Mit kíván a magyar nemzet?
2009.05.14. 15:19
A Fideszt, mégpedig láthatóan elsöprő többséggel. Kívánja még az ingatlanadó, a ____adó és az *****adó ötletének elvetését, a korábban kivetett adók egy részének eltörlését, hétfőre Győzikét, péntekre a Dallast, valamint, úgy tűnik, a Bors magazint, amely a lappiacon egyedüliként tudta növelni tavaly nyár óta példányszámát.
Az első pontnál maradva: egyértelműen látszik a politikai helyzet, a Fidesz nyerne, ha most vasárnap lennének a választások. Nincs is ezzel semmi probléma, még a szocialisták számára sem fog összedőlni a világ. Ilyen ez a demokrácia.
Az viszont már felettébb érdekes lenne (nem hiszem, hogy az lesz), ha a Fidesz elkezdené megcsinálni, amit kíván a magyar nemzet. Egy-egy Bors-előfizetés minden családnak még csak-csak belefér, de rémisztő még csak belegondolni is abba, hogy mi történik egy kádárista álmából még fel nem ébredt országgal, ha az "ingyen mindent (legalábbis nekem)" szintjén álló embertömegek kifognak egy aranyhalat. Mert akkor jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű halál.
Mindenesetre reméljük közösen, hogy Orbán Viktornak lesz annyi esze 1 év múlva, hogy a népakaratot Szíjjártóval együtt táppénzre küldi, ő meg nekifog a munkának.
· 1 trackback 100 komment
Címkék: gazdaság fidesz
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.05.15. 12:40:04
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nem vagyok fideszes 2009.05.14. 16:27:42
sandorn (törölt) 2009.05.14. 16:37:03
SzaSza0909 2009.05.14. 16:37:15
aBringakirály 2009.05.14. 16:38:26
Nem vagyok fideszes 2009.05.14. 16:39:43
Nagy marhaságot nem is tehet, még a 2/3-ával (amit baromira remélek, hogy nem kap meg) is be van határolva (EU, IMF stb.) Vélhetően úgy csinál majd, mint Fico a Dzurinda-kormány után, visszavon tessék-lássék pár korábbi intézkedést, de a lényeget nem piszkálja és amikor elkezdenek jönni ez eredmények, learatja a babérokat.
eventus 2009.05.14. 16:40:37
Most ez azért, hogy írjál valamit?
Se eleje, se vége. nem is nagyon ironikus.
Azt meg mindenki tudja, hogy a Fidesz nyerne.
Ez nagyon gyenge lett, és mégis főoldal...
Rá Dios 2009.05.14. 16:42:03
Miért nem lehet összevetni a jövedelmet a vagyonnal? A különbség után egyszer megállapítanák az adóhányadot ésd arra lehet hitelt,. jelzálogot, haladékot kapni. majd kisimul, nem lesznek a házak vaghy a csecsecsemő vagy a nagyi nevén, hanem azé lesz, akié.k
Mister47 2009.05.14. 16:43:41
Ezt az panelt már egy ideje ismételgetik (főleg bértollnokok és kormánypártiak), de ezzel szemben az a pontos meghatározás, hogy:
Nem akarunk fizetni...:
1. A semmiért. Vagyis olyasmiért, amiért nem kapunk cserébe semmit (pl. parkolódíj)
2. Olyasmiért amit már egyszer (vagy többször) kifizettünk vastagon (pl.: autópálya, ingatlanadó stb.)
3. Úgy, hogy a kínkeservesen megkeresett pénzünk (amit befizetnénk adóba, hogy fenntartsuk a közöst) az bizonyos politikusok és barátaik magánbankszámláját gazdagítsa, akik utána elénk állnak és egyszerűen letolvajoznak minket
2009.05.14. 16:43:50
De én előre jelzem, hogy annyit a Fidesz-kormány alatt is megtennék a hazáért, hogy nem kérem a bors-előfizetést. :)
cooper (törölt) 2009.05.14. 16:53:46
QM 2009.05.14. 16:53:55
Lehet, hogy azért, mert ma ha fedél van a fejed felett, az nem azt jelenti, hogy a te jövedelmedből épűlt, hanem a szüleid... dédszüleid jövedelméből, ami után szép örökösödési és egyébb illeték, harácsot lenyúlt már az állam. És a te keresetedből még a fenntartása is épphogy elég. Ja tudom! Adjam el és költözzek a híd alá. Miért is? Ja tudom, hogy ne a "magyar nemzet" érezze jól magát, hanem a kik által is behatárólt mozgástér? Ja az IMF.
