- Nem zavarta, hogy rögtön az első képviselői tevékenysége az volt, hogy ki kellett vonulnia? (A Fidesz és a KDNP frakcióból csak a frakcióvezetők szokták meghallgatni a miniszterelnök előre bejelentett beszédeit.)

- Igyekeztem még beszaladni a helyemre, hogy bentről tudjak kivonulni.

Bácskai János, újonnan megválasztott fideszes képviselő, index

Na, drága civil szféra, egy óra alatt meg tudjuk oldani Magyarország minden problémáját, ha erősek vagyunk! Évek óta nem lehetett ekkora havat látni Pest közepén, ez valami gyönyörű. És mindenkiből, tényleg mindenkiből kihozza a mélyen benne levő gyereket. Szóval délelőtt 9 óta úgyis ülésezik a parlament, semmi más dolgunk nincsen, mint megszakítani az ülést, és csak egy órácskára az egész bagázst kizavarni a Kossuth térre játszani.

Csak hogy legyen kis felüdülés a nehéz munkás hétköznapokban, kiszakadás a százalékokért folytatott vég nélküli harcból, és végre egymás közti béke és barátság. Olyasmi játékok jöhetnének szóba, mint például:

- Gyurcsány-Orbán közös angyalkázás

- Pártelnökök-frakcióvezetők, öt az öt elleni hógolyócsata

- Melyik bizottság építi a legnagyobb hóembert?

- Szánkóverseny a névsor A-L és M-Zs fele közt

- Döntsd hóba a pártelnököd!

És hasonlók, természetesen ők is lehetnek kreatívak, találhatnak ki még jobbakat. A lényeg az, hogy végre ne egymás ellen, hanem egymással, és ne harcoljanak, hanem játsszanak. Egyetlen órát csak - olyan kipihenten és energiával telítve ülnek majd vissza dolgozni, amilyenről egyébként csak álmodozhatnánk. És aztán minimum egy egész nap úgy tekintenének egymásra, mint emberre. Tisztelt elnökasszony, tisztelt ház, ki a hóra!

Rendre felmerül a téma, most éppen Répássy Róbert előadásában: csökkentsék az az állami cégek vezetőinek fizetését. Ilyenkor a társadalom egy része kapásból háromszoros hurrával felel: sokan szeretnék, ha mások kevesebbet keresnének.

Répássy mostani javaslata szerint a tisztségviselők honoráriumát a nemzetgazdasági bruttó átlagbér összegében maximálnák. Keller Üvegzseb László PM-államtitkár erre úgy felelt: nincs semmi gond, hiszen az igazgatósági tagok átlagos tiszteletdíja 128 ezer forint, míg a felügyelőbizottsági tagoké 107 ezer forint.

Vegyük észre a válaszban rejlő apró csúsztatást: míg Répássy a maximálisról beszélt, Keller az átlagösszeggel válaszolt. Gondolom, a Szerencsejáték Zrt. vezetője például nem ennyit keres. De szerintem a Magyar Távirati Iroda fejesei sem.

Viszont a lényeg nem is ez. Bár népszerű dolog a mindenkori állami végvezetők fizetésének csökkentéséről beszélni, de a helyzet azért annál árnyaltabb, minthogy "mert úgy megspórolnánk 2 milliárdot évente".

Ha csökkennek az államicég-vezetők juttatásai, akkor első körben két dolog valószínű. Egyrészt még a jelenleginél is nagyobb lesz a korrupció, hiszen még kevesebb pénzzel lehet majd megkenni a vezetőket. Maguknak megnyugtatásként még többen fogják mondani, még az amúgy becsületesek közül is, hogy "valamivel muszáj kiegészíteni" a fizetést.

Az ennél is nagyobb probléma pedig az lenne, hogy egyre tehetségtelenebb emberek kerülnének vezető pozícióba (ne feledjük: mindig van rosszabb!). Hiszen aki okos, jól képzett, azt simán (még simábban) elvinné a versenyszféra, az állami cégekhez csak az kerülne, akit máshova nem vettek fel. Így végül mi szívnánk meg.

Szerintem nem ezt akarjuk.

Akárhogy is szépítünk a dolgon: az SZDSZ halott. Hogy több szempontból is pontosabban fogalmazzak: agyhalott.

Agyhalott, mert még nem ment el teljesen, és a politika-közélet elég gyorsan változó világában természetesen előfordulhat, hogy 2010-ben nem csak a 2, hanem az 5%-ért is versenyben lehet.

És agyhalott, mert az agy halott: úgy kommunikációja, mint tevékenysége kezd kiesni a józan ész határain. És még csak nem is a Kóka urak meg Strabag-botrányok vitték oda, ahol tart. A párt úgy egészben köszönheti magának a helyzetet.

Amilyenné a MIÉP vált a magukat valamennyire is komolyan vevő radikális jobboldaliak körében, ugyanott tart az SZDSZ egy másik körben. Nem csak hiteltelen, de komolytalan is: az SZDSZ önmaga lelkes paródiája.

