/>

Orbán Viktor céljai kettősek, és ez így természetes. Hiszen Orbán egyrészt Magyarország miniszterelnöke, akinek ebbéli pozíciójában fontos, hogy az országnak jó legyen hosszú távon is. Másfelől viszont Orbán pártpolitikus is, akinek érthető célja, hogy 2014-ben megnyerje a választást. A kettő pedig nem mindig összehangolható - erről bőven elég, ha kimondjuk a Gyurcsány nevet. Exminiszterelnökünk előbb lepusztította a gazdaságot, de mivel csak hosszú távon ártott, röviden meg jó volt minden, megnyert egy választást, utána pedig elkezdte rendbekapni az országot, ami még sikerült is volna, ha nem jön közbe a világválság, csak éppen politikailag lehetetlenítette el totálisan magát.

A mostani kormánytervekben nem is az az igazán érdekes, hogy jók-e, és hogy sikeresek lesznek-e. Ez gazdaságpolitika, ezen lehet vitatkozni, de szűken értelmezve mégiscsak szakmai kérdés. Ami ennél sokkal izgalmasabb: tényleg sikerülhet-e ezt eladni? Lehet-e olyan jó a kormánykommunikáció, hogy népszerűek maradjanak? Ebből a szempontból próbálkozik most Orbán valami nagyon nagy újdonsággal, és hatalmasat kockáztat. Mert ha nyer vele, akkor akkorát nyer, ami még a mostaninál is nagyobb lesz. Ha viszont bukik, minimum annyira fogják utálni, mint Gyurcsányt. De talán még jobban is, mert GyF legalább a választás után elmondta, hogy szar lesz minden.

Nem akarok előre ítélkezni, és csak szurkolni tudok Orbánnak, hogy kapja össze a gazdaságot. De borzasztóan érdekel: tényleg képesek lesznek beadni a jónépnek, hogy a multik az adóikat nem terhelik át röhögve rájuk? Tényleg nem fog senki sem belegondolni az összefüggésekbe, ha majd most emelkednek az árak? Mert tény, hogy nem a kormány emeli majd meg őket. Vagy talán majd még ezt is felhasználják, hogy példálózzanak a gonosz multikkal, akikkel szemben állva vívja a kormány a hatalmas gazdasági szabharcot? Egyszóval: komolyan képes lehet a Fidesz kormányon is elhitetni a csomó barommal, hogy a ne az emberekkel fizettessék meg mondatnak van értelme?

Ha igen - hát akkor borzasztó nagyok.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr542372014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nincs kiút 2010.10.15. 08:54:57

 Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Tudom, hogy még sohasem kérdezted, de azért elmondom neked, hogy miért szeretek itt élni. Azért, mert ebben az országban, bárki bármit is csinál, mindenki rögtön jajveszékel, a fejét fogja és el...

Trackback: Jó szándékkal a pokolba – az új gazdasági akciótervről 2010.10.14. 21:47:46

A rendkívüli adók miatt kevesebb lesz a külföldi tőke és beruházás, a magánnyugdíjrendszer lebontása miatt pedig a hazai is. Hogy lesz így gyors gazdasági növekedés, egymillió új munkahely? (Fotó: fidesz.hu) A miniszterelnök tegnapi bejelentései kiv...

Trackback: A gyermekekkel fizettetik meg a nyugdíjat? 2010.10.14. 21:38:07

Orbán bejelentette, hogy 420 milliárdot elvesz a nyugdíj-megtakarításokból. Abból a megtakarításból, ami a későbbi nyugdíjakat fedezné. Orbánék ebből a pénzből teszik ingyenessé a milliárdosok öröklését és csökkentik a havi 280 ezernél többet kere...

Trackback: A Fidesz a különadó ellen? 2010.10.14. 21:32:12

"A Robin Hood-adó [enegiaipari különadó] bevezetése csak tovább növelné családok költségeit" László Tamás, a Fidesz szakpolitikus, 2008 Orbán szerdán új, egyes szektorokat érintő különadókat jelentett be. Sok érvet fel lehetne hozni ez a kü...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Móg 2010.10.14. 19:03:05

üdv.
mivel mások nincsenek az emberekkel fogják
megfizettetni
gazdaságpolitika változatlanul nincs,csak adóátcsoportositás{minimálbéres fizeti a gazdagabb adócssökkentését}
csak multikra kivetett sarc
csak nyugdijmegtakaritások lenyulása
szóval 2010-2011 évben talpon marad talán
az ország ilyen pénzharácsolásokkal,de legkésőbb 2012-re kipukkan a lufi
jelenleg pl.az idei bankadót elviszi a kb.200.000 ember leváltásának költsége
nembeszélve a későbbi károkról amit a 200.000 dilettáns okoz
megszünnek a sarcolhatók,amint a sarcot nem tudják átháritani az emberekre,mert
azok nem tudják fizetni
meddig tűr az EU?kézivezérlést?
szóval örülhet viktor ha kihúzza a 4 évet
sajnos mi fizetjük a regnálását
és sajnos nem látszik jobb nála a politikai palettán {jelenleg}
mindenesetre a rendszerváltás óta ilyen kis napóleon{hitler,sztálin -egyszóval-diktátor}még nem vezette az országot
lássuk!mire jut?

legeslegujabbkor 2010.10.14. 19:36:30

Orbán Viktor a sok nyugdíjas kézcsókjától elfelejtette, hogy sok fiatal (megtéveszthető) szavazója van, és nem jött rá, hogy a magánnyugdíjakhoz most nem szabadna hozzányúlnia.

