/>

Ezek a mai fiatalok

E-one 2010.08.12. 00:00

"Minden résztvevőnek azt üzenném, hogy ha lehet, fogja vissza magában a vadállatot, és próbálja a civilizált arcát mutatni a vendégeknek" - üzent Szőcs Géza kulturális államtitkár a Szigetre, és oké, nem vagyok ugyan a Szigeten, de igyekszem visszafogni a mélyen bennem rejtőző vadállatot és kulturáltan blogolni.

Persze, vadállatok. Mert a fiatalok csak azt tudják. Megmondta már Schmitt is, hogy erősíteni kell a szép magyar nyelvet, mert a fiatalok csak internezetnek, és kivész a rendes nyelv. Aztán elhangzott például az oktatási törvény vitájában, hogy a fiatalokat rá kell venni a keményebb tanulásra, mert maguktól mindig a könnyebb utat és a kiskapukat választják. Vagy ha már oktatás: alig pár hete idéztem itt másik kormányilletékest, aki arról beszélt, hogy azok a buta fiatalok a marketingszempontok alapján választanak maguknak egyetemet, valójában nem is tudják, mi a jó nekik. (Ha már a nyelvnél tartunk: azt is mondta Szőcs, hogy a Sziget "egész nemzedékek számára a legfontosabb kulturalizálódási élményt és lehetőséget jelenti". Ennél a kulturalizálódás szónál hol volt Schmitt a nyelv védelmével?)

És nem értem. Ezek tényleg úgy látják a tizenöt és harminc közti korosztályt, mint akik csupa buta ember, akiket istápolni kell, mert maguktól olyan hülyék, hogy mindenre képtelenek? Esetleg így fiatalkorukból nincsenek meg az emlékek, őket mennyire idegesítette, amikor azt a korosztályt hülyézték az idősebbek? Egy dolog az, hogy körvonalazódik a Nyugdíjas-Magyarország képe, ahol mindenki halk, visszafogott, szidja a fiatalokat és este kilenckor már ágyban van - vagyis ahogy úgy hetvenéves korunk körül mi is jól fogjuk érezni magunkat, de addig még nem kéne erőltetni -, de nem látom be, miért jó a Fidesznek az, hogy kollektíve hülyének néznek mindenkit, aki fiatal.

Ugyanis van itt egy nagy titok. A fiatalok többsége a Fideszre szavazott. Ez persze nem nagy szó, minden társadalmi csoport többsége a Fideszre szavazott, persze kivéve az angyalföldieket, na de akkor is. Most az nekik tényleg jó, hogy a szavazóik egy jókora részét kitevő csoportot megtesznek, ha nem is ellenségképnek, de mindenképp valami lenézendő brigádnak? Játsszunk újra hatvanas éveket, amikor a hosszabb hajért nyilvános megalázás járt az iskola folyosóján?

Nem tudom megérteni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr132215947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pornós Niki után újabb Gárda-botrány 2010.08.12. 19:36:16

Kiss László Gárda főkapitány nem a feleségével smárolt perceken át. Lehet-e ennek köze a pornós Müller Nikihez? Mit reagál minderre Vona Gábor?A Jobbik folyamatosan tisztaságot és erkölcsiséget ígér. Szép példája volt ennek, amikor Deutsch Tamáson kért...

Trackback: Liberalizmus Magyarországon? 2010.08.12. 18:01:26

Milyen liberalizmus lenne kívánatos Magyarországon? Tényleg, milyen? Teljességre egyáltalán nem törekedve, néhány dolog, ami eszembe jut.-az állami egészségbiztosítás átalakítása, a mindenkire kiterjedő, nem piaci alapon, hanem a bejelentett jövedelem ...

Trackback: Ilyen koncert nincs a Szigeten 2010.08.12. 15:47:43

Bár az Index tudósítása szerint meztelen shemale már előfordult koncertszínpadon a Szigeten is, ez azért már Gerendaiéknak is sok volna. Azt hiszem a blog címéhez ennél jobban passzoló videó nem létezik:

Trackback: Már megint a nyugdíjasok: még mindig szent tehenek 2010.08.12. 10:20:57

Okosabb politizálásra addig nem lesz Magyarországon lehetőség, amíg a monolit nyugdíjastömböt fel nem szalámizza valaki. A zsarolási potenciáljuk ugyanis súlyos problémát jelent. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index) Az OVB hitelesítette egy nehézipari s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kesztyűs Kéz · http://thaz.blog.hu/ 2010.08.12. 01:17:06

Nem hiszem, hogy Szőcsnek sikerült megütnie a megfelelő hangnemet. Ez a vadállatozás jobban emlékeztet egy öregecske pedellus stílusára, mint egy frissen beiktatott államtitkáréra. Pedig, ahogyan a mondás tartja: "a Szigeten élj úgy, mint a szigetelők."
És hogy a kánikula miatt nem megy el a neki kedves koncertekre, az az ő baja.

kodó tamás 2010.08.12. 07:31:36

a hivataloknak szóltak vóna.
az összes kocsit megbüntetik, az ajrót 220ért számolják, taxi újpestre 4ezer... stb.
lényeg hogy a külfődi jól érezze (hogy itt már együttműködés van)

Mária néni 2010.08.12. 09:43:52

A fiatalok tényleg idióták, akiket irányítani - és nem istápolni - kell. A demokrácia a felnőtteknek való, nem pedig a drogos, rasztahajú bringás, ugrabugráló gyerekekenek. Több szigor, több fegyelem!

Kabarészínész 2010.08.12. 09:59:52

számomra sokkal nagyobbb aggodalmat kelt az (ami a HVG-ben is megjelent) hogy 2020-ra (azaz 10 éven belül) a 14 éven aluli gyermekek 40%-a roma származású lesz.
Ilyen adatok mellett felesleges nyugdíjról beszélni, mert hogy ők nem termelik meg a mi nyudgíjunkat az kur*aisten...

Kivlov 2010.08.12. 10:03:19

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
akinek ilyen nickje az meg még úgy se. biztos valami panelcsótány kamunyugger...

Mária néni 2010.08.12. 10:07:18

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Tényleg csak a legnagyobb tahók mennek ki a szigetre. Normális ember nem élvezi azt, hogy részegen fetrengjen hányadékban, mocsokban.

Lalikiraly 2010.08.12. 10:11:08

@Látnokzsálya: Na ja ez így van... De más se fogja mert addigra az Únió elad minket rabszolgának.

Kivlov 2010.08.12. 10:15:19

@Mária néni:
Szerinted kötelező ott részegen fetrengeni???
Van, aki azért megy ki, mert 12-ért megnézhet egy nap 3-4 értelmes koncertet.
Míg, pl egy jegy a Metallica-ra 15 volt (asszem). 1 koncert. Capisci???

pakesz (törölt) 2010.08.12. 10:15:56

@Mária néni: pontosan!
igaz hogy a 17 eves tininek nehanyszor jobb a helyzetertekelese, es a memoriaja mint a legtobb 70 evesnek, de minek is szavazzon? hat akkor nem lesz meg a nyugga powa!!!
ne adjanak csak szavazati jogot meg a 30 evesnek sem! hat meg a fennseges nyugger tomeg ellen savazna...

pakesz (törölt) 2010.08.12. 10:18:18

@Kivlov: biztosan neki fiatalkoraban is ez jutott csak, hogy reszegen lehetett csak fetrengeni, mint a South Parkban a hippi fesztivalnal Stan szulei :)

amugy a szigetet szemelyesen en sem szeretem :) talan a balaton sound de ott meg a masik fele, hogy tul elektronikus, na hat inni kell ahhoz hogy lehessen elvezni a fetrengest :)))

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.08.12. 10:22:07

@Mária néni: "A demokrácia a felnőtteknek való, nem pedig a drogos, rasztahajú bringás, ugrabugráló gyerekekenek."

És nem is az ilyen előitéletes idiótának.

Én bringás vagyok, Szigetre is ki szoktam menni néha 1-1 napra, sőt, még részeg is szoktam lenni időnként, micsoda botrány hogy 30 évesen valaki szórakozik, vegyék el a szavazati jogomat és adják oda annak a falusi józsinak, aki a megyehatáron kívül életében nem járt, és összes tudását a mónikasóból meg a story magazinból szerzi. Ő nem jár szigetre, nem bringázik, hanem felelős állampolgár módjára butul ahogy elő van írva.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.12. 10:23:02

Tegnap Pécsett táncház volt a színáztéren!

Bazeg emberek ott táncolta az utcán, mint egy rossz műzikelben...

Az is szánalmas volt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.08.12. 10:24:29

@Gery.Greyhound: Falusi Józsi bringázik.

Éjjel kivilágítatlanul a Késmárkiból haza...

Kivlov 2010.08.12. 10:24:36

"A demokrácia a felnőtteknek való, nem pedig a drogos, rasztahajú bringás, ugrabugráló gyerekekenek"

hehehehe. ha racionálisan gondolkodnánk a kérdésben, akkor ahogy 18 alatt nincs választójog, úgy mondjuk 65 fölött sem lenne. meg persze minimum érettségi...

helixpomatia 2010.08.12. 10:27:06

Sajtóhiba: vajában ezt a Magyarszigeteseknek üzente :))

ikarus 2010.08.12. 10:30:13

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: aki sosem járt a szigeten, az meg boldog ember nem lehet :)

Bélabácsi 2010.08.12. 10:36:39

@pakesz: Te valami nagyon más csatornát nézel mint amiröl itten szó van.

Amiröl te beszélsz a 17 éveseknél, az a rutinpályán kell a bólyák között, a szavazófülkében mindegy, milyen sebességgel vagy kézügyességgel rakod az ikszet.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 10:42:20

@Bélabácsi: a cucialis nepsavazasnal is kemenyen oda lett am figyelve!!!
3szor mondjon igent!!!
na ha a cociknak lett volna eszuk, akkor kicsereltek volna a kerdeseket a nyelvesz kerdeseire sutyiban...
aztan kiderult volna hogy ki kepes egy kerdest felfogni...

orient 2010.08.12. 10:48:56

@Látnokzsálya: kb.

Tegnap láttam, zöldséges itt nem messze a buszmegállóban. Minig kicsit megmosolyogtam mert olyan szerencsétlen idiótának tűnt szegény ember, 50 körüli. De tegnap 3 fiatal gyerek (olyan 12 évesek)-2 lány, 1 fiú, bementek a bódéjába és lökdösték, hogy adjon cigit. Szerencsétlen, mondta , nem, nem azok meg lökdösték vissza a bódéba és szitkozódtak rá. Végül adot nekik egy szálat, fogták elvették az öngyújtóját és még többet követeltek. Erre végképp kitolta őket, elmentek, de még egy jó nagyot kuláztak a dinnyékre.

A fazon, örült, hogy megszabadult tőlük, de közben látszott majd összecsinálja magát szegény. Én pár méterről, figyeltem az eseményt hova fajul és ha nem javul biztos lekevertem volna pár pofont a kölköknek. Természetesen akkor én lettem volna a szemét rasszista aki szegény svéd gyerekeket bántja, de megérdemelték volna.

Na most ezek 12 évesek. Kíváncsi leszek a generációjukra mikor elérik a 18, 20-t.

(És hozzátenném nem vagyok fajgyűlölő)

Bélabácsi 2010.08.12. 10:51:48

@pakesz: igen, de te kevered a politikát a józan ésszel. Miért gondolod, hogy a hatalomra törekvök avagy az azt megtartani szándékozók csak a logikus és értelmes döntések irányába törekednek ?

Amikor a cél a hatalom megtartása, akkor a józan ész a háttérbe kerül.

Abban egyetértek veled (még ha nem is pontosan így fogalmaztál), hogy a nyugdíjasok, pontosabban a nyugdíjak finanszírozhatósága és a nyugdíjra jogosultság kérdése az egyik abszolút mércéje volt eddig minden kormánynak, és mivel a nyugdíjasok az egyik legnagyobb erö, SENKI nem nyúlt komolyan hozzá a rendszerhez - a hiányzó többség birtokában mindig mondhatta az ellenzék (népszerüségi pontokra törekedve), hogy nyugdíjasellenes a kormány stb.

