/>

Orbán a hibás?

E-one 2010.04.28. 13:21

A Fidesz - és a hozzá közel álló álfüggetlen okos emberek - ellenzékben mindig is nagyon szerettek azzal játszani, hogy a magyar politikától és gazdaságtól nagyrészt független mutatókból levezették, miért is botrányos a kormány munkája. Ennek a módszernek a leglátványosabb és legprimitívebb csúcsa a gyengül a forint = rossz a kormány állítás. Ezzel először Bajnai miniszterelnök-jelöltségekor buktak be csúnyán, amikor mást se hallottunk jobbról, hogy ez milyen rossz lesz a forintnak, mekkora gyengülés lesz, mert nincs nemzetközi bizalom, erre amint jött Bajnai, tőle totálisan függetlenül egy brutálisat erősödött a forint. Most meg persze, hatalmas lesz a stabilitás, hogy megvan a Fidesz kétharmada, és hol is járunk épp, csak nem egy nagyon durva árfolyamzuhanásnál?

Tisztességtelen lenne azt mondani, hogy a mostani gyengülés azért van, mert a piac tart a Fidesztől. Ettől függetlenül nem véletlen, hogy a Fidesz nagyon igyekszik nem erről beszélni, és hogy ez most igencsak kellemetlenül érinti őket. És senkinek eszébe sem jutna, hogy ez az egész a következő kormány miatt van, ha épp ők nem azt magyarázták volna mindenkinek 2002 óta, hogy az összefüggések ilyen primitíven egyszerűek.

Pedig az átlagos szavazó nem hülye. A gazdasághoz sem, legfeljebb tanulatlan, de ez két teljesen más fogalom. Nem kell, hogy pontosan, részletesen értse a forint gyengülésének/erősödésének minden okozóját, de ha azt hallja, hogy ez sok mindenből jön össze, amiből a kormány vagy a leendő kormány iránti bizalom csak egy, akkor azt meg fogja érteni. Azt is, ha elmondják neki, hogy a nemzetközi gazdasági összeesés kicsit súlyosabb elem, mint a belföldi pártpolitika.

Csak ha a Fidesz nyolc éven keresztül ennek az ellenkezőjét magyarázta, nem csodálkozhat, ha ezt most ő kapja vissza. Az nem működik, hogy eddig a kormány hibája volt, most meg a világgazdaságé. És nem tudni, mennyi időre lesz még szükség, hogy a politikai elitünk rájöjjön arra az apróságra: nem kell ellenzékben hülyének nézni az embereket, akkor lehet majd kormányra jutva értelmesen szólni hozzájuk.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr951958983

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csőd miatt zárva 2010.04.28. 18:58:50

Mi történik, ha egy ország csődbe megy? Nem, most kivételesen nem Magyarországról van szó, de persze, ha ez így megy tovább, és tényleg csődöt jelent előbb Görögország, aztán Portugália, vagy most éppen legújabban  Spanyolország, akkor szerin...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DRH 2010.04.28. 14:03:17

Világos...
Ki más lenne a hibás?
Mert ugye a vulkán, az hibás nem lehet :)

NGA 2010.04.28. 14:05:17

"12 órára ismét visszatért az euró árfolyama a 270 forintos szint alá. A pénzpiacokon kissé normalizálódni látszik a helyzet, részben annak hatására, hogy az uniós vezetők bejelentették: május 10-re euró-válságcsúcsot hívnak össze."

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.04.28. 14:10:53

"Pedig az átlagos szavazó nem hülye." ellentétben egy index címlapos bloggolóval

1kutya 2010.04.28. 14:15:11

is-is. Simornak nekimenni azért elég nagy hibának tűnt Orbántól.

szurkal 2010.04.28. 14:16:45

Miért, már kormányon van? Most még Bajnai a hibás :-)

jet set 2010.04.28. 14:17:14

Esetleg a görög válság?
Persze most már mindenért lehet Orbánt hibáztatni, miközben ma a magyar miniszterelnököt Bajnainak hívják. Még legalább 1 hónapig.

kalevaleez 2010.04.28. 14:17:40

most konzultáltam szijjártóval, azt mondta, innentől már nem a gyorcsánytakarodj az oka a gazdaságnak, hanem külső kikerülhetetlen körülmények

vulkán, görögország, dán tehenek fingása, ilyesmi, merthogy új nap virradt és az aktív nap 11 éve következik :))))

szóval ők nem tehetnek a rosszról, és már nem dolguk megvédeni a lakosságot a begyűrüző nemzetközi hatásoktól.

kicsit összezavarodtam az elmúl 8 év tükrében

Mécsvilág 2010.04.28. 14:18:06

Jelenleg azért még Bajnai kormány van és alatta gyengült így a forint!! Más kérdés, hogy Simort hagyni kéne, be lehet szűkíteni a mozgásterét a 2/3-dal. Máskülönben pedig külhoni tényezők játszottak most elsősorban közre a forint gyengülésében.

bence87 (törölt) 2010.04.28. 14:21:21

mindenért a Zorbán a hibás. nem tanultátok meg 8 év alatt? lassan tanultok

szkeptikus vagyok 2010.04.28. 14:22:59

Jobbik a hibás. És maga Vona Gábor! Ezt minden "demokrata" tudja!

Sárga Nyakkendő 2010.04.28. 14:27:02

Ez önálló blogot érdemelne!
Júliustól megy fel a távhő ára is!
Most, amikor elkövetkezett az istenkirályság??
Szíjjártó mit szól ehhez?

Most már nem mondja, hogy az emberekkel akarják megfizettetni azt amit a mókusok nem akarnak?

panteon 2010.04.28. 14:29:27

Igen, most a forint gyengülés a Zorbán hibája, meg hogy hirtelen ilyen rohadt meleg van, és majd ha erősödik a forint akkor az az előző kormány intézkedésienek beérését fogja jelenteni.

Netuddki. 2010.04.28. 14:37:50

Ha nem tűnt volna fel megint kamatot vágtak. Vagy mi.

Akusias 2010.04.28. 14:38:23

Persze számít mit mondott Orbán,de a forint lényegében nem ettől romlott! Meg amúgy is igaza volt még ha ezt nem is időben közölte a közvéleménnyel. Meg fogják oldani ezt a kérdést majd az számít akkor mi lesz!

Sárga Nyakkendő 2010.04.28. 14:40:27

@kalevaleez: pedig annyira egyszerű volt minden!

2006-ban narancsék megjövendölték az euró és benzin 300 Ft fölé menetelét.
Amikor sokáig nem ment ez a két ár sehova, addig tagadtak ezerrel, hogy a zorbán nem is mondott ilyet, amikor meg a benzin felment 300 fölé, akkor ujjongtak a gyönyörtől (a sok szerencsétlen agymosott fasz!) - és mindjárt mondták, hogy lám, ezt a messiásuk már akkor megmondta!

Most ugyanaz lesz, mint 12 éve, hiszen ugyanazok az emberek kerültek hatalomra.
Nem váltják bge az ígéreteiket, hiszen ők nem is tudták, milyen súlyos a helyzet (holott nyolc évig másról sem káráltak, mint a válság válságáról) és kormányzás helyett jön a visszamutogatás, meg az egészpályás letámadás. A cél: narancsosra cserélni mindenkit és évekre visszamenőleg megbosszulni minden vélt vagy valós narancssérelmet.

ZX 2010.04.28. 14:43:23

Mondjuk az összes brókernek meg bankárnak meg akinek köze van ehhez, annak kiosztanék pár sallert, hogy majd akkor idegeskedjen, mikor a gyereke a 220-ba nyúlkál. Na meg fogjon már a kezébe egy Európa térképet, aztán nézze már meg mi hol van?

Pelso.. 2010.04.28. 14:48:07

Ebben nem OV a hibás. Bár, Simornak kár volt nekiugrani. Meg aztán vége már a kampánynak, tiszta, érthető közbeszéd kell mindenki -a befektetők!-, számára is, mert különben gyorsan s tagadhatatlanul ő lesz a hibás.

világoszöld 2010.04.28. 14:48:46

aztatat mondgya a haver, írjuk át a mobilhangunkat "gyurcsánytakarogyro " orbántakarogyra", ez igaz???

Fax 2010.04.28. 14:48:51

Te nagyon hüle ! Az egész világ tőzsdéi megnyekkentek bazdmeg a görög, spanyol és portugál visszaminősítés miatt. Te nagyon hüle, már most orbánozol ? Azt is elfelejtetted, hogy a 2/3- hírére nagyot erősödött a forint, csak most beütött a mediterrán visszaminősítés ? Elfelejtetted orbánfób köcsög?

