/>

"Mit tudtok róla, fiúk - hiszen alig éltetek még, Trianon napján. Talán mégsem egészen azonos ez a Trianon Moháccsal és Világossal. És különösen a ti számotokra nem. Az én számomra - nem mondom. Én tulajdon szememmel láttam, s kezeimmel tapintottam még a régi Magyarország...

Azazhogy, várjunk csak.

Azt a régit mi hívtuk csak Magyarországnak. Odakint Európa nyelvén, ami oly fontos nektek, ez volt a neve: Osztrák-Magyar Monarchia. És inkább osztrák, mint magyar.

Mohácsról, Világosról beszéltek? Mindkettő után egészben veszett el az ország - nem darabolták le tagjait, az egész testet fektették sírba.

Trianon irgalmatlan volt valóban, koldussá és nyomorékká tett: de ugyanakkor ledöntötte körülöttünk a börtönfalakat - kicsike lett az ország és gyámoltalan, de ugyanakkor, ötszáz esztendő, félezer esztendő után először elismerten szabad és független ország, szabad és független országok között!

A kézen vezetett, pártfogolt, felemás, bár hatalmas gyermek kicsike és szegény emberré serdült - de emberré serdült mégis, felnőtt, visszakapta önrendelkezését.

Ti már ebbe a kicsike országba születtetek bele - nem szebb, bátrabb, életteljesebb, dicsőbb, költőnek valóbb inspiráció örülni ez újjászületett csecsemőnek, mint azon keseregni, amit osztrák-magyar apátok elveszített?"

(Részlet Karinthy cikkéből: Irodalmi lapot alapítanak. Elsőként megjelent a Pesti Naplóban, 1932. február 21-én.)


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr181162559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.06.05. 15:58:18

Versailles, Nagy-Trianon palota, 1920. június 4.Ha a Habsburg Monarchia nem szenved háborús vereséget, s nem omlik össze az ország, akkor nincs Trianon. De az országot a történelmi határai között valószínűleg akkor sem lehetett volna fenntartani, a korább…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blau t 2009.06.04. 07:35:54

Trianonnal az a baj, hogy keveset tudunk róla. A trianonozók egy kisebb része tudatosan feszültséget akar kelteni, önös politikai érdekből. A többség, aki követi őket alapvető információknak sincs birtokában. Azt tudják, hogy elcsatolták az ország két harmadát. Azt hiszik, hogy emiatt az elcsatolt területeken döntő többségben élő magyarok kényszerültek kisebbségi, elnyomott létre. Nem tudják, hogy már akkor is e területek lakosságának túlnyomó többsége (kb három negyede) nem magyar volt. Így trianon az érintett területeken lakók többségének a saját nemzetállamhoz kerülést jelentette. Trianon hibája, hogy a határokat rossz helyen huzták meg, de az "ideális" helyen megrajzolt határokkal sem jártunk volna sokkaljobban, úgy is elvesztettük volna területünk 50-55 százalékát.
Közel száz év után meg egyszerűen nincs mit tenni. Örülni kell az egységes, határok nélküli EU-nak, ami a nemzetiségi kérdéseket - történelmi léptékkel mérve - percek alatt megoldja.

Pecellosi · http://blog.poznanici.com/weblog/ 2009.06.04. 09:47:58

Szóval akkor örvendezni kellene, hisz Magyarország oly sok idő után szabad lett? És végül is ez inkább az újjászületés mit a nemzet halál napja?
Lehet Te így látod, de én Szerbiában élek magyarként, én mindennap megélem Trianon hatását. Az egész családom megszenvedte, a sváb rokonaimat kitoloncolták, 44ben akkor még kisgyermek levente rokonaimat ölték a Tiszába, volt akit háborúba kényszerérettek a Petőfi Brigádban, később a Trianonban összetákolt Yugoszlávia megvédésére az édesapámat katonának vitték és épphogy megúszta(nem mindenki volt ilyen szerencsés) majd 99ban az iskolát abba kellet hagyni, hisz bombáztak a magyar légtérből érkező NATO gépek, üresek voltak a boltok, és nem volt áram. És én is kaptam már az utcán pofont az anyanyelvem végett. De elég csak elmennem bankba vagy a postára, nem nehéz kiszúrni a magyar akcentust! ...Decemberben megyek katonának....Éljen soká a trianoni újjászületés!