Most a Fiúknak megvan a 2/3, most meg lehetne csinálni minden strukturális reformot. Ha ezt a nyugdíjasokra megcsinálják két éven belül, azzal viszont tutira elvesztik a választást 2014-ben. Kíváncsi vagyok, hogyan oldják majd fel a dilemmát.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.08.12. 10:53:25

"Ezek tényleg úgy látják a tizenöt és harminc közti korosztályt, mint akik csupa buta ember, akiket istápolni kell, mert maguktól olyan hülyék, hogy mindenre képtelenek?"

Hát persze! Tudod, szinglihordák...

Balance Of Power 2010.08.12. 11:00:36

Nem ugy szokott lenni, hogy kijarnak ingujjban a Szigetre jopofaskodni? Legalabbis Gusanyi mindig kiment es eloadta a lazagyereket. Hogy Lamperth Monika zsidosatras szerepleserol ne is beszeljunk ;)) Szoval csak lazan!

@Mária néni: 40 ezer ember reszegen fetreng naponta, na az szep latvany lehet. Nem voltam 7 eve, most kijutok, erre a latvanyra keszulok akkor majd.

Szelid sunmalac 2010.08.12. 11:02:26

Persze a nyugdijasok mind megfontolt dontest hoznak a valasztasokkor. Atnezik az elmult evek gazdasagi valtozasait, kulfoldi elemzeseket es jovobeni terveket, majd elhiszik, hogy a teleshopbol a haromszorcsavarodo-asztallaphajlito gyokeresen megvaltoztatja az eletet es mar ikszel is.

kubatov_kommunista 2010.08.12. 11:13:20

Szőcs Géza mondatait úgy kell felfogni mint egy idősödő ember szenilis megnyilvánulását. Fiatal korában biztos túl sok házipálinkát ivott és fetrengett falusi búcsúkban (akkor az volt a sziget), ezért most már csak üzenni tud.
Persze mellette biztos sokat hárfázott attól ilyen finom a lelke és a modora.

regression 2010.08.12. 11:14:56

Kedves olvasó! Nézz körbe, mennyi fiatal tahót látsz magad körül! Megvan? Na pont ennyi tahó volt régen is, csak a korral még hülyültek is. Őket hívjuk ma bölcs, tapasztalt öregeknek.

Köszönöm a figyelmet.

SBSB 2010.08.12. 11:15:45

@orient:
Igen, amint összefogunk, összezárunk, ezek pincsikutyaként fognak vinnyogni. Amint... bárcsak minél hamarabb.
Egyébként meg nem jó a nyakleves, mert visszajön 10 kancigánnyal. Ott a dinnyék között agyonütni, hátrahúzni a krumplis-zsákok alá, aztán este elásni az erdőben.

Vincenzo testvér 2010.08.12. 11:21:29

Gyermekeim!
(1) A Sziget megánvállalkozás, magánszemélyek döntik el, hogy elmennek-e oda, teljesen fölösleges államtitkárként nyilatkozni róla.
(2) A fidesznek borzasztó rossz a kádárpolitikája, minden hónapban előkerül egy aktuális mikola.
(3) Nem értettem a "vendégeknek" szót a nyilaktozatban. Mintha arra utalna, hogy a külföldiek a vendégek, vagy esetleg a sajtó (?)
(4) A 25 év alattiaknak furcsán sok energiájuk van, amit valahol le kell vezetni. Régen bicskás búcsúkban, később rockkoncerteken, mostanság fesztiválokon.

bumerángos csilla: eZZel, aZZal 2010.08.12. 11:25:00

Valaki szépen kigyűjtötte, én pedig idemásolom.

Nó komment!

"Magyarország, 2010 jún-júl. (alexa+bookl+kellátó):

szépirodalom: (oké, volt még Esterházy + A. Christie, de ők sem az irodalom csúcsát képviselik)

Leslie L. Lawrence,
Coelho,
Fejős,
Fable,
D. Brown,
Vass Virág,
D. Steel

ismeretterjesztő: (ismét határeset: Villanások, Mo. története 22-24, Környezettudományi lexikon)

Csak ettem és fogytam,
Paleolit táplálkozás,
A férfi,
A nő,
Étteremkalauz"

hirokin 2010.08.12. 11:27:28

A sziget nem pont arra való, hogy a fiatalság ott eressze ki a gőzt, és ott vadállatkodjon? Na.

cogito..sum 2010.08.12. 11:27:46

Az ember akkor lesz öreg,amikor nem érti meg a fiatalokat.Elfelejtették, és már rosszul is emlékeznek fiatalságukra.
(az államtitkárt meg nem kérdezték Mi Ő n.nemzetnépnevelő??
(egy 66 éves fiatal)

na__most__akkor 2010.08.12. 11:36:12

Jelszó: Megmondta már Schmitt is, hogy erősíteni kell a szép magyar nyelvet

A Sziget Magyarországon van?

"helyzetertekelese, es a memoriaja"
"elvezni a fetrengest"
"zsidosatras szerepleserol"
"gyokeresen megvaltoztatja az eletet"
Merthogy a hozzászólókat valahonnan máshonnan szalasztották.

...és egy csodálatos freudi elszólás:
(2) A fidesznek borzasztó rossz a kádárpolitikája
KÁDÁRpolitikája. Érted? KÁDÁR... Nem káder, kádár. Észrevetted te is? Ha nem, akkor most észre fogod venni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.12. 11:36:32

Nézzük sorra:
"Minden résztvevőnek azt üzenném, hogy ha lehet, fogja vissza magában a vadállatot, és próbálja a civilizált arcát mutatni a vendégeknek"
Ha voltál már az Szigeten, akkor tudod: a kijelentés abszolút jogos. Persze manapság civilizált viselkedésre felhívni polgártársainkat a fasizmus határát súrolja...

"erősíteni kell a szép magyar nyelvet, mert a fiatalok csak internezetnek, és kivész a rendes nyelv"
Ez is tény, akkor is ha röhögsz rajta. A libsiknél egyébként ez hagyomány, 20 éve is röhögtek a nemzetstratégiai felvetéseken, aztán kiderült, hogy mindenben az ellennek lett igaza.
Az internetes chat tényleg igénytelen, igényes szöveghez meg olvasni kéne.

"fiatalokat rá kell venni a keményebb tanulásra, mert maguktól mindig a könnyebb utat és a kiskapukat választják"
Ez is tény. Mondhatsz akármit, de az érettségi ma már röhej, az egyetemeken olyan brutális a minőségi romlás, hogy évről-évre is látni lehet.
A diák pedig tényleg olyan, hogy a legkisebb ellenállás felé megy, amíg ki nem alakul benne az elhivatottság, de az kb 12. végére ha a 10%nál ha kialakul.

"fiatalok a marketingszempontok alapján választanak maguknak egyetemet, valójában nem is tudják, mi a jó nekik"
Megint igaz. A többség rohadtul nem tudja mit akar. Corvinus jól hangzik, jelöljük meg!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.12. 11:41:31

Egyébként én nem látom mitől lennének ellenségek a fiatalok. Inkább most próbálják helyrehozni azokat az elqrásokat, amikor a libsik elkövettek, ellenük.

egysegelem 2010.08.12. 11:44:01

"És nem értem. Ezek tényleg úgy látják a tizenöt és harminc közti korosztályt, mint akik csupa buta ember, akiket istápolni kell, mert maguktól olyan hülyék, hogy mindenre képtelenek?"

Es milyen igaza van, nemreg fejeztem be az egyetemet es meg az ottaniak nagyreszerol is ezt gondolom, hat meg a tobbi milyen melyen lehet.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.08.12. 11:44:30

Ott van a kutya elásva, hogy van az a választási ökölszabály, miszerint minden korosztály olyan százalékban szavaz, ahány éves. Értsd: a 20 évesek 20%-a szavaz, a 80 évesek 80%-a, stb. Így még akkor is a fiataloknál sokkal nagyobb erő lennének a nyugdíjasok, ha nem lennénk elöregedett társadalom, így meg aztán pláne. Na, ezért nem lesz soha olyan döntés, ami a nyugdíjasoknak nem tetszik.
A Fidesz fiatal-ellenes kirohanásai azért viccesek pluszban, mert ugye a párt neve is az, hogy FIATAL Demokraták Szövetsége.

Murderface 2010.08.12. 11:46:33

Csinálják csak, csinálják, aztán amikor majd elüldözik az országból az összes versenyképes szakmával rendelkező fiatalt, rá fognak jönni, hogy ki fizeti a nyugdíjt, meg a segélyt. De addigra már késő lesz, mehetnek majd kukázni, meg a szomszéd kutyájára vadászni.

egysegelem 2010.08.12. 11:49:00

Es nemcsa hogy a fiatalok tobbsege muveletlen, buta, egyforman hianyzik az intelligencia es a targyi tudas, de az istapolasrol meg annyit ha felcsinal egy lanyt es felvesz egy lakashitelt meg abba is tonkremegy a hulyeje, most akkor kell istapolni vagy sem? En neha tenyleg azt gondolom itt annyi hulye el, hogy szemelyes tanacsado kellene mindenki melle, hogy na kisoreg ez az elet ugy kell elni, hogy....

na__most__akkor 2010.08.12. 11:49:28

@TaTa86.:
"Az internetes chat tényleg igénytelen,"
Tényleg. És akkor most udvariasan fogalmaztunk.

"igényes szöveghez meg olvasni kéne"
Olvasni kéne tudni.

A szörnyű a dologban az, hogy aki lassan-lassan a betűkből rakja össze a szavakat (és azt hiszi, hogy most éppen olvas), az észre sem veszi, hogy nincs ékezet, meg nincs szóköz az írásjelek után, aki meg TUD olvasni, az szenved, mint az állat, mert a szavak és a többszavas kifejezések nem úgy néznek ki, ahogy szoktak (és ahogy kellene).

na__most__akkor 2010.08.12. 11:50:10

"Es nemcsa hogy a fiatalok tobbsege muveletlen"

Balance Of Power 2010.08.12. 11:51:37

@TaTa86.: De most komolyan, a resztvevok hany % "vadallatkodik"? 0,5? 1? 1,5? Es ennek hanyadresze kulfoldi? Akkor az uzenet a "vendegeknek" is szol? Vagy rajuk mas szabalyok vonatkoznak?

A tobbi felvetesedrol lehet vitatkozni, de ne kapaszkodjunk mar bele ebbe a "vadallatkodasba".

smartdrive 2010.08.12. 11:52:39

én is lenézem őket

(32 vagyok, de így volt 10 éve is)

egysegelem 2010.08.12. 11:54:11

@na__most__akkor: kiegeszitem azzal, hogy a hulyek utolso mentsvara az elgepesbe valo belekotes

na__most__akkor 2010.08.12. 11:56:54

"elgepesbe valo belekotes"

Meg az ékezetekbe.
Az ékezet a magyar nyelv része.

Nem az elgépelésről beszélek, ha szabad megjegyezni.
Az ékezetekről

É kezetekr Ő l.

na__most__akkor 2010.08.12. 11:57:38

"hulyek" tényleg vannak.

egysegelem 2010.08.12. 11:58:47

@na__most__akkor: nincs magyar bill kiosztasom sajnos.