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.10.14. 21:29:16

Először azt gondoltam, hogy most alapvetően azt fogják csinálni, amit a mindennek elmondott Bajnai. Aztán kiderült, hogy sokkal rosszabb eszközöket is használnak.

fideszfigyelo.blog.hu/2010/10/13/miben_mas_ez_mint_bajnai_nepnyuzasa

eroica · http://fideszfigyelo.blog.hu 2010.10.14. 21:31:42

Ez meg egy szép írás abból az időből, amikor még a Fidesz a különadó ellen volt (most ugye ez lesz, csak kicsit nagyobb mértékben):

fideszfigyelo.blog.hu/2010/10/14/a_fidesz_a_kulonado_ellen

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.10.14. 21:33:58

Komolyan kérdem: mit keres ez a semmi a címlapon? Nem az, hogy ne értek vele egyet, vagy igen, mittom, de mit beszél ez a poszt? A semmin kívül. Édesistenem!

44 2010.10.14. 21:42:12

Hát nem tudom, eddig is mindig mindennek emelkedett az ára. Amikor pár éve különadót vetettek ki a bányákra, én nem emlékszem, hogy óriási felzúdulás lett volna. Amikor lejárt a Tesco ötéves adókedvezménye, akkor sem. Talán a távközlési piacon egy kicsit csökkentek az árak idővel, mert folyamatos a verseny, de a Tesco adótól függetlenül évek óta nem lett olcsóbb, az tuti.

Szóval ha most nincs ez, akkor is mérget vehetsz rá, hogy lett volna a áremelés. Csak most nagyobb lesz. Erre mondta valaki, hogy ez legalább egy demokratikus teher. Magyarországon ugye a hárommillió adózó adója tart el tízmillió embert, ha most legalább ez nem csak az adózókat sújtja. Szemben például a nyugdíjjárulékkal, ami igen.

AkarkiJ 2010.10.14. 21:42:56

borzasztó nagyok - trükkös áfaemelést ilyen jó pr-ral eladni, hát, ez az igazi trükk, nem a feri féle ákombákom trükköcskék...

ZöldMarci 2010.10.14. 21:49:52

Orbán tisztán a hatalmi szempont érdekli. Ezek az adók gazdaságilag rosszak, de a bűnbak értük nem a kormány lesz, hanem a MocskosMultik akik emelik a zárakat.

A most elvett nyugdíj-megtakarításokat meg majd ők fizetik ki:
www.youtube.com/watch?v=R96-_DP8NTQ&

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.10.14. 22:02:29

Gyurcsányt nem a válság buktatta meg, hanem a saját pártja.

Én nem kétlem, hogy el fogják tudni adni. Viktor nem csak remek szónok és demagóg, de az emberek 80-85%-a baromi kádári módon gondolkozik és nekik ez bejön. Aztán, amikor megjön a dolog böjtje simán rákenhető a vállalatokra, oligarchákra meg mit tudom én kire. Mint ahogy eddig is sikerült mindent másra fogni, ezután is sikerülni fog.

DarthVader 2010.10.14. 22:04:29

@44: "áremelés. Csak most nagyobb lesz. Erre mondta valaki, hogy ez legalább egy demokratikus teher. Magyarországon ugye a hárommillió adózó adója tart el tízmillió embert, ha most legalább ez nem csak az adózókat sújtja."

Na most kezdjünk el gondolkodni:

Áremelkedés mint demokratikus teher: (kereskedelem, távközlés, stb) ->növekvő infláció
Növekvő infláció->növekvő szociális ellátási igény (gyk. inflációkövető nyugdíjak)
növekvő szociális igény->növekvő járulékigény, melyet demokratikusan a 3 millió állít elő

A kígyó enfarkába harap

Hungeralien 2010.10.14. 22:04:35

Mínusz 8%.

Nyolc százalékkal kevesebb, ami egyszer az enyém vagy az örökösemié lehetne.

A képviselők meg megszavazták maguknak a kedvezményes nyugdíjbavonulást.

Gyűlölöm az összes politikust.

AkarkiJ 2010.10.14. 22:12:46

@DarthVader:

szimplán megemelte az áfát a bankok, az energia cégek, a távközlés és a hipermarketek esetében... ezen szektorokkal a lakosság 99%-a kapcsolatban van - baromi ügyes megoldás

Tóth Ágas 2010.10.14. 22:16:41

és a multik is ki fognak menni! nekem monták

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.14. 22:19:06

Orbán az ország élősködője, sose dolgozott.
A politikából és a simlikből szép vagyont szedett össze. A gyerekei külföldön tanulnak.
A totális diktatúra kiépítése folyamatos, állítsuk meg gonosz törpét!

