/>

Orbán Viktor alacsony, aminek Magyarország hasznát vehetné: ha valaki, hát ő megtanulhatta volna áltsuliban, hogy nagyobba belekötni más támogatása nélkül öngyilkos hülyeség. Mégis úgy tűnik, nem maradtak emlékei gyerekkorából.

Európa hülyegyereke lettünk. A szánnivaló, sajnálatra méltó, de azért kellőképp undorító vidéki ország, aminek a jelenlétét puszta jófejségből eltűri a többi nyugati állam, de megszagolni azért ne kelljen. A távoli, érthetetlen, viszolygással figyelt Balkán. Köszönjük az illetékeseknek.

Akiknek viszont, úgy néz ki legalábbis, mindez idáig nem tűnt fel. Itt gyönyörűszépen meg lett magyarázva, hogy a külföldi hírügynökségek tévednek, hogy szegény Merkelt megvezették, és amikor a félrefordítás sem működik, akkor marad a végső érv: hogy a magyar baloldal uszította rá a nyugati médiát az ártatlan, szűzies tisztaságú kormányunkra.

És nem? Tényleg nem vették észre, hogy nem a magyar ellenzék ordibál, hanem ők maguk csináltak hülyét az egész országból? Mi vagyunk az új Románia, és a kormány még büszke is erre. Ennyire ne működne az önkontroll? Rendben, hogy a Fideszből hosszú évek munkájával kiiktattak minden lehetséges belső kritikai hangot, de vajon amikor Orbán leszegénymerkelezi a kancellárasszonyt, akkor tényleg nem gondol bele, hogy szegény Merkel mekkora pofont képes adni neki, ha megharagszik? Szijjártót már megalázták Németországból, és nincs még vége a történetnek.

Csak azt már közösen fogjuk megszívni.


A bejegyzés trackback címe:

https://gulyas.blog.hu/api/trackback/id/tr132541439

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szegény Merkel, szegény Orbán 2010.12.27. 21:02:35

Orbán Viktor alacsony, aminek Magyarország hasznát vehetné: ha valaki, hát ő megtanulhatta volna áltsuliban, hogy nagyobba belekötni más támogatása nélkül öngyilkos hülyeség. Mégis úgy tűnik, nem maradtak emlékei gyerekkorából.

Trackback: Médiával támad a liberál-imperialista nagytőke 2010.12.27. 12:19:34

Nem elég, hogy Hazánkat soha annyi természeti katasztrófa nem sújtotta, mint 2010-ben, a Kormánynak még a nyugati nagytőke folyamatos támadásaival is dacolnia kell. A nyugati imperialista hatalmak most megint Orbán Viktor kormányát támadják, ezúttal a ...

Trackback: Kormányzati előjáték 2010.12.27. 12:08:58

Mindannyian meg leszünk csinálva.A kormánynak van európai színvonalú, jogharmonizált szexuális kultúrája, sugallja a hirado.hu ma reggeli címlapja, ahol a belső oldalon magától Lázár János parlamenti képviselőtől, a Fidesz frakcióvezetőjétől megtudhatj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moophlander 2010.12.27. 18:21:31

@Fot L' Mondó: Sajnos egy ország menetét a politikusok irányítják, akiket mi választunk!

@vénkujon: Szerintem neked az a furcsa, hogy most nem ez zajlik! Bár tudom, ha mondjuk javul a helyzet, netán rendbe jönnek a dolgok, akkor belekötsz, hogy szegény libák, miért tömik őket! :)

Battlestar Galactica 2010.12.27. 18:22:31

@moophlander: TÉNYEKET!!! Mit csináltak eddig az isteneid? A tisztogatáson kívül mit tettek annak érdekében, hogy kikeveredjünk a szarból az elmúlt 7 hónapban? KONKRÉTUMOT!

www.hirado.hu/Hirek/2010/05/29/15/Megalakult_a_masodik_Orban_kormany.aspx

Ha nem tudom rendbetenni azt a lakást, akkor be sem költözök! Minek vállalnék el olyat, amit nem tudok megcsinálni!? Nam vagyok sem szélhámos, sem hülye!!!

Egyébként tényleg úgy gondolom, hogy a rendszerváltás óta kétszer mentek jó irányba a dolgok. A Bokros alatt és most a Bajnaiék alatt. Amit viszont ezek tesznek, az ámokfutás! A mi kárunkra!

moophlander 2010.12.27. 18:22:42

Na..... Szép estét mindenkinek! Mennem kell! További jó eszmecserét! Sziasztok!

moophlander 2010.12.27. 18:24:19

@Battlestar Galactica: Remélem ezt nem gondoltad komolyan! Túl régóta vagyok vállalkozó, hogy tudjam, érezzem ezt!

moophlander 2010.12.27. 18:27:02

@Battlestar Galactica: Ez a lakás, momentán az ország ahol élsz! Ha nem tetszik költözz el! Gyurcsány mondta, nem én!

Battlestar Galactica 2010.12.27. 18:28:03

@moophlander: Komolyan gondoltam. Én az egész ország boldogulását néztem, és nem egyes fidesz közeli vállalkozók érdekeit, akik szlovák rendszámmal szaladgálnak és arról pofáznak, hogy a szocialisták milyen gecik, mert lopnak! Mennyivel vagy bejelentve, öcsém!!!???

Battlestar Galactica 2010.12.27. 18:30:50

@moophlander: A lakás is egy hasonlat volt, de látom a nyelvi finomságokra fittyet hánysz! Majd próbálom nyersebben leírni, hogy te is megértsd!

Ha nem képesek kormányozni, akkor nem kellene a hatalomra törni! Mocskos, hataloméhes, alkalmatlan, tetves csűrhe!

Fideszman 2010.12.27. 18:36:42

@hunocska: gyurcsány miatt tartoznak ennyien, ő emelte fel mindennek az árát. Nem tudta tönkretenni az országot egészen, ezért most a külföldi komcsi kapcsolatai árán akar keresztbe tenni nekünk. Remélem Orbán Viktor megmenti az országot.

pakesz (törölt) 2010.12.27. 18:40:37

jottek ide fidesznyikek razni a pofonfat?
ezeket az idiotakat tenyleg fizetik vagy csak ennyire segghulyek?

pakesz (törölt) 2010.12.27. 18:42:00

@Battlestar Galactica: "Ha nem képesek kormányozni, akkor nem kellene a hatalomra törni! "

nekem is ez a velemenyem elmehetne Orban a retkes bus pitchaba

Battlestar Galactica 2010.12.27. 18:47:06

Szerdátót megint 5 forinttal emelik a benzin árát.