Fax 2010.04.28. 14:49:40

Idézzek nyugati sajtóból amelyek üdvözölték a magyar 2/3-ot ? Idézzek, vagy magad is megtalálod a 3 agysejteddel ?

Fax 2010.04.28. 14:50:47

@pdstudio.info: Nincs értelme. A szerző egy igazi orbánfób vadbarom. megették vel 98-tól, hogy Orbán az ördög, azt a marhaságot öklendezi vissza pepitában a hülyéje ! Hú de utálom az ilyen vadbárgyú bigott hatökröket !

E-one 2010.04.28. 14:51:29

@Fax: vicces néha látni, hogy emberek úgy kommentelnek, hogy láthatóan a postot nem olvasták el:)

Fax 2010.04.28. 14:52:25

@fenyvesi: Egészpályás letámadás ? Miről beszélsz te nyomorult ? Amúgy igen: legyen csak - bárcsak lenne - egész pályás letámadása a rablóbandának akiket te is faszfej ránkszabadítottál két ízben is ! Nyomorult gyurcsányista barom !

mim 2010.04.28. 14:53:55

Majd ha tartós - 1 hónapon túli - lesz a változás, akkor lehet izgulni. Addig azt mondom, hogy csak pár kereskedő kicsit rángatta. Lehet sima keresztkötés is. Ami eléggé valószinü tekintve a "katasztrófa" tartósságát.

Logan Grimnar 2010.04.28. 14:54:17

@Fax: ne húzd fel magad a buta embereken :-) igazad van egyébként.

Fax 2010.04.28. 14:56:29

@E-one: Lehet, de tőlem a bolsevik gondolkodású zombikat nem utálja senki jobban. ezért kicsit ingerült leszek, ha valamelyik kitárja a nagy bamba száját és baromságokat kezd el beszélni, meg olyan közhelyeket, hogy "egész pályás letámadás". Bazd meg, mintha nem minden párt komoly személycserékkel kezdené a működését, így volt ez Megyónál is, Gyurcsánynál is, Orbánnál is. Ez evidens, én sem hagynék a sok rohadt, dilettáns, semmihez se értő bolsevikek közül egyiket sem a helyén, mert akadályozná a munkát a hozzánem értésével és munkaképtelenségével.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2010.04.28. 14:56:41

csakhogy a fidesz most épp leszarja, mit mondanak az utca népének a forint árfolyama és a választások eredménye közötti vélt összefüggésről.

DW73 2010.04.28. 14:57:07

@Pelso..: Hát azért egy tisztességes országban egy ilyen f.kalap nem lehetne jegybankelnök, miután kiderült róla, ami kiderült.
A többi komcsinak: még a gyilkos Bajnai a miniszterelnök nem? Agyhalottak!

Fax 2010.04.28. 14:57:59

@Logan Grimnar: OK. Igazad van, neked van igazad !

NGA 2010.04.28. 14:58:21

@fenyvesi: Tudod mit nyuszika? Baszd meg a fűnyíródat!

NGA 2010.04.28. 14:59:44

@E-one: Én elolvastam. Nekem is ez jött le. No akkor hogyan tovább?

iBKV 2010.04.28. 15:01:13

Nah én nem kommentelnék, hanem kérdeznék: Miért nem volt értelme, vagy miért volt rossz húzás nekiugrani Simornak?

Kérdés, mert ennyire nem látom át. kösz.

kubatov_kommunista 2010.04.28. 15:07:14

Nem értem mi a probléma?
a fidesz megmondta, akkor az úgy van.
monnyon le. meg takarodj. meg népnyúzó. meg a kisemberekkel. meg isten, haza, család. meg a globáltőke, hátulról seggbe a magyart.
az hogy ki van/lesz hatalmon ne tévesszen már meg senkit. nem szabad kiesni a szerepből.

Fax 2010.04.28. 15:08:18

Erről (is) beszélek, ha valakinek még nem esett volna le kiket juttatott kormányerőhöz szavazatával:

'Molnár az újbudai polgármesterségére koncentrál ezután. Szerinte a parlamentben maradóknak nem lesz könnyű, mivel azok lesznek ott „akik hozzá vannak szokva, hogy dolgoztatnak és nem dolgoznak – mondta. - Az elmúlt 20 évben apparátusok tetején ültek, megszokták, hogy a rendszer mögöttük működik” '

ChatMan 2010.04.28. 15:09:50

A Zorbán a hibás ! Monnyon le.....ja még nincs is hivatalba? Akkoris monnyon le ! Nem tudta megfékezni két nap alatt se a new yorki tőzsdét, sem a debreceni expresszvonatot. Jöjjön gyurcsány ! Csinájjuk meg ! Igen Megcsináltuk! (kössz vaze!) És mától mindené a Zorbán a hibás! Me nem akarja engedni, hogy a Simor úgy alakítsa az árfolyamokat meg a kamatokat, ahogy neki off-shor ba éppen a legjobb...fujjj....(amerikában ez benfentes információkkal való visszaélés sok-sok év börtönért, talpig vasban.) De azé a Zorbán monnyon csak le !

Elnézést leendő miniszterelnök úr ! Tisztelem és becsülöm amiért az alatt a négy év alatt amíg kormányzott, jó volt magyarnak lenni (aki ezt nem érezte úgyis hiába mesélem) büszkének, hogy éllovasok vagyunk, hogy mindenben a legjobbak a visegrádiak között....hogy jó volt kimondani Magyar vagyok!....és hogy mindenki pontosan tudta, hogy magyar=sikeres!......de muszáj volt itt egy kicsit gúnyolódnom, mert aki ezt a blogot írta....na hagyjuk!

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok !

Bambano 2010.04.28. 15:10:00

biztató cikk...abból a szempontból mindenképpen, hogyha a blog most ugyanúgy elveri a port a jobboldali kormányon, mint eddig tette a balon, akkor az objektivitás irányába mozdul.

Bambano 2010.04.28. 15:12:33

@iBKV: mert a jegybank függetlensége alapvető kérdés, és ha kipakolják Simort a mandátumának lejárta előtt, akkor ebbe az alapkérdésbe vetett hit felborul és akkor menekülni fognak a befektetők.

Pékszakállú Henceg 2010.04.28. 15:13:08

@Fax: MUHAHA! Az ilyen agymosott parasztokon, mint te csak röhögni illik! :)
Nos igen. A fidesz még nem is kormányoz, de máris belesétál a saját maga állította csapdába. Nő a benzin ára? A KORMÁNY A HIBÁS! Nő a gáz ára? A KORMÁNY A HIBÁS! Romlik a forint? A KORMÁNY A HIBÁS! Bal lábbal kelt Viktor? A KORMÁNY A HIBÁS!
Lehet gondban Szíjjártó Pubi! Hű wazze', most mi vagyunk a kormány, hát mit mondjuk a népnek?

vagyok59 2010.04.28. 15:13:49

Orbán elkúrta a spanyol, portugál és görög gazdaságot is.

Most készül a nagy dobásra, USA és kína

DW73 2010.04.28. 15:13:57

@II. Lajos: Nem, még nincsenek kormányon!

Akusias 2010.04.28. 15:14:31

ez után a 8 év után ti még mindig Viktortól féltek??? Szánalmas...

iBKV 2010.04.28. 15:14:51

@Bambano: Köszi! Közben utána néztem és tényleg elég rázós, hogy bele akarnak nyúlni..

Menelaos 2010.04.28. 15:16:09

Áááá! Tényleg nem tanultatok a nyolc (12) év alatt semmit!! A vulkán is Orbán miatt tört ki, azért is ő a hibás, mert épp egy ilyen kimondhatatlan nevű vulkán talált mozgolódni... A görög államcsőd is miatta van, sőt, a Mexikói öböl-beli olajkatasztrófa is az ő számlájára írható...
"Szopóágon" a forint nem most van, drága barátom, hanem amikor 320-at kellett csengetni egy euróért... Pedig fletó és bandája 2008 szeptemberében még azt mondta, hogy "megállítjuk a válságot a határon". Aztán ez nem sikerült... hogy-hogynem...

ZX 2010.04.28. 15:16:13

@Bambano: Nem tudom a befektetők, hogy gondolkodnak, de én függetlenség ide, függetlenség oda, pont leszarom ki az elnök, amíg jól vezeti a jegybankot és profitálok belőle.

iBKV 2010.04.28. 15:17:00

@vagyok59: :DDD ezen besírtam :D

Egyszer beszélgettünk, hogy kicsi ez az ország nekünk.. Magyarország meg kéne támadja az USA-t. Arra jutottunk, hogy Oroszországot igázzuk le először, majd Kína következik és Japánon keresztül betámadunk hátulról... :DDD

Pékszakállú Henceg 2010.04.28. 15:17:30

@DW73: Sorry! Valóban, még nincsenek, de lesznek, és a piacgazdaság farkastörvényeit ők sem fogják tudni felülírni, 2/3-al sem. Legfeljebb jön a sikerpropaganda, hogy a kormány sikeresen elintézte, hogy CSAK 20%-al nőjjön a gáz ára, hát szeressétek Viktort! Éjjen!