Azaz ki a pöcst érdekel, hogy mit akar a "magyar"(vagy bármelyik nép), a lényeg, hogy az IMF mit akar, és minden nációnak kutya kötelessége azt akarni, amit az IMF + Világbank.
Ráadásul ők jól megtudják jutalmazni épnyúzó híveiket. Titeket is vár a jól megérdemelt, világbanki igagatói állás.
agyament 2009.05.14. 16:54:44
1, 2. nem a semmiért fizetnél jobb esetben, hanem elvileg a fenntartásért (felújítások, takarítás, support, stb) - ez az ideális állapot, itthon tényleg nem ezért fizetsz, ez igaz
3. te ugyanezt tennéd, ha odakerülnél.
rád is pontosan illik a "mindent ingyen" leírás, ne aggódj. max te ügyesebben hazudsz magadnak.
Art Mooney 2009.05.14. 17:15:20
a strategia vszleg a kovetkezo lesz (ebben a sorrendben):
- fenyegetes a naciveszellyel, magyar-cigany ellentet mesterseges kielezese, polgarhaborus feszultseg szitasa stb.
- fidesz-szavazok elbizonytalanitasa
- bajnai sztarolasa, fenyegetes azzal hha nincs "szakertoi" (muhaha) kormany, akkor crash van
- bajnai "eredmenyeinek" csillogtatasa (a takony cukrozasa)
persze reszben indirekte, pld. megfelelo fooldalas postvalasztassal.
a postolot meg hagyd beken, o szimplan ennyit tud. ne feledd, meg ez utan a 7 ev utan is van 11% aki az mszp-szdszre szavazna, el tudod kepzelni milyenek :)
SZEM-Pont 2009.05.14. 17:17:28
Mister47 2009.05.14. 17:18:58
Nem tudom mi lesz ha jön a Fidesz, találgatni persze lehet, meg előre leírni őket, de ez fikció egyelőre. Ami most van (és volt az elmúlt 7 évben) az viszont tény. A kettő nem ugyanaz, ezt ne keverd össze.
Ahogyan azt se, hogy te szerinted mi lenne az ideális (lásd 1-2. pont), a jelenlegi tények mást mutatnak. Fizetni is jelenidőben kell, nem majd a távoli jövőben, amikor majd minden "ideálisan" fog működni.
3. pont: Ismerjük egymást talán?
Goyo 2009.05.14. 17:36:40
Orbánnak erre éveket kell várnia majd. Nem tudja az első 100 napban azonnal megtenni, mint 2002-ben sikerült. (mmint az babérnak a learatását, ha nem lenne egyértelmű)
orvian 2009.05.14. 17:36:58
Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.05.14. 17:37:59
Ezzel az erővel azért annak PONTOSAN utána lehet nézni, ha valaki minimálbérre bejelentetten kp vett az utóbbi 5 évben nagyobb értékű ingatlant és örökösödési illetéket sem fizetett, mert nem volt miért...
Mitya Ivanov 2009.05.14. 17:46:26
Nagyon jól tudja a fideszben mindenki hogy mit kell tenni.
schnee 2009.05.14. 17:48:41
Bakter 2009.05.14. 17:50:53
Tímár Mihály 2009.05.14. 17:51:48
1. A parkolódíjat a parkolóhelyért fizeted. Ha ugyanis nem lenne parkolódíj, akkor még többen járnának mindennap autóval és egyáltalán nem tudnál parkolót találni. Jó lenne, ha nem lopnák el az ebből befolyó összeget, hanem a tömegközlekedésre költenék.
2. Az autópályát fizesse (elsősorban) az, aki használja. Nekem nincs is autóm, akkor az én adómból miért építenek autópályát? (Természetesen örülök neki, hogy költenek rá az adómból, de az is jó, hogy legalább egy kis töredékét az autópályadíjból finanszírozzák.)
