/>

Hát nem lesz idén adócsökkentés. Milyen szomorú. Pedig már megmondta a Viktor is. Akkor most a Viktor hazudott? Borzalom.

Na igen. Ez a kampány, ez már csak ilyen. Hazudott a Fidesz, mint ahogy négy éve az MSZP is. De mondok durvábbat. Ha a Jobbik vagy az LMP jutott volna hatalomra, róluk is kiderült volna, hogy mondtak olyan dolgokat a kampányban, amik nyilvánvalóan megvalósíthatatlanok.

Az igazán súlyos nem az, hogy kiderül valakiről, hogy hazudik. Hanem az átlag Fidesz-szavazó lélektana, aki 2006-ban lelkesen tiltakozott a szocik ellen, hogy hádehazudtak, most pedig egy legyintéssel elsétál a saját pártja ügyei mellett, és azt mondja, hogy nincs itt ellentmondás, hogy majd amikor javul az adózási morál, meg hogy azt Orbán nem is arra értette.

Kedves barátaim, így jártatok. El lehet hinni valakiről természetesen, hogy ő még soha nem hazudott, főleg, ha ő maga mondja, és aztán át lehet siklani azon, amikor tényszerűen kiderül, hogy mégis. Csak azt úgy hívják, hogy hülye. Mindenesetre már alig várom, hogy Orbán előjöjjön azzal, hogy ő a válságkezelő, aki majd bevezeti a reformokat, hogy attól minden jobb legyen. A jobbikos seggfejek meg mennek ki ellene tüntetni, csomó mostani Fidesz-szavazóval együtt, hogy az nem úgy volt megígérve, és egyébként sincs még itt a Kánaán, nem erről volt szó. Gyönyörű látvány lenne, ahogy a Fidesz ugyanazt megkapná az arcába, amit ők játszottak nyolc éven át. Lassan indul a show?


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr611939685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Adócsökkentés 2010.04.21. 20:12:56

 Járai: Egy héten belül adócsökkentést! 2010. március 9."A választások után felálló új kabinetnek egy héten belül drasztikus adócsökkentést kellene végrehajtania és a mai több mint négytucatnyi adó- és járulékfajta helyett elegendő lenne aká...

Trackback: Nem azért de... 2010.04.21. 19:35:04

Üdv, mindenkinek! Nem azért de örülök, hogy olvashattok, mert azt jelenti, hűségesek vagytok. Persze ha nem lennétek, akkor egy remek törvényjavaslattal majd meg lesztek szankcionálva, mint a házastársak. Bevezetjük itt

Trackback: TOP 10 "Ne csináld már, bazzz!" 2010.04.21. 17:38:02

Az alábbiakban megpróbálom áttekinteni azokat az általam hibának vélt lépéseket, melyeket a Fidesz kormányzó pártként elkövethet az első évében "annak érdekében", hogy leamortizálja a most még meglehetősen nagy társadalmi legitimációját

Trackback: Nem lesz adócsökkentés 2010.04.21. 17:33:22

"Azonnali radikális adócsökkentésre van szükség!" Szajkózta négy éven keresztül a demagóg bullshitet a Fidesz összes vezetője. Sőt, azért kell az előre hozott választás, hogy meg tudják lépni. Azt hallgattuk, hogy ha jól lecsökkentik az adók...

Trackback: Két hír 2010.04.21. 16:36:02

A következő két hír között mindössze bő egy hét a különbség. No meg a tartalom.  Április 12. A leendő kormányfő hétfőn tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján három konkrét lépést ígért a kormány megalakulása után. Az első és legfontosabb intézked...

Trackback: Öszöd előszele kiszivárgott Kövér bajsza alól 2010.04.21. 16:19:40

"Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra. A politikus arra nem válaszolt, hogy hány százalékos lesz a csökkentés. Mint mondta, ez attól függ, hogy hány "csontvázat találunk a szekrényben". Konk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2010.04.21. 13:38:01

Ha a szerző a tényekre és nem prekoncepciójára támaszkodna szövegében, tudnia kellene, hogy a Fidesz már jóval az első forduló előtt nyilvánosságra hozta a vállalkozók konferenciáján adócsökkentési terveit.

Eszerint a Fidesz négy év alatt (és nem azonnal) csökkentené a környező országok szintjére a vállalkozók adóterheit, míg a lakossági adóterheknél erre hat év alatt lát lehetőséget.

A tényekről a szerző mélyen hallgat, mint dinnye a fűben. Elsődleges szempontja, hogy terjessze a szkepszist.

Pepe83 (törölt) 2010.04.21. 13:38:19

Én arra leszek kíváncsi, hogy ha esetleg megint lesznek autógyújtogatások, akkor Révész Máriusz ismét kilátogat-e a forró helyszínekre, hogy aztán bekötött fejjel a miniszterelnök által irányított rendőrségről beszéljen:))))))

BéKu 2010.04.21. 13:48:42

E-one, elolvastad te az ominózus kövér nyilatkozatot, vagy csak azt írod le, amit visszahallasz?

Kövér nem azt mondta, hogy NEM lesz adócsökkentés, hanem azt, hogy IDÉN nem lesz.

És nem 4 év múlva akarnak csökkenteni, hanem akkor szeretnék, hogy a környező országok szintjére csökkenjenek a vállalkozók terhei!

"Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani"

index.hu/belfold/2010/valasztas/kover_iden_nem_lesz_adocsokkentes/

E-one 2010.04.21. 14:49:41

@BéKa: @Vidéki: hírszerző, április 12. "A leendő kormányfő hétfőn tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján három konkrét lépést ígért a kormány megalakulása után. Az első és legfontosabb intézkedés az adócsökkentés lesz."

1kutya 2010.04.21. 15:12:11

én ezt előre tudtam!

12-én reggel kinéztem az ablakon és a festésre váró léckerítés fogadott!

pedig úgy ettem volna egy kis sültkolbászt...:DDD

Mitya Ivanov 2010.04.21. 16:20:08

@E-one:
"A Orbán Viktor szerint tehát az új kormány legelőször a vállalkozások életét szeretné könnyebbé és egyszerűbbé tenni: a közbeszerzési szabályok megváltoztatása, a fizetési határidők rövidítése, a monopóliumok, tehát az egyoldalú erőfölénnyel visszaélés szabályozása is szerepel a tervek között. "Az adócsökkentés talán a fő irány, a legmarkánsabb, legvastagabb oszlop, de jó néhány más pillért is föl kell azért állítani" – tartott ki az InfoRádió Aréna című műsorában korábbi ígéretei mellett múlt pénteken. ."

asszem most e-one hazudott

tölgyes 2010.04.21. 16:21:34

Kövér azt mondta..hogy feltehetően nem lesz.. de erre a kérdésre térjünk vissza 2010 végén... Mint ahogy arra is, hogy mennyi az annyi. Én sokszor leírtam már. Gyurcsányék az adóinkon felül elkúrtak 18.000 milliárdot.(Ennyibe került a pekingi olimpia tokkal vonóval).Ez a 18.000 milliárddal megnövelt adósság itt marad a nyakunkon. Ez nem távozik Gyurcsánnyal együtt. Ennek következményeit ne Orbánon kérje számon.

ryuk (törölt) 2010.04.21. 16:24:38

jó, majd imádkozom én is, "hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon"

lehet azt mondani, hogy már kövér előtt is bontogatták kifelé az igazság szálait, amiket a főnök nem bontott ki teljesen, de ettől ez még hazugság marad, vagyis a fogyasztó tudatos megtévesztése.

tölgyes 2010.04.21. 16:24:58

Gyurcsány nem abban hazudott hogy ezt-azt ígért! HANEM ABBAN, HOGY A VÁLASZTÁS ELŐTT ELHAZUDTA AZ ORSZÁG VALÓS HELYZETÉT...!!! Ugrik a puma, jobban élünk mint a németek, a hiány 5-6%.. stb. Aztán a hiány a csomagokkal együtt lett 9,7%.. a puma döglődött, a növekedés pedig bajban volt.VAGYIS AZ ISMERT TÉNYEKET VÁLTOZTATTA MEG.

Cook kapitány 2010.04.21. 16:25:00

Mégis honnan tudod, hogy milyen az átlagos fidesz-szavazó lélektana?

Mi van ha mondjuk az átlag szavazó tudja, hogy ezek is hazudnak, de azt gondolja, hogy még mindig ezek a legalkalmasabbakaz ország vezetésére?

pakesz (törölt) 2010.04.21. 16:25:49

nem lesz reform!!!
valami lesz de nem refrmnak fogjak hivni
igaz a kulfoldi tudositok mind reformot fognak mondani de itt be lesz tiltva az a szo

kukatr 2010.04.21. 16:26:36

@tölgyes: ezt a 18000 milliárdos olimpiát kifejtenéd bővebben? olvastam már ez az összeget tőled, csak akkor nem írtad mellé az olimpiát.

/on
szerintem nem baj, ha 4 év múlva a fidesz is elássa magát. legalább rendszert váltunk.:)

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.04.21. 16:28:30

Bezár a teszkó meg a lidli, mert kolbászból lesz a kerítés a fideszes hazugságok folytán!

ryuk (törölt) 2010.04.21. 16:29:25

amúgy meg a magyar választó (fityiszes és maszopos egyaránt) lélektana elég egyszerű: szerelemből szavaz arra akire. namost, ha valaki szerelmes, akkor még a zsíros, otromba hazugságot is tiszta csengésű igaz szónak hallja. ennyi.

paaj 2010.04.21. 16:30:46

@tölgyes:
Attól, hogy sokszor leírsz valamit még nem lesz igaz:) Kicsit bővebben kifejthetnéd ezt a 18000 milliárdos dolgot. Ja hogy nem megy? Az más. Csak szajkózd nyugodtan:)

dekás dezső 2010.04.21. 16:32:07

há most akkor mi lesz velünk?

kyanzes (törölt) 2010.04.21. 16:33:39

Szabadon szavazhatsz MSZP/LMP kombóra vagy éppen a Jobbikra. Ha nem tetszik a rendszer, máskor legyél aktívabb a neked megfelelő párt népszerűsítésében a választások előtt.

További jó adózást kívánok.

genyamagyar 2010.04.21. 16:34:49

Istenem, de szép is lesz! Orbán szivatja a fideszeseket...

Kérek egy kávét!

ryuk (törölt) 2010.04.21. 16:36:33

@tölgyes:
ja, lol: ELHAZUDTA! hova hazudta el? amúgy mi a különbség a "valami tényt megmásít" és a "szándékosan valótlant állít" között :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.21. 16:38:12

"Gyönyörű látvány lenne, ahogy a Fidesz ugyanazt megkapná az arcába, amit ők játszottak nyolc éven át. "

Egyáltalán nem lenne gyönyörű. És nem vigasztalna az a tudat, "hogy na ugye megmondtam"... Ráadásul abban se vagyíok biztos, hogy nem szopják be ezt is csak azért, mert nem a Gyurcsányról van szó.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:38:40

:)

Az a vicc, hogy amikorra megtörténik az átadás-átvétel kezdődik meg az új költségvetés tervezése. - ez nyár-

Szóval nehéz lett volna idén megvalósítani ezt.

De további jó hörgést ;)

tschaffer 2010.04.21. 16:38:49

Na öntsünk tiszta vizet a pohárba:
Orbán Viktor 2009 novemberében még úgy nyilatkozott az ATV-ben, hogy 2010-ben lesz egy egyszeri radikális adócsökkentés. Idén év elején folymatosan azt mondta, hogy "szeretné" ha még idén lenne adócsökkentés. Tavaszra már hozzátette hogy ha a gazdaság állapotának felmérése után erre lehetőség van. Most meg még nem is kerültek kormányra ergó nem ismerik jobban a gazdaság állapotát mint korábban. (Most is mindent tudnak hiszen minden felügyelőbizottságban ott a FIDESZ-es is) Mára azt mondják idén nem lesz adócsökkentés.

Menjünk tovább idén tavasszal Matolcsy szájából elhangzott hogy viszont 2011-ben radikális adócsökkentést fognak csinálni, erre mára már azt mondják hogy 4 év alatt akarnak eljutni valahova.

Menjünk tovább A FIDESZ korábban minden ígéretet kb azonnal számon kért az épp kormányon lévő párton (Medgyessy meg megcsinálta), nem várta ki hogy legyen 4 éve végrehajtani a terveit.

Magyarán legyünk azért tisztában hogy az a szűk réteg aki elég értelmes és aktívan figyeli a politikát pontosan tudta eddig is hogy minden szépítés ellenére a gazdasági lehetőségeink nem fognak nagyságrendekkel bővülni függetlenül attól hogy ki kormányoz. Ellenben a tömegek ezzel az ügyeskedő beszéddel rohadtul meg vannak vezetve, és nem ez illik egy becsületes egyenes gerincű büszke magyar párttól és annak vezérétől.

Igen hölgyeim és uraim még idén szeretném radikálisan csökkenteni az adókat. (gondolat: Szeretném persze, meg még sokmindent mást is szeretnék például toronyórát lánccal, kacsalábon forgó kastélyt, meg azt hogy nekem is legyen olyan bajuszom mint a Kövér Lacinak, csak épp nem megy. Bocsi de ezt nem fogom elmondani, mert akkor nem szavaznátok rám.)

ryuk (törölt) 2010.04.21. 16:39:19

VISZONT: még csak április van, és ha december 31-ig bármilyen adócsökkentést hoz az új kormány, akkor ismét nem hazudott az az ember, aki eddig még sohasem. erre tessék odafigyelni!

mjordan 2010.04.21. 16:40:18

Hááádehazudtak!!!!!!Útlezárást,tüntetést,székházrombolást,kordonbontást!!!!!!!Sok idióta faszfej,aki 2006-ban habzó szájjal fröcsögött,most kusso...inkább leszopnák két pofával a kishitlert,minthogy beismernék a hazugság tényét...köpedékek.

Dekatlon 2010.04.21. 16:40:49

Emberek, emberek! Nem furcsa, hogy az MSZP mindent megtesz a Fidesz 2/3-áért. A Fidesz meg mindent megtesz ELLENE?
Mibe tartott volna ezt a beismerést a második forduló utánra időzíteni?

Ne hagyjuk, hogy így legyen, 2/3-adot a Fidesznek, bármennyire nem akarják! :)

antisün 2010.04.21. 16:43:08

csaaaaaaak a fiskális politika! a gond az hogy a monetáris politikát átadták az urak jó 20 éve "is"

baliquez 2010.04.21. 16:43:32

"Akkor most a Viktor hazudott?"

Miazhogy, nem kicsit, nagyon.

A zemberek fizessék meg, osztjónapot.

tschaffer 2010.04.21. 16:43:49

Még azért azt ne felejtsük el hogy ezek az emberek az elmúlt 4-8 évben mást sem mondtak a parlamentben hogy egy huszáros vágással azonnal lehetne adót csökkenteni, mert akkor azonnal több pénz folyna be a kasszába. Hát nem akarnak több pénzt a kasszába baszsus?

flimo13 2010.04.21. 16:43:56

@E-one: Azt is el lehet intézni első nap, hogy jövőre mennyit csökkenjen valami, nem csak az ideit :)

tschaffer 2010.04.21. 16:44:36

@antisün: az ősz óra azért nem változott akkorát mint a FIDESZ kijelnetései.

Deadasfak 2010.04.21. 16:48:11

Hát jobb is hogy nem csökkentenek! Teljesíteni kell az IMF feltételeit aztán majd lehet virgonckodni. Csak azon szurkolok hogy bírják ki lopkodás nélkül...

gelsystem 2010.04.21. 16:49:40

a fijjjuk nem akarják a 2/3-ot, mer akkor biza villantani kell.......

Ajtony 2010.04.21. 16:51:29

Csak kérdezem: mikor költöztök a Kossuth térre?
Jelenleg a semmin rugóztok. Még nincs vége a választásnak, legjobb esetben egy hónap múlva tarthat alakuló ülést az új kormány.
Itt meg a be nem tartott ígéretekről, autógyújtogatásról, és összevert Révészről olvasok.
made in MSZP?

tschaffer 2010.04.21. 16:52:02

@gelsystem: Na ebbe biza beletrafáltál. Ez most szimpla Obamaefektus, és csodavárás. Pedig abból a lekrosszabb kijózanodni. Ezért is nem ünnepeltek, mert nem növelhetik tovább a már eddig is túlhúzott várakozásokat.

borigabi 2010.04.21. 16:52:36

Az a szép, ahogy a fideszes trollok már most magyarázkodnak. Én örülök, hogy kiköltöztem külföldre, nem szívesen vennék részt ebben, ami itt jön...

registraal 2010.04.21. 16:53:18

Csak akkor ELŐRE KELLETT VOLNA szólni, hogy ácsi, nem ígérünk semmit, mer gáz van. Így inkább úgy néz ki a dolog, hogy beetették a híveket és kényelmesen hátradőltek, lévén az mszp már bármit csinált, hiteltelenné vált. MOst egyszerre a fidesz ennek ellenére, hiteles...

Régi emlékeim között van mégy egy száz pontos program is... amiből elég kevés lett teljesítve... Na EZÉRT NEM megyek szavazni senkire. Döntsenek akik okosak vagy annak hiszik magukat. És nem csak ez a fenti piti dologról van szó.

Avatar 2010.04.21. 16:53:32

@Dekatlon: Arra akarsz utalni, hogy Orbán már 2006-ban is direkt vesztette el a választásokat a "rosszabbul élünk, mint 4 éve" kampánnyal?
Most viszont a szocik olyan "jól" dolgoztak és kampányoltak, hogy Orbánnak esélye se volt kikapni tőlük, az SZDSZ meg egyszerűen el se indult...?
:)

tschaffer 2010.04.21. 16:55:33

@Ajtony: A Kosuth teret majd leszervezzük a MÁV és a BKV sztrájkkal :) Nem itt nem be nem tartott ígéretekről van szó hanem az ígéretek relatiizálásáról a győzelem után, de még a választás előtt. HA így folytatják a fiúk két hét múlva azt fogják mondani amit korábban Bajnai meg Guyrcsány. Mert azért nekik se volt bátorságuk bevallani hogy egy kormány hatalma egyáltalán nem az ország vezetése, hanem csupán a világ által teremtett helyzetben való lavírozás amiben a saját patakunk piszok szűk és tökmindegy ki ül a lavórban.

baliquez 2010.04.21. 16:55:53

Egyébként ez is olyan jellemző, a Vezénylő Tábornok Úr a bajszoscsicskájára bízza azt is hogy kimosakodjon a nyilvánvaló hazugságából. Ehhez képest a szárnyasfarmer-killer Bajnai egy gerincoszlop.

Nem baj gyerekek, ezt akartátok, a kampósorrú táncosidióta után kellett nektek Viktor. Mit gondoltok, kin veri le azt hogy 8 hosszú-hosszú évig várnia kellett a hatalomra? Na kin? Nem, nem a szocikon.

Rajtatok, basszátokmeg, rajtatok, meg rajtam is, mindenkit meg fog büntetni mert szerinte mindenki hibás azért amiért nem a Fidesz kormányzott az elmúlt időszakban. Most majd szépen megtapasztaljátok milyen a bosszúálló cigány, Orbán nem felejt.

strativari 2010.04.21. 16:56:00

@Vidéki: megtörtem. Ez a hozzászólás késztetett rá, hogy beregisztráljak, pedig sosem akartam. Én is vidéki vagyok, de ide azért eljutottak Orbán Viktor kijelentései, melyek a kormányt azonnali adócsökkentésre szólították fel. Hja...a felszólítás nem ígéret...igaz.
Akárhogy is volt, ne az ígéreteit tartsa meg, hanem jó döntéseket hozzon.
Ellenzékben legalább annyit ártott nekünk, mint a kormány. Isten adja, hogy olyan ellenzéke legyen, amilyen ő nem volt. Amelyik engedi, hogy megtehesse amit tennie kell. Ezt nem is neki kívánom, hanem nekünk.