Balu te meg a próbálj meg egyszer magyar vízumot szerezni Szerbiából. 2 hét kilincsezés és kb 30-40ezer forintból kb kilehet húzni, és jó esetben akár 6 hónapra vagy és 30 beutazásra megkapod...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 09:50:05

"kicsike lett az ország és gyámoltalan, de ugyanakkor, ötszáz esztendő, félezer esztendő után először elismerten szabad és független ország, szabad és független országok között!"

Lol! Karinthy sem volt éppen 100as. Mondjuk 1 év múlva hatalomra is került Hilter, és láthatta, mekkora ostobaságot írt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.04. 09:57:09

@Blau t: Tiranon után pl a tótok, és ruszinok cseh megszállás alá kerültek, nekik nem tudom mitől lett jobb. Az erdélyi, délvidéki németek is valószínűleg szívesebben maradtak volna Magyarországon, mint Romániában vagy Jugoszláviában. Etnikailag egyedül Dél-Erdély elcsatolása lehetett volna jogos, azonban gazdaságilag és kulturálisan az is nonszensz volt.

"Közel száz év után meg egyszerűen nincs mit tenni. Örülni kell az egységes, határok nélküli EU-nak, ami a nemzetiségi kérdéseket - történelmi léptékkel mérve - percek alatt megoldja."
Az örömben osztoznak a kárpátaljai magyarok és ruszinok, a délvidéki magyarok is. Nekik mennyivel jobb lett! Külön öröm, hogy Slotákia is az EU része, és így tiporhatja sorozatosan a magyarok legalapvetőbb jogait.
Örülhetünk az ipari méretű történelemhamisításnak is, és annak hogy legszebb városaink az oláhok kezébe került.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2009.06.04. 10:03:01

Trianonnal két baj van. Az egyik, hogy nagyon igazságtalan és logikátlan döntés volt (köszönet gróf Apponyi Albertnek), a másik, hogy nem lehet visszacsinálni.

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.06.04. 10:40:01

@sajt: azt hiszem, ez elég jól összefoglalja a helyzetet

2009.06.04. 12:14:42

* Trianon egy eltúlzott, de várható válasz volt az Osztrák-Magyar Monarchia (és nem pl. Osztrák-Magyar-Horvát-Szlovén-Bosnyák-Cseh-Román Konföderáció, vagy ha úgy tetszik Dunamenti Köztársaság) "oszd meg és uralkodj" elven működő, a birodalom egyes nemzetiségeit egymás ellen kijátszó nemzetiségi politikájára (amely politika erős lökést adott az elnyomott nemzetiségek nacionalizmusának).
* Más kérdés, hogy utóbb nagyon jól jött az ostoba, bezárkózó magyar nacionalizmusnak meg a korábbi félfeudális hatalmi viszonyokat fenntartani kívánó Horthy-rendszernek, ami lényegében ebből merítette a hatalmi legitimációját, és sodorta bele az országot az újabb háborúba (amelyből persze ismét a nemi szerv rosszabbik végén állva sikerült kijönni).
* Apponyi grófot kárhoztatni a békeszerződés miatt nettó ostobaság. Az ő szerepe az aláírás volt és nem rajta múlt, hogy részt sem vehetett a feltételek kidolgozásában. Az a baj, hogy aláírta? A kisebbik rosszat választotta: ha nem írja alá, az ország már nem is létezne.
* Trianon "visszacsinálásának" óhaja rémítő ostobaság: egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az elcsatolt területek gazdasági és népességi arányai annyira megváltoztak és hogy a visszacsatolás csak újabb durva nemzetiségi sérelmeket, ezzel együtt erőszakot szülne. (Ami jó a magyarnak, az fáj a szlováknak és vica versa, jó reggelt.) Más kérdés, hogy ha pl. az EU a mostani uborkagörbülészeti gittegylet helyett azzá válna, amire eredetileg kitalálták (egységes, a kontinens összes országára érvényes, nyitott és fejlesztéscentrikus gazdasági környezet), az fél évszázadon belül érvényteleníthetné a 19. századból ittragadt nemzetállami ideológiák nagy részét.

