/>

Mondd, hogy vicc

E-one 2010.07.03. 08:55

Hát ilyen egyszerűen nincs. Komolyan a nem hiszem el kategória. Nincs mit mondani, én földig meghajlok a kormány előtt: Torgyán óta nem volt semmi a politikában, ami úgy igazán meg tudott volna lepni. Sem az első Orbán-kormány brutális öntömjénezése, sem Medgyessy balhéi, sem a Gyurcsány-féle többtucatnyi kamureformcsomag. Esetleg talán valamennyire az őszödi beszéd, de arról meg tartalmilag tudhattuk, hogy igaz. Tényleg nem hittem volna, hogy igazán meglepetést tud még szerezni nekem a politika. Hát most sikerült.

Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére. (Orbán Viktor sk. miniszterelnök)

Na most itt két reményünk van. Az egyik az, hogy az egész az Index és a Hírcsárda közös visszavágása a tegnapi Hoffmann-balhéért cserébe - embertelenül gigantikus poén volna, ígérem, ha tényleg ők voltak, az esti bográcsozásunk maradékából viszek ajándékba mindkét helyre. Fájdalom, ennek csökkenti az esélyét, hogy a Magyar Közlöny honlapjának meghekkelése azért nem valószínű egyik féltől sem. Szóval maradnunk kell a másik mentőövnél: iszonyú rövid éjszakám volt, még lazán kiderülhet, hogy ez nem is történik meg, csak egy szürreális álom. Ebben az esetben viszont remélem, amint felébredek, még lesz időm gyorsan leírni, szanaszét fogja röhögni magát rajta mindenki, akinek elmesélem.

És nem kezdek el rákosizni, mert ez nyilván még mindig nem az a szint, Orbánt lehet kritizálni, nem jár érte kényszermunka. Sokan gondolhatják veszélyesnek a helyzetet, pedig ez nem veszélyes. Ez röhejes. És ezt Magyarország ki fogja bírni, de a Fidesz a saját dolgát nehezíti: nem vitaalapot ad az ellenzéknek, hanem okot, hogy kinevessék. Na, ezt hívják úgy, hogy borzalmas kommunikációs öngól. Hoffmann-ügy és most ez tizenkét óra leforgása alatt - a kisgazdák óta nem volt senkinek ekkora dobása önmaga körberöhögtetésére.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr192126556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 14:40:04

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 14:38:16

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 14:24:30

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 13:47:12

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 13:22:39

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 13:21:14

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 13:19:53

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 12:30:48

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Két öngól, ráadásul fel a pipába 2010.07.06. 12:30:00

Egész hétvégén ezeket próbáltam emészteni, de valahogy oly sok máshoz hasonlóan émelyeg a gyomrom, mélyeket nyelek, hogy ne jöjjön vissza semmi, kicsit a fejem is fáj. Valahogy nem bírom én a jövő bűzős leheletét. Pedig jobb, ha megszokom, mert elkezdő...

Trackback: Operettország, operettnép 2010.07.04. 12:30:32

Jobban belegondolva, igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a közintézményekben és - kétség ne férjen hozzá - hamarosan otthonok tízezreiben is a falakon függ majd a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A jó marketinges reakciója ez a piaci igényekre....

Trackback: A NER a WC faliújságján 2010.07.03. 14:30:31

Nekünk ugyan nincs szerkesztőségünk, még csak utasítani sem utasít senki senkit, mégis kérem a Sárdobáló összes szerzőjét, hogy függessze ki a lakása leglátogatottabb helyére a Nemzeti Együttműködés blablabla szövegét. (Ez a hely könnyen lehet, hog...

Trackback: Nyilatkozat 2010.07.03. 12:38:05

Kormányunk maradandót alkotott.  Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére.  Kommentbajnokunk moncayo tovább gondolta kicsit.   ...

Trackback: Túl minden határon. 2010.07.03. 12:28:36

Ez a blog mindig is igyekezett humorosan megfogni a dolgok végét. De a mai napra betelt a pohár -- elveszett a humorérzékem, olvasva a politikai nyilatkozatot, amit a Fidesz, a legszebb rákosista hagyományok nyomán, trágyás kezével legyömöszöl az orszá...

Trackback: Kérdeznék valamit, Viktor! 3. 2010.07.03. 11:25:44

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezéséről 1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló

Trackback: Nincs apelláta: ki kell helyezni, méltó minőségben! 2010.07.03. 10:58:44

Üdvözlet mindenkinek, aki az elmúlt 50 napot kómában töltötte. Ez idő alatt a forradalmi munkás-paraszt néppárt a Zemberek nevében és a Zemberek által átvette a hatalmat, mindenkit leváltottak, az alkotmánnyal törlik ki a seggüket, és a forradalmi re...

Trackback: Szobám falán... 2010.07.03. 10:13:13

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nestrot10 2010.07.03. 10:02:56

ROHADT ORBÁN ÉS BANDÁJA! LE A DIKTATÚRÁVAL ÉS MEGFÉLEMLÍTÉSSEL! NEM FÉLÜNK! JÖHET AZ IGAZI FEGYVERES FORRADALOM!!!!
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS BÓVLIJUK a20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi"

" Ez a szar kormány tulajdonképpen hűségnyilatkozatot követel a független állami intézményektől", ami "nem az együttműködés, hanem a félelemkeltés rendszere".
ROHADT ORBÁN KÉPÉT IS KI KELL FÜGGESZTENI? MINT A RÁKOSIÉT KELLETT ANNAK IDEJÉN????????

NEM KELL A DIKTATÚRA !!!!! EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ" CSAK ÖSSZEFOGNI HÁT.....

Lúdtalp 2010.07.03. 10:07:27

Hát még mindig jobb mint mikor azt mondta Megyó hogy egy közös lista legyen az EU-választáskor.

nestrot10 2010.07.03. 10:07:30

FIDESZDROGOS szavazók is ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!!!!!!

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.07.03. 10:12:03

apa kezdődik....

én szóltam....

nestrot10 2010.07.03. 10:17:41

@telekino: apa kezdődik......az Igazi Forradalom!

nestrot10 2010.07.03. 10:18:16

Király????? nem a király ..hanem a TÖRPE MEZTELEN-ezt most már sokkal többen látják, mint aki rájuk szavazott, igaz abból a sok csalási szavazó utaztatott szavazó volt, de most már azok is FEGYVERÉRT KIÁLTANAK!!!!

nestrot10 2010.07.03. 10:25:08

Rákosi Viktor képét a közintézményekbe!????
FIdesz ÁVÓ a munkahelyeken????

nestrot10 2010.07.03. 10:27:42

Hülye megvezetett magyarok...a külföld rajtunk röhög!

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.07.03. 10:29:21

az az igazság,hogy ezen cseppet sem kéne meglepődnünk,ha valaki mást várt az nem is tom hol élt eddig...

nestrot10 2010.07.03. 10:29:54

Ez tiszta NSZK..:D Nemzeti Szar Kormány

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.07.03. 10:35:13

Nem jár érte kényszermunka. Még.

stefan75 2010.07.03. 10:44:34

Szerintem ezen inkább ne nevessünk. Nem vicces.

gareet 2010.07.03. 10:59:32

Most még vicces, egy év múlva majd nem lesz.

biobender 2010.07.03. 11:00:21

Valami gondja van az elvtarsnak a kormany intezkedesevel? Nem tetszik az elvtarsnak a Nemzeti Egyuttmukodes????

Egy ilyen cikk mar szinte a Nemzeti egyuttmukodes szabotalasa. Tessek tudomasul venni, hogy a magyar nep igenis ezt akarja es majd kovetelni fogjuk a part es allami vezetok portrejanak a kihelyezeset is - es kozos imakat allami hivatalokban reggelente a nemzeti egyuttmukodesert altalanosan es a szeretett part es allami szervek egeszsegert kulonosen.

Hajra Magyarorszag! Hajra Nemzeti Egyuttmukodes!

Kabala 2010.07.03. 11:08:28

ugyan azt a kommentet vagy 8 blogba. ügyes.

moncayo 2010.07.03. 11:09:45

Mikor nyilík meg a Nemzeti Együttmüködés Átnevelő Tábora? (NEÁT). Ahová azok kerülnek, akik nem értik az forradalmunk lényegét.

zsitva 2010.07.03. 11:10:18

Rákosi apánk képét meg Nógrádi altbgy. etás képét is naponta kellett pucolnia a körletben a szomszéd Imre bácsinak amikor katona volt. Egyszer két hét laktanyafogságot kapott mert pucolás közben leejtette Nógrádi altbgy. etás képét és eltört benne az üveg.
Az öreg azt meséli, hogy a fenyítés kihirdetésénél majd összeszarta magát a félelemtől mert eszébe jutott mit kapott volna ha Rákosi képét ejti le.

na__most__akkor 2010.07.03. 11:10:44

Hát nem tudom. Nemzeti Együttműködés?

