Befőttes üveg
2010.11.09. 13:17
"A könyv talán legemberibb momentuma, amikor Bush abortuszellenes nézetei gyökereiről vall. Ebből megtudhatjuk, hogy édesanyja, az egykori first lady, Barbara Bush George W. kamaszkorában egyszer elvetélt, a magzatot pedig egy befőttes üvegbe tette, amit gyakran mutogatott fiának."
Olvassuk el még egyszer ezt a két mondatot, mert muszáj, mert elsőre nem is igazán lehet feldolgozni. Hacsak nem az indexesek tették hozzá poénból a cikkhez, hogy teszteljék a lankadó figyelmű olvasókat, akkor az emberi butaság olyan szintű mélységeibe enged betekintést, amit így nagyjából el sem hihetnénk, ha nem tudnánk, hogy igen, ez az ember tényleg ennyire bolond, hogy egy ilyen élményt ki lehet nézni belőle, már persze ha valakinek odáig terjed a vad fantáziája, hogy bárkiről ilyesmi eszébe jusson. Szóval.
A könyv talán legemberibb momentuma, amikor Bush abortuszellenes nézetei gyökereiről vall. Ebből megtudhatjuk, hogy édesanyja, az egykori first lady, Barbara Bush George W. kamaszkorában egyszer elvetélt, a magzatot pedig egy befőttes üvegbe tette, amit gyakran mutogatott fiának.
Most nem is az, hogy ez milyen elmebeteg már. De komolyan kezdjünk el azon filozofálgatni, hogy mindez pont annál az embernél, aki képes volt elindítani az Egyesült Államok történetének legértelmetlenebb háborúját? Egyébként is érthetetlen ez a legőskonzervatívabb republikánusoknál, abortusz nem rulez, háború rulez. Mert hát lehet tagadni Darwin tételeit (bár GWB létezése a legkézenfekvőbb bizonyítéka annak, hogy az ember a majomtól származik), de az csak eljuthatott volna az agyacskájukig, hogy a megöletett irakiak és amcsi katonák ugyanilyen magzatok voltak, csak kicsit régebben. De aztán semmi ilyen gondolat nem marad, csak harmadszor is elolvasni az idézetet.
A könyv talán legemberibb momentuma, amikor Bush abortuszellenes nézetei gyökereiről vall. Ebből megtudhatjuk, hogy édesanyja, az egykori first lady, Barbara Bush George W. kamaszkorában egyszer elvetélt, a magzatot pedig egy befőttes üvegbe tette, amit gyakran mutogatott fiának.
Próbáljunk nem sikítani.
· 1 trackback 5 komment
Címkék: usa abortusz george w bush
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Befőttes üveg 2010.11.09. 15:08:42
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Avatar 2010.11.09. 17:56:51
- Látod Georgie, ő lett volna a bátyád, ha élve születik, eredetileg neki szántuk a George név továbbvitelét, te most csak egy Joe, vagy Jim lehetnél... Na, szóval ezért rossz az abortusz is.
legeslegujabbkor 2010.11.09. 19:12:09
D4D 2010.11.10. 07:12:54
Hatalmas!
Mitya Ivanov 2010.11.12. 11:01:54
Avatar 2010.11.12. 17:01:58
De ettől sem tűnik normálisabb viselkedésnek az elvetélt magzata dunsztosüvegben őrizgetése...
Ha az abortuszt teljes értékű ember meggyilkolásának fogják fel, akkor a vetélés után a magzatnak épp úgy temetés járt volna, mintha egy csecsemő halt volna meg. Bár mivel meg sem született, ezért meg se keresztelhették, ami kicsit bonyolítja nekik a szertartás megszervezését.
amiről szó van