VLADIMIR: Holnap felkötjük magunkat.
[Szünet]
Ha csak Godot meg nem jön.

ESTRAGON: És ha megjön?

VLADIMIR: Akkor megmenekültünk.

ESTRAGON: Akkor hát megyünk?

VLADIMIR: Húzd föl a nadrágod!

ESTRAGON: Mit mondasz?

VLADIMIR: Húzd föl a nadrágod!

ESTRAGON: Hogy húzzam le a nadrágom?

VLADIMIR: Húzd föl a nadrágod!

ESTRAGON: Persze, persze. [Felhúzza a nadrágját]

[Csend]

VLADIMIR: Megyünk?

ESTRAGON: Menjünk.

[Nem mozdulnak]

 

[Függöny]

A szerbeket is felháborította kiváló játékosuk, Zarko Sesum elleni támadás. Sesum apja a Prosport című román online magazin szerint 300 harcost toboroz a délvidéki harcokban hírhedtté vált Arkan egykori katonái közül. (Kisalföld.hu)

Elképzelni nem tudom, kinek juthatott eszébe, hogy ilyen nehéz pillanatokban ilyenekkel ijesztgesse az embereket. (az apa, Stevan Sesum nyilatkozata)

Sosem álltam bosszút senkin semmiért, és nem is fogok - mondta Stevan Sesum, hozzátéve, hogy foglalkozását tekintve közgazdász, és egy mezőgazdasági termékek forgalmazását végző cégnél dolgozik. (Vecernje Novosti/MTI)

Bűnügyi magazinunk szombaton Fejér megyében forgatott, amikor kollégáink egy autókonvojra lettek figyelmesek, amelyet követni kezdtek. Az autók, amelyek közt szerb is volt, az enyingi benzinkútnál félre álltak. Ez az a kút, ahol az enyingi romák gyülekezni szoktak, szombat este épp egyikük születésnapját ünnepelték. Rövid időn belül szóváltás alakult ki a romák és az autók utasai közt. Ezután a cigányok üvegekkel, székkel dobálták meg az autósokat, akik elmenekültek a helyszínről. A rendőrség csak az összecsapás után érkezett a benzinkúthoz. 7 embert őrizetbe vettek csoportosan elkövetett garázdaság miatt. (HírTV)

Csöpögős műromantika, édesnek álcázott gagyi piros szívecskék, és játsszuk el, hogy a jeges szélben is van kedvünk megfogni egymás kezét kesztyű nélkül - végre lement a szokásos brutálfebrtizennégy idén is. Alapvetően nehezen érthető az az amerikai logika, hogy mindenből komoly ünnepet kell csinálni, pontosabban ezt értem, a pénzért van, de hogy egyébként értelmes emberek meg is eszik?

Más példa, teljesen más területről. Néhány napja nem sokkal a lefújás előtt percekig állt egy los angeles-i kosármeccs,annyira ünnepelt a közönség, hogy képtelenség volt tovább játszani. Nem mintha ekkor már eldőlt volna bármi is, szoros meccs volt. Na de ilyen apróság, hogy végeredmény, eltörpült amellett, hogy Kobe Bryant lett az NBA legfiatalabb játékosa, aki megszerzi a 23000. pontját. Egyébként is, aki nézett már amerikai sportközvetítéseket, tudja, havonta minimum egyszer kötelező egy történelmi rekord elérése, körülbelül azon a szinten, hogy XY megszerezte élete négyezredik lepattanóját. Valahogy ez Európában elképzelhetetlen, hogy ügy legyen. Van egy haverom, aki minden elképzelhető statisztikát vezet az MTK-ról, de ha megkérdeznénk, Kanta Józsi hány sikeres lapos passznál tart karrierje alatt, és ezt a számot hány éves, hány napos korában érte el Illés Béla, gyanítom, azért zavarba tudnánk hozni.

Persze nem baj, ha mindent meg akarnak ünnepelni, csak semmi szükség arra, hogy majmoljuk azt, amit egy kontinenssel arrébb csinálnak. Vagy ha igen, akkor játsszuk tényleg komolyan - tudtátok, hogy ma 2408 éve ítélték halálra Szókratészt? Szomorkodjunk! Holnap viszont a hatvankilencedik évfordulója lesz annak, hogy lemérték a leghidegebb hőmérsékeletet Magyarországon, úgyhogy demonstratíve sál, sapka, nagykabát! Egyébként is megtarthatnánk ezen a héten Magyarország Kollektív Szülinapját, az legalább egyébként is ünnep. Nem vicc, február 11-e és 19-e közt több ismerősömnek van születésnapja, mint november-decemberben végig, persze visszaszámolva kilenc hónapot, teljesen logikus, lehetne már május. Húsz év múlva sem lesz az ilyesmivel probléma, akkor július 26-án fog a fél ország névnapozni, ami persze egyáltalán nem baj, sőt.

