/>

Kitől fél a Fidesz?

E-one 2010.06.10. 18:21

Senkitől. Nincs is nagyon kitől félnie. De ha nem fél senkitől, akkor miért tesz mégis úgy, mintha félne?

Mert a helyzet nagyon így néz ki. A kétharmad birtokában előbb elintézték, hogy az új önkormányzati választási rendszerrel minden helyi testületben brutális többségük legyen, most pedig kitalálták, hogy 35 helyett kilenc napig lehessen csak kopogtatócédulákat gyűjteni. Nekik ez persze egyszerű lesz - ne is mondjuk ki azt a K betűs nevet, még anélkül is simán összejönne. Megtakarítást az államnak nem jelent, az egyszerű állampolgárokat pedig ettől még ugyanúgy fel fogja őket keresni minden párt, csak most nem egy hónap, hanem egy hét alatt. A cél az ellenfelek továbbgyengítése. De kit akarhatnak ezzel gyengíteni?

Az MSZP-től félnének? Akkor igencsak mellélőnének a módosítással. A szocik pontosan be tudják határolni, kik a lehetséges szavazóik, és nyolc évnyi kormányzás után az infrastruktúrájuk is megvan ahhoz, hogy összegyűjtsenek elég ajánlást kilenc nap alatt. A Jobbiktól? Megintcsak mellé, a Jobbik már Parlamenten kívüli pártként is elsőként adta le a kellő számú cédulát, az aktivistáik legalább annyira lelkesek, mint a fideszes gyűjtők.

A komolyan vehető pártok közül egyedül az LMP-t lehetne kigolyózni ezzel a szabályozással. Ők még újak, kevés idejük volt feltérképezni, kik szimpatizálnak velük, és egyelőre nincs még annyi emberük mindenhol az országban, hogy gond nélkül mehessen rohanva is a gyűjtés. De függetlenül attól, hogy eléggé úgy érződik, a Parlamentben ők idegesítik legjobban a Fideszt, azt a leglelkesebb lehetmás sem gondolhatja, hogy komolyan tartanának tőlük. Persze nem kizárt, hogy előbb-utóbb a baloldal vezető pártjává válik az LMP - de akkor már lenne annyi támogatójuk, hogy nem érintené őket az új szabály.

Parlamenten kívüliek? Hát igen. De olyanok meg alig vannak, egyébként sem a Fidesznek kell tartania tőlük, legfeljebb a Jobbiknak és az LMP-nek tettek jószolgálatot a később jelentkezők kigolyózásával.

Nem, a nagy helyzet az, hogy jelenleg egyetlen ember van, akitől a Fidesznek félnie kell, aki még Orbán Viktort is nagyon csúnyán meg tudná alázni, ahogy már egyszer valószínűleg meg is tette zárt ajtók mögött - de az illetőt José Manuel Barrosónak hívják, és egyáltalán nem érdekli a magyar belpolitika.

Egyszóval a Fidesz lépett egy olyat, amitől a népnek nem lesz jobb, más pártoknak az LMP-n kívül nem lesz sokkal rosszabb, viszont bármelyik ellenfelük nyugodtan mondhatja, hogy tessék, antidemokratikus a kormány. Megérte? Pedig van egy nagyon hatásos hatalomtechnika. Jól kell kormányozni. És akkor nem is akarunk majd másra szavazni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr962072259

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem azt mondták, feri 2010.06.12. 09:26:36

Gyurcsány ismét megszólalt, és ismét kiszivárgott mondandója lényege. Hát nem mondom, ahogy hallgattam, arra gondoltam, nem csodálkoznék, ha egyszer valaki jól megrakná ezt a gazembert, amúgy emberesen, amúgy falusi kocsmához

Trackback: Indulj el egy úton 2010.06.11. 09:08:46

A választások előtt a szavazók nagy része tökéletesen biztos volt abban, hogy amit a Fidesz ígér, az úgy is lesz. Sokan szkeptikusok voltak (köztük magam is), hiszen aki csak egy kicsit is követi a politikát és a gazdaságot, az tudhatta, hogy nagy vált...