Bambano 2010.04.28. 15:19:48

@Akusias: nem, mi ezelőtt a 4 év előtt félünk Viktortól.

@ZX: a külföldi befektetők úgy gondolkodnak, hogy a jegybank által közzétett adatokat tekintik hitelesnek az ország állapotáról, tehát ha oda csicska kerül, akkor felmerül bennük, hogy azok az adatok is kamu adatok lesznek, nem csak a pénzügyminiszter által adott adatok. és akkor nem lehet befektetni, mert nem lehet tudni a valós kockázatokat, akkor máshol fektetnek be. Sajnos választék van, sok helyre mehetnek.

Főleg most, hogy kiderült, a görögök is nagyot kamuztak, lesz fontos, hogy legyen hihető adatforrás az országról.

csavardi 2010.04.28. 15:22:37

Szerintem meg az oligarchák az miatt van. De nem baj, majd az Orbán nekik megy.

Menelaos 2010.04.28. 15:23:47

@Bambano: de ugye azt nem gondolod komolyan, hogy a fletóék által kinevezett mnb elnök az egyetemes igazság letéteményese...?!

ZX 2010.04.28. 15:24:25

@Bambano: Ahha. Így már értem. Mindenesetre részemről nagyon túlreagálásnak tűnik ami most megy.

vagyok59 2010.04.28. 15:24:28

@iBKV: Oda kell küldeni Bajnait, Gyurcsányt még jó pár MSZP-st és a teljes SZDSZ-t Demszkyvel, Petővel beleértve a holdudvart Orosszal, Havassal, Hellerrel és a többivel.

Többet ér hat atombombánál és abban is lehet reménykedni, hogy az USA menekültjei szétoszlanak európában, nem mind jön ide:)

iBKV 2010.04.28. 15:24:53

@Menelaos: Rosszul fogalmaztál, mert a kommented alapján úgy tűnik, hogy Gyurcsányon keresztül "értékeled" az mnb elnök munkásságát.:)

iBKV 2010.04.28. 15:25:36

@vagyok59: Volna még pár ember, akit küldenék :)

Pékszakállú Henceg 2010.04.28. 15:27:04

@csavardi: tényleg nekik mehetne, borzalmas, hogy lerabolnak mindent Debrecenben. Ja, azok másik oligarchák, jut eszembe...

Bambano 2010.04.28. 15:30:11

@Menelaos: ezt elég nehéz lenne kiolvasni a hozzászólásaimból. Mindenesetre az, ha betartják az írott és íratlan protokoll szabályokat, az sokat számít. Amikor egy befektető sok millió euróról dönt, apróságok is fociznak.

iBKV 2010.04.28. 15:30:21

index cikk: "Hasonlóan vélekedett a már idézett Peter Attard Montalto. A Nomura közgazdásza szerint a Fidesz gyorsan lerombolhatja a Magyarországot most övező piaci bizalmat, melyet a befektetők részben éppen Simor személyéhez kötnek."

omlósz 2010.04.28. 15:30:57

szövegértés látom nem megy

Falusi (törölt) 2010.04.28. 15:32:52

nekimentek Simornak, ez nem használt....legalább ne ártsanak, ha használni nem tudnak...pedig arról pofáztak eddig,hogy milyen dilettáns volt az előző kormány....hát ez se csúcsteljesítmény....legalább ne ártsanak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Dr Kangörény 2010.04.28. 15:33:07

@E-one: Ezt bebuktad, azon röhögök a 3. komment óta, hogy funkcionális analfabéták vérnyomását nyomtad fel a poszttal.

Ezeknek nehéz bármit is írnod. :-)

sas70 2010.04.28. 15:35:18

Nem, még nem a fidesz kormányoz!
Igen, mindenki a fideszre figyel, hogy mit mond, még akkor is, ha még nem ő kormányoz.
Mivel a nemzetközi gazdasági helyzet nagyon kedvezőtlen, és közben a magyar is jó szar, nagyon meg kell gondolni, hogy mit mond egy 2/3-ot elnyert párt vezetője, vezetői. A legjobb lenne, ha semmi hülyeséget nem mondanának addig, amíg nem tudják, hogy mit akarnak csinálni és mikor!?

iBKV 2010.04.28. 15:36:48

Egy korábbi posztoló szövege: Orbánék túl nagyra fújták a lufit, de az a baj, hogy ahogy kipukkan, a szar a mi arcunkba fog csapni megint.:)

Menelaos 2010.04.28. 15:39:04

@iBKV: nem csak a munkájával van problémám (szerintem igenis észbe kellett volna kapni 2007-ben, hogy a devizában történő eladósodás mekkora veszélyekkel jár - érdemes megnézni egy-két diagrammot, hogyan alakult a piaci szereplők devizaadóssága 2006-2008 között... és ezt igen: Járai is kicsit elaludta, de azért egy jegybank elnök ne (se) off-shore cégen keresztül gazdagodjon...!

bryan 2010.04.28. 15:39:46

Jó poszt. Tóta is erről írogat már régen.Vajon Szijjártóra feltöltötték-e már az 1.1-es (Nyakó) szoftvert, melynek funkciója endless loopban: az ellenzék lehetetlenné teszi a munkát, uszít, a problémák a nemzetközi pénzgyi válság miatt vannak, mi nagy sikereket érünk el, de ezt nem ismeri el senki, minket mindenki bánt, blabla.

Menelaos 2010.04.28. 15:42:52

@Bambano: rendben, de akkor miért esik a zloty árfolyama is...? és erősödött velünk együtt a szerencsétlenség ellenére...? Hidd el, nem egy ilyen beszólás dönti el milliárd eurók sorsát (a fidesz már ellenzékből is beszólogatott, ez tehát nem érhetett váratlanul senkit)!

iBKV 2010.04.28. 15:45:32

@Menelaos: Sejtettem, csak nagyon félreérthető volt. A devizahiteleseknek faszt adtak a szájukba, még akkor is, ha nem övék a fasz kizárólag. Nem szép dolog, de Orbán most légkalapáccsal esett neki a homokvárnak.

balos 2010.04.28. 15:46:21

szerintem aki nem érzi magát a "nagy többségben" mert más képp látja az igenis mondhatja hogy most már mindenért a nemzet megmentője ov a felelős mivel minden mondatának hitelesnek kell lennie! kb 2,5 hónap és felcsendül az orbán takarodj szólam is.

S.A. 2010.04.28. 15:48:18

@Fax: Hagyd már, rettegnek a gecik, vége a kánaánnak.

Remélem úgy alkotják meg a törvényeket, hogy a büdös életbe ne kerülhessenek a hatalom közelébe sem.
Az írmagjukai is ki kell irtani osztályvezetői szintig eltakarítani mindenhonnan őket.

Ha meg jó világ van kit érdekel,hogy OV-t minek titulálják a köcsögök.

Akusias 2010.04.28. 15:49:01

@Bambano: Hát féljél csak akkor hátha jobb lesz valami ebben az országba... Én maszoptól félek hogy még mindig van egy pár százalékuk a parlamentbe és még mindig vannak emberek akik szemellenzővel közlekednek ebben az országban. Viktornak szarból kell várat építeni és csak szurkolni tudok neki,hogy sikerüljön.kétharmada van talán ez nem véletlen szerintem nem nagyon fél ez az ország Orbán Viktortól! Nincs is oka rá...

ut · http://thaifoldiutazas.uw.hu 2010.04.28. 15:50:40

És a Telekom részvény is nagyott esett. Fel is függesztették a kereskedését!

iBKV 2010.04.28. 15:52:13

@Akusias:

Viktornak szarból kell várat építeni és csak szurkolni tudok neki,hogy sikerüljön.kétharmada van talán ez nem véletlen szerintem nem nagyon fél ez az ország Orbán Viktortól! Nincs is oka rá...

Huh ez nagggyon kemény volt. Csak szólok, hogy nem Jézus Krisztus lesz a miniszerelnök. Attól, hogy valaki örül a választás eredményének, azért még le kéne venni a plexi nélküli bukósisakot..

Menelaos 2010.04.28. 15:52:21

@iBKV: Azért ez nem légkalapács. Egyébként az alábbi mottó olvasható az mnb honlapján: „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. Az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját.”
No... Ezért nem mindegy, ki az elnök ottan... Ahogyan Járainak is nekimentek alaposan, amlékezz csak vissza.