A mi érdekünk.

nestrot10 2010.04.21. 16:57:20

Orbán olyan alkotmány és választaási módosításokat fog csinálni, hogy a szokásos választássAL nem is lehet elvenni tőle a hatalmaT CSAk fegyverrel!!!!!
JÓ KIS POLGÁRHÁBORÚ ELÉ NÉZÜNK EBBEN A CIKLUSBAN !! hEHEHEHE

Gabbesz 2010.04.21. 16:58:47

1-2 évig lehet majd nyomni azt a szöveget hogy a szocik (bocs komcsik) mindent elcsesztek és elloptak, de utána már a leghülyébb választópolgárok elé is le kéne tudni tenni valamit.

thinker_ 2010.04.21. 16:59:10

ne örülj bloggerkém, nagyon sokáig lesztek ellenzékben. :)

antisün 2010.04.21. 16:59:47

@Deadasfak: te szeretnéd hogy az unokád azért dolgozzon mert levegőből előállÍtott pénzt kamatra vissza kell fizetni? virtuális pénzt élőmunkára konvertálni? ez már jó pár száz éves csapda.

tschaffer 2010.04.21. 17:00:21

@nestrot10: Ez butaság. Igen természetesen alaposan átgyúrhatná a választási rendszert, de mindenképpen lesznek korlátai. Nincs az a választási rendszer amelyben ha az emberek olyan arányban szavaznak egy másik pártra amilyenben ma a FIDESZ-re ne az a párt győzzön. Lehet játszani, lehet stabilizálni, de bebetonozni csak jó munkával lehetne, az meg ugye nem huncutsággal kéne kezdődjön.

wsvap 2010.04.21. 17:00:41

Orbán Viki nem hazudik, legfeljebb nem úgy gondolta :)

Kox 2010.04.21. 17:01:48

@tschaffer: Nem. Illetve de, de majd csak miután feltöltik a fideSS pártkasszából hiányzó milliárdokat. Én még mindig nem értem, hogy a sok rájuk szavazó miért hiszi is el Orbán "Sohanemhazudtam" Viktortól és galerijétől, hogy ők különbek a Deákné vásznánál? Itt nagyon-nagyon sok éve nem a zemberek számítanak, hanem akik felettük hatalmaskodhatnak. Ébresztőő, halihóó!!!

Brucia (törölt) 2010.04.21. 17:02:49

Én tényleg csak annyit fűznék hozzá, hogy anyád a seggfej...

Bambano 2010.04.21. 17:04:11

az a baj, hogy tényleg indul lassan a só, csak a cehhet meg mi álljuk...

Bambano 2010.04.21. 17:04:48

@wsvap: nem bontotta ki az igazság minden részletét:)
egyébként is, azt ők mondták, hogy a kormányprogram nem egyenlő a választási programmal.

Dekatlon 2010.04.21. 17:04:57

"Félre értelmezte a szabályokat" :)

flimo13 2010.04.21. 17:05:11

@antisün: de majd jön Vona, térdére fekteti az imf-et, és addig fenekeli, amíg nem könyörög, hogy tartsuk meg a pénzt.

jkovacs 2010.04.21. 17:06:45

A gyengébbek kedvéért egy link: fidesz-igeretek.blog.hu/2010/03/16/hirszerzo_rovid_tavon_ugrott_a_fidesz_legfobb_igerete

Egy dátum: 2010.03.16. 16:56

És a tények:

Járai Zsigmond szavaiból azt tudtuk kihámozni, hogy a Fidesz kormányra kerülve a gazdasági növekedést fogja politikája középpontjába állítani, de rövid távon az egyensúlyt tartja majd szem előtt. Ezért az első hónapokban a beígért radikális adócsökkentési folyamat megkezdése helyett a Fidesz arra fog koncentrálni, hogy menedzselhető mértékűre szorítsa le az akár 7-8 százalékig elszaladó hiányt."

Akkor ki is hazudott és mikor???

eladopatron 2010.04.21. 17:07:52

Szijjártó beszámolt már arról, hogy miből lett (összesítve) 200 milliós ingatlanvagyona?

eladopatron 2010.04.21. 17:08:57

Szijjártó beszámolt már arról, hogy miből lett (összesítve) 200 milliós ingatlanvagyona?

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2010.04.21. 17:11:45

Igen-igen! Orbán hazudik! Ő is hazudik! Mert MINDEN POLITIKUS HAZUDIK! Akkor is hazudnak, amikor kérdeznek! JÓ LENNE MÁR MEGJEGYEZNI!

Lehet itt hőbörögni, de ne felejtsük el, hogy Magyarország túlnyomó többsége őket választotta... és azt Se felejtsük el, hogy 2/3-dal meg fogják csinálni, hogy 4 év múlva ne lehessen őket leváltani...

Szabadságot az embereknek! Mindenki kapja azt, amit megérdemel!...

sárkányfő 2010.04.21. 17:13:58

@jkovacs:

9 napja is ezt mondta még, Április 12.-én:
"Az első és legfontosabb intézkedés az adócsökkentés lesz."
www.hirszerzo.hu/cikkprint.146885

Hát még előtte....

Egy újabb kormány, amelyik hazugsággal jutott hatalomra. Nem lepődök meg, de elfogadni soha nem fogom.

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:15:32

@E-one: pici közgázt ha tanulnál, vagy tájékozódnál, esetleg gondolkodnál, tudhatnád, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Az adóbevétel csökkenése által okozott hiányt máshonnan kell fedezni, vagy csökkenteni a kiadási oldalt. Okosabb országokban ezt úgy csinálják, hogy előbb rendezik a feltételt, majd utána vonnak el bevételi forrást. Okoska.
Mert a számokat nem látod két nap alatt, nem azt jelenti hogy nem kezdődött el az előkészítése.
Megáll az eszem az ilyen rövidlátó, konfliktust keltő barmoktól.

jkovacs 2010.04.21. 17:20:22

@ó jaj:

Az általad küldött cikkből idézek:

Az adórendszer átalakítása kapcsán az ütemezés lehet a kulcskérdés. A Fidesz egy időben radikális adóvágásról beszélt, majd 4-6 éves adócsökkentési periódusra tompította ígéretét. Ezzel kapcsolatban egyelőre semmi biztosat nem lehet tudni, az viszont egyre valószínűbb, hogy az adócsökkentési ciklus legkorábban csak jövő januártól kezdődhet el. "Általában az év közbeni adómódosítások rendkívül sok bonyodalmat és nehézséget okoznak" – valószínűsítette ezt a forgatókönyvet Orbán egy nyilatkozatában.

apoa 2010.04.21. 17:20:26

Jaj, de rettegek!!

gramercy 2010.04.21. 17:20:30

fel a szopoalarccal!

tschaffer 2010.04.21. 17:20:40

@ponyva máté: Nem is tudtam eddig a fideszesek nekem mindig azt mondták hogy ha csökkentik az adókat akkor több fog befolyni ....

sárkányfő 2010.04.21. 17:20:41

@ponyva máté:
Azt akarod mondani, hogy Orbán egy "rövidlátó, konfliktust keltő barom", mert azonnali adócsökkentést ígért, noha ha pici közgázt tanult volna, vagy gondolkodott volna, akkor tudta volna, hogy "ez nem megy egyik pillanatról a másikra"?

mjordan 2010.04.21. 17:21:52

@ponyva máté: ha nem megy egyik percről a másikra,miért ígéri be???ergo,miért HAZUDIK???

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:22:38

@jkovacs: Ha belegondolsz, ez így is van.
Az idei költségvetést egy bizonyos nagyságú adóbevétellel kalkulálták. Ha ezt most kurtítják, és nagyobb lesz az államháztartás hiánya, akkor meg azért jár az ellenzék szája. Komolyan mondom... mszp-s drukkerben annyi ész sincs mint egy marék...

jkovacs 2010.04.21. 17:24:45

Igaz is, de nem 2 nap alatt folyik be a több adóbevétel. Ez többtényezős...

Egy sima pályázat átfutása, vagy bármilyen munka (nem árokásásra gondolok) látszata sem azonnal jelentkezik.

Kíváncsi vagyok, hogy mit hoz a 4 év, mindenesetre türelem emberek, a cselekedetek számítanak!

sárkányfő 2010.04.21. 17:25:19

@jkovacs:
"Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra" - 2009. november 10., ATV

Orbán hazudott. Nem kicsit, nagyon. Akik ki akarják mosdatni a lemoshatatlan hazugságból, mint te is, még szánalmasabbak....

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:25:45

@tschaffer: @mjordan: @ó jaj:

Azonnali ... ez egy költségvetési ciklusban nem 1 napot jelent. Ez az egyik. A másik, hogy a jónép ezt érti meg. Ezt egyszerűbb elmondani, mint a hátteret magyarázni.

Hidd el, én sem járok jobban rövid távon, ha kevesebb a munkabérem, sem a munkáltatóm. Nem magam ellen beszélek. De ne higyjük hogy most akkor azonnal kánaán lesz, 8 évnyi irdatlan pazarlás után.

mjordan 2010.04.21. 17:26:42

@ponyva máté: az a szánalmas,kisbarátom,h nem ismered be,hogy a vezíred ugyanolyan felelőtlenül hazudik,meg ígérget,mint a többi politikus...most menjek én is székházat szétverni,meg utakat lezárni,hídat lezárni,rendőrt verni,randalírozni,mint a buta,tahó,csőcselék anno? Nem teszem,pedig tehetném...embernek érzem magam,nem egy elvakult birkának.

jkovacs 2010.04.21. 17:28:20

@ponyva máté:

én ezt arra mondtam, hogy nem azt mondják a Fideszesek, hogy nem lesz, hanem azt, hogy lesz, de a tények ismeretében kell ütemezni a feladatokat. A tények pedig elkeserítőek... 8 elkúrt év hagyatéka...

sárkányfő 2010.04.21. 17:28:50

@ponyva máté: Nem is 1 napot ígértek, hanem ideit, meg nagyon gyorsat, meg a többi süketséget. Ezért szánalmas amit most mond a Kövér: "új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat."

Áruld már el, már a szoci trollaknál se értettem soha: miért veszi fel valaki önként, vagy esetleg egy bögréért (piros vagy narancs-színű, tök mindegy) a szopóálarcot?

ügyfélszolgálatos 2010.04.21. 17:29:15

@mjordan: az más, ha te mennék randalírozni az nem hazafias tett lenne, hanem a szemét mszp csőcselék lázadása amit el kell tiporni...

VadMacs 2010.04.21. 17:29:33

"Akkor ki is hazudott és mikor???"

Az aki egyszeri és radikális adócsökkentést ígért erre az évre, és ezt pofázza évek óta a parlamentben. Valami Viktor csávó, ha jól rémlik...

Lassan mondom hogy megértsd (miért van dejavu érzésem?): lesz radikális adócsökkentés 2010 -ben... :)))

Unommáazegészet 2010.04.21. 17:29:35

Orbánfóbiások fóbiám van.

dtk74 2010.04.21. 17:30:16

Sok a duma. Azonnali radikális adócsökkentést akarok, amit a FIDESZ az előző koalíciótól követelt, a tények, makrogazdasági és egyéb mutatók ismeretében. Övék a kormányrúd, lépjék meg amit máson számon kértek.

Amennyiben nem teszik meg, lehet magyarázkodni, MSZP-zni, komcsizini, de a tény az tény, a bevételnövelő adócsökkentés elmaradása egy hazugság szignója. Nem úgy gondolták, csak úgy mondták - ezt hívják hazugságnak. pont.

mjordan 2010.04.21. 17:30:48

@ügyfélszolgálatos:jaja,egy büdös komcsi lennék,aki a régi rendszert akarja...szánalom.

sárkányfő 2010.04.21. 17:31:12

@jkovacs:
És most szépen leírod 100-szor: "Orbán Viktor hazugsággal jutott hatalomra!"

Vic Mara · http://www.vicmara.com/ 2010.04.21. 17:31:23

"Az igazán súlyos nem az, hogy kiderül valakiről, hogy hazudik. Hanem az átlag Fidesz-szavazó lélektana, aki 2006-ban lelkesen tiltakozott a szocik ellen, hogy hádehazudtak, most pedig egy legyintéssel elsétál a saját pártja ügyei mellett, és azt mondja, hogy nincs itt ellentmondás, hogy majd amikor javul az adózási morál, meg hogy azt Orbán nem is arra értette."

Szíjat...ok le!
Mert az MSZP szavazók szervezték a tévéostromot, tiltakozásul, nem igaz?!

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:32:20

@mjordan: nem vagyok a kisbarátod. És nekem sem tetszik az elmaradt ígéret. De hazugság és hazugság között is van különbség. De azt ne mondd, hogy MSZP-vel folytatni jobb lett volna. Nemzetközi szinten égetik Magyarországot.

Leonard Zelig 2010.04.21. 17:32:22

Húgyhólyagokat feltölteni, irány a Kossuth-tér, lépés, in-dulj!

ügyfélszolgálatos 2010.04.21. 17:32:47

@ó jaj: Mert önállóan gondolkozni nem tud a sok paraszt, azért.

Várúr 2010.04.21. 17:32:53

Káromkodni lenne kedvem egynémely honfitársam sötétsége láttán. Ide egy szupernova sem lenne elég. Orbán ta-valy (szótagolva mondom) közölte, hogy i-dén szeretne adócsökkentést, ha az le-het-sé-ges. Egyes meteorológusok a tavalyi havat idén áprilisban kérik számon O. Vityán. Múlt év októberében még szó se volt arról a döbbenetes lopássorozatról, amely az államnak tízmilliárdokba került. A jóember a tények láttán ebben az évben már fokozatos adócsökkentésről beszélt. Ezt a szoccerek is pontosan tudják, dehát hazudnak rendületlenül (ne légy hívük ó magyar!)

jkovacs 2010.04.21. 17:33:04

@ó jaj:

Az olyanok miatt tartunk itt, mint te, aki menti a menthetetlent! Egy tönkretett ország romjain valaki igyekszik rendet rakni és ujjal mutogat rá, hogy "ő sem csinálja jobban". Nézd meg, hogy 2002-ben honnan indultunk, 2010-re hova jutottunk. Megyó könnyen osztogatott, mert volt miből. Most meg csak a csőd, az adósság...stb. van.
Ha annak idején az ellenzék tanácsait megfogadták volna a szocik, nem itt tartanánk (vagy nem ennyire rossz állapotban)...

ügyfélszolgálatos 2010.04.21. 17:33:26

@ponyva máté: a lényegen, hogy idióta vagy nem változtat.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.21. 17:33:30

Orban viktornak ugy kell a ketharmad, mint ehes kiskutyanak a hanyas.

Persze kampanyoni, meg buzditani a nepet az tuti jo. De aztan bekovetkezett...
Nem gondoltak, hogy osszejon. S vele jon a felelosseg, meg az igerethalmaz amit a fidesz gorget maga elott.

Lattatok a Fuhrer szemeben az oromkonnyeket vagy a felszabadult oromot a valasztasok ejszakajan? Ti sem?

Minek nekik a ketharmad? Minek nekik a felelosseg? Eddig is jol eltek, jol mutyiztak, kivonultak, neha mondtak egy ket frazist es ennyi. Letettek barmi komolyat az asztalra az elmult nyolc evben. Fideszes bermalacok johettek hobologni, hogy nem ok voltak kormanyon.
Nem. Ok voltak az ellenzek. Akinek a feladata az orszag jo iranyba lokdosese a kormannyal egyuttmukodve. Ezert politikusok, hogy megtalaljak az egyuttmukodesre a lehetoseget. Nem csak ovis hulyegyerekkent kivonulni.

Nah szoval tul jol sikerult ez a valasztas, es beindult a fideszes agytroszt. Vajon hogy lett ennyi szavazat? El lehetne valahogy vesziteni a 2/3-ot??

Gyorsan betoltak az indexre / aztan persze egybol visszavontak de nem igazandibol / a ciganypolitikai elkepzeleseiket. De hat az emberek nem haraptak ra. Csak nem akart csokkeni a fidesz-elegedettsegi mutato... Affenebe..

Lehet hogy a kubatov fele balhe is erre iranyult, de hat az is keves volt. Szavaz a fideszes, viszi a plusz egy embert, ha meg van vezetve..

Uristen, meg harom negy nap es megvan a ketharmad.. mit tegyunk gyerekek.. mit tegyunk... Mivel lehetne a nem torzsbazis szavazok egy reszet elkuldeni a sunyiba..

Adók!!! Hogy te Tibikém, mekkora egy lángész vagy! Adót a népnek! Reméljük ez eleg sok szavazót lemorzsol, hogy ne akarják majd négy év múlva a fejünket, mikor megint nem csináltunk semmit...

Csak a kétharmad elvesztése lehet a cél.

Fideszes értelmiségiek, elvakultak, orbán rajongók, ti erre biztosan tudtok válaszolni:

Miért nem várt a fidesz egy hetet ezzel a bejelentéssel? Na?

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.04.21. 17:33:42

@ponyva máté:

Igen.. választási oldaltól függetlenül a sok acsarkodóban én sem értem mindezt. Egy kész költségvetést, ráadásul fele sem igaz számokkal, az első negyedévben elköltött majdnem éves büdzsével nem nagyon lehet piszkálni.

De javaslatom az lenne. Első lépcsőben az összes MSZP-SZDSZ-stb. haver-koma-sógor közalkalmazottat szélnek ereszteni. Lehet mindjárt lehetne adót csökkenteni. :-))

mjordan 2010.04.21. 17:35:36

@ponyva máté: "De hazugság és hazugság között is van különbség."...ja értem most már a hazugság ténye el van ismerve,de ez akkor nem olyan hazugság...apám,észreveszed milyen szánalmas dolgokat beszélsz???

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2010.04.21. 17:37:15

@E-one: Lehet adócsökkentés azonnal. Azonnali adócsökkentés, ami a következő adóévvel lép érvénybe - mint a normális országokban, ahol nem variálnak év közbeni adóváltoztatásokkal, hogy beleőszüljön mindenki az adminisztrációba, és meggazdagodjanak a könyvelők.

Bárcsak a szocikat csak csupa olyan hazugságon kaptuk volna, hogy megígértek valamit, amit aztán csak pár hónappal később teljesítettek... Ez még tündérmesének is túl szép...

jkovacs 2010.04.21. 17:37:50

Persze nyitnék egy talicskaösszeszerelő üzemet, hogy legyen mivel visszatalicskázni az elopott pénzt az MSZP-SZDSZ és klientúrájától :))

mjordan 2010.04.21. 17:37:54

@ponyva máté: "De hazugság és hazugság között is van különbség."...ja értem,a hazugság tényét már elismered,de szerinted ez "más" hazugság...észreveszed,milyen szánalmas dolgokat beszélsz?:DDD

Várúr 2010.04.21. 17:38:06

@ó jaj:
jajongj, de Vitya nem azt mondta: első intézkedés az adócsökkentés v a n , hanem hogy lesz. Igeidő kérdése az egész. Erigggy vissza a faiskolába barátom.

sárkányfő 2010.04.21. 17:38:23

@jkovacs: Te egy súlyosan agybeteg ember vagy. Itt mentegeted Orbán hazugságát, majd közlöd, hogy én(!) mentem a menthetetlent, és miattam(!) tart itt ez az ország.

Nem vagyok szakértő, de ez mintha skrizofénia lenne, nagyfokú szimpla hülyeséggel súlyosbítva.

Leírtad már 100x, hogy Orbán Viktor hazugsággal nyerte meg a 2010-es választást?

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2010.04.21. 17:38:41

Az a gáz, hogy ezek után is egymásra fognak haragudni az emberek, ahelyett, hogy a politikusokra haragudnának! Az ÖSSZESRE! Észre kellene venni, hogy nem az egyszerű ember az ellenség, hanem az, aki másokat megvezetve, HAZUDVA saját vagyonát gyarapítja a MI KÁRUNKRA. El kellene zavarni az ÖSSZESET! Csak az összefogás segítene ellenük. Csakhogy a magyar történelemben mindig voltak "labancok"...

jkovacs 2010.04.21. 17:39:47

@ó jaj:

Az olyanok miatt, mint te, aki ilyen sötéten gondolkodik, szűklátókörű...

sárkányfő 2010.04.21. 17:40:59

@Várúr: Igen, és ezt cáfolta most Kövér Laci, hogy mégsem lesz idén adócsökkentés...