Azok után, hogy eddig az ország kettéosztásán munkálkodtak?
Sajnos elég sikeresen.

Na nem baj. Lesz ez még rosszabb is.

hunyuan 2010.07.03. 11:16:42

büdös orbán-cigány..trágyadombra az összessel

csi szi 2010.07.03. 11:26:57

Az utolsó bekezdés a lényeg, azzal teljesen egyetértek.

csendesbob 2010.07.03. 11:29:31

azért a "méltó hely" ad némi szabadságot az intézmények vezetőinek...:)

FAbian 2010.07.03. 11:29:57

Először arra gondoltam,hogy ez a Zsemjén Solt találmánya...de OV eskázta,akkor nincs mese...
Jóóóóóóóóóreggelt,Vietnám!

Ol_Sanchez 2010.07.03. 11:33:03

@nestrot10:

Mint a cikkiro, en sem tudom eldonteni, hogy ez most javon vicc -e. :)

#FF4500 2010.07.03. 11:33:52

Tényleg röhejes, mármint az, ahogy a posztkomcsik hergelik magukat rajta. Ki kéne függeszteni mellé az öszödi beszéd részletét is:

"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?"

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.07.03. 11:38:25

Én már a Narancssárga Könyvön sem fogok meglepődni.

EZ nem röhejes, ez szánalmas!

hunyuan 2010.07.03. 11:49:42

büdös retkes cigány orbán...
hogy basznád picsán a redves fosadék csíra kurva anyádat...
lámpavason fogsz lógni te kis szardarab..

efi 2010.07.03. 11:50:09

@#FF4500:
Elakadt a tű?
Most a ti baromságotokról van szó.

Mind1 2010.07.03. 11:55:43

@#FF4500: és most a fidesz ugyanezt csinálja. Lehet, hogy betanulták az öszödi beszédet, annyi ideig dédelgették?

Bár OV azt hazudta, hog ő soha nem hazudik :)))))

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:07:02

Sajnos sok embert meg lehet ezekkel a dumákkal fogni, a posztok silánysága ellenére, ezért szállok be néha a vitába, hogy legyen balansz.
Bár meg kell mondjam, ezek a komment témák annyira gyengék, hogy éppen a valós érvrendszer hiányában nehéz vitatkozni. Fennáll annak is az esélye, hogy aki hülyeségekkel áll le vitatkozni, előbb utóbb maga is hülyén fest.
Azért leírom, az hogy ki kell akasztani kormányhivatalokban ezt a dokumentumot, semmilyen veszéllyel nem jár.
A papír környezet barát anyagokból van, és csak egyszer kell ezt kinyomtatni.
Azonkívül úgy tudom, a kenyér ára sem lett magasabb.
Azt viszont jó dolognak tartom, hogy tutira veszem legalább egyszer mindenki elolvassa.
De ha nem érdekel, fogod magad, és elfordulsz onnan, hogy ne is lásd.
Menj el amerikába, ott minden kormányhivatalban kinn kell lenni az ami zászlónak, bíróságokon az alkotmány bevezető szövegének stb.
De minden olyan országban vannak hasonló szabályok, ahol odafigyelnek a nemzeti érzületre

egymilliopicikrisztus 2010.07.03. 12:09:59

Arra lennék kiváncsi, hogy mikor köpi szembe a kiváló Fárisanyi a Viktor képét a sóderjában?

Rajzolj_Faszt 2010.07.03. 12:11:19

Rajzolj faszt a hozzád legközelebbi közintézmény falára kilógatott Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatára!

hahali 2010.07.03. 12:15:59

Kedves posztoló!

Ezen a politikai nyilatkozaton hol találod meg Orbán Viktor nevét, előbb olvass utána fröcsögj. Hülye gyerek.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:17:42

Ilyenen görcsöltök, hogy miért kell egy programot kifüggeszteni kormányhivatalokban? Én meg ezt nem hiszem el.

hahali 2010.07.03. 12:17:45

@hunyuan:

Sajnos az ilyenek miatt mint te vagyunk ott ahol. téged kellene fellógatni.

Vaszilics Fedor Emánuel 2010.07.03. 12:19:00

Orbánt és a csürhéjét kellene kifüggeszteni egy lámpavasra. Remélem hamarosan felébred a nemzet és mind ott fognak himbálózni!

hahali 2010.07.03. 12:19:04

Na örömmel olvasom, hogy előjöttek a patkánylyukaiból a hivatásos rettegők...

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:19:30

@hunyuan:
büdös retkes cigány orbán...
hogy basznád picsán a redves fosadék csíra kurva anyádat...
lámpavason fogsz lógni te kis szardarab..

A stílus minősít koma te ennyit tudsz

nestrot10 2010.07.03. 12:22:12

@Vaszilics Fedor Emánuel: Na végre!!! A NÉP FELKEL::és IGAZI FORRADALMAT CSINÁL! Had Tudja meg a gonosz törpe és bandája hogy mi az hogy FORRADALOM!!!!!!!!

nestrot10 2010.07.03. 12:23:10

"jól látható helyen ki kell helyezni a Nemzeti faszság Nyilatkozatot" meg a Rákosi Viktor képét is???????

Javaslom a WC ajtó belső oldalát. Jól látható, nincs túl messze, aki nem vitt magával olvasnivalót esetleg ráfanyalodik. Végszükség esetén másra is használható...

Tervbe vették az önkormányzati választás elbukását?

calhoun0610 2010.07.03. 12:25:35

maganyugy.blog.hu

az biztos, hogy kommunikációból megbuktak és nagyon meggondolatlanul és felelőtlenül sakkoznak

lesz még ilyen :)

Megfigyelo 2010.07.03. 12:29:46

Erre az egészre csak az öreg székely szavait lehet idézni: "Remélem ez komoly, mert viccnek nagyon rossz lenne!"

gorcsev54 2010.07.03. 12:31:12

@hahali: Attól , hogy nincs ott a neve nem jelenti, hogy nem Ő találta ki.Más ekkora b.... nem is lehetne.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:32:16

Az MSZP a szavazásra jogosultak 12, a Jobbik azonban saját év eleji teljesítményéhez hasonlóan mindössze 7 százaléknyi szavazóval rendelkezik, az LMP-t a lakosság 4 százaléka választaná.

A biztos pártválasztók közül a Fideszre 63, az MSZP-re 18, a Jobbikra 12, az LMP-re pedig 5 százalék szavazna. Még viszonylag aktív a magyar társadalom, 56 százalékuk most vasárnap is elmenne voksolni.

A szoclib oldal reprezentáltsága magyarországon tehát nagyon alacsony.
Az Indexen ennek ellenére túlreprezentáltak a Fideszt fikázó posztok.
Ez egy szűk körből induló, összehangolt akciónak tűnik, Valószínüsíthető, hogy bérkommentelőkről és bérrettegőkről van szó.
Meg kell hagyni, keményen dolgoznak.
Na, jó, biztos van aki félelemből ír, hát ezekkel nem lehet vitatkozni, mert be vannek szarva, aztán csak hajtogatják a mantrájukat.

Egyébként mégegyszer megkérdezem .
Mi a baj azzal, ha egy tartalmában szerintem előre mutató dokumentumot ki kell függeszteni?

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:38:48

Egyébként mégegyszer megkérdezem .
Mi a baj azzal, ha egy tartalmában szerintem előre mutató dokumentumot ki kell függeszteni?

Konkrét kérdés volt, konkrét választ várok.
Ja, és ez hol sérti a parlamenti demokrácia szabályait

Pulsoft 2010.07.03. 12:42:23

"A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsőséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdődött."

Török elleni harc?
Rákóczi-szabadságharc?
1848–49-es forradalom és szabadságharc?
Őszirózsás forradalom?

A történelem nem 1956-ban kezdődött!