Trackback: Amit ígértek 2010.06.11. 08:46:02

Ha sokat keresek, ne terhelj adókkal! - tartja a kelet-dakota népi mondás. Majdnem ezt ígérték választáskor. De nem a majdon van a hangsúly. És nem is ez a legnagyobb gond.Talán nem is annyira irigy, aki fölveti, hogy a társadalmi tehervise...

Trackback: Erőből ötletelés 2010.06.10. 19:21:45

Hanem azért ez a kétharmad, ez bizony könnyen elbizakodottá tehet. Fölényessé, hogy úgy mondjam. És akkor még finoman fogalmaztam.Mert egyrészről az rendben van, ha a kétharmados parlamenti támogatottságú kormány határozottságot, tettrekészséget és cse...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csatmar (törölt) 2010.06.10. 18:45:45

A Fidesz nem fél senkitől, csak másra akarja hárítani a felelősséget. Az Unió sem mindenható intézmény.
Miért nem mondják azt, hogy azért, meg azért hoztuk ezen törvényeket, mert a jelenlegi helyzetben ezeket találtuk a legmegfelelőbbnek. Azért mert hozzászoktak a csúsztatáshoz.

cimbi01 2010.06.10. 19:13:37

@Csatmar: milyen felelősséget? és kire?
Arra akarsz célozni hogy az ország jelenlegi gazdasásági hanyatlásáért a fidesz az mszp-t hibáztatja?

kisQtya 2010.06.10. 20:56:27

Attól fél, hogy négy év múlva nem kapja meg újra a kormányzás lehetőségét (négy év pedig nem lehet elég az elképzelései véghezviteléhez), s akkor megint jönnek Feriék mutyizni, miközben azt nyomják majd mindenhol, hogy Bokrosból (vagy Bajnaiból) élt a Fidesz egész kormányzása alatt.
Onnan tudom, hogy én is ettől félek. Úgy gondolom, hogy jó lenne, ha most kivételesen 8-12 évig egy irányba húznánk a szekeret. A szocik kaptak 8 évet, nem sikerült, most a jobboldalnak is jár legalább ennyi.
Szerintem.

Várúr 2010.06.10. 20:58:18

A korábbi anarchista Barroso nevű ember, a tehetetlen, fasz EU kompromisszumkeresés élő szimbóluma nem Vityát alázta, hanem a görög, brit, stb, válság miatt megmutatta a Nyugat önzését és ötlettelenségét. Orbánnak felelős magyar miniszterelnökként kutyakötelessége volt legalább megpróbálni azt, amit nem sokkal korábban EU/IMF egyöntetűen bevirított.

Themisz 2010.06.10. 20:58:40

Szerintem meg egyértelműen az LMP-t akarják kigolyózni, az országgyűlési közvetítések alapján ugyanis eddig ők okozzák a legtöbb fejtörést a Fidesznek. Kritizálnak, de konstruktívak is, és nem ereszkednek le a Fidesz és az MSZP fémjelezte mételybe a kommunikáció terén (sem). Ha az önkormányzati választásokon több esélyük lenne (tehát nem négyszer annyi kopogtatócédulát kéne összegyűjteniük negyedannyi idő alatt ahogy azt a Fidesz megszavazta) akkor meg a médiavisszhangjuk is nőne, egy normális, MSZP és korrupcióellenes alternatíva felbukkanása pedig már veszélyes lenne a Fidesz számára.( lásd pl. ma Schiffer pert nyert Sukuró-ügyben, de szinte sehol nem írnak róla).
Ugyanakkor a Jobbik sem véletlenül tiltakozott az önkormányzati törvény változtatásánál, pontosan tudják ők is, hogy a szimbolikus ügyek Fidesz általi ellopásával és az esetlegesen növekvő közbiztonsággal ők nagyot veszíthetnek, és ezért már a legrosszabb eshetőségre is fel kell készülniük (5% alá zsugorodás).

