/>

Egy furcsa este után

E-one 2010.04.11. 23:44

Az MSZP el lett zavarva, nagyon csúnyán. Ez jó.

A Jobbik nem lett a második legerősebb párt. Ez is jó, nagyon jó.

Budapesten az LMP megverte a Jobbikot. Imádom ezt a várost, komolyan.

A Fidesz megnyerte a választást. Ez nem feltétlen jó, de szurkolok nekik, hogy jól kormányozzanak, mindannyiunk közös érdeke, hogy végre valaki kezdjen valamit ezzel az országgal.

Az LMP bekerült, az MDF kiesett. Ezt mindenki döntse el maga, jó-e vagy sem, én személy szerint liberális szavazóként azt mondom, örülök a négypárti Parlamentnek, annak, hogy nem csak a Fideszt, az MSZP-t és a Jobbikot kell most hallgatnunk négy évig. Tetszik, hogy sokan jelezték: szükség van valami újra, nem csak a szélsőségektől, és komolyan szurkolok az LMP-nek, hogy váljon olyan párttá, amilyennek a kampány alatt tűntek. Aztán meglátjuk, mi lesz belőlük. Azért pedig kár, ahogy a gazdasági normalitás szempontjából jeles Bokros-program mögé egy minden elemében vállalhatatlan párt állt csak be, de csak maguknak köszönhetik a bukást.

A legfontosabb kérdés viszont még nyitott: nem tudni, meglesz-e a Fidesz kétharmada. Jelenleg 206 hely az övék biztosan, és még 121-et osztanak ki. Az országos lista a veszteseket kompenzálja, ott keveset fognak kapni. A hátramaradt 57 egyéni körzetből kell nyerniük nagyjából ötvenet, erre rátesznek úgy három és tíz közti mandátumot az országos listáról, és megvan a kétharmad. Az LMP és a Jobbik szavazói fogják ezt eldönteni, én most azt mondanám, hogy össze fog jönni a kétharmad, de esküdni nem mernék rá. Annyi biztos: a fideszes nyilatkozatok nem voltak még felhőtlenül boldogok. Izgalmas két hét előtt állunk még.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr331913286

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: CSAK A FIDESZ! - a győzelmi videó 2010.04.12. 14:34:51

Csak a Fidesz! - Szó szerint. Nagyon komoly győzelmi videó, de szigorúan csak nagyon erős idegzetűeknek.;) function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/share.jsp?u='+encodeURIComponent(u)+'&...

Trackback: Másnaposan 2010.04.12. 13:42:05

A fél ország álmosan kóvályog, hisz szinte mindenki éjfél után is még a tévé és/vagy számítógép előtt ült, vagy talán épp egy pártbuli helyszínén örült vagy bánkódott az eredményeken, esetleg kínjában röhögött az OVB orbitális töketlenkedésén (de most ...

Trackback: Morvai és Orbán együtt ünnepel – videó 2010.04.12. 09:47:38

2010. április 12. - új korszakra ébredt Magyarország. Hajszál híján Fidesz kétharmad, bő 16% Jobbik, van ok az ünneplésre. Exkluzív videó! ;) function iwiwshare_click() {u=location.href;t=document.title;window.open('http://iwiw.hu/pages/share/...

Trackback: Lehet Más a Parlament(ben) 2010.04.12. 04:12:41

Gratulálunk az LMP-nek a bejutáshoz. (A 70%-os feldolgozottságnál 7% tuti bejutó, főleg, hogy általában Budapest eredménye érkeznek később, ahol erősebb a párt.) Bár sokan tartottunk attól, hogy elveszett szavazat lesz, amit rájuk adtak, hasonlóan mi...

Trackback: Anti-MSZP 2010.04.12. 02:18:10

 A választás üzenete: csak ne az MSZP-t! A vasárnapi választás egyértelműen az MSZP-ellenes erők elsöprő győzelmét hozta. A választások első fordulója a Fidesz nagy győzelmét hozta. Nincs azonban győzelem vereség nélkül. A vasárnapi választások ...

Trackback: MSZP: ez olyan rossz, mint 1990 2010.04.12. 00:16:06

Az MSZP helyzete szinte reménytelen. Törzsszavazói bázisa a legbiztosabb hanyatlásra van ítélve, miközben más bázisa nincsen. Az exit pollok szerint 2010-ben alig több ember szavazhatott az MSZP-re, mint 1990-ben az MSZP-re és az MSZMP-re együttvéve. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandeirante 2010.04.12. 10:21:38

@M11an: Király a jobbiknál van, akinek akkora arca volt a választás előtt, amekkora még Torgyánnak sem. Orbán alázatról beszélt.

bandeirante 2010.04.12. 10:22:22

@kíváncsivagyok:
>Ki szerette Torgyánt ? Ki lépett vele >koalícióra

Antall József.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.12. 10:23:45

kíváncsi vagyok más lesz-e az LMP. miben lesz más?
remélem nem bújik ki a köpönyege mögül az szdsz. illetve remélem, hogy nem is lesz ott.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:24:26

@krüger: Azért, ha politikai hatalma nem volt a kiszeseknek (pedig volt , aki Kisz-tag volt,az már a párt előszobájában érezhette magát !) de volt rengeteg előnye , bármilyen ügyben hozzájutott különböző előnyökhöz ! Egy Kisz titkár előtt megnyíltak a kapuk. Az vállalt Kisz-titkárságot valóban akinek jó volt a beszélőkéje és AKI EBBŐL ELŐNYÖKET AKART KOVÁCSOLNI !

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:26:37

@kíváncsivagyok:
Igazad van Bokros megítélésében, de Dávid Ibolya az utóbbi hónapokban meghibbant. Arra számított, hogy az SZDSZ korábbi szavazóit megnyeri, ha az SZDSZ múmiáit beteszi a pártlistára.

Az SZDSZ szavazói pont ezekben a múmiákban csalódtak, és Ibolykanénje akkor tarolt volna velük, ha nem közösködik a múmiákkal. Így nemhogy begyűjtötte a korábbi szavazóit az SZDSZ-nek, hanem a saját meglévőit is elriasztotta magától.

Így a korábbi SZDSZ szavazók megoszlottak az MSZP az LMP és a Fidesz között. Mert a Fideszen nagyon sokat változott az elmúlt egy évben. A Szíjjártót is eldugták, és csak akkor beszél a mikrofonba, amikor hanyagságból felügyelet nélkül hagyják. Nem portyáznak már az elkóborolt cerkófmajmok sem a bazárban szélnek eresztve. Mikulabá nem szinglihordázik, és a Kövér Laca is inkább egy értelmiségi tarisznyaráknak néz ki, mint a korábbi széljobbnak üzenő Mupet Show zoknibáb.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:26:46

@krüger: Rövid a memóriám biztosan , Én Orbánra emlékszem, hogy az 50 % - ot meghaladja tán még minisztert is csinált ebből a gyengeelméjű celebből, aki jól meg is szedte magát regnálása alatt !!

bárisnya 2010.04.12. 10:28:03

@tcom:
talán ezért nem olyan felhőtlen a hepi narancsvidéken, mert néhányan közülük - aki nem net-analfabéta, mert tudjuk, olyan is van köztük - sejtik, hányszoros harapófogóban lesznek. És ezek közül az egyik a saját múlt négy évi obstrukciós politikájuk, aminek minden egyes mondatával szembesíteni lehet őket.

