/>

A vidéki életet nem muszáj szeretni, de mindig is visszataszító, amikor valaki úgy állítja be a helyzetet, mintha csupa elmaradott, buta, fejlődésképtelen ember lakna a Budapest vége tábla rosszabb oldalán. Különösen akkor az, ha ezt pont egy vidékitől halljuk, aki erre az állítólagos totális visszamaradottságra még büszke is. Most akkor hogy?

Békéscsaba városi újságjában (Orbán Viktorral a címlapon, persze) megjelent egy rövid cikk, ami azon háborodik fel, hogy a városban nem maradt, csupán egy kártyás utcai telefonfülke. Egy dolog az, hogy amilyen időszerű a probléma, remélhetőleg a következő szám azzal fog foglalkozni, hogy milyen nehéz manapság táviratot küldeni. Említést érdemel a cikk zárómondata is - "Merem remélni, hogy ebbe nem az EU ütötte bele mindenható orrát!" -, ami véleménynek még épp elmegy, de talán egy önkormányzati újságnál öt percnél nagyobb munka nem lett volna utánajárni, pontosan ki is hozta meg a leszerelésről rendelkező döntést. A cikk legnagyobb két mondata viszont egyértelműen ez:
És akinek nincs mobilja? Gondolják, hogy Mariska néni és János bácsi a tanyáról is "mobilizál"?
Igen, gondoljuk. És érdekes ez így. Mert azt a vidékiek butább felétől hallottuk eddig, hogy a bunkó pestiek mi mindent képzelnek róluk. Hogy szerintük ami tanya, ott már nincs is élet, és hogy aki tanyán én, abban még csak a vágy sincs meg, hogy legalább a kilencvenes évek életszínvonalára felhozza magát. A normális pesti és a normális vidéki eközben persze teljesen jól tudja, hogy ez nem így van. De vajon miért lehet jó érzés egy vidékinek direkt, büszkén erősíteni azokat a hamis sztereotípiákat, amik hangoztatásáért egy pestit annyira megvet?

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr131224942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Acid 2009.07.03. 19:36:55

Mer' alapvetően hülye volt az újságíró, aki vidéki létére tanyasit még csak a piacon sem látott?

2009.07.03. 19:56:19

Ez már megint olyan vidék versus pest összeugrasztás akarna lenni?

pistii 2009.07.03. 20:02:57

Hogy jön ide Orbán Viktor? Bele kellene már nyugodni az összes mszp rajongónak, imádónak, fanatikusnak, hogy a Fidesz fogja nyerni a következő választásokat, az mszp pedig képviselőinek legalább 2/3-át elveszti. Nem is gondoltam volna, hogy még mindig vannak elvakult mszp imádók, de itt a példa....

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.03. 20:27:26

@pistii: neked ugye nem sikerült értelmezni, hogy miről szól a post?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.07.03. 20:45:32

Az az érdekes, hogy a plázákban lévő kártyás/érmés telefonoknál is mindig látni nem kevés embert, ahogy telefonálnak... De azért az utcai fülkéket tényleg nem kéne sajnálni. (Najó, 10-12 évvel ezelőtt még jó volt gyors légyottra :D )

mildi 2009.07.03. 21:01:47

na, tanyasi, kisfalusi marinéniről csak annyit, h nagyon is él a xxi. sz-i technikával...pár éve még csináltam közvkutatást, és egy igazi vályogház fejkendős nénivel beleesett a szórásba. néni édes volt, beszélgettünk, kaptam sütit-szörpöt, és előkerültek az unokák fényképei, akik a messze pesten élnek. sajnálkoztam neki, h biztos rossz ritkán látja őket, mire a néni közölte, h frászt, ott van a tiszta szobában a számítógép, majdnem minden nap msn-eznek, még webcam is van :D

psmith 2009.07.03. 21:24:20

"mintha csupa elmaradott, buta, fejlődésképtelen ember lakna a Budapest vége tábla rosszabb oldalán."

