Vannak kifejezések, amikkel szívesen dobálózunk, miközben azt sem tisztáztuk, mit jelentenek. Az antalli hagyomány ilyen. Mennyien szeretik pedig mondogatni, hogy az MDF elárulta az antalli hagyományokat, vagy hogy most akkor ki is az antalli hagyományok valódi, jogos örököse - mégis, közben mi az, amiről beszélünk?

Antall tabutéma. Nem szokás kritizálni. Pedig ideje végre újra kimondani: rossz miniszterelnök volt. Élete utolsó napjaiban és közvetlenül utána nem illett őt bántani, de csak mert beteg volt és meghalt, azonban a halottaknak járó megkérdőjelezhetetlen tiszteletet sikerült összekevernünk a politikusok kritizálhatatlanságával.

Szóval mi lehetett az az antalli hagyomány? Akármi is, nagyon népszerű nem volt, mégiscsak sikerült a választási győztesből 94-re kispártot csinálnia. Ha Antall nem hal meg, akkorát bukik, amekkorát lehet, hogy még idén a szocik sem fognak, pedig az azért nem semmi egy szint lesz. Kezdjük például ott, hogy megfontolt, higgadt konzervativizmus. Mondhatjuk ezt, csak nem érdemes, mert a végén még jön valaki, aki emlékszik a Kónya-Pető-vitára, amiben az akkori, Antall vezette MDF elég szépen bizonyította, hogy minden, csak nem higgadt és megfontolt. Vagy jöhetünk azzal, hogy taxisblokád lereagálása, ugye?

A demokrácia tisztelete és a teljes elhatárolódás a jobboldali szélsőségektől? Nos, azt, hogy ne lennének benne nácik, csak a mostani MDF-ről lehet elmondani, az Antall-féle kicsit másmilyen volt. Maga Antall persze nem volt szélsőjobbos, de nagyon sokáig nyugodtan megtűrte a fasisztákat, majd végül velük együtt búcsút mondott a nemzeti liberális csoportoknak is. '92 októberében, Göncz kifütyülése után sem éppen úgy viselkedett, ahogy azt demokratának illik, arról nem is beszélve, hogy pont az ő kormánya igyekezett nagyon lelkesen kultuszt teremteni a huszadik század egyik legnagyobb magyar megélhetési bűnözőjének.

Vagy keressük az antalli hagyományokat a gazdaságpolitikában? Abban sem alkotott sokat, Kupa bárhogy próbálkozott, amellett a párt és koalíció mellett lehetetlen volt érvényesülnie a normalitásnak. Ha Antallékon múlik, nyugodtan menetelünk bele a csődbe, végül ettől csak Bokros tudta megmenteni az országot, hogy aztán se Orbán, se Medgyessy, se Gyurcsány ne tanuljon a régi hibákból, és kezdhessük elölről az egészet. Esetleg végső reményként külpol? Na igen - Bős-Nagymaros megvan? Végülis csak ott nem aláztak a szlovákok, ahol már ők szégyellték.

Vagyis még mindig nem tartunk ott, hogy mik is azok az antalli hagyományok. De egy biztos. Hogy ha ezek azok, akkor az országnak annál jobb, minél jobban elárulják őket.

Hát elkezdődött. Ladies and gentleman, start your engines: Sólyom László ma délelőtt bejelentette, április 11-ére és 25-ére írja ki a választást, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét vette az egyébként valójában pár napja már tartó, régóta emlegetett 2010-es kampány.

Vártuk már ezt. A fideszesek lassan négy éve, a többiek meg azért, mert már iszonyú idegesítő volt mindig azt hallani jobbról, hogy most rögtön olyasmit csinálnak, amitől előrehozott választás lesz. (És ha már itt tartunk, ezúton küldeném üdvözletemet annak a néhány régi kommentelőnek, különös tekintettel az egy és megismételhetetlen Szekrényfára, akik 2007-2008 környékén rendszeresen lehülyéztek, mert azt írtam, nem lesz előrehozott.) Izgalmas időszak jön, sokkal izgalmasabb, mint amilyenre tavaly ilyenkor számíthattunk: az ugyan nem kérdés, ki nyer, az se igazán, meglesz-e a kétharmaduk, de emögött minden nyílt. És az, hogy ki lesz a második, ki kerül be az 5% fölé, vagy ki nem, az nem egy ciklusra fogja meghatározni az egész magyar közéletet. Izgalmas lesz a kampány a kreatívok szempontjából is. A Fidesz révén először látunk olyat, milyen az, amikor egy párt teljesen a biztosra játszik, elvileg a legkisebb kockáztatás nélkül, ráadásul egy korábban a kampányokban sokat hibázó párt. Az MSZP-től érdekelhet, hogyan próbálják menteni a szinte menthetetlent. A Jobbikot még nem láttuk országgyűlési kampányt csinálni, de várhatóan borzalmas lendülettel jönnek majd. A legkíváncsibbak viszont mégis az MDF-LMP (Somogyi-Karácsony) meccsre lehetünk a minden másban csalódottak szavazataiért.