3. Igen, nagyon nagy gáz, amennyit ellopnak. De ez legrosszabb esetben is kb. a beszedett adó 5 %-a. A többi 95 % a tanárok, orvosok, tűzoltók, rendőrök és katonák fizetése, a nyugdíjasok nyugdíjának egy része, a családi pótlék, stb.
4. Nem mindegy, hogy mire, és hogyan szednek be adót. Az adórendszer ösztönözhet munkára is (alacsony szja), megtakarításra is (alacsony pl. a befektetésekből származó jövedelmek kamata). Büntetheti a fogyasztást (magas ÁFA) és az értéket nem termelő vagyonfelhalmozást (drága autók, nagy házak magasabb adója). Az ingatlanadó hatására pl. a gazdagabbak inkább kisebb házat vesznek és a maradék pénzüket vállakozásba fektetik. Ez pl. a gazdaságot ösztönzi.
viks 2009.05.14. 17:56:53
Adaptív tehát okos.)
schnee 2009.05.14. 17:58:53
Kalmár 2009.05.14. 18:00:39
Engem sokkal jobban zavar az, hogy mit csináltak eddig a szocik és még a hátralévő időben mit tolnak el.
Egy ilyen tatárjárás után nem lehet bénábban kormányozni.
Ebben biztos vagyok.
schnee 2009.05.14. 18:02:06
100 m2-nél kisebb) ház is 30 millió felett van. Ez miért luxus? Vagy egy belvárosi 80 m2-es lakás (ez is elérheti a 30 milliót)?
Nem vagyok ingatlanadó ellenes, de a jelen bevezetés egy káosz. pl. ha az SZJA-ból learható lenne, akkor a tisztelséges (adózott) jövedelemből épült házaknál 0-ás lenne a megoldás.
NekemSeKönnyü 2009.05.14. 18:11:18
Simplicio 2009.05.14. 18:14:17
Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.05.14. 18:14:55
Hefe 2009.05.14. 18:40:36
Emellett a regrol ismert modszerrel fogja majd kitalicskazni az allami penzt meg allami vagyont. Ahogy szokta volt.
tripanek (törölt) 2009.05.14. 18:41:56
Mert az túl sok Bajnai, Oszkó és Simor féle emberkének fájna.
insect02 · http://autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/363-ferrari 2009.05.14. 18:43:15
Rendszerhiba 2009.05.14. 18:46:53
Leegyszerűsítve, távirati stílusban:
Tudom azt, hogy Antalék az egész kárpótlási rendszert elb...szták. A komcsikat meg vagyonhoz, hatalomhoz segítették!
Tudom azt, hogy Hornék a Bokros csomagból csak a Light verziót csinálták végig, inkább privatizáltak eszetlenül.
Tudom, hogy az Orbánék két kézzel szórták a megspórolt pénzt, ám, semmi maradandót, értékteremtőt nem alkottak.
Tudom, hogy Medgyessy a 100 napos programjával többet ártott az országnak, mint az Orbánék, Hornék és Antalék együttvéve.
Tudom, hogy Gyurcsány csak egy hazug hangember, aki tolvaj bandával vette körbe magát.
És végül.. Tudom, hogy az Orbán egy hataloméhes pali, ki akár az ország érdekeit is semmibe veszi, csak hogy a bársonyszékbe betehesse hátsóját.
Tudom, hogy nincs jó megoldás jelen esetben.
Nincs oly politikus, aki jelen esetben alkalmas lenne az ország vezetésére!
Mondhatnám, hogy Gyurcsány /Bajnai/ helyett bárki jobb lesz, csak jöjjön!
De valahogy kétségeim vannak 2010 utáni kormány tisztességével és hozzáértésével kapcsolatban... /is/
MasterMason 2009.05.14. 18:47:03
http://www.indavideo.hu/video/Allamtitok_80_evre
A videó végén megtudja mindenki!
Nem vagyok fideszes 2009.05.14. 18:47:14
Köszönjük az értékes hozzászólást, fényesen bizonyítottad ékes szellemi képességeidet.
Szedd inkább rendesen a gyógyszereidet, ne szomorítsd el a doktor bácsik szívét!