Ez hülyeség. Budapesten is élnek értelmes emberek.

lolperec 2009.07.03. 21:29:20

én is vidéken élek..
Budaörsön, az egyik villanegyedben.. :D
éshát.. mobilizálok.. :)

borovi 2009.07.03. 21:31:13

Orbán seggét nyalják, nyilván. Fotó a címlapon, aztán az unióellenes Orbánnak nyilván tetsző unióellenes zárómondat. Ők már a jövőnek dolgoznak...

psmith 2009.07.03. 21:54:14

Kedves posztiró én a te fogalmaid szerint vidéken élek (nem budapesti az állandó lakcimem).

De áruld már el légy szives, milyen is az a "vidéki élet"?

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2009.07.03. 22:14:07

Mondjuk nekem inkább az a bajom a kiemelt mondattal,hogy modoroskodó.Idegesítő.
Valószínűleg abból is adódik ez a dolog a vidékiekkel(én is az vagyok),hogy Budapesten sokkal több az egy főre jutó felsőoktatási intézmény,így a diplomás is. Könnyebben elérhető minden ami kultúra és, igen,van egy adag önérzet túltengés is a fővérosiakban. A vidékiek többek között emiatt nézik le őket:)Vicces,nem? A két fél kölcsönösen lenézi egymást.
Arról nem is beszélve,hogy mennyire tudja utálni egymást két falu.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.07.03. 22:14:43

Mi amikor lemegyünk a tanyára, a biztonság kedvéért nálunk van a műholdas telefon.

spiccpork · http://paperback.blog.hu 2009.07.03. 22:19:03

@psmith: Nem akarom megvédeni a szerzőt,viszont nem kell mindenbe rosszindulatot belelátni. Szerintem is van nagy külömbség a vidéki élet és Bp-i élet között. Ez nem rossz vagy jó,csak mások. (igaz)Sztereotípiák: vidéki élet sokkal lassabb,nyugodtab. Városban nagyobb az élet,van kultúra. Vidék: emberek visszafogottabbak,jobban törődnek egymással. Bp: sok-sok önmagét megvalósítani vágyó,feltűnni akaró ember,magány. Hirtelen ez jutott eszembe de valszeg egy csomó mindent lehetne még írni.

ellenszenvesfigura 2009.07.03. 23:04:19

érdekes dolog ez a "vidékiség". vajon érdemes egy kalap alá venni az ország túlsó végeiben élőket? a magyarnak csak ez a két alfaja létezik, a pesti meg a vidéki?

hatja 2009.07.03. 23:14:59

@spiccpork: "Vidék: emberek visszafogottabbak,jobban törődnek egymással"

a nyarakat mindig vidéken töltöttem nagyszülőknél, kicsit furcsa volt, hogy a fél falu fúrta egymást. a szomszédasszonyok folyton lesték egymást, mindent tudtak a másikról. nagypapáknak ugyanez, csak a kocsmában. fiatalok első adandó alkalommal menekülés a városba.

én nem bánom, hogy csak köszönés szintjén ismerem a szomszédaimat.

Nge Swazili Mbeko 2009.07.03. 23:15:03

@psmith: touché, ahogy a kultúrált botswanai mondaná...gratula.

dávidf 2009.07.03. 23:16:24

Hát, errefelé is van kultúra, bármilyen hihetetlen.
Szerintem egy tipikus jelenség ez a főváros vs ország többi része ellentét ( pl. Helsinki, Stockholm, Párizs, sorolhatnám ).
Annyit felhoznék azért, hogy a nagy kultúra miatt érzett öröm mellett hányinger fog el a mocsoktól, a milliónyi csövestől\elmebetegtől\trollszerű lénytől akik elárasztják a mi Budapestünket. A vidék nem egyenlő a falvakkal.

Nekem rengeteg idetévedt fővárosi ismerősöm van, érdekes módon nem "bunkópestiek".