De hát ez tök egyértelmű, mit magyarázzam... Most te is jössz és hülyét csinálsz magadból?

sárkányfő 2010.04.21. 17:42:59

Nézzétek fiúk mit kaptam a jkovacstól:
"Az olyanok miatt, mint te, aki ilyen sötéten gondolkodik, szűklátókörű... "

:)

Csak mert azt mondom, hogy a hazugság az hazugság, akkor is ha Orbán szájából jön.

:)

dean23 2010.04.21. 17:44:09

Aki olvas az tudta, hogy nem lesz idén semmiféle adócsökkentés. A választók amúgy sem Orbán adócsökkentésére szavaztak hanem az MSZP ellen! Meg is szültek egy Jobbikot és egy LMP-t. A többit meg a nagyvezír kapta!

Vic Mara · http://www.vicmara.com/ 2010.04.21. 17:44:18

Látom, nem "tapadt meg", ezért elismétlem.
Hazugság. Igen, az. Csúsztatás, eufémia, kettős beszéd.

És??

Változás, az lesz.
A jobbikosok "hörgése" érthető valahol.
A többieknek - ahogy szoktam volt mondani - "Csitu van, Kenobi!"

belekotty 2010.04.21. 17:45:18

Jajajaj... sok észlény okoskodik itt a kétharmadról. Az adók csökkentéséhez nem kell kétharmad. Mindenesetre 25.-én kolbászt nem veszek, hanem 26.-án reggel egy zsömlével kimegyek a kerítéshez...

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:46:28

@mjordan: ki mit hogyan nevez. A ti kedvetekért írtam ezt így. Éppen szőrszálhasogatás folyik, de a dolog szakmai hátterébe még mindig nem gondolsz bele. Nem mondom, hogy mert nem vagy rá képes. Azt mondom, hogy mert nem veszed a fáradtságot.

Mateahos 2010.04.21. 17:47:01

Még kormányon sincs és hülyeséget beszéltek ökrök!!!!

Vandorsolyom 2010.04.21. 17:50:25

2006-ban nem az volt a baj, hogy a kampányban hazudtak a szocik. Ezzel kis hazánkban sajnos számolni kell.

Azzal volt a probléma, hogy 2006 előtt a kormányzat elkúrta - nem kicsit, nagyon - de ezt nem ismerte be, hanem pl. ÁFÁ-t csökkentett. Pontosan tudták, hogy tarthatatlan, mégis tovább rontottak az államháztartás helyzetén, csak hogy újrázhassanak. A mi pénzünkön vettek maguknak még négy évet. Ez volt a probléma.

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.04.21. 17:51:40

@Vandorsolyom: de ezt hiába magyarázod annak, aki azonnal akar adócsökkentést, a következményekkel állami szinten meg nem számol.

stratez 2010.04.21. 17:52:06

Nem kellene legalább megvárjátok, hogy megalakuljon a kormány, mert így eléggé hülyét csináltok magatokból. Számon kérni egy még fel sem állt kormányt közröhej. Különösen azok részéről, akik ezt elfelejtették megtenni 8 éven át a regnálótól...

dtk74 2010.04.21. 17:52:29

@Schaf: És helyettük felvenni... kit is? Megvan, saját sógort, komát, stb. Meglesz, mindegyik választás után így történik.
Egyébként AZONNALI radikális adócsökkentést követeltek. Az azonnalit nehéz másképp értelmezni, mint azonnalinak. Egyébként a nép javul, elzavarta azt aki hazudott neki, kár hogy annyit még nem fejlődött, hogy felismerje előre, ki hazudik, ígér megvalósíthatatlant. Ha így lenne, érvénytelen lenne a szavazás az ígéretcunamis Jobbik, a bukott MSZP, és a bukottból megmentővé fejlődő Fidesz sem kapott volna 5 százalékot, ahogy az LMP sem amíg el nem dönti mit akar. Ha nincs jó választás, nem muszáj a kisebb rosszat választani. Elég jelzés az is, ha nem választunk.

old_field 2010.04.21. 17:56:40

Az indexes liberálbolsi megmondókat a tények általában nem szokták zavarni :
a kormány még össze sem állt DE te már lejátszod előre az egészet !? :)))
gratula!
elTóta2...

cancan 2010.04.21. 17:57:10

....adócsökkentés...mondta, nem mondta, igérte vagy sem - mostanában nem lesz. Ellenben lesz pl. kötelező házastársi hűség, jegyesség intézménye ! Ja, az új Ptk.-ban :-)

kisqtya33 2010.04.21. 17:58:12

Ugye-ugye megint sokan elfeledték azt a régi viccet, ami nem is vicc, hanem maga a valóság:

- Honnan lehet tudni, hogy egy politikus hazudik?
- Kinyitja a száját.

gitáros 2010.04.21. 18:01:04

@old_field:
Hogy is van ez? Ha "mi" hazudunk, az rendben van?

@stratez:
Te most komolyan kopipészteled a saját kommentedet? :)

@Vandorsolyom:
Mintha mégiscsak a "hazugság" lett volna a hiszti tárgya a parlamentben is, a Kossuth-téren is...

sárkányfő 2010.04.21. 18:02:50

@old_field: Akkor szerinted mégis lesz azonnali nagy arányú adócsökkentés? De jó! :)

gitáros 2010.04.21. 18:04:05

@Udo von Raumschiff:
Pár hónap? Négy meg hat ÉVről van már szó!

sárkányfő 2010.04.21. 18:05:08

Tényleg a Szíjjártó ma is rápirít az országra, a szokás hatalmánál fogva, hogy a "mocskos-komcsik-hazudnak"? Vagy már rászóltak? :)

kuki123 2010.04.21. 18:06:14

Most kapcsoltok köcsög Fidesz fanok...

VIKTORÉK MINDIG HAZUDTAK ÉS FOGNAK IS!

ier6w7i 2010.04.21. 18:06:34

Most akkor mi van? Kezdődik megint a 'hazug kormány'-ozás?

Gondoltam, hogy talán kivárják ezzel viszakozással a második fordulót vagy a kormányalakítást, hogy utána hitelesebben tudják mondani, hogy 'jaj, üres a kassza; sokkal rosszabb helyzetben van a költségvetés' stb stb - de úgy látom nem kellett sokat várni a kifogásokra.

Olyan ez mint az 1 millió új munkahely. Aztán a mondat második része, hogy 10 év alatt... És persze azt sem mondták, hogy ez bruttó vayg nettó 1 millió új munkahelyet jelent vagyis esetleg közben megszűnik 950 ezer?

Dr Kangörény 2010.04.21. 18:10:52

A fidesz hívek mindenre tudnak magyarázatot, ha a vezérük tetteit kell magyarázni.
Azonnali adócsökkentést követelt eddig évek óta és ő maga be is ígérte ezt. Most kiderül, hogy az azonnali radikláis 4-6 évet jelent majd, erre a hívei jönnek a "tudományos" magyarázattal: az azonnali nem is lehet azonnali, aki ezt szó szerint vette, az tudatlan.

EZ kb. azonos azzal, hogy a fidesz szerint a hetente üléső országgyűlés egyenlő a háromhetente ülésezővel, mert az is hetente van, csak éppen 3 hetente.

Azért ekkora seggnyalóknak nem kéne lenni egyik párt oldalán sem.

Lemmiwinks 2010.04.21. 18:11:03

habzik a ballibek szája a tasli után, de majd megszokják.

Ha őszinte akarok lenni, nekem már az is adócsökkentés, ha nem emelik vissza az adókat választási év után, mint Gyurcsány.
11től meg jöhet a nominális adócsöki.

Shmoo 2010.04.21. 18:11:21

Nem az a gond, hogy nem csökkentenek azonnal adót, hanem az, hogy hazudnak.
Feketén fehéren. Bár... ehhez már hozzá lehetett szokni.
Hazudnak ezek is, mint az eddigiek.

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_nagy_adocsokkentes_lesz_2010-ben.129808.html
"Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este."

a) Ennyire tapasztalatlan, hogy nem látta át a helyzetet?
b) Hazudott?

stratez 2010.04.21. 18:12:13

@gitáros: Egyszerűen csak arról van szó, hogy veszíteni sem tudtok, a médiumok hangosak attól, hogy hazug telefonokkal árasztottátok el az országot, azzal kampányoltok, hogy a Fidesz már megnyerte a választást, ezért most szavazzon a jónép a szocikra. Ennél már nincs lejjebb, és még ti hazugoztok egy még fel sem állt kormányt. Vasárnap megkapjátok a narancsbuktából a repetát...

Lemmiwinks 2010.04.21. 18:13:18

Hazudozás nem egyenlő be nem tartott igérettel

Kivlov 2010.04.21. 18:14:29

@stratez:
az a baj, h nyerni sem tudnak. mert mikor nyertek is úgy viselkedtek mintha ők lennének az ellenzék. ezért tart itt az ország az elmúlt 8 év után. de vasárnap 2/+3!!!

SzaGyu 2010.04.21. 18:15:56

A FIDESZ megnyerte a választásokat, tudható volt, hogy nem fog adót csökkenteni de azért még is furcsa amit cselekszik! Amíg ellenzékben van, addig semmi nem jó amit nem ők csinálnak, de amikor kormányon van, akkor már bocsánatos bűnnek tartja a választási hazugságait! Az MSZP-SZDSZ is adót csökkentett a választások előtt. Igaz csak nagyon kismértékűt de a választás megnyerése után azonnal korrigálták!

A FIDESZ nagyot hazudott már megint!
Szégyellhetik magukat! Négy év múlva
leváltják őket, és jön helyettük a JOBBIK (bár én nem szeretem őket), de a sok hazudozástól radikalizálódnak az emberek és süllyesztőbe megy az MSZP-SZDSZ, MDF, és követi őket a FIDESZ!
Úgy kell nekik! MOCSKOK!

ier6w7i 2010.04.21. 18:16:03

@Lemmiwinks: Ha átlagbéren vagy fizetve, akkor idén is kaptál komoly adócsökkentést. Ha tetszik, ha nem, ha bevallod, ha nem - a 2010-es SZJA szabályokkal jobban jártál. Ezt pártállásra és világnézetre való tekintet nélkül el kell fogadni, elő kell venni a fizetési papírt.

mjordan 2010.04.21. 18:21:19

Előbb-utóbb nem lesz olyan ízletes az az Orbán-pénisz a szátokban,fideszesek...

drkovax 2010.04.21. 18:22:57

@Shmoo: 2009.-beli cikk.

Ezzel szemben 2010. márc 8. VOSZ (és azóta is mindig): ugyanazt mondta amit most Kövér.

Hja hogy a szoci - jobbik pártszövetség aktivistái nem ismerik még a naptárt sem (legalábbis pártszolgálatban) az megértem: fáj az, hogy nem ígérték meg azt, amit olyan jól számon lehetne kérni.
És igen, én ennek tudatában szavaztam a fideszre, ti pedig ennek tudatában ellene.

Lemmiwinks 2010.04.21. 18:24:22

@ier6w7i: átlagbér fölött vagyok bejelentve jóval, tehát az ez évi változások semleges, inkább negativan érintenek a cafeteria adó miatt.

de, ha maradt volna az MSZP, tuti rám basszák az 50%os adót, meg visszahozzák a különadót.
tehát ha a Fidesz nem emel, az már csökkentés az MSZPhez képest.
tudom, hogy nem ezt igérték, de ez az effektiv MSZP-Fidesz delta.
kutyaugatás nem érdekel.

stratez 2010.04.21. 18:25:03

@mjordan: Viszont a narancsbukta ízletes lesz, még repetát is kaptok belőle...

Boszi73 2010.04.21. 18:25:42

Hát nem megmondtam nektek hogy ezek is hazudnak!? Tudtam én!! Csak a pénzt húzzák ki a zsebünkből négy éven át... megint...

bariga 2010.04.21. 18:27:31

Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ez vonatkozik a Fidesz szavazóire is

mjordan 2010.04.21. 18:28:54

@stratez: Kiskomám,neked is elmegy tőle az étvágyad...és én ezt nevetve fogom végignézni.

ha5taa 2010.04.21. 18:30:39

@strativari: "ide azért eljutottak Orbán Viktor kijelentései, melyek a kormányt azonnali adócsökkentésre szólították fel."

A fidesz arra is felszólította a kormányt, hogy amennyiben a benzin ára 300 forint fölé megy, csökkentse a jövedéki adót. Persze, a szocik nem voltak annyira hülyék, hogy ezt is meghúzzák...
Most, hogy 300 Ft felett járunk a benzinnel, a fidesz feltűnően kussol...

ier6w7i 2010.04.21. 18:31:58

Tulajdonképpen szerintem mindenki örülhet a kormányváltásnak!

Gondolom akkor most kb májustól rögtön megint lesz mindenki számára gázártámogatás, a benzin árát is csökkenti az új kormány, újra bevezeti a 13. havi nyugdíjat, jobb lesz rögtön az egészségügy, az oktatás a közbiztonság is - ja, és természetesen alacsonyabb adót kell majd fizetni.

Hát nem ezekkel ostorozták az előző kormányt nap mint nap? Hát végre az istenadta nép megadta nekik a lehetőséget, hogy meg is tegyék ezeket a lépéseket.

Tényéeg alig várom! Ezek tök jó dolgok! Ja, hogy ezt miből lehet finanszírozni? Olyan ünneprontók vagytok, ilyeneket kérdeztek ilyen eufórikus hangulatban!

SzaGyu 2010.04.21. 18:34:38

NARANCSBUKTA LESZ! 4ÉV MÚLVA!
MÁR MOST KIHARCOLJA MAGÁNAK A FIDESZ!

Kivlov 2010.04.21. 18:34:56

vörös férgek!
választ kérek! leírtam már soxor, de az elmúlt 8 év fényében mi más lehetőség lett volna, mint a fidesz?
maszop? minek? 8 éve elkúrások kívül semmit nem csinálnak, miért pont most?
jobbik? jó lenne, de akkor 500 Ft egy EUR, meg sírnának a sárgacsillagosok.
szdsz? nincs is olyan.
madef? kabaré
lmp? szdsz 2.0 => gittegylet

ergo maradt a fityisz, mint kormány

úgyhogy be lehet kussolni. senki nem azt várja tőlük, hogy 100 Ft legyen egy EUR, 1 misi az ártagbér. a retkes pártotok miatt már azzal is megelégszünk, ha kevésbé szarul csinálják, mint a kommerrek.

mjordan 2010.04.21. 18:36:20

@Kivlov: Naaaa....vedd már ki a szádból viktor hímtagját...ne engedd ilyen mélyre,mert a végén megfulladsz.

ier6w7i 2010.04.21. 18:37:50

@Lemmiwinks:
Érdekes eszmefuttatás, hogy ha 'a Fidesz nem emel akkor az már csökkentés, mert a szocik biztos rádb..tak volna 50%-ot meg a Különadót.'

Ne haragudj, de ezt a logikát Te sem gondolhatod komolyan.

Kivlov 2010.04.21. 18:39:44

@mjordan:
hamarabb fulladsz te bele, seggfejkém. mit akarsz a 19 százalékotokkal? retkek

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 18:39:52

@stratez: "Egyszerűen csak arról van szó, hogy veszíteni sem tudtok..."

Valóban? Nem láttam senkit blokádozni, a parlamentben az asztalt verni kínjában és a nyugdíjasok sem gyújtották fel még a tévét. Sőt, egyetlen kuka sem borult fel... Igazán nem tudom, mit akartál ebből kihozni, de ezzel csak Orbán Viktor szánalmas görcsölése jutott eszembe két veszített választás után... :-)

"és még ti hazugoztok egy még fel sem állt kormányt"

Már megint tévedsz: a fideszt és vezetőit hazugozták le itt a népek, és kapaszkodj meg, igazuk is van...
Az új kormány meg a fekete leves még hátravan.
:-)

bariga 2010.04.21. 18:39:59

Na és most ki megy a Parlament elé szónokolni és pisilni?

tlac 2010.04.21. 18:40:08

Lesz adócsökkentés!

ier6w7i 2010.04.21. 18:41:04

@SzaGyu: Olyan jó volt nézni a Fideszesek arcát 4 évvel ezelőtt!

OK, most meg ők nézik a szocik savanyú ábrázatát! De a szociknál senki nem fog idegösszeomlás miatt külföldi klinikára vonulni mint ahogy Viktor tette nagy csalódásában, hogy az áhított hatalom nem került akkor a kezébe.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2010.04.21. 18:45:05

Nana, hogy nem lesz adocsokkentes, hat csontvazak fognak kihullani a szekrenyekbol meglepetes szeruen - ahogy ezt elore megmondtak. Ez egy ilyen elore megjosolt meglepetes lesz. Igen, es akkor majd meglepodunk, elfelejtjuk a joslatot, es azt mondjuk, hogy _na ezert_ nincs adocsokkentes.

De hat ezt mar negy eve varjuk, ahogy 2010 oktober 23-at is. Fasza lesz. A baj azzal van, amit te is irsz es ennek a kovetkezmenyeivel. A kovetkezmenyek nelkuli orszag cimu cikive koptatott toposz _pontosan_ ezt jelenti. Nem azert nincsenek kovetkezmenyek, mert ezek a szemet politikusok ilyenek. Azert, mert ezek az idiota valasztok ilyenek. Hogy a sajat kedvencuknek mindent elneznek. Mert hat ra van kenyszeritve. Az mas.

A politikai valasztas (legalabbis itthon) kurvara nem racionalis, hanem erzelmi kerdes, ebbol is latszik.

sárkányfő 2010.04.21. 18:51:30

Friss meleg:
"A kormányfőjelölt egyetlen újságírói kérdésre válaszolt Rakamazon, amely azt firtatta, lesz-e adócsökkentés az idén Magyarországon. Orbán Viktor azt mondta: "bízzanak bennem, lesz adócsökkentés". "

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_elmondja_mi_az_uj_kormany_feladata.148077.html

Vajon honnan vesz el, hogy a hiány ne vigye csődbe az országot? Vagy elhiszi a saját hülyeségét, hogy kisebb adókból több bevétel jön be?

sárkányfő 2010.04.21. 18:52:09

@ó jaj: Mondjuk akkor meg a Kövér beszél össze-vissza...

Fideszman 2010.04.21. 18:52:22

@ó jaj: ne kérdezz annyit, bízz benne.

SzaGyu 2010.04.21. 18:53:32

@Kivlov: Jó lenne ha összefüggően fogalmaznál! És ne idegeskedj, mert az árthat az egészségednek!
Kitől kérsz választ? Orbántól?

Ő most nincs itt!

mjordan 2010.04.21. 18:54:30

@Kivlov: okoska,szarok az összes pártra,hazudik mind,csak az ilyen korlátolt agyú,befolyásolható birkákon tudok olyan jókat röhögni,mint te...akik nem veszik észre,h átbasszák őket. És még tapsolnak is mellé...:DDDD

sárkányfő 2010.04.21. 18:55:09

@Gaudi Nagy Lajos:
"ne kérdezz annyit, bízz benne."

ez úgy 60 éve nem jön be...

meg én bizony kérdezni fogok. és bízni egy politikusban? mit ittál?

Nikorene 2010.04.21. 18:57:06

Hmmm... valaki itt előttem már megmondta a tutit, csak elveszett a tömegben.

Egy részről van ugye egy nagyarányú radikális adócsökkentéses ígéret, ami attól függ milyen az ország valós állapota, amit persze majd csak az UTÁN lehet megtudni, ha kormányra jut a Fidesz. Ezt kár asszem tagadni, ez elhangzott, a híradóban most ment felvételről.

Más részről van egy (egyébként szerintem teljesen reális, vállalható programszerűség, de ez most nem érdekes) másik állítás, miszerint idén nem lehet adót csökkenteni, mert ez NYILVÁNVALÓ... őőőő... miből nyilvánvaló ezt most hirtelen, ha még nem is alakult meg a kormány... honnét lett hirtelen olyan információjuk, ami eddig nem volt meg, és aminek a meglétéhez kötötték az ígéretet...