Esztergom a példakép, az összefogás hős városa!
Veled vagyunk!

eleve lehetetlen 2010.10.14. 22:19:59

Valóban az emberekkel fogják megfizettetni, ugyanis az állatokkal, vagy a földönkívüliekkel nem tudják sajnos. Azért nincs ezzel a megoldással semmi gond, mert így jobban érvényesül a köztehermegosztás, mintha megint arról a szerencsétlen másfél millió emberről húznának le még egy bőrt, aki hozzátesz valamit a GDP-hez. Így szépen a segélyesek, a nyugdíjasok, a bodzázók, valamint azok a minimálbéresek, akik feketén kapják a jövedelmük egy részét, azok is szépen beteszik a maguk kis pénzét a kalapba az ország boldogulása érdekében.

AkarkiJ 2010.10.14. 22:24:49

@eleve lehetetlen: orbán bevezette a tesco-vizitdíjat! :)

tcom 2010.10.14. 22:35:48

@DarthVader:

Tévedsz! Növekvő infláció = növekvő adó bevételek. Egy szarban lévő ország sokszor nyúlt már az infláció eszközéhez.
Csak a probléma az, hogy az infláció a szegényebb rétegeket sújtja jobban.

Tehát megy a nagy népámítás. Meddig lehet a népet becsapni, elhitetni, hogy a csúnya tőkések az oka mindennek és mikor lendül ez át abba, hogy a király meztelen?

tcom 2010.10.14. 22:38:59

@eleve lehetetlen:

"így jobban érvényesül a köztehermegosztás, mintha megint arról a szerencsétlen másfél millió emberről húznának le még egy bőrt, aki hozzátesz valamit a GDP-hez. Így szépen a segélyesek, a nyugdíjasok, a bodzázók, valamint azok a minimálbéresek, akik feketén kapják a jövedelmük egy részét, azok is szépen beteszik a maguk kis pénzét a kalapba az ország boldogulása érdekében."

Azért nem árt beleszámolni a különadóval sújtott szektorban dolgozó 200-300 ezer embert és majd egy millió családtagját, akik keményen meg fogják érezni a cégüket ért sokkot.

flippant 2010.10.14. 22:50:36

@AkarkiJ: Trükkök százai.
Bakker, ez a felcsúti kékszájú gátlástalanabb és rafináltabb mint a ripacs. Pedig ő aztán tudott.

Káposzta Benő 2010.10.14. 22:57:10

a poszt címe helyesen: "Ne a zemberekkel fizettessék meg"

sanyix 2010.10.14. 23:00:42

@DarthVader: "Áremelkedés mint demokratikus teher: (kereskedelem, távközlés, stb) ->növekvő infláció)"

A kereskedelem csak a nagy áruházlánokból áll? Fú ezt nem tudtam.
Meg sajnos azt sem tudom milyen összefüggésben van a távközlés az inflációval...

Decadurabolin 2010.10.14. 23:28:34

teljes nonszensz azt gondolni, hogy a különadókat a multik teljes egészében áttudják hárítani a vevőkre. Nyilván valamennyit tudnak belőle, de akármekkora az áthárítás avval a multik versenyelőnye csökken. Amennyiben a teszkoban +10%-al drágábban lehet majd vásárolni, úgy nyilvánvalóan az emberek egy jelentősebb része nem a teszkoba fog menni. Ami az ország számára rendkívül hasznos dolog lesz. Ez nagyjából a többi különadónál is így van, illetve az energiapiacon hatósági árképzésről is beszélhetünk, így ott a tovább görgetéssel nem kell komolyan számolni.

bandos 2010.10.14. 23:30:50

Azért álljon itt egy példa:

Tegyük fel, hogy 20 Ft-ért tudok a telenorral és 20 Ft-ért a t-mobillal 1 percet beszélni.
Megadóztatják a hatalmas profitjukat.
A telenor azt mondja, hogy emiatt 23 Ft lesz a percdíj, a t-mobil pedig, hogy marad 20 Ft, és onnantól kezdve a t-mobilt választják a vevők.
Senki ne higgye, hogy együtt fognak 23 Ft-ra emelni, hogy jól megszivassanak majd minket.

Az alapvető feltételezés a rossz: A multik, a bankok nem az alapján szabják az áraikat, hogy nekünk jó legyen: Mindig a lehető legmagasabb áron kínálják, amit még hajlandó vagy érte kifizetni. Ezt nem növelhetik, a verseny miatt: az őket ért megszorítást csak kis részben fogják esetleg tudni áthárítani ránk.