Celtic 2010.07.03. 12:42:39

@nemsiker_s: EGy pillanat, nem tudok rola, hogy a zaszlo es a cimer mellett az Alkotmany szerint az orszag nemzeti jelkepe lenne az Egyuttmukodesi nyilatkozat. Ambar, most keszul az uj Alkotmany...

egymilliopicikrisztus 2010.07.03. 12:45:35

@nemsiker_s:
"Egyébként mégegyszer megkérdezem .
Mi a baj azzal, ha egy tartalmában szerintem előre mutató dokumentumot ki kell függeszteni? "
Elmagyarázom.
- Az ellenzéknek nyolc évig az egyetlen kommunikációja (egyébként roppant sikeresen) az volt, hogy a kormány hazudik. Ezzel szemben most írásos bizonyítékát adja, hogy már megint. Azaz, aki kormányra kerül, a saját érdekében hazudik. Hogyan hihetnénk tehát el egyetlen szavát is Viktornak és szobatársainak?
- A kötelező olvasmány a kommunisták találmánya volt, a nép megfélemlítésének, az agymosásnak az egyik bevált agit-prop eszköze, amit demokráciában nemcsak, hogy nem alkalmaznak, hanem egyenesen nevetségesnek tartanak. Van annyira felnőtt a nép, hogy az ilyen irányú politikai pótcselekvéseket kigúnyolják. Ergo a kormány propagandája kontraszelektív és ostoba. Innem már csak egy lépés, hogy ne csak a tacepaót, hanem annak kiötlőjét, és rajtuk keresztül az egész kormányt ostobának tartsa a közvélemény. Még tetézi is a bajt, hogy a komcsik legszebb napjaira is emlékeztetnek.
Összefoglalva, a fidesz értékének határozott eróziója megkezdődött, lassan nem tisztelni, hanem félni kell tőlük. És ezt senki se szeretné sem elérni, sem megélni.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:48:26

@Celtic:

És mi a gond azzal, ha egy pozitív értékeket felmutató dokumentumot ki kell helyezni a kormányhivatalokban, te Kelta.
Parttalan fikázáson kívül ugyan is komoly érvrendszert (amely az ilyen intézkedés negatív hatását vázolná), nem láttam ezek mögött a posztok mögött felsorakoztatni.

Rá Dios 2010.07.03. 12:49:32

Azt írja a blog mottója:
"Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna"

Variálom, aktualizálom:
"Amit ma megtehetsz, attól tegnap még visszatartott a jóízlés"

Rá Dios 2010.07.03. 12:52:26

@nemsiker_s:
Úgyis mint díjazás nélküli "bérretegő" kérdezlek: mit olvastál, mit értettél utóljára?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.07.03. 12:52:40

@nemsiker_s:
szerintem a Tízparancsolat is teljesen pozitív értékeket mutat fel
Akasszuk ki azt is, tök jó ötlet - most vállon is verrgetem magam érte

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:53:55

@egymilliopicikrisztus:

-"Az ellenzéknek nyolc évig az egyetlen kommunikációja (egyébként roppant sikeresen) az volt, hogy a kormány hazudik. Ezzel szemben most írásos bizonyítékát adja, hogy már megint. Azaz, aki kormányra kerül, a saját érdekében hazudik. Hogyan hihetnénk tehát el egyetlen szavát is Viktornak és szobatársainak?"

Rendkívül gyenge érvelés, ami prekoncepcióra épül.

"A kötelező olvasmány a kommunisták találmánya volt,"

-Ez megin csúsztatás. Hol volt róla szó hogy kötelező elolvasni, arrol van szó, hogy ki kell függeszteni.

belekotty 2010.07.03. 12:55:32

@nemsiker_s: "Egyébként mégegyszer megkérdezem .
Mi a baj azzal, ha egy tartalmában szerintem előre mutató dokumentumot ki kell függeszteni? "

- "A párttal, néppel egy az utunk, jelszavunk munka és béke. Mi kommunista ifjak indulunk..."

Rémlik már? Vagy akkor még pelenkát cseréltek alattad?

Celtic 2010.07.03. 12:55:58

@nemsiker_s: Sztem nem fikaztam a cselekedetet. Csak megjegyeztem, hogy bizonyos jelkepek _miert_ vannak ott a kormanyhivatalokban es bizonyosak miert nincsenek. Ennyibol kirakhatnak az adott intezemny mukodesi szabalyzatat is, talan meg tobb ertelme is lenne.

belekotty 2010.07.03. 12:57:06

@nemsiker_s: "-Ez megin csúsztatás. Hol volt róla szó hogy kötelező elolvasni, arrol van szó, hogy ki kell függeszteni. "

- Ja, fidesz droid vagy? Akkor kár volt szóba állni veled!

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:57:41

@Zsit (nyau és rémizé):
szerintem a Tízparancsolat is teljesen pozitív értékeket mutat fel
Akasszuk ki azt is, tök jó ötlet - most vállon is verrgetem magam érte

Nem is rossz ötlet.
Annyi a mocsok, és a hitványság, hogy néhány sorvezető nem ártana az embereknek.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 12:58:58

@belekotty:
Ja, fidesz droid vagy? Akkor kár volt szóba állni veled!

Ok, elfogytak az érvek, jön a Fidesz droidozás.

belekotty 2010.07.03. 12:59:27

@#FF4500: Igazad van! Az öszödi beszédet is ki kellene függeszteni!

egymilliopicikrisztus 2010.07.03. 13:00:43

@nemsiker_s:
Nincs prekoncepció, tények vannak. Az iromány több állítása is hamis, elferdíti a tényeket, ergo hazudik.
De hazudott a két ostoba főfideszes is az ország állapotáról (rögtön öngóllal kezdték a meccset), ami nagyobb kárt okozott, mint az árvíz.
Aztán hazudott a kormány a bevezetendő azonnali reformokról is, azaz hol van példának okáért a beigért drasztikus adócsökkentés? Hallgatnak, mint szar a fűben.
Az az érv meg, hogy nem elolvasni, hanem kifüggeszteni kell, az akkora baromság, hogy ki kellene doboltatni a faluban. Igaz nem meghallani kell, csak a dobot verni. Piha.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.07.03. 13:02:20

@nemsiker_s:
És tegyük mellé a kisdobosok 6 pontját - az is tele van értékes mondanivalóval

Annak a szónak számodra van valami értelme, hogy kötelező?
úbazdmeg - te tényleg nem érted

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:03:45

@Celtic:
A magyar címer asszem kinn van mindenhol, sztem az új alkotmány bevezető szövege is kikerül majd, de én sztem ezekkel nincs gond.
Nem értem, hogy miért ezen csámcsognak, miközben nem tudják konkrét érvekkel uram bocsá jogi passzusokkal megindokolni, hogy ez miért rossz.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:05:41

@Zsit (nyau és rémizé):
Annak a szónak számodra van valami értelme, hogy kötelező?
úbazdmeg - te tényleg nem érted

Kifüggeszteni kötelező, elolvasni nem. Én legalábbis nem látom a kormányrendeletek között.

nestrot10 2010.07.03. 13:05:42

@nemsiker_s:
közvélemény kutatók olyanok, mint a politológusok...nyalnak .....valahová...heheheh
hazugság a közvélemény kutatás. Akár merre járok és beszélek az emberekkel..még sok megbutított Fityisz szavazó is...mea culpázik--és szidja a Diktatúrába törekvő Gonosz törpe és bandáját!!!!!!!

nestrot10 2010.07.03. 13:06:56

Ezután jön a Rákosi Viktor képe a falon minden irodában...na meg a Nemzeti színű háttér... a nemzeti faszságról:)

gramercy 2010.07.03. 13:08:52

@hahali: "Ezen a politikai nyilatkozaton hol találod meg Orbán Viktor nevét, előbb olvass utána fröcsögj. Hülye gyerek."

Majom, nem a nyilatkozaton hanem a kotelezove tevo kormanyhatarozaton van Szeretett Vezered szignoja.

előbb olvass utána fröcsögj. Hülye gyerek.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.07.03. 13:08:57

Nem rég keltem fel. Ez az ország rendbetételének már az érdemi része?

Egyébként teljesen jó ötlet. Ki kell akasztani a budiban, hogy méltó helyre kerüljön. És rá kell írni, hogy végszükség esetére. És még az is lehet, hogy egy eredeti Schmitt Pali aláírás lesz a valagán annak, aki használja. :)

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:09:50

@egymilliopicikrisztus:
Aztán hazudott a kormány a bevezetendő azonnali reformokról is, azaz hol van példának okáért a beigért drasztikus adócsökkentés?

Ne má, miből csökkentenék, amikor az előző kormány nagyon szűk mozgásteret kapott?
Remélem az elvtársak által összemutyizott milliárdokat visszacsorgatják az államkasszába, aztán lesz miből adócsökkenteni.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:12:42

@ReWriter:
Egyébként teljesen jó ötlet. Ki kell akasztani a budiban, hogy méltó helyre kerüljön. És rá kell írni, hogy végszükség esetére. És még az is lehet, hogy egy eredeti Schmitt Pali aláírás lesz a valagán annak, aki használja. :)

Ennyit a te értékrendedről.
Egyébként nekem van Gyurcsányos WC papírom, nem érdekel ?

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:13:54

az előző kormány nagyon szűk mozgásteret kapott?

Kapott helyett hagyott bocs

Várúr 2010.07.03. 13:14:14

"Mondd, hogy vicc." Mondom. Az a vicc, hogy hét (7) poszton habzik az index egy kihelyezendő politikai nyilatkozat miatt. Mint egy szovjet Szaratov mosógép. Úgy tűnik, szerzőknek a hőség megártott, gondolataikat is mosatlanul dobják a közösbe.

