/>

Az EP-képviselők java tervezi, hogy az online eszközöket is használni fogja. Szép mondat, nem? Annak a felmérésnek az összefoglalójából származik, ami strasbourgi nagyjaink nethasználati szokásait próbálta körüljárni.

A Fleishman-Hillard e vizsgálata szerint az EP-képviselők negyede nem használja a netet a választókkal való kapcsolattartásra, közel fele nem olvas blogokat minimum hetente, kétharmaduk pedig nem hallott még a twitterről. Egy amerikai erre azt mondaná: megdöbbentő. Európában csak vállrándítás jár érte.

Millióan leírták már, hogy mekkora öngól, ha egy politikus nem figyel oda a technikai haladásra, mert így milyen hátrányba kerül a kampánynál, de valahogy szinte mindenki elsiklott afelett, hogy pont ez egy lényegtelen, sokadlagos részletkérdése az egész bajnak. Nem tud jól kampányolni, hát istenem, az ő baja. Idegesítsék magukat ezen a saját kommunikációs tanácsadói. Nyilván nem elhanyagolható. Ahogy 2002-ben az SZDSZ kitalálta az SMS, 2006-ban az MSZP a blog bevonását a kampányba, és amilyen eredményt elértek vele, abból látszik, hogy miért létérdeke bármelyik pártnak foglalkozni a kommunikációs újításokkal. 2010 előtt ilyen újításról egyelőre nincs szó, pedig már tényleg borzasztó sablonos leírni, hogy a huszonéves értelmiség tévét gyakorlatilag már nem néz, újságot neten olvas, és a leendő első szavazók is több időt töltenek neten, mint tévé előtt.

Tudjuk, hogy Obama a Facebook első elnöke, és eközben itthon oda sikerült eljutni, hogy feltesznek az EP-jelöltekről videókat a youtube-ra. Ez 2006-ban kellett volna, ma már a minimális alap kéne, hogy legyen – vajon hányan írják be az ottani keresőbe, hogy Deutsch Tamás? De ez a párt dolga, ennél sokkal fontosabb problémákat jelez ez a felmérés. Hogy várjuk el egy politikustól, hogy innovatív legyen, ha egy ennyire fontos ügyben sem képes az lenni?

Teljes joggal kérhetjük a képviselőinktől, hogy legalább a saját szakterületükön tartsák a tempót a világ fejlődésével. Ez a tempó nagy és áldozatokat követel, legyen szó a politika bármelyik területéről. Akár mezőgazdasággal foglalkozzon az illető, akár szociális kérdésekkel, akár pénzügyekkel, akár bármi mással, nem engedheti meg magának, hogy ne legyen minden pillanatban a legnaprakészebb és legmodernebb. Még pontosabban: nem engedhetjük meg neki. Ennél persze, sokkal kényelmesebb lenne azt a technikát vinni tovább, amit húsz-harminc-ötven éve megtanultak az egyetemen, de erre nyugodtan válaszolhatjuk, hogy bocs, ha a magánszférában dolgoznának, ugyanígy kéne fejlődni. Hangsúlyoznám: ez nem valamiféle értelmiségi műnyafogás, mert most olyan divatos az online kommunikáció. Hanem jelzés: megnézni, ki mennyit törődik mindezzel, tökéletes indikátora annak, mennyire törődik mással.

Feltéve, hogy egy politikusnak két fő célja van, hatalomra kerülni és a szakterületén belül jót alkotni, elvárható, hogy ebben a kettőben hozza ki magából a maximumot. Ha kell a szavazat, akkor tessék érte teperni – ennél fontosabb nem a mi, az ő számukra nincsen. És ha azt látjuk, hogy egy agrárszakember olyan kommunikációval próbál hatalomra jutni, amilyennel 1970-ben volt szokás, ugyan miért higgyük azt, hogy a szakpolitikában ennél modernebb?

itt az eredeti megjelenés


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr671142612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.25. 16:15:54

Most olvastam, hogy már a pápa is fenn van a Facebook-on :-)

Egyébként az LMP pl. nagyon is használja Facebook-ot, meg úgy általában a netet, szóval van azért pozitív példa is...

szusi úr 2009.05.25. 20:33:25

ő nyilván az a politikus lesz, aki kitűnően fogja tartani a tempot a saját szakterületén ;)
http://www.youtube.com/watch?v=1qRpLY14lkU

Blau t 2009.05.26. 08:03:26

Boldog lennék, ha a magyar politikusok legnagyobb hibája az lenne, hogy nem használják a netet. Ez szimplán hülyeség, ettől még vihetnék jó irányba az ország dolgait.
A választókkal való kapcsolattartás pedig más formában sem létezik. A Magyarországon is működő (?) vegyes választási rendszert azért találták ki, hogy lgyenek politikusok, a listán bekerültek, akik csak az országos ügyekkel foglalkoznak és legyenek olyanok, az egyéniek, akik tartják a kapcsolatot választóikkal és a helyi érdekeket képviselik. Na ez a rendszer elavult, nem működik. Élő ember nem beszélt még a képviselőjével és többségük (talán a polgármester képviselőket leszámítva) leszarja választókörzetét és annak érdekeit. Persze a kampányidőszak kivételével.

Rozi a Csámpás 2009.05.29. 12:45:32

szakpolitikus nincs, csak politikus van, akit szakértő segít. normál esetben a profi csapat készíti elő a döntést, és a politikusnak csak kizárólag a politikai összefüggésekkel kell foglalkoznia. borzasztó helyzetben lennénk, ha egy semmihez sem értő politikus próbálna meg itt súlyos kérdésekről saját kútfejből dönteni! paalcili.blog.hu/

anarquista 2009.06.01. 15:37:01

igy is borzaszto a helyzet=)

Szúrófény 2009.06.01. 17:29:02

@Fedor: LMP= Lopni Mi is Próbálkozunk. Máshol becsődölt, kibukott, vagy kiebrudalt gyülekezet, ne dőljetek be be kérlek.
süti beállítások módosítása