Várúr 2010.06.10. 21:02:08

Annak meg akármilyen előre nyihegett vélt okból épp ideje, hogy tizedeljék a politikus bandát, akár a parlamentben, akár az önkormányzatokban. Kampányidőszak rövidítése is helyes. Ne erre menjen csomó összezsarolt, netán kicsalt pártpénz.

Várúr 2010.06.10. 21:04:51

@Themisz:
Szimbolikus ügyek "ellopása"... a Fidesz ezeket mantrázza 16 éve, a jobbik főképp tavaly óta. Addig jóformán azt se tudtuk, hogy létezik.

Themisz 2010.06.10. 21:06:21

A Fidesz egyébként sem arról híres, hogy a mellette felmerülő politikai alternatívákat annyira tolerálná, ezért még csírájában igyekszik kinyírni őket. Azonban kérdés számomra, hogy a fiatalos lendülettel és állhatatossággal berobbanó két új alternatívát nem éppen pont ezek a módszerek fogják-e még nagyobb erőbedobásra sarkallni? Személy szerint nekem az a véleményem, hogy a Fidesz ezzel mellélőtt, de ezt ők csak pár hónap múlva fogják belátni.

Themisz 2010.06.10. 21:08:44

@Várúr: Egy részét lehet,hogy igen, de a Jobbik erre nagyobb arányban építkezett. Szerinted amúgy Kövér akkor is bejelentette volna ma Károlyi szobrának áthelyezését ha a Jobbik nem takarja le pár nappal ezelőtt? Mert szerintem nem. Na erről van szó.

Gemajel 2010.06.10. 21:23:39

Nem az a kérdés, hogy a Fidesz mitől fél hanem Orbán mitől fél! Ugyanis irányítását tekintve ez egy egyszemélyes párt, és minden NEM csapatjátékos vezető a konkurenciától fél. Lásd Sztalin elvtárs, aki egykettőre eltetette a belső (párt-)ellenzéket láb alól és Parkinsont, - nem azonos a korról elnevezettel -, aki szerint egy 2. osztályú főnök, 3. osztályú beosztottakkal veszi magát körül.
Ahhoz, hogy ebből nyolc (ki tudja hány) év legyen, a négy év viszonylag rövid de a gömböc túl nagyra nőtt. Innen már nincs tovább, hisz a Fidesz, nem ideológiai, hanem programpárt.

Almaspite 2010.06.10. 21:24:09

Ellehetleníthenek BÁRMELY új szereplőt, aki fel akar lépni a politika színpadára. Például a képviselők bemondás alapú költségtérítése elleni aláírásgyűjtéséről elhíresült Seres Mária Civil Mozgalmát.

Vagy lehet, hogy holnap, péntek este a kocsmában megalapítjuk a Fentiek Közül Egyik Sem Pártot...

:-)

Várúr 2010.06.10. 21:31:03

@Themisz:
Nem vagyok bennfentes, de a Károlyi szobor áthelyezését történészek, írók, stb. sok év óta követelték. Én is (írásban vagy tíz esztendeje). Erre erősített rá a Jobbik. (Budai turul szobor állítása 6 éve sem jobbikos akció, nemdebár?)

pupakpepe 2010.06.10. 21:31:43

@Themisz:
Tudnál erről a szoboráthelyezés-bejelentés-stb. vmi linket csatolni? köszi

Várúr 2010.06.10. 21:33:01

Azt is a fidesz hozta törvénybe most (jobbikos hőzöngés helyett) hogy ne a főváros, hanem a kerületek dönthessenek saját területükön a szoborállításról. Az áthelyezésnek ez volt az előfeltétele.

