/>

Draskovics még csak vissza akarta tartani az ÁFÁ-t. Gyenge amatőr Matolcsyhoz képest. Mi meg csak azon gondolkozunk: tényleg ekkora gázban van az ország, hogy most épp hárommillió magánnyugdíjpénztári tagot kell megzsarolni, hogy adjanak pénzt? Na és persze az: hol van ilyenkor az ellenzék?

A magánnyugdíjpénztárak államosításával nem is maga a bejelentés a legnagyobb baj. Pedig már önmagában az is iszonyatosan gáz, brutális lenyúlás, ilyet tényleg nem mert még senki sem meglépni Kádár bukása óta. Régóta gyűjtögetett pénzeinket elveszik, cserébe kapunk egy halvány ígéretet, hogy majd amikor évtizedek múlva nyugdíjba megyünk, az akkori állam majd valahogy eltart minket is, amit persze majd számon kérhetünk az akkorra valószínűleg évek óta halott Orbán Viktoron is, akár személyesen is, ha úgy tetszik. Próbáljuk meg csak elképzelni, ahogy Gyurcsány miniszterelnökként bejelent egy ilyet.

Délután kettőkor megtörténik a bejelentés. Este már minden híradó ezzel lenne tele, a második hír pedig a formálódó, néhány ezres tüntetés lett volna a Kossuth térről. Azért még csak formálódóm, mert kicsit később estére, amikor mindenkinek lejárt már a munkaidő, úgy tízezres körüli létszám lett volna, Gyurcsány, takarodj. Ami azonban még így is csak felvezetés a Fidesz hétvégi, nagyjából száz-százötvenezer embert megmozgató demonstrációja előtt, hogy ne nyúljon a kormány az emberek pénzéhez. Mert tényleg ne.

És most? Hol marad az ellenzék? Sajtóközlemények? Irgum-burgomok a kormánynak? Ennyi? Hol van itt a gyors reagálás? Hol a mozgósító erő? Hol a képesség, hogy elmagyarázzák millióknak, mekkora hatalmas nagy baj van tényleg? Mert a Fidesz ebben erősebb náluk - a kormányzati produkciójuk már most van olyan borzalmas, amilyenről még Szekeres Imre sem álmodhatna, pedig bizony mondom néktek, ő aztán tényleg tudja a tudnivalót az országirányítás legrosszabb mélységeiről.

Úgyhogy szégyellheti magát az ellenzék, ha már a kormánytól úgysem várhatunk szégyenérzetet. És így akarnak 2014-ben hatalomra kerülni?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr802470859

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Haverok, buli, manna 2010.11.26. 09:52:33

 Már most nagyon sokat feszegetik azt a témát, hogy vajon mi lesz 2014-ben és vajon lesz-e 2014-ben egyáltalán választás? Könnyen lehet, hogy mindez csak vicc volt, mármint a választások elnapolása, de azért mégis érdekes kérdés, hogy mi lesz az e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ökörpöröly 2010.11.24. 19:14:01

A magánnyugdíj megtakarítások államosítása egyet jelent a nyugati demokrácia megszűnésével. Azaz, a személyes szabadságjogok tiszteletben tartásának megszüntetésével, a vagyonhoz fűződő alkotmányos jogok eltörlésével, az alapvető jogbiztonság megszűnésével.
Ezzel a FIDESZ bolsevikjai eltörölték Magyarországon a nyugati típusú demokráciát. A következőkben számíthatunk a lakástakarék pénztárakban felgyülemlett lakossági megtakarítások államosításával.
Akinek van módja, az minden megtakarítását vonja ki Magyarországról és helyezze el a környező demokratikus államok pénzintézeteiben!

ökörpöröly 2010.11.24. 19:18:31

A magánnyugdíj megtakarítások államosítása egyet jelent a nyugati demokrácia megszűnésével. Azaz, a személyes szabadságjogok tiszteletben tartásának megszüntetésével, a vagyonhoz fűződő alkotmányos jogok eltörlésével, az alapvető jogbiztonság megszűnésével.
Ezzel a FIDESZ bolsevikjai eltörölték Magyarországon a nyugati típusú demokráciát. A következőkben számíthatunk a lakástakarék pénztárakban felgyülemlett lakossági megtakarítások államosításával.
Akinek van módja, az minden megtakarítását vonja ki Magyarországról és helyezze el a környező demokratikus államok pénzintézeteiben!

Nyugdíjkárosultak · http://nyugdijkarosultak.blog.hu/ 2010.11.24. 20:35:23

Tegnap este történt:
Johnny Matolcane: Keresztapa, nem tudom, mit tegyek. Az emberek nem akarják nekünk adni a nyugdíjukat.
Don Vittorio Orbalone: Mi van veled? Ez az Európai Unió belőled is buzit csinált? Úgy sírsz, mint egy nő.
Johnny Matolcane: De vége a költségvetésemnek, ha nem lépnek át. Tönkretesznek, kiröhögnek!
Don Vittorio Orbalone: Menj haza! Hat hét múlva az emberek neked fogják adni azt a pénzt.
Johnny Matolcane: Késő, már egy hónapja támadjuk a magánpénztárakat, és senki sem akar magától átlépni.
Don Vittorio Orbalone: Az én ajánlatomat nem fogják visszautasítani. Készülj, holnap sajtótájékoztatót tartasz.
süti beállítások módosítása