/>

Zévértékelés

E-one 2010.02.05. 16:10

Nem volt ez rossz beszéd, csak nem volt semmi értelme.

Ez persze így természetes, ez volt a Fidesz célja, hülyék is lettek volna, ha bevállalnak bármiféle kockázatot. A választást megnyerik, nagyon, most olyan helyzetben vannak, ahonnan csak rontani lehet. Az volt a naiv, aki fergeteges újdonságokat várt volna Orbántól.

Semmi kockáztatás, a lényegről ráérnek majd beszélni a választások után. Mert legyünk realisták: ezt az évértékelőt úgy kellett leülni megnézni, hogy tudtuk, Orbán legfeljebb azzal lephetne meg minket, ha lemond, vagy ha eszperentéül kezd el beszélni.

Úgyhogy azt már tudjuk, hogy itt az idő, de arról még mindig nincs halvány fogalmunk sem, hogy mire. Az elmúlt egy óra mindettől függetlenül kiemelkedő jelentőségű volt, csak éppen nem a politika, hanem a magyar web számára.

Végezetül pedig hadd ajánljuk fel a Gulyásdemokrácia különdíját, egy igazi, eredeti, Tsabee és énáltalam egyaránt dedikált írásbeli dicséretet annak a drága olvasónknak, aki először kommenteli be a pontos számot, hányszor hangzott el a beszéd alatt az, hogy tisztelt hölgyeim és uraim. Ha a Fidesz kommunikációs nagyembere lennék, azt mondanám, ezt az egyet vigyük már le minimum a harmadára, és akkor sikeres napunk is volt.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr611731961

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évérték 2010.02.06. 11:59:54

Arra gondoltunk, hogy - bizonyítandó, mi is tudjuk mi történik a világban - írunk egy vitriolost a nagy manitu aktuális évértékelésével kapcsolatban. De mivel nem mondott semmit, nem írunk. Köszönjük a figyelmet.

Trackback: Levél Orbán Viktornak 2010.02.06. 08:09:19

Iktatószám: xxx/2010 A beadvány száma:                     kelte:             ...

Trackback: Szalmaláng 2010.02.06. 07:31:34

Valószínűleg mindenki szeret hinni valamiben, álmodozni valamiről, amiért lehet lelkesedni, lángra lobbanni, ami témát ad az életének. Mi is.          De mi, gyanakvó hitetlenek túlteljesítjük a tervet, mi a hiszékenységig sz...

Trackback: A józan ész a legbiztosabb irány 2010.02.05. 16:40:01

A józan ész arra int, hogy minden szélsőség veszélyes - mondta Orbán Viktor évértékelő beszédében. Az egyik szélsőséget a hatalmon lévők jelentik, a másik szélsőség a törvények fölé helyezi magát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2010.02.05. 23:43:56

Ez a mai Orbán beszéd ismét kiválló Kádár paródia volt..

StavrosMenace 2010.02.05. 23:46:07

csak azt mondja, szóval 1500-szor

Accordion 2010.02.05. 23:47:07

Én azt mondom megint, amit 2006-ban, mégpedig, hogy még négy év kell a maszopeszdéeszből, hogy az ország minden egyes utálkozó, fanyalgó, hibakereső polgártársa megtudja végre, milyen az, hogy valaki szarul dolgozik az ország élén és még lop is.
Most azt látom, hogy még mindig nem érezzük át, hogy milyen szarban vagyunk és milyen szar volt az elmúlt nyolc év.
Még! Tanulni, szopni, érezni a szart!
És akkor négy év múlva talán már februárban szájon törlik az ilyen majmokat, mint akik itt a kommentmezőben is ordenáré módon nyilatkoznak.

Egyszerűen zsigerből utáljátok az orbánt, ezen nem is tudtok és nem is akartok változtatni.

MERT UTÁLNI JÓ.
Erre játszik a komcsi banda 50 éve.
Legalább a történelemkönyvet olvasnátok el.

Fel kéne már nőni és értelmesen gondolkodni, a zsigereket meg a baszáshoz meghagyni.

Sherpa_1 2010.02.05. 23:53:58

Ha Orbán beszéde szivárgott volna ki, így hangzott volna:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Polgári Körök!
..nos, Kedves Barátaim, ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyok kétségekkel. Azért, mert az elmúlt 2 parlamenti választást elkúrtam.

Nem kicsit, nagyon.
Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember nem csinált, mint amit én csináltam. A két legutóbbi parlamenti választás előtt 1-1 évvel 20%-os előnyünk volt a baloldalhoz képest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Meg lehet magyarázni. Tessék! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek; Budapestnek, az MDF-nek, minden kisebb és nagyobb jobboldali és baloldali pártnak. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Elleneztem az Európai Uniót, mert ha nem én vezetem az országot, akkor ne menjünk sehova! Hazugnak neveztem Antall Józsefet a Parlamentben, majd rá néhány évre Antall József méltó követőjének neveztem magam!

Ebben a témában jogosan...

Nem szavaztam meg a 13. havi nyugdíjat, de a nyilvános vitán mégis bátran belemondtam a kamerába, hogy megtettem. 2006-ban kampányoltam a kisebb Parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg!

Hazudtam reggel, éjjel és este.
Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény kommunista népvezér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom (a HATALOM) érdekében. A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Ez nem került semmibe. Teljesen világos volt, hogy amit ígértem, az nem igaz. Amit 1998-ban mondtam, hamis, amit 2002-ben állítottam, az hamis, amit 2006-ban, szintén az. De megígérhetem, hogy folytatom, már úgy belejöttem...

Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázs központ!
Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, viszont ne készüljön jegyzőkönyv a kormányülésről, vegyünk 5 milliárdért újabb beengedő rendszert a stadionokba, amit soha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova kimennek hatszázan és szétvernek mindent az MTV-t ostromló híveim!
Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szavazott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután 16 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy gondoltam következmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére szűk családom, valamint szélsőjobbos- és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kritizál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Debrecent is elveszem tőle!
Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Igaz, elég kis király... De ha megnövök...