Balance Of Power 2010.08.12. 11:58:55

@na__most__akkor: Jo, akkor akinek nincs magyar keyboardja vagy kulfoldrol ir, az dogoljon meg.

orient 2010.08.12. 12:00:51

@na__most__akkor: sok számítógépen nincs ékezet barátom, nincs egyszerűen beállítva. Magyar nyelv része ide vagy oda, nincs. Lehet fikázni, de szerintem térjünk vissza a témához. Kommenteket vesztegetnénk a helyesírás javítgatásra.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.08.12. 12:02:46

azért nagyon elkeserítő tud lenni, hogy a kommentekben IS miről esik szó? És miféle stílust mutatnak fel egyesek - van tehát ok aggodalomra, amikor arról beszélünk, hogy a fiatalok mit és hogyan képviselnek és miként vélekednek az idősebb korosztályokról a tulajdonképpeni szüleikről, nagyszüleikről. A politikai diskurzusok pedig annyira szánalmasan ostobák, amennyire ostoba politikusaink vannak. Mivel kutyából sem lesz szalonna (génmanipulációval sem), a fiatal nemzedék is igencsak anyukára és apukára hajaz, aki szigetel az is, aki nem az is. Otthon kéne először is körülnézni... de legjobb volna értelemmel bírni először, hogy aztán legyen mit elinnia azoknak, akik a szigeten és a fetrengésben olyan csodálatos élményeket találnak. Fordítva nem épp kiváltságos tett :) (síkhülyeként a szigetet méltatni vagy kikérni azt, ami pedig inkább igaznak mondható, mint fikázásra termettnek)
végül pedig, sosem értem azokat, akik azt képzelik, hogy nyugdíjassá válni olyan nagyszerű és kiváltságos dolog lenne. ? Mert? Mi a fene az, amit sajnálnak tőlük a fiatalok? Mi ez az irigy gyűlölet az öregek felé? (nem tán a leggyengébb ellenállás felé való törekvés?)

na__most__akkor 2010.08.12. 12:05:07

A magyar ékezetek NEM a billentyűzettől függnek. Jelen pillanatban angol billentyűzetről írok. Az é betű pl ott van, ahol ; jelet látok. Az á pedig a ' billentyűről jön.
Ha meg átkapcsolok németre, akkor megint változik egy pár dolog, de németeknek úgy illik írni.
Magyaroknak meg magyarul.
Aki nem akarja megérteni, az soha nem fogja. Vannak lusta disznók, akik leszarják a nyelvet, meg a többi magyart. És még meg is MAGYARázzák a hülyeségüket.

Sajnálom.

na__most__akkor 2010.08.12. 12:06:18

@orient:
Rendben.

Viszontlátásra Magyarországon.

na_most_akkor 2010.08.12. 12:15:02

Amennyire emlékszem, az első kommentemet azzal az idézettel kezdtem, hogy
"Megmondta már Schmitt is, hogy erősíteni kell a szép magyar nyelvet"

Persze ki is lehet moderálni, aki ehhez hozzászól.

Combi a ballibes Ferkófan 2010.08.12. 12:17:56

Felháborító, hogy ezek a fiatalok szórakozni járnak, ahelyett, hogy az összes fizetésüket szétosztanák a nyugdíjasok között...

Balance Of Power 2010.08.12. 12:22:06

@térfél: Sok oreget zavar, ha masok - fiatalok - jol erzik magukat. Van ugye, aki kihivja a rendorseget ha buli van a hazban. Mas pedig - ilyet is hallottam - orul, hogy a kriptahazba elet koltozik. Ugyanaz a korosztaly, ket teljesen mas szemlelet.

@na__most__akkor: Igen, a billentyuhasznalatbol teljes koruen lemerheto az illeto hozzaallasa a magyar nyelvhez, az orszaghoz, honfitarsaihoz. Nem tudom, en valahogy nem erzem ugy, hogy elegendo informacioval rendelkezem rolad ahhoz, hogy kielemezzelek. Ja de igen: Nemetorszagbol irsz, tehat minden hetvegen a sorsatorban emelgeted a korsot es minosithetetlen modon bebaszol, valamint utalod a torokoket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.12. 12:23:38

@Balance Of Power: 0.5%?
Hát nem tudom, te mikor voltál a Szigeten? 14:00kor a Civil sátornál?

Az egész tényleg nem szól másról, mint piáról, drogról és baszásról.
Ami egyébként az ördögtől való, de nem kell miatta nemzethalált jósolni, hiszen egy búcsú is pont ezekről szól(t).

De ne tegyünk már úgy mintha itt kulturált szórakozás folyna, és ne szóljunk már be annak, aki esetleg fintorog azon, hogy 4 vodka után 14 éves (addig) szűz tinilányokat vágnak partiba, nap mint nap a Nagy Fesztiválon.

hunyuan 2010.08.12. 12:37:43

mit röfög ez a kommunista szűcs v szőcs?!, érdekel is mi a neve..

hányadék ez az egész banda, élükön az orsós cigánnyal...

Italo Balbo 2010.08.12. 12:41:29

"Aztán elhangzott például az oktatási törvény vitájában, hogy a fiatalokat rá kell venni a keményebb tanulásra, mert maguktól mindig a könnyebb utat és a kiskapukat választják."

Hiába na, drága politikusaink nagy részét sem a kemény tanulás segítette pozícióba, szóval már csak ismerik a dörgést

Italo Balbo 2010.08.12. 12:42:34

Amúgy meg a Fidesz már rég nem a fiatalok pártja. Arra ott van a Jobbik és az LMP. A Fidesz a nyugdíjasok és inaktívok pártja

2010.08.12. 12:45:42

"miért jó a Fidesznek az, hogy kollektíve hülyének néznek mindenkit, aki fiatal"

Ki mást nem néznek hülyének?

Mária néni 2010.08.12. 12:46:24

Nem én vetettem fel, de valóban nincs értelme az általános választójognak. Minimum életkor 23, a maximum pedig 60 kellene, hogy legyen. Érettségi és állandó munkaviszony is feltétel. Azok szavazzanak csak, akiknek a bőrére megy a vásár!

Mária néni 2010.08.12. 12:47:21

Miért baj, ha valaki azt mondja azoknak, akik úgy viselkednek, mint az állatok, hogy ne viselkedjenek úgy, mint az állatok?

Mária néni 2010.08.12. 12:48:38

@TaTa86.: Nagyon jól mondod. Meg kell fékezni az állati ösztönöket. A liberálisik éppen ezeket korbácsolják föl a fiatalokban.
Anarhiában könnyebb halászni a zavarosban.

Bobby Newmark 2010.08.12. 12:49:29

@Mainframe: ÖDESZ ez már, nem FIDESZ... Egyébként is átneveződtek Fidesz Polgári Pártra, aztán Szövetségre, semmi köze már a névnek az eredeti betűszóhoz.

Mária néni 2010.08.12. 12:50:47

Nem dicsőség, ha valaki fiatal, és az sem ha öreg. Retek lehet mindkét korosztály.

na__most__akkor 2010.08.12. 12:54:05

@Balance Of Power:
IGEN.
"Igen, a billentyuhasznalatbol teljes koruen lemerheto az illeto hozzaallasa a magyar nyelvhez, az orszaghoz, honfitarsaihoz."
Igen, a billentyűhasználatból teljes körűen lemérhető az illető hozzáállása a magyar nyelvhez, az országhoz, honfitársaihoz.

NEM.
"Ja de igen: Nemetorszagbol irsz"
Nem, nem Németországból írok. Most éppen itthon vagyok.
Az elmúlt tíz évben gyakran írtam külföldről, céges környezetből. Az ottani kollégák tudták, hogy mi, magyarok, kényesek vagyunk a nyelvünkre. Többnyire alapbeállítás volt az angol+német+magyar. Ahol nem, ott beállítottuk, vagy megkértük a rendszergazdát. Vagy a system administratort. Vagy bárkit. A cég hivatalos nyelve angol, (bár a cég egy német multi) a kollégák többsége németajkú, mi meg magyarok vagyunk, ők ezt tudják és respektálják.

Ilyen egyszerű.

Ha végleg elhagynám az országot (aminek nagyon nagyon kicsi a valószínűsége), odakint az lenne az első dolgom, hogy a környezetemben minden gépen beállítom a magyar ékezeteket. A magyar zászló a kapun csak a második lenne. AZ csak ott látszik. A magyar ékezet látszik itthon is.

efzsé 2010.08.12. 12:56:05

@kolbászoszsömle: Nevetséges! Mit ugrálnak az utcán?
Az utca fehgyelmezett, kulturált közlekedésre való. Nnna.

Mária néni 2010.08.12. 12:58:02

@efzsé:
És az is normális, hogy a szigetesek a HÉV-kocsikban spirituszfőzőn főzték a zabálnivalójukat, a liberalizmus szellemében?

Könnyű tönkretenni a naplopóknak azt, amit más az adójából tart fent.

efzsé 2010.08.12. 12:59:53

@Mária néni: A Válasz erre feliratra kattintottál -de egyáltalán nem arra válaszoltál, ami írtam.
Ezért én most nem "Válasz(olok) erre", Mária néni...

Kivlov 2010.08.12. 13:01:48

Italo Balbo 2010.08.12. 12:42:34
a zelempé meg a zsidóké + a naivaké...

na__most__akkor 2010.08.12. 13:02:26

@Mária néni:
"a maximum pedig 60 kellene, hogy legyen"

Nagggyyyon jjjó.

Akkor Szűrös Mátyás kivételével az utóbbi idők köztársasági elnökeinek nem lett volna választójoga ...

IzomTibi · http://tibor.blog.hu 2010.08.12. 13:05:19

@Mária néni: (többek közt neki) észrevehetően süt egyes hozzászólásokból egy igen magas elitista szemlélet, ami abból fakad, hogy a hozzászóló többnek, különbnek érzi magát a többségnél, illetve a tárgynál maradva a szigetelő drogosoknál.

mindamellett vitatnám, hogy értelmes ember kísérletet tenne arra, hogy másokat megítéljen az alapján, hogy részt vesznek egy zenei rendezvényen. ahol pariban vágnak nap mint nap 14 éves vodkázó fiatalokat.

lehetne mesélni a kisz-es, meg a különböző szocialista blokkok összeborulós bulijaikról is, ahol akárhogy számoljuk, nem a mostani fiatalok vettek részt.

a tegnapi szigeten kint volt egy ismerősöm, aki nem baszik 14 éveseket, nem drogozik, komoly ember (legalább olyan komoly mint ez a mária néni), hogy megnézze omara portuondot. és nagyon jól érezte magát.

amíg nálunk mindenki bölcsebbnek hiszi magát a másiknál, illetve erkölcsileg magasabbrendűnek, addig meg van baszva az egész, mária nénikkel meg a rasztahajú vadállatokkal együtt.

meg a kultúrával, aminek ez a szőcs ember az államtitkárja. pfah.

2010.08.12. 13:05:55

"A fiatalok többsége a Fideszre szavazott."

Na itt látszik, hogy gondolkodni képtelen vadállatok. Felelős magyar választópolgár otthon maradt!!!

na__most__akkor 2010.08.12. 13:08:09

Válasz erre
Mária néni 2010.08.12. 13:04:13
@na__most__akkor: és?

Igen. Igaza van.

Hány éves is, kedves Mária néni?
Kevesebb mint hatvan? És mi lesz, ha eléri? Akkor is ez lesz a véleménye?

Roy 2010.08.12. 13:17:36

@Mária néni: Látom elfelejtette milyen volt a régi fiatalság. Se jobb, se rosszabb. Időseknél gyakori mondás "bezzeg a mi időnkbem".
Én is az un. idősebb korosztályba tartozom. Nagyon sok becsületes tisztességes fiatalt ismerek. Persze mint minden korban most is vannak akik képtelenek komolyan venni a dolgokat. Ez azért nem azt jelenti, hogy nem lesznek belőlük tisztességes felnőttek.

Balance Of Power 2010.08.12. 13:22:57

@na__most__akkor: Jo tudni. Ezek szerint te mindent tudsz arrol, hogy en vagy mas aki ekezet nelkul ir ide, hogyan mit ir es mond ezekben a temakban. Elmeny ennyire szeles koruen tajekozott, eloiteletektol mentes, kinyilatkoztatasoktol ovakodo kommentelokkel eszmet cserelni.

