/>

BKV - Önnek jár

E-one 2010.04.29. 11:53

Méghogy a BKV nem eléggé utasközpontú? Hazudik, aki ezt mondja! Szó szerint drága közlekedési kis cégecskénk a legjobb vállalatok mintájára most már egyedi, személyre szabott ajándékokkal is kedveskedik az utasainak. Hát kell nekünk ennél több?

Más logikus magyarázat legalábbis nem jutott eszembe tegnap este. Két hónap aktív biciklizés után most először utaztam BKV-val, amikor felszálltam az utolsó buszra Ferihegy felé, hogy találkozzak izraeli tartótisztemmel, aki elmondta, legközelebb mit kell írnom a Fidesz ellen. A BKV pedig, nyilván pontosan tudva, milyen régen nem vettem igénybe minőségi szolgáltatásukat, kellemes ajándékkal lepett meg: az egyik döccenésnél megkaptam meglepetésként majdnem a nyakamba az utastér tetejének egy első ránézésre jó két négyzetméteres darabkáját.

Azt az apróságot leszámítva, hogy ha picit arrébb esik, akkor megöl, tényleg kedves volt ez tőlük, hiszen egy magára valamit is adó cég mindig tudjon újdonságokat mutatni az utasainak, ez pedig most teljesen sikerült, az új élmény mellett még azt is most először nézhettük meg élesben, milyen a busz teteje a gyártási folyamat alatt. Sőt, nyugodtan mondhatom, hogy tekintettel voltak a személyes igényeimre is (honnan jöttek rá, hogy szoktam blogolni?), hiszen így máris meglett a ma délelőtti témám ide. Őszinte hálám ezért.

Egy apróságot felejtettek csak el. Az oké, hogy net-net, de szerintem összekeverték a bloggereket. Sokkal jobb lett volna, ha ezt az ajándékot a BKV-figyelőnek szállítják, neki egy hónapra elegendő anyagot szolgáltatott volna, én meg már holnap újra politikáról fogok írni. Témámba vágóbb lett volna, ha mondjuk Vona Gáborokat dobálnak a fejemre, vagy beérném a Fidesz kormányprogramjával is, Lendvai Ildikó plasztikai sebészének telefonszámáról már nem is beszélve, de türelem, nem szabad telhetetlennek lenni.

Majd legközelebb.


6 komment

Címkék: bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr791961606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2010.04.29. 13:32:24

E-one: mit vártál? hogy a buszajtóban majd vár egy csinos, szőke kalauznő és egy masnival átkötött, tömött nokiásdobozt nyom a kezedbe?:DDD

diktatorikus kleptokrácia 2010.04.29. 17:12:03

@1kutya: pedig úgy kellett volna, nem? annyi lóvé ment már a bkv kasszájába mindenhonnan, hogy abból már néhány nokiás dobozt megtölthetnének s azoknak adhatnák, aki még a bkv valamelyik járgányán utaznak. ha a nagyonsokmilliárdot elosztanád a lehetséges utasok számával (tényleges személyek, nem pedig utazások), akkor egy elég csinos kis összeg jönne ki. ehhez képest a leszakadó plafon smafu

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.04.29. 18:29:04

Lám, kell itt neked spionkodni ;)

ruba 2010.04.29. 18:42:33

Szerintem a tetőben Vona Gábor bújt meg, és ő lazította meg a csavarokat, csak kicsit elszámolta magát. Bizonyára azt akarta megakadályozni, hogy találkozhass az izraeli tartótiszteddel.

El Polako 2010.04.29. 19:54:11

A BKV is politika!:)
Kötelező igazság a BKV buszok állapotáról:
www.melano.hu/news.php?extend.143.4
süti beállítások módosítása