Hoffmann.

A nagy nevettető.

A legviccesebb magyar.

Akinek néha már meg sem kellett szólalnia, már akkor is fogta a hasát a röhögéstől egy egész ország.

Aki Karinthy óta a lehető legkomolyabban vette a nagy mondást, humorban nem ismert tréfát. És hogy nem ismert! A legkeményebb igazságokat volt képes kimondani, de úgy, hogy közben egyszerűen nem lehetett nem nevetni.

Aki sokat politizált a humorában is, és mindig vállalta, hova tartozik, de még a túloldalról sem tudtak igazán haragudni rá. És amikor nem a politikáról beszélt, akkor tényleg minden magyar vele nevetett. De gyakran akkor is, amikor a politikáról.

És persze aki mindig tudta, hol a helye a világban. Aki, bár istenítették, mindig látta a saját határait, és minden pillanatában volt benne annyi önirónia, hogy önmagát se vegye véresen komolyan. Hogy magából is viccet csináljon.

És - nem mellesleg - aki ma lenne hetvennégy éves, ha élne.

Ja igen, mert én a Hofira gondolok.

Mért, lehetne másra is?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.