Mesterházy Ernő vérnyomása
2010.02.09. 19:18
Demszky Gábor megtörte hallgatását, végre nyilatkozott a BKV-üggyel és Mesterházy Ernővel kapcsolatban. A következőket tudtuk meg:
1. Az MSZP és a Fidesz érdeke, hogy ellehetetlenítsék Mesterházyt. Ezzel Demszky azt sugallta, valóban fel is léptek a tanácsadója ellen („ilyenkor szokták a nagyok kriminalizálni a kicsiket”), nyíltan azonban ezt nem merte kimondani.
2. Mesterházy készítette elő az MDF-SZDSZ összefogást.
3. A „Centrum” (aki nem tudná: MDF-SZDSZ-ről van szó) elszívja a szavazatokat a Fidesztől és az MSZP-től, veszélyeztetheti a Fidesz kétharmados győzelmét.
4. Mesterházy nem Raszputyin, nem volt jelentős informális hatalma a városházán, csak az országos politikában nőtt meg a befolyása.
5. A tanácsadó „nem érintett a BKV-val kapcsolatos botrányos ügyekben”, mert személyesen javasolta Demszkynek, hogy Kocsis István tegyen feljelentést.
6. Mesterházy Himalája-expedíciót szervezett, a filmszemlén díjazott film koproducere.
7. Demszky aggódik érte, mert nagyon magas a vérnyomása.
Az első állítás finoman szólva sem elegáns, Magyarországon persze korántsem szokatlan: úgy vádaskodni, hogy pertől azért ne kelljen tartani, de a célzás mégis egyértelmű legyen. Hihetetlen, de a hazai közéletben még mindig lehet azzal érvelni, hogy „kinek az érdeke”. Attól még nem biztos, hogy a Fidesz és az MSZP keze van a dologban, hogy történetesen az ő érdekekük.
Persze azon is elmerenghetünk, hogy mennyire létezhet egyáltalán közös érdeke a szocialistáknak és a Fidesznek, nekem a fő problémám mégis az, hogy az SZDSZ-szel való szövetség korántsem egyértelmű, hogy erősíti az MDF-et (az SZDSZ-ről már kár is beszélni), a Fidesz kétharmados többségének sokkal inkább a Jobbik vagy az MSZP lehet az akadálya. Ne legyünk azonban kegyetlenek, Demszky nem elemző.
Kiderült az is, hogy Mesterházy nem is a főpolgármester környezetében töltött be jelentős szerepet, hanem Retkes Attiláéban, tehát nem városházi Raszputyin. Ha viszont tényleg minimális hatalma volt a tanácsadónak, akkor hogyan lehetett volna befolyása az SZDSZ választási együttműködésére? Erre csak egy valódi Raszputyin lehetett volna képes, mivel Mesterházy a pártban nem visel tisztséget. Demszky 2-es és 4-es „hipotézise” tökéletesen ellentmond egymásnak.
Azzal indokolni a tanácsadó ártatlanságát a BKV-ügyben, hogy tett egy javaslatot egy feljelentésre, enyhén szólva is kevés a történtek fényében. Ezzel kapcsolatban sok dologra kiváncsiak lettünk volna, de ehelyett csak Mesterházy felbecsülhetetlen értékű társadalmi munkásságát ismerhettük meg.
Az utolsó állítás az egyetlen, amely tényleg logikus. Ha engem letartóztatnának, akkor valószínűleg nekem is az egekbe szökne a vérnyomásom.
- a post vendégszerzőnk, Róna Dániel írása -
Breaking news: megfagyott az ördög
2010.02.08. 11:06
Én kérek elnézést. Tudom, hogy ilyennel borzasztóan nem illik, de akkor is. Hogyan ne adjunk címet rövid hírnek?
Zévértékelés
2010.02.05. 16:10
Nem volt ez rossz beszéd, csak nem volt semmi értelme.
Ez persze így természetes, ez volt a Fidesz célja, hülyék is lettek volna, ha bevállalnak bármiféle kockázatot. A választást megnyerik, nagyon, most olyan helyzetben vannak, ahonnan csak rontani lehet. Az volt a naiv, aki fergeteges újdonságokat várt volna Orbántól.