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:28:29

Az LMP nem az SZDSZ, hanem a 20 évvel ezelőtti Fidesz zöld ruhában.

Aki szavazópolgár volt 20 éve, az tudja miről beszélek.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:34:48

@Doktor Kotász: Egyetértek ! Nyert a populizmus, a demagógia tagnap, a szakmaiság és a hozzáértés ellen.4 év múlva is ilyen lesz a Fidesz támogatottsága ?? Valóban azért nyert most a Fidesz , mert Kövért ,Mikolát és a kompromittáló embereket eldugták, majd csak a választások után jönnek elő biztosan ! Az MSZP pedig azért szenvedett ilyen nagy arányú vereséget, mert pont a "legjobb" időben szedték elő a BKV -s botrányokat, pedig gondolom már évekkel ezelőtt is tudtak róla ! Ekkora botrányok akár el is söpörhették volna, pedig "csak " olyat tettek, amit minden , a hatalom közelében lévő párt megtesz !!

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:35:58

@krüger: ">Ki szerette Torgyánt ? Ki lépett vele >koalícióra

Antall József. "

Na meg Orbán Viktor. Most te vagy nagyon fiatal vagy, vagy egy kettőig számolni nem tudó, háromig nem emlékező idióta...

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:37:57

@bárisnya: A hatalom, megvan , de most minden 8 év alatt elkövetett hibás lépésükkel szembe kell nézniük . Pl.: Nagyon kíváncsi leszek, milyen nevet adnak a "vizitdíjnak" ??, mert nincs kétségem , hogy valamilyen módon bevezetik !

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:41:09

@kíváncsivagyok:
Szerintem a Fidesz populizmusa ki fog abban merülni, hogy:
"Emberek, belenéztünk a kincstárba, és ki van fosztva. Ezek a szocik úgy elkúrták, hogy nincs mit tenni, sajnos nem kolbászból lesz a kerítés. Bezzeg, ha négy éve nyertünk volna, nem jut idáig az ország."

Csak ugye a Jobbiktól még keményebbet fognak kapni, mint amit a szociknak adtak.

CSÉ 2010.04.12. 10:41:17

Tökéletesen igazad van, csak azt az egy ellentmondást nem tudom, hogyan oldod fel, hogy az eddigi liberális szavazatoddal mindig az általad gyűlölt MSzP-t támogattad, de ez legyen a te bajod.
Amúgy gratulálok a liberálisoknak, akik miután teljesen meghasonlott a saját értékeivel a pártjuk (csak 1 példa: a 2006-os Pro Urbe díj), képesek voltak átszavazni egy másikra. Az MSzP bármit tehetett eddig, a baloldaliak erre képtelenek voltak.
Csak aztán az öszopártotok rá ne startoljon azokra a szavazkra, "akiknek a szíve a baloldalon dobog", mert akkor már nem lesz ugyanaz a te kedves liberális pártod, aminek most kinéz.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:41:33

@Doktor Kotász: Az LMP az X a politika egyenletében, egyenlőre bármivel behelyettesíthető ! Nincsen kétségem, hogy a Fidesz koalícióra lép vele, ha szüksége lesz rá ! Olyan se hal - se hús.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:44:26

@Doktor Kotász: Jellemez minket ez a hozzáállás . Azt választjuk, aki a legszebbeket ígéri, aki megmondja a tutit, azt magunkban elismerjük, de csak tudat alatt , és a fejünket homokba dugva megszavazzuk a tündérálmot magunknak ! Álmodjunk tovább !

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:47:31

@Doktor Kotász: Ezzel nem fog kimerülni a populizmusuk de az általad idézett mondatot már megszellőztették jó előre ! Amilyen találékonyak, találnak még Ők sok csontvázat , többet mint amennyi ténylegesen van !

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:50:47

Nem, nem azok.
Az LMP-nek a definíciója, a jelenlegi szereplők tagadása. A fiatalabbak tarisznyarákos zöld hippik, az a néhány idősebbje meg aki közöttük sündörög kikönyökölt bársonyzakós szobafilozófusok. Talán éppen ők vetítenek az egyetemi előadóban a tarisznyarák aktivistáknak.

Meg van a saját maguk romantikája, ami még szimpatikus is.

Kopogtató cédulát azt adtam nekik, de szavazni másra szavaztam.

twinkedli 2010.04.12. 10:51:21

én nagyon bízom benne, hogy meglesz a Fidesz 2/3-d! (szerintem meglesz)

LMP... hát nem tudom. örülök, hogy bekerültek és remélem nem lesznek SZDSZ 2.0

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:51:44

Off. Ismerve az emberek alaptermészetét, nagy mocsokságnak tartom a közvéleménykutatók ténykedését, amely belesulykolta az emberekbe az MDF be nem kerülését a parlamentbe , ezzel prejudikálva a végeredményt. Hiszen tudjuk,a vesztesekre nem szeretünk szavazni , főleg ha ezt előre beléjük is verjük.

törppapa 2010.04.12. 10:52:28

@kiváncsivagyok
Kicsit szelektív a memóriád!
Orbán gyakorlatilag "megörökölte" Torgyánt, kényszerűségből, és éppen Orbán volt az, aki a hülyeségei miatt kitúrta Torgyánt a politikából. Torgyán emiatt azóta is gyűlöli őt...

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:53:56

@twinkedli: Soha, semelyik demokráciában nem jó, ha egy pártnak 2/3 - a van .Túl nagy a kísértés !

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:54:14

@kíváncsivagyok: Az, hogy lemeszelnek még pár korrupt magát eddig érinthetetlennek gondoló helyi oppurtunista kiskirályt, az nem populizmus, ha erre gondoltál.

Brukk 2010.04.12. 10:54:28

Én is azt mondom, inkább annak van esélye, hogy meg lesz a Fidesznek a 2/3-ad. Ahol nem dőlt még el, ott 1 kivételével "nagyon" vezetnek (7%-nál többel) egy körzetben meg döntetlen. Vagyis sok érdekes körzet nem nagyon maradt. (talán a jelzett pestiek, meg talán Szeged)
A Jobbiknak, meg az LMP-nek nem érdeke visszalépni, mert a töredékek kellenek.