@TaTa86.: De varjal, ha az egyhazak kinn vannak a Civil negyedben, akkor miert engedik ezt? Vagy csak sotetedes utan "vagjak partiba" a 14 eveseket?

@Mária néni: Valami konkret javaslat az allati osztonok megfekezesere?

snakekiller23 2010.08.12. 13:23:58

Schmitt és a magyar nyelv viszonyát kitűnően mutatja, hogy "ellensúly" helyett "egyensúly" akar lenni, aminek sajna magyarul 0 értelme van, hiszen az egyensúly az egy _állapot_, aminek eléréséhez szükségeltetik az _ellensúly_. Ja meg szerinte elnökként a törvényesség és a szakszerűség _mezsgyéjén_ kell mozognia... azaz a határán. I SEE WHAT YOU DID THERE

Roy 2010.08.12. 13:29:22

@cogito..sum: Igazad van.
Meg kell érteni, és meg is lehet érteni a fiatalokat. Megfelelően kell megszólítani Őket. Munkám során nagyon sok fiatallal dolgoztam együtt, és nem nagyon voltak problémáim velük. Mai napig is vannak fiatalok akikkel szinte baráti kapcsolatban vagyok. Igaz ezt köszönhetem a munkahelyemnek ahol 35 évet töltöttem el. és minden korosztály képviselte magát. Így megtanultam velük komunikálni.
Másrész nem felejtettem el, hogy én is voltam fiatal, mint velem sok hasonló korú. kor

CyberPunK 2010.08.12. 13:30:43

"Megmondta már Schmitt is, hogy erősíteni kell a szép magyar nyelvet, mert a fiatalok csak internezetnek, és kivész a rendes nyelv."

LOL

"Vagy ha már oktatás: alig pár hete idéztem itt másik kormányilletékest, aki arról beszélt, hogy azok a buta fiatalok a marketingszempontok alapján választanak maguknak egyetemet, valójában nem is tudják, mi a jó nekik."

XD

Na, később vok, addig döntsétek el, h az adóm és a szavazatom azért kell-e? :)

na__most__akkor 2010.08.12. 13:42:49

@Balance Of Power:

Vannak lusta disznók, akik leszarják a nyelvet, meg a többi magyart. És még meg is MAGYARázzák a hülyeségüket.

Függetlenül a témától.
Bár most éppen a magyar nyelvről is szó esett...

morden2 2010.08.12. 13:48:29

Gondolom aki fikázza a szigetet 10 éve rendszeresen ott van 1 hetet, hogy legyen alapja annak amit mond :D , vagy csak leül a tv elé és azt hiszi az a világ ami a fókuszban van ...

A fiatalokat soha nem lehetett irányítani, ez a védjegye a fiatalságnak, ellemben más korosztályokat néhány % nyugdíjemeléssel hihetetlen könnyen lehet manipulálni, pedig nekik elvileg évtizedes tapasztalataik vannak.

votvalamikor 2010.08.12. 14:05:16

Én is voltam kint a Szigeten, és nem csináltam "olyanokat", amiket írtatok. Persze tapasztaltam, hogy többen is részegek, akár a porban fetrengve is, de hogy MINDENKI???
A 14 éves lányok partiba vágásáról, illetve a fiatalok "állam" általi istápolásáról ugyanaz a véleményem, és ezt akár egy szóval is ki tudom fejezni: szülő.
De hogy korlátolt ókonzervatív barátaink is értsék: ezzel azt szerettem volna mondani, hogy
1. ha a szülő rendesen NEVELI a gyerekét, akkor az rendes felnőtt lesz, tud majd iskolát választani, nem veri meg a tanárt, stb...
2. ha a szülő rendesen NEVELI a gyerekét, akkor nincs 14 éves lány a szigeten...
Nekem még nincs gyerekem, de ha lesz, akkor 14 évesen nem megy se szigetre, se koncertre, se diszkóba, mert nem ott van a helye. Tanulni fog, játszani meg sportolni, ahogy én is tettem.

Szelid sunmalac 2010.08.12. 14:07:53

@morden2: Nagyjabol tiz eve voltam ott utoljara. Vagy kilenc. Nem tudom. Akkor fikazhatom? Zsufolt, budos, rohadt draga es semmit sem lehet bevinni. Kameraval figyelnek es kurva nagy a por.

orient 2010.08.12. 14:09:30

@votvalamikor: 10 pontból 10. Pontosan.

Érdekes a tesóm lánya mikor 14 éves volt meglepődve jött haza az iskolából, mert az osztálytársai arról beszélgettek ki kit szo*p*tt le. Ő meg leült rajzfilmeket nézni. Érdekes ő nála nem ez volt a téma. Ki is tehet erről ha nem a szülők akik szarul nevelik a gyerekeiket???

2010.08.12. 14:45:57

Én 32 éves vagyok nem 60. De én is csak azt tudom mondani, hogy a mai fiatalság nagyon gáz. Semmilyen pozitívum nem jut eszembe.
Nem a lázadó természettel, és kitűnni vágyással van probléma. Ez minden fiatalba kódolva van, függetlenül attól milyen korban, és milyen földrészen él. De lázadni nem egyenlő parasztnak lenni. A mai fiatalság beleszületett egy olyan anyagias világba, ahol paradox módon a maximalista elvárások mellett, semmilyen tenni akarás nincs a fiatalokban. Főleg ott, ahol ahol anyu apu fényesre nyalja az utód seggét. Katonaság eltörölve, és valami egészen eltorzult értékek –persze szülői szigor mélységes elítélése- mentén nevelődik az utánpótlás. Szerintem az már alapnak tekinthető, hogy köszönni egyáltalán nem tudnak az idősebbeknek, nem is tisztelik őket. De hogy valami rosszat mondjak az én korosztályomról is: Ez mind a mi bűnünk. Az opportunista önző harmincasok – negyvenesek nevelése szépen visszaköszönt.

Balance Of Power 2010.08.12. 14:46:46

@orient: Ez a 2 szelsoseg. 14 evesen az ember valahol a ketto kozott van altalaban.

orient 2010.08.12. 14:56:32

@Balance Of Power: hát akkor inkább a rajzfilmes szélsőség :)))

Ok, legyen ennél felnőttebb, de ne a szigeten.

Homeoffice 2010.08.12. 15:09:31

@Balance Of Power:

Ne feleddjük a brit viszonyokat.
Ahhoz képest még sehol sem vagyunk.
Nem is akarom hogy legyünk.
11-12 évesek fixen antibébit szednek...

Balance Of Power 2010.08.12. 15:10:56

@orient: Szerintem nem is nagyon vannak 14 evesek a Szigeten. Szulokkel viszont vannak fiatalabbak is boven, biztos ezek a szulok is pederasztak.

64lander 2010.08.12. 15:15:59

Nem igaz, hogy a fiatalok nagy része a Fideszre szavazott: a 18-30 éves korosztályon belül az LMP- és Jobbik-szavazatok összesen többet tesznek ki, mint a Fideszéi

A cikk egyébként tetszik :)

Dr. No 2010.08.12. 15:18:21

Erre tetszettek szavazni. Kétharmad!!!

szőketisza 2010.08.12. 15:20:00

@Bélabácsi: „Most a Fiúknak megvan a 2/3, most meg lehetne csinálni minden strukturális reformot. Ha ezt a nyugdíjasokra megcsinálják két éven belül, azzal viszont tutira elvesztik a választást 2014-ben.“

A reform nem a jelenlegi nyugdíjasokat érintené, sokkal inkább a potenciális FIDESZ-szavazó fiatalabb korosztályokat!

SÜN 2010.08.12. 15:25:21

szopgya ki a gecimet a smittpáll

_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2010.08.12. 15:39:16

Elképesztő volt végigolvasni a kommenteket... Tényleg, órákat lehetne hozzászólni.

Ami azt illeti, a mai fiatalságra tényleg ráférne némi fegyelem, nem értem ezen mit kell felháborodni. Mondom ezt 26 évesen. Nonsense, hogy 16-17 évesen azon megy a vita csütörtökönként, hogy hogy lehetne a legolcsóbban "bebaszni", illetve hogy 17 éves sporttárs lányok lajstromán a férfi csapatok 6-8 tagja szerepel köztudott módon...

Ami a szigetet illeti. Öcsém például szombaton azért megy ki, mert 12000 Ft-ért láthatja a Tankcsapdát, az Iron Maiden-t és Kalapácsot is egy nap! Erre máshol nincs lehetőség. Igenis vannak kint normális emberek, de ettől még sajnos igaz, hogy van, aki például képes egy Metallicára kifizetni 15 ezret, majd már az előzenekar alatt öntudatlan részeg lenni, a koncertre nem is fog emlékezni... Döbbenet...

Az oktatás színvonala pedig katasztrófális, az érettségi egy vicc, az egyetemet pedig 0 tudással végig lehet csalni. Mert csak erről szól a hallgatók 90%-nak: meg van a tavalyi feladatsor? Idén is azt adja. Megszereztem a tavalyi beadandót. Van egy program, ami legyártja a jegyzőkönyvet, stb. Ezt mindenki tudja. Elkeserítő. Aki pedig tisztességesen végigcsinálja, az nem tud büszke lenni a saját eredményeire, mert a végén semmi nem különbözteti meg attól, aki "összelopta" a diplomáját. Ha pedig tényleg igazán jó vagy, akkor egy nap azon kapod magad, hogy hazafias nevelés ide, jobb oldal oda, böngészed a külföldi ösztöndíjlehetőségeket... Nem a pénzért, nem a tájért, hanem az elismerésért és a megbecsülésért, a légkörért, a tudás és a munka tiszteletéért. Ezt pedig nem a levegőbe írom, hanem saját fél éves amerikai cserediák tapasztalat alapján.

Pontosan, hogy itt kell kezdeni az egészet, hogy belegondolunk egy ilyen kijelentés tartalmába, és nem hőbörgünk a hallatán. Valami végzetesen kezd félremenni... elég csak végigsétálni egy budapesti utcán este 23 után mondjuk csütörtökön...

De persze lehet csukott szemmel élni, szabadságjogokat hirdetni, az ifjúságot dicsőíteni, aztán a szakadék szélén már késő lesz a fék...

CyberPunK 2010.08.12. 15:47:19

@_Maverick: Én 27 éves vagyok, és mégis emlékszem, hogy 17 évesen nem csak csütörtökön voltam tökrészeg. Aztán mégis rendes ember lett belőlem, átlag feletti adózással.

Talon 2010.08.12. 15:52:44

Annyi 1 forintom lenne, ahányszor a Palibának nem sikerül az alanyt és az állítmányt egyeztetnie, vazzzze, haaa.....

Banya30 2010.08.12. 15:55:26

AZ igaz, hogy kulturáltan kell viselkedni, csak ha igazán belegondolok akkor bennem a következő kérdések merülnek fel: A magyar szigetelők nem vendégek?
Akkor miért is kell fizetni? Akkor adjanak "vendéglátói jegyet". Mert véleményem szerint aki fizet érte, az ugyanolyan vendég, mindegy, hogy mi áll az útlevelében.
Ha meg ugyanannyit fizet, akkor kinek szólt ez? A BKV-n utazóknak (ők nem vesznek részt a szigeten), akik esetleg összefutnak a Szigetre igyekvő külföldiek tömegével (ők sem), vagy az ott lakóknak (ők sem), esetleg a biztonsági őröknek (Ők végül is részt vesznek)? :))))) Szóval minden személyeskedés nélkül: kedves biztonsági őrök! Fogjátok vissza magatokban az állatot. :)))))))))

Balance Of Power 2010.08.12. 16:08:13

@_Maverick: Ez igy volt 20-30-40 eve is a vilagon szinte mindenutt.
A budapesti utca pedig biztonsagosabb mint valaha, paradox modon pont amiatt mert sokkal tobb a hejehujazo fiatal, koztuk rengeteg kulfoldi.

