Újabb vészhelyzet Kolontáron, az eső mossa bele a nem rendbetett földekről a vörösiszapot a patakba - szólnak a hírek. Azazhogy jelezte az MTI, és vette át tőlük nagyjából minden magyar médium, naná, miért is ne bízzanak meg bennük. Ez persze magában foglalja azt is, hogy ezek szerint eddig minden rendben volt, sikerült a károkat legalább részben helyrehozni, szép az élet. Amivel egy baj van csak: hogy tudniillik egész konkrétan nem igaz.

Erre szemtanút is fel tudok hozni, jobb híján saját magamat. Munkámból adódóan néhány nappal a borzalom után voltam Devecseren, múlt héten pedig ott és Kolontáron. És körülbelül mintha semmi nem történt volna a kettő közti időben. A kisváros és a falu még mindig vörösben áll, a pocsolyák még mindig ugyanúgy iszaposak, az az undorító kémialaborszag még mindig ott van, a kolontári házakban majdnem bokáig érően áll a vörösiszap (mégis mit hittek, az első eső nem fogja belemosni a patakba?), és ami a legnagyobb hazugság: ki mondta azt, hogy a patak vize kitisztult? Alig néhány nappal ezelőtt még két színből állt. A szélén rozsda-, középen égővörös.

Az igazán jó kérdés az, miért esik jól az MTI-nek és szinte a teljes magyar sajtónak nyilvánvaló hülyeségeket leírni. Ettől nekik nem lesz több pénzük, sem nagyobb olvasottságuk - sőt, pont fordítva, azzal lehetne jól eladni mindent, ha arról beszélnének folyamatosan, mekkora hatalmas nagy baj van -, nincsenek jóban olyan cégekkel vagy állami vezetőkkel, akiknek érdeke volna azt mutatni, hogy máris mindent rendberaktak. Egyedül a lustaság játszhat be: sokkal egyszerűbb nem odamenni, hanem csak átvenni azt, amit a nyilván elfogultak mondanak a helyszínről. De akkor is, elég csak egy ember, aki odanéz, látja, mi van, és nem, mégsem írja meg, hogy minden ugyanolyan rettenetes, mint egy hónappal ezelőtt?

Nem felháborodva, hanem teljesen értetlenül keresem a válaszokat. És fogalmam sincs.

Kísért 2006 emléke, csak most éppen Gyurcsány Ferenc szerint nem legitim Orbán Viktor, nem pedig fordítva. Nem legitim, mert elveszi a pénzünket, mert despotaként bánik az országgal, és mert gyengíti az alkotmányosságot. És bár a három állítás külön-külön mind igaz, négy év után újra itt az idő, hogy kicsit jöjjön pár tiszta szó a legitimitásról.

Orbán Viktor Magyarország 100 százalékosan legitim miniszterelnöke. Ahogy 2004 és 2009 között 100 százalékosan legitim miniszterelnök volt Gyurcsány is. Orbán Viktort ugyanis az országgyűlési többség megválasztotta miniszterelnöknek, a Parlamentben pedig a Fidesz-KDNP általános, szabad, titkos választáson szerzett többséget. Akkor mégis, mik a kérdések?

És nem az az igazán szomorú, hogy ellenzékbe szorulva az MSZP nem tud egy kicsivel sem jobb lenni, mint amilyen kicsinyes és szánnivaló az ő ellenzékük volt. Sem az, hogy még mindig sokan nem értik, hogy a politikai véleménykülönbség nem egyenlő az illegitimitással. Hanem az a folyamat, amivel ide eljutottunk.

Az illegitimitás ugyanis nagy szó. Nagyon nagy, nagyon súlyos. Megérdemelné, hogy csak kiemelt helyzetekben használjuk. Ahogy a hazaárulót, a fasisztát, a kommunistát is - a legsúlyosabb politikai sértéseket. Azzal, hogy lépten-nyomon ezeket a jelzőket lődözgeti el párthovatartozástól függetlenül mindenki azokra, aki éppen nem tetszik neki, ezeket a szavakat értékteleníti el. És ezért nem fogjuk felfogni a súlyát, ha valaki egyszer valóban illegitim lesz.

Október huszonharmadika az aktuálpolitizálás és az indulatok nagy terepe, ami sokkal inkább szól a forradalom bukása iránti szomorúságról, mint a büszkeségről, hogy legalább két hétig sikerült. November negyedike gyásznap. És nem csak 1956 gyásznapja. Hanem mindené, amit azon a rettenetes napon hoztak el nekünk, és ami még most is itt van köztünk.

Mert 1956. november 4-e mindmáig köztünk él. Az akkori túlélési ösztönök, a zsigeri beidegződések bennünk vannak, bennünk is, akiknek akár még csak a szülei sem éltek aznap. Az oroszok bevonultak, magukkal hozták Kádárt, itt pedig valahogy életben kellett maradni. És ezek az ösztönök azóta is megvannak, és mérgezik Magyarországot.