2009.06.04. 12:15:38

* Trianon egy eltúlzott, de várható válasz volt az Osztrák-Magyar Monarchia (és nem pl. Osztrák-Magyar-Horvát-Szlovén-Bosnyák-Cseh-Román Konföderáció, vagy ha úgy tetszik Dunamenti Köztársaság) "oszd meg és uralkodj" elven működő, a birodalom egyes nemzetiségeit egymás ellen kijátszó nemzetiségi politikájára (amely politika erős lökést adott az elnyomott nemzetiségek nacionalizmusának).
* Más kérdés, hogy utóbb nagyon jól jött az ostoba, bezárkózó magyar nacionalizmusnak meg a korábbi félfeudális hatalmi viszonyokat fenntartani kívánó Horthy-rendszernek, ami lényegében ebből merítette a hatalmi legitimációját, és sodorta bele az országot az újabb háborúba (amelyből persze ismét a nemi szerv rosszabbik végén állva sikerült kijönni).
* Apponyi grófot kárhoztatni a békeszerződés miatt nettó ostobaság. Az ő szerepe az aláírás volt és nem rajta múlt, hogy részt sem vehetett a feltételek kidolgozásában. Az a baj, hogy aláírta? A kisebbik rosszat választotta: ha nem írja alá, az ország már nem is létezne.
* Trianon "visszacsinálásának" óhaja rémítő ostobaság: egyszerűen tudomásul kell venni, hogy az elcsatolt területek gazdasági és népességi arányai annyira megváltoztak és hogy a visszacsatolás csak újabb durva nemzetiségi sérelmeket, ezzel együtt erőszakot szülne. (Ami jó a magyarnak, az fáj a szlováknak és vica versa, jó reggelt.) Más kérdés, hogy ha pl. az EU a mostani uborkagörbülészeti gittegylet helyett azzá válna, amire eredetileg kitalálták (egységes, a kontinens összes országára érvényes, nyitott és fejlesztéscentrikus gazdasági környezet), az fél évszázadon belül érvényteleníthetné a 19. századból ittragadt nemzetállami ideológiák nagy részét.

2009.06.04. 12:28:57

(Bocsánat: a hülye blog.hu motor kétszer írta be kétszer írta be.... :-( )

peterman 2009.06.04. 13:33:57

"Nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról -- arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok -- meg fogod tudni, mire gondoltam."

Karinthy Frigyes

MenyétAKasztanyét 2009.06.05. 18:55:27

Nos, nyilván nem zavar senkit, hogy akkortájt, a Nagy-Magyarország (Mennyország, ugye..) mintegy 21-22 millió lakosából a 9 milliót is alig érte el a magyarok száma?
Emellett sajnálok mindenkit, aki a határokon kívülre szorult, persze, hogy ostoba és igazságtalan döntés volt. Viszont így egyelőre elkerülhettük az összeférhetetlen nemzetiségek által kirobbantott polgárháborút - vö. Jugoszlávia.

Désiré · http://juhaszmarton.hu 2009.06.05. 20:40:25

Álljunk már meg a ***** életbe!

Oké, oké, rendben van, hogy most nem lehet - nincs értelme - visszacsinálni. Az is rendben van (dehogy van...), hogy az egyik politikai oldal híveinek tök természetes, hogy divatból és történelem ismeret nélkül utálni kell Trianont, a másik oldalnak meg hasonló okokból nem kell utálni.

De könyörgöm!
Ne kezdje már el itt (sehol), senki bemagyarázni, hogy igazából ez így mindenkinek jobb!!

Megáll az ész.
Nem jobb senkinek!
Pontosan, azoknak sem jobb, akikhez a területek kerültek!

Blau t 2009.06.06. 17:56:53

@Désiré: Nem jó, csak nincs jobb. Persze ennél lehetett volna jobb megoldást is találni, de igazán jó megoldásra nem volt lehetőség. Ilyen szempontból rossz korban élünk. Valószínüleg 50 éven belül eljut az EU egy olyan szintre, hogy a határoknak már valóban nem lesz semmi jelentősége, akkor a nemzetiségi kérdés is megoldódik.
Az első világháború után nem volt valódi alternatívája Trianonnak. Persze lehetett volna a határokat pár kilométerrel arrébb meghúzni, de ha az ország területének mondjuk nem kétharmadát, hanem csak egyharmadát vesztette volna el, akkor most ugyanennyire fel lennénk háborodva, hiszen eszünkbe sem jutna, hogy lehetett volna rosszabb is. Mint ahogy most sem jut eszünkbe, hogy "jól" jártunk, mert a románok nem kapták meg a Tiszántúlt és megmaradt Sopron is. 1920-ban már túl voltunk a megoldás lehetőségén. Az 1860-as,70-es években kezünkben (és az osztrákok kezében) volt a megoldás. A kiegyezés után a "kis nemzetiségekkel" is meg kellett volna egyezni (nem csak a horvátokkal). Akkor létre lehetett volna hozni egy föderatív soknemzetiségű államot. Másként alakulhatott volna a történelmünk, sőt az egész világtörténelem, de utólag erről már kár beszélni.
süti beállítások módosítása