Semmi kockáztatás, a lényegről ráérnek majd beszélni a választások után. Mert legyünk realisták: ezt az évértékelőt úgy kellett leülni megnézni, hogy tudtuk, Orbán legfeljebb azzal lephetne meg minket, ha lemond, vagy ha eszperentéül kezd el beszélni.
Úgyhogy azt már tudjuk, hogy itt az idő, de arról még mindig nincs halvány fogalmunk sem, hogy mire. Az elmúlt egy óra mindettől függetlenül kiemelkedő jelentőségű volt, csak éppen nem a politika, hanem a magyar web számára.
Végezetül pedig hadd ajánljuk fel a Gulyásdemokrácia különdíját, egy igazi, eredeti, Tsabee és énáltalam egyaránt dedikált írásbeli dicséretet annak a drága olvasónknak, aki először kommenteli be a pontos számot, hányszor hangzott el a beszéd alatt az, hogy tisztelt hölgyeim és uraim. Ha a Fidesz kommunikációs nagyembere lennék, azt mondanám, ezt az egyet vigyük már le minimum a harmadára, és akkor sikeres napunk is volt.
Mesterházy emeli a tétet
2010.01.31. 15:43
Az a szép a kampányban, hogy amikor azt hinnénk, ennél undorítóbb szintre már nem lehet lemenni, csak sikerül valakinek. Most épp Mesterházy rakott rá egy lapáttal, ezzel az MSZP visszavette a vezetést a ki tud többet ígérgetni a nyugdíjasoknak minden alap nélkül? versenyben.
A probléma egyszerű: adott Magyarország legnagyobb érdekérvényesítő rétege, a pár millió nyugdíjas, akiknek a szavazata kell mindenkinek, úgyhogy azt is megígérik nekik, amiről teljesen nyilvánvaló, hogy totálisan tönkrevágná a gazdaságot. Érthető érv az is, hogy megérdemel végre valami jót az, akinek az élete eddigi hat-hét-nyolc évtizede politikai és gazdasági értelemben egy nagy szopás volt. Csak hát az nem működik, hogy mindenkinek rossz, egy réteget pedig kiemelünk, és nekik majd jó lesz, bármi áron.
Mit hisz az MSZP? Hogy ezzel majd megnyerik a választást? Nem fogják. Még akkor sem, ha megtalálták az egyetlen olyan szavazói kört, akiknél előnyben vannak a Fidesszel szemben. És ami még érthetetlenebb: mit hisz a Fidesz és az MSZP, hogy kormányra kerülve/ottmaradva/visszakerülve nem kéne hozzányúlniuk a nyugdíjakhoz újra? Muszáj lesz, mert a mostani nyugdíjrendszer össze fog omlani elég hamar, ahogy öregszik a társadalom, mondjuk 10-15 éven belül. És a vita arról kéne, hogy szóljon, mi legyen a megoldás, nem arról, hogy kell-e valamit tenni.
Egy szempontból mégis okosnak tűnhet az MSZP húzása: belevinni a Fideszt egy olyan ígérgetésversenybe, amiről a választás után úgyis kiderül, hogy betarthatatlan. Akkor pedig a csúnya, gonosz Fideszben csalódott nyugdíjasok szavazatai lazán meglesznek 2014-re. Csak nehogy az új kormány megvalósítsa, amit ígér. Mert akkor itt összeomlás lesz.
· 1 trackback 159 komment
Címkék: kampány politika mszp magyarország nyugdíj
Viktatúra
2010.01.29. 17:16
Helyesen cselekszik-e a Fidesz, amikor nyilvánosan demonstrálja: a párton belül a legkeményebb orbánista parancsuralmi zsarnokság van?
Mert azzal, hogy Mádi Lászlót egyik pillanatról a másikra kirúgták, még csak nem is burkoltan ezt bizonyították. Egy olyan embert tettek ki egyetlen, a pártvezetés irányvonalától eltérő nyilatkozatáért, aki az első napoktól kezdve ott volt a Fideszben, nem jelentéktelen ügyről van tehát szó. Lehetett persze látni a kockázatot, rögtön kapják is a szidalmakat, milyen diktatúra van ott, néhányan már Rákosi nevét emlegetik, én inkább maradnék Horthynál, ő mégse gyilkoltatta le az ellene beszélőket, csak a karrierjüket törte kettőbe. Ahogy azt most Orbán is teszi.