Ha választásokkal, demokratikusan nem tudtam megszerezni a hatalmat, akkor megtesszük erőszakkal, nagygyűlésekkel, ultimátumokkal, zsarolásokkal, székház szétverésekkel.

Mindegy, hogyan. De enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország.
MEGCSINÁLOM!
HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!

choko 2010.02.05. 23:54:36

BOKROS FOR PRESIDENT! Orbán bohóc, szerintem...:-((((

whale 2010.02.05. 23:55:08

@trocadero:
Nézegesd már te is kicsit a táblázatokat, mielőtt kinyitod a szádat. A gazdaság 95-től (Bokrostól) kb. 2000-ig szárnyalt, amikor ovi elkezdett osztogatni és ebben sajnos partnerre akadt megyóban is, ahelyett, hogy a sok lusta, ingyenélő, TB csaló, potyaleső, prosztó, parazita prolit dolgozni zavarta volna.
A GAZDASÁG NEM VÁLASZTÁSI CIKLUSONKÉNT MŰKÖDIK FOGJÁTOK MÁR FEL, AGYATLAN BARMOK!

trocadero 2010.02.05. 23:55:09

@whale: kicsit nézz körül a nagyvilágban is, és ezt tanulmányozd:
earthtrends.wri.org/searchable_db/index.php?action=select_countries&theme=5&variable_ID=641

Hasnolítsd össze Magyarországot más európai országokkal 2002-ig és 2004-től.

S. Annyi 2010.02.05. 23:56:39

@morpho: 'Kivállóan' írsz helyesen. Ez meg a magyar nyelv paródiája.

Balt 2010.02.06. 00:01:23

@whale: Süket duma ez a Bokros-legendárium.

Tölgyessy (2009. szeptember):

[i]Az egyáltalán nem mindegy Orbán Viktor szemszögéből, hogy 3-4 százalékos növekedés lesz-e kormányzásának az első egy évében vagy esetleg 2-3 százalékos visszaesés. Óriási különbség van a kettő között a partraszállási szakaszt tekintve.

Rengeteg a talány ebben a tekintetben, ezért érdemes megnézni, hogyan kormányzott Orbán Viktor annak idején. Nagyon érdekes a Fidesz-kormányzás: klasszikus, régi, dualizmus-kori magyar kormányzás. A vezető nagyokat mond és utána meglehetősen pragmatikusan cselekszik. Kurucosan viselkedik szavakban - és labancosan a valóságos cselekvésben.

Nagyon valószínű, hogy ez most is így lesz. Nagy odamondogatásokra lehet számítani, és közben pedig az az ember gyanúja, hogy Orbán Viktor tudja, hol lakik az Úristen. Pontosan tudja, milyenek a gazdasági erőviszonyok, és azokhoz fog igazodni, hiszen ezt tette legutóbb is. Akkor is volt egy válság: az orosz válság, és olyan megszorításokról döntött a kormány anélkül, hogy azt bejelentette volna, amely a harmadik legnagyobb megszorítás volt mostanáig. Eközben Orbán végig arról beszélt, hogy pozitív kínálatösztönző gazdaságpolitikát folytat, holott éppen az ellenkezőjét tette.

Teljesen egyértelmű, hogy Orbán Viktor volt az a miniszterelnök, aki leginkább kézben tudta tartani az állam pénzügyeit. Olyan mértékig kézben tartotta, ahogyan szocialista kormány Magyarországon béke időben, erős külső szorító erő híján, soha nem volt képes. Ez kormányzásának első három évére igaz, és az is, hogy az volt a magyar gazdaság legjobb időszaka a rendszerváltás óta.

Volt olyan negyedévünk, ahol 6,5 százalékos volt a növekedés, és volt olyan évünk, amikor 5,5 - és éppen abban az évben nőttek másfél százalékkal a reálbérek. Teljesen egyértelmű, hogy míg az MSZP a lobbik pártja, ahol erős csoportok vannak és az alkudozás arról szól, hogy mennyi pénzt osztanak szét, a Fidesznél jóval gyengébbek ezek a csoportok. Ott van egy főnök, aki dirigál, és csak oda megy a pénz, ahova ő akarja. És teljesen egyértelmű, hogy szemben a szocialista kormányokkal, Orbán Viktornak volt naptára. A szocialista kormányok még azt sem fogták fel, hogy ha már osztogatnak, akkor azt ne a ciklus elején tegyék, hanem a végén.

Orbán Viktor egyértelműen tartalékolt. Az elején nagyon visszafogta a kifolyó pénzeket, harminc éve nem látott rigorózussággal megfogta az állami kiadásokat, és a végén kezdett el egy tűzijátékszerű osztogatásba.

Most is valószínűleg lesz naptára. Azok a baloldali állítások, hogy csak ők tudnak kormányozni, a jobboldal erre teljesen alkalmatlan, csak ők azok, akik válságot tudunk kezelni, szerintem gyerekesek. Egészen biztos, hogy a jobboldal az állami pénzügyek kézben tartásában jobb eredményeket produkált, mert nem szedik szét annyira a lobbik, jobban uralta a különböző erőcsoportokat, és kommunikációs szempontból is sokkal attraktívabban politizált.

Sokaknak nem tetszik, ahogy a Fidesz kommunikál, de Orbán Viktornak volt még egy nagy titka: pontosan tudta, hogy az ember nemcsak kenyéren él. Pontosan tudta, hogy a gazdaságban milyen keveset tud adni a vágyakhoz képest, és megpróbálta a maga módján olimpiát meg minden mást ígérni az embereknek. Mindez nagyon sok embert taszított, de Orbán Viktor azt mindenesetre megértette, hogy nem minden az, mennyi pénzt oszt szét a nyugdíjasok között.