OkoskaTo:rp 2010.06.10. 21:35:47

Az ÖNKORMÁNYZATI választásokról beszélünk. Ezeken (főleg vidéken) a helyi, független jelöltek szokták leverni a nagypártok kádereit. Főleg ellenük szól az új törvény.

Hogy ez az LMP-nek sem jó, az már csak hab a tortán. A végén még Budapesten nem lenne meg a Fidesz egyedüli többsége a közgyűlésben, és valakivel koalícióra kellene lépnie, az meg nagyon snassz lenne.

bariga 2010.06.10. 21:42:59

az utolsó három mondat telitalálat, nem csak jó kormányzás kellene, hanem béke is. Szűnjön a vagdalkozás és gyűlölet! Nagyon lassan , de talán fog menni, csak akarnunk kell

ámokfúró · http://makuly.blog.hu/ 2010.06.10. 21:45:49

Ha már szóba került a Jobbik és a hőzöngés, hadd mellékeljem ide egyik arcuk legújabb alkotását:

makuly.blog.hu/2010/06/10/szegedi_csanad_kontra_szegedi_csanad

Jiszajah 2010.06.10. 21:47:25

Az embert, régi tanulság, de attól még nem idejétmúlt, elsősorban önmagától kell megvédeni. Van egy régi fogalom,a HÜBRISZ fogalma, mely az emberi szív mélyén lakó Isten kihívását jelenti. És, írva van: MINDEN BÖLCSESSÉG KEZDETE AZ ÚRNAK FÉLELME...

Nyers Fa 2010.06.10. 21:57:09

@kisQtya: Ha te nem érzed különbséget az között, hogy valaki választásokon szerzi a többséget(népakarat), míg más törvénymódosításokkal, akkor ez nagyon szomorú!
Szép új világ, vagy mifene.
Adó csökkentés nincs, akinek meg nem tetszik, mehet a sunyiba.

Nyers Fa 2010.06.10. 22:00:22

@Várúr: "Nyugat önzését és ötlettelenségét. "

Igazad van, ennél jobb a kelet önzetlensége és ötletgyárai!

Magad sem tudod miről beszélsz.

Nyers Fa 2010.06.10. 22:05:21

Off!
Ma délután az m3 Szentmihályi úti lehajtójánál(Miskolc felől)16 percet álltam a sorban, unatkoztam ezért számoltam az autókat, kb.60% nem állt be a sorba, hanem az elejére ment és bepofátlankodott. Ilyenkor döbben rá az ember, milyen messze van NYUGAT európa.

II.Briandrew 2010.06.10. 22:13:29

Inkább az MSZP retteg, hogy előveszik őket...Nyilván a gyanús ügyleteket ki kell vizsgálni, ez így korrekt. Attól viszont nem kell tartani, hogy itt tömeges börtönbüntetések és egyebek lesznek.

2010.06.10. 22:24:44

@Themisz: "az esetlegesen növekvő közbiztonsággal"

Az bizony elég esetleges.

"Az utóbbi éveket figyelembe véve nem kiugróan, de emelkedő tendenciát mutatnak a különböző erőszakos, garázda cselekmények — mondta el kérdésünkre Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. — Az erőszak megnyilvánulása leggyakrabban garázdaság, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, zaklatás, de előfordult veszélyes fenyegetés is."

Na meg az integrálódni kívánó horda árvízi fosztogatásai. A politikai korrektség meg bugyuta nyilatkozatok (két hét múlva rend lesz) ezen nem segítenek. A géppisztolyos rendőrök annál inkább.

zsebninja 2010.06.10. 22:30:19

Valószínűleg a Jobbiktól félnek. Óriási a támogatásuk a politizáló egyetemi hallgatók között. Manapság azok a diákok, akiket még érdekel a politika - s nézeteiket nyíltan felvállalják - többnyire a Jobbikhoz, kisebb részt az LMP-hez húznak. Fideszesnek lenni 8-10 éve volt "divat", 2006-ban volt egy tiszavirág életű fiatal baloldali mozgalom, amit az öszödi beszéd szépen betemetett.