Menelaos 2010.04.28. 15:53:47

@iBKV: De nem is lucifer... :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.04.28. 15:55:27

@Akusias: "Viktornak szarból kell várat építeni"
Nem biztos, hogy én annyira örülök annak a várnak. Lehet, hogy inkább máshogy kéne nekiállni,.

iBKV 2010.04.28. 15:58:19

@kommentember: Ma buszról fogok írni hoztak le Budapestről buszokat hoztak és olyan rosszak hogy múltkor nem engedte fel a buszvezetőt:-). a blogodról. figyelj oda, ilyen szöveggel lőttem is ki :D

balos 2010.04.28. 15:59:21

a nagy tisztogatási hullám nehogy a mell döngető narancsos ajtókhoz is elérjen mivel kicsi az ország és nagy érdek,össze fonódások vannak,.......... ha jól olvastam a leendő miniszterek, egyike a Marx Károly gazdasági egyetemen végzett(lehet hogy bolsi és beszivárgott? te jó ég)

johevi 2010.04.28. 16:02:38

Nem csak OV miatt szart be a forint, a görögök is benne vannak ( meg a német pógárok, akik olyan bef.alapokba vettek, akik görög állampapírokból táraztak be... ) de azért a demokrácia nevű játékban nem szeretik a külföldi piacok, ha egy kormányfő(jelölt) a még 3 évig poszton lévő, tőle független Nemzeti Bank elnökét baszogatja...

ZX 2010.04.28. 16:03:25

@Akusias: Viktor se szarból, se másból ne építsen semmit. Fogja meg a kezét Maszopnak aztán a jobb és a bal oldal húzzon el együtt a picsába. Olyan emberek kellenek, akiknek köze nem volt az előző 20 évhez.

FlybyWire 2010.04.28. 16:05:11

Hát ez hülye, megvadultak a maszop bérbloggerek máma, vagy mi van? Ez a második idióta, akinek egy fél világválság se tűnik fel :D

johevi 2010.04.28. 16:05:56

@balos:
Kettő is ott végzett. És kettő karcagi is van... mekkora az esély arra, hogy egy semmi kisvárosból két ekkora okosember kerüljön ki...

Menelaos 2010.04.28. 16:08:03

@ZX: Szerintem is.. Legyen ZX a miniszterelnök...!
Vagy szóljon már valaki mondjuk Mátyás királynak, hátha él még, csak ügyesen elrejtőzött valahol... Szokott olyat...

balos 2010.04.28. 16:08:06

az igaz hogy külföldi piaci tendenciák, erősen befolyásolják mini országunkat, de már a viki is érezze végre a basz...ogatás kellemetlenebb részét mert ez is jár a 2/3 mellé.

FlybyWire 2010.04.28. 16:08:28

Egyébként a vörösszegfűs süllyedő hajón nem a kapitány maradt, hanem a befogott fülekkel/szemekkel kiabáló kicsit fejben gyengébbek.
Már az érdekbloggerek meg a hivatásos rettegők is eloldalognak lassan, ébresztő :D

stillhungry 2010.04.28. 16:09:14

offtopic...
baromira zavaró az írásod mellett az a villogó izé filmtekercs szerű banner...

ZX 2010.04.28. 16:13:57

@Menelaos: Hehe. Azt ne kívánja senki, hogy én legyek, mert olyat tennék, hogy még magamtól is elhatárolódnék! :D

De ugye azt te se gondolod, hogy itt csak OV képes elvezetni ezt az országot?

Akusias 2010.04.28. 16:14:36

@iBKV: Nem motorozom és ha tenném a sisakomon lenne plexi... be kéne már fejezni Orbánnal való riogatást kicsit lejárt lemez!!! Én örülök a választási eredménynek nem tagadom... minden megkapott a fidesz hogy rendet tegyen ebben az országba... Hát hajrá... ha majd elkúrják én beismerem hogy tévedtem de most rajtatok a sor hogy magatokba nézzetek és kinyissátok a szemeteket és megnézni hogy mi van ebben országba!!!! És akkor talán megértitek hogy én miért szurkolok a következő négy évhez... ennyi...

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.04.28. 16:17:24

Nagyon klassz, hogy nekiestek a kormánynak, de szerintem ezzel lehetne várni legalább addig, amíg megalakul.

feledékeny 2010.04.28. 16:18:52

Szerintem a forint árfolyama nem a Zorbántól függ, hanem attól, hogy az MNB mennyit vesz belőle a piacon eurójért. Ha az meg elfogy ( van nekik IMF hitelből) akkor beszarik a forint. Azért basztatják a Simort, mert el fog fogyni, és akkor majd őt okolhatják, hogy lám-lám az MNB akadályozza a kormány monetáris elképzeléseit. Csak nem gondolja valaki, bárki, akárki, hogy a forint árfolyamát a gazdasági növekedés húzta le 280-ról 260 közelébe? He?:)

feledékeny 2010.04.28. 16:20:48

@Akusias: Pont így voltam én is 98-ban, aztán valahogy hát, nem tudom, de nem voltam feltétlenül boldog abban a négy évben...(sem)

Customi 2010.04.28. 16:21:45

Mindig csodálkozom azon, hogy az elvakult Fideszesek hogyan működnek, de még nem sikerült megérteni.

Ők azt hiszik, hogy VALÓBAN kolbászból lesz a kerítés, OV pedig maga a Megváltó. Tök mindegy, mi történik pro/kontra, az úgy jó, ahogy a Fidesz csinálja.

A szerzővel az utolsó sorban foglaltakkal nem tudok egyetérteni, ugyanis az embereket hülyének nézték ellenzékből, hülyének nézik kormányról - és sajnos nem alaptalanul, mint látjuk, könnyen megtehetik.
Akikkel nem, azok nem is szavaztak a Fideszre - és félreértés ne essék, aki nem Fidesz szavazó, az nem vagy nem is feltétlenül MSZP szavazó, egyszerűen csak gondolkodik.

Menelaos 2010.04.28. 16:22:40

@ZX: Segíts, kérlek! Mondj egy jobbat...! Egyébként a választók 53%-a szerint ő a legalkalmasabb... A többiek meg szanaszét...

Menelaos 2010.04.28. 16:25:29

@Customi: Nem, ezt csak te (s általában: ti) gondolod (gondoljátok) rólunk. Nem lesz kolbászból - lehet, egyelőre még a kolbász sem, nemhogy a kerítés... De azért azt elfogadod, hogy naggggyon sokan mondták, hogy ebből, így, ebben a formában: ELÉG!

feledékeny 2010.04.28. 16:26:23

@Menelaos: mármint a 67% 53%-a szerint, nem?:)))

Menelaos 2010.04.28. 16:26:45

Még azok is, akik nem a fideszre szavaztak...

balos 2010.04.28. 16:26:59

a nagy vezér ov- már 2009 novemberében készen állt a kormányzásra csak még várni kellett neki nagy bánatára.Nyugodtan lehet támadni hisz büszke és erős és 2/3 és már 20 éve gyötri a hatalom kényszer, és nagyon retteg minden szocialista érzelmű ember(lehet hogy újra nyitják az andrássy út 63-at csak, most sárga színű lesz::)

Menelaos 2010.04.28. 16:28:10

@feledékeny: a 33%-nak - bocsánat, de - kussti van. Ők is elmehettek volna...

brlv24 2010.04.28. 16:28:11

A nyuszi a hibás!!

eremita 2010.04.28. 16:28:17

@iBKV: Előfelvételis katona voltam, abban az időben amikor Orbán is az volt. Egyidősek vagyunk. Az a vicc ment akkor a seregben, hogy a "Magyar Néphadsereg védelemre rendezkedett be, szemből az USA, balról az NSZK , jobbról az angolok támadnak..." A vége az volt, hogy természetesen mi győzünk, mert a keménytökű magyar sorkatona többet ér mint száz puhány kapitalista zsoldos. Szerintem Orbán fejében azóta is ez a vicc kavarog.
Sajnos ez nem vicc.

Menelaos 2010.04.28. 16:29:59

@balos: ezt komolyan gondolod?

Picitures doktor 2010.04.28. 16:30:18

@fenyvesi: Honnan tudták volna,hiszen ellenzékként a parlament kocsmájában múlatták az időt....

Menelaos 2010.04.28. 16:31:12

@balos: ezt komolyan gondolod?

brlv24 2010.04.28. 16:31:16

@Customi:
"Ők azt hiszik, hogy VALÓBAN kolbászból lesz a kerítés, OV pedig maga a Megváltó."

Meg kell, hogy nyugtassalak, NEM HISZIK!:)

Csak egyszeruen leleguk van a regi, buta, inkompetens bandabol. Ilyen egyszeru. Mi valasztottuk oket es nem a kolbasz miatt.