Mégeccer leírom, amit Kövér mondott, az sztem teljesen rendben van, és örülnék, ha meg lehetne csinálni, nem azzal van a baj... hanem azzal, hogy
1, nem az első forduló előtt mondta
2, Viktor mást mondott, amíg ellenzékben volt
3, az elmúlt X. évben folyamatosan ment az öldöklés, mert az egyik oldal feje nem mondott igazat...

Fideszman 2010.04.21. 18:57:09

@ó jaj: Soha nem hazudott, ő mondta, én abban bízok aki nem hazudott soha.

SzaGyu 2010.04.21. 18:57:35

@bariga: Szerintem a JOBBIK.
Ha így folytatja a FIDESZ, leverik mint a dót!

gogo boly 2010.04.21. 18:58:08

Nem tudom ki hany eves a kommentezök közül, de azt tudom hogy 1989-tol az összes PART HAZUDIK!!Parlamentbe jutasakor 1.fizu 2.a MENTELMI jog peldas kihasznalasa,meg a bötönböl is!3.Kivetel nelkül MUTYI! MUTYI! 3-szor is MUTYI!

SzaGyu 2010.04.21. 18:58:51

@bariga: Akarom mondani: Szerintem a JOBBIK.
Ha így folytatja a FIDESZ, leverik mint a dót!

sárkányfő 2010.04.21. 18:59:16

@Gaudi Nagy Lajos: jaaa... kicsit félreértettelek :) Bízom én az igazmondóban, naná :)

Ezek szerint lesz 5-ös metró is, hiszen az igazmondó mondotta! :)

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_viktor_megint_nagyot_almodott.128311.html

"Orbán Viktor hangsúlyozta: a metróra szükség van, "nem csak ezt, más metrót is fogunk építeni". "

SzaGyu 2010.04.21. 18:59:53

@bariga: Akarom mondani 2: Szerintem a JOBBIK.
Ha így folytatja a FIDESZ, leverik mint a diót!

Fideszman 2010.04.21. 18:59:55

@gogo boly: Lehet, hogy a pártok hazudnak, de Orbán Viktor nem. Gyurcsány tönkretette az országot, miatta vagyunk itt. Ha nem lesz adócsökkentés az azért van mert Gyurcsánybajnai eltitkolták a számokat.

bariga 2010.04.21. 18:59:56

@bariga: @ponyva máté: Nagyon jól látod, ezt kell tenni, csak akkor ezt is kellett volna mondani. Mert ez most így utólag tényleg hazugság, illetve korábbban volt populista demagógia.

Rókakígyó 2010.04.21. 19:00:13

Eddig csak egy ember hazudott, egyszer. Akkor égett is Pest. Most semmi ilyesmi nem történt.

Anarchy 2010.04.21. 19:00:41

Én értem amit itt mondanak pro és kontra. Értem a vörösöket hogy szabotáltak a pisaszinűek ezért nem haladt a szekér a jó irányba. Értem a húgysárgákat hogy Gyurcsány hazudott, azt is értem hogy most belátták hogy a vörösök által kijelölt úton kell továbbmenni mert nem megy az adócsökkentéses trükk.

Egyet nem értek: miért okoz egyeseknek szinte szexuális kielégüléshez hasonló örömöt ezen két párt rajongójának lenni? Egyik kutya, másik eb!

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2010.04.21. 19:03:27

Az emberek hülyék, mert azt hiszik, az ellenségük ellensége mindjárt a barátjuk. Ezért van a fidesznek kétharmada. Mert a maszop a komcsi, a gonosz, a rák, a fidesz meg akkor nyilván csak ennek az ellentettje lehet. Ahogy Móriczka elképzeli. Ha az egyik oldalon a gonoszok vannak, a másik oldal nyilván hófehér. Ez a pszichózis tartja egyben a fidesz-tábort.

Nikorene 2010.04.21. 19:03:52

@Gaudi Nagy Lajos: Őőőőő... akkor rámutatnék mégeccer: két forduló KÖZÖTT vagyunk. nincs még új kormány... ha Gyurcsánybajnai eltitkolták a számokat, akkor azt még MINDIG titkolják... akkor mitől nyilvánvaló, hogy nem lehet ebben az évben már adót csökkenteni???

mjordan 2010.04.21. 19:03:52

@Rókakígyó: Persze,mert az emberek többségébe némi intelligencia is szorult...

SzaGyu 2010.04.21. 19:04:39

@Rókakígyó: Égett PEST? Persze. Mert a FIDESZ összehordta a (parazsat) tüzet!
Gyurcsán akkor nem hazudott! Már mint az öszöd-i beszédekor. Ő volt az, aki kimondta az igazat. -Szerintem.

Nikorene 2010.04.21. 19:05:14

@Bokortalan Lajtalan: egyetértek... ezért lesz itten 4 év múlva Jobbik kormány... ha addig nem mennek egymás torkának...
Na akkor költözünk :)

mjordan 2010.04.21. 19:06:13

@Nikorene: Szerinted ez a "számeltitkolás" hogy zajlik,most őszintén?

Nikorene 2010.04.21. 19:08:54

@mjordan: Hát ez az, amit én sajnos nem értek, mert én is úgy tudom, de persze lehet, hogy csak meg vagyok vezetve a mocskos ballib média által, hogy a költségvetési bizottságban ott ült volt/leendő pénzügyminiszterünk...
Szóval én is kíváncsi lennék, hogyan lehet eltitkolni mindenféle számot, és főleg arra lennék kíváncsi, hogy most hirtelen hogy jutottak mégis hozzá :D

Moszkvicssluszkulcs 2010.04.21. 19:10:14

A fidesz még nem nyert meg semmit, és hatalmon meg pláne nincs. Várjuk már meg amíg oda kerül és kormányt alakít. Addig az eddigi kormányzat ténykedik és osztja közpénzt, és marad amit már tényleg nem tudnak kivenni.

Fideszman 2010.04.21. 19:11:24

@Nikorene: Nem érted. Gyurcsány tönkretett mindent, az ország a csőd szélén van. Gyurcsánybajnai pedig nem csinált semmit, csak egy báb volt. Valójában Gyurcsány irányította a háttérből, ahogy mesterházyt is. Orbán Viktor most el fog számoltatni mindenkit és győz az igazság. Még idén lesz adócsökkentés is. Jövő ilyenkorra arról beszélünk, hogy év végén vagy jövőre vezessük e be az eurot.

mjordan 2010.04.21. 19:12:07

@Nikorene: Lehet,az első munkanapon leverik az ország vászontarisznyájáról a lakatot,és egyből tudnak mindent...:DDD

jkovacs 2010.04.21. 19:13:15

Kedves mszps bértollnokok: torokgaborelemez.blog.hu/2010/04/21/147_nem_fog_menni

Amúgyelég mocskos a lejáratókampányotok...

fanyalogjatok csak és hazudjatok tovább, hamarosan úgy is kimentek a divatból :)

Nikorene 2010.04.21. 19:15:01

@Gaudi Nagy Lajos: izéééé... most már én is értem... Sőt igazából én idén már kaptam adócsökkentést, ami a nettómat megdobta 7,5%kal... szóval végül is igazat mondott Viktor... megcsinálták az adócsökkentést, még MIELŐTT kormányra kerültek volna. Királyság. :D

SzaGyu 2010.04.21. 19:15:10

@Moszkvicssluszkulcs: Ha a FIDESZ nem nyer volna az első fordulóba, akkor a nyakamat teszem rá, hogy a Kövér lászló nem így nyilatkozik! Kár, hogy nem előbb nyilatkozott...

SzaGyu 2010.04.21. 19:17:36

@jkovacs: Amikor a FIDSZ mellett beszéltünk, akkor megint csak bértollnokok voltunk! Hogy van ez?
Nem elvekről beszélünk! Szavahihetőségről! OKOSKÁM!

mjordan 2010.04.21. 19:18:26

@jkovacs: Persze-persze...aki kritizálni meri a Messiást,az egyből bértollnok...jaj,istenem...

Nikorene 2010.04.21. 19:18:43

@SzaGyu: Az az igazság, hogy ha ezt nyilatkozza Viktor, amit most Kövér, még a választások előtt, és meg is mutatják, hogy hogyan is lehet ezt megcsinálni, még örülnék is a 2/3aduknak.

Fideszman 2010.04.21. 19:19:59

@Nikorene: Az nem adócsökkentés volt csak játék a számokkal, igazából elvettek tőled, csak még nem tudod. Ügyesek ezek a komcsik ha hazugságról van szó. Én inkább az igazság oldalán állok és Kudlik Julién.

Nikorene 2010.04.21. 19:22:19

@Gaudi Nagy Lajos: nem adom... az már az enyém... befektettem.. :)

ridegfarkas 2010.04.21. 19:24:05

Mit lehet itt tenni?Ez van,cseberből vederbe estünk.Azt gondoltátok,kedves fideszre szavazók,hogy különb a maszopnál az orbánbanda,nem láttátok,hogy milyen sokmindenben egyezik a két csoport érdeke?Naívak vagytok,sőt,agymosottak.A fidesz is csak egy korrupt politikai bűnszövetkezet,akik eddig is loptak,mint a maszop,csak kicsit kevesebbet,hazudtak ők is folyamtosan,meg van vezetve az ország,csak a pénz kell nekik is,nincs magyar érdekvédelem,hazaszeretet.Ezeknek a pénz az istenük,elvtelen,hazug emberek orbánnal az élen,aki mellesleg még cigány is,puff neki,gondoljátok,majd egy cigány menti meg Magyarországot?Ti hülyébbek vagytok a maszop agymosott öregjeinél.

Aki fiatal és lehetősége van,az menjen el ebből a korrupt,szarházi vezetőkkel megáldott országból és csináljon magának egy szebb életet a világ tisztább részén.Sajnos ez van,nem látok szemernyi esélyt sem arra,hogy a közélet belátható időn belül tisztulna.A cigányok szaporodnak a segélyen,mint a nyulak,a zsidók uralják a közéletet,médiát és a politikát,a politikusok maffiaszervezeteket alakítanak és pártnak nevezik,Európa szarik ránk,az is korrupt.A magyar a saját hazájában elnyomott és kihasznált rabszolga,a multik extra profitot kaszálnak és alig fizetnek a dolgozóknak többet a minimálbérnél.A bolotkban az árak nyugat-európai szinten vannak ,a fizetések meg a töredékei ennek.Szomorú.Mindezt köszönhetjük a szarházi,hazaáruló,korrupt vezetőinknek.

SzaGyu 2010.04.21. 19:24:23

@Gaudi Nagy Lajos: Kudlik Juli az első százba tartozott. Mármint ahol a komcsik voltak. Ő sem volt jobb a Deákné vásznánál. Sőt. Csak nem tudsz róla.

nadivereb 2010.04.21. 19:27:26

@jkovacs: Ömm. A közvélemény-kutatások alapján jelenleg a fidesz van divatban.
Egyébként a linkelt cikknek semmi köze ahhoz, amiről a poszt szól. A fidesz ígért valamit (amiről előre ordított, hogy nettó hülyeség, de ez inkább súlyosbító körülmény). A fidesz a két forduló között közölte, hogy inkább mégse ígéri ezt. Ez a kettő így együtt a hazugság. Pontosan ugyanolyan hazugság, mint bármelyik másik, nyilvánvalóan beválthatatlan kampányígéret az ingyen javuló egészségügytől az azonnali elszámoltatáson át az örök életig.
Ennyi.

vagyok59 2010.04.21. 19:27:44

Ballibek ne reménykedjetek:)

gogo boly 2010.04.21. 19:29:23

@Gaudi Nagy Lajos: hamar v.homar illen szep neved van,a tönkre tetelt emlegeted azt a zANTAL JOZSI kezdte el.A többi "csak fojtatja!!!!!!!!!!!!Lapozz vissza a film hiradokba;"Haat a kenyes kerdesek majd a következökre varnak" mondta az összs politikuss.

legeslegujabbkor 2010.04.21. 19:31:41

Szerintem csak irigyek vagytok Matolcsy Nobel díjára, amit egy közgazdasági axióma megdöntéséért fog kapni.Eddig az adócsökkentés felpörgette volna a gazdaságot és ömlött volna az adóbevétel, áprilistól ez már nem így van.

Fideszman 2010.04.21. 19:33:15

@SzaGyu: Ez kocsmi hazugság, nézd meg kik állnak a Fidesz mellett a híres emberek közül. Mind igazi polgár, nem olyan csőcselék nyuggerek mint a maszoposok.
Hazudtatok reggel délben este, tönkretettétek az országot, adósságcsapdába kerültünk, a gödör mélyén vagyunk gyurcsány miatt. Csoda lesz ha ki tudunk mászni, és ezt a csodát Orbán Viktor hozza el, az egyetlen reményünk. Ő egy igazi vezető.

norisk 2010.04.21. 19:36:25

T. blogíró,a szövegeidet egy agymosott személy írta, akivel igazából teljesen értelmetlen vitatkozni (írjál még esetleg az Orbán bányákról és szőlőkről is, mert kimaradtak ezek a témák, pedig az elmúlt 20 év meghatározó eseményei voltak:) )

Úgy érzem lelked mélyén igazából önmagában a Fidesz kormányzás ténye zavar, szíved szerint kimennél a Kossuth térre: "hazudott a Fidesz". Ha Kövér nem szólal meg, akkor találtál volna más okot a posztolásra.

Sajnos fordítva ülsz a lovon, csak sajnos nem érzékeled. Részben a hozzád hasonlóan gondolkodók miatt lehetett ilyen vezetése az országnak és vagyunk ilyen lelki és gazdasági helyzetben.

Ha az ország a céged lenne kirúgnád-e a 2002-2010 közötti menedzsmentet? A többiek közül jelenleg csak a Fidesz jöhet szóba, ezt be kell látnod, akár tetszik akár nem. Innentől kezdve próbálj jó képet vágni a dologhoz.
Jó lesz az neked ha a Fidesz kudarcot vall? Akkor, együtt dőlünk be.
Jó az neked, boldog leszel attól, hogy most min. 2010-ig évig hasonló posztokat írogatsz?

EGyébként, ha csak átlagos vezetésünk lett volna 2002-től nem itt tartanánk.

Hidd el barátom, a cseheknél és a lengyeleknél sem zsenik vezették az országot, mégis jól megy nekik, ezt mivel magyarázod? (tudom, Viktor a hibás...)

Nézd meg hol lesz az ország 2014-ben!

Ha a Fidesz kormány csak egy átlagos teljesítményt nyújt, biztosan elindulunk felfelé (ha nem lesz világválság), még a blogíró is.

Addig meg lehet fikázni a még 1 napot sem működött, jó kis szoci 3. mutyiköztársaságot átvett Orbán kormányt, sok sikert hozzá!

Ezen kívül, szerintem komolyabban gondolata Orbán az adócsökkentést, mint pl. GYF és Kóka mester a "pannon pumázást" és a "dübörgést". Remélem a blogíró már akkor is lelkesen posztolt.

10 éve én is úgy gondolkodtam, mint te, ezért nem neheztelek rád (csak azt láttam, hogy a Fidesz "arrogáns", ami igaz is volt csak sajnos nem ez a lényeg. Medgyessy nem arrogáns, mégis romlásba vitte az országot.)Remélem néhány év múlva kinyílik a szemed.

SzaGyu 2010.04.21. 19:36:54

@Gaudi Nagy Lajos: Nem csak te szavaztál a FIDESZ-re. Sokan mások is. Jól csinálták (csináltuk), de a hazudozás az továbbra sem szabad, hogy működjön!
És a FIDESZ-nek most erre van 4 (négy) éve!

tlvajferi 2010.04.21. 19:37:38

az afő, hogy az mszp az igazmondók pártja
talpig becsületes emberek, csaka köz és nép érdekeit képviselik
nem is értik, hogy kerültek a politikusok közé

de ha már ott vannak, ezt-azt lenyúlnak
:-)))))))))))))))))))))))))))

Fideszman 2010.04.21. 19:39:41

@SzaGyu: Nem szavaztam a Fideszre.

Shmoo 2010.04.21. 19:40:26

@drkovax: Vagyis 2009. év végén Orbán Viktor nem ismerte a gazdaság helyzetét? Ezt mondod?

Kérlek ezt a következőt is magyarázd meg:
fedor.blog.hu/2010/04/21/ket_hir_4

ui: Csak neked: ellenben veled, nem vagyok se ilyen tag, se olyan. De ezt hiába is magyaráznám, te is csak azért jársz ide, hogy személyeskedj. Sok sikert.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.21. 19:40:33

@ó jaj: "Vagy elhiszi a saját hülyeségét, hogy kisebb adókból több bevétel jön be?"
Szlovákiában annyira hittek benne, hogy be is jött. Kisebb adókulcs mellett növekedett az adóbevétel.

SzaGyu 2010.04.21. 19:40:40

@norisk: Nem kötelező elolvasni és épp úgy nem kommentálni. Kilehet a "TV-t" kapcsolni ha nem tetszik a műsor! Esetleg csatornát is lehet váltani. Gondolom én, mert mindenkinek megadatott, hogy ne mindig azt írja ami éppen mindenkinek tetszik. Mert mint olyan, NEM LÉTEZIK!

kisqtya33 2010.04.21. 19:52:05

Milyen régi és milyen időszerű... féldeci cigánymeggy pálinka után épp hallgatom...

"Szavazz rám!
Beváltom minden reményed.
Nincs hangod?
Használd az enyémet.
Elindulok.
Ha harc, legyen harc.
Szavazz rám!
Régóta engem akarsz"

Dr. Cica75 2010.04.21. 19:53:38

NYILVAN nem ugy megy, hogy adot csokkentek, es masnap mar tobb ado folyik be. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha Orban nem azt hangoztatna 3 eve, hogy a rohadt kommunistak direkt nepet nyuznak, amikor lehet ezt mashogy is, mert adot kell csokkenteni, es akkor egybol tobb ado folyik be. Amikor kitort a valsag, es havi jellegu likviditasi problemaink voltak, akkor is ezt mondta, hogy nem kell IMF hitel, mert ha adot csokkentunk, az megoldja a koltsegvetes rovidtavu problemait. Alig ket eve hazudta ezt, azota vagy elolvasta a Kozgazdasagtan a kozepsikolak szamara I. tankonyvet, vagy most a bajszos csicskajan keresztul beismerte, hogy hazudott.

c.2 2010.04.21. 19:55:23

szörnyü mennyire elvakultak az emberek.

aki kommentel valami negativat Viktorra az komcsi, hát nem unalmas ez már?

nem lesz csoda, söt még sokkal jobb sem lesz. be kéne már látni.

2 év múlva remélhetöleg az emberek agya is átesik egy rendszerváltáson, miután rájön, hogy Orbán -SEM- a Megváltó.
a fideszesek lényegesen ügyesebben fognak lopni, csalni és megtéveszteni.
ez annak köszönhetö, hogy fiatalabbak, óvatosabbak és okosabbak.

meg kéne tanulni objektiven látni a dolgokat:)
98-02 rég volt már

a parlamentben változatlanul min. 2/3os többséggel hozzá nem értő emberek fognak ülni (már ha bemennek), mert aki valamit is ad magára az nem lesz politikus;\

a fentiek mind a 4 pártra vonatkoznak

Dr. Cica75 2010.04.21. 19:56:04

@Gaudi Nagy Lajos: Azért amikor Pataky Attis áll Schmitt Pali elvtárs mellett, akkor én nem lennék olyan nyugodt. Schmitt Pali bácsinak érdemes elolvasni az 1980-as olimpián való részvételünket megindokló nyilatkozatait (ő akkor a MOB elnöke volt), olyan szépen talán még Chrudinák Alajos sem nyalta Brezsnyev elvtárs seggét.

borszakértő 2010.04.21. 19:56:11

Gusztustalan fasszopó az összes politikus pártállástól függetlenül, mert hagyják, hogy a hülye magyar honpolgár még a saját anyját is megverje, hogy ha az valami rosszat szól az imádott vezérére. Az összes köcsög politikus rajtunk nevet, hogy milyen faszán megosztották az országot.