Magunknak pedig mit kívánhatunk? Egy kis nyugalmat és észt. Ennyit csak: ne bolonduljunk meg. Beszéljünk a politikáról és vitázzunk, de ne veszekedjünk, ne gyűlölködjünk, ne haragítsunk magunkra senkit, ha nem úgy gondolkozik, mint mi. Álom? Lehet. De aki vitázott már politikáról valaha is ésszel, az tudja, mennyivel jobb úgy, mint indulatok mentén. Úgyhogy igyekezzünk csak egy kis ideig úgy tenni, mint ha normális ország normális polgárai volnánk - és akkor tényleg azok is leszünk.

Hogy a két rendszerváltó párt formálódó szövetsége miért jó az SZDSZ-nek, ismerve a helyzetüket nem kérdéses. Az egyetlen út a megmaradáshoz, a lehetőség arra, hogy legalább Pesten legyen bármi szerepük, illetve páraknak akár talán a Parlamentben is. Mondhatják persze sokan a párton belül, hogy ezzel feladják az önállóságot és a lehetőséget az 1 százalékkal járó állami támogatásra - de legyünk őszinték: az SZDSZ, önmagában indulva, egyáltalán nem biztos, hogy képes lehet elérni az egy százalékot.

Hogy a liberális szavazó, ha jónak gondolja, miért teszi így, az sem kérdés. Sokkal inkább az a fontos, a liberálisok mekkora része tartja úgy, hogy jó, ami történik. Az átlagos szabadelvű magyar félhet az MDF többszöri irányváltásaitól, örülhet, hogy ezzel újra lett esély a gazdaságpolitikai liberalizmus parlamenti képviseletére, tetszhet neki, hogy legalább egy párt fel meri vállalni Bokrost, tarthatja politikai prostitúciónak, amit az MDF és az SZDSZ csinál, elmehet rájuk szavazni, vagy otthonmaradhat - és akármit is tesz, igaza van.

Az igazán fogós kérdés az: ugyan miért jó ez az egész az MDF-nek? Ha van a mai magyar politikában olyan brand, amivel bárminek a népszerűségét le lehet rombolni, az SZDSZ az. Nem lehet, hogy az SZDSZ név több lehetséges szavazót riaszt el, mint amennyit a párt infrastruktúrája hozna? Nehéz kérdés, bár nyilván alaposan felmérték mindezt, mikor elkezdődtek a tárgyalások. A válaszokat egyelőre passzolnám - térjünk vissza rájuk áprilisban.

Ki szerepel többet a sajtóban? Kormány? Ellenzék? Nagy pártok vagy kicsik? Mennyire felülreprezentáltak a kis parlamenti pártok és mennyire nehéz bekerülni a Parlamenten kívülről a médiába? Több száz oldalas elemzés témái lehetnének ezek a kérdések, pár ilyen kiragadott adattal nem lehet, nem is szabad rá válaszolni, mindenesetre egy kis játék a számokkal. Találatok száma az index archívumában az egyes pártok neveire éves bontásban 2000 és 2009 között. (igen, mielőtt bárki belémköt: a "jobbik" szó jelent mást is, úgyhogy ott azok kerültek be, ahol a cikkben megjelent az is, hogy párt. és valóban, ennél érdekesebb csak azt volna megnézni, mennyire pozitívan vagy negatívan írtak a pártokról - ha valakit nagyon érdekel, ír nekem, mondom a fizetési igényeimet, és jövő ilyenkorra megkapja:))

Az MSZP megnyerte a választást. Nem hitte el senki, először még ők sem, annyira ellentmondott minden várakozásnak. Aztán jött a népszerűségvesztés, a biztosnak elkönyvelt jobboldali győzelem, a szoci belharc, a ciklus közbeni miniszterelnök-váltás, és az MSZP újra megnyerte a választást. Aztán mindez újra, még egyszer, és most, nyolc évvel a történet kezdete után úgy állunk, hogy biztos a Fidesz áprilisi győzelme.

