Szép lassan elkezdenek menekülni a tévék Magyarországról az új médiatörvény hatására, hát juhé. Tulajdonképp nem is érthető, hogy számíthatott valaki egyáltalán bármi másra, már feltéve, ha olyanról van szó, aki minimálisan is ismeri a világ működését, például nincs bezárkózva a szobájába 1995 óta. Ez annyira azért nem kemény kritérium, szerintem sokan eleget tudunk tenni neki.

Az új médiaszabályozás politikailag vitatható, de ez nem számít. Van, akinek tetszenek a céljai és elvei, van, akinek nem - teljesen mindegy, mert objektív alapon rossz. Nem lehet betartatni. Innentől pedig lehet a világ legjobb törvénye, akkor is nulla értékű.

Miért, mit hittek? Hogy majd befenyítik a médiát, és az meg nem vonul ki röhögve a határon kívülre sugározni? Hogy a huszonegyedik században, különösen ennek az EU-nak nevezett tündibündi romhalmazban léteznek még olyanok, hogy országhatárok? Tíz éve várják, hogy az ír gázolót kiadják Magyarországnak, miért pont a média ne tudna meglógni? És ez nem csak a tévékre áll. Blogok? Online sajtó? Amit annyiszor mondtunk, hogy hatástalan lesz egy tizenöt évvel ezelőtti helyzetre tervezett médiatörvény, most beigazolódhat.

És ez valahol félelmetes. Mert az nagyon a baj jele, ha egy ország irányítói nem képesek a mában élni. Tegyék a dolgukat, de közben lássák a realitásokat. Ez az, ami most nagyon hiányzik.

Szijjártó Péter ma délelőtt azt nyilatkozta: "a kormány nem lép vissza a lex Járaitól".

A kormány ma délutáni, zárószavazás előtti módosító javaslatával (pdf-cucc, a 14. oldalon, 39. paragrafus) semmissé nyilvánította a lex Járait.

A végszavazásig ebben a pillanatban hátravan még egy kicsit több, mint négy óra.

Szerintem vicces.

A kormánynak veszélyes szóba állnia a külfölddel, semmi jó nem szokott kisülni belőle. Most éppen az IMF és az Unió osztott ki egy akkora sallert nekik, hogy öröm volna nézni, ha épp nem az egész ország megítélését rontaná. De ez van, minden látszat szerint olyan emberek ülnek a kormányunkban, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan működik a világ. Kíváncsian várjuk, mit okoskodnak most ki a jövő heti parlamenti ülésekig, és addig is, emésztgethetjük a tanulságokat.

- Hiába mondta személyesen Orbán Viktor azt, hogy neki a nemzetközi szervek nem felettesei, kevesebb, mint két hónap kormányzás után látszik, hogy de bizony azok. Jó kérdés persze, hogy azt anno csak kampányfogásnak szánták vagy komolyan is gondolták. Őszintén remélhetjük, hogy csak kampány volt - de akkor miért tartott a választás után még három hónapig?

- A válságkezelést nem ússza meg senki. A Fidesz sem, ahogy előttük az MSZP sem. És nincs olyan, hogy könnyű válságkezelés. Ez leginkább persze majd csak később fog látszani, akkor, amikor kiderül, hogy nem lehet kétszázmilliárdot behajtani a bankokon, vagy hogy ha lehetne is, röhögve hárítanák át ránk a terheket, de a tendencia már most tisztán kivehető.

- A nagy társadalmi támogatottság nem jelent nagyobb nemzetközi mozgásteret. Pedig ezt még sokan olyanok is mondogatták eddig, akik nem Fidesz-szimpatizánsok. Valamit talán tényleg reálisan lehetett is remélni ettől, de nem, mostanra világosan kiderült, itt kemény gazdasági szigornak kellene lennie akkor is, ha minden szavazatot ugyanaz a párt kapott volna.

- A Fidesz mindentől függetlenül változatlanul őrzi a hatalmas népszerűségét. Még mindig jól érzik, mi kell a népnek: bedobták a köztudatba az elszámoltatást és a csontvázakat, és ez a két téma mindent visz. Igazán érdekes persze akkor lesz a helyzet, amikor a megszorítások látszani fognak az első sárga csekkeken és fizetéseken. De attól még tény: eddig jól kommunikálnak.