Álszentfazék · http://alszentfazek.blog.hu/ 2010.08.12. 16:23:14

Édes Barátaim! Minél erőszalosabb egy hatalom, annál inkább igyekszeik megregulázni a "rendetleneket". Vagyis, mindenkit, aki nem azt és nem úgy teszi, ahogy és amit a hatalom öregedő birtokosai szeretnének. A fiatalok pedig általában szeretik nem azt és nem úgy tenni.
Ha kicsi a hatalom, otthon morgnak az asszonynak, ha nagy, akkor a sajtóban osztják az észt. Mert azt hisszik: nekik lehet, sőt elvárjuk tőlük!
Mi csináltuk magunknak ezt a helyzetet. Lehet belőle tanulni. Főleg a fiataloknak, hiszen nekik még bőven van idejük javítani!

english grandma in use 2010.08.12. 16:33:40

jaj bazmeg, lehagytam az ekezeteket

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.12. 17:00:36

@Balance Of Power: Szerinted mit csináljanak? Bár valóban, Szigetre kimennie egy vallás képviselőjének és sátrat állítani brutál nagy képmutatás...

De gondolom a reklámért megéri nekik az erkölcseiket elárulni.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.12. 17:05:27

Az öregek nagy része mindig basztatni fogja a fiatalokat. Egyrészt irígységből, másrészt pont azért, mert őket meg fiatalon basztatták. Na nem bosszúból, egyszerűen csak ahogy felnő és megöregszik az ember közben végig azt gondolja, hogy ő a frankó jankó, a többiek meg hülyék. Csak menet közben kicserélődnek ezek a többiek.

Fiatalon, 15 évesen az egész felnőt társadalom gáz. Láazadás. Ez a világ rendje. Aztán 25 évesen a 35-40-esek meg a nyuggerek gázodnak tűnnek, de már a "mai" 15-ösök is. Mert másért és másképp lázadnak. Bezzeg mi. Fiatalá családosként, kezdve a kispolgári felpuhulást a "fiatalok" cikik, mert bezzeg mi még mésképp buliztunk (a körítés persze mindig más, de amúgy a nagy lófaszt). A nyuggerek meg továbbra is nyuggerek. Aztán mire nyuggerek leszünk, az összes addig fikázottt öregebb korosztály már a temetőben lesz, marad a fiatalabbak basztatása. A basztatás alapvetően korfüggetlen, szerintem társadalmi jelenség és kész. Mi vagyugy a faszacsávók, a többiek meg mind hülyék. Ez persze alapvetően a többségnél pont a félelemből és az önbizalomhiányból táplálkozik.

nestrot10 2010.08.12. 18:11:28

AKTUÁLIS VICC:
Meghal a roma, odafent találkozik Kádár elvtárssal.
Kádár megkérdi:
- Te roma, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én időmben?
Roma feleli:
- A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak a romák
meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és
azt akarják, hogy én dolgozzak!!!!!

biobender 2010.08.12. 18:15:28

"Minden résztvevőnek azt üzenném, hogy ha lehet, fogja vissza magában a vadállatot" vagyis Szőcs szerint MINDEN résztvevőben ott van a vadállat és ha ő nem szólna hát nem is fogná vissza magát.

Ez már az agyérelmeszesedés előrehaladott esete. Igaz, Kazahsztánban biztosan illedelmesek és visszafogottak a fiatalok - talán vissza kellene utazni?

2010.08.12. 18:25:28

Én nem értem miért ennyire idióta ez az index, hogy folyton ilyen hülye hatásvadász mondatokat tesz ki a címlapra. Tiszta blikk meg bp tv stílus.
Nem kell elmenni 9-kor aludni, de nekem sem hiányzik a többtízezer seggrészeg akik ordítozás közötti szünetekben egymást hányják le. Ezért nem is megyek megnézni őket...

biobender 2010.08.12. 18:40:11

@vuvuzela importőr: Hát talán mert pártunk és kormányunk jelesei ilyen hülye hatásvadász mondatokat tesznek ki a szájukon? Lehet, hogy ez az oka?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.12. 18:41:32

@Kivlov:
Leko Peternek sincs erettseguje
pl
hany 70-est soroljak aki agyilag lever?
@Gery.Greyhound:
magadra vetted
aztan ugyanilyen eloitelettel elsz egy falusi emberrel kapcsolatban
vicces

biobender 2010.08.12. 18:42:06

@vuvuzela importőr: Hát, talán mert pártunk és kormányunk jelesei "ilyen hülye hatásvadász mondatokat" tesznek ki a szájukon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.12. 18:43:58

amugy en nem vagyok , a huuu a mai fiatalok stb
en is voltam halaegnek reszeg P Mobilon, de
azert egy kicsit megtortent a lo tuloldalara eses
itt amerikaban azokat a dolgokat nem lehet megcsinalni, mint otthon
kozel sem/
/tudom, ettol meg itt is elborul az agya valakinek es kinyir egy fel egyetemet es az indianokat is kirtottak/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.12. 18:46:28

@Murderface:
varost nem mertek valtani, nem orszagot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.12. 18:56:12

@Mária néni:
ja ledolgozom az eletem es 61 eves korom utan kuss
jonehany allamfonek nem lenne valasztojoga
hoho

borovi 2010.08.12. 20:08:14

@Vincenzo testvér: Testvér, ha csak véletlen elírás is a Fidesz "kádárpolitikájáról" szóló eszmefuttatásod, hatalmas kifejezést, és LÉNYEGLÁTÓT is, alkottál.

Seregbontó 2010.08.12. 20:40:27

Nem a Fidesz üldözi el a fiatalokat ebből az országból. Ezzel az MSZP-SZDSZ próbálkozott (jelentős sikerrel), mert ugye Fletó megnodta, hogy el lehet menni, kéremszépen.

Ami meg a 15-30 éves korosztályt illeti (melyhez én is tartozom), teljesen igaz az a megállapítás, hogy a műveltségi szintje jelentősen romlik, a szókincse szűkül, egyre kevesebbet olvas. És van egy bizonyos igen széles rétege, amelyik a szórakozás egyetlen módjaként az IHB bulit ismeri, már 13-14 évesen dohányzik, narkózik, alkoholizál. És jórészük ezt sajnos felnőtt korára sem növi ki.

Teljesen igaz az a megállapítás is miszerint a diákok hajlamosak a könnyebb ellenállás felé elmozdulni, azaz ha csak tehetik elhanyagolják a tanulást, sokan megelégszenek a 2-3-sal minden tárgyból. Igaz, ez nem új jelenség (lásd Tanár úr kérem...), de egy olyan világban ahol az igazán jövedelmező gazdasági ágak már teljes mértékben tudásalapúak, ez a hozzáállás már középiskolában sem lehet elég.

Az általános társadalmi erkölcsökben szintén komoly hanyatlás mutatkozik, ami egyrészt világtrend, másrészt a hazai "liberális értelmiség" keze nyoma a társadalmon. Azé az értelmiségé, akik követendő mintává tették a szélsőséges individualizmust, és a tradicionális értékek valamint az elvárt viselkedésformák lesz*rását.

A Fidesz a fiatalok ügyét nemzetstratégiai kérdésként kezeli, aminek már rég itt az ideje. Márcsak azért is, mert ezen a korosztályon múlik, hogy lesz-e nyúgdíjuk a most dolgozó 40-50 éveseknek is.

Olyan kérdéseket kell itt megválaszolni, hogy lehet-e megállítani a társadalom öregedését? Lehet-e itthon munkát adni a fiataloknak? Tudunk-e olyan oktatást csinálni, hogy a jólképzett munkaerőre itt Magyarországon tudásalapú vállalatokat lehessen építeni?

Az eddigi kormányokat sem ez sem a fiatalok ügye nem érdekelte különösebben, hiszen az MSZP alapból nyugdíjaspárt, az SZDSZ pedig igencsak elveszett a nemlétező nyilaskeresztes párt levadászásában.

Ami pedig a liberális oktatáspolitikát illeti (Magyar Bálint módra), az a teljes csőddel egyenlő (integrált oktatás, iskolabezárás, bolognai rendszer, szöveges értékelés hogy csak a legismertebbeket említsem). naná egyik párt sem volt érdekelt a felelősségteljes polgárság kinevelésében, az elhülyült, kisebbségi komplexussal küzdő embereket könnyebb irányítani.

Aki pedig ezzel nem értett egyet, neadjisten meg mertte pendíteni, hogy léteznek nemzeti érdekek, nemzetstratégiai feladatok, és ezek középpontjában a fiatalok kell hogy álljanak, az burkoltan megkapta a fasiszta-náci jelzőt, meg hogy mit magyarkodik.

Őszintén remélem hogy ezentúl másképpen fognak menni a dolgok.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.08.12. 21:57:09

A politikától most elvonatkoztatva, szerintem általában a társadalomban egy óriási általánosító baromság ez a fiatal-öreg ellentét.

Lássuk először a fiatalok véleményét az idősekről. Az idősek tolakodnak, lökdösődnek, így próbálnak előrébb jutni. Igen ám, csak azt kéne észrevenni, hogy mikor a buszra vár a sor, és 1-2 öregasszony a táskájával töri az utat, közben az ő korosztályukból is ott állnak páran a sorban, tisztességesen várakozva. Ugyanis minden korosztályban meg vannak a taplók, így az időseknél is, ők fiatalon is ugyanakkora tajparasztok voltak, a kedves idős nénik meg kedves fiatal nők voltak fiatalon, nem idős korukra lettek jobbak.

Ami az öregek fiatalokról alkotott véleményét illeti, szerintem az általánosításnál szerepet játszik az emlékek megszépülése, valamint az irigykedés is. Meg sok idős azokat a fiatalokat jegyzi meg, akik az ablaka alatt szúrták magukba a heroint, nem azokat akiket éppen dolgozni lát, vagy tanulni, esetleg kulturáltan szórakozni.

A hangoskodás meg megint sokkal bonyolultabb, mint ahogy leegyszerűsítik itt sokan. Nem egy idős embert láttam, aki még a legapróbb zajokra is panaszkodott, hogy nem tud aludni. Nyilván az emberek zajérzékenysége különböző, de itt szerintem az is szerepet játszik, hogy szuggerálják magukba a dolgot, hogy képzeli a szomszéd hogy ezt meg azt csinálja, aztán az idegességtől nem tudnak aludni. Igen ám, de ott a másik oldal, az sem korrekt ha egy lakásban minden hétvégén házibuli van, a szomszédok örömére. Én úgy látom, a gátlástalanság az amit nem szabad tolerálni, ez pedig korosztály független...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.08.12. 22:01:36

@huvosvadasz:
Úgy van, nagyon jól összefoglaltad, de mindig voltak és lesznek olyan emberek is emellett, akik inkább magukkal foglalkoznak. Róluk kéne példát venni mindenkinek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.08.12. 22:05:17

@egy derék katona:
A Fidesz előző kormányzása idején(IS, mert előtte IS) ezerrel ment a diploma gyárak felduzzasztása, miközben semmit sem tettek a szakképzések tönkretétele ellen. A több százezer munkanélküli bölcsész nem fogja fellendíteni az országot, miközben hiány van jól képzett szakmunkásból.

Mav (törölt) 2010.08.12. 22:19:51

Sziasztok!

Végigolvastam az összes kommentet, és most reagálnék ezekre, valamint a bejegyzésre is.

Mint a nickemből is kiderül, mai fiatal vagyok, 19 éves.

Magyar vagyok, magyar billentyűzettel, így használom az ékezeteket ami hozzátartozik a nyelvhez, mint írták már előttem. Elképesztő, hogy kortársaim, és a nálam fiatalabbak milyen követhetetlen, igénytelen módon kommunikálnak egymással a chaten: a sok-sok fölösleges, érthetetlen rövidítés, smiley; ékezetek hiánya; stb...

Én nem járok semmiféle fesztiválra. Nem azzal van a probléma, hogy koncertek vannak, hogy lehet kártyázni a haverokkal, hanem azzal, hogy igen, a mai fiatalok mit művelnek fesztiválozás, "kultúrális" rendezvényen való részvétel címszóval. Az egész a piáról, a beb*szásról, a szexről szól.