Eközben pedig megismerhettünk egy különleges embertípust: a népnemzeti messiásvárót. 2002 tavaszán találkoztunk vele először úgy igazán - ha még emlékszünk rá, ő volt az, aki legelsőnek, a leglátványosabban nem vette le a kokárdát március 16-án. Ő nem hitte el azóta sem, hogy az MSZP tisztán nyert, ő követelt szavazat-újraszámlálást, ő tapsolt magában, amikor lezárták az Erzsébet-hidat, mert kimenni azért lusta volt. Ő nem fogadta el az EU-csatlakozást leginkább, majd ő örömködött Gyurcsány érkezésekor a 2006-os győzelemnek olyan hangosan, hogy azon még az átlagos Fidesz-szavazók is megütköztek. Ő mondta meg már 2005-ben, hogy a választáson csalás lesz, de azért mégis egyedül ő döbbent meg, hogy tényleg a szocik nyertek. Ő is tüntetett 2006 őszén, de tevőlegesen nem mert résztvenni a legtöbb balhéban. Az elmúlt években pedig folyamatosan hangoztatja, hogy milyen rossz a nemzetnek, örül, hogy egyre több embert lát maga körül, és nem hiszi el, hogy nem minden MSZP-ellenes olyan elvakult, mit ő. Tavaly mondta el 2002 óta nyolcadszor, hogy még egy ilyen év, és eljön a nemzethalál.

És most itt van 2010, az MSZP-kormányzásnak vége. Megvalósult az álma, leváltják a gonoszokat, győz a jó. De mi lesz ővele? Mihez kezd most magával? Az életcélját, fő programját veszti el: nem panaszkodhat napi 24 órában, hogy rossz a kormány. Utálja az ellenzéket? Egy darabig el lehet ezzel lenni, de annyira nem jó buli, mint a kormányt gyűlölni. Mit mondjon, ha valami nem tetszik neki az országban? Hogy dolgozza fel nyolc hosszú év után a szembesülést a ténnyel, hogy a dolgok nem csak a kormány miatt lehetnek jók vagy rosszak? Hogy reagál, ha rájön, hogy itt nem lesznek akasztások, de még csak deportálás sem? Persze, a Fidesz már tartogat csak az ő kedvéért néhány jól ütemezett szoci büntetőeljárást, és ácsingózik rá a Jobbik is. De ez akkor sem ugyanaz, mint bármiért, ami adódik, az MSZP-t szidni. Egy életforma vész el.

Sajnálom őt, komolyan. Nem egy sportoló volt képtelen megbirkózni a győzelem tudatával, azzal, hogy minden célt elért, minden álmot megvalósított - és már nincs több. Tiszta depresszió.

Pesti majmok, bekaphatjátok - ha valaki Pesthez nem kötődő élethelyzetben ilyet mond, semmi gond nincs, egyszerűen hülye. Ha viszont egy városi újság ilyen címmel jelentet meg főszerkesztői jegyzetet, akkor ott valami valakinél nagyon csúnyán bekattant.

Egy nagyon rövid és nem túl bonyolult pécsi üzenet.
Mivel olvasóink is kérték (mit mondjunk, joggal), meg hát - teljesítménye okán - nekünk se fáj az EKF-nyitányra Pécsre érkező index-tudósítót elküldeni oda, ahová való, egy rövid, rusztikus üzenet erejéig kísérletet teszünk rá, hogy választ adjunk a várost - értékelésünk szerint - égetni kívánó sajtómunkás vasárnapi beszámolójára.
Az üzenet így szól: 
Pécs, ha tetszik nektek, ha nem, vasárnaptól hivatalosan is Európa Kulturális Fővárosa. Egyébként meg ezek után bekaphatjátok.
Üdvözlettel Pécsről.
Pauska Zsolt

Vajon mitől lesz valaki annyira frusztrált, hogy egy fővárossemleges témában elkezd pestimajmozni, mert az neki jó?

