/>

Ezennel szeretnék ünnepélyesen visszavonni minden rosszat, amit a MÁV-ról írtam. Sőt, nem egyszerűen visszavonok mindent, hanem őszintén, mély alázattal bocsánatot kérek tőlük, megkövetem őket. Éveken keresztül állítottam, szóban és írásban, hogy ez egy, az utasok érdekeit totálisan figyelmen kívül hagyó, botrányosan gyengén működő adóelnyelő, de az este megvilágosodtam. És rájöttem, milyen fantasztikus utasbarát, bár tény, hogy ritka logika alapján szervezik meg önmagukat.

Egyszerűen annyi történt, hogy Budapestről nagyon gyorsan Békéscsabára kellett utaznom. A 23:13-kor induló utolsó vonatot néztem ki erre, és életemben először lekéstem. Mégsem kellett reggelig várnom, hajnal háromkor már Csabán voltam. Amikor ugyanis kiértem a Keletibe, már ott várt az a vonat, aminek 20:13-kor kellett volna elmennie (ráadásul Budapestről indul, még csak külföldi késésre sem hivatkozhatott), és végül négy vagonnal és három utassal a fedélzetén, kicsit kevesebb, mint négy és fél órás késéssel, célbavette a Viharsarkot.
 
Hát nem logikus? Nem a legegyszerűbb, legutasbarátabb megoldás ez? Mindenki tudja jól, az emberek egy nagyon komoly részének állandó problémát okoz az, hogy ne késsenek el sehonnan, és gyakran nem sikerül ezt tartaniuk. A világ bármelyik más vasúttársaságánál büntetésben éreznék magukat az ilyen emberek, hiszen jogtalanul diszkriminálnák őket, ha csupán azért, mert késős típusok, kizárnák őket az utazásból. Ehhez képest mit tesz a MÁV? Gondol rájuk, notórius későkre is. Nem gyönyörű? Nincs elérhetetlen vonat! Sajnos ezt még egy kicsit rosszul kommunikálják, mert így a felületes szemlélő könnyen kerülhet abba a tévhitbe, hogy a MÁV tervezhetetlen, retek lassú, ótvar tizenkilencedik századi színvonalon működik, pedig ha tudnák, milyen egyszerű és gyönyörűszép az igazság...

4 komment

Címkék: máv vasút

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr381222619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2009.07.02. 19:44:52

Sőt, lehet, hogy még egy postavonat is indult.

mildi 2009.07.02. 19:51:45

most ): vagy :)
így jó lesz? ):)

Takika 2009.07.03. 12:59:21

Postavonat evek ota nincs, amiota a Posta megcsinalta a budaorsi kozpontot, es onnan ok szallitjak teherautokkal a postat videkre.
süti beállítások módosítása