Aki meg azt hiszi, itt vagy ott jobb élni, rohadtul téved.

A Mariskanénizős újságíró fazon meg szimplán hülye vagy alultájékozott és korlátolt... vagy mindhárom egyszerre. :P

cso zsi 2009.07.03. 23:16:40

Fővárosi születésű vagyok, de vidéki/vidékre költözött nagyszülőkkel bírok.
Foglalkozásom révén viszont belenőttünk a vezetékes és a mobiltelefon használatába.
Kis ideig besegítettem egy végrehajtócégnek, és láttam pár "érdekes" embert. Tanyán ugyan nem volt dolgunk, de zsákfaluban, vagy nevesebb település peremén, járhatatlan utakkal.
Volt ott bepalizott előfizetőtől (a cég vett a nevükre telefont) a tudatlanig minden, szegények azt hitték, hogy a nevükre megvett, vagy a SIM-kártyával elvesztett telefon már nem él tovább, ha ők újat vesznek.

Nekem ugyan a lakásom felér egy kisebb műszaki bolttal (tehát áram nélkül nem érezném jól magam), de szívesen elmennék egy közeli-szomszéd mentes tanyára, lassan már a hajnali kelés sem "fáj", mint az első 40 évben.

És a telefont is kikapcsolhatnám...

changebug (törölt) 2009.07.04. 00:49:54

hat ismerek olyat aki videken el es nincs mobilja :) (volt, mikor meg igazgato volt, utalta is, most mar nyugdijas :))
de ot mondjuk a kartyas telefon hianya sem izgatja. :)

a telefon/taviratrol jutott eszembe, hogy kb. 12 eve irtam utoljara kezzel levelet. mostanaba karacsonykor szoktam kepeslapokat irni, hatha megorulnek a kezirasnak. nem mondom hogy egyszeru dolog, sehol egy backspace sehol egy copy/paste :)

szoval kartyas telefon... es kartyat arulnak meg, hogy mar csak a telefon hianyzik a boldogsaghoz?

Bogyó 2 2009.07.04. 01:14:01

Na, már megint a régi nóta! Mikor fogják már fel az emberek, hogy a törésvonal nem Pest és a "vidék" között húzódik?
Nektek komolyan a vidék egyforma? Szerintetek a pesti élet jobban különbözik minden más magyarországi település életétől mint azok egymástól?
Egy több mint 100 000-es városban élő, uszodával, színházzal, egyetemmel, akár villamossal bíró városban élő debreceni, szegedi, győri stb. ember élete jobban hasonlít egy tanyasira mint egy pestire?
Egyes kedves pestiek, nem tudjátok, hogy vidéken nemcsak falvak meg tanyák vannak? Hogy a vidék 100 000-es városokat is tartalmaz, kisebb és egészen kis városokat is, s utána jönnek a falvak, ott is a többezrestől a 100 fő alattiakig és a tanyákig. Vagy szerintetek csak Pest a város, mert ott metró is van?
Megáll az eszem, hogy az emberek a vidék szó hallatán még mindig a falusi nagymamáról kezdenek nosztalgiázni. Pedig úgy a szegedi szabadtéri játékok, mint a debreceni virágkarnevál vagy a soproni Volt is a vidéki élet része.
Hihetetlen, igaz? Mellesleg a vidék szó, mindig az adott településtől különböző településeket jelenti, sokunknak Budapest is vidék, ami nyilván megrökönyödést okoz a fővárosiakban, csak a pesti emberek által birtokolt országos médiák már kisajátították a szót. Ennek ellenére más városokban is használjuk a helyitől különböző részekre a vidék szót. Jómagam éltem Budapesten, egy megyeszékhelyen, nagy faluban és kicsiben is, állítom a két falu közötti élet a mindennapokban jobban különbözik mint a pesti egy nagyobb megyeszékhelyétől. És akkor arról még nem is beszéltünk, mi a különbség egy Balaton-parti vagy egy szabolcsi falu élete között, ahogyan arra fentebb is rámutatott egy kolléga.
Innentől kezdve teljesen értelmetlen "vidéki" életről, "vidéki" emberekről beszélni. Maradjunk a városi-falusi párnál, ezzel már több mindent lehet kezdeni, de néha itt se árt pontosítani.Ezt lenne jó már megértenie a posztírónak meg még néhány embernek.