Hol van ilyenkor a Szijjjas-geci? Ezt monda a fidesz másfél éve:

www.hirado.hu/Hirek/2009/03/12/13/Csokkentene_az_elelmiszerek.aspx

2010.12.27. 18:51:07

Speciel a benzináremelés nemzetközi trend. Újságírónak pedig ne higgyetek! /Folyik a karaktergyilkosság./És bezony nem vagyok troll, csak egy civil, aki előbb megvárná, amíg a dolgok a helyükre kerülnek 8 év tömény hülyeség után.

Nem vagyok fideszes 2010.12.27. 18:55:17

@tálca nélküli miniszter:

Érdekes módon tavaly még szargyártó arról ugatott, hogy amikor ilyen drága a benzin, a kormánynak kutya kötelessége volna lejjebb vinni a jövedéki adót, hogy szegény zembereknek ne menjen rá a gatyája.

Most, hogy a benzin még sokkal drágább, szargyártó egy kurva szót nem szól se a jövedéki adóról, sem a zemberek gatyájáról.

Jaaa, hogy ha ŐK a kormány, akkor nem kell hozzányúlni a jövedéki adóhoz, ha nem ők, akkor igen.

Ennyit a szemét, cinikus, pofátlan módon populista és velejéig rohadt rablóbanda kommunikációjáról.

Minerva12 2010.12.27. 18:55:26

Amikor halottam a tv-ben az ominózus "szegény merkel" ezést én is úgy éreztem, hogy ezzel az emberrel (Orbán Viktor) baj van. Egy miniszterelnök ilyet nem engedhet meg magának. És még mit nem engedhet meg? Nos: amikor kaptuk a levelet, nyomták a tv-ben a miniszterelnök ( OV) előadásában, hogy adakozzunk a vörösiszap károsultjainak és most pofátlan módon ezt a pénzt, amiből szerintem már minden károsult új házban élhetne, de ezt a pénzt lekötik egy bankban!! Nanee. Ez a pofátlanság csúcsa. És még mit nem tehetnek meg? Szivatják a saját polgáraikat, a saját szavazóikat úgy, hogy aki magánnyugdíjpénztári tag kíván maradni, annak csak személyesen lehet nyilatkozni. MIÉRT??? Szivatás. És még mit nem tehet meg egy kormány: cinikusan az emberek képébe mondani, hogy igaz, hogy a parlamenti képviselők havi többszázezeret megtakarítanak az új adószabályokkal, de MINDENKI jól jár. A kiskeresetűek pl. úgy, hogy csak egy söralátét lesz az adóbevallás.
Ami pozitív:
az emberek adóztatása helyett a bankokat és kereskedelmi láncokat szivatják. Ez tetszik.
Ami érdekes viszont, hogy rengeteg önkormányzat olyan drasztikus ingatlan és telekadót vezet be januártól, hogy ehhez képest az ingatlanadó tényleg smafu.
Üdv
Egy jobboldali érzésű ember

Battlestar Galactica 2010.12.27. 18:56:09

@tálca nélküli miniszter: Nemzetközi trend volt bizony másfél éve is, csak akkok az okos fidesz politikusok azt kommunikálták, hogy ez is a kormány hibája! Most lehet bizonyítani! Vagy hazudtak nekünk már akkor is?

Szerinted mennyit kell várni, hogy a "dolgok a helyükre kerüljenek", ha erre haladunk? Szerintem kurva sokáig, mert pont ellenkező irányba megyünk! Nézd el nekem, de ennyi időm nincs!

Nádasi Balázs 2010.12.27. 19:01:40

@Battlestar Galactica: nem kéne senkit se felhúzni semmilyen lámpavasra, bőven elég, hogy Bayer Zsoltika ezzel riogatta Vásárhelyi Máriát.

Battlestar Galactica 2010.12.27. 19:06:12

@Visegrádi: A bankok nem hülyék! Ha van egy anyabank, egy elvárt eredmény, akkor azt az itteni leánybank bizony teljesíti, és kész! Majd megemelik a számlavezetést, meg még egy csomó eszközük van rá, hogy ránk terheljék a bankadót. (egy nagyon közeli barátom az egyik vezető bank második embere, tőle tudom)

Ne hagyd magad félrevezetni, nem a jobboldali, vagy baloldali emberekkel van itt baj, hanem azzal a mocskos csűrhével (mindkét oldalon), akik a bizalmunkat elnyerve rabolnak ki minket! Akkor lesz itt igazi rendszerváltás, ha a mostani nevekből egy sem marad a palettán. Alig várom, hogy legyen egy olyan párt, aki nem a káderekből rakja össze a kormányát és főhivatalnoki rendszerét, hanem valóban olyanokat preferál, aki értenek is hozzá. Na, majd akkor fogunk jó irányba menni!

Nádasi Balázs 2010.12.27. 19:06:13

@Visegrádi: szomorúan mondom, de amikor a kisemberek adóztatása helyett extraadókat vetnek ki, akkor azt úgy kell érteni, hogy az extraadók elszenvedői áthárítják a kisemberekre az adóterheket (minden árú emelkedett 10-20%-kal, legalábbis nálunk, a hozzánk közel eső szupermarketben), és ilyenkor a kisember nem a kormányt szidja, hogy miért ad extraadókat, hanem a bankokat meg a kereskedelmi láncokat. Jó, mi?

Panzer 2010.12.27. 19:08:04

En alapvetoen abban bizom, hogy a 2/3-os felhatalmazast a Fidesz kapta, es nem O.V. szemelyesen.
Lattunk mar olyat kis hazankban is, hogy egy kormanyzo part miniszterelnokot cserelt - emlekeim szerint ketszer is.

Az optimizmusom leginkabb arra iranyul, hogy a Fideszben is van egy csomo jol kepzett, okos, profi politikus, akik latjak, hogy a mostani O.V.-fele mineknevezzelek - amiben a "szegeny Merkel" csak egy aprosag - nem vezet sehova. Illetve konkretan a semmibe vezet.