2010.10.14. 23:40:16

@Móg: ja, a te ezer forintodból gazdagodok meg
végre meg kéne érteni nincs több ajándék, ugyanannyit akarok adózni mint más, nem sokszorosát

sanche_ 2010.10.15. 00:23:00

@bandos: A valóságban élsz-e?
Elmegyek egy fesztiválra, búcsúra, stb helyre. Nézek egy lángost az egyik pultnál. Kecskeméti sütöde. 458 Ft a nemtommilyen lángos. Továbbsétálok, jóval arrébb nyíregyházi pék standja. lángos:458.
Szerinted?

Még, hogy nincs köztük alku..És gondolod, hogy ez nagyban nem még inkább így működik? Ráadásul én is mutatok példát. Osan, teszkó, cba. Baromi nagy árkülönbségek vannak köztük, mégis mind a három nagyon jól megél. Tehát hiába olcsóbb szerintem az osan a teszkónál, attólmég nem mindenki az osanba vásáról, még akkor se, ha egymás mellett van a két cucc.
Nagyon könnyen elképzelhető, hogy ha csak az egyik "lenyeli" a különadót az eddigi költségvetéséből és így elvileg olcsóbb lesz annál, aki emelt, egyáltalán nem biztos, hogy ez látványosan meg fog látszódni a vásárlóik számán. Magyarul nem biztos, hogy megéri lenyelni a különadót.
Tehát arról álmodozni finoman szólva is nevetséges, hogy nem az embereken fogják ezt leverni. Meg, hogy verseny. Kackac.

Egyébként sok módja lehet a gazdaságon segíteni. Pl Lehetne mondani, hogy akkor ez az út. A boltokat adóztatjuk meg. tegyük. Ne kicsit, hanem nagyon. Így mondjuk egy kenyér 400 forint lesz, cserébe viszont a fizetésekről szedjék le az adót. Ez azért lenne előnyös, mert magánemberekkel nehezebb adót befizettetni, mint különböző bolthálózatoknak.

Ami a mostani rendszerben csúnya, hogy, ez most az átlag embert rövidíti meg. Pont őket nem kéne. Amiért viktorék szabadságharcot vívtak, pl vizitdíj ellen, azok egy fokkal korrektebb adók voltak. A tandíjat is érdemes lenne valamilyen formában bevezetni, de ugye az ellen is csak velőből tiltakozunk. pedig mind az oktatásban, mind az egészségügyben pozitív hatásai lennének ezeknek. Pl én úgy gondolom, hogy a büfébölcsész szakokkal nincs gond, de játékból ne dobjon ki rá milliókat az állam. Azt fizesse meg, akinek ér ennyit a játéka. A vizitdíj kellemes hatásait személyesen is tapasztaltam: azok mentek orvoshoz, aki tényleg betegek. Ráadásul jelentős nőtt az orvosok fizetése is, ami megint nem baj, így talán a pénzéhesebb, de jobb orvosok itt maradnak és nem csak az alja marad(a jók mellett).

És még a versenyes dologra visszatérve: A multiknak nem érdekük lenyelni hosszútávon ezt a dolgot, hiszen alapvetően nagy erőt képviselnek. Nem véletlen, hogy eddig nem volt szó erről. Lehet még Budapest se lett volna meg tarlósnak, ha az osan és a teszkó árai +5%-al megnőnek. Hiába tűni8k közhelynek, de míg egy osan itt van évtizedeken át, addig egy Matolcsy féle nemzetközgazdász csak néhány évet..

És tovább mondom. Nem zavarna a drágulás engem, ha előbb a pazarlóan és irreálisan drágán működő államot kurtítják meg. Rögtön utána pedig az állami cégeket. És rögtön utána mondjuk a mezőgazdasági támogatások átszabása.

De így, hogy szépen sunyiban a választások után itt gyakorlatilag adót emelnek, de úgy csinálva, hogy ők aztán milyen jót tesznek velünk..És mindezt azért, hogy tovább eltartsuk pl a MÁV-ot a kihasználatlan járataival meg az eszement rendszerükkel(mindenre külön embert alkalmaznak). Ez azért vérlázító. Ugyanazt csinálják, mint a mocsadék bajnaiék, bár azok legalább nem csomagolták be a drágítást ilyen szép kisasszonyköntösbe.

Napkutya 2010.10.15. 01:46:37

@Decadurabolin: "teljes nonszensz azt gondolni, hogy a különadókat a multik teljes egészében áttudják hárítani a vevőkre. Nyilván valamennyit tudnak belőle, de akármekkora az áthárítás avval a multik versenyelőnye csökken. Amennyiben a teszkoban +10%-al drágábban lehet majd vásárolni, úgy nyilvánvalóan az emberek egy jelentősebb része nem a teszkoba fog menni. "

Hanem hová? No meg, az itthon kinek jó?

Egyszerű példa: van egy magyar tejipari céged. Húsz-harminc százalékkal olcsóbban adod nekik a tejfölt, mint a kiskereknek -de, cserébe elvisznek öt kamionnal naponta.

