amúgy a komplett magyar focitársadalomból Gera reagált a legjobban, aki ezután kezébe nyomott egy sárga celofánnal becsomagolt kétszáz forintos lasztit. Például vajon őt miért nem veszi elő a sajtó, amikor épp nem megy neki a játék? És vajon miért nem rohangál dicsőségért, amikor jól játszik? Pedig ő már tényleg letett valamit az asztalra.

Hadd segítsek. Lehet szidni a bulvársajtót, de az ember nem véletlenül kerül be oda, azt akarni is kell. Kevés szánalmasabb dolgot lehet elképzelni, mint hogy néhány ember sok időn keresztül élvez minden jót, ami dicsőségben és hírnévben (és pénzben, nem kevés pénzben) a mocskos bulvárnak köszönhetően részesül, és aztán amikor a mocskot az ő arcukba akarják tapicskolni, akkor megsértődnek. Bizony, ez egy jó nagy szemétdomb, és aki odament, csak két helyre állhat: a tetejére vagy alá. Nem most kéne rájönni erre, amikor már a rossz oldalra kerültek. A bulvármédia sokat ad, de néha enni kér. És most épp belőlük. Jó étvágyat hozzá.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr42923409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molaris 2009.02.05. 09:35:08

"E-one", tisztelettel megjegyzem, bár a média-ganajt nagyon útálom, de a keverést is. Az említett kisebbségi közösséghez tartozó G.Győző szellemi qualitásai és reflexei jól ismertek. Jó pénzért maga mutatta be, hogy karót lehet verni az IQ- jával. Erről ennyi elég is, legföljebb kezdődhet itt is egy jó kis cigózás.

A második probléma viszont valós. Nem tudom, hogy korodnál fogva visszaemlékszel- e, volt anno egy Fekete László nevű focista. Nem sokkal Varga Zolit követően tűnt fel a honi foci egén. Na ebből a gyerekből csináltak először igazán "csodacsatárt", mert az akkori vezetés mégsem tűrhette, hogy az FTC- ben rúgja a bőrt a hon legnagyobb tehetsége. Marseille mellett ez ásta meg a magyar foci lejtmenetét. Az Ő (Varga Z.) kiebrudalása is megérne egy misét, de most hagyjuk. Az azonban, hogy már akkor is voltak olyan potentátok, akik íróasztal mellett gyártottak szép álmokat, nem múlt el.

A "kisfilkor" ennek a példája. Kérdés: vajon a "kisszalai" mire megy a Realtól kapott eséllyel. Mert az utóbbi időben, persze magyar mércével, mégis csak Gera Zoli az egyetlen állócsillagunk.

Üdv: Mollaris

E-one 2009.02.05. 11:14:27

Én sok sikert kívánok mindkettőjüknek, de pl. kisszalai sem azzal rohant a sajtóhoz, miután bekerült a Real BL-keretébe, hogy akkor ő most aranylabdát akar. Olvasva a nyilatkozatait, ő tisztában van azzal, hol a helye és mennyit kell még tanulnia.
Azt meg tudom persze, hogy ha a média ki akar kiáltani valakit sztárnak, akár nagyobb ok nélkül, akkor megteszi, de azért nem kötelezi a delikvenst senki sem, hogy erre rá is játsszon.

Mitya Ivanov 2009.02.05. 16:21:57

hülye Filkor család, kicseszett a kedvenc csapatommal!

molaris 2009.02.05. 16:40:09

@E-one:
Szóval azért nem mindig a lelki finomságot kell nézni, mármint a pályán.:):)
Egyetértünk, legalábbis úgy érzem. Mert a postból nem igazán jött át ki mellett is állsz. Így nár korektt, csak lehet, hogy a fiatal belegondolt, hányszor kell még körbefutnia a pályát.
süti beállítások módosítása