Es talan lesz majd, aki felteszi a kerdest, hogy feltetlenul buknia kell-e az egesz partnak a vezetovel egyutt, vagy esetleg van mod vezetocserere... merthogy alkotmanyos, jogallami keretek kozott egyebkent van, lasd a Megyo-Gyurcsany, illetve a Gyurcsany-Bajnai valtas. (Es nem, Megyo tavozasa szvsz egyaltalan nem volt onkentes.)
A 2/3-as megmaradna O.V. nelkul is.

De persze csak elmelkedem...

Közbiztonság Szilárd? 2010.12.27. 19:10:26

@ben2:
Na ja, és mikor volt a legalacsonyabb a forint-euró árfolyam (225 Ft = 1 euró)?

Kapaszkodj meg, az is Gyurcsány Ferenc idejében.
Csak pár hónappal később jött egy gazdasági VILÁGválság, ami az országot tényleg elég szar helyzetben érte, mert a reformok még épp csak elindultak. Ha 2 évvel később történik a válság, akkor nem így történt volna.

Demagóg hülye vagy, csak az a baj, hogy túl buta ahhoz, hogy felfogd, amiről beszélsz.

TGabi 2010.12.27. 19:13:43

Minden ország olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel.

Úgy látszik, hogy itthon sajnos sok hülye van - csak én mondjuk nem erre szavaztam...

somogg (törölt) 2010.12.27. 19:25:03

a magyaroknak nem fontos a demokracia, szeretik az eros vezetot, az allami gondoskodast, a kadar rendszer pedig egy szep emlek. most pont ilyen kormanyuk. a nemzetkozi reakciokban nincs semmi osszeskuves, egyszeruen europaban nagyobb bunek tartjak a diktaturat a korrupcional, mert egy centralizalt allamban esely sincs a korrupcio megszuntetesere. szopo...

orient 2010.12.27. 19:33:57

@moophlander: "Örülnétek, hogy '89-'90-ben nem lettetek likvidálva és nem azt csinálták veletek, mint amit ti tettetek a honfitársaitokkal, csak azért mert Ők másképp gondolták!"

Na fiatal barátom aki csak a hülye médiából látszol informálódni. Elárulom azért ne lett senki likvidálva a '90-ben mert most egy nagy részük ott ül a Fidesz soraiban. A másik fele az Mszp-ben. Saját embereiket kéne likvidálni igozságosak szeretnénk lenni. Kezdve elsőként a kedves köztársasági elnökünknek aki az egyik legnagyobb seggny@lója és haszonélvezője volt a szociaalista Káderrendszernek.

Kicsit nézz után a dolgoknak mielőtt beszélsz mert nem minden úgy van ahogy a vezéreid mondják ám.

Fideszék szétk@rják az országot, és nem nem vagyok komcsi libsi mert ők is ezt tették sajnos. Magyarországon minden kormány ezt teszi 1990 óta. Csak ez egyik nagyobbat hazudik mint a másik annyi a különbség. A mostani az egy dilettáns fos banda sajnos aki legalább annyi kárt tett és tesz mint amennyit az Mszp-Szdsz Páros tett az elmúlt években!

kanoc 2010.12.27. 19:38:35

@Bunuel: Az a gondom, hogy az nyelvtörvény, a Benes Dekrétumok, ez az elb...tt médiatörvény is csak egy vihar a biliben, igai gumnicsont. De a manyupok lenyúlása már nem az. El fog fogyni előbb, utóbb a lóvé, és akkor mit tesz a mágus Matolcsy?

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.27. 19:55:31

Hű, hatalmas pofonok, nem lennék a helyükben 8)) hisztéria, jajgatás, halálhörgés, siralom: ez megy, mi? Gyakorolni is kell, mert 2014-ig biztos nem lesz más lehetőségetek.

Jesszusom, a külföld osztogatja a gyomrosokat!

Tényleg olyan kurva jó élet volt itt 2002 és 2010 között, nem is értem... szerencsére a blog.hu-n még tartja magát az Ország normális 1/3-a 8))

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:15:45

@Battlestar Galactica: én már vagy egy éve pofázom, hogy nem volt itt rednszerváltás 89-ben, csak hatalom, és vagyon megosztás, kiegészítve néphülyítéssel. Amennyiben a többség erre ráébred, azt követően várható változás. Addig csak a tovajaink változnak.
(csak egy példa: a Kádár rendszerben Matolcsy a PM-ben, csak KISZ titkárnak volt jó. Ma ő osztja az észt. Szerencsétlen ország)

Battlestar Galactica 2010.12.27. 20:17:11

@OrangeOrder: Hallottunk már ilyen demagóg hozzászólásokat, csak éppen érvek nem hangzottak még el a narancsosmajmoktól! Te is csak okoskodni jöttél, vagy érvelni is tudsz?

A 2/3-ról meg ennyit:
- a megjelent választópolgárok 53%-a,
- az össz választópolgárok 1/3-a,
- a lakosság 1/4-e !!!

Most vigyorogj!

vénkujon 2010.12.27. 20:23:03

@OrangeOrder: ha jól tudom az mszpt elküdték a halál faszára a választók.
elbasztak mindent, amit el lehetett...de ez még nem mentség a fidesz faszságaira. söt.
de ha te ezen a horizonton mozogsz, akkor sok vidám percet fogsz még okozni, az olyan trolloknak, mint én.:)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:23:14

A néphüjítésről pedig annyit, hogy az elmúlt két hónapban már vagy egy tucat ember keresett fel, hogy ő, januártól hála az új adórendszernek, mennyivel fog többet kapni.
Amikor kiszámoltam, hogy a több, mennyivel lesz kevesebb, csak néztek, mint a moziban.

Táskás Tóni 2010.12.27. 20:32:20

@butus: A kancsit még a jobboldali közgazdászok is segghülyének tartják és kiröhögik. Nagyon gáz.És ez az idióta számolja ki nekünk a megváltás ktgvetését.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:39:05

@Táskás Tóni: és ez, még egy dologra rávílágít. Orbán minimális közgazdasági ismerettel sem rendekezik, ezért tud ez az alak hüjét csinálni belőle.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.27. 20:39:41

@Battlestar Galactica:

"A 2/3-ról meg ennyit:
- a megjelent választópolgárok 53%-a,
- az össz választópolgárok 1/3-a,
- a lakosság 1/4-e !!!"