Nomost, a vásárlód egyszer csak arra kényszerül, hogy drágábban adja a TE tejfölödet. Mire ő:

a, Kevesebbet rendel tőled, de te nem emelsz, ugyanannyiért elvihet kevesebbet, te meg lassan buksz rajta.

b. Amiért kevesebbet visz, ezért TE emeled az árat. Erre, a mocskos kapitalista szemétláda gátlástalanul megveszi MÁSHOL az EU-ban, (megteheti) és te ennek következményeként SEMMIT nem adsz el...

Ahol meg el tudnád adni máshol, nos, az ott mindenhol többe kerül, mint amennyiért a régi megrendelőd egy másik forrásból ismét csak árulja nálad olcsóbban...

Lelövöd a tehenet, nem termelsz, szélnek ereszted a munkásokat. Növeled a munkanélküliséget...
(Tehenészből, takarmány termelőből, élelmiszer tartósítóból fél év alatt nem lesz két nyelvet beszélő IT szakember, aki azonnal elkelne...)

Jól jártunk?

Van egy C variáció is. Az egészet ráterhelik a lakosságra, és mindenki megszokja a drágább árakat, (Minden marad a régiben, egy magasabb árszinten, -ami ugye minimum több forgalmi adót jelent) -de hát erről ugye kijelentették, hogy ez lehetetlen...

Napkutya 2010.10.15. 02:04:52

Ja, D variáció. Csinálhatsz Állami Áruházat. Próbáltuk. Nem ment...

fzoli77 2010.10.15. 02:14:42

@Decadurabolin:
Izé. OTP 1. féléves kamatbevétel:
2007 211 Mrd
2008 241 Mrd
2009 299 Mrd
2010 311 Mrd

Szóval amióta van banki különadó, meg bankadó, meg válság van és visszaesett a hitelezés és nem növekszik a gdp. Na azóta látható, hogy mennyire nem háritotta át az otp az adót a jónépre.
Tényleg nonszensz.

Eközben a lengyelek fele akkora kamatot fizetnek mint mi, biztos nem a bankadó miatt gondolom :)

Tényleg nem tudok mit mondani, de ha az összes hiteles között leoszthatnánk az extraprofitot, amit az otp rájuk hárit, akkor évi 200 000 - 400 000 + amit besarcolnak rajtuk. De gondolom nonszensz, hogy ebben az országban ilyet hagynak, biztos nem létezik ugye?

Még jó hogy gondoskodik rólam az állam.
Csak nem tudom miért nem mondok le eleve a teljes fizetésemről, ugyis jobban tudják ők, hogy mire kellene költenem, hiszen szabad, öntudatos jobboldali polgár vagyok :)

lepojka 2010.10.15. 04:29:46

Csak azt a piros sporttáskáját veszítené már el.Nagyon ciki, már a külföldiek is viccet csinálnak belőle.
A poszthoz hozzászólva: Ő nem festő-mázoló, de még átképezheti magát.

belekotty 2010.10.15. 05:48:45

Az áruház láncok bevétele 2000 milliárd.
A 30 milliárd mindössze 1.5 százalék.
Annyi történik hogy egy picit kevesebb lesz az akció, észre sem fogjuk venni az emiatti árkülönbségeket. Röhögve rólunk fogják ezt lehúzni, meg a beszállítókról.

belekotty 2010.10.15. 05:53:01

Orbán azt hazudta hogy nem lesznek megszorítások. A cégek és multik megsarcolása is megszorítás, mert simán átterhelik szépen, ügyesen.
Orbán gyorsan lecserélte az államigazgatást a hűbéreseire, ezért mots az államigazgatás bénult és nem dolgozik. Ebben az állapotban nem is mer hozzányúlni. Tehát a legfontosabb odázódik megint és pedig a túl nagy állam reformja.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.15. 06:18:55

Szerintem ne az emberekkel fizettessék meg! Fizettessék meg a házi és vadon élő állatokkal!

belekotty 2010.10.15. 07:11:50

fidesz.hu/index.php?Cikk=123760

Jé, két éve még a különadó ellen volt a Fidesz!
Orbán Viktor aki sosem hazudik.

errrrrrrrrr 2010.10.15. 07:23:37

hehe. telekom cégek esetében árverseny? inkább árkartell. amit majd szépen alkalmaz az összes áruházlánc is.
miért hiszitek, hogy nálunk a piac diktál?
orbán itt a vezér, rodolfónál is nagyobb mágus.

Nazareus 2010.10.15. 07:31:03

A gondolatmenet elején hiba van: "Hiszen Orbán egyrészt Magyarország miniszterelnöke, akinek ebbéli pozíciójában fontos, hogy az országnak jó legyen hosszú távon is. "

Nem, nem fontos. Tökmindegy, hogy miniszterelnök-e vagy sem, neki az fontos, hogy _NEKI_ hosszú távon jó legyen. Ehhez az kell, hogy a FIDESZ-nek jó legyen hosszú távon. Ez pedig egyáltalán nem szükségszerüen esik egybe az ország hosszú távú érdekeivel.

borpancsoló 2010.10.15. 07:33:17

tökre bírom ezt a "minimálbéres fizesse meg a gazdagok adócsökkentését?" szöveget.