De nem szabad elfelejteni, hogy a Fidesz az előző két választást többek közt azért is vesztette el, mert fontos, megbízhatónak vélt emberei elkezdtek hülyeségeket beszélni. Kötél meg szinglihordák, és búcsú pár tíz-, százezer megnyerhető bizonytalan szavazótól. Idén láthatóan nem akarnak kockáztatni. És valószínű az is: a kirúgás nem csak a kampányról szól. A választást megnyerték, gyakorlatilag biztos, hogy meglesz a kétharmaduk is, bármennyire ne ismerjék el - természetes dolog, ha ilyen helyzetben megindul a helyezkedés a pozíciókért. Nem tudjuk, milyen hatalmi meccsek vannak a Fideszben, de elképzelhetetlen, hogy ne legyen a háttérben semmi. Ilyen helyzetben érkezett egy jelzés az erősebbtől: az van, amit Orbán (és kiskutyája, Petike) mond. És pont.
Mégis azt kell mondani: Mádi kirúgása nem szimpatikus, de helyes volt. Kampány van. A Fidesz kevesebbet vesztett ezzel, mint ha hagyta volna a nyilatkozatot. Az ingatlanadó a kommunikációjuk egyik legfontosabb kulcspontja, rendes párt nem engedheti meg magának, hogy kampány alatt a legjelentősebb kérdésben egyetlen politikusa is az ellentétét mondja a hivatalos álláspontnak. A Fidesszel nagy baj van, mert kampányidőszakon kívül is ilyenek, olyankor pedig ez megbocsájthatatlan. De ez most más helyzet. Most téma lesz ez két napig - ha nem így léptek volna, az ingatlanadó újra bevezetése lett volna téma egész áprilisig. Vagyis bár kegyetlen és valószínűleg nagyobb visszatetszést kiváltó döntést hoztak, a saját szempontjukból mégis helyesen tették.
Józan ész dolga
2010.01.27. 13:21
Legszívesebben gúnyolódnék azon, a magyar választók nagy része mennyire buta lesz, ha gazdasági kérdésekről van szó. Nevetnék azon, hogy egyébként értelmes emberekből kijön a félhülye énjük, és olyan alapvetéseket sem képesek felfogni, amiket normál esetben magyarázni sem kéne, annyira evidensek.
Az év elején attól volt hangos a média, hogy a jobboldal elmagyarázza, miért jobb az, ha az állami autókba adópénzből drágán tankolnak, mint ha olcsóbban tennék. Ez alig csengett le, a két nagy párt máris versenyt ígéget egymással, mennyi mindent adnának a nyugdíjasoknak, természetesen reális fedezet nélkül. Ma pedig, ha már a benzinbalhé jobbos felségterület volt, csak bejött egy brutális baromság balról: az MSZP kitalálta, hogy márciustól a BKV-jegyek ára legyen a mostaninak a fele.
Tényleg szívesen írnék most egy keményen szatirikus postot arról, milyen is lehet az átlagszavazó felfogása a gazdaságról. Beleképzelném magam annak az embernek a fejébe, aki odáig sem feltétlen jutott el, hogy saját fizetés + maximálisan kibírható törlesztőrészletű hitel = max. kiadás. És akit az elmúlt húsz év alatt egy pártnak sem állt érdekében megtanítani erre, sem arra, hogy a költségvetés ugyanez kéne, hogy legyen, felszorozva tízmillióval. Mit gondolhat? Hogy az államnak van a Rózsadombon elásva egy óriási zsákja, ahonnan adhat pénzt, bármikor, ha kell? És hogy ha mégse teszi, akkor az azért van, mert a szemét kormány hazaviszi magának? Hogy lehet, hogy nem minimumelvárás az, hogy ha mondunk egy összeget, mire mennyit költenénk, akkor azt is tegyük hozzá, azt honnan tesszük oda? És hogy ha megmondják véletlen, akkor nem hiszi el, hogy milliárdos lyukakat nem lehet milliókkal betömni?