Invictus 2009.05.14. 18:48:48
Valamiből neki tudott látni osztogatni Megyó 2002-ben, ugye... a többi csak rossz duma (ők is bepróbálkoztak azért a fidesz már minden pénzt lenyúlt stb. dumával kormányváltáskor).
VIKUNYA 2009.05.14. 18:53:15
VIKUNYA 2009.05.14. 18:58:12
Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.05.14. 19:00:39
@VIKUNYA: szijjártónál idegesítőbb felfuvalkodottabb, irritálóbb embert keveset láttam... talán győzike lehet vele ilyen szempontból egy szinten, de azért ez tényleg egy durva példa :)
egyenlítő 2009.05.14. 19:17:13
Egymillió új munkahelyet. Biztosan lesz mit termelniük, és lesz kinek eladni. Az imperialista Oroszországgal és Kínával persze nem állunk szóba, fulladjanak az olajukba, a gázukba, meg az olcsó cuccaikba.
Már maga az, hogy ő a kormányfő, sok százmilliárd kamatmegtakarítást jelent.
Visszaszerezzük, ami a miénk volt. Csak határozottan azt kell mondani, hogy adjátok vissza!
Tessék tudomásul venni egyszer s mndenkorra, hogy ORBÁN VIKTOR NEM HAZUDIK. SOHA.
Kinek van még kérdése?
Mitya Ivanov 2009.05.14. 19:18:59
hülye-e vagy?
egyenlítő 2009.05.14. 19:20:50
Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.05.14. 19:22:16
sprenczl 2009.05.14. 19:24:42
Kopi3.14 2009.05.14. 19:29:20
@tripanek: de ez probléma lenne egy Orbánnak is, megnézve a családi vagyont.
Hithű ateista 2009.05.14. 19:39:32
Most öszeszedte az maszop a "szakértőit", persze ez sem tetszik Viktoréknak.
Nem állítom, hogy jó ez így. Szerintem is a Fidesz lesz hatalmon. De félek tőlük is, mert eddíg semmit konkrétumot nem mondtak, csak annyit hogy ez így nem jó.
Könyörgöm, akkor mi a jó??
Legalább morzsát szórnának a pórnép közé, mit fognak kezdeni az országgal.
Sajnos van sejtésem: lenyúlják, szidnak mindenkit az elmúlt 7-8 évből, és majd visszasírják, hogy ŐK bezzeg mennyire jutottak volna már.
mi lennénk a föld leggazdagabb országa.
Persze.
Muhaha.
Szart se tudnak azok se.
is 2009.05.14. 19:41:30
Nem akarunk fizetni...:
1. A semmiért. Vagyis olyasmiért, amiért nem kapunk cserébe semmit (pl. parkolódíj)
A parkolóhely az semmi? OK, szüntessük meg a parkolóhelyeket, hiszen az semmi, úgyis csak okádja a gázt a sok autó, amikor oda beáll, meg onnan elmegy. Parkolni ugye nem akarsz?
De kérdezem, hogy egy közpark az valami? Az se semmi, odamész, és nem kapsz semmit. Hát akkor azért se fizetünk. Rohadjon el az a park.
Mond neked valamit a fenntartás/üzemeltetés kifejezés? És az a fogalom, hogy szolgáltatás?
2. Olyasmiért amit már egyszer (vagy többször) kifizettünk vastagon (pl.: autópálya, ingatlanadó stb.)
Ha, és aki. Mo-n a minimálbéres BMW-s és rózsadombi villás nem fizette ki az ingatlanát/kocsiját, mert nem adózott jövedelemből vette meg. Az autópályáról lásd 1. pont.
3. Úgy, hogy a kínkeservesen megkeresett pénzünk (amit befizetnénk adóba, hogy fenntartsuk a közöst) az bizonyos politikusok és barátaik magánbankszámláját gazdagítsa, akik utána elénk állnak és egyszerűen letolvajoznak minket
Így van. Sajnos ez pártsemleges, és ezért neked csak az anarchia javasolható, ha ezt el akarod kerülni, a fejedben láthatóan dolgozol is rajta. Másrészt ez a pénz a beszedett adók kb. 3-4%-a, szóval nem sokra mennél vele, ha nem csinálnák. Akinek nem inge, annak meg nem kell magára venni a tolvajozást. Sajnos az a magyar tapasztalat, hogy az kiabál, akinek a háza ég, és az protestál, akinek a legtöbb vaj van a fején.