Várúr 2010.07.03. 13:15:52

@nemsiker_s:
Tájékozódj előbb.. pl. csaknem felére csökkent a kis-és közepes vállalkozások adója. Persze írni könnyebb, mint olvasni.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:19:22

@Várúr: Akkormeg pláne hülyeség, amit a bér kommentelők nyomnak.
Nem néztem meg, mert nem ez a főállásom, bocs a hibáért.

Dixi. 2010.07.03. 13:20:40

Semmi más csak rettegés.....ezt ébreszti fel bennem....csak RETTEGÉS......

Nem érdekel h FIDESZ,MSZP,JOBBIK,LMP...
Nem akkarom h össze rombolt utcákon halott és haldokló ismeretlen ismerősök testét keljen kerülgetnem.

Nem akarok ölni azért h a gyermekemnek enni adjak.Megvédjem családomat.

BÉKÉBEN AKAROK ÉLNI ÉS MEGHALNI.

gramercy 2010.07.03. 13:22:22

@Várúr: uristen,

akkor is ilyen nagy volt a pofad amikor nem 7 hanem 77 blog szidta "gyurcsanyi"-t?

ne bankodj, majd a Vezir betiltatja az osszeset

vagy partigazolvanyhoz koti

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:22:24

@Várúr:
"Mondd, hogy vicc." Mondom. Az a vicc, hogy hét (7) poszton habzik az index egy kihelyezendő politikai nyilatkozat miatt. Mint egy szovjet Szaratov mosógép. Úgy tűnik, szerzőknek a hőség megártott, gondolataikat is mosatlanul dobják a közösbe.

Nyilván való hogy munkásemberek csinálják, kaptak egy kis csontot, (mert ez csak egy nagyon kis csont),
Aztán rajta van az egész csapat egykupacon, hogy a csontot szinte már nem is látni.

Sir Galahad 2010.07.03. 13:22:50

Egyfelől örülök, hogy semmi másba nem bírtok belekötni, csak ebbe a hülyeségbe. Másfelől nem örülök, mert ez sajnos tényleg hülyeség, mondhatni kommunikációs öngól. Kár.

egymilliopicikrisztus 2010.07.03. 13:24:09

A hazugság akkor is hazugság, ha jó szándékból teszik. Ha viszont ostobaságból, az tetézi a bajt. És most épp ez van. Egyébként nem igaz, hogy nem ismerték az ország állapotát. Talán nézd meg ki volt a költségvetési bizottság elnöke a Bajnai kormány alatt! Aztán nézd meg, hogy a kormányzati költségvetési kiadásokat hogyan tették közszemlére, milyen módon kommunikálta ezt az előző kormány. Minden szám, minden elszámolás az utolsó fillérig mindenki által ellenőrizhető, átlátható volt. Ezek tények. A fidesz ezt mindenkinél (mármint rajtunk laikus népnél) jobban tudta, mert megfelelő rálátása volt. Ennek ellenére azt hírdették fennhangon, hogy nemhogy a szakadék szélén állunk, de már bele is estünk. Hazudta. Ezzel olyan mértékű pénzügyi válságot idéztek elő, ami meghaladta az egész árvízvédelmi kiadást, és az árvíz okozta károkat. (abba nem megyek bele, hogy a tőzsde ilyen irányú manipulálása vélhetően kinek mekkora bevételt hozott, gyanítom annak akinek már az állami mobilizálható pénzek a kezében voltak). Ez kérem nemcsak ostobaság, de színtiszta hazaárulás volt ezektől az emberektől, rajtuk keresztül a kormánytól és a párttól.
Ehhez képest a mutyipénzek összege gyanítom aprópénz.
Ezektől függetlenül azt várja el az ember az új kormánytól, hogy ne a kommunista hatalmat, az egypártrendszer legrosszabb vonalát hozza vissza. Igaz ez a kommunikációra, a törvényekre, a módszerekre egyaránt. Aki ezt nem érti, azzal nem érdemes párbeszédet folytatni.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:25:58

@Dixi.:
Semmi más csak rettegés.....ezt ébreszti fel bennem....csak RETTEGÉS......

Nem érdekel h FIDESZ,MSZP,JOBBIK,LMP...
Nem akkarom h össze rombolt utcákon halott és haldokló ismeretlen ismerősök testét keljen kerülgetnem.

Nem akarok ölni azért h a gyermekemnek enni adjak.Megvédjem családomat.

BÉKÉBEN AKAROK ÉLNI ÉS MEGHALNI.

Te most poénkodsz, vagy komolyan gondolod?

Mert ha komolyan gondolod, akkor irány a neurológus, vagy pszihológus.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.07.03. 13:27:26

@nemsiker_s: Hidd el, nem attól lesz itt együttműködés, hogy kötelező jelleggel kiakasztunk egy plakátot a falra. Ez megint csak arra jó, hogy meg lehessen tudni, hogy ki mennyire lojális a kormányhoz. Aki közel áll a tűzhöz, az fő helyre teszi, aki nem annyira áll közel, az egy kicsit háttérbe szorítva helyezi el. Egyébként pedig a Fidesz kezdeményezéseivel nem mindig tartalmilag van probléma, hanem a megvalósítással. Jelen esetben a kötelező jelleggel.

NemoKapitany 2010.07.03. 13:27:39

Akár Fidesz akár MSZP akár MDF, de magyar kormány. Mindegyiknek van, volt elképzelése.

Mitől rettegnek itt egyesek - esetleg bérben rettegnek - azt nem tudom.

Pszichológiai esetek tömkelege, ismét - már amennyire komolyan gondolják ezt a sok sületlenséget.

(A doktor bácsi hány óráig enged kommentelgetni?)

nestrot10 2010.07.03. 13:28:16

jobbik behúzta fülét farkát.... úgy látszik már szereti a cigókat..ha min. elnök lesz belőle:))))hehehe

nestrot10 2010.07.03. 13:29:01

a Vastagbőr blogban már működik a FIDESZ ÁVÓ!!!!! meg a munkahelyeken is.....EMBEREK ÉBRESZTŐŐŐŐŐ!!!!!!!

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:29:49

nem@egymilliopicikrisztus:
Ehhez képest a mutyipénzek összege gyanítom aprópénz.

Én meg gyanítom, hogy nem. Egszer már írtam róla, hogy országos szinten tarolt a ballib oldal a privatizáció során. 5 millióért elkelt tejüzem stb.

Celtic 2010.07.03. 13:29:54

@nemsiker_s: Tenyleg nicns vele gond. Mert tenyleg az orszagot szimbolizalja az Alkotmany es a cimer is.

Ezzel az a gond, hogy nem az orszagot szimbolizalja, hanem a jelenlegi kormanypartot.

Ambar, nekem nem okoz kulonosebb gondot, tolem tapetazhatnak is vele, nem kulonosebben izgat, ezert is nem kommenteltem magahoz a cikkhez (hidegen hagy), csak a Te irasodhoz, mert szamomra eros volt nemzeti jelkepnek nevezni a jelenlegi kormanypart programjat.

Várúr 2010.07.03. 13:33:05

@gramercy:
77 poszt fikázta Gyurcsányt. Meg a fél ország, azaz annál sokkal több. 8 év elkúrás közben az index, ha nem akarta kiröhögtetni magát, tollnokainak fontos volt a bér, tulajdonosainak a bevétel, nem tehetett mást. Most egy pár mondatos együttműködési nyilatkozatról van szó, egy eléggé szétszakított társadalomban. Ezt ekkora hörcsöglendülettel rágcsálni nevetséges.

Várúr 2010.07.03. 13:35:33

@ReWriter:
Ne nézze, akinek nem tetszik. Van, aki sikítófrászt kap attól is, ha meglát egy magyar zászlót.

csi szi 2010.07.03. 13:44:24

@NemoKapitany: A Fidesz feladott egy igen magas labdát, és most ebben az ellenfelei meglátták a propagandalehetőséget, mint már sokszor (csak egy példa a múltból: Kövér "kötelezése"). Dühöngeni vagy röhögni lehet ezen a rendeleten, de komolyan rettegni ép elmével azért nem...

Tesveer 2010.07.03. 13:46:31

@nemsiker_s:

"Ne má, miből csökkentenék, amikor az előző kormány nagyon szűk mozgásteret kapott?"

Persze, és ezzel eddig nem voltak tisztában. Ehhez képest éveken át nyomatták a dumát, hogy Gyurcsány/Bajnai fölöslegesen sanyargatja a népet, ahelyett hogy bevetné a csodafegyvert, az azonnali nagy arányú adócsökkentést, ami azonnal megold minden problémát, munkanélküliséget, államadósságot, válságot, talán csak az influenzát nem. És persze úgy, hogy mindenki örül, nincs megszorítás.
Na most itt volna a lehetőség hogy a gyakorlatba is átvigyék. Miért nem teszik?