Zsola777 2009.07.04. 02:18:10

@Bogyó 2: Jaja, Pest. Buda egy porfészek :)

tsabeeka · http://blog.tsabeeka.hu 2009.07.04. 04:04:25

én már azt sem értem, hogy az idézett cikk írója szerint vajon miért lenne jó a tanyán élő mariska néniéknek, ha a tőlük 20-30-70 km-rel arrébb lévő békéscsabán több kártyás telefonfülke lenne.

Lewóca 2009.07.04. 04:41:28

"Álmom egy tanya, állatok hada."

Mitya Ivanov 2009.07.04. 07:41:57

én elhiszem, hogy az idézett cikk egy nagy szar volt. Nulla újságírói teljesítménnyel. De hogy jön ide Orbán Viktor fényképe a címlapon? Orbán Viktor telefonált (mobilon persze) az újságnak, hogy ha megjelenik az a cikk, akkor az ő képe legyen a címlapon? Vagy ezt így hogy?

Amúgy meg ebben az országban nyáron az igazi kulturális és mentális törésvonalat a balaton jelenti. Vannak akik a déli partra menek nyaralni, és vannak akik az északira.

Bandris33 · http://pannoniap10.blog.hu/ 2009.07.04. 07:49:55

Vicces egy post, na.
Főváros-vidék ellentéthez: Én Székesfehérváron húztam le 26 évet, és 4 éve meg Veszprémben lakom az egyetem miatt. Elmesélem a 2 nappal ezelőtti élményeimet, amikor is felmentünk a nagyfaluba, 3D-ben Jégkorszak 3-at nézni.
Kiléptünk a veszprémi lakásból, és meglepve konstatáltuk, hogy a szomszéd lehúzva felejtette az autójának az ablakát. Felcsengettünk, szóltunk neki, megköszönte. Indulás, kaja és pia vásárlása a helyi InterSparban.
Másfél óra Veszprém-Bp (Osztyapenkóig), majd még egy óra az Aréna Plázáig (13:00 körül). Dugó, sok-sok mindenféle népség, gyönyörű épületek, koszos épületek, Duna, ismét dugó, emberek töménytelen mennyiségben.
Plázába be, ingerek hada, shoping láz mindenütt, nyüzsgés.
Kajálás: az álcázás érdekében a főzelék falóban krumplifőzelék fasírttal. Ez megtéveszti a vidékieket, mert azt hiszik, hogy én is vidéki vagyok, és nem eszem gyorséttermi szart, hanem a jó kis "hazait". És megtéveszti a Butapestit is, mert azt hiszi, hogy pesti vagyok, és nem eszem gyorséttermi szart, mert már elegem van belőle, hanem egy egzotikus vidéki ételt választottam, mégpedig a burgonyafőzeléket, húsgolyóval.
Tovább: Az interneten előre foglalt (ilyet is lehet Veszprémben) jegyeket átvesszük, még egy kis korzózás szinte minden szinten, és filmre be. Szép volt, jó volt, története nincs, első két rész sokkal állatabb, mozi letudva.
Irány haza. Kicsi dugó, épületek, emberek, duna, dugó, Good Bye - ahogy a svábok mondják.
M7, Balatonkenese, strand, hamburger, Balatonba séta, közben fagyi nyalás, vihar előtti csend, távoli villámok csodálása, indulás, Balatonfűzfő, Balmádi, irány vissza Veszprém. Nyugis nyúlsétáltatás a parkban, tojáslabda dobálás, lazulás. Egyetemi kávézóba már el nem menés, mer' fáradtság van.