A jobboldali politika nem szereti a társadalom inaktív rétegeit. Orbán Viktor számára az elsődleges preferencia jól láthatóan az olyan család, mint amilyen az övé: aktív, rámenős és sok gyereke van. Az egész társadalompolitikája az ilyen családok támogatását célozta. Az adórendszert is ebbe az irányba vitte el, és kifejezetten nem szerette a nyugdíjas és inaktív rétegeket, a közalkalmazottakat. A szocialisták pedig őket szeretik a legjobban.[/i]

trocadero 2010.02.06. 00:03:07

@whale: 2000 és 2002 között is szárnyalt: 4% körül volt nálunk a fejlődés, míg Európa 0-1% között mozgott. Hogy ez Bokrosnak vagy a már Fidesznek (pl. lakástámogatás, Széchenyi terv) köszönhető, az már hit kérdése.

choko 2010.02.06. 00:04:01

BOKROS FOR PRESIDENT! A világon mindenhol elismerik, szakember, tanit, tanácsot kérnek tőle...csak Mo-on nem...hogy van ez?

Balt 2010.02.06. 00:07:20

@choko: "A világon mindenhol elismerik, szakember, tanit, tanácsot kérnek tőle"

Mondom: mert mindenhol a világ(bank) érdekeit védi (pl.) Magyarországgal szemben...

S. Annyi 2010.02.06. 00:07:26

@choko: Ne menj el szavazni kérlek. :-)))))))))))))))

Szeretnék már végre egy normális országban élni, ahol az agy nélküli emberek inaktívak.

Balt 2010.02.06. 00:10:01

@whale: Fertelmes, mars vissza az Origóra! :))

Egyébként toljátok csak Bokrost, ha sikerül összemásolni a megfelelő számú ajánlószelvényt, akkor már talán középtávon lenullázza az előző pártját, az MSZP-t. :)) Sok sikert hozzá!

choko 2010.02.06. 00:10:07

...sajnálom OV-t...a Jobbik hátulról fog neki beak.sztani:-(

trocadero 2010.02.06. 00:11:32

@whale: 2002-ben Németország - Mo. tudtommal legnagyobb importőre - 0.2%-kal zsugorodott. Ugyanebben az évben:
Lengyelország: 1.5%
Szlovákia: 4.1%
Csehország: 2.1%
Magyarország: 4.7%

choko 2010.02.06. 00:11:47

@S. Annyi:
..rendben, nyugi, nem megyek el...

táltos 2010.02.06. 00:11:50

@lamed: NEM ÍGÉRTE, hanem célul tűzi/tűzné ki,hogy 10 év alatt teremtsünk 1 millió munkahelyet. Az nem is sok ahhoz képest,hogy 20 éve kb. 3 év alatt szűnt meg ennyi.
Ugyanígy NEM ÍGÉRTE a 14. havi nyugdíjat sem.

Balt 2010.02.06. 00:12:31

@whale: 97-ben? Medgyessy, wazze. :)))

Bokros Lajos 1995. március 1-je és 1996. február 29-e között pénzügyminiszter.

whale 2010.02.06. 00:12:48

@trocadero:
A 2004-es adatot láttad? Ki volt akkor kormányon?:DDDDDDD LOL vagy.

E-one 2010.02.06. 00:13:36

@trocadero: a 02es statisztikákhoz annyi kiegészítést azért illik hozzátenni, hogy legnagyobb részük a Medgyessy-kormány kezdeti osztogatásának volt köszönhető, 100 nap, meg minden. az nem jó ugyan, de nem is OV

whale 2010.02.06. 00:13:59

@trocadero:

És 2004-ben? És 97-ben?:DDDDDDDDD Mennyi is volt az annyi pajtikák?

trocadero 2010.02.06. 00:14:40

@whale: 2001-ben:
Lengyelország: 1.7%
Szlovákia: 3.4%
Csehország: 3.0%
Magyarország: 4.3%

trocadero 2010.02.06. 00:16:46

A gazdasági intézkedések biztos pár évvel túlmutatnak a kormányokon. 2000-ig Bokros szerepét elismerem, onnantól kevésbé. 2004-ig a Fidesz hatása érződött, pár évet kibirt még az ország a tartalékból. Most 8 év szoci kormányzás hatása érződik, de nagyon.

whale 2010.02.06. 00:17:38

@Balt:
De kinek az intézkedései alapozták meg a 97-es növekedést? Próbáld már meg használni az eszed, bármennyire fáj!

trocadero 2010.02.06. 00:20:21

A rendszerváltás óta a szocik kormányoztak a legtöbbet, ez kétségtelen. A régióban csak a jóval lejjebbről indult Románia van már csak mögöttünk, ez is így van. A régióban messze a legeladósodottabb állam mi vagyunk. E tényekből lehet következtetést levonni. Például azt, hogy a szocik nem tudnak országot vezetni.

Balt 2010.02.06. 00:20:23

@whale: Őőőő, ezek szerint Medgyessyé. :)))

whale 2010.02.06. 00:21:46

@trocadero:
Csakhogy idáig eljutottunk!
Márcsak azt kellene megértened, hogy 2000-től álltunk csúszó pályára az Orbán, majd a Medgyessy kormány költekezése miatt. Pl. pont a sokat emlegetett állami kamattámogatásos lakáshitelezés miatt, aminek a mai napig nyögjük a terhét.
A Széchenyi-terv? Ócska marketing blöff volt. Egyszerűen az addig is-és azóta is-létező különböző minisztériumi pályázatoknak adtak közös nevet. SLUSSZ!

whale 2010.02.06. 00:23:19

@Balt:
Persze,mert az úgy van szerinted, hogy besétál az új miniszter a hivatalba és másnap megduplázza a GDP-t. Látszik, hogy fingod nincs az egészhez...

Thomas Rattler 2010.02.06. 00:23:32

"A pénzhatalom béke idején
élősködik a nemzeten,háború
idején pedig összeesküszik ellene.

Zsarnokabb, mint a monarchia, arcátlanabb, mint
az önkényuralom, és önzőbb, mint a bürokrácia.

Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben,melytől elakad a szavam,
és amelytől rettegve féltem hazámat.
A nagyvállalatok kerülnek uralomra,
és a korrupció korszaka köszönt ránk.