1, Két végzettségi szinttel feljebb vagyok a cégemnél mint a minimálbéres, papíron kétszer annyit keresek, kézhez kapott jövedelmünk között viszont nincs 50% eltérés. Ez ba..meg igazságos?

2, A vállalkozásokból kinyerhető adó összegét azért az nagyban csökkenti, hogy magyarországon jelenleg nem éri meg többet keresni az átlagnál. És amíg ez éves viszonylatban sokszázezer forint kiesést okoz a KKV-ban, bizony érdemes az adóval csalni.

Ez van most. Nehogy már ezt a helyzetet sirassuk!

@belekotty: Hát ez az. Nem is értem, hogy mit kell itt siratni a tescót. Eddigis a lehetséges legtöbb bőrt húzta le a vásárlóiról és a beszállítóiról. Ezzel semmi nem változik. Az e-on; az más, attól lehet félni. :)

csorsza 2010.10.15. 07:36:48

De most komolyan:

Legyen érezhető adócsökkentés, de legyen pénz a költségvetésben is, emeljék a béreket, de ne legyen infláció, segítsék meg a devizahiteleseket, de ne legyen több IMF-hitel, emeljék 300%-kal az orvosok bérét, hogy ne legyen hálapénz, vegyenek el a rohadt bankoktól, multiktól, de azok nehogy beépítsék ám az áraikba a terheket, legyen emberarcú szocializmus, de nehogy sérüljenek a szabadversenyes kapitalizmus játékszabályai, estébé, estébé, estébé...

Komolyan, ezt az országot nem a politikusai, hanem a hülye lakói viszik csődbe. Megszavaznak kétharmaddal valakit, utána meg köpködik, mert kitalált valamit, ami nekik adócsökkentés, multiknak sarc.

Fordítva szeretnétek? Jöjjön vissza Gyurcsánymedgyesy?? Az jobb volt?

Emberek! Lehet, hogy emelnek a multik, de ha lesz adócsökkentés, akkor nem kell ám a talált jövedelmet rögtön felzabálni!! Akkor tökmindegy, mit emelnek a multik, ha nem veszel tőle sokat! Tessék takarékoskodni, lesznek még szar napok, az biztos!

borpancsoló 2010.10.15. 07:38:13

@fzoli77: Miért gondoskodna az állam ilyen esetben bárkiről is?

Senki nem tartott fegyvert a hitelesek fejéhez, hogy nulla megtakarítással költözzenek újépítésű csinos kis hátakba meg vegyenek Opel Astrát akkor, amikor egy 125-ös skodára sincs pénzük!

Aki nem vett fel hitelt de most szopja a f..szt a hitelválság következményei miatt, azt mé' nem menti meg senki?

borpancsoló 2010.10.15. 07:44:35

@csorsza: "Komolyan, ezt az országot nem a politikusai, hanem a hülye lakói viszik csődbe. "
:))

Tényleg, sokkal jobb volt amikor közvetlenül az emberektől vették el a pénzt a gázáremeléssel, a gyessel, meg a 13.havi nyugdíjjal. :) Tényleg, hívjuk már vissza gyurcsányt! Sokkal szarabb most, hogy a behajtandó adók csak áttételessen (ezért valamennyire tompítva) hatnak ránk.

Ezt a sok okosat!

bierkamp 2010.10.15. 07:44:46

NEMZETI RABLÓ KORMÁNY , A NEMZETI GONOSZ TÖRPÉVEL, NEMZETI SEGGBERUGÁST FOGNAK KAPNI, OSZT, NEMZETI JÓ NAPOT!!!

csorsza 2010.10.15. 07:46:48

@bierkamp: de meg kényszerzubbonyt fogsz kapni, ha nem találod meg gyorsan a gyógyszered.

bierkamp 2010.10.15. 07:47:59

Be van szarva az Orbán és bandája, már csak a Gyurcsány név hallatától is..ezért járnak gumibugyibaN.. hehehE
Állandóan Őt emlegetik, próbálják mindennel leamortizálni, próbálnak fogást találni rajta, de nem tudnak, már Gyurcsány ,megmondta,hogy ha koncepciós perbe fogják VÁDLOTTBÓL VÁDLÓ LESZ ÉS A NEMZETKÖZI BOTRÁNY AZ ORBÁNNAK A VÉGÉT JELENTI, pedig most a Gyurcsány összeszedi az elégedetlen népet és párttól függetlenül földbe döngöli a gonosz törpét. Ha kell, igazi forradalommal!!!
Tavasszal már lesz itt ORBÁN TAKARODJ! - a Parlament előtt ( és jó kis kordon bomtás is):)))
....

csorsza 2010.10.15. 07:49:25

@Nazareus: Orbánnak már mindenképpen jó lesz a privát jövője, akármi történik az országgal. Hülyeség feltételezni, h jelen pozíciójában nem egy pozitív idea vezérli.