Mondjuk nem igazán értem, ilyen arányoknál miért lenne akkora jelentősége annak, hogy 2/3-ad, vagy sem, mert így is úgy is több, mint 4-szer akkora frakciója lesz a Fidesznek, mint az Mszp-nek.

törppapa 2010.04.12. 10:55:23

@kíváncsivagyok
Ne a közvéleménykutatókat szidd. Dávid Ibolyka mindent elkövetett, hogy totálisan szétzüllessze ezt a pártot. Kizárás kizárás után, bohózat volt már a végén az egész. Az egy más kérdés, hogy éppen Ibolyka személye miatt nem sajnálom a vesztüket...

Doktor Kotász 2010.04.12. 10:57:00

@twinkedli: "LMP... hát nem tudom. örülök, hogy bekerültek és remélem nem lesznek SZDSZ 2.0 "

Idióta.
Az LMP nem SZDSZ, hanem a Fidesz (h)őskora, a 20 évvel ezelőtti Fidesz.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 10:57:15

@Doktor Kotász: A Jobbik nagy tövis lesz a seggükben, az biztos ! Nehezebb dolguk lesz, hiszen ezek nem csak szájhősök, de fizikálisan is ott vannak !!

Pegasus · http://kutyuszoba.blog.hu 2010.04.12. 10:57:26

Gratulálok a bejutott pártoknak. A következő körre kíváncsi lesze, bár abban én már nem szavazok. Nem is emlékszem mikor volt utoljára nálunk második forduló. Ez egy jó környék :)

Én sem szeretem ha az LMP-t összemossák az SZDSZ-el. Tény azonban, hogy sok liberális szavazó átment hozzájuk. Soha nem voltam szdsz szavazó, sőt nem is nagyon szeretem őket. Az LMP engem a programjával, a közvetlenségével, és azzal győzött meg, hogy tőlük nem ment a negatív kampány. Nem szidták a másikat, előálltak egy jó programmal. Közvetlenek voltak, és nem ültek a magas lovon. A választások előtti pénteken, online kérdez feleleket tartottak. Webkamera +chat, kb óránként váltották egymást a jelöltjeik. Lehetett kérdezni, értelmesek voltak, közvetlenek. Személ szerint minden kérdésemre választ kaptam. Szeretem ha rám mint szavazóra partnerként tekintenek. Azzal, hogy igen komolyan veszik a fenntartható növekedést, és a környezetvédelmet, nálam amúgy is igen sok pontot szereztek.
A jobbik bekerült, nem meglepő. Nem kívánom, hogy valaha is kormányra kerüljenek. Arra viszont jók lesznek, hogy néha kiborítsák a bilit. Verjék csak az asztalt, ez lesz a dolguk.
Mszp mint a demokrácia őre? Ugyan már. Ideje lenne elzavarni a régi pereputtyot. Elővenni a fiatalokat, akik et még nem rontott meg a korrupció. Ha ezt megteszik, akkor talán nem csak a nyugdíjasok szavazatát fogják megkapni.
MDF... béke poraira. Sikerült a saját pártjukat kicsinálni. Bokros, az SZDSZ-el való szövetség.. még a kopogtató cédulák összeszedése is alig ment nekik. Elszúrták, nem kicsit nagyon. Dávid Ibolya sokáig a legnépszerűbb politikus volt az országban... sikerült tönkretennie a pártját. Pedig régen még tőlem is kaptam X-et. Idén sanszuk se volt rá.

bárisnya 2010.04.12. 10:58:18

@Doktor Kotász:
Hát igen, bele lesz dugva az orruk a trutyiba rendesen, Vonáék gondoskodnak majd a kontrollról.

@kíváncsivagyok:
szerintem ebben nincs igazad, az lmp nem lépne koalícióra, mert egyszerűen ők másról szólnak. Ha jól működnek majd, komoly tényezővé válhatnak 4 év múlva azok számára, akiket hasbarúgott az utóbbi húsz év pártfelosztási cirkusza.
ráadásul aki koalícióra adja a fejét a fidesszel, az a saját önálló létét mondja föl. lásd fkgp, kdnp.

bandeirante 2010.04.12. 10:59:45

Vonáék leginkább a demagógiáról fognak gondoskodni. Meg majd lesznek érdekes összjátékaik a maszoppal, ennek a főpróbája volt a Kubatov-féle balhé.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:00:04

@Doktor Kotász: Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy az elkövetkező években lesz-e Fideszes korrupció, mint ahogy volt is működésük alatt ?! Mármint hogy lesz, az biztos (az emberi alaptermészetből kiindulva), de felszínre lesz-e hozva, vagy megint titkosítják 120 évre ?

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:04:48

@bárisnya: Azt észrevettem Én is, hogy aki koalícióra lép a Fidesszel az megszűnik létezni előbb-utóbb (a KNDP- se fogom sajnálni, a demagógiájuk csak a Jobbikhoz hasonlítható), de szerintem, ha nem lesz2/3 , az LMP az egyedüli, akiket meg tudnak venni esetleg egy miniszteri poszttal. Az , hogy Ők meg tisztességesek ? Még azok ! Várjuk ki a végét, nincsenek illúzióim !

Pegasus · http://kutyuszoba.blog.hu 2010.04.12. 11:06:31

@Pegasus: Ezen az online lakossági fórumon megkérdeztem, hogy esetleges koalíció a Fidesz-el, mondjuk egy zöld tárcáért cserébe. Egyértelmű nemet mondtak. Igazuk van a Fidesz nagy olvasztótégely, hamar elvesztenék az önállóságukat.

Brukk 2010.04.12. 11:07:02

@Doktor Kotász: Azzal a szerintem nem elhanyagolható különbséggel, hogy a Védegylet régi "zöld" része (a Lányi A.-féle) az új irányvonalat már nem támogatja. Tudtommal.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:07:18

@krüger: "A cél szentesíti az eszközt " - mindegyik párt bevett szlogenje.Kivétel nélkül !

SiKom 2010.04.12. 11:08:23

@tcom:
"A Fidesz az elmúlt években folyamatosan megtámadott minden, a még ésszerű és szükséges megszorítást. A nép tőlük egyet sem fog eltűrni. Nem ezt ígérték. "

Dehát azt papagájkodja minden baloldali, hogy a Fidesznek nincs programja.
Tehát nem ígértek semmit.

Most akkor van programjuk, amit nem tartanak be, vagy nincs programjuk, ez utóbbi esetben viszont csinálhatnak, amit akarnak!

SiKom 2010.04.12. 11:09:15

@krüger:
"majd lesznek érdekes összjátékaik a maszoppal, ennek a főpróbája volt a Kubatov-féle balhé. "

Hát igen, az MSZP a kuruc.info-t olvasta fel, ezt se gondoltuk volna.