A pénzhatalom célja
a hatalom megtartása.

Ehhez eszközül az emberek
előítéleteit fogják használni,
míg végül egy szűk csoporté lesz
minden gazdagság,
és a köztársaság megszűnik létezni."

Abraham Lincoln

Balt 2010.02.06. 00:23:47

@whale: Fertelmes, mars vissza az Origóra! :))

Egyébként toljátok csak Bokrost, ha sikerül összemásolni a megfelelő számú ajánlószelvényt, akkor már talán középtávon lenullázza az előző pártját, az MSZP-t. :)) Sok sikert hozzá!

Lovastengerész 2010.02.06. 00:24:39

hát igen...
megint eszembe jut az az ősöreg vicc az aranyhalról, amikor a zs, a c, meg a skinhead kivánnak egyet egyet...

Viktorunk most tényleg csak egy sört kér.
nem értem ebben a szituban mért vár el tőle bárki is érdemi kommunikációt.

ők most hátradőlnek, és végignézik ahogy a többiek kinyirják magukat/egymást,besétálnak a dutyiba, illetve hüjét csinálnak magukból, a választási kampányban

whale 2010.02.06. 00:25:27

@trocadero:
Persze, hogy nem. Töketlen idióta banda.
Ezért BOKROS FOR PREZ!!!

whale 2010.02.06. 00:26:38

@Balt:
Ennyi? Szánalmas idióta...

trocadero 2010.02.06. 00:26:50

@whale: 2002-től sok pályázat megkurtították, meg-áfáztatták, ezt konkrétan láttam, tudom. A Széchenyi terv nagyon rossz sajtóvisszhangot kapott, de ez a média baloldaliságának is tulajdonítható. 2004-től rengeteg uniós pénz áll rendelkezésünkre, de mintha nem tudnánk vele élni.
A 100 napos program terhét sokkal jobban nyögjük. A lakástámogatás az építőipart fejlesztette és így a gazdaságot, míg a 100 napos program pedig csak a fogyasztást.

choko 2010.02.06. 00:28:05

@trocadero:
...Bokros megszoritó intézkedései elejét vették a további túlköltekezésnek...forrás keletkezett az államháztartásban...aztán ezt a tartalékot elköltötték folyamatosan...állami beruházásokra (Nemzeti Szinház, Müpa)...jól mondtad...pár évet kibirt...de ezenkivül semmi extra!

Balt 2010.02.06. 00:30:37

@whale: Nem baj, Pesta, élvezd ki azt a kis fincsit, amíg lehet, mert eztán sanyarú idő jön rátok. Örökre!... :))

trocadero 2010.02.06. 00:34:19

@choko: megszorításokkal - a nép kínzása árán - helyre lehet hozni a pénzügyi helyzetet, de nem lehet fejleszteni a gazdaságot. A gazdaságot lehet fejleszteni pl. gazdasági hitelezéssel (ld. Orbán mai beszéde), állami támogatással vagy a kutatás-fejlesztés támogatásával.
A baj 2002-ben kezdődött, amikor a szocik bármi áron (szó szerint) győzni akartak, és túlígérték magukat.
És erre jöttek a nagy szocis állami beruházások is: kormányzati negyed, reptéri gyorsvasút, hogy csak a legfontossabbakat említsem.

whale 2010.02.06. 00:37:34

@trocadero:
"A lakástámogatás az építőipart fejlesztette és így a gazdaságot,"

Tényleg tapsolnom kellene, hogy az adófizetők pénze a feketegazdaságba-építőipar-vándorolt? Te mikor kaptál utoljára számlát iparostól? GONDOLKOZZ, EMBER!
A fideszes gazdaságpolitika-saját hajunknál fogva húzzuk ki magunkat a szarból ( a belső fogyasztást pörgetjük)-működik egy USA méretű piacon, de nem működik egy olyan picsányi piacon, mint a mienk!
Mo egy export vezérelt, icipici nyitott gazdaság. Egyetlen esélyünk van, hogy széttesszük a lábunkat a külföldi tőkének és reménykedünk, hogy ide jönnek és nem Kínába! Ugyanis nem mi diktálunk és a méretünknél fogva, sem mint piac, sem mint tőkeexportőr soha nem is fogunk, bármit hablatyol a törpe napóleon. ÉBRESZTŐ!

whale 2010.02.06. 00:40:54

@Balt:
Te szerencsétlen fasz, én tőketulajdonosként jól vagyok, szopni te fox, ha viktátor kerül hatalomra. Nem baj majd mehecc tvszékházat gyújtogatni. Csőcselék...

choko 2010.02.06. 00:41:42

@trocadero:
...mindkét nagypárt rosszul bánik a pénzzel...ezért "csúszik el" a Cash Flow-juk...és ezt a Bokros nagyon jól tudja:-)
...bocs, de jelenleg nem lehet hitelezni, meg államilag támogatni, ha az országnak JELENLEG nincs forrása, szerintem, egyébként igazad van...

whale 2010.02.06. 00:46:20

@trocadero:

"...megszorításokkal - a nép kínzása árán - helyre lehet hozni a pénzügyi helyzetet, de nem lehet fejleszteni a gazdaságot."

Ne haragudj, de te segghülye vagy bazmeg! A saját magad által ajánlott táblázatot nem érted?! Mi volt a következmnénye a Bokros csomagnak? Csak nem a gazdaság szárnyalása? Te miről beszélsz ember?

A gazdaságot lehet fejleszteni pl. gazdasági hitelezéssel (ld. Orbán mai beszéde),

Bazmeg, tavaly még azt ugatta, hpogy "új világrend", vége a hitelalapú világgazdaságnak! Ennyire rövid az eszed?

"állami támogatással vagy a kutatás-fejlesztés támogatásával.
A baj 2002-ben kezdődött, amikor a szocik bármi áron (szó szerint) győzni akartak, és túlígérték magukat.
És erre jöttek a nagy szocis állami beruházások is."