Konklúzió: Soha nem költöznék Bp-re, ha elég nagy lóvét ígérnek, akkor inkább ingázok Fehérvárról (Osztyapenkó-Fehérvár 45 perc).

Peter Blau 2009.07.04. 08:20:52

Pest amúgy tiszta, színvonalas, nyugodt hely lenne, csak ne járkálnának folyton ide a vidékiek szemetelni, butáskodni, lármázni meg balhézni.

Peter Blau 2009.07.04. 08:23:32

Donhu2: Te sem nagyon érted a dolgokat barátom.

Kalmár 2009.07.04. 08:24:36

Mi itt vidéken tényleg azt hittük, hogy a Pestiek hülyék!
Most meg jöttök ezzel a dologgal, hogy ez nem is igaz??
Teljesen felborult a világképem.
Azért arra kiváncsi lennék, hogy a Demszky hogy lehet főnök olyan régen.
Na ugye, mégis hülyék....nagyobbrészt.

Megfigyelo 2009.07.04. 08:33:41

Én is úgy gondolom, hogy Orbánnak nincs helye "csak úgy+ a címlapon, tehát ha nem épp tiszteletét tette a városban, vagy ilyesmi... Mindazonáltal tisztában kell lennünk azzal, hogy - ha meglesz a 2/3 - nemsokára minden közhivatalban ott lesz a koronás képe őfelsége I. Viktor királynak. (Rajtunk múlik, persze, de ahogy most kinéz a dolog, meglesz.)

-xpander- 2009.07.04. 08:39:54

Kedves szerző!

Szerinted egy pillanatig is felmerült a cikk szerzőjében, h milyen szeterotípiát erősít?

Ennek a postnak éppúgy semmi értelme, mint 2009-ben az utcai telefonok leszerelése miatt tollat ragadni. Sőt...

2009.07.04. 08:44:13

Osztán emiatt képes voltál posztolni? :-O

cso zsi 2009.07.04. 09:09:57

@Donhu2: Látod, csak van valahol baj.
Hetek óta hangos a blog.hu, és az index néhány rovata a bp-i korlátozásoktól, az árvíz miatt lezárt rakpartról, az Erzsébet-hídon átnyúló dugóról, ami az Astoria után eltűnik, mert a Rákóczi út üres... Csak nem a jelzőlámpákat állították át "forgalomcsökkentő" üzemmódra? De.
Ja, hogy a Lágymányosi híd - Könyves Kálmán útvonal az nem jutott eszébe a GPS-nek? Pedig az 2x3 sáv, és napközben jóval kisebb a forgalom, mint csúcsidőben.
Azt is megértem, hogy egy friss 3D-s film élvezetéért eljössz Bp-re.
Kerül, amibe kerül? :)))

VLADISZLAV 2009.07.04. 09:25:56

Szerintem a vidéki emberek butábbak, mint a városiak. A városiak okosabbak, ezen belül is a legokosabbak a pestiek!

kovácske 2009.07.04. 09:43:33

@borovi:
"unióellenes Orbánnak nyilván tetsző unióellenes zárómondat."

hát nem nyilvánvaló, egyáltalán nem. a mondat azért kerül oda, hogy a feltételezett legbutább vidéki választónak tetsszen. és a feltételezés nem OVI fejében fogant meg ezúttal, hanem a vidéki újságba az anyagot betuszkoló kommunikáció szakos észlény fejében.
és ez a feltételezett célközönség, ha tényleg létezik, akár jobbikos is lehet.

Megfigyelo 2009.07.04. 09:54:45

@kovácske: Van érdemi különbség a "fideszes" és "jobbikos" közönség között? Nekem az a benyomásom, hogy a Jobbik kimondja, amit a Fidesz csak gondol -- egyébként secko jedno.

suxxa525i 2009.07.04. 10:01:51

Sziasztok!