Az a baj, hogy ez nem csak a fesztiválokon van így. Hanem a mindennapi életben is. Nem tudok úgy végigmenni az utcán, hogy ne lássak egy srácot, aki éppen a barátnője fenekét markolja. Azt látom, hogy a fiatalok élete csak arról szól, hogy szex, pia. (Mikor van legjobban tömve a villamos? Este 9 után!!!) Ehelyett inkább tanulnának a kedves fiatalok. Nyilván mindenki a képességeinek megfelelően. Ehhez járul még az oktatás színvonala is, a bolognai rendszert meg mindenféle hülyeséget meg köszönjük az előző 8 év kormányainak. Szórakozni meg lehet, menjen moziba, színházba, bowlingozzon a barátokkal, sportoljon.

Egy pár mondat erejéig kitérnék az alkohol és a szex témakörére. Nem tudom felfogni, hogy 20 éves kor alatt mi a fenét akarnak. Mire jó ez, hogy iszunk, szexelünk, cigizünk? Vagánykodás? Mert akárhogy nézem, gyakorlati haszna nincsen. Szerintem szánalmas. Mi az eredménye? Sok züllöt tizenéves. Alkohol és dohányáru kiszolgálása 18 éves kor alatt tilos a boltokban, de mégis eladják a fiataloknak, mert kell a pénz. A szexből meg van a sok abortusz, meg a gyerek, akit nem tudnak eltartani, magára hagynak, stb.

Az pedig, hogy a mai fiatalok többsége ilyen, - itt kihangsúlyoznám, hogy igen nagy tisztelet a kivételeknek - főként a mindenféle liberális nevelési elveket valló szülők hibája, akik képtelenek normálisan nevelni a gyereküket/gyerekeiket, és mindent megengednek nekik. Itt is tisztelet a kivételeknek.

Szóval teljes mértékben egyetértek az államtitkár úrral, és azokkal, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak.

Üdv:

egy mai fiatal

biobender 2010.08.12. 22:56:27

@mai_fiatal: "Szóval teljes mértékben egyetértek az államtitkár úrral, és azokkal, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak."

Hát az mekkora meglepetés volna, ha nem értenel egyet azokkal akik hozzád hasonlóan gondolkodnak??

Egyébként gratulálok - rég nem éltem így át a hetvenes évek KISZ-es feelingjét mint a hsz-ed olvasása alatt- ha paródia volt akkor remekül sikerült! ha azonban komolyan gondolod...

Bobzen 2010.08.12. 23:01:34

@mai_fiatal: Azért valahol szomorú, hogy 19 éves létedre máris egy begyepesedett és vaskalapos nyárspolgár lett belőled, aki azon méltatlankodik, hogy a körülötte élők többsége szereti kiélvezni a fiatalságát, s nem kizárólag oly módon, hogy ezzel a begyepesedett konzervatívoknak is imponáljanak. Az még szomorúbb lenne, ha 30+ létedre képes voltál egy kamunickkel regelni, s idehányni ezt a neokon közhelygyűjteményt "egy mai fiatal" név alatt.

Seregbontó 2010.08.13. 03:01:29

@Zabalint: Ez valóban így van, sajnos, pláne, hogy bölcsésznek az alcsony fizetések és társadalmi megbecsültség miatt általában oda nem való emberek mennek. Kommunikációs szakmenedzserekből is kezd kicsit sok lenni.

Azonban ez a problémakör manapság közszájon forog, s mint ilyen előbb-utóbb el fogja érni a politikai döntéshozók szintjét is. Legalábbis remélem.

steamengine52 2010.08.13. 05:33:01

Valaki azt írta itt, hogy a fiatalokat nem lehet manipulálni.
Dehogynem, őket a legkönnyebb.
Azért könnyű, mert meg vannak győződve róla, hogy nem lehet manipulálni őket.
Naponta és folyamatosan meg is teszik velük.
Úgyhogy nem kell nagyarcúskodni.

boróka- 2010.08.13. 06:08:43

Ne már:) Mi a baj a szigettel? Nagyon is lehet élvezni a drogosokat, a port, a sarat, a mocskot, a hányásban fetrengést, csak jól be kell ba....xni hozzá!!:)

boróka- 2010.08.13. 06:24:13

@TaTa86.: "fiatalok a marketingszempontok alapján választanak maguknak egyetemet, valójában nem is tudják, mi a jó nekik"
Megint igaz. A többség rohadtul nem tudja mit akar. Corvinus jól hangzik, jelöljük meg!" - írod. Úgy biza. Menj lányom az Eltére jogra, mégis ad egy doktori címet. Kábé így.

A többi gondolatoddal is egyetértek, tökéletesen.

kisa 2010.08.13. 06:39:46

@biobender: Pontosan így éreztem én is, csak még vacillálok a 60-as és a 70-es évek között. De inkább a hetvenes.

nyisz 2010.08.13. 06:58:43

A Szigetnek egyetlen baja van.
Hogy a 70-es évek végén, 80-as évek elején (mikor a korosztályhoz tartoztam) még nem volt.

Az pedig érdekes élmény, hogy az akkori sötét KISZ és PÁRT titkárok, akik szidták a kapitalizmus mételyétől megszédített fiatalokat, most népnemzeti erkölcsősz képében reinkarnálódtak.

Mav (törölt) 2010.08.13. 07:08:05

@Bobzen: "Az még szomorúbb lenne, ha 30+ létedre képes voltál egy kamunickkel regelni, s idehányni ezt a neokon közhelygyűjteményt "egy mai fiatal" név alatt."

Nem szokásom a hazudozás. Egyébként meg nevezd úgy a hozzászólást aminek akarod, nevezz engem aminek akarsz, de azt ne mondd, hogy az jó, hogy már 14 évesen töltik magukba a piát, szívják a rengeteg cigit, ami mind rengeteg pénz, saját keresetük nincsen, ergo a szüleik pénzét költik, az egészségüket elbarmolják, kezdve a gyomortól a májon és a tüdőn át a gégéig és a szájig, aztán a sok mocsok amit maguk után hagynak, amit megint nem ők takarítanak maguk után.

Tehát arról, amit te így hívsz: "szereti kiélvezni a fiatalságát", egyszerű, világos logikával belátható, hogy minden szempontból haszontalan és káros. Ezzel szemben aránytalanul kicsi az az "élvezet", amit állítólag a kedves fiatalok éreznek, mikor egy-egy IHB party után, vagy fesztiválon a hányásban fekve koszosan, alkoholtól és cigarettától büdös szájjal, a hangos zenétől eltompult hallással éreznek. Talán majd 40-60 évesen elgondolkodnak a kórházban, hogy megérte-e, és hogy esetleg azt a pénzt, amit ezekre költöttek, talán jobb, egészségesebb dolgokra is el lehetett volna költeni.

Mav (törölt) 2010.08.13. 07:09:27

@biobender: az előző hozzászólásom neked is szól

funfun 2010.08.13. 07:30:17

@mai_fiatal: Írod: "Ehelyett inkább tanulnának a kedves fiatalok." Aztán ezeket is írod: "Sok züllöt tizenéves" ""kultúrális" rendezvényen". Szerintem nem ártott volna, ha te is tanulsz, akkor tudod, hogy zülöTT és kultUrális. Tehát 2 té, és rövid u.
Szánalmas, amit írsz, akár 19 vagy, akár 45.

-vadvirág- 2010.08.13. 07:37:19

Volt olyan a világtörténelemben, hogy egyetértettek, hasonlóan gondolkodtak a különböző generációk?

Mav (törölt) 2010.08.13. 07:53:14

@funfun: Álszent módon úgy csinálsz, mintha soha nem írtál volna el semmit. Szánalmas pedig az a sok ember, aki részegen, bagósan fetreng a mocsokban. Na meg azok, akik ezt elvakultan támogatják. Gratulálok. Azt meg te sem tudod megmondani, hogy azon kívül, hogy a haverok előtt ő lesz a faszagyerek, aki megiszik 5 liter sört - vagy mit tudom én mennyit - milyen, kifejezetten hasznos, előnyös tulajdonságai vannak a sok egészségügyi gonddal szemben, amiért ezt megéri csinálni. Annyira jó betegnek lenni ma a kórházakban, vagy mi?

english grandma in use 2010.08.13. 08:10:43

mai_fiatalt reszegen sunaznam

kisa 2010.08.13. 08:13:59

@mai_fiatal: Nos, úgy gondolom, hogy NEM minden fiatal ilyen. NEM minden fiatal piál, drogozik, cigizik 14 éves korában. Mindannyian ugyanabba a hibába estek: egy adott, nagylétszámú csoport egy elenyészően kicsi halmaza alapján általánosítotok az egész csoportra - vonatkozik ez mindazokra is, akik az öregeket agyalágyult vén hülyéknek titulálják. Igen, vannak, akik tizenkevés isznak, drogoznak, cigiznek, de többen vannak, akik NEM. Hányan is vannak a szigeten? 50-60 ezren? És hány fiatal van világszerte, akik viszont nincsenek a szigeten? Nyilván mindig azok látszanak jobban, akik valami miatt kilógnak a sorból, és gyakran miattuk nem látszik, milyen nagy a sor, amiből ők pont kilógnak. Egyszerűen nem értem, miért kell a generációknak egymásnak esni: minden öreg volt fiatal, ha már nem is emlékszik rá, és minden fiatal lesz öreg, ha szerencséje van.

ki kicsoda 2010.08.13. 08:21:51

"Ugyanis van itt egy nagy titok. A fiatalok többsége a Fideszre szavazott. Ez persze nem nagy szó, minden társadalmi csoport többsége a Fideszre szavazott, persze kivéve az angyalföldieket, na de akkor is. Most az nekik tényleg jó, hogy a szavazóik egy jókora részét kitevő csoportot megtesznek, ha nem is ellenségképnek, de mindenképp valami lenézendő brigádnak? Játsszunk újra hatvanas éveket, amikor a hosszabb hajért nyilvános megalázás járt az iskola folyosóján?"

... ha csak ezt nem értenéd, nem szavaztál volna a fideszre!

... mert azt érted, hogy az NBH-ból AVH lett, ahol már az előző Orbán kormány idején is III/III-as operatív tiszt - a besúgók beszervezője, félelemben tartója - lehetett a polgári titkosszolgálatok irányítója, ma pedig a katonaié, már az AVH-ban és vihette ellenzékben az árnyéktitkosszolgálatukat az Új Defend "tulajdonosaként", bizonyos Horváth József?

www.nbh.hu/

2010.10.23.

kisa 2010.08.13. 08:38:29

@mai_fiatal: Mint mindig. :-) Mert én, a többi vén agyalágyult hülyével szemben, a korral egyre bölcsebb leszek, viszont hébe-hóba eszembe jut bohó ifjúságom is. :-)
Neked is javasolnám, hogy néha engedd el magad, nem kell mindig mintagyereknek lenni, de azért tudj mértéket tartani! :-)

Én vagyok Töhötöm! (törölt) 2010.08.13. 08:50:05

1. a blog bejegyzés faszság. hol éltél kisfiam a 60 -as években? a szcializmus csúcspontja volt, a gazdaság működött. most mi van? lófasz, hitelből-élés ország és családszinten is. a hajas hasonlat is faszság.
2. a sziget témához: aki akarja mehet. aki szeretne megrohadni a 50 fokban, egész nap puttulni, inni, fetrengeni és este meg rikácsolni a bokrok között annak hajrá. mondjuk azt megkérdezném a gerendai vagy kitökömtől, hogy mi a lófasz kerül a hetijegyben 52 ropiba...