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.05.14. 19:50:27
nem, a fenét nem. egyik fele börtönbe, másik fele dolgozni, csak az az 50-60 parlamenti képviselő nem lesz kinyírva.
Tehéntőgy 2009.05.14. 19:50:40
Mister47 2009.05.14. 19:51:49
"1. A parkolódíjat a parkolóhelyért fizeted. Ha ugyanis nem lenne parkolódíj, akkor még többen járnának mindennap autóval és egyáltalán nem tudnál parkolót találni. Jó lenne, ha nem lopnák el az ebből befolyó összeget, hanem a tömegközlekedésre költenék."
A parkolóhelyért fizetem? Miért az enyém lesz ha kifizetem? Nem kapok semmilyen szolgáltatást a pénzemért, nem őrzik a kocsit, nem mossák le stb. Ellenben az utat amin parkolok az én adómból építették, és az én adómból tartják karban (szarul). A parkolódíjak meg a fene tudja hova tűnnek. Autóval meg nem azért jár az emberek többsége, mert flancol, hanem mert a tömegközlekedést leamortizálták (kilopták a pénzt abból is), és használhatatlan sok esetben. Amúgy én BKV-zom, mielőtt mást gondolnál, nap mint nap élem át minden szépségét.
"3. Igen, nagyon nagy gáz, amennyit ellopnak. De ez legrosszabb esetben is kb. a beszedett adó 5 %-a. A többi 95 % a tanárok, orvosok, tűzoltók, rendőrök és katonák fizetése, a nyugdíjasok nyugdíjának egy része, a családi pótlék, stb."
Nagyon derűsen látod, szerintem nem 5% amit ellopnak, hanem megközelíti az 50%-ot. Maguk a politikusok közvetlenül lehet, hogy kb az 5% ebből, a többi 45% meg a lentebbi szinteken párolog el, kézen-közön. Amit a sajtóban hallani (ami nem kevés), az csak a jéghegy csúcsának a legteteje csak.
"4. Nem mindegy, hogy mire, és hogyan szednek be adót. Az adórendszer ösztönözhet munkára is (alacsony szja), megtakarításra is (alacsony pl. a befektetésekből származó jövedelmek kamata). Büntetheti a fogyasztást (magas ÁFA) és az értéket nem termelő vagyonfelhalmozást (drága autók, nagy házak magasabb adója). Az ingatlanadó hatására pl. a gazdagabbak inkább kisebb házat vesznek és a maradék pénzüket vállakozásba fektetik. Ez pl. a gazdaságot ösztönzi."
Ez valóban nem mindegy, bár az ingatlanadó és egyéb vagyoni adók alapvetően kérdőjelezik meg a saját tulajdonhoz való jogot (ha a saját tulajdonom után rendszeresen fizetnem kell valakinek, és csak addig az enyém, amíg fizetek, azt ugye akkor nem tulajdonnak nevezzük, hanem bérleménynek), így alkotmányossági vetülete is van.
papamaci1 2009.05.14. 19:52:16
Nyugodtan lehet NEM-et mondani az IMF hitelfeltételeinek, a könnyítéstől az elengedésig. Sőt.... Ha az EU ugat , ki is lehet lépni. Egy kilépő kiváltja a dominó-hatást, és a brüsszeliek be lennének szarva. Melleleg az EU mindenképp szétesik, mert Németország , Franciaország és Anglia nem akarja és nem tudja finanszírozni. És jön Ázsia....
VIKUNYA 2009.05.14. 20:01:33
6.Lenin 2009.05.14. 20:04:34
Talán elsőként kellene 1 gondolkodó magyar nemzet,szerintem.
Amíg ez a szinvonal,addig semmi nem lesz.
6.Lenin 2009.05.14. 20:14:29
"Az ingatlanadó hatására pl. a gazdagabbak inkább kisebb házat vesznek és a maradék pénzüket vállakozásba fektetik. Ez pl. a gazdaságot ösztönzi."
Ezt hol lehetne személyesen megcsodálni???