Az eddig véghezvitt és a bejelentett intézkedések pedig kihúzzák a Jobbik alól a talajt, s csak a legelhivatottabbak maradnak a párt szimpatizánsai. Azok, akiknek a kettős állampolgárság volt a fontos, azok, akik "csak békésen" akartak emlékezni Trianonra, azok, akiknek bőven elég ha (látszólag) erős csapat irányítja az országot, azok, akik csak az MSZP kormányban csalódtak, de nem a liberalizmusban és azok, akiket egyébként nem érdekel a politika, csak azt akarják, hogy ne lopják el a kukoricájukat, könnyen lehet, hogy kihátrálnak Vonáék mögül.

A Fidesz most nem arra koncentrál, hogy még több szavazója legyen, bőven elég neki, ha a többieknek lesz kevesebb. Ezért - láthatóan - még azt is vállalja, hogy ő is veszít pár voksot.

Napkutya 2010.06.10. 22:36:05

@II.Briandrew: Két párt rendszer felé haladunk ahol az egyik a FIDESZ, a másik a KDNP. (Sajnos nem az enyém ez a gyöngyszem, de legalábbis elgondolkodtató...)

Én úgy gondolom, hogy a jelenlegi kormánypárt szénné nyerte magát, és ha már benne van, nem is fogja abbahagyni.

A kérdés, hogy meddig tartanak ki a mumusok, akiktől megmentik az ország népét, mert utána már a saját értékei alapján mérik majd a kormányzati teljesítményt és nem az alapján, hogy kivel állt szemben.

Szerintem akkor szívjuk meg a legjobban, ha elfogy a "belső ellen" és már csak az EU és az IMF marad mumusnak.

Ősi, római bölcsesség, hogy a diktátornak legjobban ellenségre van szüksége.

(Nem emlékszem az eredetire, de kezdetben arról szólt, hogy csak ebben az esetben választottak ilyen státuszú embert, és akkor is csak hat hónapra -később meg arról, hogy csak ere hivatkozva vehette fel valaki ezt a státuszt a szenátus jóváhagyásával - Nem igazán működött jól, a II. pun háború után el is törölték...)

Attól tartok, ki tudja hányadszor megint megismételjük a történelmet.

II.Briandrew 2010.06.10. 22:39:42

@Napkutya:

Barokkosan túlzol. A 2/3-nak én sem nagyon örülök, de abban bízom, hogy ezzel azért óvatosan bánnak. A kétpártrendszer elmélete pedig nem tudom melyik "gondolkodótól" származik, de alaposan elfogult, az biztos.

Napkutya 2010.06.10. 22:43:45

@II.Briandrew: Én viccnek hallottam... Ugyanakkor mi lehet az eredménye egy olyan folyamatnak, ahol van egy nagyon nagy párt és két-három igen kicsi?

Ami most történik, azt azért nem nevezném "óvatosságnak"...

OrbanWinetou 2010.06.10. 22:43:46

Egyértelmű bolsevik mentalitás. Égetni való komcsik mind.

II.Briandrew 2010.06.10. 22:50:53

@Napkutya:

Nézd, a demokráciában ez is előfordulhat. Azért nyert a Fidesz ekkorát, mert az MSZP a lehető legjobban elcseszte. Szerintem is sok a 2/3, egy erős többséggel is kormányozhattak volna biztosan, de nem lesz rosszabb, mint az elmúlt 7 év. Azért 7, mert az utolsó 1 év, a Bajnai-kormány szerintem jól csinálta a dolgát!

naugye! 2010.06.10. 22:56:55

A Fidesz nem fél. A Fidesz számol.
Azzal számol, hogy az a felhajtó erő, amely most hatalomba emelte, egyszer majd fogyni kezd. Most a legitimitását a tömegtámogatás adja. Ha ez csökken vagy elfogy, akkor a legitimitását az a hatalom adja majd, amit a népszerűsége idején felhalmozott. Szerintem ilyen egyszerű.