Ha így haladunk, 1 éven belül az MSZP cigányozni fog (már most is vannak jelei), 2 év múlva pedig zsidózni.

Hajrá!

SiKom 2010.04.12. 11:10:47

@Pegasus:
"Az LMP engem a programjával, a közvetlenségével, és azzal győzött meg, hogy tőlük nem ment a negatív kampány. Nem szidták a másikat, előálltak egy jó programmal. "

Nem szidták a másikat?
Dehogynem!

Az LMP szidta Orbánt és a Fideszt!
vastagbor.blog.hu/2010/04/07/lmp_is_megmutatja

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:10:50

@Pegasus: Várd ki a végét , hatalom és pénz nagy vonzerő ! Ecce homo

Pegasus · http://kutyuszoba.blog.hu 2010.04.12. 11:13:14

@Sir Kommentor: Hmm ebben igazad van. De a nagy sárdobálásból mégis kimaradtak. Ez ahogy nézem egy kis akció volt, nem média szintű gőzhenger. Amúgy szerintem vicces is :)

Roa 2010.04.12. 11:13:43

@Sir Kommentor: Az MSZP szvazóinak nagy részét pont a Jobbik felé vesztette el. Csak azokat próbálhatják meg visszaszerezni, vagy szépen lekopnak kispárttá.

Pegasus · http://kutyuszoba.blog.hu 2010.04.12. 11:15:19

@kíváncsivagyok: Így van, remélem nem állnak be az átlag párt mocskába. De erről most hiába vitázunk, itt az idő lesz ami mindent eldönt.

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:15:34

@Sir Kommentor Na ettől félek !! A Fidesz minden épeszű döntést megvétózott a valóban rosszak mellett ! Ezért(is) volt populista ! Ennek köszönhető a mostani (nagyarányú) győzelmük ! Most, hogy meg kell hozni majd népszerűtlen döntéseket is , azokat ki fogja támogatni, ha nem lesz 2/3 ?? Senki !! Ilyen elvtelen módon könnyű volt győzni ! De mi lesz most ?? Hogyan etetik meg a néppel, ha elfogynak a :"ezaszociköröksége " demagóg szövegek ?!

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:18:52

@kíváncsivagyok: És arról még nem beszéltünk , hogy a Fidesz kivitte többször is az utcára a politikát (ahelyett hogy ne vonultak volna ki a parlamentből állandóan ), ezzel megadták az engedélyt a szociknak, hogy ugyanezt tegyék ! Meg is fogják tenni és nincs kétségem lesz okuk is rá !!

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:20:24

@Pegasus: Kis párt - kis sárdobálás , nagy párt-.....

Gest anyó férje 2010.04.12. 11:23:39

Csak nekem tűnt volna fel hogy az összes pártvezető közül az LMP-s Schiffer volt aki konkrét együttműködést ajánlott a Fidesznek az első nyilatkozatban?

Mert ennek alapján nem nagyon lesz más a politika, hanem a régi mutyizás folytatódik új szereplőkkel

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 11:26:18

Ugyanebben az országban élek mint Ti. Ugyanúgy érdekem, hogy jól menjenek a dolgok. Nincsenek illúzióim. Nem a pártok lopnak, hanem olyan emberek, akik olyan hatalmi pozícióba kerültek , hogy azt gondolják megtehetik. Ezután sem lesz másképp. Szoci időkben szoci káderek, Fidesz időkben meg az övéik. Már napokon belül kezdődik a csere.

Doktor Kotász 2010.04.12. 11:26:53

@Sir Kommentor: "Dehát azt papagájkodja minden baloldali, hogy a Fidesznek nincs programja.
Tehát nem ígértek semmit."

Folyamatosan ígérgettek, ami nem program, csak ígérgetés volt. Kit akarsz megvezetni ezzel a seggből előrángatott logikai bukfenccel?

Csak közvetlenül a választások előtt álltak le vele.

dean23 2010.04.12. 11:35:50

Mókás lesz ez a 4 év! 2/3-dal sem a népszerű intézkedésekből fog állni a kormányzás. Bármit megszavazhatnak és biztos, hogy füstölni fog a számológép az osztás, szorzás közben!
A három ellenzéki párta is kíváncsi leszek. Mennyire fog ostorozni a Jobbik? Átveszi-e Gy. Feri a hatalmat az MSZP-ben? Milyen képet kapunk az LMP-ről?

Jó szórakozást mindenkinek! :)

Dr Kangörény 2010.04.12. 11:46:15

Most ébredtem, fürdünk már tejben, vajban?

M11an 2010.04.12. 11:49:29

@Kangörény_:

:D Pálmaág és hozsánna hozsánna Viktor ÚRnak.

Cooper82 2010.04.12. 12:05:49

Azért az tényleg magáért beszél, hogy Mesterházy sajtótájékoztatóján egy vezető mszp-s se állt be mögé vállalva ezt a hatalmas buktát és a 8 év ámokfutást. Bár MA is megérdemli, mert mégis mit várt? Ha lett volna egy kis esze, tudhatta volna, hogy csak egy arcra volt szükségük, aki elviszi majd a balhét és ott is hagyták a szarban rendesen.

Idézet Horn Gábortól: "Nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a pi**ába!"
Hát most az egész mszp-s sleppre mondták ezt!

tolsztoj 2010.04.12. 12:25:42

Nagyon rossz érzések uralkodnak el rajtam amikor két szót hallok : "liberális" és "szocialista" - hosszú évek tapasztalata alapján tudom, hogy egyik sem jelent SEMMI JÓT - az emberek nagy többségének biztosan nem - "anyahonban" meg egyenesen katasztrófát jelent e két fogalom - lásd az utóbbi 8 (20?,62?) évet....

ben2 2010.04.12. 12:42:31

A nagy kérdés most az, hogy az LMP beáll-e MSZP-s szatelit pártnak az SZDSZ helyére, vagy tartja a távolságot és az elkövetkező 4 év alatt lenyúlja a választóit?
Ha az LMP visszalép a második fordulóban az MSZP javára (tök mindegy milyen indokkal), akkor beárazza magát 5-10% közötti kispártnak. Ha viszont látványosan megőrzi a függetlenségét (azaz nem lép vissza, és a két forduló között nem irányítja a szavazóit az MSZP felé), akkor eséllyel versenybe szállhat az MSZP másfélmillió leszakadt szavazójáért. Az első pár évben ugyanis nagy valószínűséggel jópár korrupciós ügy fog még napvilágra kerülni, a különböző MSZP-s platformok egymás torkának fognak esni, Gyurcsány - szokásához híven - fejjel fog rohanni a falnak, hogy visszakerülhessen a fősodorba, stb. Ha ebben a helyzetben az LMP ott lesz, mint reális alternatíva a baloldalon, akkor 2014-re nagy párttá válhat.

eml 2010.04.12. 12:43:05

@krüger: Nem volt automatikus KISZ tagság! KISZ tagnak lenni kitüntetést, az állampárt bizalmát jelentette. Aki m'megbízhatatlan körből' -Kulák, reakciós stb- származott, az nem lehetett KISZ tag.

eml 2010.04.12. 12:45:00

@krüger:
"A papokat se akarta soha "elzavarni,"
Oroszok, Csuhások..