Egyszóval: szívem szerint kigúnyolnám ezt az egészet. De nem teszem. Iszonyúan félnék ugyanis, hogy igazam lenne.
· 1 trackback 18 komment
Címkék: kampány politika gazdaság magyarország
Há' mer' legyen stadion!
2010.01.26. 12:35
Érezzük, ugye, a finom iróniát abban, hogy a Fidesz egyik kampányarca olyan ember - Dzsudzsák Balázs - lehet, aki nem Magyarországon él?
Mert őt nem érdekli a politika. Nem. Itt a szomszédot sem érdekli, ő valahogy mégse lesz a Fidesz kampányarca, de más, kisebb pártoké sem. Dzsudzsák - aki egyébként, mint emlékezetes, annyira nem is régen egyszer már kifejtette, hogy aki szerint jogosan kaptunk ki a svédektől, az nem magyar -, azt mondja, őt csak az érdekli, hogy épülhessen stadion, játszhasson a Debrecen vagy a válogatott európai körülmények közt.
Nos, kedves Dzsudzsi, ha nem éppen Hollandiában élnél, az ittenihez képest nagyságrendekkel komolyabb jólétben, akkor lehetne valami halvány sejtésed arról, hogy Magyarországnak momentán csöppet nem az a legnagyobb problémája, hogy milyen stadionjaink vannak. Épp rohad le az ország, a gazdaságunk padlón, lövésünk nincs, mikor lehet eurónk, a nyugdíjrendszer egy évtizeden belül összeomlik, ha minden úgy marad, ahogy a két nagy pártunk akarja, idő kérdése, mikor esnek egymásnak a magyarok és a cigányok, satöbbi, satöbbi, és akkor igen, legyen stadion.
Amúgy a Debrecen legutóbbi hazai tétmeccsére ezer néző volt kíváncsi. Annyian beférnek egy színvonalasabb tornaterembe is. Valószínűleg olcsóbban kijönne.
Ki a hibás? A kormány a hibás!
2010.01.25. 16:17
A Fidesz-kommunikáció legfőbb eleme: minden lehetséges hírhez kapcsolódva támadni a kormányt. A támadás teljesen rendben van, hülyén is venné ki magát, ha az ellenzék nem ellenezne, de a minden lehetséges hírhez kapcsolódva kitételnél mintha egy kicsit sikerült volna túllőni a célon.
A Blikk előállt a hírrel: egy álmozdonyvezető vitt több vonatot is hónapokon keresztül. Ez alapvetően - azt leszámítva, hogy a lényeg, az utasokkal teli vonat vezetése nem igaz, ahogy a MÁV hivatalos közleményében figyelmeztet, de ez ugye nem szempont -, iszonyú vicces, nem hiszem, hogy volna egészséges férfi, akinek három és tízéves kora között legalább egyszer ne ez lett volna a nagy álma. Aztán Fónagy János kiállt a sajtó elé, és elmondta: az egészért a kormány a hibás.
Ez azért már valahol ciki. Azt ő is érezhette, hogy a legelborultabb potenciális szavazóik sem hinnék el (bár ki tudja?), hogy Bajnai Gordon személyesen segítette fel a vonatra az álmozdonyvezetőt furikázni, úgyhogy úgy próbálta magyarázni az egészet, hogy a kormány miatt bizalmi válság van az országban, emiatt történhetnek meg az ilyen dolgok, és még hír is lehet belőlük. "Nem az az igazi kérdés, hogy vezette-e valaki engedély nélkül a vonatot, hanem az, hogy ezt a témát a magyar sajtó megemlítheti." Ha valaki nem látja a logikai összefüggést, ne érezze magát hülyének, tényleg nincs.
Úgy tűnik, a Fidesz néhány fontos embere még nem találkozott a bölcs mondással: gyakran a kevesebb több. A kormány saját kezűleg szállítja az anyagot a támadáshoz, naponta, bőségesen. Nem kéne még ott is ilyet keresni, ahol épp semmi nincsen.
amiről szó van