A nemzeti együttműködés programja meg legyen bármilyen pozitív az üzenete, egyszerű párt/kormány propaganda. Ilyennek meg semmi keresnivalója a hivatalokban.

szerjóska 2010.07.03. 13:46:31

nemsiker_s:
Rendben, akkor nem aprópénz, hanem mondjuk egy havi nyugdíjhoz és egészségügyi célú állami kiadáshoz képest aprópénz. Egyébként is az ellopott pénzek nagyrészéből már Gyurcsány meg Orbán-plakát lett meg főműsoridős reklám az RTL-en. (Mert a Fidesz 2006-os kampánya sem abba a pár száz millióba került, ahogy állítják, ha egy rohadt másodperc 4 millió a Barátok közt szünetében, de ugyanez vonatkozik a többiekre is.)
A hazai privatizáció elve pedig 1991 óta a következő: haver a vezetői székbe->nyereség eltűnik, mert az illető alkalmatlan->egy új alkalmatlan haver váltja, a nullszaldó veszteségbe fordul->csődközeli állapot, közpénznyelés->határozat születik a pénznyelő eladásáról->senki sem kíván egy bukott cég vezetője lenne, még nagyobb mínuszok->nevetséges áron eladják, vagy felszámolás.
És esküszöm örülni lehet annak, ha egy ilyen folyamatot a céltudatosság vezet, nem az egyszerű balfaszság, mert akkor a vezetőink nem alkalmatlan senkiházi trógerek, hanem legalább fineszes bűnözők.

nem nemsiker_s 2010.07.03. 13:49:46

@szerjóska:
A hazai privatizáció elve pedig 1991 óta a következő: haver a vezetői székbe->nyereség eltűnik, mert az illető alkalmatlan->egy új alkalmatlan haver váltja, a nullszaldó veszteségbe fordul->csődközeli állapot, közpénznyelés->határozat születik a pénznyelő eladásáról->senki sem kíván egy bukott cég vezetője lenne, még nagyobb mínuszok->nevetséges áron eladják, vagy felszámolás.

Korrekt, de hozzá kell fűzni, hogy helyzeti előnyükből fakadóan ennek többnyire, és döntően a szocik voltak a haszonélvezői.

NemoKapitany 2010.07.03. 13:49:57

@csi szi:

Így van, bár én sohasem értettem az olyan dühöngést, amit 5 perc alatt meg lehet oldani.

Ha a 10 parancsolatot kellene kitenni, hasonlóak lennének a reakciók (és nyilván ugyanazoktól).

mir78 2010.07.03. 13:51:36

@Sir Galahad:

Ó dehogynem lehetett másba is belekötni pl kÓsa és szíjgyártó hülyegyerek fél világ tőzsdéjét befosató nyilatkozataik, a csontvázak a szekrényben, a végkielégítésekkel kapcsolatos dilettáns ötleteik amiért most vissza kellett táncolniuk most meg ez és még csak alig egy hónapja vannak hatalmon. Lehet droidként tapsolni mert megérdemlitek

Tesveer 2010.07.03. 13:51:49

Ez a rettegős duma meg kezd már erősen elcsépelt lenni, kitalálhatnátok valami újat. Elhiszem hogy jó kis jolly joker, igazából érvek, és fantázia nélkül lehet sértegetni, nevetségessé tenni a másik oldalt, de ez így akkor is kezd szánalmas lenni.
Másrészt az itt megjelenő fidesz ellenes kommentek is erősen túllépnek egy határt, ami nem kevésbé ciki. Értem én hogy egyesek most élik ki az elmúlt 8 év frusztrációját, nagyjából azt adják vissza amit kaptak, de elfogadni ezt éppúgy nem tudom.

kgonzo 2010.07.03. 13:54:25

Én ezt már akkor tudtam, mikor a gyerek 2000-ben megkapta a "Millenniumi olvasókönyvet" És abba ez volt írva:
" A millenniumi esztendő elsőosztályos tanulójának ezt a családi olvasó könyvet küldi emlékül Orbán Viktor miniszterelnök."

Az akkor elsős gyerekemnek nem ültem le megmagyarázni, hogy ezt a könyvet nem a miniszter elnöktől, hanem tőlem tőlünk, adófizető állampolgároktól kapta.

Piha!

Persze azóta már ő is tudja.

NemoKapitany 2010.07.03. 13:58:11

Valaki valóban komolyan gondolja, hogy Kósa és Szíjjártó bármilyen megnyilvánulása felborítja a tőzsdét/pénzpiacot?

baba jaga 2010.07.03. 13:58:21

és palika már benyújtotta a pályázatot
az EU-nak,hogy felújítsák a recski tábort mindazok számára,akik nem olvassák el naponta Szeretett Vezérünk szavait.
hará kim ir szen!

mir78 2010.07.03. 14:02:39

@NemoKapitany: Te hol voltál abban azon a héten? Barlangba? Olvasgasd el mit írt a világsajtó de ennyire senki nem lehet vak. Vagy mégis?

NemoKapitany 2010.07.03. 14:07:03

mir78

Milyen világsajtót? Hol volt értelmezve a Kósa nyilatkozat? Mit is mondott egyáltalán?

Melyik világsajtóra gondolsz? Konkrétan.

csi szi 2010.07.03. 14:07:15

@mir78: Te is tudod, hogy a "világsajtót" kik irányítják nem? ;)

mir78 2010.07.03. 14:09:06

@csi szi: Leszarom hogy te kikre gondoldz nézd meg a forint árfolyamát kósa nyilatkozat előtt aztán utána.

mir78 2010.07.03. 14:10:00

@NemoKapitany: A hülyét játszani mindig eccerűbb mint gondolkodni. :)De azért mindig bepróbálkoztok :))) Vicc :))

csi szi 2010.07.03. 14:10:43

@NemoKapitany: Konkrétan a Magyar Nemzet sem tagadta, hogy szerencsétlen volt a két úriember nyilatkozata, és ezek okozták a felfordulást. Persze ehhez kellett az eleve ideges hangulat, meg a fordítás során is becsúszott egy kis értelmezési zűr, de magát a tényt nem tagadta a jobboldali média sem.
Mondjuk volt máshol is ilyen, Fillon francia miniszterelnök egy félreértett mondata padlóra küldte az eurót, csak hát Fro. kicsit nagyobb szereplő.

csi szi 2010.07.03. 14:11:15

@mir78: Jó én csak ironizáltam.

mir78 2010.07.03. 14:12:16

@NemoKapitany: Tessék ne csak a hír tv-nézd skkor éppen erről elfelejtettek beszámolni:

A CNN a Financial Times brit üzleti lap cikke alapján honlapján arról tudósított, hogy a forint euróárfolyama éves minimumra csökkent pénteken, miután két nap alatt már a második kormányzati tisztviselő figyelmeztetett az ország gyenge gazdasági állapotára és költségvetési helyzetére. A lap ismertetése szerint Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője arról beszélt, hogy a magyar gazdaság súlyos helyzetben van és lehetséges az államcsőd, Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke pedig előző nap azt mondta, az országot a görögországihoz hasonló válság fenyegeti.

A CNN által átvett cikk szerint a befektetők valósággal megzavarodtak a Fidesz-kormány közléseitől. A szerző leírta, hogy a Fidesz megkérdőjelezte az előző kormány által ismertetett pénzügyi adatokat és azzal vádolta meg, hogy hazudott a gazdaság állapotáról. Az elemző szerint Kósa Lajos nyilatkozatát, bár zavart keltett a piacokon, sokan még csak elszólásnak tekintették. Az viszont már széles körű megdöbbenést váltott ki, hogy a kormány szóvivője nem határolódott el attól. A befektetők amúgy is aggódnak az európai bankok állapota miatt és rosszul fogadták a vártnál gyengébb májusi amerikai munkaerőpiaci adatokat.

NemoKapitany 2010.07.03. 14:12:17

csi szi, mir78:

Még egyszer milyen világsajtó? Hol, ki,
melyik újság?

mir78 2010.07.03. 14:13:36

Most illesztettem be de ha kell még akkor hozok

mir78 2010.07.03. 14:14:48

@csi szi: ok bocsi csak mindig akad egy két jómadár aki még mindig azt hiszi hogy kósáéknak semmi köze nem volt a balhéhoz.

NemoKapitany 2010.07.03. 14:15:02

mir78:

Mikor és hol jelent meg ez a híres cikk?
Most már a szószivőre figyel a világ? A szóvivő nem határolódott el (ajaj?).

Konkrétan. Holvolt ez a cikk?

mir78 2010.07.03. 14:19:16

@NemoKapitany: Ne erőlködj. Kósa próbálta kimagyarázni utána magát elég bénára sikerült. Majd ha lesz kedvem akkor majd hozok több cikket is addig csak hitegesd magad :)

Pistie 2010.07.03. 14:20:04

@mir78: Hagyd. A szemellenzősöket úgysem lehet meggyőzni, mondhatsz bármit.