Ezért gratulálok az összes köcsög politikusnak.

És igen mind az összes párt, és nehogy valaki azzal jöjjön, hogy a Fidesz nem, mert a Fidesz komcsizik állandóan egy olyan országban, ahol a ma élő lakosok fele valamilyen formában kapcsolatban állt az akkori államhatalommal. Úgyhogy kapja be és szarjon sünt az összes parlamenti frakció tagja, vezére, szónoka, stb.!

Dr. Cica75 2010.04.21. 19:56:42

* részvételünket lemondó bocsi.

Öreg Sam 2010.04.21. 20:03:22

Halkan merem csak mondani,mert úgy tünik,hogy a józan észérvek helyett kocsmai indulatok dúlnak.
1. Miért van olyan érzésem,hogy a Kövér-féle megnyilatkozásokkal a Fidesz szándékosan ki akar hátrálni a 2/3-os felelősség alól?
2.Miért érzem azt,hogy a Fidesz ezres csapásszámmal megpróbálja visszalapátolni a szart a lóba?
3.Miért is vannak averzióim azzal a politikussal szemben,akinek életében pénzkereső foglalkozása nem volt,mégis övé fél Tokaj?
4.Miért érzek valamiféle párhuzamot Kossúth és Viktor között?
CSAK 18+ nemzetromboló analógiák következnek! Kossúth egy sikkasztás(árvaházi pénzek) miatt örökre el lett tiltva az ügyvédi gyakorlattól,igy lett politikus,a NÉP lánglelkű vezére.
Nekem inkább Széchenyi...

Fideszman 2010.04.21. 20:05:33

@Cica75: Hazugság, Pált megzsarolták abban az időben, soha nem volt komcsi. Ezt a maszoposok terjesztik. A Fideszben egy kétes múltú ember sincs. Aki ellenkezőt állít az hazudik. Te kinek hiszel aki tönkretett egy országot mert hazudott vagy annak aki soha nem hazudott? Bocs, de én az igazság oldalán állok.

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:09:16

@Cica75: "most a bajszos csicskajan keresztul beismerte, hogy hazudott"

Sok víznek kell még Dunán lefolynia, hogy a Vezér ezt személyesen beismerje. Meg minek is? Fletó már ebben is beelőzte...
:-)

miva? 2010.04.21. 20:10:06

Nyilván kamu volt, amit Szíjjártó kedvencem annyiszor elismételt minden fórumon, hogy már nekem is kínos volt.
Én személy szerint örülök ennek a fordulatnak azt remélve tőle, hogy Szíjjártó Közgazdász Péter visszavonul vidéki birtokára, és elkezd dolgozni az emlékiratain, Varga Mihály pedig több éves világkötüli útra viszi családját. Ez a minimum, ami elvárható tőlük.
Remélem továbbá, hogy nem egy új M. Péterrel hozza össze az országot a sors, aki betartja az ígéretét, ha az ország beledöglik is.

Szerintem most van szükség arra, hogy azt mondja az ország, hogy:

Jól van Viktor, a következő kamu után húzás van lelkem, és nálad a lehetőség, ne b@szd el!

Ésszel, meg ekkora felhatalmazással rendbe lehetne tenni az országot, és az is elég hozzá, ha a vezetés nem hülye nagyon.

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:12:22

@Öreg Sam: Kossuth jó érzékű politikus volt: amikor rájött, hogy kivégző osztag elé kerülhet, szépen lepattant Törökországba...

Dr. Cica75 2010.04.21. 20:12:40

"1981 és 1990 között a Magyar Népköztársaság sportért felelős helyettes államtitkára volt[1], ebbe az időszakba esett a Magyarország által politikai okokból bojkottált 1984. évi nyári olimpiai játékok (Los Angeles) is."
Forrás:
hu.wikipedia.org/wiki/Schmitt_P%C3%A1l

Zsarolták, hát persze. Ő bizony egy pont olyan karrierkommunista, mint akiket annyira utálsz.

Fideszman 2010.04.21. 20:13:19

@Cica75: Téged jól megvezettek a komcsik, ha tényleg nem látod, hogy itt az egyetlen esély az igazi vezérünk Orbán Viktor. A magyarság sorsa múlik rajta. Ha most is a maszop nyert volna, akkor nekünk végünk, eladnak minket és elmenekülnek külföldre. Szerencsére az emberek többségének volt esze és észrevették ezt.

Fideszman 2010.04.21. 20:14:25

@Cica75: A wikipediat bárki szerkesztheti, amint látjuk még egy hazug komcsi is aki ezt állította Pálról.

Pszt! 2010.04.21. 20:15:38

A viktor a válság kirobbanása után, minden hétel elismételtette valamegyik fullajtárjával, hogy azonnali adócsökkentéssel kell beindítani a gazdaságot.
Itt a lehetőség, indítsák!

Dr. Cica75 2010.04.21. 20:16:24

@Gaudi Nagy Lajos: Na jo, te hulye vagy vagy viccelsz.

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:17:04

@Gaudi Nagy Lajos: "itt az egyetlen esély az igazi vezérünk Orbán Viktor. A magyarság sorsa múlik rajta."

téged meg honnan szalajtottak?

tlvajferi 2010.04.21. 20:17:49

fel kellene fogni már minden magyar parasztnak, hogy semmi esély, nem lesz jobb

túl nagy adósságot hagyott ránk a magyar sikkasztók pártja (mszp, gyengébbek kedvéért), ez az ország jelenleg túl gyönge, hogy visszafizesse

nem véletlenül kergettek be az adósságcsapdába, szándékos volt
cserébe majd kérnek ezt-azt a bevándorlók érdekében (sivatagi rókák :-)))

már az is vívmány lenne a fidesz részéről, ha nem lenne rosszabb
erresincs viszont esély, ugyanis tényleg nem tudják mit tegyenek, gazdaságilag le vagyunk nullázva = 000

viszont vannak aggasztó jelek:
- a fidesz is elbukja, tegyük fel
- mi lesz utána? a moszad vezeti majd az országot, mint eddig?
- vagy jön a jobbik? melyet szintén zsbükben tartanak, mint az arafat-abbász párto?

na ere válaszoljona sok nagyokos bloggoló..

Dr. Cica75 2010.04.21. 20:19:12

@Gaudi Nagy Lajos: ezek szerint a fidesz honlapjat is hazug kommunistak szerkesztik, mert ott is szerepel az adat: schmitt.fidesz-eu.hu/hu/eletrajz/

Fideszman 2010.04.21. 20:19:52

@egyittlakó: Látom te egyetlen egy naggyűlésen sem voltál ott. Én mindegyikre elmegyek. Csodálatos embereket ismertem meg ott, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint én, és nem gyűlölködnek mint a komcsik.

Öreg Sam 2010.04.21. 20:20:05

@egyittlakó:
Hjaaa,annyira nem akart hős lenni....
Szép kort ért meg :)
Tudod még bennem él a lovagkori eszmény,hogy egy vezér nem azt mondja:előre!,
hanem:utánam!

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:21:29

@tlvajferi: "a moszad vezeti majd az országot, mint eddig?"

te egyedül vagy ilyen retardált vagy megosztod eme terhet másokkal is?

sárkányfő 2010.04.21. 20:21:32

@Cica75: Valahol meg van ez a beszéd?

Fideszman 2010.04.21. 20:22:02

@Cica75: Majd felhívom a figyelmét a rendszergazdának, hogy valamelyik komcsi, aki nem bírja elviselni, hogy nyert a Fidesz beleírt az életrajzba valami hazugságot. Nem is nézem meg, mert a hazugságok nem érdekelnek.

BLovi 2010.04.21. 20:22:22

Én jobbikra szavaztam az első fordulóban, a másodiban nem tudom egyáltalán elmegyek-e (de fideszre nem fogok), viszont ezt az esetet egy kicsit felfújják és csúsztatva tálalják.

Egyrészt várjuk már meg mi lesz. Még egyáltalán nem biztos hogy 2010-ben semmi csökkentés nem lesz. Másrészt még márciuban (az első forduló előtt) hírtévés interjúban elhangzott, hogy elsősorban 2011-től lehet kezdeni adót csökkenteni. Akkor a kutya se foglalkozott ezzel. Ezt amúgy akkor lehetne a 2006-os gyurcsány esethez hasonlítani, ha Orbánék az első hónapokban adót NÖVELNÉNEK. Mert Gyurcsányék ezt csinálták. Nemhogy halogatva csinálták az ígéretüket, hanem szinte mindennek homlokegyenest az ellenkezőjét tették.

Mondom ezt úgy mint egy nem fidesz-szavazó, aki nem akar 2/3-ot.

sárkányfő 2010.04.21. 20:22:52

@Cica75: Te nem érted a Gaudi szava járását :)

Ha ő azt mondja hogy a Csodát a Magyaroknak csakis Igazmondó Orbán Táltos hozhassa el, akkor azt ő teljesen komolyan gondolja :)

És milyen igaza van!

Dr. Cica75 2010.04.21. 20:23:13

@Gaudi Nagy Lajos: Ja oke, rendben, levettem hogy az a sok baromsag amit irsz csak vicc :D. Jol nyomod teso, egy oran keresztul elhittem :D.

sárkányfő 2010.04.21. 20:23:56

@Gaudi Nagy Lajos: A komcsik már a fidesz számítógépes rendszerébe is beépültek ;(

miva? 2010.04.21. 20:24:19

@Gaudi Nagy Lajos:
téged ismerlek, te munkásőr voltál annakidején!

frankó 1 2010.04.21. 20:27:10

NE kábúljál már el a viktor-tól annyira hee.Szerinted mindenki komcsi aki nem a viktort imádja ? Majd meglátjuk mit tud felmutatni.A nagy megszorításokat már a "komcsik" megcsinálták már csak le kell aratni a gyümőlcsét remélem nem lúzerkodik a vezéred.

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:27:45

@Gaudi Nagy Lajos: Nekem nem kell nagygyűlésekre járnom, hogy csodálatos embereket ismerjek meg. A rendes embereknél meg nem számít, hogy ki kire szavaz vagy mit gondol, mert ez nem számít. Ha valaki nem úgy gondolkodik, ahogy én, az attól még nem komcsi (te meg a szó jelentésével sem vagy tisztában, csupán címkézed a gyűlöleted tárgyát)...
Van még mit tanulnod.

_Ske_ 2010.04.21. 20:29:13

És lám, az összes fideszes kifogást talált a Viktor javára. Ha a Viktor hazudik, akkor arra oka van. Ha Gyurcsán hazudik, akkor meg büdös mocskos hazug komcsi.
Ezek vagytok ti.

torró 2010.04.21. 20:30:42

Van egy javaslatom az anomáliák feloldására és megoldására.Támasszuk fel Rákosi elvtársat! Recsket azonnal aktivizálná,mindenkitől elvenné az internetet mert ez burzsuj tempó és kész. Aki pofázni mer,előlép recski tartalékosnak.Na! Azannya! Hogy a pisa marja ki a villany szerelő bakancsát! Komolytalan népség ammán biztos! Tényleg! Nem lehet semmit normálisan megvitatni?

Eyesis 2010.04.21. 20:32:01

bár lehetne párhuzamos világot indítan ia sok másokat hülyének néző embernek...

igen élhessen a sok szoci egy olyan Magyarországon ahol a vörösök folytatják amit 8éve csináltak..

és igen, élhessen a sok jobbikos egy olyan országban, ahol a jobbik kormányoz...

de onnan már ne legyen vissza út...

mi meg majd kábulunk tovább Viktortól...

egyittlakó (törölt) 2010.04.21. 20:32:12

@Cica75: "Jol nyomod teso, egy oran keresztul elhittem :D."

Ja, hogy ez csak egy köcsög, aki provokál?

Dr. Cica75 2010.04.21. 20:33:24

Szerintem nem kocsog, de nagyjabol ja :D.

bda 2010.04.21. 20:33:57

Én egyáltalán nem lepődöm meg, minden és mindenki gátlástalanul hazudik, nincs min csodálkozni, a hatalmat valahogy meg kell szerezni, hogy aztán a maffiához tartozó érdek csoportok tovább rágják a csontot és bábként mozgassák valamennyi politikust, szerintem ha akarna sem tudna egyetlen politikus tisztességes lenni, mert másnap lehet, hogy baleset érné őt vagy valamely család tagját. Gondoljuk csak végig pl: M6, én a környékén lakom a megépült új nyomvonalnak alagutak, völgy hidak sokasága, nyomvonalat nem sokkal kellett volna megváltoztatni és már nagyság rendekkel gazdaságosabban lehetett volna megépíteni, persze a jelenlegi nyomvonalon lévő földekért jó kis kártalanítást kaptak egyes érdekek akik bagoért vásárolták meg annak idején, + amikről tudok, hogy milyen lopások mentek az építkezések alatt 1 foszer a rokonomnak napi 50 liter gázolajt szállított, egy szimpla gépkezelő ennyit nyúlt le akkor egy nagy kutya? Vagy Sávolyi beruházás, Pécsi Expo Center, támogatási pénzek. Lehetne sorolni még a dolgokat.
Emberek ébredjetek fel miről beszéltek itt MSZP, Fidesz ugyan már, segíteni csak saját magatokon fogtok tudni, nem fidesz, és nem az MSZP fogja gondjaitokat megoldani.
Lopj, csalj, hazudj és előbbre jutsz. Más meg ne érdekeljen.

Eyesis 2010.04.21. 20:35:29

még annyit tennék hozzá, hogy hazugság és hazugság között lehet különbség..
és az sem mindegy, hogy mennyit hazudozik valaki...
és ha mutatsz a VILÁGON egy politikust, aki sosem "hazudott", mondta ki amit szeretne, de távol állt a megvalósíthatóságtól, akkor hallod mostantol csak a szegfűdre fogok szavazni...

mrs. white 2010.04.21. 20:36:25

Valahogy én nem attól félek aki hazudik, hanem aki beválltja az igéretét. Isten mentsen még egy 100 napos programtól, az előzőt sem biztos hogy túléljük.

pesti lokista 2010.04.21. 20:37:43

idióta fasz.
legalább azt megvárhatnád, hogy megalakuljon az új kormány, ráérnél utána hisztizni, hogy ki hazudott.
per pillanat, egyébként te hazudtál, mert ők -mint kormány, vagy viktor, mint kormányfő- még nem tettek semmit, ezért nem is hazudhattak még!

sárkányfő 2010.04.21. 20:38:52

@mrs. white: Rossz hírem van, most pont egy olyan párt nyert választást, amelyik megszavazta a 100 napos rémprogromot.

Ugyandehogy (törölt) 2010.04.21. 20:39:33

így lenne lottó ötösem, ahogy ezt tudtam előre....

antitaxis 2010.04.21. 20:43:02

Viktor akkor hazudott, amikor arról tájékoztatta a széles nyilvánosságot, miszerint Ő sose hazudott... ehhez képest, most már csak az árfolyamon vitatkozunk.

Eyesis 2010.04.21. 20:43:50

@BLovi: miért nem jó a 2/3? ha már ennyien megbíztak a fideszben, akkor legyen a kezükbe adva minden lehetőség, tessék, lehet alkotni, de ne a 2/3on muljon...

aztán 4 év után (bár jobb lenne 8 év után) lehet hasonlítgatni, hogy ki mit csinált az országért...

tessék újra megnézni a dübörög a gazdaságos Orbán-Gyurcsány elnöki vitát 2006-ból... aztán újras és újra...

frankó 1 2010.04.21. 20:45:24

Készűljetek a koronázásra viktor vezéretek már készűl a dunát is befagyasztani ,hogy ott koronázzák meg.Abból én nem kérek.

antitaxis 2010.04.21. 20:45:56

@bda: És a rokonod miért vett lopott anyagot? Semmivel sem kisebb bűnös, mint az eladó!
Sőt, ha nem lenne felvevő piaca a forró cuccoknak, a tolvajoknak abba kellene hagyni a capcarálást!

Eyesis 2010.04.21. 20:51:53

@frankó 1: erről egyből Gyurcsány jutott eszembe... miszerint "el lehet innen menni"... ez még az előrénél is jobb nem? talán még az utánamnál is jobb...

Rókakígyó 2010.04.21. 20:53:21

Namostmáraztán elég. Ha kiderül, h Gyurcsány nem hazudott, akkor azonnal kizavarni minden gyújtogatót helyreállítani a kárt. A rendőrök meg kérjenek bocsánatot a nem létező hazugság miatt tüntetők megveréséért és csinálják is vissza a megveréseket. Valahogy. És többet ne hazudjon senki, mert az bonyodalmakat okozhat.

kamasuka 2010.04.21. 20:54:58

@antitaxis:
"Ő sose hazudott"
politikusként

Nem csak DrágaBolgárurat kéne hallgatni!

pakesz (törölt) 2010.04.21. 20:55:23

@ó jaj: pogrom...
amugy ja igen a FideSS az odaallt kemenyen, sot meg batoritota a cocikat hogy a 100 napos program az lehetne nagyvonalubb is...

pakesz (törölt) 2010.04.21. 20:57:15

jonni fog itten az illegitim kormany is nemsokara :)))
a cocik meg tenyleg felelos ellenpoluskent fognak tudni viselkedni!!!
hala az ultraknak, az ultraprimitiv jobbiknak ami allandoan lokni fogja a mantrat, hogy hat lenne a zembereknek midnenre penz ha nem lopna el a FideSS

frankó 1 2010.04.21. 20:59:55

@Eyesis: HÁT igen .Gyurcsány legalább vagány volt és kimerte mondani ,hogy hazudtak beleértve minden politikust és ez már a fideszre is vonatkozik.Amúgy nem akarok elmenni csak aztmondtam ,hogy "nem kérek belőle"

pesti lokista 2010.04.21. 21:03:33

uram atyám, ez a sok bunkó kommonista, aki itt előre a falra festi az ördögöt, eddig melyik lukban lapított??
nektek -bunkócskáim- egyébként tetszene, ha ELŐRE megmondanák rólatok, hogy nem áll fel a farkatok? talán megvárhatnátok,
amíg egyáltalán MEGALAKUL a kormány. aztán ráérnétek utána számon kérni.akkor nem lesz semmi gond, de addig még kussolhatnátok legalább.

szita szita péntek 2010.04.21. 21:06:42

No, azé nem eszik olyan forrón a kását! A két hazugság kaliberét összevetve azért átjön némi különbség... Az azért mindenesetre szép teljesítmény, hogy a Fidesz gyakorlatilag nem ígért semmit, de már abból is visszakozik! :)

Gyurcsány legnagyobb hibája egyébként szerintem nem az volt, hogy hazudott. A baj ott volt, hogy bevallotta azt. Ez most elsőre lehet hülyén hangzik, de akkor is. Maga a hazugság ugyanis szimplán csak elítélendő, aminek egy adott kormány látja kárát. A hazugság beismerése viszont egy, a demokráciának adott pofon volt. Azt a demokráciát alázták meg vele, amiben sokan hisznek és ami (remélhetőleg) kormányokon át ível. (Más kérdés, hogy abban a gazdasági helyzetben mi mást tehettek volna? Így legalább nem kellett tételenként magyarázni a bizonyítányt...)

frankó 1 2010.04.21. 21:10:09

@pesti lokista: 1. én nem vagyok komcsi 2. tőrődj a saját farkaddal 3. amúgy meg igazad van (részben)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.04.21. 21:10:38

Jaja, persze. Az MSzP meg a 8 éve alatt csak a vulkánkitörést nem a Fideszre fogta.

A másik meg, hogy ez alatt a 8 év alatt hirtelen minden sötét sikátorba legalább 6 nemzetrontó fasiszta került...

Pipas 2010.04.21. 21:13:34

Igen, egyetértek, ez tényleg elkeserítő. Valóban azt papolták, hogy adócsökkentés lesz és méf vége sincs a választásoknak máris azt mondják, hogy lószar lesz nem adócsökkentés. Rohadjanak meg!

