Egyszerűen annyi történt, hogy Budapestről nagyon gyorsan Békéscsabára kellett utaznom. A 23:13-kor induló utolsó vonatot néztem ki erre, és életemben először lekéstem. Mégsem kellett reggelig várnom, hajnal háromkor már Csabán voltam. Amikor ugyanis kiértem a Keletibe, már ott várt az a vonat, aminek 20:13-kor kellett volna elmennie (ráadásul Budapestről indul, még csak külföldi késésre sem hivatkozhatott), és végül négy vagonnal és három utassal a fedélzetén, kicsit kevesebb, mint négy és fél órás késéssel, célbavette a Viharsarkot.

 

Hát nem logikus? Nem a legegyszerűbb, legutasbarátabb megoldás ez? Mindenki tudja jól, az emberek egy nagyon komoly részének állandó problémát okoz az, hogy ne késsenek el sehonnan, és gyakran nem sikerül ezt tartaniuk. A világ bármelyik más vasúttársaságánál büntetésben éreznék magukat az ilyen emberek, hiszen jogtalanul diszkriminálnák őket, ha csupán azért, mert késős típusok, kizárnák őket az utazásból. Ehhez képest mit tesz a MÁV? Gondol rájuk, notórius későkre is. Nem gyönyörű? Nincs elérhetetlen vonat! Sajnos ezt még egy kicsit rosszul kommunikálják, mert így a felületes szemlélő könnyen kerülhet abba a tévhitbe, hogy a MÁV tervezhetetlen, retek lassú, ótvar tizenkilencedik századi színvonalon működik, pedig ha tudnák, milyen egyszerű és gyönyörűszép az igazság...