ZX 2010.04.28. 16:34:36

@Menelaos: 10 millió emberből nem lehetne összeszedni 10 embert aki képes lenne rá? OV nem a megváltó, akiből csak 1 van.
Tény, hogy jobban vezette az országot mint bármelyik eddigi MSZP-s, de lehetett volna jobban is. És akkor most nem szívnánk a Maszop 8 évét. Ezenkívül az egy vicc volt amit ellenzékben művelt. 2004-ig Fideszesnek vallottam magam, de mélységesen csalódtam.

balos 2010.04.28. 16:35:10

Még nem gondolom komolyan de ahogy látom a nagy elszámoltatás, és felelős keresés vihara közeleg, szóban mindenképp ki tudja mi jön.Nem hinném hogy bárkinek is félni kellene.

Menelaos 2010.04.28. 16:40:38

@ZX: Szerintem a körülményekhez, az ország adottságaihoz képest jól csinálta annak idején, amit csinált. Az, hogy elbukta 2002-ben, ahhoz nem kevés köze volt az elvtársak dózer-kampányának. Ellenzékből pedig szerinted mit lehet csinálni egy demokráciában, ahol ennek normáit azért az mszp nem mindig tartotta be (egy normális demokráciában azért 2006-ban lemondott volna a miniszterelnök)...? Ugatni...

feledékeny 2010.04.28. 16:41:48

@ZX: Az Országot nem vezette MSZP-s, az ország sorsát MSZP-s politikai háttéralkuk irányították rossz irányba ( ezért büntettem én is őket most ) és a nyolc éves ellenzéki destrukció (ami miatt nem támogattam őket most sem). Most majd neki állhat a Zorbán megcsinálni azokat a nagyívű reformokat, amiket néhány héttel ezelőtt még úgy neveztek, hogy " a zegészségügy szétverése" a " nyugdíjrendszer tönkretétele" a "családtámogatások megnyirbálása". Csak ez mostmár végre reform lett. Oké. Én benne vagyok, csak sikerüljön. Bocs, hogy kicsit már cinikus lettem.

Menelaos 2010.04.28. 16:41:58

@balos: Most akkor félsz, vagy nem?
Megnyugtatlak: nem kell... Féljenek azok, akiknek van mitől és miért.

ZX 2010.04.28. 16:47:12

@Menelaos: Lehet konstruktívan ellenzékinek lenni, meg lehet úgy is, ahogy ő csinálta. Ha az MSZP azt mondja piros, akkor mi kéket mondunk csakazértis! És kivonulunk, és majd mi megmutatjukhogy...
Sajnos a jelenlegi politikusaink azt hiszik, hogy a parlament az óvoda, nem tudnak felelősségteljesen viselkedni egyik oldalon sem.

balos 2010.04.28. 16:47:37

a nagy komcsizás közepette, nézzük csak:van 1 nagy párt egy mindent meggyőző erő.2/3 lényegében az lesz amit akarnak.
van egy már 20 éve tekintélyelvű pártvezető ov-nem enged a vezetői szerepéből aspiránsai félnek tőle.
erősíteni kívánja az állami kontrollt és befolyást.egy picikét nem ismerős a történet, nincs némi kommunista utánzata a dolognak?

eremita 2010.04.28. 16:48:02

@Menelaos: "Az, hogy elbukta 2002-ben, ahhoz nem kevés köze volt az elvtársak dózer-kampányának." Ezt te el is hiszed?
Én másra emlékszem. CSak egy példa: a szép emlékű Kondor Katalin és társai lezüllesztették és kormányszócsövet csináltak az MTV-ből. Az adó nézettsége 2001 végére a béke segge alá esett, mert már szánalmas és nevetséges volt amit az akkori zombi kórus többek között a TV-ben is csinált. Ez csak egy példa a lehetséges másik ezerből, ami miatt Orbán 2002-ben vesztett.

gpetersz 2010.04.28. 16:48:40

Hű de jó poszt. De mire?
Azért még a Bajnai a miniszterelnök, ne feledjük...

8-10 Ft ide-oda... lófaszt mama, ez még nem romlás. Majd 300 fölött.

iBKV 2010.04.28. 16:48:43

@Akusias: Rajtam nincs a sor, hogy kinyissam a szemem, mert nem mondtam, hogy eddig jó volt. Csak Ti is nyissátok fel a szemeteket, mert azt hiszitek, hogy jön Orbán és akkor minden rendben lesz és fasza lesz. Annyit mondtam, vagyis arra utaltam, hogy jöjjön, változtasson, de ésszel!!!

feledékeny 2010.04.28. 16:50:34

@balos: De van. De mi lesz, ha ezúttal nem az építőipar fogja megmenteni a gazdaságot, hanem a hadiipar? Akkor milyen utánzata van?:)))

balos 2010.04.28. 16:51:11

nem félek nincs miért. az elveit vállalja az ember, akár honnét fúj a szél, ha mindenki az erős mellé áll akkor unalmas lesz a dolog.

feledékeny 2010.04.28. 16:52:57

@eremita: Meg elmaradtak az igért reformok 98-2002 között is...Szerintem. Vagy volt valami?

omlósz 2010.04.28. 16:53:06

Pedig az átlagos szavazó nem hülye.

ezek a kommentek után a nemet kéretik áthúzni :D

balos 2010.04.28. 16:53:37

hát akkor mehetünk, háborúba mint régen a feleségeinket akik, itt maradnak, meg kúrogatják a kínaiak és rajtunk, röhögnek majd::)

bucek 2010.04.28. 16:56:14

Lesz ez majd még több is úgy 300 meg a benzin is lesz 350-370 meg a gáz a villany a víz is épp úgy emelkedik majd mint eddig.
És akkor majd a törpe mágus fanjai is belátják,hogy idén a csoda műszaki okokból elmarad... meg a következő pár évben dettó.Oszt lehet menni a Kossuth térre hőbörögni

brlv24 2010.04.28. 16:56:27

@balos: "nincs némi kommunista utánzata a dolognak?"

-Nincs, mert nem ez a kommunizmus.
-A megbizas 4 evre szol.
-A nep valasztotta oket, es a nep adta a kezukbe az iranyitast.
-Eros vezetes nem egyenlo diktatura.

ZX 2010.04.28. 16:57:50

@balos: Hallanád itt Fehérváron a Cser-Palkóék miket mondanak. Tiszta kommunista bagázs. Az MSZP és a FIDESZ már rég felcserélték a helyeket. Közben meg azt sem tudják melyik a jobb meg a balkezük.

SakiCitizen 2010.04.28. 16:59:53

@Fax: Intelligencia rulez! :P

eremita 2010.04.28. 17:01:06

@feledékeny: Az elmaradt reformok?
Most jön majd a Nemzeti Egyetértés Kormánya.
Megkérdezi majd Orbán az orvosokat: (akik évtizedek óta blokkolnak mindent, ami a hálapénzt veszélyezteti) Milyen reformot javasoltok, kedves doktor Urak?
Megkérdezi majd a Rektorokat (akik tudás nélküli diploma gyárakban érdekeltek) Milyen reformot akartok kedves Rektor Urak?
Megkérdezi majd a népet is(akit 50 cucializmus már teljesen elhülyített)
Milyen adót akartok fizetni kedves népem?
Na ez lesz a Nemzeti Egyetértés politikája FIDESZ módra.

balos 2010.04.28. 17:01:15

egyébként a hadiipar nagy fellendítésébe már kétszer belebuktunk, lehet hogy nem kellene már annyira erőltetni(és akkor még az osztrákok is segítettek, meg a németek de most magunk vagyunk)

balos 2010.04.28. 17:03:37

@brlv24: de azért ragadtatok ki momentumokat. biztos hogy helyes ez? a demokrácia útján demokratikus mintára csak úgy szabad.

balos 2010.04.28. 17:05:33

mi történik fehérváron te jó isten::)

balos 2010.04.28. 17:11:19

@bucek: kívánom is a nagy tanítónak a nép vezérének a majdnem királyunknak ov-nek hogy legyen része sok Kossuth-téri hőbörgésben és érezze az utcára vitt politikája "édes" gyümölcsét

balos 2010.04.28. 17:14:52

@bucek: kívánom is a nagy népi tanítónak a nép vezérének a leendő királynak az ég és föld urának ov-nak a kettéfűrészelt óriásnak hogy legyen része sok sok, Kossuth téri hőbörgésben és élvezze az utcára vitt politika "édes " gyümölcsét.

legeslegujabbkor 2010.04.28. 17:15:24

@E-one: Hogy ne tépd ki az összes hajadat, eddig tényleg mindenért az MSZP volt a felelős, és bár még a FIDESZ nincs hatalmon, már látszik, hogy a hátrányos történésekért, a görögök, a portugálok, a pirézek lesznek a felelősök. Érdekes, hogy a forint erősödését mégis maga Orbán Viktor okozta azzal, hogy győzött.

balos 2010.04.28. 17:15:25

bocs kettő lett belőle::)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.28. 17:16:36

"Csak ha a Fidesz nyolc éven keresztül ennek az ellenkezőjét magyarázta, nem csodálkozhat, ha ezt most ő kapja vissza."