Hősök tere, Nagy Imre ujratemetése, hallgasd meg!

nestrot10 2010.04.12. 12:47:13

@1jó?: Elüldögélnek 5,- en a parlamentben a közpénzünkön.Ha megszólalnak, olyan lesz mint amikor a légy fingik. A kétharmados többséghez ők fogják hozzásegíteni a gonosz törpe és bandáját.
---mert nem lépnek sehol vissza...
A.cigó Orsós és a Szdsz es-"madarak "összefognak...( igaz Orsós Orbánban is van valami Izraelből, nem véletlen a lánya Rachel....)

eml 2010.04.12. 12:50:57

@nestrot10: Meg Sára, Dávid, a többit nem tudom

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 13:19:48

@eml: Nem volt kötelező Kisz-tagnak, titkárnak lenni és volt aki meggyőződésből nem lett Kisz-tag ! Abban bízzak meg, aki vagy ideológiai , vagy karriervágyból Kisz-titkár volt ? Eddig sem bíztam az ilyenekben és ezen nem változtat hogy most milyen jelszót varr a zászlajára !!

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 13:25:48

@Cooper82: Ezt a választást nem Orbán nyerte ,hanem a Szocik vesztették el.
A reformok ellen Orbán az utcára vitte az embereket , így se jó se rossz változás nem történt a gazdaságban , most mit lép majd, mikor legitimmé tette az utcai politizálást és minden normális ember tudja hogy nagyon komoly reformok kellenek ?!
A szellemet Orbán engedte ki a palackból, ezt mindenki tudja , a külföldi sajtó is ezzel van tele ! Hogyan fogja visszatuszkolni , mert a haladó Európa így nem fogad el minket ?

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 13:27:48

A mesében is könnyebb a szellemet kiereszteni a palackból, csak meg kell dörzsölni ! Vissza nehezebb , hogyan fogod megtenni , Viktor ???

dr kíváncsivagyok 2010.04.12. 13:35:26

Az erős ellenzéki Fidesz megvétózott minden reformot, ami hosszú távon kilábalást jelentett volna . Ezzel (is) nyerte meg a választást ! Ha most , kormányon , bármilyen megszorító intézkedést fog hozni ,(márpedig elkerülhetetlen !) két oldalról fogják erősen támadni a parlamentben , de ez lesz a kisebbik baj , viszont a saját szavazóit is maga ellen fogja fordítani ! Ugyanis akik nem nyelték le a szoci békát, az nem nyeli le a Fidesz-békát sem ! Mivel legitimálta az utcai politikát, erre számíthat is !

mbaye (törölt) 2010.04.12. 13:45:56

Feltűnt még valakinek rajtam kívül, hogy a FIDESZ elcsalta Szanyi Tibor mandátumát?
Direkt bejelentkeztettek egy csomó fiatal vidéki aktivistát a kerületébe, ahol 20 éve mindig a szocik győznek. Nyilván olyan vidéki körzetekből, ahonnan nem hiányoztak a szavazataik, mert elég erősek voltak (Debrecen).
Ez is csak azért tűnt fel nekem, mert a törvénymódosítás miatt csak egy szavazókörben szavazhattak a máshonnan átjelentkezettek, ezért lett nagy sorban állás hajnalig.
Enélkül is nyertek, de Angyalföldön is ki kellett végezni a szocikat, ez volt a parancs a FIDESZ központból.
Nem szimpatikus megoldás.

Csomorkány 2010.04.12. 14:01:46

@kíváncsivagyok: Hubasszus, mit fog mondani most a haladó Európa? Mi lesz így velünk, hogy nem fogunk neki tetszeni? Rossz belegondolni!

Mondd, komolyan nem érzed, hogy 2010-ben ez nem több, mint idióta maszlag?

Napi elmélkedési kérdés:
Ma mit köszönhetek a haladó Európának?

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.04.12. 14:03:27

@ben2: Tényleg ez az LMP nagy kérdése. Mosolyogva kívül tud-e maradna a nagy acsarkodáson. És ez a jó indulatú olvasat. (A rossz indulatú, hogy eleve szdsz-klón, eleve trójai falóként jött létre, és újra brandesít egy lejáratódott hatalmi csoportot. ekkor a kívül maradás már eredendően egy kamu.)Nyilván vannak zsigeri érzései ezeknek az embereknek: a Jobbikkal akkor sem fognak tudni egy platformra helyezkedni, ha egyébként lesznek/vannak közös gondolataik. Mert egyszerűen... nem megy, zsigerileg. Ha ezt is képesek legyőzni, akkor respect! (Azért egy Vona-Schiffer kézfogásra kíváncsi lennék... Nekem elég, ha Schiffer nyújtja...)
És most bemennek a tűzvonalba, ahol nem csak skatulyázni fognak, és nem ideológiai-eszmei, hanem konkrét verbális sérelmeket fognak elszenvedni. És ezeken baromi nehéz emberileg felül emelkedni - tudom, mert látom, hallom, érzem, szagolom, hogy a másik a korrupt, gennyes gazember / buta / antipatikus, nagypofájú tahó, stb. a hátfalak mögött, de most a színpadon van egy olyan javaslata, amelyik értelmes. Kezet rázol-e ebben vele? Vagy lezsidózott, lefasisztázott, stb., ezek után milyen lesz a közös bizottságban? Az LMP ideológiailag máshva pozicionálja magát (nem igazán zöld, ezt én sem gondolom), de itt bizony kenyérharc, emberi viszonyok is vannak, ebben pedig azért nincsenek karcolások rajta, mert nem volt csatatéren. (Faith Balázs ügyében ezért is várok gyors, eredményes fellépést, mert ha már itt elindul a maszatolás, akkor...) Ha csatatéren lesz, akkor dobálni fogják sárral - kérdés, meddig tud majd a programjára figyelni, és kilépni a személyi meg párt kérdésekből.
Az számomra kérdés, hogy pl. az amerikai követ mi a lófaszt keresett náluk? csak náluk? pont náluk?

2010.04.12. 14:28:01

@Samuzia: Miért ne gondolnám komolyan? Miért kell mindenben összeesküvést gyanítani, ráadásul minden alap nélkül. Az LMP az, aminek látszik, ökoszociális zöld párt. Naivitás azt hinni, hogy egy pártot, több száz meg ezer embert lehetne dróton rángatni valamilyen rejtélyes háttér alapján. Vagy ha így gondolja valaki, tessék a tényeket elővezetni, mert annak nagyon híján vannak ezek az összeesküvési elméletek.