Devil 2010.08.13. 09:09:58

"Aztán elhangzott például az oktatási törvény vitájában, hogy a fiatalokat rá kell venni a keményebb tanulásra, mert maguktól mindig a könnyebb utat és a kiskapukat választják."
Talan azert T. politikusok mert a fiatalok a szuleiktol, onoktol, az egesz orszagtol ezt latjak. Nem mindenkit lehet megetetni a kepmutato, alszent, demagog maszlagjukkal (es a fiatalok tobbsege sem szavaqzott onokre).
Ha valtozast akarnak MAGUKKAL KEZDJEK! Pld ahogy Felto mondta: el lehet innen menni. De jo lenne ha nem csak a cegek mennenek el hanem Onok is!

orient 2010.08.13. 09:19:23

@Én vagyok Töhötöm!: "a szcializmus csúcspontja volt, a gazdaság működött. most mi van?"

Ez csak viccnek szántad igaz?

Balance Of Power 2010.08.13. 09:20:30

@huvosvadasz: Ez mind igaz, de nekem meggyozodesem, hogy mi mar nem ilyen basztatos oregek leszunk. Egyszeruen azert, mert mi mar egy felgyorsult vilagban nottunk fel, nagyszuleink/szuleink eleteben pedig alig volt valtozas. Mondjuk bejott a tv es aztan annyi, mi pedig csak kapkodjuk a fejunket a vilag valtozasan, de kovetni is tudjuk. Es fogjuk tudni idosebb korban is.

@mai_fiatal: Kedves Szocs Jr., azert te is lazithatnal egy kicsit. Tudat alatt valoszinuleg irigyled a baratnoje feneket markolo sracot.

Grigorij 2010.08.13. 10:05:40

Mária néni!

Nem szólt a hétágú kék csillag kötelező viseletéről!

Egyébként érdekes felvetés, hogy csak x-y életkor közötti munkahellyel rendelkezők szavazhassanak...
Mert ugye annyira demokratikus, hogy mondjuk egy 59 éves rokkantnyugdíjas sorsáról olyanok döntsenek, akiknek NYŰG mindazon állampolgárok halmaza, akik
- nem angol szlenggel beszélnek
- nem valamilyen multinál dolgoznak
- esténként nem üldögélnek belvárosi trendi helyeken
- akik férfiként nem vesznek fel rózsaszín inget
- akik focizni, teniszezni járnak, nem pedig Squash-olni
- akik a természetet vagy a kirándulást nem valami társadalomellenes elfajulásnak tartják
- akik nem rejszolják le a lábukat egy ostoba mobiltelefon miatt

Gyakorlatilag mindazok, akik nem a mai faszisztoid amerikai marketing szerint FOGYASSZÁK az életet...

Persze az első 20-25 évükben ezek az elkorcsosult, marketing idegen anti-brüsszelisták tartották el a most szélsőségesen kirekesztő prosztó generációt (természetesen akinek nem inge...)

Mert nem az a helyes, ha angolul beszélsz a munkahelyeden, hanem az, hogy ismered a múltad! Hogy tiszteled a hazádat, a nyelvét, a kultúráját stb.
Bármennyire is szeretnék Brüsszelben, hogy ne ismerd/szeresd...

Szóval annak kell ELTAKARODNIA Magyarországról (életkortól függetlenül), aki a multinacionalista, globalista, kozmopolita életfilozófiát fölé helyezi hazájának!

De ahogy látom, Magyarországon előbb lesz kötelező valami "életkorjelző" csillag kötelező viselete...

(Hitler, Sztálin röhög ... Amit ők nem tudtak megvalósítani erőszakkal, ideológiával - az a globalizációnak, a marketingesek segítségével röhögve sikerül...)

Barbaar 2010.08.13. 10:15:52

Én is harminc alatti vagyok, de mi nem igaz a fentiekből. Igaz az internetes dolog, az hogy mindig a kiskaput keressük, meg hogy a főiskolán is rengetegen fölösleges szakmát választanak, amivel sosem fognak tudni elhelyezkedni.
Lehet, hogy minden korban megvannak a hasonló problémák, de tényleg nem véletlen, hogy annyi bölcsész, meg egyéb diplomás dolgozik a futószalagok mellett. Meg hogy nagyon sokan tényleg nagyon műveletlenek és nem tudnak beszélni magyarul.
Mondom biztosan régebben is voltak hasonló problémák, és terelgették is a fiatalságot, és szerintem most is terelgetni kellene.

fehéregér 2010.08.13. 10:27:44

Ajjaj.

Tényleg! Essünk egymásnak! Öreg-fiatal, porbanfetrengőállat-szenilisnyugger...

Amúgy ez a jógyerekre nevelési attitúd a politika részéről, valamint a fiatalok általánosító leszólása kontraproduktív, ehhez még különösebben tanultnak sem kell lenni, hogy felmérje valaki.

Rettenetesen ostoba dolog "liberális" nevelési elveket hibáztatni, ez ugyanis nem azonos a gyerek leszarásával, ellenkezőleg, a szabadság a nevelésben azt jelenti, hogy nagyon is és érzékenyen figyelek rá, hogy sok esetben szabadon dönthessen, ne kezeljem a saját termékemnek, amivel azt csinálok és úgy, ahogy akarom. Ezzel lényegesen egészségesebb felnőtt válik belőle, mint a konzervatív, poroszos drill által megtört gyerekekből.

Amitől a mai fiatalok bajban vannak, az a felnőttek bűne, az a világ, amit a felnőtt társadalom mutat nekik, merthát a gyerekek isznak? részegen fetrengenek? tizenévesekkel szexelnek a Szigeten?
És mindeközben mit csinálnak a felnőttek? Pornót néznek még a parlamentben is? Korrupt, álszent gazemberek? Bunkók és ordítoznak egymással úton, útfélen? A tanárok némelyike kis szemétládának hívja a gyerekeket? A szülők a saját bajaikkal és szórakozásaikkal vannak elfoglalva, "jaj, kihűlt a vágy, lépek!" újabb partner, a gyerek meg leszarva?? Akkor miről beszélünk?

A legnagyobb gáz, annyira, hogy alig hiszem el, hogy élő személyről van szó, ez a Mária néni nicnevű borzalom, egek, inkább jöjjenek a marslakók!. De a magát mai fiatalnak tituláló kisiskolás fogalmazású generációs öngyűlölő sem semmi versenyző...

Na, aki pedig még itt is cigányozik, az fulladjon meg. Lehetőleg máma még.

Bobby Newmark 2010.08.13. 11:58:59

@-vadvirág-: Ja, háborúk, főleg a világháborúk alatt...

Bobzen 2010.08.13. 12:08:26

@mai_fiatal: "Az még szomorúbb lenne, ha 30+ létedre képes voltál egy kamunickkel regelni, s idehányni ezt a neokon közhelygyűjteményt "egy mai fiatal" név alatt."

"Nem szokásom a hazudozás. Egyébként meg nevezd úgy a hozzászólást aminek akarod, nevezz engem aminek akarsz, de azt ne mondd, hogy az jó, hogy már 14 évesen töltik magukba a piát, szívják a rengeteg cigit, ami mind rengeteg pénz, saját keresetük nincsen, ergo a szüleik pénzét költik, az egészségüket elbarmolják, kezdve a gyomortól a májon és a tüdőn át a gégéig és a szájig, aztán a sok mocsok amit maguk után hagynak, amit megint nem ők takarítanak maguk után. Tehát arról, amit te így hívsz: "szereti kiélvezni a fiatalságát", egyszerű, világos logikával belátható, hogy minden szempontból haszontalan és káros. "

Ne légy már ilyen képmutató. A pia, cigi minden életkorban káros. Ha az emlegetett 14 éves tinédzser minden ismert kockázat és tiltás ellenére képes mindent megtenni annak érdekében, hogy hozzájusson a választott mérgéhez, akkor én azt mondom hajrá, legalább működik a természetes kiválasztódás. Az én problémám inkább az, hogy te lényegében a hasznosság elve mentén ítéled meg a kikapcsolódást, szóval a te elbaszott logikád mentén 20 év fölött sem ildomos péntek este legurítani pár sört mert "fölösleges és káros".

"Ezzel szemben aránytalanul kicsi az az "élvezet", amit állítólag a kedves fiatalok éreznek, mikor egy-egy IHB party után, vagy fesztiválon a hányásban fekve koszosan, alkoholtól és cigarettától büdös szájjal, a hangos zenétől eltompult hallással éreznek."

Először is: mondatszerkesztésből kampó, úgyhogy innentől kezdve minden tanulással kapcsolatos lózungod hiteltelen. Másodszor: én azt mondom, carpe diem. Eléggé besavanyodott ember lehetsz, ha a másnaposságot hozod fel, mint érvet a "bulizás" ellen.

"Talán majd 40-60 évesen elgondolkodnak a kórházban, hogy megérte-e, és hogy esetleg azt a pénzt, amit ezekre költöttek, talán jobb, egészségesebb dolgokra is el lehetett volna költeni."

Talán, de talán nem. Talán a magadfajta nyárspolgár fog 40-60 éves korában elgondolkodni az unalomban töltött 20-40 év után, hogy talán jobb lett volna, ha nem kizárólag PG-13 besorolású hobbikkal pazarolja el az ifjúságát.

Mav (törölt) 2010.08.13. 12:41:05

@Bobzen: "20 év fölött sem ildomos péntek este legurítani pár sört mert "fölösleges és káros"."

Nem a pár sörrel van a baj, hanem ha ez a pár 25-öt jelent, és adott esetben nem is sör hanem valami töményebb. A baj az, hogy sokan nem tudnak mértéket tartani, és kerülnek abba az állapotba, amiben egy-egy buli után elég sok fiatalt látni. A vörösbor például kis mennyiségben egészséges.

"Először is: mondatszerkesztésből kampó, úgyhogy innentől kezdve minden tanulással kapcsolatos lózungod hiteltelen."

Te még soha nem rontottál semmi, és mi is a köze egy hibának a tanuláshoz? Egyébként is nem mindenki nyelvész, lehet valaki villamosmérnök.

"Másodszor: én azt mondom, carpe diem. Eléggé besavanyodott ember lehetsz, ha a másnaposságot hozod fel, mint érvet a "bulizás" ellen."

A jövőd nem érdekel? Az, hogy ahogy öregszel, egyre rosszabbul bírja a szervezeted az ilyen megpróbáltatásokat, és jó lenne idősebb korban is mást csinálni, mint orvosi rendelőkbe járkálni? Te tudod.

"Talán, de talán nem. Talán a magadfajta nyárspolgár fog 40-60 éves korában elgondolkodni az unalomban töltött 20-40 év után, hogy talán jobb lett volna, ha nem kizárólag PG-13 besorolású hobbikkal pazarolja el az ifjúságát."

Szó sincs unalomról. Sok-sok szórakoztató elfoglaltságot lehet találni a beb*száson kívül is. Amikor pedig én 80 évesen nyugodtan golfozgatok, lehet, hogy te már rég nem leszel.

Bobby Newmark 2010.08.13. 13:21:20

@mai_fiatal: A gyomorfekély, amit az egészséged megőrzése miatti idegeskedés során szerzel, okozhat gyomorrákot...

A máj, vese, szívkárosodás nem a havi két bebaszástól van, hanem a havi harminctól. Egy bulizó fiatal nem egyenlő alkoholista.

Mértéktartás nem cél. Emellett ők tudni fogják, amit te SOHA, hogy hol a határ. Ahhoz, hogy ezt biztosan tudd, át kell lépni. Többször.
Jellemzően a hozzád hasonló begyöpösödött jókisfiúk szoktak ordenáré mocsokrészegre széthullani két felestől a szociális ivászatokon, mint pl a családi/baráti esküvők, keresztelők, stb.

Nem a vörösbor az egészséges, hanem a benne lévő tannin. A kis mennyiségű alkohol is ugyanúgy káros, mint a nagy mennyiségű, csak kisebb kárt okoz.

Egy villamosmérnök is értelmiség kategória, illik neki is helyesen írni.