Érdekes ez a cikk, főleg a vidékieknek szerintem! Én Jászberényben élek, 30.000-es városka. Kemény 75km-re Bukarestől, azaz Budapestől :) Biztos sok okos ember van a fővárosban, de arra nem gondoltatok, hogy azért vannak mert vidéken nem találna jól jövedelmező munkát? Biztosan ott is születnek zsenik, ezt aláírom! Nekem van sok ismerősöm a nagyvárosban, járok is sokat oda, de tuti nem tudnék ott élni. Emberek szarnak egymásra, letúrnak az útról, tisztelet nuku! Nem akarok általánosítani, mindig vannak kivételek! Én szeretem azt a várost is de csak 1-2 napig max :) Nem szeretem ha nem a sárgánál indulok el és sárgánál már fékezek, akkor anyázás van és dudálnak rád 5percig. Nincs vidék meg Budapest, csak más közösség alakult ki.

Újságos 2009.07.04. 10:07:09

Én Orosházáról származom, Békéscsabán jártam középiskolába, jelenleg Pesten élek. Fura, hogy amikor Csabára kerültem, az ottani benszülöttek (legalábbis az a része, akikkel találkoztam) nagyrészt lenéztek azért, mert vidéki vagyok. Azt éreztem, hogy hátrányosan vagyok megkülönböztetve szülővárosom miatt. Ilyet nem éreztem akkor, amikor Budapestre jöttem. Szóval a csabai népség furán áll ezekhez a dolgokhoz, ahhoz képest, hogy egyébként az a város (az egész térséggel egyetemben) meglehetősen visszamaradott. Persze nem mindenki volt ilyen, de megelepően nagy részük.
Fura volt, amikor pesti krült a társaságba, feljött a szó erről, hogy a vidékiek milyen suttyók, megkérdezték, hogy az idegen honnan való, kiderült, hogy pesti, onnantól nem beszéltek vele, mert nem tudtak mit kezdeni a szituációval.
Nem csak én éreztem ezt, hanem sok osztálytársam is, beszéltünk is róla sokszor. Ha nem magam tapasztalom, talán el sem hiszem...

Rwindx 2009.07.04. 10:09:34

A szerző szemlátomást olyan dologról ír amiről halvány lila gőze sincs.

1-2 példa:
Bp: szerinte a Budapest tábla jó oldala
Vidék: tanyavilág, a Budapest tábla rossz oldala

hülye.


Egyébként Psmith-nél a pont.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.07.04. 10:12:06

@Újságos:
Sikerült anyám nick-jével hosszászólnom. Látszik, hogy hülye vidéki vagyok. :)

suxxa525i 2009.07.04. 10:18:10

Anyámmal élek, BMW-vel járok, macskám van és suttyó vidéki vagyok :DD

csorsza 2009.07.04. 10:21:56

@1szerű mozdonyfütty: egy kulturált botswanai nem ír olyat, h kultúrált... :))

csorsza 2009.07.04. 10:28:26

@Megfigyelo: próbálj gondolkodni is néha, mielőtt mindig elfogadod az első benyomás adta kényelmes igazságokat. És ne nézz annyi ATV-t...

ördög_ (törölt) 2009.07.04. 10:46:28

Ja és ott a budaiak-pestiek ellentéte is :D

Nem egyszerű az élet!

Amúgy meg ki budapesti? Mert a városban nagy számban vidékiek élnek.

A Ligeti 2009.07.04. 11:48:06

Még mindig nem érthető, hogy mitől időszerű a bejegyzés. Annyi új információt tartalmaz a város-vidék szembeállításról, mint egy rosszul kidolgozott középfokú nyelvvizsga tétel. De lám, mégis mennyi hozzászólás...