2010.04.12. 14:29:30

@vero: Nem is volt ott. Ahogy a Jobbik se Fidesz, pedig ők aztán tényleg belőlük bújtak ki.

2010.04.12. 14:39:03

@ben2: Egyértelmű, hogy nem lép vissza. És nem fog közösködni a Fidesszel sem, különben ledarálják őket is. A Fidesz engem az imádkozó sáskára emlékeztet, annak nősténye eszi meg a párzó hímeket. :-)

2010.04.12. 14:45:47

@lostrider: Az amerikai követre 3 indok is van:
- egy amerikai az LMP eddigi legnagyobb támogatója
- az USA aggódik a szélsőjobb erősödése miatt és érdekelt egy ellensúly megteremtésében
- az Obama-kormánnyal nagyon sok közös pont található az LMP filozófiájában.

De konkrétan nem tudom, ezért vannak az újságírók.

tlac 2010.04.12. 14:51:59

@Rothstein: LMP-be mindenki azt gondol bele amit akar, egyelőre.

tlac 2010.04.12. 14:53:42

@SZDSZPistike: az egész vezetőség így gondolkodik. vazz a nem otthon szavazók, főleg egyetemisták, fiatalok órákat állnak sorban, pont h leadják protestszavazatukat és akkor egy Szanyi , egy Nyakó, egy Lendvai lefasiztázza őket...

tlac 2010.04.12. 14:54:16

@kíváncsivagyok: de, 140e ember szavazott rájuk.

tlac 2010.04.12. 14:56:09

@Sir Kommentor: lehet, hogy nem csak read-only..

eml 2010.04.12. 15:20:14

@kíváncsivagyok: Én is ezt írtam, csak másképp.

bandeirante 2010.04.12. 16:33:49

@eml: Ugyan már, ugyan már!!! Semmiféle kitüntés vagy bizalom nem kellett a KISZ-tagsághoz. És a nyolcvanas években már a származás is teljesen lényegtelen volt ebből a szempontból, mint ahogyan a kulák kategória is régen megszűnt. Senki nem foglalkozott vele.

Na rajzoljuk már át a múltat. Én is akkor voltam fiatal, tudom pontosan.

bandeirante 2010.04.12. 16:34:27

@eml: Meghallgattam, semmiféle papok elzavarása nincs benne.

bandeirante 2010.04.12. 16:35:03

@eml: Teljesen automatikus volt a KISZ-tagság, megúszni sem lehetett, csak ha direkt akarta valaki, de még akkor sem volt könnyű!

eml 2010.04.12. 17:03:27

@krüger:
1 Abszolút nem volt kötelező a KISZ tagság.
2 Ororszok csuhások hazafelé! Érdekes hogy nem hallottad - Egyébként ezzel a beszéddel lett ismert, addig azt se tudták kicsoda micsoda ő.
3 Ha akkor voltál fiatal, akkor tudnád.

De te az a fajta vagy, akinek ha sokat mondank el valamit, akkor elhiszi, sőt hinni kezd benne.
Ha ennyire szereted Viktort, nincs azzal baj, amíg a szeretete mellett logikusan érvelsz és nem csúsztatásokkal. Javaslom kezd el gyüjteni a nyilatkozatait, és évek múlva add ki könyv formájában. A címe esetleg lehetne 'Ellentmondások' pl.

bandeirante 2010.04.12. 17:30:34

@eml:
1. Ne csúsztass!!! Nem azt mondtam, hogy kötelező volt, hanem azt mondtam, hogy gyakorlatilag automatikusan a tagja lett mindenki, aki direkt nem akart belőle kimaradni, és a származás lényegtelen volt. Nálunk pl. a gimnáziumban 36-an voltunk egy osztályban, és mindenki kisz tag volt.
2. Ilyen nem hangzott el, hogy "csuhások hazafelé" és az "oroszok hazafelé" sem ebben a formában.
3. Pontosan azért tudom, mert akkor voltam fiatal.

Egyetlen szót sem írtam arról, hogy szeretem-e Orbán Viktort. Pedig söröztem már vele egy asztalnál, társaságban, meg ebédeltem is vele, szóval személyesen is elég jól ismerem. De lényegtelen, hogy szeretem-e.
A lényeg, hogy ha Magyarországnak rá van szüksége.

eml 2010.04.12. 17:54:15

@krüger:
Okosodj, ezek tények:
szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/egyhazak/lista

KDNP=csuhások, Fidesz-KDNP közös lista.

Túl gyorsan és túl sűrűn fordul.

Ha voltál KISZ tag, akko tudod mia Kilián-kör. Automatikusan látogattad?
Automatice, a matekdoga mellett töltötted ki a felvételi kérelmet?

Tag nem ugyanaz mint a titkár!

"A lényeg, hogy ha Magyarországnak rá van szüksége." - Akkor? Ez egy értelmetlen mondat!

Tallózz a nyugati sajtóban, ott leginkább bunkerpolitikusnak hívják.

Már a divathoz sem ért, Ibolya meg a Focihoz nem értett. Ibolya ebbe most bukott bele. OV is bele fog.

