A lépés merész, de végső soron logikus. Nem az MDF az első párt, aminek át kell pozicionálnia magát, mert az eredeti helyén már nem maradt tér. A vidéki bázisra építő népnemzeti jobboldalt elfoglalta tőlük a Fidesz, szociáldemokrata mégsem lehet belőlük, a szélsőjobbra tolódás pedig ugyan a Jobbik megjelenéséig elviekben lehetséges lett volna, de mégis vannak dolgok, amiket demokrata ember semmilyen kényszerítő körülmény hatására nem csinál. Az MDF azt választotta, hogy nem ő fog mozogni a politikai palettán, hanem magát a bal-jobb skálát tolja el, és így marad a jobboldalon.

 

Persze, ez így elviekben teljesen egyértelmű, és tény, hogy a gazdasági kérdésekben csupán két párt van, az MDF és az SZDSZ, ami legalább a szavakban jobboldali. Az SZDSZ-t lassan ki lehet húzni a komolyan számításba vehető pártok listájáról, az pedig nem is kérdés, hogy az MDF látványosan mindent elkövet, hogy a gazdaság irányába terelje a közbeszédet. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy most lepattanózni akarnak az SZDSZ-től. A liberális értékrend társadalmi-ideológiai kérdésekben inkább baloldali, a gazdaságiakban viszont most már a skandinávoknál is egyértelműen jobbos, és az SZDSZ néhai szavazótáborának nagyját adó városi antiklerikális értelmiségi középosztály komolyan vevő lehet az MDF által újonnan hangoztatott piacpárti, minél szabadabb gazdaságot hirdető elvekre. Még úgy is, ha eközben el kell viselni, hogy néhányan mindenféle vicces, piros-fehér-zöldbe öltöztetett baromságokat makognak. Ez elég ciki, és helyette az SZDSZ régen csinált normális dolgokat eszmei téren is, de az tényleg régen volt, így meg még mindig sokan érezhetik a Fidesz-MSZP-Jobbik-MDF négyesből a madöfösöket a legkisebb rossznak.

 

A bibi az, hogy az SZDSZ-szavazók között sokan vannak, akik soha nem lennének képesek az MDF-et választani. Ki az 1990-es ellentétek miatt, ki azért, mert Dávid Ibolya mégiscsak ott volt a nácikkal lepaktáló Orbán-kormányban. Ez nem egy túl nagy kör, de arra pont elég, hogy az SZDSZ-t megtartsa cuki kis egyszázalékos pártként, az MDF-et meg épp a bejutási küszöb alá üsse, és ha így történik, az MDF csak magát okolhatja, kellett nekik egy tálból cseresznyézniük Csurkával. Még kockázatosabb kérdés, mi lesz a mostani olyan MDF-esekkel, a párt gyakorlatilag 95 százalékával, akik nem a gazdaságról akarnak beszélgetni és kiütéseik lesznek, ha egy mondaton belül nem hangzik el háromszor a magyar szó, viszont nem csípik Orbánt. Tény az is, hogy nagyon vigyázni kéne, egy olyan diktatórikus belső választással például, amilyet most mutattak be, nem túl sok liberális szavazóval fogják megszerettetni magukat (ilyen gusztustalan kvázi név szerinti szavazással elnökválasztást csak a Fidesznek volt képe eddig csinálni, még 1993 körül). Pedig abba belegondolni is rossz, milyen közhangulat alakulna itt ki egy Fidesz-MSZP-Jobbik parlamentnél. Hatalmas szükség lesz egy normális pártra, és az MDF-re most épp a klasszikus örökbecsű fordítottja igaz: nem elég annak látszani. Annak is kéne lenni.