De azért annak örülök, hogy minden napra jut min nevetni.

mir78 2010.07.03. 14:23:06

@Pistie: És még alig egy hónapja vannak kormányon :)

Húsleves 2010.07.03. 14:24:38

"Minden szám, minden elszámolás az utolsó fillérig mindenki által ellenőrizhető, átlátható volt. Ezek tények."
Válaszol neked Gyurcsány Ferenc:
"Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi."
Nem túlzott Kósa, az országot az a hú de demokratikus kormány szétlopta, lezüllesztette, demoralizálta, csőd közelébe vitte. IMF kölcsönt vettek fel a pöcegödör hímzett abrosszal való betakarására, amelyet a mostani kormánynak kell visszafizetni. Azért fújtátok fel ezt a Kósa nyilatkozatot, hogy elérjétek, hogy Varga "megnyugtassa a piacot". És azért kellett elérnetek hogy Varga megnyugtassa a piacot, hogy ezt úgy kommunikáljátok: Varga beismerte, hogy az ország jó állapotban van. Ezt csináljátok demokráciaféltés címén 20 éve, de már nem működik, ahogy a legfrissebb közvélemény-kutatások is mutatják. Ha nem tudtok mást a fröcsögésen kívül, tényleg el fog tűnni a baloldal, kár hogy a mostani választás sem ébresztett rá erre benneteket.

NemoKapitany 2010.07.03. 14:24:51

mir78:

Nagy botrány volt, látszik. Senki se tudja, hogy melyek állítólagos "világsajtóban".

A "világsajtó", miért Kósára figyel és nem pl. Vargára, aki számtalaszor elmondta, hogy trükkök vannak a költségvetésben? Ráadásul ő a Fidesz - egyik - mérvadó gazdasági szakembere.

Nincs válasz fiúk?

NemoKapitany 2010.07.03. 14:36:29

A CHF miért csak most indul felfelé. Kósa utóhatás?

Mennyit veszítettetek ezen az állítólagos Kósa "balhén". A piszok Kósa kibillentette a különben erős és stabil Ft-ot. De akkor azóta miért gyengül gyakorlatilag egyfolytában? Miért másképpen a különböző valutákhoz mérten. Biztosan szelektíven olvassák a különböző országokban a Kósa - egy vidéki politikus - nyilatkozatait.

JohnHenry 2010.07.03. 14:44:25

fel kéne fogni a továbbra is fidesz-fanoknak, hogy nem a tartalommal van itt a nagy baj, hanem a kötelező kitétellel.

az ország többsége azért még bőven 89 előtt szocializálódott, mi valahogy nem szeretjük, ha kötelezővé teszik, hogyan lássuk a világot.

Tesveer 2010.07.03. 14:44:51

@NemoKapitany: Mutass egy újságcikket, ahol cáfolnák hogy a nyilatkozatok hatására kezdett zuhanni a forint árfolyama. Ha akkora kamu, akkor egyetlen valamirevaló sajtótermékben csak lehet valamit olvasni erről.

JohnHenry 2010.07.03. 14:46:35

@NemoKapitany: nono, kapitány úr! Varga maga is elismerte, hogy Kósa szövege "nem volt szerencsés", ill. Szíjjártó et. meg rá is erősített.

na mindegy, magát úgyse lehet meggyőzni...

NemoKapitany 2010.07.03. 14:55:43

Még mindig nincs meg az állítólagos "világsajtó". Kósa -ismétlem egy jellegtelen vidéki politikus - megrengette a tőzsdét. Hol, melyik világsajtóban?

John Henry: hol az a világsajtó és tőzsdepánik? (Ne a Fidesz belső harcait emlegessed.)

gézukácska 2010.07.03. 14:57:58

@nemsiker_s: Csak az, hogy KELL! Te köcsög!

NemoKapitany 2010.07.03. 15:02:11

Tesveer:

Azóta miért zuhan a Ft árfolyama?

(Gondolod, hogy a pénzüggyel foglalkozókat - akiknek ez az életük - a Kósa véleménye befolyásolja? Mert ők aztán nem tudják kiszámítani, hogyan is áll a magyar gazdaság. Arra várnak, hogy mit mond a Kósa.)

Véleményterrorista 2010.07.03. 15:10:57

@nemsiker_s:

Te kit nézel hülyének, hogy mindenhova ugyanezt a baromságodat kopizod be?

Méghogy nem vagy bérkommentelő!?

Tesveer 2010.07.03. 15:13:47

@NemoKapitany: Nem kell hogy a világsajtóban megjelenjen egy ilyen nyilatkozat, elég ha a hazaiban szerepel. Pár mondatot lefordítani angolra nem egy nagy etwas, és nyilván több figyelem irányul a választások környékén egy országra kormányváltás után közvetlenül, érzékenyebbek a befektetők is.
De ha jól értem, szerinted fatális véletlen volt hogy pont egyszerre kezdett zuhanni a forint árfolyama a Kósa/Szíjjártó féle nyilatkozatok megjelenésével. Vagy esetleg valami összeesküvés áll a háttérben?
Na, szóval leszel szíves valami értelmes helyről cáfolatot mutatni arra, amiről napokig cikkezett a sajtó?
Mert az hogy szerinted ez nem lehetséges, még elég kevés.

z003 2010.07.03. 15:16:07

@Zsit (nyau és rémizé):

A 10 parancsolat csak a falkán belül érvényes. A kívülállókra nincs tiltás.
Azoknak lehet hazudni, gyilkolni, feleségét elvenni stb.
Elég kirekesztő nem polkorrekt.

Tesveer 2010.07.03. 15:20:31

@NemoKapitany: "Mert ők aztán nem tudják kiszámítani, hogyan is áll a magyar gazdaság"

A világpiac nem így működik. Tök mindegy hogy te mit gondolsz, vagy tudsz a valós helyzetről, mások várható reakcióját is bele kell kalkulálni abba hogyan viselkedsz. Ha kitör valahol a pánik, kénytelen vagy te is vele menni, hiába tudod hogy esetleg eredetileg alaptalan volt, mert maga a pánik már megadja az alapot, és buksz mindent ha nem lépsz időben.

Tesveer 2010.07.03. 15:22:16

@NemoKapitany: Amúgy azóta nem zuhan, csak épp nem áll vissza. Most mondjam hogy azért, mert kedvenc pártodnak semmi megnyugtatót nem sikerült azóta sem tennie?

NemoKapitany 2010.07.03. 15:23:39

Tesveer:

melyik sajtó cikkezet erről? A magyar sajtó és senki más. Az meg kit érdekel? Pont erre akartam kilyukadni.

Nem volt itt semmi "világsajtó", "tőzsdepánik" stb. a Kósa pofázik - kit érdekel - a Ft meg úgy mozog, ahogyan a magyar gazdaság kilátásai.

Ki hiszi el, hogy Kósa mozgatja a Ft-ot?
Világos, nem az elmúlt évek gazdaságpolitikája a hibás a gyenge Ft-ért - semmi köze hozzá, erősek vagyunk - hanem a Kósa beszél itt össze vissza. (Az, hogy össze-vissza beszél igaz, de Ft-ot nem ő mozgat.)

Vkat118 2010.07.03. 15:29:06

Ez a szavazófülkés forradalom már önmagában vicc. A forradalom definícióját is csak ráerőltetni lehet (olyan társadalmi jelenség ami, komoly gazdasági, technikai, kulturális áttörést okoz.) Nos egyelőre ebből nem sok látszik, meg talán nem most kéne megítélni.

A forradalom nem a szavazófülkékben játszódott le, hanem a Fidesznek most megvan a lehetősége rá, hogy valóra váltsa.

Kötelezővé tenni ezt az égbekiáltó baromságot röhejes bár kicsit szomorú is....

Kampánynak vége van, tessék dolgozni.

NemoKapitany 2010.07.03. 15:30:09

Tesveer:

Tudom fájdalmas Neked, de nincsen kedvenc pártom. Sőt még személy szerint a Kósa Úr se érdekel, csak érdekes, hogy az emberek nem gondolkoznak, hanem ismétlik a "magyar sajtóban" megjelenteket.

Minél inkább függetlenek az emberek a "politikai irányzatoktól" és saját fejükkel gondolkoznak, annál jobb lesz az országnak.

the_line 2010.07.03. 15:37:04

@NemoKapitany: Figyelj már, te ritka korlátolt vagy. Ezen már mi a faszt vitatkozol, mir78 is linkelt, én is tudok :
www.nytimes.com/2010/06/07/business/global/07euro.html?_r=1&ref=hungary

itt pedig az is, hogy nem csak a forint gyengülésébe, hanem az euróéba és a világtőzsdékre is hatással volt:
www.nytimes.com/2010/06/08/business/08markets.html?ref=hungary

www.ft.com/cms/s/0/467b07dc-6fe1-11df-8fcf-00144feabdc0.html

Persze ha neked a Financial Times, NY Times és Bloomberg nem világsajtó, akkor tárgytalan, albán újságot sajna nem tudok linkelni.