De sok mindennel kapcsolatban el fog hangzani még ez a mondat a következő hónapokban. Orbánék most fognak szembesülni azzal, hogy nyolc évig lényegében maguk alatt vágták a fát...

brlv24 2010.04.28. 17:18:31

@balos: Mi az, hogy "ragadtatok"? Nem vagyok en se fideszes se egyeb. Objektiven probalom szemlelni a dolgokat.
A politika (es az elet altalaban) nem binaris. Nincs tisztan jo es rossz, fekete-feher.

iBKV 2010.04.28. 17:19:16

@Fedor: itt látszik, hogy az embereknek annyi esze van, mint egy döglött hintalónak...

balos 2010.04.28. 17:20:36

@brlv24: bocsánat a fogalmazásért.

brlv24 2010.04.28. 17:21:49

@balos: " kívánom is a nagy tanítónak a nép vezérének a majdnem királyunknak ov-nek"

Pl az ilyen baromsagokat is kerulhetned. Az ov-t siman ki lehetne cserelni gyf-re. Nyilvan senki sem teszi, nyilvan azert, mert ez nem vezet sehova (mellesleg nem is igaz).

sünsámuelné 2010.04.28. 17:23:19

@Menelaos: Úgy emlékszem, hogy a 8 millió szavazásra jogosult 50 és 60 % közötti szavazó szavazott csak és annak az 50 valahány %-át nyerte meg a Fidesz. Javítson ki, ha valaki pontosabb számokat tud.

azaz kb. 2.500. e szavazó választotta meg a Fideszt és nem at összes szavazó 50 valahány %-a, ami nem mindegy. Ezen felül, ha jól emlékszem 57.000 érvénytelen szavazat is volt.

balos 2010.04.28. 17:23:42

meg kellene kérni ov hogy úgy mint négy éve, kb:1 évig ne menjen a parlament közelébe sem, utazgasson erdélye és játssza a sértődött politikust.

balos 2010.04.28. 17:28:53

@sünsámuelné: hát van ebben is valami, a nagy győzelmi mámorban ne feledjük a fidesz egyedül még nem nagyon nyert, mert ugye a KDNP-is ott van a buliba ha kicsi is de az is szavazat.

azember 2010.04.28. 17:30:39

Tisztelt MSZP-sek! Savanyú a szőlő ,ugye!!A nagy fehér főnökötök most rendel titeket lábhoz,hogy megmondja ,hogy merre az arra.Nagyon figyeljetek rá,mert ő már csak tudja,hogy mi a tuti.Az elkurást megcsinálta,de utánna meglépet.Most meg a sötét kamrából kiabálgat.Gratula!!

feledékeny 2010.04.28. 17:30:46

@sünsámuelné: 67% 53% -a, azaz kicsit több mint egyharmad. Már mondtam:)

feledékeny 2010.04.28. 17:31:39

@azember: Szerintem itt nincs egy MSZP-s se, olvasd már végig. Cinikus, fanyalgók fagyunk csupán:)

feledékeny 2010.04.28. 17:33:27

...Ja, elfelejtettem, hogy aki nem ért egyet valamivel, az komcsi...Istenem, életemben nem voltam MSZP-s, csak tudd...

brlv24 2010.04.28. 17:33:42

@sünsámuelné:
Ebben nincs semmi. 2.500.000 ember jol reprezentalja az osszes szavazasra jogosultat, mint ahogy a kozvelemenykutatok 1.000-3.000-es mintaja.
Nyilvanvaloan a statisztikai hiba 2.5 millio ember eseteben mar nagyon minimalis lehetne csak.

balos 2010.04.28. 17:34:52

@brlv24: szerintem nem lehet cserélni mert gyf-már a "piszkos és mindent rombadöntő múlt".kapott már eleget, ov-a jelen és a jövő már új embert lehet szidni ez a hatalom része, szokja meg.

feledékeny 2010.04.28. 17:35:00

...Ja, elfelejtettem, hogy aki nem ért egyet valamivel, az komcsi...Istenem, életemben nem voltam MSZP-s, csak tudd...

megamara 2010.04.28. 17:35:19

@balos: Mi történik fehérváron? Avass be kérlek...

azértmertcsak 2010.04.28. 17:36:19

a forintgyengülés azért van mert a piac tart a fidesztől???? LOL ez meg kinek az agyából pattant ki??? eszement... a forint pont, hogy azért nem dőlt be, mert a piac hosszútávú megoldást lát a fideszben..

feledékeny 2010.04.28. 17:40:40

@azértmertcsak: a piac nem egy személy. Racionális és irracionális folyamatok mozgatják. Az elemzők az elmúlt két hónapban jósoltak már 225 meg 280-as eur/forint árfolyamot is. Senki sem tudja.

balos 2010.04.28. 17:40:42

@azember: a nagy fehér főnöktől még mindíg retteg a törpe diktátorotok a kisebbségi komplexusával együtt.egyébk,ént a 20 év demokráciából 12 a szociké a 4 évetek még nagyon kevés és abból sem maradt semmi momentum.

feledékeny 2010.04.28. 17:47:00

@balos: tegyük hozzá, hogy sajnos nem maradt semmi momentum. Mindenki kára ez, de lehet, hogy most jobbak lesznek.

balos 2010.04.28. 17:51:35

@feledékeny: de hát mitől lenne más, 20 éve egy ember két elvesztett választás, ugyan az az ideológia, hatalom vágy, 20 év alatt nem tudtak kitermelni vagy nem mertek egy más pártvezért.

tuono 2010.04.28. 17:52:25

@Akusias: Talán feltűnt, hogy a lakosság igen komoly része el sem ment szavazni. Ezek az emberek bizony viktorkából sem kérnek! Egyszer már bizonyított...

balos 2010.04.28. 17:56:22

@megamara: én nem tudom, én is válasz várok a kérdésre ZX-től

ki kicsoda 2010.04.28. 17:58:31

... azért ami benne van, azt nem kell tagadni sem, hisz okos, hozzáértő emberek mondják, nem egy hőzöngő, gazdasági analfabéta.

"A régiót a görög helyzet miatt érintő mind erősebb kockázatkerülés és Orbán valamelyest aggodalomra okot adó kijelentései miatt a Danske Bank azt tanácsolja ügyfeleiknek, hogy csak a partvonalról figyeljék a magyar piacokat. Ez a figyelmeztetés a Simor András jegybankelnök távozását sürgető fideszes kommentárok után érkezett: Orbán Viktor pártelnök szerint az MNB "nem lehet az offshore lovagok szálláshelye", Pokorni Zoltán, Fidesz-alelnök pedig úgy vélte, Simornak le kell mondania tisztéről.

Amint arról beszámoltunk, a Nomura brókerház olyan kommentárt adott ki, amely szerint a Simor ellen újra feléledő támadások egyre jobban borzolják azoknak a befektetőknek a kedélyeit, akik elismerik a jegybankelnök szerepét a Magyaországgal szembeni nemzetközi bizalom visszaállításában. "

Unommáazegészet 2010.04.28. 17:59:34

persze, hogy a Zorbán a hibás. Ilyen hülye posztokért is a Zorbán a hibás. Mint ahogy azért is a Zorbán a hibás, miszerint tegnap a Klubrádióban arról beszélget Albán úr a mínusz 2000-es IQ-jú proletárral, hogy azért is a Zorbán a hibás, hogy a Zállami vállalatok 90 napos határidőre fizetnek. Miért nem rohad le a keze annak, miért nem sorvad el a családjával együtt az, aki ilyen posztokat ír?

tuono 2010.04.28. 18:03:44

@Unommáazegészet: A poszt pont azt feszegeti, hogy akár azt is kaphatják, amit 8 évig nyújtottak. Akkor is mindenért a kormány volt a hibás. Gyorsan felejtetek, vagy most települt haza mindenki?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.28. 18:06:03

@Unommáazegészet: Úgy látom nem jutottál túl a poszt címén...

lioliom 2010.04.28. 18:19:49

Én inkább azon csodálkoztam,hogy nem dölt be rögtön az eredmény hallatán csak 3 hét múlva.Igaz ez nagyban köszönhető annak,hogy Viktorunk megtámadta a jegybank függetlenségét.Ezt az unióban nem nagyon szeretik.Igaz most a kétharmaddal ki lehet lépni belőle,nem kell ide a karvalytőke,stb.Milyen jó lesz,királyság lesz,az Angoloknak is bejött,nem?

savanyú a szőlő 2010.04.28. 18:21:28

A szerző láthatóan súlyos mentális problémákkal küzd, ezek jelennek meg a posztban.