- Azonban a Fidesz mégis fél a 2006-os MSZP sorsától. Kényesen őrzik a pillanatnyi népszerűségüket, pedig az IMF és az EU épp most készül rájuk erőszakolni egy olyan intézkedéscsomagot, ami úgy rendberakja a gazdaságot 2014-re, hogy szinte semmilyen körülmények között nem veszíthetnék el az akkori választást. Ha így haladunk, '14-ben tényleg jó lesz, és nem, a Fidesz ebbe nem menne bele magától, úgy kell rángatni őket.

- És persze most látszik, milyen kényszer alatt dolgozott, egyébként kimondottan jól, a Bajnai-kormány, ami a gazdaságot illeti. Úgyhogy ha akárki is azt hitte abban az egy évben, hogy az MSZP megvilágosodott, és végre saját akaratukból tettek valami jót az országért, annak most egy illúzióval kevesebb: csakis azért csinálták, mert muszáj volt nekik.

Bízzunk benne, hogy a Fidesznek is muszáj lesz. És hogy akkor csinálni fogják. Tartanánk már ott...

A Magyar Köztársaság Országgyűlése leendő elnökének felszólalásai a Magyar Köztársaság Országgyűlésének ülésein, 2002. május - 2010. április, forrás: parlament.hu

Horváth Csaba nem lép vissza az LMP javára. Az ő dolga. Nem mintha így nagyon sok esélye volna megnyerni a főpolgármester-választást, de nyilván úgy gondolta - úgy gondolták, egy próbát megér. Mutassa csak meg az MSZP, hogy létezik, még a haldoklás közepette is. De egyáltalán nem biztos, hogy igazuk van.

Az MSZP gyenge és lefelé tart. Ezt ha akarnák, sem tudnák letagadni. Közben megjelent a politikai palettán az LMP, ami ugyan nem nevezi magát baloldalinak, de mégiscsak egy újbaloldali párt. Konkurrencia, hosszú távon lazán át is vehetik az MSZP helyét, ha okosak és szerencséjük is lesz. Logikus persze, hogy a szocik célja megmutatni, hogy léteznek, és nem közösködni az LMP-vel. Csak épp nem ez történik. Az LMP ugyan nem fog főpolgármestert adni, de szinte biztos, hogy az MSZP sem. Egyben viszont magukra vonják a vádat, hogy mégsem gondolják annyira komolyan a Fidesz túlhatalmának megállítását. És ha mindez nem volna elég: ha Horváth visszalépett volna, most röhögve tolhatnák be az LMP-t abba a szerepbe, amibe az SZDSZ-t belevitték: kicsi ballib segéderő, ami kap az MSZP-től kedvezményeket, és ha már úgyis Pesten a legerősebbek, azt megtarthatják. Ennél nagyobbat pedig az MSZP nem is nyerhetett volna egy visszalépéssel: a tökéletes alapot egy jó kommunikációs hadjárathoz, aminek a végén kilőhetik az egyetlen baloldali riválisukat.

Pedig a lehetőség adva volt. A Fidesz épp most adott fel egy iszonyú magas labdát az ellenzéknek, és meglepő módon az Orbán fényképének kitételét javasló törvénytervezettel pont a szocik reagáltak erre a legjobban. Úgy, ahogy azt a legtöbben valószínűleg épp az LMP-től vártuk volna. De úgy tűnik, a szocpártban a személyes, rövid távú érdekek dominálnak még mindig - csak véletlen sem semmi hosszú távú tervezés.

Hát ilyen egyszerűen nincs. Komolyan a nem hiszem el kategória. Nincs mit mondani, én földig meghajlok a kormány előtt: Torgyán óta nem volt semmi a politikában, ami úgy igazán meg tudott volna lepni. Sem az első Orbán-kormány brutális öntömjénezése, sem Medgyessy balhéi, sem a Gyurcsány-féle többtucatnyi kamureformcsomag. Esetleg talán valamennyire az őszödi beszéd, de arról meg tartalmilag tudhattuk, hogy igaz. Tényleg nem hittem volna, hogy igazán meglepetést tud még szerezni nekem a politika. Hát most sikerült.

Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni a nemzeti együttműködés nyilatkozatát minden államigazgatási épület méltó helyére. (Orbán Viktor sk. miniszterelnök)

Na most itt két reményünk van. Az egyik az, hogy az egész az Index és a Hírcsárda közös visszavágása a tegnapi Hoffmann-balhéért cserébe - embertelenül gigantikus poén volna, ígérem, ha tényleg ők voltak, az esti bográcsozásunk maradékából viszek ajándékba mindkét helyre. Fájdalom, ennek csökkenti az esélyét, hogy a Magyar Közlöny honlapjának meghekkelése azért nem valószínű egyik féltől sem. Szóval maradnunk kell a másik mentőövnél: iszonyú rövid éjszakám volt, még lazán kiderülhet, hogy ez nem is történik meg, csak egy szürreális álom. Ebben az esetben viszont remélem, amint felébredek, még lesz időm gyorsan leírni, szanaszét fogja röhögni magát rajta mindenki, akinek elmesélem.

És nem kezdek el rákosizni, mert ez nyilván még mindig nem az a szint, Orbánt lehet kritizálni, nem jár érte kényszermunka. Sokan gondolhatják veszélyesnek a helyzetet, pedig ez nem veszélyes. Ez röhejes. És ezt Magyarország ki fogja bírni, de a Fidesz a saját dolgát nehezíti: nem vitaalapot ad az ellenzéknek, hanem okot, hogy kinevessék. Na, ezt hívják úgy, hogy borzalmas kommunikációs öngól. Hoffmann-ügy és most ez tizenkét óra leforgása alatt - a kisgazdák óta nem volt senkinek ekkora dobása önmaga körberöhögtetésére.

Hoffmann.

A nagy nevettető.

A legviccesebb magyar.

Akinek néha már meg sem kellett szólalnia, már akkor is fogta a hasát a röhögéstől egy egész ország.

Aki Karinthy óta a lehető legkomolyabban vette a nagy mondást, humorban nem ismert tréfát. És hogy nem ismert! A legkeményebb igazságokat volt képes kimondani, de úgy, hogy közben egyszerűen nem lehetett nem nevetni.

Aki sokat politizált a humorában is, és mindig vállalta, hova tartozik, de még a túloldalról sem tudtak igazán haragudni rá. És amikor nem a politikáról beszélt, akkor tényleg minden magyar vele nevetett. De gyakran akkor is, amikor a politikáról.

És persze aki mindig tudta, hol a helye a világban. Aki, bár istenítették, mindig látta a saját határait, és minden pillanatában volt benne annyi önirónia, hogy önmagát se vegye véresen komolyan. Hogy magából is viccet csináljon.

És - nem mellesleg - aki ma lenne hetvennégy éves, ha élne.

Ja igen, mert én a Hofira gondolok.

Mért, lehetne másra is?

A Biszku-üggyel foglalkozott ma reggel a Parlament, és bár tényleg lenne Magyarországnak ennél égetőbb problémája is, nem volt értelem nélküli az a néhány felszólalás. Kommunistázás ment, de nem olyan volt, mint a szokásos, ez most valódi, jogos kommunistázás volt. Biszku Béla helyzete ugyanis pontosan ugyanaz, mint amit a mostanában elítélt náci háborús bűnösök kapcsán szoktunk hangoztatni: aki bűnös a diktatúrában, azt büntetni kell, akár évtizedekkel később is, nem sajnálkozni, hogy szegény, milyen esendő öregember lett. Szerencsére ezt nem is tette meg senki, elég hülyén vette volna ki magát.

Egy baj volt csak az egésszel: szinte semmi visszhangja nem lett. Született róla pár cikk, megemlítették néhány blogon, de valahogy mégsem volt az igazi. Akármilyen érdekes ügy is, nem lett belőle az az valóban nagy téma, ami után nyálcsorgatva kapkodnának a hírszerkesztők országszerte.

Talán kicsit elinflálták a komcsizást. Annyi emberre mondta már a Fidesz, a Jobbik, az MDF, régebben a kisgazdák, egyáltalán, minden párt jobboldalról, hogy mocskoskommunista, csak mert nekik nem volt szimpatikus, hogy most, amikor egy igazi kommunista bűnösről lenne szó, nem figyel oda senki. A farkaskiáltás ősrégi meséje, 2010-es ruhába öltöztetve. Csak gratulálni lehet, ilyen profi technikával Kádár sem tudta volna elfedni a bűntársait.