1kutya 2010.06.10. 23:00:24

Wiktor szerintem saját magától is fél!

Napkutya 2010.06.10. 23:02:12

@II.Briandrew: Úgy gondolom, ha most minden azért történik, mert a régi vezetőket egyszerűen jobbakra cserélik, akkor áldásom rá, még szurkolok is!

Ha majd azt látom, hogy a régiekből a szakmai krém megmarad és csak az alkalmatlanokat purgálják ki, akkor minden a legnagyobb rendben.

Ha ez csak helycsinálás, és pozíció stabilizálás, akkor gáz van. És továbbra is az a kérdés, hogy a mozgatható tömeg mit tesz, ha itt négy év múlva sem lesz kolbászból a zajvédő fal az M0 körül...

Napkutya 2010.06.10. 23:07:22

@naugye!: Így. Jó summázata annak, ahogy most én is látni vélem a dolgokat.

porfelhő 2010.06.10. 23:26:51

Fél vagy nem fél szerintem teljesen mindegy. Az önkormányzati választások eredményében is lehetnek meglepetések. Véleményem szerint ennyi idő alatt is össze lehet gyüjteni a szelvényeket. Csak ehhez az kell, hogy a jelöltek időben bemutatkozzanak, jó legyen a kampány, annak ellenére, hogy az önkormányzat müködésével az adott körzetben élő emberek nagyjából tisztában vannak. A tartós szavazótábor ki fog állni a pártja jelöltje mellett. Azért én nagyon remélem, hogy nem fog a 2/3-hoz hasonló eredmény születni.

Napkutya 2010.06.11. 00:27:26

@porfelhő: Háát... Jelen körülmények között, mennyire lehet túlélő magatartás egy kis önkormányzatba nem kormánypárti képviselőket választani?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2010.06.11. 00:30:04

A fityisz soha nem félt senkitől, egyszerűen KELL neki az ellenségkép. Enélkül ez a klikk nem is tudna létezni.
A 2/3-al persze túlnyerték magukat, most azon gondolkodnak, hogy majd kire mutogathassanak.
Most éppen ők "kialakulnak" (mint ahogy Borsodban, Tokaj környékén "taggyűlnek", ugye…), hagyjuk őket szépen, csendben. Nem enne jó ennek az országnak, ha ezek ismét elkezdenének dühöngeni.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.06.11. 00:58:57

Szerintem meg a fidesz nagyon is okos, ravasz. Valójában az történik, hogy most gyorsan ráúszott a jobbik szavazótáborára az ügyek lenyúlásával. Ha az LMP-t is gyengíteni akarta volna, ugyanezt megtehette volna, de nem, inkább felpiszkállja, mire az hangosan tiltakozik, ezzel partvonalra szorítva az MSZP, ami teljesen hiteltelen, a tiltakozásban.
A fidesz célja ugyanis az MSZP totális kicsinálása, de tudja, hogy ezt nem tudja megcsinálni egymaga, mert a hamvakból bármikor feltámadhat. Kell tehát egy új erő, ami elfoglalja a helyét - rátolja tehát az LMP-t a baloldalra.
Ezt valószínűleg az LMP is felismerte, és annyira nincs is ellenére:)
A fidesz mondjuk ott fog tévedni egy kicsit, hogy ha az LMP tényleg megerősödik vidéken (agrárprogram), akkor a fidesz térfeléből is szakíthat jelentősen.

Frick László Emlékzenekar 2010.06.11. 02:27:57

Talán a "döglött oroszlánokat" akarnák gyöngíteni a marhái, pedig ezek a döglött ori'k éddybabbán, mint kardszárnyú delfinek a fókucikkal, röpcsiznek [itt: röplabda] a köztudattal, pl lásd Török Vidor agymosodáját, ha jobbra, akkor nácik, ha balra, akkor kádárosozhatóak, tökmindegy, kész állatkert.