Nem zavarja a kedves szerzőt, hogy még nem alakult meg az új kormány?
Hogy még nem is működik?
Hogyan lehet egy nem létező kormány gazdaságpolitikáját összevetni egy évek óta működő kormány tevékenységével?

A gazdaság állapota, és a forint stabilitásának hiánya az előző 8 év elkúrásának, rossz gazdaságpolitikájának, hamisításainak, hazudozásának következménye.

A 2009 márciusa óta történt erősödéshez semmi köze a leköszönő kormánynak, az régiós hatás eredménye (az ukrán tőzsde erősödött a legtöbbet, úgy, hogy Ukrajna a legrosszabb, bóvli kategóriájú besorolással rendelkezik).

Be kellene venni a nyugtatót, és ezeken gondolkodni (ha nem túl nehéz).

Inkább arról kellene írni, hgy miért van szopóágon a megbukott maffiapárt.
Ugyanazért, mint a forint...
:DDD

E-one 2010.04.28. 18:23:39

@savanyú a szőlő: a kommentelő láthatóan nem olvasta el a postot, most már tényleg nagy élvezettel figyelem:)

JohnHenry 2010.04.28. 18:23:43

tisztelet a néhány kivételnek, de tényleg ilyen nehezen megy a szövegértelmezés? a post arról szól, hogy nyolc éven keresztül a fidesz a kommunikációjában mindenért a kormányt tette felelőssé, most viszont ők lesznek a kormány,
a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy viktor! viktor! soha nem felelős semmiért.

simornak nekimenni szabad, csak elqrták az időzítést, hasonló esetben szíjjártó már régen lenyilatkozta volna a "gyurcsány monnyon le"-t, tökéletesen figyelmen kivül hagyva a nemzetközi helyzetet.

JohnHenry 2010.04.28. 18:26:42

amúgy meg ugye holnap bejelentenek néhány nevet az új kormányból - azon kéne most túráztatnia az agyát mindenkinek, hogy ha a pintérből tényleg újra minisztert csinálnak, akkor a szervezett bűnözés mennyire fog megerősödni az országban.

is 2010.04.28. 18:30:31

@Akusias: "Viktornak szarból kell várat építeni ..."

mondjuk 4 éve folyamtosan ő is beleszarik, teljes erőből (hülyenépszavazás, ugye), szóval aki ezért sajnálja, az nem egészen követte az elmúlt 4 évet. magának csinálta.

Unommáazegészet 2010.04.28. 18:34:04

@Fedor: Rajtad már rég túljutottam....

savanyú a szőlő 2010.04.28. 18:36:22

@E-one:
Elolvasta.

Benne az olyan baromságokkal, mint pl. "Az nem működik, hogy eddig a kormány hibája volt, most meg a világgazdaságé."

Melyik kormányé, egészen pontosan?

Ezzel még várni kell néhány évet.
Akkor kell írni a Fidesz és Viktor felelősségéről - ha lesz mit.
:)))))

Simort pedig ki KELL rúgni.
:DDD

Öreg Sam 2010.04.28. 18:43:30

@Menelaos:
A baj az,hogy egyelőre csak keritések/falak vannak,a kóbász meg sehol...:)

bariga 2010.04.28. 18:53:27

@azember: hát az MSZP-sek bajban vannak, mert mindig nem lehet senkit úgy imádni 20 évig , mint Viktorotokat.
Egész éjjel hallgattam a Ria riázást, meg Viktorozást, elég röhejes volt.
Lényeg a lényeg, ő a miniszterelnök, gratula.
Viszont egy jó tanács,aki hallja adja át!! Sürgősen kezdje el tök az ellenkezőjét csinálni annak, amit eddig összevissza hablatyoltak, mert különben nem hogy kolbász nem lesz, de hideg víz sem. Ez egyszerű közgazdaságtan, egyetemen tanítják!!

smidgen 2010.04.28. 19:14:27

milyen szopóágon okosf@sz? +/-3Ft és már megy a para, f@sznak ír blogot az ilyen

flippant 2010.04.28. 19:18:18

Kohn bácsiék csak figyelmeztették Vityát mert már kezdett megint arcoskodni- "az IMF nem a főnököm", "el az offshore-lovagokkal", stb. Nem árt néha leszólni a fiúknak, hogy tulajdonképpen ki is itt a góré és teljesítsék maradéktalanul az adósságszolgálatot.

wrong 2010.04.28. 19:19:04

az írás kapcsán csak az merült fel bennem, hogy vajon meddig tart még a zsindex bértollnokok szerződése. 2010 ősz?

2010.04.28. 19:22:42

@savanyú a szőlő: dollár / euro keresztárfolyam piszkálgatja a forintot is, ha esik az eur, a forint is rohadni kezd. köszönet a görögöknek, 1 nap alatt 9 egység romlás nem is rossz, ennek semmi köze orbánhoz. simor meg elszámolhat az offshore bulijával, én nem sajnálom, mondjuk, ettől még lehet jó szakember, csak sumákolt és ez nem méltó hozzá... bár ebben az országban ki nem sumákol? mert aki nem, az simán éhendöglik.

én remélem, hogy ez a 4 év hoz végre valami jót is, sőt, azt se bánom, ha az első fél év szól valamiről, valamit meglépnek, amit eddig nem.

a forint, meg összességében rohadni fog, addig biztos, amig munka/gazdaság nem lesz mögötte, és az jelen esetben marhára nincs. lehet filózni azon, mitől 263 egyik nap majd 272 a másikon. xaros játékpénz.

wrong 2010.04.28. 19:23:43

ja, és figyimá, most szóltak a dohány utcából h holnap kéne még egy post h azért lesz szar idő a hétvégén mert a sólyom orbánékat kérte fel kormányalkotásra és nem az eddig jól dolgozó mszpt! ;)

Öreg Sam 2010.04.28. 19:29:47

@wrong:
Éppen kérdezni akartam,hogy lehet-é már egy jót zsidózni?
@bariga:
A Király nem arra az egyetemre járt,vagy ha igen,akkor isten kegyelméből végzett :)
Ááámberek!
Lehet itten arcoskodni, pártoktól független a nagy pofa,csak éppen tudomásul kell azt is venni,hogy Szeretett Hazánk nem bokréta Isten kalapján,hanem sajnos egy pattanás a seggén!
Osztán a lőtéri sánta kutyát se érdekli,hogy ki a király ebben az országban.
Magunk vagyunk,amilyen szart kavarunk,azt esszük...
Holnaptól ez a menű van,és "jónapot"

Rowar Atkinson 2010.04.28. 19:37:33

De unom ezt a sok kolbászozást.

A sok balos kommentelő akkor nem jajgatott, amikor kedvenceik a kolbászt lopták tonnaszám, nemhogy kerítést építettek volna belőle.

Amúgy a poszt ökörség.

naszvad53 2010.04.28. 19:48:10

@Menelaos: Mi az hogy dózerkampány?
Én arra emlékszem, hogy OV és a főbb kampányfellépők folyamatosan igen erős érzelmi húrokat pengetve, sértően kirekesztő megbélyegzéssel illették a nem rájuk szavazókat. Kisajátítani igyekeztek az övéinek a kokárda viselés lehetőségét. Gyűlölet-magokat szórtak szét az emberek közt, rokonok, barátok kezdték gyanakodva méregetni egymást és eltávolodni egymástól OV és csapata agresszí kampánya következtében. Onnantól datálható a szélsőséges indulatok rohamos elterjedése is.n Szóval néha le kellene venni a torzító szemüveget és nem csak más szemében a szálkát, hanem a sajátodban a gerendát is meg kellene látni legalább néha-néha...

hapsi 2010.04.28. 19:57:45

Milyen kormány van van most, te szerencsétlen?
HÁNYOK AZ ILYEN SZAROKTÓL, min te!!!
MEG AZ INDEXTŐL IS!!!!!!!!!!!!!
Az ilyen értéktelen SZARok miatt, mint ti vagytok, szokok le inkább az internetről, és megyek inkább sétálni este, ahelyett, hogy ránézek az indexre, mi újság...
Visszajön a vacsorám, hogy rohadjatok meg!!!!

szamarhegy 2010.04.28. 20:02:42

Elkeserítő, hogy a legminimálisabb szövegértelmezéssel se rendelkezik a hozzászólók 80%-a.

szamarhegy 2010.04.28. 20:04:59

Az meg a másik primitívség, hogy mindenképp lekomcsiznak, lenarancsoznak, tök mindegy miről szól a hozzászólásod.