A Kádár-kor napjaink realitása. Most, huszonegy évvel az egész bukása után is mindenünket ez határozza meg. A kiegyezés az állam adta jólét és a szabadságeszmények közt. Hogy ne gondolkodj, ne nézz másra, csak azt figyeld, kapsz-e az államtól két forinttal többet, mint tegnap. Hogy senki politikus nem mer előre gondolkozva egy kicsit kényelmetlenebb lépést megtenni, mert azonnal megbuktatnák. De az a beidegződés is, hogy a szabályok kijátszandóak, mert csakis rosszak lehetnek.

És folytassuk? Az a szekértáborokban gondolkodás, amikor vagyunk mi, a jók, és ők, a rosszak, és semmi, de semmi középút. A lustaság, hogy ne gondolkodj, mit csinálnak a fejed felett a politikusok, csak fogadd el választott oldalad igazságát. A megalkuvás, hogy csatlakozz valahova, aki erősnek látszik, akkor is, ha nem szereted. Mert azt csak halkan merd elmondani. Aztán majd néha szavazol az üres pénztárcád és a még üresebb jelszavak szerint, olyanokra, akiktől nem remélsz semmit, akikről te magad tudod a legjobban, hogy alkalmatlanok. De elfogadod a zsarnokot magad fölött, amikor épp nem téged üt. Kádár meghalt, második legjobb tanítványa, volt miniszterelnökünk haldoklik, de a szellem itt van, és legeslegjobb tanítványa még dolgozik, épp teljes lendülettel vezeti tovább a jó országot a legrosszabb úton. És szégyen, hogy itt kell tartanunk.

Este tíz óra van. Budapest csendes, a vidék feltehetőleg még csendesebb. A Tottenham 2-0-ra veri az Intert, az egyetemisták már kezdenek inni, minden rendes ember már lefektette vagy a gyerekeit vagy a barátnőjét. Nyugalom van. A Parlamentben épp most tárgyalják az Alkotmánybíróság jogainak elvonását.

Nem azért, persze, mindig is voltak késő esti, éjszakai ülések. Igen. Ilyenkor voltak azok a viták, amik senkit nem érdekeltek, amik alig valakiket érintettek, az igazán rétegtémák. Amit szinte meg sem kéne vitatni, de muszáj. Ehhez képest mostanában rendszeresen a legfontosabb ügyeket tárgyalják ilyen időpontokban, amikor már senki nem figyel oda pár száz emberen kívül, és még nagyon-nagyon soká jönnek a holnap esti híradók.

De ez a kétharmados forradalom? Félni a nyilvánosságtól? Elbújni? Eldugni mindent úgy, hogy észre se vegyék az emberek? Ha annyira jó érveik vannak, csak nem merik vállalni a világ előtt?

Igazán kár érte.

Drága exminiszterelnökünk ismét szervezkedik, és ami még fontosabb: ez érdekli az ellenfeleit is. Nem mindig volt ez így. 1994, az MDF bukása után Borossal senki nem foglalkozott, az egyetlen személyi kérdés az volt, Orbán vagy Torgyán fogja össze a jobboldalt. 1998 után Horn ha a pártján belül bukott ember nem is lett, mégis háttérbe szorult, egyértelműen Kovács vette át az MSZP vezetését. Bajnai vállaltan nem is akar visszatérni a politikába, arra pedig a fiatalabbak talán már nem is emlékeznek, hogy ki az az ember, akit úgy hívnak, hogy Medgyessy Péter. Két ember volt a magyar politikában, aki bukott miniszterelnökként is kikerülhetetlen tényező maradt: Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.

De a 2002-2003-as Orbán esetében ez még érthető is volt. Egy erősen centralizált párt vezetője volt, és ahelyett, hogy visszalépett volna, csak még erősebben maga alá gyűrte a Fideszt. Ráadásul az volt az az időszak, amikor a magyar jobboldal először és talán utoljára egységes volt: a kisgazdák eltűntek, a MIÉP szintúgy, Vona Gábor még egy polgári körben volt Orbánnal, az MDF pedig akkor még épp szövetséges volt. Egyszerűen ha valaki jobboldali volt, más választása nem maradt, mint OV. A mostani baloldalon azért lényegesen más a helyzet, nincs sehol sem megírva, hogy Gyurcsánynak erős embernek kéne lennie. És mégis az. Látszólag logikátlan.

Tény azonban az: az ellenzék ma vezetőhiányban szenved. S ez nem feltétlen az orbánihoz hasonló egyszemélyi irányítás szükségességét jelenti, hanem azt, hogy minden sikeres szervezetnek kell egy arc. Egy ember, aki mögé oda lehet állni. Lehetőleg egy nagyon erős személyiség. Gyurcsány ezt ismerte fel nagyon helyesen 2004-ben, és ezért is tudott nyerni 2006-ban, nem azért, mert miniszterelnöknek annyira zseniális lett volna. Sőt, inkább a miniszterelnöki teljesítménye ellenére választották újra.