Blau t 2010.04.13. 08:45:42

E-one. Nagyrészt igazad van, de némi aránytalanság van ebben a postban. Ez a választás nem az LMP-ről szólt. Szinte véletlenül kerültek be a parlamentbe. Nincs programjuk, vagy ha van jobban titkolják mint a Fidesz. Egyszerüen sokan megkajálták a nevüket. Pár hónapon belül szavazóik rá fognak jönni, hogy ez egy pont ugyanolyan párt, mint a többi.
Az MDF nem hiszem, hogy vállalhatatlan párt lenne, de most már mindegy, innen nekik ugyanúgy nincs viszaút, mint az SZDSZ-nek. A Fidesznek nem valószínű, hogy meg lesz a két harmada, hanem biztos. (Az más kérdás, jó-e az a választási rendszer, amelyik a szavazatok 52 százaléka két harmados többséget ér.) Azt is fogjuk hallani a közeljövőben, hogy a választásra jogosultak egy harmada szavazott a Fideszre és ez ér kétharmados többséget. Ez igaz ugyan, de talán azoknak, akik nem ezt akarták el kellett volna menni szavazni. Utólag ne nyavajogjanak.
Mindez azonban két napja már történelem. A kérdés nem az, hogy mi volt, hanem az, hogy mi lesz. Baloldali szavazóként is biztos vagyok benne, hogy a Fidesz jobb gazdaságpolitikát fog csinálni, mint az MSZP. (Mondjuk ezzel nem tettem túl magasra a mércét.) Nem rég még érv lett volna a Fidesz ellen, hogy sokat fognak lopni. Tiszteséges ember számára ez ezután is felháborító lesz, de ismerve a konkurenciát, nem hiszem, hogy lenyúlásban jobb lehet egy párt az MSZP-nél. Amiért mégsem a Fideszre szavaztam: Félek egy igen csak korlátozott demokrácia következik. Ezt persze mindenki tudja, de Magyarországin sokaknak nincs is igénye valódi demokráciára. Szeretjük - már aki - a patriarchális államot. Furcsa módon mégis úgy gondolom, ez a választás, illetve a következő évek fogják Magyarországot egy európai típusú demokrácia irányába lendíteni. A pártok ugyanis olyanok, mint a gázok. Kitöltik a rendelkezésükre álló teret. A jelen helyzetben alapvető irányváltásokat várok. Az MSZP - már most látszik - a bukás okát nem saját hülyeségében keresi, hanem a liberális gazdaságpolitikára fogja. Így igen valószínű, hogy balra fognak tolódni. Amolyan eurokomonista (á la Berlinger) párt lesznek. Ez esélytelenné teszi őket még hosszú időre. Jobban járnak, ha egy angol típusú munkáspárt irányába indulnak el, de szerintem nem ezt fogják tenni. Az LMP kénytelen lesz karakteressebbé válni. Ők megcélozhatják a baloldali, de nem szocialista szavazókat. Legjobban egy zöld szoc.dem. iránnyal járnának. A Fidesz, amelyik eddig sem riadt meg az irányváltásoktól, beállhat az MDF megüresedett helyére. Mivel a nagyobb veszélyt a szélsőjobb felől érzik, valószínüleg közepebbre húzódnak, a "Berlusconi irányt" felválthatja a "Kohl írány". Valószínüleg Vona és csürhéje is rá fog jönni, hogy a szélsőjobb ennyi szavazatot tud hozni, sőt ha nem lesz ilyen sok protest szavazat, akkor még ennyit sem. Valószínüleg ők is "mérsékeltebb" irányba indulnak. Meg fogják célozni a néhai Miép szintjét. Reménykedem, hogy ők csak egy ciklust tölthetnek a parlamentben.

eml 2010.04.13. 09:50:44

@Blau t:
Az MSZP távlati bukásában nagyon igazad van.

1
Kovács Laci Brüsszelből hazagaloppírozva odaállt a plakáton Mesterházi mögé, majd amikor a "megs.....k" című értékelést kellett adni, hol volt?

2 Lendvai Ildikó pártelnökként mondjon le!!!!!! Ne azzal takarózzon, hogy ők lettek a legerősebb ellenzéki párt. Minden egyes nap, amit még a hivatalában tölt, tartós minusz szavazatok az MSZP-nek.

3 Hiba volt Mesterházit jelölni, mivel az átlagszavazó számára ismeretlen.

4 Az eddigi vezető garnitúráknak (Kiss Péter, Kovács László, Lendvai Ildikó, Szili Katalin, Szekeres Imre...) minden ismert névnek el kell tűnnie, mert hiteltelenné váltak.

5 Az MSZP simán nyerhetett volna még most is, ha az elmúlt 4 évben nem arra szorul a retorikájuk, hogy a Fideszt ócsárolják. Engem személy szerint jobban érdekelt volna a járulékcsökkentés időpontja.

Kár az MSZP-nek abban a hitben ringatnia magát, hogy 4 év múlva majd protestből nyerhetnek. Akármilyen rossz legyen is az eljövendő OV kormány, az MSZP itt már csak tudással juthat újra kormányra.

Blau t 2010.04.13. 10:46:57

@eml: 6. Finoman szólva sem kedvelem Orbánt. Mégis fejbevágott Lendvai első választás utáni mondata, ami kb. így szólt: A második fordulóban szavazzon ránk mindenki, aki nem akarja Orbán Viktor és fasisztái két harmados győzelmét.

2010.04.13. 10:50:38

@Blau t: Hogy nem tudsz az LMP programjáról, annak két oka lehet: nem vetted a fáradságot, hogy utánanézz vagy elfogultságod miatt egyszerűen letagadod. Az LMP programja a Fideszénél jóval részletesebb és konkrétabb is. A Fideszre igaz, hogy semmit nem tudunk arról, mit akarnak csinálni, így szavazta meg őket a fél ország.

eml 2010.04.13. 11:42:33

@iii: "a Fideszénél jóval részletesebb és konkrétabb is." - Melyik nem? :-)

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.04.13. 13:25:51

@iii: Faith: korrekt.
Szerinted tényleg csak ennyi? Mert egy amerikai a támogató? USA szerinted állást foglal a szélsőségek ügyében? (Persze, az arab terrorista az más.:)) Mert Obamával közös pontok? (Ilyet ki nem talál?)
Nekem furcsa, és nem igazán jól eső, főleg Lányi A. kirohanása után...

lostrider · http://apamsecret.blog.hu/ 2010.04.13. 13:33:06

@Blau t: Az LMP programját keresd a honlapjukon, szerintem annál konkrétabbat kevesen írtak ebben a kampányban. Bokros talán. Az MDF már nincs: van egy DÁvid Ibolya, aki bárkinek alá fekszik, ha behúzza az 5% fölé, EP-n Bokros bejött, most nem. Bokros bárkinek fölé fekszik, csak hadd legyen reflektorfényben, nem jött be, lehet dolgozni Brüsszelben.
Fidesz 2/3: nekem igazából nincs ezzel bajom, végre nincs kibúvó, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Most lehet új önkormányzati rendszer, most lehet új gyülekezési törvény, nincs koala, tessék dolgozni, legalább tiszta a felelősség.
Az LMP nem a programja miatt sötét ló, hanem mert nem ismerjük a személyeket: civilek. Én is azt látom, hogy egy balos, liberális értelmiségi kör. Nem baj, ilyen a programjuk - ezt azért lehetett tudni. Nyilván Karácsony G. ez a szadeszben is ezen dolgozott, ha itt hitelesen csinálja, hát legyen. Én örülnék, ha Jávor B. féle irány erősödne, és zöldebb lenne... Nagy fegyverténynek tartanám, ha a személyes sérelmeket félreraknák és baráti jobbot nyújtanának az Élőláncnak... Ha nem fogadja el, az más, de legalább meg kéne próbálni.

eml 2010.04.13. 13:39:19

@lostrider:
"
Fidesz 2/3: nekem igazából nincs ezzel bajom, végre nincs kibúvó, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. Most lehet új önkormányzati rendszer, most lehet új gyülekezési törvény, ...
Lehet királyság az államforma, lehet demokrácia marad, de csak 15 évente lesz választás.

Reméljük arra használják hogy dolgozzanak. Mondjuk megérdemelnének egy olyan ellenzéket mint ők voltak, lehet a Gárda megadja nekik.