Mondjuk én eleve nem hittem el, hogy tényleg lesz adócsökkentés. Ezt már olyan sokan ígérték, olyan sokféle kifogással vonták vissza, hogy én már nem tudtam elhinni, hogy komolyan gondolják.

Azzal a gondolatmenettel azonban nem tudok egyetérteni, hogy hazudott a Fidesz és ebből következik, hogy hazudott a Jobbik is. Ezt mondjuk elég nagy logikai bakugrásnak tartom.

Ha megfigyeljük a Jobbik ígéreteit, akkor azokban benne volt, hogy 'ezért és azért fogunk küzdeni' nem pedig 'ez és ez lesz'. Én úgy gondolom, hogy a Jobbik vállalható, betartható ígéreteket tett míg az MSzP és a Fidesz elég erősen a lvegőbe beszélt.

Mondjuk az akkor is kiakasztó, hogy milyen könnyedén táncolt vissza a Fidesz. Van hazánkban mondjuk kilenc millió (ha nem több) ember, aki adócsökkentést akar, a Fidesz pedig meg sem próbál ilyen irányba menni, egyszerűen azt mondja, hogy le vagytok szarva, nem fogunk kevesebb pénzt elvenni tőletek. Mienk a hatalom, nem foglalkozunk a nyavajáitokkal. :-(

Eyesis 2010.04.21. 21:13:48

@frankó 1: mondom mszp Magyaroszágot Nektek!

Na én el innen de gyorsan!

gézukácska 2010.04.21. 21:17:45

Gaudi Nagy Lajos 2010.04.21. 19:11:24

Te tényleg ennyire hülye vagy?
Remélem , csak ironizálsz!

zoli29 2010.04.21. 21:19:17

2010. március 8. HVG.HU

"Orbán Viktor vállalja, hogy ha pártja kormányra kerül, akkor a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti."

hvg.hu/itthon/20100308_orban_euro_idopont_bevezetes
tv2.hu/tenyek/video/kezfogas-tenyek-riport
(00:50-től)

digitman 2010.04.21. 21:21:01

üdv,

...hogy klasszikust idézzek:
" jaj de unom a politikát...."

és még ez is ide vág, fontolóra ajánlom:
A Kárpát-medencére sok nép szemet vvetett, de mindörökre azé lesz, akié a gyerek sereg. A szerelemben dől el majd az én népem sorsa, hogy óvodákra telik, vagy koporsokra futja.

egységben az erő
nevem jenő

szisztok pártokban gondolkozók
dm

Pipas 2010.04.21. 21:24:17

@szita szita péntek: Gyurcsány nem bevallotta a hazugságait, hanem lebukott amikor a bűntársaival a hazugságaikról értekezett. És nem az volt a baj, hogy lebukott, hanem az, hogy hazudott. Akinek egy cseppnyi esze volt, az igenis tudta, hogy folyamatosan hazudozik, csak az igazságot nem lehetett tudni, mert elfedték a hazugságai.

De a legnagyobb baj az volt, hogy a hazudozáson kívül nem csinált(ak) semmit. Az ország vezetését bízták rájuk, de nem vezették az országot, semmit sem csináltak.

Erről a vicc jut az eszembe:

- Olyan halált szeretnék mint amilyen halála az apámnak volt. Nyugodtan, mit sem sejtve, álmomban szeretnék meghalni. Nem pedig félelemben, rettegve, sikoltozva, ahogyan az utasai...

Frank99 2010.04.21. 21:27:12

Szerintetek sok a 5 milláig a 17%?

Nem sok.

Tudjátok mi a sok? a JÁRULÉK! 18 éve könyvelek vállalkozókat.

Igencsak nagy félreértésben van az, aki ADÓ-csökkentést akar. A JÁRULÉK a sok. 43,5% MINDEN Forint után... EZ A SOK!

És ha ha valaki nem emlékezne, elmesélem, mit csinált Viktor, mikor utoljára hatalomra került:

24.500,-ról 40.000,- Ft-ra emelte a minimálbért, persze ennek örültek sokan, (meg ők is a hirtelen megnőtt JÁRULÉK bevételnek ugye, haha, amiből osztogattak is a Széchenyi tervben a barátoknak..) és ekkor az itt tanyázó nyugati gyárak szépen elindultak Romániába, meg még tovább...

és szépen megindult a munkanélküliség felfelé...

MEGGYŐZŐDÉSEM? hogy most is ez lesz, megemeli a minimálbért- ennek lehet örülni- de aki ért a gazdasághoz egy kicsit, bért emelni akkor lehet, ha van termelés.... pénzt is lehet nyomni tonnákat, de ha nincs mögötte GDP, akkor ugye infláció, és egyebek...

szóval nem adót, hanem járulékot kell csökkenteni, akkor talán több ember lesz bejelentve, és HOPPÁ! több munkahelyet teremtettünk...

ÉS PONT én mondjam meg ezeknek vidékről?

hát ennyit érnek ezek, kb. egy mázsa xart, az összes. Legyen az fityisz, szdsz, mszp. Fingjuk nincs, hogyan müxenek a kisvállalkozások, amik nálunk a vállalkozások több mint 90%-át alkotják... ja, és fizetik azt a 1,5-1,8 millió közszolgát, aki nem termelnek SEMMIT!

frankó 1 2010.04.21. 21:27:33

@Eyesis: Nekem nem MSZP kell és nem is fidesz Nekem csak egy olyan párt kell aki 1.nem akar vezérkedni 2.nem akar tönkretenni 3.megadja azt ,hogy szabadon és normálisan élhessek.Az sem zavar ha fideszből-mszp ből állna össze.De nézzd meg milyen gyűlőlködés folyik itt.Ezt a megosztást a fidesz kezdte ilyen durván el

Dorelle 2010.04.21. 21:27:56

ó hát meg sem lepődök... -.-

Frank99 2010.04.21. 21:32:03

@Frank99:

és igenis arra kell törekedni, hogy a ZEMBEREK legyenek bejelentve, igen sok embernek a közeli jövőben NEM LESZ meg a nyugdíjhoz való jogosultsága, és több százezer ember lesz egy fillér nélkül munkaképtelen! És ehhez JÁRULÉKOT kell csökkenteni, kedves mindenkoron hatalmon lévő elit, kérem szépen, nem ADÓT...

dr kíváncsivagyok 2010.04.21. 21:36:25

@pesti lokista: Mit kéne számon kérni ? Amit 6 és 10 évre ígértek ? Rövid távra csak azonnali nagymértékű adócsökkentést Ígértek ! Kövér hazudozik , nem hiszek neki . Biztosan lesz , hiszen ezzel nyertek választást !

eml 2010.04.21. 21:36:31

Jó reggelt az 52%-nak is.

frankó 1 2010.04.21. 21:38:35

Amúgy meg én is azt mondom várok egy kicsit, hátha a viktor kipihente magát ezalatt a 8 év alatt és egy kicsit normálisabb lesz.Hozhat még jó döntéseket ő is.Ha jól csinálja akkor én is majd rá szavazok(ahoz nagyon igyekeznie kell).De lehet,hogy csak félre beszélek?

nemezisazis 2010.04.21. 21:40:05

aki úgy gondolta hogy az adócsökkentés azt jelenti hogy megválasztás másnapján annyira lecsökkentik az adókat hogy kivirágzik a kolbász a kerítés rozsdafoltjaiból, az egy barom.

nem kivitelezhető ilyesmi. még a lófasz játékaitokban sem ahonnan ezt a képtelen ostobaságot merítettétek.

magasak az adók igen, de nem lehet fejlődést elérni úgy, hogy egyszerre felújítunk is és a bevételeinket is csökkentjük. ez képtelenség.

most kell az alacsonyabb adó? legjobb esetben is maradna ez a szar ami most van, de valószínűbb, hogy még rosszabb lenne..

adócsökkentés esetleg jövő ősszel lehet esedékes.. tovább nem húzhatják mert felszopták a népeket az előrehozott választásokra úgyhogy nincs annyi idejük ha nem csinálják amit kell..

puffogni tehát kurvanagy kár, szépen le kell ülni most kell kussolni nem eddig kellett volna, és megvárni hogy mi lesz és szurkolni hogy jó irányba mozduljunk. ennyi.

ja háef globális gondolkodás, meg esetleg valami szak háttérismeretek..

Frank99 2010.04.21. 21:42:01

www.apeh.hu/adokulcsok_jarulekmertekek/fizetendo_jar/jarulekmert_2010.html

érdemes megnézni, hogy mikor csökkent járulék, melyik évben?

bár nem vagyok oda értük, de a most leköszönt kormány csökkentett legtöbbet...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.21. 21:46:35

@borigabi: büszke lehetsz rá, hogy kiköltöztél. Szar vagy, pont olyan szar, mint a többi kiköltöző. Gyere haza, aztán mutasd meg, hogyan kell csinálni.

Frank99 2010.04.21. 21:49:25

@Pipas:

és szted a többi nem hazudik?

csak nem kerül ki...

a saját kis érdekében az összes patkány politikus ezt csinálja.

és ha ez egy "kövéri" elköpés, akkor meg megy a bagatelizálás.....

meg Borsodban a polgármester és hasonlók.

Van, aki tényleg elhiszi (az agymosott szivacsokon kívül), hogy a politikusok ÉRTÜNK "dolgoznak" ? hehe

szita szita péntek 2010.04.21. 21:49:56

@Pipas: Értem én mit mondasz, mer' persze. Csak azt szeretném, ha neked is átjönne az én gondolatom, miszerint ez a fajta politikai beismerés évtizedekre hiteltelenné tette a politikát, választásokat, a demokráciát.

Egyébként meg nem hiszem, hogy lebukott. Szerintem tudatosan szivárogtatták ki a felvételt azért, mert nem volt más lehetőségük lenyeletni a békát. Tovább már nem tudták kendőzni a valótlanságaikat és egyszerűbbnek tűnt egy nagy beismerés és a "végre egy tökös gyerek" kialakítani kívánt mítosza. Mondjuk nem jött be, de akkor is. Ugye nem állhatott ki a kamerák elé egy sajtótájékoztatón, hogy elmondja ugyan ezt... Persze ez csak egy vélemény. Mindenesetre furcsának találom, hogy egy politikus ilyesmit véletlenül mondjuk nagy nyilvánosság előtt, amikor a helyszínen még hangfelvétel is készül. Ennyire csak nem lehet b*lfasz!

eml 2010.04.21. 21:50:29

@nemezisazis:
A kis Szíjjártó gyerek minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.
Hát az értékek kezdenek közösek lenni.

H A Z U G P Á R T A F I D E S Z !

Pipas 2010.04.21. 21:50:50

@nemezisazis: Ja, csak hát a Zorbán ezt ígérte. Még 2010-ben egyszeri, jelentős adócsökkentés. Tudom, hogy egy barom, aki elhitte, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy hazudott -e, aki ígérte.

Nyilvánvaló, hogy már amikor az ígéretet nyomták a Fidesznyikek, már akkor tudták, hogy nem fognak adót csökkenteni és éppen ezért hívjuk hazugságnak. Nem tévedés, nem betartatlan ígéret, hanem hazugság. Ilyen egyszerű...

eml 2010.04.21. 21:54:39

@Pipas:
Gyurcsány hazudott
GYURCSÁNY TAKARODJ!

Orbán is hazudott
ORBÁN TAKARODJ!

Frank99 2010.04.21. 21:56:15

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

a partvonalról könnyű pofázni...

meg lehet nézni BÁRHOL ahol ilyen "kimentem valamikor meg hazajöttem" majmok élnek, hogyan osszák az észt!

Itt kellett volna maradni, vagy OTT, aztán ott ugatni!

Jó lehet üldögélni a kintről kapott nyugdíjjal itthon a meleg lecsóban, és osztani az észt, ugye?

Az ilyen húzzon vissza ODA, ahol az adót fizette, és éljen ott.

Csak nagy része -ismerek jó párat a környezetemben- OTT semmire nem megy a nyugdíjával, csak itt veri magát, a SEMMIRE.

Apró dolog: a német nyögdíjasok nálunk 70 év felett INGYEN utaznak buszon, felmutatva az útlevelüket. Szerintetek anyósom mondjuk Münchenben, ha felmutatja az útlevelét, ingyen utazik?

eml 2010.04.21. 21:56:34

@Frank99:
"bár nem vagyok oda értük, de a most leköszönt kormány csökkentett legtöbbet..."

Ahhoz képest amit igértek, ahhoz képest nagyon keveset egyébként.

eml 2010.04.21. 21:58:01

@Frank99: OV is kiment ODA EZEKNEK az ösztöndíjával, majd hazajött IDE és ráült a nyakunkra. 5 percet nem dolgozott életében.

Pipas 2010.04.21. 22:00:59

@eml: Hát de most komolyan, nem így van!? Megmondom úgy ahogy van: ezek nem úriemberek, nem vagyok a barátjuk! ;)

@Frank99: Te meg egy oltári barom vagy, azért cseszegeted az embereket, mert idehozzák a külföldön megkeresett pénzüket elkölteni? A németeket meg azért, mert magyarországon a kormány ingyenes utazást biztosít az időseknek? Nézesd meg magad öcsém, hátha tudnak segíteni...

bda 2010.04.21. 22:02:24

@antitaxis:

Bocs Te nem vennél üzemanyagot vagy bármit nagyságrendekkel olcsóban? Gondolom Te is ott veszed kenyeret meg egyéb dolgot ahol drágább. Ő pl 200-ért kapta naftát mikor a kúton 280 volt. Írtam már mindenki csak saját magán tud segíteni, Ő magán így segített, abszolult nem ítélem el érte. Ne felejtsd el ha nem veszed el Te majd elveszi más. Rokon egyébként kis vásárló volt, van aki még külön terítette is az anyagot mérőórás autóval és érdekes mód még vámosoknak sem tűnt fel vajon miért, de hallottam olyant is pálya építésnél hogy a váltás nem tudta gépet beindítani mert a tank kiürült, úgy kiszpkázták.

Frank99 2010.04.21. 22:04:18

@eml:
szted az újak többet fognak?

alig várják a vállalkozóim!

MÉG ANNYIT SEM FOGNAK FIZETNI MINT EDDIG!!!!!!

Bárki elhiszi, hogy a vállalkozó ha teheti többet fizet?

Gőze sincs annak a morálról, aki így gondolja.
A vállalkozó fizet egy évben egy bizonyos összeget. Ha megszorítják, mondjuk ÁFA-val, akkor járulékot fizet kevesebbet. és így tovább....
pár!!! százalékkal hajlandó többet fizetni, de ennél magasabban NEM.
és ez így is marad... legalább egy (vagy kettő) generáció váltásig...

van egy vállalkozóm, aki igazán nem szeret fizetni, mondta tavaly, hogy EZEKNEK én nem fizetek! Kíváncsi leszek, hogy AZOKNAK 1 hét múlva fizet-e majd?

Szted?

Pipas 2010.04.21. 22:06:23

@szita szita péntek: Ja, értem, hogy mit mondasz, nagyjából egyet is értek vele egy különbséggel.

Pedig de! Igen, sajnos azt kell mondanom, hogy ennyire balfasz. Különben
(1) nem használt volna csúnya szavakat
(2) hagyott volna magának kibúvót
Ha előre megtervezte volna a kiszivárogtatást, akkor nem próbálta volna olyan elkeseredetten utólag kozmetikázni, hogy mit értett az alatt, hogy 'mi' meg hogy 'hazudtunk'.

Megszopatták az elvtársai, ráverték a balhét, átcseszték. Éppen úgy, mint a Draskovicsot, akinek beadták, hogy azzal a robbantós videófelvétellel kiállhat a nyilvánosság elé. Kiállt és nagyobbat égett mint atomvillanás.

Frank99 2010.04.21. 22:09:05

@Pipas:

jaja.. biztos ismersz sok ilyet.

Én igen. Pofátlanok, ki ha én nem, tetűbbek, mint sok magyar, nem fizetnek, becsapják az embert. bizony a nagyja ilyen....

amúgy válaszolnál a kérdésemre: miért adunk az ilyeneknek előnyöket, ha nem itt fizettek járulékot? Milyen alapon?

szita szita péntek 2010.04.21. 22:10:28

@Pipas: Lehet igazad van. A kibúvóval ütős érvet mondtál! :)

Frank99 2010.04.21. 22:12:35

@Frank99:

és mi miért nem kapunk pl. Németországban hasonló előnyöket?

EU van vagy nem? Vagy ebben nincs? ja....

Frank99 2010.04.21. 22:13:36

@szita szita péntek:

:-)))

kibúvó... hehe. fidesz aktivistának ilyet mondani :-)))

eml 2010.04.21. 22:13:45

@Frank99:
"bár nem vagyok oda értük, de a most leköszönt kormány csökkentett legtöbbet..."

Ahhoz képest amit igértek, ahhoz képest nagyon keveset egyébként.

Ahhoz képest, hogy itt mekkora járulékcsökkentési mantra ment, ahhoz képest nem sokkal csökkentették a járulékokat, de legalább ők csökkentették.

bariga 2010.04.21. 22:15:45

@eml: Attól tartok szegény Szíjjártó fog eltűnni, mert ha ő most megjelenik mindenkinek a régi ígértek jutnak eszébe. Szegény szóvivő meg a békaemberek szindrómában fog szenvedni hamarosan

Pipas 2010.04.21. 22:16:14

@Frank99: Nem mondtam, hogy adjunk nekik előnyöket, azt mondom, hogy ne őket gyűlöld, mert a politikusaink nem úgy döntenek, hogy te szeretnéd. Nincs semmi értelme, de tényleg.

@szita szita péntek: Komoly szopatások mennek ott a háttérbe. Gondolod, hogy Gyurcsány elvtárs önként mondott le a hatalomról? ;)

Frank99 2010.04.21. 22:18:14

@Pipas:

ez jobban hangzik, ÖCSÉM...

(ha már te is öcséztél....)

bár nem őriztünk együtt disznót, de legyen...

szita szita péntek 2010.04.21. 22:18:50

@Pipas: Szerintem a botrány után nem önként maradt ott még egy darabig! :) Nem lehetett kellemes egy ország közutálatának tárgya lenni...

eml 2010.04.21. 22:19:37

@bariga:
Ha csak annyira javára változna mint a Kisrogán, akkor tűnjön.

Kisrogán jutalmul, mert elvitte a szóvivői balhét, megkapott egy polgármesterséget, amivel tud élni. Az V kerület kezd fejlődni, és ez zömében a Rogán Tóni pozitív hozzáállásának tudható be.

Pedig szóvivőként nem szerettem, de polgármesterként elég meggyőző, az alapján amit látok napközben.

sárkányfő 2010.04.21. 22:20:02

@eml:
"Jó reggelt az 52%-nak is."

:)

Frank99 2010.04.21. 22:22:11

@eml:

bizony, rokonaink laknak abban a kerületben, és pozitívan látják ők is....

pedig igencsak elmeszelte a főnöke 4 éve (vagy nyolc?, má' nem tom....) nem egy hülyegyerek, bizony, nem egy Dajcs Für, és nem is egy Kövérlacika

bariga 2010.04.21. 22:24:35

@eml: Igen ez igaz. Én is sétáltam a Főutcán, nagyon szép.

jeangabin 2010.04.21. 22:25:49

El sem kezdte tevékenységét a kormány és annak fője, de már hazudott, stb.
Kövér mondott valamit, korábban Orbán is, ezek nincsenek összhangban, ennyi.
Majd kiderül, hogy melyiknek volt/lesz igaza.
Még mozog, ne lapátoljátok a földet, legalább azt várjátok meg, míg a baj bekövetkezik.