Na, hát akkor a szockóknak kurvára könnyű dolguk lesz 2014-ben, a Fideszben csalódott néptömegeket feltételezve (mert hát ugye itt hömpölyögnek az éterben) ennél jóval kevesebb szavazattal is utcahosszal nyerhet. Hajrá!

Érvelni? Minek? Megtette már a Hefty a FAZ-ban. Csak hát válságban az euró, ilyenkor a magyar médiatörvény a legfontosabb.

tlvajferi 2010.12.27. 20:41:14

"Európa hülyegyereke lettünk. "

nanemond máááár, hogy erről is azorbán tehet!

bezzeg a drága jó gyurcsányod, aki lezüllesztette a költsxégvetést, hogy méga bajnai sem tudta megfogni....

akkoriban röhögtek a románok és a szolvákok rajtunk, mostanában már inkább az hallatszika az átlag román szájából, hogy a zorbán jól csinálja. igazi hazafi, nem olyan mint az őket vezető basyescu, aki lepaktált a zsidó maffiával :-)))

egyittlakó (törölt) 2010.12.27. 20:42:33

@Visegrádi: "Ami pozitív:
az emberek adóztatása helyett a bankokat és kereskedelmi láncokat szivatják. Ez tetszik."

Nekem nem annyira. A bankok és a kereskedelmi láncok pedig minket fognak megszívatni. Megtalálják a módját, ahogy eddig is, hiába dumál Orbán. Mondjuk ez nem az ő gondja lesz már.
A benzin, a vízdíj, a kenyér stb. ára szépen kúszik felfelé. A hitelesek két éve (a világválság kitörése óta) nem térnek magukhoz, ráadásul Orbán hatalomra jutása után egyenesen katasztrofális helyzetben vannak. Egyre több ember kerül az utcára, az egymillió behazudott munkahelyből már százezer esedékes lett volna.
Jó reggelt magyarok! (vagy még álmodoztok?)

tlvajferi 2010.12.27. 20:46:31

szegény merkelről annyit, hogy a pénzügyi maffia nagyon szépen kormányra tudott juttani ott is egy obamához hasonló bábut :-)

ez a szegény merkel volt az, aki kiállt a szemkilövető gyurcsány mellett, ugye?

és még csodálkozik mindenki, hogy a merkel már a világon sem igen piacképes...nézzük csak meg a következő német választást :-)))

tlog 2010.12.27. 20:47:56

@butus: Az én nettó fizetésem kb. havi 5 ezerrel csökken.
Köszönöm.

Oknyomozó 2010.12.27. 20:47:57

A kommentelők két táborra szakadtak:
Értelmes, gyors felfogásúakra, a másik fele vagy lassú észjárású vagy hívő, mármint fidesz hívő, akik szerint, amit ez a kormány tesz, az csak jó lehet.
Sajnos, ez így nem igaz.
Ha figyeltétek a politikát meg lehetett jósolni azt, hogy dávid ibolya vezetése hova viszi az mdf-et, vagy a gyurcsány az mszp-t.
Persze csak ha kívülről, vagy felülről próbálod nézni a dolgokat és nem belülről, mert akkor nem látod a fától az erdőt.
Aki az elmúlt hónapok "nagy tetteit" nem látja a saját szomorú valóságukban és azt, hogy milyen irányba vezetnek, annak még várnia kell egy kicsit.
Még az is lehet, hogy soha nem esik le neki és nem fogja érteni mi történik legkésőbb 2014-ben.
Ha holnap történne meg, már az is késő lenne.
Nem hallom sajnos, hogy egy valóban értelmes emberekből álló párt alakulna kizárólag az ország érdekében és nem saját szórakozásra és zsebre.

egyittlakó (törölt) 2010.12.27. 20:50:40

@tlvajferi: "mostanában már inkább az hallatszika az átlag román szájából, hogy a zorbán jól csinálja"

Miért hazudsz, droid? A románok most hívják le a második IMF hitelüket (ha megkapják). Az átlag román szájából pedig azt lehet hallani, hogy a politikusok csak lopni tudnak.
Szerintem, te egy fidesz kommunista vagy. Tudod mi az érdekes ebben? Hogy a maszoppal ellentétben, Orbán Viktor pártja tényleg egy kommunista párt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:51:53

@tlog: elhiszem, de nem én tehetek róla! Orbánnak köszönd!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:53:41

@egyittlakó: ez tény, hogy a Fideszben több Mszmp-s, és Kiszes van, mint az Mszp-ben.

Kassian 2010.12.27. 20:53:54

@tlvajferi: Köszi, akkor veled meg is van a hónap fideszes idiótája díj nyertese. Gratulálunk.

egyittlakó (törölt) 2010.12.27. 20:55:13

@tlvajferi: "és még csodálkozik mindenki, hogy a merkel már a világon sem igen piacképes..."

Szeretnéd te azt, hogy a vezírednek lenne legalább annyi tekintélye a világon, mint Merkel asszonynak... (így kell írni a nevét, komcsi gyökér)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 20:57:10

No, de ne bántsuk a volt Elvtársakat, mert most komoly munkájuk van. Pozsgay elvtárssal az élen, készítik az új alkotmányt!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 21:03:02

Utóirat:
Természetesen, a mi követelésünkre!

AutosVilli 2010.12.27. 21:07:13

Muhahahaha. ismét csak szánni és nevetni tudok a sok ****-én aki a fideszre szavazott.

fetyisob 2010.12.27. 21:17:21

Ezek a parasztok nem veszik eszre hogy németország europa motorja, hogy ha az ő baratsagukat elveszitjuk elveszitjuk a hazai gdp 90%-at.egyedül nekik van normalis iparuk a környezetünkbe.
oroszokkal sikerult orban napkozisnek össze rugni a port, most már nem is targyalnak vele hiaba szeretne nyitni felejuk..
sz.tem minden kormany egyforman lop!de az nem furcsa hogy a fidesnek sosem volt belső ellenzéke!szerintem egy demokratikus partban ilyen NINCS! aki ezt nem latja az HÜLYE!

redhaven 2010.12.27. 21:20:53

A mai egyenlítő témára érkezett hozzászólások asszem az index történetének a leghitványabb hozzászólásai.
Orbánt lehet szeretni avagy utálni,de a családját belevenni...
ehhez:itt mindenkinek 8 éven át tartó spontán erekciója volt a szociktól?