Ja értem. Szóval lehet fejleszeteni a gazdaságot állami támogatássla, de a szocik állami beruházásai mégsem ezt tették, mert... Miért is? GONDOLKOZZ MÁR!:DDDDDd

trocadero 2010.02.06. 00:48:04

@whale: érdekes, 2000-2002 között is működött az ország. Sőt, 2004-ig egész jók voltunk, ha baj lett volna, akkor a 100 napos program hamarabb megeszi az országot. Bezzeg most...
Én a tényeket nézem és gondolkozok, a helyzet elég egyértelmű. Tévészékházat nem gyújtogattam, de hazafele menet könnygázt és gumibotot simán kaphattam volna, ha azon a bizonyos békés megemlékezésen ott lettem volna.

Balt 2010.02.06. 00:48:19

@whale: :))) :))) Akkor markold meg a töké(i)det aztán uccu világgá, mert itt nagyon rosszul fogjátok érezni magatokat. :)))

Balt 2010.02.06. 00:53:30

@whale: "Tényleg tapsolnom kellene, hogy az adófizetők pénze a feketegazdaságba-építőipar-vándorolt? Te mikor kaptál utoljára számlát iparostól? GONDOLKOZZ, EMBER!"

Fertelmes, teljesen elvesztetted a talajt a lábad alól. Agyvérzés lesz a vége, meglásd! :)) A lakástámogatásnak és áfa visszaigényelhetőségnek épp az a lényege - mintha nem tudnád -, hogy mindent áfás számlára volt érdemes kérni, az építőanyagtól a kőművesmunkáig, mert csak így volt támogatás. Tehát minden másnál hatékonyabban fehérítette az építőipart, ezzel több bevételt hozva, mint maga a támogatás került a kincstárnak. De csak fröcsögjél (szőlő)tőketulajdonos. :)))

whale 2010.02.06. 00:53:42

@trocadero:

Sőt, 1990-94 között is működött az ország, nem érdekes? Mit is akartál ezzel mondani? Ismerd már el, hogy 2000-től-az osztogatás kezdetétől-kerültünk csúszó pályára!
A nyugdíjreformra emléxel? Ki is fékezte le és miért és mikor?

choko 2010.02.06. 00:55:57

...OV jogász, nem a számok embere...szerintem nem is mindig érti...kap egy sablont és azt megtanulja...bátor embernek tartom, ha leáll vitázni egy közgazdásszal...

whale 2010.02.06. 00:56:22

@Balt:
Én szarok rátok, az elmúlt húsz éveben jobban éltem, mint ahogy valaha fogtok és az elkövetkezőkben is jobban fogok! Ha elmondanám mennyit kerestem ezen a "válságon" belezöldülnél az irígységbe... :DDDDDDDDDD

Balt 2010.02.06. 00:56:57

@whale: "2000-től-az osztogatás kezdetétől-kerültünk csúszó pályára!"

És ha netán valaki elismerné, akkor mit sikerült korrigálni 8 év alatt? :))) Teljesen meg vagytok zakkanva, amőbák, de hát már csak néhány vörös köcsög, és bezár a bazár. :))))

trocadero 2010.02.06. 00:57:32

@whale: a szocik megvalósult vagy valamikor megvalósulni fogó állami nagy beruházásaiban a pénzlenyúlás aránya valószínűsíthetően nagyon magas, pl. extra-drága alföldi autópálya, extra-drága metró. Ez nem tesz túl jót a gazdaságnak. A kormányzati negyedre elment milliárdokról nem is beszélve. Egy téren erős csak a gazdaság: tanácsadói, szakértői "ipar".

Balt 2010.02.06. 00:58:28

@whale: Ennek szívből örülök. Lesz mit "vagyonelkobozni". :)))

órarugógerincű felpattanó 2010.02.06. 01:00:38

www.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=24147

Ezt a táblázatot is tegyük már hozzá, hogy tisztábban lássuk, mekkora "mágus" volt bokros. Ekkora privatizációs bevételek mellett kicsit más dolog gazdpolt alakítani, mint anélkül. És azt se felejtsük el, hogy mennyit buktunk akkor, és később ezekkel a privatizációkkal.

whale 2010.02.06. 01:03:13

@Balt:
"A lakástámogatásnak és áfa visszaigényelhetőségnek épp az a lényege - mintha nem tudnád -, hogy mindent áfás számlára volt érdemes kérni, az építőanyagtól a kőművesmunkáig, mert csak így volt támogatás."

Persze, meg a rokonok egymás közötti fiktív adásvételénél-mintha nem tudnád.
Tudod, amikor anyu megvette a gyerek lakását, a gyerek megvette anyu lakását állami támogatásból-persze mindenki maradt a seggén, de a-majdnem-ingyen hitel becsorgott a kasszába. GONDOLKOZZ MÁR!

Arról már ne is beszéljünk, hogy ez a mesterségesen gerjesztett kereslet okozta a mai túlkínálatot-minden fityfasz kft lakóparkot épített-és a lényegében összeomlott lakáspiacot.
Úgyhogy ha van eladó lakásod és nem , vagy csak áron alul tudod eladni, köszönd a vezérnek. Idióta.

whale 2010.02.06. 01:04:07

@Balt:
Anyádtól. Nem gondolod, hogy itthon tartom?:DDDDDDDDDDdd

choko 2010.02.06. 01:05:35

BOKROS FOR PRESIDENT!
OV össze-vissza beszél...sokszor magával kerül ellentmondásba...logikailag...nem értem, az emberek nem figyelik az ok-okozati összefüggéseket? Elmond egy sablont...de sokszor ő maga sem érti mit mond, szerintem:-(

trocadero 2010.02.06. 01:07:21

@whale: a szocik kampánya szerint a Fidesz lakástámogatásával az volt az egyik baj, hogy a kevés pénzűek, önerő nélkül, nem tudtak lakást venni. És bevezették a Fészekrakó programot. Mondjuk azzal nagyon kevesen tudtak élni, de a bankok - nagyon felelőtlenül - boldog-boldogtalannak lakáshitelt adtak kb. 2006-tól. Emiatt omlott össze a lakáspiac - nemcsak nálunk, hanem az egész világban. Egyébként Mo-on - Európai viszonyltaban - az egy főre jutó négyzetméter még mindig kevés. Gondolkozz kicsit.