Pipas 2010.04.21. 22:26:38

@Frank99: Vicces csávó vagyok. ;)

@szita szita péntek: Azt ő szereti, ha útálják, az útálat miatt nem lépett volna le. itt a forgatókönyv:

(1) Az IMF ad pénzt, de megmondja, hogy a 13. havi fizetést meg pár ilyen dolgot el kell törölni.
(2) A kormány eltörli a 13. havi fizetést.
(3) A közalkalmazottak fenyegetőznek
(4) Gyurcsány megígéri, hogy valamilyen formában visszadja a pénzt, amit elvett.
(5) Az IMF képviselője eljön magyarországra, a nyilvánosság előtt azt mondja, hogy minden fasza. Zárt ajtók mögött lebassza mint a pengős malacot és megmondja neki, hogy vele tovább nem tárgyalnak, mert hazudik és hülyének néz mindenkit. Megmondja neki az IMF, hogy ha nem lép le nem lesz következő segély.
(6) Gyurcsány kivár még pár hétig, aztán lelép mielőtt az IMF szankciókat vezetne be.
(7) Elérkeznek a választások és Gyurcsány ráébred, hogy azt megígérte, hogy lelép, de azt nem, hogy nem is fog visszajönni.
(8) Időközben a pártba mások vették át a hatalmát, Gyurcsány már kívül rekedt, ők is elküldik a csába.

Én valahogy így képzelem. ;)

eml 2010.04.21. 22:32:08

@Frank99: @bariga:
Azért teljesen nem kell hanyatt se esni tőle, de látszik rajta, hogy tudja jól is csinálni.

A német unokatestvérem szavaival élve Orbán bunkerpolitikus, Rogán nem.

Frank99 2010.04.21. 22:35:07

@Pipas:

egyet azért sztem szögezzünk le:

Gyurcsány Ferinek lesz még a politika színterén jelenése, nem véletlenül fosnak tőle.

Valamint Viktor sem akárki, ez tény! A szakmámból eredően engem nem igazán érdekel, ki van hatalmon, de pont a szakmámból eredően -valamint helyi szintem Fidesz helyettes voltam valamikor- én nem igazán felejtem el -mint az átlag 3 hónapon belül- hogy ki és mit ígért, és mit tartott be...

Frank99 2010.04.21. 22:36:52

@eml:
ez is egy taktika, nem?

látszik, hogy ki milyen ember.

sunnyogó vietkong, vagy fasza katona nem?
:-)))

Pipas 2010.04.21. 22:40:37

@Frank99: Igen, Gyurcsányt nem szabad leírni, vannak kapcsolatai, van tábora és nyilván ért a hatalom megszerzéséhez.

Azt is el tudom képzelni, hogy részben azért nem erőltette a választásokon való részvételt, mert pontosan tudta, hogy hatalmas bukta lesz. Az MSzPben most erősen a második kör nyomul, a profik kivárnak...

Frank99 2010.04.21. 22:46:20

@Pipas:
akinek van érzéke egy pici, az tudta.. nem kell ehhez sonda ipsos....

öszöd, válság, megszorítás...+ béna mszp kommunkáció

CSODA lett volna, ha ennél többet hoznak.
Viszont a zemberek azt hiszik, hogy VALÓBAN jön a Messiás, és víz helyett bort fakaszt, és a kóróról gyümölcsöt fognak szüretelni, ANÉLKÜL hogy tenné(ne)k érte.....és nem fog fájni.
dehogynem....igencsak fájni fog.

eml 2010.04.21. 22:46:43

@Pipas: @szita szita péntek:
Szerintem amikor jött a MP féle 100 napos program, és rájöttek a szocik, hogy rosszul sült el (Konkrétan a feleségem közalkalmazott, és ő az 50 %-ból semmit nem vett észre, maradt 100 alatt, ellenben az intézményvezető kapott 43% emelést.), csak ültek és tanakodtak mi legyen. Lehetett látni, hogy nincs elképzelés, mert csak az Orbán féle demokráciacsökkentő ámokfutást sikerült megállítani.

Mivel egy gazdaságpolitika hatásai általában 2 év után kezdenek mutatkozni, ezért pénz se nagyon volt, mert a Ffiúk elosztogatták.

Ekkor a háttérben ifjú technokraták egy csoportja megpuccsolta Meggyesit, és tegyük hozzá, ez nem volt egy rossz ötlet.

GyFeri egy jó gazdasági szakember, de nem látta át a MSZP-n belüli erőviszonyokat. Két évig ellavírozott, mert nem akart veszíteni a megszorításokkal.

A két év lejárta után szeretett volna dolgozni, mivel Ő tényleg ezt szerette volna (Hova lopott volna? volt 5 mrd Ft-ja). Elkezdte noszogatni az elvtársakat, akik fontosabbnak tartották az ÖK választások eredményét, a bizottsági helyeket, a pótlékokat stb, mint az ország sorsát. Öszödön ezért kirohant a sajátjai ellen, tök őszintén.
Mivel nem volt tisztában a belső erőviszonyokkal, ezért belefutott egy kalózfelvételbe. Onnantól mindenki izélgette hogy 'monnyonle!, meg takarodj!'.
Ő átlátta hogy közelítünk az államcsőd felé, de mivel csak piszkálták (értsd: belső puccsot készítettek elő ellene), ezért inkább otthagyta őket hogy egyék meg amit főztek.
Bajnai elvállalta, és a sok mocskos csököttagyú ingyenélő pótlékvadász álszoci belátta, ha megszavazza a Gordon intézkedéseit, akkor még egy évig élhetnek jól, különben már másnap menni kell.
Sajnos ezért harapódzott el szoci körökben a végkielégítési lopás, amit most a Fidesz jól tud kommunikálni.

Szerintem így volt.

Wolfram 2010.04.21. 22:47:23

Remélem meglesz a 2/3 és még több! ha kell, hazudjanak bátran (már rég itt lett volna az ideje). Sőt, már a diktatúrát se bánnám, csak végre elkussoljanak ezek az ostoba kommunisták és társaik*!!!!! Hajrá!

eml 2010.04.21. 22:52:56

@Wolfram:
Gondolod Vona Gabi őket nem fogja kiűzni a Paradicsomból?

Gondolod 2/3 után marad lehetőséged önállóan gondolkodni?

Gondolod ez volt az egyetlen hazugságuk?

Gondolod, ha veszélyben vannak akkor 2/3-al nincs lehetőségük a választási ciklusok 4-ről 40 évre történő meghosszabbítására?

Gondolod a négy éven keresztül végig íígy fogod isteníteni őket?

Bár ha így gondolod, akkor neked mindegy, mi azért érted is aggódunk, a te és a gyermekeid jogaiért, a jövőtökért.

A Jövőért, mely ma Kövér Laci nyilatkozatával elkezdődött.

Frank99 2010.04.21. 22:55:25

@eml:

valahogy így lehetett, bizony.

a húsosfazék körül üldögélők aztán szépen rábaxtak...(nak)

sztem ez aztán olyan lett, mint majom kezében a borotva: kétélű fegyver....

Frank99 2010.04.21. 22:57:07

@Wolfram:

na, valaki visszasírja Kádár rencert? Ez kell nektek? Nekem EZ nem kell, ez nem demokrácia.
1párt rencer?
vicces gyerek vagy...

Frank99 2010.04.21. 23:00:56

@Wolfram:

ja, hogy Vikiéknek lehet hazudni, az bocsánatos bűn?

Milyen zember vagy te, kisbarátom? Xarember? Mert aki hazudik, az xarember és takarodjon, nem?

Akkor miről beszélünk????

hú, édes magyar hon, ilyenné válik a magyar???? gondolkodás nuku?

2010.04.21. 23:04:32

Az átlag fidesz szavazót nem érdeklik az ígéretek. Ők megrögződéses voksolók, és most végre megnyugodtak, és pezsgőt bontottak, hogy a fidesz kormányoz. Ennyi elég is a kicsi lelküknek. Elszámoltatás Pintér Sándorral? Orbán Viktor igéretei? Ugyan már. Vicc. Ostoba, aki egy mondatot is benyel ettől a senem fiatal, senem demokrata, senem jobboldali, semmilyen párttól. Már az elveket is rég feladták, két dolog számít, a párt túlélése, és a konkurencia letiprása. Ismét boritékolhatunk 4 év teszetoszáskodást, reformokat meghagyjuk a hatalmát 2014-ben visszaszerző MSZP-nek. Mert az MSZP addigra már egy új baloldal lesz, MSZP-Reloaded. Szines szagos, újracsomagolva, ismét készen arra hogy a szavazók kegyeit visszanyerje. És a végtelen ciklus kezdődhet előröl.

"jobbikos seggfejek"

Kedves posztíró. Ezeknek a jobbikos seggfejeknek még mindig több eszük van mint neked. De legalábbis jórészük nem egyéni érdekből szavazott. A jobbik politikája -bár nyomokban utópisztikus- még mindig a legjobban átgondolt. Nem erre az alapjaiban elbaszott neomodern magyarországra akarnak újabb foltokat felvarrni, aztán sokadjára rájönni, hogy keletkezett közben 4 másik lyuk, és amit csináltak zsákutca. Struktúrálunk, reformolunk, azt közben ugyanaz az elit talicskával viszi haza az adófizetők pénzét, és gyakorlatilag minden változatlan. Elsősorban némi rendet kellene csinálni a fejekben, mert magyarország át van szellemülve egy kissé, ítélőképesség nagyjából egyszinten van egy masszív szipuséval. Jobbikon kívül ki foglalkozik ma a "nép" mentális egészségével? Már nép sincs, csak szavazók.

Frank99 2010.04.21. 23:14:05

@Jankove:
sok igazság van nálad (is)

ha valóban Pintér Sándor (Papa) visszajön, rendet teremt. De hogyan? Mikor hatalomra került, levágta az összes maffia-fejet egy cél érdekében...., rend is lett.

de a választások akkor elúsztak, és a maffiának fizetni kell, kamatostul.

Ennek jön el az ideje MOST hogy hatalomra kerülnek. Ha annak könyvnek csak a tizede igaz, akkor Pintér lehet belügyminiszter?????

eml 2010.04.21. 23:18:53

@Jankove:
A Jobbik sok kérdést feszeget, amit a többiek besepertek az ágy alá.

A Jobbikkal szemben van több fenntartásom:

- Mennyire demokratikus párt?
- Magyar Gárda
- Számonkérőszék említése az elszámoltatásokkal egy bekezdésben
- Morvai Krisztina, ex Baló Györgyné mennyire hiteles, aki az izralita libsi tőkének szakért pénzért?
- A pornós gárdistalány esetében kiemelték, szinte minden cikkben, hogy még leszbikus jelenetekben is szerepelt. Mintha a heteropornó megbocsájtható lett volna. Lásd hitelesség
- Zsidózás, cigányozás

Viszont a kopogtatógyüjtők közül a Jobbikos volt a legkultúráltabb, és legkevésbé erőszakos.
Köszönt, bemutatkozott, mutatott egy kitűzőt, elmondta hogy ő a Jobbiknak gyűjt kopogtatót, akarom-e odaadni. Mondtam nem. Erre elnézést kért hogy zavart, megköszönte türelmemet, majd 'Szebb jövőt' kívánt.
Nem erőszakoskodott, és nem jött vissza másnap, hátha meggondolom.

4 év múlva a Jobbik nem ígérgethet felelőtlenül. Egyébként már ma egy azonnali Fidesz bukta esetén kb 50%-a lenne a Jobbiknak. A gárdistalány és a szóvivő elvitt kb 5%-ot a mostani eredményekből.

Frank99 2010.04.21. 23:22:08

@eml:

bizony, sztem a népek fele azonnal adná a jobbiknak!

NA, így kormányozzatok, narancsosok!

Frank99 2010.04.21. 23:26:55

@eml:
hú, régen olvastam, talán Maffiaregény?
Bartus László

Frank99 2010.04.21. 23:31:14

@Frank99:

azonban papa nem pintér, mielőtt agyonvernének(jaj, ne!), de köze van hozzá rendesen....

jó kis olvasmány....

hakos2 2010.04.21. 23:51:22

Szánalmas erőlködés ez a poszt. Persze egy kampányba belefér. Persze baloldaliként lehet vigasztalódni azzal, hogy ők sem lesznek jobbak a mi kutyánk kölykénél, de hiába. Tőlük rosszabbak még direkt sem lehetnének....

Egyébként lesz adócsökkentés. Már rég kellett volna lennie. Mikor és mekkora lesz? Majd hamarosan kiderül. Szerintem alaposan meg fogják fontolni mind az időpontot, mind a mértéket. A lényeg, hogy pár éven belül a régióban versenyképesek legyünk ebben is, és ne Szlovákiába települjenek ezrével a magyar cégek, hanem lehetőleg fordítva.

Cserépszavazás (törölt) 2010.04.21. 23:55:34

@Eyesis: :)

Tulajdonképpen nagyon jókat nevetek itt :)
Olyan beszólások vannak..., csak aztán eszembe jutott, hogy én itt élek, ebben, én ez már tragikomikus. Sírvavígadok.

Azt mindenesetre kikérem magamnak, mert nem tapsolok annak, hogy megint a pofámba hazudtak, ezért rögtön komcsinak bélyegezzenek. Esetleg olyanok, akik még csápoltak a néggyel ezelőtti rendszerben.

Seregbontó 2010.04.22. 00:06:18

Nem olvastam el az összes hozzászólást, bocs ha már leírta valaki előttem, de:

Aki azt hitte eddig, hogy még az idén komoly adócsökkentés lesz, az vagy egyáltalában nem követte a politikai eseményeket az elmúlt fél évben vagy nagyon hülye.

A FIDESZ részéről már jóval a választások előtt elhangzott az a nyilatkozat, hogy legkorábban 2011-től lesz csökkentés. IMF gyámság alatt, vélhetően szétbarmolt államháztartással mégis mit vártok? Ez nem új hír, nem értem miért lepődik meg rajta bárki is.

Ami pedig Öszödöt illeti, ajánlanám a Gyurcsány-Orbán vitát megnézésre. Csöppet más volt a helyzet.

renhoek 2010.04.22. 00:21:02

egyetértek... sajnos :(

eml 2010.04.22. 00:21:26

@egy derék katona:
"Ami pedig Öszödöt illeti, ajánlanám a Gyurcsány-Orbán vitát megnézésre. Csöppet más volt a helyzet."

OV lebőgött, mint minden vitában.

94-ben el sem ment a Csiga2 szervezte pártelnöki vitára. Áder Angolul Hallgatag Jánost küldte.

Dr Smit Plagius 2010.04.22. 00:24:09

@eml: te vagy az első értelmes ember...

eml 2010.04.22. 00:29:16

@hakos2:

Nem lehetsz ennyire korlátolt, hogy egyik mondatoddal a másikat hazudtolod meg.

"Egyébként lesz adócsökkentés."
"Már rég kellett volna lennie.""
Mikor és mekkora lesz? Majd hamarosan kiderül."
- Na ez ma kiderült, KLaci megmondta

"Szerintem alaposan meg fogják fontolni mind az időpontot, mind a mértéket."
- Mit kell ezen megfontolni?
Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

"A lényeg, hogy pár éven belül a régióban versenyképesek legyünk ebben is, és ne Szlovákiába települjenek ezrével a magyar cégek, hanem lehetőleg fordítva."
- Pár év múlva bacchatod a versenyképességet. Most azonnal kell a versenyképességet növelni, hogy ne maradjunk le. Ez a pár év múlva dumád olyan, mint amikor Mozambikban bejelentik, pár év múlva felzárkóznak HongKonghoz.

eml 2010.04.22. 00:31:58

@Cserépszavazás:
Sírvavígadok.

Vona már szeret téged. Sírva vígad a magyar.

A Fidesznél nincs olyan hogy szürke, se olyan hogy fekete vagy fehér. Náluk minden színes. Narancs.

ügyfélszolgálatos 2010.04.22. 00:43:48

Vicces, hogy a sok hülye fideszes négyszögesítí a kört nagy igyekezetében, hogy nyaljon... :D

Cserépszavazás (törölt) 2010.04.22. 00:53:19

@eml: Engem többen szeretnek, lehet, hogy a Vona is, de még nem futottunk össze.

Abban esetleg hasonltok hozzá, hogy jobban szeretem/szerettem a magyar jonatán almát, mert édeskés, mint a savanykás narancsot - mindenfajta ideológiai, pusztán ízbeli megfontolás alapján. Egyébként is, az ökológiai lábnyomom miatt is inkább a helyben termelt almát támogatom.
És ha megnézel egy igazi jonatánt, az sokkal színesebb, szivárványosabb, mint egy narancs.
A narancs színe szép, de ...

@egy derék katona: akkor én jajdehülyevagyok, mert elhittem. Nem vagyok sem gazdasági, sem poltikai elemző, titeket olvaslak, és sokatok azt mondta, hogy igen, ez az, ez kell, ők jól tudják, jól mondják, megcsinálják.
Én meg unom már, hogy mindig, mindent megmagyaráznak mindenkik, hogy most mit, miért nem lehet - mégse.
Ebből már tele van a padlás. Csak termény nincs rajta.

eml 2010.04.22. 01:17:18

@pesti lokista: @Eyesis: @kamasuka: @zoli29: @nemezisazis: @egy derék katona: @hakos2: @Jankove: @Wolfram:

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

Hazug a párt
Hazudnak ezek alsó felső szinten.
Csak a portás nem hazudik,
Mert fél hogy elhiszik,

A piál a Föld ritmusára.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:25:31

@Frank99:
A Papa nem Pintér Sándor volt, hanem Sándor István.

@bariga:
A Fő utca az I. kerületben van. Ott nem Rogán a bakter.

Egyébként ne tévesszen meg senkit Rogán, ugyanolyan tahó polgármesterként is, mint szóvivőként volt.
Aki meg végigmegy a Petőfi Sándor utcán, nézze meg a burkolatot... Átadás után 1 hónappal olyan, mint ami most szorulna felújításra. Kopott, repedezett.
A Kecskeméti utca lezárásával meg nem lehet felhajtani az Üllői út felől az Erzsébet hídra, ami ugye az M1-M7 bevezetőjének kapuja.
Mielőtt dicsérni kezdenénk arRogáns Tónit, azért gondolkodjunk el ezen is.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:27:18

@Jankove:
A Jobbik politikája átgondolt? A kötelező hittanoktatással és hasonlókkal?

Viccnek is rossz.

eml 2010.04.22. 01:34:31

@Veér Farkas:
Ott laksz?

Én csak az alapján dícsérem, amit napközben arra járva látok.

De hidd el jobb polgármester mint szóvivő.

Hefe 2010.04.22. 01:43:20

Nem ertem ki tud ezen meglepodni, hogy a fidesz hazudott. Pont ugy hazudott mint a tobbi part, hiszen minden partban politikusok vannak. Azok pedig hazudnak. Meg lopnak meg csalnak is.
A fidesz gyakorlatilag program nelkul tud 2/3-dal valasztasokat nyerni, mert a szocikat elsoporte a gazdasagi valsag: nem tudtak osztogatni, csak megszoritani.
Ugyanez fog tortenni a fidesszel is. A szociknak semmi mast nem kell csinalniuk csak hagyni a fideszt hogy kormanyozzon, es jo 19% szazalekra csokkentse a sajat nepszeruseget.

Veér Farkas 2010.04.22. 01:46:02

@eml:
Nem, de kb. naponta járok arra. Néha naponta többször.

Mercyful Fate 2010.04.22. 03:22:06

azért itt az indexre kikerült blogok 90% óriási nagyot csúsztat.

Adócsökkentés..valahogy azt minden kedves blogíró elfelejti megemlíteni kétlem h véletlenül, h úgyhangzott az ezzel kapcsolatos kijelentés persze más szavakkal,h a csökkentés mikorja akkor derül pontosan amikor az új kormány belelát mindenbe,és tudja pontosabban h El Qro mennyire is kúrta el a dolgokat.:)
De hát elég csak Viktor mondandójának a felét megemlíteni és rögtön jöhet az a duma h mekkorát hazudozott..ez így szerintem egy nagyon gusztustalan csúsztatás.

mindegykivagyok 2010.04.22. 06:05:31

Hallo még nem is kormànyoznak,de màr a nyàlatokat veritek!Vagy talàn MSZP-s oldalra tévedtem?Talàn korektebb lenne megvàrni,hogy mi történik és azutàn fecsegni!