Blau t 2010.04.13. 17:58:22

@iii: 1. Való igaz nem néztem utána. Kellett volna? Én eddig azt hittem a kampány arra való, hogy a pártok magyarázzák el nekem a programjukat és ne nekem kelljen nyomozni a terveik után. Eztán sem fogok utánanézni. Ha azt akarják, hogy ismerjem a programjukat használják a médiát.
2. Miért és kivel vagyok elfogult?

2010.04.14. 12:15:00

@lostrider: Azóta kiderült, hogy nemcsak az LMP-nél járt, hanem a Jobbikot kivéve minden bejutott pártnál. És az LMP-nél is járt még másik 5-6 követség is, csak azokat nem ismerte fel a sajtó.

Én hallottam olyan Obama-beszédet, amelyet akár az LMP-kongresszuson is elmondhatott volna. Al Gore meg pláne, az egy echte zöld.

2010.04.14. 12:20:33

@Blau t: Ha azt állítod, hogy nem létezik, akkor elfogult vagy. Ha meg csak lusta voltál hozzá, akkor ne azt mond, hogy nem létezik, hanem hogy te nem ismerted meg. Arról, hogy van LMP program, bárki aki olvas híreket, értesülhetett, pláne egy blogíró.

Egyetlen párt se fogja soha a programját a szádba rágni, ahhoz aktívan kell érdeklődni utánuk. Odaül melléd és felolvassa a 220 oldalt? Egyenként az összes választópolgárhoz? Voltak gyűlések, plakátok, szórólapok, ezekből meg lehetett ismerni a fő üzeneteket.

Blau t 2010.04.14. 14:03:10

@iii: Nem azt állítottam, hogy nem létezik programjuk. Szó szerint ezt írtam: "Nincs programjuk, vagy ha van jobban titkolják mint a Fidesz."
Fenntartom, ha egy párt azt akarja, hogy rá szavazzanak, akkor a párt dolga nyilvánosan ismertetni a programját. Persze nem kétszázhúsz oldalt, csak a lényeget. Az LMP-ről én csak annyit tudok, hogy azt akarják bizonyítani, hogy ők becsületesek, nem koruptak és nem konfliktus gyártók. Ez jól hangzik, csak épp mindenki ezt mondja. Más párttól sem hallottam még, hogy "Szavazz ránk, mi majd lopjuk a közvagyont." Vagy: "Szavazz ránk, mi kiközösítünk mindenki mást."
Azt még a legócskább mosópor reklám készítői is tudják, hogy konkrétumot - vagy konkrétumnak látszó dolgot - kell mondani. Úgy hirdetnek, hogy kiváló fehérítő vagy épp szín megtartó hatás. Azt nem monják, hogy ez a legjobb mosópor, mert annak nincs tartalma. Azt sem mondják, hogy ez jobb mosópor az összes többinél, mert ezt sem lehet komolyan venni. Az LMP kampánya pedig csak erről szólt, hogy ők különbek mint mások.
Ráadásul az emberek többsége nem nagyon izgatja magát a politikusok becsülete miatt. A földhöz ragadt embereket, azaz a választók 90 százalékát nem érdekli, igazat mond-e a miniszterelnök, maffiozó-e a belügy miniszter stb. Az érdekli őket, van-e állásuk, elértéktelenedik-e a nyugdíjuk, kapnak-e gáz ár támogatást,nő vagy csökken az adójuk stb. Nekik semmit nem mondott az LMP. Lehet, ha nyomoznék utána, akkor megtudnám, milyen lenne a gazdaságpolitikájuk, ha hatalmon lennének, de meguktól semmit nem mondtak erről.

Blau t 2010.04.14. 14:14:17

@iii: Közben a kedvedért kattintgattam. Megnéztem 8 véletlenszerűen kiválasztott LMP jelölt szórólapját. Közülük 6 semmit (szó szerint!) nem írt a terveiről, csak egy sablonos önéletrajzot kapunk. Kettő pedig lózungokat ír, Ilyet, hogy zöldebb környezetet, vagy fejletteb gazdaságot akarnak...

2010.04.14. 16:54:26

@Blau t: Dehát az se igaz, hogy titkolták, akkor miről beszélünk?

Biztos lehetett volna még jobban ismertetni, de se az MSZP, se a Fidesz programját nem ismertették jobban. Az egyéni jelöltek szórólapjai nem alkalmasak programismertetésre, egyébként meg amikor azok készültek, még nem volt kész a program.

A programban szerepelnek mindazok a kérdések az állásról, nyugdíjról, stb. amit hiányolsz. Az, hogy az embereket ne érdekelné a politikusok becsülete, az viszont nagy tévedés. Pontosan ez a dolog az, amit a legkönnyebben föl tudnak fogni. Persze, a 13. meg 14. havi nyugdíjon kívül.

Abban igazad van, hogy kellett volna egy tömörebb program is, sokan hiányolták ezt, de nem sikerült időre előállítani. A március 15-ére összeszedett 12 pont a legemészthetőbb:
lehetmas.hu/hirek/1429/a-lehet-mas-a-politika-12-pontja-magyarorszagert

Blau t 2010.04.14. 17:15:03

@iii: Az MSZP-nek inkább ismerhető volt a programja. Ráadásul a régi pártokat (Fidesz, MSZP) már ismerték az emberek, tudják - vagy legalább is azt hiszik, hogy tudják - mire számíthatnak tőlük. A Jobbik csinálta már eleget a fesztivált, ahhoz, hogy sethető legyen mire képesek. Az LMP-ről viszont alig tud valamit a többség. Tőlük kellett volna leginkább információt kapnunk.

nemkretén 2010.04.15. 22:30:34

@eml: Az 5-ös pont kivételével mindenben egyetértek!
Itt ma Magyarországon az Mszp nem nyerhetett volna semmilyen módon!
Ezt a választást az elmúlt pár évben már elvesztette!
És szinte vicces és meglepő, hogy Amerikában még valószínű szavazatot sem kapna egy olyan párt aki nem ismerteti a programját, és nem áll ki vitára egy párttal sem itt ma ezt is megtehette a Fidesz!
Ez teljes mértékben tükrözi a mostani magyar emberek kilátástalanságát épp úgy, mint az Mszp iránti borzalmas nagy ellenszenvét!
A Fidesz egyébként nagyon okosan tért ki ezek elől és azt kell mondjam az eredmények tükrében jól tette amit csinált!
Még ezt is megtehette! Na ez inkább az elgondolkodtató és szörnyű!
Az embereknek annyira elegük lett az elmúlt évekből hogy vakon megbíztak egy olyan pártba aki el sem mondta mire készül az elkövetkezendő évekbe!
És milyen kényelmes lesz majd nekik 4 év múlva! Hiszen senki nem kérheti majd tőlük számon a "választási programjukat" és ígéreteiket! Zseniális!
süti beállítások módosítása