Balt 2010.02.06. 01:07:46

@whale: Osztó Péter személyesen? :)) Sebaj, Merkel adatai lassan lecsurognak ide is. De semmi gond, Fertelmes Pesta, te akkora lúzer amőba vagy, hogy ezt még Cusi haverod se hiszi el. :)))

whale 2010.02.06. 01:08:23

@Balt:
Semmit. Ezért menjenek a picsába és végre jöjjön már az ész korszaka a teszetosza maszop és az antidemokrata, alcsúti parasztgyerek helyett. BOKROS FOR PREZ!

choko 2010.02.06. 01:11:08

BOKROS FOR PRESIDENT!
...OV egyrészt támogatta hitellel az újonnan épülő lakásokat, másrészt támogatta hitellel a használt lakás szerzését (helytelenül!)...nincs gazdaságélénkitő hatása...mi a f.sznak! Maximum parasztvakitás...ilyet is tudok, vazze! Isten vagyok!

Balt 2010.02.06. 01:11:19

BOKROS FOR PRE(-arresting)! :)))

whale 2010.02.06. 01:12:22

@trocadero:

"Egyébként Mo-on - Európai viszonyltaban - az egy főre jutó négyzetméter még mindig kevés. Gondolkozz kicsit."

Egyébként Mo-on - Európai viszonyltaban-
kimagasló az ingatlantulajdon aránya. Gondolkozz kicsit.

choko 2010.02.06. 01:14:37

...a "bajszos" Kövér megjósolta saját magának, hogy a JOBBIK gondot fog okozni tavasszal...sokan kihátrálnak OV mögül, mert eltelt 8 év és csak "süketel", f.szságokat beszél...azért drukkolok neki!

is 2010.02.06. 01:15:55

@teknős: "Ezután a nyolc év után, amikor rombadöntöttétek az országot, már ez is félsiker."

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Az én bajom, hogy egrészt a mondat eleje sok kívánnivalót hagy nálam maga után (mit adtak nekünk a rómaiak?), a második fele meg bőven nem elég az én sikerélményemhez.

lunatik 2010.02.06. 01:19:08

@trocadero: egy fore 9284 m2 jut ma Magyarorszagon.

Bummer 2010.02.06. 01:23:33

@whale:
Igen, valami, ami jó.

trocadero 2010.02.06. 01:26:49

@lunatik: egy főre jutó lakótér, bocs.
Whale: Ez igaz: az ingatlantualjdon tényleg magas a bérléshez, ez Mo-i (Kelet-Európai??) jellegzetesség. De ez nem változtat azon a tényen, hogy lenne kereslet a lakó négyzetméterekre. A bajt az okozta, hogy a hitel-képtelenek is kaptak hitelt. Az eredeti lakástámogatási rendszerben azonban az önerő elő volt írva.

whale 2010.02.06. 01:31:46

@trocadero:
"De ez nem változtat azon a tényen, hogy lenne kereslet a lakó négyzetméterekre"

Hol az kereslet, muti?:) Mert kínálat az lenne, hála az évezred körüli lakásépítési boomnak.... Köszönjük Viktor, megcsináltad!

whale 2010.02.06. 01:33:14

...évezred eleje körüli...

trocadero 2010.02.06. 01:42:53

@whale: az akkor épült lakónégyzetméter összességében elhanyagolható mennyiség a mai lakáskinálatban. Pl. a Kádár által épített panelekhez képest. A keresletet a világválság és a magyar válság együttese szorította vissza. A környező országokban közel sem volt annyi megszorítás, mint nálunk. Köszönjük Mszp!

whale 2010.02.06. 01:57:35

@trocadero:

"A környező országokban közel sem volt annyi megszorítás, mint nálunk."

Most Szlovákiára gondolsz, ahol még a katonaságot is ki kellett vezényelni? Ugye csak viccelsz?:DDDD

"az akkor épült lakónégyzetméter összességében elhanyagolható mennyiség a mai lakáskinálatban."

De többletként jelentkezett a kínálatban. A 98-as 20000/évről 2004-re 43000/évre ugrott az új lakás építések száma!

trocadero 2010.02.06. 02:05:08

@whale: nézd meg ezt:
benks.hu/aktualis/full/hirek_archivum

"Összeomlik-e a lakásépítés?" fejezetcím alatti grafikont. 2000-2002 között még így is kevés lakás épült!

Megszorításra csak egy kicsi példa: nálunk az élelmiszer, villany, víz, gáz áfája válság előtt 15%-ról 20%-ra, majd válságban 20%-ról 25%-ra nőtt, ezt szótlanul lenyeltük. Hol emeltek ekkora áfát máshol?

trocadero 2010.02.06. 02:21:59

A jelenlegi folyamat:
emelkedő áfa + növekvő munkanélküliség + megszűnő szocpol => kereslet leesik + a futó lakáshitelek bedőlnek => új építkezések megszűnnek => áfa és szja bevétel csökken + munkanélküliség tovább nő => újabb megszorítások + tovább növekvő munkanélküliség => ...

trocadero 2010.02.06. 03:58:17

A lakásépítések hosszútávú alakulását mutató fenti grafikonon jól megfigyelhető Bokros "áldásos" hatása. Nem a 2004-es adat a sok, hanem a 98-as kevés!

trocadero 2010.02.06. 03:58:33

A lakásépítések hosszútávú alakulását mutató fenti grafikonon jól megfigyelhető Bokros "áldásos" hatása. Nem a 2004-es adat a sok, hanem a 98-as kevés!

trocadero 2010.02.06. 03:59:26

A lakásépítések hosszútávú alakulását mutató fenti grafikonon jól megfigyelhető Bokros "áldásos" hatása. Nem a 2004-es adat a sok, hanem a 98-as kevés!

elfelejtette 2010.02.06. 05:15:13

@is: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."