fetyisob 2010.12.27. 21:26:30

@redhaven:HÁT INKABB LEGYEN 8 ÉV SPONTAN EREKCIOM MINT HOGY 6 HONAPIG EZEKET A FASZOKAT KELJEN HALGATNOM!
JA ÉS SZERINTEM AKINEK NEM FÁJ A HASA NEM BESZEL A SZARASROL!hogy jött ide az erekciod?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 21:31:57

@redhaven: én meg sem említettem a családját. Bár a feleségéről nyugodtan beszélhettem volna, ugyanis ő is fidesz tag.

redhaven 2010.12.27. 21:36:32

A kommenteket olvasva tűnik úgy,hogy Qurta Feri országlása olyan sikeresen lett abszolválva,hogy hazánk fiainál a spontán erekció kellemes állapota realizálódik ha visszagondolnak az elmúlt 8 évecskére.

redhaven 2010.12.27. 21:40:53

@butus: Nem erre blogra gondoltam,az egyenlítő hozzászólói múltak alul mindent.
Szerintem.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 21:41:15

@redhaven: Te összetéveszted ezt az oldalt egy szexlappal. Állandóan az erekcióról beszélsz. Itt a többség pedig csak arról, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20. Magyarul minden maradt a régiben, csak aki lop, annak a neve változott.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 21:47:51

@redhaven: Pedig itt senkinek sem volt erekciója (esetleg Neked) sem a régi, sem az új tolvajbandától. Tudod, az egyik 19, a másik egy hiján 20. Azaz semmi különbség nincs közöttük. Ez elmondható 1989-től. Ugyanis itt eddig nem volt rendszerváltás, csak hatalom átmentés. Amennyiben jól számolsz, arra is rájöhetsz, hogy a Fideszben több az MSZMP-s elvtárs, avagy a Kisz-es elvtárs, mint a közútálatnak örvendő Mszp-ben.

redhaven 2010.12.27. 21:48:27

@butus: Annyira még nem rossz a szemem,hogy ne tudnék olvasni.
Utolsó mondatoddal egyetértek.

redhaven 2010.12.27. 21:54:11

@butus: Egy a gondolatunk,akkor még annyit kérdeznék:ez a hú de érzékeny vagyok itt médiatörvényre,meg midenre,mert én vagyok a demokrácia maga,mostmár EU,hol a búbánatos faszban volt amikor itt az elvtársak 89-90 tájékán kisemmizték a Hazánkat 100évre????

Battlestar Galactica 2010.12.27. 22:04:38

@redhaven: Azokra az elvtársakra gondolsz, akik most a fideszt erősítik? (Matolcsy, Schmitt, Pintér,...stb). Pont erről beszél itt a hozzászólók többsége, csak el kellene olvasni a korábbi hozzászólásokat! Az első "rendszerváltás" utáni kormány az MDF volt, az egyetlen kormány, aki magyar földet juttatott külföldiek kezébe legálisan. Aztán ott volt a kárpótlás, amit szintén alaposan elbasztak ám, és folytethatnánk a sort! kiárusították az országot, ezért gondolták az emberek 94-ben, hogy ha ez a demokrácia és a kapitalizmus, ennél még a Kádár rendszer is jobb volt! 94-ben is meg volt a kétharmat a koalíciónak, de még sem használták ennyire gusztustalanul, még reformokba is belekezdtek, amit Orbán atyánk épp most él fel az elkövetkezendő két évben! Államosítás és cenzúra! Ezek az igazi kommunisták, barátom!

röhögő 2010.12.27. 22:04:43

No szóval nem csak a luxemburgi külügyér magánvéleménye. :-))
Hehehe... egyre nagyobb hülyét csinálnak magukból a fidesztrollok.
index.hu/kulfold/2010/12/27/asselborn_brusszel_vizsgalodik_a_mediatorveny_ugyeben/

röhögő 2010.12.27. 22:07:00

@redhaven: Neked hogy jön ide az erekció? Régen voltál nővel?

röhögő 2010.12.27. 22:10:51

Egy dolog feltűnt fiúk! Az egyik főfideszes - stratez - eltűnt mostanában. Csak nem neki is ciki már ami folyik itt?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 22:11:49

@redhaven: Az emberek pontosan ugyanolyan barmok, és hiszékenyek voltak, mint ma! Mindig könnyebben hitték el, hogy kolbászból lesz a kerítés, mint azt, hogy a fejlődésért áldozni is kell!

röhögő 2010.12.27. 22:11:58

@tlvajferi: Jaj, mekkora hülye vagy te! Obama bábú! Szerinted. :-))

Battlestar Galactica 2010.12.27. 22:12:19

@röhögő: Ez komoly! Nekem ez tetszett a cikkből a legjobban:

"egy demokráciában a média kontrollálja az államot, és nem fordítva. Ha fordítva történik, akkor az már nem demokrácia, mondta Asselborn, aki azt is elmondta, hogy külügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként a luxemburgi kormány nevében beszél."

De majd a szijjas-geci megmagyarázza, hogy ezt is félre fordították! :)

Battlestar Galactica 2010.12.27. 22:13:13

@röhögő: "Egy dolog feltűnt fiúk! Az egyik főfideszes - stratez - eltűnt mostanában. Csak nem neki is ciki már ami folyik itt?"

biztos továbbképzésen van!

pakesz (törölt) 2010.12.27. 22:16:10

@Battlestar Galactica: lehet hogy o nem pofonert jart ide hanem hogy pocskondiazzon masokat
igy meg hogy egyertelmu az hogy ki a hulye igy mar nem annyian vedik orbanekat

Battlestar Galactica 2010.12.27. 22:20:38

@pakesz: ne gondold! Ki van nekik adva a parancs és nem gondolkoznak ezek a droidok! Hallunk még róla bőven! Majd bolsi-libsizik, meg nyócévezik, meg komenistázik... :)

redhaven 2010.12.27. 22:24:42

@Battlestar Galactica: nem tudom mennyire láttál bele dolgokba,azén területemen konkrétan megmondta az Eu Antall Józsefnek,hogy ilyen erős mezőgazdasággal és az ahhoz csatolt feldolgozó részlegekkel nem mehetünk be.
Ebből következett,hogy az akkor teljesen
fölújított növényolajipari technológiát gyárastul,szőröstül-bőröstül,természetesen szarért-húgyért el kellett adni...és a példa hosszan folytatható,sajnos.
Nehezebb az ügy mintsem egy egyszerű Orbán takarodj megoldaná.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.12.27. 22:29:03

@ben2:
"Mikor volt a legmagasabb a forint-euró árfolyam? Kapaszkodj meg, Gyurcsány Ferenc idejében."