Fizetnék is érte!
beleszolok 2009.05.14. 20:20:12
Narancs és Tetves 2009.05.14. 20:37:49
Remélem belegondolsz majd 1 kényelmes fotelben hátradőlve, hogy a tavalyi szakértői kormányalakítás kin és miért bukott el akkor amikor az SZDSZ kilépett a koalícióból.Ezt ma már nyilvánosan is lehet tudni. S azt is, hogy ki lett volna a jelenlegi Kordon helyett a miniszterelnök.
Csak azért mondom, mert ilyen baromságot nem kénye tájékozatlanul hangoztatnod...
nemuccaszoc 2009.05.14. 21:06:09
lápi lidérc 2009.05.14. 21:08:33
A legtöbben azért, mert a másik lehetőség a Fidesz, és azt a pofátlan lopást és stílust nem akarják még egyszer, mint ami 1998-2002 között volt.
Meg egy olyan pártot, amelyik nem csinál semmit, csak hajtogatja immár 7 éve, hogy "monnyonle" meg hogy "illegitim" (úgy, hogy fogalmuk sincs a szó jelentéséről), a cserebogárpajor-fejű Szíjártóval meg a vállatlan Cser-Palkoviccsal. Te ilyenekre szavaznál?
A többség egy értelmes alternatívát szeretne. De amíg csak a Fidesz meg az MSZP között lehet választani...
S. Annyi 2009.05.14. 21:16:53
S. Annyi 2009.05.14. 21:18:36
S. Annyi 2009.05.14. 21:21:06
6.Lenin 2009.05.14. 21:37:50
2006-ban a többség az MSZP-re szavazott..
jelen pillanatban 1 értelmes alternativát szeretne...
2010-ben meg valószinűleg a Fideszre szavaz..
Akkor nem kéne leszarni,mit is akar a magyar nemzet?Úgyis a többség dönt.
Apropo!Ki az a magyar nemzet?
óóóó 2009.05.14. 22:43:51
határozd már meg, hogy mi plusz dolgot kapsz azon felül, hogy egy közpénzen ápült úttest szélén otthagyod az autód? tán örzik? az a parkolóhely akkor is ott lesz, ha nem fizet érte senki egy forintot sem.
a többi marhaságoddal nem is foglalkozok. méghogy 5 százalék a lenyult lé. talán 55.. lásd autópálya árak vagy négyes metró.
Azasöndör 2009.05.14. 23:23:04
vajdasagi 2009.05.14. 23:27:36
A parkolóhelyről meg: azért fizetem, hogy mert többen akarják használni, mint amennyi van belőle. Azzal hogy fizetős, sokan inkább BKV-val mennek, és javul a levegő is, meg a forgalom is gyorsabbá válik. Tehát fizetek ugyan, de én helyeslem, hogy fizetni kell. Találok helyet, pénzért le tudok parkolni. Szerintem ez jobb, mint ha ingyen lenne, de órákig kéne köröznöm, mert minden parkolóhely foglalt.
victor vacendak 2009.05.14. 23:47:22
I-brahi 2009.05.15. 00:06:07
ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.05.15. 00:13:35
ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.05.15. 00:15:47
victor vacendak 2009.05.15. 00:46:36
R242 2009.05.15. 02:07:48
ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.05.15. 05:57:31
A másik, hogy látszik nem utazol túl sokat bkv-val :) manapság ritka, hogy nincs egy buszon 40-50 ember... sokkal életszerűbb a 120%-osan tömött jármű.
és egyben egyik oka is annak, hogy miért szarozzák a bkv-t oly sokan, még csak azt se mondhatom hogy nincs ebben igazuk...
Többen egy kocsiban, az meg a jelenlegi Budapesten elég abszurdum, úgy a kocsik 80-90%-a mintha 1 főre lenne tervezve úgy használják :) nem igazán érdekel hogy ki miért cselekszik így, mert az már még inkább off innen. egyszerűen ezt látom nap mint nap. lehet rossz a mintaválasztás, elismerem. mondjuk a rákóczi út-nagykörút-infopark vonalon elképzelhető, hogy több az ilyen sofőr.
a másik fele az, hogy személy szerint jobban örülnék ha mondjuk villamos menne sok helyen a busz helyett, de dicső szék(let)esfővárosunk "okos" vezetői a kötöttpályás közlekedést irtják, ahol tudják, és a helyére busz...
qmatch 2009.05.15. 07:43:27
Az egyik: a vállalkozók, befektetők nem arányosan viselik a közterheket, egyrészt mert megtehetik, másrészt mert meg is akarják tenni.