Közben az egyik 'döglött oroszlán" főttrákra röhögi a könyökhajlatába temetett orcáját, míg tehénkedik az asztalon...

tök' áálatt!

Öreg Sam 2010.06.11. 02:53:41

@Orbán a magyar nép ópiuma!:
Igazad lehet,egyszerüen KELL az ellenség!
Érdekes megfigyelni a győztesek kommunikációs vezérszavait:)
Másfelől most van alkalom a földdel egyenlővé tenni,beszántani,sóval behinteni az"ellenség" pártok helyét,hiszen bármilyen rosszul kormányoznak,bármennyire is elégedetlen lesz a magyar,egy számottevő ellenzéki párt felépitése évtizedekbe is telhet.

Faluzsaru 2010.06.11. 05:34:47

Szerintem Chuck Norristól fosnak.

nestrot10 2010.06.11. 06:47:36

A Rohadt kis gonosz törpe és bandája attól fél, hogy hiába változtatják meg a választási törvényt és módosítják maguknak kedvezően az alkotmányt.... hogy a hatalmat demokratikus úton nem tudja elvenni semmilyen párt......ezért JÖN AT IGZI FORRADALOM és jól seggbe lesznek lőve!!!! ...én benne vagyok:)) heheheh

NemzetköziKockázatközösség 2010.06.11. 07:23:03

@Csatmar: "A Fidesz nem fél senkitől, csak másra akarja hárítani a felelősséget. Az Unió sem mindenható intézmény."

Ez jó meglátás. Lásd még: forintcirkusz, Simor fizetésének csökkentése, amikor pontosan tudják, hogy nem lehet meglépni. De mégis, egy ország számára nyilvánvalóvá lett, hogy ezeket a kényszereket ránk erőltetik.

NemzetköziKockázatközösség 2010.06.11. 07:23:03

@Csatmar: "A Fidesz nem fél senkitől, csak másra akarja hárítani a felelősséget. Az Unió sem mindenható intézmény."

Ez jó meglátás. Lásd még: forintcirkusz, Simor fizetésének csökkentése, amikor pontosan tudják, hogy nem lehet meglépni. De mégis, egy ország számára nyilvánvalóvá lett, hogy ezeket a kényszereket ránk erőltetik.

Lepényhal 2010.06.11. 07:25:57

"Pedig van egy nagyon hatásos hatalomtechnika. Jól kell kormányozni. És akkor nem is akarunk majd másra szavazni."
Ez eddig hogy nem jutott eszetekbe? Két harmados vereség után ez igen cinikus bölcsesség.

lüke 2010.06.11. 07:27:41

kitöl fél?
tölem, a valásztótól
vagy csak a jó istentöl............

mistertwister 2010.06.11. 08:18:09

Rögzítsük a tényeket:

2010. június 11.

Az EUR/HUF árfolyam reggel 8 óra 5 perckor:

EUR/HUF = 278.18

Bármi más csak szokásos cuclib pánikkeltés és mocskolódás...

mistertwister 2010.06.11. 08:18:59

@Lepényhal: Ők jól kormányoztak, csak az ostoba nép nem ért fel az ő nagyságukhoz... :D

mistertwister 2010.06.11. 08:19:50

@nestrot10: Már megint nyitva hagyták a majomketrecet...

mistertwister 2010.06.11. 08:20:57

@bariga: Vinettú haveroddal is beszéltel vagy ez csak egy magánakció? :D

mistertwister 2010.06.11. 08:22:53

@Napkutya: "Ősi, római bölcsesség, hogy a diktátornak legjobban ellenségre van szüksége. "

Ezt be is mutatta Gyurcsány Ferenc és bandája: Orbánnak hívták és hívják mnost is ezt az ellenséget, de a nép már nem veszi be Ferencet...