De ha igazán nagy durranást akarunk csinálni, akkor a sok ünnep- és emléknap közé tegyünk be valami mást, egy átlagos hétköznapot is. Ezt elnevezhetnénk Átlagos Hétköznapnak, ami persze külön kategória a többi naphoz képest, egy különleges valami, igazi, speciális nap az ünnepek közt, amiből nincs több, csak ez az egy. Meg kell ünnepelni.

Kedd délelőtt, ébresztő kávé mellé felmegyek a netre híreket olvasni. Ott látom, egy helikopter beleesett a Dunába. Odamegyek az ablakhoz, megerőltetem a szemeimet, és tényleg, távol, a Lágymányosi híd után valóban ott van valami. Ahhoz túl messze, hogy pontosan lássam, de így, leírás után nem lehetetlen, hogy az az.

Üdv a huszonegyedik században! A kor, amiben előbb kapcsolod be a géped, mint hogy elhúzd a függönyt, és neten olvasod el, mit látsz, ha kinézel az ablakodon.

Azt megjósolni, hogy jövőre elég radikálisan át fog alakulni a parlament összetétele, különösebb politológusi zsenialitás nélkül is könnyű. Érdekes viták arról folynak mostanság, milyen átrendeződés várható 2014-re.
 
Az alapképlet ugye rettenetesen egyszerű: az MSZP jövőre kiírja magát a nagypártiságból, és odakerül a kormányrúd a Fideszhez, tessék kezdeni valamit az országgal. Szavazóik pár hónap után rájönnek, hogy a jobboldalon sincs Messiás, hogy a gazdaság még mindig bajban van, és hogy bizony, a Fidesz is végighazudta az elmúlt – addigra – nyolc évet. A kemény mag megmarad, de az az uszkve kétmillió ember, aki most utálja a szocikat, és csak jobb híján szavaz Fideszékre, pillanatok alatt elfordul tőlük. Hogy ez így lesz-e, abban igazán nincs vita, legfeljebb abban, mennyire zuhannak nagyot, és mi történik azután.

Sajnos, azt is szinte biztosra vehetjük, hogy megerősödik a szélsőjobb, ahogy válságban mindig. Ez rossz, de kibírható, majd nem köt velük szövetséget senki, ha pedig túlzottan a fejünkre nőnének, elintézik őket néhány jól irányzott gumilövedékkel.

A rosszabb lehetőség az, hogy eljátsszuk, amivel az osztrákok szenvednek húsz éve. Egy népszerűtlen baloldali párt, egy népszerűtlen jobboldali, egy 10-30 százalékos szélsőjobb, és nem lehet kezdeni a rendszerrel semmit. Erre minden esély megvan, ha a pártok nem mernek újítani. Természetesen az osztrák helyzetet mintázva, iszonyúan nagyokat vigyorognék egy MSZP–Fidesz koalíción, de még az amúgy teljesen jogos kárörömnél is szívesebben fogadnám, ha történne valami normális is itthon. Ahhoz pedig a kettes verzió kell.

Ha ugyanis négy év különbséggel mindkét nagy pártunk lenullázza magát, az hirtelen szabaddá teszi a porondot új erőknek, vagy a meglévők átalakult formáinak. Aki nem hiszi, nézze meg alaposabban a vörös és a narancs pacát az 1990-es parlamenti patkóban.

Ami sokkal érdekesebb kérdés: mivé formálódik át? Azt tudjuk, hogy a választási rendszerünk a kétpártrendszer felé húz, de azt, hogy a három komolyan vehető ideológia közül melyik kettő lesz nagy – még nincs ember, aki megjósolhatná.

Óriási szerencsénkre sehol nincs leírva, hogy a kérdés mindig az legyen, jobb vagy bal. 1990 és ’93 közt éppenséggel az volt, jobb vagy liberális, aztán két évig az, liberális vagy bal. Nincs bebetonozva semmi, csak a pártok ügyességén múlik, hogy a három lehetséges felállás közül melyiket kapjuk meg. Itt a lehetőség a paletta átszínezésére, s ha ezt a mostaniak nem látják meg, meglátja helyettük majd más. Ehhez persze, nem árt az elit lecserélése és az sem, ha valahonnan előkerítenek egy olyan politikusi kört, amely képes újítani. A vezetők felelőssége, átadják-e a hatalmat párton belül, vagy bedől a párt, és jön valami új. Képzeljünk szépen magunk elé egy normálisabb bal-, egy normálisabb jobboldali és egy nagy, komolyan veendő liberális párt közül kettőt. Én szívesen élnék egy ilyen országban, csak jönne már.

Nem féltem magunkat. Mert a krízis nem pusztulást jelent. Pontosabban pusztulást is – de ezzel együtt az esélyt, hogy ha elmúlt, a romokon elkezdhetünk végre építkezni. Nem csoda, nem megváltás. Esély. Illene élnünk vele.

Eredetileg itt, megjelent a Tiara Magazinban.