ON

A baj a kiáltvánnyal nem csak az, hogy kötelező (az is gáz lenne, ha fakultatívan kiraknák), mert ez egy silány minőségű politikai nyilatkozat, ha kiteszik hivatalokba, az azt jelenti, hogy tényleg szinte az alkotmány és a zászló szintjére emelik ezt a baromságot. Ilyen bullshitekkel, hogy forradalom, meg "zavaros húsz év", meg egyáltalán ez a "nemzeti együttműködés rendszere", lehet érvelni a politikai szférában ha van kereslet eziránt az intellektuális nívótlanság iránt, de ne terjesszük már ki az állam szakmai/működési szférájára. Felőlem mindenki higgyen amiben akar,de ne tukmálják már rám ezt az üres locsogást, amelynek a fideszes szívek melengetésén kívül semmiféle "előremutató" meg "pozitív tartalma" nincsen. Ennyi erővel kirakhatnák a székely himnuszt, a házi áldást, vagy az ufóhívők nívós munkáit is. És nem, az internacionálét vagy a Tóra egyes részleteit sem kívánom a hivatalokban látni. ott a szakmai állammal találkozzak, mint ügyek szakszerű elintézőjével, és ne politikai véleményekkel, melyek minden racionális megalapozás nélkül állíthatók, mint ahogyan annak ellenkezői is, és kb havonta változnak, ha egyáltalán jelentenek valamit.

qwertzuiop05 2010.07.03. 15:43:29

@hahali: 2010.07.03. 12:15:59
OV nem ezt a izét írta alá, hanem az ennek a izének kötelező kifüggesztését elrendelő korm. határozatot (1140/2010. (VII. 2.).
Tipikus esete a "nemakútbaszartamcsakakávájáraésaztánbelelöktem"-nek.
Szép napot!

hunyuan 2010.07.03. 15:45:08

@nemsiker_s:
nem vagyok én a komád te kis hulladék..
a stílus meg egyébként olyan amilyen a jobboldali szubkultúrában oly kedvelt..

leülhetsz kisfiam..egyes

jog-ász 2010.07.03. 15:49:40

eddig hivatalok falát jogszabályi tájékoztatók voltak kifüggesztve mert az az a hely-elvileg-ahol nem pártsegget kéne nyalni, hanem az emberek ügyesbajod dolgaiban, jogszabályok alapján döntéseket kell hozni.
a baj ezzel az hogy ez csak az első lépés. majd lassan az összes jogszabályunkban beépül ez a moralizálás és majd akkor kapjátok fel csak először a fejeteket amikor többet kell valamiért fizetned mert te nem vagy elég elkötelezett keresztyén polgár, vagy váloperednél nem kaphatod meg a gyerekedet mert a nejed családja bizonyitotta hogy nem játsz elég buzgon templomba vagy pártgyülésre..mondom ez az első lépés, lehet hozzá bologatni mellet veregetni, nyilván nem veszélyes, ez egy darab papir a falon.hajrá.

NemoKapitany 2010.07.03. 15:51:54

the_line:

Olvastuk már amikor megjelent. Mi nem igaz benne?

Tartani tudjuk a 3.8% deficitet? Azóta, már számtalanszor elmondták, hogy nem.
Ettől nem fog senki megrendülni, mert más országban - országokban - se megy.

Mo. nehéz gazdasági helyzetben van. Miért nem abban van? Ezt nem tudta senki? Nem a szavaktól rendül meg a tőzsde, hanem a tényektől.

Minden kisgyerek tudta, hogy amikor pl. 250Ft volt egy EU, akkor a reális ár kb. 270Ft volt. Most 280 és 300Ft között fog ingadozni és nem azért mert a Kósa Úr valamit mond vagy nem mond.

Nézegessed a pénzügyi előrejelzéseket és soha többet nem fogod elhinni, hogy újságcikkek befolyásolják tartósan az árfolyamokat. (Több száz cikk/tanulmány jelent meg pl. arról, hogy emberek baj lehet a devizahitelekkel. Most baj van, de ismét nem a Kósa miatt.)

Alvarez 2010.07.03. 16:06:12

@NemoKapitany: "Nem a szavaktól rendül meg a tőzsde, hanem a tényektől."

akkor neked fingod nincs a árfolyamokra ható tényezőkről.

Amúgy a CDS miért ugrott meg a Kósa beszéd idején és miért nem tudott azóta sem visszamenni a Bajnai kormány utolsó napjainak szintjére?

southwest 2010.07.03. 16:08:09

@nemsiker_s: konkret kerdesre a konkret valasz: az a baj abban, hogy ki KELL fuggeszteni. Lehet, hogy ennek a remek iromanynak minden szava igaz es arany allitmany, de miert KELL kifuggeszteni? A keresztet es a bibliat sem kotelezo kifuggeszteni mindenhova, pedig nagyon sokak szerint az is szep, okos es eloremutato. Csak eppen NEM KOTEEZO MINDENKINEK ELHINNI.
Rohej.

JohnHenry 2010.07.03. 16:12:11

@NemoKapitany: beszélsz valamilyen "nyugati" nyelven? nézz körül a világ(sajtó)ban, ne az MN cikkeiből és sajtószemléjéből tájékozódj!

SzaGyu 2010.07.03. 16:13:06

ORBÁN A KIRÁLYUNK! Már látom, hogy a közintézmények és általános iskolákba "kiakasztott" nemzeti együttműködés nyilatkozat köré lökdösődve csoportosulnak a gyerekek és mindenki azt akarja elolvasni, hogy jól agyukba véssék annak mondanivalóját.
Egyet azért hiányolni fognak, mégpedig a NAGY VEZÉRÜNK MEGKORONÁZOTT arcképét.
Ezen hiányosságon elgondolkodva egyszer csak észreveszik, hogy a nemzeti együttműködés nyilatkozata mellett ott van egy felakasztott nyomtató is.
Egy olyan nyomtató, ami csak 50 x 70 cm.-es lapokra képes nyomtatni és ugye ez másra nem is használható.

Ekkor már csak az jut eszükbe: Vajon ezen a falon van még annyi hely, hogy MÁST IS FELLEHESSEN oda AKASZTANI ?

JohnHenry 2010.07.03. 16:13:25

@southwest: erről van szó, a tartalmat lesz..ja mindenki, a kötelező voltával van itt a gond.

NemoKapitany 2010.07.03. 16:18:44

JohnHenry:

Igazi művelt ember benyomását kelted. "Nyugati nyelv", barátom ez nem semmi.
Szétnézni a világsajtóban, ez is gyönyörű.

Kár, hogy el vagy foglalva taxivezetésel, hajvágással vagy valami hasonló tevékenységgel, nagy szükség lenne Rád a pénzügyi életben.

Zseniális vagy elmondtál mindent magadról.

békarépa 2010.07.03. 16:22:36

Istenem, mekkora szánalom, hogy ezen kell rugózni. Index címlap......

hajajj, itt a fasilizmus, de megijedtem, már épülnek a munkatáborok, készül a barna eső, mi lesz itt még, még a végén a mi ártatlan feinket is börtönbe zárják ártatlan jauzsika mellé.

the_line 2010.07.03. 16:29:46

@NemoKapitany: az ilyen újságcikkek fontos tájékozódási források a gazdasági szereplőknek, mint ahogy különböző felelős állami vezetők nyilatkozatai is. Le se szarják nyilván, hogy ki név szerint Szijjártó Péter, meg Kósa Lajos, a legtöbb helyen még név szerint sincsenek említve, csak mint "Hungarian officials", "Hungary PM spokesman" stb. Funkciójuk szerint figyelnek rájuk, nem mérlegelik, hogy emberileg mennyire nagyok vagy jelentéktelenek.

Ha megnézed a fenti cikkeket, azok a pénzvilággal professzionálisan foglalkozó újságokban jelentek meg, és az akkori napok utólagos elemzéseit tartalmazzák, melyekben leírják, hogy ezek a beszólások mozgatták meg a forintot sőt eurót is, és az, hogy mennyi igazság volt bennük, az egy dolog (persze Barroso vagy Oli Rehn, sőt Varga nem véletlenül korrigáltak utólag, gyakorlatilag beismerve, hogy Kósa és SZP valótlanságot mondtak e legalábbis csúsztattak erősen), mert egyszerűen így_nem_lehet kommunikálni. Nem keresek rá, de ezekhez hasonló lapok napokkal később "dilettánsoknak", "idiótáknak", "kommunikációból nullának" minősítették őket, kiemelve, hogy aktuálpolitikai érdekeiket csúsztatásaikkal fölérendelték az ország érdekeinek.