MIKOR? DÁTUMOT KÉREK! Devizát.

Battlestar Galactica 2010.12.27. 22:31:43

@redhaven: Szerintem kicsit összemosod a dolgokat. 89-90-ben nem EU csatlakozásról volt a beszélgetés szerintem, akkor még csak annak örültek, hogy a keleti blokkból valaki kiszakadt és gyengült az ellenség. Ezen földek és üzemek elvesztését én szimplán hülyeségnek és hozzá nem értésnek gondolom. Elkótyavetyélték a családi ezüstöt, mert a KGST piac összeomlott, nem volt kinek adni a szarainkat. Az ügy tényleg bonyolult, de a bajt Ormány Viktátor csak tetézi! Szerintem takarodjon a nyomorult, akkor a lúzer fidesz tiszta lappal kezdhetne és most még elhinné nekik a nép, hogy időben felfigyeltek a bajra és most jön az igazi kormányzás!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 22:34:38

@redhaven: nos igen, ebben az időben, amikor szarért, húgyért osztogatták az állam vagyonát, mondta Antall, "hogy tetszettek volna forradalmat csinálni". Nos, ha nem is forradalommal, de már az MDF-et, kisgazdákat lesöpörte a nép a térképről. S szerintem ez a sors vár az Mszp-re és a Fideszre is, csak idő kérdése, no és lehet, hogy abban már forradalom is lesz!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.27. 22:40:36

@Battlestar Galactica: ahogy itt le van írva. Semmi köze nem volt az akkori cirkuszhoz az EU-nak. Ott egyedül a "könyvtárosi szaktudás" döntött!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.12.27. 22:41:59

Meg 3 es fel even keresztul nem lehet allandoan mindent a baloldalra keni.

redhaven 2010.12.27. 22:48:18

@redhaven:Battlestar: Akkor már (természetesen a színfalak mögött) mentek a puhatolózások és a magyar valamint a jugoszláv agrárium nagyon erős volt.
Szal annyit azért elhihettek,hohy az Eu sem volt szégyenlős kurva,konkrétan közölték,hogy minek mi az ára.
Tőlem nyugodtan mehetne Orbán már holnap,de két dolgot vigyen magával:a szocikat+az szdsz-t.
Az utóbbit föltétlenül.
Az emléküket is.
Mindent.

redhaven 2010.12.27. 22:55:18

@butus: akkoriban nem lehetett látni (ismét csak:kár,óriási kár),hogy Antall mekkora politikus is volt.
Az egész sajtó rajta köszörülte a nyelvét,mellé volt téve"Árpi'bá,a feladat óriási volt,és tudta Antall is,hogy a lapok le vannak osztva.
Emlékezzetek az átkozott,soha véget nem érő kerekasztalozásra,ami term úgy lett beállítva,hogy ez igen,így kell ezt csinálni...lófaszt,az elvtársak hatalomátmentése volt...

Battlestar Galactica 2010.12.27. 23:13:55

@redhaven: Ebben is lehet igazság, bár nem teljesen logikus. Kicsi ország, kicsi termelés. A növényolajgyártás a mezőgazdaság igen kicsi szegmense volt szerintem magyarországon, ami Európához mérve még csekélyebb mennyiség lehetett. Nem volt igazi veszély. Valószínűleg a teljes képet sohasem fogjuk látni, de szerintem ezzel az MDF csak a bizonyítványát és a balfaszságát próbálta magyarázni. Egyben kellett volna tartani a TSZ-eket, földet meg nem eladni, egy négyzetmétert sem! Azt kellett volna mondani, hogy a kárpótlás az jár, de nem jut. Sokkal több munkahely maradt volna és annak a néhány parasznak, aki dolgozott volna tovább a mezőgazdaságban, annak csinos nyugdíja lett volna. Most a kárpótláson vett/szerzett földjeiket adják el szarért-húgyért, hogy ne haljanak éhen! Akinek persze még van.

röhögő 2010.12.27. 23:14:08

@redhaven: "Tőlem nyugodtan mehetne Orbán már holnap,de két dolgot vigyen magával:a szocikat+az szdsz-t.
Az utóbbit föltétlenül.
Az emléküket is.
Mindent. "

- csatlakozom

moophlander 2010.12.27. 23:16:39

Wazze! Délután voltam itt és még mindig vannak akik fáradhatatlanul nyomják! Dolgozik itt valaki egyáltalán? :)

moophlander 2010.12.27. 23:18:07

Battlestar gondolom neked most nincs suli, te téli szüneten vagy! :)

Battlestar Galactica 2010.12.27. 23:20:03

@moophlander: Szabin vagyok még holnap, de közben csinálom a leadandót a suliba. :)

redhaven 2010.12.27. 23:21:27

@Battlestar Galactica: a méretéhez képest nagyon termelékeny volt a mezőgazdaságunk,fejlett technológiával,és a vajdaság mellett itt vannak evropi legjobb földjei.
Van vizünk még,azt tényleg nem szabad idegen kézbe adni mert nem lesz belőlünk semmi.

Battlestar Galactica 2010.12.27. 23:27:01

@redhaven: Ebben egyetértek veled! Ami a fejlett mezőgazdaságunkból megmaradt mára, az csak a képzés magas szintje. Abban még jók vagyunk, remélem így is marad. A jó földjeinket meg csak nagy üzemi méretekben tudnánk kihasználni, most mindenki vágja ki az ültetvényeket és kibaszott erdőket telepít a szántójára, mert ezt támogatja az EU. Kapják be mind a faszomat!

redhaven 2010.12.27. 23:33:34

@Battlestar Galactica: hidd el van ennek a kibaszott EU-nak nagyobb baja is mint Orbán egyébként teljesen fölösleges médiatörvénye!
Sőt!
Csak nagyobb bajok feszítik.