A másik: a közpénzek körül folyamatosak a botrányok, márpedig ami a hírekbe bekerül, biztosan csak a jéghegy csúcsa. Magyarul éd röviden lenyúlás folyik.
Még szerencse, hogy valahányan nem is kapják kezükbe a bruttójukat, hanem rögtön megy a közösbe az adótartalom...
De ha már demagógia: nem (csak) az demagóg, aki 20 év adófizetés után szertne legalább 2..3 jobb évet; az is demagóg, aki a vállakozásoktól és befektetőktől reméli a gazdaság felemelkedését...pontosabban a nemzet felemelkedését - ugyanis a kettőnek az égvilágon semmi köze sincs egymáshoz.
egyenlítő 2009.05.15. 07:44:43
Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, mienk minden nyomor, de szabadok vagyunk!
Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.05.15. 08:30:25
hátsó szándék 2009.05.15. 08:30:42
Egymillió munkahely? Csak akarni kell! Persze, a nap is nyugaton kel, meg három tenger mossa partjainkat, csak akarni kell. Hihetetlen, hogy az emberek ezt elhiszik a Fidesznek.
Arról nem is beszélve, hogy milyen alakok kerülnek majd pozícióba utána: a Hír tv-s, Demokratás halál tehetségtelen és bunkó arcok fogják majd magas lóról osztani az észt.
Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.15. 09:09:24
Aztán narancs.
Aztán piros.
Ugyan azok újra meg újra.
wagabound 2009.05.15. 09:10:01
1: A Fityisz és a Maszop között csak az egy főre eső lenyúlások mennyiségében van különbség. Szarból a Fityisz se tud várat építeni, és csak az apácanövendékek gondolhatják komolyan, hogy Orbánt az ország sorsa érdekli. Lófaszt. Ő a húsosfazék közelébe vágyik, mert már rohadtul korog a gyomra, a Maszop pedig még ki akarja kanalazni, ami a kondér alján még megmaradt. Ennyi.
2: A parkolódíj a világon mindenhol arra van, hogy ugyanazon helyen minél több autó várakozhasson, vagyis "pörögjön" a helycsere. Ha nem így lenne, egy fél parkolóhely nem volna a városban, mert gyakorlatilag ingyenes kocsitárolóvá válna minden utca.
borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.05.15. 09:29:01
A megszorítás rossz, nehéz, de valakinek lépnie kell, mert az elmúlt 20 évben csak kedveztek a népnek (13.havi fizu, szocpol...), az a demokrácia része volt!? És amikor meg a társadalomnak kéne magát meghúzni, akkor az már nem a demokrácia???
A nép fia 2009.05.15. 09:36:35
Most mennyi is az államadósság? 17.000 milliárd? 7 év alatt megduplázódott, és van egy újabb IMF hitelünk. No szevasz, büszkék lehetnek.
victor vacendak 2009.05.15. 09:40:40
ad 1: a buszok (a dízel járművek) sokkal károsabbak az emberre, mint a benzines autók (az ekvivalens dízel személyautó csak kb 5-7x bocsát ki több rákkeltő mellékterméket). Egyes országok kicsit komolyabban is veszik ezt a dízel fenyegetést.
ad 2: a frenkventált vonalakon tömöttek a járatok (de feltételezem, hogy nem a nap 24 órájában, következésképp a mérgezési arány a napi átlagforgalmat názve mindenképpen a buszok ellen szól), de a városban sok helyen jár szimpla, nem csuklós is. És az is kihasználatlanul.
ad 3: A BKV akkor lenne környezettudatosabb, ha csak elektromos meghajtású járművek lennének a gépparkban.