2010.06.11. 08:36:21

@mistertwister: Pánikkeltésben és mocskolódásban utolérhetetlen a Fidesz. Ezt a tényt is szögezzük le.

öcsi55 2010.06.11. 08:45:19

Aki ezt a kérdést felvetette,annak
valószínűleg megártott a nagy meleg.

csárli hárper 2010.06.11. 09:12:26

hát féljenek csak, sőt reszkessenek a néptől, a választóktól( megsúgom: nem fognak, sőt magasról leszarják, a választások után csak statisztika és nyűg vagyunk a számukra),sokan írták már de lesz nemsokára orbántakaroggy!

Magg (törölt) 2010.06.11. 09:16:42

@mistertwister: ... és?
Benyögnek megint valami baromságot, attól megint 290 lesz.
Vagy az EU jogszabályok ellenére mégiscsak meg akarják nyírni Simor András fizetését - lesz még 350 Ft is!

Minél többet ingadozik, nekünk annál rosszabb.

kubatov_kommunista 2010.06.11. 09:25:30

A magyar demokráciát kb. szerintem úgy kell elhelyezni mint a Földet tették.
Először volt a Föld középpontúság aztán a Napközéppontúság aztán lassan ráébredünk, hogy egy semmi kis bolygó a univerzum szélén.
Kb. ilyen a magyar demokrácia is.
Nálunk harsogják, hogy ez és most minden világok legjobbika, van aki képes az EU helyezni, világpolitikai szempontból egy kis állam valahol.

Akkor most hogy definiáltuk a fideszt térben és időben láthatjuk, hogy nem igazán kell félniük, ha nem állnak neki veszekedni, hogy márpedig körülöttük forog a világ.
A fidesz is csak elfog múlni szépen és csendben - magától. Először a 2/3 olvad el aztán a többség.
BALOLDAL mindig lesz ettől nem kell félni ez olyan mint az egyszeregy. hogy az most az mszp vagy valaki más lényegtelen. a fidesz vesztét fogja okozni.
Én ezért is várok csendben és majd leszavazok ha eljön az ideje, meg fogom találni a magam baloldali pártját /nem azt a fidesz nem fogja tudni betölteni/.

porfelhő 2010.06.11. 10:03:13

@Napkutya: Lehet hogy semennyire. Végül is arra gondoltam, lehet jobb lenne ha a képviselők együtt tudnának gondolkodni az adott település érdekében. És talán nem lenne baj, ha nem "egypárti" lenne az önkormányzat testülete.

Vidéki 2010.06.11. 16:29:28

A szerző sötét szinekkel festi le a valóság „égi mását”.

1. „A kétharmad birtokában előbb elintézték, hogy az új önkormányzati választási rendszerrel minden helyi testületben brutális többségük legyen.”

Ezzel semmit sem intéztek el, továbbra is a választókon múlik kikre bízzák érdekeik képviseletét az önkormányzatokban.

Évek óta síránkoztak a pártok, hogy ésszerű mértékre (felére) kellene csökkenteni a képviselői létszámot, de képtelenek voltak megoldani.

Most is az ellenzék bebizonyította, hogy csak a retorika szintjén törekszik erre, valójában irtózik minden megoldástól, „mint ördög a tömjénfüsttől”.

2. A szerzőnek agyára mehetett a nagy nyári meleg, mikor ezt a mondatot megálmodta:

„jelenleg egyetlen ember van, akitől a Fidesznek félnie kell, aki még Orbán Viktort is nagyon csúnyán meg tudná alázni, ahogy már egyszer valószínűleg meg is tette zárt ajtók mögött - de az illetőt José Manuel Barrosónak hívják”.

Kilóg a lóláb, a szarkeverő propagandista, logikát nélkülöző, személyeskedő, lejárató szándéka.
süti beállítások módosítása