Battlestar Galactica 2010.12.27. 23:47:48

@redhaven: Nem is ezt vitatom, mert tényleg rothad. Én csak az országunkat sajnálom. Itt kell élnünk, amit ezek szétbasznak! Ennek az országnak viszont jelenleg nincs nagyobb baja, mint orbán és a Fidesz, hisz ők lökik rossz irányba. A média az csak egy szegmens. A nyugdíjakat felélik, a szegényeket tovább sanyargatják és jól keresőknek nyújtanak adókedvezményeket. Mindezt úgy állítják be, mintha mindenért az előző kormányok lennének kizárólag a felelősek, ők pedig hótiszták lennének! Na ez a gusztustalan!

Vu, de ja vu 2010.12.28. 02:00:53

Én abban azért nem bíznék, hogy az EU emlékezni fog arra hogy nem a nép viselkedett debil módon, hanem az általa megválasztott legitim kormány...

Az EU-t az sem érdekelte, hogy a görög pénzügyesek voltak-e ostobák vagy nem: húzza össze a nadrágszíjat minden görög - ráadásul ez volt az utolsó!

Az I. és II. vh-ban érdekelte a győzteseket, hogy a nép nagy része nem is volt a háborúban, sőt kifejezetten otthon maradt volna főleg a másodikból, csak kicsit megnógatták őket??? Nem Ferencz Jóska, nem Horthy volt a felelős, akik belevittek a háborúba, hanem KOLLEKTÍVE MINDENKI, ezért öregecske kezükbe megfogták a pennát és reszkető kézzel átrajzolták a határainkat:-(((

Még néhány kijelentés és ugrik az EU-elnökség... szerintem Szlovákia röhögve jelentkezik érte - hát ha még meg is kapja:-(((

Aztán lesz egy vállrándítás, meg hogy "van élet a Zunión kívül is", aztán már kint is találjuk magunkat, se Schengeni határ, se vámunió, se piac...

Lehet kőccsön kérni a 'vajdátul', hisz' ű vagdalkozott oly erőssen...:-(

Roy 2010.12.28. 08:10:52

@tálca nélküli miniszter: Te is a fülkeforadalmárok közé tartozol?
Így nem veheted észre, hogy az ország a leejtőn lefele száguld, fék meg nincs.

Toporodottordog 2010.12.28. 08:44:31

Pont ezért van szükség a médiatörvényre, hogy az ilyen agyatlan, értelmetlen troll fikablogokat bezárják.

Semmi mást nem olvastam itt mint a rinyát. Valószínű, hogy az unatkozó egyedülálló komcsi nyuggerek játszótere, akik régen sem tudtak produktív dolgokban részt venni és építeni... most sem tudnak.

Egyetlen egy darab építő jellegű kritika nem hangzott itt el, csak sárdoba.

A helyes irányon kéne agyalni a kis komcsi műhelyben, nem pedig a trollkodáson.

Remélem már nem sokáig engedik a működését.

Betelgeuse-2 2010.12.28. 08:55:37

@Bunuel:
Sajnos kedves Bunuel csak most olvastam reagálásodat a beírásomra. Először arra gondoltam, összetéveszttettél valakivel, hiszen hogy kerül a csizma az asztalra? Aztán a második "gondolatod" meggyőzött, hogy hozzám szólsz. Nos. 1) CHF árfolyam. Gőzöm sincs, mit akartál mondani. A válság mo-i csúcspontján volt 215 körül a CHF. Most 220 felett van. Akkor, a válság csúcspontján hamar lecsengett, és egész jó volt az árfolyam kb nyárig. Aztán, hála Viktorunknak, az egeklbe kúszott. Tudom, menekülövaluta lett, de bigott fideszes legyek, hogy ha nem igaz, hogy ebben a 220 feletti árfolyamban kb. 20 Ft a Kósa-Szíjjártó-Matolcsy-Selmeczi-Orbán féle ötös-ökörfogat "érdeme". Na most szorozd ki ezt a 20 Ft-ot a lakáshitelesek állomány
ával, és megkapod, hány 100 milliárd Ft kárt okozott ez az ökör-ötösfogat hazánknak. Ja, és hol van a híres eszközkezelő, barátom? A Holdban.
2) A magánnyugdíjpénztár. Küldd meg a saját email címedet, és beszkennelem az összes éves kimutatásomat, és kiszámolhatod, hogy igazat írtam. Már ha ki tudod számolni... Amit meg leírtam a magánynugdíjpénztári magántulajdonról, annak is utánanézhetsz: 1997. évi 82. tv a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról, 5. paragrafus 4) bekezdés: "A pénztártag követelése - a tulajdonlás elve szerint - a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető."
Ennél egyértelműbben nehéz fogalmazni, talán még te is megérted. Szóval kedves barátom, mielőtt másnak írod, hogy ne égesse magát, előtte te ne alázd le magad és ne égesd le saját magadat sommás és konkrét indoklás nélküli beírásokkal. Persze a jobboldalról már megszokhattuk, hogy ha kifogynak az észérvekből, akkor jön érvelésként a Szent Korona, az ezeréves Mo., az erkölcs, a hit, és a "csak"...

Toporodottordog 2010.12.28. 09:04:04

@Betelgeuse-2: Szerintem ne égesd magad a CHF árfolyam elemzéseddel :) Ahogy látom inkább politikus vagy és nem gazdaságkutató.

Betelgeuse-2 2010.12.28. 09:06:52

@moophlander:
Istenem, megint ez az idejétmúlt komcsizás. 21 év eltelt már 1989 óta, és még mindig itt tartasz? Te valószínűleg felakasztottad volna a haz bölcsét, Deák Ferencet is, hogy mindössze 18 évvel az aradi mészárlás és a vérbefojtás után ki merészelt egyezni Ferenc Jóskával... Sajnállak, mert 20 év múlva már tényleg nem tudod feltenni ezt a lemezt. Egyébként ismerelek. Láttalak, amint 56-ban te is lőtted a népet a pártház ablakából...! :)

Betelgeuse-2 2010.12.28. 09:08:46

@Toporodottordog:
Ez ugyanolyam sommás válasz, mint amit észérvek helyett szoktunk kapni drágalátos miniszterelnökünktől a Parlamentben, vagy Kósától mindenféle rendezvényeken. Ha nem tudsz konkrétumot írni, akkor ne égesd magad töpörödött ördög barátom. Kíváncsian várom részletes elemzésedet, már ha képes vagy rá...