Azt pedig senki nem mondta, hogy folyamatosan Kósa meg SZP mozgatják a forintot, vannak trendek és egyes események, ezek hatnak komplexen hosszabb távon, de akkor, abban a pár napban ez az esemény hatott erőteljesen, később nyilván más is és már nehéz megítélni, hogy a mai árfolyamban konkrétan mennyire nagy a szerepe annak a dolognak, valszeg kicsi, de a bizalomnak és hitelességnek úgy általában nem tett jót. de ez nagyon offtopic, visszakereshetnél újaságokban blogokban hogy tájékozódj az akkori szituról, és ne tarts ki olyan álláspont mellett, amit senki sem oszt, mert hülyeség.

NemoKapitany 2010.07.03. 16:44:44

the_line:

A Kósának semmi köze se Ft mozgásához se máshoz, csak ő közismerten nem sokat ért a pénzügyekhez, ezért rögtön támadták jelentéktelen mondanivalóját. Semmi olyat nem mondott, amit a Varga stb. már ne mondott volna el - nyomatékosabban - számtalanszor.

Ez egy jó alkalom volt a figyelem elterelésére - nem a valóságos helyzet a fontos - hanem ez a barom Kósa. Nem a 7 év tevékenysége volt helytelen,nem is állunk rosszul, hanem a hülye Kósa dumál össze-vissza.

De hogy az ilyen primitív trükk mégis mennyire hatásos, azt Rajtad is le lehet mérni. Mindenki úgy reagál, amilyen az intelligenciszintje, és az újságokból gyüjti a "gondolatait".

Mo.-on így is lehet vezetni az embereket, mert sok ilyen ember van.

neurotikk! (törölt) 2010.07.03. 16:45:04

@nemsiker_s:
Talan a magyarazat a nagyaranyu szavazatbeli es netes reprezentativ elteresre, hogy szavazni azok is elmennek akiknek semmi sajat velemenyuk, meg kulonben sem fejtik ki, elvannak.
Ha az ujsagirassal hivatasszeruen foglalkozokat nezzuk, akkor hozzajuk nagyon is kozel all a liberalizmus elve (a szoc-ot en most hagyom). Az azt mondunk es mondhatunk amit gondolunk, sajtoszabadsag vagy mi. Az egy eleg erosen liberalis dolog, ha komolyan veszik.
Persze lehet ugy is csinalni hogy megmondjak mit kell gondolni es azt leirjak. Bar az mar inkabb propagandalap mint sajto.
Szoval nem kell ehhez az ugymond szuk korbol indulo osszehangolt akcio, legalabbis engem kihagynak a szervezesbol, nem is tudom mi ez a paranoid hadova amit mar te is szajkozol. Bebofogunk valami hirtelen lazalmot, vagy mi?
Eleg annyi, hogy valakinek megvan a sajat velemenye, nem szereti ha helyette nyilvanitanak velemenyt, szereti a felszabadultsagot. Nos, az ilyen beallitottsaguak kozott meglehet hogy masok a partpreferenciak mint a teljes lakossag eseteben. Ugyebar. : )))
Na meg azt se feled el, hogy erzekenyebben reagalsz azokra a beszolasokra amik ellentmondanak a vilagkepednek. Nem veszed eszre ha az ugymond ellenseged tamadjak, mert az termeszetes.
Mindenki igy van ezzel.
Szoval nyugi, a gonosz erok nem akarnak elnyomni Teged. : )))

Mellesleg hogy mi a baj azzal hogy ki kell fuggeszteni a nemzeti egyuttmukodes kailtvanyat vagy mi a szart?
Nem tudom, azon tul hogy hazugsag a nemzeti osszefogas, inkabb a nyertes raerolteti a felfogasat mindenkire lenne a helyes kifejezes, azon tul nem sok.
Ha nem propaganda, hanem hirujsag, akkor nagyon is jo otlet. Egyebkent meg mocskos komcsi trukk. (jol mondom, igy szoktak mondani, nem?) Vegul is ez meg hianyzik a fidesz (hehe, milyen hulye nev mar nem? Fiatal? Demokratak? :DDDD ) repertoarbol. Lieralis meg konzervativ mar volt, johet a komcsiii! : )

Alvarez 2010.07.03. 16:57:42

@NemoKapitany: gondolom Barroso-nak is azért kellett magyarázkodnia a CNN-en, mert Kósa Lajost senki nem vette komolyan a pénzpiacon

Figyelj, ez a meccs elveszett. Inkább Hofmann Rózsa humorérzékét próbáld védeni, abban több a lehetőség.

Tuck barát 2010.07.03. 17:00:37

Kétharmad.

A TI kormányotok.

NemoKapitany 2010.07.03. 17:12:33

Alvarez:

Senki se akar Téged meggyőzni. Néha, ha eljutsz külföldre, kérjél meg valakit, hogy fordítsa le a híreket. Mo.-ról nem lesz szó.

Nem kitolásból, hanem mert jelentéktelen kis ország. Ismét nincs rosszindulat benne.

(Sok magyar azt gondolja, hogy a "külföld" kiemelten foglalkozik Mo.-al. Mo., mint gazdaság jelentéktelen.)

Nem kell ám más néven bejelentkezned. Van, ahol ez látható. Van olyan, hogy MAC.

Netuddki. 2010.07.03. 17:30:20

Hülyék vagytok, hogy a kifüggesztősdi vélt politikai indokain veszekedtek. A lényeg a következő:

"1. A színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, <b>nyomdai kivitelezésű</b> Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni."

Annak kéne utánanézni melyik haver nyomdájában készül és melyik haver képkeretét lesz kötelező hozzá megvenni. Egy sima A4-es képkeret is bőven 1000Ft fölött van.

Nemzeti együttműködés? Lófaszt! Komolyan elhiszitek bármelyik díszfideszest érdekel ez az egész maszlag. Kőkemény üzlet van minden mögött.

Netuddki. 2010.07.03. 17:31:54

@kovi1970: Ui.: Semmi más nem folyik itt, mint a 2/3 aprópénzre váltása. :(

stefan75 2010.07.03. 18:23:20

@NemoKapitany: Szóval te az autópálya jó oldalán mész, csak az egész világ szembejön. Értjük.

Egyébként én pl. külföldön élek, és Magyarországról akkor hallottam idén először, amikor a CNBC a Kossuth térre küldte a válságstábját, hogy élőben jelentsenek a Kósa-Szíjjártó incidensről. Egy napig nézhették a világ összes tőzsdéjén, ahogy Magyarország lenullázta a hitelességét. Szép munka volt.

De nem baj, ti gazdagok vagytok, majd kifizetitek az államadósság kamatfelárát, amit az a +100 pont CDS jelent (kb. százmilliárd forint). A befektetők ennél nagyobbat buktak, de az se baj. Legfeljebb majd ezután nem mennek Magyarországra.

the_line 2010.07.03. 19:03:03

@NemoKapitany: Te tűnsz igazán úgy, mint aki valami előre betanult szöveget nyom, egyetlen érvre sem reagáltál érdemben, gyakorlatilag ignoráltad a linkjeinket, csak azt szajkózod, hogy nem foglalkoznak velünk külföldön. Ez többnyire igaz, de ez a téma speciel majd' minden mértékadó külföldi médiumban megjelent, szóval látható, mennyire ismered a "külföldet". Nem baj, ha nem beszélsz angolul vagy németül, de legalább akkor ne oktass ki másokat olyanról, amiről nem tudsz infót szerezni, és nem fogadsz el infót olyanoktól, akik tudnak.

Már csak az a kérdés, troll-e vagy?:) Netán komolyan gondolod amit írsz? Mindegy is, egyik esetben sincs értelme folytatni ezt a vitát Veled.

mokve 2010.07.04. 11:09:02

@NemoKapitany: Külföldön elek,igenis van szo Magyarorszagrol!

mokve 2010.07.04. 11:09:51

@stefan75: csatlakozom az elöttem szolohoz

SzaGyu 2010.07.05. 14:39:56

No. Itt van az ellentörvény: www.parlament.hu/irom39/00589/00589.pdf

Hurrá! Így kell ezt.
"(1) Az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, az Állami Számvev őszék, a Magya r
Nemzeti Bank, a helyi és kisebbségi önkormányzatok, az Országgy űlési Biztosok, a központ i
államigazgatási szervek és azok területi, helyi szervei, a köz- és fels őoktatási intézmények, valamint a
Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katona i
szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt : szerv) által feladatu k
ellátása során használt középületekben, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középüle t
sajátosságainak megfelel ő jól látható helyen ki kell helyezni a NEMESZ (Orbán Viktor) portréját és
életútjának tövid összefoglalását ...ˇ"
süti beállítások módosítása