És az igény megvan egy erős baloldali vezetőre valamennyire már most is, 2014-ben pedig ez még hangsúlyosabb lesz, mert akkor már négy éve nem ők kormányoznak majd, nem lehet majd mindenért visszamutogatni rájuk. A mostani baloldalon viszont igazán karizmatikus, erős ember nincs. Mesterházy? Horváth Csaba? Ne vicceljünk már. Esetleg valaki az LMP-ből? Szimpatikusak, de teljesen elképzelhetetlen, hogy mondjuk Schiffer kiálljon Orbánnal szemtől szembe vitázni, és Orbán ne mossa le a pályáról. Nem jelenthető ki, hogy Gyurcsány lesz az az ember, aki 2014-ben Orbán kihívójaként megjelenik. Felküzdheti magát más is a két baloldali párt valamelyikében, sok idő van még addig, a Gyurcsány márkanév pedig már van annyira lejáratott, hogy nehéz lehessen újra felépíteni. De a nehéz nem egyenlő a lehetetlennel, és ezt tudják a jobboldalon is. Ezért tartanak tőle még mindig.

A kormány kommunikációja eddig a hétig jó volt. Már persze azok szemében, akik a kommunikáció értékelését el tudják választani a személyes szimpátiájuktól, nem lepődnek meg a manipuláció létezésén, és Őszöd idején sem döbbentek le, hogy jé, valaki hazudik. (Ez jókora adag machiavellizmus persze, de vállalom.) Kíváncsian vártam, mihez fognak kezdeni a kommunikációs nagyemberek akkor, amikor először kerülnek védekező pozícióba, bár azt nem hittem volna, hogy ez a pillanat ennyire gyorsan eljön. De itt van. És elég csúnyán leszerepeltek.

Itt van tehát az első ügy, amiben a közvélemény egy nagyobb része - köztük nem kevés jobboldali is - a kormány véleményével szemben áll. A kormánykommunikáció pedig nem változott semmit. Maradt ugyanaz az agresszió, ugyanaz a düh, még nagyobb cinizmus, és szó szerint ugyanazok a jelszavak, mint korábban. Az emberek védelme. A választói akarat, a Forradalom A Szavazófülkékben (tényleg, ezt miért nem rövidítik sosem?), és a kétharmad.

Nehéz persze váltani. Támadó pozícióból hirtelen átmenni defenzívába, akár csak egy fontos téma erejéig is, nem egyszerű. Különösen nem az egy olyan szervezetben, ahonnan a belső kontrollt, mint olyat, gyakorlatilag teljesen kiiktatták mára.

Pedig sokkal egyszerűbb lenne most visszavonni a Lázár-féle javaslatot, és azt mondani: bocs, hibáztunk. Hibázni ugyanis szokott mindenki, de az csak a hülye, aki ezt nem ismeri el akkor sem, amikor a közvélemény is rájött. Persze, fájhat kimondani, hogy hibáztak, de talán még mindig jobban jártak volna ezzel, mint így, hogy adtak egy komoly lehetőséget az ellenzéknek, hogy elkezdjék összeszedni magukat.

Mert nem az a jó csapat, ami soha nem kap gólt. Sőt, egy jó csapat még öngólt is lőhet. Hogy utána tudnak-e taktikát váltani - na, ott dől el, valójában jók-e.

Orbán Viktor, 2007: "Van még egy tanulsága az Alkotmánybíróság döntésének. Mégpedig az, hogy egy demokráciában általában a demokratáknak van igazuk. Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse."

Lázár János, 2010: "A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

Lázár János, 2011: "A szavazófülkékben végrehajtott forradalom megszilárdulásával a népszavazás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

Lázár János, 2012: "A médiahatóság megszilárdulásával a sajtó ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

Lázár János, 2013: "A Fidesz megszilárdulásával az ellenzék ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

Lázár János, 2014: "A Nemzeti Együttműködés megszilárdulásával az országgyűlési választás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált."

És, hagyjuk?

Vajon hány bort fizettek Lázár Jánosnak, hogy elmondja ma napirend előtt azt az irtóztató baromságot, hogy a szocik nem akarják, hogy az emberek maguk dönthessenek a pénzükről, emiatt ellenzik a magánnyugdíjpénztárak államosítását? (Vajon nem gondolta, hogy ha egy ilyet elmond, akkor arra a média azonnal rárepül - ő nem merte volna lefogadni, hogy az index például szószerint fogja idézni ezt?)

Ha most a Fidesz ennyire rossznak ítéli a magánnyugdíjpénztárakat, akkor tavaly miért tiltakoztak annyira, amikor az MSZP próbálta megcsinálni annak a lenyúlásnak a töredékét, amit ők most?

Aki egy olyan hosszú távú befektetésről beszél, mint több évtizeden át folyó nyugdíjra spórolás, szerinte szakmailag tényleg korrekt két rossz év (2008, 2009) adataival indokolni, miért rossz az egész?

És csak egy kicsi, ami tavalyról maradt kérdés, nyelvészkedő kedvűek számára: minden politikai véleményt félretéve, simán a magyar és a latin nyelv alapszabályait ismerve mit is jelent az a Fidesz-szlogen, hogy az MSZP szeretné PRIVATizálni a MAGÁNnyugdíjpénztárakat?