Toporodottordog 2010.12.28. 09:15:07

@Betelgeuse-2:

Az árfolyamelemzésedhez segítség: www.mnb.hu/Statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok/vi-arfolyam

Hasonlítsd össze a tavalyi árfolyamokat az ideivel :) Kíváncsi vagyok, hogy milyen következtetéseket vonsz le belőle. Hajrá hajrá, dolgozzon az agy!

Betelgeuse-2 2010.12.28. 09:24:13

@Toporodottordog:
Csak egy apróság: 2010.04.26 és 2010.12.27 összevetése, CHF/HUF és CHF/PLN (lengyel zloty, gyengébbek kedvéér). Azért 04.26, mert a választások utáni első nap volt, tehát Orbán és pereputtya már kvázi hatalmon volt. Azótaa forint a CHF-hez képest 19,95%-ot gyengült, míg a PLN csak 3,02%-ot.... Önmagáért beszél ez a 17,93% különbség. Jó, persze, ezt a közel 18% difit persze azzal fogod magyarázni, hogy a lengyel gazdaság nincs annyira eladósodva meg stb stb. Akkor nézd meg a horvát kunát. 4,1%-ot gyengült azóta. Vagy nézd meg a román lejt: 1,8%-ot gyengült azóta, Holott Románia a bóvli kategóriában van, barátom! Forrás: MNB.hu, nézz utána, mielőtt égeted magad. Szóval nehogymár azt mondd, hogy a forint mélyrepülésében nincsenek DÖNTŐ érdemei az Orbán-botránykormánynak, kedves barátom! Sokszázmilliárdos kárt okoztak Magyarországnak! Hol van ez a Sukoró feltételezett 1.2 milliárdos kárától, ami csak feltételezett, mert a szerződések semmissé lettek nyilvánítva. Remélem, hogy 4-8 év múlva ezért Orbán meg Matolcsy meg Kósa ülni fognak, jó sokat, a hűvösön.

Betelgeuse-2 2010.12.28. 09:25:05

@Toporodottordog:
Dolgozzál te is, barátom, ne csak linkeket küldözgessél. Töpörödött ördög, egyes, leülhetsz!

Toporodottordog 2010.12.28. 09:25:13

@Betelgeuse-2:

Annyira kiszámítható a butaságod, hogy már előre megírom neked a választ:

Most, hogy a CHF árfolyamot megnézted, most hasonlítsd össze az EURO árfolyamával. Gondolom azt nem vetted észre, hogy az EURO nem változott, a CHF viszont mind a forinthoz, mind az EURO-hoz viszonyítva erősödött. Ehhez miccósz?

Betelgeuse-2 2010.12.28. 09:30:00

@Toporodottordog:
Persze, buta barátom, a CHF menekülövaluta, persze, de vajh a PLN, és a kuna, és a RON miért nem romlott oly mértékben? Ez még mindig csak kettes alá, barátom, dolgozz csak tovább! Most viszont el kell mennem egy tárgyalásra, de este majd újra megnézem, mit gyötörtél ki magadból a kettesért, hogy magyarázod az Orbán-botrénykormény bizonyítvánáyát!

Bunuel 2010.12.28. 10:03:51

@Betelgeuse-2:
kedves Betelguse...huha, valami tévedés van, én nem neked akartam válaszolni, hanem valami BEN (?) nicknevű felhasználónak, a hiba bennem van.
1.számára küldtem el a 8 éves CHF/HUF árfolyamot, hogy kissé (nagyon) csúsztatott, hogy GYF alatt volt legmagasabb.
2. a MNY kapcsolatban pedig az álláspontom az volt, (amit nem értettél) hogy ne égesse magát, mikor a kormány ideológiáját/zsarolását szajkózza, mert az köszönő viszonyban sincs a valósággal

Betelgeuse-2 2010.12.28. 11:09:06

@Bunuel:
Köszönöm, korrekt. Az ügy a lovagiasság szabályai szerint le van zárva, kösz még egyszer.

Betelgeuse-2 2010.12.28. 11:14:21

@Toporodottordog:
Ejnye-bejnye, telik az idő, mindjárt lejár, amit a dolgozatírásra kaptál...
Csak még egy szösszenet: többször vettem részt idén befektetői ügyféltalálkozón, és hallgattam (többek között) Barcza Györgyöt a K&H elemzőjét. Azt hiszem, szeptemberben mondta: számára, és a befektetők számára nem az a kérdés, hogy a 2011-es költségvetés hiányát mekkorára lövik be Orbánék, hanem az, hogy milyen lesz a ktgvetés szerkezete. Akkor elengedtem a fülem mellett ezt a megjegyzést, pedig mennyire igaza volt! Mert senkit nem hatott meg a 3% alatti hiány tervezése, hanem mindenkit csak az érdekelt, hogy ezt egyszeri tételekkel (MNYP), extra adókkal érik el, tehát ez hosszútávon nem fenntartható! Ezért is van ott a CHF, ahol van.

Oszó 2010.12.28. 12:18:32

@Toporodottordog: Hát itt a nagy lehetőség! Tessék szépen elmagyarázni, hogy porig alázott forintból, érdemi gazdasági intézkedések nélkül, a jövőt felélő gazdasági analfabétizmusból hogyan is lesz kicsi hazánkból Európa vezető országa?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.12.28. 13:36:16

@redhaven: tegnap mindenem nagyon fájt, így hamarabb kikapcsoltam a gépemet. Ma táttam a váaszodat, és egy pár szót hozzá fűznék, saját tapasztalatomból. Apukám világ életében maszek ács volt. Nem volt hajlandó sehová, még a szövetkezetbe sem belépni. Így én, természetesen megvetendő "egyéb"-nek születtem. Apukám a politika iránt annyiraizalmatlan volt, hogy nálunk, szinte állandóan a Szabad Európa szólt.
Jöttek a választások, és hatalmas MDF-es lett apukám. Én már akkor jeleztem, hogy valahogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne, de le lettem hurrogva. Négy év elteltével termésszetesen tele lett a töke Antallal, és nos kire szavazott, az addig gyűlölt szocialistákra, azzal a jelszóval, hogy ezeknek legalább van szakmai tudásuk. Nos így lettek félrevezetve, és megvezetve az emberek a 90-es évek idején. El sem tudták képzelni, akkor, hogy sajnos ezek ugyanúgy hazudnak, mint az előző Kádár rendszer emberei, arról nem is beszélve, hogy az Antall kormánynak valóban nulla volt a szakmai tudása.
süti beállítások módosítása