Vajon miért hiszi a tisztelt főszerkesztő úr az, hogy aki arról ír, hogy Pécsett khm, elmaradások vannak az eredeti EKF-tervekhez képest, az azért mondja, mert ő féltékeny Pécsre?

Vajon mikor jön rá a fél ország, hogy a Pest-vidék ellentét egy baromság, mert egy normális országban megvan a maga szerepe a főváros, a vidéki nagyvárosok, a kisebb városkák és a falvak lakóinak is?

És vajon mekkora - amúgy teljesen jogos - felháborodást váltana ki, ha egy pesti újságban válaszként megjelenne egy Vidéki parasztok, bekaphatjátok című cikk?

Kétség nem fér hozzá, Magyarországon Gaskó István hozta divatba az irreális követelésekkel meghirdetett sztrájkokat. Övé az ősbűn.

Múltkor a postások egy része szállt be mellé a harcba, ők részesedést követeltek a Magyar Posta által eladott ingatlanokból befolyó pénzből. Legközelebb majd az általános iskolások is fejenkénti összeget fognak követelni, ha pályázati pénz érkezik az iskola felújítására.

Most olvasom csak, hogy a jelenleg sztrájkoló BKV-s járművezetők átlagosan bruttó 250 ezer forintot keresnek. Phühh. Ennél a cégnél nem csak a vezetők, az alkalmazottak is pofátlanok? Mert olyanokat is mondanak, hogy "abban az esetben fogadják el a havi hatezer forintos hidegétkezési utalvány helyett a nyolcezer forintos melegétkezési utalványt, ha..." Úgy látszik, már a több is kevesebb, azt is már úgy "el kell fogadni, ha". Persze az való igaz, hogy a melegétkezésit nem lehet cigire költeni. Bár mosóporra sem.

Van egy ajánlatom a BKV vezetőinek. Ingyen adok tanácsot, még végkielégítést sem kérek. A holnapi tárgyaláson mondják azt: "gyerekek, bruttó 250 az átlagfizetésetek. Ha pénteken is sztrájk lesz, akkor egye fene, hajlandóak vagyunk akár visszamenőleg, január 1-jétől módosítani az összeget. Mondjuk 150-re. Deal?"

Van ez a BKV-sztrájk. A pestiek sokféleképp álltak hozzá: a legtöbben szidták a sofőröket, de voltak, akik azt mondták, valahol azért jogosak a követeléseik. Azt pedig a legtöbben mindenképp hozzátették, hogy a BKV-főnököket se kell szeretni, mert azok is elég szemét módon jártak el, meg egyébként is milyen ügyek vannak már ott. Egy város sok véleménnyel - egész ma délig, amikor szinte egy csapásra nem csak Budapest, hanem nagyjából egész Magyarország a sztrájkolók ellen fordult. Csak el kellett hangoznia a kulcsmondatnak, ami bármely helyzetben kiváltja ugyanezt a reakciót.

A VDSZSZ szolidaritást vállal a BKV-sokkal, és csatlakozik a sztrájkhoz.

Divat mostanában szidni a vasutasokat, pedig ha lecsupaszítjuk a képet, és szigorúan csakis a tényeket nézzük, azt kell látni, hogy a VDSZSZ olyan dolgot ért el, ami Kossuth és Széchenyi óta nem sikerült ebben az országban senkinek. Nemzeti egység van. Minden más kérdésben MSZP-s, fideszes, szadis, MDF-es, LMP-s, jobbikos veszekszik egymással, ahogy bír, de amint a VDSZSZ kerül szóba, a magyarság 99 százaléka azonos véleményen van. Mutasson valaki csak egyetlen témát az elmúlt százötven évből, ahol ez összejött volna! A nemzet széttagolt, de ha kell, a szívek együtt dobognak, pártállástól, vallástól, lakhelytől, etnikumtól függetlenül, és együtt mondjuk: Gaskó István, kurva anyád.

És már csak egy lépés maradt hátra. A VDSZSZ és vezére szívós munkával megteremtette a nemzeti egységet. A nemzet egységét viszont - az alkotmányunk szerint - a köztársasági elnöknek kell jelképeznie. Sólyom László ötéves mandátuma augusztusban lejár. Innen ugye már logikus a végkövetkeztetés?