Pipas 2010.04.22. 06:36:16

@Mercyful Fate: 2009.11.10 20:38.40: Lesz 2010-ben egyszeri, nagy arányú adócsökkentés, ha a Fidesz kerül kormányra - jelentette ki Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedd este.[1,2]

A google a te barátod, használd nyugodtan. Nekem kb. 15 másodpercig tartott előkeresni, valószínűleg rövidebb ideig, mint neked leírni azt, hogy hazudnak azok, akik azt mondják a Zorbán nem ígért ilyet. Javaslom a youtube-ot is, ott még kép is van hozzá, gondolom.

[1] www.mitortent.hu/sztori/wywyf9x/nagy-aranyu-adocsokkentest-iger-orban-viktor.aspx
[2] www.magyarorszag.ma/modules.php?name=News&file=article&sid=12679

Pipas 2010.04.22. 06:37:24

@Pipas: Akarom mondani 'hazudnak azok, akik azt mondják a Zorbán ígért ilyet'. Nagyon korán van még nekem. ;)

redriot77 2010.04.22. 06:59:22

CSÖKKENTJÜK AZ ADÓKAT!!!
hát igen, meg fogjuk vizsgálni a lehetőségét, de az idén még biztos nem...

TEREMTÜNK EGYMILLIÓ ÚJ MUNKAHELYET!
hát az úgy lesz, hogy nem mi teremtünk, hanem megpróbáljuk a magyar vállalkozásokat olyan helyzetbe hozni, hogy új munkavállalókat vegyenek fel. (Ja, és a következő tíz évre vállaltuk mindezt, tehát akkor sem csinálunk segget a szánkból ha ebben a ciklusban egyetlen munkahelyet sem "teremtünk".)

Készül már a szaros kenyér, amiből jó nagyokat kell majd harapni a kisembernek...

Roy 2010.04.22. 07:11:24

Melyik párt nem hazudik, hogy hatalomra kerüljön.
Adóccsökkentés, munkahelyteremtés?
Az adócsökkentésből már kihátráltak, A munkahelyteremtést, meg úgy oldják meg, hogy több mint 10.000 közalkalmazottat az utcára tesznek.
Bravó!
Fogunk még szívni.

MARKED ONE 2010.04.22. 07:29:55

Jó reggelt!
Értem én, hogy kemény érzés lehet levenni a vörös inget és behajtogatni a szekrénybe...és motyogni hogy qrvafidesz... de lenne egy kérdésem!
Hogy van az, hogy a fél Komi párt meg exszdsz,bíróságra jár, vagy már ül? Ferenctestvérrel egyetemben? Mindenki téved? Ártatlanul vannak ők meghurcolva? Vagy tényleg nyúlták a pénzt ti meg kis red-ek még tapsikoltatok is hozzá és énekeltétek az "igen,igen,igen-t?" Adócsökkentés, ill járulékcsökkentés kell? Ok! Nekem is! Csak sajna két lehetőség van! 1.) Leköszönő párt visszafizeti a lenyúlt pénzt /muhahaha/ 2.) megint betejeled meg én is! Aztán kiderül. Ja és légyszi most ne gyertek a mer a Fidesz dologgal... 8 éve a környékén sem jártak a kormánynak. Szóval kispofáim az 52% tény eddig! Gyugyóék most tényleg el lettek küldve a pics@ba ez is tény! Most meg fejeket le! Dolgozzál! Fizess adót! És ne zúgolódjál! Volt rá 8 éved!A kormány meg még meg sem alakult! Üdv mindenkienek! Jah és tényleg jó reggelt az 52% nak :-)

hááááát 2010.04.22. 07:36:44

Aki azért szavazott a FIDESZ-re, mert elhitte az adócsökkentést 2010-ben, annak azt is be lehet adni, miért nem lesz.A FIDESZ-es legnagyobb ismérve, a Viktorban való feltétlen hit.Németh Sándor semmi hozzá képest.
Egyébbként sokan a HIT gyülekezetét az SZDSZ-hez csatolták, pedig felépitése a FIDESZ-re hasonlit.Egy az ország, egy a fönök.
:)

Caravallo · http://nimfoman.blog.hu 2010.04.22. 07:52:56

Nem igaz, hogy nem lesz adócsökkentés. A sok baromarcú már megint ködösít. Kell itt az elszámoltatás, de nagyon.

Terézágyú 2010.04.22. 07:59:04

@Mercyful Fate:
"De hát elég csak Viktor mondandójának a felét megemlíteni és rögtön jöhet az a duma h mekkorát hazudozott..ez így szerintem egy nagyon gusztustalan csúsztatás."

Érdekes, amikor a fidesz azon lovagolt évekig, hogy "arról vót szó, hogy nem lesz gázáremelés, oszt mégis lett", akkor valahogy nem mondogattad, hogy csúsztatás :))))

pedig ugyebár az mszp se azt mondta akkor, hogy soha többet nem lesz gázáremelés, csak azt, hogy "rögtön a választások után" nem lesz - ahogy a fidesz kijelentette...

icceman 2010.04.22. 08:24:20

A kérdésre válaszolva: nem hazudtak.

Csak nem bontották ki az igazság minden részletét:))))))

Magg (törölt) 2010.04.22. 08:29:19

@Caravallo: na ja, de mikor?
A kampányígérgetésben azonnali, drasztikus adócsökkentést emlegettek, nem a jövő évezredről volt szó!

Viktorka is hazudik éjjel, hazudik nappal.... - de legalább azt várta volna ki, hogy kormányt alakít!

Magg (törölt) 2010.04.22. 08:34:43

@MARKED ONE:

"Adócsökkentés, ill járulékcsökkentés kell? Ok! Nekem is! Csak sajna két lehetőség van!... "

Ja és amikor összevissza ígérgetett Viktorka és bandája, hogy megcsípjék a zsírosbödönt, akkor még nem vették észre, hogy 8 év alatt a büdös komcsik lenyúlták az összes pénzt, mi?
Szegénykék, most kellett ezzel szembesülniük és hát most sajnálkozva széttárják kezüket - bocsi, mi akartuk, de nincs mani!
Muhahaha...

Végvári József 2010.04.22. 08:37:23

2010. március 8. a VOSZ konferenciáján jelentette be, az adócsökkentés időpontjait. Ehhez tartja magát, utána lehet nézni.

NGA 2010.04.22. 08:59:22

Nalátod. És most mi a teendő? Természetesen monnyonleakormány. Nem lehet mást tenni. Ez akkora hazugság, hogy ehhez képest ferkó csak füllentett!

Dübörög a gazdaság, most pont azonnali (április 26-ai!) adócsökkentés kell, mert a patásördög azt igérte, hogy azonnal adót csökkent. Azonnalmondjonleafidesz!!!!

gabcigirl 2010.04.22. 09:17:42

@hááááát:

Bocs, de hülyeségeket beszélsz. Amúgy is az a kedvencem, amikor Bibliát meg hiteseket az életben közelről sem látott emberek annyira tudni vélik, mi van a hiteseknél...

deflorator 2010.04.22. 09:19:37

Ha Demszkyt valahogy börtönbe juttatják akkor életem végéig rájuk fogok szavazni!

kova78 2010.04.22. 09:19:45

Üzenem a poszt irójának, meg az összes elme-roggyantnak aki valamilyen szinten egyetért vele, hogy ne próbáljuk már az elmult 8 év mocskát elsikálni vagy káros hatását kissebbiteni az ilyen érvelésekkel, hogy most a FIDESZ is hazudott. Azért azt remélem Ti sem gondoljátok, hogy ebben a pillnataban az ország valós gazdasági állapotát mint egy nyitott könyvet a FIDESZ elé tárta a jelenlegi kormány. Pont az ilyen megtévesztő gondkoldás és álszent agyalás vezet oda hogy megingatja az emeberek demokráciába vetett hitét.

gabcigirl 2010.04.22. 09:19:49

Nem tudom min vannak meglepődve ennyire az emberek. Hazudnak a politikusok, jééééééé, mik vannak!

Mire számítottak mégis ???

steve85a 2010.04.22. 09:22:10

Nem csak a show indul, hanem kezdik listázni az ide beírók nevét, címét is.

Aztán majd szép, nagy táborok fognak nyílni.

SiKom 2010.04.22. 09:34:26

Mi ez a baromság poszt?

Eddig folyamatosan azt ismételgette mindenki, hogy a Fidesznek nincs programja, nem lehet tudni, hogy mit csinálnának.

Most akkor mégis lehet? Mégis lett program?

Döntsétek már el!

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2010.04.22. 10:04:41

Na akkor tisztázzunk valamit hogy minden magyar jól megtanulja.

A POLITIKUS HAZUDIK.

A POLITIKUS NEM A TE JÖVŐDET ÉPÍTI HANEM A SAJÁTJÁT, A TIEDET CSAK ROMBOLJA.

NEKED, KEDVES VÁLASZTÓPOLGÁR NEM LESZ JOBB AZ ÉLETED A FIDESZ (VAGY MÁS KORMÁNY) ALATT SE.

Ezt pártsemlegesen állítom. Tudod ki javíthat a te sorsodon? TE MAGAD.

kova78 2010.04.22. 11:20:21

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Most tudod, hogy mekkora baromságot mondtál?

Ha TE MAGAD nem ugy alakithat a saját sorsán, ha elmegy szavani egy olyan politkust juttat be parlamentbe akiről ugy érzi hogy az érdekeitképviseli?

Szerinted akkor mi a megoldás? Mindenki hazudik szarjunk bele ne menjünk el szavazni?

Pont erről beszéltem, hogy ez a post erre buzdit, hogy szarjál bele ug yis mindeegyik hazudik. Fogadd el a sorsod.

eml 2010.04.22. 11:55:49

@Mercyful Fate:
"az új kormány belelát mindenbe,és tudja pontosabban h El Qro mennyire is kúrta el a dolgokat.:)"

Belelátnak
Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke.

Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

eml 2010.04.22. 11:59:11

@MARKED ONE: Jah és tényleg jó reggelt az 52% nak :-)

Az 52% még nem ébredt fel, egy darabja tán sose ébred fel.

Addig is egy kis orbán féle gerinc:
szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

eml 2010.04.22. 12:04:00

@kova78:

"hogy most a FIDESZ is hazudott."
Helyesen: a Fidesz most is hazudott.

Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke.

Szíjjártó Peti minden este a tévében belemondta a kamerába, hogy amennyiben a Fidesz aléakít kormányt, azonnali radikális adócsökkentést hajt végre, mert az MSZP szélsőséges nápnyúzó politikájának véget kell vetni, és homlokegyenest ellenkező politikát kell filytatni, mindezt az ország felemelkedése érdekében.

szelkakas.info.hu/index.php?gcPage=public/index

eml 2010.04.22. 12:04:51

@gabcigirl:
"Nem tudom min vannak meglepődve ennyire az emberek. Hazudnak a politikusok, jééééééé, mik vannak!

Mire számítottak mégis ???"

Akkor most mindenkinek szabad hazudni, vagy csak I Orsós Emánuelnak?

eml 2010.04.22. 12:06:19

@steve85a:
"Nem csak a show indul, hanem kezdik listázni az ide beírók nevét, címét is."

Eddig is megtették.

Egyébként lehet leeseik az álluk majd a döbbenettől, mert az 52%-ból járnak ide nem kevesen.

nyafnyaff 2010.04.22. 15:17:32

Az EU-nak nem érdeke, h nálunk jól menjen.
Ha csökkentik az adót, melyik termelő és üzlet nem fogja megemelni az árakat a profit érdekében? Válság van világon mindenhol infláció, mégis milyen csodákat várunk?
Nem kell be***ni a 2/3-tól sem, mert MSZP+MDF+SZDSZ-FIDESZ hány harmad volt? Aztán még van sok hátralék az EU felé, azt sem a FIDESZ találta ki, hogy össze kell vonni kerületeket, megyéket, sok lehűtő köztisztviselő számát csökkenteni, ezeket már 2003- ban kérte az EU.

MARKED ONE 2010.04.22. 20:13:30

@Magg: Édes Cicám hát felb&sztalak?! Magadra vetted?? /jelzem ez volt a célom! :-) Egy kis vörös terror! Tetszik:-) Nó arrol van a szó, hogy a Fidesz igérhet neked bármit! Ami pillantnyi infón alapuló igéret amit a Red Devil kiad mint jelenlegi Cash a széfben! Nó mármost ezt a pénzt te kis te befizetted adó formájában! Mert tudod az állam nem termel pénzt! Az a tiéd már ha adózol meg az enyém mert én sajna adóztam 8 évig... bár ne tettem volna... Szóval azt a pénzt amit ők tudtak hogy bent van az nincs! Mert lopják ki Gordon Brown és Ferenc testvér plusz az elvtársak javára! még a második forduló illeteve a kormány alakítás előtt! Így aztán nehéz azonnali intézkedéseket tenni.... Érted? Nem érted! Mert csacsi kis Feri For Prezident Fan vagy... De egy jó tanács! Gondolkodni ér! Meg olvasni! Hid el az elején furi:-) Aztán elgondolkodsz az életeden, később a pártvezéreid tettein... de hányás után ha mákod van lehet még értelmes gondolatod, ha ez nem jött össze akkor sorry 4 évig minimum szopni fogsz!! Sok sikert! :-)

MARKED ONE 2010.04.22. 20:21:50

@eml: Eml! Pls! Tényleg nagyon szépen kérlek!!!! Ez egy szánalmas lap! De megnéztem kérlek , kérlek tényleg szépen és tisztelettel az én linkemre vmit mondj! Szeretném! Akarom! Legyen szived! Had röhögjelek ki!!!!!:-))))

www.youtube.com/watch?v=wxxWAAF6FqY

eml 2010.04.22. 21:03:17

@MARKED ONE:
Ma azt mondta OV újságírói kérdésre, hogy még az idén lesz adócsökkentés.

eml 2010.04.22. 21:07:13

Ma azt mondta OV újságírói kérdésre, hogy még az idén lesz adócsökkentés.

Akkor okos Fidesznyikek, mégse lopták el a vörösök a pénzt? Letagadták a fiúk, hogy van pénz? Ezek után kit kell kibaszni a Fideszből? Kövér Lacit!

MARKED ONE 2010.04.22. 21:10:12

@eml: Amen édes pajtás! Úgy legyen! Az remélem neked sem rossz! Vagy de? Esküszöm ha de elintézm neked a külön adót! Csak, hogy neked jó legyen ok?! De tényleg kérlek a látott vidre kommentárrrrrr!:-) Pls! Légyszi! Magyarázd meg! Had röhögjek már! Elég szopás napom volt! Dobdfel kérlek!:-)
Üdv

eml 2010.04.22. 21:18:00

@MARKED ONE:
A linkelt film kicsit csúsztat, pld 5,9-nek a duplája nem 10,3 hanem 11,8. Változott-e közben a nyilvántartás szabálya. OV idejében a nyilvántartásból kiszorítottak egy pár embert, ezáltal a hivatalos számadat kissebb lett. Ám hogy megnyugodj, a TÉNYLEGES munkanélküliség kb 25% körül lehet. Már régóta!

Cégfelszámolások: Ebben benne vannak a kényszervállalkozások is? Mennyi alakult közben?

Az államadósság növekedésének üteme pont Gyurcsány alatt lassult, ki hozta a gazdaságpolititkai intézkedéseket, melyek egyébként két év múlva kezdenek hatni, amik miatt még 2004-ben a másfélszeresére nőtt az államadósság.

Az elvonások régóta ilyen magasak, Gyurcsányék csökkentettek rajta, no nem sokat.

A vonaljegy azért ilyen magas, mert OV sértődöttségből minden forrást elvett a fővárostól.

Ki állította le a 4-es metró munkálatait? Orbán Viktor.

Nem folytatom, mert ez bukta nekes, hogy feltétel nélkül olyan adatfolyamnak, ami már ránézésre sem stimmel. Főleg olyan adatfolyamoknak, amit nem tudsz ellenőrizni, illetve az ellenoldalát nem látod. pl cégfelszámolások.

MARKED ONE 2010.04.23. 11:05:24

@eml: Beszarsz eml ne máááár:-) Isteni vagy! Zseniális! Köszönöm! ez mindent vitt "A vonaljegy azért ilyen magas, mert OV sértődöttségből minden forrást elvett a fővárostól."
Mikor csillagom? Mikor volt ilyen szemét?Fővárosod Demszky barátod mert gondolom szerinted az is egy remek ember nem volt ott Hagyó pajti sem lopott nincs BKV/FKF botrány meg Margit híd 4szeres szórzóval?

eml 2010.04.23. 14:10:07

@MARKED ONE:
Te primitív hülye!
98-2002 között uralkodott Viktor Emánuel Orsós, Hagyipapi csak 3 éve játszik a talicskával.
De figyelj oda, mert a te haverjaid is lopnak ám, tudom nekik szabad, ügyelj, nehogy a tiedét lopják.

Sajnállak, szar lehet hogy nem tudsz észérvékkel érvelni, de nem is nagyon vártam mást.

NGA 2010.04.23. 14:24:07

@eml: "Te primitív hülye!" Ez igen. Gratulálok hozzá. Azt hiszem ezzel mindent elárultál magadról.

eml 2010.04.23. 15:10:37

@NGA: Kicsit olvass előrébb is, a köcsög előbb utóbb mindenkinél betelik.

MARKED ONE 2010.04.24. 16:04:23

@eml: "Tisztelt" eml:-) Egyéb ovis sérelmeid is vannak? Már csak hogy én primitív hülye azért azt tudom hogy jelenleg 2010-et írunk... nincs sok hátra eml... még pár óra és minoriti leszel:-) Halgass a vezíredre tudod menni...el... vagy kussolni...nagyon :-) Szokd meg most ilyen évek következnek!

eml 2010.04.24. 17:38:42

@MARKED ONE:
Örülj bakki, ha orsósék elbaccák, akkor a tefélék már csak a Venyige SC edzőmeccsein rúghatnak labdába.

Egyébként nem azzal van a baj, hogy a szoccereknek menni kellett, hanem azzal, hogy a Király se lesz jobb(ik).

MARKED ONE 2010.04.24. 18:21:51

@eml: Nyugodj meg emel... a szocik mennek! Hála Istennek:-) És hogy még nyugodtabb legyél ennél szarabbul meg amúgy sem lehet csinálni! Vagy ugyan ilyen szar lesz vagy jobb:-) Nekem jobb lesz hidd el.. Elég szar volt azzal a tudattal élni hogy azoknak a komiknak tejelem az adót hogy lenyúlhassák akik már lenyúlták a gazdaságunkat, földjeinket javainkat... Érted kispofa?!Ez az egy amihez van hozzáértés! a lenyúláshoz.. és ennek most vége korrupció lesz ezután is tudom... csak nem mindegy hogy a pékséget lopják el vagy egy zsömlét! Az álltalad Orsóséknak nevezett Orbán család pedig üdvözöl téged is! Kérték adjam át!

MARKED ONE 2010.04.25. 20:23:04

@eml: Legalább gratulálhatnál:-)

MARKED ONE 2010.04.25. 22:23:35

@eml: hiányzol.... aggódom érted:-) Remélm niincs bajod,,,

lew046 2010.04.25. 23:28:04

Mszp(2002):
NEM LESZ GÁZÁREMELÉS!!!
lett......
stb....
mszp sucks! :P hahaha

Frank99 2010.04.26. 22:02:06

@asus696: haha
és szted egy piacgazdaságban ezt megmondhatja bárki??

hahaha

borigabi 2010.05.04. 07:39:03

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Nem büszkeségből, nem is anyagi okokból költöztem ki öreg - magánügy, hogy miért. De azért az elgondolkoztató lehet, hogy itt, Lengyelországban (nem US, Anglia vagy Németország!) jóval stabilabb lehetőségekkel találkozom, mint odahaza. Amúgy kíváncsi lennék, hogy Te, Nagy Megmutató, állami alkalmazásban állsz, vagy vállalkozol. Erős két véglet...
süti beállítások módosítása