Te mar csak tudod, szerencsetlen idiota barom.

elfelejtette 2010.02.06. 05:16:12

@whale: Mekkora ostoba fergekkel van tele a net. Valasztas utan remelem felfordultok az agygorcstol, idiotak.

Mcl63 2010.02.06. 06:27:27

Ne vergődjetek már rettegő zsidók.

tom64 2010.02.06. 07:34:24

Kérem,ne zsidózzunk!!!!!!

Frick László Emlékzenekar 2010.02.06. 07:39:23

Szerintem a Fiktórr levonhatja a következtetéseket és elmehet a gúnnyájába, abba, tökmindegy mitbeszél, ússejólesz, kár ezért az időt fecsérelni. Az a szerencse, hogy a mostani fogadtatás már viszont előrevetíti, hogy a 2010. II. félévi kormánykritikák mélyek, tartalmasak, elfogulatlanok és tárgyszerűek lesznek, nem a gyűlölet süt majd belőlük, hanem a puszta szakmaiság. Úgyhogy fellélegezhetünk, nem tudom, mit akar a Cigány Alföldi Focistaparaszt, de úgyse lesz az jó.

Frick László Emlékzenekar 2010.02.06. 07:46:14

Ja, pl egy semmitmondó rész az Cigány Bukszaszájú beszédéből az, amiben elzárkózik a Jobbiktól, sőt. A hülye fasz, ahelyett hogy részletezné a terveit, hogy jól lefikázhassuk előre. Sunyi egy alak ez, biztos befosott a Mocskos éthéttől, amiben az index lefikáz[tat]ta az összes bedobott miniszterelnöknevet a Gordién kívül, így a kéthét elején még elutasított Gordika a végére cukipofi lett.

scooby0821 2010.02.06. 07:54:46

Lényeg a lényeg , hogy Orbán nagyokat mondott , a népe kuncogott, cinkosan összekacsintott -hiába, no ez a mi jó Csaba királyfink- és ugyanolyan múmiák, fosszíliák, botrányhős kivénhedt rockerek ,mint akiket ezen az oldalon ostoroznak , nyalintottak neki.
Hülye Pataki, addig örülj, amíg a nejed ki nem nyitja a száját...

prof. med.univ. doktor 2010.02.06. 08:48:26

Aki nem tud olvasni a sorok között, ész nélkül rohan szavazni ovira. Első olvasatra még szimpatikus is lehetne ez a nagy semmi, amit mondott és nem mindenki jut el gondolatilag eme populista beszéd felszíne alá. Sajnos, nincs mit értékelni, nincs mit boncolgatni, elemezni, mert nem mondott semmit, vagyis a SEMMIT mondta.Ez is csak olyan szar, mint a csepeli szegfűs kampány-teadélután. A kommenteket olvasva pedig azt gondolom, hogy zsigerből választani nem túl sikeres, ha pedig valaki gondolkodik, akkor a jelenlegi palettáról nem tud választani. Nekem évek óta nincs alternatívám, egyelőre csak az alkalmatlanságáról tudott meggyőzni mindegyik párt. Dühös vagyok és szégyenkezem. Ez megy ki a világba: az egyik aspiráns még hatalmon van, de fuldoklik a korrupcióban, amit tehetetlenül és impotensen kezel, a másik jelöltnek pedig egy karizmatikusnak TARTOTT vezetőn és populista szókincsen kívül nincsen semmije. Passz.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.06. 08:49:46

Ez most nagyon szép poszt volt. Már az első sor megfogta a lényeget, a többi csak hab a tortán :)

Csak azzal nem értek egyet, hogy _nagyon_ nyerne.
Mi 2 félképpen mérjük fel a pártok helyzetét. Az egyikből lejön, hogy netes aktivistájuk szinte nincs is. A másik tippelős. meglehet tippelni melyik párt hol végez.
Én az utóbbinak hiszek (míg a reprezentatívnak nem). És az bizony azt mondja, hogy koalíciós kormány lesz.
Itt mérjük: www.kitvalasztanal.hu

Vidéki 2010.02.06. 09:37:47

@nikon:
Írod: „Mondja már tudós uram, arra vót-e utalás, hogy ebből mennyi leszen a köz és mennyi leszen a verseny, mert nem mindegy, ugye.”

Nem vót.

De a példában, amit felhoztam, miszerint „a cseheknél egy (bejelentett állásban lévő) ember egyet tart el, hazánkban egy ember kettőt” ott sem volt szó erről.

Feltételezem azonban, hogy Csehországban sem nyüzsög mindenki a közszférában, az is lehet, hogy van egy egészséges arány a közszférában és versenyszférában dolgozók között.

Csehországban már sikerült az Orbán beszédben megcélzott kedvező foglalkoztatási arányt megvalósítani.

Szerinted ez nálunk miért irreális?

Szerinted ennyivel hülyébbek lennénk, mint a csehek?

prof. med.univ. doktor 2010.02.06. 09:45:33

@Thomas Rattler: Kapott is szegény egy golyót a fejébe...

butus 2010.02.06. 09:46:36

Kedves Mindenki!
Mielőtt széttépnétek egymást, nem árt tisztázni egy-két dolgot.
1/ Politikus három féle létezik. A/ aki már lopott, B/ aki lop, C/ aki lopni fog. Okos, értelmes, a szakmáját ismerő és szerető ember nem megy el politikusnak.
2/ Gyurcsány összeharácsolta magát, és elment politikust játszani.
3/ Orbánnak még egy hivatalos munkanapja nem volt, ahogy elvégezte a jogot, így azután marha nagy rutinja van a mindennapi élethez.(a szövegeléshez ért, mint minden jogász)

Té.eS · http://szubjektivblog.blog.hu 2010.02.06. 09:59:49

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Az oldalon ovlasható számok szerinted pontos és teljes képet adnak? Amikor a netezők nagy többsége a 'fiatalabb' korosztályból való?