Arra senki nem gondol esetleg, hogy valaki nem elmaradottságból, hanem elvből (mint amiért mikrót sem) nem használ mobiltelefont, helyette inkább vonalast hív barangoló kártyával, jobb esetben hívna egy utcai fülkéből, ha lenne? Külföldön ez nem kérdés, van utcai fülke, van vonalas telefon, nem a mobilhasználat elterjedsége határozza meg a város- vidék, mondhatni "tanya" közti különbség fő ismérvét.

loviasztar 2009.07.04. 12:08:16

Egyetértek Bogyóval. Magam is "vidéken" születtem, és éltem 12 évet Kazincbarcikán és Miskolcon is, ahonnan - grafikus és kiállításrendezőként - gyakran jártam Budapestre dolgozni. Az - egyébként budapesti - főnököm rendre azt mondta nekem és kollégáimnak, "gyertek fel(!) Pestre..." Kérdezem én, nem Kazincbarcika van feljebb Budapestnél? Meg tetszettek nézni a térképen? Mi legfeljebb LE utazhattunk Észak-Magyarországról Bp-re. De miért nem lehet azt mondani, hogy "gyertek EL" Budapestre, vagy éppen Budapestről Miskolcra, és nem FEL, vagy LE. Ez nem lift - kérem.
Ma már nyugaton élek, ha haza látogatok, látom Miskolc várost szépen felújították, ám hajdani szép Budapestünk nagy része szomorú képet mutat az elszegényedés és elhanyagoltság képet. Talán ha egyforma szintre hoznák nálunk is a falvak és városok ellátottságát a fővárosiéhoz hasonlóan - mint pl. Ausztriában - akkor nem lenne már beszélgetés tárgya a "vidéki" és "fővárosi" ember (és akkor a városokat még ki is hagytam), mert eltűnne lassan a különbség, egyforma élhető színtérré válna az országunk.

Dulifuliokoska 2009.07.04. 12:38:14

Konkrétan a telefonfülkéről volt szó.
A Matávot kéne ezzel csesztetni, aki nem tartja gazdaságosnak ezek fenntartását.
Sem Békéscsabán, sem másutt.

Ismerem Békéscsabát. Lenézik a vidékieket. Azaz, a környező, kisebb településen élőket. Van ez így az ország más részein is.

Békéscsabán Orbán Viktor képével sok mindent el lehet adni. Többek közt a napilapokat is. Van ez így az ország más részein is.

Marika néninek pedig van mobilja. Ha a statisztikáknak hihetünk, akár kettő is.

Az újságíró, akinek épp nem volt ihlete, csak a műháborgásból írt egy cikket a leadásra, javasolnám, hogy a postagalambok és a lovas-futárok témájában is volna keresgélni valója az uborkaszezonban.

cso zsi 2009.07.04. 13:43:29

@loviasztar: "főnököm rendre azt mondta nekem és kollégáimnak, "gyertek fel(!) Pestre..."

Azért ez elég régről való, igaz, akkor még "fel Budára", mert fizikai értelemben is fel kellett mászni, mint minden várhoz, másrészt az ország uralkodója, vezetője, vezető települése "feljebb van" a ranglétrám.
Az, hogy szeretett városom ezt még mindig kiérdemli-e, kétlem, de ez van.

Ucai fülke? 30 éve, amikor még "fent" Pesten is alig volt vezetékes telefonja az embereknek, nagy szükség volt rá.
Most az aluljáróinkban csövesszállóként üzemelnek. Már a takarításuk is ráfizetés, nemcsak a készülékek karbantartása.
Otthon meg 3 szolgáltatótól lehetne vezetékes telefonom, a mobilból meg szintén.
Európában pre-paid kártya a szolgáltatófüggetlen másodkészülékembe, a sajáton csak megnézem a hívószámkijelzést, és kinyomom a hívást, ha nem annyira fontos.
Ausztráliában csak annyit mondtak: fogd a telefont, és hívj, akit akarsz, nem a Matáv/T-csoport számláz.... :)))
süti beállítások módosítása