De persze elkalandoztunk a bejegyzés lényegétől. A Fidesz egy ciklusban már próbált bizonyítani. De azon kívül, hogy fogalmuk sincs, semmit sem sikerült. Aztán 2x buktak választásokat, melyből nem sikerült pl azt a konzekvenciát levonni, hogy a reflektorfényben kóválygó politikusaikat le kéne cserélni hitelesebb, kevésbé mocskos szájú emberekre, és akkor talán lenne olyan visszafogott kommunikáció a semmiről, ami a balos ellentábort nem csak távoltartaná a választásoktól (mint már 3-4 éve mindig), hanem talán -t is csalná az oldalukra. Ettől függetlenül, mint alternatíva, sánalmasan elkeserítő a fidesz. Megbuktak kormányzó koalíciós partnerként, és megbuktak ellenzékként is.
Bobby Newmark 2009.05.15. 09:42:17
Miért gondolod, hogy ha a Fidesz kerül hatalomra, akkor ők majd jól megszivatják magukat? Én teljesen reménytelennek látom ebből a szempontból a helyzetet, amíg itt nem kezd el vér folyni, addig ezek királyként élnek a _mi_ munkánkból. És természetesen eszükbe sem jut, hogy ebből esetleg alább illene adni.
Sehol nem látom még a szándékot sem a bürokrácia leépítésére, az állam működésének rendbetételére.
Egyszerűen úgy el van kúrva ez az ország (nem, nem csak az elmúlt 7 év "Az Elkúrás Időszaka", hanem az elmúlt 60), hogy itt szerintem demokratikus módszerekkel nem lehet rendet tenni.
Dorombolo 2009.05.15. 09:43:23
(A városok más részein kicsit kevesebb.)
Bobby Newmark 2009.05.15. 09:45:02
Na elmész a büdös picsába. 27 éves vagyok, és _egész kibaszott életemben_ azt hallgatom a politikusoktól, hogy "na még egy kicsit húzzuk meg a nadrágszíjat, aztán majd jó lesz".
Hát a nagy büdös lófaszt, majd ha úgy kezdődik a megszorítás, hogy 80 fős parlament, akkor majd talán oda is figyelek. Addig meg a jókurva anyjukat.
kasztor 2009.05.15. 09:49:53
"Szemüveget a bírónak!" :-)))
Dorombolo 2009.05.15. 09:55:17
köcsögömszéken 2009.05.15. 10:02:33
fvipera 2009.05.15. 10:06:33
köcsögömszéken 2009.05.15. 10:10:05
Dorombolo 2009.05.15. 10:21:31
Bobby Newmark 2009.05.15. 10:30:32
Szerinted ha már eddig nem változott semmi, akkor most már maradjon is így örökre? Vagy mégis, mit akartál mondani ezzel a kis szösszenettel?
Vagy csak a jó magyar mentalitás, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is?
(Ha ez a helyzet, akkor bizony a kurva anyádat neked is. Ha nem, akkor zárójeles rész figyelmen kívül hagyható)
Bobby Newmark 2009.05.15. 10:48:21
Talán ennek is köszönhető, hogy kurvára elegem van az egészből, és nekem nem elég a tévé-sör-befogomapofám szentháromság...
greycup 2009.05.15. 11:01:19
2009.05.15. 13:19:50
Az elektromos kontra dízeles összehasonlításhoz: http://lorro.hu/twiki/bin/view/Kozlek/BuszVill
És akkor a parkolókat kereső autók többlet-fogyasztásáról, a helyigényről, s a rengeteg autó okozta dugók miatti helyben pöfögésről nem is beszéltünk.
Szóval le lehet csatlakozni erről az önáltató autópártiságról! (nyilvánvaló, hogy én is sokat járok autóval, de mégsem csinálok önfelmentő filozófiát hozzá).
6.Lenin 2009.05.15. 20:15:00
R242 2009.05.15. 02:07:48
Igen!Ez a lényeg!
Csak sajnos elolvasva a hsz-eket,itt sokaknak fingjuk sincs a lényegről.
naxx · http://alhirek.blogter.hu/ 2009.05.16. 10:34:30
Mitya Ivanov 2009.05.16. 19:48:21
egyenlítő 2009.05.18. 18:00:22
www.fn.hu/belfold/20080529/felmilliardot_remel_matolcsy_hitelesseg/
A többit keresd ki te.
amiről szó van