Vidéki 2010.02.06. 10:00:20

@choko:
Írod: „BOKROS FOR PRESIDENT! A világon mindenhol elismerik, szakember, tanit, tanácsot kérnek tőle...csak Mo-on nem...hogy van ez?”
Ez a nagy dobszóval terjesztett Bokros legenda.

Horvátországból is páros lábbal rúgták ki, nem tartottak igényt „bölcs” tanácsaira és mégis boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ez egy régi legenda, amit propagandisták tartanak életben, táplálva naív emberekben azt a vakhitet, ami szerint a Gondviselés egyedül Bokros elvtársat ajándékozta volna meg a racionális gondolkodás képességével.

Bokros gondolkodása dogmatikus.

Minden bajra egyetlen orvosságot ismer: a nadrágszíjmeghúzást, mint a régi katonaorvos, aki minden betegségre egyfajta „sárga port” írt fel a pácienseknek.

Amikor nadrágszíjmeghúzásról beszél semmi esetre a saját nadrágszíjára gondol.

A Budapest Bank vezetőjeként annakidején egyáltalán nem volt képes villogtatni hatalmasnak mondott képességeit.

A hatalmas ingatlan vagyonnal is rendelkező bankot, állami forrásokból kistaffírozva bagóért passzolták át a GE csoport kezére.

A számunkra siralmas (de számára lehet, hogy kedvező) eredményhez az is hozzájárulhatott, hogy önéletrajza szerint Panamában is tanult közgazdász ismereteket.

Miért kellett annak idején privatizálni a GE csoport javára, bagóért a hatalmas ingatlan vagyonnal is rendelkező Budapest Bankot, melyet előzőleg az állam szépen kistaffirozott, ha olyan kiválónak mondott közgazdász vezetője volt, mint Bokros Lajos?

Vidéki 2010.02.06. 10:14:20

@hern:

Mérhetetlenül cinikus vagy, amikor ezt írod:

"Okos, értelmes, a szakmáját ismerő és szerető ember nem megy el politikusnak."

A politikusok jó vagy rossz munkája sok ember sorsát befolyásolja.

A választók érdeke, hogy érdekeiket tehetséges, feladatra alkalmas emberek képviseljék (esküjükhöz híven).

A képviseleti demokrácia lehet, hogy nem tökéletes, de eddig a legjobb a megvalósult rendszerek között.

Nem mondhatunk le róla. Ha lemondanánk, sokkal rosszabb helyzetbe kerülnénk.

Vergilius római költő, jó kétezer éve így fohászkodott a kétarcú Janus istenhez:
"Jóakaratúan állj a vezérek (vezetők) mellé, akiknek gondos munkája által békét élvez a vad föld és a tenger."

butus 2010.02.06. 10:20:26

@Vidéki:
Ma Magyarországon sajnos, igazam van!
Nehogy azt hidd, hogy én ennek örülök.

leslie1981 2010.02.06. 10:52:58

Minek is mondott volna még konkrétabb dolgokat. Aki nem akarja érteni, úgy sem fogja. 2*4 év volt, megvolt a lehetőség valamit is tenni. Ami biztosan sikerült, azt példázzák az iskolabezárások, ovodabezárások, korházbezárások, vasútvonalmegszüntetés- közben pedig dőlnek ki a csontvázak a szekrényből (BKV, MÁV stb...)Igen kemény időszak köszöntött ránk, kellett a megszorítás és még kellene is mondják sokan. De nem értem, akkor a milliárdos elherdálásokra is volt pénz? Na jó, ne legyünk demagógok. Orbán 2006-ban vázolt pár dolgot, mire is készül az MSZP.Volt akkor minden, hazug stb...Mert igaztalan kampánnyal nem lehet választást nyerni, mondta Gy.F. Aztán kiderült, amit Orbán jósolt, bejött. Amit Gy.F mondott, annak pont ellenkezőjét tette. Na de ez már a múlt. Talán sokan megértették, véget kell vetni a nyolc évnek. Persze, a kétkedőknek még adhatnánk 4évet ha az ország jobb helyzetben lenne, de nincs. Nagy zakó lesz, de nem baj. Már varják a méretes csíkos ruház, és majd kedves elvtársak a cellában lehet dzsemborit tartani, meg internacionalét énekelni. Nektek az lesz majd a legvidámabb barak. És csak reménykedni tudtok, hogy a krumplileves, azért legyen krumplileves. Oda tart az MSZP, ahova való. A történelmi süllyesztőbe.

kuciber 2010.02.06. 11:10:10

2006: A megnyert választás után Gyurcsány kiáll a pártja elé és elmondja nekik, elég pénzt szétosztogattak már, itt az idő belegezdeni a valódi reformokba, van rá 4 évük. Kiszivárog a félremagyarázott beszéde. A Fidesz az ország érdeke-az összefogás helyett- minél rosszabb annál jobb, kivezényli a zembereket az utcára. A beilyedt, mulya és tesze-tosza MSZP-sek szépen lassan, vagy inkább gyorsan kihátrálnak minden változás mögül. Leállnak vagy el sem indulnak a reformok.
2008:Mindezek tetejére bejön a gazdasági világválság. Szívunk mint a torkosborz.
2010: választások előtt egyáltalán nem látok egy valódi alternatívát.
Én így látom a helyzetet. Lehet anyázni, meg idiótázni, nem érdekel.

talonfa 2010.02.06. 13:42:34

@whale: 98' és 2002 között visszafogott "osztogatás" történt, de az is azért mert volt miből fedezni, a gazdaság fejlődött, munkahelyek jöttek létre, volt fejlődés. A lejtmenet 2002 után a 100 napos program kihirdetése után indult.Ha emlékszünk az osztogatások fedezetéül hitelt kellett fel venni az országunknak, hogy tudja a kormány fizetni többek között a 13.havi nyugdijat stb....
süti beállítások módosítása