/>

NovemberNégy

E-one 2010.11.04. 17:55

Október huszonharmadika az aktuálpolitizálás és az indulatok nagy terepe, ami sokkal inkább szól a forradalom bukása iránti szomorúságról, mint a büszkeségről, hogy legalább két hétig sikerült. November negyedike gyásznap. És nem csak 1956 gyásznapja. Hanem mindené, amit azon a rettenetes napon hoztak el nekünk, és ami még most is itt van köztünk.

Mert 1956. november 4-e mindmáig köztünk él. Az akkori túlélési ösztönök, a zsigeri beidegződések bennünk vannak, bennünk is, akiknek akár még csak a szülei sem éltek aznap. Az oroszok bevonultak, magukkal hozták Kádárt, itt pedig valahogy életben kellett maradni. És ezek az ösztönök azóta is megvannak, és mérgezik Magyarországot.

A Kádár-kor napjaink realitása. Most, huszonegy évvel az egész bukása után is mindenünket ez határozza meg. A kiegyezés az állam adta jólét és a szabadságeszmények közt. Hogy ne gondolkodj, ne nézz másra, csak azt figyeld, kapsz-e az államtól két forinttal többet, mint tegnap. Hogy senki politikus nem mer előre gondolkozva egy kicsit kényelmetlenebb lépést megtenni, mert azonnal megbuktatnák. De az a beidegződés is, hogy a szabályok kijátszandóak, mert csakis rosszak lehetnek.

És folytassuk? Az a szekértáborokban gondolkodás, amikor vagyunk mi, a jók, és ők, a rosszak, és semmi, de semmi középút. A lustaság, hogy ne gondolkodj, mit csinálnak a fejed felett a politikusok, csak fogadd el választott oldalad igazságát. A megalkuvás, hogy csatlakozz valahova, aki erősnek látszik, akkor is, ha nem szereted. Mert azt csak halkan merd elmondani. Aztán majd néha szavazol az üres pénztárcád és a még üresebb jelszavak szerint, olyanokra, akiktől nem remélsz semmit, akikről te magad tudod a legjobban, hogy alkalmatlanok. De elfogadod a zsarnokot magad fölött, amikor épp nem téged üt. Kádár meghalt, második legjobb tanítványa, volt miniszterelnökünk haldoklik, de a szellem itt van, és legeslegjobb tanítványa még dolgozik, épp teljes lendülettel vezeti tovább a jó országot a legrosszabb úton. És szégyen, hogy itt kell tartanunk.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr702423657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Búth Emília - MI LESZ A FALU BOLONDJÁBÓL? 2010.11.12. 08:45:17

Bortnyik Sándor | Figura dombok közöttA bolondja nincs falu nem is falu. A bolondja nincs falu csonka. Isti a hetvenes évek közepéig az utca szerves része volt. Kék iparos kötényt, fehér inget viselt. Belehajolt az ember képébe, hogy: adjál piroskönyve...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haska 2010.11.05. 00:00:32

Nagyon egyetértek.

jetcool 2010.11.06. 23:23:59

teljes mértékben egyetértek. kár, hogy nincs jelenleg olyan tábor, amely ezt az értékrendet képviseli.
süti beállítások módosítása