Nazareus 2010.10.15. 07:52:06

@csorsza: Te csak anyagi szempontból tételezed fel, hogy jó lesz a privát jövöje. Csak hogy a vezetök (szinte) mindig hataloméhesek és ha elveszti a hatalmat akkor az számára olyan, mintha elszegényedne, szóval mindent megtesz azért, hogy ne veszitse el a hatalmat. Ennek a célnak az érdekében pedig egyáltalán nem szükséges egy pozitiv idea - igaz negativ sem. Mindenesetre nem az ország sorsa érdekli, hanem a hatalom megtartása. Ennek érdekében pedig bármire képes.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.15. 07:52:20

@Decadurabolin: És ha a tesó 10%-al drágább lesz, akkor a párkányi Lidlbe fogunk járni. Majd eztán gyakrabban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.15. 07:58:28

@kubana:
"Egyébként sok módja lehet a gazdaságon segíteni. Pl Lehetne mondani, hogy akkor ez az út. A boltokat adóztatjuk meg. tegyük. Ne kicsit, hanem nagyon. Így mondjuk egy kenyér 400 forint lesz, cserébe viszont a fizetésekről szedjék le az adót. Ez azért lenne előnyös, mert magánemberekkel nehezebb adót befizettetni, mint különböző bolthálózatoknak."

De mivel a határok nagy része gond nélkül átjárható, és már most nagyon sokan járnak át vásárolni, ez a tendencia a határmentén tovább fog folytatódni.
És máris mennyi ÁFÁ-t bukik az állam?

nemecsek ernő áruló 2010.10.15. 07:59:56

@Móg: "minimálbéres fizeti a gazdagabb adócssökkentését"
Csak azt ne mondja bárki, hogy meg van lepődve. A fiúk (a bányából) mindig így működtek, és mindig így fognak. Ilyen tekintetben rosszabbak, mint Gyurcsány. ;)

stratez 2010.10.15. 08:36:23

Tulajdonképpen nagyon vicces lenne figyelni, ha olyan időket élnénk, ahogy az MSZP azon kárörvendezik, hogy akkora rakás trágyadombot hagytak hátra, amibe Orbánéknak elvileg bele kellene bukni. Csak hát egyre több jel vall arra, hogy nem fognak. Ennek legbiztosabb jele, hogy Gyurcsány szabadságharcot hirdetett már most, pedig még 3 és fél év van a következő választásokig, de ő is érzi, ha most nem lép valamit, akkor lőttek neki is és pártjának is. Csak hát ezzel a hadsereggel, aminek a derékhadát az ATV betelefonálós nyuggernénijei adják, esélye sincs a győzelemre. A szabadságharc abban a pillanatban megbukott, amikor meghirdették. Tehát tegnap. A jó Fletó pedig már vagy másféle éve. Hogy repül az idő nélküle.

tsimike 2010.10.15. 08:47:47

@belekotty: Azért mondjuk hiába van 2000 mrd bevétele, ha ehhez mondjuk van 1900 mrd kiadása, mert akkor kijön hogy igazából az összes cégnek együtt "csak" 100 mrd nyeresége van, na most ebből ha elvesznek 30-at akkor az más... Te mit szólnál ha a 100ezres fizudból csak 70-et kapnál meg?

Truth-Love 2010.10.15. 08:54:49

A legnagyobb baj nem azzal van, hogy milyen adót és MEGSZORÍTÁSOKAT (amit ugye megígértek, hogy nem lesz, sőt mindenkinek adnak:-)) vezetnek be, hanem azzal, hogy HOGYAN! Ezt úgy teszik, hogy menet közben változtatják a játékszabályokat, ha úgy hozza a pillanatnyi érdekük (lsd. visszamenőlegesen adók kivetése, nyugdíjbefizetések lenyúlása, a piaci szereplők revolverezésére alkalmas törvények -mint lehetséges állami irányítás alá helyezés- meghozatala). És ezek után várják el a többi piaci szereplőtől, hogy ők viszont becsületesen tartsák be a szabályokat? Na ez az ami nem fog működni! Csak egy személyes példa: ha az én magánnyugdíj-befizetésem nem oda megy, ahová a velem megkötött szerződés szerint kellene, azaz a saját nevem alatt futó nyugdíjszámlámra. Akkor hogy várják el tőlem, hogy én viszont rendesen fizessem az adókat?

tsimike 2010.10.15. 09:02:20

@Truth-Love: Ezen felül mintha arról lett volna szó a választások előtt hogy mindenről konzultálnak majd mindenkivel. Ezzel szemben szépen kihirdetik hogy ez is sz*pni fog meg az is, és ez is és az is csak pislog hogy hát erről nem is tudott... Az eddigi intézkedéscsomagról egyébként egy frappáns mondat jut eszembe az Oszkár című remek Stallone filmből: Tudtam én csak nem sejtettem! :)

belekotty 2010.10.15. 09:06:13

@tsimike: Ez igaz, csakhogy az árváltozást te csak a teljes árszerkezet láthatod, ami a bevételből és nem a nyereségből adódik.
Tehát te semmi érzékelhetőt nem fogsz látni. Max nem lesz 900 forintos trappista akció, hanem csak 950-es.
Nem lesz 600 forintos darálhús, csak 640-es.