Ahogy öregszik az ember, ritkulnak a bulik is, és most a fiatalok bulizási szokásairól van szó, nem a kezdő alkeszokról. Mert a kettő nem ugyanaz, bár van átfedés persze. A fiatalok 90%-a bulizik, az országnak meg csak néhány százaléka alkesz.

Bobby Newmark 2010.08.13. 13:22:22

@Bobby Newmark: Jav: Mértéktartás nem cél. = Mértéktartás nem FELTÉTLENÜL cél, nem MINDIG cél.

Bobzen 2010.08.13. 13:37:26

@Bobby Newmark: Nagyjából ugyanígy válaszoltam volna, köszi :)

Mav (törölt) 2010.08.13. 13:44:50

@Bobby Newmark: "A gyomorfekély, amit az egészséged megőrzése miatti idegeskedés során szerzel, okozhat gyomorrákot..."

Én nem idegeskedek, csak törekszem arra, hogy meg is maradjon.

"A máj, vese, szívkárosodás nem a havi két bebaszástól van, hanem a havi harminctól. Egy bulizó fiatal nem egyenlő alkoholista."

Valóban, de a betegség kockázatát mindenképpen növeli, és sokan nem havi kétszer b*sznak be.

"Mértéktartás nem cél. Emellett ők tudni fogják, amit te SOHA, hogy hol a határ. Ahhoz, hogy ezt biztosan tudd, át kell lépni. Többször.
Jellemzően a hozzád hasonló begyöpösödött jókisfiúk szoktak ordenáré mocsokrészegre széthullani két felestől a szociális ivászatokon, mint pl a családi/baráti esküvők, keresztelők, stb."

Ha nem is tudják hogy hol a határ, akkor is lehet érezni a pia hatását, és akkor kell leállni, mikor még nem késő.

"Egy villamosmérnök is értelmiség kategória, illik neki is helyesen írni."

Mindenki hibázhat, nemde?

"Ahogy öregszik az ember, ritkulnak a bulik is, és most a fiatalok bulizási szokásairól van szó, nem a kezdő alkeszokról. Mert a kettő nem ugyanaz, bár van átfedés persze. A fiatalok 90%-a bulizik, az országnak meg csak néhány százaléka alkesz."

A bulik ritkulnak, de az alkohol szeretete megmarad.

Bobzen 2010.08.13. 14:04:00

"Valóban, de a betegség kockázatát mindenképpen növeli, és sokan nem havi kétszer b*sznak be."

Ha egy szakavatott "életmód-tanácsadó" (dietetikus, személyi edző, satöbbi) kinyitná a hűtőszekrényed, s mérlegre tenné, hogy heti hány órát töltesz aktív testmozgással, ezer százalék, hogy találna valami kivetnivalót az életmódodban.

"Valóban, de a betegség kockázatát mindenképpen növeli, és sokan nem havi kétszer b*sznak be."

A gulyásleves és marhapörkölt is növeli a koleszterinszintet és szívroham kockázatát, sokan is pusztulnak bele infarktusba... ÉS AKKOR MI A FASZ VAN? Kezdjünk el hozzád hasonlóan rinyálni, csak nem fiatalok, hanem a középkorú kifőzde-törzsvendégek miatt?

"Ha nem is tudják hogy hol a határ, akkor is lehet érezni a pia hatását, és akkor kell leállni, mikor még nem késő."

Kábé igazoltad Bobby-t. Lagzikon inkább maradj a kölyökpezsgőnél.

"A bulik ritkulnak, de az alkohol szeretete megmarad."

Hányszor rágjuk még a szádba, hogy ne általánosíts?

Balance Of Power 2010.08.13. 14:19:49

Tenyleg hogy gondolkozhat valaki 19 evesen ugy, mint egy 70 eves...?

Mav (törölt) 2010.08.13. 14:33:28

@Bobzen: Úgy látom ennek a vitának nincs értelme. Fölösleges magamat ismételgetnem. Ezután is csak az tudnám leírni, amit eddig leírtam, ti is csak ugyanazt hajtogatnátok.

Egyébként meg mindenki úgy teszi tönkre az életét, ahogy szeretné. Én nem kívánok pénzt, időt fecsérelni erre, de akinek ennyi pénze van, akit ez tesz boldoggá, akinek ez jelenti a kultúrát, és aki csak ennyire igényes, akkor csak rajta. Mindenki azt eszi, amit főzött.

Mav (törölt) 2010.08.13. 14:37:15

@Balance Of Power: Úgy, hogy nem követ minden mai marhaságot, divatot, és van igénye a kultúrára.

Bobzen 2010.08.13. 14:43:57

@mai_fiatal:

"Úgy, hogy nem követ minden mai marhaságot, divatot..."

en.wikipedia.org/wiki/History_of_alcoholic_beverages

"...és van igénye a kultúrára."

Öt napot töltöttem a Művészetek völgyében, nem mondom, hogy minden programon részt vettem, de azért "adtam a kultúrának", utolsó nap pedig kegyetlenül bebasztam a csajommal és a barátnőivel - táncoltunk, énekeltünk, s úgy általában: szórakoztunk, jól éreztük magunkat. Paradox helyzet, mi?

Bobzen 2010.08.13. 14:46:39

@mai_fiatal: Ezer érvem lenne még a nyárspolgári hozzáállásod abszurditását illetően, de te láthatóan kifogytál az érvekből, így nincs mire reagálnom.

Mav (törölt) 2010.08.13. 15:08:32

@Bobzen: Nem fogytam ki, csak nem látom értelmét a vitának, mert meggyőzni úgysem foglak, meg nem is akarlak.

Bobby Newmark 2010.08.13. 15:28:59

@mai_fiatal: Az a helyzet, hogy olyan kis elborult álomvilágban élsz, hogy az nem mindennapi. Szerinted rajtad kívül mindenki, aki valaha életében már fogyasztott alkoholt, az egy alkoholista függő szarember, akit csak idő kérdése, hogy mikor visz el valamelyik belső szerve.

Legalábbis ezt adod itt most nekünk elő.

Az ember szervezete egy eléggé strapabíró szerkezet, igen melós tönkretenni. És nem a különleges alkalmankénti erős megterhelés (évi egy hét Sziget, példának okádék) teszi tönkre, hanem a mindennapokban folytatott életmód.

Innentől kezdve hiába igaz részleteiben, amit írsz(májkárosodás, miegymás), összességében mégis egy oltári nagy baromság.

Szerintem csak megideologizálod, hogy miért voltál lúzer akkoriban, amikor mindenki más a korosztályodból bulizott. De ezt csak halkan jegyzem meg.

Balance Of Power 2010.08.13. 15:36:31

@mai_fiatal: Szemellenzos vagy es fekete-feherben gondolkodsz. Ez semmikepp sem jo.
Lehet valaki ugy is absztinens es tiszta eletu, hogy emellett nem korlatolt. Te sajnos nem tartozol ebbe a csoportba.

Mav (törölt) 2010.08.13. 15:54:24

@Bobby Newmark: "kívül mindenki, aki valaha életében már fogyasztott alkoholt, "

Én ilyet nem mondtam. Nem az alkoholfogyasztással van baj, mint írtam már a vörösbor kifejezettem egészséges ki mértékben. A baj ott van, amikor a fiatalok minden lehetséges alkalmat kihasználnak arra, hogy igyanak, és akkor sem keveset.

A helyzet pedig az, hogy olyan elborult világban élünk, ahol a vagánykodás, a "te úgysem mered", az akkor vagyok nagyfiú ha iszok, bagózok és lehetőleg minél többet. Az a baj, hogy akkor érzik jól magukat, ha fetrenghetnek a mocsokban és vedelhetnek. Még egyszer mondom, nem az a baj, hogy megiszik 1-2 sört, vagy ha szereti a jó bort, és iszik egy-két pohárral, vagy lagziban a kis pezsgő. Azt meg már még az elején is mondtam, hogy tisztelet a kivételnek.

Az meg egyáltalán nem érdekel, hogy minek neveztek. Nem én vagyok az egyetlen, aki nem az tartja jó szórakozásnak, hogy vedeljen, mindenféle üvöltő zenére ugráljon, utána meg délelőtt mocsokban ébredjen valahol, hanem más sokkal értelmesebb programokat pl.: egy színházi előadás. Csak hát ez ma már nem divat, nem vagány. Itt is tisztelet a kivételnek.

Mav (törölt) 2010.08.13. 15:56:08

jav: kis mértékben
Azt meg már az elején mondtam...

Balance Of Power 2010.08.13. 16:32:04

@mai_fiatal: B*meg, szinhazi eloadas is van a Szigeten! Tobbfele is.
De most komolyan, szerinted napi 40 ezer ember fetreng a mocsokban????
Annyira sztereotipikusak a kommentjeid, hogy te csakis valami viccnick lehetsz, aki szivatja a nepet itt.

Mária néni 2010.08.13. 17:48:49

Nincs szükség arra, hogy Budapesten tartsák Európa összes drogos, munkanélküli csavargójának a gyűlését évente. Takarodjanak haza, ott szívjanak, igynak, pározzanak.

Bobzen 2010.08.13. 21:26:24

@Mária néni: @mai_fiatal: Nem inkább nektek kellene Iránba költözni, ha már úgy is ilyen rendszeretőek vagytok?

nestrot10 2010.09.04. 06:52:03

ROHADT GONOSZ TÖRPE A MI PÉNZÜNKÖN, A KÖZPÉNZEN REPÜLGET FOCI MECCSEKRE, VILÁGBAJNOKSÁGRA....ÍGY SIKKASZTJA EL A KÖZPÉNZT.
(Jobbik, hol vagytok?,...Cigánybűnözés...karanténbe vele!!!!!)

nestrot10 2010.09.04. 06:53:20

Gyurcsány remélem kikéri magának, hogy ezzel a törpével tévesszék össze!!!

Mária néni 2010.09.08. 18:18:17

Gyurcsány? Az kicsoda?

Celtic 2010.09.19. 20:20:32

@snakekiller23: Bazz, ezeket nem is olvastam :) Kurvajo dumak az "emberek emberetol", aki motor ohajt lenni a Parlamentben :)

Celtic 2010.09.19. 20:26:38

@na__most__akkor: Nocsak, cimlapos a post? Mindig akkor jelensz meg ezzel az ekezetes marhasaggal (ami alapbol nem lenne hulyeseg, csak
1. rohadt agressziv stilusban kozlod
2. kutya koze sincs sose a posthoz), amikor cimlapos a post. Akarcsak kollegad:
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?

Regi meggyozodesem, hogy ez egy ember (bar ez csak a johiszemusegemet mutatja, nehezen hiszem, hoyg Magyarorszagon ket ilyen gyulolkodo emberke legyen egyidoben), de neha elgondolkodom rajta, hoyg talan megiscsak kulon arc van a monitor mogott.

Ja, a commentre: az veszi eszre az ekezet hianyat, aki betunkent olvas. Az ember (mar az atlag olvaso) a szo elejet es veget nezi, nem betunkent az egeszet, igy altalaban eszre sem veszi, hoyg mas hogy ir. Persze, ha valaki egy szot kibetuz, az mas teszta...

Celtic 2010.09.19. 20:49:34

@mai_fiatal: huh. Ezt lementem es tiz ev mulv kiteszem. Ma is rohgok a tiz eves cikkeken, ez egyenesen fenomenalis erzes lesz tiz ev mulva. Vajon tenyleg ilyenek a 19 evesek? Vagy egyfolytaban buli, reszegseg, csalas az iskolaban vagy pedig bezapult szurkek?

Celtic 2010.09.19. 21:00:29

@mai_fiatal: nem, te nem kontervativ vagy, esetleg hulye, hanem tokeletesen egyszeruen sznob. Jopar hasonlot ismertem mar.

bodrisobri 2011.01.14. 20:52:49

@Balance Of Power: haliho. te mániákusan viccnick-elsz mindenkinek. Minden blogban ezt írod? Vagy fizet valaki ezért?
süti beállítások módosítása