Öreg Sam 2010.04.28. 20:09:58

@hapsi:
Ma voltál IQ vizsgálaton?
Szerencsére negativ az eredmény.. :)

rudebwoi 2010.04.28. 20:46:36

Elkeserítôen sok ember nem értette meg, hogy mirôl szól ez a post, pedig nem bonyolult. Elég lenne csak figyelmesen elolvasni és értelmezni minden szót, nem csak átfutni és egy-egy elkapott mondatfoszlány után ideböffenteni valamit csupa nagybetûvel.

savanyú a szőlő 2010.04.28. 21:10:38

@lazarus:
???

Miből jött ki az, hogy a forintnak köze lenne Orbánhoz?
Talán később.

A forintot elsősorban a nemzetközi tőkeáramlás, illetve kockázatkeresés/-kerülés mozgatja (számos más devizával együtt).

Az, hogy kedvezőtlen külső környezetben gyorsan és jelentősen tud gyengülni, a gazdaság állapotának, az elmúlt évek kritikán aluli gazdaságpolitikájának köszönhető.

Nincs árfolyamsáv, és nincs árfolyamcél!!! (Inflációs cél van.)
A legfontosabb érték az árfolyam (viszonylagos) stabilitása lenne.
Ezzel nem fér össze a jelentős volatilitás.

Simor nem jó szakember, a jegybank korábbi vezetői szerint sem az.
Ezért KELL kirúgni.

Sárga Nyakkendő 2010.04.28. 23:20:42

@Fax: asszem hiába is írnám le, miről beszélek, mert egy ilyen elvakult, agyatlan orbánista barom úgysem fogná fel.
A Viktoárod legnagyobb bűnének ékes példája vagy te és még néhány ezer hozzád hasonló zombi.

Sárga Nyakkendő 2010.04.28. 23:25:46

@savanyú a szőlő: igazad van, a forintot a nemzetközi kockázatkerülés mozgatja.
A befektetők nem hülyék.
A befektetők nem felejtették el a fidesz ígéreteit a visszaállamosításokról, a privatizáció felülvizsgálatáról, a büntető eljárásokról és azt a nemzetközi botrányt, amit a pécsi vízmű esete okozott.
Ahogy ott a fidesz berobbant és rátenyerelt a külföldi érdekeltségű magántulajdonra, az a külföldi befektető számára intő jel.

eml 2010.04.28. 23:46:20

Én is tudom ki a hibás, és mindenki más is tudja, hogy ki a hibás. Mindenki tudja, mindenki tudta.

De Nemesenszületett Alcsúti Hős Viktor Vezér, a nép egyszerű fia, megigérte, vizionálta, és Szijjártó Beszélőrobot Péter és a HírTV útján minden nap a fejembe verte, ha ő lesz itt, akkor azonnal jön a javulás, erősödik a forint. (30 markos legény).

A mindenki tudta, abban a Viktor is benne van, mégis megigérte. Ez a baj.

Az a baj, hogy itt áll Viktor egy történelmi lehetőség előtt, megvan a karizmája és a parlamenti támogatottsága ahhoz, hogy minden szükséges reformot végrehajtson, és kivigye az országot a kátyúból.
Ha ezt megteszi, valószínű négy év múlva veszít, de 40 év múlva lovasszobra lesz a Kossuth téren.
Ekkor államférfi lenne, és tisztelném.

Ha az lebeg a szeme előtt, hogy 4 év múlva is hatalma legyen, hatalmát minél mélyebben betonozza be, akkor egy csomó látszatintézkedés lesz, és osztogatás a komáknak.
És lesz ORBÁN TAKARODJ kórus, nem egy.
Ekkor már mindenhol csak egy kis hataloméhes pöcsnek fogják tartani.

savanyú a szőlő 2010.04.29. 07:48:44

@fenyvesi:

Hivatkozni csak pontosan!
Nem elég egy részletet kiragadni, és hülyeségeket írni.

A forintot TÖBB tényező mozgatja. Ezek közül a legfontosabb a nemzetközi tőkeáramlás, illetve (!) a kockázatkeresés/-kerülés, ami független a mindenkori kormány tevékenységétől, mivel GLOBÁLIS jelenségről van szó (számos más devizára is hat).

Ez a kockázatkerülés NEM azonos az ország kockázati megítélésével.

A "pécsi vízmű esete" és a forint árfolyama között nincs összefüggés.
Ez nagyon súlyos. Tanulni kellene előbb, utána írni - de nem hülyeségeket.

A Fidesz ígérete a büntetőeljárásokról kizárólag POZITÍV üzenetet hordoz a befektetők számára - feltéve hogy nem bűnözőkről van szó.

Sárga Nyakkendő 2010.04.29. 10:46:52

@savanyú a szőlő: igazad van! A forintot TÖBB tényező mozgatja.
Az alcsúti krisztus nincs ezek között!

Sárga Nyakkendő 2010.04.29. 11:26:50

@savanyú a szőlő: ha nincs közötte akkor nem mindegy?

Sárga Nyakkendő 2010.04.29. 12:04:22

@eml: NEM lesz orbán takarodj kórus!

Agyatlan zombikat ő termelt szakmányban 12 éven keresztül. Az sem véletlen, hogy szinte kizárólag a szoci és szadeszes plakátok volt összerondítva, megtépkedve, kidekorálva.

Próbáld ki.
Egy tömött buszon mondj valami rosszat gyurcsányra. Nem fog történni semmi.

Tedd meg ugyanezt orbánnal.
Legalább ketten fognak nekedesni.

Nézd meg, mi folyik a neten.

Szidhatod bátran bármelyik coclib politikust, maximum odaáll vitázni valami normálisabb arc.

Tegyél megjegyzést a viktátorra.
azonnal ott fog gyalázni legalább két biorobot.

Nézd meg ezt a posztot és a kommentek között az első hozzászólásom visszhangját.

No erről beszéltem!

Persze mindez szorosan összefügg a széljobbos médiumok stílusával és hangnemével. Bayer Zsóti, Kergényi Imrus, Lófasz Pityu, Hankiss Nyanya, Csintalan szélkakas meg a többi jómadár magjai termékeny táptalajon csíráztak, mára már nehéz szagú dzsungel lett belőlük.

Öreg Sam 2010.04.29. 12:37:23

@fenyvesi:
Meggyőződésem,hogy lesz "orbán takaroggy!
Egy populista politikusnak az a büntetése,ha kiábrándulnak a hívők.
Ehhez biztosan kell pár év,mert addig mindent a "csontvázakra" lehet kenni...
Nem örülök ennek,bár ne legyen igazam...
Végre annak tudnék örülni,ha ennek az országnak egy racionalista,a matematikát jól ismerő/használó vezetése lenne.
Bokros lali rosszkor volt rossz helyen,hajlamos vagyok azt hinni,hogy egy erős politikai hátszéllel talán kimásztunk volna a szószból.
Hjaaaa,hogy a matek meg a politika nem egy tőről fakad,hát istenem...

Dezső bá 2010.04.29. 14:13:26

Bokros Lala jókor volt jó helyen (nem is beszélve a Budapest Bankról):

Bokros táncol + Videó!
www.hirszerzo.hu/cikk.bokros_tancol_-_nem_volt_jo_otlet__video.143779.html

Latinos temperamentumát bizonyára sokan megirigyelték. Bármelyik melegbárban ráizgulnának...

2010.04.29. 21:20:59

portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=4&i=132413
Erősödött a forint csütörtök este, 266 forint alatt az euró (Index)
A reggeli 269-269.50 körüli nyitáshoz képest fokozatosan erősödött délutánig a forint, majd Orbán Viktor leendő kormányfő piaci vonatkozásban sok újdonságot nem tartalmazó beszéde alatt 268-ról 266 közelébe süllyedtek a jegyzések. (Portfolio.hu)

Akkor most mi van?
No comment...

Sárga Nyakkendő 2010.04.29. 21:50:06

@Eszeszvé: mi van, mi van? Hát milenne!
A nemzetközi befektetők olvasták és megfogadták "savanyú a szőlő" intelmeit, kiokosodva kaptak a fejükhöz és azonnal a forint felvásárlásába kezdtek. A kolbász ára is az egekbe szökött, mert a kerítésipar alapanyagért kiált.

Csigorin 2010.05.01. 14:31:45

bokros dögöjjön meg.

cogito..sum 2010.05.05. 21:17:16

Szijjártó tegnap sajtókonferenciát tartott " a kormány nem tesz semmit azemberekért, hagyja, hogy a devizahiteles családok el lehetedjenek,ne tudják fizetni tartozásaikat." egyetértek vele szégyen..
süti beállítások módosítása