belekotty 2010.10.15. 09:09:17

@stratez: Már megint dolgozol?
Arról van szó hogy mit igért Orbán? Nem ezt. A Nagy Leváltással lebénult az államapparátus, nem folyik semmi.
Ebben a szituációba Orbán nem tud és nem is akar az állam reformjának nekiállni. Pedig ilyen felhatalmazást kormány többet nem fog kapni.
Nem az állam reformjára, hanem a hatalmának bebetonozására használja fel.

tsimike 2010.10.15. 09:12:22

@belekotty: Persze ez logikus. Egyébként a fene tudja... Lehet hogy nem lesz ez így rossz. Egyelőre nem tudom eldönteni. Tegnap pont apámmal vitatkoztam erről. Ha ezt számoljuk hogy így vagy úgy de beszed 30 mrd forintot az állam, akkor a tisztes adófizetőknek nagyon nem mindegy hogy azt csak tőlük szedi be valamilyen adó formájában, vagy egy sokkal nagyobb rétegtől. Így igaz mindenki szívni fog ki többé ki kevésbé de teszkóba vásárolni némileg többen járnak mint amennyien dolgoznak és adót fizetnek. Tehát ha ugyanaz a mennyiség sokkal több felé oszlik akkor az meglátásom szerint jobb...

belekotty 2010.10.15. 09:15:49

@tsimike: Ez viszont igaz. De ez MEGSZORITÁS igy, pedig az Ember Aki Sohasem Hazudott, azt mondta nem lesz megszorítás. :-))

Truth-Love 2010.10.15. 09:18:51

@tsimike: erre találták ki az ÁFA-t! Az általános forgalmi adót, amit minden fogyasztó fizet!!!! Ebből az adónemből van az államnak a legnagyobb bevétele. Emellett az szja eltörpül. De ugye adót nem mertek emelni, így megteszik burkoltan! Erre mondják őszintébb helyeken, hogy becsapják az embereket!

Truth-Love 2010.10.15. 09:21:45

Amúgy az érdekes, hogy amikor adófizetés szóba kerül, akkor a legtöbben az szja-ra gondolnak és nem veszik figyelembe az ÁFA-t. ÁFA-t még a fekete és a szürkegazdaságban dolgozók is fizetnek!!!! Mivel fogyasztanak!

bierkamp 2010.10.15. 09:27:28

@csorsza: Hogy anyád miért nem nyelt le inkább????----így más nem marad neked, mint a félcigó gonosz törpe seggét nyalni...egs!!:))))))

Truth-Love 2010.10.15. 09:41:21

Javítom magam. Az szja nem törpül el az ÁFA mellet, mivel a teljes szja kb 64%-a a teljes ÁFA-nak. Persze azért így is jelentős a különbség. Több mint 1000 mrd.

Truth-Love 2010.10.15. 09:42:48

Javítom magam! Az szja nem törpül el az ÁFA mellett, mivel kb a 64%-át teszi ki. Bár a különbség így is tetemes, kb 1000 mrd az ÁFA javára.

tsimike 2010.10.15. 10:23:37

@belekotty: bár nem mondta én azért tudtam hogy lesz, sőt csak az nem tudta akinek nincs agya. Szarból még lehet próbálni várat építeni csak épp nem igazán fog menni.

fzoli77 2010.10.15. 11:59:16

@borpancsoló >>:
Némi irónia a részemről, hogy mennyire kontra produktív, amikor az állam gondoskodni akar az emberről, és nem az öngondoskodás szerepét erősíti.
(Bár az egykulcsos adó legalább ebbe az irányba lép)

Az államnak az erős felügyeleti szerveken keresztül kellene szabályoznia a piacot, és nem a piac tényleges kinálati szereplőjévé válnia.

Kicsit olyan ez, mintha én fönökként "elismerném", hogy nekem kell "dolgoznom" mindenki helyett, mert minden alkalmazottam hülye, és dilettáns. Csak akkor miért ezeket az alkalmazottakat vettem fel én, és miért nem tudom megfelelően írányítani őket?
Ki is a hülye akkor?

portfolio.hu/img/upload/res/th/0924mnb2n.png

A hitelest nem kell megmenteni, de aki megnézi a fenti képet, az gondolkozzon el erőssen azon, hogy mi is lenne az állam feladata ezzel a kamatlábbal.
És miért az állam veszi el, miért nem a versenyen teszi olcsobbá mindenki számára? (Értsd Energia, Pénzügy, Áruházláncok, stb....)
süti beállítások módosítása